oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 04. 06:45,  Mennyit kerestek? 320 komment

2013. október 04. 06:45 Határátkelő

Mennyit kerestek?

Mielőtt bárki a szívéhez kapna, természetesen nem érdekel senkinek a fizetése, ám Heni mai (erősen rendhagyó) írása éppen arról szól, hogy miért nem vagyunk képesek békén hagyni a másik magánszférájának olyan részeit, amelyhez valójában semmi közünk. A poszt történetéhez hozzá tartozik, hogy eredetileg csak az általa készített képet kaptam meg, és külön kértem Henit, hogy írjon még mellé pár sort. Előre szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a mai írás az általában bevett stílustól eltérő, provokatív és humorérzéket és öniróniát is kíván. Na, a fenyegető sorok után tényleg lássuk a posztot.

131004 Henrietta kép.jpg

„Odahaza, ha „rossz társaságba" keveredünk, az első kérdés, amit nekünk szegeznek: mennyit kerestek? És nem. Nincs előtte "Szia, hogy vagy?"....

..."jár a nyelvük, mint a rokka..."

Tegyük fel, hogy valaki kerítésfestő-ecsetet vásárol. Hamar záporoznak a kedves „biztos lopta, csalta, hazudta, gazdag amerikai nagybácsitól örökölte" vélemények, mert ugye munkával boldogulni magyar jobbágynak tilos, különösen ha a felmenői is jobbágyok voltak...

Nem szeretem az álmosolyokat és álbeszélgetéseket, amelyeket hátam mögötti valódi utálat követ. Jobban kedvelem, ha valaki közvetlenül ide, a ráncosodó szemembe gurítja, hogy ostoba liba (tudatlan majom, rohadt ribanc... szerintem valami fontos szókapcsolat még hiányzik, már én sem vagyok a régi...), ugyanis ez becsületesebb, mintha Annus nénitől hallom vissza, aki amúgy a piacon tudta meg Katuskától, neki pedig egyébként Ilus mesélte a közértben, de ő is valamelyik szomszédjától kapta a hírt, a szomszéd persze egy régebbi lakótársának a távoli rokonától értesült róla, vagyis nemzetbiztonságilag is igaz lehet.

Na. Ez a magyar test-vér-fáma, ez tényleg nem hiányzik.

Zokni, ami büdös

Bár viccesnek vicces, de nem érdekel az sem, hogy „képzeld, Bütykös Gézuka talicskával közlekedik a nagyforgalmin". Ugyanis:

Ki a nagykabát az a Bütykös Gézuka?

Ha esetleg tudom is, hogy ki ő, akkor jószagú rózsabokor, miért olyan fontos, hogy két év után, amikor ismét találkozunk, Bütykös Gézuka akármilyen ingóságáról és földrajzi elhelyezkedéséről diskuráljunk egymás hogyléte helyett?

Ha van zoknid, de nekem nincs: utállak
Ha nincs zoknid, de nekem van: lenézlek.
Ha mindkettőnknek van zoknija: melyik márkásabb?
Ha az enyém márkásabb: lenézlek.
Ha a tiéd márkásabb: utállak.
Ha egyikünknek sincs zoknija: sírjunk közösen, és utáljuk karöltve azt, akinek van.
Ha én kapok zoknit valakitől, de te nem: lenézlek.
Ha te kapsz zoknit valakitől, de én nem: utállak.
Ha mindketten kapunk zoknit valakitől: szeretet, világbéke... a tiéd milyen márkájú?

Amúgy tetszik a fülcimpád, de van zoknid, ami nekem nincs: utállak.
Anyádnak sem volt zoknija, akkor neked miért van: utállak.
Hurrá szereztem én is zoknit, ami jobb, mint a tiéd: végre lenézhetlek.
Neked már sok, színes zoknid van, pedig régen csak egy darab, szürke zoknid volt: utállak, utállak, utállak.
Neked is egy darab, szürke zoknid van: szeretet, világbéke...az enyém még nem lyukas, és a tiéd?...

Ha valamit kihagytam, az jobb is, mert szégyenletes.

Más dolga van

Cseh ismerősöm, ha nem tud időt szakítani rám, azt mondja: más dolga van. Nem kíván mindenáron beavatni az életébe, hogy például fáj a sógor szeme, ezért ő olvassa fel neki az újságból a sportfogadás eredményeit, és további finomságok. Nincs hozzá közöm, azért, és így a helyes.

Ha én annyit mondok: „csak", cseh ismerősöm úgy értelmezi: CSAK, és nem úgy, hogy: „a kis némber biztos nem takarított, azért nem hív be egy kupica páleszra".

Lehetne mg tovább ragozni, de inkább öt idegennel sörözök egy jót, amíg száz ismerős ostobaságokat fröcsög rólam szabadidős tevékenység címszó alatt."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Csehország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr285550555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 07:02:15

Rovid...
Nagyon rovid es nem teljesen ertem a miertet sem.
A kep, amit fest rendben van, en is ereztem mar hasonlot. Ez van, nincs igazan jelentosege, egyszeruen el kell kerulni az "alkalmatlan" embereket.

Kivancsi vagyok, mekkora hsz-folyam lesz ma. ;)

DieNanny CH 2013.10.04. 07:17:07

Még, még, még! Ennyi nem elég! Írjál még, Heni, nagyon tetszik a stílusod.
... Ja, míg el nem felejtem: te mennyit keresel? :-)

Amúgy, viccet félretéve: a te kalandod is olvasható valahol? Hol élsz?

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.10.04. 07:24:35

Hát ezt nem nagyon tudom hova tenni... és mi köze is van a határátkeléshez????

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.10.04. 07:32:49

Hm...
Az írással nem lehet vitatkozni, de van rá gyógyszer.
- ahogy Kövérmadár is írta: nem kell mindenkivel barátkozni, csak azért mert magyar. A megfelelő társaságot kell megtalálni.
- ha belefutok, a standard válaszom: nem panaszkodok.
És gyorsan távozok.
:)

2013.10.04. 07:41:42

@zebralany: ez egy magyar panaszkodos poszt egy magyartol, arrol, hogy a magyarok panaszkodnak.

Lalaland-ben el Heni, ha azt hiszi, hogy csak a magyarok panaszkodnak. Oroszok, bolgarok, lengyelek.....

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 07:46:58

furcsa poszt, de eszembe jut egy érdekes kis beszélgetés egy másik fórumról egy angol pasival, akivel mindig osztjuk egymást.

valami kapcsán kb körberöhögött, hogy mekkora lúzerség tanárnak lenni Thaiföldön, mert Angliában sokkal többet lehet keresni (ugye a megélhetési költségek is mások, tehát nem arról van szó, hogy mindenképpen sokadakkora az ember életszínvonala). amikor számszerűleg megírtam, mennyi az annyi, akkor meg azért olvasott be, hogy hogy merészelek többszörannyit keresni, mint a thai minimálbér, nem szégyellem magam, hogy sokan mennyivel rosszabbul élnek nálam.

na akkor volt olyan érzésem, hogy semmiképpen nem lehet angol az illető. de legalább egyértelmű volt, hogy kettőnk közül kinek vannak igazán problémái....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.04. 07:47:09

"Ha egyikünknek sincs zoknija: sírjunk közösen, és utáljuk karöltve azt, akinek van."

Hogy én mennyire utálom ezt. Az egész ország folyamatosan ezt csinálja. Ahelyett, hogy magukért tennének valamit.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 07:51:10

-.-
Csak egy kerdesem van ez utan: Mi tortent a Dallasban?

2013.10.04. 07:52:08

@Chang Yai: a hulyeseg nem korlatozodik 93,030 km2-re

mommmmo 2013.10.04. 07:53:10

Nekem sem nagyon tetszett. Ja igen, mar megint csak a magyarok milyen hulyek.
Hat elarulom, hogy egy holland egy hollandhoz, egy orosz egy oroszhoz, egy angol kozeposztalybeli egy angol kozeposztalybeliihez, egy indiai paria meg egy indiai pariahoz fogja hasonlitgatni magat, es termeszetesen nem egy magyarhoz.
Mas a stilus, mas a referenciarendszer, de a hasonlitgatas ott is megy. Persze ketsegtelen, ez a multikulti egyik elonye, hogy nem kell allandoan elviselned a hozzad hasonszoruek idiota rivalizalasat.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 07:54:09

Masik kedvenc, hasonlo tortenet, amikor idos nagyszulotol kerdezzuk meg, hogy hogy van... azt a panaszaradatot! Itt faj, ott faj, nincs penz, Orban... OK, legkozelebb meg sem kerdezem :)
Ellenpelda is van, termeszetesen.

@charlieharper:
Azt mondod, hogy kelet-europai vonas a panaszkodas?

@Zka:
Kis butus! ;)
Akkor nem lenne ido panaszkodni...

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 07:54:55

@charlieharper: Igen, nekem is ez jött le. Már megint a "magyarok mennyire rosszak, és különben is" című nóta. Kikérem magamnak, úgy is, mint magyar, akinek magyar az anyukája, az apukája, a testvére, a férje, vannak magyar barátai... Nyilván a cikkírónak is, de ők a kivételek, gondolom, mindenki más meg hülye.
Sörözzön nyugodtan öt idegennel, ha így jobban érzi magát. Engem nem zavar. De próbáljon meg nem általánosítani, a fejlett nyugatról (vagy akárhonnan) visszakacsingatva. Nem elegáns.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.04. 07:58:07

@Mr. Long: én ott maradtam el, hogy meghalt Jockey. De igazából, két rész között :(

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 07:59:46

Tavaly Skociaban volt egy magyar kollegam. En mar Essexben vagyok, de idonkent beszelunk telefonon. Nemreg felhivott, hogy vett egy zoknit. Orultem neki es gratulaltam hozza...

tableno 2013.10.04. 08:02:20

Eröltetett jófejkedés, kevés érdemi mondanivalóval (hogy az emberek irígyek és panaszkodósak az nem reveláció).

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 08:02:31

@rezsoatya: Nahát, és te biztos, hogy magyar vagy?
Ironizálok. Mert rosszul esik, hogy megint előjött ez a téma, hogy 10 millió ember, aki történetesen mind Magyarországon született, egyforma volna. Mind irigy. Gondolom a posztoló kivételével. Egy a tízmillióból. Vannak még csodák.

2013.10.04. 08:04:21

@Kovermadar: kelet-europaban kb egyseges a panaszkodasi stilus, nyiltan agonizalunk. Nemetek, angolok, japanok szinten panaszkodnak, de mashogy. Mindketto tud egyforman irritalo lenni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.04. 08:04:47

hát ez mi a franc akart lenni?

mommmmo 2013.10.04. 08:07:42

3 ev Nyugat Europa 4 ev Kozel Kelet es utanna 1 ev Magyarorszag utan azt mondom, itt sem hulyebbek az emberek mint mashol, csak van egy kultusza kozepszerunek es seggfejnek lenni. Lasd valakii eload egy baromsagot, az ertelmes 80% lapit, ahelyett, hogy helyretenne az illetot. Mert "nem akar konfliktust". Csak a barmok akarnak konfliktust, szoval oveke palya.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.04. 08:08:46

@tableno: de nagy igazság. Főleg, ha magyarokról van szó. Nem hiszem, hogy sok nemzet van, aki nálunk többet képes rinyálni olyan dolgok miatt, ami valójában a saját felelőssége.

2013.10.04. 08:14:04

Jeletkezzen az, aki azt hiszi, hogy csak a magyarok tudnak panaszaradatot adni. Osszezarom akkor az anyosommal 1 hetre. Majd jol megtudja, hogy a del-afrikaiak SOKKAL tobbet panaszkodnak!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 08:17:41

@charlieharper: Ne menozz!!! Koztudott teny, hogy ebben is a magyarok a LEGJOBBAK!!! :D BTW a penz miatt mindenki panaszkodik. Az angol is (persze visszafogottan), a spanyol, az irani, a mindenki...

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 08:19:20

@charlieharper: A dél-afrikaiak, vagy csak egy dél-afrikai, aki történetesen épp az anyósod?

Len.Mag 2013.10.04. 08:20:33

Én ehhez most zokni vagyok. :)

@charlieharper: +1

2013.10.04. 08:26:45

@fannie: del-afrikaiak altalaban. Kulon posztok vannak arrol, hogy miert szeretnek a del-afrikai feherek panaszkodni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 08:27:02

@mommmmo:
A rivalizalas mindenhol jelen van?

En csinalok valamit rosszul akkor, ha az eletem nem egy verseny? Dolgozom, teszem a dolgom, a csaladommal foglalkozom. Ki a vervoros aranyeret erdekel, hogy mas mennyit keres, mit csinal es mire kolt?

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 08:29:37

@Kovermadar: ugye most nem illusztralod az aranyeret? Mert egyszer eleg volt... :D

Len.Mag 2013.10.04. 08:32:12

Amúgy a kép az elején az jó, vicces.

@Mr. Long: "a penz miatt mindenki panaszkodik"
Erről az jutott eszembe, amikor Byron Katie (aki szerintem egy coach, csak ő nem így hívja magát) egy előadásán megkérdezte a közönséget, "how many of you have the belief that you need more money? Would you raise your hands?" Persze nevetés lett a vége :)

2013.10.04. 08:38:34

Poszterina bolcsesz lehet? A stilus eleg izzadtsagszagu.

Felvazolok egy forgatokonyvet a penzkerdes kezelesere:

-Mennyit keresel?
-ELEGET.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 08:41:42

@charlieharper:
Svedek is szoktak.
Azon is jot rohogok mindig: van haza (hitel), van autoja (hitel), van 3-4 gyereke (ez nem hitel). Es panaszkodik, hogy nincs penze utazni...
Erre mit lehet mondani?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 08:50:15

@rezsoatya:
Majd kuldok fekelyt ;)

@Whave:
Aki ilyet kerdez, az mar elore tudja, hogy lesz miert panaszkodni / irigykedni / utalkozni. :(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 08:52:19

@rezsoatya:
Mogorva....
:))))))))))))))

cristallo 2013.10.04. 08:55:54

@mommmmo: elég hibás a helyesírásod, ez a külföldi lét következménye? Nem akarok konfliktust veled, csak gondoltam, megkérdezem.:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.04. 08:57:30

@charlieharper: nyilván. hiszen ők is a magyaroktól származnak.

@rezsoatya: inkább büdös zokni.

Din Serpahis 2013.10.04. 09:01:43

Na ezt nem birtam elolvasni, a stilusa valami borzaszto... Egyaltalan mirol szol ez a valami?

multikarrier · http://multikarrier.blog.hu/ 2013.10.04. 09:01:44

Érdekes írás, egyet is értek. Az egész kinti barátkozás filozófiája amúgy nagyon torz... Ugyanis Magyarországon soha nem álltunk volna szóba egymással, sőt egy szűkebb körben sem örültünk volna annak, hogy jé Te is Kecskemétről való vagy, én is, gyorsan osszuk meg egymásról a véleményünket. Nem. Otthon sem cimbizünk csak úgy, leszámítva azt a pár embert, aki igazán számít, szóval senki ne érezze ezt kötelességnek külföldön...

érthetetlen chris 2013.10.04. 09:02:33

Ez a kép mekkora izéééé...........

Ezek után nem is olvastam, de mivel látom, hogy a panaszkodós magyarokról szóló valami a poszt így nem is fogom.

Ám egyébként tény, hogy a magyar ha meghallja egy másik magyar panaszáradatát szeret rákontrázni, hogy neki még rosszabb.

Például szerintem ezért utasította el a társadalom annyira a 300Ft-os (1 Euros) vizitdíjat. Vidéken legfőképp az öregasszonyok szokása, hogy összegyűlnek valami létező, vagy kitalált nyavalyával, a helyi orvosi rendelőben. Majd ott Mari néni kipanaszkodja jól magát Margit néninek és vissza.
Na a vizitdíj ezt a társadalmi eseményt tette fizetőssé az említett réteg számára.
A nagymamák a kocsmában ugyanis mégsem gyűlhetnek össze a lócán pedig ősztől már hideg van.

Persze ez csak saját elmélet ami a magyarok panaszkodásáról eszembe jutott, akár lehet hülyeség is.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 09:03:09

@Kovermadar: Ezzel nem értek egyet. Akár azért is érdeklődhet, mert fel akarja mérni, melyik cég mennyit ad ugyanazért a teljesítményért. Nagyon nagyok lehetnek a különbségek, nem csak fizetésben, de kiegészítő juttatásokban is, az elvárások szintén nagyon különbözőek lehetnek, információt meg sokszor nem olyan könnyű szerezni, főleg külföldről. Bizonyos kontextusban semmi baj nincs ezzel a kérdéssel. Nem az van, hogy sokszor a megkérdezett gondolja hozzá az irigységet?

mommmmo 2013.10.04. 09:03:19

Ez ok... Igen, hibas a helyesirasom, mert okostelefonon irkalok gyakran szoptatas kozben, remelem ez senkit nem hoz zavarba...
Igaz, meg szules elott is az volt, akkor faradt voltam a terhesseg miatt elotte meg a melomra figyeltem.... Nnnnna szoval ezer boccs, tudnek helyesebben is irni, csak a koncentralo kepessegemmel van a problema, sajnos angolul is igaz ez:((

cristallo 2013.10.04. 09:03:27

Szerintem a posztoló az emberekről írt általában, ha máshol élne, akkor a nevek is mások lennének, esetleg az irigykedés és bizalmaskodás mértéke lenne más. Akár kisebb, akár nagyobb, az össznépi nyavalygás mindenképp fárasztó. Azt azért leszögezhetjük, hogy hazánkfiai között igen kevés van, aki más sikerének örülni tudna. És ezen az sem változtat, hogy ez más országok lakosainál is így van. Mindenki foglalkozzon a saját dolgával és kész:)

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 09:04:57

@Kovermadar: kosz! :-))))
(ket orvos is van a csaladban, eleg, amit ok meselnek /raadasul vizualis tipus vagyok!)

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 09:06:51

@mommmmo:
" okostelefonon irkalok gyakran szoptatas kozben, remelem ez senkit nem hoz zavarba..."

Es a gyereket?

Len.Mag 2013.10.04. 09:11:39

@fannie: Nekem is ez jutott eszembe. Mondjuk vannak a neten kalkulátorok, amelyekkel nagyjából be lehet lőni, hogy hol mennyit lehet elkérni, de nem olyan megbízhatóak szerintem.

Akinek felteszik ezt a kérdést, szerintem megijed, hogy ha most túl sokat mond, akkor irigyelni fogják, ha keveset, akkor hülyének nézik. És végülis vissza is érkeztünk a poszt szövegéhez.

Vagy pl. mit mondjon az, aki a bértábla szerint kapja a fizetését? Valamilyen szinten az ő zsebük ki van fordítva a nyilvánosságnak...
Vagy említhetném azokat a "szolgáltatókat" (a pszichológustól a vízvezetékszerlőig), akiknél van egy tarifa, akár fenn a honlapjukon is. Oké, hogy abból még lejönnek a költségek, de akkor is sejthető arányaiban a végösszeg.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 09:12:12

@multikarrier:
Nem erzem :)

@fannie:
Persze. Nagyok a kulonbsegek. Ezt mindenki tudja.
De ha azt kerdezi, hogy mennyit keresek, abbol semmi sem derul ki. Ahhoz a koltsemeimet is tudnia kell, hogy kepet kapjon.
Ahhoz, amire te gondolsz ezt kell kerdezni:
"Mire eleg kint a fizetesed?"
Mert ez viszonyitasi alap.
Ha azt mondom: 2 embert eltartok belole, nyaralni megyunk jo messzire evente 2-3 alkalommal, van auto, berelt lakas a toparton, azt eszunk amit megkivanunk es megtakaritasra is futja.
Azt hisba mondom, hogy mondjuk Xe kr a nettom, az Ftban sok, itt viszont nem az.

andaluzkutya 2013.10.04. 09:12:33

Na, az én norvég ismerőseim többségét még nem hallottam panaszkodni, de lehet, hogy csak szerencsés vagyok, mert magyar ismerőseim már hallottak norvégokat panaszkodni.
Az én ismerőseim olyanokról szoktak beszélgetni, hogy milyen volt a legutóbbi külföldi utazásuk (ugye hogy mennyire jó), milyen volt a túra a hytte-jükben, milyen nagyszerű családi programjuk volt a hétvégén, milyen nagyszerű pulóvert kötöttél magadnak, stb. stb. Néha zavarba jövök, hogy hogy tudnak mindennek örülni:)
Bár most jött hozzánk egy új orvos, aki elpanaszkodta, hogy milyen zavaró, hogy ezek a norvégok mindennek örülnek, még annak is, ha az ember 18 éves lánya egy 40 éves pasival jön haza, vagy ha 17 évesen terhes, mert a lényeg, hogy baba születik. Úgyhogy tévedtem, találkoztam pont most egy norvéggal, aki panaszkodott...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 09:14:04

Bar a poszt egyaltalan nem tetszik, de a mondanivalot tokeletesen ertem. Ami szerintem egy termeszetes jelenseg.

Ha boldog, sikeres, elegedett emberkent beszelsz valakivel, aki nem az, akkor az illetonek maganak belul ezt meg kell magyaraznia.

Hirtelen panikszeruen rator az erzes hogy uristen itt vagyok 30-40-50 evesen es marhara nem azt az eletet elem, amit akartam, amit elhetnek. Pedig csak 1 van belole. Persze tudja valahol melyen, hogy meg 40 esevesen sem keso valtoztatni, dehat az kivul esik a komfortzonan, ami sok embernek komoly gondot jelent atlepni. Ez a huszoneves hulyegyerek meg mar majdnem elerte az almai nagy reszet...

Nah ezt a belso feszultseget fel kell oldani mert kevesen tudjak lenyelni ezt a bekat. Ilyenkor jonnek a sztenderd szovegek. Persze, mert neki mazlija volt, persze mert ot biztos tamogattak, en ugysem akarok karriert mert ahhoz lefele taposni kell lefele felfele meg nyalni, valasztani kellett csalad vagy penz es en az elobbit valasztottam, biztso politikai hatszele volt, a gazdagok ugysem boldogok soha (ez a kedvencem amugy! :D), biztos o is csalt meg kihasznalta a tobbi embert... ismerosek? :)

Nah most, szerintem ezt a belso feszultseget nemzetisegtol fuggetlenul mindenhol hasonlo sztenderd dumakkal oldjak fel, csak mivel a magyar az atlagosnal direktebb kommunikacioju nep, ezert gyakrabban visszajut a fuledbe mint mashol. Ennyi. Attol meg hogy az USA-ban a Lila Akac kozben a sikereidet ecseteled valakinek, aki kozepszeu eletet el, sztem o ugyanezt gondolja csak nem fogja soha elmondani senkinek es helyette csak mosolyogni fog. :)

andaluzkutya 2013.10.04. 09:14:47

Engem egyébként egyáltalán nem zavar, ha megkérdezik, hogy mennyit keresek, Mi történik, ha megtudják? Irigykednek? Lesajnálnak? Had tegyék, ha ehhez van kedvük:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 09:16:47

@Len.Mag:
Miert kell ettol megijedni egyebkent?
Ha vallalhatatlan a fizetese keressen masik munkat.

Mindenkinek van olyan, aki rosszabbul vagy jobban keres (a vegletet leszamitva :) ).

Jelentosege csak annak van, hogy elegedettek / boldogok tudunk-e lenni, nem? Az pedig nem attol fugg, hogy mit gondol a masik.

Len.Mag 2013.10.04. 09:20:13

@cristallo: "hazánkfiai között igen kevés van, aki más sikerének örülni tudna"
Mondjuk olyan is kevés van, aki ne csak magával lenne elfoglalva, és - ha minimális szinten is, de - megosztaná az örömét.
Pl. az olaszoknál vidéken amikor bemész a bárba, ha találkozol egy ismerőssel (nem baráttal!), akkor amelyikőtök először távozik, kifizeti a másik kávéját is. És nem megy a görcsös méricskélés, hogy juj a múltkor én fizettem, akkor most neki kell stb.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 09:20:38

@Kovermadar: Most azt mondd meg nekem, ha az emberek azon kiakadnak, hogy megkérdezik tőlük, mennyit keresnek, szerinted hogy reagálnak, ha részleteiben lekérik a személyes költségvetésüket? Nem beszélve arról, hogy ők valószínűleg másra költenek, mint te, tehát azzal sincsenek előrébb, ha odatartod az orruk elé a háztartási füzetedet, ha van ilyen.
Az, hogy mennyit keresel egy bizonyos szektorban egy bizonyos cégnél fontos információ lehet, mondhatni segítség egy hasonló profilú munkavállalónak. De ehhez még hozzátartozik, hogy milyen egyéb juttatásokat kapsz, pl. teljes egészségügyi biztosítás, gyerekek iskoláztatása, lakás, amikre esetleg már nem is kell költened. Plusz: mi áll a tartozik oldalon, pl. ezért mennyit kell dolgozni, elvárt-e a cégnél a túlóra, azt fizetik, nem fizetik, milyenek az előmeneteli lehetőségek, stb. Szóval összetett a dolog. De kérdezni alapvetően szabad, szerintem. Aztán ha utána megeszi az irigység a másikat - most őszintén, engem ez hol érdekel? Kinek árt vele? Nekem, vagy magának?
Ha okos, fel tudja használni a kapott adatokat a saját javára. Ha meg buta... attól én nem leszek kevesebb.

DieNanny CH 2013.10.04. 09:25:30

@andaluzkutya:

Én túl nyuszi vagyok ahhoz, hogy egyszerűen elhárítsam a kérdést azzal, hogy "Eleget." vagy "Nekem elég."
De most elhatároztam, hogy ezt fogom tenni.
Kisvárosban lakom, ahol könnyen pletykálnak az emberek. És elég sok tavalyi napbarnított is lakik ott, még szüleim utcájában is. Tehát ha megmondanám a mennyiségét a keresetemnek, az eljuthatna olyan fülekbe is, akik esetleg úgy gondolják, egy éjszakai, vagy délelőtti "látogatás" az üres házba, jövedelmező lehet... :-(

2013.10.04. 09:29:15

@andaluzkutya: szerintem csak mashogy panaszkodnak, mondhatni finomabban, mint kelet-europa.
Szakmai kerdes, ha egy nep kifejezetten elnyomja a nyilt panaszkodast (i.e. nincs outlet), kitermel e magabol egy tomeggyilkost?

Len.Mag 2013.10.04. 09:29:31

@Kovermadar: nem'tom miért.

Nem biztos, hogy a "vállalhatatlan" (egyébként mi számít annak?) fizetés önmagában elég indok másik munkát keresni. Egy csomó másik tényező is van.

mommmmo 2013.10.04. 09:36:05

@rezsoatya: o alszik olyankor. Alvas szopas combo a kedvence. Bar ez off, csak, hogy ne aggodj miatta. Az egyetlen dolog ami idegesiti olyankor, ha beszelni kezdek.

nyuszigonosz 2013.10.04. 09:37:41

Amúgy a panaszkodás egyáltalán nem magyar speciálitás. Mégcsak nem is kelet Európai.

Vannak népek és bizony nem kevés, akik csakis panaszkodni tudnak, és nem keveset. :-))
Németek sem kivételek, de a svájciak sem!

mommmmo 2013.10.04. 09:44:14

@nyuszigonosz: van az a vicces konysorozat, hogy "miert nem szeretjuk" az angolokat, nemeteket, izraelieket stb....
Na es abban olvastam, tortenetesen a zsidokrol, hogy allandoan panaszkodnak, es ennek a tetofoka az, amikor arrol panaszkodnak, hogy a zsidok mennyit panaszkodnak...
Hat ezen jot rohogtem, mikor elolvastam. Ezert is irtam az itt idonkent itt megjeleno izraeli holgynek, hogy a nemileg nagykepu "kis amerika" helyett talan kis Hungary~kent is definialhatnak magukat (az uldozesi mania szinten megvan, szoval tagadhatatlan a kulturalis hatas amit rajuk gyakoroltunk).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.04. 09:47:49

Magyar tévhit, hogy Mo-n ebben különleges.

Van pl. ez a "magyar" vicc, hogy a pokolban a magyarokra nem vigyáz az ördög, mert a magyarok egymást rántják vissza a kazánba. Na most, ugyanezt a viccet eddig az ÖSSZES kelet-európai ismerőstől hallottam már és mindegyik úgy mesélte, hogy ez az ő saját speciális viccük, mert csak rájuk igaz, "bezzeg a többi nép nem ilyen".

Román ismerős mesélte tavaly "mi, románok, utáljuk egymást, nem tartunk össze, bezzeg a magyarok összetartanak, róluk kellene példát vennünk!". Amikor mondtam neki, hogy az átlagmagyar pont fordítva hiszi, azaz "bezzeg a románok összetartanak", meg volt nagyon lepődve.

cristallo 2013.10.04. 09:49:08

@Len.Mag: ez is igaz, sajnos.
Azert ez a meghivlak teged a magyarok kozott is szokas. Nemeteknel, osztrakoknal nem.

tanato 2013.10.04. 09:52:10

@mommmmo: Tényleg Amichay hogy eltűnt,mint Jani Albániából,vagy Sarah Ausztráliából,hogy másokat már ne is említsek.Hihetetlen hogy két év alatt mennyit változott a HÁ kommentelő gárdája.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 09:53:20

@Len.Mag:
Vallalhatatlan = olyan keves, amit mar az egyen cikinek vagy/es valoban kevesnek erez (gyk. szukolkidik).
Szerintem.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 09:54:07

@Len.Mag: Tudod, engem alapvetően hidegen hagy, irigyelni, vagy sajnálni fog-e az illető. Ahogy Kovermadarnak írtam, ha okos, a maga javára használja az információt, akkor szívesen segítettem, ha csak a nyálát akarja csorgatni, tegye azt, én ettől nem leszek kevesebb.
Valaki írta, hogy az info alapján akár be is törhetnek hozzád. Csak azért, mert megmondod, mennyit keresel. Ezt elég valószínűtlennek tartom. Nem beszélve arról, hogy egy kisebb helyiségben mindenki tudja, mikor jött meg Gizi néni nyugdíja. Akkor most Gizi néni ne vegye át, mert hátha kirabolják? És a Facebook? Posztolsz egy képet a nyaralásodról, vagy egy éttermi összejövetelről, és már ott az "utalás". Manapság már elég nehéz elbújni, de persze meg lehet próbálni.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.04. 09:54:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez a panaszkodás és egymás gáncsolása valószínűleg posztkommunista jellegzetesség akkor.

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 09:56:30

@mommmmo: mar most idegesiti, ha beszelsz? Mi lesz, ha majd tinedzser lesz? :-))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.04. 09:57:06

@mommmmo: ha fiú, akkor ez így is marad.

:D

cristallo 2013.10.04. 09:57:53

@tanato: hothead Ausztraliabol....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 09:58:09

@mommmmo:
Tudod mi a legjobb az anyatejben?
A csomagolás.
:)))))

2013.10.04. 09:59:05

@Zka: ha a panaszkodas nem is (hisz panaszkodni tenyleg akarki tud, nem csak "akeletiek"), a gancsolas inkabb tunik annak.

Dehat ahol kevesebb a lehetoseg, lejjebb fogod adni az erkolcsi mercet, ha a sajat boldogulasod a masik ele kell helyezni, plane napi szinten...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 10:00:59

@cristallo:
Itt sem.
Itt az a normalis, ha elmesz a baratnoddel/felesegeddel vacsorazni, akkor mindenki a sajatjat fizeti.
Nincs kozoskodes, en penzem / te penzed.

Kivetel persze van.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.04. 10:04:52

@Whave: az a baj, hogy a magyar önzetlenül gáncsol: akkor is megteszi, ha neki ezzel semmivel se lesz jobb, csak megdöglik a szomszéd tehene.

dradix [freibürger] 2013.10.04. 10:09:24

Ma nem lesz poszt? Akkor szombat van és chatszoba? :O

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 10:09:34

@Zka: Te magyar vagy? És így teszel? Ha mind a kettőre igen a válasz, akkor igazad van. És azzal nem ér jönni, hogy akinek nem inge... Mert ezzel a mondattal éppen te adod rám a nem kívánt ruhadarabot.

Len.Mag 2013.10.04. 10:09:35

@cristallo: Amennyire én látom, barátok között fordul elő.

@fannie: Nézd, én nem azt írtam, hogy én így érzek, hanem hogy talán az emberek egy része így van vele.

cristallo 2013.10.04. 10:11:41

@Whave: mi koze az erkolcsi mercenek a gancsoskodashoz? Ha kevesebb penzem van, akkor gancsoskodok es akkor nekem jobb lesz? Szerintem ez szimplan emberi tulajdonsag, hogy ki akar a masiknak rosszat es ki nem.

fannie · http://elet-uton.blog.hu/ 2013.10.04. 10:13:24

@Len.Mag: Értem én. Rendben van, ilyen is van.

cristallo 2013.10.04. 10:13:46

@Len.Mag: pontosan ezert erdekes, hogy azok, akik irigykednek a masikra, azert teljes lelki nyugalommal alljak a szamlat alkalomadtan egy kocsmaban vagy etteremben. Eleg "skizofren" ez a dolog.

2013.10.04. 10:18:36

@cristallo: akkor en rossz ember vagyok, de ha iszonyatos anyagi szituban vagyok, es kozben a gyerekem ellatasa es a szamlak befizetese mulik azon, hogy valami okos kis kanyarral eledkerulok egy olyan szituban, amikor vagy neked, vagy nekem fog jutni egy kis extrapenz, akkor bizony bevallalom ezt az okos kis kanyart.

Nem a rosszakarasrol beszelek, hanem ha x emberre jut x-5 lehetoseg valahol, akkor ott igenis lesz gancsoskodas. Ami semmikepp sem szebb attol, hogy nem a rosszindulat, hanem a szukseg szuli, de ettol meg lesz.

andaluzkutya 2013.10.04. 10:19:18

@charlieharper: Nem azt mondtam, hogy nem fogalmaznak meg adott esetben kritikát, hanem hogy azzal a fajta panaszkodással, mint Mo. (még) nem találkoztam. Tehát ha valaki megkérdezel, hogy hogy telt a nyara, akkor el fogja mondani, hogy milyen jó volt, milyen fantasztikusan meleg volt (20 fok) és hogy nagyszerű, hogy még néha a nap is kisütött. Ugyanez Mo.-n úgy folytatódik, hogy ne is mond, fájt mindenem, nyolcszor voltam orvosnál, de átvertek az étteremben és a szálloda is tele volt hangyával.
De ha pl. valami zavarja őket, akkor képesek ezt megfogalmazni úgy, hogy nem beszólnak, hanem igyekeznek a problémára koncentrálni. De lehet, hogy ez csak az én munkahelyemen van így, itt igazoltak elég jó a társaság és az emberek többsége szeret itt dolgozni.
Breivik amúgy nem annak a következménye, hogy a norvégok hajlamosak pozitívan látni a dolgokat. Amennyire én tudom, ennél személyesebb okok vezettek az eseményekhez.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.04. 10:19:45

Egyszer a Sunsbury-ben vásároltam este és a hűtőpultnál 2 magyar srác beszélgetett. Miután már akkor 3 hónapja alig hallottam magyar szót vagy beszédet felül kerekedett bennem szólási szándék. Legyártottam magamban egy gyors, de praktikus szöveget és odamentem. Leszólítottam őket, lesz ami lesz alapon!!! De édesek voltak és hatalmasat röhögtünk, persze az első pillanatban néztek rám, hogy ki ez a marhaaa??????
Idézem: "Helló, sziasztok, bocsi, hogy leszólítalak benneteket, van munkám, van hol laknom, nem akar a családom sem rajtatok keresztül álláshoz, szálláshoz jutni, nem érdekel, dolgoztok-e, mennyi a fizutok, csak simán beszéljünk már pár kedves szót magyarul, mert olyan jó volt hallani benneteket itt a dzsungelben!!!!!!...."
Na hát, néztek rám rendesen, ezután elmagyaráztam, hogy mért így indítok!!! De jó fejek voltak, cseréltünk telefonszámot és azóta is mindig hívnak, hogy mikor érek rá egy jó kis kávédumapartyra.

Len.Mag 2013.10.04. 10:20:33

@cristallo: Bakker, ezzel azt akarod mondani, hogy a barátok irigykednek? Te jó ég, akkor mit csinálnak az ellenségek? ;D

Más van emögött szerintem. A kettő nem zárja ki egymást, sőt. Esetleg irigykedik, de azért meg akarja mutatni... nem tudom.

Na de én eredetileg arról a fajta gesztusról írtam, ami nem feltétlenül kötődik nagy összegekhez, és nincs benne negatív felhang.

emiGrant 2013.10.04. 10:22:22

@mommmmo: "3 ev Nyugat Europa 4 ev Kozel Kelet es utanna 1 ev Magyarorszag utan azt mondom, itt sem hulyebbek az emberek mint mashol, csak van egy kultusza kozepszerunek es seggfejnek lenni. Lasd valakii eload egy baromsagot, az ertelmes 80% lapit, ahelyett, hogy helyretenne az illetot. Mert "nem akar konfliktust". Csak a barmok akarnak konfliktust, szoval oveke palya."
Bocs, hogy ilyen keson reagalok erre (most jutottam gephez) de ez a par sor olyan csodasan leirta az itthoni helyzetet, hogy ha valaki akarna majdnem mindent ami most itthon tortenik, avagy az elmult 100 evben tortent (egy-ket kivetellel) meg lehet vele magyarazni. Azt, hogy tenyleg csak 10-20% ilyen, de a kontraszelekcio alapjan ok uralkodnak mindig. A mai poszt igazat is, de az is igaz, hogy ki lehet es kell is kerulni. Igy persze elmaganyosodhat az ember, de az meg mindig jobb, mint ilyenekkel korulveve elni. Persze ezert nem kell elmenni, de sokak szerint az a megoldas. Gondolom ezen a blogon ezeket nem fogjuk szapulni! :-)
Ami a "Mennyit keresel?" kerdest illeti, en rendszerint minden kerteles nelkul azt szoktam valaszolni, hogy "Semmi kozod hozza!" Ezek utan azzal az illetovel valoszinuleg nem fogok baratkozni. Nincs is sok baratom, de nem zavar. Az a par akik vannak azokkal egy hullamhosszon vagyok, akar Angliaban akar Pesten.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:25:25

@multikarrier: ez inkabb embertol fugg. van akik jobban erzik magukat, ha tudnak beszelni a "sajat" nyelvukon. peldaul a spanyol kollegina emlitette, hogy milyen jo neki es a lengyel sracnak, mert van azonos nemzetsegu a cegnel. Ebben az irodankban van 2 spanyol es 4 lengyel. es mondta, hogy nekem biztos rossz, hogy nincs itt magyar, akivel tudok beszelni. ezt azzal zartam rovidre, hogy itt van asszony az orszagban, ha akarok tudok vele magyarul beszelni. illetve van meg egy "magyar" nev alapjan az amerikai reszen, valami fofejes. :) nekem ennyi eleg is. :D a csaj csodalkozott is, amikor mondtam neki, hogy meglepodtem, amikor egy boltban ket csaj magyarul kezdett el karattyolni. erre csak annyit kerdezett "Nem koszontel nekik?" WTF? naluk ez termeszetes, nekem nem. nyilvan, ha ide kerulne megegy magyar bemutatkoznek neki, ha idehoznak hozzam, de nem hiszem, hogy egyutt lognank csak a nyelv, vagy "kozos gyokerek" (meg mindig nem ertem ezt a fogalmat) miatt.

2013.10.04. 10:27:28

@andaluzkutya: anno, mikor anyukam utazott ki hozzank az USAba, allandoan le kellett allitanom a kozertben, mikor a penztaros kiscsaj a szokasos "Hi, How are you doin' today" szoveggel scannelte be a tejet. Anyukam teljes korlapt probalt adni. Mindig mondtam neki, hogy ezt nem azert kerdezi, hogy diagnosztizalja, hanem ez csak egy "extended Hi". Egyszeruen nem ment.
Egyebkent az volt meg jo moka, amikor az egyik parkinsonos nagybatyamtol kerdezgettek ugyanezt telimosollyal a kozertben. A nagybatyam meg valaszolt

peacefroggg 2013.10.04. 10:28:30

@andaluzkutya: a példádnál maradva akkor egy norvég nem fogja megemlíteni (vagy kisebb eséllyel), hogy a nyaralásán átverték az étteremben, vagy ha hangyás volt a szállodai szobája?

2013.10.04. 10:29:50

@peacefroggg: a nirveg megoldja azzal, hogy vesz egy hangyairto sprayt

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:30:39

@andaluzkutya: ez a fazon wannabe helybenmarado? :) ugy kopkod haza, hogy el sem koltozik.

andaluzkutya 2013.10.04. 10:32:02

@peacefroggg: Lehet, hogy piszok mázlisták, de eddig még nem hallottam őket ilyenre panaszkodni:)
De hangsúlyozom, hogy nem ismerem az összes norvégot, ill. olyan régióban élek, ahol ők is elismerik, hogy hajlamosak túl pozitívan látni a dolgokat és mindennel elégedettek lenni.

Len.Mag 2013.10.04. 10:32:10

@sodalisO: Ez kicsit olyan, mintha a nyuszika azt mondaná a medvének: "Szia Medve,ha megígérem, hogy nagyon vigyázok rá, kiszedem előle a köveket, utána alaposan kitisztítom és megolajozom, akkor kölcsönadod a fűnyíródat?"

Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy már előre mentegetőztél olyasmi miatt, amit nem követtél el és nem is állt szándékodban. És aztán ezért még egyszer magyarázkodnod kellett.

Én egyszer egy kis csapatnyi magyarral találkoztam, még zászlót is lobogtattak, szóval nem volt nehéz kiszúrni őket (ezkonkrétan egy római misén volt). Én is megörültem nekik, optimistán mosolyogva odamentem és megszólítottam őket, ők meg kedvesen bár, de gyorsan leráztak. Nem vettem magamra, megértettem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:33:55

@cristallo: miert kelle orulnom mas sikerenek? nekem nem lesz jobb attol, hogy neki jo. DE hozzateszem nekem rosszabb sem lesz, igy csak szimplan nem foglalkozm vele. na jo! kicsit antiszocialis vagyok :D

andaluzkutya 2013.10.04. 10:34:24

@Mr. Long: de úgy lehet, az ismert szabályok szerint. Elutazni és pozitív változásról beszámolni nem ér:)

tucano 2013.10.04. 10:36:10

Egy barátommal, aki ugyanitt nyomul, kötöttünk egy fogadást, 5 sör annak, aki először talál panaszkodó embert, július óta megy :) Pedig az élet nagy körvonalakban mindenhol ugyanazokat a problémákat dobja fel.

London2009 2013.10.04. 10:36:22

@tableno: vegig sem olvastam. Nem vicces, semmi ertelme, nem szol semmirol. Butykos nem tomkinel feladtam...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 10:36:29

@fannie:
Zka egy dornodonista arnymano...

@emiGrant:
Jo kis osszefoglalo.
A belso beke erdekeben az egyik lehetseges megoldad az elmaganyosodas. Ha az embernek van hozza affinitasa, akkor siman megeri.
Ha nincs, venni kell egy kutyat es kesz ;)

peacefroggg 2013.10.04. 10:38:23

@andaluzkutya: már csak azért kérdezem, mert nekem például egy nyaralási élményt eléggé tud befolyásolni, ha átvernek egy étteremben és az érdeklődőnek esetleg ez fontos infó is lehet. Hozzáteszem, hogy a pozitív dolgok kapják a hangsúlyt a mondandómban (amennyiben összességében jól éreztem magam, nyilván ha katasztrofálisan sikerül, akkor nehéz csak a 2 pozitívumot sokáig ragozni)

2013.10.04. 10:38:50

@tucano: add nekik oda a Sziria HA posztot olvasni. Tied lesz az 5 korso sor

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 10:42:54

@charlieharper: @andaluzkutya:
Sokan dobaloznak mostanaban Breivik urasaggal, de az a nagy budos igazsag hogy ha megnezed az elmult 50 ev statisztikait Norvegia bizony meg Breivik amokfutasaval egyutt is a vilag egyik legbiztonsagosabb, legbekesebb orszaga. Breivik elott kb. a II. vilaghaboruban voltak arrafele utoljara jelentos gyilkossagok (most Varg Vikernes ugyetol tekintsunk el, mert az valszeg onvedelem volt es csak a black metal hype miatt kapott visszhangot).

Szerintem ha 100 evre jut 1 tomeggyilkos per orszag (azon kivul meg szinte semmi) az meg boven az alomkategoria lenne a legtobb orszag szamara...

andaluzkutya 2013.10.04. 10:45:54

@peacefroggg: én még nem voltam nagyon sokszor nyaralni, de még velem se esett meg, hogy látványosan, vagy bántóan át akartak volna verni. Olyan volt, hogy nem volt jó a kaja egy helyen, de akkor másnap máshova mentem. Így erre én se tudtam panaszkodni. Viszont azt rögtön elmondtam, hogy az egy hét tengerpartból öt napot lázas volt a négy éves gyerek és még kötőhártyagyulladása is volt:) De hozzátettem, hogy ezt leszámítva nagyon faja volt és meséltem az ennél jobb dolgokról is:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:46:17

jut eszembe, en tegnap hallottam panaszkodast. egy magyartol, egesz konkretan asszonytol. abban a hazban, ahol hetkozben lakik van egy angol csavo, aki racuppant a frissen bekoltozott angol lanyra (csak 3 lengyel es asszony lakott ott addig vele, gondolom elvezi, hogy valakivel "jobban" tud beszelgetni + allitolag dekorativ is a leanyzo) es folyamatosan a konyhaban pofaznak este. a konyha meg tortenetesen asszony szobaja alatt van. az elet nagy problemai... azota meg senki sem panaszkodott, de meg hosszu a nap :)

tucano 2013.10.04. 10:47:52

@charlieharper: Úgyis azt mondanák rá, hogy alright. Mindenre az megy, még a hétköznapi köszönés is:
alright?
alright hey!
Nehéz rajtuk fogást találni!

vazzup 2013.10.04. 10:48:17

Szerintem ez a poszt szervesen kapcsolódik az előző, magyar identitás-ról szólóhoz.

Ugyanis mindenki annyira, úgy és olyan módon fog panaszkodni/lenézni/felnézni/irigykedni másoknak/ra, ahogy azt a környezetében látta, hallotta, tapasztalta, illetve a rá gyakorolt hatások ezt determinálják.

Itthon nagyon nagy az aránya a nem éppen "megdolgozott érte" jellegű *khm* "karrier"-eknek. Innentől fogva nincs mit csodálkozni, hogy az emberek egy idő után azt feltételezik sokszor helytelenül is, hogy mindenkinek így lett lyukas, rózsaszín zoknija.
Plusz ugye azt is látjuk, hogy rendszerint csak szürkezokni-lopásért lesz elítéve az elkövető, rózsaszín zoknit, pláne egy egész ruhásszekrénnyit már büntetlenül le lehet nyúlni.

Szóval azért figyelembe kell venni, hogy mi bizony ebben szocializálód(t)unk. Ha ezt valaki nem tudja tökéletesen a helyén kezelni, akkor bizony lesz ott kívánalom a szomszéd tehenének vágóhídi processzálására.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:49:12

T. HA!
Vedd mar le a kepet a posztbol, mert hamis kepet fest rolunk es meg a vegen veletlenul meglatjak a kollegak es nekem kell elmagyarazni, hogy mirol szol, mert nem fogjak erteni!
Koszi!

andaluzkutya 2013.10.04. 10:49:17

@Don Kartasch: ha jól emlékszem, 2012-ben 30 emberölés volt itt összesen. Ez több, mint ami elfogadható (az a 0 lenne), de jóval kevesebb mint sok más országban.
Úgyhogy én pl. Breivikkel együtt is sokkal inkább biztonságban érzem itt magam és a gyerekeimet, mint pl. Mo-n.

multikarrier · http://multikarrier.blog.hu/ 2013.10.04. 10:49:34

@Mr. Long: Teljesen egyetértek, valóban ez nagyban függ attól is, hogy mennyire akarunk feltétlenül kapcsolatba lépni magyarokkal. Ha valaki teljesen egyedül van hónapok óta, nagyon más motivációja, mint aki a magyar családjával költözött ki. Bennem egyfajta kettősség érzés alakult ki ezzel kapcsolatban, de összességében sokkal inkább örülök annak, hogy egyfajta burokban élek itt, mint, hogy elkeserítene, hogy nem tudok állandóan magyarul beszélni és megérteni mindent.

Érdemes például figyelembe venni, hogy a messziről jött ember státusza feltétlenül befolyással lesz önbizalmunkra és közérzetünkre új, választott hazánkban. Minden, ami otthon átlagos volt, egyből különlegessé válik, beszélt nyelvünk, szokásaink, gondolkodásmódunk egyedivé tesz minket, még akkor is, ha ma már nem földrengésszerű meglepetés régiónkbelivel találkozni Koppenhága belvárosában.

A másik oldalról nézve persze számunkra is furák lesznek az idegen szokások, az íztelen ételek és az ízetlen poénok, ugyanakkor rengeteg negatív dologról sem értesülünk pont ezáltal. Beszéljük akármilyen jól a nyelvet, akkor sem leszünk képesek belefolyni az adott ország aktuálpolitikájának mocskába, elmennek a fülünk mellett a boltban sóhajtozó öregasszonyok szorongása és a borzalmas híreket sem érezzük magunkénak az újságban. Pont emiatt egyfajta burokban érezhetjük magunkat, akiket sem a hazai, sem a helyi dolgok nem folyásolnak be igazán, egyedi és sajátos életünk lehet végre, a társadalomtól részben független szabályzókkal, beépítve mindkét országból a számunkra elfogadható és pozitív összetevőket. Mindez persze külföldre menetel nélkül is kialakítható, az viszont tény, hogy kivándorolva nincs nagyon más esélyünk a túlélésre.

Erről írtam is egy bejegyzést még korábban...
multikarrier.blog.hu/2013/05/20/multinacionalis_multikarrier

Len.Mag 2013.10.04. 10:52:55

@Kovermadar: Belső béke :)))))
Erről mindig Shifu mester jut eszembe a rángó szemizmaival. :) Aztán mindig megkapom, hogy gyerekes vagyok, hogy mindig rajzfilmekből tudok példát hozni (ami nem igaz, mert csomó klasszikusból is, csak azt még annyira sem értik), de ki nem sz@rja le... :)

andaluzkutya 2013.10.04. 10:53:08

@Mr. Long: a svájci prostis posztnál nem volt baj, hogy a kollégák véletlenül meglátták a képet?:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:53:34

@vazzup: a nem eppen megdolgozott erte karrier max allamigazgatasban, allami cegnel lehet elitelendo a nep altal. ott megis csak az allampolgarok zsebebol veszi ki a penzt. magancegnel csak a tulaj panaszkodhat erte, mert megis csak az o penze csokkenhet ezaltal.

Len.Mag 2013.10.04. 10:53:43

@charlieharper: Inkább valamelyik au-paireset :)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:55:58

@andaluzkutya: azt nem olvastam. meg ott nem volt angol szoveg, talan, ha nemetul lett volna valami iras. de ezek (csesszek meg!) beszelnek angolul es nem fogjak erteni a dolgokat. nekem meg nincs kedvem elmagyarazni.

tucano 2013.10.04. 10:57:46

@sodalisO: ezt pont így én is megtettem már és a szöveg is majd ugyanaz volt. Nevezzük Hivatalos Nemzeti Ismerkedési Alapvetésnek Külföldön :D
Múltkor meg majd eldobtam magam. Látványosan térképet tekergető turista. Ez klaszikusan az a helyzet, amikor a szigeten mindenki azonnal odamegy segíteni. Kérdezem, hogy mizu, válaszból azonnal kiderül, hogy honfitárs, folytatom magyarul. Befejezem, mire a kérdés: Mit csinálsz itt és mennyit keresel? Ritkán kapcsolok gyorsan, de a helyzet és a kezemben tartott felszerelés miatt adott volt a szitu. Mondtam, hogy búvárkodni megyek és sok polipot keresek ebédre.

Len.Mag 2013.10.04. 10:58:27

@charlieharper: Inkább valamelyik au-paireset :)))

andaluzkutya 2013.10.04. 10:59:04

@Mr. Long: de egy hiányos öltözetű (igaz, nem mezíttelen) hölgy volt a képen kihívó testhelyzetben. Ez a kép mindig bejött, valahányszor frissítettem az oldalt, így remek lehetőséget adott volna a félreértésekre, ha valaki bejött volna az irodámba pont abban a pillanatban...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 10:59:36

@multikarrier: nem mindenkit er kultursokk. masodjara voltam angliaban, amikor kikoltoztem. eloszor allasinterjun, meg turista sem voltam itt, lehet hulyen hangzik. :) csak "uzleti ut" es utana meg mar itt laktam... de nem is ez a lenyeg. engem egy dolog zavar csak, hogy nem tusok annyira meg angolul, hogy a politikai dolgokat ertsem. illetve meg a szocialis dolgokban is kell egy kicsit fejlodni. a teazas, a piazas es a zabalas megy. csak a politikai dolgokat kellene atlatnom -> tudnom kene, hogy kire szavaznek, ha kellene. foleg, hogy minden hirmusor a politikaval van tele igy a kongresszusok alatt.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 11:01:25

@andaluzkutya: A 30 az (bar magas szamnak tunik) valojaban a nevetsegesen alacsony kategoriaba esik. Ugyanekkor Mo.-n peldaul csak gyerekbol (!!!) megoltek kb. 30-at!!! Nah ez a durva, nem a kad szele! Mert amugy Mo.-n pl. kb. 2X annyian elnek, de durvan 300 gyilkossag/ev a statisztika atlagosan.

en.wikipedia.org/wiki/File:Map_of_world_by_intentional_homicide_rate.png

Norge egy baromi biztonsagos orszag meg mindig barhonnan nezzuk is! :)

hiirvi piirvi 2013.10.04. 11:01:42

Finnekről tudok nyilatkozni ez ügyben-némi alkohol után panaszkodnak de meglepően csak az EU-ra.-"Nem értik hogy miért 5.5 mio finnek kell el tartani az uniót." - ez volt legjobb amit mondtak.Persze finno. nettó befizető az EU-ban és sajnos a hazai viszonyokat látva -tényleg nem mindig a legjobb helyekre vándorol az EU pénzük. -Ja a kultúráltságról annyit, hogy ott simán angolul folytatják a társalgást ha tudják hogy valaki a társaságban nem beszél finnül-nehogy már megsértsék és be is tudjon kapcsolódni.

Jankomoj 2013.10.04. 11:01:47

Janikovszky Éva írásait juttattad eszembe. Szenzációs 10 pont!

dennisthemenace 2013.10.04. 11:01:55

@érthetetlen chris: Ezígy volt. Emlekszem, ahova jártam, órakig kellett várni, annyi oregasszony volt ott mindig. Miutan bevezették, tíz perc alatt bejutottam mindig az orvoshoz..

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:02:38

@andaluzkutya: a felreertesek elkerulese vegett az angolok nem gentleman-ek, ugyhogy itt lathatsz mas monitorjan is ilyen kepet :)

vazzup 2013.10.04. 11:04:01

@Mr. Long: nem értek teljesen egyet veled. Ha egy magáncég közpénzt nyúl le, nem is kis mértékben, és láthatóan nem hogy megkapná a megfelelő büntetést, de még több pénzt tudnak lenyúlni, azért eléggé tudja rombolni a közmorált.

Tudod, szürkezokniért letöltendő, a ruhásszekrény-tele-zoknival ellopásáért meg még jutalomként lenyúlhat egy-két zoknigyárat a delikvens...

De nem is az a lényeg itt, hogy panaszkod_hat_-e vki emiatt, hanem az a hatás, amit a teljesen átkorrumpált közéletünk fejt ki a társadalomra és az egyénekre.
Nem azt mondom, hogy emiatt helyes a panaszkodás, meg akár az irigykedés, nem erről van szó. Én pusztán fontosnak véltem a kiváltó okokat is megemlíteni, mert nem lehet elmenni amellett, hogy bizony a környezeti hatásoknak nagyon fontos szerep jut ilyen esetekben.
S lehet, hogy hatékonyabb lenne (elvileg) inkább ezeket kezelni, mint azon panaszkodni (nyehehe), hogy így viselkednek emberek. Vagy legalábbis a kettőt párhuzamosan csinálni.

DieNanny CH 2013.10.04. 11:04:57

@multikarrier:

Hogy te mennyire szívemből szóltál! A burokban élésre gondolok.
Néha kissé már lelkiismeret-furdalásom is van, hogy : igazán má', itt élek, legalább tudjam ki a polgármester, vagy hasonló alapvető dolgokat. De azzal nyugtatom magam, hogy otthon, a szülővárosomban is csak azért tudtam, mert egy lépcsőházban laktunk, a gyereke meg anyukámhoz járt bölcsibe. A másik városom meg kisváros, és mikor otthon vagyok, a helyi tévé teletextje megy, ahol gyakran van a neve. ..
Szóval, ha engem Mo-on sem érdekelt a politika és a közélet, akkor miért kellene, hogy itt érdekeljen, nem igaz?

multikarrier · http://multikarrier.blog.hu/ 2013.10.04. 11:05:41

@andaluzkutya: @peacefroggg: Hm, fene tudja... A panaszkodás azért sok nemzet sajátja... A magyarok mondjuk sokkal kreatívabbak és részletesebbek, mint, mondjuk egy holland, vagy egy francia, de az agyamra tudnak menni ők is, hogy soha nem jó semmi... Ez teljesen emberi dolog, csak némi intelligencia kell hozzá, hogy ne oszd meg állandóan a sérelmeidet a világgal, hanem mondjuk csak azokkal, akik valóban kíváncsiak rá...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:05:42

@hiirvi piirvi: ott tenyleg durva az angoltudas. a hasonlo szinten ertelmileg serult gyerekek, akik Mo-n kb eppen beszelnek ott folyekonyan nyomjak az angolt. nem is ertettuk, hogy csinaljak.

andaluzkutya 2013.10.04. 11:08:56

@tucano: Mondjuk ilyen esetben én se mondanám meg, hogy mennyi az annyi. De ha már beszélgetünk min. 10 perce és a témába vágna, akkor megmondanám. Vagy ha egy ismeretlen ír egy e-mailt, amiben bemutatkozik, kifejti, hogy miért fontos ez neki, akkor is megmondom.

@Don Kartasch: Ezen a térképen az is látszik, hogy Mo. is a szerencsésebb országok közé tartozik.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:13:27

@vazzup: arrl viszont a rendszer tehet, hogy megengedi a lenyulast. akkor is ennyit kerne a munkaert, ha 100 helyett 3 ingyenelot tartana el a ceg. mert a piac ennyit ad ertde. olyan, mint amikor megkerdezik mennyi fizetest kersz es tudodd, hogy mondjuk £40-45kpa a fizetesi sav, akkor nyilvan nem a 40-et mondod, hanem a 45-ot. utana rajtuk mulik, hogy megadjak-e.

vazzup 2013.10.04. 11:15:00

@Mr. Long: a rendszer mi vagyunk. Az állampolgárok összessége.

cristallo 2013.10.04. 11:15:43

@Whave: mondj egy példát. Mikor tudsz olyan helyzetbe kerülni, hogy neked jobb lesz, ha a szomszéd tehene (is) megdöglik?

cristallo 2013.10.04. 11:16:29

@Len.Mag: nem feltétlenül a barátokra gondolok. Ezt bárki bárkivel meg tudja csinálni:))

cristallo 2013.10.04. 11:17:00

@Mr. Long: nem hiszem, hogy az antiszociálisság itt kezdődne:))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:17:52

@vazzup: hat akkor ezen kell valtoztatni, a hozzaallason. bar en mar nem szolok bele, nem tartom etikusnak "kulfoldikent".

vazzup 2013.10.04. 11:19:09

@DieNanny: ezzel most én nagyon nem tudok azonosulni. Nekem sokkal jobban bejön az amerikai módi ezzel kapcsolatban, ami nem hogy hagyja, de egyenesen bátorítja, minden eszközzel forszírozza a közéletben való közreműködést. Én inkább vallom azt, hogy amit hozzá tudok tenni a közöshöz, akár legyen az vélemény, ötlet, munka, bármi, azzal a köz, s benne a saját magam javát szolgálom. Ha fel kell hívni valakit, hogy nem értek egyet egy törvényjavaslattal, akkor felhívom, ha ki kell állni a véleményem mellett, akkor kiállok. Mert az én életemről is szó van. S valahogy nem tudom megérteni, hogy azok, akik így elhatárolódnak a közös ügyektől, vajon miért várják közben a sült galambot, hogy majd mások megoldják, megcsinálják, kitalálják. Az már csak a hab a tortán, amikor olyanok kezdenek el panaszkodni, hogy rossz a rendszer, aki nem megy el és mutatja meg, mondja el a véleményét. (Ez utóbbi nem rólad, csak a te álláspontodat valló emberek sajátja, ám a végeredmény nekik nem tetsző)

tucano 2013.10.04. 11:19:36

@andaluzkutya: pedig ezzel óriási hibát követsz el. Mi magyarok ebből a szempontból roppant rosszul szocializálódtunk. Soha, senkinek semmi köze hozzá, hogy mennyit keresel. Amit te nagylelkűen megosztasz pénzügyi infót magadról, az csak és kifejezetten árthat neked. A pénzügyi magánélet védelme talán az egyik legfontosabb kelléke a nyugodt életnek. Persze minket ahhoz szoktattak, hogy először is egymáshoz mérjük magunkat, másodszor pedig ahhoz, hogy úgyis elveszik, amink van, ezért mindek titkolózni?
Normális helyeken értelmetlen ugye a rákérdezés is, pl Svájcban, ahol elég pontosan meg lehet találni a fizukat online kalkulátor segítségével, stb. Értem én, hogy banálisnak tűnik a diszkréció ilyen ügyekben, de azzal semmit sem segítessz, hogy elárulod a pénzed, viszont igen könnyen árthatsz magadnak. Lehet, hogy túlparázom a kérdést, de melóm (tényleg okt végén váltok) miatt hajmeresztő esetekkel találkozom.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:23:06

hopp, ez nem ide... elveszem a monitorok kozt...
/lehet ketszer lesz, mert az elobb elveszett a kommentem/

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2013.10.04. 11:23:11

Ilyen poszt csak dühből jöhet valakiből kifelé, amiért inkább csak sajnálatot érzek a posztoló iránt. Meg hiányoltam megoldásként valami hasonlót: ha több zoknid van mint lábad, oszd meg a zoknikat valakivel... Akkor nem kell lenézni, utálni, stb...
És ez még valami fura megmagyarázhatatlan okból örömet is okoz.

cristallo 2013.10.04. 11:24:00

@vazzup: teljesen igazad van, gyakran azoktól hallottam, hogy milyen szar a kormány (bármelyik), akik nem vették maguknak a fáradtságot, hogy elmenjenek szavazni. Bezzeg, ha valamilyen okból nem mehetnének el szavazni, akkor meg azért hőzöngenének.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:26:05

@tucano: manager haverjaimnal soknak benne van a szerzodeseben is, hogy nem beszelhet a fizurol, direkt a belso harcok elkerulese vegett. de ez nem magyar sajatossag, mert akik nemet, stb ceggel vannak alkalmazasban naluk is benne van. allitolag foleg a nemetek allergiasak az ebbol kialakulo belso harcokra, igy naluk a legkomolyabb a szabalyozasa ennek. de ezt csak hallottam.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:29:00

@cristallo: ez olyan, mint amikor atej elfogy a hutobol. sosem te tehetsz rola, hogy nem vettel, hanem a tej miert volt kepes elfogyni...

cristallo 2013.10.04. 11:32:44

@Mr. Long: és a rohadéknak nincs lába, hogy a boltból hazasétáljon a hűtőbe...:)))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 11:33:31

@andaluzkutya: Igen-igen, azert nem egy Oroszorszag szerencsere.

De szamomra mondjuk teljesen meglepo a gronlandi statisztika. Ott is siman megolnek evi 10-20 embert ami nem tunik soknak, de ha ehhez hozzaveszem hogy az egesz orszag egy nagy falu osszesen kb. 50 000 lakossal, akkor mar nagyon durva szamnak tunik.

Azt tudtam hogy a magas alkohol fogyasztas rengeteg csaladon beluli eroszakot szul. Arrafele a felesegek nagy reszet verik, de azt nem gondoltam hogy ez ilyen sok esetben gyilkossagig is fajul... komolyan mondom, rosszabb Nuuk-ban nonek szuletni mint a Kozel-Keleten...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 11:34:16

@Mammaroza:
Miert kellene megosztani masokkal?
Az kommunista gondolkodas es nem osztonoz sem fejlodesre, sem munkara.
Mindenki a maga zoknijanak kovacsa... ;)

Evain 2013.10.04. 11:35:22

Hmm, biztos rossz körökben mozgok, de tőlem még a kutya nem kérdezte meg odahaza, hogy mennyit keresek. :D

Akkor most mélységesen sértve érzem magam. ^^

2013.10.04. 11:35:22

@cristallo: nem nagyon tudok peldakat mondani, mert hala az egnek, nem nagyon kerultem ilyen helyzetbe.

De pl egy eloleptetesnel, munka kiosztasanal "veletlenul" elkottyint az ember valamit az aktualis rivalisarol a fonokenek, mert szuksege van a penzre, a megelhetese fugg tole. Elgancsolta szemelyes elorelepes remenyeben. Amire nem lenne szukseg, ha mindenkinek jutna csak annyi a tortabol, hogy ho vegen ne kelljen parazni.

multikarrier · http://multikarrier.blog.hu/ 2013.10.04. 11:35:41

@Mr. Long: @DieNanny: Hihi, most mi hárman le is vezettük, hogy mennyire fontos az emberi tényező. Ellentétben Mr. Long-gal engem teljesen hidegen hogy a helyi politika, ezáltal ez ki is esett ez a topic a mindennapokból. Ugyanez igaz egy csomó más dologra is, amiket kizártam az életemből, mert nincs szükségem rájuk, így csak azzal foglalkozom, ami engem és a családomat érint vagy érdekel... Megvan ennek is a maga veszélye, főleg, ha valakinek szűk az érdeklődési köre, mert akkor egy idő múlva belehülyül abba a pár dologba, ami érdekli... Szóval, mint mindenben, itt is az egyensúly megtalálásán kell, hogy legyen a hangsúly!

Ami a fenti írással kapcsolatban tapasztalatom, hogy egy magyarral találkozva valamiért mindig úgy alakul, hogy a második percben bele vagyok "kényszerítve" olyan témákba, amikről nem akarok beszélni. Szia-Helló és máris arról menne a diskurzus, hogy miért jött ide, orbánviktornincsmunkaittmindenjobbdehülyékazitteniekismiértnincsnyitvaaboltvasárnap... A helyiekkel vagy más népek fiaival kapcsolatban pedig megvan az az egészséges kapcsolat, hogy ilyen dolgokról nem beszélünk az első találkozáskor, de még talán az első sörözéskor sem, hanem megvárjuk a sokadik alkalmat, amikor ezek a témák előjönnek.

S ahogy látom a helyiek is ugyanígy viselkednek egymással, szóval ők sem sokkal különbek, na.

2013.10.04. 11:36:21

@cristallo: nem nagyon tudok peldakat mondani, mert hala az egnek, nem nagyon kerultem ilyen helyzetbe.

De pl egy eloleptetesnel, munka kiosztasanal "veletlenul" elkottyint az ember valamit az aktualis rivalisarol a fonokenek, mert szuksege van a penzre, a megelhetese fugg tole. Elgancsolta szemelyes elorelepes remenyeben. Amire nem lenne szukseg, ha mindenkinek jutna csak annyi a tortabol, hogy ho vegen ne kelljen parazni.

vazzup 2013.10.04. 11:37:07

@Kovermadar: és én vagyok a lovag, aki azt mondja, hogy zokNI! :)

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2013.10.04. 11:39:28

@Kovermadar: akkor sok szerencsét a kapitalista gondolkodáshoz. Kinek a pap, kinek a papné. És reménykedj, hogy soha nem leszel rászorulva, hogy valaki veled szemben kommunistául gondolkodjon. ( Arra azért vigyázz, hogy a nagy kovácsolásban nehogy melléüss ;) )

andaluzkutya 2013.10.04. 11:42:20

@tucano: Én nem látom, hogy milyen hajmeresztő helyzetbe kerülhetek akkor, ha megtudja valaki, mennyit keresek. Ha kérdeznek, egyéb dolgokról is elég nyiltan szoktam beszélni, lehet, hogy ez munkahelyi ártalom, hogy elvárom a teljes őszinteséget, cserébe én se titkolózom:) De soha, semmilyen atrocitás nem ért emiatt, sőt olyanra se emlékszem, aki ez alapján akart volna velem jópofizni vagy ez alapján utált volna meg... Persze lehet, hogy igen, csak túl pozitívan gondolkodom:)
De pl. volt már pozitív hozadéka is: a kórházon belül ilyen beszélgetések alapján derült ki, hogy egyes orvosok többet, míg mások kevesebbet keresnek ugyanolyan pozícióban. Ez természetesen elfogadjatatlan itt, így közös fellépésnek hála mindenki ugyanannyit kapott, mint az addig legtöbbet kereső:)

cristallo 2013.10.04. 11:43:12

@Whave: értelek, de azért ezek nem annyira mindennapos esetek. Ez lehet, hogy megtörténik veled egyszer, de azért nem olyan gyakori azt hiszem. És a gáncsoskodás sokszor sajnos nem csak a munkával kapcsolatosan és nem csak végszükségben fordul elő, hanem sokan egyszerűen sportot űznek belőle, mert jobb a lelküknek, ha valakinek keresztbe tehetnek.

andaluzkutya 2013.10.04. 11:43:49

@Mammaroza: a vicc az, hogy kovermadar egy lényegében kommunista országban érzi jól magát, ahol attól, akinek sok zoknija van, begyűjtik egy részét és támogatják azokat, akinek meg kevés:)

Gizi06 2013.10.04. 11:45:05

Nem olvastam a beirasokat , de majd bepotolom.Nem tudom irta-e mar valaki , ami engem szemelyesen nagyon bosszant. Ha megmondom mennyit keresek, akkor jön az atszamolas.Persze be lehet szorozni es igen csuhaj sokat keresek.....magyarorszagi mercevel.Nem panaszkodom, mert meg tudok elni belöle,de.... a kedves honfitarsaim elfelejtik, hogy spetifikusan masok a kiadasok....pl.lakber , aram , viz, ado, magasabb ara van a közlekedesnek stb.Igaz, hogy televizio ara olcsobb, de hanyszor veszek egy evben tv-t?
Persze en nagyon gonosz vagyok, mert ha megkerdezik mennyit keresek akkkor mindig a brutto beremet mondom meg....Akit ez erdekel es nem az, hogy hogy vagyok , akkor csak sarguljon az irigysegtöl.....

2013.10.04. 11:45:13

@cristallo: ertem amit mondasz, csak en nem errol beszeltem. Gondold el, valahol videken, ahol semmilyen munka nincs, milyen kavaras mehet egy kozmunka megszerzeseert, na en ezekrol a korulmenyek altal gerjesztett dolgokrol beszelek, amikor az erkolcsi mercet is belekevertem.

Az oktalan rosszindulat... hat arra kar szot vesztegetni. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 11:50:42

@multikarrier: :) engem is csak azert, mert hirmusorokat nezek es szeretnem erteni mirol van szo. vagyis a mogottes hatalmi hulyesegek erdekelnek.
valaki emlitette, hogy usa-ban "belekenyszeritik" az embert a helyi eletbe. sajnos ezt nem tapasztalom itt, pedig nem lenne rossz. bar nagyvarosban ez feltetelezem maskent mukodik, foleg bevandorlok lakta reszen, ahol erosebb a zaras. lehet kisebb telepuleseken meg itt is maskepp megy, majd meglatjuk :)
az emberi tenyezorol egyszer beszeltem egy angol munkatarsammal, amikor mar eleg reszegek voltunk. fiatal srac, kotetlenebb ilyen temakban ezaltal. igazabol aki akar "csatlakozni" az angolokhoz, azt befogadjak. akik a sajat csoportjukhoz akarnak mindenkepp tartozni, azzal nem tudnak mit csinalni, persze, hogy nem fog hozzajuk csatlakozni. oket az zavarja, ha okosabb, szebb, jobbnak fested allandoan a nepedet az oveknel. ha masehoz hasonlitod, akkor nem zavarja oket. ez kb ertheto magyarazat is. meg lehet mutatni nekik, hogy van masik jarhato ut is, de ugy, hogy elmagyarazod miert jobb ugy. nem azzal kell indokolni, hogy azert igy csinald, mert ahogy ti csinaljatok faszsag.

multikarrier · http://multikarrier.blog.hu/ 2013.10.04. 12:00:53

@Mr. Long: Csatlakozz valamilyen mozgalomhoz és egyből a közepén találod magad a dolgoknak. Lehet az akármilyen, "Szabadságot a tigrispitonoknak" vagy "Mozgalom az emberi tollfosztásért" a lényeg, hogy erős legyen tiltakozás valami ellen! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 12:02:42

@andaluzkutya:
...és vendégül látják azokat akik soha nem használtak zoknit.
:)))))))))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 12:03:44

@multikarrier: az LDWA-hoz, a husszutavo gyalogturas egyesulethez csatlakoztam. jelentkeztem kozben a tersegi gruo-hoz is. nagyon baratsagosan fogadtak, rendszeresen kapom az emaileket, mikor merrre turaznak. csak sajnos meg nem tudtam veluk menni sehova. bar foleg idosebb emberek a kepek alapjan, de talan lehet veluk baratkozni. :)

cristallo 2013.10.04. 12:06:02

@Whave: az nem gáncsoskodás, hanem küzdelem a munkáért...
Vagy nem?

vazzup 2013.10.04. 12:07:35

@andaluzkutya: @diggerdriver:

Férfi: Azt hiszem, azt mondta, boldogok a <del>sajt</del> zoknikészítők.
Gregory felesége: Miért emeli ki a zoknikészítőket?
Gregory: Nyilván nem szó szerint kell érteni, ugyanúgy vonatkozik bármely ruhaipari termék készítőire.

:)

2013.10.04. 12:09:10

@cristallo: ennyire mar nem szeretnek belemenni a szavakkal valo jatekba.

Az alapgondolatot tartom: kevesebb a kuzdelem (ami gancsoskodasba torkollhat), ha tobb a lehetoseg, biztosabb a megelhetes. Ha abban nosz fel, hogy az elorelepesert tiporni kell, akkor esetleg megtartod ezt a rossz szokasod kesobbre is.

2013.10.04. 12:09:44

Nem nagyon ertettem a posztot, de ha az a lenyeg hogy csak a bunko magyarok kerdezgetik mennyi a fizetesed, akkor erre racafolnek. Nemreg erkeztem meg a 'Kozel-Keletre', es kb. az elso bangladeshi takaritono akivel talalkoztam megkerdezte hogy mennyi a fizetesem :). Vedekezeskent tamadtam, megkerdeztem hogy az o fizetese mennyi. Meglepodve hallottam a valaszt: 350 USD netto, es rogton el is kezdett panaszkodni hogy milyen keves! Pedig nem szakad meg a munkaban, az ido nagy reszeben egy legkondicionalt epuletben uldogel, az arak itt hasonloak a magyar / europai arakhoz, es ugy tudom Magyarorszagon a takaritonok kevesebbet keresnek? Ennyit a magyar panaszkodasrol...

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.10.04. 12:11:51

@tilmir: @Kovermadar: szervusztok. en ertem, hogy van akinel ezt konnyebben meg lehet oldani. de pl az en esetemben, ahol az egesz csalad ilyen, azt nehez am elkerulni. igyhat en orommel olvastam, hogy nemcsak en futok bele ilyenekbe. non-stop. amikor telefonalok avagy megerkezem oda haza. :) sok esetben inkabb eltitkolom, hogy utaztunk vagy kocsit csereltunk vagy barmi, mert az egesz falu ettol frocsog. amit aztan egy ismerostol hallok vissza a fovarosbol... :D

Egyszer olvastam egy konyvet (Cápakaka cimmel) egy bizonyos Ördögi Roy Slade-tol. Hasonlo igazsagok vannak benne, ajanlom. :)

HaHáromLábonGyábokorsz 2013.10.04. 12:11:51

@nyuszigonosz: a portugalok es az eszak-olaszok is szeretnek panaszkodni. legalabbis akikkel en talalkoztam. ^_^ a portugalokkal meg versenyeztunk is, hogy kinek a hazaja panaszkodosabb. vegul dontetlenben egyeztunk meg. :D

madscientist 2013.10.04. 12:11:51

A kép az nagyon tetszett, jót mosolyogtam rajta :)
De kb ez az, ami a legtöbbet éri a mai posztban...
Amúgy értem a probléma felvetést, de valahogy nem tudok vele azonosulni. Mégpedig azért nem, mert irigy, panaszkodós, sunyi emberek nem csak Mo.-on vannak, vagy onnan jönnek, mindenhol vannak. Esetleg csak nem egyformán rinyálnak, vagy irigykednek, de attól még vannak. Elég kifinomult radarjaim vannak erre, és azt kell, hogy mondjam, hogy pl a svájciak is tudnak rinyálni, panaszkodni, de itt sem mindenki ilyen, ugyanez a tapasztalatom németekkel kapcsolatban is, szóval ez nem nemzetfüggő, hanem emberfüggő.

Nem hiszem, hogy én vagyok itt az egyetlen helikopter, aki tud mások sikereinek is örülni (anélkül, hogy közben belehalnék az irigységbe) és, akinek vannak magyar barátai, akik szintén örülnek az én sikereimnek.
Egyébként is irigykedni, meg rinyálni teljes felesleges, olyan energiapazarlás, ami nem javít a helyzeten és még csak meg sem könnyebbül tőle az illető, csak a saját lelkét mérgezi tovább...akkor meg minek...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 12:14:28

@andaluzkutya:
Mert ilyes egyebkent sehol mashol nincs, igaz?

Meg szerencse, hogy Magyarorszagon okyan keves az elvonas es azt sem a Kozgep kapja kesobb. :)

Egyebkent en itt egy filler segelyre nem vagyok jogosult (a munkanelkuliert meg fizetek rendesen).

andaluzkutya 2013.10.04. 12:18:00

@Kovermadar: Azért a skandináv országok híresek a magas adójukról (ami persze nem feltétlenül magasabb, mint Mo.-n). És persze előny az is, hogy tudod mire megy (bár lehet, hogy jó lenne néha nem tudni:) ).
A munka utáni "segélyekre" sem vagy jogosult? Pl. ha munkenélküli leszel munkanélküli segély? Vagy pl. ha munkahelyi baleset miatt kiesel a munkából? Valami ilyesmid volt, nem?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 12:19:04

@andaluzkutya: arra mintha a szakszervezet, aminek tagja fizet lovet. mintha ezt meselte volna.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 12:34:53

JAJ! A legjobb panaszkodas tegnaprol: "Elegem van abbol, hogy az angolok mindig csak elnezest kernek es ezzel szerintuk el is van rendezve a dolog!"
Hattersztori, a kollegina akart venni ket hete iphone 5s-t. Persze nem azert, mert kell neki, csak megy haza (k-kelet) es meg tudja majd ott mutatni, hogy neki ilyen van (no comment), meg a regi 4 vagy 4s modelljet meg £400-ert el tudja ott adni. Ket hete tegnapra igertek neki a boltban, de lehet csak jovo heten erkezik meg az szallitmany es lehet nem tudja hazavinni mutogatni...
Azert mas is tud muhisztit csapni!

DieNanny CH 2013.10.04. 12:39:10

@vazzup:

Megértem a véleményedet, ez is egy szempont.
Nekem úgymond tiszta a lelkiismeretem, mert senkit nem okolok, és nem köpködök amiatt, mert a városomban nem találtam állást.
Sőt, hogy a törlesztésem kétszeres lett, még nekem kellett leállítanom Apukámat, annyira hőzöngött, azzal, hogy én tisztában voltam vele, mit írok alá.
Tehát igen, neked is igazad van.

madscientist 2013.10.04. 12:51:17

@tucano:

Érdekes, hogy pont Svájcban, ahol elvileg nem beszélnek az emberek erről a témáról, merthogy tabu téma és magánügy, mégis a kantinokban ebédszünetben nem ritka téma, és általában mindenki tisztában van azzal, hogy melyik kollega mennyit keres. :)
Kalkulátor nélkül is. :) Persze az jó, hogy van ilyen.
De egyébként, ahogy írtad, értelmes helyen, hozzáteszem értelmes főnökkel eleve úgy tud megállapodni az ember, hogy ha ki is derülnek a fizetések, akkor se legyenek belső harcok...voltam olyan tárgyaláson, ahol ez volt a téma, hogy fair fizetést kell adni, mert tisztában vannak vele a vezetőségben (is), hogy egyszer úgyis kiderül, megtudja a másik és kész a baj, de csak akkor, ha van rá oka. Na ennél a cégnél nincs is hőbörgés és mondanom sem kell, hogy kellően motiváltak az alkalmazottak. Nem egymásra fújnak, meg a főnökséggel szélmalomharcolnak, hanem dolgoznak és termelnek.
Sajnos láttam ugyanitt olyat is, ami az ellenkezője: főnök spórolni akart, úgyhogy a minimál minimálját adta a már újonnan jövőknek. A fejét homokba dugva nem vett arról tudomást, hogy kávé-kajaszünetben ezek a dolgok kibuktak, voltak még egyéb nem egészen fair dolgok is (ekkor még nem lett volna késő korrigálni-nem tette), aztán csodálkozott, hogy a többség benyújtotta a számlát, vagy felmondott, most meg már kapadozhat, mikor gyakorlatilag biztos leszállópályán van a birodalma. Lehet ezt így is, meg úgy is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 12:54:22

@andaluzkutya:
Brutto 33,5% adot vonnak. Azert brutto, mert egy bizonyos szintig ugye nincs ado, illetve kapok nemi adojovairast az onkentes mnyp-re is. Ev vegere nagyjabol 25-30% a vegere, amit elvettek.

Munkanelkuli segelyt kapok, ezert fizetek a szakszervezetnek A-kassat. Ha nem fizetnek is kapnam kb. a felet. Az meg semmi. Ha vegre sikerul valtani, akkor nemi extra befizeteseert kapni fogom a fizetesem 80%-at ugy 40 hetig.

Balesetre segely nem jar. A ceg biztositoja fizetett karteritest ilketve a koltsegeimet. A fizetest, mint tappenzt, a Försäkringskassan fizette.
Ha vege a cirkusznak, akkor majd lesz meg karterites a rokkantsag fuggvenyeben (vagy egyosszegu, vagy eketjaradek vagy vegyesen, nem tudok rola semmit).

Az eddigi 8 mutetem arat sosem fogom tudni befizetni adoban ;)

A svedek szerint irrealisan sok az elvonas. Ha elmondom nekik, hogy Mo-n 50% korul van, akkor megnyugszanak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 13:02:22

@Mr. Long:
Ne is mondd... en az SGS5-t varom mar, de hiaba az akaras, tavasznal elobb nem lesz :(
;)

Erre mondta az egyik kollega, hogy "fejlett orszagbeli problema, van ahol ennivalo nincs".
Orulok a sajat problemainak! :D

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.04. 13:04:08

@Mr. Long:

hadd világítsam meg nektek a wannabe jelentését:)
ő az, aki
- akar lenni valami/valaki
- úgy is viselkedik, mint az a valami/valaki
- de nem az.

köszönöm a figyelmet:)

andaluzkutya 2013.10.04. 13:05:42

@Kovermadar: és ha otthon lesz baleseted ami miatt munkaképtlene vagy? Akkor nem kapsz semmit? vagy arra kell magánbiztosítást kötnöd?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 13:08:12

@Babette_: mi a hataratkelon tanult jelenteset hasznaljuk :D de koszi! :D
legkozelebb majd ugy mutatkozom be, hogy I am a wannabe Briton.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 13:20:45

@andaluzkutya:
Akkor sima TBt kapok. A TB a fizetesem 80%-a. A ceges biztosito fizetett meg tovabbi 10%-ot.
Kiegeszito biztositast kothetek, akkot tobb. Szerintem mint Mo-n...

Azt vettem eszre, hogy sok dolog hasonloan mukodik, mint Mo-n, csak a szamok nagyobbak igy jelentosen emelve az elhetoseg merteket.

@Mr. Long:
Hi, my name is Be... Wanna Be ;)

A lista nagyon jo! Es mennyire talalo! :D

andaluzkutya 2013.10.04. 13:33:04

@Kovermadar: már megijedtem, hogy a svéd szociális jólétben magán/céges biztosítóra vagy utalva:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 13:36:24

@andaluzkutya:
Szo sincs rola, de megeri kotni, mert jelentos kulonbseg lehet a vegere.
Persze nem mindenki olyan hulye, mint en ;)

NorthPier 2013.10.04. 14:00:15

@andaluzkutya:
Óóóóó. köszönöm!!! Rég nevettem ilyen jót...!
A barátnőm is ott tengeti az életét, a múltkor teljesen kifordulva magából mesélte, hogy egy társaságban valami közösségi érdek mellett érvelve simán lekommunistázták.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 14:07:24

@Kovermadar: "Itt az a normalis, ha elmesz a baratnoddel/felesegeddel vacsorazni, akkor mindenki a sajatjat fizeti. Nincs kozoskodes, en penzem / te penzed."

A húgom mesélte valamikor a kilencvenes években egy svéd diákcsere után, hogy amikor összejött az egész osztály a cserediákokkal, fogadó diákokkal, akkor mindenki vitt kaját – aztán mindenki szigorúan csak a sajátját falatozta. Ő rávetette volna magát egy jóképű süteményre, mire az összes svéd tizenhat éves elhessegette, hogy de az nem az övé! Évekig emlegették utána a barátnőivel.
(ez általános dolog, vagy valami egyedi agymenés volt?)

@andaluzkutya:
Nekem ezt a panaszkodást tudatosan kellett lassanként lemorzsolni. Mert az a nagy helyzet, hogy az ember akkor is nyavalyog, vagy hajlamos rá, ha egyébként semmi baja, mert különben gyanús lesz. Vagy mert miért ne.
Mondjuk én attól is kiakadok, hogy ájmfájn, akkor is, ha éppen akkor halt meg a kolléga mindkét nagymamája. Nem kell belemászni a részletekbe, de miért nem lehet azt mondani ilyenkor, hogy kösz pocsékul? És bomlasztom a rendszert, mert a gyerekeknek is azt tanítom, hogy ha lázas beteg, és minden baja van, akkor mondja nyugodtan, hogy nincs jól.
Nem az övék már csak és kizárólag az angol nyelv, akiknek az anyanyelve, elszedjük tőlük lassan :-D

Andalúzkutya (valamiért nem veszi be a válsz gombot a nevednél)
rosszul emlékszem, hogy pont Novégiában van, hogy neten fent van mindenki számára kereshetően, hogy a szomszédja főnöke akárki mennyi adót fizetett, mennyit keresett?

Fizetés: de hát nyilván attól függ, ki kérdezi. Tőlem kérdezte már gyerek a negyedik a-ban, neki nem mondtam meg : - ) aztán rákérdezett centire pontosan, hogy mennyi, annyi-e, mert az nagyon sok pénz, nem tudom, honnan tudta, habár az álláshirdetésekben benne van, de azt miért olvasgatná, na arra meg csak azt mondtam neki, hogy "I wish!"

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 14:08:08

@NorthPier: tul kommunista volt a tobbi kommunistahoz kepest? szerintem az eszakiaknak megart az evi egy nappal es egy ejszaka...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 14:10:32

@Kovermadar: es az autot hogy veszitek? elore meghatarozott kilometer arannyal? vagy lakasban nekem kell ket szoba, neked harom, akkor en fizetek 40%-ok, te meg a maradek 60-at?

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 14:10:38

@NorthPier: én attól is kiakadok, amikor Obamát lekommunistázzák azért, mert biztosítást akar teljesen kiszolgáltatott gyerekeknek, minimálbéreseknek, olyanoknak, akiknek halálos ítélet simán egy súlyosabb betegség, mert nem tudják kifizetni a biztosítást, vagy nem tudnak dönteni magukról. na asszem akkor én is azt mondtam, hogy akkor ezekszerint Skandináviában vannak a világ legdurvábban kommunista államai.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 14:11:30

@NorthPier: én attól is kiakadok, amikor Obamát lekommunistázzák azért, mert biztosítást akar teljesen kiszolgáltatott gyerekeknek, minimálbéreseknek, olyanoknak, akiknek halálos ítélet simán egy súlyosabb betegség, mert nem tudják kifizetni a biztosítást, vagy nem tudnak dönteni magukról. na asszem akkor én is azt mondtam, hogy akkor ezekszerint Skandináviában vannak a világ legdurvábban kommunista államai.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 14:19:04

@Kovermadar: igy jo az uj nevem? mindenki ihat egy sort munka utan a keresztelomre!
/svedek, ott lakok es wannabe sved siessenek, mert koran zar a piabolt/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 14:24:01

@Chang Yai:
Nem tudom mi az altalanos vagy mibol van tobb. Az teny, hogy maximalisan tiszteletben tartjak a tulajdont es eszukben nincs lecsapni egy jokepu sutire :)

Ha Skandinavia kommunista, akkor mik voltak a szovjetek? ;)

Itt is fent van a neten mindenki adata. Fizetes, hitelek, autok, ingatlanok, cim, hazastars, gyerekek is talan.

@Mr. Long:
Mi nem kovetjuk ezt a hagyomanyt :)
Egyebkent itt jellemzoen egy ember, egy auto. Nincs kozos. Lakast. Egyutt fizetik, kajat mindenki maganak veszi vagy felezik a koltsegeket. (Egy kollega igy meselte).

NorthPier 2013.10.04. 14:24:50

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Sajnos nem emlékszem a konkrét történetre, ami attól függetlenül is zavar, hogy most itt nem tudom elmondani. De sebaj, pont két hét múlva találka lesz, majd rákérdek.

andaluzkutya 2013.10.04. 14:25:41

@Chang Yai: Itt az volt asszem 2011-ig, hogy bárki bárkire rákereshetett a neten minden év októberétől, hogy előző évben mennyi volt a jövedelme, mennyi adót fizetett, ill. hogy mennyi vagyona volt. 2012-től továbbra is rá lehet keresni, de csak úgy, hogy a személyi számoddal belépsz az adóhivatal oldalára és névre szólóan keresel rá valakire. Ha jól emlékszem korlátozva van, hogy összesen hány névre kereshet rá az ember egy adott időszakban. Azóta listák se jelennek meg nyilvánosan.
@Mr. Long: nekem az egyik kollégám mondta még a választások előtt, hogy ő szeretné, ha a jobboldal nyerne, mert most már tényleg kezd Norvégia egy kommunista ország lenni:) Hozzáteszem, az itteni jobboldal egy amerikai szemében keményvonalas kommunistának számítana:)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 14:26:42

@Kovermadar: Ezek utan nem lepodnek meg, ha a gyerek is kette lenne osztva... Nekem ez nevetseges, de ez van. Nem koltozok oda.

andaluzkutya 2013.10.04. 14:27:38

@Kovermadar: itt is rá lehet keresni bárkinek a rendszámára és kiírja, hogy mennyi hitel van az autón, ill. kinek a nevén.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 14:28:36

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Kifogastalan!
Majd este eldurrantok egy jointot a tiszteletedre ;)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 14:29:07

@andaluzkutya: na ilyen kellen emagyarorszagra is :D fuuu de lenne balhe, meg kopkodes. csak popcorn kellene, meg haver tevenezo fotele.

andaluzkutya 2013.10.04. 14:29:18

@Kovermadar: ennyire nem mentem bele, de szerintem a norvégok nem ennyire keményvonalasak, már ami a családon belül a költségmegosztást illeti. Másképpen elképzelni se tudom, hogy egyes ápolók, takarítók hogyan élhetnek olyan szinvonalon, ahogy teszik...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 14:30:01

@andaluzkutya:
Majd megkereslek!
Azt nem tudom, hogy az Andaluz a kereszt vagy vezetekneved :)

andaluzkutya 2013.10.04. 14:32:31

@Kovermadar: azt viszont tudom, hogy ha valaki elválik a házastársától, akkor a házasságuk alatt szerzett vagyon feleződik, függetlenül attól, hogy ki mennyit keresett ezen idő alatt. Tehát a bíróságok elnézőbbek, mint a családtagok:)

kacce 2013.10.04. 14:38:17

Panaszkodás téma:
1 hónapja költöztünk haza. Ma egy bavásárlóközpontban összefutottunk az egyik szomszéddal, aki megkérdezte, hogy honnan is jöttünk. A választ hallva fintorgott egyet, hogy "ugye tudjuk, hogy itthon milyen szar a megélhetés?". Aztán elballagott, én pedig értetlenül néztem, mert egy jól öltözött fiatal hölgy volt az illető, aki kinézete alapján rendszeresen járhat fodrászhoz és kozmetikushoz is. Ja, és két autójuk van. Én nem akarok senki zsebében turkálni, nem azért soroltam fel ezeket, csak nem hangzott hitelesen az ő szájából.
Látom a sok meggyötört arcot az utcákon, biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz lehet sok embernek. Csak mikor egy jól szituált ember kezdi rá, hogy "ja, de szar itthon, külföldön kánaán van, minek jöttök haza?", akkor kicsit felmegy bennem a pumpa.

A mai nap tanulsága, hogy a jövőben a hasonló kérdésekre kitérő választ adok :)

33621 2013.10.04. 14:52:52

@kacce: Elnézést az érdeklődésért de ha jól emlékszem Hollandiában éltetek? És miért jöttetek haza?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 14:56:37

@Kovermadar: az nem jo! ott is biztos ajro van, vagy ha nem akkor amcsi dollar. es ahol ilyen valuta van, ott biztos jol fizetnek. szerintem vagy kozep afrikat, vagy azsiat kell mondani. mondjuk kambodzsa. ezeket szerintem alapban rosszabnak gondoljak magyarorszagnal. talan megertik a hazakoltozest. :D

masreszt mekkora felhaborodast valtana ki, ha negyobb kocsival mennek haza, mint ami a pogarmesternek van? :) azt hiszem menne a pletyka a faluban. :)

nosuti 2013.10.04. 14:56:59

@Kovermadar: már alig várod az esti pöfékelést, mi? :)

nosuti 2013.10.04. 14:57:37

amúgy nem panaszkodásképpen, de ezek a dánok olyan unalmasak, sosem pnaszkodnak

andaluzkutya 2013.10.04. 14:59:32

@kacce: Fogd fel az ilyen helyzeteket úgy, mint egy szociológiai felmérés. Csodálkozz rá, hogy nahát, ezek szerint a sok pénz még a megélhetést se segíti:)
Én tuti megkérdeztem volna, hogy neki melyik része nehéz a megélhetésnek. Nem rosszindulatból, hanem kíváncsiságból.

2013.10.04. 15:10:08

@Mr. Long [wannabe Briton]: ha jovore a skotok kivalnak (fingers crossed!), akkor uj neved lesz, wannabe Englishman

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:10:19

@kacce: vissza kell kerdezni, hogy mennyi kell itt a megelheteshez

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:11:09

@charlieharper: az miert lesz jo nekunk? maradjanak a seggukon. meg a vegen sajat szigetet is akarnak ...

tableno 2013.10.04. 15:12:58

Tőlem még soha senki magyar nem kérdezte meg direktbe, hogy mennyit keresek. Nem tudom, lehet, hogy nincs eléggé bizalomgerjesztő ábrázatom? Meg vagyok sértve.

2013.10.04. 15:14:02

@Mr. Long [wannabe Briton]: odaadom nekik E-Irorszagot, vihetik.
Elozo hetvegen vettem az ebayen egy telkecsket a skot prerin, olcsobb volt, mint egy BAZ faluban. Biztos, ami biztos alapon. Laird lettem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:15:56

@tableno: nem vagy egyedul :) en pl apam fizeteset sem tudom, se a cege bevetelet... anyamet is csak azert, mert elmondta. haverok kozul meg csak kettoet, meg egy masik korabbi fizujat az elozo munkahelyen, ahonnan elment. nem is tudom, hogy miert erdekeljen, kb egy indokot sem tudok.

2013.10.04. 15:16:05

@tableno: tolem csak itt a HAn, Mr Long kerdezte (aki BTW, mint kiderult egyatalan nem magas).

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:16:59

@charlieharper: most szivatsz? telekavato? ugyis meg akartam nezni skociat!

2013.10.04. 15:18:57

@Mr. Long [wannabe Briton]: £600-ert vesztegettek. Jol lattad, nem irtam el a 0-kat. Se viz, se aram, lehet, hogy O2 sincs rajta.
Haz se, csak telek, amin max egy satrat vagy lakokocsit tudsz tartani meretre. Es csak 4*4-el megkozelitheto, mert rendes ut sincs.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:20:03

@charlieharper: tenyleg kerdeztem, de mar nem tudom miert :) bar, ha mar nagybirtokos vagy, nem csiodalom, hogy szegyenled :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.04. 15:26:45

@andaluzkutya:
Valoszinu az orgazmuskepessege... ;)

@nosuti:
Nem tudom, hogy alig varom-e. :)
A multkor punnyadas volt a vege, bizom benne, hogy most vigyorgosabb lesz. Majd beszamolok ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 15:29:43

@charlieharper:
Kilt-et vettél hozzá?
Azért azt most borítékolom higy a ma esti avatarom jobban néz ki meztelenül mint Te kilt-ben.
:)))))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:30:37

@charlieharper: mit lehet csinalni vele kulonben? ok satrazol, de? vagy berbeadod egy birkapasztornak? telekadot fizetsz ra ? ;)

2013.10.04. 15:31:05

@diggerdriver: lattal mar kiltet viselo ferfit kipaban?

2013.10.04. 15:32:06

@Mr. Long [wannabe Briton]: egyenlore contingency-nek vettem.
Van akinek a luxusprosti a hobbija, ez olcsobb volt.

tableno 2013.10.04. 15:33:49

@charlieharper: Mintha a Brian életében lett volna ilyesmi...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 15:35:35

@charlieharper: nem, de szerintem jot rohognenk :D
most lehet hulyeseget kerdezek, de voltal mar ott megnezni, vagy csak vetted?
vegul is parlagfuvet nem kell kaszalni rajta, enni meg nem ker. melyik reszen van? vagy titkos?

tableno 2013.10.04. 15:35:36

@charlieharper: Hogy hívják az elhízott Laird-et? Lard. (bocs)

tableno 2013.10.04. 15:40:54

@charlieharper: contingecy-n azt érted, hogy összeomlik a civilizáció, és visszatérünk a subsistence farming-hoz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 15:55:01

@charlieharper:
Nem, de nem adnám egy vak lóért ha láthatnám.
:)))))))))))))

tucano 2013.10.04. 15:58:20

@madscientist: "Érdekes, hogy pont Svájcban, ahol elvileg nem beszélnek az emberek erről a témáról, merthogy tabu téma és magánügy, mégis a kantinokban ebédszünetben nem ritka téma, és általában mindenki tisztában van azzal, hogy melyik kollega mennyit keres."

Igen, mert pontosan lehet tudni. Nem úgy megy (általában:), mint otthon. A szakszervezetek még a 70-es években kiharcolták az ágazati béreket. Azaz szakmán belül gyakorlatnak, végzettségnek pozíciónak megfelelően 1000 frankos eltéréssel ki lehet számolni a béreket még menedzser kategóriában is, a struktúrában középszintű alkalmazottaknál pedig pár száz frank eltéréssel a fizut.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:06:56

@diggerdriver: olvastam most a blogodon az epitkezesed. nem a velencei-to kornyeken laktal?

2013.10.04. 16:11:25

@tableno: nem, az a contingency K, elotte meg van tobb verzio, pl ha a solar flare teljes magneses vihart kepez es nem lesz aram, bank, stb.

2013.10.04. 16:14:48

@Mr. Long [wannabe Briton]: nem, csak a google map-en, meg egyeb dolgokat a kornyekrol a neten.
Valakinek egy nagyobb telke volt, felparcellazta es eladta.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:29:32

@charlieharper: Kb akkor, mintha telket vettel volna a Holdon. Bar ide konnyebb elutazni. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:30:49

@charlieharper: Kulonben jo kornyek? Kocsma van egy napi jarason belul? Vagy kupi?

VHB 2013.10.04. 16:37:34

@Mr. Long [wannabe Briton]: Mi vagyunk az ellenpólus. A házunk alatt a telek, nem a mi tulajdonunk. A bérleti joga a miénk 150 évre. Úgy gondoltuk, minket ez így kiszolgál. :)

2013.10.04. 16:41:12

@Mr. Long [wannabe Briton]: @tableno: kocsma van. Ez Skocia!
Hatrafele ulve a lovon meg nem tudok nyilazni, de majd megtanulom. Es akkor teljesen fel leszunk keszulve.
New Yorki kollegam egy bunkert epitettet South Carolinaban. Solar flare proof, allitolag. Nem teszteltem. Es o nem £600-at koltott.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:42:56

@VHB: are you sure? de ha megsem? meg a vegen viheted a hazad, ahova akarod! a felreertesek elkerulese vegett az elso a az ekezetes ;)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:44:42

@charlieharper: "Carolinaban" szegeny hagyma ezekkel vallal sorskozosseget...
de mit fog nezni a tulelt tevejen, ha az osszes ado el fog pusztulni? letoltott pornot?

madscientist 2013.10.04. 16:45:32

@kacce:

Szia!
Már az előző blogon is kommenteltél, ha jól emlékszem.
Üdv itt megint! :)
Az is rémlik, hogy mindig a pozitív hozzáálláést emlegetted, meg, hogy ki mit "vonz be".
Hát ez is ilyen dolog, valószínűleg pont az illetőnek nincs sok fogalma arról, hogy mi az igazán nehéz megélhetés, persze mindig ők mondják a legjobban, hogy menyire nehéz.

és jó itt, mondta a riportban 2013.10.04. 16:45:32

Mi a párommal egy éve élünk külföldön, sokan kérdezik otthon, hogy mennyit keres a párom, szerintem ez természetes. ,(Nem csak ezt kérdezik meg) Mindig megmondom, és azt is, hogy mennyi a lakásbérlés, csak hogy reálisan lássák otthon is, hogy mennyiből kell megélni, amellett, hogy sokan készülnek külföldre. (Mondjuk nincs topmenedzseri fizetése :) ) De azért is megmondom, hogy ne hamis illúziókkal jöjjenek ki, hogy itt millás fizuk vannak, költségek nélkül. (Meg ne kérdezzék meg , mikor veszünk már új, felső kategóriás autót :) mert van ilyen is..:)

madscientist 2013.10.04. 16:45:32

@tucano:

Így van, ennek ellenére van olyan, hogy egyes (nem normális) főnökök mégis megpróbálkoznak, a nyilvánvaló ellenére...és nem csak külföldiekkel, itteniekkel is simán. Utána meg meglepődnek, ha rájuk száll az unia, vagy egyéb jogvédő szervezet munkajogásza...:P
De hát így van ez, tróger mindenütt van. Legalább a jogokat meg lehet védeni, ugye az sem mindegy, hogy van e, aki veri az asztalt.

bonooobong · http://parametric-art.com/ 2013.10.04. 16:45:32

jellemző, rendes vállalati kultúrákban viszont nincs helye ilyesminek. nem erről a végéről illik megközelíteni a munkát, pláne nem más emberekkel szemben..

vazzup 2013.10.04. 16:45:53

@charlieharper: ha a google mapsen fenn van, akkor nem lehet túl eldugott helyen :D
Én tuti scotch-lepárlót építenék a helyedben. Kósert.

@kacce: hát, ezt én is megkérdezhettem volna pedig. Itt nem igazán a megélhetéssel van a gond, hanem a kilátástalansággal. Azzal, hogy gyakorlatilag egy bal lábbal felkelt hétfőn egy tollvonással megszűnhet a munkahelyed. Félretenni nagyobb összeget nagyon nehéz (átvészelni az ilyen hétfőket), sok embernek szinte lehetetlen. Innentől fogva meg bizony jogos kérdés, hogy mit látsz itt, mi az a bíztató kilátás, ami miatt érdemes hazajönni.
Nem panaszképpen, csak nekem is felszaladna a szemöldököm, ha a tengernyi kivándorolt barátom, ismerősöm közül egyszercsak valaki hazaköltözne.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:45:54

@charlieharper: "Ez Skocia!" rrol a birkak jutnak az eszembe, azokrol, meg a jay es nema bob-bol a baris jelenet. (azt hiszem abban volt)

montroyal ( CAN qc) 2013.10.04. 16:52:28

erdekes es igaz is a Magyar mentalitasra de ezt kulfoldon is tapasztaljatok?
én sok magyart ismertem ismerek 25 év alatt itt de belegondoltam egynek sem tudnam megmondani mennyi a fizetese .... kozeli ismeroseimnek sem...

a helyieknek még annyira sem ... eszre sem vesszuk hogy uj kocsija van . vagy uj -e a ruhaja , miben megy ki az utcara ,

azert ha valaki tul barna telen megkerdezzuk hol volt nyaralni ,de a nelkul hogy szamolnank fejbe mennyibe kerulhet oda egy hét all inclu..

viszont a szamolgatas fejben egy esetben barhol fent all: ha novel talalkozunk ismerkedes céljabol : a masodik kérdes ( ha nem az elso) MIVEL FOGLALKOZOL? a valaszt minden no asszocialja a fejeben bizonyos osszegre eletvitelre eletminosegre...

33621 2013.10.04. 16:53:18

Magyarok Amerikában sok ésszel, és ebből kifolyólag technikával amit a javukra fordítottak a Szilícium völgyben.

index.hu/indavideo/index.video/startup1

index.hu/indavideo/index.video/Startup2

VHB 2013.10.04. 16:55:03

@Mr. Long [wannabe Briton]: Nos ha birkák, akkor ennél nincs autentikusabb.

youtu.be/CH801Ebtf8o

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 16:56:55

@diggerdriver: csak mert ott talalkoztam olyan talajvizzel, ami eso nelkul is 70-80 cm-re volt a talajszinttol. esoben meg felette :D

kacce 2013.10.04. 16:59:17

@vazzup: Nem mindegy, ki kérdezi. Csak arra akartam kilyukadni, hogy olyan is panaszkodik, aki nem hónapról hónapra él. Bizattó kilátás? Szerintem külföldön élve sem tudhatod, hogy mi lesz 5-10-20 év múlva.

Egyébként mostanában több kinti ismerősöm is hazaköltözött és pár napja ajánlottak gyermekorvost a környéken, aki szintén külföldről költözzött haza nemrég. Nem tömegekben persze, de jönnek azért haza.

Valószínűleg az sem mindegy, mi a szakmája/foglalkozása valakinek, mert vannak olyanok, amikkel itthon is lehet boldogulni és sosem tudhatod, hogy az adott ember mi a személyes oka, hogy hazajön. Ez nem csak az anyagiakról szólhat.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 17:05:02

@VHB: nem ez a fazon jatsza Captain Winters-t a Band of Brothers-ben?

33621 2013.10.04. 17:05:14

Technika iránt érdeklődőknek! De természetesen világot látni akaróknak is.
karmageddon.blog.hu/2013/10/03/sarvesh_a_szerelo

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 17:06:31

@Mr. Long [wannabe Briton]: @VHB: de! megneztem imdb-n :) ismeros volt a figura, csak eleg szar a felbontasa a linknek, vagy a telefonomon volt rossz.

tableno 2013.10.04. 17:08:07

@charlieharper: a bunkert hülyeségnek tartom. Mert teszem aztat túléled a napkitörést, atomháborút, zombiinváziót, stb. Remek. De hogyan tovább? Kint sugárzó pusztaság, kóborló mutánsokkal. Te meg nem vagy Bear Gryllis, hogy csótányokon és a saját vizeleteden megéljél? Akkor most nem mindegy, hogy a többiekkel együtt, vagy 2 hónappal később dobod fel a talpad?

kacce 2013.10.04. 17:08:16

@33621: Igen, Hollandiában. Miért? Mindenki ezt kérdezi. Már nem akarok ebbe belemenni, magyarázkodni. 5 év után számot vetettünk, hogy mi legyen. Hogy vagy hazamegyünk vagy akkor maradunk örökre és ez utóbbit valahogy nem tudtuk elképzelni. De semmi sincs kőbe vésve, most megfigyelő üzemmódban vagyunk, hogy hogyan jön be a nagy magyar valóság. Egyébként Hollandiába nem szeretnénk visszamenni, ha úgy hozná a sors, hogy nem tudunk itt élni, akkor már inkább valami olyan helyre, ahol sokat süt a nap ;)

vazzup 2013.10.04. 17:11:19

@kacce: ha lehetne itthon 5-10-20 évre tervezni, nem mennék sehova. Számszerűleg én itthon kiba' jól élek. Még megtakarításom is van, nem is kevés. Mégis el akarok menni. De nem is ez a lényeg, a lényeg az, hogy nem biztos, hogy pőre panasz, ha valakinek elkerekedik a szeme, hogy ismerőst lát hazajönni. :)
Momentán a büdös nagy helyzet az, hogy egy hét alatt megszűntetnek egész ágazatokat, nem hogy 5 év, egy hét.
A bizonytalanság rosszabb, mint az alacsonyabb életszínvonal. Idegörlőbb, pláne hosszabb távon. Tudod, sokkal rosszabb, ha van mit veszíteni. S persze a probléma messzire vezet és sokrétű, s az sem biztos, hogy mindenki ugyanakkora problémának látja a Mutyiországban történő dolgokat.

Szóval, én csak azt tudom mondani, hogy remélem jól döntöttetek, ti is, meg az ismerőseid is, mert akkor legalább van, akinek megéri hazajönni.

33621 2013.10.04. 17:14:41

@kacce: Köszönöm a válaszod és sok sikert itthon!

2013.10.04. 17:18:34

@tableno: a bunkert nem lattam, akik lattak, szerintuk minimum 6 honapig tud ott elni egy 4 tagu csalad. Egyebkent kicsit paranoias a kollega.
Nem tudom hogy oldja meg pl a szellozest egy atom katasztrofa eseten.
En nem a solar flare miatt vettem a telket, inkabb 1) befektetes, 2) ha kulonszakadnak nem tudom mi lesz, 3) ha a felesegem hidegre vagyik, idealis nyaralo hely 1 hetre, stb

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.04. 17:26:16

@charlieharper: ha kulonszakadnak, akkor majd bemutatod az utleveled, amikor a hetvegi telkedre mesz

2013.10.04. 17:35:26

Kanadában is panaszkodnak és irigykednek az emberek csak nem annyit és nem úgy mint ahogy én azt tapasztaltam Mo-n.

Az angolszász kultúrára jellemző "stiff upper lip", kb. annyit jelent hogy elvárt tőled hogy ne panaszkodj - már eleve ehhez szocializálódnak az emberek. Ennek van egy olyan oldala, hogy amikor tényleg lenne ok "panaszkodásra" (ill. fájdalom, félelem, harag kifejezésére), akkor se tör elő semmi, ami véleményem szerint alapvető emberi érzelmek megtagadása. Azt is tapasztalom hogy sokan csupán passzivak, nem panaszkodnak, mert tudják magukról hogy nem képesek ezt higgadt módon előadni - igy inkább visszahúzódnak.

A középosztály megengedheti magának hogy szakembernek panaszkodjon. Sokaknak van "employment assistance plan" ahol erre ingyen lehetőség. Akinek több a pénze az választhat 50-300 CAD-ig counsellor-t vagy pszichológust. Itt aztán kipanaszkodhatják magukat - mert nekik is van erre igényük, mint bárki másnak. Mo-n ezt inkább egymás között intézik el az emberek. :)

Az irigykedés nem annyira jellemző errefelé, senkit nem érdekel, hogy milyen házad, autód van, vagy hogy mennyit keresel. Mondhatod nekik, hogy Porsche-val jársz, esetleg elejtenek egy "wow"-t aztán folytatják a beszélgetést a hétvégi terveikről. :)

Nem csodálkozom azon ha hátrányos helyzetben lévő, vagy frusztrált emberek panaszkodnak. Bizonyos mértékig ez sztem egészséges is - a negativ érzéseket elfojtani vagy befelé forditani nem jó dolog. Viszont remélhetőleg járul ehhez valami pozitiv életszemlélet és nem ragad le az illető a panaszáradatban.

Az irigység is olyan hogy jó esetben ez lehet egy pozitiv ösztönző arra hogy tegyek valamit az életemért. Gyerekkoromban nálam jóval szerencsésebb helyzetben lévő emberekkel nőttem fel és bevallom, irigykedtem rájuk de egyúttal mindig azon voltam, hogy hogyan tudnám én is ezt a szintet elérni. Az irigység akkor káros amikor az a saját kudarcunknak és tenni nem akarásunknak a megnyilvánulása.

Latcho Rom 2013.10.04. 18:13:50

@cougarcat: Uhumm, a jo oreg protestans "huzd fel magad a hozentrogerrel" a jellemzo errefele, nem masra mutogatas, ami osi szittya szokas :-)

rumitom 2013.10.04. 18:17:09

@charlieharper: en ketto del-afrikai feheret ismerek (igaz eu-ban elnek). amellett hogy igen jofej mind a ketto, rettenet pozitivak is. igaz van bennuk egy kis ironikus, gunyoros stilus. amolyan magyarosan. lehet ezert birtam oket annyira :)

Taxomükke (UK) 2013.10.04. 19:08:12

@tilmir: "... - ha belefutok, a standard válaszom: nem panaszkodok."
Én igyekszem azt a választ adni, amit egy kemény sorsú barátomtól tanultam: "Minden a legnagyobb rendben."

A múltkor "stílusváltás" felirattal felraktam magamról egy képet a facsebukra, kapucniban vagyok rajta, kb. úgy nézek ki rajta, mint a sárkányfűárus a Süsüből (esetleg egy sárkányfűárus a Sohóból). Valaki hozzászólt, hogy nem jól nézek ki rajta (pedig DE), én meg azt reagáltam, hogy így legalább nem irigyelnek. :)))

Bonjour 2013.10.04. 19:20:46

@érthetetlen chris: nem, ez pomtosan igy van. Egy haziorvos ismerosom mondta meg akkor, hogy o orul neki, mert rettenetesen unta azokat az oregasszonyokat, akik csak trecselni jart oda, hozza. Marmint vele. Viszont ettol nem haladt a sor, o meg nem szerette, hogy le kell mindig oket razni.
Sikerult elolvasnod az ot fazist, amit elkuldtem?

montroyal ( CAN qc) 2013.10.04. 19:28:08

@cougarcat: ez igy van

én azert irigykedek nem egyesek fizetesere de hogy allami alkalmazottkent aktakat tologatnak , korhazakba megszakadnak mert 100% tul vannak terhelve ( a napi 6 beteg helyett 12 betegedett le ) a buszvallalatoknal 4 (!) teljes 4 napot kell dolgozni .. agyon vannak kedvezmenyekkel , korai nyugdijjal stb ... ES panaszkodnak manifestalnak fenyegetoznek szakszervezodnek.. stb...

azert irigylem oket mert en is szeretnek panaszkodni de en cask a felesegemnek tudnek de o mar az elso szonal kivulrol fujja a folytatast...

érthetetlen chris 2013.10.04. 19:28:52

@Bonjour: Hello!

Igen olvastam. Azok voltak a fázisok amelyekre számítottam.

"Egy kérdés. Azért írtad tele ennyi helyesírási hibával ezt az üzenetet, hogy engem parodizálj?
Mert tudom én, hogy sok hibával írok, ugyanis ha nem hivatalos levelet írok se kedvem se energiám figyelni arra, hogy amit leírok nyelvtanilag helyes-e."

Akkor ha tévedtem bocs lehet kezdek paranoiás lenni.........:)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 19:44:13

@charlieharper: En ugyanezen celbol nezelodom Gronlandon telkek utan... csak olvadni kicsit gyorsabban az a rohadt jegtakaro! :D :D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 19:47:50

@charlieharper: Nem, pontositok! En konkretan a zombi apokalipszisre probalok tudatosan felkeszulni. :D Sehova nem indulok el tuzolta balta nelkul! :D :D

tableno 2013.10.04. 20:06:08

@Don Kartasch: néha elgondolkodom rajta, hogy például ha a mai magyar politikai garnitúrát lecserélnék zombikra, a javulás határozottan érezhető lenne...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 20:09:47

Bar ahogy a mostani helyesirasomat elnezem egy magyar nyelvtankonyv is ram ferne... mea culpa!

olvadna*
tuzolto balta*

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.04. 20:12:04

@tableno: Hat, legalabb elernenk azt amit az elmult evtizedek alatt sosem sikerult: partallastol fuggetlenul mindannyian egy kozos celert kuzdenenek... az mas kerdes, hogy ez az agyvelo lenne, de en mar igy is reszeredmenynek ereznem!

2013.10.04. 20:13:45

@montroyal: Nem vagy egyedül, mivel állami alkalmazott vagyok (BC gvt) én is megkapom ezt az ügyvéd ismerőseimtől. :) Pedig tudják jól hogy nem aktákat tologatok és azt is hogy nem lennének képesek ezt a munkát elvégezni. A benefit az a fizetés + 30 %-a (nyugdij, betegbiztositás, extended medical, stb.). Ez végül is a fizetésem része, mert azért a fizetés önmagában nem lenne elég azért a munkáért amit végzek. Na de minden szentnek maga felé hajlik a keze, igaz? :) Én akkor kapok gutaütést amikor az Ontario és szövetségi közalkalmazottakról olvasok - ők aztán igazán jól kompenzálva vannak, nem ér! :))

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 20:24:44

akkor én most válaszolok a poszt címében feltett kérdésre, annyit keresek, hogy holnap megyek nyaralni Balira :-) tavaly sokat szenvedtem a 3G-vel, de ha idén jobb, akkor benézek, ha nem, akkor majd jövök vissza 2 hét múlva. szép napokat mindenkinek.

tableno 2013.10.04. 20:27:49

@Don Kartasch: megvalósulna a Nemzeti Együtthörgés Rendszere.

kutya vacsorája 2013.10.04. 20:28:41

a zoknis cucc jellemző és tréfás. ezzek együtt ha csak ezért lépett le a posztoló, kár volt. egyszerűbb igényesebben megválasztani a barátokat. szerintem.

tableno 2013.10.04. 20:29:09

@Chang Yai: én meg jó magyar szokás szerint irígyellek! :-D

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.04. 20:33:12

@tableno: és ha tudnád, hogy még a szürke zoknimat is megtaláltam! csak a repülőre szokott kelleni, egyébként nem, úgyhogy csak egy pár van perpill. már majdnem lemondtam róla.

2013.10.04. 20:36:13

@Chang Yai: Én is irigyellek, persze csakis jó értelemben. :)Enjoy!

montroyal ( CAN qc) 2013.10.04. 20:55:34

@cougarcat: jo neked .. na ugye hogy irigykedhetek... vagy aki sir attol el kell venni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 20:59:37

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131004/2013-01-08_220530_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Lehet vitatkozni rajta hogy ide való vagy nem a mai poszt de szerintem sok igazság van benne és jól meg van írva.
Az irigység az ami engem mindig is irritált. A céltalan valaki számára semmi előnyt nem biztosító irigység.
Tudom jól hogy esélyegyenlőség nincs mindenki máshonnan indul és nem ugyanoda érkezik. Na de miért nem vagyunk elégedettek azzal amire a legjobb igyekezetünkből telt?
Ha irigykedek akkor miért jó nekem?
Mondok egy példát a tipikusan magyar vegytiszta rosszindulatból fakadó irigységre.
A szlovákok 1100 év után kibrusztoltak maguknak egy országot.
A szétváláskor a csehek nem sokat tiltakoztak lerúgták magukról a koloncot. A magyar politika meg a magyar jobb és szélsőjobb addig amíg együtt voltak nem nagyon basztatta őket.
Amint saját országuk lett olyan mérhetetlen gyűlölet árad feléjük magyar oldalról hogy az párját ritkítja.
Mégis mi a faszt vártak?
Lesznek annyira hülyék hogy visszatérnek e jó magyar akolmelegbe?
Miért tették volna?
De gondoljatok bele. Miért a gyűlölet? Mert nekik sikerült?
Ez kudarc Magyarországnak?
Irigyeljük őket?
Márkásabb zoknijuk van?

2013.10.04. 21:02:45

@diggerdriver: az avatarodon levo no, tuti hatfajos.

2013.10.04. 21:19:34

@montroyal: Én megértem és végül is mindenkinek joga van kiereszteni egy kis gőzt. :) Az itt született angolszászoktól meg egyenesen bóknak veszem. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 21:35:36

SEGÍTSÉG!!!

A fiam letöltött valamit a gépemre és teleszórta szeméttel.
Valami FLV player akarja magát rámerőszakolni hogy töltsem le meg állandóan kéretlen reklámok bukkannak fel meg egy szövegben bizonyos szavak pirosra váltanak és azok is reklámokat ajánlanak.
Mit csináljak?

Latcho Rom 2013.10.04. 22:01:49

@diggerdriver: utik ott is a magyarokat, ne ess tulzasokba, van gyulolet mind a ket oldalon, plusz komplexusok a szlovak reszrol.

Latcho Rom 2013.10.04. 22:03:23

@diggerdriver: szedd le es futtasd ad awert, ingyenes, pucold ki vele a szmetyit

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.04. 22:07:28

@Kovermadar: A rivalizäläs sztem mindenütt jelen van. Sztem, ha nem viszik tulzäsba, akkor semmi baj nincs vele. Viszont a kinek van nagyobb farka cimü jätékba nem szoktam belemenni, mert fölöslegesnek tartom. Különben is mindig ök maradnak alul...nyerni meg mär olyan uncsi. :-)
@Whave: Én ehhez annyit szoktam hozzätenni, h pont annyit, h fedezzem a hobbim, és még félre is tudjak tenni.
@érthetetlen chris: Akkor elärulom neked, h én is nagyon sokäig azt hittem, h ösi magyar szokäs rendelöben összegyülni, csip -csup ügyekkel orvoshoz rohangälni. De, mint megtudtam Sväjcban is ez a néphagyomäny, holott itt keményen kell perkälni nem csak havi dijat, hanem az orvoshoz järäst is.
@nyuszigonosz: És milyen görcsben vannak, ha te nem mész bele a panaszviadalba. :-)
@charlieharper: Lätom nagyon betett neked az a poszt... :-)

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 22:35:50

@diggerdriver:
@shakti_rom: a "pucold ki vele a szmetyit" azt nem a fiadra érti!!!

Egyébként a csajos oldalakra vigyázni kell! :D Amúgy én is a fiamra fognám... !!! :D

Bonjour 2013.10.04. 22:55:34

@érthetetlen chris: nem, dehogy parodizaltalak. En TENYLEG ilyen sok hibaval irok, mert allandoan melleutok es meg a kikapcsolt autokorrekt megis javit, tobbnyire karaktert. Es nem olvasom vissza, mert macera kijavitani. Aztan elkuldom, es ujra arra lapozok, akkor latom a rettenetet, amit muvelek a mellegepelessel. Mivel sokat olvasok, kepszeruen fogom at a szoveget, egybol latom a hibakat (emiatt gyorsolvasok is, bar sose tanultam)

Bonjour 2013.10.04. 23:00:49

@érthetetlen chris: ja meg a masik, hogy sokszor egesz nap nem magyarul fogalmazok, vagy a masik ok, hogy belefogalmazok visszamenoleg, harmadreszt a blogolast szabad, elo beszednek tekintem, nem pedig irasnak, ahol ugye masok a szabalyok. Amikor fontos, nem igy irok nyilvan :).
Lenyeg, hogy csak paranoias vagy :).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.04. 23:14:46

@rezsoatya:
Teeeee
A Katolikus Egyház oldalát nézem kizárólag.
A fiam nézi az xvideos-t biztos onnan szedte le.
@shakti_rom: Köszi. lefuttattam de még mindig ott van a FLV player.

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 23:20:00

@diggerdriver: igen. Es az avatarjaidban szereplo holgyemenyek az angyalok... Michelangeloi feldolgozasban...

rezsoatya (törölt) 2013.10.04. 23:24:53

@diggerdriver: ja, el is felejtettem, hogy Te az övön aluliakat szereted! :-P

Argentina Idegenvezetés · http://www.buenosaires.hu 2013.10.05. 08:35:03

Sziasztok. Szerintem ez alapbol egy ertelmetlen kerdes. Az hogy mennyit keresek, nem hatarozza meg, nem mutatja hogy hogyan elek.
Mivel reges reg argentinaban elek, itteni peldat tudok mondani.
En kb havonta 15ezer pesobol (ami kb 600ezer ft) elek a fovarosban egy jobb negyedben. Nezzuk mire eleg ez: Egy 60nm-es lakast berlek, a koltsegeivel. Harman eszunk, plusz kutya-macska. Van egy oreg autom amit fentartok. Nem jarunk etterembe, szorakozni, neha rendelunk kajat kinaitol, pizzastol. Par evente orszagon belul jutunk el nyaralni. Kozeposztaly also reszenek felel meg az eletmodunk.
Nem kell fillerezni a boltban, de nem is elunk nagylabon. A szukseges dolgokat kis sporolas utan megvesszuk.
Megtakaritasra nem futja.
Ha otthon elmondanam hogy 600ezret keresek havonta, akkor tuti a "vanzoknijajobbnalam" kategoriaba kerulnek azonnal.
De ez csaloka....A kereset osszege onmagaban nem hataroz meg semmit.

Ugyanakkor orszagon (argentinan) belul pl eszaki teruleten meg lehet elni 2-3ezer pesobol is 75-100e Ft.
Delen a tuzfoldon az utolso olajkitermelo segedmunkas se keres 35ezernel 1millio300ezer ft kevesebbet...

Ezek utan nincs sok ertelme a kerdesnek.

Don Quixote de la Ferko 2013.10.05. 10:26:39

Ez a szösszenet biza nagyon szánalmasra sikeredett.

hátsó szándék 2013.10.05. 10:26:39

Nem igazan vagom, hogy mi ertelme volt ennek a posztnak, de ha mar a "mennyit keresel" kerdesnel tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy szerintem ha valakinek tobbe-kevesbe bejelentett, nagyjabol tisztesseges forrasbol szarmazo jovedelme van, folosleges alszemermeskedesnek tartom, ha ezt titkolja. Ugyanigy alszemermes, ha valakit erdekel, de nem meri megkerdezni.

Errol mar leszoktam, es altalaban direktben meg merem kerdezni barkitol, hogy mennyi a jovedelme, es siman elmondom barkinek, hogy mennyi az enyem. Nem azert, mert a maganeleteben akarok vajkalni, hanem mert erdekel, ha ugy tetszik, mint kozgazdasagtani statisztikai adat.

Ugyanigy a politikai nezetekrol: Cipruson a Magyar nagykovetsegen talalkoztam egy amerikai hazasparral, nem sokkal Obama megvalasztasa elott, akik ot perces "small-talk" utan nyiltan elmondtak a velemenyuket a demokratakrol, es hogy ok republikanus szavazok, stb. Nem eroszakosan, nem gyulokodve, egyszeruen csak megosztottak a velemenyt. Nekem ez nagyon szimpatikus volt, annak ellenre, hogy mindig is Obama-fan voltam.

Nalunk ez elkepzelhetelen lenne: akar penzrol van szo, akar politikarol, a vegletek uralkodnak - vagy sertodotten vedi valaki a maganszferajat, vagy eroszakosan tolja a kepedbe keretlenul a mondandojat.

Lehet, hogy bennem van a hiba, de ahogy oregszem, egyre kevesebb bennem a szegyenerzet - szinte barmirol hajlando vagyok beszelni, ha kerdezik - illetve egyre kevesbe tartok masok negativ velemenyetol.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.10.05. 10:26:39

Én kicsit keresek minimálbér felett(Magyarországon) mégis sokan azt hiszik, hogy kő gazdag vagyok :D, nyilván aki jól meri érezni magát(alkohol,drog. gyógyszerek stb. nélkül) az csakisgazdaglehetmer'másképpnemegy :D .

Ez mind a csodás fogyasztói társadalmunk eredménye, nem ország és nép függő.

zotyesz11 2013.10.05. 11:57:32

És akkor tulajdonképpen mennyit is keresel?

Amúgy pedig a kutya vacsorája úrhoz csatlakoznék véleményileg, szóval ezt a katus néni a piacon mondta, hogy ... izét más is megkapja aki nem külföldisen dolgozik, az is.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.22. 13:27:00

Mindenféle, frappánsnak hitt közhelyek megjelentek itt a mennyitkeresel kérdésének elhárítására, mint winwin reakció. Távolról sem az egyik sem. Bennem kifejezetten frusztrációt hagyna, ha üres válasszal, klisével illetném a kérdezőt, s egy érdemi megnyilvánulás sem feltétlenül csap át örjöngő konfliktusba - így kerülni sem feltétlenül kell -, ha kiszűröd pár kérdéssel, bravúros kommunikációval (nagyon nehéz ám), mi célból kérdezi a milyen habitusú kérdező és lehetőség szerint igazi választ adni, nem mindig azonnal az egyszerűbb utat választani.
Így egyenesnek meg lehet maradni, egyben kijelölni a demarkációs vonalakat. Talán nem ez a megfelelő kifejezés ide, de a gondolkodástól mentes személyek hajlamosak a legprimitívebb mintákat magukévá tenni (elemi gyűlülködés) és érzelemvezérelt csatákat indítani, harcnak felfogni a különbségeket (holott mennyi előnyt is rejthet), így mégis.
Ápropó minták: nem kötelező minden mögé tudatosságot, számítást látni, döbbenetesen sok ember kommunikál betanultan, lemásolja a többit, fikarcnyi sajátgondolat nélkül. Az ilyetén érdeklődés is egy "hogyvagy"-nak feleltethető meg sokaknál. Mivel morális körítés sincs, átgondoltság sem, így hovatovább, egy részük konkrétan nem is hibáztatható..

Nagy érdekesség: népfüggetlenül ott a fregmentáltsága a jelenségnek: nem mindig ildomos elütni a választ, egy esetleges kölcsönösen építő beszélgetést derékba törni, nem biztos, hogy elzoknisodásra készül beszélgetőpartnertünk. Persze ehhez emberismeret kell és ha úgy van, tanítani a másikat, hogy ne menjen el az infócsere egy vállalhatatlan irányba, erre nem mindig van kedv és energia, szerencsésebb esetben kellemes csalódás.
Igen, meg lehet és kell is válogatni a környezetünket, hogy elkerülhessük a kínos őrjöngéseket, de ez a szelekció nem zajlhat egyszavas lerázások mentén; valahogy én ezt semmivel sem érzem érettebbnek, mint amiről a posztsirám szól.

Azt hiszem, hogy minden népnek a saját verziója a leguncsibb, így az ígéret földjének keresése ebben a témában is megjelenik. Valóban nem rossz megoldás az, ha egy kicsi máshogyszart (legvégső elkeseredésünkben máshogyjót is lehet!) keresünk. A panaszkodókra panaszkodóknak sincs sokkal több eszük: - lásd poszter - egyéni elbírálás helyett sztereotíp klisékkel próbálnak szabadulni a magukhoz teljesen hasonlóktól, de mivel csak saját kódrendszerük szerint érzékelnek, így új ismeretségeket is csak ugyanazon gondolkodásbéli kavlitások mentén fognak tudni kötni, így lesz a kör ördögi, a probléma egekig hatalmasodó, holott a világban simán ott vannak a poharat félig telinek látók, csak ugye nem ártana rájuk is rezdülni.

Jó kérdés a minek irigykedni, miért nem elég az, amit önerőből elérni tudtunk. Annál gond ez, aki tehetetlenségében, de főleg butaságában fröcsögésbe megy át, ahelyett, hogy feltenné a kérdést: hogyan juthatna el ő is arra a szintre, amit vágyik. Olyan szépen ki tud maradni ez a lépcső.:S És oly hiábavaló kihagyni! Azért helyénvaló a jóértelemben vett magunkból való kifelé ácsingózás, mert kis szerencsével, hajlandóságot mutató mentorral - ami akár lehet a mindennapi élet is, ha nyitott a szemünk - elsajátíthatunk geekesen mondva olyan skilleket, amik előre vihetnek minket, új utakra, szintekre vihetnek, új önmagunkat hívja elő.

A fejlődniakarás ösztönszerűsége nem a legelemibb folyamatok egyike? Talán mindenkinél ez a kezdő mozzanat a fejben, csak aztán előtör belőlük az elhanyagolt hülyeóvodás. Tényleges felnőtt emberek között ez is csak egy téma, mint a többi, nem alap a harcra, nagy kontraszt esetén sem.

never again 2015.07.23. 07:41:02

És még határátkelőnek se kell lenni ahhoz hogy az ember az ilyen miatt akarjon elhúzni a vérbe!
Mondd mi van veled, hogy aztán kiértékelhessem és addig csavarjam, hogy TE sose lehess jó! Megítéllek, lenyomlak, mert rohadj meg te is ha nekem nem nem sikerült az, ami neked :-(

Ha végre kijutok, leagalább nem fogom érteni, ha kint is esetleg ilyenek lesznek (tájszólás miazmás), de szerintem ez hungarikum :-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása