Miután ezekben a napokban ér véget az iskolaév Magyarországon úgy gondoltam, érdekes lenne egy oktatással kapcsolatos poszt. Szerencsére tőlem függetlenül így gondolta Tilmir is, aminek eredménye ez a nagyon érdekes írás a svájci iskolarendszerről, illetve a továbbtanulás nehézségeiről.

„Előrebocsátom, a téma egy szűk kört érdekelhet, így sokak számára nem lesz izgalmas. Ennek ellenére mindenki járt iskolába, így talán sikerül emlékeiből felidézni azokat az időket és összemérni a különbségeket.

Nemrégiben volt egy vitaindító írás az otthoni oktatási rendszer átalakításával kapcsolatosan, ott negatívan fogalmaztam a magyarországi viszonyokról. Ez abból is fakad, hogy gyermekeim révén majd 20 évig küzdöttem iskolával, tanerővel, másrészről kezdem átlátni a helyi rendszert, ami nekem jobban tetszik. Leírom az eddigi tapasztalataimat itt, Svájcban.

Ahogy egy korábbi cikkben bemutattam az alapoktatást, most a képzés egy másik lényeges szeletét szeretném részletezni. Ez pedig a továbbtanulással kapcsolatos kérdések és a felsőoktatás.

Előre szólok, nagyok a különbségek.

A rendszerről

Svájcban nem egységes az oktatási rendszer, mi a német részen élünk, az itteni helyzetről mesélek nektek. Éppen pályaválasztás előtt állunk, illetve nyakig benne vagyunk, így meglehetősen beleástam magam a témába.

Hogy világos legyen, néhány szóban visszatérek a legelejére, az alapoktatásra:
az alsó tagozatban a gyerekek megtanulnak írni, olvasni, számolni, némi környezetismerettel, sporttal fűszerezve.

Az osztályokat 4. vagy 5. év végén három részre bontják. A nagyon jók Bezirkschule-ba mennek, a közepesek Sekundarschule-ba, és a gyengébb teljesítményűek Realschule-ba. Ezekben az osztályokban fogják a felső tagozatot abszolválni.

Erre rá lehet fogni, hogy diszkriminatív szelektálás, de szerintem nem az. A rendszer átjárható, oda-vissza. Nincs olyan, hogy valaki bekerül ebbe-, vagy abba a kategóriába és el van vágva egy életre, vagy épp megoldódott minden gondja. Van lehetőség a gyengébbnek a felzárkózásra, de a jónak a visszaesésre. Egyfajta ösztönzés, hogy a gyerekek ne melegedni járjanak iskolába, az ott töltött időt fejlesztésükre fordítsák.

Ugyanakkor, ha az érem másik oldalát nézzük, nincs kitéve felesleges stresszhelyzetnek, a tudásukhoz, tehetségükhöz mérten tanulják az anyagot.

Sokan felszisszenhetnek, hogy „bezzeg otthon, milyen sok jót megtanulnak a gyerekek, ami az általános műveltséghez szükséges". Ám kérdem én: biztos szükséges egy mosógépszerelőnek tudnia A walesi bárdokat? Hisz nem ez alapján választottuk, hanem szakértelme alapján.

A magánvéleményem az, hogy a kettő nincs összefüggésben. Ha az én mosógépszerelőm érdeklődik az irodalom iránt, iskolán kívül fogja elolvasni A walesi bárdokat.

Itt még egy lényegeset kiemelnék: bármilyen szinten tanul a gyerek, soha nem az a cél, hogy kiderüljön, hogy mit nem tud, hanem arra kíváncsiak, mit tud a nebuló. A számonkérés ebben a mederben folyik.

A kezdetek

Bevándorlóként mi a Realschule-ban kezdtünk a 7. osztályban, majd a következő évben átkerültünk a közepes osztályba. Mivel ott is meglehetősen jól teljesített lánykám, ezért felajánlották neki, hogy 9. után mehet gimnáziumi osztályba, felvétel nélkül.

Ez egyébként nem általános, de a kantonban van két osztály (IBK), úgynevezett integrációs csoport, ahol a nemrégiben érkezettek tanulnak és nekik is szeretnék megadni a lehetőséget a továbbtanulásra. Ezért nem kellett felvételizni.

Egyébként aranyos sztori volt, mert többen kérdezték, hogy hova megy a gyerek tanulni, mikor azt a választ adtam, hogy a "kantiba", akkor általában elakadt a kérdező szava. Itt akkora respektje van annak, ha valaki gimibe jár, mintha otthon valaki a Fazekasba járna (lehet mai példának rossz, az én időmben ez volt az egyik legjobb).

Itt egy kis megálló: a legrosszabb osztályból nem lehet gimibe menni, a középsőből felvételivel, és csak a legjobbak mehetnek "csont" nélkül.

Ettől az évtől kezdődően azonban tovább szigorítottak, a mi kantonunkban már a közepesek sem mehetnek gimnáziumba. Gondolom, megnőtt a diplomások aránya és belenyúltak a rendszerbe.

Egy kis táblázat a rendszerről...

Hogy mi lesz a többi gyerekkel?

A Realosok közül sokan nem tanulnak tovább, hanem pl. a családi gazdaságban dolgoznak, vagy a lányok egy része hamar férjhez megy, gyereket szül és otthon marad, mint Hausfrau. Itt ne tessék szájat görbíteni, elismerik, ha valaki „csak" háziasszony. A férj után nyugdíjat kap.

Off:

Itt kicsit elkanyarodok a témától, de megemlítem azt is, hogy olyannyira elismerik a „háziasszonyságot", hogy amennyiben válásra kerül a sor, bizony apuka rendesen padlót fog. A törvény értelmében a gyerektartáson kívül asszonytartást kell fizetni.

On:

A hallgatók legnagyobb része természetesen szakmát tanul. A szakmai képzés sem egyforma, van olyan, ami csak alapképzést nyújt és van, ami magasabbat. Például ugyanannak a szakmának van 2 illetve 3-4 éves képzése. Természetesen, hogy valaki milyen iskolába jár, befolyásolja az iskola elvégzése utáni munkalehetőségeket és fizetést is. A közép szektorból szintén szakmát tanulni mennek az iskolások.

Érdekességként, el kell mondjam, hogy a takarító is egy szakma, oktatják. Vagy pl. az irodai asszisztens is egy szakma, amivel gyakorlatilag be lehet ülni egy bankba is (még érettségi sem kell).

A harmadik rész, a legtehetségesebbek pedig vagy szakmát tanulnak (mert ugyan okosak, de nem akarnak egyetemet végezni), vagy felvételt nyernek a gimnáziumba/üzleti iskolába/informatikai osztályba. Mindhárom érettségit biztosít és egyenes az út főiskolára, egyetemre.

A pályaválasztás előtt

A gyerekek már hetedikben mennek gyárlátogatásokra és erősen foglalkoznak a jövőjükkel. Vannak pályaválasztási tanácsadó intézmények is. Ezek olyanok, amilyenek. Hallottam jót és rosszat is, nekünk igazán nem sokat segítettek.

Lehetőség van pár napra bemenni egy céghez dolgozni, hogy eldöntsék, hogy az általuk szimpatikusnak vélt szakma kipróbálás után is szimpatikus-e. (Schnuppertagen) Néha a gyerekek az általuk áhított szakmának csak a pozitív oldalát látják, nem árt megmutatni a másikat is. Így elkerülhető, hogy már csak menet közben derüljön ki, hogy "á, mégsem ilyen lovat akartam".

A 8. osztály befejezése után megkezdődik az „inas"-állás keresése (Lehrstelle), ami legalább annyira komoly, mint egy felnőttnek a munkakeresés. Össze kell állítani egy Bewerbungot, amit meg kell küldeni a kiszemelt cégeknek.

A dossziénak tartalmaznia kell egy motivációs levelet, egy CV-t, az utolsó 2-3 év bizonyítványait, egyéb tanfolyam eredményeit, és egy Multi Check-et (ez egy teszt, amivel kiszűrik, hogy alkalmas-e a jelölt a választott szakmára).

Ezután jön az értékelés. Sok esetben rövid időn belül visszaküldik, ilyen-olyan kifogással (az állás betelt, túl jó, túl rossz, akármi). Ha nem jön vissza azonnal, akkor lehet reménykedni, hogy esetleg be kell menni egy személyes interjúra, vagy egy próbanapra.

Ha valaki ott megfelel, akkor a cég szerződést köt vele 2-3 vagy 4 évre, attól függően, hogy milyen hosszú a képzés. Ők biztosítják a munkahelyet a képzés időtartamára, beiskolázzák a tanulót, és fizetnek neki egy kis ösztöndíjat (ca.600-1500 frank).

Az természetes, hogy az iskolában jól kell tanulni, ha nem, akkor szerződésbontás és viszontlátásra. A munkaidő a felnőttek munkaidejével egyenlő, általában 3-4 nap munka, és 1-2 nap iskola van hetente.

Természetesen, ha valaki elvégzi az iskolát, sok esetben a cég alkalmazza már, mint munkavállalót. Ha valaki nem túl karrierista, onnan mehet nyugdíjba.
Ha valakinek nem sikerül a 9. év végére "inas-állást" találni, akkor gáz van. Igen, nem tévedés, a folyamat 2 évig is eltarthat.

Tehát, ha valakinek nincs, akkor ott maradhat a suliban egy 10. évre, ami tulajdonképp semmire nem jó, de nem esik ki a gyerek a ritmusból és kapott egy év haladékot. Ez fizetős, a mi sulink 1700 frankért hirdette a 10. évet.

A folytatás

Ahogy korábban írtam, mi gimnáziumba mentünk. Sajnos, az első félév végére kiderült, hogy olyan nagyfokú leterhelést jelent, hogy el kellett döntenünk hogyan tovább.

Miért? Alap, hogy két idegen nyelvet kell tanulni (a németen kívül), ezekből érettségizni is kell. Nekünk ez soknak bizonyult egyszerre.

Ráadásul, hiába beszélte már erős B2 szinten a nyelvet, hirtelen annyi új dolog jött be, hogy nagyon lemaradt a többiektől. Ott már nincs idő arra, hogy valakire várjanak.

Az osztályzás 6-os érdemjegyig történik, de az átlag nem lehet rosszabb 4-esnél. Ha valaki ettől rosszabb jegyet kap záráskor, akkor súlyozottan kell más tárgyból jobb jegyet kapnia.

Másrészről az anyag jóval komolyabb, mint a magyar gimnáziumokban. Ugyan az oktatási rend teljesen más. Sok a projekt-feladat, nincs szóbeli felelet, röpdolgozatokkal nem frusztrálják a tanulókat, hisz evidens, hogy tanulnak, ha gimibe járnak.

Visszatérve a mi kanosszánkra: beszéltünk az osztályfőnökkel és a rektorral is, akik felajánlották, hogy maradjon a gyerek, nem kap osztályzatokat (a különleges helyzetre tekintettel), és jövőre megismételheti az évet.

Sokat gondolkoztunk rajta, és még egyszer egyeztetve az iskolával, az a döntés született, hogy inkább szakmát választunk. A nyelvtanárok felajánlották azt, hogy továbbra is bejárhat nyelvórára, hogy azokkal haladjon. Ez egy nagyon szimpatikus ajánlat volt, amit el is fogatunk.

Itt jegyzem meg, hogy volt egy kis osztálytársa, akit szemrebbenés nélkül (levélben) rúgtak ki, mert nem is tanult jól, és nem látták rajta az igyekezetet sem.

Félév után elkezdtük a pályázati anyagot küldözgetését. Kicsit el voltunk keseredve, mert jószerivel több jött vissza, mint amennyit elküldtünk. (Van néhány internetes portál, ahova a cégek felteszik, hogy milyen szakmára, hány gyereket keresnek. Egyik ilyen a Lena, ez egy állami portál. )

Statisztikát készítettem az összes pályázatunkról. Ezek szerint közel száz helyre ment el az anyag, 3 helyre hívták be próbamunkára, 1 helyre személyes megbeszélésre, majd próbamunkára, és néhány helyről még nem érkezett válasz.

Az eredmény

Mivel ismerőseim mondták már az elején, hogy ez nem lesz egyszerű futam, ezért több ember segítségét is kértük a JÓ motivációs levél megírása érdekében. Kétféle verzió volt, amit találomra küldtünk el, és mértük az eredményt. Bár teljesen más volt a két levél, a tetszési index ennek ellenére 50-50 % körül mozgott.

A próbamunka úgy néz ki, hogy a kiválasztott gyerekeket bedobják a mélyvízbe és 1-5 napra meginvitálják az adott céghez.

Bevallom, magam is HR-szakember lévén igyekeztem felkészíteni a gyerekem minden várható kérdésre, de sikerült meglepniük. Az, hogy két felnőtt egy órán keresztül faggat egy 17 évest, kicsit furcsán hatott. A kérdéseket magam is megirigyeltem.

1. hely: Kétnapos próbamunka, elején személyes elbeszélgetéssel, a végén egy teszttel. Sikerült utóbbit elrontani. Sok mindenre gondoltam, de arra nem, hogy a svájci állammal kapcsolatos kérdések lesznek a tesztben. Nem vették fel, bár szép eredménynek könyveltem el, hogy a 60 jelentkező közül a 3 közé került.

2. hely: Egyórás izzasztás 2 profi HR szakemberrel. A lányom szerint rosszul sikerült, mivel letámadták néhány bicskanyitogató kérdéssel, ennek ellenére behívták munkára. A második nap délben feladta. Annyira rosszul érezte magát, hogy nem lett volna értelme maradni. Nem kicsit éreztették vele, hogy ő „csak" egy külföldi. (Nem egy kényeskedő fajta, tényleg így volt.)

3. hely: Ötnapos munka, teszt nélkül. Ez a Lehrmeister szerint (ilyen is van) jól sikerült.

4. hely: Egynapos munka lett volna, de ide már nem ment el, mert az előző helyről szerződést kapott.

Mi van, ha nem sikerül?

Gáz. Oltári nagy gáz. A lehetőségek a következők: vagy elmegy a gyerek dolgozni, vagy elküldöm egy évre külföldre, vagy beíratom egy magániskolába (a 6 szemeszter ca. 30-40 ezer frank), vagy otthon lógatja a lábát, és majd talán jövőre.

Szerencsére nem ez történt. Azon kívül, hogy szerződést ajánlottak, olyannyira meg voltak elégedve az 5 napban tapasztaltakkal, hogy azonnal munkát ajánlottak. Így a tanév hátralévő részében dolgozhat.

A végén szeretnék szót ejteni az felsőbb tanulmányokról is. Téves elképzelés, ha valaki azt gondolja, hogy akit gyerekkorában „beskatulyáztak", az nem viheti sokra. Nyilván ritka, ha valaki a legalacsonyabb szintű felső tagozatra járt, és orvos lesz, de ez sincs kizárva. A rendszer később is átjárható, max. néhány plusz év és a pénztárca bánja.

Egyetemek

Itt saját tapasztalat még nincs, de akit érdekel, az nézze meg ezt az oldalt. Svájcban 12 egyetem van, a képzés specifikus. Nincs egy helyen jogász-színéz-pedagógusképzés. :)

A díjak nem túl hátborzongatóak, ellenben a táblázat alján lévő megjegyzés a megélhetési költségekre vonatkozóan, az nem aprópénz.

Infrastruktúra

A helyi Gemeindék, a kantonok sok pénzt fordítanak arra, hogy a gyerekeknek minden biztosítva legyen, hogy a legjobb körülmények között tanuljanak. Nem meglepő, ha adott a tornaterem, az uszoda, saját könyvtár. Az oktatás gyakorlatias, sok a kísérletezés, hogy a száraz anyagot is könnyen magukévá tegyék.

A tanárok nem stresszesek, közvetlenek, nyitottak, segítőkészek. Több pozitívumot nem írok, nekem –egy kivételével- ilyenek a tapasztalataim.

Mit szűrtem le az elmúlt hónapokból?

Attól eltekintve, hogy lett pár ősz hajszálam a meglévők mellé, és néhány álmatlan éjszaka is becsúszott, úgy gondolom, hogy ez a rendszer sokkal működőképesebb, mint az otthoni. Legalábbis ahogy hallom ismerőseimtől.

A gyerekeket korán megtanítják arra, hogy a munkát meg kell becsülni, jó munkahelyet szerezni nem egyszerű és utána sem lehet a babérokon ülni. Az iskola nem azért van, mert „haverok, buli, fanta", hanem azért, hogy tudást szerezzenek.

Úgy gondolom, hogy a mi poroszos módszerünket ideje lenne átgondolni és nyitni egy kicsit az angolszász módszerek felé. Valahol a kettő között van az igazság.

A lehetőség mindenki számára adott kell legyen, de megfelelő komolysággal, alázattal kell hozzáállni az iskolához és a munkához is. A mérleg így van egyensúlyban."