Itt változás nem lesz, csak ha vér folyik. Rossz itthon élni, rossz látni, ahogy ezt a csodálatos adottságú országot eladja és kifosztja a maffiaként működő politikai és gazdasági elit, ahogy a lakói jobbágysorba kerültek. Miért maradok mégis? – teszi fel a kérdést a mai poszt szerzője, Karesz.
„Sokat olvasom a Határátkelőt, bár nem vagyok aktív kommentelő, véleményem nyilván nekem is van. Gondoltam, nem kommentben, inkább postban írom meg, hátha gondolatot ébreszt másban is, mert úgy sejtem, sokan járnak a cipőmben. Lehet kicsit dark-os lesz, ez nem vidám post.
Magamról pár mondat. Világlátott ember vagyok, jártam több földrészen, évente eljutok külföldre pihenni. Felnőttként majd fél évet tanultam / éltem külföldön, van kitekintésem milyen más országokban az élet.
Informatikus vagyok, de emellett nem félek, sőt értek kétkezi munkákhoz is, egy erős közepes társalgási angollal (pocsék nyelvtannal, de bárkivel elbeszélgetek) azt gondolom, a külföldi újrakezdésben a jobb eséllyel indulók közé tartozhatnék.
Szeretem a Kárpát-medencét, de nem azokat, akik lakják, úgyhogy a honvágy se gyötörne túlzottan. A túró rudit is meg tudom csinálni házilag, finomabb mint a bolti. :)
Tisztes polgári létben
Ahogy látható, ideális kivándorló vagyok. Mindezek ellenére maradok. No, nem szerelemből, és alapvetően erről szerettem volna írni. Sok cikket olvastunk olyanokról, akik kivándoroltak és én teljesen megértem őket. Amiről alig beszélünk, miért marad itt mégis sok olyan ember, aki simán mehetne?
40 éves vagyok, és - jelenleg! - nem a társadalom peremén élek. Van egy kényelmes pesti otthonom, amit van kivel megosztani, és egy vidéki családiház-részem, meg egy erős középkategóriás autóm... és nincs hitelem semmin.
Meg tudok venni bármit a boltban (értelmes keretek között persze), nem kell hó végén forintokat számolgatni. Évente eljutok külföldre, a munkámat pedig magam osztom be. Nem vagyok gazdag, de szegény sem, van félretett pénzem, ha bármi gond van.
Összefoglalva van egzisztenciám, úgy élek tisztes polgári létben, ahogy élnie illene minden dolgozó embernek. Sokan erre vágynak, sokan el sem érik ezt életük végéig, eszembe sincs panaszkodni! Kis pénz, kis foci, de akkor is foci.
Nincs előre
De nem vagyok vak, látom, mi folyik az országban. Látom, hogy itt előre nincs, csak hátra. Hogy ebben az országban fejlődés nem vár rám, mert sikerült a nemzetet a totális zombi-létbe taszítani, mindent benyelünk, csak legyen „maunikasó".
Látom, hogy itt változás nem lesz, csak ha vér folyik. Rossz itthon élni, rossz látni, ahogy ezt a csodálatos adottságú országot eladja és kifosztja a maffiaként működő politikai és gazdasági elit, ahogy a lakói jobbágysorba kerültek. Családon se gondolkozom, mégis hova, ide? És persze a saját bevételeim is évről évre csökkennek, mint a többségünknek.
Sokat beszélgettem arról a barátokkal, mi vár ránk, ha elmegyünk? Számoljunk egy picit, tegyük fel, hogy úgy döntök, ennyi, elég volt. Felszámolok mindent, nincs annyi vagyonom, de legyünk nagyvonalúak, összeszedek 30M forintot, két évtized gyümölcse. Ez itthon egy szép pénz, váltsuk át euróra. 100.000 euró. Öööö. Hát ez bizony cinó. Mire elég ez, ha újrakezded egy jobb életet ígérő országban? Arra, hogy az elején a nehézségeken átlendítsen. Köszi.
Mi várna rám külföldön?
Ha elmegyek, mi vár rám? Most van egzisztenciám, ugyanezt máshol újra megteremteni... Egy 40-45 éves balkáni (igen, azok vagyunk) munkavállaló már nem igazán a munkáltatók álma.
Itthon legalább van már kiépítve valami, ami elvisz a hátán így vagy úgy. Ha pedig nem, van hova visszahátrálni, max. a gyepet beszántjuk és megtermeljük a kaját, csirkét meg disznót nevelünk, mint 20 éve.
Kint mi vár rám, elvállalni bármi melót, csak hogy megéljek? Menjek árufeltöltőnek, junkfood eladónak, mosogatni, álljak be építkezésre? Vagy ha mázlim van, akkor a szakmámban találok állást, programozhatok látástól mikulásig, vagy elmehetek helpdesk-esnek. Éljek egy kis bérlakásban? Vagy irány ázsia, "hippiélet"? Ehhez, azt hiszem, már öreg vagyok.
És mi lenne odakint a jövőképem pontosan? Van még a statisztika szerint 25-30 évem. Tíz év múlva, ötven évesen örök idegenként hol fogok tartani? Ott biztosan nem, ahol most itthon. Húsz év múlva, 60 évesen? Talán ahol most, egy saját otthon, egzisztenciával.
Szuper! Kicsit még gürizek, aztán jön a nyugdíj meg a betegellátás. Az életem pedig husss, elszállt mire újra utolérem a jelenlegi önmagam. Ha utolérem. És közben lehet már ott se lesz jó. Mert a politikus sehol nem ember, máshol sincs kolbászból a kerítés.
Nehezen mozduló generáció
Ez itt a gond. Mi, a negyvenes (ötvenes) középosztály, akik lába alatt nem ég a talaj mit tehetünk? Maradunk. Mert bár rossz itt, és látjuk, máshol jobb lehet élni, a mi generációnk és a mi rétegünk már nagyon nehezen mozdul meg. Erről bizony lemaradtunk, 20 évesen nem tépelődnék, már rég máshol élnék.
De mi már csak akkor megyünk, ha kinulláznak. Mert ha megint ott vagyunk, inkább máshol, mint itt kezdem újra. De addig maradunk, mert józan ésszel és számolva azt látjuk, ez a kisebbik rossz.
Amit tehetünk a passzív ellenállás, a jól bevált ügyeskedés, trükközés, lavírozás és az öngondoskodás bármi áron (nyugdíjra ne számolj). Igyekszünk kivonni magunkat minden alól, ami az országban történik, élvezni az életet, amíg lehet.
Ha pedig beüt a csőd mi már nem negyven, hanem ötven felé sétáló nemzedékként miben reménykedhetünk? Legyen nekünk könnyű a föld. Megszívtuk."
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: