Amikor külföldre költözünk, nem csak országot, hanem nyelvet is váltunk. Elhagyjuk (legalábbis egy időre) az anyanyelv jelentette biztonságos területet és bizonyos mértékig újjászületünk egy új nyelvben és társadalomban.
Szavazz a Határátkelőre a Goldenblogon - egy kattintás ide és a Közélet kategóriában már voksolhatsz is!
Nemrégiben a gyerekek külföldi iskolai tanulmányai és ennek következményei, a magyar nyelv és kultúra esetleges (és részleges) elvesztése kapcsán már elég sok szó esett (különösen a kommentekben) erről a kérdésről, ám most szívesen továbbvinném a témát, mert úgy gondolom, ez a határátkelés egyik igen fontos része.
Ráadásul nemrégiben a New York Timesban belefutottam egy cikkbe, melynek szerzője, Costica Bradatan a Texas Tech University tanára és a The Los Angeles Review of Books vallási / összehasonlító tudományok szerkesztője nem kevesebbet állított (igaz, az írókra vonatkoztatva), hogy a nyelvcsere olyan, mint egy újjászületés.
Bradatan szerint más esetben ritkán lehet megfigyelni az emberi én újjáalkotásának ennyire drámai megnyilvánulását. Mint írja, a világ másképp mutatja meg magát egy japán és egy francia nyelven alkotó írónak, azaz a valóság képét nagyban befolyásolja, hogy milyen nyelven gondolkozunk (és ebben az esetben: írunk) róla.
Úgy véli, egy író esetében a nyelv nem csupán olyasmi, amit használ, hanem alkotóeleme. Így aztán amikor egy író nyelvet vált, akkor gyakorlatilag lerombolja, majd apránként újjáépíti önmagát. Amikor pedig az új nyelven alkotni kezd, akkor a világa is újjászületik, miközben az anyanyelve egyre kevésbé tűnik természetesnek.
Nem szeretném természetesen részletekbe menően idézni az egész cikket (akit érdekel, az ide kattintva elolvashatja) ugyanakkor, ez egy olyan kérdés, ami szerintem egy határátkeléssel foglalkozó blogon mindenképpen vitára érdemes.
Nyelvi buktatók
Az én személyes tapasztalatom (noha nem vagyok író) meglehetősen összetett. Egyfelől ismerek olyan embereket, akik hosszú évtizedek óta külföldön élnek, mégis úgy beszélnek magyarul, mintha ki sem mozdultak volna Magyarországról. (Persze ebben azért van egy kis túlzás, hiszen akadnak elkerülhetetlen buktatók, például egyes angol, német, spanyol, stb. kifejezések tükörfordításai – angolban ilyen például a „veszek egy taxit", ami természetesen nem azt jelenti, hogy az illető megy és vásárol egy egész autót magának, hanem csak rendel egyet. De még sorolhatnám hosszan.)
Ugyanakkor olyanokat is ismerek, akik esetében jóval rövidebb időszak után (ez lehet akár pár év) drámaian leromlik a csak ritkán használt anyanyelv minősége, és ennek semmi köze semmilyen felvett pózhoz, egyszerűen másképp reagálnak a megváltozott nyelvi környezetre.
Keveredő nyelvek
A másik érdekes aspektus, hogy amikor az ember külföldön él, ha nem figyel kifejezetten rá, könnyen elkezdenek becsúszni a magyar beszédbe is a befogadó ország szavai és kifejezései, különösen, ha olyan ember társaságában van, aki mindkét nyelvet bírja.
Néha egészen hétköznapi kifejezésekről van szó, mert egyszerűen egy idő után (és ebben az esetben még évekre sincsen szükség) először az angol, német, spanyol, stb. ugrik be egy adott szituációban, és miután a beszélgetőpartner is érti mindkét nyelvet, mindegy, melyiket használjuk.
Velem előfordult ilyesmi nem is egyszer, és kifejezetten oda kell figyelni, hogy tisztán használjuk az anyanyelvet és ne keverjünk bele idegen szavakat.
A szakma szavai
A harmadik élethelyzet az ember szakmájával kapcsolatos, ahol szerintem egy idő után még akkor is óhatatlanul lecserélődnek a magyar szakkifejezések, ha eredetileg magyarul tanulta a szókincset. Speciel én angolul tanultam és a mai napig problémát okoz és néha kifejezetten el kell gondolkodnom, ha a magyar szakkifejezést szeretném megtalálni.
Nektek mi a tapasztalatotok?
Visszatérve Costica Bradatan cikkére, szerinte a nyelvet váltó írók egy idő után már csupán egy másik idegen nyelvként tekintenek anyanyelvükre. Az ír Samuel Beckettet hozza fel példaként, aki (miután franciául kezdett írni) azt mondta az angolról: „Borzalmas nyelv, amit még mindig túl jól ismerek".
Amikor az ember nyelvet vált, elveszíti az anyanyelvi ösztöneit, nincs már, ami kísérje az útján, ehelyett a tudatosság lép előtérbe. Azaz míg az anyanyelvi alkotás során nagyon erősen van jelen az ösztön, addig egy idegen, tanult nyelv esetében az író már tudatosan válogat a megfelelő szavak, kifejezések között.
Costica Bradatan szerint (és ez az állítás szintén egy egész komoly és hosszú beszélgetés alapja lehet) bizonyos értelemben végül is nem az ember vált nyelvet, hanem a nyelv változtatja meg őt.
Titeket megváltoztatott a nyelv?
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig.
Utolsó kommentek