oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2013. június 12. 06:49,  Mindenki Nagy-Britanniába megy? 402 komment

2013. június 12. 06:49 Határátkelő

Mindenki Nagy-Britanniába megy?

Gyakran éri az a (néha vicces, néha komoly) szemrehányás a blogot, hogy túl sok az angliai, nagy-britanniai poszt. Ezen persze lehet vitatkozni (én legalábbis szeretnék), de egy most nyilvánosságra hozott hivatalos uniós kutatás talán magyarázatot ad rá.

UK border controll_1.jpg

Az Európai Unió hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint tavaly tovább nőtt a Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldiek száma, olyannyira, hogy az összes európai álláskereső negyede számára a szigetországba a cél. Mindez annak ellenére így van, hogy közben a kelet-európai országok előtt is megnyílt a német munkaerőpiac.

Az adatok még érdekesebbek, ha tudjuk, hogy a Nagy-Britanniát célországnak tekintők száma közel kétszeresen azokénak, akik Németországot választják. Mindez annak ellenére van így, hogy a német gazdaság talán a legerősebb Európában és szüksége is lenne a munkaerőre.

A folyamat ráadásul aligha torpan majd meg, hiszen Nagy-Britannia pillanatokon belül (egészen pontosan jövő év január elsejétől) megnyitja kapuit a román és a bolgár munkavállalók előtt, akik (legalábbis a szigetországi félelmek szerint) nagy tömegben indulnak majd a Csatorna irányába.

Román invázió Nagy-Britanniában?

Rengeteg különböző előrejelzés kering, a napokban a román Ires elemzőintézet például azt vetítette előre, hogy a 18-35 év közötti román munkavállalók egynegyede (!) indul majd útnak Nagy-Britannia felé, de olyat is olvastam már, hogy nyelvi okokból a román munkavállalók külföldre induló része már Dél-Európában (elsősorban Francia- és Spanyolországban) van.

Mindenesetre a 2004-ben csatlakozott kelet-közép-európai országokból több mint egymillióan vállaltak munkát Nagy-Britanniában az elmúlt 9 évben.

Az Eurostat (az egyes országok munkaerő-piaci kimutatásait felhasználó) adatai szerint 216 ezer Nagy-Britanniában élő külföldi mondta azt 2012-ben, hogy az azt megelőző két évben érkezett a szigetországba, ami 10 százalékos emelkedés a 2010-es szinthez képest. A közel negyedmillió ember fele Kelet-Európából érkezett.

Miért nem a németek?

Ami Németországot illeti, Berlin 2011 májusában nyitotta meg a munkaerőpiacot. Bár ez nagyjából felezi a 2010-2012-es vizsgált időszakot, abból azért mégis lehet némi következtetést levonni, hogy míg 2008-2010 között 80 500 külföldi vállalt munkát a németeknél, addig 2010 és 2012 között ez a szám megduplázódott 166 500-ra, azaz elméletileg a keleti nyitás 80 ezer embert vonzott.

Az okokon érdemes eltöprengeni (remélem, a kommentekben majd meg is teszitek), a magam részéről én elsősorban a nyelvtudást tartom jelentős tényezőnek, azaz többen beszélnek angolul, illetve könnyebben elsajátítható nyelv, mint a német. Márpedig nyelvtudás nélkül elindulni (mint rengeteg itteni posztból is tudjuk) felettébb kockázatos...

A gazdasági válságot azért jól mutatja, hogy az olyan, hagyományosan sok bevándorlót vonzó országokban, mint Spanyol- és Írország alaposan visszaesett a külföldről érkező munkakeresők száma.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: munkavállalás Eurostat Németország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr475355543

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.12. 12:00:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 07:07:52

Erzem, ez ma váj mí napja lesz!!! :-P

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.06.12. 07:09:48

Először is soha, nem értettem azokat akik az angol posztokon rugóznak. A "felkonfban" ott van. hogy miről van szó. Ha valakit nem érdekel, ott van a kis x a jobb felső sarokban, és megoldott a kérdés...
uff...
:D
Csatlakozva HÁ véleményéhez, szerintem is a nyelv a fő húzóerő. Ugyan, nagyon rég voltam középiskolás, de a az arány a két nyelvet tanulók között kb. 1:3 volt.

Én is angolt tanultam, és kb. 10 évvel ezelőtt még azt mondtam, hogy SOHA nem mennék német nyelvterületre...
:)
A kivétel erősíti a szabályt.
:D

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 07:14:53

Esetemben valoban a nyelv dontott. Negy eves korom ota tanultam a nemetet, aztan gimiben nemet tagozatra jartam, abbol erettsegiztem. Aztan kijottem a Kiralysagba, holott a nemet jobban ment, mint az angol (vagy a masik tanult nyelv, a spanyol). Hogy miert? Mert a nemetet annyira nem szeretem, jobban mondva utalom a hangzasa miatt. Ez van.

andaluzkutya 2013.06.12. 07:21:19

Már tegnap eldöntöttem, hogy ma beírom az elsők között, hogy végre nem egy angliás poszt, erre tessék... Ennyit a napomról:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.12. 07:22:10

hát most már biztos vagyok benne, hogy nem szeretem a statisztikus posztokat.

andaluzkutya 2013.06.12. 07:25:36

Amúgy én annak ellenére nem a Királyságba mentem, hogy lényegében anyanyelvi szinten beszéltem angolul. Inkább megtanultam egy másik nyelvet a nulláról. De ennek sok oka van.

Link elek 2013.06.12. 07:41:59

A brittek befogado nemzet, Londonban ~200 nepcsoport él és legalabb 150 nyelven beszélnek.
Egyetlen nemet varos sem kerul ennek meg a kozelebe sem.
Raadasul akarhogy is alakul egy ember kesobbi sorsa az angol nyelvtudas hasznosabb lesz, mint a nemet/francia/spanyol/...
Vagyis hasznosabb angol nyelvteruleten probalkozni, meg akkor is ha sikertelen, mint barhol mashol

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 07:54:59

@Link elek:
Pont ezert nem mennek oda. Akar a franc 200 kulonfele nemzetisegu gettoban lakni.
Svedorszagban is vannak jonehanyan, de meg mindig sokkal jobb Londonnal, kulonosen kb. annyian laknak egesz So-ban, mint Londonban. Belehalnek :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 07:56:05

@Babette_:
En is.
Meg lehett volna fejelni azzal, hogy Saman irja a cikket... :)

mirx 2013.06.12. 08:03:18

Az ok szerintem elég szimpla, az egész hollywoodi maszlag (filmek, sorozatok, tévé) meg a popipar (a taxiban meg mindenhol üvöltő juventusz vagy tökömtudja rádió) angolul hányja az ember nyakába a "kultúrát", és most már az internet is. Én már ötévesen a panelban kívülről üvöltöttem, hogy ÁDZSESZKÓ. TUSZÉJ.

A második nyelvet választó diákság már általában a gimnazista, valamennyire értelmiségi réteg, de a német még itt is szitokszónak számít, mert ugye "ronda", meg különben is, az amcsi kultúrából is az jön le, hogy a németek ilyen platinaszőke náci merev f*fejek, még a filmekben is sokszor a főbűnöző kicsoda? Hát a Zí Dzsörmensz.

Pláne nagyon kevés szülő látja át, vagy tudja meggyőzni a gyerekét, hogy egy orosz, kínai, dán vagy ilyesmi nyelv micsoda főnyeremény lehet. Így a tömeg angolul tud - jobban vagy kevésbé -, és Angliába megy, mert Amerika messze van, onnan nem elérhető annyira a nagyi meg a túrórudi.

És egyre inkább az az irány, hogy az angol az teljesen alap (egy nyomorult eritreai menekült is sokszor jobban tud angolul, mint egy tőlünk kivándorló), de a legtöbb magyar ott tart, hogy ha már elmakog 5 mondatot hánglisül, akkor már küldi is be a posztot az ő "anyanyelvi szintű" nyelvtudásáról. Pedig azt kellene csinálni, hogy angolul már áltisi végén tudni kellene kicsit beszélni, és középiskolában még egy nyelvnek nekiállni, hogy ne csak Angliába tudjon menni a szerencsétlen gyerek. Ahol a paki bevándorlók nemcsak hogy jobban beszélnek angolul, de még a padlónyalást is feleannyiért vállalják majd el.

think different 2013.06.12. 08:09:03

HA, tegyél ki légyszíves facebookra egy savazást, hogy angol mellett melyik a második leghasznosabb nyelv napjainkban.

Köszi:)

- német
- spanyol
- francia
- arab standard
- kínai
- orosz

nyuszigonosz 2013.06.12. 08:25:27

@mirx: Mirx, megint egyszer leírtad, amit én is gondolok.
Hozzátenném még: a németet általában azok tartják randa nyelvnek, akik nem beszélik jól.

think different 2013.06.12. 08:29:41

@nyuszigonosz: Nekem bejött, mikor a német barátnőm angolul, tipikus germenglish akcentussal súgott a fülembe mocskos dolgokat. Már csak bőrkabát és ostor kellett volna.

Két dolgot nem kellene a németeknek csinálni: vígjátékot és romantikus filmet

flvrd.com/static/p/german-truly-is-a-beautiful-language.jpg

andaluzkutya 2013.06.12. 08:30:49

@nyuszigonosz: Én semennyire nem beszélem a németet, de ha beszélném, akkor se tetszene. Nekem nagyon rideg a hangzása. Ettől még persze lehet szeretni, meg tanulni, de én nem fogom:) (hacsak nem történik valami, ami miatt elengedhetetlen lesz)

tanato 2013.06.12. 08:33:36

@mirx: Naná hogy jobban tud az eritreai angolul,hisz angol iskolába járnak,minden tárgyat angolul tanulnak.Az egyik volt eritreai/akkor még etiópiai/ évfolyamtársam éppen azért jött Magyarországra anno orvosira,mert azt hitte itt is második nyelv az angol és mindenki beszéli.Aztán csalódott egy kissé,de szer encsére egy évig csak a magyar nyelvet tanulták az Előkészítő Intézetben így el tudta jó eredménnyel végezni az Egyetemet./Akkoriban még nem volt itthon angol nyelvű tanítás/

nyuszigonosz 2013.06.12. 08:33:55

@think different: Jó, én is most nevetek azon a szó-felsoroláson a képröl.

Mondjuk nekem eszembe sem jutna romantikus filmet megnézni, bárki bárhol csinálta. A vígjáték is olyan, hogy nem szoktam nézni. :)

nyuszigonosz 2013.06.12. 08:37:13

@andaluzkutya: Ha jól beszélnéd, akkor gondolom tetszene.
Kifejezö, árnyalt, söt a legjobb szóviccek nyelve.

De dehogy foglak rábeszélni a tanulására!

nosuti 2013.06.12. 08:42:43

Szerintem a dán is kifejezetten ronda nyelv és a mi fülünknek vicces is.
Nem csoda hogy nem szinkronizálják a filmeket :D
Az is tönkre vágna bármilyen romantikát vagy drámát.

andaluzkutya 2013.06.12. 08:47:57

@nyuszigonosz: Mint írtam, nem a nyelvet minősítettem. Lehet nagyon praktikus, árnyalt, akármi egy nyelv, de ha nekem nem tetszik a hangzása, akkor nem tetszik. Ez ugyanolyan, mint hogy pl. egy zenéről se mond semmit az, hogy nekem tetszik, vagy nem. Attól az még lehet jó zene, de nem fogom hallgatni:)
De nekem is van egy jóbarátom, aki szerelmese a német nyelvnek, szerinte ennél gyönörűbb nyelvet még nem hordott hátán a föld, és szerinte Goethe-t németűl olvasni felér egy orgazmussal. Váljék egészségére:)
Nekem amúgy pl. az olasz hangzása se tetszik, viszont a spanyolé meg a franciáé igen. Mint ahogy a dáné nem tetszik, de a norvég meg a svéd igen. De a bergeni dialektus már nem tetszik annyira, mert jobban hasonlít a németre. A finn meg csak simán vicces:) És szerintem az orosz is szép. A lengyel meg a vicces és az idegesítő határán van.

think different 2013.06.12. 08:49:15

@nosuti: a magyar pedig az egész világ számára vicces: volt már idegenek, barbárok és szovjet katonák nyelve

Japán kislány pedig állandóan, tapsikolva, vigyorogva ugrált, mikor megkért, hogy magyarul mondjak neki valamit. Szerinte olyan a nyelvünk, mint a tündéreké.

Mondjuk tényleg sok az "e", ami miatt kicsit infantilis hangzása van:)

andaluzkutya 2013.06.12. 08:51:04

@think different: Itt mindig azt kérdezik tőlem idegenek, hogy számiúl beszélünk-e, mert szerintük úgy hangzik a magyar. Szerintem nem (bár lehet, hogy elfogult vagyok), de szerintük igen:)

mirx 2013.06.12. 08:56:06

@nyuszigonosz:

Über allen Gipfeln
Ist Ruh,
In allen Wipfeln
Spürest du
Kaum einen Hauch;
Die Vögelein schweigen im Walde.
Warte nur, balde
Ruhest du auch.

Hát aki szerint ez nem szép... az tényleg nem tud elég jól. Én egyébként bircával értek egyet: szerintem semelyik nyelv sem ronda, sőt. Egyébként persze a japán vagy arab zenét is elsőre a legtöbb európai disszonánsnak vagy kakofónikusnak éli meg, gyerekkorban szocializálva vagyunk egyfajta skálára, és már egy 12 hangú skála is berzenkedést vált ki. Pedig:
"A jólhangzás, kellemesség nem kritériuma minden hangrendszernek. Ugyanis az ember hallása rendkívûl toleráns; arra fogékony, amibe beleszületik, és azt preferálja, amire megtanítják. "
Says it all, really.

Ronnie_27 2013.06.12. 08:56:29

Ötödikben kezdtem idegen nyelvet tanulni, akkor a legtöbben németül tanultunk. Angolul hetedikben vagy nyolcadikban kezdtem tanulni. Az angolt sokkal jobban szerettem, jobban is ment. Németül alig tudnék mondani valami értelmeset.

Szerintem Magyarországon a 90-es évek közepén-végén győzte le az angol nyelv a németet, már ami a nyelvet tanulók számát illeti.

Romániában az angol a legnépszerűbb idegen nyelv, azután jön a francia, az olasz és a spanyol, de ez utóbbi 3 esetében a sorrendet nem tudom. Így a románok is főleg Angliába fognak menni.

Ha lenne gyerekem, angolul taníttatnám először, más idegen nyelvre csak akkor, ha már nagyon jól tud angolul. (Kivéve, ha nagyon ragaszkodna egy másik idegen nyelvhez.  )

nosuti 2013.06.12. 08:58:28

@think different: jaja, egyetértek, valóban sok az "e". mondjuk én is sokszor viccesnek tartom, van ismerősöm akivel vicces neveket találunk ki és többnyire azok a legjobbak amiben szerepel a "cs", "ty", "ö" :)

Bár itt Dániában nem érdeklődtek különösebben még a magyar beszéd iránt, néha kérdezi valaki hogy ezt-azt hogy mondják magyarul. De van olyan tudatlan német kolléga, aki oroszul beszél hozzám, és folyton azt hiszi bolgár vagyok. ungarisch vagy bulgarisch neki mindegy.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 09:09:14

@mirx:

Etiópiában és Eritreában a teljes középfokú oktatás angolul megy. Nem angolt tanulnak, hanem angolul tanulnak. Csak az alapfokú oktatásban használatos az amhara vagy más helyi nyelv.

Azaz aki járt középiskolába, az mindenképpen jobban fog angolul tudni, mint egy átlag felsőfokú nyelvvizsgát letett magyar.

Szinte egész Afrikában (az arab országokat kivéve) ez a helyzet, a helyi nyelvet vagy egyáltalán nem használják az oktatásban vagy pedig csak az alapfokon. Még ott is így van (pl. éppen Etiópiában), ahol a helyi nyelv a hivatalos nyelv. A különbség csak az, hogy mi az oktatás nyelve: angol, francia vagy portugál.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 09:11:18

@think different:

Milyen szempontból hasznosabb?

Csak az angol az egyetlen nyelv, mely az egész világon hasznos. Az összes többi régiófüggő. Mert pl. a francia hasznos Afrika egy részén, de pl. sok más helyen semmi értelme.

mirx 2013.06.12. 09:14:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Én ezzel tisztában vagyok, sőt, Indiában is így van, majdnem mindent angolul tanulnak. A tényt abból a szempontból tartottam fontosnak, hogy Angliában ilyetén módon olyasfajta konkurenciára számíthatnak a magyarok, amire sokan nem is gondolnak, és ez a jövőben egyre erősebb lesz.

think different 2013.06.12. 09:21:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Igen, ez mindenkinel mas.
Pl. mernokkent vagy (visual) designerkent - Kinaban van sok penz, araboknal az utobbi nem egyszeru, Braziliaban most felporog kicsit mestersegesen a gazdasag, igy a portugal/spanyol is szoba johet, nemeteknel egyertelmuen lenne jovom, franciaknal so-so...

justStevee 2013.06.12. 09:23:02

Az én esetemben pont, hogy nem számított milyen nyelvet tanultam (9 évig németet és amíg használtam volt olyan német ismerősőm aki azt mondta, hogy nem hiszi el, hogy ez nekem csak tanult nyelv és nem az anyanyelvem, igaz ma már 10 mondatnál többet nem tudnék elmondani sajnos :/ már nagyon meg se értem, de a mai napig folyékonyan tudok németül olvasni )

Nálam az angol csak ragadt rám és mivel a későbbi terveimhez elengedhetetlen az angol nyelv így kötöttem ki Angliában mivel ez a legközelebbi angol nyelvű ország, ahol anyanyelvi környezetben, munka mellett ingyen tanulhatom a nyelvet.

De az én esetem valószínűleg ilyen téren egyedi..

Din Serpahis 2013.06.12. 09:23:15

A nemettel nem az a baj, hogy csunya (mert nem is) hanem az, hogy hulye nehez. 16 evig tanultam, ehhez kepest a tudasom nagy joindulattal is cask egy eros kozepfok.

Angolul mindossze 3 evig tanultam iskolaban, mindossze annyi tortent, hogy kulonfele szamitogepes jatekokbol meg filmekbol ramragadt a folyekony szint par ev alatt. Sokkal egyszerubb..

Gyurcsótány Ferenc 2013.06.12. 09:23:47

Szo se rola lesz itt show ma.......jo kis tema ez a mai.

Tapasztalataim szerint a romanok mar reg leleptek otthonrol. Mar csak a hulye meg a selejt roman maradt otthon.
Szar Romania lakossagan belul Erdely lakossaga 7 millio alatt van es az orszagon belul 16 millio ala csokkent a szamuk (igy is tul sok)
Amugy a romanok nagy szamban vannak meg az obol menti allamokban is. Nem feltetlen europai celpontokat valasztanak - amiben igazuk is van mivel boduletesen utaljak oket nyugat europaban. Az egyik baj meg veluk amit hallottam tobb embertol is az az,hogy olyan osszegeket kernek el dolgozni,hogy egnek all a haja is az adott orszag adott ceg vezetosegenek is.
Siman bemondanak akar egy olyan szamot is amitol egy helyi holland ceg holland alkalmazottja is csak almodozhatna es ha nem kapjak meg mar par honap mulva lepnek is le.

A magyar nyelvre egy ismerosomnek a franciak azt mondtak,hogy kecskenyelv. Minden benne E betu.
Amugy szerintem a legundoritobb nyelvek a szlav nyelvek.
Minden benne zsebem-zsebem meg tprtprtprbrzt.
Hallgatni 15 percig nagyobb fejfajast okoz mint a reggeli csucsforgalomban nyitott ablaknal aludni.Konkretan meg a furogepet is szivesebben hallgatom mint szlav karattyolast.

mirx 2013.06.12. 09:34:17

@Din Serpahis:

nem értek egyet ezzel egyáltalán. egy KICSIT angolul megtanulni ugyan sokkal hamarabb megy, ám igazán elegáns és elokvens módon beszélni németül akár hat év alatt is lehet, míg angolul ez legalább tíz.

csak a legtöbb ember baromira el van tévedve azon a téren, hogy ő mennyire tud egy idegen nyelvet. akik egy házibuliban simán el tudnak beszélgetni egy helyivel arról, hogy mit dolgoznak, meg ki a közös ismerős, azok már elhiszik magukról, hogy anyanyelvi szinten beszélnek.

Lorinc 2013.06.12. 09:34:58

No igen, ez nagyjabol igy van, neha az az erzesem hogy a kulfoldon munkat vallalo magyarok szamara a kulfold kizarolag Angliat jelenti :-) No es irorszagot, amikor ott jartam vagy 7 eve (tehat par evvel a nyitas utan) mar tele volt lengyellel es magyarral.
Ami a romanokat illeti, mar regota ott vannak Franciaorszagban is, annak ellenere hogy a franciak is csak kesobb nyitottak meg elottuk a munkaeropiacukat. Most mar Angliaban is ott lesznek....

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 09:41:48

2011-ben 62,7%-ka több szőröstalpú lépte át a határt mint 2007-ben? Ezzel be lehet kerülni a HA-ra? Küldöm a cikket a kanárimról, annak állítólag lengyel volt az anyja.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 10:05:50

@mirx:

Ez eleve behozhatatlan. Hiszen ha egy ország eleve lemond a saját nyelvéről, az más, mint amikor a saját nyelvét használja.

Európában nem sok példa van arra, hogy egy nép lemond saját nyelvéről és átáll egy idegen nyelvre. Tulajdonképpen csak Írország és Belarusz lehet példa erre. Európában a nyelv alapérték, s minden nép a sajátját akarja használni minden területen, akkor is ha kevesen beszélik.

El tudod képzelni egy európai országban, hogy hirtelen az összes kozépiskolában angol lesz a tanítási nyelv? Abszurdum. Míg Európán kívül ez nem gond nagyon sok országban. (Az amerikai kontinensen is is elképzelhetetlen lenne, hogy ne a saját nyelv legyen az oktatás nyelv, de persze ott a sajét nyelve eleve egy európai nyelv.)

M. Péter 2013.06.12. 10:12:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A ,magyar is hasznos mindenütt, csak kevésbé, mint az angol.

Dél- és Közép-Amerika spanyolnyelvű országaiban kb. annyira tudnak angolul, mint Magyarországon oroszul. Ezzel szemben az USA-ban remekül el lehet boldogulni spanyollal.

SzumóNé 2013.06.12. 10:16:18

En is a nyelvre szavazok. Szerintem (stat nelkul) tobben tanultak mondjuk a ´80-as, ´90-es evektol angolt, mint mast. Hehe - en is! Es mindig is angolul beszeltem, az osszes munkahelyemen az angolt hasznaltam (a magyar mellett ovkorz), aztan nesze, ennek ellenere Nemetorszagban lakom, a nemet nyelvet gyurom. A nemetet 18-19 evvel ezelott kellett tanulnom az elso melohelyemen, de vegul soha nem hasznaltam. A mostani tanulasnal viszont roppant sokat segitett, hogy mindig sejlett valami regrol, igy nem ereztem idegennek, plane, hogy nem kotelessegbol, hanem magam miatt tanultam/tanulom. Tovabba nyelvi kornyezetben konnyebb tesztelgetni az adott tananyagot a helyieken :-) es felszedni meg nemi plusz tudast.
(Amugy Nemetorszagba en szemely szerint total veletlenul kerultem a ferjem munkaja kapcsan. Erdekes, ha rajtam mulik, en is angol nyelvteruletre mentem volna, meg erdekesebb, hogy csak Angliaba nem vagytam soha, de nem a sok magyar miatt, egyszeruen csak nem vonz. Kiveve esetleg turistakent.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 10:18:21

@Gyurcsótány Ferenc:

A magyar monoton, mert a hangsúly fix, nincs redukció, s magángangzók többsége e, ráadásul a magyar e nyíltabb, mint a legtöbb európai nyelvben. Ez így összesen furcsa hangzást ad a magyarnak.

Ha zavar a mássalhangzó-torlódás, akkor kaukázusi nyelvet ajánlok neked. Ahhoz képest a szláv nyelvek tele vannak magánhangzókkal. Pl. Mcheti nevű grúz város, az elején 3 mássalhangzó, de vannak szavak, ahol 5-6 mássalhangzó van egymás mellett.

SzumóNé 2013.06.12. 10:19:28

@think different:
"Az angol mellett melyik a második leghasznosabb nyelv napjainkban.
- német
- spanyol
- francia
- arab standard
- kínai
- orosz "

Ez tokjo, legyen szavazas!
Maris az oroszra voksolok. :) Bar nalam erost vetekszik a kinaival. Ezek vhogy egy szinten vannak.

Ugyandehogy (törölt) 2013.06.12. 10:19:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hát pedig nekem nagyon az az érzésem, hogy belátható időn belül egynyelvű lesz a világ nagy része vö. angol...
megszűnik a bábeli zűrzavar...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 10:20:33

@M. Péter:

Igen, így van, de azért mind a 17 (?) spanyol nyelvű amerikai országban az angol a legtanultabb idegen nyelv. De tény: a spanyol hasznosabb az amerikai kontinensen, ez alól csak a karibi szigetek egy része kivétel.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 10:22:08

@justStevee: nem egyedi. Én imádtam a németet, sokkal közelebb áll a magyarhoz, mint az angol. Ha tudod, melyik betű mire vált át, akkor hamar raall az ember agya. Az angol gimiben kinszenvedes volt nekem. juszt se úgy mondod, ahogy le van írva. A német kiejtesileg picit könnyebb. Egyébként kb 1 ismerősöm kivételével minden férfiismerosom szerint csúnya a német nyelv.

pamut 2013.06.12. 10:23:03

@nyuszigonosz:
"a németet általában azok tartják randa nyelvnek, akik nem beszélik jól."

Én egyáltalán nem beszélem, és szerintem is randa. Olaszul sem beszélek, az pedig nagyon szép.
Új kedvencem az arab, azt se beszélem, de múltkor hallottam, hát valami gyönyörű.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 10:23:22

@Babette_:

Nem mutat erre semmilyen jel.

Csak Afrikában van az a jelenség, hogy helyi nyelvek kihalnak esetleg. Európában ilyen folyamat nemigen tapasztalható. Hollandiában, Dániában, Norvégiában szinte mindenki beszél angolul, ennek ellenére semmi jele annak, hogy az emberek egymás között ne hollandul/dánul/norvégül beszélnének és ne ez lenne a használati nyelv minden élethelyzetben.

A tömeges idegennyelv-tudás nem jelez nyelvkihalást.

szaszo71(D) 2013.06.12. 10:25:28

A nyelvek nehézségéről:
A németet az elején nehéz tanulni, mert sok a szabály, de tök logikus. Ha megtanulja az ember a szabályokat, utána simán bármit el tud mondani helyesen. Persze, a névelőktől az elején meg lehet őrülni, de egy idő után, ha hall az ember új szót, 90%-os biztonsággal eltalálja a névelőt.
Az angol az elején egyszerű, aztán nehezedik. (Nálam speciel a phrasel verb-ek tették be a kaput, lehet, h. rosszul is írtam.)

A poszt témájához: mért jönnek kevesen Németországba - anyelven kívül szerintem az is az oka, h. a németek nem képesek rugalmasan gondolkodni és eltekinteni a saját képzési rendszerüktől, mindenhová kérik a papírt. Komolyan van olyan szakképzés, h. "Gebáudereiniger" - ami a takarítót jelenti. Sőt, van olyan szakképzés is, h. "Beikoch" - ami pedig olyanoknak szól, akik nem képesek nagy szellemi teljesítményekre, de hogy mégis tudjanak papírral dolgozni egy konyhán, hát csináltak egy ilyen képzést.
De most már a nagy munkarőhiány hatására rájöttek, h. van az országban egy csomó külföldi szakképzett ember, most dolgoznak azon, h. hogyan lehetne meggyorsítani az ilyen szakképzettségek elfogadását.

Tökfőzelék123 2013.06.12. 10:25:43

@mirx: tökéletesen leírtad azt, amire én is gondolok

ezzel is teljesen egyetértek:
"nem értek egyet ezzel egyáltalán. egy KICSIT angolul megtanulni ugyan sokkal hamarabb megy, ám igazán elegáns és elokvens módon beszélni németül akár hat év alatt is lehet, míg angolul ez legalább tíz. "

profi módon angolul sokkal nehezebb megtanulni, mint németül, mert teljesen elüt a magyar nyelv logikájától, nem úgy, mint a német, ott rögtön mondhatod teljesen ugyanazt, amit magyarul mondanál

pamut 2013.06.12. 10:29:29

10 év, eddig lesz még probléma az egész nyelvmizéria.

Addigra olyan szintre fejlődnek az online tolmácsprogik, hogy a telefonjával a kezében bármely magyar egy szó angol (német, spanyol...) tudás nélkül is elcseveg egy helyivel külföldön.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 10:34:51

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ezt én is meg tudom erősíteni.
Amikor elkezdtünk nézelődni a helyi felsőoktatásban való részvételi feltételek után (szép mondat :) ), akkor egy csomó afrikai országból ha volt "érettségid", nem kellett nemzetközi nyelvvizsga.
Magyarország természetesen nincsen benne, így hiába van a menyasszonyomnak felsőfokúja, annak értéke kereken nulla.

Nem biztos, hogy jó feltételezés, de ezek alapján a magyar nyelvoktatás értéke is kereken nulla (ha a nyelvvizsgákat sem fogadják el nemzetközi szinten, akkor mit érhetnek?)

M. Péter 2013.06.12. 10:37:32

"illetve [az angol] könnyebben elsajátítható nyelv, mint a német"
Ennek a kijelentésnek nincs értelme.
Szerintem a der/die/das megtanulásától eltekintve a német egyszerűbb, mert az ember megtanulja a szabályokat, és el van intézve a dolog, másnak ez nem biztos, hogy bejön. Magyaroroszágon 3 év alatt úgy megtanultam németül, hogy időnként még a németek sem vették észre, hogy nem vagyok német, angolok vagy amerikaiak még soha nem néztek angol anyanyelvűnek, pedig sokkal tovább tanultam angolt, és nincs az a kilométerről felismerhető magyar akcentusom.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 10:37:47

@Kovermadar:

Ha egy angol tannyelvá iskolában érettségiztél, minek nyelvvizsga? Szóvak ez így teljesen logikus.

A nyelvvizsgák elfogadása meg eleve esetleges. Egy csomó intézmény eleve nem fogad el semmilyen papírt, hanem maga teszteli a jelentkezőt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 10:39:05

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Arról nem is beszélve, hogy a svéd, norvág, dán kb. ugyan az :)

justStevee 2013.06.12. 10:41:28

@tildy:): Nekem semmi bajom nem volt a némettel :D és nem is csúnya :D Csak ahhoz amit szeretnék elérni ahhoz sajnos nem jó...

így maradt a váltás, igaz sohasem tanultam, de minden nyelvet meg lehet tanulni. kiejtésileg szerintem semmi baj a némettel, németül sosem volt bajom a kiejtéssel, de itt Angliában néha befordulok, hogy semmi köze a kiejtésnek a leírt dolgokhoz :D

De meg lesz ez is. Szerencsére full angolokkal dolgozom így rá vagyok kényszerülve (de ezt egy cseppet se bánom) hogy folyamatosan angolul beszéljek. De nem szabad megállni azon a szinten mint sokan, hogy hú de jó megértenek én is értem őket... ez nem egyenlő az angoltudással... én szeretnék szépen, érthetően angolul beszélni és nem miattuk, mert ők azt is megértik amit én mondok, hisz az anyanyelvük, hanem magam miatt. Jobban érzem magam, ha tudom, hogy szépen beszélem az adott ország nyelvét :D

szaszo71(D) 2013.06.12. 10:45:35

@Kovermadar: Ezért kell nemzetközi nyelvvizsgát tenni, azt elfogadják. Németországban pl. a TELC az, amit legjobban szeretnek. (Pedig 100-szor könnyebb, mint a Rigó utcai, csak az a különbség, h. sokkal gyakorlatiasabb.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 10:47:09

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ezt állásinterjún még megértem, de egy oktatási intézmény esetén nem annyira.
Messze földön híres, hogy mennyire képtelen vagyok a normális kommunikációra idegenekkel (szóban). Innentől eleve bukik minden interjúm (mindegy milyen nyelven).

A tanulásban a megértés lenne a legfontosabb szerintem, azzal soha nem volt baj, most is online kurzusokon ülök (angol) és 90% fölött teljesítek. De mégis, ha le kellene nyelvvizsgáznom, akkor vért izzadnék a szóbelin (ha egyáltalán meglenne).

Pech :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 10:47:39

@szaszo71: "A németet az elején nehéz tanulni, mert sok a szabály, de tök logikus. Ha megtanulja az ember a szabályokat, utána simán bármit el tud mondani helyesen."

Errol van szo. De nem csak a szabalyok, de a massalhangzok hangvaltasa is tok logikus. Nem fogod a a zusamment zusamennek mondani, valt a z, ugyanugy, ahogy Verkehr se verker lesz, ahogy a verstehen se verstehen kimondva. Ha tudod , hogya Z->c, a v->f ( es meg par ilyen szabaly az ei, az ie-re, stb. ), nagy gond nem lehet, mert tobbnyire ugy ejted, ahogy le van irva.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 10:49:54

@szaszo71:

Persze, de azok amiket elfogadnak (IELTS és társai) idő után elavulnak. Úgy pedig erősen kérdőjeles, hogy megérje-e megcsinálni.
Most azt találtuk ki, hogy megcsináljuk az itteni középiskolai angol vizsgát, amit elfogadnak az itteni főiskolán a felvételihez. Az örökre szól, nem kerül pénzbe és ugyan annyit ér a célunk tekintetében.

andaluzkutya 2013.06.12. 11:05:39

@Kovermadar: "Messze földön híres, hogy mennyire képtelen vagyok a normális kommunikációra idegenekkel (szóban). Innentől eleve bukik minden interjúm (mindegy milyen nyelven)."

Ez nem jó. Nekem az a benyomásom, hogy egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a kommunikációra, foglalkozástól függetlenül. Ismerősömnek pl. mondták már állásinterjún, hogy hogy akar takarítani, ha nem tudja magát pontosan megértetni norvégul? Mert ugye a felmosórongy megsértődik, ha nem beszélsz hozzá:)

SECI 2013.06.12. 11:11:46

Azert a nyelv mellett fontos tenyezo, hogy mennyire multi-kulturalis es befogado egy orszag. Anglia pedig az, sokkal inkabb, mint Nemetorszag.
Nyilvan itt is vannak regiok, ahol a kulfoldieket tobben nem szeretik az atlagnal (kozep- es eszak-Anglia), de Londonban gyakorlatilag tobb a bevandorlo, mint az angol.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 11:17:50

@andaluzkutya:
Igen, ezért vagyok én halálra ítélve a munkaerőpiacon. Kénytelen vagyok valami olyat megtanulni, olyan szakterületet választani, ahol nem a szófosás a lényeg.

Nehéz lesz :)

Eiknarf 2013.06.12. 11:42:05

Huh még szerencse, hogy a német nyelv miatt nem jönnek ide olyan sokan. Nem lenne jó, ha a tiszta rendezett kis Münchenem elárasztaná az aljanép. Menjenek csak Londonba :P

Jesus.Green 2013.06.12. 11:48:03

Na persze, a magyarok nem csak a focihoz meg a politikahoz (meg amugy minden mashoz is) ertenek, de egyenesen nyelvzsenik is. Vicces minduntalan abba utkozni, hogy valaki egy-ket-par ev nyelvtanulas utan mar olyan profi lett, hogy a benszulottek maguk kozul valonak nezik... hat persze.

szaszo71(D) 2013.06.12. 11:55:56

@Jesus.Green: Ebbe a blogba leginkább olyanok írnak, akik régóta külföldön vannak, tehát valamennyira biztos megtanulták a nyelvet. Ha olyan blogot keresel, h. mért nem jött össze nekem egy szó nyelvtudás nélkül a külföldi élet, abban biztos sok olyat is találsz, akik nem nyelvzsenik.
Ha kertészeti topikot olvasol, ott is általában mindenki ért a kertészethez, ha meg agyműtétekről szóló szakmai fórumot, ott meg mindenki ért az agysebészethez. Ez már csak ilyen.

Tigerwill 2013.06.12. 12:06:58

@M. Péter:

A nemetek valoszinuleg eszrevettek, hogy nem vagy nemet, csak udvariasak voltak...Nemetek mondjak, a beszed dallama, hanglejtes, szovalasztas, kifejezesek, masok lesznek, mint egy ideszuletett nemete, akarmennyit is elt a kulfoldi No-ban.

3 ev alatt, csak akkor tudod a rokon ertelmu szavak garmadajat felsorakoztatni, kulonbseget tenni a koznyelv es az elegans fogalmazas kozott, REGIOK szerint megtanulni a beszedstilust, egyeb altalanos/ specifikus finomsagokat ugy megtanulni, mint egy szuletett nemet, ha NYELVZSENI vagy. Ha az vagy, gratula Neked!

Jesus.Green 2013.06.12. 12:12:24

Szemet vagyok, de nem hagyhatom ki a ziccert: ezt a blogot leginkabb olyanok olvassak, akik nem tudjak ertelmezni az ide irottakat? Tuskem azok fele iranyul, akik par ev nyelvtanulas utan mar profiknak valljak magukat, akik sajat bevallasuk szerint egyenesen belesimulnak az idegen nyelvi tajba, hogy koltoi is legyek, ne csak gonosz.

Tudom kik irnak ebbe a blogba, az indulasa ota vagyok leginkabb csendes olvasoja, meg a postr-es idokbol. Most viszont megjott a hangom, mert tortenetesen erdekel a filologia es a nyelveszet.

afazekas 2013.06.12. 12:17:38

@mirx:
" A második nyelvet választó diákság már általában a gimnazista, valamennyire értelmiségi réteg, de a német még itt is szitokszónak számít, mert ugye "ronda", meg különben is, az amcsi kultúrából is az jön le, hogy a németek ilyen platinaszőke náci merev f*fejek, még a filmekben is sokszor a főbűnöző kicsoda? Hát a Zí Dzsörmensz."

Ez a csajágaröcsögei ZS gimnázium szintje általában.

A németet én sokkal jobban szerettem tanulni, sokkal logikusabb nyelvnek tartottam. Az igeidők nem olyan érthetetlen módon vannak megcsinálva.
Igen. Az elején kicsit nehezebb, de igazán jó szintre angolul is nehéz eljutni.
Angolul könnyű eljutni egy alapfokúig annyi angol film/zene van ami ömlik az emberre,
Persze angolul már jobban tudok, mióta hazajöttem mert a csapból is ez folyik és ebben is dolgozom.

A munkáról meg annyit h mérnökként vagy informatikusként nagyon jó állások vannak Németországban, Ausztriában!
Pincérkedni, kertészkedni, butikot nyitni vagy vmi hasonlót csinálni lehet h jobb Angliában...

afazekas 2013.06.12. 12:20:38

@szaszo71:
A német logikusabb. A névelő nem jelent egy idő múlva problémát. Angolba viszont az igeidőket egy nyelvtanárnő sem tudta normálisan elmagyarázni nekem fiatalabb koromban. Később jöttem rá kb.
Persze 80%-át nem is használják.
Egy szitcom végignézése alatt szerintem az alap 4-5 igeidő mellett az életbe nem találkozik az ember pl . Present Perfect Continous-sal...

szaszo71(D) 2013.06.12. 12:23:37

@Jesus.Green: Igen, engem is érdekel a nyelvészet:)))
Egyébként az, h. más a véleményed, nem gonoszság.
Németországban - mint tudjuk - jó sok dialektus van, és ha egy magyar le tud szokni arról, h. minden szó első szótagját hangsúlyozza, akkor a többi kiejtésbeli hiba már mindegy, egy német simán hiheti azt, h. te is német vagy, csak más vidékről jöttél. Pl. a frankok az "r"-t még jobban pörgetik, mint a magyar "r".

nosuti 2013.06.12. 12:24:49

@Jesus.Green: Ja, mint a tizenharmadik harcosban Banderas a normannok nyelvét pikk-pakk a tábortűznél elsajátította.

Ronnie_27 2013.06.12. 12:37:23

@Tigerwill:

„A nemetek valoszinuleg eszrevettek, hogy nem vagy nemet, csak udvariasak voltak.”

Hát igen. Engem is megdicsértek az USA-ban, hogy nagyon jól beszélek angolul, de ha azt mondták volna, hogy nem jöttek rá, hogy nem vagyok native speaker, jót röhögtem volna, vagy baszogatásnak vettem volna. :-)
Az itteni, évtizedek óta angol nyelvterületen élő kommentelőkhöz képest minden bizonnyal gyengén beszélek angolul, mégse hittem még soha native speaker-nek olyan embert, aki nem az. Aki pedig az, az nyilván rájön 1-2 perc alatt, hogy ki az és ki nem.
Franciául csak annyit tudok, amennyi az előző munkahelyemen rám ragadt, mégis mindig észrevettem a különbséget a franciák és a franciául kiválóan beszélő magyarok között.
Hallottam röhejesen erős magyar akcentussal beszélni olyanokat, akik évtizedek óta az USA-ban éltek. A nyelvérzéket nem lehet gyakorlattal pótolni.
Azt hiszem, felnőttként senki nem tud (vagy csak nagyon kevesen tudnak) megtanulni egy nyelvet anyanyelvi szinten. Szinte lehetetlen behozni a kisgyermekként megtanulható dolgokat. Teljesen más úgy nyelvet tanulni, ha az ember már beszél egy nyelvet. Persze, ezt senki nem tudhatja, mert senki nem emlékszik, milyen volt 1-2 évesen elkezdeni nyelvet tanulni. :-)
Az is vicces, amikor valaki azzal akar felvágni, hogy ő már angolul álmodik. :-) Álmodtam már én is olyan nyelveken is, amiket nem is beszélek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.12. 12:40:14

Mondom én...
Ha azt mondom, jól beszélek angolul, valaki belémköt, hogy napersze, biztos tegnap érettségiztem és beképzelem magamnak.
Ha azt mondom, nem jól beszélek angolul, akkor hüjevagytebazmeg semmi nyelvtudással külföldre mész?!
Én egyébként egy év után is csak 3 szót tudok burmaiul: jónapot, köszönöm, igen/ok. Egyszerűen nincs rá szükségem, amit el kéne intézni, ahhoz jól kéne tudni, ahhoz meg évekre lenne szükség, amire nincs cérnám, amúgy is viszem a kollégát segíteni. A szupermarketben a krumpli ugyanúgy néz ki, mint máshol, a számokat megtanultam elolvasni. A munkahely 100% angolul. Akkor most hüjevagyoke.
(thaiul megtanultam valamelyest, az indonéz is megy annyira, hogy össze tudok veszni egy taxisofőrrel, de nekem még egy tonális nyelv, neehehehemakarom.....)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.12. 12:43:48

@Ronnie_27: angolul álmodom...... nem felvágásból. évente 1-2x beszélek csak magyarul, olvasni is csak néhány blogot. és ez megy már 10 éve, mióta külföldön dolgozok. középiskolában kezdtem csak angolul tanulni, de jobban olvasok és írok angolul, mint magyarul, mert azóta viszont minden majdnem egyfolytában angolul megy az életemben.
NEM felvágás. csak azért, mert neked nem fér bele az agyadba, még van ilyen.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 12:45:45

@Ronnie_27:
"Az is vicces, amikor valaki azzal akar felvágni, hogy ő már angolul álmodik. :-) Álmodtam már én is olyan nyelveken is, amiket nem is beszélek. "

Egyszer azt álmodtam, hogy magyarul beszélnek a svéd főnökeim... :)
Végre megértettem, hogy mit akarnak :D

Ronnie_27 2013.06.12. 12:47:03

@afazekas:

Azért ez nem igaz.
"I've been waiting ..." pl. elég gyakori.

Jesus.Green 2013.06.12. 12:50:33

@szaszo71: O, a gonoszsagom nem az eltero velemenyemben lakozik.

Egyebkent szerintem nincs igazad, nem ennyire egyszeru nyelvileg beilleszkedni. Nem feltetlenul a hangsuly, a kiejtesi hiba vagy a der-die-das eltevesztese arulja el azt, hogy kulfoldi vagy, ezeket lehet akar tokeletesre csiszolni. Hanem a beszed arnyalasanak kepessege, a megfelelo (taj)szavak, modern slang/argo nem ismerese, az, hogy maskent jar az agyunk, maskent szocializalodtunk, mas kultura ivodott belenk es ebbol kifolyolag verbalisan is maskent reagalunk sok helyzetben. Hogy ha melletted hasraesik egy 3 eves gyerek, nem ugy vigasztalod meg, mint ahogy egy nemet tenne.

nosuti 2013.06.12. 12:50:54

@Chang Yai: így van, amikor nem magyar "párom" volt én is rendszeresen angolul álmodtam

Jesus.Green 2013.06.12. 12:51:12

@nosuti: Azt eppen nem lattam, de el tudom kepzelni :D

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 12:53:34

@Chang Yai: Én a 22 éves pamela anderssonról szoktam álmodni, de arra nem emlékszem milyen nyelven karatyolunk egymással.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 12:54:44

@Jesus.Green:

Mindig a kiejtés árulja el az idegent. Ha ugyanis valaki szegényesen beszél, az simán lehet egy kevésbé művelt anyanyelvi beszélő is. De a legműveletlenebb anyanyelvi beszélő sem beszél idegen akcentussal-

andaluzkutya 2013.06.12. 12:57:52

@nosuti: a beszélgetésen kívül ugyan mit lehet még csinálni vele? :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 12:58:10

@Ronnie_27:

Ha megdicsérnek, hogy jól beszélsz, az azt jelenti, nem beszélsz jól. Ha ugyanis tényleg jól beszélnél, senkinek sem jutna eszébe, hogy megdicsérjen. Józsi bácsi sem dicséri Pista bácsit, hogy milyen szépen beszél magyarul de a tavaly odaköltözött kínai boltost esetleg igen, hogy már milyen szépen beszél.

Jesus.Green 2013.06.12. 13:01:28

@nosuti: Ehh, a tizenharmadik harcosra reagaltam, de kozben becsuszott a masik kommented, hehe.

Tökfőzelék123 2013.06.12. 13:02:26

@Chang Yai: kit érdekel, hogy ki milyen nyelven álmodik

azt meg még véletlenül se próbáld nekem bebeszélni, hogy a thai és az indonéz vágottszemű kismajmok között te anyanyelvi szinten megtanultál angolul

andaluzkutya 2013.06.12. 13:02:50

@nosuti: az igaz, ahhoz se kell beszélni:)

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nekem azt szokták mondani, hogy ahhoz képest, hogy három éve élek itt, nagyon jól beszélek. Meg olyan is volt, aki azt mondta miután fél év elteltével találkoztunk ismét, hogy rengeteget fejlődtem ez idő alatt. Eddig ezeket bóknak vettem...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:02:53

@nosuti:

A Star Treket sokszor kritizálták, hogy hogy a fenében kommunikálnak egymással a tök idegen fajok. A mindig tökéletességre törekvő Roddenberry mester nem hagyta magát, csinált egy részt, melyben nem értik meg egymást az emberek, mert elromlott a beépített fordítógépük, ebben a részben derül ki, hogy a fordító-tolmácsgép teljesen szabványos eszköz és mindenkinek be van építve a füle alá.

Kriszta D [wannabe prehensile tailed porcupine] 2013.06.12. 13:03:40

@justStevee: Hasonló cipőben járunk, csak én 12 évig tanultam a németet (nemzetiségi gimiben érettségiztem a végén, és addigra elég jól ment...), az angol meg csak rám ragadt időközben.

Elismerem hogy a német nyelvnek megvan a maga szépsége, nekem mindig tetszett a logikája meg pl. az összetett szavaik, viszont az érettségi óta eltelt csaknem 10 évben szinte egyszer sem használtam. Ha németekkel találkozom, mindig angolul akarnak beszélni, nekem meg a német sose tetszett igazán, nem szerettem soha a hangzását, nem tehetek róla.

Most spanyolul tanulok, nem logikus megfontolásból hanem egyszerűen csak imádom a nyelvet, valamiért mindig is vonzott. Egyszerűen számomra gyönyörűen hangzik és kész.

nosuti 2013.06.12. 13:06:18

@Jesus.Green: ohhh, :)
az ember azt érti félre amit félre akar érteni, bocs :)

Jesus.Green 2013.06.12. 13:06:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Tisztelettel, nincs igazad. Ha valaki eleg zsenge kora ota beszeli az idegen nyelvet es fogekony ra, szert tehet tokeletes kiejtesre. De mindig is lesz kulonbseg az idegen nyelvet szegenyesen, de tokeletes kiejtessel beszelo es a nyelvet anyanyelvi szinten beszelo, de kevesbe muvelt ember kozott.

Ronnie_27 2013.06.12. 13:06:33

@Chang Yai:

Nyilván sokan álmodnak angolul, amellett tényleg kiválóan beszélnek angolul, és nem felvágásból mondják. Talán általánosításnak tűnt, amit írtam. Nem annak szántam.
Arra céloztam, hogy vannak olyanok is, akik nem tudnak jól angolul, viszont így akarnak felvágni.
Az, hogy ki milyen nyelven álmodik, szerintem nem a nyelvtudástól függ elsősorban, hanem attól, hogy milyen nyelvű környezetben éli mindennapjait.
Ha pl. valaki Angliában dolgozik fél éve, de alig tud angolul, fél a főnökétől, akkor lehet, hogy azt álmodja angolul, hogy a főnöke leszidja. Ez független attól, hogy ő mennyire tud angolul.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:06:35

@afazekas:

Inkább fordtíva: 80 %-ukat használják, 20 %-ukat ritkán.

Egyébként a szitkom meg a hasonló szint nagyszerű nyelvtanuláshoz, hiszen jellemzően kevés szót használva beszélnek, nagyon egyszerű módon. Annak idején saját anyám úgy tanult meg spanyolul, hogy egy soha véget nem érő perui szappanoperát nézett naponta, melyben az idő 95 %-ban egy darab szoba egy dívánnyal volt a fő díszlet.

Külföldieknek is a Blkket szoktam ajánlani, nagyon jó a magyar nyelvhez. A Népszabadságot csak középhaladó szint felett tudom ajánlani.

BTBTBT 2013.06.12. 13:06:58

Milyen kar, hogy az Eurostat adatai Anglia szempontjabol meg csak koszonoviszonyban sincsenek a valosaggal. Kulonosen miota nincs WRS, a feketen dolgozokrol nem is beszelve. Mert azokrol meg az Inland Revenue-nak sincs adata.

A kiozonlo romanokkal kapcsolatban kerdes, hogy mennyire szakkepzettek es milyen szintu nyelvtudassal rendelkeznek. Angliaban a kuli munkara is joreszt feltoltodtek az allasok, nemcsak a szaktudast igenylokre.
De nyilvan lesz majd valaki, aki arrol is mutat egy "statisztika"-t, hogy megsem.

Bar nem minden orszagat elhagyo roman cigany, de a "kedvenc" - es egyben sokatmondo - romanokkal kapcsolatos jelenetem 2007 tavaszarol szarmazik, amikor a gyerekkel keregeto roman ciganyasszonyt elhajtotta a feher angol rendor a Whitechapel-nel, hiaba gagyogott neki a no.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:10:37

@tildy:):

Meg hangtanilag sincs messze a magyartól a német. A magyarok jellemzően csak 3 dolog szokott zavart okozni:
- a h és a ch megkülönböztetése, a magyar hajlamos h-t ejteni minden esetben,
- a redukált magánhangzó, a magyar hajlamos szépen ö-nek ejteni,
- az ä és az e megkülönböztetése, a magyar hajlamos magyar e-nek mondani mind a kettőt.

Az angol kiejtés magyar szemmel sokkal nehezebb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:13:19

@andaluzkutya:

Ez más. Ha valaki tudja, hogy korábban milyen volt a szinted, s most látja, hogy jobb, az még igaz is lehet.

Csak sok esetben láttam: annak is ezt mondják udvariasságból, aki nem is javult. Tudod,,mint amikor akövér kollégát folyton dicsérik, hogy már megint fogyott.

Tökfőzelék123 2013.06.12. 13:14:57

@Barátusz: egyébként meg az is igaz, hogy különböző néprétegetek között egészen más jelent az, hogy jól beszél egy idegen nyelvet
én általában a felsőbb rétegekben szoktam mozogni, itt mindenki Hochdeutschul beszél, viszont amikor néha elmegyünk bulizni, akkor a német/török/egyéb munkások érthetetlen dialektussal próbálják nekem tenni a szépet
persze ilyenkor általában elhajtom őket :-)

afazekas 2013.06.12. 13:15:43

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

A Jóbarátok 10 szezonja alatt mutasson nekem vki egy Future Perfect Continous-t...!

Én nem hallottam!

szaszo71(D) 2013.06.12. 13:16:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"- az ä és az e megkülönböztetése, a magyar hajlamos magyar e-nek mondani mind a kettőt." - Ez pl. rám nem vonatkozik, vas megyei ősöktől származom. (Merthogy ott még tudják, h. a magyarban sem egy "e" van.")

szaszo71(D) 2013.06.12. 13:20:08

@Tökfőzelék123: Hát pedig a Hochdeutsch nem elég. Vannak olyan munkahelyek, ahol nem tudsz csak felsőbb körökben mozogni, hiába vagy te magad jól képzett. Pl. a férjem itt az érchegységi kórházban nem hajthatja el az öregeket csak mert ő csak a Hochdeutschot érti:)))

Tökfőzelék123 2013.06.12. 13:20:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az r kiejtésének nehézségét kihagytad, az a legnehezebb

afazekas 2013.06.12. 13:20:36

@Ronnie_27: Némely USA-ban élő latin-amerikai szinész(nő) olyan akcentussal beszéli az angolt hogy az hihetetlen.

Persze olyan is van h hazajön és a magyart beszéli akcentussal pár év után...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:23:23

@Jesus.Green:

Ha gyerekkortól, az más. Én felnőttekre utaltam. Egyébként felnőtteknél is van aki megtanulja a tökéletes kiejtést, de ritka az ilyen.

Ami pedig a szituatív-kulturális dolgokat illeti, ez nem gond. Ha tökeletes a kiejtés, de nem ismersz konkrét kulturális dolgokat, nem idegen anyanyelvűnek fognak gondolni, hanem külföldön élőnek.

Pl. ha Spanyolországban spanyolul rossz kiejtéssel beszélsz, rájönnek, hogy külföldi vagy, más anyanyelvű. De ha jó a kiejtésed, de nem tudsz olyasmit, ami minden spanyol számára alapvető, meg fogják esetleg kérdezni "te latin-amerikai vagy?".

Feleségemnek nem spanyol az anyanyelve (bár ősei egy részének a spanyol volt az anyenyelve, lehet, hogy öröklődik...), de anyanyelvi kiejtése van. Spanyolországban azt hiszik róla, hogy mexikói vagy kubai, de nem gondolják soha idegen nyelvűnek. Én meg, ha megszólalok, igyekeznek németül beszélni hozzám, hogy így segítsenek, hogy ne kelljen spanyolul szenvednem... :-) Szakállas, kékszemű, kövér ember - csak német lehet, nem? :-)

Tökfőzelék123 2013.06.12. 13:23:31

@szaszo71: igen, de ahol csak egyetemet végzettekkel vagy és sokan különböző régiókból jöttek vagy külföldiek és tanulták a nyelvet, ott általában a Hochdeutschot használják
ahol viszont a helyiekkel kell intenzíven kommunikálni, ott tényleg nem elég a Hochdeutsch

szaszo71(D) 2013.06.12. 13:25:00

@Jesus.Green: Szerintem meg neked nincs igazad. Az igazi nyelvtudás nem azt jelenti, h. bármit, amit magyarul kingondolok, le tudom fordítani, hanem hogy az idegen nyelven gondolkodom. És mért mondanék mást egy 3 évesnek, mint amit mindenki mond, hiszen itt élek.
Azt se volt nehéz megtanulni, h. a pofára esést nem úgy mondják itt, h. "auf die Schnauze fallen", hanem "auf die Gusch fliegen" - ez a helyi dialektus, a helyiek így beszélnek velem, én is képes vagyok erre.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:28:39

@szaszo71:

Ez örök kérdés.

A sztendert magyarban egyébként azért van csak egyféle e, mert a nyelvújítók mind északkelet-magyarországiak votak, s az ottani nyelvjárásban nincs kétféle e. S ma már annyira így van, hogy az átlag magyar egyenesen hibának érzékeli, ha valaki zárt e-t is használ.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.06.12. 13:29:40

@Tökfőzelék123: soha nem mondtam, hogy anyanyelvi szinten beszélek. ez nagy fájdalmam is. sajnos a kiejtésem nem lehetett már tökéletes, olyan későn kezdtem. viszont bármit olvasok, írok és megértek úgy, mint egy native, és a beszédben is csak a kiejtésem árul el mások szerint. soha senki nem szólt még be érte, se az amerikai, se az angol szülők, amikor az igazi native gyerekeik az osztályomba kerültek, főnökeim nem kötöttek belém - csak neten ismeretlenül magyarok. akiknek látatlanban a "gyerekeim" is majmok.... és a munkavállalásimmal is volt néhány extra kör emiatt a legelején, de azt lerendezték még néhány papírral. de a neten mindenki jobban akarja tudni, hogy megy nekem az angol... no comment. egyébként középiskolából, egyetemről, netről, barátoktól, kollégáktól, tévéből, könyvekből, életből. csak angolul olvasok és tévézek 10 éve, volt, hogy direkt semmit nem olvastam magyarul egy évig, nem volt kedvem, akkor zavart, hogy nem tudok rendesen megírni egy emailt haza, akkor megint elkezdtem olvasni. sajnos a tanítás tényleg nem segít, erre a native-ek is panaszkodnak, és nagyon oda kell figyelni, hogy az ember eleget olvasson, beszélgessen felnőttekkel is. viszont a "gyerekeim" kétnyelvűnek nőnek fel, és ennél hasznosabbat nehezen tudok elképzelni.
ez van, akkor is, ha nem hiszed el.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 13:31:59

@afazekas:

"Némely USA-ban élő latin-amerikai szinész(nő) olyan akcentussal beszéli az angolt hogy az hihetetlen."

Ami nem gond, hiszen eleve olyan szerepet játszik a filmekben. Szóval pl. nem őt fogják kiválasztani Viktória királynő megszemélyesítésére.

Annak idején Schwarzeneggerről volt egy vicc. A Terminátor mindenre képes: időben utazik, tűzben élve marad, tankot felemel a kezével, de van egy dolog amire még a Terminátor is képtelen: német akcentus nélkül angolul beszélni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 13:32:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: nekem sokkal konnyebben ment anno, az biztos. Nem veletlen , hogy alapfoku tudas ellenere is , 10 evnyi nem hasznalat utan is ertettem kb a beszelgetesek 30%-t, mikor atugrottam a nemetekhez mult honapban.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 13:35:02

@tildy:): az olasz meg a spanyol szepsege meg relativ. Az olasz nekem kimondottan csunya nyelv.
Ellenben a nemet is tetszik, meg a skandinav nyelvek is, a Cymraegrol nem is beszelve.

szaszo71(D) 2013.06.12. 13:51:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Pedig nagyon hasznos tudás:)) Aki tudja, h. hol van a zárt e, az, a szegedi ö-zést is hibátlanul tudja. Engem a hideg ráz, amikor a fővárosi humoristák próbálnak "szögediesen" beszélni.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 13:54:07

@tildy:): Az olasz bugyilehúzó nyelv, az angol csak makogás. Lehet ennek ellentmondani, de a statisztika az statisztika.

négyzet 2013.06.12. 13:58:18

Szerintem pont azért jó _nem_ Angliába menni, mert akkor muszáj megtanulni még egy idegen nyelvet. Persze azoknak, akik kedvelik a kihívásokat :)

mirx 2013.06.12. 13:58:24

Ez a vita kezd olyanná válni, mint mikor a kelkáposztafőzelékről bizonygatják az emberek egymásnak, hogy az sz*r kaja-e vagy sem.

szaszo71(D) 2013.06.12. 13:59:26

@mirx: Szerintem nagyon finom:))))

2013.06.12. 14:00:21

@mirx: a legrosszabb kaja a vilagon. Foleg a menzas fajta.

andaluzkutya 2013.06.12. 14:00:31

@mirx: Abban mindenki egyetért, hogy a kelkáposztafőzelék szar kaja. Ezzel szemben vannak emberek (igaz, nem sokan), akik a német nyelvet szépnek találják:)

mirx 2013.06.12. 14:00:57

Na mit mondtam :)

2013.06.12. 14:01:50

@Tökfőzelék123: vajon a magasan kvalifikalt kollegaid, akikkel dog and pony showzol tudjak, hogy kemenyen rasszista vagy? Ez Nemeto magasabb koreiben elfogadott?

Ronnie_27 2013.06.12. 14:02:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ha Pista bácsi és Jang közül Jangot dicséri meg Józsi bácsi, az valóban nem jelenti azt, hogy Jang jobban beszél magyarul Pista bácsinál.
De ha Jang és 7 másik kínai közül Jangot dicsérik meg, akkor a kínaiak közül valószínűleg ő beszél a legjobban magyarul.

mirx 2013.06.12. 14:03:01

@szaszo71: Amúgy ha jól van elkészítve, persze, hogy finom. Amit a menzán prezentálnak, azt ugye ismerjük, vegeta, liszt, legolcsóbb margarin és nyomokban fonnyadt zöldség, az hogy lehetne már finom.

szaszo71(D) 2013.06.12. 14:06:39

@andaluzkutya: "Abban mindenki egyetért, hogy a kelkáposztafőzelék szar kaja. Ezzel szemben vannak emberek (igaz, nem sokan), akik a német nyelvet szépnek találják:)"

Lehet, h. a 2 összefügg? Ha még sokáig beszélgetünk, eddig megfejthetetlennek hitt kérdéseket fogunk megválaszolni:)))

andaluzkutya 2013.06.12. 14:10:36

@szaszo71: Simán lehet. Én legalábbis azokról bármit el tudok képzelni, akik szerint a német nyelv szép ;)

váj mí 2013.06.12. 14:11:53

@rezsoatya: Kabbe! :P

@Link elek: Meg az eszed tokja! A német is egy befogadó nemzet. Ja, hogy teljesíteni is kell, meg a nyelvet is kell(ene) tudni hozzá, nem bratyiznak csak úgy ... hm, hát igen, ez így van. Link alakoknak valóban nem való Németország. Nem is hiányoznak.

váj mí 2013.06.12. 14:15:05

Különben, ez a "jönnek a románok (meg a bolgárok), hujujjúúúúúj, mi lesz itt!" álprobléma nagymértékben emlékeztet engem a "23 millió román munkavállaló Magyarországon" szlogenre. Mindkettőnek pont annyi a valóságalapja.
A szemetje egyébként, már rég ott van. Igen, Angliában, UK-ban is.

BTBTBT 2013.06.12. 14:17:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Ha megdicsérnek, hogy jól beszélsz, az azt jelenti, nem beszélsz jól."
Arra az esetre lehet ez igaz, ha udvariasak akarnak lenni valakivel, aki nem fejlodott.
Ha viszont igen, akkor meg szoktak dicserni.
Vicces, amikor elkezdik talalgatni, hogy akkor melyik orszagbol szarmazom, es a bizonyos foldrajzi ismerettel rendelkezok is csupan korbelovik Mo.-ot. Persze voltam mar dan, finn, de meg roman is az akcentusom alapjan.

@Tökfőzelék123: Hja kerem, aki felsobb korokben mozgonak mondja magat... Biztos akad, akinek meg az is also kor.

@afazekas:
Sose mondtak peldaul azt, hogy "I'm going to stay home (tomorrow)." ?

@én már a fény gyermeke vagyok:
A statisztika csak onmagad igazanak bizonyitasara jo.
Nem kenyerem a dicsekves, de - mivel olaszul nem beszelek - huztam mar le bugyit angollal. Nem is egyet. Ja, bocs, ez mar dicsekves. :)

mirx 2013.06.12. 14:19:24

@váj mí: Szerintem is a német űberbarátságos, nyitott tipus, legalábbis az átlag piripócsi, az új szomszédot is összehúzott szemöldökkel méregető magyaroktól tutira fényévekre vannak.

Csak mivel a német nem zendít rá a munkahelyen, hogy "jajj kéééézeld mit mondott már megint az anyóósom", meg nem panaszkodik állandóan, hogy nincs pénze, ezért van ez a prekoncepció, hogy ők hidegek, meg nem barátságosak. Pedig a magánéleted a másik nyakába való zúdítása meg a folyamatos rinyálás nem egyenlő sem a nyitottsággal, sem a barátságossággal.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.12. 14:20:12

Angolbol mi szamit akcentus nelkuli beszednek? Az Oxbridge, vagy mi a neve? Mert kurv@elet, hogy nem a manchesteri akcentus, az vetekszik az indiai akcentussal. Az nagy baj, ha kihallatszik a beszedjen az embernek, hogy nem anyanyelvi? Mert meg senki sem forditott hatat nekem ezert, ha beszelgettunk.

andaluzkutya 2013.06.12. 14:20:13

@Barátusz: Próbálnál némettel bugyit lehúzni... Vagy lengyellel:)

2013.06.12. 14:23:26

@andaluzkutya: nem tehetek rola, de a nemet beszelgetes nekem mindig ugy hangzik, minta sorozatlovesre adnanak ki parancsot. Vicces, mert a yiddish meg nem ugy hangzik.
Azt se ertem, hogy 10 ev egyuttdolgozas utan miert hivjak egymast frau meg herrnek.

2013.06.12. 14:25:17

@Mr. Long: a mancunian nem az angol nyelv. Bocs :)

BTBTBT 2013.06.12. 14:25:24

@andaluzkutya:
Lengyelul csak a "kurva" szot tudom, meg a "galuska"-t. :)
Nemetbol meg limitalt passziv szokincsem van, ugyhogy inkabb maradok a magyar akcentussal sulyosbitott, Angliaban skak altal lengyelnek gondolt, angol dumanal, ha a fentiekre kerul sor. :)

váj mí 2013.06.12. 14:27:31

@mirx: Agree, hogy stílusos legyek ;). Valóban a legnagyobb tapintatlanság mások magánélete felől érdeklődni, vagy a te magánéleted megosztani random munkatársakkal. Ellenben, ha bizonyítasz, akkor be- és elfogadnak. Sosem lesztek világi haverok, meg "legjobb barátok", de egy meló utáni sörre vagy lónyálra, egy hétvégi grillpartira való meghívásra azért biztosan számíthatsz.
Különben, a németek egymás között sem az a bratyizós fajta. Csak sokan nem látnak tovább a kisebbségi komplexusuknál, és azt hiszik, csak velük ilyenek, mert ők nem németek. Pedig lófaszt mama!

szaszo71(D) 2013.06.12. 14:28:59

@charlieharper: Mert munkatársak, nem barátok. Együtt dolgoznak, ez az egyetlen közös pont az életükben. Másról nem is nagyon beszélgetnek. Persze, van 1-2, akivel igen, de nem úgy, mint otthon, h. az első munkanapon az egész kollektíva tudja az új munkatárs családtagjainak még a lábméretét is, és mindenki tegeződik. Ráadásul a németben megvan a rendes formája a magázódásnak, a magyarban elég körülményes magázódva beszélgetni.

andaluzkutya 2013.06.12. 14:29:32

@Barátusz: én tudom azt is, hogy "danie dynia" :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.12. 14:29:45

@charlieharper: Kollegaval mi is azon rohogunk, hogy csak mi beszelunk angolul. O spanyol, en magyar. A tobbi erthetlen. :D

szaszo71(D) 2013.06.12. 14:31:24

@váj mí: Igen, náluk pl. normális, hogy ha a távol élő felnőtt gyerek meglátogatja a szüleit, akkor szállodában alszik. Ezt nem tudom, hogy reagálná le otthon pl. egy kisvárosi "közönség".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 14:34:15

@váj mí:

A 23 millió román, aki 2004-ben Magyarországra vándorolt, most Angliába költözik át január 1-jén... :-)

BTBTBT 2013.06.12. 14:35:24

A nemet tenyleg olyan pattogo nyelv, mintha parancsokat osztogatnanak.
Hogy miert megy ketszer annyi ember - a statisztikak szerint - Angliaba Nemeto. helyett? Talan mert konnyebb megtanulni a nyelvet. Az igevegzodesekkel sem kell bajlodni.
Meg a "huuu, London! a szomszed is ott van, megyek en is"-mentalitas miatt.

@andaluzkutya:
No, akkor nalam nagyobb esellyel indulsz a lengyeleknel, ha a sajat nyelvukon akarod elkapraztatni oket. :)

Mondjuk Angliaban eleg hozzajuk az angol is, de hiaba van kozottuk is nagyon sok szep, nekem szubjektive a lengyel nok huvosek es kicsit gogosek. Illetve ha akarsz toluk valami komolyabbat, nem art megtanulni a gondolkodasmodjukat.

2013.06.12. 14:35:31

@szaszo71: ok, tehat Mon minden kollega rogton BFF? Mert ugye ebbol ez kovetkezik.
Egyebkent angolnyelvu teruleten sem barat a kollega, de akkor sem Mr Simpson vagy Mr Patel hanem David vagy Brijesh.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 14:37:25

@Mr. Long:

Az akcentus az akcentus. Nem azonos a tájszólással.

Nem baj, ha akcentusod van. A külföldiek 95 %-ának az van. Visoznt akcentussal azt jelzed: a nyelvet nem tudod anyanyelvi szinten.

2013.06.12. 14:38:40

@szaszo71: best friends forever

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.06.12. 14:39:02

@Barátusz: En a sajat nyelvemmel szeretem elkapraztatni a noket... De ha beszelgetni kell, akkor ott a magyar, vagy az angol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 14:43:00

@én már a fény gyermeke vagyok: engem az oruletbe lehet kergetni az olasz nyelvvel, negativ ertelemben. Ha hangos, ha nem. Mas csajoknak lehet bejon.

morsels (törölt) 2013.06.12. 14:43:25

@charlieharper:
A kelkaposzta fozelok finom. Az igazsag az, hogy csak ket fozeleket eszek meg, a kelkaposztat es a vajbabot (az a hosszu sarga, itt vax bean-nek mondjak). A tobbit utalom :-).
Mindketto jo fasirozottal :-).

morsels (törölt) 2013.06.12. 14:44:28

@charlieharper:
Felsobb korokben mozog.
Minden bevandorlot hivatalbol le kell neznie :-).

szaszo71(D) 2013.06.12. 14:46:42

@charlieharper: Ja, nem. Dolgoztál te magyar munkahelyen???

2013.06.12. 14:48:19

@szaszo71: nem, meg soha. Gimnazium ota (1992), nem eltem otthon. De aranylag sokat jarok. Az csak er valamit!

BTBTBT 2013.06.12. 14:49:47

@Mr. Long:
Mar vartam, hogy melyik himnemu fogja elsutni ezt a "sajat nyelvemmel"-t. Baratno/feleseg egyetert? :)

Jesus.Green 2013.06.12. 14:49:53

@szaszo71: Ejj, mar megint az a franya nem erto olvasas... pontosan azt irtam en is, hogy nem tudod 'ugy', azaz ugyanazokkal a szavakkal megvigasztalni mint egy bennszulott, mert nem ismered a babanyelvet, es esetleg a sajat anyanyelvedbol forditod le a kifejezeseket le a celnyelvre. Az meg, hogy te mar tudod, es ismersz mas tajszavakat is, nagyon jo, de feltetelezem in situ kellett neked is megtanulnod, es jo esely van arra, hogy naponta futsz bele ujabb es ujabb ismeretlenbe.

Nagy sajnalatomra itt abba kell hagynom a kommentelest mert munka van (csak szolok, hogy nem paraszt modon nem valaszolok tobbet).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 14:50:15

@Barátusz: pont jo annak, aki Debrecen kornyekerol vagy a Jaszsagbol megy. Kemeny , pattogos k-k, t-k. Imadom.

Kicsit sajnalom, hogy nem ott kotottunk ki, de nem csak az en dontesem volt. Meg unokatesom szerint ezzel a nemettel amim van, jobb ha meg meg sem probalom jelenleg.

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 14:51:56

Akkor összefoglalom:

A német nem nyelv.
A kelkáposztafőzelék nem étel.
Az Angliában élő magyar nem ember.

Igy jó?

:D

szaszo71(D) 2013.06.12. 14:54:40

@charlieharper: Hát, akkor kalandvágyból dolgozz egy 2 hónapot otthon. Különösen ajánlom az olyan munkahelyeket, ahol többségben vannak a nők. (Egyébként gondoltam, h. nem dolgoztál még otthon, egyébként ilyet nem kérdeztél volna.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 14:55:40

@rezsoatya:

A majomsegg nem ibolya, se nem rózsabimbó! :)

geeeteee 2013.06.12. 14:56:06

Tiszteletreméltó a szorgalmas nyelvtanulás, de haszontalan az erőlködés az anyanyelvinek tűnni akaráson.

Második generációs bevándorlókról is gyakran nagyon hamar kiderül, hogy nem igazi bennszülöttek.

Sokkal jobban elfogadnak, ha az vagy, aki.

Sokszor megüt a guta, mikor külföldön magyar erőlteti az adott nyelvet kettesben, nem sértve senkit a magyar beszéddel. Ráadásul szégyenlős is vagyok, hol azért mert neki megy jobban, hol azért, mert szinte még csak makog. Nem hiszem, hogy az ilyen párbeszéd akár nyelvtanulásnak is hasznos.

Főleg olyanokkal akik szerint a "Present Perfect Continuous"-t nem is használják.

szaszo71(D) 2013.06.12. 14:57:21

@Kovermadar: Ezt te honnan ismered? Én még soha senkitől nem hallottam ezt, bár a Halász Előd féle Magyar-német nagyszótárban az Igel címszónál szerepel.

BTBTBT 2013.06.12. 15:00:22

@tildy:):
Ettol a nemet nyelvet megtanulni es alkalmazni nem lesz konnyu, konnyebb sem az angolnal.

@Mr. Long:
Gondolom, nem olvasgatnak bele a kommentjeidbe. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:03:56

@szaszo71:

Több dolgok vannak földön s egen, szaszo71, mintsem bölcselmetek álmodni képes... ;)

peacefroggg 2013.06.12. 15:04:12

@szaszo71: igen, pont ez a szótárból kimásolt részlet keringett a neten egy időben, sokan innen ismerik...a tegnapi posztnál is éppen előjött, ott andaluzkutyának volt új

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:06:28

@geeeteee:

És mi a helyzet a:
- future perfect continous passiv-val?
- future perfect passiv-val?
- sima future perfect continous-al?
- armpit-tel?
- bellybutton-nal?

Ezeket használják-e? :)

2013.06.12. 15:06:57

@szaszo71: a 2 honap alatt a felesegem megorulne az unalomtol. Nem nagyon tudna mit csinalni, tul keves hozza a magyar tudasa.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 15:07:25

@Barátusz: Nemetben ha tudod a szabalyokat, sok meglepetes nem nagyon erhet, foleg nem kiejtesben.

Angolban viszont sokszor az a szabaly, hogy nincs szabaly, csak mert.
Es akkor amikor egy adott kifejezesre van 15 szavuk, es tud az arnyalatbeli kulonbseget koztuk...

En meg olyan kitekert mondatokat nem lattam nemetben, mint ahogyan itt neha ossze tudjak rakni a mondatot, aztan talald meg ki is volt es hol eredetileg az alany.

Azt modnod, alkalmazni nem lesz konnyu: de , konnyebb lesz, mert joval kotottebb az angolnal. Ott pont jobban mukodik a "nyelvtantanitos" modszer mar az elejen is. Meg logikusabb. Sokkal logikusabb. Valoszinuleg az sem veletlen, hogy sokaig a muszaki, foleg villmernoki teruleten ( nem csa ka cegek miatt) a nemetet toltak jobban. Szerintem a logikus step-by-step felepiteshez sokkal kozelebb all a nemet, mint az angol.

Attol fuggoen hogy szeretsz nyelvet tanulni, ez lehet elony , es hatrany is. En pl. angolt csak patternekben tudok tanulni, nemetet meg inkabb logika es nyelvtan alapjan volt konnyebb.

szaszo71(D) 2013.06.12. 15:11:42

@peacefroggg: Nekem nem volt új, ismertem már régen a szótárból. Csak érdekelne, h. van-e élő ember, aki ezt használja.

2013.06.12. 15:13:02

@szaszo71: az csak akkor fair, ha elotte/utana viszonzom neki. Az o nyelve meg borzaszto ronda. Szerinte meg a mienk nem szep.

geeeteee 2013.06.12. 15:22:05

Köszönésig produkálom a németet és az angolt is, sőt a dialektusaikat is, hanglejtéssel, akcentus nélkül. De egy rövid párbeszéd alatt már kiderül, a nem odavalódiság.

Sokak pedig egzotikusnak találják akár, van akinek tetszik az akcentusod, van akinek nem, éppúgy ahogy most a nyelvek szépségéről vagy nehézségéről beszélünk.

Lehetnek helyzetek, melyekben eleve nehezebben megy elrejtve eredetedet. Nesztek eeeeeeeeeek.
Komolyan bajba lehet kerülni, ha esetleg valakit megtévesztesz a nyelvtudásoddal és később annak hiányossága veszélyt szül. Kérdezni kevesebb stresszel jár, mint bólogatni büszkén, mintha értenéd. Szakszervezetek előszeretettel hivatkoznak nyelvi hiányosságokra, sőt még kampányt is építenek rá egy-egy baleset kapcsán. Javaslom a Wie bitte?-t és a Sorry, say again-t is.

geeeteee 2013.06.12. 15:30:15

@Kovermadar: Pontosan az igeidők okozhatnak bonyodalmat.

Az armpit és a bellybutton kevésbé, utóbbi a kedvencem.

-Let me touch your bb.....miau.....mean nside.....miau

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:31:01

@szaszo71:

Én szeretem mondogatni :) Leginkább magamnak, a magam szórakoztatására. Tudod: szegény ember vízzel főz :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:33:19

@charlieharper:

Az afrikaans tényleg szép! Egyszer meg akartam tanulni, de rájöttem, hogy az én szorgalmammal és kitartásommal jobb, ha neki sem kezdek :D

szaszo71(D) 2013.06.12. 15:38:44

Na, sziasztok, mennem kell, további jó beszélgetést.

peacefroggg 2013.06.12. 15:39:33

@szaszo71: ja, nem úgy értettem, hogy neked új lenne...a kérdésedre viszont nem tudok válaszolni... :) jó lenne tudni az eredetét
egy magyarázatot idemásolok egy másik blogból:
"szótárszerkesztők szoktak ilyen vicces cuccokat betenni, hogy később lelepleződjön a következő szótárszerkesztő, aki kritikátlanul átvesz baromságokat"
ki tudja..talán maxval

mirx 2013.06.12. 15:40:00

Mondjuk visszakanyarodva a posztbeli kérdéshez, a nyelv mellett talán még az is szerepet játszhat sokaknál, amikor Anglia mellett döntenek, hogy jellemző az, hogy mindenkinek a szomszédjának a sógorának a kutyájának a bolhája "már kint van", van vagy ismer valakit, aki látott olyat, aki hallott róla, hogy ittmegitt lenne munka... Németországban egyelőre talán kisebb a közösség, nehezebb előásni a Józsit, hogy akkor lakhatnál-e nála vagy tud-e valami állást.

Ronnie_27 2013.06.12. 15:40:23

@Barátusz:

Régi vágyam olyan nővel ismerkedni, akivel nincs közös nyelv.

váj mí 2013.06.12. 15:40:44

@szaszo71: A nagyvárosit is nyugodtan említheted... elképzelhetetlen lenne számukra. Én, amikor otthon-otthon voltam anyáméknál látogatóban pár napra, szállodában aludtam. Rég nem élünk már együtt, minek megbolygatni az ő életüket? Nagyon jól éreztem, jó volt látni őket, de még pár napra sem szívesen költözik bele az ember mások életébe. Még ha a szülei is azok.

váj mí 2013.06.12. 15:42:40

@tildy:): Ezt ugyebár a hochdeutschra értetted?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:45:03

@mirx:
Nekem ha angol nyelvterületre kellene mennem, akkor Kanadába mennék (vagy USA - ott úgysem fogadnak; AUS - ott sem nagyon; NZ - ott sem igazán).
Angliába semmilyen körülmények között sem.

váj mí 2013.06.12. 15:47:11

@Kovermadar: Én Ausztráliába, ha már muszáj lenne választani.
Különben nincs Angliával különösebb probléma, csak London egy redvás, lepukkant gettó.

geeeteee 2013.06.12. 15:47:55

@Ronnie_27: Azt mondta az első, hogy:

-Nichts baby! Nichts baby! Nichts baby!

mirx 2013.06.12. 15:50:17

@Kovermadar: Nekem az ír vidéki élet tetszett nagyon, birkák, sok zöld, xenofób parasztok, tiszta Svájc :D

Amúgy nálam az ilyen Ausztrália meg Kanada tuti kiestek, mivel nem vagyok óriási barátságban a vadállatokkal. Úgyhogy az ajtó előtt tobzodó gigantikus rénszarvasok meg a papucsból előugráló bazinagy szőrös pókok az eléggé no friggin' way...

2013.06.12. 15:51:30

@morsels: nem tudom elkepzelni mi visz ra egy felnott embert, hogy kelkaposztafozeleket egyen. Borzaszto meg belegondolni is! Brrrr

2013.06.12. 15:53:16

@mirx: ne viccelj. Torontoban ilyen nincs, csak max racoon, amelyik a szemetesedet tepi szet.

Ronnie_27 2013.06.12. 15:55:38

@charlieharper:

Dolgoztam dél-afrikaiakkal.
Azzal piszkáltam őket, hogy minden mondatuk "as well"-el végződik. :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:56:08

@váj mí:

Angliában vacak az időjárás és nem szimpi, hogy bohócok őrzik a palotát :) (ezért aztán a Vatikánban sem élnék, de az a vész nem is nagyon fenyeget, nem jön be az ottani hiányszakma :) ).

A legjobb valóban AUS-NZ környéke, közel vannak a legjobb helyek. Kanadának az időjárása és földrajza tetszik nagyon.

váj mí 2013.06.12. 15:56:43

@charlieharper: A kelkáposzta az, ami már főzés nélkül is nagyon büdös?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 15:56:53

@mirx:

A rénszarvas aranyos pedig :) A pókkal egyetértek! :)

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 15:57:17

@charlieharper: hat ahogy Janos bacsit a gyilkos galocara!
Amikor az orvos kerdi a harmadik gyomormosas utan, hogy Janos bacsi, maga jol ismeri a gombakat, miert eszik mindig gyilkos galocat?
- mert szeretem!

En szeretem a kelkaposztat. minden formaban...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 15:59:54

@váj mí: igen. Szerencsére mind Kölnben, mind Bremaban ezt hallottam. A bajorok, meg a szászok mas tészta.

ZOH 2013.06.12. 16:00:07

juteszembe, ha valaki "nemetbe" jonne junior informatikuskent, 1-2 ev tapasztalattal es eros nemettudassal, dobjon mar egy mailt... :-)

geeeteee 2013.06.12. 16:00:32

@mirx: A szőrős pók a huntsman, háziállat, a legnagyobb problémát a kocsi napellenzőjének lehajtásakor okozza. Szeretne menekülni, míg te vezetsz. Bújik be, ahova tud. Még egy sem harapott meg.

afazekas 2013.06.12. 16:03:42

@váj mí: álprobléma nagymértékben emlékeztet engem a "23 millió román munkavállaló Magyarországon" szlogenre.

Az nem álprobléma volt hanem kampány!

afazekas 2013.06.12. 16:05:40

@Barátusz: A német kicsit katonásabb lehet. Meg az orosz is egyébként.
Az angol meg mint a kofák, mintha folyamatosan eladni akarna vmit.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 16:07:19

@rezsoatya:

Eddig sem volt kedvem németül tanulni, de hála neked, most már biztosan nem is lesz soha! :)

geeeteee 2013.06.12. 16:07:55

@charlieharper: Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!

A karantén végett itt kizárt. Pedig eszembe jutott.

2013.06.12. 16:10:25

@geeeteee: nem olyan jofejek am. Allandoan takaritani kell a kocsi beallott a szejjelturt szemetes miatt. Kiszaggatjak a szemetes zsakokat es mindent osszedobalnak.
Utottem is el egyszer (veletlenul), olyan budos maradt utana az auto, mintha gorenyt utottem el volna.

váj mí 2013.06.12. 16:11:11

@Kovermadar: Ok, az időjárás, tényleg szar. Bár mondjuk ilyen szempontból Ausztrália a másik véglet ...

geeeteee 2013.06.12. 16:13:53

@váj mí: Evvel óvatosan. Télen itt jobban fázunk, mint valaha németben. És nem csak Tasmániában.

mirx 2013.06.12. 16:16:20

@geeeteee: Jó, de még ott vannak a mindenféle kígyók meg gyíkok meg rovarok is, a vízben meg a sok medúza, meg az a kőhal nevű rémség.

váj mí 2013.06.12. 16:17:29

@tildy:): A hochdeutschot mindenhol beszélik, nem erről van szó. De ha hochdeutschul szólalsz meg bárhol Németországban, rögtön levágják, hogy nem vagy német.
Egyébként persze, leginkább a szász és a bajor tájnyelvet szokták kiemelni, de minden egyes tartománynak megvan a saját nyelvjárása. Éppen múlt héten jött egy új recis lány, tökéletesen beszéli a hochdeutschot, annyira, ahogyan én sosem fogom, viszont a svábot néha fordítanom kellett neki. Már a főnökkel való beszélgetésben is látszott rajta, hogy kissé el van veszve. Ok, a főnök hadar, ő meg még nem mert rászólni, hogy "langsam, bitte" ;). Aztán a betanításnál még inkább elveszett. Vagy megszokja ezt a nyelvjárást, vagy megszökik. Ja, igen, ilyenkor kihangosítva fogadjuk a hívásokat, így tudok/tudunk korrigálni és segíteni az új recisnek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 16:20:26

@váj mí:
Igen, de ott legalább van korallzátony és óceánpart :)
Nem vagyok oda a melegért, de egy csendes-óceáni szigeten azért elviselném a 40 fokot. Magyarországon gyűlöltem.

váj mí 2013.06.12. 16:28:59

@charlieharper: Ahham, akkor ez az a növény, amit még az éhenhalás szélén sem fogok megenni. A kelbimbó viszont nem rossz, főleg füstölt szalonnakockákkal elkészítve.

geeeteee 2013.06.12. 16:29:06

@váj mí: Nem a dialektus, hanem inkább a szleng, ami ott probléma lehet a megértésnél. A dialektus hamar bejön. Ahogy az ismis is első hallásra érthető. De angolban is ugyanez. Hiába különbözik a kiejtés, azt lehet korrigálni, megérteni. Az eltérő szókészlet is akkor, ha nagyon sűrű.

váj mí 2013.06.12. 16:29:56

@afazekas: És mennyien bedőltek neki, ugyebár ...

váj mí 2013.06.12. 16:30:41

@geeeteee: Nincs fűtési lehetőség?

váj mí 2013.06.12. 16:31:52

@Kovermadar: Tekintettel arra, hogy nem tudok úszni, nekem édesmindegy ....

váj mí 2013.06.12. 16:34:08

@geeeteee: Nem, nem szleng, mármint ha a németre érted. Dialektus, a legtisztább dialektus, amit egy csak hochdeurtschot beszélő ember nehezebben ért meg. Csak két nagyon egyszerű példa: zwo, machma.

váj mí 2013.06.12. 16:35:53

@Kovermadar: Lusta dög vagyol, az az igazság :DDDDDDD

Taxomükke (UK) 2013.06.12. 16:43:07

@afazekas: Hát én itt Angliában nap mint nap hallom és használom a Present Perfect Continuoust...

váj mí 2013.06.12. 16:43:37

Különben, hogy ne csak UK és Németország, meg a kelkáposzta legyen a téma.
Nem tud valaki valami jópofa, és nem baszott drága szálláshelyet Párizsban?

geeeteee 2013.06.12. 16:46:18

@váj mí: Ne idegesíts, ezeket és hasonlókat bárhol megérteni. Cvó, mákmá. Vigécójdá? Dámávídávos.

Taxomükke (UK) 2013.06.12. 16:47:16

@Jesus.Green: Persze, mert egy német csak ráripakodik: "Aufstehen!"
:)

geeeteee 2013.06.12. 16:48:16

@Taxomükke: Örülök, hogy nem vagyok egyedül.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.06.12. 16:49:37

@charlieharper: mosómedve,
tegnap volt szerencsém éjjel összeakadni kettővel az úton. vagy rágták egymást vagy barátkoztak, de koppantak az autó alján
A szag nem volt olyan veszélyes mint a skunk, de azért még reggel is jól érzékelhető volt. (Béke poraikra)

Ma minden összejött. Levesben főtt kelkáposztát kaptam ebédre. Jelentem ebben a formában teljesen ízletes volt.

A német nyelvet kedvelem, (hangzását is) bár voltak nehézségeim az országban, és ahol lehetett inkább az angolt erőltettem.

Kérdeztem a hollandokat a vonaton az afrikansról. Egy nő úgy fogalmazott, hogy az afrikans a holland bébinyelv formája. Úgy le van egyszerűsödve, hogy mára egyirányú lett. a hollandok megértik az afrikanst, de a fordítva már nem működik.

Feleséged érti a hollandot?
Te tanultál yiddish-t?
.

váj mí 2013.06.12. 16:51:21

@geeeteee: Nem idegesítelek, de aki még sosem hallotta, az elsőre mindig gondolkodik kissé, hogy 'mit is akart ezzel'? Igen, még egy született német is. És ilyen szempontból annak kissé nehezebb a dolga, aki a "bebetonozott", otthon tanult hochdeutschával fut bele.

BTBTBT 2013.06.12. 16:53:51

@Ronnie_27:
Es akkor hogyan? Kezzel-labbal? (Mr Long utan szabadon: Nyelvvel?)

Egyebkent mi tart vissza, hogy ilyen korulmenyek kozott ismerkedj?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 16:54:29

@váj mí:
Igen az vagyok! :)
Mindenki tud úszni! A vizen lebegéd veleszületett képessége az embernek. Csak nem szabad kapálózni, attól fulladnak meg általában a népek.

@rezsoatya:
Debizony atyám! Ez az Ön hibája! Németet iszik, de angolt prédikál!

Taxomükke (UK) 2013.06.12. 16:54:44

@andaluzkutya: A kelkáposztafőzelék nagyon finom, főleg frissen sült fasírttal. :))

váj mí 2013.06.12. 16:56:45

Hm, a bloggazda egyébként hol a tökben van? Mintha olyasmit említett volna, hogy vitatkozni szeretne. Ahhoz pedig általában valamilyen fokú jelenlét szükségeltetik, ugyebár.

mirx 2013.06.12. 16:57:46

@Kovermadar: Az úszás struktúrált kapálózás.

váj mí 2013.06.12. 16:58:19

@Kovermadar: Édesem, én még a sós tavakban is képes vagyok sziklaként viselkedni.

@Taxomükke: A fasírtra vevő vagyok, a főzeléket meghagyom neked ;)

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 17:00:51

@Kovermadar: nem, kedves Fettvogel (fatbird, жир птицы), az emberek attol szoktak megfulladni, hogy nem vesznek levegot! :D

geeeteee 2013.06.12. 17:01:01

@ctboy: Afrikaans itt is van, dél-afrikai boltokban szoktam hallani, sokan jöttek onnan. Tortát szoktam venni tőlük. Az angoljuk is különbözik.

Az a bébinyelv az találó hasonlat, francia és angol szokta használni, hogy kreol-kriol, úgy lett a hollandból az afrikaans.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 17:02:31

@rezsoatya:
Fettfågel, ha szabad kérnem!
Jogos, a meglátás! Szépen kiütközött a teológiai érzék :)

2013.06.12. 17:03:02

@ctboy: mosomedve temeto lett az autodbol?

A felesegem ugy fogalmaz, hogy "Dutch sounds like the peasant version of Afrikaans". Hmmmm. Egyebkent erti o is meg a lanyom is a hollandot. Lanyom 10 evesen kitalalta, hogy majd magyar-afrikaans tolmacs lesz, mert akkor nem kell tanulnia. Szerencsere letett rola azota. Nem hiszem, hogy nagy kereslet lenne ra. Most a francia helyett inkabb hollandul akar tanulni (queen of cutting corners), de nem engedtuk neki.

Nem tanultam yiddisht, a nagymam hasznalta anno. Se irni, se olvasni nem tudok yiddishul. Kb 20%-ot ertem, nem sok. Az arabbal is igy vagyok. Algeriaban nem tanitottak, de az utcan a tobbiekkel azt beszeltuk mikor fociztunk/jatszottunk. Irni/olvasni abszolut nem tudok arabul, kicsit meg ertek, de nem sokat. Talan tobbet ertek egyebkent az arabbol, mint a yiddishbol. Alap dolgok meg mennek. Nincs jo erzekem a nyelvekhez.

váj mí 2013.06.12. 17:04:39

@geeeteee: Hát még a hajfestékeik! ;)

geeeteee 2013.06.12. 17:05:40

@váj mí: Ok, de azok szélsőségesebb példák lesznek inkább, nem azok amit felhoztál. Ha nem adja a szövegkörnyezet, akkor rá kell kérdezni.

Magyarban ismered az ümögöt? Kb. ilyenek. De a kerál-király, kelgyó-kígyó nem okozhat problémát.

BTBTBT 2013.06.12. 17:06:47

@tildy:):
Nem vagyunk egyformak tanulas szempontjabol.
Nekem autodidakta modon valo tanulassal, jo nyelverzekkel is esszerubb es egyszerubb az angol felepitese, mint a nemete. Beszelni es irni is nagyon megy angolul. Ez persze gyakorlas es kornyezetfuggo is.
Meg nem kell der/die/das-t tanulni a fonevekhez - ami baromsag, mert peldaul mitol himnemu egy kalyha?

A hatfele igevegzodesrol tobb ezer ige eseteben nem is beszelve.

Legfeljebb Rammstein-dalszovegeknel kell odafigyelnem.

váj mí 2013.06.12. 17:10:26

@geeeteee: Említettem is, hogy egyszerű példák. De képzeld el azt, aki a hochdeutschot otthon egy eléggé jó szinten elsajátította, aztán belefut hirtelen a machma-ba az élő beszédben. Tuti meghökken. .

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 17:10:51

@charlieharper:

Akkor most már meg kell kérdeznem:
- hol születtél?
- milyen országokban éltél (és miért, meddig)?
- melyik volt a legjobb (hol szerettél legjobban lenni)?
- mennyi idős vagy? :)

váj mí 2013.06.12. 17:12:24

@Barátusz: Mert csak.. és vagy megtanulod a szót der/die/das-szal, vagy random használod, és néha helyesen. De ezt már egyszer megbeszéltük.

geeeteee 2013.06.12. 17:16:25

@váj mí: Én nem hökkentem meg, de a gémán meg a saumálon sem.

mirx 2013.06.12. 17:18:13

@charlieharper: Rajtam eddig a francia fogott ki leginkább. Vért izzadtam vele. Megértem, hogy a leányzó farolna kifele belőle.

2013.06.12. 17:18:29

@Kovermadar:
Ok, dene varj nagy durranast. Nem olyan izgalmas, mint maxvale
- Budapest, 12. Kerben nittem fel. Tehat "born and bred" budai vagyok!
- Magyarorszag 13 evet osszesen; Algeria (11-16 eves korig) apukam volt kikuldve; USA kicsit kevesebb, mint 9 ev, egyetem es a munkakezdes; Kanada 2+ ev; UK iden lesz 10 ev. 2003-ban anyukamnak lett egy sulyosabb rosszullete, ugyhogy vissza akartam koltozni Europaba, hogy kozelebb legyunk, mar nem tudna atrepulni Kanadaba vagy USAba. Igy legalabb az unokakat latja. A noverem gyerekeit nagyon ritkan latja, mert ok maradtak Bostonban (orvos o is es a ferje is).
- Kanada
-39

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 17:24:06

@charlieharper:

Azt mondják, Dél-Afrikában afrikaans-reneszánsz volt. A röhej, hogy eredetileg ez volt az aprtheid egyik szimbóluma, most meg a néger többség egyre nagyobb arányban tanulja és használja. Egyik bantu nyelv sem tudott vele harcba lépni, pedig eredetileg az apartheid végen ez volt a szándék, ezért lett 11 hivatalos nyelv, de a gyakorlatban a többségüket alig használják hivatalosan. Úgy tűnik, mintha az afrikaans valamiféle "nemzeti büszkeségi" nyelvvé kezdené magát kinőni. Ez marhára váratlan fejlemény.

nosuti 2013.06.12. 17:26:46

@váj mí: Mi anno itt találtunk egy faca lakást 5ünknek: homelidays.com
A montmartre-on, a konyhából kilátás volt az egész városra :)

2013.06.12. 17:27:52

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: igen, egyre tobbszor hallani feketeket, ahogy nyomjak az afrikaanst. Furcsa is. Bar mi nem ott lakunk, ugyhogy nem tudok rola erdemben nyilatkozni, csak benyomasok vannak.
Nem 12 hivatalos nyelv van? Mik azok?

váj mí 2013.06.12. 17:28:09

@geeeteee: Mert te olyan kis zseni vagyol nah ... ;) De nem mindenki az.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 17:28:43

@Barátusz:

S akkor mit szólnál pl. a szuahélihez, ahol nem 3, hanem 16 nyelvtani nem van?

váj mí 2013.06.12. 17:29:46

@nosuti: Huhh, köszi szépen, át fogom böngészni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 17:32:01

@charlieharper:

Azért ez sem elhanyagolható életút! Te nem írsz könyvet, mint hagyma? :)

Mindig irigyeltem azokk, akik kiküldetéses gyerekek, nekem is volt egy középiskolai osztálytársam, aki időközben 3 évet Belgiumban élt (gyk. különösebb gond nélkül meg lehet tanulni fiatalon egy-két nyelvet és megismerni más kulturáket).

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 17:33:09

@charlieharper:

www.info.gov.za/documents/constitution/1996/96cons1.htm

"6. Languages

The official languages of the Republic are Sepedi, Sesotho, Setswana, siSwati, Tshivenda, Xitsonga, Afrikaans, English, isiNdebele, isiXhosa and isiZulu."

váj mí 2013.06.12. 17:33:37

@nosuti: Esetleg tudsz valami egyéb tippet is adni? (benyomások, élmények, milyen negyedek jöhetnek szóba foglalásilag, pl, ilyesmik). Turistának mennék úgy 5-6 napra, szóval ilyen szempontból.

2013.06.12. 17:35:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a nyelv csattotgtatos xhosa nyelven hogy lehet egymassal pl kiabalni? Hangosabban csattogsz?

BTBTBT 2013.06.12. 17:35:25

Az rendben, ha szemelyekkel kapcsolatos szavaknak, mint apa/anya/nagymama, lenyeges a neme, de targyakat meg fogalmakat him/no/semlegesnemusiteni elegge ertelmetlen.
Egy nyelvesz nyilvan elszoszmotol ilyesmivel, de a gyakorlatias ember, aki hasznalja a nyelvet, mar nem.

@charlieharper:
Egyreszt az, hogy szereti, masreszt, hogy a kelkaposztafozelek sult virslivel vagy - ahogy valaki mar emlitette elozoleg - fasirttal szuper!
Meg a lencsefozelek is.

@Kovermadar:
Es mi a helyzet az ausztral pontrendszerrel odakoltozes szempontjabol?
Bar idonkent hianyzik a dog forro magyar nyar, de a del-angol enyhe idojaras sok mindenert karpotol. Eso kozel sincs annyi, mint sokan hiszik. Kod meg meg annyira sem.

morsels (törölt) 2013.06.12. 17:38:51

@mirx: @Taxomükke:
Ezt mondtam en is, dehat itt kifinomult uri tarsasag huzza az orrat :-).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 17:42:33

@Barátusz:
Esélytelen ebben a pillanatban.

Az egyik legnagyobb probléma, hogy az egyetemi végzettségem határozottan alkalmatlan a kivándorláshoz (gazdálkodási mérnök, polgári nevén műszaki menedzser). A villamosmérnökit ugye a kiköltözés miatt abba kellett hagynom, így az ugyan jó lenne, de nincs meg.

Jelenlegi szakmám ugyan elvileg jó lenne kivándorolni (CNC), de nincsen róla hivatalos végzettségem (középiskolában tanultam 4 évig, de nincs oklevelem). Ha most tenném le a vizsgát... talán akkor, de most éppen valami rendes szakmát akarok itt kint tanulni (gépészmérnök feküdne a legjobban).
De ha meg is lesz sok év múlva (munka mellett csak távoktatás jöhet szóba), akkor sem biztos, hogy lesz sok év releváns szakmai tapasztalatom 45 éves koromig. Onnantól pedig felejő. Ha viszont addig kihúzot itt munkával (még 16 év), akkor már lehet butaság lenne váltani (többet veszítenék, mint nyernék). De ezt sosem lehet tudni, bármi megtörténhet!

A feltételeit azért szeretném megteremteni, hogy ha rámjön (ránkjön) a dolog, akkor lehessen menni bárhová tovább.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 17:44:26

@morsels: Nyugodtan kijelenhetjük, aki nem szereti a kelkápifőzit, abba kár a kaja. És a blog szakértője is velünk van. Ahogy a költő mondaná: ha rezsoatya velünk, ki ellenünk?

Taxomükke (UK) 2013.06.12. 17:44:38

@morsels: Elkurvult népség. Nem igaz magyarok!
:)

váj mí 2013.06.12. 17:47:51

@én már a fény gyermeke vagyok: Khm, hm, hm ... én jelentkeznék azért. Az a káposzta ugyanis kurvára büdös ....

BTBTBT 2013.06.12. 17:50:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Nyelvtani nemen mit ertesz?

Egyertelmu, hogy olyan nyelv, amit nem allna szandekomban megtanulni. Szamomra egy nyelv arra valo, hogy hasznaljam. Meg lehetoleg minel konnyebben megtanuljam.

váj mí 2013.06.12. 17:53:14

@Barátusz: Még szerencse, hogy magyar az anyanyelved, otherwise a büdös életben nem tanultad volna meg ;).

BTBTBT 2013.06.12. 17:54:32

@Kovermadar:
Hazasok is kapnak eztra pontokat (vagy az egyedulallok veszitenek, nezopont kerdese), es ha jol tudom, meg mindig kozep- felsofoku IELTS-nyelvvizsga kell, ami szinten resze a pontrendszernek. Vagy mar nem.
Magam is Ausztraliaba akartam eloszor menni, mielott London lett belole. Aztan nem igazan jott ossze elegendo pontom.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 17:57:21

@váj mí: Nem szagolni kell, még csak nem is hónalj alá kenni. Ha zavar a szaga edd pálpusztaival az elnyomja.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 17:58:53

@Barátusz:
Igen, így van.
IELTS minimum 6, de pont jár a 7-es és 8-asért.
5 pont jár azért, ha a házastárs megüti a minimumot, az is meglenne.

Nálam a végzettség a gond, a többire lehet készülni.
Lehet majd megint írok Bertók Zolinak, de igazából Svédországban most nagyon jó nekünk, nem szívesen rugnám fel a dolgot.
Addig mindenképpen itt akarok maradni, míg meg nem szerzem az állampolgárságot (még 1.083 nap, de nem számolom :) ).

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 17:59:43

@charlieharper: Pedig jó az. Én oldalassal szeretem legjobban, amit késsel villával eszek. Nem kézzel nem lábbal és nem kötök gyanus masnikat a csont végére.

2013.06.12. 18:00:12

@Kovermadar: nem. Semmi erdekes nincs benne. Sehol nem voltunk tultartozkodva, sehol semi illegalutas. Senkit nem erdekelne. Ezenkivul semmi iroi venam nincs. Matematikus vagyok, nem iro.

váj mí 2013.06.12. 18:02:11

@én már a fény gyermeke vagyok: Szagolja a fene, de ha elmegyek a zöldségespult előtt, pofán vág a szaga. A zubogva fövő karfiol maga a Chanel 5 mellette.

nosuti 2013.06.12. 18:03:29

@váj mí: mondjuk ez az apartman bérlés is úgy éri meg ha többen vagytok, gondolom.
nekünk a montmartre olcsóbbnak tűnt, de mi bevállaltuk azt is hogy 5en vagyunk egy kicsi 2 szobásnak mondható lakásban 4 éjszakát.
olcsóbb rész még ilyen szempontból a place pigalle és környéke. De ott kifoghatsz olyat ami zajos éjszaka. a sok kupi szerű hely miatt ;)
a périférique-en kívülre kár menni, mert tovább tart a belvárosba bemenni. Rengeteg helyre gyalog mentünk, mert nem vészesen nagy a belvárosi területe.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 18:03:39

@váj mí: A karfiolt is szeretem. Dubarryban isten vagyok.

morsels (törölt) 2013.06.12. 18:04:15

@charlieharper:
Bezzeg a kimchit meg ketpofara, mi? :-)

2013.06.12. 18:05:48

@Sanyi9: ismerem. Zsenialis film. Nem tudom, hogy ebben a temaban miert mindenki azt az olasz sz@rt elteti (la vita e bella, vagy mi). A franciak mindig is jobb filmeket csinaltak.

2013.06.12. 18:14:05

@én már a fény gyermeke vagyok: a dubarry nem csak annyi, hogy raontesz teljolt es sajtot?

nosuti 2013.06.12. 18:14:45

@váj mí: ja élmények...Párizs rajongó vagyok, elég elfogult. annyi biztos hogy a torony az túlértékelt :) nem mennék fel még egyszer...a sorban állás gáz. gyalog fellépcsőzni mondjuk kibírható, de fenn is a tömeg...szóval é azt nem ajánlom. a sétahajózás király volt, szajnaparton sétálgatás, a pont des artson sörözgetés...most így hirtelen

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.12. 18:20:58

@charlieharper: Az a tejfeles-sajtos. Az jó kelkáposztára, még jobb kelbimbóra, legjobb lángosra. De tk. olyasmi. Karfiolos-besameles cucc.

BTBTBT 2013.06.12. 18:36:37

@Kovermadar:
Jaj, a Bertok Zoli! Ha most nem emlited, eszembe nem jut. 2005-ban talalkoztam vele Budan, az irodajaban, valahol a Moszkva ter kornyeken.
Olyan semmilyen bemyomasom volt rola. Se rossz, se jo. Meg mindig praktizal?

Ezt az egesz IELTS-dolgot felesleges felhajtasnak tartom AUS eseteben. Nyilvan kell rendelkezni egy bizonyos szinvonallal, de sokak szamara egy vizsgan atmenes nem egyenlo a nyelv mindennapi eletben valo alkalmazasaval.
Magyaran, makja volt, hogy eppen tudta a valaszokat egy vizsgan, vagy a beszelgetos resznek olyasmit fogott ki, amiben otthon van, de ha ledobnad AUS-ban, nem boldogulna olyan jol, mint masok.

Svedorszagban is 5 ev utan lehet beadni allampolgarsagi kerelmet?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 18:41:27

@charlieharper:

Az szép szakma, mindig imádtam a matematikát. Persze annyira nem vagyok szorgalmas, hogy elvégezzek egy matematikus szakot :)
De mindig vonzzott, valahogy a számokkal mindig megértettük egymást...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 18:43:13

@charlieharper:

Az sem mindig csattog, csak vannak benne csettintő mássalhangzók. A koiszan (busman) nyelvekben van a legtöbb, egyes bantu nyelvekben kevesebb.

Ha láttad az "Az istenek a fejükre estek" filmet, ott a főszerelő végig az egyik koiszan nyelven beszél.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 18:45:51

@Barátusz:
Igen, még mindig praktizál. Nagyon sokat (2 éven át) leveleztem vele viszonylag rendszeresen, nekem nagyon szimpatikusnak és segítőkésznek tűnt.
Egyszer beszéltünk Skypeon is, akkor is rendben volt.

Velem kapcsolatban viszont bebizonyosodott, hogy szarból ő sem tud várat építeni :(

Svédország: igen, 5 év itt tartózkodás után be kell küldeni egy nyomtatványt + némi papirt, aztán kb. 9 hónappal később küldik az igazolást, hogy gratulálnak és lehet menni a rendőrségre az útlevélért.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 18:47:44

@Barátusz:

Mi a nyelvtani nem? A főnevek felosztása csoportokra. A latinban 3 van, az angolban kettő, a szuahéliban 16, a magyarban meg 0.

váj mí 2013.06.12. 18:47:50

@nosuti: Hm, én egyedül leszek. De a place pigalle ígéretesnek hangzik ;). Köszi ...
A tornyot nem terveztem megmászni, majd lentről csodálom ... viszont ja a sétahajó jó ötlet.

BTBTBT 2013.06.12. 18:48:49

@Kovermadar:
Nem mondtam, hogy nem volt szimpi vagy segitokesz, de bennem nem hagyott mely nyomokat, pedig az eletem gyokeres felforgatasaval kapcsolatos tanacsadasrol volt szo.
Igaz, csak egyszer talalkoztam vele, te meg joval tovabb tartottad vele a kapcsolatot.

Arrafele is van olyan ceremonia meg oklevelatadas/fenykepezkedes a helyi onkormanyzatnal, ha megvan az allampolgarsag, mint Angliaban?

váj mí 2013.06.12. 18:50:01

@én már a fény gyermeke vagyok: A karfiolt szeretem, mondjuk spec a Dubarryt nem ... ugyanis önmagában szeretem, némi pirított zsemlemorzsával és tejföllel.

BTBTBT 2013.06.12. 18:50:25

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ha kevesebb lenne a nyelvtani nemek szama, sem ereznek kesztetest, hogy megtanuljak egy olyan nyelvet, amit sehol mashol nem tudnek hasznositani.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 18:55:11

@Barátusz:
Úgy tudom, hogy csak küldik postán az eredményt (megfelelt -> megkaptad az állampolgárságot; nem felelt meg -> nincs állampolgárság).

Nincs semmi ünnepélyes díszmenet, ágyúdörgés, kézfogás a királlyal, semmi...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 18:57:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Az angolban van 2? Melyek azok?

A svédben is kettő van (közös és semleges), ebből gondolom régen 3 lehetett. Jelentőségét tekintve nem sok van (a németkez képest gyakorlatilag semmi).
Pár szónál van átfedés, így lehet jelentésbeni különbség, de szerintem ez elhanyagolható (talán ha 1-el találkoztam eddig).

BTBTBT 2013.06.12. 18:57:57

@Kovermadar:
Ilyesmi azert itt sincs. :)
Ott is borsos ara van a kerelemnek? Mondjuk az atlagfizetesekhez merten?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 18:58:37

@Barátusz:

Nyilván ez egyéni dolog. Egy Csehországba élő angol ismerősöm magyarul tanul. Miért? Mert csak. Gyakorlati haszon: nulla.

A nyelvtani nem nem ördöngösség. Csak rossz a híre. Mint ahogy pl. a magyar határozott/határozatlan igeragozásnak is rossz a híre, pedig az sem ördöngösség. Vagy rossz az arab és héber írás híre is, mert a magánghangzókat nem mindig jelöli. Pedig minden csak megszokás kérdése.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 19:04:29

@Kovermadar:

Sőt 3, hiszen van semleges nem is élettelen dolgokra. Persze az angol nemek könnyűek, hiszen a férfia az hímnem, a nő az nőnem, s minden más meg semlegesnem. Persze vannak kivételek: a kisgyerek lehet semlegesnem, s a választékos beszédben a hajó pl. nőnemű.

mirx 2013.06.12. 19:10:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Az angol nem különösebben grammatical gender-t megkülönböztető nyelv. Azért, mert van a természetes nemnek megfelelő személyes névmás, meg néhány jachtot meg gépet "leshe-znek", még jelentősen eltér a franciától, némettől, olaszból, melyekben minden egyes szerencsétlen köznévnek is van neme, raáásul a névelőket még ragozni is kell már a legegyszerűbb mondat elmondásakor is.

rumitom 2013.06.12. 19:15:39

@charlieharper: ez szerencsere azert kezd atmenni tegezodesbe, meg ha lassan is. szoban mar nagyjabol megtortent, irasban meg egy kicsit kotik az ebet a hagyomanyhoz :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 19:16:45

@Barátusz:

1.500 kr az eljárás. Nem tudom mennyi az átlagfizetés, de ez kb. 51e Ft vagy 146 Font.
Elenyésző összeg...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 19:28:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Értem. Akkor ezek úgy vannak, hogy tulajdonképpen nincsenek is, illetve nem pont úgy, mint a németnél a der/die/das.

mirx 2013.06.12. 20:05:10

azért elrettentő például (hogy melyik nyelv mennyire nehéz) álljon itt egy magyar, viszonylag egyszerű ige - FUT - ragozása, és ez csak a jelenidő:

futok futom fussak fussam
futsz futod fuss fusd
fut futja fusson fussa
futunk futjuk fussunk fussuk
futtok futjátok fussatok fussátok
futnak futják fussanak fussák

ehhez párosul a gyönyörű -hat: futhatok, futhatom, futhassak, futhassam és a többi, amit az angol meg a német olyan szépen elintéz a can/kann + főnévi igeneves témával.

ha valaki ezt el tudja magyarázni egy külföldinek, tárgyas ragozásostól meg a tj/ss viszonylatában, és ráadásul úgy, hogy ezt ő majd más igékre is tudja alkalmazni.... már fenn is akad az iszok-iszom típusú ikes igés mókákon. :)

Szóval a magyar ragozásnál nincsen horrorabb, der/die/das ide vagy oda.

váj mí 2013.06.12. 20:09:31

@mirx: Az biztos, a magyar nyelvtan szabályai meglehetősen komplikáltak.
A der/die/das-szal egyetlen probléma van, amikor valaki a névelő nélkül jegyzi meg az adott szót, aztán már csak tippelget, hogy melyik lehet. A ragozás meg tök logikus, csak egyszer kell megtanulni.

M. Péter 2013.06.12. 20:15:34

@Tigerwill: Egy összejövetelen beszélgettem valakivel, akit előtte nem ismertem. 20 perc után valahogy kiderült, hogy magyar vagyok, és csodálkozó szemekkel.kérdezte, hogy "Ön nem német?".

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.12. 20:16:56

@váj mí: jol gondolom , hogy az az isches, misches? Apum 2-3 evig elt Drezdaban, szoval az elso szavakat anno tole tanultam, vicces is volt, hogy eleinte en is isch-t mondt ich helyett, mikor a nemetet elkezdtem tanulni suliban.

M. Péter 2013.06.12. 20:17:32

@charlieharper: A menzán mindent el tudnak rontani, még azt is, ami egyébként ehető lenne.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 20:18:16

@váj mí:
Az angolban meg nincs ragozás, mégis tudnak kommunikálni. Konkluzió: felesleges a ragozás a kommunikációhoz :D

BTBTBT 2013.06.12. 20:18:36

@Kovermadar:
Az tényleg nem sok.
De ott élsz 2 éve, és azt tudod, hogy még 1083 nap választ el a megszerzésétől, de azt nem, hogy mennyi az átlagkereset? :)

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Az az angol szeretheti a kihívásokat, és lehet, hogy magyar menyecskére áhítozik. :)
De komolyan, lehet, hogy van ilyesmire ideje, vagy nincs jobb hobbija. Nekem éppen az ellenkezője.

Szerintem itt könnyen beszélünk arról, hogy mennyire könnyű, vagy mennyire nem ördöngösség a magyar tanulása - úgy, hogy nekünk ez alap.

Az arabbal kapcsolatban meglepett, amikor néhány éve szerveztem egy programot, és egy résztvevő pasinak volt arab billentyűzetkiosztása, és szólt, hogy bár elkészíti és kinyomtatja a nevemet arabul, de magánhangzók azok nincsenek a nyelvben.
A végeredmény marha jól néz ki, kacskaringós meg minden.

M. Péter 2013.06.12. 20:19:48

@afazekas: Rosstól kitelik, hogy használja, Joey meg még nem hallott róla.

BTBTBT 2013.06.12. 20:21:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Mondanál példát a könnyű angol nemekre és a hajó nőneműségére? Nem egészen világos, ahogy fogalmaztál.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 20:29:17

@Barátusz:

Így van :)
Teljesen mindegy a szempontomból, hogy mennyi az átlagkereset, mert az én fizetésem így is, úgy is annyi, amennyi (na ezt fordítsuk le szuahélire :) ).

Azt tudom, hogy a szakmában kb. átlagot keresek, ha az alapbéremet nézem. Műszakpótlékkal és túlórával valamivel többet.

A wikipédia szerint az átlag nettó 19.500 kr, a bruttó 28.000 kr. Ez azért nem állja meg a helyét, mert nem ez a valós arány a bruttó és nettó között (ebben a sávban).
Egy másik (700.000 dolgozót összefogó) felmérés szerint 25.500 kr bruttó az átlag.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 20:31:36

@Barátusz:

Ha pl. azt modod valaki hajójára, hogy szép, akkor:
She is beautiful.
De hallottam már autóra is valahol... szerintem az olyan dolgok, amikhet egy férfi érzelmileg kötődni tud, az she... :D

Könnyű nemek:
He - férfi(ak)
She - nő(k)
It - minden más

váj mí 2013.06.12. 20:33:21

@tildy:): Hát D Nagy Lajos tuti megőrülne arrafelé, ugyanis túltengenek a "sustorgó szavak" ;).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 20:33:45

@Barátusz:
"A végeredmény marha jól néz ki, kacskaringós meg minden."

الطيور الدهون :)

váj mí 2013.06.12. 20:34:45

@Kovermadar: Szigorúan véve, a kommunikációhoz még beszéd sem kell ;).

mirx 2013.06.12. 20:36:11

@Kovermadar: mi az összes szerverünket is she-nek mondjuk amúgy
ezen töprengtem is egy sort, hogy ez valamiféle tisztelet, csodálat, tisztelgés a műszaki szépség előtt, vagy inkább "a rossebb se érti mámegin', hogy hogy működik ez" :D

váj mí 2013.06.12. 20:36:33

@Kovermadar: Ezt rajzolja le az, akinek több anyja van egynél ...

BTBTBT 2013.06.12. 20:38:47

Tán azért, mert fáradok, de nem értem ezt az Eurostat-os táblázatot. Hogyan és mihez viszonyulnak ezek a százalékok, vagy mi van?

@Kovermadar:
Nem a te fizetésedre voltam kíváncsi, te, de azért szívesen venném, ha lefordítanád szuahélire. :)
Akkor viszonyítási alapnak a veszem a 26,500 bruttót. 1500 korona akkor nagyjából átlag egyhavi nettó jövedelemnek felel meg?
Ha igen, akkor Angliában jobb a helyzet az igénylés anyagi vonzatát tekintve.

Köszi, a he/she/it még megy. :)
Olyanokat már hallottam, hogy "mother earth" meg ilyesmi, de hajóba meg autóba beleszerelmesedni, és nőneműként kezelni? Nem követendő férfiszokás.

Ez a te neved lenne arabul?
Nekem csak a keresztnevemet dolgozta ki az az embör.

@charlieharper:
Mást nem tudok itt, akinek lenne, de te nőneműnek tartod a hajódat?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 21:00:39

@Barátusz:

Tényleg fáradsz... :)
Azért nem érdekel az átlag, mert nem befolyásolja az én béremet :)

A havi, átlag, bruttó bér a 25.500 kr... :) Abból 1.500 kr gyakorlatilag semmi. Egy ember egy havi kajapénze vagy a bérleti díjunk kb. 1/3-ad része.

BTBTBT 2013.06.12. 21:05:14

@Kovermadar:
Arra nem voltál fáradt, hogy némi magyarázat helyett idepötyögd, hogy én fáradok, mi? :)

Nem írtad, hogy havi bér az a 25,500. Akkor viszont sokkal, de sokkal jobb nálatok az arány.
Persze valahol igaza van az angoloknak: rohadt sokan jelentkeznek, és ha kell állampolgárság, akkor perkáljanak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 21:06:49

@Barátusz:

Ezt a Kövérmadár lenne és a google translater dolgozta ki :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 21:11:06

@Barátusz:

Lehetséges.
Nemrég láttam egy statisztikát, hogy a 9.500.000 svéd állampolgárból 1.700.000 bevándorló. Nem tudom, hogy egész Angliát, Nagy-Brittaniát nézve milyen ott az arány, londoni emlékeimszerint a színesbőrűek aránya is óriási, amiben nincsenek benne a lengyelek, magyarok és egyéb, fehér, nációk.

Mindenesetre én örülök neki, hogy csak ennyi, de ha kellene, akkor a többszörösét is kifizetném a szent cél érdekében.

Egy névváltoztatás mindenképpen szükséges lesz, mert egyrészt nincs szükségem a 2 keresztnevemre (sosem használtam a másikat), illetve a vezetéknevemmel (Szücs) sem tudnak mit kezdeni (jobb, ha nem próbálják meg kiejteni :) ). Az is bele fog kerülni vagy annyiba.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 21:11:07

@Barátusz:

A ship szó a választékos angol beszédben nem it, hanem she.

Tökfőzelék123 2013.06.12. 21:13:02

@mirx: szerintem annyira nem nehéz a német
én amikor otthon dolgoztam és eldöntöttem, hogy ki akarok jönni külföldre, akkor munka mellett fél év alatt felhoztam magam németből középfokról felsőfokra úgy, hogy a munka nyelve az angol mellett a német és az interjúk egy része is németül volt

a der, die, das-ra meg vannak szabályok, simán meg lehet tanulni őket, új szónál pedig a végződésből 90%-ban kitalálod, hogy milyen nemű a főnév

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 21:25:19

@Barátusz:

Természetesen vannak magánhangzók az arabban, csak az írás nem jelöli őket.

Alapvetően az emberi nyelveknek a következő írásrendszereik vannak:
- Logografikus írás – az egyes írásjelek morfémákat jeleznek, nem hangokat, ilyen tipikusan a kínai írás.
- Szótagírás – az egyes írásjelek egy adott szótagot jelentenek, ilyen tipikusan pl. a japán írás. (A japán írás használ kínai szavakat is, s ezeket logografémák jelzik.)
- Mássalhangzóírás (más néven: abdzsad) – minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése azonban jellemzően hiányzik vagy opcionális, ez utóbbi esetben különböző mellékjelekkel történik. Ide tartozik: arab, héber, szír írás, stb.
- Mássalhangzóírás magánhangzójelöléssel (más néven: abugida) – minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése szintén kötelező, azonban nem külön betűkkel, hanem különböző mellékjelekkel történik. Ide tartozik jellemzően az óindiai brahmi írás össze leszármazottja: a devanagari és a többi indiai nyelv nyelv írása, a laoszi, a tibeti, a kambodzsai, a burmai, stb. írás.
- Betűírás (más néven: ábécé) – minden hangot saját jel jelöl. Ide tartozik gyakorlatilag a legtöbb írás: a görög, a latin, a cirill, az örmény, a grúz, a koreai ábécé.

Persze vannak alváltozatok.

Az arabban és a héberben úgy van, hogy vannak magánganhzó mellékjelek is, de ezeket csak külföldieknek szánt kezdő nyelvkönyvekben hasnzálják meg pl. kisgyerekek olvasásra tanításakor.

Arabot sosem tanultam, hébert igen. A héberben egyenes háromféle írás van:
- semmi magánhangzó nincs jelölve, ez a hagyományos írás, de ma nemigen használatos,
- minden magánhangzó jelölve van. ezt csak kisgyerekeknek és külföldieknek szánt nyelvkönyvekben használják,
- az általánosan használt írás: az o és az u jelölve egy beiktatott v betűvel (kivéve pár név és gyakori szó esetében), minden más nincs jelölve.

BTBTBT 2013.06.12. 21:37:30

@Kovermadar:
"londoni emlékeim szerint a színesbőrűek aránya is óriási, amiben nincsenek benne a lengyelek, magyarok és egyéb, fehér, nációk"
A szinesbőrűek arányában a fehér nációk? Szerintem te is kezdesz fáradni. :)

Anglia és Wales népessége kicsivel 63 millió felett mozog, és nő. A 8 milliós London népességi eloszlása országos viszonylatban nem reprezentatív, hiszen ide özönlenek a népek mindenhonnan. Még akkor sem mérvadó, ha itt a legmagasabb a feketék száma, nagyjából 13 százalékkal.
Illetve - többnyire az ország belsejében lévő - nagyvárosokon (Manchester, Birmingham) kívül nem számot tevő a fekák mennyisége. Például Southamptonban biztos nem futnál össze sokkal.
Az etnikumok az olcsó "housing"-ra mennek rá leginkább.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ez vicc. Tényleg. Az angol nyelv nem ettől lesz választékos.

"vannak magánhangzók az arabban, csak az írás nem jelöli őket"
Vannak, de még sincsenek. Bocs, de ez ellentmond a logikának.
Beszédben nyilvánvaló, hogy lehetetlen mássalhangzókból álló szót kiejteni anélkül, hogy magánhangzó ne kerülne közéjük.

2013.06.12. 21:48:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: igy van. Ha maganhangzok jelolve vannak, azt u hivjuk, hogy pontozott iras. De pl az a' betu is lehet tobb fele pontozassal irva a massalhangoz alatt, pl
Kis t betu alakzat, vagy egy vonal 2 potty vagy csak egy vonal. Mindegyina' betu, ha jol emlekszem.

mirx 2013.06.12. 21:50:30

@Barátusz: a magánhangzó, mint minden "hangzó", hanképzési fogalom, létük attól függ, hogy halljuk-e őket, vagy sem.

az írás egy jelrendszer, amivel a szóban kommunikált információt rögzítjük. nem minden nyelv működik úgy, hogy minden adott hangra van többnyire egy adott jel (de a magyar például igen: az ó-t mindig ezzel a kis karikával írjuk) - a japán kandzsik a szavak értelmét jelenítik meg, nem az elhangzó artikulációt hangonként.

tehát a magánhangzó akkor is létezne, mint fogalom, ha az emberiség egyáltalán nem találta volna fel az írást.

mirx 2013.06.12. 21:54:00

@Barátusz: és különben is: a ZMRLZNA-t mindenki szereti! :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.12. 21:57:18

@charlieharper:

Több verzió van, mert őrzik az eredeti mellékjeleket, akkor is, ha ma esetleg 2 mellékjel ejtése már azonos. Kb. mint a magyar "j" és "ly" logikája.

Régebben tudtam az összeset fejből, most már utána kellene néznem.

2013.06.12. 21:58:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: es akkor a szamisztikarol a heberben meg nem is beszeltem. Ugyanis minden betu egy szam. Tobbfele pl t betu van, stb es tobb modon lehet maganhangzot jelolni (pl alef vagy ajin). Sajnos minden szonal meg kell gyakorlatilag tanulni kulon. en nem igazan talaltam benne logikat vagy nem tudok rendesen heberul (utobbi valoszinu).
Nehany Tora magyarazotol lehet hallani, hogy melyik szot miert pont ezzzel es ezzel a betuvel irjak. Mindegyiknek mas a szamerteke es lehet messzemeno konkluziokat levonni (gyerek bat mitzvajara at kellett vennem mikozben tanultam vele).

nyuszigonosz 2013.06.12. 21:58:53

@Barátusz: De, vannak csupa mássalhangóból álló szavak, amiket rendesen ki lehet mondani.
Így gyorsan az jut eszmebe, hogy: CHRT ( szélkutya)
De amit az elöbb @mirx: írt, a ZMRZLINA, ott is csak a vége felé vannak magánhangzók is.
:)))

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 22:06:08

@mirx: en egyszer a Strbké plesonal (Csorba to) ettem zmrizlinat...

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 22:07:33

@rezsoatya: ...meg egy i-vel kevesebb..: zmrzlinat ettem!

BTBTBT 2013.06.12. 22:08:18

@mirx:
Magam sem fogalmazhattam volna meg frappánsabban. :)
Ez lengyelül van?

@charlieharper:
És megkérdezhetem, hogy mi az oka annk, hogy nőneműnek tekinted a hajódat?

@nyuszigonosz:
Látom, hozzáadtál egy magánhangzót a vége felé.

BTBTBT 2013.06.12. 22:09:20

@Barátusz:
Vagy mirx hagyott ki egy i-t.

bobsys 2013.06.12. 22:09:43

@Barátusz: Ahogy irtak meg praktizal.
"Ezt az egesz IELTS-dolgot felesleges felhajtasnak tartom AUS eseteben"
Velemenyem szerint jo otlet. IELTS nem egyenlo a Rigo utcai viccel. Nekem sokat segitett, hogy tanultam IELTSre, felkeszitett, a folyamatos beszedre, nem ooo, meg ize, meg gondolokodas, hogy mit is kene mondani. Lokni a rizsat a temarol, folyamatosan ahogy az anyanyelvemen is csinalom.
Igaz masfel ev utan mikor ujra elmentem vizsgazni 6.5-rol javitottam 8-ra, de a magyarorszagi felkeszules az elsore sokat segitett kint munkahelyen.
Es AU irja is elo, hogy aki kint akar dolgozni/elni az tudjon angolul es ne csak makogjon (ezt kene az USAnak is tennie)

nyuszigonosz 2013.06.12. 22:09:44

@Barátusz: Nem én adtam hozzá, a mirx hagyta ki. :)))

nyuszigonosz 2013.06.12. 22:13:47

Jó nyelvi szórakozást/ szó rakodást még, tüntem, majd holnap délután-estefelé elolvasom mi érdekeset írtatok még.

mirx 2013.06.12. 22:14:30

@Barátusz: azt hiszem, szlovákul, csak kimaradt egy i, tehát helyesen:
ZMRZLINA

így csak öt mássalhangzó van egy rakáson :)

nyuszigonosz 2013.06.12. 22:15:29

@mirx: Hehe, ez is jó!
Tschüß, bis Morgen!

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 22:16:49

@Tökfőzelék123: " a der, die, das-ra meg vannak szabályok, simán meg lehet tanulni őket, új szónál pedig a végződésből 90%-ban kitalálod, hogy milyen nemű a főnév"

Akkor ismet emlitenem a korabban idezett Mark Twaint:

"Egy kis ízelítő a német nyelvtani nemekből: a fa hímnemű, a bimbója nőnemű, a levelei semleges neműek; a lovaknak nincs nemük, a kutyák hím-, a macskák nőneműek, természetesen a kandúrokat is beleértve; az ember szája, nyaka, keble, könyöke, ujja, körme, lába és teste hímnemű, a feje pedig vagy hím-, vagy semleges nemű aszerint, hogy melyik szót választja rá, és nem aszerint, hogy milyen nemű az illető, aki a nyakán viseli - mert Németországban minden nőnek vagy férfifeje, vagy nem nélküli feje van; az ember orra, ajka, válla, melle, keze és lábujja nőnemű, míg a hajának, a fülének, a szemének, az állának, a lábszárának, a térdének, a szívének és a lelkiismeretének semmiféle neme nincsen. Amit a nyelv feltalálója a lelkiismeretről tudott, azt valószínűleg hallomásból szedte össze"

:D

mirx 2013.06.12. 22:21:19

@rezsoatya: ez a "fránya német nyelv" ez nagyon kis vicces :) és elég találó is

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.12. 22:21:59

@rezsoatya:

Atyam, ez szegyenteljesre sikeredett!!!
Meg mindig folyik a konnyem a rohogestol :_)

2013.06.12. 22:22:38

@Barátusz: mert a hajo angolul she. Minden hajo, nemcsak az enyem.

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 22:24:56

@mirx: igen, az egyik kedvencem...

@Kovermadar: erdemes az egeszet elolvasni, korabban mar tettem linket, de hogy ne kelljen keresgelni, itt van ujra:

www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/twain/nemet/nemet.htm

BTBTBT 2013.06.12. 22:25:28

@mirx:
Úgy látszik, a cseh meg a szlovák is használja.

@nyuszigonosz:
Jó-jó, már látom.

@bobsys:
Az egy dolog, hogy kiragadtad a mondat első felét, de nem úgy tűnik, hogy azzal ellentéteset állítottam volna, mint amit leírtál.
Utálom magamat idézni, de mások félremagyarázását kijavítani is. Eredetileg így volt. Igaz, @Kovermadar ?

"Ezt az egesz IELTS-dolgot felesleges felhajtasnak tartom AUS eseteben. Nyilvan kell rendelkezni egy bizonyos szinvonallal, de sokak szamara egy vizsgan atmenes nem egyenlo a nyelv mindennapi eletben valo alkalmazasaval.
Magyaran, makja volt, hogy eppen tudta a valaszokat egy vizsgan, vagy a beszelgetos resznek olyasmit fogott ki, amiben otthon van, de ha ledobnad AUS-ban, nem boldogulna olyan jol, mint masok."

Imádom, amikor egyesek félremagyarázzák, amit írok, aztán bebizonyítják, hogy nincs igazam - olyasmivel kapcsolatban, amit nem is állítottam. :D

bobsys 2013.06.12. 22:31:32

@Barátusz: nem volt kedvem kimasolni az egeszet, nem felesleges az IELTS. nem mak kell ahhoz, hogy jol vizsgazz, az IELTS vizsgara valo keszules es a vizsga arrol ad nemi kepet, hogy a minden napi dolgokkal hogyan boldogulsz, megerted-e amit irsz hallasz, tudsz-e beszelni a mindennapi dolgokrol.

BTBTBT 2013.06.12. 22:37:41

@bobsys:
Szerintem fuss neki még egyszer, mert a kommentjeidből látszik, hogy nem figyeltél oda a lényegre. Vagy ha eddig nem ment, inkább hagyd.

@rezsoatya:
Ez tök jó. :)
Ráadásul majd jól felpaprikázod vele Tökfőzeléket.

@charlieharper:
No majd ha lesz hajóm... :)
Addig is barátkozom a szokás eredetével.

bobsys 2013.06.12. 22:40:22

@Barátusz: En csak annyit irok, hogy nem nem felesleges, megha szerinted az is.

rezsoatya (törölt) 2013.06.12. 22:46:29

@Barátusz: a tokfozeleket (csakugy, mint a kelkaposztat) nem kell felpaprikazni... eleg bele csak egy csipetnyi... :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.12. 22:56:08

Na szóval...
Miért Anglia miért London?
Mindig is érdekelt az angol irodalom és filozófiatörténet. Felsőfokú angol nyelvtudásomat itt tudom legjobban kamatoztatni. A legfőbb indok pedig a Present Perfect Continuoust mélyreható tanulmányozása.
LÓFASZT.
Itt volt ismerős, konkrétan a sógornőm aki segített. Ilyen egyszerű.
Jó hogy ilyen tévhitek keringenek a londoni időjárásról legalább nem jönnek annyian. A seggét verné földhöz mindenki ha ilyen időjárás lenne a lakóhelyén.De mint mondtam nem baj hagyjuk meg őket hitükben.

A nyelvekről. Igenis a nyelveknek van kellemes és kellemetlen hangzása. A szláv nyelvektől konkrétan a hideg kiráz. A német az katonanyelv minden mondat parancsnak hangzik.
Ugyan nem tudom most mi a hivatalos álláspont a magyar finn-ugor rokonsággal kapcsolatban de gyanítom hogy a politika döntötte el hogy nyelvrokonok vagyunk vagy nem. A magyar nyelv hangzását aki beszéli az nem érzékeli. Ezt úgy lehet kiküszöbölni hogy egy adott szöveget hátulról előrefelé olvasunk. Akkor halljuk meg a magyar nyelv hangzását. Nem mondanám hogy kellemes hangzású. Egyébként ha az egyik legfontosabb mondatot elmondjuk három nyelven azonnal kijön a hangzásbeli különbség
Én szeretlek téged
Ich liebe dich.
I love you.
Ebben a gyengédséget sugárzó mondatban meg lehet számolni a kemény mássalhangzókat.
Ne lottózok de ha megnyerném az ötöst akkor csinálnék egy nyelvmúzeumot. Egy adott szöveget elmondatnék különböző nyelveken, a látogató leülne egy asztalhoz egy monitor elé kapna egy fülhallgatót és a monitoron egy többezres listát ahol kiválaszthatja melyik nyelven akarja hallani.

Nem lesz tömeges román bevándorlás Angliába. Aki akart már itt van a gazdaságuk ível felfelé az ittlevők is hazafelé kacsintgatnak. Edig a két év alatt kétszer találkoztam tipikus román cigányokkal. A tülökorrú ordenáré földigérőfarmerszoknyás oláhcigányokkal. Az építőiparban a becsületesen dolgozó románok között is vannak cigányok kb 20%-ban de a bőrük színén kívül semmiben sem különböznek a többi melóstól.

Aki meg a kelkáposztafőzeléket nem szereti az egyéb gazemberségekre is képes.:))))))))))))

Almandin 2013.06.12. 23:21:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem feltétlenül. Találkoztam olyan, angol anyanyelvű emberrel, aki folyékonyan beszél magyarul, öt percig nem vettem észre, hogy nem ez az anyanyelve, mert nem volt akcentusa. Én pedig hajlamos vagyok "szépen artikulálni", ezért volt aki megkérdezte, milyen származású vagyok, mert szerinte német akcentusom van. Tanultam ugyan németül, de biztos nem ez hatott rám.

Almandin 2013.06.12. 23:31:00

@diggerdriver: A visszafelé olvasás pont a magyar nyelvnél nem adja meg a hangzást, mert a magyar nyelvben a hangsúly az első szótagon van. Az indoeurópai nyelveknél változó.

smile750 2013.06.12. 23:36:39

@szaszo71: "A poszt témájához: mért jönnek kevesen Németországba - anyelven kívül szerintem az is az oka, h. a németek nem képesek rugalmasan gondolkodni és eltekinteni a saját képzési rendszerüktől, mindenhová kérik a papírt. Komolyan van olyan szakképzés, h. "Gebáudereiniger" - ami a takarítót jelenti. Sőt, van olyan szakképzés is, h. "Beikoch" - ami pedig olyanoknak szól, akik nem képesek nagy szellemi teljesítményekre, de hogy mégis tudjanak papírral dolgozni egy konyhán, hát csináltak egy ilyen képzést.
De most már a nagy munkarőhiány hatására rájöttek, h. van az országban egy csomó külföldi szakképzett ember, most dolgoznak azon, h. hogyan lehetne meggyorsítani az ilyen szakképzettségek elfogadását."

Ezzel kapcsolatban érdekelne engem, hogy például Németországban (de bárhol máshol is Európában) mennyire fogadják el a magyar OKJ-s képzésről kiállított Europass bizonyítvány-kiegészítőt? Vagyis mennyire ismerik el azt a szakmát amit elvileg Európán belül el kellene ismerniük? Mi ezzel kapcsolatban a gyakorlat? Elvileg el kellene egész Európában fogadni, de például Angliáról azt hallottam, hogy nem igen érdekli őket, mert szeretik ha az ember az ő sztenderdjüknek megfelelő képzést, vagyis ottani képzést végez el. A németek rugalmatlanságát ismerve valami hasonlót gondolok ott is. Vagy tévedek?
Van valakinek tapasztalata erről bármelyik európai országban?

Almandin 2013.06.12. 23:37:36

@Tigerwill: A német regionális alváltozatai gyakorlatilag külön nyelvek, így azokat megtanulni ugyanolyan, mint újabb germán nyelveket (svédet, hollandot stb.). Az olasz nyelv is hasonló. Pl. a szicíliai dialektus annyira eltér az irodalmi olasztól, hogy gyakorlatilag külön nyelv, hivatalosan (talán) nem az.

Almandin 2013.06.12. 23:39:01

@smile750: Ebben hasonlítanak ránk. Itt is már mindenhez OKJ-t kérnek.
Sőt, találkoztam már lufihajtogató tanfolyammal is. Nem vicc!

smile750 2013.06.12. 23:45:21

@Almandin: Na, egy lufihajtogató OKJ-re befizetnék azért. És kérnék róla 3 nyelvű Europass-t. :)

smile750 2013.06.12. 23:54:14

@Almandin: Ja, az más. Akkor nem is érdekel.

BTBTBT 2013.06.13. 00:15:38

@rezsoatya:
A tökfőzeléket mint ételt - utálom, Tökfőzelék viszont nekem még nem akasztotta érte el a tűréshatárt, mert mond okosakat, csak rosszul csomagolja. És felpaprikázza ő önmagát. :)

@bobsys:
"felesleges felhajtasnak tartom"
Tehát nem önmagában lesz felesleges, hanem hogy csak ezt fogadják el. Szövegértés és szövegértelmezés, meg a saját "igazad" szajkózása, ugye?
Ajánlom a 22:25:28-kor kelt kommentem legutolsó mondatát.

@diggerdriver:
Mindig is sejtettem, hogy felsőfokúd van angolból. :DDDDDDDDDDD
Bizony, a seggüket vernék a földhöz az ilyen enyhe időjárásért.
Kelképosztafőzi volt-é ma vacsorára? :)

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Nagy-Britannia...megnyitja kapuit a ...bolgár munkavállalók előtt"
Te is jössz Angliába?

BTBTBT 2013.06.13. 00:17:15

@rezsoatya:
Akarom mondani: Tökfőzelék viszont nekem még nem lépte túl a tűréshatárt.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.13. 00:57:46

jo akkor egy velemeny a nyelvekrol

HA ÉN FIZETEK MINDENKI MEGÉRT..

2 féle nyelv van amikor tolem akarnak valamit az oerdekukben , elakarnak nekem adni valamit csodalatosan beszelek , mindenki megért..

ha én akarok valamit az en erdekemben , elakarok adni valamit - nem ertik mit beszelek hozzak mar egy tolmacsot

adougyben a birosagon az ugyesz meg a biro egymast neztek kerdoen hogy mit beszelek en ossze vissza nem értenek egy szot se ... uljek mar le ... helybe hagytak a buntetesemet mert nem ertik mit beszelek ..

szoval igy megy ez .. de szerencsere eljutottam a nyelvekben annyira hogy el magyarazom ; nekem ne mond hogy meg kell csinalnom valamit ... semmit sem KELL megcsinalnom... de ha megcsinalok valamit NEKED FIZETNED KELL...

persze addig amig ; ugy szeretnek valami munkat ... razom a bokrot fonok... nagyon meg akarom tartani a munkamat--- bizony jol kell tudni a nyelvet... foleg administrativ v szellemi munkaknal ... én odaig nem jutottam ,a kezemmel dolgozok.. de azt meg kell fizetni...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.13. 00:58:33

@váj mí: a kelkaposztaval en is igy vagyok, amikor anyum azt csinalt, en menekultem otthonrol. Keve silyen etel van, a kelkaposztafozelek ilyen.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.13. 01:03:23

@bobsys: nem feltetlen Rigo utcaihoz kell merni...
Az IELTS-t itt is majdnem feleslegesnek tartjak, kizarolag arra jo, hogy penzt lehuzzanak rolad, meg bemagolj dolgokat... Nekem nagyon nem ajanlottak, akkor mar inkabb Oxford vagy Cambridge nyelvvizsga.

smile750 2013.06.13. 01:25:34

@tildy:): mégis az IELTS az amit kérnek mondjuk Kanadába, vagy Ausztráliába való betelepüléshez, valamint angol anyanyelvű országban való tanulmányokhoz is. Például én is egy skóciai egyetem általi képzésre szeretnék jelentkezni, és azt írták, hogy az IELTS nyelvvizsgát fogadják el minimum 6.5-ös eredménnyel. Egy ismerősöm most ment ki Ausztráliába, és neki is azt kellett letennie, igaz ahhoz elég volt a general.

bobsys 2013.06.13. 01:54:18

@tildy:): IELTSen mit magolsz be?

rumitom 2013.06.13. 02:00:04

@montroyal: ez elég redneck hozzáállás :)

montroyal ( CAN qc) 2013.06.13. 02:51:51

@rumitom: 14 evig francia felesegem volt , es az angollal sincs semmi bajom , mivel 25 eve elek itt , de senkitol semmit nem kell kernem ,es en szolgaltatok jo munkat vegzek tehat megy a szeker nem erdekel meg harom masik nyelv ilyen olyan fokon mert megcsinaltam az eletemet ,most magyar felesegem van es visszafejlodok a nyelvben sok karom nincs belole de mindenkinek hajra akinek szuksege van rà

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.13. 07:42:57

@Almandin:
Hátbazmeg visszafeléolvasva is tedd a hhangsúlyt az első szótagra:)))))

2013.06.13. 07:53:44

Nem tudom, hogy mi a meglepő ezen, már párszor szét lett cincálva ez a téma is, nincsen új a Nap alatt. Az meg, hogy az angol könnyebb, mint a német, elég amatőr kijelentés.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.13. 08:30:30

@charlieharper:

Egyébként a cirill ábécében is van minden betűnek számértéke, de a használatuk régesrég kihalt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.13. 10:25:22

@bobsys: a témákat. A tanfolyam is arra készít fel, hogy atmenj a vizsgán, nem arra, hogy tényleg tudj angolul

bobsys 2013.06.13. 12:13:53

@tildy:): en nem tanultam a valaszokat, tanfolyamon meg nem voltam. Tanarhoz jartam par hetig, beszed technikat tanitott, meg, hogy hogyan tudok mondatokat osszekapcsolni stb.

bobsys 2013.06.13. 12:15:53

@tildy:): nem ertem, a vizsgaztato kerdez, azokra a valaszt, hogy tanulod meg? a ket tema amirol irni kell, azt hogyan tanulod meg? ismetlodnek a kerdesek vizsgan?

DieNanny CH 2013.06.13. 18:08:05

@szaszo71:

A svájci sógorom imádja! (Az anyukám által főzöttet.)
Én utálom. (A bárki által főzöttet...)

DieNanny CH 2013.06.13. 20:43:02

@Tökfőzelék123:

A der/die/das-ra milyen szabály van?

(der Löffel, die Gabel, das Messer?)

pappito · http://pappito.com 2013.06.14. 05:16:10

@Kovermadar: "Jelenlegi szakmám ugyan elvileg jó lenne kivándorolni (CNC), de nincsen róla hivatalos végzettségem (középiskolában tanultam 4 évig, de nincs oklevelem)."

lehet, hogy erre már válaszolt valaki, de hátha nem. Au-ba nem tudom, oda szerintem valami céges sponzoráció kéne, de itt NZ-n még simán elfogadják szakértelemnek az igazolható szakmai gyakorlatot. 4-5 év cnc-s gyakorlattal szerintem simán találnál állást amivel be is tudnál jönni legálisan, mint munkavállaló.

Nem feltétlenül ez a jó döntés, csak mondom, hogy azért ez itt nem az usa és gondolom el is tartana egy darabig a papirozás, de nem gondolom esélytelennek. Persze meg kéne kérdezni egy ügynököt

pappito · http://pappito.com 2013.06.14. 05:36:09

@charlieharper: "mert a hajo angolul she. Minden hajo, nemcsak az enyem"

nem csak a hajók: boat, ship, car, bus, plane az mind she de in general a járművek általában she-k. (kivéve Hörbi :)

pappito · http://pappito.com 2013.06.14. 05:52:53

@tildy:): az IELTS az egy képességfelmérő rendszer (International English Language Testing System)
Azt nézi, hogy hogyan tudod használni a nyelvet a GYAKORLATBAN, magasról szarik a present perfectre. Miután campbridge meg what have you keveseknek van, (és akiknek van azoktól tudtommal nem is kérnek IELTS eredményt) kell egy rendszer ami nem pöcsöl a nyelvtannal (azt a kedves kliens megtanulta otthon mielőtt beírta a cv-jébe, hogy beszél angolul, ugyebár), nem érzékeny a kiejtésre, egyes-egyedül azt vizsgálja, hogy az adott pillanatban az életben tudod-e a nyelvet használni és milyen fokon.

Az IELTS felkészítő tanfolyamok sem nyelvtanfolyamok, hanem inkább szituációs játék amely a vizsga menetére készít fel. Élő szöveg megértése, ojságcikk tartalmának felfogása, egyszerű levél megírása, stb.

Sütemény1975 2013.06.14. 22:42:29

Engem az angolok allandoan hollandnak neznek :) Mondjuk Glasgow mellett rakodtam a minap, no, ott fogalmam se volt mirol beszel a targoncas :)

siskalaszlo · http://vulgarian.blog.hu 2013.06.20. 17:30:44

Németbe tényleg az a baj, hogy kevés a munkaerő, fejlődnének azok még mindig, csak legyen aki dolgozzon.
Ilyen betanított munkákhoz már nem is kérnek nyelvtudást. Van ott magyar aki ott dolgozik, az majd betanít. (tapasztalat)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása