Ma folytatódik a nyelvhasználat és -tanulás kérdését körbejáró sorozatunk, mégpedig egy, az eddigiektől eltérő írással. A Kínában élő Veve ugyanis egyedül, gyerek nélkül költözött a Távol-Keletre és nem is szándékozik örökre ott maradni, ugyanakkor érdekes jeleket vett észre magán. Egy biztos: a hirtelen káromkodás mindig magyarul jön... :)

"Az én helyzetem lényegesen eltér az eddig megszólaló birca és Tilmir esetétől.Egyrészt, nem maradok örökre Kínában, másrészt egyedül vagyok itt, sem a párom, sem gyerekeim (akik amúgy sincsenek) nincsenek velem, így csak arról tudok beszámolni, hogy rajtam miképp jelentkezik a nyelvi karantén hatása.

Mivel angoltanárként dolgozom, így a munkaidőm alatt elsősorban ezt a nyelvet használom, míg szabadidőmben a kínait. Az internetnek hála a magyartól sem vagyok elzárva, így tényleg felvett viselkedés lenne, ha törni kezdeném az anyanyelvem.

Kínai gesztusok

Mindezzel együtt, mivel elvétve szólalok meg ezen a nyelven, azért érdekes hatásokat lehet megfigyelni magamon. Az egyikkel pár hónappal azután szembesültem, hogy az első tanévemet megkezdtem. Elég bolondos ember vagyok, s szoktam magamban beszélni. Szóval, egyszer csak teljesen véletlenül ért a felismerés, hogy kínaiul teszem, s ebben nem volt semmi tudatosság.

Élőszóban ritkán csevegtem az otthoniakkal tavaly, inkább cseteltünk. Amikor mégis, akkor meg az tűnt fel, hogy néhány kínai gesztust akaratlanul is keverek a beszédembe.

Helyesléskor reflexből jött a számra az "en" szócska, míg visszakérdezéskor automatikusan nyomtam be egy-egy "ö" hangocskát. Ezek mindig csak akkor tűntek fel, miután már elhagyták a számat, aztán a nyári hazatérést követően pár hét alatt le is szoktam róluk teljesen.

Bár felettébb fejlett szókincsem van a kínai trágárságok területén is, azt viszont megfigyeltem, hogy ha nagyon, s főleg, ha hirtelen idegesedem fel, akkor ideát is sűrűn bazmegelek magyarul, egyéb cifraságokról nem is szólva. Édes anyanyelvem ezen kifejezései az egyetlenek, amik olykor önkéntelenül a számra jönnek.

Inkább a kínaiak

A kínai nyelvhasználat erőltetése részben tudatos is. Bár jelenlegi tartózkodási helyemen van pár külföldi rajtam kívül, jobban szeretek kínaiakkal szocializálódni. Ennél jobban semmi nem segíti elő a nyelvtudás fejlődését, s ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy itt vagyok.

Ez egyébként is egy elég jó módszer azon helyiek leszerelésére, akik csak a "különlegességem" folytán vagy csupán az angol gyakorlása miatt lengenének körbe. Miután csak kínaiul kommunikálok velük, így hamar le is kopnak, s csak azok maradnak meg, akiket érdemes is megtartani.

Mivel a kínai standard, hivatalos verzióját anyanyelvként az ország meglehetősen kis részén beszélik csupán, így idén egy új nyelvi problémával vagyok kénytelen szembenézni.

Az előző tanévben egy másik tartományban dolgoztam, s bár mind az ottani, mind a helyi nyelvjárás a köznyelv egy kicsit eltérő verziója (ellenben más, a pekingitől gyökeresen eltérő, lényegében önálló nyelvektől, mint mondjuk a kantoni), azért különböznek.

Sok olyan kifejezést felszedtem, amiket csak a helyiek értettek, s most ezektől tudatosan kell megszabadulnom, ha nem akarok bamba fejeket látni. Nem mindig megy flottul, ilyenkor gyorsan javítanom kell.

Vétek elpazarolni a lehetőséget

A tervek szerint a tanév végén hazamegyek pár évre - párom addig van a tanulmányi szerződése miatt helyhez kötve -, de utána vissza szeretnék jönni, immár vele együtt. A gyermekvállalással kapcsolatban vannak fenntartásaim, s a véleményem sokszor változik, de ha a jövőben mégis sor kerül rá, s Kínában zajlana a csemete felnövetele, Tilmirhez hasonlóan én is fontosnak tartom, hogy beszéljen magyarul is. Az indokaim nagyjából hasonlóak.

Nem tart semmibe, hogy megtanulja ezt a nyelvet, s anyanyelvi szinten beszélje. Ha soha nem is venné hasznát a családi kommunikáción kívül, akkor sem éri ezzel semmi hátrány, nem fog kevésbé jól beszélni más nyelveken. Egyszerűen véteknek tartom elpazarolni az ilyen lehetőséget, miközben a kevésbé fogékony embertársak hosszasan küszködnek az idegen nyelvek tanulásával."