oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. szeptember 17. 06:42,  Elkezdtem építeni az új életem 244 komment

2013. szeptember 17. 06:42 Határátkelő

Elkezdtem építeni az új életem

Azért lássuk be, az ember nem mindennap kap emailt Costa Ricából, márpedig most ez történt – hiába, a kalandozó magyarok, ugye... Mai kalandozó magyarunkat egyébként Messzipistának hívják, és hogy miként került ki Costa Ricába és miért pont oda, az rögtön kiderül.

20130322_144034.jpg

„Februárban jöttem ki Costa Ricába, eredetileg nyelvet tanulni, majd úgy döntöttem, megnézek pár országot a „környéken", és miután eltöltöttem 2 hónapot Costa Ricán, egy-egy hónapot Panamán és Kolumbiában, két hetet Rióban, majd még utazgattam pár hetet ezen országok közt, ideiglenes célpontként Costa Rica mellett döntöttem.

Nem vagyok biztos abban, hogy itt szeretném leélni az egész életem, de pár évre szeretnék itt megállapodni.

Igazából Kolumbia tetszett a legjobban, de szerintem pár évre még szükségük van a helyzet normalizálásához, Panama unalmas (néhány jellemzőjétől eltekintve...) és rettenetesen meleg volt számomra...

Miért jöttem el?

Eredetileg közgazdász vagyok, főleg kommunikáció, PR és marketing területen dolgoztam Magyarországon, több cégnél vezető pozícióban, majd tavaly ősszel döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam Európán kívül.

Amikor az összes fejvadász azt mondja, inkább lenne alacsonyabb végzettségem, ne lenne két felsőfokú nyelvvizsgám, és kevesebb tapasztalatom (még mindig csak 40 éves vagyok!!!!), akkor szerintem nincs miről beszélni...

Politikáról és közéletről egyenlőre ennyit. Sokan szidják vagy leszólják a különböző blogokon és fórumokon a hazájukat, szeretteiket, múltjukat elhagyó embereket.

Egészen 40 éves koromig soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy külföldön fogok élni, mindig is boldog voltam otthon, mindig megtaláltam a helyem, láttam a saját és családom jövőjét.

Eljött a pillanat.

Emlékszem, hány embert győzködtem egyetemista koromtól egészen 40 éves koromig arról, hogy Magyarországnál jobb hely nincs. És most is ezt gondolom! Vissza is akarok térni! De nem most, hanem majd, ha megbecsülik, amit tudok, amit elértem, és lesz munkaerőpiac... – ezáltal jövő. Erről ennyit.

Minden nap megszakad a szívem

Elvált vagyok, 10 éves fiamat hagytam otthon, minden nap megszakad a szívem miatta. De amit most teszek, nagyrészt érte, az Ő jövőjéért is teszem. És ez nem csak frázis.

Azt szeretném, ha 14 évesen (vagy ha az anyukája ezt korainak gondolja kicsit később) elinduljon a világban tanulni, tapasztalni.

Mi, magyarok sajnos burokban élünk. Azt gondoljuk, mi vagyunk a világ közepe, miközben a világ 70 százaléka azt sem tudja, hol van Magyarország!!! De erre később visszatérek.

Miért éppen ez a földrész?

256x256_fit_one_bestfit (245).jpgNémet és angol felsőfokú nyelvtudással miért Dél- vagy Közép-Amerika? Egyebek mellett azért, mert itt boldogok az emberek (aki nem hiszi, nézzen utána, a szegény helyi országok lakosai és százszor boldogabbak nálunk – Costa Rica most pont a 12., míg mi nem vagyunk az első százban a legújabb felmérések szerint...).

Aztán azért, mert kevés a magyar és az európai. Nem akartam olyan helyre menni, ahol ugyanazokkal a problémákkal, emberi nyavalygásokkal találkozom, mint otthon. Félreértés ne essék, itt ugyanúgy megvannak az emberi, anyagi problémák – de a HOZZÁÁLLÁS és az emberek viszonyulása a problémákhoz teljesen más.

Később erről is írok részletesen – legyen egyelőre elég annyi, hogy senki nem ideges, nem frusztrál másokat – vagy ha igen, akkor tuti gringo vagy európai...

Meg akartam tanulni spanyolul

Bár mint már említettem, otthon túlképzett vagyok, meg akartam tanulni spanyolul. Régóta készültem rá, de hazai próbálkozásaim alatt rájöttem, ezt csak itt tanulhatom meg.

Tíz évvel ezelőtt nekirugaszkodtam, de egy 20 éves nagyon okos tanárbácsi a csoport előtt megkérdezte: „ez nagyon magas Messzipista???", hát először azt hittem, rosszul értem, majd miután leesett, hogy a csoport többségében fiatal hölgy tagjai előtt produkálja magát, közöltem vele, hogy bár a munkám és utazásaim miatt csak minden második órára tudok jönni, attól még nem vagyok olyan hülye mint Ő – majd becsuktam magam mögött az ajtót.

256x256_fit_one_bestfit (763).jpgMiért nem Spanyolország? Egyszerű. Sokkal drágább (repülőjeggyel együtt is), valamint itt sokkal szebb, tisztább spanyolt beszélnek (tisztelet a kivételnek...), nem beszélve az emberi különbségekről, a spanyolok keményebb mentalitásáról, és arról, hogy ez az ország (hasonlóan sok más környező országhoz, mint pl. Kolumbia vagy Brazília, de még sorolhatnám), sokkal sokszínűbb és szebb – de főleg nyugodtabb.

Meg akartam ismerni egy világot, melyről sokat hallottam, majd olvastam is és korábban láttam is, de igazából egy 4 hetes utazáson kívül kevés tapasztalatom volt róla.

Huszonhat éves koromban voltam 4 hetet Dél-Amerikában, jártam Buenos Airesben, Santiago de Chilében, Limában, a Machu Picchu-n (kiejtve Macsu Pikcsu – bár ezt sokan nem tudják még itt sem), és azóta egyfolytában visszavágytam! Pedig az akkori gazdasági, politikai és általános helyzet ezerszer rosszabb volt a mostaninál! 

Tudják a helyüket

Bár otthon erről sokat nem hallani (tán szégyelljük...), de sok helyi ország gazdasági fejlődése vastagon meghaladja Európáét – nem is beszélve Magyarországról. Igen, már hallom a megjegyzéseket: „volt honnan fejlődni...". Igen volt. És ők ezt nem is tagadják, egyetlen ország sem.256x256_fit_one_bestfit (16).jpg

Mind tudja a helyét, ismeri gazdasági erejét vagy gyengeségét, és ehhez mérten próbálja megtalálni a kitörési pontokat. Nem viselkedik máshogy, mint ami. A 200 milliós Brazília sem vizel szemben a széllel, csak azért, mert sokan élnek ott vagy, mert területe meghaladja Európa méretét.

Van egy barátom, akit megkérdeztem idejekorán, hogy melyik országba érdemes jönni nyelvet tanulni és nyugodtan élni. Ennek az embernek sokat köszönhetek, és ha végül rosszul is sülne el a kirándulás, mindig hálás leszek neki a segítségéért és a tanácsokért, amit tőle kaptam!

Soha nem tanultam ennyi mindent, mint itt emberekről, kultúráról, hétköznapi életről, másságról és ÖNMAGAMRÓL! Igen, és számomra tán ez a legfontosabb!

Tiltások helyett jogok

Itt minden hivatalban nagy plakáton hirdetik az emberi jogokat. Nem a kötelességeket írják ki (néha bizony ez fontosabb lenne, mert mindig abból indulnak ki, mindenki tudja, mi a teendő a határállomáson, a hivatalokban – és ez sokszor kellemetlen és rossz szituációkat szül), hanem, hogy kinek mihez van joga, hová fordulhat, ha panasza van, és milyen lehetőségei vannak problémái orvoslására.

Nézzük csak meg az európai hivatalok plakátjait: tiltások, mitnemlehet, mitnecsinálj, mitnekapcsoljbe, mitkapcsoljki. Ezzel együtt persze nem egyszerű itt a bürokrácia, de erről is később.

Még legalább további 10 további indokot tudnék felsorolni, de elaludnátok tőle, így ha valaki kíváncsi rá, kérdezzen, és szívesen megküldöm a következőket is.

Ja, majd elfelejtettem: kedvesek az emberek!!!! Mosolyognak, mindenben segítenek, megértőek és szeretik az embereket, szeretik az életüket, még ha szegények is. És ez a szeretet és segítőkészség őszinte. Ez talán a legfontosabb.

Mindenbe belekóstoltam

Leírhatatlan, mennyi tapasztalatot szereztem az elmúlt fél év alatt a környező országokban és nyugodtan elmondhatom, mindenbe belekóstoltam. Tömény fél év áll mögöttem, rengeteg élménnyel.

256x256_fit_one_bestfit (297).jpgMivel az első pillanattól kezdve a lehetőséget keresve álltam az utazáshoz, így alapos tapasztalatokat szereztem a helyi közéletről, emberi kapcsolatokról, bürokráciáról, bűnözésről, szexturizmusról, gasztronómiáról, filmművészetről, barátságról és hazugságról, és még sokáig sorolhatnám.

Elvált vagyok, rengeteg általam szeretett embert hagytam a hátam mögött, akik hiányoznak, és akiket meg akarok rendszeresen látogatni, de visszatérni nem kívánok. Egyelőre.

Ugye Te is azt gondolod, persze, megtehette, hiszen önálló, van pénze, nem kötődik senkihez! Hát nem így van!

Kiket hagytam hátra?

A 10 éves fiam; a bátyám, akit imádok, aki a legjobb barátom, mindenben támogat és segít. Mindenem eladtam, amim otthon volt, az utolsó szemeteskukáig. Feladtam a 20 évig (nem sikertelenül) épített karrierem, rengeteg barátom, és még sorolhatnám – sajnos szüleim már nem élnek.

Most itt vagyok Costa Ricán, elkezdtem építeni az új életem, vagy bejön, vagy nem. Meglátom. Mindenesetre, amíg itt vagyok, és írok, unatkozni nem fogtok.

Miről szóljon a történet legközelebb?

Kérlek, írd meg, mire vagy kíváncsi, mi érdekes számodra? Szeretném, ha nem öncélú irományt olvasnál, hanem találkoznál olyan helyi témákkal, amik igazán érdekelnek és hasznosak számodra!

Várom a kérdéseket és visszajelzéseket!

Csak őszintén!

Ájlbibekk szún!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Costa Rica

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr95519329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.17. 16:15:27

@diggerdriver: mar latom elore a ma esti Naszovalt
A seggekrol fog szolni

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.17. 16:15:44

@diggerdriver:

Én is így vagyok ezzel, bevallom. A nőkön először a bokájukat nézem, aztán a feneküket, majd az arcukat, s aztán a mellet.

Bonjour 2013.09.17. 16:19:20

@messzipista: szerintem csak azert van zendules, mert igy meg nincs mirol beszelni, nincs mirol kerdezni. Ezert ragadnak le a feher hatson, meg hol keszult a varoskep.
Elso kommentemet is igyekeztem baratsagosra venni azert, ugyhogy ha megengeded, kerem, hogy ha magadrol nem akarsz konkretumokat (tobbet) elarulni a tekintetben, hogy megis miert vagy ott (ez ertheto), akkor vess fel jellemzo helyzeteket, mondj el olyan sztorikat, amelyek jellemzoek. Mondd el anonim azoket, akiket ismersz. Ne gondold, hogy erdektelen, hogy mennyit kell varni a postan, beazik-e a maganrendelo plafonja, vagy a zebranal minden autos megall.
Ha mar vagy ilyen kedves, hogy irsz ide, esetleg meselhetnel egyik posztban a bennszulottekrol, mindennapjaikrol, barmilyen szubjektiv is legyen. Masik posztban pedig arrol, hogy akiket megismertel egyeb nep, nevezzuk oket bevandorloknak, akkor azok mit csinalnak ott.
Ott vagy, nyilvan ismered fobb vonalakban hogyan es mennyit lehet az orszagban tartozkodni.
Ezek mind "konnyu" temak neked, nekunk ujdonsag.

messzipista 2013.09.17. 16:30:18

@Bonjour: értem és köszönöm a jószándékú hozzászólást, már gyűjtöm a témákat, és többet is megemlítettél, amirő írni akarok.
A zebrák pl. érdekes dolog, mert itt Costa Rican gyakorlatilag alig látsz, vidéken nem is létezik...Megállni nem állnak meg, még gyerekes anyáknak sem... itt az autós az úr... de majd elemzem ezt is bővebben
most mennem kell, mert hív a helyi bürokráciával való napi küzdelem...

Bonjour 2013.09.17. 16:30:41

@dradix: tobb az. Csaladtagokkal egyutt szerintem inkabb egymillion mentek el.

Bonjour 2013.09.17. 16:32:22

@messzipista: Ez a burokracia, ez engem erdekelne pl.
A tobbi pelda volt csupan. Jo ugyintezest!

tanato 2013.09.17. 16:43:54

@messzipista: Engem /Mint szakmabélit/érdekelne az Eü.-ellátás,magánbiztosítós vagy állami,az orvosképzés/fizetős vagy állami/,az ott lévő trópusi betegségek kórházak felszereltsége stb.Ezenkívül az hogy a hivatalos spanyol mellett beszélnek e a helyiek még őshonos indián nyelveket.Milyen a lakosság etnikai összetétele/bár erről írt már Birca egy tőmondatot/,a katolikus mellett van e még jelentősebb másik egyház jelen a mindennapi életben stb.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.09.17. 16:44:53

@diggerdriver: buntetesbol nezzed meg tizenotszor a kepet! :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.09.17. 16:47:44

@messzipista: Anglia detto, legalabbis eszakon. A lampas keresztezodesben sincs gyalogos lampa, menj at, amikor tudsz. De minden 2x2 savos vagy szelesebb uton van kozepen jardasziget a megallashoz. Igy legalabb csak egy oldalrol uthetnek el egyszerre.

kutya vacsorája 2013.09.17. 16:54:40

@messzipista: :) köszönöm a választ, tényleg érdekel, amiket kérdeztem, kedvelem a világnak ezt a részét. nem ismerlek, ezért nem merném állítani, hogy arcos lennél, legfeljebb azt, hogy az írásodból ilyen következtetés is levonható. de ha nem, hát nem, annál jobb. folytassad, kérlek!

mojoking77 2013.09.17. 16:57:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mar bocs, de ez a te meglatasod. Kb, mint amikor kozel 10 millio magyar felhaborodik, hogy "Mi aztan nem vagyunk Kelet Europa, az is biztos".. Dehogynem. Azon kivul, attol meg, hogy egy orszag egy resze teruletileg nem feltetlenul van Europaban, az meg lehet 100%-osan EUROPAI orszag.... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.17. 17:13:33

@mojoking77:

Mutass olyan forrást, mely szerinte Moldova és Ukrajna részben Ázsia. Én ilyet nem ismerek.

Mi az európai ország? Nos, ez is definíció kérdése.

Ha területének több mint fele Európában van, akkor európai?
Ha egész területe Európában van, csak akkor európai?
Ha területének kevesebb mint fele van Európában, de lakosságának több mint fele Európában van, akkor európai?

Vagy lehet egy ország úgy is európai, ha egyáltalán nincs területe Európában?

bpetya75 2013.09.17. 17:24:19

@Len.Mag:

Ezek után aggódva érdeklődöm: mi a helyzet nálatok a krumplilevessel? ;-)

bpetya75 2013.09.17. 17:27:19

@diggerdriver:

Én is arrafelé gondolom. A nyakszirt, tarkó, fülek tájéka. Naggyon szexi :-D

Len.Mag 2013.09.17. 17:51:53

@bpetya75: Huhh... megfogtál! :D A gulyást szeretjük, abból most nagy baj nem lehet ;)

cristallo 2013.09.17. 17:57:20

Nem tudom, mi a bajotok a popsis képpel, jlonak is hasonló gömbölyded van, döglenek is érte a pasik, a biztosító meg a körmét rágja, akkora biztosítást kötött rá a gazdája:))

MSE5 2013.09.17. 18:23:51

Remek írás! Kedvelem az ilyen kalandvágyó, ugyanakkor értelmes palikat!!!Kívánom, hogy szerencsésen boldoguljon!!!Szívesen megismerném még jobban a gondolkodását!!
Én ugyanezt léptem meg nem olyan régen, csak Európában maradva, csak nőként!:)
Priviben hogyan lehet neki vajon írni?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 18:39:35

@Mr. Long:
Erdekes.
Akkor nalunk szurhattak el valamit, mert azt nem erzem hasznos, kiegeszito tudasnak, hogy: "Ez itt az Andorka Rudolf konyv. 600 oldal, felev vegere tessek megtanulni. A vizsgan a 10 fejezetbol 3-t kerdezek..."
- egyebken a csodamra jartak a bukas miatt, mert a szakon eddig senkit sem rantottak meg elottem :)

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2013.09.17. 18:56:47

jopofa iras, Costa Rica valoban az egyik legjobb orszag tobb szempontbol is. Nem tudom hogy informatikuskent mennyire lehet elhelyezkedni de kesobb lehet erdemes lesz odakoltozni. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 19:08:17

@Papichulo:
Köszönöm!
Akkor az nem az én helyem lesz :(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 19:13:03

@charlieharper:
Neked mit dobott a gép?
Nekem a várható nyugdíjamra először Brazíliát, utána Panamát (egyik esetben tengerpart, másikban sziget volt a feltétel).

Nem hiszem, hogy ezeknél nincsen jobb hely nyugdíjasnak lenni, ráadásul csomó fontos szempontra nem is kérdezett rá.

M. Péter 2013.09.17. 19:13:47

@Kriszta D: Ezt nehezen hiszem el, mert a latin-amerikai spanyolban nincs különbség az s és a z kiejtése között, míg Spanyolország nagy részén és a hivatalos akadémiai kiejtésben igen, így Európában nem lehetne használni ezeket a hanganyagokat.

tanato 2013.09.17. 19:20:27

@MSE5: Privátban?Legjobb ha előbb írsz a Határátkelőnek,ő meg tudja adni a címet.Vagy a Blog.hu-n keresztül.

Bonjour 2013.09.17. 19:24:13

Ezt a messzipista-t mindig pesszimistanak olvasom, illetve javitja az agyam...

Bonjour 2013.09.17. 19:25:27

Niki es Zopilote hol vannak? Nem latom oket regota errefele.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 19:33:41

@Bonjour:
Zopilote éppen Magyarországra tart és Niki is utazik valahol (azt hiszem angliában van).

De rég járt erre:
- Philosoraptor;
- montroyal;
- Jani haverja;
- hagyma ;)
- spangola;
- geeeteee és a könyöke;
- ...

2013.09.17. 19:44:34

@Bonjour: Niki probalgatja az uj autoit az autobahnon, amiket Lindonban vett
Zopolite szerintem mar landolt lisztferihegyen

33621 2013.09.17. 19:54:36

@MSE5: Kattints rá a nick nevére, és ott az üzenetküldést válaszd!

ffüttyfürütty 2013.09.17. 20:09:12

Hát ha őszinte lennék akkor azt írnám Messzipistának, hogy szerintem ez életközépi válság. No problemo, szerezzen tapasztalatokat (ahogy a női fenék mellett is kifejtette), az ő élete, előre.

M. Péter 2013.09.17. 20:35:33

@Kovermadar: hagyma kijelentette, hogy neki nem tetszik a előmoderáció, és büszkesége miatt nem hajlandó kérni, hogy prémium legyen. Jani haverja már korábban eltűnt.

ThePier 2013.09.17. 20:58:07

Én várom a következő részt :) Láttam már műsort kanadai házaspárról akik kiköltöztek gyerekekkel együtt Costa Ricába, baromira megtetszett ez az ország, ezért is örültem hogy már itt is van országfelelős!

Az én meglátásom ezekkel az országokkal (pl. Albánia is ilyen) szivesen laknék még olyan helyen ahol van lehetőség minőségi életet élni, nem pedig a "sárga csekkek" halmával bírkozni :(
De ugyanakkor csak kétféleképpen lehetséges, nyugdíjasként (jó vastag havi appanázzsal) letelepedni vagy vállalkozást indítani, de mit lehet vállalkozni amit meg is tud fizetni az átlag??? Na erre kíváncsi leszek, mibe vágta a fejszéjét Messzipista!
Ja a sok uninteligens, kanapéból beszólogatós -meg van a véleményem rólatok- (minden ország írásánál osztják az észt amikor életükben nem voltak még a határon túl se) hagy döntse már el a "poszt toló" hogy milyen stílusban írja le a tapasztalatát, jó?!!! Eszem megáll!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 21:05:00

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130917/2011-08-24_214328_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Sokmindent nem lehet mondani egy bevezetőről.
Illett volna legalább annyit írni hogy ez gy bevezetője egy posztsorozatnak.
A végén oda van írva hogy majd írok. Mikor? Mit? Mivel? Kinek? Hol? Miért? Hogyan?
Ha posztok is olyanok lesznek mint a bevezető akkor nincs baj.
Várjuk.

Én mindannyiszor megdöbbenek azon hogy a mai világban még akadnak olyan fosszíliák akik képesek szóvá tenni egy szép női segget. Lehet hogy mégsincs vége a középkornak?

nyuszigonosz 2013.09.17. 21:14:44

Szóval én is inkább a szerzö további posztjára lennék kiváncsi, mert a mai, ... hát az nem az, ami az embert felrántaná a "kanapéról". :-))

rezsoatya (törölt) 2013.09.17. 21:15:32

@diggerdriver: tudod, izlesek es pofonok...
Ha legalabb szep lenne... inkabb a kozepkori inkvizicio!

2013.09.17. 21:17:29

@diggerdriver: tulreagalod. Attol fugg hol elsz es mi a hattered. Szaudiban ki sem tehetne ezt a fotot, a vallasi rendorseg elcipelne. Valoszinuleg messzepitat onnantol nem is latnad tobbet.

DK Azsia egy jo resz konzervativ (igen, tudom kettoseg a szex turizmussal). Ha x eve nem vagy kitveve semmilyen ingernek, mert konzervativabb tarsadalomban vagy, akkor ez igencsak feltunik.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.17. 21:22:38

@diggerdriver: gratulálok, hogy miután háromszor is elmagyaráztam, mi a bajom pontosan, még mindig úgy akarod beállítani, hogy a prostitúcióval való összekacsintós poénkodás szóvátétele ugyanaz, mintha szeretném vissza a középkort.
tőlem dugjon mindenki azzal, akivel akar, de a prostitúció mögött azért kicsikét több van, elég aljas dolgok, mint egy szimplán álló farok és természetes vágyak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 21:30:07

@rezsoatya: Mi van Fater? Nem szép az a segg?
Ugye nem ezt akarod mondani?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 21:32:25

@M. Péter:
Igen, emlékszem rá, ezért volt mögötte a ";)"
Mert utána csak bekukkantott egyszer, így a remény hal meg utoljára alapon bízom benne, hogy "még jőni fog, ha jőni kell".

@ThePier:
Csak az eszed vagy a f@szod is? ;)

@diggerdriver:
A kérdéseidre a választ tőlünk várja... ezért tettünk fel neki extra kérdéseket, hogy majd arról írjon.
Te nem olvastad a posztot és a hozzászólásokat? ;)

Középkorról pont a minap gondolkoztam el egy másik poszt kapcsán és arra jutottam, hogy:
- ha mindenféle jöttment, Chaplin-bajuszos emberek (OK, csak egy) képesek a saját komplexusaik miatt embereket kivégezni;
- ha turbános emberek képesek hörögve (önmagukat is feláldozva) legyilkolni másokat a képzelt barátjuk miatt;
- ha kvázi normális, hogy nőket, akaratuk ellenére kényszerítenek szexuális aktusra (aka megerőszakolják őket);
- ha a kivagyiság legfontosabb ismérve az erőszak és a másik eltiprása a tudás / bölcsesség helyett;
- ha a tömegeket az orruknál fogva lehet vezetni, mert túl ostobák a gondolkodáshoz és nem látnak távolabb a jövőben mint 25 perc (egy Barátok Köztnyi idő :) );
- ha addig írtjuk és mérgezzük a természetet megunk körül, míg már nem maradt más csak sziklák;
- ha képesek vagyunk állatok ezrein-tízezrein-... kísérletezni azért, hogy "bálnaspermát" kenhessünk a pofánkra, és ezzel 3 másodperccel tovább húzzuk fiatalságunkat;
- ha a kihalás szélére tudunk sodorni fajokat csak azért, mert azt hisszük, hogy az agyaruktól fog felállni a pöcsünk;
- ...

Akkor barátom (már ha megengeded) igen, ez itt még bizony a sötét középkor és nem látom, hogy belátható időn belül vége lenne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 21:38:40

@charlieharper: Na de mi itt élünk. A lőtéri kutyát sem érdeklik a szaudiak. Azok nem írnak ide kommentet. Ide felnőtt EURÓPÁBAN szocializálódott emberek írnak.
Akiknek furcsa egy nadrágban lévő segg, akiknek furcsa hogy egy nős ember a Sohoba jár, akiknek furcsa hogy egy felnőtt nő betesz egy linket a japán péniszünnepről. Akik felháborodnak egy egy négyzetcentiméteres meztelen női mellen.
Baszod. Megérett ez a világ a pusztulásra:))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 21:41:19

@Chang Yai:
Ezzel kapcsolatban ott látom a problémát, ahol a könnyűdrogokkal is: az illegalitása szüli a legtöbb problémát.

Mert ha hatóságilag ellenőrzött keretek között menne a dolog, akkor az összes gond az lenne, hogy vajon mire költse az állam az ezekből befolyó adóbevételeket. Nem lenne kényszerítés (vagy nem ilyen mértékben), kihasználás, stb... nem lennének dealerek, nem lenne ebből meggazdagodó és adót nem fizető réteg.

Ezek olyan dolgok, amik mindig is léteztek és mindig is létezni fognak. Tiltásuk, üldözésük haszontalan, megadóztatásuk elmulasztása pedig végtelen ostobaság.

De ez csak az én véleményem...

2013.09.17. 21:45:16

@diggerdriver: szemelyszerint, tinedzserkorom felet Afrikaban szocializalodtam, Maxval meg Latin-Amerikaban :)
Csang Yai baja a prostitucio, bar nem tudom, hogy ki irt, bocsanat, kacsingatott itt a prostituciorol (biztos csak en nem lattam, de komolyan nem tudom, hogy ki hol irt itt barmifele ilyen dolgot ma).
Engem akkor mar jobban kiakaszt Maxval homoromantika velemenye (ma eppen nem volt).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 21:46:07

@Kovermadar:
Arról beszéltem hogy egyértelműbben kell írni. Egyetlen utalás sincs a posztban arra hogy lesznek további posztok vagy hogy ez csak előzmény.

A középkorral kapcsolatban mélységesen egyetértek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 21:50:49

@charlieharper: Jó hát Max a homofóbiájával kiíratkozott a fosszíliák előkelő társaságából és visszament az ősrobbanásig:))))))))))))))
A jó segg az meg jó segg.

Estevez atya 2013.09.17. 21:53:42

Van egy elméletem, miszerint a kint élők azért (az anyagiak mellet) érzik jól magukat, mert kevesebé beszélik az adott nyelvet, így kevesebb szomorúság, depi, negatív info jön át.

2013.09.17. 21:55:22

@Estevez atya: jelentkezem az elmeletre. Lengyelul nem ertek.

Bonjour 2013.09.17. 21:58:09

@Kovermadar: @charlieharper: jol van, megnyugodtam :))), koszonom. Igen, olvastam az automizeriat, meg Zopilote utazasat (vajon Niki hatasara ter haza kicsit? Na majd elmondja), csak azt nem, hogy ez most van.

nyuszigonosz 2013.09.17. 21:58:37

@Estevez atya: Ellentmondok az elméletednek.

M. Péter 2013.09.17. 21:58:56

Costa Ricáról jó dolgokat mondtak azok az ismerőseim, akik ott jártak, szép az őserdő, jók a strandok.

Azon a környéken tényleg Costa Ricában legjobb a közbiztonság, de a gyilkossági ráta a magyarországinak kb. 8-szorosa és felfelé tendál.

Costa Ricában van egy csomó internetes kaszinó székhelye. Amelyik kaszinó azt hirdeti magáról, hogy Costa Ricában kaszinóengedélye van, az hazudik, mert ilyet nem adnak ki, csak iparűzési engedélyt, de a kormány szemet huny, ha a helyiek nem játszhatnak. Ettől meg a kábítószerektől romlik a helyzet.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.09.17. 21:59:09

@Kovermadar: azert nemlennekmeglepve, ha itt nem lenne egy andorka... an is talalkoztam a konnyvel, cipelhettem asszony helyett... :D

nyuszigonosz 2013.09.17. 22:00:47

@charlieharper: Kisegítleg, ha lengyel tudás kellene. :-)) Igaz az én lengyel tudásom sem tökéletes, de nem is ott élek. :-))

Bonjour 2013.09.17. 22:01:22

@charlieharper: akkor azert onnan a feleseg...

eagles 2013.09.17. 22:03:04

@diggerdriver:

Majd ha megöregszel megérted.
Ezelőtt húsz évvel volt négy hajlékony végtagom, meg egy merev.
Most van négy merev végtagom, meg egy hajlékony.

Ezért jár az asszony artista képzőbe. Tanul kézen állni, hogy bele tudjam lógatni.

Bonjour 2013.09.17. 22:04:53

@Kovermadar: tudtam en, hogy jo ember vagy... Vannak, akiknek ez fel sem tunik, hogy bizonyos "normalisnak" velt dolgok tkp. Nem azok.

nyuszigonosz 2013.09.17. 22:07:10

@Kovermadar: Ez jó, és jó, hogy leírtad.

messzipista 2013.09.17. 22:07:34

@diggerdriver: szia. Szerintem olvasd el ujra. Tobbszor is kifejtem, hogy egyes temakrol irok meg. A lezarasa pedig egyertelmu. Vartam a reakciokat, koszonom oket es jon a folytatas, termeszetesen. Bocs az ekezetek hianyaert...

messzipista 2013.09.17. 22:09:14

Bocsanat az elozo hozzaszolas kovermadarnak szolt! Felrement... elnezest!!

2013.09.17. 22:15:24

@M. Péter: szerintem Caymanson jobb a kozbitonsag, mi t Costa Rican. Nem neztem utana, csak sejtes

2013.09.17. 22:16:45

@Bonjour: nem, feleseggel Bostonban talakoztam. Mi Algeriaban laktunk, o meg a kontinens masik csucskeben.

Bonjour 2013.09.17. 22:18:09

@Kovermadar: ezaltal szabalyozni lehetne es ellenorizni... Es ez epp a kiszolgaltatott lanyoknak lenne jo. Nyugdijuk is lehetne. De ez nem pc manapsag.
Chang Yai, en ertelek. A lanyok kizsakmanyolasat csak az erti meg, aki latott mar ilyet legalabb dokufilmen. De szerintem most nem ezen poenkodtak, persze lehet, hogy tevedek, akkor javits. Digger meg csak jokedelyuen kotozkodik kicsit :), ahelyett, hogy a Sohoban vezetne le a feszultseget :)))))), de o csak muzeumokba jar, ugye?

BTBTBT 2013.09.17. 22:22:15

@bpetya75:
Egy nőnek a válla a legszexisebb. Feltéve, hogy látható. :)))

@Kovermadar:
"geeeteee és a könyöke" Köldöke, nem könyöke. Bellybutton. :)))

Montroyalt már én is hiányoltam.

@M. Péter:
Jani haverja véletlenül nem Lyukasbogrács?

@Estevez atya:
Gyárts inkább egy új elméletet. Ez nem működik.

Bonjour 2013.09.17. 22:24:08

@charlieharper: ertem. Akkor tevedtem... Tobb ismerosom is lakott gyerekkent Algeriaban, mind egesz jol beszel franciaul. Te is?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 22:24:11

@Estevez atya:
Lehet benne valami, de akkor nem is tanulom tovább a nyelvet :)

@charlieharper:
Dehülyevagy ;)

@Mr. Long:
Nekem anno fegyverviselésit kellett kiváltani rá :)

@messzipista:
Szerintem nem ment félre... :D Ez nekem eddig is világos volt :)

2013.09.17. 22:27:36

@Bonjour: igen, meg megy, de az algir verziot. Tudod "malgre que", stb. Franciaul nem megy a munka, de a tarsalgasban mai napig ok vagyok.

@Kovermadar: Hogy allsz a Szomali es az Oromo tanulassal? Vagy mar B2 szinten?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 22:31:31

@charlieharper:
A szomáliai egész jól megy. Ha víz alá dugom a fejem és bugyogtatok, akkor akcentus nélkül beszélem :)

Oromót itt nem beszélnek sokan, a tigrinska elterjedtebb (ezt pl. nem tudom magyarul :) ).
De az esélyegyenlőség kedvéért akkor még rá kell gyúrni nekem is a lengyelre, arabra és perzsára is. Svédül nem tudom minek tanulok :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 22:37:43

@Quercus58:
Nekem mondod?
Fiatal koromban azt hittem csont van benne. Igazi trauma volt mikor egyszercsak fél hatot mutatott:)))
Ebben a korban meg már csak a derekam merevedik:))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 22:44:21

@Bonjour:
Én a Sohoba? Soha. Ott kurvák vannak.
Én tisztességes családapa vagyok kérem szépen.
Még a feltételezés is sértő:))))))))))))))))))
Én kötözködök?
A legkonfliktuskerülőbb ember vagyok itt. Én csak jámboran csodálkozok bele a világba.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 22:44:54

@diggerdriver:
Nem baj az, jó lesz még kolbásztöltéskor bélnek :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 22:48:50

@Kovermadar:
Végre valami használható ötlet. Már el akartam kötni hogy leszáradjon:))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.09.17. 22:52:01

@diggerdriver:
Ne tedd! Azért csak voltak szép emlékeitek... ha sírás is lett a vége a részéről...
Én sajnálnám ha odalenne, még akkor is, ha már nem kellene.
Megaztán ott a kék csodapirula is, csak jó valamire?!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.17. 23:09:12

@Kovermadar:
Igaz. Csak azt remélem hogy nem előbb döglik meg mint én:)))))))))))))))
Tudod hogy már feltalálták a Szuper Viagrát?
Amelyik otthon is hat...
Idegenbe könnyű...:))))))))

Shanarey 2013.09.17. 23:17:47

@ThePier:

Utolsó mondatodra.

Lennél szíves felsorolni, a mai poszthoz, ki szólt hozzá Magyarországról, mint magyarországi lakos?

BTBTBT 2013.09.17. 23:20:08

@Shanarey:
2 és fél év alatt ez volt az 1. hozzászólása. Érdemes foglalkozni vele?

Shanarey 2013.09.17. 23:26:34

@Barátusz:
Igazából nem, de szeretem ha valaki az állítását alá támasztja valami konkrétummal, nem pedig hittel.

A hit nem errefelé téma.

Shanarey 2013.09.17. 23:36:12

@Barátusz:

Az ilyen hozzászólások miatt lenne érdekes, ha a hozzászóló IP címének megfelelő ország és város neve is megjelenne a kommentelő neve mellett

BTBTBT 2013.09.17. 23:40:04

@Shanarey:
Szerintem nem muszáj, hogy ott legyen ilyesmi, mert ez trollkodás volt.
Látszik, hogy provokálni próbált, és az ilyen pedig nálam az "érdektelen" kategóriában végzi-

M. Péter 2013.09.18. 01:38:21

@charlieharper: Attól függ, hogy hogy definiáljuk a környéket. Ha a Kajmán-szigeteket belevesszük, akkor már Kubát is vegyük be, ott még jobb a közbiztonság.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.09.18. 02:24:43

Eppen most listaztak a 10 helyet ahol $2000/ho eleg jo eletszinvonalat biztosit.

money.msn.com/retirement/10-places-to-live-on-dollar2000-a-month

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2013.09.18. 10:16:00

@messzipista:

Szia Messzipista!

Most csak egy gyors bejelentkezés, nem sok időm van mostanában kommenteket olvasni, ha volt már hasonló kérdés, elnézést, egyben csatlakozom az előttem szólóhoz, ha nem, akkor:

"Gratulálok" a tanárbácsinak, ritka értelmes embert fogtál ki.

Örülök ennek a posztnak,érdekelnek az újabbak is, különösen a gyerekkel kint lét, munkalehetőségek témában.
Pl. agráriumban, de más is.

Ha írnál blogot - olvasnálak.

Köszi. :)

erol 2013.09.18. 11:00:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "- Itt komoly testedzés folyik, csak igazi férfiaknak! Aki ide bejön - itt mutatott egy figurát: leeresztette vállait és csámpásan állt meg hülyén mosolyogva - az egy buzi, de amikor kimegy - itt kihúzta a vállát, kiegyenesítette a lábait és komoran kezdett nézni - férfiként távozik! Bejön mint buzi, kimegy mint férfi!"

Hát ez a csávó tényleg nagy egyéniség lehetett...

kutyabacsi (törölt) 2013.09.18. 11:00:45

pontosan ezeket a színvonalú embereket vártam, mint valamennyi magyar cikk alatti kommentekben. hulladékország hulladékmegmondói.

2013.09.18. 11:00:46

Kíváncsian olvastam, de nem derült ki sokminden.
Majd talán a folytatásban.

koxi 2013.09.18. 11:00:46

Szia Posztoló!
Jókis írás, köszi. Főleg, h Costa Rica engem is nagyon érdekel. Kicsit úgy érzem magam mint te,-bizonyos dolgokban- pl én is évek óta tervezem, h elkezdek tanulni spanyolul. Bele is fogtam már, és nagyon jól ment, de abbamaradt. Annak meg komondottan örülök, h 40esen kezdted ezt el, mert én 35ösen már mindig azt képzelem túl késő. Habár én már külföldön élek, nem rossz életünk van Németországban, valahogy nem találtam meg a számításom, elvágyok. Még nem haza, máshová. Pl Costa Rica ;-) Mi Tenerifére szeretnénk menni, vagy valamilyen szigetre a Kanárik közül, esetleg Madeira. Ami mindig visszatart, h elértem/tünk itt valamit, nem tudok se spanyolul se portugálul, mi lesz ha eljövünk innen és ott meg éhenpusztulunk? Pedig mindig azt mondom, ha valaki ajánlana egy rendes melót mondjuk Tenerifén, már indulnék is. Dehát ez álom, ilyen nincs, mindenkinek meg kell küzdenie azért amit el akar érni, tudom.
Szóval ami engem a következő posztban érdekelne, hogy ezt a dilemmát hogyan lehet feloldani? Hogyan lehet elindulni, h ne veszélyeztessem a családom megélhetését? És az ottani munkahelykeresésed érdekelne.

David Bowman 2013.09.18. 13:42:51

Dolgozni nem próbáltál, vaze? Gépész, vegyész, fodrász... ilyesmi.

kewcheg 2013.09.18. 13:42:52

Nincs aza pénz,amiért 100 kilométertől messzebb mennék a gyerekeimtől,és azt is csak nappalra....

messzipista 2013.09.18. 15:53:39

@koxi: szia, köszönöm a hozzászólást.
Nem volt egyszerű a döntés, és fél éven keresztül tapogatóztam, hová menjek, miért oda, stb.
Volt negatív hozzászólás volt azzal kapcsolatban, hogy a jó szakember nem keres állást, hanem őt keresik.
Hát nem tudom, az illető mely iparágban dolgozik, de amelyekben én tapasztalattal bírok, azok vagy szinte megszűntek létezni, vagy harmadára estek vissza Magyarországon. Ráadásul nem is akartam már ezen területeken elhelyezkedni, másra vágytam - de ennyi idő után az embert be is skatulyázzák, nehéz kilépni.
Otthon eszem ágában nem volt vállakozást kezdeni jelen körülmények közt.
Itt costa Rican és a környékbeli országokban állást nehéz találni, mert a helyi szabályok szerint pl. 10% lehet max. a külföldi foglalkoztatottak aránya, és azt is erősen meg kell indokolni, miért akar valaki külföldit foglalkoztatni. - Speciális szakmával vagy tudással kell, hogy bírjon, amiből itt pl. kevesebb van, mint mondjuk csillagász...
Itt a bürokrácia nem egyszerű, de az ügyvéd és a könyvelő megoldja, nekem inkább az időmet (és a pénzem...) emészti.
Tehát állás nagyjából kilőve, vállalkozni lehet, de a letelepedési engedély megszerzése nagyon bonyolult és drága, jelenleg is 90 napos turista vízummal vagyok itt egyenlőre.
Ezt részletesebben megírom majd a következő posztban.
Nyelvtudás nélkül nem érdemes itt maradni, mert már kis nyelvtudással is sokkal pozitívabban állnak az emberhez a helyiek, végtelenül segítőkészek, ha érzik, hogy erőfeszítéseket teszel, hogy megértsd őket és kommunikálj velük a nyelvükön.
A héten jelentkezem a következő poszttal, és ezekről írok majd bővebben.
Személyes dolgokat, ha gondolod, inkább talán mailben, mert úgy vettem észre, azt a részt túlírtam kicsit és talán most a hétköznapokról, helyi érdekességekről írnék többet.

messzipista 2013.09.18. 15:58:10

@nezzazegfele: szia, köszönöm a hozzászólást.
A következő posztban a munkavállalásról, vállalkozásról, letelepedésről írok majd - ami itt nem egyszerű, de megoldható.
Rengeteg Nicaraguai bevándorló van jelen illegálisan (van, aki 1.5 millióra becsüli a számukat a 4 milliós helyi lakossággal szemben... és miattuk gyengült a közbiztonság is, de az országnak részben szüksége is van rájuk, főleg az olcsó mezőgazdasági munkaerő megoldásában... - ellenben miattuk elég szigorú letelepedési és vízum szabályok vannak érvényben. Részletesebben később a posztban.

zopilote 2013.09.19. 07:15:44

Mint nagy Del - Amerika rajongonak a posztbol csak annyi jott le, hogy szerzonek kicsit nagy az arca. Costa Rica nem Magyarorszag.

zopilote 2013.09.19. 07:27:18

Erdekes blogot ajanlok most, Del - Amerika vonatkozasut: befektetes, elet, stb.
reachfinancialindependence.com/

messzipista 2013.09.19. 16:41:23

@zopilote: szia, ha ezt konkretumokkal alatamasztod, azt megkoszonom. Soha nem tudnek ilyet irni olyan szemelyrol, akivel eletemben nem talalkoztam. De szerencsere nem vagyunk egyformak.

messzipista 2013.09.19. 17:00:28

@messzipista: elküldtem a következő anyagot a szerkesztőknek, remélhetőleg hamarosan találkozhattok vele. Személyes információktól mentes, és nagyjából fedi az általatok felvetett kérdéseket, bár természetesen sajnos nem tudtam mindent témára kitérni. A következőkben megpróbálom majd folyamatosan mindenki kíváncsiságát kielégíteni.

Jennifer Arnold 2013.12.17. 00:25:20

Messzipista !
Szeretnem a szerző elérhetőségét meg tudni valaki tudna segíteni ?
Email cim ? Tel Sz?
Előre is köszönőm

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása