Új országban életet kezdeni még Európán belül is kalandos, hát még akkor, ha az ember (pláne családostól) a világ másik végére költözik. Márpedig Jorge és családja annyira beleszerettek Uruguayba, hogy úgy döntöttek, ott a helyük. A döntést pedig tett követte, így aztán felkerekedtek. Ennek fél éve, most pedig megszületett egy írás, ami egyben egy új országfelelős bemutatkozása is. (A remek képeket külön köszönöm!)

"Augusztus végén újra megérkeztünk. Remélem, immáron végleg.

Az érkezésünk és az egész út is kalandos volt – 6 ember, 1 cica, Fülöp (később Felipe!), 32 bőrönd, amiben az életünk nagy része benne, több mint 20 óra repülés átszállással.

Fülöp, azaz Felipe személyesen

Hogyan kerültünk egyáltalán ide?

12 000 kilométerre Magyarországtól? Dél-Amerikába?!

Néhány évvel ezelőtt, amikor (túl az Óperencián) még nem volt semmilyen válság, a fejlesztőpedagógus feleségem a gyerekekkel való foglalkozásokhoz jó minőségű gyapjúfonalat keresett. Itthon nem volt semmi, ami használható volt, az külföldről jött és drága volt.

Gondoltam egyet, beregisztráltam az Etsy-re („kézimunkás Ebay") és körbenéztem. Találtam sok mindent, de végül a legjobbnak tűnő ajánlat egy uruguayi cégé volt.

Rendeltünk tőlük közvetlenül, minden korrekten érkezett is és közben elkezdtük nézegetni, hogy milyen is az az ország, ahonnan a cucc érkezik? Az ember fia azt gondolja ugye, hogy Dél-Amerika általában egy egzotikus, de sok esetben sötét és veszélyes hely. Kiderült, hogy van azért néhány kivételes, vagy inkább rendhagyó ország és ezek között kiemelkedő Uruguay.

Egy nagyon sok szempontból szimpatikus ország képe rajzolódott ki: jó klíma, mivel gyakorlatilag hagyományos értelemben nincs tél, gazdasági konjunktúra, stabil politika, kiemelkedő közbiztonság, nincs igazán mélyszegénység, a lakosság 97-98%-a európai (eredetű), tiszta levegő, gyönyörű tengerpart, kiváló szociális / egészségügyi ellátórendszer, stb.

Kicsit olyan volt, mint a mesében... Dél-Amerika „Svájca". Konstatáltuk is, hogy ha esetleg valaha úgy gondolnánk, hogy máshová mennénk élni, hát ez lehetne...

Azután két évvel ezelőtt, immáron mélyen a válságban újra előkerült a gondolat, de sokkal komolyabban. Akkor már tisztán látszott, hogy Magyarország vergődik és nekünk is el kellett kezdeni egy komoly válságkezelést, a mi életünk színvonalának fenntartása is egyre nehezebbé vált.

Nem igazán látszott konkrét jövőkép (ez máig így van!), kérdések merültek fel bennünk az egzisztenciánkkal és gyermekeink jövőbeni lehetőségeivel kapcsolatban is.

Egyetértettünk abban, hogy megoldás lehet az országváltás, mielőtt végképp beüt a gazdasági krach és még vannak tartalékaink, amikkel esetleg kicsit kockáztathatunk is.

Európa annak ellenére nem igazán látszott jó megoldásnak, hogy unión belül könnyebb a mozgás, a családban mindenki – beleértve a gyerekeinket is – legalább egy európai idegen nyelvet, de a legtöbbünk kettőt-hármat is jól beszél.

Mert ha körbenézünk, ez a régió általában manapság problémás, jellemzően gazdasági szempontból lefelé halad. Számba vettünk sok egyéb lehetséges alternatívát is pro-kontra, de végül újra oda lyukadtunk ki, hogy ha csak a fele igaz annak, amit Uruguayról eddig megtudtunk, akkor ez lehet a legalkalmasabb.

 Életképek

Elkezdtük futni a konkrét köröket és legnagyobb meglepetésemre egyszer csak kiderült, hogy egy régi nagyon jó ismerősöm és üzleti partnerem már 6 éve kettős állampolgár – az egyik magyar, a másik uru.

Volt egy estébe nyúló hosszú dumaparti vele, elkezdett látszani az alagút vége, bár az is nyilvánvalóvá lett, hogy a dolog azért nem lesz nagyon egyszerű. Egy sima váltást leszervezni nagyon munkaigényes és fárasztó ügy még EU-n belül is, ebben az esetben a fizikai és a "kulturális" távolság rátehet a dologra sok lapáttal. De – ugye – bátraké a szerencse!

Miután elméletben az ezt követő fél évben lejátszottunk több forgatókönyvet, oda jutottunk, hogy a puding próbája azért legalább a kóstolás, ezért bár rendkívül drága mulatság, de mindenképpen meg kellene nézni testközelből is a célhelyet.

Ugyan egy néhány hetes turistaút nem azonos a letelepedéssel, de legalább mintát ad. Valamelyes rutinunk azért már volt, a világ rengeteg helyén, több kontinensen töltöttünk hosszabb-rövidebb időt ezt megelőzően is részben feleségemmel, de az utóbbi 15-20 évben gyerekeinkkel együtt is, ezért minden potenciális szereplőnek ki tudott alakulni egy ide kapcsolódó alapvető értékrendje.

Így aztán 2012 elején kiutaztunk Montevideóba 20 napra, körülnézni és begyűjteni annyi lehetséges infót, amennyit csak ilyen rövid idő alatt lehet.

Talán az első olyan hely volt életünkben, ahonnan tényleg és őszintén nem szívesen jöttünk haza, a második hét végén már teljesen idióta módon azon kezdtünk gondolkodni, hogy hogyan lehetne mégis végleg maradni, de persze ennek akkor nem volt semmi realitása.

Hazajöttünk és gőzerővel kezdtünk dolgozni a kivitelezésen. Ebben a szakaszban két nagy feladat volt: az itteni életünk „felfüggesztése", illetve a kinti élet gyakorlati előkészítése. Az első fele sem egyszerű, de a második a nehezebb, mondanom sem kell...

Permanens szállás biztosítása elfogadható áron és jó helyen, munka, megélhetés lehetőségének biztosítása, ideiglenes letelepedéssel kapcsolatos adminisztráció előkészítése, gyerekek beiskolázása, mobilitás biztosítása egy olyan országban, ahol az autó és a közlekedés meglehetősen drága és nem túl jól szervezett, stb.

Ha nem lett volna egy kiváló, 25 éve kint élő magyar „mentorunk", akkor, főleg így utólag visszatekintve, a dolog esélytelen. Sok ember a világon határozza el mostanában a migrációt és lehet olvasni blogokban rémtörténeteket ennél sokkal egyszerűbb helyekről is, de mindenkinek, aki uruguayi életvitelről / letelepedésről gondolkodik, azt javaslom, hogy ne próbálja egyedül!

Az adminisztráció során mindenképpen szükséges egy valamilyen, az eljárásrendet és a szokásokat ismerő helyi mentor közreműködése, lehetőleg olyané, akinek tényleges gyakorlati rutinja van ebben.

Azután az utazás konkrét előkészítése, repjegy, ami a lehető legolcsóbb, de mégis kényelmes, minél több csomag opció minél kevesebb átszállással, valami autó érkezéskor (olyan, amibe a rengeteg cucc is belefér!), szállás, kulcsátvétel leszervezése a világ túlsó végéről, hadd ne mondjam...

Végül azért minden – nagyon jól – sikerült, itt vagyunk, élünk, élvezzük, immáron fél éve és azt kell mondanom, hogy az előzetesen kialakult kép azóta csak folyamatosan javul.

Ugyan az élet itt sem megy magától, néha nagyon fárasztó / fáradságos tud lenni, de az emberek jóindulatúak, mindig és mindenben segítőkészek, nagyon befogadóak és szinte mindenki mosolyog, jókedvű.

Azt a mentalitást találtuk meg – és ez az egyik legfontosabb dolog szerintem – ami az utóbbi időben otthon gyakorlatilag eltűnt. Kicsit hasonlít ez a világ a 60-as évek Magyarországára, amire sokan nosztalgiával emlékszünk, de a mi „rendszerváltásunk" lehetőségeivel és korszerűnek mondható infrastruktúrával.

Mindenkinek ajánlott!"

Aki többet szeretne megtudni Uruguayról és többek között az ügyintézés kálváriájáról az felkeresheti Jorge blogját.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.