A mai történet Norvégiába visz minket (igaz, némi ázsiai kunkorral), és kiderül, hogyan lehet önkéntesként elindulni, milyen gyermeket várni az északi országban, milyenek az emberek, és szeretnek-e dolgozni a norvég fiatalok. A képeket is a szerző, Kata küldte, amiért köszönet neki.

„Egy mesebeli történetet szeretnék megosztani az olvasókkal. Mindig látom az intelmeket, hogy Norvégiába nehogy elinduljatok terv, pénz, vagy munkaszerződés nélkül.

Pénzünk nagyon minimális volt. Norvég nyelvtudásunk szinte semmi, csak angol. Tervünk pedig: itt akarunk és fogunk élni. Be is jött, szép lassú döcögős kezdés után.

A lengyel párom nélkülem már próbálkozott Trondheimben munkát találni; közben sátrazott parkban, erdőben és temetőben. Ez volt a kezdet: 2012 nyara, másfél éve. Most pedig egy gyönyörű lakásban lakunk a 4 hónapos kisfiunkkal az álomszép Kvinesdalban. Merészek voltunk, és szerencsések!

Ázsiában kezdődött

Kezdjük az elején a regényes sztorit. Vagy még annál is régebben: 2010 őszén otthagytam a kényelmes munkáséletemet Budapesten, és nekivágtam Ázsiának hátizsákos turistaként. Innentől mintha újjászülettem volna.

A hercegem 3 hónap után Kínában várt rám, és azóta Daniellel osztjuk meg a mindennapokat. Két évig bejártuk a fél világot fillérekből, és közben hihetetlen dolgok estek meg velünk.

A karácsonyt kórházban fekve töltöttem Laoszban (másnap ki is engedtek). Laktunk egy hónapig egy elhagyatott épületben a világ egyik legdrágább városában, Sydneyben.

Dolgoztunk egy fél évet egy ismerősnek Kanadában. Majd átbicikliztük fél Argentínát, és megnéztünk még pár országot Dél-Amerikában. Ekkor már tudtuk a következő lépés: a családalapítás.

Önkéntesként egy farmon

Sose voltunk eleresztve anyagilag az utazások alatt, ha tehettük, kerestük a kapcsolatot a helyiekkel, és elkerültük a zsúfolt turistacélpontokat. Így nemcsak rengeteget lehet spórolni, de sokkal jobban megismerni az egyes népeket. No, sose gondoltam, hogy ez lesz a hideg skandinávok között is!

Miután Daniel sikertelenül járt a nyári hónapok alatt, jött egy ötlet, hogy máshogy próbálkozzunk. Találtunk egy családot az interneten keresztül, akik fogadnak önkénteseket a farmjukon (workaway). Ilyenkor pár óra munkáért cserébe az ember kaphat kosztot, kvártélyt.

Így kerültünk a délen lévő Kvinesdalba (kb. pont félúton Kristiansand és Stavanger között). Náluk laktunk két hétig, és nem lett volna rossz kezdet. De sajnos nem a legkedvesebb norvégokat fogtuk ki, akik kiraktak minket és végül az egyetlen új ismerősnél kötöttünk ki inkább. (Ő egyedül lakik az erdőben a kutyáival egy folyóvíz és áram nélküli házban. Véletlen ismertük meg egy erdei sétánk során.)

Ez október közepén történt, és épp leesett az első hó. Így aztán főleg vadregényes volt a pár lakókocsiban töltött éjszaka az erdei ház mellett. Az új barátunk elvitt a szüleihez is, akik nagyon kedvesen, az elejétől bizalommal fogadtak. Náluk is aludtunk párszor a nagy hideg beköszönte miatt.

Azóta kiderült, hogy a legjobb embereket ismertük meg a környéken, már együtt karácsonyozunk velük, és a srác nővére az egyik jó barátnőm lett. (A farmos család pedig nem a legjobb hírnek örvend az egész faluban…)

Autó nélkül nem megy

Novemberben elugrottunk Gdanskba (ahova Daniel valósi), hogy vegyünk egy kicsi kocsit kölcsönpénzből (ezer hála emiatt az illető nagyon közeli barátomnak!). Itt ugyanis semmit nem lehet kezdeni autó nélkül. Ezt nehéz otthon elképzelni, de így van!

Minden családban alap, hogy két kocsi áll a ház előtt (plusz egy lakóautó is sokszor). Az újdonsült barátunk pedig leszervezett egy másik sráchoz szállást nekünk pár hónapra ingyen. Illetve a fizetség az volt, hogy Daniel befejezi a tetőtér leszigetelését (ő ugyanis ács / asztalos). Így a telet egy egyedülálló, 150 nm-en lakó (azóta) havernál töltöttük.

Kerestük a munkát, tanulgattuk a nyelvet, és élveztük a havat. Gyorsan felvettük a jó norvég szokást: ki a szabadba minden nap, ha esik, ha fúj! Azóta még 3 helyen laktunk, és mindegyiknél 2 méterre a háztól indul egy ösvény az erdőbe. Nekem ez volt az álmom valaha, hiszen Pestről is milyen bonyolult volt kikerülni a természetbe.

Munkakeresés

Munkát találni tényleg nagyon nehéz itt, nekem is végül az új barátnőm segített. (Danielnek később kapcsolatok nélkül, a NAV honlapján keresztül lett állása) Ez a takarítósdi decemberben bukkant fel, de csak márciusban kezdtem el dolgozni.

A főnököm ragaszkodott hozzá, hogy nem csinálhatok semmit a rendőrségi engedély nélkül. Azóta már tudom, hogy nem így van. Ráadásul innen 100 km Kristiansand, ahova menni kell ilyen ügyekben, és általában kb. egy hónapot várni kell, hogy bemehessen az ember. Kétszer feleslegesen megjártam az utat, mert nem megfelelő papírt kaptam az alkalmazómtól. Érdemes mindennek rendesen utánajárni…

Nem mindenhol annyira drága

És hogy folytatódjon a mese, amint beálltam a takarítós bizniszbe, kiderült, hogy terhes vagyok. Egy ideig nem mondtuk persze el, de szerencsére pont jól jöttünk ki, hiszen meglett a kötelező 6 hónap munkaviszonyom.

Közben költöznünk is kellett, és nem hagyott el minket Fortuna istenasszony: ismét ingyen lakhattunk egy házban pár hónapig. Egy újabb haver ment el külföldre egy időre, és szívesen vigyáztunk az otthonára meg a kutyáira.

Azóta már saját lakásban lakunk, itt 5000 koronáért mesés kilátás és 72 m2 áll rendelkezésünkre. Úgyhogy nem mindenhol annyira drága Norvégia, és meg lehet okosan is oldani a kajálást is.

Most fél éve az én gyesemből és Daniel napi 3 órás munkájából vígan éldegélünk. Amúgy is ebben az országban nagyon támogatják az embert. Nekem az első vizsgálattól a szülésig minden ingyen volt! Azt hiszem nem meglepő, hogy csodálatos élmény volt világra hozni a gyerekem. Egyáltalán nem éreztem magam kórházban; inkább családi hangulattal, szeretettel, segítséggel vettek körül a nővérkék…

Az állam egy évre támogatja az anyukákat; választhatsz 48 hétig a fizud 100%-t, vagy 58 hétig 80%-ot kapsz. Ezután pedig barátságos mini óvodák várják a gyereket, ahol 3 felnőtt vigyáz mondjuk 6-7 gyerekre. (A pelenka pl. olcsóbb, mint otthon).

Kényelmes élethez szokva

A norvégok szeretnek amúgy panaszkodni például a magas adók miatt (36%-ot vonnak le az ember bruttójából, de szerintem kapunk is vissza érte sok mindent), vagy mert a benzin sokba kerül.

Az üzemanyag 14-15 korona körül mozog, ami tényleg több mint otthon (majdnem 600 Ft), de az órabérekhez viszonyítva meg szerintem nem olyan durva.

Egyébként az látszik még nagyon feltűnően, hogy milyen kényelmes élethez vannak szokva a norvégok, és a pénznek más az értéke, mint nálunk. A fiatalok elég könnyen szórják, és alapnak veszik, hogy mindig van elég. Ráadásul nem szeretnek annyira dolgozni, és a magas munkanélküli segély miatt sokan távol tartják magukat a pénzkereséstől.

Gyönyörű, barátságos, merész

Ez a falusi élet nekünk nagyon bejött. Kvinesdal 6000 fős lakossággal rendelkezik, és a következő jelmondattal: Vakker, Vennlig, Vagal. Azaz gyönyörű, barátságos, merész. Hírhedtek is az itteni lakosok a környéken. Tavaly télen volt szerencsénk nekünk is kipróbálni például a jégen vezetést, pedig az nem is számít igazán őrültségnek.

Egyébként mindig is úgy képzeltem, hogy majd előbb lesznek lengyel meg egyéb bevándorló barátaink, mert a norvégok hírhedten hidegek idegenekkel. Fél év után már ismertünk több mint egy tucat vikinget, és egyetlen másmilyen nemzetiségbelit sem! Meg kell mondjam, nem ismerem a norvég nagyvárosokat, de itt vidéken jó fejek az emberek. Ez volt a tapasztalatunk amúgy a világ minden táján…

Közben szerencsére összeismerkedtünk egy tucat magyarral a szomszéd faluból, és nekem ez sokat számít, hogy nem csak van, akivel az anyanyelvemen tudok beszélni, de értjük ugyanazokat a poénokat, meg problémákat (a lengyelekkel is elég sok a közös…)

Norvégia csodálatos hely, azóta is csak ámulom a hegyeket, fjordokat, és nehéz elhinni, hogy itt élünk. De semmi sem lehetetlen! Mindenkinek üzenem, fő, hogy legyünk pozitívak!

(Mi már elképzelni se tudjuk, hogy a rendszer rabjai legyünk örökre. Tervben van a következő pár éves utazás a gyerekekkel…)”

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.