oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 29. 07:18,  Utazás a Föld körül 380 komment

2013. június 29. 07:18 Határátkelő

Utazás a Föld körül

Ma hajóra szállunk, és kicsit bepillantunk az ottani életbe, igaz, Tibor írása annak elsősorban pozitív oldalát emeli ki. Mottója szerint „a bátrak néha nagyobb utat járnak be egy pillanat alatt, mint mások egy életen át". Nyilván sokan egyoldalúnak találjátok majd a történetét, de ő így élte meg és ezeket tartja belőle fontosnak. Majd jól megkommentelitek... :)

hajó buli.jpg

„Balázs barátom nemrég a Mindent csak egy kalandnak tekintettem című írásában - többek között – megemlítette, hogy 9 évig hajózott. Na, gondoltam, ez azért több misét megér, így a megszokott posztoktól eltérően most nem egy országot szeretnék bemutatni élményeimen keresztül, hanem az óceánjárókon dolgozók életét, benne az örömeiket, a megoldásra váró feladataikat, a kalandokat és nem utolsó sorban a mindezekkel járó belső fejlődés lehetőségét.

A vágy

"Mennék én, ha lenne miből" - hallom évek óta, mintha a pénz lenne a legfőbb mozgatórugója bárminek is ebben a világban. De mi van azokkal, akik pénz nélkül is megvalósítják céljaikat? Tán csak nem a vágy az, ami oly erőt ad, hogy bármit képes lehet vele elérni, megvalósítani?

Ha a vágy és hozzá az elkötelezettség, kitartás a helyén van, - mint mindazoknak, kiknek írásait százszámra lehet itt olvasni -, akkor szinte nincs akadály. Valahonnan jönni fog a pénz és a téged támogató emberek, események tömege. Ellenkező esetben...

Hogy miért érdemes hajón dolgozni?

Beszélhetnék itt arról a pénzmennyiségről, melyet otthon kevesen tudnak félrerakni (nagyon nem mindegy hogy az ember nincs ráutalva arra a banki kölcsönre, ami érthetetlenül a vételár többszörösére duzzad évek, évtizedek alatt), de beszélhetnék különböző nyelvekről is, melyeket nagyon jól meg lehet tanulni az ott található multikulturális környezetben, vagy azokról a földrészekről, országokról melyekbe könnyedén el lehet jutni.

Továbbá beszélhetnék a Föld majdnem minden szegletében megtalálható barátaimról és a velük együtt átélt megfizethetetlen élményekről, illetve a szakmai fejlődésről mely segítségével bárhol megállja a helyét az ember...

...de még ezeknél is fontosabbnak tartom azt a belső fejlődést melyen keresztülmentem (mentünk) évek alatt, melyeket itthon nem hiszem, hogy megszerezhettem volna.

Ezek közé sorolom a külső-belső tartást, nyugodt magabiztosságot, a dolgokhoz, emberekhez való hozzáállást, dolgokra való rálátást, világlátást és ebből fakadóan egy kis bölcsességet.

A hajón nagyon komoly elvárások vannak melyeknek meg kell felelni. Aki erre hajlandó és nem hátrál meg, az olyan alapot kap, melyet az élet bármilyen területén tudni fog hasznosítani.

A kezdetek

Nyilván 2001 őszén - amikor is jelentkeztem hajóra - a fent említett dolgokra még nem volt rálátásom, csak annyit tudtam, hogy szeretnék minél több országba eljutni. Ha tudtam volna, hogy ennél olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben nem tudom bejárni gyönyörű Földünket, akkor ezt a lépést jóval előbb megtettem volna.

Lényeg a lényeg, 2001 karácsonyát már a hajón ünnepeltem - volna, ha nem kellett volna karácsony napján is dolgoznom. Remélem, nem mondok senkinek újat avval, hogy a hajón dolgozni kell. Sokat.

A munka intenzitása és a mennyisége az, ami a kezdőkre eleinte sokkolóan hathat. Szabad nap – munkahelytől függően - nincs vagy roppant kevés. Akinek ez így nem éri meg az messzire kerülje el a hajót. Aki nem szeretne fél évig egy 6 m2-es ablaktalan kabinban másodmagával lenni, az is. Aki nem beszél jól angolul, az is. Igen, az otthonihoz képest jó fizetést és az utazást nem adják ingyen.

Otthonom az úszó város

Mekkorák is ezek a hajók? 25 ezer - 225 ezer regisztertonna között találunk tenger- ill. óceánjárókat. A hajók súlyánál nem a nálunk használatos súlymértéket használják, hanem az úgynevezett regisztertonnát (GT), ami nem súlymérték, hanem a hajók befogadóképességének, szállítóképességének űrmértékben kifejezett egysége. 1 bruttó regisztertonna kb. 2,8 m³ hasznos hajótérnek felel meg.

A 46 ezer regisztertonnás Titanic ötször (!) volt kisebb, mint a jelenlegi legnagyobb 225 ezer regisztertonnás Oasis of the Sea és az Allure of the Sea tengerjárók.

A Titanicnak még a víz felett 53 méteren található kéménymagassága sem érhette volna el a két hajó legfelső szintjeit, illetve a hajók egyenkénti 360 méter hossza majdnem egy futballpályányival (91 méter) nagyobb, mint a Titanic volt. Arról nem is beszélve, hogy a Titanic összlétszáma közel ugyan annyi volt, mint csak maga a személyzet ezeken a hajókon, szám szerint 6296 utasra 2165 fős személyzet jut.

hajó 1.jpg

Az átlagos tengerjárók, melyeken idáig voltam, 100 - 150 ezer regisztertonnásak. Nyilván hajótársaság függő, hogy mi található azok belsejében, és hogy azokat lehet-e adott személyzetnek használni. Ahol eddig voltam, evvel nem volt probléma.

Nagyon nem mindegy hogy a munkahelyet leszámítva csak a személyzeti szintekre vagyok korlátozva, vagy szinte mindent használhatok - persze adott formában és időben - amit a vendégek is igénybe vehetnek.

Ezek a teljesség igénye nélkül a következők voltak: golf-, kosárlabda-, röplabda-, tenisz- és csúszdapályák, medencék, konditerem szaunával (persze ezeken a helyeken mindig kevesebb vállalkozó szellemű utas volt, mint a bároknál vagy az éttermeknél, amit speciel nem bántam), szépségszalon, diszkó, ajándékboltok, színház.

Ezen kívül ott volt még a bárok és éttermek tömkelege, ahol a mexikói nachostól, a „marha jó" filet mignonig, a japán sushitól a tradicionális olasz pizzáig, a francia salátáktól a csodálatosan elkészített tortákig, a mindig friss déli gyümölcsöktől a hűsítő fagylaltkelyhekig minden kapható volt.

Meg kell jegyeznem, természetesen az utasok jelentős részét adó amerikaiaknak is kellett kedvezni (PR), így hamburger és hot-dog is volt a hajón szép számmal. Mondanom sem kell, még csak a közelükbe sem mentem ezeknek.

Hová lehet eljutni?

Mivel elsősorban a kalandvágy vitt a hajóra, így mindent megtettem azért, hogy semmiből ne maradjak ki. Akár mondhatnám, hogy volt szerencsém mind a 6 kontinensre eljutni, de mivel a szerencsében nem hiszek, így azt mondom, hogy „megdolgoztam" azért, hogy lehetőleg mindenhova eljussak.

Kétszer kértem és kaptam olyan hajót, mellyel a Földet megkerülhettem. Évek alatt Alaszkától Antarktiszig a Föld 101 országának több száz városában jártam, arról nem beszélve, hogy sok országba sikerült 30-40-szer „kikötnöm" évek alatt.

Úsztam delfinekkel, rájákkal, búvárkodtam cápákkal, vadvízi eveztem, ültem elefántháton és voltam gleccser túrán, de oldalakat írhatnék a mediterrán vagy ázsiai utak kulturális élményeiről, a latin- és dél-amerikai partok a letűnt civilizációiról, a norvég fjordok vagy Új-Zéland természeti látványosságairól, vagy akár Grönland, Alaszka, Antarktisz hósapkás hegyeiről, gleccsereiről. Ez persze csak egy apró része annak a 3-4 száz túrának melyekben évek alatt részem lehetett.

Nem azért említem meg ezeket, hogy bárki is felnézzen rám, ez már rég nem érdekel, csupán azt akarom evvel mutatni, hogy ezt mind el lehet érni. Sőt! Sok olyan magyarról tudok, akik sokkal több helyen jártak, mint én, tehát van mit behoznom.

Nyilván ha lett volna ezekre az utazásokra elköltendő 80 millió forintom, akkor ezeket a helyeket bejárva nem kellett volna dolgoznom mellette. Nem volt. Így dolgoztam és eljutottam oda ahova eljutottam. Ingyen. (Ja bocs, nekem fizettek...)

Ahová a vendégeknek tilos belépni

Érdekes helyek a személyzetnek kialakított szintek és helyiségek, ahova mondanom sem kell, biztonsági okokból utasoknak tilos volt tartózkodniuk. A legjobban úgy tudnám összehasonlítani a vendégek szintjeivel, mint a katolikus és református templomok belső kialakítását.

Míg a katolikus templomok belső díszítése rendkívül gazdag freskókban, szobrokban, stukkókban, addig a reformátusoknál fehér, üres falakat találhatunk. Kb. ekkora különbség van az utastér és a személyzetnek fent tartott rész között.

Amiben mind a kettő megegyezett az az, hogy a nap 24 órájában takarítva volt, mindennek megvolt a maga helye és ezt szigorúan be is tartatták. A személyzeti kabinok között is voltak különbségek. Voltam olyan kabinban (csak meghívott vendégként) ahol egy kb. 6m2 helyen négyen voltak elszállásolva, de ez régen volt, ilyeneket tudtommal manapság nem alakítanak ki. Általában ekkora kabinban maximum ketten tartózkodnak, de ha valaki feljebb jut a ranglétrán, akkor akár kiutalhatnak neki egy olyan kabint, melyben egyedül lehet.

Ezeken kívül minden hajón van személyzeti konditerem, többféle személyzeti étterem, illetve crew bar-nak nevezett több száz fős helyiség, ahol egy részében könyveket, boltot, internet helyiséget, bárt, a nagyobbik részében diszkót találhatunk ahol karaokézhattunk, zenélhettünk, ihattunk (!), a személyzet nem dolgozó részével végre találkozhattunk, de a legtöbb esetben őrülten táncoltunk, kiadván az aznapi feszültséget. Nézzük meg az alábbiakban, kik azok akik a személyzeti bárban megfordulnak.

A láthatatlan hierarchia

A személyzet az óceánjárókon, - általam máig érthetetlen módon - egy láthatatlan vonallal van ketté osztva. Az egyik oldalon van a crew-nak nevezett személyzet, mely döntően takarítókból, (úgy személyzeti rész takarítóiból, mint a vendégek szobáinak a takarítóiból), a mosodai alkalmazottakból, szakácsokból, felszolgálókból, bárosokból, mosogatókból és a biztonsági személyzetből áll.

Ők adják ki a személyzet döntő részét. Sokkal kevesebb dolgot tehetnek meg a hajón mint a többiek, például nem mehetnek fel az utastérbe munkaidő után, kevesebb idejük van kimenni, illetve zömmel ők tartózkodnak a „víz alatt" is, a 2. és a 3. emeleten.

A másik oldalon voltunk mi, az un. staff. Zenészek, táncosok, fényképészek, spában dolgozók, kaszinósok, túrát szervezők, gyerekekre ügyelők, recepciósok és a mögöttük dolgozó pénzügyesek, illetve nem utolsó sorban az orvosi és a tiszti személyzet. (Bocs, ha valakit kihagytam.)

Mi többnyire a víz feletti részben voltunk elszállásolva egy picivel jobb kabinokban, külön étkezde többféle ételekkel, és ami nagyon fontos volt számunkra, hogy munkaidő után is (persze meghatározott keretek mellett) használhattuk a vendégek számára kialakított szórakoztató helyiségeket.

Nagyon nem mindegy hogy a hajón eltöltendő 6 hónap alatt nagy részben a munkahely és a kabin között ingázom, vagy ha időm engedi, mehetek a konditerembe, szaunázhatok, kaphatok masszázst, úszhatok, napozhatok, futhatok a tizenakárhányadikon, focizhatok, kosárlabdázhatok, használhatom a bárokat és az éttermek egy részét, illetve megnézhetem az összes show műsort.

Pénz vagy szabadidő?

Az a tapasztalatom hogy alapvetően kétféle okból jönnek a hajóra dolgozni az emberek. Az egyik a pénz, mindegy mennyit kell érte dolgozni, a másik a szabadidő és a szabadabb élet érzése, kevesebb pénzért. (Persze kivételek mind a két esetben vannak, de az egy külön fejezet lenne).

Azok, akik sok pénz akarnak összegyűjteni azért, hogy az otthon maradt családot, illetve az iskolába menő gyereke(ke)t támogatni tudják, nagyobb lakást, házat akarnak venni, ne adj' Isten adósságuk van, azokat nem érdekli, hogy mennyit dolgoznak, vagy hogy a kikötéskor kitudnak-e jutni a hajóról. Egy a lényeg, a minél több pénz összegyűjtése.

A másik oldalon vannak azok (és ide tartozom én is), akik ugyan kevesebbet dolgoznak és kevesebbet is keresnek, mint az átlag, viszont szabadabban mozognak a hajón, és szinte mindig ki tudtak menni, amikor a hajó kikötött.

Számomra fontosabb volt, hogy lássam a világot, minél több országba eljussak, és minél többet tapasztaljak. Sokan nem osztják nézetem, nyilván nekik más céljaik voltak, vannak.

Amit mind a két fél magáénak tudhat, az az a fajta világlátás, szemléletváltozás, tapasztalat, melyet otthon nem vagy nagyon nehezen szerezhet meg az ember. Itthon jobbára ugyanaz a hatás éri az embert napról napra, évről évre, kint meg több tucat ország bebarangolása, megismerése, megértése viszonylag rövid idő alatt, nem beszélve a multinacionális és multikulturális személyzet (van úgy hogy 40 különböző országból) napi szintű kapcsolatáról, akaratlanul is átformálja az embert.

Még valami...

Nem tudom beszámolómból kihagyni a hajós létünk szerves részét képező folyosó- és kabinpartikat. Ezek a személyzeti bárhoz hasonló, ám jóval kevesebb főt tartalmazó multikulturális összejövetelek voltak, mely fő célja a feszültség levezetése volt alkohol segítségével.

Nem ritkán előfordult, hogy a hajó építésénél eredetileg 2 főre tervezett kabinban 10-12 ember halmozódott fel, ami azzal a hátránnyal járt, hogy elég szűkösen lehetett csak elférni, főleg ha a társaság fele már be volt rúgva.

Ilyenkor már nem érte meg megkockáztatni, hogy felmenjünk a személyzeti bárba, ahol néha tisztek is megfordultak. Néha az is baj volt, ha a hajnalban munkába induló pincérek miattunk nem tudtak aludni egész este. De hát hogy is tudtak volna, ha velünk buliztak???"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: hajó

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr815383029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 07:33:11

najo, de mit dolgoztal?
azt ertem, hogy felsobb reteg voltal, de konkretan?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 07:34:28

@Babette_: majd akkor mond ha kiveseztem, amugy is mennyel vizsgazni

think different 2013.06.29. 07:38:24

Eh, olvastam volna tovább...:/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 07:38:25

pedig egy jo hamburger van olyan, mint egy filet mignon, sot inkabb jobb

VHB 2013.06.29. 07:39:50

@hagyma: Gondolod, hogy végig ugyanabban a munkakörben volt? Szerintem nem és a sztori szempontjából szvsz mindegy is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 07:42:55

Erdekes poszt.

Vicces elkepzelni, ahogy a pici, mosolygos indonez takarito lereszegedik :)

Kerdes: a borravalorol irnal par szot? Hogyan? Mikor? Milyen aranyban? Kik kapjak?

Melyik tarsasagnal voltal/vagy?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 07:44:16

@hagyma:
Ezt csak alatamasztani tudom :)
Mit vizsgazol?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 07:45:12

@VHB: hogy lenne mar mindegy
hat az fontos, mit melozott
en nem gondolok semmit, en kerdeztem
mi volt a melo?
de mar megyek aludni, nekem esti mesenek pont jol jott
jol fogok aludni:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 07:46:11

@Kovermadar: Babette vizsgazik nem en
en utolso vizsgam mar meg volt:)
en mar az eletben nem vizsgazok:)

Egon Krenz 2013.06.29. 07:49:13

Jó írás. Gratula a szerzőjének.

h734790 2013.06.29. 08:11:33

Ezt én is olvastam volna tovább... Követeljük a folytatást! :)

Link elek 2013.06.29. 08:24:31

ez az, még több hajós posztot

2013.06.29. 08:34:04

Nézdmá, még egy kolléga :)

Csak nem Carnival Cruise? Sok jót hallottam, főleg ami a személyzetet érinti...Mibe, h nem pincér voltál :D

Kövérmadár: óceánon az út végén borítékot osztanak, ahhoz tartozik egy megajánlott jatt és személyesen kapja meg a pincér.Helyenként van "pool" ahol a vendégek a nagy közösbe hajigálnak.Ezzel csak az a probléma, h olyan menedzsmentet még nem hordott a hátán hajó, ahol ne nyúlnának bele.Igen, aki 10.000u$-t keres, annak pont hiányzik még annyi...Szánalom, de ettől még ők is emberek...

Folyamon főleg pool van, sőt egyre jobban próbálják a vendégeket a különböző utazási irodák ebbe az irányba terelni, h enyhítsék a bérfeszülséget.Míg egy pincér 5x mennyiségű borravalót kap, addig egy mosogató 0-t. Ezen lehet vitatkozni, h jogos-e vagy sem, hogy támogassuk a hátrányos helyzetű melósokat vagy sem, ettől függetlenül ez a trend...

A világlátásért irigyeltem az óceánosokat, a bődületes mennyiségű munkáért kevésbé.Szerencsés vagy, h kijutottál.De nem írtad le, h azért a többség akváriumost játszik (belülről egy kis ablakon át tekint ki az elsuhanó külvilágra) mert be van osztva "dutyba" hogy a csókosok vagy főnökök kijussanak...Az ára a kijutásnak, hogy a délutáni pihenődből faragsz 1-2 órát azért, h kimehess sietve egy koktélt szürcsölni, meg pár fotót lőni. Ettől függetlenül megéri, mert olyan helyekre jut el az ember, ahova másképp csak rengeteg pénz árán. Bár mióta boom van meg ezerrel jönnek ki a hajók, esik az ára az utaknak mint a nyeletlen balta.

üdv. egy recis ;)

Link elek 2013.06.29. 08:41:10

staff: aki beszelhet/beszelnie kell vendegekkel
crew: mindenki egyéb

Len.Mag 2013.06.29. 08:42:47

Engem is érdekel, mi(ke)t csinál(t)

2013.06.29. 08:45:04

Kemény meló ez a hajózás, de "iszonyat" sok pénzt lehet vele keresni, mert szállásra nem kell költened, ahogyan kajára sem, és se időd se energiád költeni a pénzed. Azt mondjuk nem tudom, hogy hogyan kapják az emberek a fizut, a szerződés lejárta után egyben v. havonta. (?)

DieNanny CH 2013.06.29. 08:51:51

@Philosoraptor:

Ez jó kérdés, bár szerintem úgy, ahogy a hajó 'államában" (amelyik országhoz tartozik): vagy 2hetente, vagy havonta. Gondolom utalják arra a számlára, amit az illető megadott, mert kártyával lehet fizetni hajón is.
Vagy tévedek?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.29. 09:01:04

Ez egy kifejezetten jó írás.
:)
Engem is érdekelne, hogy mi volt a beosztása, sikerült-e előrelépni, stb...
Köszi.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.29. 09:05:10

@Len.Mag: Leírta mivel foglalkozik, evvel is és avval is. Mit nem értesz evven?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.29. 09:15:22

Egyszer utaztam így, egy kommunista hajón Havanna és Rostock között, 12 nap volt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 09:16:30

@zseketto88:
Mikor mi voltunk (MSC Poesia, 2013 februar), akkor mindenki a kozosbe fizette a jattot. Ez valahol $12/fo/ej volt.
Tehat ezt lefolozi a tiszti kar, a maradekot pedig szetosztjak?

Az szamit, hogy milyen ertekelest az ad ember adott teruletnek? Mi pl. az egekig magasztaltuk a szobaban a takarito/rendrako sracot, mert eszmeletlen mit dolgozott (eszmeletlen milyen rendetlenek voltunk :) ).

Erdekes vilag, de nekem kielegito, ha vendeg vagyok :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 09:18:56

@DieNanny:
Ez ennel sokkal bonyolultabb. (Mar a fizetes) :)

A hajok pedig... nagy reszuk (amin mi utaztunk es amiket lattunk) Panamaban bejegyzett hajok voltak.

LyukasBogrács 2013.06.29. 09:43:55

"A másik oldalon voltunk mi, az un. staff. Zenészek, táncosok, fényképészek, spában dolgozók, kaszinósok, túrát szervezők, gyerekekre ügyelők, recepciósok és a mögöttük dolgozó pénzügyesek, illetve nem utolsó sorban az orvosi és a tiszti személyzet. (Bocs, ha valakit kihagytam.)"

A kapitányt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 09:51:54

@LyukasBogrács:
Erős a gyanúm, hogy a kapitány a tiszti személyzet szerves részét képezi :)

VHB 2013.06.29. 09:58:49

@hagyma: Nemrég olvastam ezt:
sporolok.blog.hu/2013/06/27/11_dolog_amit_erdemes_abbahagynod_ha_szeretnel_egy_jobb_eletet
Ez a poszt, meg a másik több pontban passzol. Nekem ezért mindegy, hogy srác maga volt a hajócsavar esetleg könyvelt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 10:23:05

@VHB:
Ördekes lista. A többségével egyet értek, van 1-2 amivel annyira nem (de ez nem jelenti, hogy butaságnak gondolom).
Valószínű azért, mert kicsit másképpen gondolkozom, mint a normális ember.

"Nekem ezért mindegy, hogy srác maga volt a hajócsavar esetleg könyvelt. "
- Teljesen egyetértünk.
Bár szerintem hagymát csak a kíváncsiság hajtja, de a lényeg (szerintem), minden dolgok leglényegesebbike az, hogy boldog volt-e a posztoló. Ha igen, akkor teljesen irreleváns, hogy mit csinált.

Len.Mag 2013.06.29. 10:26:54

@én már a fény gyermeke vagyok: Aha. És mit takar az ez meg az? Ukulelén játszik? Breakel? Bébicsősz?
Mit nem értesz ezen?

BTBTBT 2013.06.29. 10:27:56

"Balázs barátom"?
Ez most lekezelő modor vagy ismeritek egymást?

Az egész poszt olyan, mintha útikönyvekből lenne összeollózva a sok kaland.

Szigetelné el magát évekre a fene egy óceánjáró tenyérnyi kabinjában azért, hogy "sok pénzt" keressen.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Anno a kapitalista hajók 6 nap alatt is megtették azt az utat. Ma pedig már a komcsi hajóknak sem tartto tovább 5-nél.

Balázs Kiss 2013.06.29. 10:30:00

Sziasztok! Remélem Tibi nem haragszik meg de tudok válaszolni arra ,hogy mivel foglalkozott. Kaszinóban dolgozott, ezért amikor ki volt kötve a hajó ők nem dolgozhattak.
Annyiban egészíteném ki amit elmondott ,hogy nem 2 hanem 3 részre tagolódik a személyzet. Crew / staff / officer.
A tiszteknek a staff-nál is több előjoga van. A tiszti étkezdében felszolgálják az ételeket és van 'wardroom' ami tiszti bár. Oda csak tisztek mehetnek be. Ja... és a tiszti kabinokat naponta takarítja egy steward. Valóban erős a határvonal a 3 fajta személyzet között.

2013.06.29. 10:34:38

@Barátusz: Úgy lesz az sok pénz, hogy nem kell költenie semmire. Bizonyára külföldön is tudna olyan fizetésért dolgozni, mint a hajón, csak nem biztos, hogy anyagilag jobban kijön. Persze sok mindent fel kell áldozni a pénzért.

Amarante 2013.06.29. 10:36:06

remelem lesz folytatasa,mert ez szamomra nem volt tul erdekes.Eddig is jol elvoltam anelkul,hogy az oceanjarok pontos adatait tudtam volna es nagy valoszinuseggel tovabbra is el lettem volna:):)
Es igen:ha vki oceanjaron dolgozik idonkent kikot itt-ott:):)Remeljuk tobbet megtudunk a kovetkezo kikoteskor:):)

BTBTBT 2013.06.29. 10:56:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
A hajók sebességével arra reflektáltam, hogy annyira "odavagy" a komcsikért.
Akkoriban (80-as évek?) milyen kamerát használtál? Leicát? Canont?
Rostock-kal tisztában vagyok, de mik azok a konténerek? Teherhajón utaztál? Személyszállító nem vitt Európába?
Nem piszkálódás, de esetleg potyautas voltál?

@Balázs Kiss:
Szia!
Így már tisztább az egész, csak azt nem értem, hogy miért mástól tudjuk ezt meg. Miért nem volt benne "Tibi" posztjában.
A szkepticizmusom mondatja velem, nem a genyóság, de: Balázs=Tibi?

@Philosoraptor:
Nem arról írtam, hogy miből lesz a sok pénz, hanem hogy rohadna ezért valaki 3 négyzetméteren éveken át, még ha más városban is köt ki.
Arról persze szívesen olvastam volna, hogyan látta azokat a kikötőket.

01234567 2013.06.29. 10:59:26

Off, és szerintem ezért jogosan lehet kimoderálnak, de erről csinálhattál volna egy posztot. Ez tudom szubjektív, de nekem minden benne van, amit a külföldi léttel kapcsolatban gondolok, és mondanék. Külön pozitívum, hogy az átlagos Index szint helyett, mind a két végletet bemutatja a társadalomban. Nekem szinte tökéletes dokumentum film.
film.indavideo.hu/video/f_menjek_maradjak
Még egyszer elnézést, de ez a poszt nagyon nem fogott meg, egy átlagos egoista, elég megszokott irománya, csak nem egy országban, hanem egy hajón játszódik, (tudom hogy valós) de egy kis Norbi feeling-el.

Balázs Kiss 2013.06.29. 11:11:16

@Barátusz: Igazából meg sem lepődök. A saját posztomnál is meggyanúsítottál ,hogy kitaláltam az egészet. Most meg kitaláltam Tibit, hogy egy hajós posztot kitehessek? Túl sok összeesküvés elméletet olvasol.

BTBTBT 2013.06.29. 11:12:01

@01234567:
Te mindig belinkelsz valami külföldön éléssel kapcsolatosat...

Miért nem csinálsz belőle te posztot, aztán beküldöd álnéven? De komolyan...

BTBTBT 2013.06.29. 11:15:57

@Balázs Kiss:
A saját posztoddal kapcsolatban is azt állítottad, hogy meggyanusítottalak, de aztán ott is ki kellett javítsalak, úgyhogy a reakciódon meg sem lepődöm. Persze nem fogod visszaolvasni, mert beégnél vele.
És akkor sem azt állítottam, hogy az egészet kitaláltad, hanem hogy egyes részek nem voltak benne hihetőek.

Jelen esetben pedig egy kérdést tettem fel, nem kijelentettem, hogy te vagy Tibi. De neked ez nyilván fel sem tűnt. :)

Semmiféle összeesküvés-elméletet nem olvasok, viszont az internetes információ forrásának megbízhatatlansága igencsak tény.

VHB 2013.06.29. 11:16:43

@diggerdriver: Ez valami (neo)náci áthallás, ugye? Egy bevándorló ne legyen már náci, kissé visszás. Ja és nemcsak a bevándorlóknál, de az másik történet.

Balázs Kiss 2013.06.29. 11:23:12

@Barátusz: A kérdés feltevéseddel pedig természetesen még véletlenül sem szerettél volna valamire utalni. Neked a parlamentben lenne a helyed és ezt nem dicséretnek szántam.
Rosszindulatú és kötekedő vagy. Csavard a szót bárhogy ez a tény. Ezzel én befejeztem. Nem szokásom szájkaratéba belemenni.

01234567 2013.06.29. 11:25:38

@Barátusz: Ezt most nem értem. Vagy összetévesztesz valakivel, vagy csak kötözködsz. Esetleg a skandináv erdők közismert óriása, ki napfényre kővé változik? :)

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:30:14

@Balázs Kiss:
Nekem (es nem kritizalni akarom a baratodat) ez a poszt inkabb egyfajta bemutato, felvezeto, nem pedig poszt. Mint egy movie trailer, nem pedig a film.
Persze, a tema maga erdekes, valoszinuleg sokan olvasnak is, dehat ez inkabb csak valamifele megvillantasa annak, hogy 'ahh, mennyi mindenrol tudnek meselni'.

Nameg milyen autoja van a baratodnad :-)

(Baratusszal meg ne foglalkozz, o attol erzi okosnak magat, hogy hulyesegeket kerdez es feltetelez :-))

kutya vacsorája 2013.06.29. 11:30:20

miért érzem úgy, hogy egy hajótársaság toborzója ez itt? amúgy érdekes.
csak megjegyzem: gyűlölöm ezeket a hajókat, úgy szennyezik a tengereket, mint semmi más. és még annál is értelmetlenebbül, céltalanabbul (vö: az olajszállítók legalább visznek vmit a-ból b-be, amit ott hasznosítani lehet.)

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:31:13

@01234567:
Azt tudod, hogy a kulfoldon elok nem nezhetnek indavideot?

01234567 2013.06.29. 11:36:06

@VHB: Rommel tudtommal soha nem volt tagja az NSDPA-nak. És mivel tudott a Hitler elleni merényletről, de nem jelentette, azért is kellett meghalnia. Csak katona volt, mondjuk azon lehet vitatkozni milyen. De csak katona volt.

01234567 2013.06.29. 11:36:57

@morsels: Erről fogalmam sem volt! Miért?

Amarante 2013.06.29. 11:40:50

@01234567:

Mert nem erdemeljuk meg:):):)

2013.06.29. 11:42:26

@diggerdriver: ez most komoly, hogy jonak tartod, hogy valaki Rommelt kiteszi, mint avatar?

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:42:49

@01234567:
Hogy miert, azt nem tudom. Gondolom a savszelesseg, meg a server teljesitmenye nem elegendo, a bovites arat meg nem igazolja a befolyo haszon. Aztan persze az is lehet, hogy nem rendelkeznek a kulfoldi terites jogaval.
Viszont az teny, hogy az indavideok nagy reszet kulfoldrol nem lehet nezni.

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:43:41

@charlieharper:
Tetelezzuk fel, hogy ironikus volt a megjegyzese.
Joindulatbol.

01234567 2013.06.29. 11:47:55

@Amarante: @morsels: Hát ebben az esetben ezt sajnálom, ha tudjátok nézzétek meg valahol, nagyon ott van. És aki kicsit is nyitottab, az megérti-érzi, nem csak New Yorkra, az USA-ra igaz, bárhol, bármikor. És ez a melós srác benne. Nagyon komoly.

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:49:13

@01234567:
En szivesen megneznem, csak nem tudom :-)
Sot, ezek az indasok olyan ravaszak, hogy ha magyar proxit hasznalok, azt is kiszurjak :-)
De ha van mashol, akkor en kivancsi lennek ra.

01234567 2013.06.29. 11:50:15

@morsels: Akkor pláne megoldhatná a bloggazda hogy ide külföldön is nézhető formában felkerüljön.
@Barátusz: Látod, látod kis Buksim, csak volt értelme hogy szóba hoztam!

01234567 2013.06.29. 11:53:25

@morsels: Hidd el, egy kint élőnek, vagy aki volt kint tartósabban szinte "kötelező" film!Tudom ízlések és pofonok különbözőek, de nekem be is jött nagyon. Minden esetre jobb "vitát" lehetne róla folytatni, mint erről a csónakosról, ilyen stílus nálam amúgy sem nyerő.

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:54:08

@01234567:
A bloggazda felelos azert, hogy te milyen linket teszel be? :-)
Miert nem mindjart Orban Viktor :-)

VHB 2013.06.29. 11:54:18

@01234567: Zsír, hogy csak katona volt, de a nickben a 88, az meg véletlen. Faszért kell rejtőzködni, ha vki náci, akkor vállalja.

morsels (törölt) 2013.06.29. 11:54:45

@01234567:
Mondom, szivesen megneznem... de nem tudom :-)

Balázs Kiss 2013.06.29. 11:54:52

@kutya vacsorája: A hajók környezet szennyezéséről pár szót engedj meg. A luxushajókról tudok némi információval szolgálni. A luxus hajókon van Waste Disposal Management ami azt jelenti ,hogy az utolsó papírszalvéta is újra lesz hasznosítva. Az Incenerator room-ban van néhány ,szerintem piszkosul alulfizetett Philipino, Indonéz akik a hajón keletkező szemetet szelektálják és tárolják a következő kikötőig. Alu italos doboz présgépbe és kockát nyomnak belőle. Az üvegeket apró kavics méretűre töri egy gép és konténerbe rakják. A hajón keletkező szennyvíz kétféle lehet. Szürke és fekete. A fekete átmegy egy szűrési folyamaton és csak a ... khmm... sűrűje marad ott. A többi szürke lesz. A szürke vizet is tisztítják és az Environmental Officer ha mintát vett és megfelelően tiszta akkor minimum 12 mérföldnyire a parttól a vízbe lehet engedni.
A légszennyezésről. Nos akár hiszed akár nem, ott is komoly előrelépések vannak és az égéstermékekből a legveszélyesebb anyagokat kiszűrik. Az ételmaradékokat egy daráló pépesíti és kivonják belőle az olajat. Ezek után azt is a tengerbe lehet engedni minimum 12 mérföldnyire a parttól. Nem mondanám ,hogy öko turizmusnak számít a luxushajózás mint nyaralási forma, de tény ,hogy a nagy hajós cégek a környezetszennyezés minimalizálását ma már az üzletstratégiájuk részének tekintik és igyekeznek egymásra licitálni.

Szt Elvíz 2013.06.29. 11:56:48

@charlieharper: Múltkor valaki Sztálint használta avatarnak és érdekes módon senki nem volt rá érzékeny.....

Latcho Rom 2013.06.29. 11:57:01

Mukodik az, csak friss proxyt hasznalj, most szedtem le a NY bevandorlos magyar dokut, meg valami cserhalmis filmet

2013.06.29. 11:58:43

@Szt Elvíz: engem az is zavarna, ha latnam.

Latcho Rom 2013.06.29. 12:00:49

@01234567: Hogy mindenre s mindenkire igaz lenne abban nem vagyok biztos, de valoban erdemes megnezni.

morsels (törölt) 2013.06.29. 12:01:23

@shakti_rom:
Szoval vadasszak a proxikat :-)
Most jut eszembe, hogy te ki a fasz lehetsz.

2013.06.29. 12:03:46

@Balázs Kiss: a hajokon nem az oriasi diesel motorok vannak?

01234567 2013.06.29. 12:03:49

@charlieharper: Most komolyan, (csak értelmes vitát vagyok hajlandó folytatni) mi a gond azzal a Rommel avatarral? Ha valaki "katonabuzi", a rommel imádat elég gyakori betegség, de ettől nem náci minden esetben, ahogy Rommel sem volt az, sőt, mint hivatásos katona inkább lenézte őket.

Amarante 2013.06.29. 12:03:58

@charlieharper: Most mit izeltek!!!Lehet bejott a sapkaja:):):)Ki tehet rola,hogy ez a fazon pont Pommel fejen lathato:):)

Szt Elvíz 2013.06.29. 12:06:27

@charlieharper: Azért nem kellene ezeket olyan véresen komolyan venni, csak magadat húzod fel értelmetlenül.
Ráadásul van aki a tömeggyilkosokat tekinti példaképnek. Ilyen is van.

01234567 2013.06.29. 12:06:35

@shakti_rom: Elfogadom, szubjektív voltam, mivel engem nagyon megfogott. De szerintem mint dokumentum film is nagyon jól van megcsinálva.

2013.06.29. 12:07:38

@VHB: Rommel nem volt náci, olvassál egy kis történelmet, mielőtt hülyeséget írsz...

01234567 2013.06.29. 12:07:54

@Szt Elvíz: Rommel miért tömeggyilkos? Most komolyan, olvastál te egyetlen történelem könyvet is?

morsels (törölt) 2013.06.29. 12:11:02

@01234567:
Elivleg igazad van, csak azert nem mindegy, hogy valaki Napoleont, Nagy Sandort, Julius Ceasart, vagy Pattont, esetleg Montgomeryt valasztja avatarnak.
Vagyishat vegulis mindegy, csak ez valami jelzes is, ugye.

Balázs Kiss 2013.06.29. 12:12:08

@charlieharper: Dehogynem. De a környezetszennyezés nem csak a dízel generátorokból származik. Minden lehetséges szennyezést igyekeznek minimalizálni. Ha egy 4000 férőhelyes hotel és egy 4000 férőhelyes hajó (mindenre kiterjedő)környezetszennyezését vizsgálnánk akkor a hajó magasan nyerne. Mármint kevésbé szennyezi a környezetet.

Szt Elvíz 2013.06.29. 12:14:10

@01234567: Egy szóval sem állítottam hogy Rommel tömeggyilkos.
Charlieh. érzékeny ezekre és gondolom nála Rommel és Hitler egy kalap.
De Sztálin az volt!

nyuszigonosz 2013.06.29. 12:18:12

Ezt a posztot is jó volt olvasni.

Latcho Rom 2013.06.29. 12:22:19

@morsels: Odaat irtam hogy kell, nem koll vadaszni.

morsels (törölt) 2013.06.29. 12:22:20

"History will be kind to me for I intend to write it."
Winston Churchill.

Aztan ebbe botlottam, mig kerestem ezt az idezetet (szinten Churchill):
"The best argument against democracy is a five-minute conversation with the average voter."

:-)

Latcho Rom 2013.06.29. 12:24:00

@01234567: Volt egy hasonlo doku, szinten ny magyarokrol, sajnos nem emlekszem a cimere...

Tamana 2013.06.29. 12:24:23

Talán avval kéne kezdenem, köszönöm hogy olvastátok a blogomat. Nem is gondoltam hogy egyszer még híres leszek. Ha-ha. Olvasva a hozzászólásokat, egyiknél-másiknál szét röhögtem a fejem. Nem baj, még így is megérte. Csupán annyit szeretnék hozzátenni hogy a Földön élő 7 milliárd embernek 7 milliárd féle meglátása, rálátása, vágya, feladata van. Én egy vagyok ezek közül így nyilván nem tudok (és nem is akarok) mindenkinek megfelelni. Akinek teszik az használja fel belőle azt amit, akinek meg nem, hmm..... igazából az sem baj. /The world is spinning and we all part of it./ A Föld forog és mi mindannyian részei vagyunk ennek. - és ez így van jól. :-)

Latcho Rom 2013.06.29. 12:31:56

Indavideo kinti magyaroknak:

en ezt a listat hasznalom:www.proxynova.com/proxy-server-list/country-hu/

Most eppen: 81.0.104.90 8080

Nem a neten nezem oket, downloadhelperrel leszededm ha megindul a film, aztan apple tv.

VHB 2013.06.29. 12:32:46

@Philosoraptor:
1. Nem írtam, hogy Rommel náci volt-e vagy sem. Ha tudod, próbáld beidézni. Számomra a náci Németország hadseregének tábornoka avatarként, plusz a nickben 88 neonáci áthallást jelent. Erre kérdeztem rá diggertől.
2. A tanácsaidat kéretlenül ne osztogasd.
3. Te melyik "katonai hagyományőrző egyesület" tagja vagy?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.06.29. 12:33:21

Héééé, és hol a folytatás???

Ez szuper volt, de mire kezdtem belemelegedni, már véget is ért. Oldalakon át tudtam volna még olvasni, nagyon közel áll a posztoló felfogása az enyémhez.

Hol vannak a vicces sztorik, érdekes kalandok, necchelyzetek, a leírások hogy melyik nép utasai hogyan viselkednek, milyen egzotikus helyeken kikötve az ember mit csinálhat, stb.? :)

Követelem a folytatást!!! Kell még!!!

BTW. Akinek bejön az életforma de nem érzi közelinek a vendéglátózást, annak ajánlom a "wind turbine technician" szélturbina-szerelős melókat. Nagyon hasonló jellegű életformát ad. Folyamatos utazás szerte a világban, mindenhol csak 2-3 hétig lakni, egész korrekt fizu (átlagban havi netto 0,5 - 1 milla között alakul), a cég fizet majdnem mindent a meló idején (szállás, utazás, felszerelés, kocsibérlés, stb.) napi 12 óra meló, de cserébe 2/3-ad vs. 1/3-as a meló - szabadnap arány. :)

Mondjuk akinek tériszonya van, az felejtse el a fentit. Meg azért ehhez valami középfokú műszaki végzettség kell...

2013.06.29. 12:33:33

@Tamana: @Balázs Kiss: irnatok arrol, hogy milyen vegzetseg kell egy ilyen hajora tisztnek, kapitanynak lenni (nem vagyokmerintett, de erdekelne). Hany ev mire valaki vegigmassza a rangfokozatokat?

01234567 2013.06.29. 12:37:52

@morsels: Hidd el, pl. Napoleont a maga idejében úgy aposztrofálták mint Hitlert az ő idejében. A hasonlat meg nem is áll ebben az esetben Rommel nem a diktátor volt, ő csak egy Ney marsall maximum, mondjuk jobb kvalitással, az igaz.
Pattont meg inkább hagyjuk, mert ha már itt tartunk, őt pl. a saját katonái nem rajongták, sőt. Katonailag, meg pont ő volt az amerikai Rommel.

morsels (törölt) 2013.06.29. 12:45:01

@01234567:
Egyszeruen aki Rommel kepet hasznalja avatarnak, az egyfajta uzenet. Es persze amolyan sunnyogos, megmagyarazhato(nak gondolt), olyan 'tuljarunk a tobbiek eszen', de attol meg ujnaci.

En a magam reszerol inkabb befejeznem itt.

Balázs Kiss 2013.06.29. 12:46:28

Azt hiszem a tisztekről nekem van több fogalmam, úgyhogy ezt magamra vállalom. :) A luxushajókon 5 féle tiszt van. Navigációs, Mérnök, Orvos, Környezetvédelmi és Hotel.
A kapitány navigációs tiszt és négy csíkja van. A legalacsonyabb tiszti rangfokozat a nav tiszteknél a kadét (fél csík). Általában már középiskolai szinten elkezdik. Mire egy luxus óceánjáró kapitánya lesz az jó 30 év tapasztalat. A legfiatalabb kapitány akit valaha megismertem a negyvenes évei vége felé járt.
Majdnem minden nagy tengerjáró országnak megvannak a maguk bentlakásos intézményei ahol képzik ezeket a tiszteket.

01234567 2013.06.29. 12:47:24

@morsels: Ezt a témát én is, mert félre visz csak a másik oldalon.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 12:51:46

@Tamana:
Nagyon szívesen, de milyen blogot?
És ki vagy te? :)

Amarante 2013.06.29. 12:54:49

@Kovermadar: A poszt iroja es erre a posztra gondolt:):):)

morsels (törölt) 2013.06.29. 13:11:53

@01234567:
Tudod haver, tolem aztan mindenki azt valaszt avatarnak, amit akar. Sot, tolem akar a svasztikat is a homlokara tetovalhatja, nem fogok szolni.

De ha egy europai azt kezdi el magyarazni, hogy o hindu vallasi megfontolasokbol tette, akkor bosszantani fog, hogy hulyenek nez.
Remelem erted.

2013.06.29. 13:13:29

@VHB: A 88 jogos, habár lehet a születési éve is akár. :)

Egyik egyesületnek sem.

2013.06.29. 13:15:50

@VHB: Amúgy a Wehrmacht pár százaléka volt csak tagja a náci pártnak. Szóval a náci hadsereg is elég erős kifejezés.

2013.06.29. 13:16:31

@01234567: Megnéztem, jó volt.

2013.06.29. 13:18:39

@01234567: Annyi volt a különbség kettejük között, hogy Rommel tehetségesebb volt.

Robert N. Danahi 2013.06.29. 13:19:30

Ebből nem lesz-e könyv? "A hosszútávhajózó magányossága'. Még ezt tán el is olvasnám. /Jó...mondjuk nem vetekszik egy féléves erasmus ösztönbulidíjjal..../

VHB 2013.06.29. 13:19:35

@Philosoraptor: Birtokos szerkezet, nem jelzői. És nem lenne erős, úgy sem. A születési év a legvalószínűbb, az adott környezetben. :-)

morsels (törölt) 2013.06.29. 13:21:34

@Robert Noel Danahi:
Milyen maganyossag?
Sosem volt egyedul :-)

Robert N. Danahi 2013.06.29. 13:24:38

@morsels: távol a rokonaitól, te! vagy családi biznic lenne?

morsels (törölt) 2013.06.29. 13:28:35

@Robert Noel Danahi:
Ja...
Huszon evesen ennek nincs akkora jelentosege, plane ha 6 negyzetmereren osztozik massal (masokkal), meg hat egy ilyen hajo gyakorlatilag olyan lehet, mint a sorkatonasag :-).
(najo, nem egeszen, de a szuloi hazban biztos nem volt olyan pattogos ido es munkabeosztas meg fegyelem, mint a hajon)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.29. 13:30:32

@Robert Noel Danahi: Nem magányos, ott van neki Manuel a kazánfűtő. Avval fél év hajókázás alatt közeli kapcsolatba lehet kerülni 6 nm2-en.

2013.06.29. 13:59:10

@Robert Noel Danahi: Szepesi Nikolett könyvére is van igény... Ezek után nincsen miről beszélni.

Tamana 2013.06.29. 14:02:56

Nagyon szívesen írok még a hajós élményeimről, de itt és most kérem azokat, akiknek a fenti, Utazás a Föld körül cikkem nem tetszett, az fölöslegesen ne olvassa el a jövőbeli hajós cikkemet sem. Egyrészt, mert ugyan ilyen hangvételű írás lesz, másrészt meg csak egymás idejét vesztegetjük. Köszönöm. :-)
Egyébként meg sokkal jobban szeretném ha az írásomat azok folytatnák akik ezen felbuzdulva kimennek, átélik amit átélnek, látják azt amit, és hazajőve már lesz a cikkhez kapcsolódó személyes élményük, ezáltal betudják fejezni azt. Ennek nagyon tudnék örülni! :-)

2013.06.29. 14:03:49

@VHB: Még ha így is van, ki nem szarja le. Amíg nem hirdeti az általad feltételezett ideológiáját, addig ugyanannyi joga van itt lenni, mint bárki másnak.

VHB 2013.06.29. 14:06:16

@Philosoraptor: Szepesi Nikolett = Ana Bognaro? Vagy lemaradtam egy kissé?

VHB 2013.06.29. 14:08:25

@Philosoraptor: Ez így van és nem is neki címeztem a kérdésemet. Részemről lezárható ez a vonal. Részedről is ok? A többiektől bocs.

Igényes 2013.06.29. 14:12:42

@Tamana: Nekem ugyan tetszett, de a világért sem vesztegetném az idődet (bár nem tudom mivel), meg azt sem szeretem, ha egy posztíró agyonsértődik attól, hogy egy-két nem hasraeső komment is előfordul elvétve.... szóval kihagyom.
Javaslom a következő elejére írd oda, hogy kizárólag folyamatos maszturbáció közepette olvasható, és a végén Téged méltató, minimum 300 szavas szabadverset kell írni. Különben ijgumbujgum.

Robert N. Danahi 2013.06.29. 14:17:23

@Philosoraptor: Nos igaz, de mondjuk Szepesi Kisasszony nem is félév alatt szerezte meg a könyvéhez szükséges tapasztalatot.

Igényes 2013.06.29. 14:20:33

@Philosoraptor: Az az a kedvesen prostituált jellegű hölgy, aki a vaginájával pózol?

Igényes 2013.06.29. 14:24:57

Megnéztem, ő az. Két poszttal korábban volt valami a majomarcú lányokról. Nos, nem kell azért sehová se menni.

sport.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2013/05/29/szepesi-nikolett(4).jpg

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 14:32:28

1. hamburgert nem eszünk mert az ciki amerikai kaja?
2. innen látható a széles látókör és bölcsesség amit a krúzshipek üzemeltetői ajándékoznak a személyzetnek :)
3. a szerző minden bizonnyal az óceánjáró víz alati részének tökfőzeléke :)

na most elolvasom a kommenteket :)

Igényes 2013.06.29. 14:35:01

@pappito: Pedig nekem egész bejött, amíg nem kezdett el hepciáskodni. De hát ilyen állat az ember, elvárja hogy nyalják a seggét, ha csinál valamit. És azt is, hogy az a nyalás egyöntetű legyen, mert ha valami kilóg, az fáj.

Nincs ezzel baj, csak én nem szeretem.

33621 2013.06.29. 14:35:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ezek a fotók egy teherhajón készültek, ezzel utaztatok nem személyszállítóval?

33621 2013.06.29. 14:42:34

@01234567:
Ezt már én is kiposztoltam de csak egy ember reagált rá, de ö meg külföldről nem tudta megnézni!

zopilote 2013.06.29. 14:43:11

@Balázs Kiss:
" Az Incenerator room-ban van néhány ,szerintem piszkosul alulfizetett Philipino, Indonéz a -
kik a hajón keletkező szemetet szelektálják és tárolják a következő kikötőig. "
Az incenerator szerintem egetessel kapcsolatos waste managment dolog, lenyegeben egy ke-
mence, amiben elegetik a szemetet.
Amikor Vancouverben laktam, kedvenc idotoltesem volt a kikotoben nezni az Alaszkaba in -
dulo hatalmas oceanjarok ki - es bepakolasat. Lattam nehanyszor azert, hogy tankolas koz -
ben par szaz (igen 100!) liter olaj belefolyt az oceanba, rossz tomites vagy hanyagsag miatt.
Gondolkoztam rajta, hogy elmegyek egy ilyen utra, de az utasokat figyelve, elment tole a ked-
vem, leggtobbje sznob vagy nyugdijas volt.
Leszerelesem utan jelentkeztem az akkor meg viragkorat elo MAHART tengerhajozasi igaz -
gatosagan matroznak. Fel is vettek, radios tiszt lettem volna, orvosi alkalmassagim is volt, de
nem tudtam kivarni azt a fel evet, amig a szolgalati utlevelet inteztek es kozben talaltam egy er-
dekesebb es jobban fizeto munkat a geofizikai kutasban:) Sikerult vele bejarnom fel Magyar -
orszagot, kesobb Kanada es az USA nyugati reszet, majd Mexikot. A fizetes mindenhol atla -
gon feluli volt, a szallast, kajat, utazast is mindig fizettek, lehetett volna sporolni.
De eccer elunk, nem? :)

Amarante 2013.06.29. 14:46:00

@Tamana:

igazabol kvara nincs koze a munkahelyednek a hataratlepeshez.

sok minden mas elony mellett a hajozasnak a legnagyobb hozama az, hogy szep nagy arca no tole az embernek....amint a fenti abra is mutatttyyya:):):)

Amarante 2013.06.29. 14:47:10

@pappito:

Csupan 1, azaz egy, original Toki van:):) Az osszes tobbi csak utanzat:):):)

LyukasBogrács 2013.06.29. 14:48:36

@Tamana:
Ki ne orulne annak, ha masok is ugy gondolkodnak, ahogy o maga?

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 14:56:07

@Igényes: ja, nincs nekem ezzel bajom, a hajós meló kurva kemény rabszolgasors (van ismerősöm aki csinálja) és leginkább monoton meló elbaszott hosszú órákon át, szóval nem piskóta, csak azért a nem túl jól fizetett metanított munka, mint jellemfejlesztő és elmefenő út a bölcsességhez, az nekem kicsit khm, hát szépítése az egyáltalán nem szégyellnivaló valóságnak.

Nem véletlenül buliznak féktelenül ezek az összezárt népek, fiatalok, be vannak zárva a hat nm-be... nincs azzal baj. Gondolom egy 16 órás műszak után a jellemfejlődés az ágybazuhanással egyenlő.

De az biztos, hogy sok helyre eljutott vele ahova én nem.

Igényes 2013.06.29. 14:56:29

@zopilote: Talán a hajó kapitányának kellett volna szólni az ügyben.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.29. 14:57:01

@Amarante: Nem olvastad figyelmesen a posztot. Tengerész barátunk minden második kedden 20 percet kocoghat a tizenhármas fedélzeten. Tudod hányadik fokán kell avvoz állni az óceánok szamárlétráján? Ovvan a baromi magasból én is nagy arvval tudnék írogatni.

Igényes 2013.06.29. 14:58:37

@pappito: Nekem ez a hajózósdi kicsit olyan, mint hagyma amerikája. Biztos van akinek sokat ér, nekem semmit. Bár ha úgy hozná az élet hogy egyébként az utcára kerülnék, lehet hogy elmennék egy ilyenre őrizni a vasmacskát. De a 6 nm riasztó. :)

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 14:58:55

@Amarante: a töki le se köpné ezt a posztoló csávót szerintem

de hát ő a faszt is szalvettával :)

Amarante 2013.06.29. 15:01:06

@pappito:

Es meg hogy fogna ha lenne ra alkalma!!!!!:):):)

Igényes 2013.06.29. 15:01:41

Sok helyre eljutott... nem tudom hol meddig állt a hajó, szerintem max 2 nap. Annyi idő alatt túl sok mindent nem néz meg, legfeljebb a kikötő környékét. Akkor ha felülök a transsiberianra, és mindenhol megállok fél napra, elmondhatom hogy bejártam a világot moszkvától kínáig? Ne fellengzősködjünk már.

Ez egy országbólelmenős blog, aki esetleg errefelé akar menni, annak ez hasznos poszt. Sem több, sem kevesebb.

Igényes 2013.06.29. 15:02:33

@pappito: Szerintem ő előtte üvegmosó kefével is megdolgozza. :)

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 15:02:44

@Igényes: na ja, bár én már akkor se, ha elveszteném a munkám, öreg vagyok már bohócnak. de ha mondjuk 22 lennék akkor lehet, hogy beleraknék 2-3 évet, a pénz se rossz, nyelv is alakul meg hát akkor terhelhető az ember és nem sír utána senki, ha pár hónapig kujtorog a világban...

morsels (törölt) 2013.06.29. 15:03:23

De hulye vagy :-).

Egyebkent tenyleg erdekes lenne egy beszamolo, merthat az ilyen vilagot az ember nem ismeri. Mondjuk egy pilota is irhatna, csak hat ez a poszt vegulis nem irt igazabol semmit.
Mondom, mint egy eloszo, hogy milyen izgalmas dolgok vannak, de ezt majd kesobb mondja el :-).

Az is igaz, hogy nem igazan hataratlepes, marmint a blog szellemeben. Dehat az Erasmus sem volt az, meg engem ugy altalaban kulonben sem az erdekel, hogy mennyibe kerul a kenyer Londonban :-).

Amarante 2013.06.29. 15:03:49

@Igényes:

Nem az a legnagyobb gond az irassal, hanem, hogy igazabol nem szol semmirol:) Finoman erzekelteti, hogy o nem am a pariakhoz tartozik a viz alatt oszt kb. ennyi:):)

LyukasBogrács 2013.06.29. 15:05:32

Kemenynek nem neveznem a hajos munkat. Inkabb farasztonak. Kemeny a kaloztamadas, a skorbut, a hajo alatt athuzas.

morsels (törölt) 2013.06.29. 15:05:56

@én már a fény gyermeke vagyok:
Az elozo hozzaszolasom eleje neked szolt, csak lemaradtal a linkbol :-)

2013.06.29. 15:06:31

@morsels: arakkal a teljes kenyer skala Londonbol. Csak hogy ne legyen hianyerzeted:
www.breadshop.co.uk/home

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 15:07:11

@Igényes: amennyire látom itt a városban 1-2 napra kötnek ki, gyakran van, hogy reggel látom őket munkába menet, délután meg már tolják ki őket az öbölbe. Mondjuk itt a városban van a kikötő, bár a városban benn meg nincs semmi érdekes.

De be szoktak csavarogni a fjordokhoz és az biztos rohadt szép. Csak azért nem érdemes kiszállni, meg tán ki se kötnek, csak forulnak egyet, ha éppen kedd van, 18:00-18:20ig, akkor a 13. fedélzetről látod futás közben :)

Azt biztos elmondhatod, hogy 101 országban jártál, ez pedig ad egy külső-belső tartást, ahogy hallom :)

Igényes 2013.06.29. 15:08:11

@Amarante: Mókás lenne ugyanez valamelyik tisztecske szemszögéből megírva. Lehet hogy ingyenélő csepűrágókként lennének jellemezve, ami a flanchoz tartozó kötelező pénzkidobás.

@pappito: Hajléktalanságtól jobb. Tulajdonképpen a fő előnye, hogy nem kell hozzá kezdőtőke, elég angolul, meg még valahogy vakogni hozzá.

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 15:09:16

amúgy ez hogy megy egy ekkora hajón? kifizeted a jegyet, abban mi van benne? a szoba? és akkor minden kaja fizetős, vagy hogy?

Amarante 2013.06.29. 15:09:56

@Igényes:

Kotve hiszem,hogy a kovetkezo erdekesebb lesz! Van az ugy,hogy bejarja az ember az egesz vilagot,nez ki a fejebol oszt nem lat semmit:):)

Igényes 2013.06.29. 15:09:58

@pappito: "Azt biztos elmondhatod, hogy 101 országban jártál, ez pedig ad egy külső-belső tartást, ahogy hallom :)"

Hallani én is hallom, csak látni nem látom. Külső-belső tartással szerinted valaki nekiáll hisztizni, mert nem elragadtatottan jellemezte a posztját?

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 15:10:52

bébiszitter, légiutaskísérő, hajópincér, motorosfutár... ezek a melók csak akkor izgisek, ha más csinálja és nekem csak nézni/olvasni kell róla :)

Tényleg, utaskísérő még nem volt

pappito · http://pappito.com 2013.06.29. 15:12:05

@Igényes: nem tudom, szerintem én nem jártam még 101 országban... amit ismerek 101 az kiskutya

Igényes 2013.06.29. 15:13:38

@Amarante: Nekem érdekes volt. Meg mondom, megadta, amit kellett, csak mittudomén. Mint az a prosti, aki leápol, de végig undorodva néz rám, a jattot meg kierőszakolja.

Igényes 2013.06.29. 15:14:31

@pappito: Ő sem. Egy db hajón járt. Vagy kettőn, vagy mennyit írt. :)
Amiben több nálad, hogy van 6900 ismerőse a facebookon.

hablaty67 2013.06.29. 15:27:51

Korrekt, egyszerű életkép. Nagyjából ennyi. Tényleg nem értem, miért van, hogy olyan sok kommentelő csak kötekszik, pofázik. Mennének azokra a helyekre, amikról az adott poszt szól, aztán megírhatják a maguk igazát. Erre meg csak a baszakodás meg vagy az íróval, vagy a korábbi kommentelőkkel.

2013.06.29. 15:33:01

@VHB: Te ugrálsz ezen a témán már elég régóta. :)

DieNanny CH 2013.06.29. 15:34:07

@01234567:

Nekem nem engedi lejátszani, mert külföldről nézem... :-(

2013.06.29. 15:34:44

@Robert Noel Danahi: Oh, ettől még ugyanolyan hulladék lehet a könyve (ha a minőséget nézzük), mint az erasmusos élményeit megosztó hölgynek.

2013.06.29. 15:36:55

@Igényes: Nem tudom, nem merültem bele a részletekbe. Ettől függetlenül nehéz kikerülni, metrón is van reklám a kocsikban, a többi médiáról nem is beszélve. Hát no, kell az eladás, nehogy éhen haljon a kiadó/szerző. :)

morsels (törölt) 2013.06.29. 15:37:04

@Amarante:
Mas bezzeg lat 3-4 gyereket ugy, hogy meg a vilagot sem jarta be :-)

2013.06.29. 15:42:06

@DieNanny: Pedig jó, érdekes dolgokat mondanak.

2013.06.29. 15:46:22

@pappito: Egyszer biztos érdemes kipróbálni, de ezt évekig csinálni én nem tudnám.

Amarante 2013.06.29. 15:47:11

@morsels:

Speciel nem magamra gondoltam:):) Igazan nem mondanam magamrol, hogy volaglatott vagyok.Inkabb rad,Pappitora,Harperre gondoltam:):):)

LyukasBogrács 2013.06.29. 15:47:27

@hablaty67:
Tényleg nem értem, miért van, hogy olyan sok kommentelő csak kötekszik, pofázik.

Miert, egy blogon mit csinaljunk? Sikaljuk a fedelzetet?

Igényes 2013.06.29. 15:47:36

@Philosoraptor: Médiát nem nézek, metrón láttam már. Először nem tudtam hogy ez az úszócsaj, most rágugliztam egyet. Az egyik oldalon úgy jellemezték, hogy az "úszik, úszik, koppan, fordul" jelenség mintapéldája. :)

@morsels: 3-4 gyerek rendes felnevelése valamivel többe van, mint 80 milla.

@hablaty67: Nem nagyon fogtad fel a lényeget...

Amarante 2013.06.29. 15:47:48

@Amarante: Marmint,hogy vilaglatott:):):)

Igényes 2013.06.29. 15:50:03

Közben elgondolkodtam, hogy nézne ki mindez egy utas szemszögéből.

Felszálltunk. Mentünk, mentünk, megálltunk itt, itt, meg itt. A hajó szép, a személyzet tűrhető. Az egész elment.

Vége.
Kb.

Igényes 2013.06.29. 15:53:11

@Philosoraptor: Azon gondolkodom, hogy megjegyezzem-e, hogy én ismertem olyan zsidót, aki a náci párt tagja volt. Volt koncentrációstáboros szappanja is, egyszer elkezdtünk vele hülyéskedni (nem tudtuk, hogy micsoda). Aztán mondta, hogy pont azzal nem kéne.

Szóval ez az elharapódzó filoszemitizmus is összetett dolog. ;)

DieNanny CH 2013.06.29. 15:56:18

@Tamana:

Az írásodat egyedül te tudod folytatni és befejezni. A te élményeidet csak te tudod megírni. Vagy fogadj fel egy négert, és diktálj neki.
Szép is lenne, ha minden posztíró azt írta volna: a többit majd elmondják azok, akik utánam csinálták.

Vagy mondd ki kerek-perec, hogy lusta vagy írni.
Én ezt elfogadnám.

Én is lusta vagyok írni egy posztot a külföldi tapasztalaimról, úgyhogy bele sem kezdek. Csak a kommentjeimben elevenítek fel dolgokat.
Nézze meg az ember!

Amarante 2013.06.29. 15:56:46

@hablaty67:

szentigaz:oly egyszeru eletkep, hogy effektive nincs is mit beszelni rola!
a poszter meg azert jutott el azokra a helyekre, ahova, mert pont arra vitte a hajo:):
a hajo meretyein kivul meg nem sok minden volt ra nagy hatassal, vagy csak szerenysege visszatartja, hogy szemelyes emlekekkel jojjon elo.
:):):)

Amarante 2013.06.29. 16:00:02

@DieNanny:

Irna o meg szivesen,hiszen hires lett most,ha, ha, ha....

Pongyolan ideztem, de kb.ez a lenyeg:):)Csakhogy azt ki koll am erdemelni, aki meg negativoskodik az buntibol nem olvashassa majd:):)

Igényes 2013.06.29. 16:06:41

@Amarante: Mondjuk ez tényleg érdekes, hogy önmagán kívül ki a fenén áll bosszút vele, ha a kutya sem olvassa, amit ír.

zopilote 2013.06.29. 16:13:29

@Igényes:
" Talán a hajó kapitányának kellett volna szólni az ügyben "
Miert szoltam volna? Elveztem is raadasul: az ex- em a csikket sem engedte bedobni az
oceanba amikor a parton setaltunk, kozben oceanjarokbol meg literszamra megy a vizbe
a sok trutyi:)

" Hajléktalanságtól jobb. Tulajdonképpen a fő előnye, hogy nem kell hozzá kezdőtőke, elég
angolul, meg még valahogy vakogni hozzá "
Gondolod, hogy jobb a hajlektalansagnal? Voltal mar hajlektalan? En voltam, 2x is, eletem
legszabadabb honapjai voltak, komolyan. Semmire nem volt gondom: a hajlektalan szallon
aludtam, tiszta agynemu minden nap, reggeli, utana elmentem egy kavezoba, ott cigiztem es
olvastam a napi sajtot kavezas kozben, amig ki nem nyitott a konyvtar. Ott melegedtem es
olvastam delig, majd ebed Sallynel (Salvation Army) utana vissza a konyvtarba. Estefele In-
ternetkavezobol chateles 11 - ig, utana Sallynel alvas. 2 honap utan meguntam (a penzem is
fogytan volt) elmentem dolgozni. Good ol' days! :)

Amarante 2013.06.29. 16:15:36

@Igényes:

Miota letrejott a HA olvastam nagyon jo es erdekes dolgokat eletekrol, teny az hogy volt jonehany semmitmondo is:)
Ha mar valaki billentyuzetet ragad nem-e lehetne, hogy elobb lapozzon vissza es vegyen peldat a jobban megirtakrol?
Imadjak felbehagyni a tortenetet meg mielott igazabol elkezdenek,onreklam,konyvbemutato....csak legalabb tennek stilusosan:):)
Bar egy okos ember mar megmondta,hogy minek megserteni valakit a tartalommal, amikor ugyanezt lehet a stlussal is tenni:):)

2013.06.29. 16:20:35

@zopilote: Írj róla posztot, de izibe!

2013.06.29. 16:21:40

@Igényes: Mármint a média nem nézése mit takar? Hírportálokat se?

Igényes 2013.06.29. 16:25:04

@zopilote: Szerintem bármi jobb tőle, látok eleget minden nap. Nem is értem miért nem lesznek öngyilkosok, ha nem lenne más lehetőség, én az lennék a helyükben.
A magyar hajléktalanszállók nem ilyenek. :) Eleve nincs nagyon 6 négyzetmétered, meglopják, bántják egymást, elég erősen jelen van az intézmény tudtával és hallgatólagos jóváhagyásával a koldusmaffia, lepukkant és undorítóan néz ki az egész, ilyesmik. Jah, a tűrhetőbb helyekre több éves várólista van, de a szarabbakon is fizetsz is érte, és ha bármiben megsérted a házirendet, kivágnak a fenébe.
Internet... nem tudom, most van-e, amikor én láttam, nem volt.

@Amarante:
Ezek amatőrök. Egy profi, aki gyakran publikál, rutinosabban csinálja, meg a kritikát is jobban bírja. Nekem tényleg annyi az érték benne, hogy mennyi a használható infó.

Amarante 2013.06.29. 16:38:48

@Igényes:

Igazabol itt mindenki amator:):) Nem utleirast vagy egyebb irodalmi alkotast varnek csak annyit,hogy legyen vmi mondanivaloja a posztnak.Nem baj ha csak informativ es tele van adatokkal,az is hasznos valakinek. Mi a rossebre kell tudnom nekem arrol,hogy mennyit vedel egy erasmusos vagy mennyi egy hajo terfogata....
egyik sem elt eletvitelszeruen kulfoldon.Nem beszelve arrol,hogy egy hajo eseteben az adott nemzet felsegteruleten van az ember meg a -13-ik fedelzeten is kocogas kozben:):):)akkor jar kulfoldon ha nagyritkan kiengedik par orara vmelyik kikotobe:):):)
De kioktatni meg kikerni azt tud!

zopilote 2013.06.29. 16:40:53

@Philosoraptor:
Mar tobbszor kertek erre itt a HA - n - lenne is mirol - de nem birom a kritikat, a hulye
kerdeseket: pl hogy milyen kocsid van, mennyit keresel, stb. Azt sem szeretem, hogy pa-
ran mindent jobban tudnak, mint akivel megtortentek a dolgok. Neha kommentelgetek,
igaz egyre ritkabban, mivel hogy dolgozom 3 honapja es az idoeltoldas is ( minusz 8 ora)
kozrejatszik.

tanato 2013.06.29. 17:18:51

@pappito: De.volt légiutas-kisérős cikk itt a HÁ-n,de még régebben,egy magyar hölgy írta akinek a vőlegénye meg egy külföldi pilóta.

eagles 2013.06.29. 17:41:50

@zopilote:

Megértelek.
Érdekes az erdész lélek. Ha nem lenne családom, ha nem lenne még egy egyetemre járó lányom, Én magam is kivonulnék bizonyos mértékig a társadalomból. Keresnék valahol egy lakható házat az erdőben, annyi melót, amivel fenn tudnám tartani magam.
A lehetőségekhez képest önellátó lennék. Annyit olvasnék, ami csak belefér. A lényeg, csak annyit legyek emberek között, amennyit muszáj.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 18:51:51

@Igényes: nekem nincs amerikam
barcsak az enyem lenne
de ha fiatalabb lennek, lehet kiprobalnam a hajozast, foleg a penz miatt
delfinekkel meg capakkal itt is uszhatok, de akar a feme:)

amugyis mar jobban szeretem a kenyelmesebb eletet, mint azt a rettenetes kalandosat, hogy napokig vagy hetekig be vagyok zarva egy hajora
de mondom, fiataloknak, ha nincs jobb biztos megeri
aki ismerosom volt, azt nem tudom hanyadik emeleten lakott, de azt mondta kutya kemeny a melo, huzni kell az igat es a haromnegeyed hajo a "fonokod", ugye kezdjuk ott hogy az osszes vendeg:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 18:55:56

Látom, ma mindenki családi ebéden volt (mi is) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 18:56:39

@Igényes: nem kell ahhoz tudni angolul, csak a minusz 2 emeleten lesz a szobad es szemetet valogatsz, vagy szobat takarithatsz es nem mehet sz fel oda, a titokzatos vilagba, ahol a vendegek lebzselnek

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 18:58:49

@pappito:
Milyen igaz :)

Szívesen olvasnék pl: vadászpilótáról; idegenlégiósról; londoni bébisintérről; olyanokról, akik valamilyen expedición vannak/voltak...
(melyik a kakukktojás? :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 18:59:46

@hagyma:
Hehehe, érdekes, vendégként az 1-2-3-4-ik szinten voltak a titokzatos világ :) Na jó, a 4.-en egyszer voltunk egy kikötőben :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:03:24

@VHB:
Bocs hogy csak most válaszolok de a fogyasztói társadalom hívó szavának nem tudtam ellenállni. Egy kis piacozás egy kis shoppingolás egy kis éttermi ebéd stb... :))))))))))))))))))

A kérdésre válaszolva.
Ervin Rommel nem volt náci. Katona volt. A legkiválóbbak közül.
Hitler ellenes merénylet résztvevőjeként öngyilkosságra kényszerítették.
Kiváló ember volt. Nagy tudású katona és stratéga.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:06:44

@charlieharper:
Nincs bajom Rommellel. Aki pedig azonosítja a náci ideológiával az tájékozódjon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:09:07

@morsels:
Nagy ívben teszek a jóindulatodra és nem, nem ironikus volt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 19:13:57

@zopilote: ez a jelkeppe valt " milyen kocsid van" "fenykepet a hazadrol", mivel mar tenyleg senki nem erti /azonkivul, hogy adokinak szolt eloszor, mert nem merte elarulni:0 masodsorban annyit jelent, hogy ha valaki ir magarol legyen szemelyesebb
ebbol az sem derult ki, hogy mit melozott
megneztem volna par fotot, hogy nezett ki a hajoja, sajat magarol is, valamit a maganeleterol mittudomen
szoval a szemelyesebbeket jobban kedvelem

most en is mondhatnam, hogy onigazolas a poszt /nekem szoktak mondani, szamomra erthetetlen okokbol, de ez mindgy/
mert ugy kezdi hogy 6nm-en kell lakni kettesben fel evig es allandoam melozni
azutan meg hogy golfpalyara jart, meg 6 kontinensen es termszetesen a kalandvagy vezerelte

szoval hogy mondjam, jobbal erdekelt volna 1 napja, a vendegekkel valo viszony, hany hetente kotottek ki, mennyi idore, mit lehetett akkor csinalni, jo tudom delfinekkel uszni, de azt pl hol stb.
de ez nem kritika, mindenki olyan stilusban ir, ahogy akar es tud es onnan kozeliti meg a temat ahogyan gondolja, hogy az iras jo lesz
itt is a 90 szazaleknak bejott
en semleges maradtam, mert nincs tulirva, ugy naggyabol nem is modoros, de viszont annelkul hogy eletemben nem voltam nagyobb hajon miont siofok-tihany, ezeket a dolgokat eddig is tudtam

megsertodni meg hulyeseg, azt meg vicces kikotni, hogyh a legkozelebb ir megkeri csak az olvassa el akinek ez tetszett
ez humor

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:14:46

@Philosoraptor:
Baszod, ha azt mondják náci volt akkor náci volt. Punktum.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:19:43

@VHB:
Ezt a 88-at nem értem. Mi köze a nácikhoz?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 19:21:42

@diggerdriver:
Állítólag: az ABC 8. betűje a H. A 88 ilyen formán HH, azaz Heil Hitler.
Már nem tudom hol olvastam egyszer, de nem is különösebben érdekel. A 88 számomra egy szám, 87 és 89 között félúton :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 19:24:16

@Kovermadar: kell csinalni a vendegeknek kalandturizmust
a szemlyzet fentre koltozik a vendegek lentre
aki jol viszelkedik es megold feladatokat az felmehet a szemelyzeti reszre szobabringazni, vagy minigolfozni, az lhetetlenek egy honapig szemetet valogatnak
valosagshow milliomosoknak

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:24:55

@morsels:
Mi a faszért kell mindenbe valamit belemagyarázni? Miért kell mögöttes tartalmakat belemagyarázni?

Nekem nagy kedvencem a II. Világháború elég tájékozott vagyok a témában akár nekem is lehetne avatarom mondjuk Paulus.

DieNanny CH 2013.06.29. 19:28:43

@Kovermadar:

Itt nyílt nap volt a Kantonkórházban! Ennyi vigyorgó gyereket gipszelés közben még nem láttam!!! :-)
- Ugyanis nemcsak, hogy mindenhova bemehettünk (gépház, konyha, intenzív stb (jó, hullaházba nem)), de volt vércukormérés, gyerekprogramok; nem tudom, hogy csinálták, lehet, kiadtak egy felhívást, hogy: legyenek szívesek ma nem betegnek lenni!, ugyanis beteget egyet láttam, és a mentőhelikopter is 10:30-ra volt odarendelve és csak 20 percet késett... Úgyhogy baleset sem történt azidő alatt!

Mentőautó, tűzoltóautó, mindent alaposan meg lehetett nézni, a helikoptert is. Vérnyomásmérésnél az asszisztensnek jól kikerekedtek a szemei, hogy jóval az átlag alatt vagyok (105/72). Mondjuk ez munkaköri kötelesség...

Ja, és szakadt az eső, ennek ellenére rengetegen voltak, a városközpontból ingyen buszok jöttek 5percenként.
Gyalog kb 20 perc lett volna, úgy is terveztem, de esőben nem akartam kutyagolni.

A képhez: Így jár az, aki túlzásba viszi a sportolást...
kepfeltoltes.hu/130629/SAM_1802_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 19:31:28

@hagyma:
A hajózáshoz nem kell milliomosnak lenni.

@diggerdriver:
Ugye? Én is kitehetnék egy spártai harcos vagy egy római császárt. Azok sem voltak éppenséggel mintapolgárok (függetlenül Rommel-től). És akkor mi van?

Kicsit le kellene már szakadni erről a II. Világháborús fétisről (meg a Trianonról is). Volt, elmúlt. Ennyi. De nyüküngeni rajta 70 meg 90 év távlatából annyira baromi felesleges.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 19:33:02

@DieNanny:
Akkor Te is jobban jártál ma, mintha itt kommenteltél volna egész nap :D

BTBTBT 2013.06.29. 19:44:29

@Balázs Kiss:
"A kérdés feltevéseddel pedig természetesen még véletlenül sem szerettél volna valamire utalni."
Pontosan. A kérdésfeltevésnek ugyanis az a lényege, hogy választ várunk rá. Politika? Soha.
Persze a reakcióid alapján te csak egy sértődős világjáró kisgyerek vagy, aki minden kérdésben a rosszat látja, úgyhogy nem lepődöm meg. További jó duzzogást. :)

@01234567:
Nem tévesztelek össze senkivel, és még csak nem is kötözködöm, de feltűnt, hogy "nézzétek ezt meg nézzétek azt"-jelszóval linkelgetsz. :)
Egyébként ahogy korábban mások is írták, külföldről az inda videók jó része nem indul el.

@morsels:
"o attol erzi okosnak magat, hogy hulyesegeket kerdez es feltetelez"
Nagy kő esett le a szívemről, ha a fentieket gondolod rólam - mert nem ismersz eléggé. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 19:48:44

hat azert nem a csorok sportja
meg hat milyen penznemrol beszelunk ugye?
forintban mindenkeppen milliomosnak kell lenned

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 19:51:53

@Kovermadar:
Teljesen igazad van.
Én csak azt tartom gusztustalannak hogy mindig mindenbe belemagyaráznak valamit.
Mert biztos azért írta hogy...
Biztos azért az az avatara mert...

BTBTBT 2013.06.29. 20:02:21

"Nagyon szívesen írok még a hajós élményeimről, de itt és most kérem azokat, akiknek a fenti, Utazás a Föld körül cikkem nem tetszett, az fölöslegesen ne olvassa el a jövőbeli hajós cikkemet sem."

Ezen a pökhendi poszteres duzzogáson négy és fél perce röhögök. :DDD

BTBTBT 2013.06.29. 20:04:45

@01234567:
Megkövetlek: sajnos összekevertelek azzal a Fordos avatarú 33621 nevű nick-kel a belinkelést illetően.
Azok a fránya számok... :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 20:06:19

@hagyma:
Gondolom nekem írtad.
Mit jelent a milliomos? Ha van 1 millio Ft-om, akkor az vagyok? És ha már 2 van? Szerintem a gazdasgás, milliomosság nem itt kezdődik.

Az igaz, hogy nem a szegények játéka. De nem is a gazdagoké. A gazdagok saját yacht-al járják körbe a Karib-tengert és nem egy 4000 fős hajóval.
Legyen mondjuk a középosztály sportja. Biztos vagyok benne, hogy neked is beleférne évente minimum egyszer (OK, ha azt a környéket nézzük akkor némi helyzeti előnyben vagy hozzánk képest - repülőjegy ugye).

Majd ha lesz 1 millió koronám... de az is csak 34 millió Ft, ami Mo-n jó pénz, itt egy közepes méretű ház kerül ennyibe, átlagos környéken.

Amerikában mikortól számít valaki gazdagnak?

Shanarey 2013.06.29. 20:18:55

@Barátusz:

Nem szép dolog ezen röhögni, gondolj bele az ő helyzetébe is.

Ő kiöntötte lelkének egy darabját, remélvén a hatalmas tetszés nyilvánítást, a határátkelő, rendes és kevésbé rendes és Töki hozzászólóktól. Ha ez bejött volna akkor megírja a többit is és kiadja könyvben. Ám mivel ez nem jött össze, most összetört a lelke, és duzzog.
:-)))))))))))))))))))))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:19:32

@Kovermadar: hat ha szo szerint vesszuk, ha van egymillio forintod milliomos vagy, de persze ez mar regen mast jelent, annak ellenere is hogy otthon nagyon sokaknak nincs 1 millios megtakaritasuk, mint ahogy itt sincs a tobbsegnek 1 millio dollarja /nekem sincs/
a repulojegy nalunk is jatszik, kettonknek lenne ezer dollar a partig:)
tobb mint kozeposztaly sportja, vagy fogalmazzunk ugy a kozeposztaly felso retege
itt kozeposztalynakk szamit aki melozik es csinal 1500-2000 dollart havonta es apartemantban lakik
hat abbol nem fog elmenni hajozni
hogy kiszamit gazdagnak?
akinek sok-sok penze van a bankszamlajan
dehat ez megfoghatatlan hol kezdodik
mert ugye kihez viszonyitjuk
sokan vannak akik rohognenek, ha valaki havi 10000 dollart csinal, pedig abbol mar igen jomoduan meg lehet elni
tovabbra is tartom az atlagnal jobbmoduak es a nyugdijasok sportja/ na nem minden nyugdijase, hanm akinek mondjuk van kettojuknek mondjuk 6000 dollar nyugdija, azoknak nem okoz problemat hajon nyaralni, mert ugye nem kell tartani attol, hogy honap nem lesz melom, a gyereknek kell a penz egyetemre, meg fizetem a lakashitelem. stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:22:52

@Kovermadar: ja igen el tudnank menni
a csaladi koltsegvetes megboritasa nelkul
de nekem annyit nem er
multkor voltunk a hegyekben e gy tonal, horgasztunk, nezelodtunk, megvacsoraztunk, megaludtunk egy sima motelben 100 dollarert es hazajottunk
nagyom szep hetvege volt
en 2 nap utan unnam magam egy hajon, vagy az internet elott ulnek
casino, ettermek, golf stb. van a szarazfoldon is, sot luxushotel is

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.29. 20:32:04

@Kovermadar: az nem is olyan draga, itt 1 szobas lakas kerul ketszer ennyibe.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.29. 20:36:43

@Kovermadar: Az itt dolgozó svédek havi 10ezer eurós jövedelemtől nevezik magukat jómódúnak. A gazdagság alsó határát sajnos nem ismerem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:38:20

na amugy mar szetneztem, vannak egesz olcso hajoutak is
mondjuk csak abahamakon jartam es rovidek
valamintt 55 ev folott jelentos kedvezmeny van

par ev mulva majd ujragondolom:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 20:39:26

@tildy:):
Londonban?
Sok mindent nem szoktam elutasítani, de ha fizetnének sem költöznék egy akkora városba, mint majd' egész Svédország.
Egy vidéki, 2-3.000 fős kisvárosba már minden további nélkül, csak legyen munka a környéken.

@hagyma:
1.000 dollár a partig? Az nem sámli! Mi 10.000 kr-t fizettünk két főnek oda-vissza (Stockholm - Miami - Stockholm). Az kb. 1.490 dollár.
Mi egyrészt mindent látni szeretnénk, amit csak lehet; másrészt nem vagyunk olyan szerencsések, hogy az országban, ahol élünk megtalálható sivatag, óriási tavak, vízesés, hegység, két óceán, a világ legcsodálatosabb nemzeti parkjai és még sorolhatnám :) Ami esetleg nincs, az karnyújtásnyira van.

Egyszóval kinek mi... országjárást mi is fogunk csinálni, lakóautóval vagy valami hasonlóval. De már kész a köv. amerikai út terve is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:39:35

@Kovermadar: itt mar 100 ezer dollarert egesz jo helyen egesz jo kis hazat lehet venni

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 20:44:50

@én már a fény gyermeke vagyok:
Hol van az az itt?
Az 87e korona. Gondolom bruttó. Az már valóban elég kellemes fizetés! Ennyit én soha nem fogok keresni, de még a felét sem nagyon hiszem :D

@hagyma:
A hajóút nem szokott olyan drága lenni. Inkább az oda-vissza út és a "ha már ott vagyunk, megszállunk és megnézzük a várost is 1-2 napig".
Az a környék nekünk nagyon tetszett, de a Bahamák pont kimaradt.
Vannak drágább és hosszabb utak, pl. keresztül az óceánon. Arra mi sem mennénk.
Úgy jó a hajózás (nekünk), hogy majd minden nap megállunk valahol és megnézzük az adott országot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:44:59

@Kovermadar: hat ugy saccolom
Mary szerdan repul Kansas Citybe, odavissza majd 600 dollar
florida sincs kozelebb es ugye ketten mennenk....
jo, le lehet vezetni 15 -16 ora, a dolog nem megoldhatatlan olcsobban sem

az persze erdekes, hogy nem eszveszejtoen dragabb, ha nemtorszagb repulunk pl

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 20:52:18

@hagyma:
Hol is laktok?
North Carolina, ha jól emlékszem, de melyik város? (ha nem titok)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:54:16

@Kovermadar: hat hasonlo kornyezetben , igy latatlanban itt kijonne a felebol a keleti partom
de nekunk ugy kettonknek kicsit kisebb is eleg lenne, kb ami a nagy mogott van:)
sot enyhe tulzassal az a csonakhazszeruseg is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 20:55:23

@Kovermadar: nincsenek titkaim:)
Asheville

es Ti?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 21:00:47

@hagyma:
Itt annyi az igazán extra (a jó állapotú házon kívül), hogy a ház előtti stégről ki lehet hajózni a tengerre.
Általánosságban viszont elmondható, hogy elég drágák az ingatlanok.

Mi Flenben (en.wikipedia.org/wiki/Flen).

Igényes 2013.06.29. 21:02:13

@hagyma: Ne flegmázz hagyma, ezek a cégek kőkemény piaci alapon működnek. Ha a mínusz második szinten élő szemétválogató munkájára nem lenne szükség.

Fura, azt hinné az ember, hogy belétek ott a kapitalizmus meg a demokrácia is belétek van nevelve. Aztán mégis leszóljuk az egyszeri melóst? Vagy ez csak egyszeri melósoknál szokás? ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:03:34

@Kovermadar: ja ismerem
mar az itteni viszonyokat miamiban voltak ilyen hazak, ahol a csatornan kihajoztal a tengerre
azok valoban dragabbak
de nekem, mint sokszor mondtam, eleg egy hegyi to
nem vagyom a tengerre, nem vagyok se tengeresz se vitorlas

amugy lathatoan fabol van, mint a tobbseg amerikaban is
otthon ettol nagyon odzkodnak

Igényes 2013.06.29. 21:04:04

@Philosoraptor: Lassan magyarul már azokat sem. Persze az indexre meg a portfólióra ránézek, de lassan ennyi. Blogokból már nagyon megválogatom, mit nyitok meg, politikai hír egyáltalán nem, legfeljebb véletlenül.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 21:07:03

@hagyma:
Igen, a házak jelentős része (szerintem kb. mind :) ) fából van. Van, aki utólag beburkolja díszkővel vagy a szigetelés miatt egy sor téglával.
Kőből (téglából) épült épületek inkább csak gyárak, lakások (mint amiben mi is lakunk).

Igen, a tópart is remek! A tenger mellett itt elég hideg tud lenni és szeles. Szerencsére nagyon sok a tó is, így lehet miből válogatni.

Igényes 2013.06.29. 21:08:42

@Igényes: Ha a mínusz második szinten élő szemétválogató munkájára nem lenne szükség *** a nem fizetnének érte lemaradt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:08:54

@Igényes: Te forditva ulsz a lovon
en vagyok ezen a blogon a melosok szoszoloja es csak annyit akartam mondani, hogy batran mennyen az is aki nem tud angolul de penzt akar keresni
szarabb meloja lesz, de a munka nem szegyen es mindenhonnan elore lehet jutni
en sosem voltam melos, a melos az gyarban dolgozik
en tetofedo voltam, majd takaritas, floor wax, mosogatas, busser server, captain
en tudom mi a mosogatas, es buszke vagyok ra hogy meg is tudtam csinalni
itt aztan nincsennek lenezve az otthon "aljamunkanak" hivott dolgozok
sooot!
es ha meg hozzateszem, hogy elotte 20 evig otthon irodai munkat vegeztem, nekem nem kell bemutatni

Igényes 2013.06.29. 21:10:32

@diggerdriver: Valójában 88/14. A 14 az valami 14 szóban megfogalmazott izé, olyasmiről szól, hogy meg kell őrizni a földet a gyerekeknek, de már nem emlékszem a pontosan.

Igényes 2013.06.29. 21:11:29

@hagyma: Megítélés kérdése, nálam egy takarító jóval lejjebb van egy gyári munkásnál. De én hajlamos vagyok a sznob gondolkodásmódra. :)

01234567 2013.06.29. 21:13:27

@Barátusz: Komolyan nem emlékszem hogy sok ilyen link-felhívás dologgal sokszor éltem volna. Lehet a te mércéd szerint igen, nem tudom, nem emlékszem tényleg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:14:05

@Kovermadar: az a szar, hogy meg aktivak vagyunk es ezek a tavak itt a hegyekben olyan szerpentineken keresztul kozelitheto meg, hogy elszedulsz
es hat telen is kell melozni
most nagy dilemma, mennyir menjunk ki a termeszetbe, mert valamennyire kimegyunk az nem kerdeses
kompromisszumos megoldas kell, hogy azert kocsival be tudjunk jarni ashevillebe az ev jelentos reszebe
/bar itt nem dramaznak, ha betelefonalsz, hogy az idojaras nem engedi meg, hogy kocsiba ulj es ma nem fogsz dolgozni/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 21:14:11

@hagyma:
Fura dolog ez, mert itt sincsenek lenézve.
Lehet, hogy ez csak Magyarországon divat? A gyorsan jött szocializmus -> kapitalizmus váltás következtében? Nem tudom.

Angliában, Németországban, Franciaországban vajon mi a helyzet?

01234567 2013.06.29. 21:15:18

@Barátusz: Váóóóóóóóó!!!!! Csak igazam volt! Azt úgy szeretem, tehát megörvendeztettél! Köszönöööööm!!!!! :) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:15:30

@Igényes: en nem huzok hatarokat
mindenki munkajara szukseg van
ha minden mexikoi takarito es mosgato funyiro holnap hazamenne floridabol, belefulladnanak a szemetbe
szallodak zarnanak be
es ez nem vicc

Igényes 2013.06.29. 21:16:09

Bár itthon lassan minden aljamunka, az a közmegyezés, hogy csak a hülye dolgozik.

Igényes 2013.06.29. 21:16:47

@hagyma: Ahhoz képest szegény kicsi szemétválogatót csúnyán leszóltad:)

Igényes 2013.06.29. 21:18:22

@Kovermadar: "Majd ha lesz 1 millió koronám... de az is csak 34 millió Ft, ami Mo-n jó pénz, itt egy közepes méretű ház kerül ennyibe, átlagos környéken."

Itt is. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:18:33

@Igényes: emellett termeszetesen van egy hiearchia, ezst senki nem vitathatja
iratlan hiearchia
persze a cnc-s tobb mint a szobatakarito, a computerzseni tobb mint a cnc-s es az amerikai focista meg feljebb van, csak esetleg felmerul a gyanu hogy gyilkos

tovabbra is tartom , bizonyos "foglalkozasok" tul vannak ertekelve es fizetve
de engem nem zavar
mi elvagyunk mint befott:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:21:09

@Kovermadar: csak az vicc benne, hogy amit otthon leneznek, azt gondolkodas nelkul elvalllajak kicsit tobb penzert pl angliaban, ugy hogy 18-an laknak egy szobaban

Igényes 2013.06.29. 21:22:10

@hagyma: Én aszerint állítok szakmai hierarchiát, hogy mihez kell hozzá érteni. Egy takarítónak semmihez. Innentől lent van.

01234567 2013.06.29. 21:22:49

@diggerdriver: Nekem is ez volt a gondom, hogy egy fényképbe belemagyarázni dolgokat nem szép. Főleg hogy Rommel tényleg lenézte a nácikat, katonaként, és von-ként. Sőt a végén az öngyilkosságba kergették. Azért mert valaki kirakja avatarnak, nem kell felette is ítéletet mondani, ráadásul hamisat.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 21:23:35

@Igényes:
Nem lehet kellemes munka, de munka és nem hinném, hogy bárki által le lettek volna húzva (kivéve Tökit :) ).
A szippantós sem éppen a munkák mekkája, de nélküle szarban lenne a haza :)

@hagyma:
Ha már szóba került: hogy megy nálatok a nyugdíj? Te pl. 5 éve vagy legális (kb.). Van még 10-15 éved nyugdíjig? Az 15-20 év befizetése. Ezért fogsz kapni rendes nyugdíjat vagy szívás lesz miatta?

Itt sok bevándorlónak válik neccessé a dolog, akik nem fiatalon jöttek ki. A teljes nyugdíjhoz 40 év kell, ha jól tudom (nekem éppen meglesz). Apósom pl. 50 körül volt, dolgozik itt 17-20 évet (meglátjuk mi lesz akkor a korhatár) és kapja az állami minimumot kb. Az sem rossz, de abból máshol azért kényelmesebben meg lehet majd élni (ha nem akar maradni).

Igényes 2013.06.29. 21:26:05

@01234567: Viszont ha kirakod avatárként, pontosan tudod, hogy sokan szándékos provokációnak veszik, és ugrani fognak rá. Továbbá vannak még néhányan valószínűen érzékenyen, netán bántóan érint. Innentől vagy provokálni, vagy bántani akarsz másokat.
Hogy te személy szerint rajongsz Rommelért, az magánügy, építs neki házioltárt, és mantrázz hozzá. De ne rakd ki ide. Vagy ha kirakod, ne lepődj meg, hogy téged miért bántanak.

01234567 2013.06.29. 21:26:21

@hagyma: Hát azért a hazájában az ember elvár egy magasabb életlehetőséget, mint bevándorlóként, uszkve vendégként, kezdésnek valahol. Főleg hogy ott már leélt egy darabot és van odavágó szakmája, és ananyelvi tudása.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:27:10

@Igényes: probalj meg 14 szobat kitakaritani egy 4 gyemantos hotelben es megtudod mi a melo
en nem szakmai hierarchiarol beszeltem
persze hogy mashol all a sorban egy hajlektalan a 8 kerben mint az USA elnoke
ez nem vita
kozte meg van par atmenet:)
de a dolgozokat becsulni kell es itt meg is teszik
otthon nem
itt boliviaiak takaritanak, nem tudom mennyi a fizetesuk, biztos kevesebb mint pl az enyem, de a menedzsment a tenyerukon hordozza oket, mert amit tildy nem volt kepes megcsinalni azt kirazzak a kisujjukbol

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.29. 21:29:02

@Igényes:
Nem tudom hol van az az itt :)

Takarító -> ha nem ért semmihez, akkor nem takarító :) Egy takarítónak, ha profi módon akarja csinálni aa dolgát, akkor azért értenie kell pár dologhoz (mit mivel és hogyan). Ezen kívül kell egy minimális igényesség a jó munkához.
Ha én takarítok itthon (nem szoktam), akkor egy idő után elunom és inkább csak látszattevékenység lesz a vége. Ezt egy szállodai, hajós takarító nem teheti meg, akkor sem, ha aznak a 10. szobát teszi rendbe.

Mi meg csak azt látjuk, hogy "minden f@sza, tisztaság van".

01234567 2013.06.29. 21:29:19

@Igényes: Nagyanyám félig zsidó volt. sajnos ezt az ilyenek miatt, mint te is, mindig le kell írnom ilyen témáknál. Akiket bánt, vegyék a fáradtságot, és olvassanak el egy két történelem könyvet, hogy tudják ki mi volt. Engem mindenhol, és mindig zavar a tudatlan acsargás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:30:40

@Kovermadar: nemm nagyon foglalkozom meg vele
van egy minimum, ami mar magaban eleg, de van nyugdijmegtakaritasom is, tehat fizetek pluszt havonta
hat Mary tobbet fog kapni az ketsegtelen, de most meg en keresek tobbet
a kettonkebol siman megelunk
sot meg simabban
sot ha akarnek meg otthonrol is igenyelhetnek vagy 100 dollart:)
@01234567: nincs ezzel baj
a munkanak a becsulete eltunt otthon, innen ugy tunik
azert is frusztralt pl egy tesco penztaros
itt meg az is orul aki bekerul

Igényes 2013.06.29. 21:32:35

@Kovermadar: "A modellkedés sokak szerint könnyű munka, de valójában a legnehezebb munka a világon.
- Igen az, folyton magassarkúban vagy és mindenki téged néz, és szépen kell járnod, szóval az.
- Durva lehet észben tartani, hogy a jobb lábad leteszed, aztán a bal lábad, aztán mi jön, megint a bal, ugye, és aztán egy fordulás...
- Igen, a fordulás, az félelmetes."

Ebből is látszik, hogy a munkaerőpiac igazságtalan. :)

Igényes 2013.06.29. 21:35:36

@hagyma: Valójában azért frusztrált, mert az a havi 80 ezer, amit kap, semmire nem elég. És ennyiért még baszogatják is.
Máshol is baszogatnak, csak ott ha van munkád, fedezi a megélhetésedet. Itt ez messze nem biztos.

Igényes 2013.06.29. 21:37:01

@01234567: És ennek mi köze van ahhoz, amit én írtam?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:37:23

@Igényes: hat kb ezt mondtam, hogy itt nem baszogatjak, megbecsulik
hat nem feltetlen anyagilag az teny

Igényes 2013.06.29. 21:39:24

@Kovermadar: Pest. Ennyiért kapsz egy 70 nm körüli újépítésű lakást, vagy egy kisebb, mondjuk 100-120 nm-es házat, valahol a környékén. Persze van olcsóbb, de ha nem túl sok kompromisszumot szeretnél, lesz az annyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 21:41:38

@01234567:
Erről beszéltem.
Egyébként ha náci lennék (nem vagyok) ahhoz kinek mi köze. Nem hiszem hogy itt bármelyik megnyilatkozásom okot adna arra a feltételezésre. Még az sem hogy tisztelem Rommelt. Tisztelem Montgomery-t is.

Igényes 2013.06.29. 21:46:46

@hagyma: Hát amennyit az itteni négycsillagos hotelekben takarítanak... túlfizetve, meg túlbecsülve is vannak. :D

01234567 2013.06.29. 21:49:06

@hagyma: Igaz. Nincs becsülete, mert nem fizetik meg.
Milyen volt Mo.-n?

Igényes 2013.06.29. 21:49:27

@diggerdriver: Ha náci lennél, széttépnének. Szerencsére most el vagyunk foglalva Jess-sel, de lehet hogy ez érdekesebb lenne, szóval váltanánk.
Kimondottan bájos tud lenni, amikor a népharag a saját ködös ismeretein és légbőlkapott fantáziáin elindulva gondol egyet, és jól igazságot szolgáltat. :)

Szt Elvíz 2013.06.29. 21:49:58

@hagyma: Bocs, hogy beledumálok.... most néztem meg hol laksz.
Én is ott akarok élni! :(

01234567 2013.06.29. 21:50:00

@Igényes: Nem csodálkozom hogy nem érted.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:51:59

@Igényes: hat a negy gyemantos itt inkabb 5 vagy 6 csillagosnak felel meg, nalunk pl. kibaszott tisztasag van
az otthoni 4 csillagos az itt motel
mondjuk ott is tiszta minden, eppen emlitettem, ott aludtunk 2 hete
@01234567: 15 eve nem voltam otthon, most nezegetem a repjegyeket:)

Igényes 2013.06.29. 21:52:59

@01234567: Fiam, próbálj meg leszokni a széllel szemben hugyozásról. Sokkal boldogabb életed lesz, meglátod.

Igényes 2013.06.29. 21:53:35

@hagyma: Feltétlenül megnézem.

nyuszigonosz 2013.06.29. 21:53:56

@Igényes: MI van a Jess-el? Tegnap nem voltam itt, miröl maradtam le?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:55:03

@Szt Elvíz: en celiranyosan hozdtam ide a nejemet:)
en imadom ezt a kornyeket
ket merfoldre kimegy a varosbol es jon szembe egy medve:)
/tulzas/
de mondjuk egy vadpulyka az siman a varos kozepen is:)
folyok tavak hegyek
es maga a varos nyugodt es biztonsagos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:57:08

@Szt Elvíz: tenyleg jo hely
@Igényes: szeretettel varunk, de nem olcso
tudok diszkontot szerezni

Igényes 2013.06.29. 21:57:13

@nyuszigonosz: Asszem éppen az a közvélekedés, hogy egy pénzéhes kurva (bocs Jess, én imádlak:), és összevissza kamuzik.

De lehet hogy csak félreértettem valamit.

:)

Igényes 2013.06.29. 21:57:45

@hagyma: Számszerűsítve mennyire nem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:58:11

na megjott Mary a vasarlasbol
most fel ora kipakolas a kocsibol, meg amugyis tul sokat voltam ma:)
szijuleter

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 21:58:53

@Igényes: Grand Bohemians Hotel Asheville NC USA

01234567 2013.06.29. 21:59:45

@diggerdriver: Az a baj, hogy a mai szélsőjobbosok ellenpárjai sem különbek mint ők. Sőt... A történelemhez való ilyetén hozzászólások pedig mindig kiakasztják nálam a mutatót. Ez a szerencsétlen Rommel egy hivatásos katona volt, akinek még az a szerencse is megadatott, hogy az elég mocskos második világháborúban relatív korrekt harcokban, háborús tevékenységekben vegyen részt, lenézte a nácikat, sőt a végén azok kergették a halálba, erre mert itt kiteszi valaki, rögtön jön a primitív ájvékolós acsargás. Ezt legalább annyira utálom, mint amikor valaki a nyilasokat, meg Szálasit "fényezi".

Igényes 2013.06.29. 22:01:57

@hagyma: Californiában nem tudsz? Oda még azt is el tudom képzelni, hogy valamikor elmegyek.

01234567 2013.06.29. 22:01:57

@Igényes: Soha Apám! Az éltet! A birkák között megfulladnék! Így tartalmas és szép az életem! :)

Igényes 2013.06.29. 22:03:17

@01234567: Szóval neked lehet szabad véleményed, de az övékét már nem csak leszarod, de meg sem engeded. Ühüm. Mitől is vagy jobb akkor?

Szt Elvíz 2013.06.29. 22:07:11

@hagyma: Nekem is ez tetszik, hogy minden megvan ami egy nyugodt, kiegyensúlyozott élethez kell. Gyönyörű az egész.
Itt biztos nem lenne honvágyam.

2013.06.29. 22:07:24

@Igényes: nem. Az egy fonek a velemenye volt Jessrol. Jess mar reg leirta itt a tortenetet es valaszolt a kerdesekre akkor.

Igényes 2013.06.29. 22:09:50

@charlieharper: Á igen. Mondom én, hogy félreértek ma mindent. Szóval akkor Jess oké.
Ennek örömére kávézom egyet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.29. 22:13:51

@Igényes:
Azért ahhoz a széttépéshez lenne egy-két szavam...

Igényes 2013.06.29. 22:20:41

@diggerdriver: Szerintem alábecsülöd, mennyire erős ezek iránt az átlagember ellenszenve. Ha évtizedeken át azt hallod, hogy valami rossz, nem fogod magad tudni függetleníteni tőle.

01234567 2013.06.29. 22:20:44

@Igényes: Ember, a birkáknak nincs véleményük. Nekik megmondják mi a véleményük. Nekem saját van, én alakítom ki, széles körből szerzet ismeretek alapján.

nyuszigonosz 2013.06.29. 22:21:30

@Igényes: Köszönöm a választ. Talán átrágom magam a többszáz hozzászóláson is a tegnapihoz....

01234567 2013.06.29. 22:22:20

@Igényes: Leszarom mert nem önálló szabad vélemény.

Igényes 2013.06.29. 22:24:32

@01234567: Te ugyanolyan birka vagy, mint a többi. Én is, hagyma is, mindenki más is. Még birca is.

01234567 2013.06.29. 22:26:17

@Igényes: Hát ez az. Ha hosszú ideig azt hallod. De mit.

01234567 2013.06.29. 22:28:31

@Igényes: Tévedsz. Ha más nem, de legalább a gyapjam fekete! Nekem már ez is öröm! És küzdök hogy legalább vad juh legyek! :) Élni csak küzdve érdemes!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 22:29:10

@Igényes: tegnapelott meg canadai lud voltam
itt az egesz allatkert

Igényes 2013.06.29. 22:29:23

@nyuszigonosz: Nem volt semmi durva, csípjük Jesst. Tényleg csak egyvalaki vergődött azon, hogy leírta hogy anyagi támaszt is szeretne, a srácnak meg eszébe ötlött, hogy ő pont alkalmatlan ilyesmire.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 22:30:05

@zebralany: tenyleg szuper
raadasul tele van festmenyekkel, meghat munka szempontjabol nezve nagyon jo a kozosseg

Igényes 2013.06.29. 22:31:43

@hagyma: Akkor holnap bivaly, holnapután meg afrikai elefánt. Csak hogy fenntartsuk a növekedés egyenletes ütemét.

Igényes 2013.06.29. 22:33:18

@Kovermadar: A könyv drága, és nem látja rajtad senki, mennyit költesz rá. Vegyél inkább kannásbort.

Igényes 2013.06.29. 22:43:27

@Kovermadar: Nincs érzéked a praktikus örömökhöz. :)

nyuszigonosz 2013.06.29. 22:44:48

@Igényes: Köszönöm! :) Így kihagyhatom a majd 800 komment elolvasását! :)

Igényes 2013.06.29. 22:46:45

@nyuszigonosz: Nincs mit.

@hagyma: Nem lehetne akkor eladni párat, és megbízni az árukból egy tisztességes lakberendezőt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 22:55:31

@Igényes: ezek a festmenyek festomuvesek festmenyei a folyosokon
ala van irva az aruk is
2- 5000 dollar kozott mozognak
es szoktak venni
van art galeriank is a foldszinten, ahol rengeteg program is van
ez a varos kifejezetten muvesztorientalt varos
kiallitasok, keptarak
kepzeld meg szinhaz is van

a szobak meg nagyon rendben vannak, berendezesileg es kenyelmileg is

Igényes 2013.06.29. 22:59:31

A komódot nem adják el? az tetszett. :)

M. Péter 2013.06.29. 23:02:03

@Kovermadar: A wikipedia szerint Flenben van a világ legészakibb borgazdasága. Kóstoldad már a bort?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:05:54

@Igényes: a komodot szerintem nem, de mi bajod van egy ilyen szobaval?, furdovel?
t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTPGx0j-aGcHNwULVzZ367zEctio4PTucFXjjupnWCcaqfJx-u_
gondolom giccses:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.29. 23:06:03

@Kovermadar: Pontosan. Kifele vagyom en is innet, de parom imadja a nyuzsit.
Mindegy, egyelore maradunk, meglatjuk idovel mi lesz. Svedorszagrol nem tettem le, de ha nem jonne ossze, akkor is megyunk picit kintebb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.29. 23:07:26

@hagyma: hat ez van. Nem veletlen jarok ilyen fiatalon fizikoterapeutahoz, valoszinuleg a bolivia ismeroseidnek rendben van a gerince.

Igényes 2013.06.29. 23:07:54

@hagyma: Többek között. :) De én a minimált szeretem, üveg és fém, fa csak mutatóba. Ez olyan mint egy túlméretezett vadászház.

Igényes 2013.06.29. 23:10:24

@hagyma: Ezzel az, hogy csúnya. :) Nem minden, a függöny pl. jól néz ki. De lomha, ósdi, hivalkodó... az egész olyan mittudomén. Éppen talán elviselném, de 330 dollárt nem fizetnék érte.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:13:18

@Igényes: het nem egeszen, bar a vadaszhazakkal sincs bajom
az etteremben nyitott a konyhank!!!
hangulata van na
zart udvar
na itt nezned meg a public klotyokat....
ragyoknak a tisztasagtol
zene:)
es ha belepsz egy szobaba, azt mondanad , ez nem kispalya
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:16:46

@Igényes: az egesznek megvan egy stilusa osszessegeben
pont amit hianyoltal
a lakberendezes
minden darabnak helye van
modern, kozel sem osdi
a butoroknak meg van az egyseges stilusa
Te nem elviselned, orulnel mint majom a fakanak ha eljohetnel ide 2 hetre
maradjunk ennyiben
mert ugye meg nem beszeltunk a biltmorerol, meg a kornyekrol
a fantasztikus konyhankrol es a kiszolgalas minosegerol

gastro, missing in action 2013.06.29. 23:19:54

kérdésem a posztolóhoz:
az ilyen hajókon, milyenek a dolgozó csajok? inkább párkapcsolatra mennek rá, vagy kúr mindenki mindenkivel? És hol, a kabinban a 70 centi széles ágyon, vagy hozzájutottatok kényelmesebb helyekhez is?
Egyébként jó írás, csak félig kész :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:22:34

@gastro, missing in action: tenyleg ez jo kerdes, ha feleseggel baratnovel megyek, akkor lehet kulon kabinunk?
es ha lehet mi van ha csak a minusz kettedikre jogosult mert szobalany en meg mehetek lengotekezni mert barpultos vagyok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:23:30

@Igényes: most az a vicc, hogy a Mariott konszern tagja vagyunk, marmint a Kessler:)

Igényes 2013.06.29. 23:24:24

@hagyma: "Te nem elviselned, orulnel mint majom a fakanak ha eljohetnel ide 2 hetre" Ha jól megfizetitek... :)
Ahhoz valószínűleg ragaszkodnék, hogy téged küldjenek szabadságra, mert a személyzetnél sem nagyon szeretem, ha ilyen a stílusa.. Mit is csinálsz ott?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:24:44

@Igényes: egyebkent californiaban is bvan hotelunk, de nem lehet osszahasonlitani a nyugati es keleti partot
vagyis lehet es akkor latjuk mekkorak a kulonbsegek

Amarante 2013.06.29. 23:24:55

@hagyma:

En nagyon birnam elvezni:):):) Nekem bejon ez a stilus.

Igényes 2013.06.29. 23:24:58

@hagyma: Látod. :(
Az egyik jól néz ki, a másik meg... olyan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:26:12

@Igényes: neked fingod sincs milyen a stilusom, mert eleve addig sem jutsz el hogy megerthess
ez van, nem szegyen ez

mindent
a szalloda utoeren tartom a kezem

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.06.29. 23:29:30

A stílus nekem bejön, mint szálloda. Itthon nekem is a minimál a nyerő, de a nyaralásban pont az a jó, hogy más mint otthon :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:30:39

@Amarante: hidd el hogy fasza
western north carolinanak is van egy stilusa
a tulaj meg valami cseh-osztrak felmenokkel rendelkezik es ez van vegyitve
van bosendorfeunk is a szalonban, valami 50 ezer dollar az erteke
ezt csak azert irom, hogy nem igazan kispalyaztak mikor 3 eve felhuztak
nekem ez a harmadik hotelem amerikaban, toronymagasan a legjobb, pedig a grove park sem semmi
grovepark asheville nc
ott is lehuztam 2 evet es milliardos ertek, a spa-ja es az etterme jobb, mert jobb a kilatas
de ez elegansabb hotel
bar most vette meg a gorve parkot egy milliardos a heten es dobjak ki a butorokat...

Igényes 2013.06.29. 23:32:11

@hagyma: Már eddig is többet láttam belőle, mint amennyi valaha érdekelt volna.

@zebralany: Van azért pár szép, ezt valahogy nagyon elbaltázták. Vagy a fotós volt szar, de akkor sem az én világom. Ez elmegy a semmi közepére, de nem szeretem a pöffeszkedő lakberendezést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:32:14

@zebralany: mi is motelbe jarunk ha kirandulunk
agy asztal tv
de van akinek erre van igenye es nekem sem lenne ellenemre, de termeszetesen nem adok ki 3-4 ezer dollart egy hetvegere

Igényes 2013.06.29. 23:34:33

@zebralany: Azon kívül a hülye nevű szállodákkal szemben eleve fenntartásaim vannak. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:34:48

@Igényes: semmi kozepere, az az epiteszeti bravur hogy be tudtak tenni egy sarokba a biltmoreban
a styilus meg a Kessler stilusa
ezt akarta ezzel futott fel
bejott neki
futnak a szallodai
jelzem europaiak is jonnek, tehat ne mennyunk el a hulye amerikaiak iranyaba

Shanarey 2013.06.29. 23:35:14

@hagyma:

Hát, ez tényleg enyhén vadászház, de amúgy semmi bajom vele.
Részemről ha szálloda akkor legyen csendes, nyugis, tiszta, és kényelmes ágy legyen benne az alváshoz. Nekem tetszik de sose lesz pénzem ilyesmire, vagy legalábbis nem mostanában.

Igényes 2013.06.29. 23:37:34

@hagyma: Jó, szerintem akkor is szar. :)

Igényes 2013.06.29. 23:38:34

@Igényes: ... Illetve szarul néz ki. A többiről nincs infóm. Csak tőled, ami nem a legjobb ajánlólevél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:41:20

@hagyma: maximum hotelbe mint pl a best western, de azok tenyleg csak arra valok, ha vege a napodnak, oda menny aludni, reggel continentalis reggeli aztan nyomas
a komolyabb hotelek mast nyujtanak, ebed, vacsora, spa, szobapincer, konditerem, total internet, nyomtato,, nagy tv, korlatlan csatornaval valet parking stb. stb stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:44:14

@Shanarey: minden kriteriumodnak megfelel
najo neha van eskuvonk szombaton, akkor kicsit hangosabb:)
nekunk sincs ra penzunk
ha utazunk keressuk a megfelelo kompromisszumot legyen normalis de ne kurva draga
mindig meg is talaljuk
@Igényes: tuleljuk ezt a velemenyt:)

body_andras 2013.06.29. 23:44:33

rejtő jenő matrózregényeit olvasva néha úgy érzem, szívesen itthagynék mindent a francba, és felpattannék egy ilyen hajóra.

Igényes 2013.06.29. 23:49:28

@hagyma: No, végignyaltam mindent. A Canyon vicces, a Forsyth majdnem jó, csak az aranyozott műbarokk szarokat kéne kidobálni, a többi elég felejthető.

Amarante 2013.06.29. 23:54:11

@hagyma:

Ha megnyerem a lottot,akkor befizetk egy ilyen hotelbe,meghivlak teged is Maryvel, Igenyest meg befizetem egy minimalista motelbe:):):)

body_andras 2013.06.29. 23:55:51

@hagyma: milanoban járok egyetemre, azt még illene befejezni. mindenesetre félreteszem ezt az ötletet, ha úgy alakul a sors akkor nekivágok, persze csak gondos előkészületek után.

Igényes 2013.06.29. 23:56:08

@Amarante: Kösz drága. Ha én megyek, Te mégy, de igazolást kérek arról, hogy naphosszat ugráltattad hagymát. Ha megvan, jutalmul kapsz még két hónapot. :D

Igényes 2013.06.29. 23:58:35

@Igényes: illetve ha nyerek. Kéne aludni, fáradok. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:58:46

@Amarante: csak satrat engedelyezek neki
nehogy felreertes legyen
nem kellene hozza lottot nyernunk, de mi altalaban kimegyunk a varosbol ha utazunk es akkor ott a motel-hotel johet eleve szoba
amugy van diszkontom is , ha eppen orlandoba akarnank menni, felaron menne
mondtaM, ha mi utazunk max 1 hetre megyunk es eleg agy asztal tv
DE
ha nyersz a lotton bevalllajuk:)
milyen fasza lesz melo utan fel/inkabb le/megyek a luxuslakosztalyba es Mary ott var:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.29. 23:59:59

@Igényes: engem nem tud ugraltatni
nem vagyok szobapincer, vagy pincer

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.30. 00:01:37

@body_andras: hat, gondolom egy milanoi /akarmeilyen diplomaval/ nem kell elmenned egy hajora melozni
de ha megis nem elokeszulni kell
jelentkezni!

Amarante 2013.06.30. 00:02:09

@hagyma: Meg en nem is olyan csaladbol szarmazom, hogy barkit is ugraltassak:):):)
Gondoltam Tokit is visszuk, hogy szippantsunk egyet a felsobb korok levegojebol:):):)

Amarante 2013.06.30. 00:03:15

@body_andras:

Egy ilyen hajon rejtoi feelinget nem talalsz,az biztos:):)

Igényes 2013.06.30. 00:04:17

@hagyma: Kreativitás kérdése. Mondjuk véletlenül felgyújtjuk. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.30. 00:05:03

@Amarante: hat ez a hotel csak 4 emeletes, tartok tole keves lesz
es nem mindegyik pincer diplomas

Igényes 2013.06.30. 00:05:34

@Amarante: Akkor be kell érned a két héttel. :(
:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.30. 00:06:43

@Igényes: ez nem rossz otlet valoban
en kirohanok
neked meg 20 ev borton, na ott valojaban minimalizalt butorok lesznek:)

Amarante 2013.06.30. 00:08:12

@hagyma: Oreg hiba:) Akkor kenytelenek leszunk beerni a magunk embersegevel:)

Igényes 2013.06.30. 00:10:27

@hagyma: A cél szentesíti az eszközt.

body_andras 2013.06.30. 00:22:44

@Amarante: hát igen, ez nem olyan kikőtőkbe megy, ahol rulett és ópium járja. a kapitányt sem wagnernek hívják, és a verekedést sem díjaznák :)
@hagyma: nem is a kényszer vinne rá, hogy elinduljak. csak úgy, hogy egy kicsit éljek/ világot lássak. mert ha már utazgatni támad kedve az embernek, jobb az ha közben hasznossá is teheti magát és fizetnek érte. nekem a munka akkor se büdös, ha vécét kell pucolni, bár egy ilyen cruiseren pont hasznossá tudnám tenni egyik szakmámat. a diploma pedig nem romlik el attól ha otthon hagyom pihenni. az előkészületek alatt azt értem, hogy nem lehet csakúgy itt hagyni csapot-papot ;)

Igényes 2013.06.30. 00:36:11

@body_andras: Ha Rejtő fan vagy, miért nem az idegenlégióba mégy? Az sokkal tréfásabb.

body_andras 2013.06.30. 00:41:23

@Igényes: egyszer beszélgettem egy légióssal a corona nemzetközi gyorsvonat büfékocsijának félhomályában. az ő leírása nem volt annyira tréfás.

Shanarey 2013.06.30. 00:42:19

@Igényes:

Gondolom azért nem, mert Potrien őrmestert már rég nyugdíjazták, és a köztársasági elnök sem a régi.

Igényes 2013.06.30. 00:51:31

@body_andras: @Shanarey: Uraim, az álmaitok érvényesítésének semmi nem állhat útjába.

Igényes 2013.06.30. 00:52:22

@body_andras: Lehet hogy csak humorérzéke nem volt.

pappito · http://pappito.com 2013.06.30. 01:31:37

@diggerdriver: "Én csak azt tartom gusztustalannak hogy mindig mindenbe belemagyaráznak valamit.
Mert biztos azért írta hogy...
Biztos azért az az avatara mert..."

ja, hát rommel nagy katona volt és teljesen véletlenül került a 88 is a nickjébe, és teljesen véletlenül azonosítja saját magát a neten ezzel. Peeersze. Esetleg elmesélhetnéd neki is, hogy Rommel nem volt náci, biztos félreértett valamit a testvéreknél.

pappito · http://pappito.com 2013.06.30. 01:46:24

@diggerdriver: ha náci lennél (amit én spec nem feltételezek) akkor szar alak lennél a szememben, de ettől még nem túlzottan érdekelnél, amíg nem kezdenél ilyen 88-as szarok mögé bújva sunnyogni. Persze a náciknak nem szokott sok eszük lenni, igy nem csoda a rommel+88 kombó sem.

Egyébként nácinak szabadon lehet lenni fejben. Sokminden másnka is szabad lenni fejben.

morsels (törölt) 2013.06.30. 03:41:12

@01234567:
Nos, mivel egyertelmuen rolam van szo, igy elmondom ujra, kicsit kiegeszitve, hogy jobban ertheto legyen (mert nyilvanvaloan esore elveszett a mondanivalom; ahogy elnezem, zsigerbol jonnek a felhaborodasok :-))

Tehat. Nem 'ajvekolok' (erdekes a szohasznalat, gondolom ez is veletlene egybeeses). Nem vagyok zsido (legalabbis legjobb tudomasom szerint egyetlen felmenom kozott nem volt zsido) es nem vagyok 'libsi' sem. Nem vagyok megelhetesi rettego sem, kulonosebben nem izgat a politika, tolem mindenki azt hasznal avatarnak, amit akar.
De.
Az avatar tipikus kurucinfos hozzaszolok altal hasznalt foto. Persze mondhatod azt, hogy ok sem nacik, meg vegulis csak igaz magyar emberek, meg a fradista/ujpesti/debreceni ultrak is csak artatlan szurkolok es persze nekik is joguk van a velemenyukhoz. Es joguk van.
Nadehat Novak Elod sem attol gerinctelen a szememben, mert zsidozik, hanem azert, mert ilyen sunyi modon teszi.

Termeszetesen ha az adott nick (aki Rommel fotojat hasznalta avatarnak) mondjuk a West Pointon vegzett es a katonai nagysagara felnezve valaztotta avatarnak, akkor elnezest kerek. Tole is, toled is, meg mindenkitol, akiknek itt most a szajuk habzik.
Ha viszont a kurucinfora is ir, akkor azt hiszem jol lottem be, hogy kb. milyen tipus lehet.

Termeszetesen szerintem ahhoz joga van. Joga van a velemenyehez, a hozzaallasahoz es en szemely szerint nem tartom kuldetesemnek, hogy 'ajvekoljak', vagy 'acsarogjak' ez miatt.
Termeszetesen velemenyem van, dehat itt most nem is arrol volt szo, ugye. Mint ahogy nem arrol volt szo, hogy Rommel tortenelmi, katonai megitelese milyen.

Remelem segitettem.
Peace.

DieNanny CH 2013.06.30. 06:07:49

@Kovermadar:
"Angliában, Németországban, Franciaországban vajon mi a helyzet?"

Bár azt nem tudom, de Svájcban sincs lenézés. Sőt, nagyon büszkék arra, ha a 17 éves már dolgozik. Van is egy statisztika, hogy a 17-25 év közötti munkanélküliség mindössze 3%.
(Ja, és ez úgy jön a "melósághoz", hogy 17 évesen még ritkán kapnak irodai munkát. Tehát marad a kétkezi.)

DieNanny CH 2013.06.30. 06:13:08

@Igényes:
"Én aszerint állítok szakmai hierarchiát, hogy mihez kell hozzá érteni. Egy takarítónak semmihez. Innentől lent van."

Pedig szerintem ahhoz is kell. Egyik családomnál volt Szerbiából egy nő takarítani. Gyönyörűen, gyorsan pikk-pakk kipucolta a házat. Mikor nyugdíjba ment, mondtam anyukának, vállalom a takarítást.
Szép tiszta lett minden, de nem tudtam olyan gyorsan, meg olyan átgondoltan csinálni, mint ő. Pedig felírtam a sorrendet, hol, mit kell... Nekem 2 órával többre volt szükség.
Mindenesetre, azóta nagyon tisztelem a jó takarítót...

DieNanny CH 2013.06.30. 06:21:35

@Igényes:

Én úgy tudom, egyedül nevel és tart el 3 gyereket külföldön. És be akar gyűjteni egy pénzes pasit. De még nem sikerült.
Én ennyit tudok. Van valami más is?

DieNanny CH 2013.06.30. 06:30:53

@Igényes:

Ez nekem nagyon csilivili. Hagymáé nekem túl zsúfolt. Én valahogy a "kettő között" -típus vagyok.

2013.06.30. 08:47:09

@zopilote: Sajnos ezt a "rizikót" vállalnia kell minden kedves posztolónak.

2013.06.30. 08:48:49

@diggerdriver: Mondhatják, én meg azt mondom, hogy eléggé hiányosak az ismereteik történelemből. Innentől kezdve meg nem adok a véleményükre. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.30. 08:49:30

@Barátusz:

"Akkoriban (80-as évek?) milyen kamerát használtál? Leicát? Canont?"

Az egy Kodak volt, ha jól emlékszem.

"Rostock-kal tisztában vagyok, de mik azok a konténerek? Teherhajón utaztál?"

Igen.

"Személyszállító nem vitt Európába?"

Nincs személyszállító hajó Havannából. Még repülőjárat is alig volt annak idején.

"Nem piszkálódás, de esetleg potyautas voltál?"

VIP-utas voltam, speciális engedéllyel.

blasiusii 2013.06.30. 11:14:27

Kb. 100 értelmes komment után mindig átmegyünk OFF-ba... Már írtam, de leírom még egyszer: tessék könyvet írni inkább.
(Ez egyébként csak azért zavar, mert végig vagy csak a végét látom, vagy az egészet, és végig kell görgetnem - egy csudaokos programozó beletehetne a kódba egy olyan parancsot, hogy CSAK az első 100 kommentet mutassa. Előre is köszi.)

01234567 2013.06.30. 11:28:01

@morsels: Mivel értelmes normális embernek tűnsz sajnálom hogy nem értjük megy egymást, de legalább ez kölcsönös :) én sem téged, te sem engem. Annyi talán a különbség, te oda sem figyelsz arra amiket írtam, akkor lehet megértenél, én kigűvedt szemmel ötször olvasva próbálom megérteni amit írsz, de nem megy. A beszélgetésünk meg kb olyan volt mint a két pecásé: "Itt mély a folyó?"- "Itt széles a folyó!"- Én azt kérdeztem mély?"- "Itt 5 méter széles!"-"De mély is?"-"Milyen értetlen maga! Hányszor mondjam, itt széles!"- "Micsoda egy hülye ember maga!"- "Maga meg buta!"...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.30. 12:02:15

nem semmi élet lehet hajón az biztos.

"Úsztam delfinekkel, rájákkal, búvárkodtam cápákkal, vadvízi eveztem, ültem elefántháton és voltam gleccser túrán, de oldalakat írhatnék a mediterrán vagy ázsiai utak kulturális élményeiről, a latin- és dél-amerikai partok a letűnt civilizációiról, a norvég fjordok vagy Új-Zéland természeti látványosságairól, vagy akár Grönland, Alaszka, Antarktisz hósapkás hegyeiről, gleccsereiről. Ez persze csak egy apró része annak a 3-4 száz túrának melyekben évek alatt részem lehetett."

Ezt a bekezdést majdnem sírva olvastam...

Igényes 2013.06.30. 13:16:38

@morsels: Te vagy az egyetlen, akinek a szája habzik. Döntsétek el végre, mit akartok. Demokráciát? Akkor mindenki azt tesz ki magának, amit akar.
Diktatúrát? Akkor lehet amit lehet, de neked is kuss van, kivéve persze ha te csinálod.
Zsidó űbermencs hegemóniát, ahol mindenki más csak nektek szolgálhat? Akkor meg fel kell vállalni, és megnézni, mit szólnak hozzá mások. Viszont van egy rossz hírem, Te valószínűleg még ott leszel olyan helyzetben, hogy sok mindent megszabhass.

Nagyon sokan léteztek a történelemben mindegyik oldalon, akik hatalmas és tisztelereméltó eredményeket értek el, és aki úgy gondolja, hogy érdekli őket a munkásságuk, annak szíve joga elmerülni benne, és tisztelni őket. És ez teljesen mindegy, hogy Rommel, vagy ben Gurion.
Az viszont egy idő után zavaró, hogy akármikor elhangzik egy óvatosan elismerő megjegyzés, jött pár vágottfaszú kisvarjú, és nekiáll károgni. Elmondtad egyszer, leszedte hogy ne bibikézze meg a kislelkedet. Ezt megköszönni kellene, nem tovább baszogatni.

Igényes 2013.06.30. 13:22:17

@DieNanny: Ebben az esetben a magyar átlagtakarító vannak alulképezve... ezek nem sokat érnek.

Jessnél nem figyeltem kiemelten, mikor mit ír, inkább onnantól kezdett érdekelni, hogy leírta, hogy undik a szegények. Mindig szimpatikusnak találtam, ha valaki észre meri venni a nyilvánvaló dolgokat, és ezt fel is meri vállalni. Akkor is, ha valakinek esetleg nem tetszik.

gastro, missing in action 2013.06.30. 15:16:53

@hagyma: hát húzzatok bele, mert a Tripadvisor szerint mindkét szálloda erős középkategória a review-k alapján :)
Látom, hiogy autograph collection a Bohemian, akkor az tényleg Marriott lánc :)

morsels (törölt) 2013.06.30. 15:19:13

@Igényes:
Nem ertelek, de tenyleg. Mintha direkt felhaborodni akarnal, amihez engem hasznalsz fel.

morsels (törölt) 2013.06.30. 15:22:22

@01234567:
En nem tudom, hogy mi volt az az irasomban, ami miatt ez a reakciod. Azt tudom, hogy vannak temak, amik automatikusan egyfajta kocsmai hangulatot valtanak ki, de en a magam reszerol inkabb nem vallalnek ebben reszt. En jol elvagyok a sorozessel :-)
Sajnalom, hogy amit irtam az ennyire erthetetlen szamodra. Viszont innentol talan nincs is sok ertelme eroltetni.
Te elkonyveltel engem, majd lesz valahogy.

morsels (törölt) 2013.06.30. 15:35:17

@01234567:
Nade akkor megprobalom maskepp :-)

Szoval Rommel nagy katona volt, igazi stratega. Sosem volt naci es szomoru, hogy neonacik ot hasznaljak szimbolumnak mert sunyik,

Ez igy megfelel?
Mert annak, amit irtam, a lenyege kb. ez, csak engem nem izgat a katonai tortenelem, mint mondjuk teged. Igy kulonosebben az sem erdekel, hogy Rommel milyen katonai zseni volt. De ez nem eloitelet kerdese, csak erdeklodes hianya.

gastro, missing in action 2013.06.30. 15:40:22

@morsels: maradjunk annyiban, hogy Rommel mondhatott volna nemet is Hitlernek. Csak ahhoz jellem is kellett volna. Így a téma lezárva :D

morsels (törölt) 2013.06.30. 15:54:28

@gastro, missing in action:
Te, en mar az elejen sem Rommelt 'elemeztem', hanem egyfajta kurucinfos allaspontra hivtam fel a figyelmet, nadehat ugy latszik ez elveszett a tanult, kepzett es tajekozott ertelmisegiek szellemi kapacitasaban.
Valoszinuleg azert, mert ugy mukodnek, mint valamifele penzbedobos automata. Olvasnak szavakat es van, ami kivalt egy reakciot. Onnantol kezdve megy minden a maga utjan.

Pedig irtam, hogy nem vagyok zsido, sot meg 'libsi' sem, de ez mar valoszinuleg feszegtne a vilagrol altaluk elfogadott (es felvilagosult, szeleskoru tajekozottsaggal alatamasztott) velemenyt :-)

Az igazsag az, hogy valahol szorakoztatonak talalom. Kb, mint Novak Elodot, vagy a kurucinfo torzskozonseget. Amivel termeszetesen nem azt akarom mondani, hogy a jelenlegi vitapartnereim (ugyan, tudom en is, hogy ok nem tartanak engem vitapartnernek) olyanok lennenek, mint az altalam felsoroltak, de a stius, pontosabban a zsigeri reakciok tenyleg rajuk emlekeztetnek.

01234567 2013.06.30. 20:55:45

@morsels: Ez így már érthetőbb. Azért hidd el, ha az ember tudja józanul, több szemszögből megközelíteni a dolgokat, így információkat gyűjteni, érdekes dolgokat lát meg, és megért, sokszor felületes szemlélő számára érthetetlen dolgokat. Mert ugyan a nácikat én is megvetem, sőt, de ez most hosszú lenne, és Hitler egy szimpla pszichopata elmebeteg volt, de azért azt meg tudom érteni a németeket mi vitte bele abba, hogy ilyen szarháziak vezetésével belemeneteljenek a második világháborúba.

Igényes 2013.06.30. 21:13:53

@morsels: Szóval csak szeretnél zsidó lenni. Megértem. De van, amire születni kell. :)
Joga pedig mindenkinek annyi van, mint neked. Akkor is, ha ez neked nem tetszik.

Hogy mi vagy, azt hagyjuk inkább.

Igényes 2013.06.30. 21:17:12

@01234567: Ami most visz rá embereket arra, hogy rég halott katonákat és politikusokat szarházinak nevezzenek, és jogot formáljanak a megvetésükre. Azért, mert a hazájukat szolgálták és védték.
Vagy mert úgy látták jónak.

Igényes 2013.06.30. 21:19:35

Persze nem tudhatom, lehet hogy csak a beszariság motivál. A nagytestvér korában nem tanácsos olyan eredményeket elismerni, amit nem izrael, vagy annak a valamelyik érdekszférája seggéből rántottak elő.
Persze attól azok még vannak.

A valódi zsigeri reakció kedves barátaim, az ez a fajta szolgalelkűség.

M. Péter 2013.07.01. 01:11:02

@DieNanny: A 3% a teljes munkaképes korú lakosságra vonatkozik. A fiatalok között kb, 7%.

DieNanny CH 2013.07.01. 11:47:13

@M. Péter:

2012 júniusi adat: Jugendarbeitlosigkeit in der Schweiz: 3,5%.

h_zolee 2013.07.01. 13:40:39

@zseketto88: nézdmá, egy ismerős :-)

ancsur24 2013.07.05. 20:35:07

felénk is ez lesz, csak mi a Balaton körül fogunk, méghozzá bringával. Nagyon jó lehetőséget találtunk a MOL-lal, osztom mindenkivel redir.ec/tekerjaugusztusban

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása