Pár hete elég jól fogadtátok Zsolt Dzsibutiból érkezett, sajátos hangvételű posztját (aki kihagyta volna, feltétlenül pótolja ide kattintva), úgyhogy most itt a folytatás, melyből kiderül, hogy hősünk miként birkózik meg a helyi konyhával és milyen a kenyerestrutyi fehérszmötyivel.

(forrás: Tripadvisor)

"Pár hete van helyi munkatársam, és ennek köszönhetően kezdem jobban megismerni a várost. Igaz, hogy 11 hónapja már itt vagyok, de sajnos ezalatt sem voltam hajlandó megtanulni franciául (tudom, nagy hiba, de nem tetszik ez a nyelv).

Szóval ma elmentünk egy helyi étterembe a városközpontban. Leparkolás, rögtön kéregetők, meg a kocsira akarnak vigyázni, finoman elhessegetem őket, irány az étterem.

Hmm, ez inkább egy nagy hodály, és mellette egy kis konyha. Ismeritek azt az érzést (OK, nem biztos), amikor belépsz egy helyiségbe, és úgy kb. 100 helyi csoki néz rád, hogy te meg hogy a tutiba kerülsz ide, és aztán leesik neked, hogy te vagy az egyetlen sápadtarcú itt a környéken.

Sápadtarcú, dupla ár

Mindegy, helyet foglalunk. Finoman áttessékelnek egy kisebb helyiségbe, itt kell kiválasztani a halat. OK, jó hír, itt legalább hűtőben vannak a halak, nem úgy, mint pár másik helyen, ahol már dél körül lassan kimásztak a kosárból, olyan szaguk volt.

Kiválasztok egy számomra megfelelő nagyságút (mondanom sem kell, eredetileg az ár egész elfogadható, de mivel sápadtarcú is van a társaságban – lásd én -, közel duplájába kerül a hal), természetesen alkudozás, szívemhez kapás, te-teljesen-hülyének-nézel-engem? kérdés, családos-ember-vagyok-nincs-pénzem komment, sírás-rívás, galléron rángatás után rögtön csökkent az ár valamennyivel.

Vissza az asztalhoz, hoznak háromfajta szószt. Az egyik szerintem sima turmixolt paradicsom; a másik a kedvencem, zöld citromos chili szósz, az az igazi aljas kategória, amikor a kis ánuszrózsád rögtön elkezd lüktetni az első falat után – pedig én bírom a csípőset – és jelez, hogy gondok lesznek este.

A harmadik szósz teljesen meghatározhatatlan fehér szmötyi, valami helyi magot kevernek össze szerintem tejjel, és azt turmixolják össze. Tökmindegy, botrányos íze van, mert keserű.

Ízkavalkád minden szinten

Aztán jön az első fogás, én azt hittem, előétel, de nem, ezt a halhoz eszik. A következőképpen néz ki: helyi lapos kenyér összedolgozva vagy datolyával, vagy banánnal, vagy mézzel. Az egész egy trutyi, de meglepően finom.

Na, ez már így érdekes ízkavalkád, mert a kenyerestrutyi édes, a zöld chili csípős, a fehér szmötyi keserű, és a zöld citrom hozzá az meg savanyú. Szóval picit sok ízkavalkád egyszerre, így aztán az édes kenyeret eszem magában, és amikor jön a hal, rendelek sima kenyeret.

Hát ez a yemenid fish, ez valami eszméletlen finom. A kiválasztott halat hosszában kettévágják, jó vastagon be van dörzsölve lime-mal, a fehér belseje meg fűszeres piros nemtommivel, de rohadt jó. Így kifordítva dobják rá a hamura a kemencébe.

Ennek folyománya, hogy a hal külső része ropogós, a belső része ezzel a piros fűszeres szmötyivel meg olyan puha, mint a vaj. Először eltöröd a farkánál, és megpróbálod egyben kiszedni a gerincet és a fő szálkákat, aztán természetesen kézzel eszed.

Nem kellett volna megnézni…

Elkövettem azt a hibát, hogy látni akartam, hogyan készül, lebandáztam a helyiekkel, és megmutatták… A kemence még csak OK, a kenyeret csináló muki a tésztát felcsapja a kemence falára és az ott sül meg, de a kenyeres szmötyit nem kellett volna megnézni.

Három helyi gyúrta a kenyeret össze péppé, az egyik a banánnal, a másik a datolyával, a harmadik a mézzel. Könyékig benne a trutyiban, miközben a helyiségben 40 fok, és a higiéniát inkább nem is említem. Hát ha ezután a kaja után nem fütyülöm el a seggemmel a Keno-reklám főcímdalát, akkor soha semmi nem árthat már meg...”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.