Abból, ami itt van, csak földbeállás lesz – írja mai szerzőnk, a Magányosan Sétáló Macska, aki menne, de nem tud, mert nőként egyedül neveli a gyermekét, szakmája pedig a magyar nyelvhez köti. Pedig úgy látja, előbb vagy utóbb muszáj lenne elindulni – a nagy kérdés a hogyan.
„Karesz posztja billentett ki abból az évek óta tartó passzivitásomból, hogy csak olvaslak, de nem írok. Először kommentelni akartam, de oda túl hosszú lett volna, így megírtam inkább egyben, hátha másoknak is érdekes.
Ahogy láttam, Karesz posztját is sokan át tudták érezni - én azért, miközben olvastam, legszívesebben megráztam volna: „Hahó, ébresztő, mire vársz, menj, menj, MENJ, hogyhogy nem tudsz??!?! Az informatikusi szakma az egyik legkurrensebb, mit nem adnék, ha egy kicsit is konyítanék hozzá, már pályáznám az akármilyen favágós, de külföldi informatikusi állásokat, hogy megpattanhassak!!!"
A gyerek a döntő
És hogy miért akarok ennyire menni? Azért, amiért Karesz már látja, de még nem érzi, mennyire tarthatatlan itt maradni: mert nekem van gyerekem. Azt már Karesz is látja, hogy abból, ami itt van, csak földbeállás lesz: vagy csendben, vagy véresen, de az lesz, és bármelyik is lesz, nem tudom, hogyan és mikorra lehet ebből feltápászkodni (...és főleg: kikkel? - de ezt a vonalat hagyjuk is, mielőtt belemászunk a politizálásba).
A gyerekes ismerőseimmel (mármint azzal a kevéssel, akik még itt vannak) épp nemrég beszéltünk róla: ha van egy jó(nak mondható) fizetésed és egy biztos(nak látszó) állásod, viszont nincs gyereked, úgy tényleg faszán elvagy az elefántcsonttornyodban.
Még.
Amíg például nem jön el az az idő, hogy bár te fizeted a rezsit, mégse lesz a lakásodban fűtés, mert már többen lesznek a házban azok, akik nem tudják megfizetni.
Vagy hogy lenne pénzed mondjuk húsra, csak nem lesz hol megvenni. Vagy hogy iszonyúan görcsölő hassal addig ülsz az ügyeleten, ahol a néhány, még itt maradt, lógó belű orvos próbálja ellátni a megszüntetett / összevont kórházak miatt egyre nagyobb tömeget, míg a te vakbélgyulladásod végül szépen perforál, és ott döglesz meg, mert még van előtted x darab hasonlóan sürgős eset.
És ha „tisztes polgári jólétben" élsz, se lesz pénzed saját házra, független fűtési rendszerrel, Bécsbe járni bevásárolni és magánkórházban ellátást megfizetni. Mert ahogy haladunk a földbeállás felé, egyre kevésbé lesz pénzed bármire is.
Ellensúlyozni az Egyetlen Igazságot
És akkor arra se lesz pénzed, hogy drága magániskolákba járasd a gyereked. De ha lenne is, most már látszik, ott se lesz menekvés, ott is a pártunkéskormányunk által megálmodott Egyetlen Igazságot fogják tanítani neki a Központosított Tankönyvből, és szakfelügyelők fognak a tanárok nyakába lihegni, nehogy hajszálnyi kitérővel esetleg mást mondjanak, véleményük legyen, esetleg gondolkodásra próbálják nevelni a gyerekeinket.
Hatéves koráig még a tiéd. Utána bekerül a gépezetbe, és hiába próbálsz alternatívát mutatni neki, hiába próbálod ellensúlyozni, amit az iskolában döngölnek, nem lehet folyamatosan támadóállásban állva várni, ma épp mivel jön haza, milyen hülyeséggel tömték a fejét, mit kell neked hirtelen naprakész akadémiai tudással felvértezve megcáfolni. És aztán milyen baja lehet abból, ha ezt véletlenül visszaböffenti az iskolában.
Arról nem is beszélve, hogy az életednek egyéb aspektusai is volnának, mint folyamatosan a gyerek tananyagának a felülvizsgálatára és újraoktatására készülni.
Jó a szakma, de az anyanyelvhez köt
Kareszhoz nagyon hasonlóan én is tisztes polgári jólétben élek. Csak épp sokkal sérülékenyebb ez a pozícióm. Nő vagyok, és egyedül nevelem a három éves gyerekem. Diplomám nincs, de szerencsére jó a szakmám, szeretem is csinálni, csakhogy nagy csapda, mert az anyanyelvemhez köt, emiatt nekem tényleg nagy a veszítenivalóm.
Angolul ugyan tudok, de külföldön ugyanebben a szakmában anyanyelvinél szegényesebb nyelvtudással nem tudok állást találni. Hitelem szerencsére nincs, de megtakarításom se, legalább egy lakásom van, amíg azt pénzzé lehet tenni, el tudnék indulni - a totális bizonytalanságba.
Ekkora gyerekkel ráadásul nem opció a mosogatás vagy a pincérnősködés se, hiszen azokból a fizetésekből nem tudok bébiszittert fogadni, hogy az éjszakai műszak alatt legyen mellette valaki.
Tanuljak ki valami szakmát OKJ-n? Pártunkéskormányunk év elején verte szét az OKJ-képzést, most már egy vagyonba kerül és évekig tart, mire egy nyamvadt bizonyítványt szerzel egy szakmában, amiben csont kezdő vagy - miért is kapkodnának érted bárhol, főleg külföldön?
Vállalkozzak? Ha lenne valami szuper ötletem, kirívó tehetségem, megtenném, tippeket várok. :)
Keressek gyorsan egy pasit, akivel aztán együtt mehetünk ki, és míg ott be nem tudok tagozódni és állást találni, addig legalább az ő fizetéséből megélünk? Szuper, de ha olyan egyszerű volna pasit találni, a) nem volnék egyedül három éve b) ha találok is valakit, biztos, hogy ő is ki szeretne menni? c) attól tartok, a szóba jöhető pasik már rég elmentek.
Merre tovább?
A dolgot nehezíti, hogy bár Európában gondolkozom és angolul tudok, nem okvetlenül szeretnék angol nyelvterületre menni. Egyrészt mert Angliában most már kezdik nagyon utálni a kelet-európai bevándorlókat, és a szarabb életminőségre még csak-csak felkészülök, ahogy arra is, hogy egyedül (mármint a gyerekkel, de egy felnőtt, érzelmileg is támogató társ nélkül) minden szempontból nehéz lesz, de az már tényleg nem igazán hiányzik, hogy még büdös bevándorlók is legyünk.
Másrészt azért, mert a gyerekemnek olyan iskolát, olyan oktatási rendszert (és akkor már olyan társadalmat) szeretnék, ami úgy ad biztos, erős, használható tudást, hogy amellett nyitott, toleráns és széles látókörű világszemléletet is mutat, és nem nyomorítja meg.
Ez pedig a jelenlegi tudásom szerint az északi országokra jellemző, és ott ehhez még csak nem is kell magániskolákban gondolkozni. Persze, Ausztráliával is szemeztem, de ott a szigorú bevándorlási követelmények miatt esélyem sincs.
Ausztriában jó a közelség és az életszínvonal, de ha még most gyorsan belevágok is a némettanulásba, osztrákul még mindig nem fogok tudni (és szakmám se lesz tőle).
Németországtól meg az tart vissza, hogy ott is egyre több a bevándorló, és félek, hogy a kelet-európaiak előbb-utóbb ott is a törökökkel azonos elbírálás alá fognak esni (és persze ott sincs esélyem a szakmámra).
Rokonaim, olyan ismerőseim, akikre számíthatnék, nincsenek sehol az országhatáron kívül.
Lázasan töprengve
Szóval itt tartok: lázasan töprengve, hogy hogyan tudjak szabadulni ebből a csapdából, és egyáltalán merre induljak, és már előre félek attól, amikor eljön az az idő, hogy már a legszarabb borsodi állami iskola színvonalával is megelégednék, csak legalább Ausztriában legyen.
Egyelőre online nyelvtanfolyamokat keresgélek és vadul lottózom, már egy pár tízmillió is elég volna a kinti újrakezdéshez: ráérnék megtanulni a nyelvet, tudnánk bérelni egy, az itthonihoz hasonló kétszobás lakást, és talán még valami diplomát is szerezhetnék, amivel már el tudnék helyezkedni olyan szakmában, amit még szívesen is csinálnék - és mindehhez a létbiztonság és a nyugalom már tényleg csak hab volna a tortán.
De amikor felébredek, hogy bilibe lóg a kezem, mert se lottómilliomos nem vagyok, se nem tudok egyetlen éjszaka alatt kurrens tudást letölteni a fejembe, mint Johnny Mnemonic, akkor eléggé csapdában érzem magam. És piszkosul irigylem a Kareszokat."
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: