oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 16. 06:52,  Ez a mi kis Paradicsomunk 152 komment

2013. június 16. 06:52 Határátkelő

Ez a mi kis Paradicsomunk

Aki londoni posztra számított, annak súlyos csalódást kell okoznom :), ugyanis mai úti célunk a brit fővárosnál némileg egzotikusabb Botswana, azon belül is a főváros Gaborone. Bár azon már egyetlen rutinos Határátkelő-olvasó sem csodálkozik, hogy a világon mindenhol élnek magyarok, azért emailt kapni Botswanából nem mindennapi élmény. Hogy miként is került oda Twiga és családja, rögtön kiderül.

cím_38.jpg

„Végül rászántam magam és gondoltam, hogy írok a saját tapasztalataimról. A beírás nem igazából a kiköltözésre serkentő célzattal készült (ezt talán nem is nagyon javasolnám), hanem inkább csak infóadás Afrika déli csücskéből, mivel innen nem sok poszt van a blogon.

A „kitántorgást" csak azért nem ajánlom, mert a munkaerő-piac nagyon restriktív, nem befogadók az „idegenekkel" szemben, így nagyon nehéz akármilyen megélhetési lehetőséget találni...

Visszatérve rám, a határt 2006 júniusában léptem át, először Brüsszelbe. A kiköltözésem rendkívül simán ment, köszönhetően a már ott levő barátoknak, volt kollégáknak, miután a munkahelyemről 2004-2010 között 11-en „szivárogtunk ki".

A magyar összetartásról, csakis pozitívan tudok nyilatkozni, mivel segítettük egymást mindenben, az első "fecske" adott szállást stb. a másodiknak, a második a harmadiknak és így tovább. Noha az elmúlt években mindenki "becsaládozott" vagy éppen máshova került, mégis igyekszünk kapcsolatot tartani és találkozni, amennyire csak lehet.

Jött a lehetőség

A brüsszeli időszak alatt lehetőséget kaptam egy külkapcsolati pozira, Afrikába, Botswanába. Tulajdonképpen Afrika már jó ideje motoszkált a fejemben, így amikor kiválasztottak, nem gondolkoztam sokáig, a lehető legminimálisabb idő után (2,5 hónap) már ott toporogtam a csomagjaimmal és férjemmel a beszállás kapunál a Brüsszel – London – Johannesburg - Gaborone járathoz.

Az országról az általános adatokat (népesség, terület, GDP per capita, más főbb statisztikai adatok) leszámítva nem sok információnk volt és igazából fogalmunk sem volt, hogy mire tudunk számítani. Afrikai tapasztalataink eddig csak a jóval szegényebb Tanzániára és Etiópiára korlátozódtak, így aztán csomagunk tartalmazott olyan dolgokat, amit (mint később kiderült) mindenhol lehet kapni.

zebra.jpg

Az emberek

Az emberek (szemben a más országokban szerzett tapasztalatainkkal) nem igazán barátságosak. Tanzániában rengeteg élményünk volt, hogy a helyiekkel rengeteget lehet nevetni, vagy egyszerűen csak lazán csevegni. Így aztán, amikor jöttünk, ugyanezt feltételeztük Botswanáról is.

A mentalitásra kicsit rányomta a bélyegét, hogy Botswana sohasem volt kereskedelmi célpont, vagy központ, így nem beszélhetünk szolgáltatás központúságról.

Az oktatás jó színvonalú (ellentétben más afrikai országokkal), így a problémádat tökéletesen értik, de nem mindig van kedvük megoldani. Tipikus, hogy például az üzletekben nincs szalag a pénztárgépnél, neked kell az árudat az unott képet vágó pénztáros elé tolni, mert ő nem hajlandó a karját sem kinyújtani.

Kezdetben ez a passzív hozzáállás eléggé idegesítő volt és próbáltam kicsit felrázni a pénztáros hangulatát egy nagy mosollyal, köszönéssel és "How are you today?"-jel, de egy idő után beletörődik az ember fia-lánya és elfogadja a megváltoztathatatlant.

Természetesen vannak azért kivételek, de nagy általánosságban inkább a passzivitás az uralkodó. A helyiek viselkedésében valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az ország rendkívül gazdag gyémántban és más nyersanyagokban (arany, nikkel). Ez egyfajta jóléti társadalmat alapozott meg.

A szegények is téglával, vagy sárral épített házakban laknak és nem látni a Dél-Afrikában oly elterjedt township-eket, bádogházakat villany és víz nélkül. A közbiztonság jónak mondható és messze nincs olyan erőszakos bűnözés jelen a hétköznapokban, mint pl. Kenyában (Nairobi), vagy a szomszédos Dél-Afrikában.

A főváros, Gaborone

A főváros lakosainak számát tekintve (cca. 200,000) inkább hasonlít egy vidéki nagyvároshoz. A város az 1967-es függetlenség után lett főváros, amikor is kis túlzással még csak 5 sárkunyhó alkotta. Mára már a modernségre törő, nyugatias irányt követő hely. Na, ja globalizálódik a világ.

A városban néhány shopping mall-ban összpontosul az élet. Itt abszolút modern mozik (3D is) mellett elsősorban dél-afrikai üzletláncok látják el a városi lakosságot. Többeknek nyilván ismerősen hangzik a Spar supermarket, a Woolworth hálózat, JB sports, vagy a Dél-Afrikában járt HÁ olvasók bizonyára vásároltak már Pick n Pay, vagy Checkers szupermarketben, amelyek mindenhol megtalálhatók.

Vannak a legújabb elektronikai termékeket árusító üzletek (laposképernyős TV, a legújabb iPhone vagy Samsung G S4 is kapható a technikai "freak"-eknek üzenve), sportboltok stb., noha a vásárlókör természetesen sokkal, de sokkal szűkebb, mint pl. Európában.

város_1.jpg

Azt kell, hogy mondjam, hogy ugyan az élelmiszerek drágábbak, mint Magyarországon (a húson kívül minden áru importból származik, a helyi termelés minimális), mégis minden kapható. Eddig nem szenvedtünk hiányt semmiben. Ami nem létezik, az meg könnyedén helyettesíthető más termékkel (pl. tejföl helyett görög joghurtot használok a tejfölös krumplifőzelékbe).

Kultúra

A helyiek nagyon büszkék a kultúrájukra, ami egy európai számára talán kissé nehezen megfogható. A kultúra alatt a hagyományos táncukat, és konyhát értik. A tradicionális botswanai menü azonban kimerül a seswaában (sült, apróra zúzott marhahús), papban (kukoricakása) és mmopane wormban.

Gaboronéban van egyébként színház (Maitisong a neve), ahol nagyon ritkán (főleg az éves Maitisong festival idején) tartanak tradicionális táncbemutatót, vagy egy-egy darabot a helyi amatőr színkör bemutat. Aki tehát nem tud opera- vagy színházlátogatás nélkül élni, annak nem ajánlatos Botswanába letelepednie.
Mégis, tiszteletre méltó a hagyomány tisztelete és megőrzése.

Fél tucat marha ára a menyasszony

A kultúrához kapcsolódik a házasság maga is. A menyasszonyért ugyanis a vőlegénynek úgynevezett lobolát kell fizetnie, ami kb. 6-9 marha ára (az ér természetesen függ a menyasszonytól, van-e magasabb iskolai végzettsége, milyen a családjának az anyagi körülménye, vagy akár északi vagy déli részekről, esetleg melyik törzsből származik).

A marha ára mellett a vőlegénynek az esküvőt is meg kell spendíroznia, így ez a helyi fiatalok számára a hagyományos lánykérés eléggé nagy érvágást jelent. Ebből adódik sajnos, hogy a házasság intézménye kevésbé népszerű és a párok inkább választják az együttélést és gyerekvállalást.

A helyiek mindemellett kevésbé monogámok és rettentően gyakori az egyedülálló anya, aki dolgozik és a család valahol a faluban neveli a gyermeket. A párkapcsolatok laza felfogása viszont nemcsak a hagyományos értelembe vett család hiányát okozza, de meleg ágya a szexuális úton terjedő betegségeknek, így az AIDS-nek is. A bányák és az imént taglalt párkapcsolati viszonyoknak köszönhetően Botswanában az HIV-AIDS gyakoriság a világon a második (kb. 25%).

Mit csinálunk mi?

Először is Botswana nem véletlenül híres a vadvilágáról. Del-Afrikával vagy Namíbiával ellentétben az állatok nem mesterségesen visszatelepítettek és kerítéssel zárt parkokban élnek (a kevés kivétel között van a Krüger N.P. vagy a namíbiai Ethosa), hanem az északi területeken szabadon migrálnak.

A Kalahári sivatag, az Okavango Delta, vagy a Chobe Nemzeti Park mellett számos más, turisták által kevésbé ismert szafari élménnyel gazdagodhat az erre látogató.

Mint írtam, Gaboronéban sem feltétlen „unja laposra a fejét" az ember, jó pár étterem, a közeli Gaborone Game Reserve vagy Mokolodi Game Reserve kínál programot a mozi látogatás mellett.

A közelben is van némi látnivaló: az oodi-beli takácsmanufaktúra, Livingstone házának romjai, vagy akár egy keramikus manufaktúra látogatás nyújthat kikapcsolódást.

Ezek mellett tulajdonképpen mi szeretünk otthon lenni, szeptembertől március végéig a kertben élvezni a medencét és az évente több mint 50(!) madárfaj látogatását. Ez tulajdonképpen a mi kis paradicsomunk.

naplemente_1.jpg

Az árakról

Sok HÁ olvasó – értelemszerűen – kíváncsi a piszkos anyagiakra is. A helyi pénznem helyett a könnyebbség kedvéért, a xe.com oldal segítségével, HUF-ban fejezem ki az árakat.

Havi villanyszámla 3-4 szobás házra: 25,500 Ft, havi vízdíj: 33,200 Ft (plusz a palackozott ivóvíz ára, mivel a csapvíz nem ajánlatos ivásra), 3-4 szobás ház bérleti díja a fővárosban (biztonságos negyedekben): 280,000 Ft, havi internet: 14,000 Ft (a szolgáltatás lassú), 2 liter tej: 480 Ft (az 1 literes bio tej is 480 Ft), 6 tojás: 288 Ft.

Gázszámla nincs, mivel nincs vezetékes gáz. A víz nem meglepően eléggé borsos, mivel Gaborone mégiscsak a sivatag szélén fekszik, így a víz kincs.

A húsok egyébként rendkívül jó minőségűek és olcsók. A botswanai marhahúst az EU piacain méregdrága organic húsként árulják, mivel az állatokat a szabadban tartják (okozva ezzel nem kevés közlekedési balesetet az utak mentén) és fél évig (az esős évszakban: október/november és április között) van csak eledelük.

A száraz évszakban (május-október között) a fű kiszárad mindenhol és a marhák – viccesen szólva - elvesztik szépen a "zsírpárnájukat". A következmény: ízletes, gyönyörű, ún. extra lean marhahús.

Az ország pénzneme a Botswana Pula, amely nemcsak magát a pénzt jelenti, hanem jó dolgokat is (pl. itallal való koccintás is Pula!) és az igen fontos esőt is jelenti a szó.

Remélem, hogy nem untattalak benneteket a hosszú poszttal, köszönöm a kitüntető figyelmet, Pula!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Botswana Gaborone

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr915363213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 14:13:44

SZERKESZTŐSÉG!

Súlyos problémám van. A fejlécen a Fülöp-szigetek miért Óceánia alatt van? S miért van Oroszország és Törökország Ázsia alatt, miközben Ciprus meg Európa alatt van? S miért van Európa alatt külön Nagy-Britannia, Skócia és Wales?

Mi e furcsa felosztás oka?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 14:15:54

@M. Péter:

Oké, bevallom ezt a listát nem követem közelről.

SzumóNé 2013.06.16. 14:19:03

Lebbent a lepel Botswanarol, legalabbis az en szemeim elott. :) Sokkal elmaradottabb orszagra gondoltam, kb. viz es villany nelkul tengodo lakosokra. Az iment vazolt kep viszont nem olyan rossz, bar en nem szeretnek/mernek oda koltozni. :) Erdekes bemazolo volt, koszonom!

váj mí 2013.06.16. 14:24:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Jézusom, te vagy az, aki az összes apróbetűt elolvassa ;). Lassan egy éve olvasom a blogot, de még soha nem jutott eszembe megnézni az ország-földrész kiosztásokat :).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 14:25:22

Afrikai témákhoz ajánlom az én térképemet - maxval1967.files.wordpress.com/2012/12/mpafr.png -, mely azért jó mert a valós határokat tartalmazza, ugyanis sok térkép direkt torzít politikai okokból, míg az enyém pontos. Egyes kis szigetek nem teljesen méretarányosak, mert különben nem látszódnának. Térképem csak politikai földrajzhoz jó, ez a célja, azaz vannak politikailag jelentéktelen szigetek, melyek hiányoznak róla. Szóval térképem célja. látszódjon az összes afrikai ország és terület rajta.

Összesen 55 független állam, ebből 54 nemzetközileg elismert.
Összesen 1 külbirtok.
Összesen 1 vitatott terület (ez nincs is rajta térképen).
Plusz 5 nem-afrikai állam, melynek területrésze van Afrikában.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 14:31:33

@váj mí:

Politikai földrajz és vicc - ez két összeférhetetlen kategória.

2013.06.16. 14:32:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: mar nezem is hogyan jelolte del-szudant

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 14:34:48

@tanato:

Én is személyesen érintett vagyok, onnan vándoroltak ki az őseim 35 ezer évvel ezelőtt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 14:38:04

@charlieharper:

Nem képzeled rólam, hogy 2012-ben kifelejtem Dél-Szudánt, mint valami bamba újságíró? Hozzáteszem: van amibe bele lehet kötni a térképen. (Marokkó és Szomália határai esetében.) De mind a kettőt indokolnia tudom.

2013.06.16. 14:41:49

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez a masik, hogy mit csinaltal Western Saharaval?
Nehany orszaghatar rajzolasnal megcsuszott a vonalzo, amikor eredetileg rajzoltak oket.

2013.06.16. 14:44:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: most a terkepeden Bosaso es Berbera melyik orszag?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 15:21:18

@charlieharper:

Nyugat-Szahara nehéz dió. Most azt lehetne tenni, hogy a marokkói ellenőrsésen kívüli de facto lakatlan részt megrajzolom, de mivel ennek nincs pontos határa, erre nem tudok vállalkozni. Egyébként pedig nincs komoly forrrás mely igazolná, hogy a Homokfaltól keletre eső rész tényleg a nyugat-szaharai állam elenőrzése alatt állnak. Nem akarom megsérteni a nyugat-szahariaikat, de nagyon erős érzésem azt mondja: nulla négyzetkilométer áll állandóan és a tartósan az ellenőrzésük alatt.

Ezért is Nyugat-Szahara nem Tajvan vagy Koszovó vagy Abházia kategóriája, hanem inkább Palesztínáé - a valóságban nem is nagyon létezik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.06.16. 15:28:38

@charlieharper:

Látom, hogy te isa téma szakértője vagy. Aki ilyen kérdést feltesz, az szakértő.

Na most, Szomália esetében az ország részének azt tekintem, ami:
- vagy ténylegesen a kormány ellenőrzése alatt van,
- nincs a kormány ellenőrzése alatt, de hivatalosan nem kiáltották függetlenségét.

Na most, Puntföld ezért Szomália alatt van, viszont Szomáliföld független.

Persze erre azt fogod mondani: mi Szomáliföld pontos határa Szomália felé, hiszen a határ vitás és változó. S ha ezt mondod, igazad is van. Így én határként a szomáliföldi igényt jelöltem be- Azt hiszem, talán ez a legbiztosabb megoldás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.16. 15:36:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
nehez ugy, vagy kemeny dio
egy nyelvesz legyen igenyes:)

a poszthoz
engem is erdekelne, mi a munkaja, ha nem titok
milyen kocsija van:)?
magam reszerol akkor megyek afrikaba, ha kotelezo lesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.16. 16:00:18

@váj mí: en tuti nem
ez jol lathato is rajtam
kivul-belul

érthetetlen chris 2013.06.16. 16:19:27

@mommmmo: Nem hülyeség, de a GDP növekedés pillanatnyi állapota nem sokat mond, főleg ha béka feneke alól indul.

1% lehet sokkal több mint 10% például.

váj mí 2013.06.16. 16:33:49

@hagyma: Belülről mindenki pink ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.16. 16:35:26

@érthetetlen chris: meg ki a tokom valszt lakhelyet gdp szerint
en a sajat kulturkornyezetemben, biztonsagos szep helyen akarok elni, megfelelo fizetessel es a szukseges korulmenyekkel
ihato viz, internet, kocsi stb.stb.
jarhato utak
szoval infrastrukura vagy mi a picsa
/az mar maganugy, hogy en jobben szeretem a hegyes videket mint pl a sivatagot vagy a tengerpartot, ezert orszagon belul is megneztem, hol telepedjunk le, bevalt, nem erdekel a gdp, az teny itt dragabb a sor, meg a state tax is sokkal magasabb, dehat valamit valamiert/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.16. 16:37:46

@váj mí: pink floyd?
en deep purples voltam
or pink panther?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.16. 16:56:00

ma a Lure tora megyunk horgaszni, fantasztikus kornyezetben van
tegnap a Jamesen voltunk, az is szep, de az inkabb hetvegi to sok motorcsonakkal, vizisielovel, neha sajnalom, hogy miert kell egy tavat igy elbaszni
ez valami fantasztikus lehetett meg 100 eve is, mert meg most is az amugy
a Lure is az, de ott is feltetlen kellett kosarpalya melle, meg furdoresz....
meg annyi veszelye van, hogy kozel van a casino
ja most tudtam meg, hogy aranyhallal tilos horgaszni, tiltja a torveny:)
a tobbi kishalat meg nem tudom,
lehet marad a giliszta meg a csirkemaj, csak szar mert carolinaban nem fogtam halat
floridaban kimentunk a tengerre, oszt jottek a halak, de zt utaltam, meleg es gepies

ez off volt, de vasarnap van, kevesen szolnak hozza, gondolom belefert
meg egy kerdes a posztolohoz
mikor es hol akar vegleg letelepedni
el tudja -e kepzelni vegleges otthonat afrikaban?

nyuszigonosz 2013.06.16. 16:59:46

@Gilda66: Na de ez az, hogy amit én tudok, az ott bizonyára semmire nem jó. :)))))

mommmmo 2013.06.16. 17:05:00

@érthetetlen chris: ez igaz.. ugyanakkor az elerheto profitratak nagysagat befolyasolhatja a gazdasagi novekedes merteke, tehat befektetoknek vonzo lehet Afrika, vagy mas feltorekvo regio. Nyilvan Afganisztan eseteben a 11%~os novekedest nem ellentetelezi az extra kockazat.

nyuszigonosz 2013.06.16. 17:05:33

@SzumóNé: Gondolom sokban más a föváros, mint a távolabbi települések.
Nézd, volt diákjaim, ha hazautaztak, akkor magasfényü magazinokba való családi fotókkal tértek vissza, föleg egy egy afriaki ország fövárósából: saját medencés lakóházak, csupa üveg épületek, nagy csillogó kocsik, olyankor, mikor a hírekben meg ugyanabból az országból az éhezö kisgyerekeket, háborús-övezeti sérülteket és víz nélküli szétment putrikat mutattak.
És mondták maguk is: igen, ez minden megtalálható ott.

váj mí 2013.06.16. 17:27:26

@hagyma: Mindkettő, váltakozva ;)

vazzup 2013.06.16. 17:39:26

@váj mí: a hegyektől para miatt mínusz pont, de a zenei ízlésed, iron maiden, pink floyd, deep purple feledteti azt a hiányosságot. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.16. 18:00:08

@váj mí: hat a Fal az nagy volt
jugobol hozattam 1000 ft korul, akkori aron egy magyar lemez 90 forint volt, azytan egy HB-ban elloptak
@vazzup: en se mennek 8000 meter magasra, mikor tudom, hogy minden tizedik meghal, meg azert felmaszni, hogy elmondhassam, hogy fent voltam...
nem az en vilagom

váj mí 2013.06.16. 18:14:34

@vazzup: Én nagyon szeretem a hegyeket, Brassóban nőttem fel, sokat császkáltunk a környéken, anno. Viszont vannak olyan helyek, amelyeket jobb messziről csodálni ;).

váj mí 2013.06.16. 18:17:03

@hagyma: Apám is átcsempésztette... több határon is ;).
HB-ba nem megyünk 'nekem-is-kell' cuccal, mert lenyúlják ;)

DieNanny CH 2013.06.16. 18:21:54

@hagyma:

Én rögtön azután felmennék, hogy valaki meghalt. Mert ugye statisztikailag a következő 9 biztonságban van... :-)

váj mí 2013.06.16. 18:24:55

@DieNanny: Ahham, ha meg borul a statisztika, akkor nagyon ráfaragsz ;).

komiszár 2013.06.16. 19:01:21

Európai Unió és az USA bűne ami ma és holnap Afrikában van
és lesz.

DieNanny CH 2013.06.16. 19:52:31

@váj mí:

Hogy én mennyit gondolkodtam, mi az a HB!!! De már tudom...

Sanyi9 2013.06.16. 19:56:06

Norbi fiam, te vagy az? Mintha az utobbi idoben megint jobban raernel az irasra... =))

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.16. 20:04:27

@DieNanny:
"Hogy én mennyit gondolkodtam, mi az a HB!!! De már tudom..."

Te 22+14=36 vagy legalább. Igaz?

Akkor még része volt a ómagyar nyelvnek.

Azért én is törtem a fejem. Mentségemre, engem minden hasonló rövidítés (akronim) felbosszant és a vörös ködön nehéz átlátni.

vazzup 2013.06.16. 20:27:12

@hagyma: @váj mí: eh, nem azért szeretnék oda felmászni, hogy elmondhassam, voltam ott is, hanem azért, hogy a saját szememmel tekintsek le a világ tetejéről. Az élmény miatt. S ugyanígy vagyok azzal is, hogy el akarok jutni a Haleakala vulkán kráter tetejére is, hogy onnan nézzem a napfelkeltét.

nyuszigonosz 2013.06.16. 20:32:54

@hagyma: Hát azt inkább máshol. :)))
Elmenni csak úgy körülnézni, na azt hamarabb, de nem ott élni.

james80 (törölt) 2013.06.16. 20:32:59

@komiszár: Kínának is van némi köze hozzá , illetve az ott élőknek is.

nyuszigonosz 2013.06.16. 20:39:39

@ctboy: Akkor nem vagyok egyedül azzal, hogy nem szeretem a lehetetlen rövidítéseket, szavak gügyögö formáját sem beszédben sem írásban.
Megnyugtató, hogy nem mások sem.

2013.06.16. 20:54:55

@nyuszigonosz: hazi buli. En is google-on neztem.

DieNanny CH 2013.06.16. 21:04:13

@ctboy:

39. De a Házibulit (filmet) még általánosból ismertem. Csak a rövidítését nem.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.16. 21:28:58

@DieNanny:
Köszi a pontosítást. (Ennyire nem akartam tolakodó lenni.)
Ez volt a mai fejtörő úgy látszik.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.16. 21:32:33

@nyuszigonosz: Nem vagy egyedül.
Itt úgy néz ki a szakmai előmenetel, hogy minél többet használod a szakmára jellemző rövidítéseket annál hozzáértőbbnek tartanak, illetve tartja magát aki állandóan használja.

Volt már pár idióta "meeting" ahol csak kapkodtam a fejem.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.16. 21:35:36

@charlieharper: Szia charlie.
Nagyon aktivál vagy az utóbbi pár napban. Még a végén megírod a sztoridat mindenki okulására?
Ahogy látom nem csak én vagyok kíváncsi rá.
Még egy hódolót is sikerült begyűjtened. Igaz hogy az a PhD. azért kellett volna az igazi elismeréshez.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.16. 21:36:28

@charlieharper: mikor jössz felénk újra? Most a UK-ban vagy ugye?

nyuszigonosz 2013.06.16. 21:37:39

@ctboy: "...illetve tartja magát aki állandóan használja."
Na inkább ez. :))

váj mí 2013.06.16. 21:55:26

@DieNanny: :DDDD Kiment már a divatból... ma már partyk vannak.

váj mí 2013.06.16. 21:57:26

@vazzup: Helikopterből még szebb a kilátás, és messzebbre is láthatsz ;).
Ok, ok, értem én, de nem vagyok egy nagy túrázó, inkább amolyan városi patkány fajta ...

2013.06.16. 22:35:50

Érdekes poszt, ritkán hallani Afrika mindennapjairól. Láthatóan a posztiró simán be tudott illeszkedni az új környezetbe és sikerrel használja ki az adott lehetőségeket. Végül is ez az a készség amire minden kivándorlónak, külföldön dolgozónak nagy szüksége lenne.

@vazzup: "S ugyanígy vagyok azzal is, hogy el akarok jutni a Haleakala vulkán kráter tetejére is, hogy onnan nézzem a napfelkeltét."

A Haleakala napfelkelte valóban csodálatos élmény és a kráter fenekére is érdemes lemenni. Lenyügöző látvány.

vazzup 2013.06.16. 22:51:00

@váj mí: Jó, hát alapból én is urbánus lélek vagyok, nem véletlenül vagyok Budapesten és pont ezért fogok elköltözésem után is nagyvárosban élni.

@cougarcat: igen, sokat olvastam róla, itt is volt egy post Hawaii-ról, feltett szándékom előbb-utóbb ellátogatni oda.

Afrikában az a fura nekem amúgy, hogy egy rakás országban jól beszélik az angolt, sőt, állami nyelv is, még sem tudják eléggé kihasználni ezt a kötődést a fejlett világhoz. (Most abba ne menjünk bele, hogy szabad-e ezt a felosztást használni)
Példál nem tudják fejleszteni kellő ütemben az informatikai szolgáltatásaikat (pedig ezzel fontos munkahelyeket tudnának elhappolni például Kína vagy India elől), ugyanakkor legendás lett a nigériai scam, amihez meg azért már egy aránylag fejlett informatikai háttér szükséges.

NIKI LAURA 2013.06.17. 00:38:35

@mommmmo: Niki 30 dollar/ oraberert tesz vesz meg 10 napig,ezert elviseli az egy nap/4 evszakot itt Calgaryban.

NIKI LAURA 2013.06.17. 00:42:41

@bogyeszter: en Midland es pretoria kozott laktam,Centurion county...ha az apartheid visszajonne,rogton kikoltoznek.

tucano 2013.06.17. 04:00:00

@vazzup: nem, döbbenet egyszerűen dolgoznak, láttam róla egy dokut.

zopilote 2013.06.17. 04:22:48

@NIKI LAURA:
Hogy tetszik az ido? Hetek ota esik:( Direkt az eso elol menekultem ide Vancouvebol. Ha volna kedved, egy kave mellett szivesen beszelgetnek veled. Altalaban du 3 - ig melozok, a repter mellett, hatalmas raktarakat, irodakat epitunk.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.17. 04:29:03

@zopilote: Calgary-ban vagytok mind a ketten? Meg lehet hogy en is beugrom a reptérre, ha elfogadtok egy kávéra vagy sörre.

zopilote 2013.06.17. 04:35:52

@ctboy:
En itt vagyok, azt hiszem, a Niki is. Miert? Csak nem Te is itt vagy!? Termeszetesen szivesen talakoznak veled is, igaz, en nem iszom, csak kavet. A reptert csak azert irtam, mert a kornyeken dolgozom, de a varosban is lehet beszelgetni.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.17. 04:43:29

@zopilote: Az egyik partner ceg szallitja a kulso falakat, ajtokat ablakokat a repter uj epuletehez. Szo volt rola, hogy megnezzuk a vegeredmenyt.

zopilote 2013.06.17. 04:50:50

@ctboy:
Ertem. En meg itt leszek egy ideig Calgaryban, de a Niki irta, hogy mar csak 10 napja van. Erdekes, a mult heten vittem el egy ajtokeretet az emelovel, nem figyeltem:) 500 $ kar lett, plusz az emelo korlatja is eltort. Azt hittem, kitugnak (mar orultem) erre azt mondtak, nem kell kifizetnem, veletlen dolog, barkivel elofordulhat:) 36 feet magas falakat csinalunk, azert dolgozunk emelorol.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.17. 05:38:45

@zopilote: Szokatlanul szorgalmas vagy az utóbbi időben.
Ennyire jó a társaság?
Ennyire jól bánnak veled?

Nincs min megsértődni?

zopilote 2013.06.17. 07:16:12

@ctboy:
jah, jo a tarsasag (horvatok es magyarok) laza a munkafegyelem, de azert a maximumot kihozzuk, ha kell. A fizu kevesebb, mint amit megszoktam, de nalam tobbet szamit az, ha nem utalattal megyek dolgozni es egesz nap csak az idot nezem, olyan lassan telik. Itt repul az ido:) Lehet, hogy kihuzom karacsonyig is (ha nem jon kozbe semmi)

bogyeszter 2013.06.17. 07:38:42

@NIKI LAURA: én midrand estates teruletén lakom ahol extra biztonság van s csak fehérek laknak... de sehol máshol nem bántottak még a feketék és ahogy elnézem azért ahova eddig betértem minden kisebb-nagyobb vállalatot a fehérek irányitanak...

bogyeszter 2013.06.17. 07:42:36

@zebralany: szia, lehet emlékszel még rám én kérdeztem pár dolgot toled mikor írtál Jo'burgról... ha kiváncsi vagy itt megtalálod a beszámolómat egyszervoltegyeszter.blogspot.com/ . Jobbnak találtam nyitni egy sajátot, mert nem szeretem a sok okoskodó emberekét akik a számitógépukon kivul semmit sem láttak még a világból... ha gondolod nézz bele s majd várom visszajelzésedet, hogy változott-e valami azóa mióta elhagyad az országot :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.17. 09:50:12

a szabad szex okés, de, hogy mi köze a bányáknak az aids-hez azon el kellett gondolkodnom egy pillanatra. :D

twiga 2013.06.17. 11:02:37

@DieNanny: Koszonom szepen a visszajelzest, meg fogok irni.

twiga 2013.06.17. 11:05:26

@tanato: Meg 2 evet szeretnenk itt maradni, aztan meglatjuk. De tovabbra is aregioban maradnank. Tanzaniaban a sogornom elt 5 evet, igy latogatoban jartunk parszor, a parom Etiopiaban szuletett, mivel a szulei flying doctors-ok voltak.

tanato 2013.06.17. 11:25:00

@twiga: Köszi az infót,nekem legtöbb afrikai barátom-ismerősöm etiópiai volt,sokan közülük Magyarországon maradtak, ide nősültek.A legjobb barátom éppen a Tana-tó mellől való volt,Bahir-Darból.A te párod amhara vagy Etiópiában élő európai?

tanato 2013.06.17. 11:30:00

@twiga: Tanzániából is voltak néhányan,nem régen voltam éppen egy előadáson amit Dr.Sarungi Emőke tartott,ő egyetemi tanár Szegeden Psychiáter.Az ő édesapja tanult itt ,ő volt az első tanzániai egyetemista Magyarországon még vagy 40 éve.Már a lánya is egyetemi tanár azóta,a fia meg ortopéd szakorvos lett,de ő már több éve Skóciában dolgozik.

skylla 2013.06.17. 11:35:30

az mar volt, hogy: parduc, oroszlan, gorilla... MAKAKO!

twiga 2013.06.17. 11:41:21

@rafflesia: kozgazdasz vagyok, gazdasagfejlesztessel foglalkozom. A ferjem sajnos nem tudott elhelyezkedni, mert - ahogy irtam - a munkaeropiac nagyon limitalt (minden munkaadonak meg kell indokolni, hogy miert nem helyit akar alkalmazni es utana is meg vagy 1.5-2 evig var az ember fia/lanya a munkavallalasi engedelyre). Ez nehezseget okozott az elejen, de aztan kialakult egy eletritmus a hazzal-kerttel-kertesszel-autok karbantartasaval es persze az idokozben megszuletett kisgyermekkel (aki itt szuletett).

twiga 2013.06.17. 11:47:38

@hagyma: a munkamat epp megvalaszoltam (gazdasagfejlesztes), a ferjemnek egy Nissan Patrolja van, en pedig egy Toyota Hilux Surf-ot vezetek, ami ugyan csaknem 20 eves, de tokeletesen mukodik es imadom. Sehogy sem akarodzik eladni, mert az öreglannyal"valahogy osszenottem :-)

twiga 2013.06.17. 11:55:09

@Zofe: Orulok, ha neked mas a hetvegi tapasztalatod :-) Van egyket vendeglo, ahol a menedzsment nagy hangsulyt fektet a treningre es ahol vegre elkezdtek mosolyogni a vendegre, de azert meg nem altalanos... de hat valahol kezdeni kell.

twiga 2013.06.17. 11:58:23

@vazzup: "Példál nem tudják fejleszteni kellő ütemben az informatikai szolgáltatásaikat (pedig ezzel fontos munkahelyeket tudnának elhappolni például Kína vagy India elől), ugyanakkor legendás lett a nigériai scam, amihez meg azért már egy aránylag fejlett informatikai háttér szükséges" - nagyon erdekes pont! Az internet hozzaferes (hala a mobiltechnilogianak) a telefonok keresztul elegge elterjedt. Szinte mindenkinek van mobiltelefonja es a facebook orulet megvan a fiataloknak (ingyen chat lehetosege a facebookon). Viszont az internet elofizetok szama elegge alacsony.

twiga 2013.06.17. 12:01:12

@doggfather: a banya es aids relacio a kovetkezo: banya=sok egyedulallo munkas tavol otthontol=szabad szex=STD (sexually transmitted disease)

twiga 2013.06.17. 12:02:53

@tanato: Etiopiaban elt europai. Amikor a derg jott, ok mentek...

twiga 2013.06.17. 12:04:54

@skylla: hahaha. oroszlan van boven, de parduc, gorilla es makako? Az nem :-)

skylla 2013.06.17. 12:18:11

@twiga: volt egy ismerösöm, aki elment afrikaba tulelö taborba vagy mi, fel evre. egy vagyonba került neki. oroszlanok mellett lakott egy kb. 20 fös faluban, amit nehezen hittem el, mivel ezt el tudta utolag meselni.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.17. 12:53:13

@skylla: Csak azok morzsolódnak le egy ilyen túlélő táborban, akik nem szólalnak meg. Pedig nem kell sok:
- Ül az oroszlán!
- Fekszik!
- Marad és nem ugrál!
- Nem nyal, vagy ha igen, akkor mosson nyelvet!
- Óóóóóókos oroszlán, jutalmat érdemel.
Ennyi az alap,de a tanulékony oroszlánt érdemes tovább fejleszteni. Aki lusta rá, abból váljék eledel.

skylla 2013.06.17. 13:12:26

@én már a fény gyermeke vagyok: vagy tele volt a pocakja az oroszlannak azokkal, akik kevesebbet fizettek. ez szerintem eleg mindennapos. lasd svajc.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.17. 13:16:59

@twiga: rájöttem én is, csak kicsit gondolkodni kellett. ;)

tanato 2013.06.17. 16:41:41

@twiga: Na a DERG az egy kemény időszak volt.Mesélték a társaim,hogy rengeteg törvénytelen kivégzés ,bebörtönzés volt.Volt egy tigre nemzetiségű évfolyamtársam/végzése után az USA-ba emigrált azóta is Arizonában él él/ ők nemzetiségük miatt ellenzékieknek számítottak Mengisztunak,hogy náluk egyszerűen bementek a lakásokba a kormánykatonák,kivégezték és az ablakon kihajigálták az embereket az utcára az emeletes házakból,tele volt holttestekkel az utca néhány órán belül.A Mengisztu rezsim bevallottan fekete-AFrika legvéresebb kommunista diktatúrája volt,kubai katonai segítséggel.

NIKI LAURA 2013.06.18. 06:55:47

@zopilote: ok,SW-en vagyok,Airdrie-be jarok at melozni,de vszeg korabban kell haza mennem...szerda este.

mojoking77 2013.06.19. 16:20:56

@twiga:Aaaaaaaa... Basszus, es nem jottem ide mar vagy egy hete, egy ostoba troll miatt.. Imadom Botswanat, a kedvenc afrikai orszagaim egyike. Par dolgot kihagyott a postolo, kiegeszitem :)
Botswana 1967-ig angol gyarmat volt, akkor az okos angolok ugy dontottek, hogy nem tamogatjak tovabb oket, az elefanton kivul ugy sincs semmijuk.. Ennek oromere, par evvel a fuggetlenseg utan, nagyon komoly gyemantlelohelyre bukkantak, nem egeszen 100 km-re Gabarone-tol (amit ok Habarone-nak neveznek). A legszebb az egeszben, hogy a banyat egyeduli tulajdonoskent az allam uzemelteti, es a bevetel nem tunik el egy ket vezeto zsebeben, mint az afrikaban (is) megszokott. A legnagyobb resze az oktatasra es az egeszsegugybe folyik. Par evvel ezelottig (en 2008-ban eltem kint harom honapot-tobbet nem engedett a business visa) ha valaki egy bizonyos (nem feltetlenul kituno) szintet ert el a kozepiskolai tanulmanyaiban, az allam finanszirozta neki az egyetemi tandijat a vilag BARMELYIK egyetemen. Ezt kb a korul szigoritottak egy kicsit, mikor en kint voltam, mert sok diak persze kint maradt az USA-ban, a friss Harvardos, vagy YALE-es diplomajaval... En is dolgoztam viszont kint mernokokkel, akik az MIT-n vegeztek (nagyjabol, mint a Princeton, csak itt mernokoket kepeznek)...
Rengeteg gazdag ember el kint, nagyjabol Monacoban lattam annyi Brabus mercit, es Hannan BMW-t mint kint. Valoban kicsit huvosek a mindennapok soran, (ami furcs avolt Del Afrika utan), de en sem vagyok egy tul baratkozo tipus, igy jol el voltunk.
Gabarone deli reszen volt egy kis magan vadaspark, (Mokolodi Nature Reserve), ahol volt ket oreg, meg szabadban szulett, de hamar elarvult gepard, akiket szabadon lehetett simogatni (erdekes elmeny volt) Nem tudom elnek e meg..
Nagyjabol 200 km-re a fovarostol talalhato a Khama Rhino Sanctuary, ami szinten egy eletre szolo elmeny, kvazi szabadon elo orrszarvuakkal..
Es termeszetesen kihagyhatatlan az Okawango delta, a vilag legnagyobb, nem tengerbe torokko deltaja, es a Chobe.
Oda mar az ut is egy elmeny, mivel egy autout megy fel kb 200 km-t, amit atlagosan 4-5 ora alatt lehet megtenni, ket okbol.
-Az elefantok imadnak azon allni, fekudni ejszaka, mert olyankor sugarozza vissza a nap kozben beszivott hot. Ezt persze az aszfalt nem imadja, ugyhogy nehol akkor lyukak vannak fajta, ami egy Range Rovernek is azonnali tengelytorest okoz
-Az elefantok neha epp akkor is ott allnak/fekszenek, amikor az ember arra akar menni. Ilyenkor, hacsak nem egy tankkal van az ember, akkor vagy visszafordul, vagy leallitja a motort es addig var, mig az ormanyos ugy nem dont, hgoy tovabb al. Ugyanis egy auto versus elefant csatabol 10 esetbol 9-szer az elefant nyerne.
Fent a Chobe Nemzeti park (ahol mellesleg harom orszag hatara van) megint csak olyan latnivalo, amit, ha a botswanaiak nem lennenek ennyire lustak, a vilag egyik vezeto turistacelpontjank allithatnanak be, mar csak az alig egy oranyira levo Victoria vizeses miatt is.. Egyszeruen hihetetlen.
A postolonak: ha egyszer felmentek, bereljetek egy szobat a Chobe Safari Lodge-ba, ne hagyjatok ki az esti setahajozast, se a kozos vacsorat, majd uljetek ki egy uveg borral a teraszra es nezzetek fel az egre. Ott ertettem meg, hogy mit jelentenek a kulonbozo csillagjegyek. Nem "" itt is par, ott is egy ketto", hanem ezrek mindefele. Komplett savok, minden iranyban. Sajnos a fenykepezogepunk nem adta vissza az elmenyt.

twiga 2013.06.19. 20:33:18

@tanato: Ajanlom a Beneath the lion's gaze c konyvet M. Mengiste-tol, ha tudni akarsz tobbet errol az idoszakrol... borzalmas idok.

twiga 2013.06.19. 20:44:08

@mojoking77: Hello mojoking! Jo par dolgot kihagytam nyilvan, mivel nem voltam egyaltalan biztos abban, hogy barkit is erdekel BW, vagy Afrika ugy egyaltalan. Eloszor is koszi szepen a teljessegre toro beirast, orommel nyugtaztam, hogy mast is megragad a termeszet, nemcsak minket :-)

Nemi kiegeszites/valasz a commentedhez:
A gyemantbanyaknak nem egyeduli tulajodonosa az allam, 50-50% a tulajdonhanyad a De Beers-szel.

A ket gepardbol tavaly elpusztult az egyik, mert mar igy is a rendkivuli 16 evet megertek, ami persze a szabadban jo ha 10 ev lenne :-)

Az Okavango/Chobe latogatas mar 3-szor megvolt, ketszer a Vic.Falls is :-) nem leeht betelni vele, egyedul az arak tudnak hajmeresztoek lenni, ha valaki nem campingezo tipus (es en nem vagyok az). A Chobe Safari Lodge helyett midenkeppen a Chobe Chilwero-t ajanlanam, mert sokkal privatabb :-) A csillag nezes abszolut elmeny, bar en meg mindig csak az Orinot ismerem fel. hahaha. Egyebkent az alatalad is emlitett Mokolodi Game Reserve minden ev juliusban (a leghidegebb honapban) csillagnezest szervez, mert ilyenkor a legtisztabb az eg es a feletted huzodo Tejut tokeletes latvanyt nyujt.
Udv

mojoking77 2013.06.19. 22:40:47

@twiga: :)))
Sajat lakasotok van, vagy a ceg intez szallast egy hotelben?
Mi a Mondiorban laktuk ,es nagyon kedveltuk, a News Cafe-val egyutt. Ejszakai elet? Mi ket horvat sraccal es egy horvat lannyal voltunk, hatalmas bulik voltak minden hetvegen, bar mar mindannyian tul voltunk a harmincon. Bull&Bush, Fashion Cafe... De szerettem... Pedig a munka eleg tre volt, a PM egy idiota, de a hely akkor is tokeletes. Kb a fel cegem volt kint hosszabb rovidebb idot (en haromszor, de volt aki 7-8 alkalommal), es mindenki imadta..
A Rhino Sanctuary-t nezzetek meg meg, megeri. A semmi kozepen megy az ut, es hirtelen egy olyan korhaz mellett mesz el, ami akar svajcban is megallna a helyet (kivulrol legalabb is, de gondolom a felszereltseg is hasonlo).
Zambiaban voltatok mar?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása