Mindig van valamilyen sajátos hangulata azoknak az írásoknak, amelyek nem sokkal azután születnek, hogy valaki megérkezett az adott városba. Érdekesek az első benyomások, pillanatnyi hangulatok. Alighanem így lehet jellemezni Nóri írását is, aki egyébként már írt korábban ausztriai kalandjairól. (Amit ide kattintva elolvashattok.) A képekért külön köszönet a szerzőnek.
„Csak ámulok és bámulok. Megérkeztem a VÁROSBA. A művészetek, az üzlet, a filmek, a foci, a tenisz, a parkok, a világsztárok, és a kulináris élvezetek otthonába. Ahol megpróbálom átlagos napjaimat élni. Lépésről lépésre haladok az álmaim felé.
Olvashattak már tőlem három posztot egy másik országból. Előre szólok, hogy hasonlóan az előzőekhez, most sem tipikus történetet írok. Nem statisztikázok, nem következtek, egyszerűen elmondom, amit tapasztaltam. (Nem kötelező egyetérteni.)
Most Angliába tévedtem, ide hozott a sors. A külföldre költözés egyik legfontosabb alappillére, hogy elindulunk valamerre. Nos, az első lépések egyikét megtettem, hiszen itt vagyok LONDONBAN! Egy olyan fantasztikus városban, ahol tényleg lehet érvényesülni bárkinek. Ha nem adja fel.
Sok a nehézség itt is. A híres angol bürokrácia senki dolgát nem könnyíti meg. Először is, a bankszámlanyitás nem megy csak úgy. Munkáltatóigazolással, vagy névre szóló levéllel nyitnak. Szigorú szabályok szerint dolgoznak.
NINo szám elengedhetetlen kelléke a munkavállalásnak, de ez viszonylag gyorsan megszerezhető. Nagyjából egy hónap leforgása alatt. Egyetlen tanácsom van: BESZÉLJ ANGOLUL! Hogy vagy? Honnan jöttél? Mikor érkeztél? Mennyi időt maradsz? Mik a terveid? Hogy képzeled el a jövőd?
Munkahelynél: Miért akarsz itt dolgozni? Mik az erényeid? Hol dolgoztál eddig? Mennyi ideig? Van referenciád? - alapvető kérdések tudd rá a választ!
Lenne még egy javaslatom, angol oldalakon keress munkát már otthon, angol címszóval. A legtöbb multinak saját karrieroldala van, elég jól kitalált rendszerrel, ne sajnáld rá az időt, töltsd ki előre, használd ki az online lehetőségeket.
A másik dolog az önéletrajz. Sem kép, sem születési idő, sem nemzetiség nem kell bele. Ugyanis itt már feljelentheted azt, aki a korod, a hovatartozásod vagy a kinézeted miatt nem vesz fel…
A város: London
Varázslatos itt minden, mini New York a City-ben, ahol a felhőkarcolók vannak. Piacok, kínai negyedek, pici taxik, jó, átlátható tömegközlekedés. Vonat is jár városon belül. Szerencsére elég gyors.
Valami van ebben a fővárosban, ami a többiből hiányzik. Nem tudom miért, de lenyűgöz. Olyan érzésem támadt mintha hónapokon keresztül csak nyaralnék. Aki járt már itt, talán megért. Bár sok függ a környéktől is.
Vannak nem népszerű túlzsúfolt részek. Észak teljesen más, mint a déli rész. Dél emberbarátibb, tisztább. Nekem ebből a szempontból mázlim van, hiszen délen élek. Méghozzá elég gazdag részen van a szállásom. Wimbledonban. Talán senkinek nem kell bemutatni, a wimbledoni tenisztorna otthonát. Itt zajlik minden nyár elején az egyik legrangosabb teniszverseny.
Tehát a környék, barátságos, zöldövezetes, olyan, mint egy kis falu. Sok a családos ember is, ezért játszóterek is találhatóak szép számban. Igen ám, de mit ér az egész, ha az ember nem talál munkát? Mert az bizony itt is előfordulhat.
Akármennyire is sok a lehetőség, ha nincs nyelvtudás, minden dupla olyan nehéz. Én alapokkal jöttem ki, hogy majd itt megtanulok. Sokat lehet fejlődni anyanyelvi környezetben, de ehhez szerencse is kell.
Rengeteg ügynökség van, első körben rajtuk keresztül a legegyszerűbb munkát találni. Bár tapasztaltam, hogy aki meg sem szólal, elküldik, hogy tanuljon meg angolul, aztán menjen vissza.
Az ügynökség megteheti, hogy minden nap máshova küld, vagy egy héten csak két napot dolgoztat. Ezért elég bizonytalan. A fix munkahely már nem olyan könnyen elérhető, de nem lehetetlen.
Úgy érzem sok minden vár még rám, ebben a városban. Mindennap látok valami újat, minden nap tanulok, eközben meg élem a hétköznapi életemet angolok és a világ megannyi nemzetisége közt. Rengeteg bevándorló tengeti itt az életét. Köztük én is. Ami egyrészt nem adhatna okot panaszra, másrészt mégis ad.
Az amúgy sem túl könnyű januári időszakban próbálok munkát keresni, megfogadtam, hogy a héten találok is.(Így gondoltam január első hetében. Nem találtam.)
Menni kell kitartóan
Az év még csak most kezdődött el, de tele van meglepetésekkel, élményekkel, kalanddal. Ezek nélkül elég unalmas lenne. De nem bánom meg, hogy belevágtam, már most úgy érzem nagyon is jól tettem, hogy itt vagyok.
Bár az elindulás nem könnyű, de senkinek sem az, sehol. Sem Ausztriában, sem Németországban, sem bárhol Európában, vagy Európán kívül. Viszont, aki nem vándorolt ki, nem dolgozott külhonban, az elképzelni sem tudja mennyivel másabb az élet a világban.
Mindenhol küzdeni kell, mindenhol van előrelépési lehetőség, a kérdés ki merre akar haladni. Határozottan haladok a célom felé, mert teszek érte. Akinek szintén ez a célja, az bátran vágjon bele, de ne mások miatt, hanem csak is a saját érdekében, és mindenképpen megfelelő mennyiségű kezdőtőkével.
Heti pár napos állásokat lehet találni, az nekem is sikerült. De az kevés a megélhetéshez, és a spóroláshoz. Az önéletrajzokat már egyre kevesebb helyen veszik el. Lehet, hogy 30-ból 29-szer elküldnek, de ott van az az egy, aki igent mond és felvesz.
Menni kell kitartóan. Aki pár hét után feladná, az el se induljon, csak pénzt dob ki az ablakon. Az első három hónap csak az új hely megszokásáról szól, ismerkedésről az ismeretlennel. Hiszen sok szokás teljesen más.
Például itt a gyalogosok nem ismerik a jelzőlámpa színeket. Mennek, ha tehetik, összevissza. A biciklisek szintén veszélyesek tudnak lenni. Az autósok nem ismerik az indexet, dudálnak, ha kell, ha nem. A buszokat leinteni kell. Szóval fel kell venni egy teljesen más ritmust, mint amihez az ember otthon hozzászokott.
Szidhatjuk a hazánkat, ócsárolhatjuk, ahonnan származunk, de mégis minek? Tulajdonképpen az angolokhoz képest a magyar gyalogosok példaértékűek. Nem rohangálnak kedvük szerint. Van agresszív sofőr, de többnyire ő is indexel. Itt viszont nem.
Miért jó az nekünk, ha rosszat mondunk arról a helyről, ami egykor a kenyerünket adta? Nem tudom rá a választ. Mindenki el tudja dönteni a saját válaszát. Lehetséges, hogy ettől könnyebb a távolság feldolgozása? Ettől jobban érezzük magunkat?
Hiszek abban, hogy okkal születünk oda ahova. Meg lehet kövezni, lehet vádaskodni, azért mert szeretem a HAZÁM! De soha nem fogom letagadni. Magyarország párti vagyok, és az is maradok.
Bár imádok utazni, imádom felfedezni a szebbnél szebb tájakat, és nem akarok szűklátókörű maradni. Mégis azt mondom, nem a pénz az, ami kielégít. Sokkal inkább az emberek kedvessége, a mosolygósság, a segítőkészség.
Az, hogy megnyugtató érzés itt sétálni az utcán, nincsenek félelmeim. Egy nagyváros, mégis biztonságot nyújt. Az elmúlt egy hónapban ügynökségek, cégek sokaságát kerestem fel, nem túl kiemelkedő eredménnyel. E-mailek tömkelegével próbálkozom. Hátha! A reményt nem adom fel. Hogy is tehetném?
Egy világváros kellős közepén élek egy kis „faluban". Aki el akar indulni, induljon, csak kellő elszántsággal. Komoly célt kitűzve. Én eljöttem, hogy majd hazatérhessek. Fontos a tapasztalat és a használható nyelvtudás. Életszerűen tanuljatok, elsősorban azt, ami érdekel.
Ha már elkommunikáltok, gond egy szál se. De nulla nyelvtudással senkit se buzdítanék arra, hogy belevágjon. Viszont arra igen, hogy ne felejtsük el sosem, honnan indultunk. Ragaszkodni kell a gyökerekhez, mert hozzájárult a jelenünkhöz.”
Aki szeretne még olvasni Nóri kalandjairól, az megteheti a blogján.
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: