Ma ismét egy olyan történet következik, melynek szerzője, András, nem anyagi gondok elől ment el Magyarországról, hanem azért, hogy tanuljon. Méghozzá Milánóban, mert hova is mehetne egy designernek készülő fiatal, ha nem az észak-olasz városba? Ráadásul azok is örülhetnek, akik szívesen olvassák, hogy adott városban mi mennyi, hiszen erről is szól a beszámoló egy része.
„Hadd mutassam be a várost, ahol élek! Milánó Lombardia fővárosa, Olaszország egyik északi nagyvárosa. Budapestről jöttem, így megpróbálom ehhez mérten értékelni új környezetemet. Bár valamivel kisebb a magyar fővárosnál, az agglomerációval együtt viszont sokkal nagyobb, ehhez igazodik az infrastruktúrája is.
Szeretek itt lenni és úgy érzem jó döntés volt idejönni. Fél éve keltem át a határon, úgy érzem most jött el az ideje, hogy beszámoljak élményeimről a Határátkelő blogon. Megpróbálom pontokba szedni mindazt, amit hasznos információnak vélek az otthoni érdeklődők és a vándorlásra készülődők számára.
Miért vagyok én itt?
Elsősorban a továbbtanulás volt az a cél, ami idehozott a design fővárosába. A BME-n végeztem alapképzést, most pedig az egyik milánói intézményben hajtok a formatervező mesterdiplomáért. Tehát egyelőre nem munkát keresni jöttem, és nem is a riasztó magyar közélet elől menekülök.
Hogy miért éppen Milánó? Korábban jártam már itt és nagyon megtetszett a város. Szeretem az olasz életérzést, a helyi gasztronómiát, az emberek nyitottságát.
A legfontosabb indok, amiért éppen itt, és nem hazai egyetemen folytatom tanulmányaimat, az a kapcsolatépítés. Ebben a szakmában - főleg nemzetközi téren - érdemes minél több hasznos kapcsolatot szerezni, erre pedig Milánó az egyik legalkalmasabb hely, ahol rengeteg diákkal és üzletemberrel találkozhatok a világ minden tájáról.
Magát a „kivándorlást" nem úgy kezelem, mint a legtöbb olyan ember, akik elhagyják az anyaföldet. Nem vagyok röghöz kötött ember, tehát nem okoz szívbajt az se, ha a Föld túlsó oldalán akad éppen dolgom.
Nem azért jöttem ide, hogy örökre elvonuljak Magyarországról egy jobb élet reményében, csupán bővíteni szeretném azt a területet, amit hazának hívhatok. Lehetőleg minél nagyobbra - hisz ki mondta, hogy azon a 93 ezer négyzetkilométeren kell boldogulnom, ahová születtem? A vándorlás pedig nem végleges, az egyetem után nyugodtan visszatérhetek, vagy tovább is mehetek.
Vacsora a Naviglio Pavesén
Érkezés
Három lehetőség van arra, hogy Magyarországról bevonuljon valaki Milánóba. Az első a repülő, ami inkább rövid távú tartózkodás esetén praktikus. Mind a két népszerű fapados társaságnak van járata Budapest és Milánó között; az egyik Malpensára, a másik Bergamóba viszi az utasait.
A városba vonattal vagy busszal lehet bejutni, a csomagokat pedig előszeretettel megsarcolják a légitársaságok, így sokak jogosan gondolják úgy, hogy a repülés nagy lehúzás.
A másik opció a vonat és busz kombinációja, én ezt preferálom a legjobban. Nemzetközi buszjárattal el lehet jutni Triesztbe vagy Velencébe, onnan pedig a Frecciabianca gyorsvonattal Milánóba. Azért szeretem, mert nem korlátozzák a csomagjaimat, így több kézipoggyászban vihetem az értékesebb holmijaimat, amelyekre személyesen szeretnék vigyázni. Bár sokáig tart az út, én nem szeretek sietni, főleg ha ilyen messzire megyek.
A harmadik opció az autózás. Benzinnel és autópályadíjakkal kell számolni. Akinek nincs kocsija, annak megéri telekocsival vagy baráti társasággal (a költségeken osztozva) menni.
Villamos a Colonne di San Lorenzónál
Szállás
A szállodák bizony drágák, az ifjúsági hostelek pedig messze vannak a központtól, ráadásul nem is annyira jók. Aki nagyon spórolni akar, az alhat 20 ágyas szobában idegenekkel - hát, akinek ez megfelel, annak hajrá. Hosszabb távon, mint pl. az én esetemben, már albérletet kell keresni.
Milánó nem kimondottan az a hely, ahol sok magyarnak lenne haverja, ismerőse, aki tárt karokkal várja ingyen szobákkal az érkezőket. A neten több keresőoldal is van, melyek elsősorban ügynökségek által közvetített lakásokat hirdetnek.
A keresést nagyon precízen végezhetjük: ár, terület, környék, berendezés, stb. alapján. Ezeknél sajnos bele kell törődnünk, hogy valamennyit az ügynökség is zsebre fog vágni a pénzünkből, illetve az alacsony árak meglehetősen kicsi területet és minőséget jelentenek. Így lehet böngészni havi 400-1000 eurós sávon belül mindenféle kategóriában.
Értelemszerűen a belváros felé haladva, továbbá a lakótársak számát csökkentve egyre nagyobb árat kapunk, az igényesebbek pedig több ezret is kifizethetnek havonta. Annyi előnye van a dolognak, hogy mindig fix összeget fizetünk, mert a rezsi és egyéb költségek is benne vannak az árban.
Január és június környékén, amikor véget érnek a félévek és tanévek, sok lakás és szoba felszabadul a városban, ilyenkor lehet jó helyeket találni. Vannak tulajdonosok, akik ügynökségek nélkül, személyesen adják ki lakásaikat; az aktuális szerződések lejártakor csak kitesznek az ablakra egy telefonszámot. Előnyben vannak ilyenkor azok, akik már eleve Milánóban élnek, vagy lakik ott ismerősük, így lehet lecsapni a legjobb helyekre.
Mindennapi kiadások
Bizonyára sokakat érdekelnek a piszkos anyagiak, ezért összefoglalom ezt a témakört is - bár nem szeretek beszélni róla. A havi lakbéren kívül számolni kell még a bevásárlás, a telefon, a tömegközlekedés és néha egy kis mulatozás költségeivel is. Ezek meglepően szinte mindig kevesebbet visznek el egy hónapban, mint maga a lakás.
A mobilszolgáltatás havi 10 eurónál kezdődik, és aki nem akar értelmetlenül több gigás adatforgalmat elpötyögni az okostelefonján (a mindenhol ingyen wifi világában), annak nem is kell többet szánnia rá.
A tömegközlekedés havi diákbérlete 17 euró. Az élelmiszer se sokkal drágább, mint Magyarországon. Hetente legalább 30 eurót rá kell szánni; 90 fölé is csak akkor szalad a kontó, ha több hétre előre veszünk tartósítható árut. Akinek van mosógép az otthonában, annak a mosással se kell különösebben számolgatnia (kb. fél évre előre meg lehet venni a mosószert), de amúgy a nyilvános mosodák se drágák.
Ez az a része a milánói életnek, ami sokkal előrébb jár a fejlődésben, mint a budapesti. Pedig itt is vannak rozzant, ősrégi buszok és villamosok, sőt kellemetlen utastársak is.
Három metróvonal és tíz elővárosi vasúti járat köti össze a várost az agglomerációval. Az ötös metró első szakaszát már át is adták, a negyedik építése pedig folyamatban van.
Úgy tűnik, a pontosságot és a kényelmet eléggé komolyan veszik, ha síneken gördülő járművekről van szó, mert a Magyarországon tapasztalt pofátlan késések és zsúfolásig telt kocsik itt még nem jöttek divatba. A metrónál természetesen beléptetőkapuk vannak, az állomásokon pedig folyamatosan működő jegyautomaták. Hallatlan, micsoda csúcstechnika!
A villamosok szépen behálózzák az egész várost, a nagykörúton pedig mindkét irányba körbe mennek a trolik. A megállók alapos, érthető tájékoztatást nyújtanak még a legelveszettebb turistáknak is: térkép mutatja a járat teljes vonalát, valamint kijelző mutatja, hány perc múlva jön a következő. És ha nem történik valami katasztrófa köztünk és a jármű között, akkor a kiírt idő szerint meg is fog érkezni.
A kocsikázást nem ajánlom senkinek. Egy olasz városban külföldiek számára kifejezetten veszélyes. Az olaszok vakmerőek, gyorsak, türelmetlenek, de szerencsére ügyesek is. A sztereotípiáknak megfelelően a milánóiak is régen felfedezték a városi robogózás előnyeit, tehát ne lepődjünk meg, ha a piros lámpánál sok Vespa és Piaggio előzget.
A nagykörúton külön úttesten haladhatnak a buszok, a robogók és a taxik, így a legnagyobb csúcsforgalomban sem tarthatja fel őket a torlódás. Apropó taxik: csak akkor használjuk, ha nagyon muszáj, mert drága. 7-10 euróba kerül csak az, hogy beszállunk, végül pedig átlagosan 20 euróba kerül a fuvar.
A kerékpárosok jól érezhetik magukat: bár nincs sok kerékpárút, a bringások egyre többen vannak. A városnak pedig már van saját biciklibérlő-rendszere.
Az M5 metró Milánóban
Felsőoktatás
Itt tartózkodásom lényege, hogy minőségi oktatást és értékes mesterdiplomát kapjak. Emiatt azt hiszem, már nem kell aggódnom, az eddig eltelt félév bebizonyította, hogy megérte idejönni. Van tandíj, nem is kevés, de minden egyes centjéért megdolgozik az egyetem.
Híres, sikeres és sokat tapasztalt designerek tanítanak minket, kissé más szemszögből, mint ami a műszakin volt. A műhely tele van hasznos kütyükkel és szerszámokkal, a tantermek is igényesen vannak berendezve. Tehát a tandíj itt valóban egy szolgáltatás díja, mellyel mi diákok meg vagyunk elégedve.
Vannak más egyetemek is a városban - miért is ne lennének még jó design sulik a design fővárosában, ugyebár. Többért is, meg kevesebbért is lehet a szakmát tanulni, a tehetséget pedig ösztöndíjakkal honorálják.
Miért jó ez? Az olasz és európai diákok csak akkor jönnek ide, ha komolyan gondolják, hogy ebből a szakmából akarnak megélni. Milánónak pedig Európán belül pont ezt a szerepet kell betöltenie: kiváló munkaerőt kell termelnie az iparnak.
Ugyanakkor jönnek rengetegen a tengerentúlról is. Az ő funkciójuk a legtöbb esetben annyi, hogy hozzák magukkal gazdag szüleik pénzét - tiszteletem a kivételnek, aki tényleg tud is valamit. Mert azt nem tudom megmondani, hogy a 95 százalékuk honnan szerzett bachelor diplomát. Viszont amikor hazatérnek, jól fizetett "sztárok" lesznek, mert itt szerezték a mester oklevelet.
Mondanom sem kell, hogy én melyik típus vagyok a kettő közül. Merész vállalkozás volt részemről, hogy családi megtakarításainkat erre a tanulásra mozgósítottam. Viszont sosem fogom megbánni, mert rengeteg új dolgot tanulok itt 2 év alatt.
A tandíj pedig arra motivál, hogy tanuljak, dolgozzak rendesen, mert ezt nem lehet elcseszni. Tanáraink tele vannak hasznos kapcsolatokkal, ezért érdemes imponálni nekik a szorgos órai munkával és a pályázatokon való részvétellel.
Karrierépítés
Ami a munkakeresést és a pályakezdést illeti, Milánó cseppet sem olyan jó hely, mint ahogy azt sokan gondolnák. Olaszországban is elég labilis a gazdaság, még az északi régiókban is komoly gondot jelent a fiataloknak a munkaszerzés.
Aki kebabot szeretne sütni, vagy utcát söpörni, az nyugodtan jöhet ide, csak alapfokú olasz nyelvtudás kell hozzá. Komolyabb állást, amihez diploma kell, nem mellesleg felsőfokú olasz tudás is, már nehezebb találni. Főleg a kreatív szakmákban, mert sok a jelentkező.
Sokan kérdezték már tőlem, tudok-e jó designer munkát valahol a városban, meg hogy nem kérdezném-e meg a helybéli ismerőseimet is, tudnak-e valamit. Bocsi, nem! Az olaszok nem fogják külföldieknek ajánlgatni azt a kevés jó munkahelyet, amit találnak, mert ők is szeretnének megélni valamiből.
Jómagam azért vagyok itt, hogy a tanulás mellett nemzetközi téren építgessek kapcsolatokat. Milánó nem azért várja a magamfajtákat, hogy a diploma után az első stúdióban behuppanjunk egy székre, és ott üljünk a nyugdíjas évekig.
Rengeteg üzletember jár errefelé a világ fejlődő országaiból, akik keresik a kreatív emberek társaságát. Arabok, oroszok, kínaiak, indiaiak, és a többiek mind idejönnek a Nemzetközi Bútorszalonra meg a Design Hétre. És ha találkoznak valakivel, akinek tetszik a portfóliója, akkor nem haboznak az ajánlatokkal.
Sokat nem tudok mondani azoknak, akik nem a kreatív szektorban akarnak elhelyezkedni. Mint mondtam, egyszerű fizikai munka itt is akad bőven, főleg most hogy a város szeretne épülni/szépülni a 2015-ben megrendezésre kerülő Expóra. De talán vannak még olyan helyek a világon, ahol többet lehet keresni betonkeveréssel. A többi értelmiséginek pedig igazán semmit se tudok ajánlani.
Egy bank nevét viselő torony
Gasztronómia
Az életben nekem mindig fontos volt az evés, így hát Olaszország ebből a szempontból is ideális választás volt számomra. Szeretek tésztázni, pizzázni, fagyizni. Vannak jó éttermek, bár hosszú távon jobban megéri, ha főz magára az ember. Nos, nekem az se megy rosszul.
Nagyon kellemes időtöltés tud lenni, ha az embert megvendégelik vacsorára olasz haverjai. Még a legszerényebb felszereléssel is igyekeznek igényesen ellátni a vendégeket, illetve tisztelni a hagyományokat. Az asszonytól a legféltettebb háziborig mindent bevetnek annak érdekében, hogy jól lakjunk.
A jó konyhaművészet a bevásárlásnál kezdődik. A piacokon lehet jóféle húst és zöldséget, valamint tejterméket venni. Akinek jó érzéke van hozzá, az itt is ugyanúgy tud válogatni, mint otthon.
Árban nagyon megéri, viszont időigényes, főleg ha nincs piac a lakóhelyünk közelében. Sajnos erről a módszerről már leszoktam, mert a közelemben van szupermarket, ahol mindent meg tudok venni. Sőt, legalább olyan jó az áru, mint a piacon.
A szezonális termékek talán egy kicsit később érkeznek a polcokra, de ez nem mindenkinek fontos. Viszont az olaszok nagyon védik és tisztességesen fogyasztják a hazai árut, így a legtöbb friss élelmiszer biztosan ott készült valahol a közelben, és nem a világ végéről hozták be.
Amit érdemes Olaszhonban enni: olívabogyó, olívaolaj, paradicsom, tészta, mediterrán gyümölcsök, hal, marhahús és persze olasz sajtok - csak azért emelem ki ezeket, mert tapasztalataim szerint jóízűek. Továbbá minden, ami a jó olasz ételek készítéséhez kell. Amikor hazamegyek Magyarországra, néha viszek olajat és sajtokat, mert jobban megéri itt venni, mint otthon az import árut.
Turizmus
Pár szóval megemlékezek a helyi látványosságokról azok kedvéért, akik csak utazgatni szeretnének errefelé. Milánóban a segítségem nélkül is meg lehet találni az olyan dolgokat, mint a Dóm, a Galleria, a Castello, az Utolsó Vacsora meg a sok múzeum.
Én nem az a típus vagyok, aki tüzetesen átvizsgálja az ilyen dolgokat, így hát szeretettel ajánlom az internet és az útikönyvek használatát, aztán sok sikert kívánok a városnézéshez.
A tipikus sightseeing buszok korrekt körutat tesznek meg, amelyeken szinte mindent látni lehet, ami vonzza a fényképezős, halászsapkás távol-keletieket. Csak hogy ne tűnjek teljesen bunkónak, felhívnám a figyelmet a Triennale múzeumra: kreatív embereknek és művészeknek kötelező feladat a megtekintése!
Amit én személyesen ajánlani tudok az ide látogatóknak, az a Navigli-zóna. A Dómtól délre fekvő területen rengeteg szép régi épület, hangulatos sétálóutca, finom ételek és kimért italok várják a turistákat. Aki ugyanezt keresi magasabb árfekvésben, annak irány a Brera-zóna, a Dómtól északnyugatra.
Akinek több mint egy napja van e városban tartózkodni, annak mindenképp érdemes kimenni a környékbeli kisvárosokba is. Monza, Bergamo, és Pavia nagyon szép helyek, a Comó-i tó vidéke káprázatos. Kocsival nincsenek messze a sípályák és a tengerpart sem.
Sport és szabadidő
Utálom a focit; de akik szeretik nézni, ahogy mások labdáznak, azoknak ajánlom megnézni egy Milan-meccset a San Siro stadionban. Állítólag jó móka. Jómagam autóport-őrült vagyok, így én a monzai Autodromora szoktam elzarándokolni.
Sportolásra (nemcsak nézésre) amúgy bőven van lehetőség. Uszodák és konditermek várják mindazt, aki nem akar tésztahasat növeszteni. A parkokba sokan járnak futkározni, a külvárosban szoktam néha street workout bandákat is látni. Egy szó mint száz: ez egy nagyváros, nem barlang, tehát minden lehetőség adott a testmozgásra.
Hogy a szabadidőt ne csak ivással és tanulással töltsék a fiatalok, jó időben sokat járnak a város parkjaiba. Piknikezés és szabadtéri játékok is le tudják kötni a figyelmüket, nemcsak a netezés.
A városban kevés pláza van, így a bevásárlóutcákban elég jó forgalom van. Mozi és színház is akad bőven. Aki IMAX-re vágyik, az itt rosszabbul jár, mint Budapesten, mert a keleti agglomerációba kell érte mennie, nagyon messzire.
Piknik a Parco Sempionéban
Éjszakai élet
A bulizás Olaszországban nem olcsó mulatság, így akik szeretik csinálni, azok megbecsülnek minden egyes alkalmat, ami adódik rá. Az igényesebb zenés szórakozóhelyekre a belépő 15-30 euró is lehet, az italokat itt minimum 10 euróért adják. Olcsóbb helyeken, főleg a külvárosokban vagy még messzebb, már 5 eurós vagy akár ingyenes belépővel lehet bejutni, a sör pedig csak(!) 5 euró.
Tanév közben a diákok inkább boltban vett üzemanyaggal táplálják magukat, egy sör ez esetben csak 1 euró. A bulizás pedig házibuli (vagy vacsora) és utcabálozás kombinációja a legtöbb esetben.
Koncertek tekintetével Milánó szerencsés helyzetben van, mivel a híresebb zenekarok gyakran figyelembe veszik a turnéjuk tervezése során ezt a nagyvárost.
Több nagyszínpados szórakozóhely is van, mint pl az Alctraz, továbbá a Rho Fiera is helyet biztosít a sztárfellépőknek. Az sem ritka, hogy ingyenes koncertet nyomnak a város főterén.
Tömeg a Dóm téren
Konklúzió
Érdemes volt-e idejönni? Erre a válasz csakis igen lehet, persze nem mindegy, milyen szemszögből. Jó itt tanulni, emberek közt lenni, szórakozni és kikapcsolódni. Akinek semmi dolga sincs Olaszországban, annak is érdemes egyszer az életben eljönnie, hogy megtapasztalja ezt az életérzést.
Én úgy vagyok vele, hogy amíg befejezem az egyetemet, igyekszem kiélvezni minden egyes percét a Milánóban töltött időnek. Minden lehetőség adott rá, hogy ezt túlköltekezés nélkül megtegyem.
Abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy később is itt maradnék, mert idővel biztosan tovább visz az a vágy, ami idehozott: csak menni kell előre, menni és világot látni!
Akit érdekelnek még részletesebb élménybeszámolók Milánóról, azt szeretettel várom a blogomra! Szeptembertől új posztokkal jelentkezem, addig is nevessenek, szörnyülködjenek, szórakozzanak vagy unatkozzanak az eddigi írásaimon. Nem fogják megbánni, vagy talán mégis."
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig.
Utolsó kommentek