oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. december 31. 06:52,  Egy felemás év története 399 komment

2013. december 31. 06:52 Határátkelő

Egy felemás év története

Hát ismét véget ért egy év, ilyenkor nyilván mindenki végiggondolja, mi minden történt vele és a (szűkebb vagy tágabb) környezetével (csak jelzem, holnap egy poszt erejéig én is megteszem), no és elgondolkozik azon, mit vár a következő évtől. Így tett spanyol országfelelősünk, Roxi is, aki egy igazán élvezetes írásban foglalta össze 2013-mat.

cím Costa Brava.jpg

„Felemás év volt ez a spanyoloknak, és nekem is, de a személyes részt majd a végére hagyom. Nézzük, hogyan élték meg az elmúlt esztendőt a spanyolok.

2013 - a gazdasági zuhanás megállításának éve

Ez az év úgy vonul majd be a spanyol történelembe, amely során a spanyolok úrrá lettek a válságon. Az év elején elérték a mélypontot - a kockázati besorolás majdnem 700 ponton, majd' 6 millió munkanélküli, forrás nélküli bankok, zéró hitelezés, a tőzsde mélyponton. Márciusban azonban elkezdett magára találni a gazdaság.

Márciustól a munkanélküliség nem növekedett tovább, sőt, azóta, ha csak minimális mértékben is, de csökken. Az év elején még 6 millió munkanélküli közelében voltak, ez most 4,8 millió, ami még mindig rengeteg, de talán tényleg elindul valami.

statisztika.jpg

Az EU-tól a spanyolok 1,8 milliárd eurót kaptak, amit a pályakezdők munkához juttatására kell fordítaniuk. Jelenleg a pályakezdők 54%-a munkanélküli. Novemberre a kockázati besorolás lesüllyedt 228 pontra, ami körülbelül a magyarral egy szinten van.

Májusban a tőzsdeindex elérte a minimumot (7800 pont), most decemberben 9900 pont, de járt már a 10.000-es lélektani határ felett is. A spanyol turizmus rekordévet zárt, nem elég hogy soha ennyi turista nem járt errefelé, de ráadásul költöttek is. :)

Már most tudható, hogy Spanyolország 2013-ban teljesíti az EU hiánycél-elvárást, jövőre pedig 0,7%-os gazdasági növekedést várnak. Sajnos ennek elég nagy ára volt: bankkonszolidáció, a minimálbérek és a közalkalmazotti bérek befagyasztása, megszorítások minden területen, az egészségügytől az oktatáson át a közigazgatásig.

Leálltak a nagy állami beruházások is. Ezen kívül most jelentették be a villanyáram emelését is. Az érem másik oldala, hogy soha ilyen elégedetlenek nem voltak az emberek.

2013 - A politikai botrányok éve

Igen, ez volt az az év, amikor bankvezéreket börtönöztek be, volt tartományi vezetőket ítéltek el sikkasztásért, hűtlen kezelésért, korrupcióért. Így járt például Spanyolország legnagyobb bankja, a Bankia vezére is. Számos tartományvezető (pl. Andalúzia, Valencia) ellen folyamatban vannak különféle eljárások és perek.

Manuel Rajoy.jpgA legnagyobb durranás mégis a Barcenás-ügy. Luis Barcenás a Partido Popular, a jelenlegi kormánypárt kincstárnoka (könyvelője) volt. Idén év elején robbant ki a botrány, amikor az El Mundo leközölte a PP úgynevezett „B" könyvelését, amin számos feketén kifizetett tétel volt több ismert vállalkozónak, illetve számos PP-s politikusnak, köztük a jelenlegi miniszterelnöknek, Mariano Rajoynak is.

Luis Barcenas azóta előzetes letartóztatásban van csalásért, közpénzzel való visszaélésért, sikkasztásért, hűtlen kezelésért. Huszonegy svájci bankszámlát találtak a nevén, elképesztő egyenlegekkel. Ez volt a Rajoy-kormány őszödi beszéde, nem sokon múlott, hogy belebukjanak.

Az ügynek nincs még vége, a folytatás 2014-ben.

2013 - A monarchia meggyengülésének éve

Idén a királyi család tekintélye is megtépázódott.

Kezdődött a Nos-üggyel, melynek kapcsán kiderült, hogy a király veje, a korábbi kézilabdázó olimpikon, Palma hercege, Iñaki Udangarin egyik alapítványán keresztül közpénzeket tüntetett el.

Az ügy legdurvább napjain felmerült Krisztina infánsnő beidézése is (ő a királyi pár lánya), miután kiderült, hogy a házukat is talán közpénzből újították fel. Végül a hercegnőt nem idézték be (egyelőre), ő maga a gyerekekkel együtt Svájcba költözött, miután egy alapítványnál kapott munkát.

Férje útlevelét bevonták, de nincs letartóztatva, szabadlábon védekezhet. Ez az ügy sincs még lezárva, talán 2014 pontot tesz a végére.

János Károly.jpgHa ez nem lenne elég, az év elején a király afrikai vadászkalandja (és sérülése) borzolta a kedélyeket, a spanyolok rossz néven vették, hogy a király a válság idején Afrikába utazgat vadászni, ráadásul nem a királynő, hanem egy német arisztokrata hölgy, Corinna zu Sayn-Wittgenstein társaságában.

Az újságírók nem hagyták annyiban a dolgot, hamar kiderítették, hogy talán a hölgy valóban a király szeretője, amit természetesen az udvarból határozottan cáfoltak, sőt, maga Corina az Hola magazin terjedelmes interjújában ecsetelte, hogy a király családdal egy alapítványi munka kapcsán került kapcsolatba, és, hogy soha, semmilyen viszony nem volt közte és János Károly király között.

Mindezeket tetézte a király hanyatló egészségi állapota, térdsérülés, csípősérülés...

A királyi család változatlanul kimagaslóan legnépszerűbb tagja a trónörökös Fülöp herceg és felesége, Letizia. Sokan azt várják, hogy a király lemond a koronáról a fia javára, mielőtt végérvényesen nevetség tárgyává válik.

2013 - A katalánok ébredésének éve

Artur Más. Jegyezzük meg ezt a nevet, mert a Generalitat elnöke kétségkívül zseniális manipulátor. A válságot kihasználva kezdte el pedzegetni, hogy a katalánok szavazzanak a függetlenségről 2014-ben.

Ez természetesen megosztotta a katalánokat, sokan függetlenségpártiak, sokan nem (lásd az egyik előző posztomat a témában). A lényeg, hogy idén ez szinte állandó téma lett a spanyol médiában és a mindennapokban.

Természetesen a kormány kizártnak tart mindenféle elszakadási tervet, a jelenlegi helyzet szerint semmilyen szavazás nem lesz 2014-ben, de az ügy nincs lefutva. A katalánok nem azok az emberek, akik ilyen könnyen feladják.

Catalunya Libre.jpg

2013 - A nagy projektek bukásának éve

Idén két nagyszabású projektet is elbuktak a spanyolok.

Először a 2020-as olimpia rendezési jogát, ami nagyon megdöbbentett itt mindenkit, hiszen Madrid több mint ideális jelöltnek tűnt. Az igazi okokat sosem fogjuk megtudni, de a beruházások 85%-a készen van, soha ennyi önkéntes nem lett volna olimpián, mint itt, és hát ahogy Ana Botella madridi polgármesterasszony is mondta, milyen jó itt: „having a relaxing cup of café con leche en la Plaza mayor". Sokak szerint a polgármesterasszony angol nyelvtudása (illetve annak hiánya) verte ki a biztosítékot a döntéshozóknál.

Madrid 2020.jpgA másik gigaberuházás, ami nem valósul meg, az Eurovegas. Szép lenne azt mondani, hogy a madridiak tiltakozása miatt (igen, csak a spanyolok tudnak egy olyan beruházás ellen tiltakozni, ami 250 ezer munkahelyet teremtett volna közvetlenül és közvetetten), de az igazi ok a spanyol kormány, illetve Brüsszel azon döntése volt, hogy nem hajlandó megváltoztatni a dohányzási tilalom, illetve a dohánytermékek árusítására vonatkozó törvényt. Mindenesetre a spanyolok egy része örömmel, a munkában reménykedők pedig szomorúsággal nyugtázták a hírt.

2013 - A felemás sportév

Ez az az év, amikor Fernando Alonso nem lett Forma 1-es világbajnok. Nem spanyol csapat nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját. Ugyanakkor Barcelona úszó-világbajnokságot rendezett, ahol nem csak magyarnak volt jó lenni, de spanyolnak is, hála Mirella del Monte spanyol úszónőnek és a spanyol szinkronúszó lányoknak.

Emellett helyreállt a világ rendje, és ismét Rafa Nadal vezeti az ATP tenisz-világranglistáját.

Zajlott az élet a fociban is, rágtuk a körmünket, hogy vajon ki lesz José Mourinho utóda a Real Madridnál (Carlo Ancelotti), hogy sikerül-e leigazolni Bale-t, és bosszankodtunk, hogy el kellett adni Özilt és Higuaint.

A Barcelona háza tájáról is felemás hírek érkeztek. Tito Villanova, a korábbi edző kiújuló rákbetegsége miatt nem tudott nekivágni a szezonnak, utódja a viszonylag ismeretlen Tata Martinez, akinél még nem dőlt el, hogy a Barca azért ilyen jó, mert a csapatot Pep Guardiola annyira összerakta, hogy nem tud szétesni, vagy mert Messi egy UFO, vagy pedig tényleg Tata egy jó edző. Ja, és ide is érkezett egy csodacsatár Neymar személyében.

Mindezek mellett az embereket nagyon megrázta az első Formula 1-es női pilóta, Maria del Villota hirtelen halála, aki a balesete utáni felépüléséről írt könyvét népszerűsítette Sevillában, amikor meghalt - valószínűleg pont a balesete egyik utóhatása miatt.

Maria del Villota.jpg

2013 - A bulvár éve

Ha valaki azt mondja, hogy a magyar bulvárnemzet, akkor nem ismeri a spanyolokat! Itt aztán van miből meríteni.

Az év botrányai voltak Isabel Pantoja, a sevillano istennőjének pénzmosási pere (el is ítélték 2 évre), vagy José Ortega Cano, a legillusztrisabb torreádor közlekedési balesetének pere, amikor is az ittasan (?) vezető torreádor balesetet okozott, melynek következtében egy ember meghalt. Gyilkosságért nem ítélték el, de így is valószínűleg másfél évre börtönbe kell vonulnia.

Sokat csámcsogtak a lapok a király már részletezett viszonyán is. A legnagyobb szakítás idén Kylie Minogue és spanyol vőlegénye, Andrés Belencoso nevéhez fűződik.

Baby boom terén Pénelopé Cruz, illetve húga, Monica Cruz gyermekének érkezése volt a fő téma, a kicsik pár nap különbséggel születtek, rajtuk kívül Andrés Iniesta és Xabi Alonso focisták is apák lettek (Xabi már harmadszorra). Az év sztárbabája azonban Shakira és Gerald Piqué kisfia, Milan, akiről ha valamelyik szülője akár egyetlen képet is kitwittel, máris vezető hír.

2014 is izgalmasnak ígérkezik, már annak, akit leköt a bulvár: Iker Casillas és párja, a tévériporter Sara Carbonero első gyermeküket várják, mint ahogy a Real másik focistája, Sergio Ramos és tévésztár Plusz énekesnő párja, Pilar Rubio is.

bulvárlapok.jpg

Személyes összegzés

2013-ban Madridból egy állás miatt a Costa Bravára tettem át a székhelyem, és mondhatom, hogy amilyen rosszul indult az év (a kutyám halála, egy rossz munkahely ahol majdnem tönkrementem a stresszben, és majdnem ráment a magánéletem is), olyan pozitív fordulatot vet.

Itt mindent megtaláltam, amit kerestem. Imádom a munkámat, imádom az embereket, akik körbevesznek, a világ egyik leggyönyörűbb helyén lakom, és azt hiszem, a páromnak volt igaza, amikor azt mondta: most érkeztünk meg oda, ahová elindultunk.

Mit szeretnék 2014-ben?

Nyugalmat. Boldogságot. Gondtalanságot. Megbecsülést. Tiszteletet. Szeretetet. Szerelmet. Csupa olyan dolog ez, amihez nem kell pénz, mert megfizethetetlenek. De én ezzel már tökéletesen elégedett lennék. Mert az, hogy megfizethetetlenek, azt is jelenti, hogy nagyon nehéz elérni, illetve megtartani ezeket.

2014, remélem, jó év leszel! Én már várlak, mert optimista vagyok!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

A karácsonyi fotóalbum sikerén (és egy kommentelő javaslatán) felbuzdulva megkérdeztem a Facebookon, lenne-e kedvetek szilveszterkor is valami hasonlóra. A válasz elsöprő igen volt, úgyhogy várom a szilveszteri fotókat a világ minden tájáról Új-Zélandtól Japánon át Magyarországig akár emailben, akár a Facebookra feltöltve. Remélhetőleg ez is nagy móka lesz! :)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: évértékelő Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr545718126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.12.31. 07:09:53

Roxi írásai mindig nagyon jók, így van ez most is.:)
Egy megjegyzésem lenne - bár, így az év utolsó napján nem vinném el a témát a politikára -, de ott legalább vannak következmények...
Minden jót nektek az új évben!
:)

rezsoatya (törölt) 2013.12.31. 07:14:21

Kedves HÁ! Ez a fotos dolog most is jo otlet, varom!
Mindenkinek Boldog Uj Evet Kivanok!
(meg az "elitnek" is! :-P ) :D

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.12.31. 07:44:26

Szuper volt!

Itt már áll a bál, úgyhogy BÚÉK mindenkinek! :-D

Quercus a favágó 2013.12.31. 07:52:00

Boldog Új Évet mindenkinek!

Fiúk, csak mértékkel az alkoholból! A mérték a tűzoltó vödör!

A lányokat puszilom!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 08:42:57

Hát ez nagyon tetszett! Izgalmas év lehetett a spanyoloknak 2013. Legalább náluk már látszik az alagút vége...

BÚÉK!

érthetetlen chris 2013.12.31. 09:03:57

@zöldeketbeszélek: Aha látszik, sok szempontból rosszabbul állnak, mint Magyarország......

Ám itt hiába magyaráznám és egyébként sincs kedvem átflamelni az év utolsó napját más dolgom van.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 09:13:45

@érthetetlen chris: Na most, hogy elolvastam a netikettet végre én is tudom mi ez a flémelés :). Igazad van, ne tedd, bár érdekes lenne, ha kifejtenéd a dolgot valamikor.

érthetetlen chris 2013.12.31. 09:19:57

@zöldeketbeszélek: Falnak minek beszéljek..olyanoknak, akik Mo-on, csak a rosszat hajlandóak meglátni, külföldön meg ahol lehet hogy nem is élnek csak a jót...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 09:24:04

@érthetetlen chris: Biztos vagyok benne, hogy ez inkább a hangos kisebbség.

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.31. 09:25:34

ez a személyes összegzés ez mi, ez semmi, nanemár.

**mimi** 2013.12.31. 09:36:56

Nagyon jó kis írás, tetszett! :)

Boldog Új Évet Kívánok !

nigara 2013.12.31. 09:39:29

Nagyon jó poszt, tényleg érdekes, máskor is ilyet!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 09:41:45

@Babette_: Legalább annyit vártál volna, mint a megelőző szakasz :)? A lényeg lényege benne van...

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.31. 09:54:13

@zöldeketbeszélek:

Ugyanez Mo-ra is igaz, idén megkezdődött a kilábalás a válságból.

tableno 2013.12.31. 09:58:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: látom széleskörű műveltséged a közgazdaságtanra csak korlátozottan terjed ki. A spanyol helyzetet annyira nem ismerem, de hogy ami Magyarországon van, az nem igazi kilábalás, arra mérget vehetsz.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.31. 10:01:33

@tableno:

A gazdaság növekszik, erre gondoltam. Ha arra gondolsz kilábalás alatt, hogy Mo. lassan eléri az EU-átlagot, akkor persze igazad van: ez nem áll napirenden.

tanato 2013.12.31. 10:02:17

@tableno: Pontosan,ez nem kilábalás ez választási pr.

tableno 2013.12.31. 10:08:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: kilábalás alatt azt értem, hogy a gazdaságban végbement az a szerkezeti igazodás, ami lehetővé teszi a hosszabb távú és fenntartható növekedést. Magyarországon ez sincs napirenden, sőt, inkább ellenkező irányú folyamatok vannak. Ahogy tanato is mondta, választási évben mesterséges eszközökkel fel lehet pörgetni a gazdaságot, de az a lufi hamar kipukkan, és akkor pont ugyanott leszünk, mint 2006-ban.

tableno 2013.12.31. 10:10:45

@érthetetlen chris: becsületszavamat adom, hogy nem fogok flamelni. Viszont szakmabeliként elmondhatom a véleményemet, nem?

tableno 2013.12.31. 10:13:49

@érthetetlen chris: egyébként abban még egyet is értünk, hogy bizonyos dolgokban Spanyolország rosszabb helyzetben van, mint Magyarország. Nálunk legalább nem áll fent a veszélye annak, hogy etnikai törésvonalak mentén darabokra essen szét az ország (mivel a mi esetünben ez már 1920-ban megtörtént).

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.31. 10:14:28

@tableno:

Alapvetően a magyar helyzet az európai függvénye. Mo-tól szinte semmi sem függ a jelenlegi helyzetben. Múltkor írtam le egy kommentben - máshol -, hogy Orbán se nem jobb, se nem rosszabb Medgyessynél, Gyurcsánynál, Bajnainál. Persze aztán mindenki rám támadott mindkét oldalról e kijelentésem miatt... :-)

Európa pedig megy lefelé. Az évtizedes baloldali politika tönkreteszi a kontinenst. S az új tagok pedig nem tanultak ebből, ők is ezt a bukott balos nyugati modellt követik vagy szeretnék követni.

érthetetlen chris 2013.12.31. 10:21:19

@tableno: Elmondhatod, de nem sokat ér.
Nálad sokkal képzettebb közgazdászok és elemzők is elmondták a véleményüket, mondjuk 2006-ban, vagy 2010-ben aztán kb semmi sem lett belőle.

Vannak tények viszont, mint az adósságállomány aránya, gazdaság növekedése/csökkenése, társadalmi kohézió, munkanélküliségi ráta, vasárlóerő előző évek bázisához képest történő változása az adott évben stb, stb.....azokkal érdemes foglalkozni.

Most pedig BUÉK mentem borozni..:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.31. 10:23:42

@tableno:
"mesterséges eszközökkel fel lehet pörgetni a gazdaságot"

a számokat. nem a gazdaságot.

tableno 2013.12.31. 10:23:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ebben van sok igazság. De azzal nem értek egyet, hogy a magyar gazdaságpolitika nem tud hatni arra, hogy az ország mennyire tud profitálni az esetleges európai konjunktúrából, és mennyire sebezhető válság esetén. Meggyesi és Gyurcsány hatalmas és katasztrófális hatású gazdaságpolitikai hibákat vétettek miniszterelnökként (tényleg miattuk maradtunk le a visegrádiak mögött), ha ők jobban csinálják, most nem állnánk rosszabbul, mint a lengyelek vagy a szlovákok. Amit az Orbán-kormány tesz, az viszont az elkövetkező 10-15 évre stagnálásra fogja ítélni Magyarországot, akár lesz európai fellendülés, akár nem. Szóval az, hogy Orbán se nem jobb, se nem rosszabb Medgyessynél, Gyurcsánynál, annak nem lehet felhőtlenül örülni...

tanato 2013.12.31. 10:25:12

@tableno: Majdnem megvolt ott is 36-ban,de Franco Hitler és Mussolini segítségével vérbefojtotta a katalánok és a baszkok elszakadási törekvéseit.Törvényszerű hogy újra előjönnek a nemzetiségi problémák.

rezsoatya (törölt) 2013.12.31. 10:26:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: elnek ismeroseim Mo-on. Azert tudom, mi folyik ott. Tudom, ez szubjektiv es nem is vagyok szakember. De amikor ilyeneket olvasok kozgazdaszoktol, hogy:
"a magyar növekedési modell halott. Bár 2007 óta páratlan mennyiségű EU pénzt hívtunk le, növekedési teljesítményünk mégis kiemelkedően a legrosszabb a régióban ( m.index.hu/chart/2013/12/31/ime_az_ev_legjobb_grafikonjai/ ), akkor milyen novekedesrol beszelsz?

tanato 2013.12.31. 10:30:14

@érthetetlen chris: A magyar vásárlóerő növekedését majd az eladott új autók és a felépített új lakások számának erőteljes növekedése fogja fémjelezni.per pillanat most úgy szélhámoskodik a statisztika hogy beleszámolják a Rendőrség,Posta,minisztériumok,stb. közpénzből vett új autó vásárlásait a majdnem nullára csökkent lakosságiakhoz,a lakásoknál meg a kiadott építési engedélyek számát amiből jó ha harmada fog felépülni.talán.

érthetetlen chris 2013.12.31. 10:31:41

@rezsoatya(eng): A GDP ez évi növekedéséről beszél gondolom ami tény.

Na tényleg BUÉK

tableno 2013.12.31. 10:39:17

@érthetetlen chris: örülök, hogy ennyire tisztában vagy a képzettségi szintemmel. Meg úgy általában azzal, hogy mikor melyik közgazdász pontosan mit is mondott, és abból mi következett be és mi nem. Gondolom most írod a PhD-det a témában.

érthetetlen chris 2013.12.31. 10:42:49

@tableno: Szerintem Herbert Stepic-nél mondjuk nem vagy képzettebb. Az ő előrejelzéseit például vissza lehet keresni.

nigara 2013.12.31. 10:55:17

az előrejelzésekkel az a baj, hogy nem számol olyan extrém faktorokkal, mint pl. jön egy Matolcsy és a gazdasági helyzettel szembemenő intézkedéseket hoz.
(egyébként nem tudom, ki mit jósolt és mi lett vagy nem lett belőle)

tableno 2013.12.31. 10:59:56

@érthetetlen chris: ok, most bedobtál egy nevet, aki állított valamit (amúgy nem tudom melyik állítására gondolsz éppen) én meg be tudnék dobni három másikat, aki meg az ellenkezőjét állította. A közgazdaságtan nem természettudomány, bár még a fizikaban is többféleképpen is értelmezhető ugyanaz a jelenség. Ettől még vannak bizonyos törvények, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Szóval lehet, hogy 20 év mulva kiderül, hogy Matolcsy egy zseni volt, és Széles Gábor tényleg ki tudja kapcsolni a gravitációt, csak nem valószínű.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 11:26:37

Bocsi, hogy így az év utolsó napján elindítottam a lavinát :(.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 11:27:51

@Babette_: Olvasgattam az utolsó pár posztját Spanyolhonból, nem az a fajta, aki szereti a személyes dolgait kiteregetni. Ugyanakkor élvezetesek az írásai.

SzZoole 2013.12.31. 12:02:38

Jo ez a poszt vannak erdekes es erdektelen reszei,mint pl.a bulvar.Ami rendkivul felkektette az erdeklodesem,hogy ha ott csinaltak valamit a orszagot iranyito emberek kozul valaki,azt felelosegre tudtak vonni es meg le is csuktak,ha Mo.-on kiderul valami egy vezeto beosztasu emberol akkor ott rogton cafolnak es eltusoljak az egeszet,nem hogy lecsuknak.Most lehet,hogy En vagyok alulmuvelt,de akkor sem ertem.

Sütemény1975 2013.12.31. 12:04:40

ilyen bulvaros posztok nekem nem jonnek be.

**mimi** 2013.12.31. 12:04:41

sajnos én egyáltalán nem érzem a bőrömön, hogy elkezdődött volna a kilábalás...:(...sőt...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 12:34:58

Először is BUÉK itt is minden kedves egybegyűltnek!

Másrészt a poszt tetszett, érdekes volt, kis bepillantás. Idén nyáron voltam először Spanyolországban (Barcelona, egy kis ElCamino, majd pár nap Gran Canaria) és nagyon-nagyon tetszett, szuperül éreztük magunkat.

Nem láttam, hogy megemlítette volna a posztoló a barcelonai vizilabda és úszó-VB-t, ahol a magyarok hosszú kihagyás után aranyérmet szereztek (érdekes, hogy ha vizilabda, akkor megmásíthatatlanul a magyar csapatnak drukkolok, ha foci, akkor mindig annak, hogy minél szánalmasabb zakóba fussanak bele a fiúk... ki érti? :) ).

Ezenkívül nagyon tetszett, hogy ültetik le a züllött, az országot tönkretevő embereket... van mit tanulni tőlük!

És végre választ kaptam a hónap kérdésére is: hová lett andlúz kutya? Íme:
"Számos tartományvezető (pl. Andalúzia, Valencia) ellen folyamatban vannak különféle eljárások és perek."

Latcho Rom 2013.12.31. 12:44:32

2014 a kuszobrol figyel - sose legyen roszabb evem/evunk mint 2013 :-)

Jump diggy, jump! :-)

ca.news.yahoo.com/video/hungarys-best-skipping-team-streets-115640776.html

morsels (törölt) 2013.12.31. 13:11:39

@Kövérmadár [swe]:
Mondom, hogy nem olvastok rendesen :-)

" Ugyanakkor Barcelona úszó-világbajnokságot rendezett, ahol nem csak magyarnak volt jó lenni, de spanyolnak is, hála Mirella del Monte spanyol úszónőnek és a spanyol szinkronúszó lányoknak."

2013.12.31. 13:24:21

BUEK a Hataratkelo olvasoinak es posztoloinak!
(Mentem dolgozni, iden utoljara. JUK! - januarban ujra kezdjuk)

@shakti_rom:
Ne mar, de ilyen videot nem illik belinkelni! Magyarorszagon mindenkinek boldogtalannak kell lenni, a tehetsegesebbeknek, kulonosen a fiataloknak el kell onnan jonni:(
Masik erdekes video a Vancouver Sunbol:

Carlos Santana Reunites With Homeless Band Member:
www.vancouversun.com/videos/recommended/video.html?embedCode=1nM3VhajoPObn9LUNrWnE2L_EkQ_wJVK#ooid=1nM3VhajoPObn9LUNrWnE2L_EkQ_wJVK

PS: a tegnapi poszthoz nem szoltam hozza - mint " male chauvinist pig ", de elveztem a " szocsatat " :)

A poszthoz: szeretem olvasni az europai orszagokrol irt dolgokat innen Eszak - Amerikabol, ahol minden jobban uniformizalt: a nyelv, az emberek, a varosok, falvak, epuletek, kultura, a gondolkodas, stb:(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 13:24:32

Jelzem morselsnek, hogy igaza van, benéztem :D
Nem tudom miért nem látom itt a kommentjét, pedig odaát igen :)

rezsoatya (törölt) 2013.12.31. 13:28:32

@diggerdriver: te, ez a kep most az ehes diszno esete? :-)))))

(elfogytak a feminista csocsok?) :D

L. J. Wesley 2013.12.31. 13:40:28

Apró kötekedés: nem az első F1-es pilótanő volt....bár talán az első spanyol F1es pilótanő

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.31. 13:50:15

@zöldeketbeszélek: nicns ezzel gond, csak akkor ne hívjuk összefoglalónak, ha nincs benne összefoglalás.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 14:02:30

@Babette_: Engem csak az zavar, hogy a kiváncsiságomat nem elégíti ki, hanem éppen hogy felcsigázza. Aztán nesze semmi, fogd meg jól :). Hát, ennyivel kell beérnünk, azt hiszem.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.12.31. 14:08:55

Boldog új évet Határátkelő és Határátkelők! :)

tableno 2013.12.31. 14:16:42

BÚÉK mindenkinek!

tanato 2013.12.31. 14:26:29

Én is Boldog Újévet Kívánok mindenkinek!

Latcho Rom 2013.12.31. 14:26:46

@tableno: @Cascabel: BUEK oreg harcos, s mindenkinek :-)

www.youtube.com/watch?v=AZxsvrWwbP8

3 tucat kaszinotojast rendeltek, nekiveselkedek lassan :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 14:31:28

@nezzazegfele: Hali, még mindig Magyarországról, vagy sikerült kiugrani?

33621 2013.12.31. 14:39:53

Boldog Új Évet minden HA kommentelőnek és olvasónak!
Még este 19-óráig dolgozom.

M. Péter 2013.12.31. 14:40:15

@Kövérmadár [swe]: "Ezenkívül nagyon tetszett, hogy ültetik le a züllött, az országot tönkretevő embereket... van mit tanulni tőlük!"

A csudát. A volt valenciai miniszterelnököt, Francisco Campst, felmentették. A Partido Popular volt pénztárosa, Bárcenas, svájci számlákra utalt kenőpénzből fizetett extra fizetést a párt vezetőinek, ebben a PP összes jelenlegi és nemrégi vezetője, beleértve Rajoyt is, benne volt, de természetesen ellenük nem járnak el. Az egyetlen, akit elítéltek eddig, az az egész ügyet kirobbantó vizsgálóbíró, Garzón, a jogkörének túllépéséért.

SzZoole 2013.12.31. 14:41:01

Tisztelt HA.Nem tudlak maskep megszolitani mert azt sem tudom hogy mi a neved,sot szerintem sokan azt sem tudjuk,hogy fiu vagy,vagy lanyEn szemely szerint,meg a Te posztodra lennek kivancsi,persze,ha lehet.Pl.hogy hol elsz,mi a rendes munkad amibol meg elsz,hazas vagy e vagy szingli,vannak e gyermekeid,stb.Te olyan adatbazisal rendelkezel mar felolunk,hogy a titkos szolgalatnak nincs olyan(csak vicc volt:))).Elismerem hogy az sem kis munka,amit itt a Hataratkelo oldalan teszel,de hat megis.Koszonom szepen az egesz eves munkadat.
Szoval ha megtisztelnel minket egy par soral azt megkosszonem.
BUEK.Neked es minden eltantorgotnak es az otthon maradotaknak is.
Teszteletel

Zoole

M. Péter 2013.12.31. 14:43:54

Ez a Mirella del Monte nem Mireia Belmonte esetleg?

tanato 2013.12.31. 14:55:55

@Zoole[uk]: HÁ nem személy hanem a bloggazda,nem adhatja ki magát,mert akkor oda a blog varázsa.Speciel nem örülnék neki ha megtudnám hogy Tóth Jóska vagy Szabó Juliska a szomszéd házból.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 15:02:51

@Zoole[uk]:
Ez az egymillió dolláros kérdés :)
HÁ apánk inkognitóban akar maradni, nem válaszol semmilyen kérdésre.

Találgatások vannak csak, mindenkinek van egy tippje :)

@M. Péter:
Ez szomorúságos :(

Latcho Rom 2013.12.31. 15:03:04

@tanato: Pontosan. S jobb ha ovja az inkognitojat az elmebeteg trolloktol is.
Szerintem egy Juliska :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 15:05:21

@shakti_rom:
Szerintem Jancsi :)
Annyit azért ?tudunk?, hogy Angliában él... vagy az csak kacsa volt?

Ezennel meghirdetem a "nyomozzuk ki kicsoda HÁ" versenyt! :D

tanato 2013.12.31. 15:07:00

@shakti_rom: Sokan gyanakodnak hogy nőnemű,de abszolute lényegtelen,már harmadik éve él és virul a blog.

tanato 2013.12.31. 15:08:13

@tanato: Holnap reggelre én is jól bepezsgőzöm és nem tudom majd fiú vagyok e vagy lány.

Latcho Rom 2013.12.31. 15:09:27

@Kövérmadár [swe]: haggyad man..nem kene almot cserelni a nyuszko alatt??

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 15:11:45

@shakti_rom:
:)
Hajtok a nyugdíjra, így kiváncsi a természetem (hogy hamar egöregedhessek :) ).

Az nem az én feladatom :)

SzZoole 2013.12.31. 15:13:09

@tanato: de hat egy bloggazdanak is van neve nem?Varazsbol meg van eleg Magyarorszagon.Tegnap olvastam az index oldalan az uj oktatasi rendszerol a hat eves gyerekeknek tartott hittan orarol,ahol a hittan tanar elmagyarazza es szemleltei a gyerekeknek,hogy a telapo nem letezik es a karacsonyi ajandekot sem a jezuska hozza,ja es meg a poklot is bemutatja a gyerekeknek,hogy a rossz embereket a sajat zsirjukban fozik az ordogok,egy nagy ustben,meg kep is van rola az iras mellet.A hat eves gyerekek sirva mennek haza az iskolabol,remalmaik vannak,a szulok pedig tehetetlanek,mert ev kozben nem lehet a gyerekeket ki iratni a hittan orarol.Na ennek van varazsa nem a blognak(persze at vitt ertelemben)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:16:10

@tanato: Igazad van. Egyrészt remekül csinálja, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő (persze nekem is van elképzelésem :)), másrészt meg elég sok népmese szól arról, hogy aki kiváncsi, a végén nagyon megbánja...nem megöregszik, hanem a leleplezett jótündér/elvarázsolt herceg stb. eltűnik mint a kámfor, aztán lehet utána járni hetvenhét esztendőn és hetedhét határon át...

Latcho Rom 2013.12.31. 15:16:13

@Zoole[uk]: mi az osszefugges a magyar hittan s HA kilete kozott, csak nem latom..:)

Muscari 2013.12.31. 15:16:19

Boldog uj evet kivanok a bloggazdanak es minden kedves es kedvetlen kommentelonek, legyenek akar feministak, akar ferfisovinisztak, akar szuperanyuk vagy szuperapuk.

Ma reggel olvastam a tegnapi kommenteket, eleg durva volt. En dolgoztam, meg egyebkent sem szeretek nagyon belefolyni az ilyen vitakba, en nem akarok osszeveszni senkivel. Plane nem olyanokkal, akiket meg kedvelek is.
Legyunk ma egy picit toleransabbak legalabb, igy az ev utolso napjan.

BUEK

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:17:01

@Zoole[uk]: Ugye ez csak valami ellenzéki kacsa??? Mondd, hogy viccelsz, légyszi!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:18:36

@Muscari: Eddig egész jól meg, pedig már negyed négy van helyi idő szerint ;)!

Neked is BUEK!

Muscari 2013.12.31. 15:18:50

@Kövérmadár [swe]: szerintem HA nonemu. Remelem, holnap kiderul valami. Az is lehet, hogy itt van koztunk egy masik nick moge bujva, ki tudja;-)

tanato 2013.12.31. 15:19:33

@Zoole[uk]: Katasztrófa,ha ez bevezetődik.

SzZoole 2013.12.31. 15:19:42

@Kövérmadár [swe]: meg a blog indulasanak a legelejen az irasaibol annyi kiderult a szamomra,hogy talan himnemu es IT vonalon nyomul akkor volt rendes munkaja is,a jovot kilatastalannak latja Magyarorszagon es lehet hogy egyszer tantorogni fog O is.Kerlek javits ki HA ha rosszul emlekszem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:20:33

@nezzazegfele: Hát, drukkoltam nektek, hogy sikerüljön a nagy kaland minél előbb, de gondolom akkor még dolgoztok rajta.

tanato 2013.12.31. 15:22:41

@Muscari: A tegnapi cikk tényleg provokatív volt/és lehet hogy kamu is,mert nem jelent meg a szerző/,de ez a téma mindig hálás kommentszám szempontjából,már sokadik ilyen a blog születése óta.Egyébként én is dolgoztam 24 órában tegnap reggel óta ma reggelig,de azért valami keveset hozzászóltam.

SzZoole 2013.12.31. 15:23:33

@zöldeketbeszélek: @tanato: nem kacsa,olvasstok vissza az index oldalarol

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 15:24:13

@Muscari:
Arra, hogy itt van, mérget is vehetsz :)

@shakti_rom:
Én sem látom az összefüggést :)

tanato 2013.12.31. 15:24:24

@Muscari: @Zoole[uk]: Na látjátok,lehet fiú,lehet lány,vagy lehet hogy kívülről lány belülről fiú vagy fordítva.Bármi lehetséges.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.12.31. 15:27:51

@zöldeketbeszélek:

Aranyos vagy, köszi :)
Ráfeküdtünk a nyelvre, plusz el kell intézni néhány elvarratlan szálat, de ha visszanézek az elmúlt időszakra, akkor úgy látom, hogy mindent megtettünk, hogy sikerüljön.
Időpontot nem tűztünk ki ugyan, de már készen vannak a listák, szekrényekben becsomagolva az elfekvő dolgok, gyerekek okmányai rendben, ha hirtelen zöld utat nyer a projektünk, nem fogunk sokat gondolkodni. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:30:54

@Zoole[uk]: @tanato: Elolvastam és az eredeti 168 órás cikket is. Bárki, aki egy kicsit gondolkozik, 5 perc alatt láthatja, hogy egy akkora kacsa ez, hogy 10 embernek elég lenne karácsonyi vacsorára. De ügyes, jól belendültek a rémhírgyártók így választások előtt pár hónappal.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:35:48

@Zoole[uk]: A kommentekbe is beleolvastam, az utolsó mondat a lényeg:

"Tóthné Tomán Gyöngyvér Ha meg is történt-amit kétlek-, egy abszolút alkalmatlan - mondhatnám elmebeteg-hitoktató ténykedése alapján nem szabad általánosítani. Jelen esetben ezt a hitoktatót kell sürgősen kirúgni. Jellemzően nem így zajlanak a hittanórák. Erősen hangulatkeltő írás ez, és hónapok óta kereng már itt a FB-on, csak a rémisztőbbnél rémisztőbb illusztrációk változnak mellette."

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:37:00

@nezzazegfele: Akkor nektek már megvan a 2014-es terv :). Hajrá! Mi ide-oda hajlunk, mint a nádszál a szélben...

SzZoole 2013.12.31. 15:38:16

@Kövérmadár [swe]: @shakti_rom: nincs osszefugges,tanato irta,hogy ha bloggazda felfedne a ki letet akkor megszunne a blog varazsa,ezzel a cikkel csak arra akartam utalni hogy a hat eves gyerekek varazsat hogy veszik el a karacsonyba vetett hitukben,de mindegy......

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.12.31. 15:43:44

@zöldeketbeszélek: Meg bizony :) Nálatok valami felmerült akadályként?

SzZoole 2013.12.31. 15:45:29

@zöldeketbeszélek: nem tudom,hogy kacsa e vagy nem,de ez a cikk is tobb szaz kommentet generalt,nem olvastam el mindet,de volt benne vegyesen pozitiv es negativ is,de csak lehet valosag alapja,mert a szulok bejelentese alapjan az oktatasi miniszteriumban is vizsgalatott inditottak a hittan tanar ellen.

Latcho Rom 2013.12.31. 15:49:25

maxi bacsi...olvasom hogy Ferenc papa ejszakankent egyszeru papi ruhaban kislisssol vatikanbol, s elelmet oszt a szegenyeknek.
Tudom gyujtod ezeket a hireket...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 15:50:04

@Zoole[uk]:
Így már mindent értek!

Nem szeretném megélni, még felnőtt fejjel sem, hogy kiderüljön, nem is létezik Határátkelő.
Mindig egy olyannak képzeltem, mint a "postást" a Jövő Hírnöke című filmben, csak Costner helyett Connery-vel. Lehet benne 10% még a Book of Eli főszereplőjéből is :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 15:58:09

@Zoole[uk]: Egyik cikkben sem látom, hogy bárki is vizsgálatot indított volna. Tudnál linkelni?

macamuca [IHUN] 2013.12.31. 15:59:30

Köszönet HÁ-nak a blogért, a kommentelőtársaknak a leírt véleményekért.
Kívánom mindnyájunknak, hogy a következő évben ismét találkozhassunk, itt és némelykor tán személyesen is.

Kívánom, hogy legyenek vágyaink, melyekért haladhatunk előre választott utunkon, és hogy legyenek eredményeink, melyek erőt adnak a továbbhaladáshoz és új vágyakat is adnak.

Örömökben és eredményekben gazdag, békés boldog új esztendőt HÁ-nak és minden olvasónak + hozzászólónak.

BUÉK :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 16:01:55

@nezzazegfele: Csak akadály merült fel. Én mennék, a párom maradna. Neki itt jó (bár ő is erősen inog már), nekem nulla perspektíva. Egyelőre a nyelvtudás is behatárolja a lehetőségeket, én nem tudok angolul, az olasszal meg kb. kitörölhetem. A következő nyelv már az angol lesz, csak azért felnőtt fejjel, itthon egy kicsit nehezebb már belefogni. A lehetőségek feltérképezésénél tartunk.

SzZoole 2013.12.31. 16:05:49

@zöldeketbeszélek: nem tudom hogy kell linkelni nem vagyok IT-is beallitotsagu,mint irtam az Index oldalan olvastam

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.12.31. 16:13:07

@zöldeketbeszélek: Értelek. Úgy tényleg nehéz, ha a pár egyik tagja nem akar megmozdulni. Az angolt nekem is meg kell tanulnom, csak annyit tudok, ami rám ragadt az évek során az angol oldalakról, filmekből, nem sokat.
Nálunk a németbe-angolokhoz meccset kellett lejátszanunk magunkban. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 16:14:09

@Zoole[uk]: Nekem kb annyi közöm van az IT-hoz, mint a mélytengeri búvárkodáshoz. Megkeresed a cikket, amire hivatkozol (konkrétan azt, ahol azt olvastad, hogy hivatalos vizsgálat indult az ügyben) és kimásolod majd ide beilleszted a linkjét. Amit fent látsz, ha megnyitottál egy oldalt. Valószínűleg így kezdődik: index..:).

Az index oldalán én is elolvastam a cikket.
index.hu/belfold/2013/12/29/a_poklot_mutatjak_a_gyerekeknek/

Aztán elnavigáltam a 168 órára, ahol ez eredetileg megjelent.
m.168ora.hu/itthon/elsosoknek-mutogattak-pokolban-sulo-embereket-hittanon-122114.html

Olyat egyiknél sem találtam, hogy a Minisztérium vizsgálatot indított volna, vagy bárki más, hivatalos szerv. Ezt olvastam:

"Az üggyel kapcsolatos alábbi kérdéseinket elküldtük a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik), ahonnan válaszul egy sor paragrafust kaptunk. "

SzZoole 2013.12.31. 16:15:28

A legelso Hataratkelo 2010,08,16-an jelent meg,meg az Origos Postr oldalan,MIÉRT MEGYEK EL? - AVAGY ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK cimmel,ott nagyvaloszinuseggel magarol ir a HA.A legelso poszt 126 kommentet generalt es Cosmopolitan volt a leggelso kommentelo.Olvasatok el onnan sokminden kiderul a HA-rol.

SzZoole 2013.12.31. 16:22:29

@zöldeketbeszélek: igazad van,csak arra emlekeztem hogy a szulok panaszt tettek az intezmenyfentartonal,ezert gondlhattam hogy a miniszteriumnal,de igy visszaolvasva valoban hulyeseget irtam,ezert elnezest,de az intezmenyek fentartasa nem miniszteriumi hataskor?

Muscari 2013.12.31. 16:40:16

@tanato: nagyon boldog Uj Evet kivanok a HA haziorvosanak. Olyan jo, hogy te rendszeresen itt vagy, sajnalom, hogy Andaluzkutya kollegad mar nem kommentel, ot is szerettem olvasni.
Jo, hogy van itt nehany jozanul gondolkodo ember is :-)

Muscari 2013.12.31. 16:44:11

@shakti_rom: Valamelyik nap belinkeltel egy youtube videot a Barcelona Gypsy Klezmer Orchestrarol.
Fantasztikus, szeretnem megkoszonni ez uton is, mar egy csomoszor meghallgattam.
Van meg valami hasonlo a tarsolyodban?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 16:46:36

@Zoole[uk]: Nem tudom hogy megy ez és nincs is időm sokat kutakodni. Azt látom, hogy az intézményfenntartó a sajtó érdeklődésére egy paragrafusoktól hemzsegő sablonválaszt küldött, azt, hogy elkezdtek volna vizsgálódni, nem derül ki. Talán nem lehetetlen ez sem, csak éppen még nem nyilvános.

Engem ebben az egészben az zavar, hogy kijut egy cikk az indexre, amely nagyon kevés valódi konkrétumot tartalmaz, de hangulatkeltésre kiváló.

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.31. 16:46:50

@shakti_rom: neked minden héten más elméleted van

pedig tudhatnád, hogy az elméletgyártás az én dolgom
:)

2013.12.31. 16:47:47

@Muscari:

"HA nonemu. Remelem, holnap kiderul valami. Az is lehet, hogy itt van koztunk egy masik nick moge bujva, ki tudja;-)"

A lényegre tapintottál. Csak nem nő. Egy másik kommentedben még a nevét is eltaláltad.

Latcho Rom 2013.12.31. 16:48:37

@Babette_: ah, te csak kolbaszolsz mindig :)

33621 2013.12.31. 16:50:36

@Zoole[uk]: Csak nem te voltál annak idején Cosmopoliten nick néven?

2013.12.31. 16:50:55

Egyébként örülök neki, hogy ennyi közgazdász van a blogon, aki tisztán látja az elmúlt 23 év gazdaságtörténetét. Mindig szívesen tanulok.

Latcho Rom 2013.12.31. 16:54:48

@lexrex: jo helyen vagy, kerdezz mindig ha ketsegeid vannak :)

SzZoole 2013.12.31. 16:55:19

@33621: dehogy,az En nevem,mar tobb mint 39 eve Zoltan,de valoban az elejetol kezdve minden egyes nap a Hataratkelovel kezdem a napom:)))

Latcho Rom 2013.12.31. 16:55:59

@Muscari: djelem,djelem a digger himnusza, csak tagadasban van :)
egyenlore!

SzZoole 2013.12.31. 16:56:13

@zöldeketbeszélek: de remelem,emiatt nem engem hibaztatsz?

2013.12.31. 16:57:35

@shakti_rom:

Kösz. Bár az elmúlt több mint 20 évben inkább válaszolni szoktam.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.31. 16:58:43

@Zoole[uk]:

Rossz tanárok vannak. Nekem a földrajztanárom azt tanította, hogy Grönland földrész. Egyébként meg tényleg nincs Télapó és az ajándékot nem "Jézuska" hozza.

Muscari 2013.12.31. 17:01:18

@lexrex: na most tok jo, mert nem tudom, melyik kommentemre gondolsz. Nev szerint egyedul Andaluzkutyat emlitettem, de most mindjart elolvasom a legelso posztot ujra, hatha okosabb leszek.

2013.12.31. 17:05:17

@Muscari:

Kék mezőben HA. A stílus, maga az ember. Kinek a stílusára hasonlítanak HA megjegyzései. Digger, puhacica, mirx, kövérmadár, andaluzkutya?
Lehet, hogy tévedek. Szoktam. Csak ritkán.

tanato 2013.12.31. 17:07:03

@Muscari: Majd visszajön a Kutya lehet hogy a trópusokon feledik el a norvég telet mostanában.

2013.12.31. 17:09:14

@shakti_rom:

Mihez képest. Magyarországon eltelt a gengszterváltás óta több mint 20 év. Ezalatt azt hallgattuk, hogy ez nem sok, még egy kicsit várni kell, és aztán itt lesz a kánaán.

Németország, Japán a 2. világégés után 20 évvel a romokból a világ vezető gazdasági hatalmai lettek.

SzZoole 2013.12.31. 17:13:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Maxvel,remelem ezt azert nem feltelezed rolam hogy abban a hitben elek hogy a jezuska hozza az ajandekot azt tudom hogy Te egy szeleslatokoru,sokat olvasott ember vagy,igaz nekem nincsen csak hat osztalyom(ket elso es negy masodik),de En sem vagyok egy szuklatokoru ember:))))

Muscari 2013.12.31. 17:14:08

Elolvastam a legelso posztot, (ami mar ket es fel eve irodott!) tobbek kozott ez all benne:
" Személyes azért lesz, mert végig szeretném követni az utat, ahogyan elmegyek innen – sikerekkel, kudarcokkal, megpályázott (és visszautasított) álláshirdetésekkel, és ha minden jól megy, akkor a költözködés minden örömteli nyűgével."

Ez az, amibol vegul nem lett semmi, nem tudom, miert gondolta meg magat HA.
Maradt viszont ez: " Mindemellett várom a történeteket azoktól, akik most mennének és azoktól is, akik már kint vannak. Sokan vagytok, és minden történet hordoz tanulságokat, minden történet segít. Szeretném, ha minél többen megírnátok a saját történeteteket, hogy miért mentetek el (vagy miért jöttetek vissza), milyen sikerek, kudarcok értek titeket új életetekben, és azt is, ami hiányzik Magyarországból."

Ami egyaltalan nem baj, nagyon szeretem igy is, sot, csak erdekes, hogy nem ez volt az eredeti koncepcio.

Latcho Rom 2013.12.31. 17:15:28

@lexrex: Rubik kocka nem rengette meg a vilagpiacot.
Orban faszsagai sem igazan.

2013.12.31. 17:16:11

@tanato:

Mint ahogyan tegnap írtam, valaki fölrakott ide egy több részből álló videót, az amcsi pszichológusokról. Azután tűnt el.
Ha nem így van, majd megcáfol.

Most szerintem nyomoz.

macamuca [IHUN] 2013.12.31. 17:17:35

@Zoole[uk]:
linkelés:
A megnyitott cikknél/oldalnál a címsorba kattintasz bal egérgombbal, bekékül, majd jobb egérgombbal kattintasz, a megnyíló helyi menüben a "Másolás"-ra katt, ezután itt (vagy ahova be akarod illeszteni) a kommentmenzőben ismét jobb gombbal katt, majd a "Beillesztés"-re katt = bemásolja a cikk/oldal linkjét.
Előtte-utána írhatsz tetszőlegesen.
:)

Muscari 2013.12.31. 17:20:07

@lexrex: ebben igazad van, a stilus maga az ember. Ezert is gondolom, hogy Digger az ;-)

Kedves HA, most gondolom jokat derulsz rajtunk:-)
De hat mit csinaljunk, ha ilyen titokzatos vagy?

2013.12.31. 17:20:10

@lexrex:

Pszichiáter, nem pszichológus.

Latcho Rom 2013.12.31. 17:21:08

@Muscari: Tulertekeled digger baratunk :)

SzZoole 2013.12.31. 17:23:58

@macamuca [IHUN]: koszi a tanacsot,de ez fizikailag lehetetlen,mert tab-rol irogatok gyermekeim tudjak hogy,hogy kell,de engem nem is igazan erdekel,mert nincs ra szuksegem,lehet hogy ha egyszer ra leszek kenyszerulve akkor megtanulom,de azert megegyszer koszonom:))))

2013.12.31. 17:26:54

@Muscari:

Ki teheti meg, gond nélkül, az itt lévő nick-kek közül, hogy egész nap figyelemmel kíséri a kommentetket, "cenzúráz", hozzászól?

Persze, ha csak ebből is meg lehet élni......

2013.12.31. 17:29:33

@Zoole[uk]: raboksz a linkre, amit copy-zni akarsz, hosszabban rajta tartod az ujjad. Feljon valami olyasmi opcio, hogy Select es utana, hogy Copy. Ezekre raboksz.
Utana odaboksz az ujjaddal, ahova be akarod masolni. Rateszed az ujjadat hosszan es feljon az az opcio, hogy Paste. Erre raboksz es kesz van.

SzZoole 2013.12.31. 17:30:45

Digger nem log a Hataratkelon reggeltol ejszakaig,tobbnyire csak reggel jelentkezik es keso este,kizart hogy O legyen mivel az a digger neve Janos

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.31. 17:33:55

@lexrex: Na jó, de Németország kapta a Marshall segélyt, anélkül azért picit nehezebb lett volna...Magyarország is kaphatta volna, csak a rohadék kommunisták nem engedték...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 17:35:48

@Muscari: Kizárt. Olvass pár kommentet tőle és HÁ-tól, ég és föld.

Latcho Rom 2013.12.31. 17:36:11

@geegee: marshallt is elmutyiztak volna, nem ott a megoldas.
nincs.

SzZoole 2013.12.31. 17:36:15

@charlieharper (Cape Town, SA): jeee,tenyleg mukudik,hosszan nyomom,kijelolom a szoveg reszt paste,utanna a kivant helyre rabokok es copy es beilleszti,tenyleg egyszeru,koszi Charlie:))))

macamuca [IHUN] 2013.12.31. 17:37:01

@Zoole[uk]:
"... az intezmenyek fentartasa nem miniszteriumi hataskor? "

Nem. Épp ebből adódik sok probléma.
2013. jan. 01. előtt az intézmények (ovik, sulik) fenntartása ÉS működtetése az önkormányzatok hatáskörébe tartozott.
Nekik kellett gondoskodni az épületről (karbantartás, felújítás, fűtés, stbstb), és a pedagógusok is az ő alkalmazásukban álltak = az önkorm.-tól kapták a fizujukat.
2013. jan. 01.-től a frissiben, e célból létrehozott KLIK vette át az oktatási intézmények (ovik, sulik) működtetését, a pedagógusok átkerültek hozzájuk, az ő alkalmazottjukká váltak (új szerződéssel, mivel megváltozott a munkáltató), de az intézmények fenntartása megmaradt az önkorm.-oknál (lehetőség volt arra, hogy ha adott önkorm. nem tudja vállalni az intézmény fenntartását, anyagi okok mkiatt, akkor azokat átveszik, ez néhány esetben meg is történt).
A fűtés (pld) tehát az önkorm. feladata, a tanár kiválasztása/alkalmazása pedig a KLIK-é.
A tanterv ezt megelőzően is központi volt, bár jóval nagyobb mozgásteret engedett a tanárnak, több lehetősége volt egyénre szabni-stb.

Az önkormányzatok egyik feladata a sok közül, hogy tanítás-mentes munkanapokon=szünidő szervezze meg a tanköteles korú /ez még akkor azonos volt a kiskorúval.../ gyerekek felügyeletét = nyári napközis tábor megszervezése.
A fenntartásában lévő intézményekben és az alkalmazásában lévő pedagógusokkal ez simán megoldható volt.
A változtatás után nem: hely/helyiség továbbra is van, de beosztható/utasítható alkalmazott nincs.
A feladat továbbra is megmaradt, nem került ki az önkorm.-i feladatok közül, csak éppen nem lehetséges megoldani, vagyis csakis jókora pluszköltséggel lenne lehetséges (időszakosan foglalkoztatva X főt = bérköltség), amire viszont nincs forrásuk.
"Iskolapéldája" a szitu a "járni jár, de nem jut"-nak: gyerek van, igény van, szándék van, hely is van, "csak" pedagógus/felügyelő (pénz, forrás) nincs....
Oldja meg a szülő, ahogy tudja, ahogy akarja....

Éljen az oktatási reform eme húzása (is)....

SzZoole 2013.12.31. 17:42:02

@macamuca [IHUN]: ezt nem tudtam,a legelso tantorgasom 2008 November Hollandia utanna 2009 Anglia,ugy bejott nekem ez a tantorgas tema hogy En az utobbi 4 evben valoban jobban elek:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.31. 17:42:18

@QUERCUS: Na mégeccer, mert nem jelent meg:

Szóval az úgy van, hogy mértékkel és tartózkodással az alkoholból.

Mérték a vödör, tartózkodás az alkohol.

Boldog Új...jon minden határátkelt és átkeletlen olvasó, kommentelő úgy ahogy tud 2014-ben is! :D

És tessék vigyázni, hogy ne menjen üvexilánk a tenyeretekbe.. :-))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 17:42:58

@Zoole[uk]:
",igaz nekem nincsen csak hat osztalyom(ket elso es negy masodik),"

Látod, akkor te tudod mi a legfontosabb: ismétlés a tudás anyja :)

@lexrex:
A II. viágégés után a németek és japánok vezető poziciót szereztek... ezt másolja most a magyar kormány is... jelenleg az égés valósult meg a tervekből ;)

Annyit biztosan tudok, hogy a felsoroltak közül nem én vagyok a gyilkos... izé, HÁ :)

SzZoole 2013.12.31. 17:46:25

@Kövérmadár [swe]: a negyedik osztalyban nekem volt a legnagyobb a farkam,igaz akkor mar 16 eves voltam:)))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 17:48:35

@Zoole[uk]:
Nem úgy volt, hogy második után abbahagytad? :)

@charlieharper (Cape Town, SA):
Tudtam én! :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 17:49:48

@Kövérmadár [swe]: Én Morsels-ből nézném ki. Vagy ha lány, Puhacicából vagy Muscariból.

SzZoole 2013.12.31. 17:49:52

@charlieharper (Cape Town, SA): Te nem lehetsz,mivel Te mar 21 eve eltantorogtal a HA meg csak 2010-ben gondolkodott rajta

2013.12.31. 17:50:35

@Kövérmadár [swe]: vacsoraaaa!!! Majd jovore Madar

BUEK!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 17:53:14

@zöldeketbeszélek: @Zoole[uk]:
Akkor morles sem lehet az, viszont dr. Kuttyra illik a leírás (kb).

2013.12.31. 18:03:13

@geegee:

A németek szarból is tudnak várat építeni.

@Kövérmadár [swe]:

A gengszterváltáskor lettek elcseszve a dolgok. Akik elcseszték az úgynevezett reform közgazdászok, meg az őket alkalmazó politikusok. Azt piszok jól megtanulták hogyan nem működött a szocializmus. Arról azonban fogalmuk nem volt, hogyan működik a kapitalizmus.

@zöldeketbeszélek:

Egész nap ráér olvasni, pátyolgatni a blogot. Miből él? Ebből?
Ha nem kinek van olyan munkája, hogy ezt megteheti?
Hogyan tud határ menti összejöveteleken részt venni, interjúkat készíteni? Telefonon?
Egyáltalán külföldön él?
Ha igen ki az aki 2-3 éve ment ki?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 18:07:42

@lexrex:
Mármint Babette_? :)

Az interjúkat szerintem neten csinálja, mailben. Az lenne logikus. 2-3 éve ment ki biztosan: digger, andalúzkutty és én is.

Muscari 2013.12.31. 18:09:25

@zöldeketbeszélek: gyerekek, ez vicc volt! Egyedul Kovermadar ertette?

@lexrex: en nem hiszem, hogy ebbol meg lehetne elni, mert mibol? Nincs is az oldalon hirdetes.

2013.12.31. 18:10:30

@Kövérmadár [swe]:

Az általad fölsorolt 3 névből ki az, aki soha nem kritizálta a posztokat?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 18:12:54

@Muscari:
Nem kevés hirdetés van az oldalon... nem tudom, hogy milyen módon generál bevételt, de annyit szerintem nem csinál, hogy megélni lehessen belőle.

@lexrex:
Ezek alapján... szerintem vagy én, vagy digger.
Akkor egyre gondolunk? :D

Muscari 2013.12.31. 18:16:29

@zöldeketbeszélek: sot, szerintem mindketten o vagyunk, mint meghasadt szemelyiseg ;-) Mondjuk az eletkor es az egynel tobb gyerek az stimmel, de en csak almodozom rola, hogy ugy szavakba ontsem a gondolataimat, mint o, meg mint pl. te. Tenyleg irigyellek azert, mert ilyen jol ki tudod magad fejezni, valasztekosan es osszeszedetten. Tenyleg jo tanar lennel.

@lexrex: nekem ugy jott le nehany kommentjebol, hogy elt Angliaban, de jelenleg Magyarorszagon tartozkodik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:17:54

@lexrex: Valójában nem érdekel, csak beszálltam az össznépi találgatósdiba :). Nekem tetszik, hogy titokzatos, mint Nemo kapitány :)!

2013.12.31. 18:21:48

@zöldeketbeszélek:

Alapvetően nincs jelentősége.
Már csak azért sem, mert a blog jó. Az meg, hogy ki kicsoda, nem érdekes.
Vannak itt egy páran, akik több név alatt "futnak"

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 18:23:01

@shakti_rom:
Alul te szerencsétlen, alul.
:))))))))))))))))))))))

BTBTBT 2013.12.31. 18:23:38

Mindenkinek a legjobbakat kívánom az új évre!

@Kövérmadár [swe]:
@zöldeketbeszélek:
@Muscari:

A korábbi találgatások hatására is, meg most, hogy már ennyire felizzott a közhangulat: talán ideje lenne végre felfedni a kilétemet?

Muscari 2013.12.31. 18:24:25

@zöldeketbeszélek: nem, csak kozben kimentem bolta, ma este lencselevest fogunk fozni, es elfelejetettem repat venni. Miert szurnelek? Egyszer volt itt valaki, valami i betus nick,hatalmas arccal, mar nem is emlekszem a nevere, na ot szurtem egyedul.

megyek is lassan takaritani, mert romokban hever a lakas, de azert meg visszanezek

SzZoole 2013.12.31. 18:24:26

@lexrex: penteken talalkozom Diggerel,ha minden igaz megyunk motoros muzeumba,de ha ezek utan lemondja akkor biztos hogy O lesz a HA.De Te honnan vagy ennyire biztos ebben?

SzZoole 2013.12.31. 18:27:02

@diggerdriver: Digge,na mi lessz a penteki napal?

Ennike (DK) 2013.12.31. 18:27:18

2013-ban szamomra az ev felfedezettje a HA blog, sajnos azota fuggo lettem, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Minden olvasojanak, irojanak es termeszetesen a blog gazdajanak kivanok egeszsegben, szerencseben, boldogsagban gazdag boldog 2014. evet.

Muscari 2013.12.31. 18:27:51

@Barátusz [UKCaLCM]: :-))))))

@diggerdriver: Diggi, boldog uj evet!
A fiam egy het mulva megy vizsgazni, idaig vartunk a NINO-ra, az is kellett a jelentkezeshez. Eddig jol megy neki.

2013.12.31. 18:28:54

@Barátusz [UKCaLCM]:

Te nem lehetsz. Előszeretettel osztasz ki másokat.
Ez nem érdeke a HA-nak.

@Zoole[uk]:

Nem rá gondoltam.

Latcho Rom 2013.12.31. 18:31:40

@Zoole[uk]: kerd el a telefonszamat, vagy

he will pull another baratuszt :)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 18:35:26

@Zoole[uk]:
Szólj neki, hogy fényképezze le nekem az autódat ;)

@lexrex:
Csinálhatja azért, hogy elterelje magáról a gyanút :)

@Ennike:
Valóban ki kellene írni a headerbe, hogy függőséget okoz :)

@Barátusz [UKCaLCM]:
Mi az a CaLCM? A kálciumig értem ;)

SzZoole 2013.12.31. 18:36:45

@shakti_rom: a Digge szamara gondolsz?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 18:37:21

@Zoole[uk]: @shakti_rom:
Az tényleg létfontosságú!
Ha nem hívod fel, akkor nem fog megtalálni... akkor sem, ha ott állsz mellette. Ez nem vicc!
A másik megoldás, hogy a találkozó előtt 5 perccel elkezdesz magyar népdalokat énekelni.

@lexrex:
A piszok, sejthettem volna! :)

SzZoole 2013.12.31. 18:40:20

@Kövérmadár [swe]: mikor Te azt mondod,hogy megyek lokok a nyulnak,akkor arra gondolsz,hogy osszebujsz a Norival?Mert akkor mar sejtem,hogy ki a HA.

Latcho Rom 2013.12.31. 18:41:01

@Kövérmadár [swe]: hja, diggy be tud olvadni az angol pubokba, hiszen olyan arcele van mint karcsi hercegnek
:)))))))

SzZoole 2013.12.31. 18:42:58

@Kövérmadár [swe]: tudom ismerem a sztorit a sohoban valo majdnem tanalkozasrol:))))

2013.12.31. 18:44:55

@Zoole[uk]:

Időt kérek. Innék egy pohár pezsgőt.
Röhögve nehéz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:45:15

@Muscari: :)) Ez most így az év utolsó napján duplán jólesett :)!

Én az empátiátokra és türelmetekre gondoltam, így illik a képbe Morsels is, de többen elvetették a lehetőséget :). Látom, Barátusz már le is buktatta magát!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:46:39

@Muscari: Azt hittem, megharagítottalak a tegnapi csörtén valamivel, amit te csak olvastál, mert nem reagáltál a kommentjeimre, míg máséra igen. Na de most megkönnyebbültem :)!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 18:48:19

@Zoole[uk]:
Nem értem a nyulat és a lökést :D

@zöldeketbeszélek:
Morsels egész más stílusban ír itt, mint a HÁ mailben.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:50:00

@Barátusz [UKCaLCM]: Neked is Boldog Újévet :)!

Rád nem gondoltam, túl kemény vagy hozzá;)! Aztán lehet, hogy csak jól álcázod a lágy szívedet :))?

Quercus a favágó 2013.12.31. 18:50:20

@zöldeketbeszélek:

Gyöngyike nem tud olyat, hogy haragudni. Ő egy tündér.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:50:46

@Ennike: Szívemből szóltál :))! És én is totál függő lettem :)...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 18:52:06

@Zoole[uk]:
Mi lenne, megyünk.
Idejössz a két könyvért vagy ott találkozunk?
A múzeumnak saját parkolója van.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:52:42

@QUERCUS: Oké, te régebben 'ismered' :)! Szóval a tündérek nem tudnak haragudni? És mi van Csipkerózsika 13. tündér-keresztanyjával? Aki szerint a bosszú hidegen tálalva a legjobb :)?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:53:16

@Kövérmadár [swe]: Hűha, ott hideg, mint a jégcsap, kritikus mint egy Michelin-ellenőr?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.31. 18:55:12

@Kövérmadár [swe]: @Barátusz [UKCaLCM]: Tényleg, mi ez a UKCaLCM? Mint egy szupertitkos gyógyszerkísérlet kódja, úgy hangzik!

SzZoole 2013.12.31. 18:55:37

@diggerdriver: odamegyek es Magyar dalokat fogok enekelni,hogy meg talalj:)))csak kuldj egy cimet ahova mehetek,mert Golders Green eleg nagy azert.

SzZoole 2013.12.31. 18:57:20

@Kövérmadár [swe]: nem imerd azt a mondast hogy megyek lokok a nyulnak?

Quercus a favágó 2013.12.31. 19:00:11

@Zoole[uk]:

Még van időd gyakorolni. Ezeket énekeld. Digger imádja.

www.youtube.com/watch?v=reBzlydNeeg

SzZoole 2013.12.31. 19:03:07

@QUERCUS: jaj,csak Jimmyt ne!!!!!!!!!

Muscari 2013.12.31. 19:11:37

@zöldeketbeszélek: jaj, dehogy is haragudtam meg, csak veletlenul alakult igy. Koszonom en is a kedves szavakat. Igen, eleg nagy empatiaval rendelkezem, de amellett konfliktuskerulo is vagyok, ami viszont nem jo, mert sokszor nem allok ki magamert.

@QUERCUS: Most egeszen elpirultam, koszonom a bokot. Boldog uj evet neked is! Igazi uriember vagy, nekem is nagyon bejott a tegnapi kommented, "favago".

Azt elarulod, honnan ertesz a joghoz is olyan jol?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 19:13:14

@Zoole[uk]:
Küldtem címet, telefonszámot viszont megnéztem nincs nyitva pénteken csak szombat vasárnap.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 19:16:02

@Muscari:
Boldog új évet nektek is.
Örülök hogy haladtok.
az UTR numbert kiváltottátok?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 19:19:07

@diggerdriver:
@Zoole[uk]: -nek meg Mercedese... ahoz adnak sajár parkolóhelyet, ott áll meg, ahol csak akar, fizetnie sem kell érte... vagy az te vagy meg a markoló? :)

@Zoole[uk]:
Nem ismerem :(
Sosem mondom, hogy lökök a nyúlnak :)

@zöldeketbeszélek:
Nem, ott "szeret" engem :D

A CALCM egy Boeing által gyártott, szubszonikus, levegőből indítható rakéta, amit az amerikaiak használnak.

Namost, vagy erre gondolt és akkor eredetileg az UK-ban élt, de most rakétagyorsasággal átköltözött az USA-ba vagy ezzel utalt arra, hogy az UK-ban élő rakétamérnök ő valójában.
De az is lehet, hogy egészen másra gondolt...

Lehetséges, másik verzió:
Van egy London nevű hely Kaliforniában. Biztos britek lakják vagy birtokolták korábban.
Így adja magát, hogy United Kingdom, California, London Council Member... tehát az UK megbízásából a kaliforniai Londonban lévő tanács tagja.

morsels (törölt) 2013.12.31. 19:20:45

@Kövérmadár [swe]:
Van London nevu varos Canadaban (Ontario) is :-)

SzZoole 2013.12.31. 19:21:16

@diggerdriver: meg kaptam koszi nekem a szombat sem problema,csak hany orakor?nezegettem a cimed,nagyon jol ismerem a kornyeket az old treeben sokat kaveztam,meg a metro feluljaro alatt van egy baratomnak asztalos muhelye

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 19:22:53

@morsels:
Az méginkább stimmel, mert a főnök közös, ha jól tudom. :)

Muscari 2013.12.31. 19:25:06

@diggerdriver: meg nem. Ugyis meg tobb het, mire meg lesz a kartya.

Quercus a favágó 2013.12.31. 19:27:54

@Muscari:

Boldog Új Évet Gyöngyike!

A jog egyébként a hobbim. Miután nem nézek tv-t hosszú évek óta, esténként ezzel kapcsolatos dolgokat olvasok a neten. Például bírósági ítéleteket.
Egyébként a másik dolog ami érdekel, a közgazdaság. Ezzel kapcsolatban is sokat olvasok.

SzZoole 2013.12.31. 19:28:03

@Kövérmadár [swe]: nem azt mondtam,hogy Te szoktad mondani,mert Te tegnap is ugye dinnyevel etetted meg,ezt a mondast,legalabbis felenk,akkor mondtak amikor a kocsmabol este mentek haza a reszegek,es igy koszontek el egymastol"ha haza ersz lokjel be nyulnak"vagyis dugd meg jol az asszonyt:))))

2013.12.31. 19:32:52

@Zoole[uk]:

Na én megiszom még egy pohár pezsgőt!!!!!!

SzZoole 2013.12.31. 19:33:51

@Kövérmadár [swe]: hat ez itt nem ugy mukodik mint Mo.-on,itt mindegy,hogy milyen autod van,lehet Bentley vagy akar Rolls Royce mindenki fizet a parkolasert es az autopalyan sem mennek tobbet 80 milesnel

SzZoole 2013.12.31. 19:35:34

@lexrex: egeszsegedre,En mar a masodik uvegnel jarok,nem tudom ejfelre mi lessz:))))))

2013.12.31. 19:37:06

@QUERCUS:

Jog? Közgazdaságtan?
Akkor most favágó, vagy kolléga?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 19:37:25

@Muscari:

Nem úgy van. Ahogy levizsgázott adnak egy igazolást és egy számot.
A leendő kártya számával.
AZONNAL elkezdhet dolgozni.
Van itt egy CPCS központ ahol mind a CSCS mind a CPCS kártyákat le lehet ellenőrizni.

2013.12.31. 19:38:07

@Zoole[uk]:

Ja. Ez enyhítő körülmény.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 19:38:16

@lexrex:
Kazánkovács és nőgyógyász:))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 19:42:22

@Zoole[uk]: Tökéletes.
Szombat 10kor itt.
Csörgess meg.
A metró felüljárótól a Station felé a harmadik ház a jobb oldalon az udvarban áll egy Moto Guzzi Kalifornia.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 19:44:57

@Kövérmadár [swe]:
Nem, parkolóhely nem jár hozzá csak franciaágy francia kurvával.
Gyári tartozékként alapáron.
:))))))))))))))))))))

puhacica 2013.12.31. 19:45:11

@zöldeketbeszélek: :D hat ezt meg mibol sutotted ki?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 19:50:52

Kifejezetten a mai napra szánhatták: ;)

"Annyi bor van ebben a pörköltben...
hogy Tibi atya pohátból ette!"

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 19:51:46

pohárból... digger, mi a frászt csinálsz megint? :D

Quercus a favágó 2013.12.31. 19:53:07

@diggerdriver:

Kóstolgatsz? Akkor nesze:

www.youtube.com/watch?v=lwchWQi9RTw

Egyébként Nagyon Boldog Új Esztendőt!!!!!

tableno 2013.12.31. 19:54:55

Erről a "ki lehet HÁ" találgatásról is egy vicc jutott eszembe:

Azt mondják, a világon minden ötödik ember kínai. A családban pont öten vagyunk, úgy hogy valamelyikünk kínai kell, hogy legyen. De vajon ki? Apa? Anya? Én, Pisti? Az öcsém, Józsi? Vagy a húgom, Lei Fang? Szerintem Józsi az...

Muscari 2013.12.31. 19:58:51

@diggerdriver: az mas, akkor mihamarabb megkerjuk azt is. Te is kerheted szemelyesen, vagy a konyvelonek kell?

**mimi** 2013.12.31. 20:02:33

@Ennike: én is függő lettem, minden reggel ezzel kezdem a napot :) és most meg is keresem az első posztot :)))))))))))) lehet nicket váltok....kiváncsi fáncsira

geegee. · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.31. 20:03:01

@QUERCUS: Mértékkel és tartózkodással.
Mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt...
És vigyázzon mindenki, nehogy üvexilánk menjen a tenyerébe... :D

Bújjék!

Quercus a favágó 2013.12.31. 20:03:31

@tableno:

Nekem a madár anyósa is gyanús. Szerintem a nyúllal hipnotizáltatja madarat. Szegény nem is tud róla, hogy ő a HA.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 20:12:46

@QUERCUS:
Neked is Barátom.
Mondtam már hogy az erdészek fasza gyerekek?
Mert azok.
:))))))))))))))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.12.31. 20:14:06

Fiatalok! Senki nem megy bulizni? Azt hittem, hogy nincs itt már senki.
:)
Mindenkinek a legjobbakat az új évre!
:)

SzZoole 2013.12.31. 20:17:44

@diggerdriver: megbeszeltuk,tizre ott vagyok,azert enekeljek Magyar dalokat vagy a kocsirol megismersz majd?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 20:17:49

@tilmir (ch):
Én csak 11-kor kezdek inni, hogy fent tudjak maradni éjfélig :) Ha 6-kor kezdeném, már 8-kor aludnék egy asztal alatt vagy kuka mellett ;)

Quercus a favágó 2013.12.31. 20:18:59

@diggerdriver:

Hárman vagyunk fasza gyerekek.
Én, a digger, meg a madár. A kövér.

A szakmában, meg Én, a Petya, meg a Cascabel. A Zopolite.

Quercus a favágó 2013.12.31. 20:23:18

@Kövérmadár [swe]:

Én nem igazán szoktam szürcsölni. Még ilyenkor sem. De Zoole-t olvasgatva muszáj pótolnom a folyadékveszteséget. Folyik a könnyem a röhögéstől.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 20:24:40

@Muscari:
Semmi az egész.
A neten kell igényelni.
Egy jó angolos simán kitölti az űrlapot aztán egy kattintás és már vállalkozó is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 20:25:44

@Zoole[uk]:
Hívd fel és énekelj neki a telefonba. Biztosra kell menned, mert simán el tud tévedni ezen a távon is, az ő korában már a rendőr viszi haza munka után :)

Herr Géza 2013.12.31. 20:26:17

Sz novim godom !!! Vagy inkább "saját" nyelvemen stílszerüen: einen guten Rutsch ins Neujahr!!
Magyarországon vagyok éppen, minden napra jut nem kevés anyázás, de inkább küldök valami szívderítöt:
kepfeltoltes.hu/view/131231/Auchan_31-12-13_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Készült ma du. fél négykor a "madaras teszkóban".... :-DDDD

Quercus a favágó 2013.12.31. 20:27:03

@tilmir (ch):

Én mindjárt megyek, csak megvárom, hogy az asszony idehozza a járókeretemet.
Aztán bele vetem magam az éjszakába!!!!!!!!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 20:28:07

@Zoole[uk]:
Figyelj, itt a három Trabant meg két Wartburg között csak megismerek egy burzsuj autót:)))))))))))))))
Bár ha elénekelnéd a "csipés kombiné" című örökbecsűt akkor könnyebb dolgom lenne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 20:29:37

@Kövérmadár [swe]:
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Menjélteapicsába

Quercus a favágó 2013.12.31. 20:30:14

@diggerdriver:

Szerintem igyál. Sokat. Stresszoldó!!!

SzZoole 2013.12.31. 20:30:48

@QUERCUS: ha szabad tudnom,min derulsz ilyen jo?

SzZoole 2013.12.31. 20:32:38

@diggerdriver: az En kedvencem tudod mi?A borton ablakaba soha nem sut be a nap:))))errol majd megismersz

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 20:38:51

Na szóval...

kepkezelo.com/images/jp8taz965t7bu2olcpa7.jpg

Ne feledkezzünk meg Roxi igazán remek posztjáról.
Nagyon olvasmányos jó összefoglaló a tőle megszokott magas színvonalon.

A föld túloldalán élőket kérdezném meg hogy milyen az 2014-es év?
Mert ha azt mondják hogy szar akkor mi köszönjük nem kérünk belőle, maradnánk itt 20013-ban.

Én a magam részéről eltakarítottam itthon egy hét romjait mostmár sör Ír whisky idekészítve akár beszélgethetnénk is.

tableno 2013.12.31. 20:43:43

@diggerdriver: hm. Ezzel a képpel direkt maxvalt akarod froclizni? :P

Herr Géza 2013.12.31. 20:49:07

@tilmir (ch): :-DDD - egy nem egészen hétköznapi szerkóba öltözött pénztáros hölgy....

Csak a hazai feeling kedvéért: illedelmesen megkérdeztem, hogy megörökíthetem-e, mire közölte, hogy neki személy szerint ugyan semmi kifogása, de az áruház területén TILOS fényképezni... (Gondolom M.o. stratégiai olajkészletét örzik a polcokon "eccerüen" étolajnak álcázva...)

SzZoole 2013.12.31. 20:49:13

Szerintem HA itt van koztunk alneven es jot derul az egeszen,mert ha maskor kerdezik akkor Hataratkelos logoval ellatot nickjerol mindig valaszol a kerdest feltevoknek,szerintem ez mar tobb mint gyanus

morsels (törölt) 2013.12.31. 20:50:41

@diggerdriver:
Ha ir (meg USA), akkor whiskey. Legalabbis altalaban, bar nincs tul nagy jelentosege.
Es melyik?

Szt Elvíz 2013.12.31. 20:51:06

Boldog Új Évet mindenkinek! :)

Herr Géza 2013.12.31. 20:53:50

@tilmir (ch): Miért is ??? Nem "kötelezö" egyenjelmez volt, hanem mindenki (már ha akart) egyénileg dizájnolt. Ö volt szimplán a csúcs!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.12.31. 20:55:41

@Herr Géza: Ja, értem. Azt hittem parancsba kapták. :) Így más...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 21:17:54

@Herr Géza:
Meg sem kellett volna kerdezni, csak fenykepezni ;)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 21:18:17

Nos, minden kedves sorstársamnak, határon átkeltnek és otthon maradtnak HÁ olvasónak , réginek, újnak boldog új évet kívánok, még szebbet, jobbat, vidámabbat, etc etc!!! Puszi , ölelés ! <3 <3

Quercus a favágó 2013.12.31. 21:25:11

@sodalisO [eng]:

Boldog Új Évet Neked is!!!!

Hallottad, hogy diggerhez kiment az ügyeletes orvos?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 21:27:21

@QUERCUS:
Mar az atya is uton van az utolso kenettel...

@sodalisO [eng]:
A bulbulmadarat azota is emlegetjuk :)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 21:27:48

@QUERCUS: Neeem, mért , mi történt , túl nagyot markolt ?! :-)
Remélem csak viccelsz!
Amúgy lassan hozzám is jöhet, mert mindjárt megdöglök.....Az isten fa.....nak is levágtam a haját az elmúlt 2 nap alatt......

Quercus a favágó 2013.12.31. 21:31:15

@sodalisO [eng]:

Nincs nagy baj. Csak vénásan kell neki bekötni az Ír whiskey-t.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.31. 21:31:58

@Kövérmadár [swe]: Upsala nevű város is van Kanadában... :D
Nem kicsit röhejes...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 21:32:20

@Kövérmadár [swe]: Hehe, az mind semmi jövő hétfőnmagamhoz is ölelem, mint a szél és 50 ezer puszit kap a bajszos pofájára a kis gané. Megyek haza és halálba fogom üldözni a szeretetemmel, amiért hálából millió kis karmolást fogok kapni, mert ha megunja, simán rám csap, hogy most már takarodjak. Elvégre eltűri, hogy nála lakjunk, tehát hagyjuk is békén, majd szól ha kell egy simi....:-)))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 21:33:59

@QUERCUS: ahh, egyem is meg , majd valahogy csak boldogul azért gondolom, ....de mért nem önti tele a markolókanalat és ül bele? Csak néha le kell merülni kicsit, ennyi!:-)

Quercus a favágó 2013.12.31. 21:43:28

@Kövérmadár [swe]:

Nebazd má! Neked még rajta van a zöld a répán?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 21:45:45

@Kövérmadár [swe]: Figyelj szivi, fodrász vagyok, nem kellékes pornófilmforgatáson!!! A fodrász a fejeden a hajjal foglalkozik!!!:-)))

Quercus a favágó 2013.12.31. 21:47:59

@sodalisO [eng]:

Jó, jó. De mi a helyzet azokkal, akiknek seggig ér a hámloka?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 21:53:17

@QUERCUS: Azoknak általában nincs hajuk! :-))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 22:00:48

@QUERCUS:
Nincs, nem csipem a hajektalan style-t :)

@sodalisO [eng]:
"Az isten fa.....nak is levágtam a haját az elmúlt 2 nap alatt......"
A f@sznak a haja a fanszorzet... Ezek alapjan azt is nyirsz :)

SzZoole 2013.12.31. 22:02:59

@QUERCUS: hat ez qrva jo volt,egyebkent tudjatok,hogy a ferfiak miert borotvaljak a fan szorzetuket?mert optikailag nagyobbnak tunik:)))))

morsels (törölt) 2013.12.31. 22:07:47

@diggerdriver:
Jameson? Az jo.
Csak sokan a Bushmill-re eskusznek, de az kisse harapos, merges, mint egy keritesszaggato palinka :-).
Jameson az sima, kedves italu ir whiskey :-).

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.12.31. 22:14:17

@Kövérmadár [swe]: Az isten f.....n nincs ilyen emberi ......., ő tökéletes!!!!!
@Zoole[uk]: Jéééé, és tényleg!!!!! .....Egyébként meg könnyebb megtalálni így!!!!

SzZoole 2013.12.31. 22:18:48

@diggerdriver: nem,ez nem a mienk,a mienket azt Te loptad el es disziteted vele a karacsony fadat a nagykapu tenyleg hasonlo,csak az enyem nem rozsdas,mint a kepen lathato,hanem az enyem ezustrezbol van:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 22:24:49

@Zoole[uk]:

Jaaaa tudom már.
Az atiétek amelyiken az a körbezárt villám van. Mi van a zászlós oroszlánt nehezebb volt összehozni?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2013.12.31. 22:32:23

@diggerdriver: rossz a szemed vagy ut a whiski,csillag van a karikaban nem villam,az oroszlan az en vagyok mivel agusztusban szuletem:)))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 22:40:00

@Zoole[uk]:
Akkor tiéd a munka oroszlánrésze.
Te ordítasz:)))))))))))))))))))

SzZoole 2013.12.31. 22:47:27

@diggerdriver: kepzeld el meg magamra is tetovaltattam sajat magam :))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.12.31. 22:52:31

BUÉK mindenkinek! (és remélem senki nem hisz abban, hogy azt fogja egész évben csinälni, amit az ujév elsö percében... :-))) )
@diggerdriver: Remélem jövöre is megmarad ez a jo szokäsod. :-)
@Kövérmadár [swe]: OFF
Miamiban kb 5p volt a värakozäsi idö. Beälltunk a kilométeres sorba, és miutän 2ember elkezdett hisztizni ,1: hogy ö amerikai ällmpolgär, és joga van soron kivül belépni az orszägba; 2: lekési a csatlakozäst, ha nem ö lesz a következö aki belép az igéret földjére - ezeket mondjuk magasrol letojtäk a szervek, viszont mellettünk kinyitottäk a kordont, és megkértek bennünket, hogy ugyan färadjunk mär az amerikaiaknak fönntartott részhez...
ON

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 22:55:57

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ):
Melyiket?
Annyi jó szokásom van a franc se tartja már számon.
:))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2013.12.31. 22:57:54

@diggerdriver: koszi szepen. Meg egyszer BUEK!

UK2011 2013.12.31. 23:03:27

Kivanok HA-nak, olvaso kozonsegenek, s minen hataratkelonek nagyon boldog, sikeres, egeszsegben, remenyekben bovelkedo uj esztendot !
Koszonet az elmult evek munkajaert, a kommentelok kiegesziteseiert.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.12.31. 23:26:13

@Zoole[uk]: Nem vagy te egy kicsit telhetetlen? :-)))) (és a milyen autod van +foto kérdést meg el is felejtetted...)
@Kövérmadár [swe]: "Ezennel meghirdetem a "nyomozzuk ki kicsoda HÁ" versenyt! :D" Ne lödd le a vasärnapi témät mär kedden...
@Muscari: Ennyire gäz volt? (Én még csak most potolom az uccso 3hét termését...ott még nem tartok)
@33621: & @Zoole[uk]: Kozmopolita nem HA, ö Sväjcban él, és a legelsö sväjci cikket irta anno.
@Barátusz [UKCaLCM]: Fölösleges. Mär mindenki tudja....hogy te vagy az, aki szeret egy angol PUB-ban barchobäzni. :-))))
(Ps: Megnéztem a Hobbitot...és majdnem bealudtam rajta...de jobb volt, mint az elsö rész. :-) )
@shakti_rom: :-)))))

2013.12.31. 23:34:47

@geegee:
" Upsala nevű város is van Kanadában "
De meg Sydney is, Nova Scotiaban. BC - ben is, ugyan ugy ejtik, de maskepp irjak.
www.dailymail.co.uk/news/article-1205495/Dopey-Dutch-pair-end-Canada-flying-wrong-Sydney.html

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.12.31. 23:35:10

@diggerdriver: A képföltöltöset. :-) (de azért néha gondolj légyszi a nönemüekre is! :-) )
@Kövérmadár [swe]: Az még jobban. A navi elöször nem müködött...:-) aztän kitöröltük az europai vältozatät, és tadäm...
Megnéztünk sok mindent, simogattam delfint, csokolgattam aligätort (nem lett belöle kirälyfi). Egy szoval: kiräly volt, több szoval Orlandot kihagytam volna, bär a Cirque du Solei jo volt. :-) A napfölkelte/lemente mindenütt ugyan az (ugyan az a nap :-) ), lättam mär a "legfehérebb" és a "legfeketébb" homokot is, ugyhogy ebben ujat nem nyujtott. Summa summärum: ha legközelebb nyigni tämad kedvem, csak az amerikai munkarendre kell gondoljak, és märis tudod, hogy jo dolgomban mit is kéne csinälnom. :-)

2013.12.31. 23:36:50

@Barátusz [UKCaLCM]: Ne hülyéskedj, bedobsz egy ilyen rejtvényt, hogy UKCaLCM, aztán lelépsz, van neked szived??:))))

______________________

BUÉK mindenkinek!

(itt még kora du. van, még a cocktail hour-t se értük el)

SzZoole 2013.12.31. 23:40:21

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ): En nem azt irtam hogy kozmopolitan a HA,hanem azt hogy a leggelso posztot a HA irta 2010.08.16.-an es kozmopolitan volt az elso kommentelo.Miert lennek En telhetetlen,En megelegszem azzal amim van a kepet a kovermadar kerte Diggetol,hogy csinaljon kepeket az automorol,mivel a kovermadar is hasonlo autot szeretne vasarolni sajatmaganak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.31. 23:41:33

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ):
Miami Beach, Ocean Dr. megvolt? Es a fillerekert eves? Az angolul nem tudo lakossag? ;)

Azert ha legkozelebb raertek, egy hajozast tudok javasolni a Karib-tengeren :)

Februar elejen indulunk Puerto Ricobol egy korutra. Nagyobb hajo, tobb sziget, minden, ami kell...

2013.12.31. 23:41:48

@Cascabel:
Sot van Esterhazy is, Delhi is, csak ugy emlekezetbol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 23:43:39

Na szóval...2

Barátaim
Elvtársak
Elvtársnők.
Közeleg az éjfél.
Megint fiatalabbak leszünk egy évvel.
Rittyenthetnék most egy pátosszal teli szösszenetet.
Nem teszem.
Kívánok Mindenkinek Boldog Békés Új Esztendőt
Kívánom minden nő és férfi fórumtársamnak azt ami a képen van.
A nőknek hogy olyan legyen nekik, a férfiaknak hogy olyat kapjanak tőlük.
B.U.É.K.

kepkezelo.com/images/eftud80c75r6w31gxj6.jpg

puhacica 2013.12.31. 23:49:27

@diggerdriver: ilyen bugyit?

BUEK mindenkinek!

SzZoole 2013.12.31. 23:51:23

@diggerdriver: Digge ez egy olyan popo,amiben ha nyelvem benne lenne meg is szolalna:))))))
Neked es a kiccsaladodnak is BUEK!!!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.31. 23:55:40

@Zoole[uk]:
Ennek a segge alól úgy hordják el a fingot a méhek nektárnak.
Sőt ha fingik az is csak annyi hogy páhhh...

Köszi mindenkinek a jókívánságokat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.01. 00:01:35

@Kövérmadár [swe]:
Jaaaaaaaaaa akinek nyula van.
Egyszerre kettő...
Hol az egyik hol a másik...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Latcho Rom 2014.01.01. 00:03:08

@diggerdriver: Dugulj el egy percre more, halljuk viki elwtarsat..

blackhairlady 2014.01.01. 00:07:54

Boldog uj evet kivanok minden blog olvasonak!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 00:08:22

@diggerdriver:
Ne irigykedj, teeee ;)

@shakti_rom:
Anyoseknal vagyunk, itt magyar tvt kell nezni... Ader Joe tolja a showdert... huzos volt ^o^

SzZoole 2014.01.01. 00:13:24

@Kövérmadár [swe]: nem,nekem nincs elvonasi tuneteim,mert En 39 evesen most vagyok a csucson,Digge pedig a kapuzarasi problemai miatt kakaskodik csak,elvonasi tuneteid azok csak neked lehetnek,mikor is jottel le mariskarol,egy honapja?:))))))))))))))

Kheopsz · http://giza.eg 2014.01.01. 00:19:22

Hát nem olvasom végig a 330 kommentet...

Boldog, egészséges és békés új évet mindenkinek!

macamuca [IHUN] 2014.01.01. 00:19:36

@diggerdriver:
Úgy legyen.
BÚÉK mindenkinek
:)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 00:20:55

@Zoole[uk]:
Nem azt mondtam, hogy "lejottem", hanem azt, hogy nem volt indittatsom azota :)
Lesz meg legkozelebb, de hogy 1 het, honap, ev mulva, azt nem tudom es oszinten szolva nem is foglalkoztat.

Carpe diem... ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.01. 00:27:36

@Kövérmadár [swe]:
Jóóvanna.
Csak mondom hogy neked könnyű.
"ide nyúlok itt is szőrös oda nyúlok ott is szőrös, répát eszik mindegyik..."
:))))))))))))))))))

SzZoole 2014.01.01. 00:29:27

@Kövérmadár [swe]: I'm so sorry,I know not my business just joking:))))It is only for your business

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 00:43:18

@Zoole[uk]:
I know what I know,
I've smoked what I've smoked.

De mondhatnam azt is, hogy "somewhere, over the rainbow" ;)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.01. 01:11:27

@Zoole[uk]: Bocsi nälad csak arra reagältam volna, hogy kozmopolita, és nem cosmopolitan. :-) Csak mivel mär 1x rädklikkeltem, ezért nem tudtalak még 1x berakni.
Az autos "poén": Hagyma volt az, aki mindig fényképet kért mindenkiröl/töl. Amikor tanato lerobbant Franciaorszägban, akkor firtattäk itt, hogy milyen autoja van, és nem ärulta el, mert a tipusbol nincs sok Mo-on. Ezért iram...
@Kövérmadár [swe]: A "fillérekért" evést mär 2éve megtapasztaltuk. :-) Mi valahogy mäs környéken järtunk, mint ti, mert felénk tudott még a bevändorlo is angolul...igaz Orlandoban volt egy kis nyelvi nehézség a housekeeping részéröl, de ezt 5$ megoldotta. :-)
Fort Lauderdale-ben kezdtünk, és ott is ettük az utolso vacsoränkat.
Hajozäshoz a férjemnek nem volt kedve, de Cocoa Beach-en pont bent volt 1x a Norvegian-nek, 1x meg a Carnival-nak a hajoja, és nagyon "tetszettek" neki. Ugyhogy még nincs veszve. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.01. 01:17:09

Megnéztem a BBC-n a londoni tüzijátékot.
Atyámuramisten...
Húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú

SzZoole 2014.01.01. 01:18:31

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ): semmi gond,szombaton szerintem lessz kep az automrol,mivel Diggevel megyunk a motor museumba es O biztos hogy nem hagyja ki
Hagyma meg egy idiota volt
BUEK

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 01:22:33

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ):
Óriási élmény egy úszó városban lakni egy hétig :D

Miami külvárosi része nagyon tetszett nekem. Relatív kis, egyszintes házak, nem túl nagy kert, pickup... tökéletes :)

A másik, ami a gyengém volt a merőleges és párhuzamos utcák, számozással. Lehet tájékozódni, nem az a logikátlan rendszer, mint Európában, hogy ilyen utca, olyan utca, akármilyen utca aztán ha nem vagy ismerős a környéken, esélyed nincsen. Míg a 35th Street tuti, hogy a 34. és 36. között lesz :)
De más az is egy élmény volt, mikor rájöttem, hogy az, hogy a házszám 1120, nem azt jelenti, hogy a sorona az 560. ház, hanem azt, hogy a 11th Street keresztutca után a 2. ház :) vagy valami hasonló. Lokigus, átlátható, imádnivaló :)

SzZoole 2014.01.01. 01:23:26

@diggerdriver: En is lattam a BBC HD-in 3D-be,olyan volt mintha ott lettem volna:))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.01. 01:29:24

@Kheopsz: Pedig érdemes! :-)
@tilmir (ch): Dolgozom, és itt a tärsasäg (sväjci cég) eléggé khmm sotlan. Az orosz kollégäm ältal mär 21-kor megvolt egy szörp (2l vodka 2kg Johannesbeeren 3honap ällni hagyäs), a cégtöl meg kaptunk 1(2)küpli Proseccot. :-)
@sodalisO [eng]: @QUERCUS: Sokat akart a szarka, nem birta a farka...? :-)
@diggerdriver: Digger b+! :-)))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.01.01. 01:42:37

@Kövérmadár [swe]: Az egyik ott megismert läny azt mondta, hogy neki eleinte gondot okozott, hogy ott égtäjak szerint täjékozodnak, mig mi a szokäsos jobbra/balra stb.
Erröl egy "vicces" sztori: Fort Lauderdale-ben elmentük egy parkba. Az auto parkoläsa 6$ volt, és a bäcsi a bejäratnäl közölte, hogy nem muszäj ott leparkolni, hanem 2blokkal arréb is van 1parkolo...:-) (csak növények és ällatok voltak ott)
A legközelebbi utunk az Pensacola-ba lesz, mert ott van vmi repülös okossäg. :-)
"Te most akkor engem néztél hagymának vagy Zoole-t? :)" - egyikötöket sem, bär dolgozik a szörp... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.01. 02:17:17

@diggerdriver: Bróóóhaha, igen, igen.Az idei évet nehéz lesz elfelejteni... :D Bár igazából sírni kéne... :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.01. 02:22:02

@Cascabel: Na, de mire jó ez? Amerikában (US/Cad) nincs fantáziájuk a hatóságoknak?Vagy már minden karakterkombináció el van használva? Nem értem... Azt azért nemagyarázza be senki, hogy azok a városok voltak előbb... főleg a max. 250 éves történelmüket nézve... :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 12:03:27

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ):
Nem csodálom :)
Akkor ezért volt a bérelt autóban egy iránytű (mármint a számítógépben). Először azt sem értettem, hogy mi a fene lehet, mert mindig akkor néztem rá, mikor N-t mutatott és azt hittem, hogy az automata váltóról tájékoztat (hibásan) :)

Olyan lehet, mint itt az, hogy hetekben számolnak. A svéeknek természetes, hogy azt mondja "a 32. héten". Nekem meg semmit sem mond :) Én csak a dátumot értem, a heteket még nagyjából sem tudom belőni egy beszélgetés alatt.
Ez van :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.01. 13:06:17

@Kövérmadár [swe]: "Olyan lehet, mint itt az, hogy hetekben számolnak"

Nahát ennél nagyobb baromság nem igazán létezik az országban...
Ezek fejből tudják, hogy a 28. hét pl június, vagy augusztus?
Komolyan egy döbbenet...előre félek, hogy ha kapok határidőket, a frász fog kerülgetni, és állhatok le számolgatni az ujjaimon...
Vagy ezzel szívatják magugat?Olyan jó az?Ehh...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 16:23:13

@geegee:
Erre nem tudok válaszolni :) Azt szokták tudni, hogy mondjuk a nyári leállás a 28-31. héten lesz és akkor már nem jönnek dolgozni :)

Nekünk az adott munka határideje olyan rendszerben van megadva, hogy 14234. Ez azt jelenti, hogy a 2014. év 23. hetének 4. napja. Ilyenkor jön a naptár és ha nincsenek ott a hetek is, akkor nekiállok leszámolni :)
Ha nekem jön egy ilyen határidős munka, akkor egy post-it app-el kiírom a monitorra, hogy Deadline: 2014-06-26 és akkor nem lesz belőle gond.

Nem tudom, hogy mitől egyszerűbb ez, mint egy rendes dátum, de valami oka biztosan van, különben nem használnák.

M. Péter 2014.01.01. 16:28:33

@Kövérmadár [swe]: Az 11. és 12. utca közötti házaknak 1100 és 1200 közötti számokat adnak, de ezen túl nagy következtetéseket nem lehet levonni az egyes házak pontos helyéről a házszámból tapasztalatom szerint. Az amerikai rendszer is tud kavarodást okozni, a számozásból nem derül ki, hogy mondjuk, a 33rd West három különálló darabból áll, az ember keresi a 2231-es számot, eljut a 2095-ig, ott véget ér az utca, és a következő darabja csak egy alapos kerülővel érhető el. Másik ravaszság, hogy a 45th South csinál egy S-kanyart, és 47th S lesz belőle, és a 45th South ill. 47th South többi részéhez nincs semmi köze.

A portugál házszámozás is érdekes, a földszinten minden utcára néző ablaknak, pl. üzletek kirakatának is külön száma van. Hogy ennek mi az eredete, azt nem tudom, lehet, hogy valamikor olyan vékony telkeket osztottak ki, és megtartották a számokat.

blackhairlady 2014.01.01. 19:34:53

@Kövérmadár [swe]: Az este elkezdtem olvasni a blogodat. Egeszen maskent kepzeltelek el:) A mennyasszonyod nagyon csinos!:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.01. 19:54:54

@M. Péter:
A gyors következtetést egy buszozás alkalmával vontam le, amikor be volt kapcsolva a GPS :)

A portugál rendszer érdekes. Lehet azért van így, hogy ha a gyerek levelet kap, akkor ne olvassa el az anyuka, hanem kérheti közvetlenül a saját szobájába a postát :D

@blackhair-lady:
Ajjajj :)
Hogy képzeltél el? :)

BTBTBT 2014.01.01. 21:33:31

@Muscari:
":-))))))"
Ugyehogyugye? :)

@zöldeketbeszélek:
"Rád nem gondoltam, túl kemény vagy hozzá;)! Aztán lehet, hogy csak jól álcázod a lágy szívedet :))?"
Pontosan. Aki számít, azzal lágy a szívem. :)))

Egyébként ez a titkos gyógyszerkísérletes tipp tetszik. Nem is gondoltam rá.

@Kövérmadár [swe]:
"Van egy London nevű hely Kaliforniában. Biztos britek lakják vagy birtokolták korábban.
Így adja magát, hogy United Kingdom, California, London Council Member... tehát az UK megbízásából a kaliforniai Londonban lévő tanács tagja."
Tudtam, hogy rád számíthatok. Ez nagyon nagy! :)))

@morsels:
"Van London nevu varos Canadaban (Ontario) is :-)"
Ezért is muszáj bizonyos esetekben egy szimpla google-keresésnél bepötyögnöm az "UK"-t is a London után, mert egyből az ontariost ajánlja fel.

@geegee:
"Upsala nevű város is van Kanadában... :D"
@Cascabel:
Sőt, Budapest nevű település is van az USÁ-ban, Georgiában. Bár magyarok már nem élnek ott.

@cougarcat:
"bedobsz egy ilyen rejtvényt, hogy UKCaLCM, aztán lelépsz, van neked szived??:))))"
Azt hittem, a kutyának sem fog feltűnni, hogy odabiggyesztettem.
Amúgy meg csak beugrottam. Mindenki azt csinál az idejével, amit akar, de nekem ez a karácsony-újév-időszak mással telik. A velem egy időzónában lévők meg hadd nyomuljanak csak.
Szív? Az mi? :)))

@Naschkatze (...awesome shape baby.. ):
"Mär mindenki tudja....hogy te vagy az, aki szeret egy angol PUB-ban barchobäzni. :-))))"
Csak szeretnék. Csak szeretnék.
Mi történt? A popóciciból awesome shape baby lett? :)

BTBTBT 2014.01.01. 21:35:50

@geegee:
@Kövérmadár [swe]:
"Olyan lehet, mint itt az, hogy hetekben számolnak."

Ne már, uraim! :)
Az ötvenkettőt ketté tudjátok osztani. Akkor megvan az év első meg második fele. Aztán még néggyel is tudtok osztani, úgy meg nagyjából megvannak a hónapok.

Ettől függeltenül számunkra, akik ezt szoktuk meg, ésszerűbb és egyszerűbb a dátumok használata.

2014.01.01. 22:20:02

@Barátusz [UKCaLCM]: "Szív? Az mi? :)))"

Tőlem kérdezed, honnan tudjam? :)))))

BTBTBT 2014.01.01. 22:35:17

@cougarcat:
Nőként talán több fogalmad van róla. :)

blackhairlady 2014.01.01. 23:10:47

@Kövérmadár [swe]: www.men.hu/8-meno-szakall-tipus/megjelenes/sarm/65

nehez korbeirni, talan ez a kep van a legkozelebb hozza:))) Azokbol az infokbol amit elhintettel itt, kb. egy korszakallas, enyhen molett embert kepzeltem el.

blackhairlady 2014.01.01. 23:14:27

@Kövérmadár [swe]: Most nezem, hogy az osszes kepet betette. Szoval a 8/8-ra gondoltam:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 00:10:40

@blackhair-lady:
Tokeletesen stimmel a korszakall + molettseg :)
Biztos engem lattal a blogon? ;)

@Barátusz [UKCaLCM]:
Na majd pont ezt fogom szamolgatni :) mindenesetre kiprobalom a modszert!

blackhairlady 2014.01.02. 01:28:09

@Kövérmadár [swe]: Akartam kerdezni a blogodon, hogy te vagy-e ( Thaifoldi es a hajos utat olvastam el tegnap este), mert azon szakallad sem nagyon volt es molett sem vagy egyaltalan, es olyan kis fiatalka az arcod hogy csuda:)))))

blackhairlady 2014.01.02. 01:31:59

Amugy a hajos utibeszamolodhoz csak annyit szeretnek hozzafuzni, hogy a Miamibol szerzett tapasztalataidbol ne vonj le messzemeno kovetkeztetest Amerika mas reszeirol. Mashol meg mindig az angol a fo nyelv, meg ha sok spanyol nyelvu is el mint pl. itt Texasban, a legkisebb Mekiben is beszelnek angolul, a toalettek pedig 99%-ban tisztak ha nem a varos premvideken vagy. Miami igen specialis hely az orszagon belul.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 06:56:18

@blackhair-lady:
29 eves vagyok, az relativ fiatal :)
Korszakallam van lassan 9 eve, de karbantartom. Nem Erik a viking szeru :)

A Miamival kapcsolatos resz szandekosan volt eltulozva, egyebkent ahogy mulik az ido m, egyre inkabb mennenk vissza :)
Ha minden igaz, akkor jovo nyaron New York, Niagara falls es Washington DC lesz a cel. Majd meglatjuk a fovarosban milyen az angoljuk ;)

blackhairlady 2014.01.02. 15:56:31

@Kövérmadár [swe]: Akarod mondani, az iden nyaron :) Jo neked:)
Szerintem a fovarosban nem lesz gondod az angollal, de nY-ban mar lehet, hogy tobb idegen nyelvet hallasz mint angolt:)

Latcho Rom 2014.01.02. 16:04:56

@blackhair-lady: dc is tele van latinokkal :)

te valahol delebbre vagy, ugye?

Latcho Rom 2014.01.02. 16:05:58

@Kövérmadár [swe]: elmesz akar 24-nek is a kolokkepeddel :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 16:09:33

@blackhair-lady:
Igen, iden :)

NY nem lesz gond, tokeletesen beszelek olaszul: pááástáá; carbonara, bolognese, mámmá, Roma, maffia, Don Corleone... gond nelkul vesszuk az akadalyokat. A spanyollal voltak gondok, nem sokra mentunk a Lucecita, Paulina, Jose Armando Alfredo Diego es a taco varialasaval... :( van meg hova fejlodni, nah! :)

Neztem a terkepen, meglatogatnank hagymat, de mikor azt mondta a google, hogy 450 merfold... jo nagy orszag, vállfánkúró (mondom, megy az olasz) :)

Latcho Rom 2014.01.02. 16:12:09

@Kövérmadár [swe]: ha niagarahoz felcsusztok onnan mar mi sem vagyunk messze, 4 5 ora auto, kozben meg lehet torontot is

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 16:51:11

@shakti_rom:
Szerintem tömegközlekedve megyünk majd a Niagarához, de ez nem biztos. Még erősen tervezési fáziban van a dolog, így egy percig sem zárkóznék el :)

blackhairlady 2014.01.02. 16:53:54

@shakti_rom: Igen, en Houstonban elek mar tobb mint 3 eve.

Latcho Rom 2014.01.02. 16:55:52

@blackhair-lady: Senkim nincs arrafele, meselsz rola kicsit?
Lehet hogy irtal posztot, csak kihagytam?

blackhairlady 2014.01.02. 16:56:03

@shakti_rom: Mindenhol tele vannak latinokkal, Texas meg foleg, de nem nagyon tudok olyan varosrol mint Maimi ahol nem is kovetelmeny mar az angol. A sok kubai miatt mar szinte nem is amerikai varos. Key Westben volt a naszutunk, megalltunk miamiban is es teljesen ledobbentem ez miatt.

blackhairlady 2014.01.02. 16:57:04

@Kövérmadár [swe]: Irj neki, majd talalkoztok valahol feluton:)))

blackhairlady 2014.01.02. 17:01:51

@shakti_rom: Nem sok meselni valo van rola, unalmas orias metropolisz, Nincs nyuzsges, nincsenek emberek az utcan, szuper tiszta minden, nekem nem valo, inkabb szazszor New York:)) Bar az idojarasat kedvelem, viszont az iden nagyon hideg a tel, szinte allandoan 0-5 fok kozott van a homerseklet.
Nem irtam posztot, nem is fogok, mert Toki es Madar :))))szetszedne, ugyanis en egy ertektelen kitartott haziasszony vagyok mar 16 eve, es az amerikai ferjemet kovettem ide 12 ev magyarorszagi otteles utan. Marmint a ferjemmel kozosen eltunk 12 evet otthon, en osszesen 45-ot:)

Latcho Rom 2014.01.02. 17:01:57

@blackhair-lady: Nincs az az isten hogy en niagarara menjek megint, osszes rokont, baratot oda kellett hurcolni :))

de key westre barmikor, egy kis lakohajot berelni :)

Latcho Rom 2014.01.02. 17:03:34

@blackhair-lady: So u are a young milf-kugar ;)

blackhairlady 2014.01.02. 17:04:52

@Kövérmadár [swe]: Majd feltetlenul tegyel fel sok sok kepet NY-rol, mert nagyon nagyon kivancsi vagyok.
Az en alamom a central parkban valo piknikezes a csaladommal. Kockas pled, piknik kosarbol szendvics, gyumolcs, ital, a tobbi ember skubizasa. tudom, nem vagyok normalis!:DDD

Latcho Rom 2014.01.02. 17:07:22

@blackhair-lady: sok park van a centralon kivul is skubizni.,Es sok-sok zene, na kuldok neked emailet, van ny videom a,youtubon, azt hiszem.

blackhairlady 2014.01.02. 17:09:56

@shakti_rom: En megneznem a Niagarat is, illetve meg is fogjuk hamarosan ha a ferjem cege is ugy akarja (soha nem karja ugy)
Key West szerintem maga a paradicsom, legalabbis en igy kepzelem el:)

Madar, ha megegyszer miami fele jartok, felttlen nezzetek meg. Egy nagyon nagyon hosszu hid vezet at az ocean felett a Key szigetekre. Felejthetetlen elmeny marad szamomra.
Allitolag pont azon a szeken ultem a barban ahol Hemingway irta az oreg halasz es a tengert:)

Nevetni fogsz, de tenyleg nagyon hasonlitok kugartra, magam is meglepodtem amikor meglattam a kepet tegnap:) A korom szerint nem vagyok fiatal, de en huszonevesnek erzem magam, mert sosem novok fel:))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 17:10:40

@blackhair-lady:
Nektek azért ez nem egy annyira költséges kirándulás, mint az óceánon túlról :)

@shakti_rom:
Nekem is, nekem is!!! :D

blackhairlady 2014.01.02. 17:11:00

@shakti_rom: 3, 2 itt velem, egy otthon a tavasszal fejezte be az egyetemet, most eli a munkanelkuliek vilagat:(((((

blackhairlady 2014.01.02. 17:12:52

@Kövérmadár [swe]: Igen igy van, neked meg hazautazni (tudom, te nem akarsz:)) nem olyan koltseges mint nekem:( Most mar sajnos ezerotszaz dolcsi korul van a repjegy haza:(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 17:13:25

@blackhair-lady:
De hiszen tudod, ismerőst sosem :D

@shakti_rom:
Csak tartsunk ott! :)

Latcho Rom 2014.01.02. 17:14:02

@blackhair-lady: majd kialakul, mit vegzett?

nem ny, de kuldom neked is badar.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 17:19:45

@blackhair-lady:
Dehogynem akarok... csak nem ott van a haza, hanem itt ;)

blackhairlady 2014.01.02. 17:41:04

@Kövérmadár [swe]: Igen, tudom:) Nekem mindig is "ott" lesz, legyen barki is a hatalmon.

blackhairlady 2014.01.02. 18:27:10

@Kövérmadár [swe]: Igen, miert? Az tilos Magyarorszagon?:DDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 18:29:42

@blackhair-lady:
Nem tilos :) meg Svedorszagban sem ;)
Csak annyiszor leirtad, hogy ra kellett kerdezzek, biztos-e a dolog ;)

blackhairlady 2014.01.02. 19:11:48

Eskuszom, most visszaolvastam az osszes hozzaszolasomat (nem volt olyan sok), es egyszer irtam le a Zsuzsinak amikor erdeklodott felolunk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.02. 19:15:17

@blackhair-lady:
:D 8)

2014-01-02, 17:38:55
2014-01-02, 17:39:45

Hülyéskedtem csak... :)

blackhairlady 2014.01.02. 19:22:51

@Kövérmadár [swe]: Hat tiszta hulye vagyok. tudtam, hogy hulyeskedsz, de azt hittem azert, mert tenyleg annyiszor leirtam eddig. Es tenyleg annyiszor leirtam, raadasul 1 percen belul:))) Egyebkent meg van jo kifogasom ra: dadogos vagyok kicsit, es mindent ketszer mondok, ketszer mondok:DDD

blackhairlady 2014.01.03. 02:18:12

@Kövérmadár [swe]: Ugyan mar, en nem ertettem a viccet. Rad amugy sem tudnek haragudni, csak neha jol beszolni:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 03:05:40

@Barátusz [UKCaLCM]: Na hát az amerikai Budapestet nem hittem volna.

Hetekben számolás: na jó, de azért ez még így marhára nem ad pontos dátumot...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.01.05. 03:06:35

@Kövérmadár [swe]: Igen, pont ezt olvastam én is valahol.És kb én is így kezelem az egészet.De attól még baromságnak tartom... :D

BTBTBT 2014.01.05. 13:16:07

@geegee:
Magyarul -
hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_%28Georgia%29

Angolul -
en.wikipedia.org/wiki/Budapest,_Georgia

Az a vicces, hogy a magyar nyelvű bekezdés még azt is tudni véli, hogy utálták a környéken a magyarokat. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása