Az elmúlt hetekben két részben már megjelent Nóri ausztriai története. (Az első részt itt, a másodikat pedig itt olvashatjátok el.) Noha szegény kapott hideget-meleget, megírta a harmadik, befejező részt is, amiért őszintén szólva nagyon becsülöm. Neki nem jött be a kinti munka, amiben sok minden közrejátszhat, de az szerintem nagy dolog, hogy szembe tudott nézni ezzel és végigcsinálja.
„Mások a vágyaink: valakinek az, hogy Ausztriában dolgozzon, valakinek az, hogy otthon. Nem vagyok földhözragadt, éltem Pesten, Ausztriában, kicsit Németországban és kicsit Írországban is, ki tudja hova sodor majd a sors?! Még bárhol kiköthetek.
Viszont a távoli jövő, az most még titok. Előbb a jelenben kell azt csinálnom, amitől jól érzem magam. Nincs semmi baj a munkával. Sok helyen dolgoztam már és ebből kifolyólag tapasztalatom is van.
Az, hogy valaki szobalány nem szégyen, mert itt ezt a munkát is megbecsülik többnyire (fizetésre gondolok). Akkor van a baj, ha olyan emberekkel kell együtt dolgozni, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy megutáld azt, és a céljukat elérik.
Egy bizonyos pont után nem szabad hagyni magunkat. A sarkunkra kell állni és megvédeni az igazunkat legyen ez bármilyen foglalkozás, bárhol a világban.
Tudom, hogy nehéz elhinni, de Ausztria nem az álom! Biztos vannak olyanok, akik élvezik. Nekem ez a negyedév bőven elég lenne, De van még egy hónapom. 4 hónap, 16 hét után fogok hazatérni.. ami annyira nem sok, hiszen nem évekről beszélünk. De arra pont elég, hogy tudjam, én mást akarok az élettől.
Sok mindenben kipróbáltam már magam, és amibe belekezdek, azt végig is csinálom, mint ezt is. Viszont kitartónak és erősnek kell lenni. Tudni kell harcolni. Ha elhiszitek, ha nem. Itt keménynek kell lenni.
Nem akarok elriasztani senkit, de az tévhit, hogy itt minden laza. A pénzen kívül semmi egyéb nem jut eszembe, ami pozitív lenne.
Jó persze, a táj fantasztikus, gyönyörű hegyek, csodaszép a környék, de mégsem olyan, mint nekem a Balaton, vagy Budapest, vagy Szilvásvárad, vagy Kőszeg, vagy csak a Duna, vagy Szálka, vagy Sötétvölgy vagy a Mecsek és még sorolhatnám. Kis hazánk lélegzetelállító!
Én magyar vagyok, és szeretem Magyarországot, és ezt nem szégyellem. Az OTTHONOM és mindig az is marad. Nem értem azokat az embereket, akik elfelejtik, hogy honnan is indultak és itt bizony nagyon sok olyan ember van, aki fenn hordja az orrát. Csak azt nem tudom mire fel?
Vigyázni kell mindenkivel. Sajnos. Vannak nem segítőkész kollégák itt is, akik igyekeznek el lehetetleníteni a napokat, de nem szabad hagyni magunkat. Már megtanultam, hogy kiállok az igazamért, és ezt tudom javasolni mindenkinek, aki ki szeretne jönni.
Az itt eltöltött 4 hónap mindent egybevetve nem az volt, amit vártam. Tény, hogy olykor ezerszer rosszabbnak láttam a helyzetem, mint amilyen valójában és az is tény, voltak pillanatok, amikor jól éreztem magam. Úgy éreztem, hogy igen megérte elutazni.
Az megért, aki szintén kiment, és szintén voltak problémái. Aki elsőre megtalálta a számításait, szerencsés. Van ilyen is, olyan is. Csak át kell gondolni, mi az, ami számít és mi az, amire szükségünk van.
Ha az itthoni munka negyedannyi pénzért, akkor az. Ha külföld, akkor az. Egyik sem elítélendő. Sok minden történt velem kinn, jó és rossz is. Így utólag azt mondom, ki kell próbálni, ha erre vágyunk. Keresni kell, addig megtaláljuk, azt a helyet, amivel elégedettek vagyunk. Sok sikert Mindenkinek!"
Nóri blogját itt érhetitek el.
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: