Ma hajóra szállunk, és kicsit bepillantunk az ottani életbe, igaz, Tibor írása annak elsősorban pozitív oldalát emeli ki. Mottója szerint „a bátrak néha nagyobb utat járnak be egy pillanat alatt, mint mások egy életen át". Nyilván sokan egyoldalúnak találjátok majd a történetét, de ő így élte meg és ezeket tartja belőle fontosnak. Majd jól megkommentelitek... :)

„Balázs barátom nemrég a Mindent csak egy kalandnak tekintettem című írásában - többek között – megemlítette, hogy 9 évig hajózott. Na, gondoltam, ez azért több misét megér, így a megszokott posztoktól eltérően most nem egy országot szeretnék bemutatni élményeimen keresztül, hanem az óceánjárókon dolgozók életét, benne az örömeiket, a megoldásra váró feladataikat, a kalandokat és nem utolsó sorban a mindezekkel járó belső fejlődés lehetőségét.

A vágy

"Mennék én, ha lenne miből" - hallom évek óta, mintha a pénz lenne a legfőbb mozgatórugója bárminek is ebben a világban. De mi van azokkal, akik pénz nélkül is megvalósítják céljaikat? Tán csak nem a vágy az, ami oly erőt ad, hogy bármit képes lehet vele elérni, megvalósítani?

Ha a vágy és hozzá az elkötelezettség, kitartás a helyén van, - mint mindazoknak, kiknek írásait százszámra lehet itt olvasni -, akkor szinte nincs akadály. Valahonnan jönni fog a pénz és a téged támogató emberek, események tömege. Ellenkező esetben...

Hogy miért érdemes hajón dolgozni?

Beszélhetnék itt arról a pénzmennyiségről, melyet otthon kevesen tudnak félrerakni (nagyon nem mindegy hogy az ember nincs ráutalva arra a banki kölcsönre, ami érthetetlenül a vételár többszörösére duzzad évek, évtizedek alatt), de beszélhetnék különböző nyelvekről is, melyeket nagyon jól meg lehet tanulni az ott található multikulturális környezetben, vagy azokról a földrészekről, országokról melyekbe könnyedén el lehet jutni.

Továbbá beszélhetnék a Föld majdnem minden szegletében megtalálható barátaimról és a velük együtt átélt megfizethetetlen élményekről, illetve a szakmai fejlődésről mely segítségével bárhol megállja a helyét az ember...

...de még ezeknél is fontosabbnak tartom azt a belső fejlődést melyen keresztülmentem (mentünk) évek alatt, melyeket itthon nem hiszem, hogy megszerezhettem volna.

Ezek közé sorolom a külső-belső tartást, nyugodt magabiztosságot, a dolgokhoz, emberekhez való hozzáállást, dolgokra való rálátást, világlátást és ebből fakadóan egy kis bölcsességet.

A hajón nagyon komoly elvárások vannak melyeknek meg kell felelni. Aki erre hajlandó és nem hátrál meg, az olyan alapot kap, melyet az élet bármilyen területén tudni fog hasznosítani.

A kezdetek

Nyilván 2001 őszén - amikor is jelentkeztem hajóra - a fent említett dolgokra még nem volt rálátásom, csak annyit tudtam, hogy szeretnék minél több országba eljutni. Ha tudtam volna, hogy ennél olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben nem tudom bejárni gyönyörű Földünket, akkor ezt a lépést jóval előbb megtettem volna.

Lényeg a lényeg, 2001 karácsonyát már a hajón ünnepeltem - volna, ha nem kellett volna karácsony napján is dolgoznom. Remélem, nem mondok senkinek újat avval, hogy a hajón dolgozni kell. Sokat.

A munka intenzitása és a mennyisége az, ami a kezdőkre eleinte sokkolóan hathat. Szabad nap – munkahelytől függően - nincs vagy roppant kevés. Akinek ez így nem éri meg az messzire kerülje el a hajót. Aki nem szeretne fél évig egy 6 m2-es ablaktalan kabinban másodmagával lenni, az is. Aki nem beszél jól angolul, az is. Igen, az otthonihoz képest jó fizetést és az utazást nem adják ingyen.

Otthonom az úszó város

Mekkorák is ezek a hajók? 25 ezer - 225 ezer regisztertonna között találunk tenger- ill. óceánjárókat. A hajók súlyánál nem a nálunk használatos súlymértéket használják, hanem az úgynevezett regisztertonnát (GT), ami nem súlymérték, hanem a hajók befogadóképességének, szállítóképességének űrmértékben kifejezett egysége. 1 bruttó regisztertonna kb. 2,8 m³ hasznos hajótérnek felel meg.

A 46 ezer regisztertonnás Titanic ötször (!) volt kisebb, mint a jelenlegi legnagyobb 225 ezer regisztertonnás Oasis of the Sea és az Allure of the Sea tengerjárók.

A Titanicnak még a víz felett 53 méteren található kéménymagassága sem érhette volna el a két hajó legfelső szintjeit, illetve a hajók egyenkénti 360 méter hossza majdnem egy futballpályányival (91 méter) nagyobb, mint a Titanic volt. Arról nem is beszélve, hogy a Titanic összlétszáma közel ugyan annyi volt, mint csak maga a személyzet ezeken a hajókon, szám szerint 6296 utasra 2165 fős személyzet jut.

Az átlagos tengerjárók, melyeken idáig voltam, 100 - 150 ezer regisztertonnásak. Nyilván hajótársaság függő, hogy mi található azok belsejében, és hogy azokat lehet-e adott személyzetnek használni. Ahol eddig voltam, evvel nem volt probléma.

Nagyon nem mindegy hogy a munkahelyet leszámítva csak a személyzeti szintekre vagyok korlátozva, vagy szinte mindent használhatok - persze adott formában és időben - amit a vendégek is igénybe vehetnek.

Ezek a teljesség igénye nélkül a következők voltak: golf-, kosárlabda-, röplabda-, tenisz- és csúszdapályák, medencék, konditerem szaunával (persze ezeken a helyeken mindig kevesebb vállalkozó szellemű utas volt, mint a bároknál vagy az éttermeknél, amit speciel nem bántam), szépségszalon, diszkó, ajándékboltok, színház.

Ezen kívül ott volt még a bárok és éttermek tömkelege, ahol a mexikói nachostól, a „marha jó" filet mignonig, a japán sushitól a tradicionális olasz pizzáig, a francia salátáktól a csodálatosan elkészített tortákig, a mindig friss déli gyümölcsöktől a hűsítő fagylaltkelyhekig minden kapható volt.

Meg kell jegyeznem, természetesen az utasok jelentős részét adó amerikaiaknak is kellett kedvezni (PR), így hamburger és hot-dog is volt a hajón szép számmal. Mondanom sem kell, még csak a közelükbe sem mentem ezeknek.

Hová lehet eljutni?

Mivel elsősorban a kalandvágy vitt a hajóra, így mindent megtettem azért, hogy semmiből ne maradjak ki. Akár mondhatnám, hogy volt szerencsém mind a 6 kontinensre eljutni, de mivel a szerencsében nem hiszek, így azt mondom, hogy „megdolgoztam" azért, hogy lehetőleg mindenhova eljussak.

Kétszer kértem és kaptam olyan hajót, mellyel a Földet megkerülhettem. Évek alatt Alaszkától Antarktiszig a Föld 101 országának több száz városában jártam, arról nem beszélve, hogy sok országba sikerült 30-40-szer „kikötnöm" évek alatt.

Úsztam delfinekkel, rájákkal, búvárkodtam cápákkal, vadvízi eveztem, ültem elefántháton és voltam gleccser túrán, de oldalakat írhatnék a mediterrán vagy ázsiai utak kulturális élményeiről, a latin- és dél-amerikai partok a letűnt civilizációiról, a norvég fjordok vagy Új-Zéland természeti látványosságairól, vagy akár Grönland, Alaszka, Antarktisz hósapkás hegyeiről, gleccsereiről. Ez persze csak egy apró része annak a 3-4 száz túrának melyekben évek alatt részem lehetett.

Nem azért említem meg ezeket, hogy bárki is felnézzen rám, ez már rég nem érdekel, csupán azt akarom evvel mutatni, hogy ezt mind el lehet érni. Sőt! Sok olyan magyarról tudok, akik sokkal több helyen jártak, mint én, tehát van mit behoznom.

Nyilván ha lett volna ezekre az utazásokra elköltendő 80 millió forintom, akkor ezeket a helyeket bejárva nem kellett volna dolgoznom mellette. Nem volt. Így dolgoztam és eljutottam oda ahova eljutottam. Ingyen. (Ja bocs, nekem fizettek...)

Ahová a vendégeknek tilos belépni

Érdekes helyek a személyzetnek kialakított szintek és helyiségek, ahova mondanom sem kell, biztonsági okokból utasoknak tilos volt tartózkodniuk. A legjobban úgy tudnám összehasonlítani a vendégek szintjeivel, mint a katolikus és református templomok belső kialakítását.

Míg a katolikus templomok belső díszítése rendkívül gazdag freskókban, szobrokban, stukkókban, addig a reformátusoknál fehér, üres falakat találhatunk. Kb. ekkora különbség van az utastér és a személyzetnek fent tartott rész között.

Amiben mind a kettő megegyezett az az, hogy a nap 24 órájában takarítva volt, mindennek megvolt a maga helye és ezt szigorúan be is tartatták. A személyzeti kabinok között is voltak különbségek. Voltam olyan kabinban (csak meghívott vendégként) ahol egy kb. 6m2 helyen négyen voltak elszállásolva, de ez régen volt, ilyeneket tudtommal manapság nem alakítanak ki. Általában ekkora kabinban maximum ketten tartózkodnak, de ha valaki feljebb jut a ranglétrán, akkor akár kiutalhatnak neki egy olyan kabint, melyben egyedül lehet.

Ezeken kívül minden hajón van személyzeti konditerem, többféle személyzeti étterem, illetve crew bar-nak nevezett több száz fős helyiség, ahol egy részében könyveket, boltot, internet helyiséget, bárt, a nagyobbik részében diszkót találhatunk ahol karaokézhattunk, zenélhettünk, ihattunk (!), a személyzet nem dolgozó részével végre találkozhattunk, de a legtöbb esetben őrülten táncoltunk, kiadván az aznapi feszültséget. Nézzük meg az alábbiakban, kik azok akik a személyzeti bárban megfordulnak.

A láthatatlan hierarchia

A személyzet az óceánjárókon, - általam máig érthetetlen módon - egy láthatatlan vonallal van ketté osztva. Az egyik oldalon van a crew-nak nevezett személyzet, mely döntően takarítókból, (úgy személyzeti rész takarítóiból, mint a vendégek szobáinak a takarítóiból), a mosodai alkalmazottakból, szakácsokból, felszolgálókból, bárosokból, mosogatókból és a biztonsági személyzetből áll.

Ők adják ki a személyzet döntő részét. Sokkal kevesebb dolgot tehetnek meg a hajón mint a többiek, például nem mehetnek fel az utastérbe munkaidő után, kevesebb idejük van kimenni, illetve zömmel ők tartózkodnak a „víz alatt" is, a 2. és a 3. emeleten.

A másik oldalon voltunk mi, az un. staff. Zenészek, táncosok, fényképészek, spában dolgozók, kaszinósok, túrát szervezők, gyerekekre ügyelők, recepciósok és a mögöttük dolgozó pénzügyesek, illetve nem utolsó sorban az orvosi és a tiszti személyzet. (Bocs, ha valakit kihagytam.)

Mi többnyire a víz feletti részben voltunk elszállásolva egy picivel jobb kabinokban, külön étkezde többféle ételekkel, és ami nagyon fontos volt számunkra, hogy munkaidő után is (persze meghatározott keretek mellett) használhattuk a vendégek számára kialakított szórakoztató helyiségeket.

Nagyon nem mindegy hogy a hajón eltöltendő 6 hónap alatt nagy részben a munkahely és a kabin között ingázom, vagy ha időm engedi, mehetek a konditerembe, szaunázhatok, kaphatok masszázst, úszhatok, napozhatok, futhatok a tizenakárhányadikon, focizhatok, kosárlabdázhatok, használhatom a bárokat és az éttermek egy részét, illetve megnézhetem az összes show műsort.

Pénz vagy szabadidő?

Az a tapasztalatom hogy alapvetően kétféle okból jönnek a hajóra dolgozni az emberek. Az egyik a pénz, mindegy mennyit kell érte dolgozni, a másik a szabadidő és a szabadabb élet érzése, kevesebb pénzért. (Persze kivételek mind a két esetben vannak, de az egy külön fejezet lenne).

Azok, akik sok pénz akarnak összegyűjteni azért, hogy az otthon maradt családot, illetve az iskolába menő gyereke(ke)t támogatni tudják, nagyobb lakást, házat akarnak venni, ne adj' Isten adósságuk van, azokat nem érdekli, hogy mennyit dolgoznak, vagy hogy a kikötéskor kitudnak-e jutni a hajóról. Egy a lényeg, a minél több pénz összegyűjtése.

A másik oldalon vannak azok (és ide tartozom én is), akik ugyan kevesebbet dolgoznak és kevesebbet is keresnek, mint az átlag, viszont szabadabban mozognak a hajón, és szinte mindig ki tudtak menni, amikor a hajó kikötött.

Számomra fontosabb volt, hogy lássam a világot, minél több országba eljussak, és minél többet tapasztaljak. Sokan nem osztják nézetem, nyilván nekik más céljaik voltak, vannak.

Amit mind a két fél magáénak tudhat, az az a fajta világlátás, szemléletváltozás, tapasztalat, melyet otthon nem vagy nagyon nehezen szerezhet meg az ember. Itthon jobbára ugyanaz a hatás éri az embert napról napra, évről évre, kint meg több tucat ország bebarangolása, megismerése, megértése viszonylag rövid idő alatt, nem beszélve a multinacionális és multikulturális személyzet (van úgy hogy 40 különböző országból) napi szintű kapcsolatáról, akaratlanul is átformálja az embert.

Még valami...

Nem tudom beszámolómból kihagyni a hajós létünk szerves részét képező folyosó- és kabinpartikat. Ezek a személyzeti bárhoz hasonló, ám jóval kevesebb főt tartalmazó multikulturális összejövetelek voltak, mely fő célja a feszültség levezetése volt alkohol segítségével.

Nem ritkán előfordult, hogy a hajó építésénél eredetileg 2 főre tervezett kabinban 10-12 ember halmozódott fel, ami azzal a hátránnyal járt, hogy elég szűkösen lehetett csak elférni, főleg ha a társaság fele már be volt rúgva.

Ilyenkor már nem érte meg megkockáztatni, hogy felmenjünk a személyzeti bárba, ahol néha tisztek is megfordultak. Néha az is baj volt, ha a hajnalban munkába induló pincérek miattunk nem tudtak aludni egész este. De hát hogy is tudtak volna, ha velünk buliztak???"