Abból akad egy pár, a mai írásban három, sok szempontból tanulságos történet szerepel Zé tollából. Közös bennük, hogy egy kis tervezéssel, gondolkodással (és az egyik esetében talán kisebb arccal) mindegyik elkerülhető lett volna.

„Az elmúlt napok itteni történései adták az okot rá, hogy billentyűzetet ragadjak és néhány gyakran elkövetett hibáról írjak, melyet a külföldön boldogulást kereső munkavállalók követnek el.

Én már négy éve dolgozom külföldön, nekem se úgy pottyant a munkahely az ölembe, sok-sok kudarc és munka után értem el azt, hogy elmondhassam, biztos állásom és anyagi biztonságom van. Úgy gondolom, hogy eleget láttam és hallottam ahhoz, hogy néhány jótanácsot adjak másoknak, hogy elkerüljék a csalódásokat.

Három rövid, itt megtörtént esetet szeretnék elmesélni, melyekben az a közös, hogy előrelátással mindhárom „tragédia” elkerülhető lett volna.

Kéregető a főpályaudvaron

Még évekkel ezelőtt, mikor épp ebédeltem az itteni főpályaudvaron a barátommal, megszólított egy középkorú férfi, kevert magyar és német beszéddel. Én inkább magyarul kérdeztem vissza, ne nehezítsük meg egymás dolgát.

Állítása szerint egy hónapja jött Münchenbe munkát keresni, de még mindig nem talált semmit. Most már feladta, szeretne hazamenni, de nem érti, hogy miért nem tud jegyet venni, ugyanis tegnap óta felment az ára, és már nincs elég pénze a hazaútra. Azt szeretné, ha kisegítenénk pár euróval, hogy haza tudjon utazni.

A története akár lehetett igaz is, vagy csak egy újabb trükk a pénzszerzésre, ezt nem tudtam eldönteni. Most én csak az igaz ággal foglalkoznék.

A nemzetközi vonatjegyek ára naponta és vonatonként változik. Minél hamarább vásároljuk meg, annál olcsóbb, minél tovább húzzuk, annál többe fog kerülni.

A legolcsóbb vonatjegyek 29 eurótól kezdődnek, de ezt célszerű már hónapokkal korábban megvenni, mivel csak korlátozottan áll rendelkezésre. Ezután több lépcsőben emelkedik, így vásárolható 49-ért, 79-ért, de 100 eurónál drágábban is, vonattól, időponttól és távolságtól függően. Nos, a férfi a végsőkig kitartott, felélte az összes pénzét és már egy azonnal induló vonatra sem maradt elég pénze!

Elkövetett hibák

- Soha ne tegyünk fel mindent egy lapra, hogy majd megoldódik valahogy;
- Rendelkezzünk elegendő pénzzel arra az esetre, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük;
- Ne induljunk neki a vakvilágba úgy, hogy nincs kint ismerősünk és már lefixált állásunk;
- Egy hazaútra való pénzmennyiség mindenképp maradjon nálunk, de a legjobb, ha megvesszük a vonatjegyet oda-vissza már az elején. Ha összejön az állás, minimális veszteség az elbukott jegy ára, ha viszont nem sikerül elhelyezkednünk, legalább a hazaút ki van fizetve!

Végül nem adtunk neki pénzt, aki ilyen felelőtlen, az vessen magára, vagy keressen egy később induló olcsóbb vonatot vagy autóbuszt.

Autóval Németországba

A következő történetet csak hallottam, de én elhiszem, hogy megtörtént. Egyik kollégám hazafelé magyar szót hallott egy autó mellett. Mire odaért, kiderült, hogy négy fiatal magyar várakozik egyre kétségbeesettebben.

Még Magyarországon találtak egy németországi álláslehetőséget és azonnal el is indultak. Szállást és ellátást ígértek, csak jöjjenek ki. Mire kiértek, addigra a megadott telefonszám már nem volt elérhető, és ott ragadtak munka nélkül egy kis faluban. Már napok óta a kocsiban laktak, várva, hátha mégiscsak megcsörren a telefon, de hát több nap után erre már nem sok esély maradt…

Pénzt nem hoztak, sőt a kiutazáshoz is pénzt kértek kölcsön. Már mentek volna haza, de benzinre sem maradt pénzük…

Kollégám szívesen segített volna rajtuk, de mégis mit tegyen értük? Még egy emberen lehet segíteni, de négyen? Nem vihette a munkásszállásra mind a négyet, vagy tankolja meg az autójukat önzetlenül?

Elkövetett hibák

Ugyanazok, mint az előző esetben, bár nekik legalább volt egy munkalehetőség ígéretük, de mint utólak kiderült, ez bizony kevés. Vajon azóta hazajutottak vagy megcsörrent mégis a telefon? Ezt már sajnos nem tudta egyikünk se meg…

Szakácsként Németországban

A következő fejezet a poszt igazi témája, mely miatt belekezdtem az írásba.

Az én munkahelyemen nagyon meg vannak elégedve a magyarokkal, így mikor egyik kollégánk felmondott, logikusnak tűnt, hogy helyette is egy magyart keresünk.

A keresgéléssel mi, alkalmazottak lettünk megbízva, de ez igen nehéz és hálátlan feladat. Olyan szakácsot kellett találnunk, aki azonnal tud kezdeni, nincs családja, felesége, gyereke és a konyhában is megállja majd a helyét. Fontos, hogy megbízható legyen, hiszen ha baj történik, az a mi felelősségünk is.

Végül az egyik magyar kolléganőm (aki nem közvetlenül velünk dolgozik, csak a munkahelyünk azonos) ajánlott egy alkalmasnak tűnő jelöltet, akit értesített is, hogy jöjjön, amint csak tud, három nap próbamunkára.

(Itt jegyezném meg, hogy hihetetlen, hogy mennyire nem mindegy, hogy valaki külsősként kerül be egy csapatba, vagy valakinek az ajánlásával, akivel együtt is dolgozik. A valakinek a valakijét gyorsan befogadják az emberek, de egy külsősnek nagyon nehéz megfelelni, még akkor is, ha nagyon jó.)

Már itt kezdődtek a gondok, a megbeszélthez képest kerek egy napot késett! Utána viszont munkába állt azonnal, három napra rá pedig megkapta a fél éves próbaidőről szóló szerződését. Április közepétől már dolgozott. Mivel az április darab hónap volt neki, azt a bért hozzácsapták a májushoz, így hó végén velünk együtt nem kapott fizetést…

Szakács létére se munkáscipőt, se kést, se munkaruhát nem hozott, mindent mi adtunk neki kölcsönbe. Egy idő után pedig már pénzt is, áthidaló megoldásként (persze a külföldi magyarok nem tartanak össze, ugye-ugye?).

Sajnos azonban rengeteg probléma volt vele, a munkáját hanyagul végezte, nem ügyelt a rendre maga körül, egyedül hagyni nem lehetett, mindig kellett tolmács is mellé.

Emellett erős dohányos volt, és ha nem kapott cigiszünetet, az a munkáján is erősen meglátszott. Főnököm türelmes volt vele, sőt engedékeny. A beosztást úgy írta, hogy magyar mindig legyen vele, esténként pedig korábban hazaengedte. Én emiatt dühöngtem, hogy mit kivételezik vele, miért nem én mehetek korábban haza?

Rengeteg mindent félbehagyott ilyen-olyan indokokkal, a kupi és a kapkodás az mindennapos volt. Hol a hűtőajtókat kellett visszacsukdosni utána, hol a díszeket rápakolni a tányérjaira helyette. Ha megkértük egy munkára és az nem tetszett neki, inkább ment máshoz, hátha a másik jobb vagy könnyebb munkát bíz majd rá.

Az elmúlt egy hónapban két jelentős (?) focimeccs is volt a tv-ben, melyre természetesen elkéredzkedett, a foci mindennél fontosabb, minden más másodlagos volt. Emiatt én megint morogtam egy sort, mi meg maradhattunk tovább, dolgozhattunk többet, pedig ő volt az új, nem mi!

Emellett azonban a szórakozásra nem sajnálta a pénzt, a sör része volt az alapvető élelmiszereinek, aminek a hatása szintén meglátszik mindenkin idővel.

Egyik alkalommal pedig munkaidőben szaladt át munkaruhában a szomszéd étterembe, leellenőrizni, hogy az ottani TV-n adják-e a meccset, mert akkor munka után siet majd oda TV-t nézni. Pechére összefutott a szabadnapos főnökömmel az udvaron, aki csak mosolygott, de szerintem azért megjegyezte magának az esetet.

Én szerencsére nem dolgoztam együtt vele, a konyha másik sarkából figyeltem, és hallgattam csak. Egy idő után mindenki hozzám járt panaszkodni, hogy ők már nem bírják: megint félbehagyta, megint áll a kosz mindenfelé és persze megint nincs a konyhán!

Emellett az egyik kölcsönkért kés hegyét is letörte, így egyre feszültebbé vált a hangulat.

Végül egy péntek estén a főnököm egy köteg papírral ballagott lefelé az irodából, majd maga mellé intett egy németül igen jól beszélő kollégámat és elvonult az új kollégámmal. Engem pedig elküldött dolgozni, hogy ne halljak semmit. Én akkor már tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent, és igazam is lett!

Szombat-vasárnapra szabadnapot írt be neki, hétfőn-kedden még beírta teljes napra, szerdán pedig már csak 17:30-ig. A hétvége mindig forgalmas, így az elején még nem is értettem, hogy miért ússza meg megint…

Majd jött a rossz hír: ennyi volt! Szerdán még dolgozhat, de szombatig el kell hagyni a szállást is (Ez az egyik nagy hátránya a munkaadó által biztosított szállásnak, a munkahellyel együtt a szállás is szinte azonnal megszűnik).

A hétvége nekünk nyugisan telt, leszámítva a sok vendéget, de még hátra volt a következő hét eleje. Érdekes, hogy itt mi a bérpapírt már a hó vége előtt pár nappal megkapjuk, majd egy-két nap és jön a fizetés is a számlánkra. Mindez még a hónap utolsó napja előtt. Mielőtt bárki irigykedne, ez a rendszer csak egyszer jó, utána mi is 30-31 napot várunk két fizetés között.

Mivel valaki mindig szabadnapos, más-más banknál is vagyunk, más-más településről, ezért a bérpapírok is és a fizetések is pár napos elcsúszással érkeznek meg nekünk. Előfordul, hogy valakinek már fizetése is van, valakinek meg bérpapírja se…

Már a bért is megkapta mindenki, de az új kollégám még bérpapírt sem kapott, így egyre idegesebb lett. Utólag már rájöttem, hogy ez végül is logikus, mivel ő már elmegy, nem kapja meg a bérét előre, mint mi, hiszen akkor azonnal leléphetne, anélkül, hogy ledolgozná a hónapot.

A pénzét ekkorra már rég felélte, sőt már tartozott is, volt még öt napja, a kettő szabadnapjára étkezés nem jár, de fizetés még sehol. Ideje lenne megvenni a jegyeket is haza, de hát nincs miből…

Az egészben az a legszörnyűbb, hogy nem egy fiatal pályakezdőről van szó, hanem egy felnőtt férfiről. Én ennyi idősen már sok mindent elértem, ilyen bajba sose kerültem, ennyire még soha nem nullázódtam le anyagilag, mint most ő. A másik igen súlyos gond pedig az, hogy hat hét alatt nem volt képes elintézni a bankban a bankkártyát, így csak személyesen tudott volna pénzt felvenni.

Csütörtök Németországban ünnepnap volt, minden zárva tartott és a munkahelyem irodistái sem dolgoztak már. Ha csak pénteken utalnak, akkor az csak másnap érkezik meg, de akkor már szombat lesz és a bank megint zárva tart. Következő nap vasárnap, bank még mindig zárva…

Az egészhez a főnököm hozzáállása volt a legmeglepőbb. Velünk mindig segítőkész, így az iroda után hozzá is elmentünk segítséget kérni. Mikor tolmácsoltam neki, hogy kellene pénz, lehetőleg azonnal, mert már nincs semennyi, akkor lerendezte annyival, hogy ez nem az ő problémája és ez nem óvoda, ő pedig nem óvó bácsi, hogy a mi magánügyeinket intézze!

Persze valahol érthető is a hozzáállása, de velem eddig még mindig segítőkész volt.

Nos, azóta a bizonyos pénteki nap óta meg ment a morgás folyton, hogy őt hogy átvágták, hogy kitoltak vele, meg a szemét németek ingyen dolgoztatták… Hogy mennyire megbánta, hogy egy ilyen helyre elkerült… Most már mindenkinél elérte, hogy mindenki menekül előle, csak hogy ne kelljen hallgatni a nyafogását.

A pénz végül másodikán megérkezett, és a főnök megengedte, hogy még két napot maradhasson a szálláson. Azóta nem láttuk, valószínűleg ünnepel valahol az első itteni fizetéséből…

Elkövetett hibák

- Azért mert van egy külföldi állásod, ne bízd el magad, hogy te fogsz nyugdíjba menni;
- Elsősorban dolgozni gyere ki, ne csak szórakozni;
- Mivel külföldön senkire nem számíthatsz, kerüld a konfliktusokat, próbálj kijönni minél több emberrel;
- „Rómában élj úgy, mint a rómaiak” – tartja a régi mondás, hallgass a többiekre, ha azt mondják itt így kell, akkor ne csináld úgy, ahogy te gondolod;
- A hivatalos ügyek intézését (bankkártya, lakcím bejelentés, egészségbiztosítás…) ne halasztgasd a végtelenségig;
- Azt meg hogy se kése, se munkaruhája nem volt, már inkább nem is részletezem…”