oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. április 12. 06:56,  Miért gyűlölnek a németek? 997 komment

2013. április 12. 06:56 Határátkelő

Miért gyűlölnek a németek?

Időről időre érkeznek olyan levelek, történetek, amelyek kissé árnyalják a külföldi életről szóló képet. Zsófi mai írása is ilyen, ő Németországban találkozott olyan megalázó jelenségekkel, amilyenekkel szerinte Magyarországon egy külföldi nem szembesül.

muszlim német.jpg

„Több mint 5 éve élek Németországban, pont azért, mert még tizenévesként megtanultam felelősséget vállalni az életemért és nem másokat hibáztatni a helyzetemért. Politizálni gyűlölök, nem is szoktam, most se szeretnék, viszont néhány tényt és történetet (ami velem történt meg és nem kitaláció) szeretnék Veled megosztani.

Sajnálom, hogy ennyire sz...rul érezted magad Magyarországon, én ezzel nem értek egyet és szeretném Neked megmagyarázni, hogy miért gondolom ezt így.

Többek között én is a gyerekem jövőjét szem előtt tartva határoztam úgy, hogy pár évig (amíg az ovit kijárja) külföldön fogok élni a férjemmel. Szerintem ami itt a bajoroknál van, botrányosabb, mint ami otthon.

Botrányosnál botrányosabb inzultusok

Amíg a gyerek újszülött és csecsemő volt itthon voltam vele angol nyelvtudással. Néha levittem a gyereket a friss levegőre... Hetente értek botrányosnál botrányosabb inzultusok itt Németországban, szimplán azért, mert nem tudtam németül.

Ahogy toltam a babakocsit, valahogy minket mindig megtaláltak náci nagymamák, akik elkezdtek gügyögni a gyerekhez. (Hozzáteszem a gyereknek kék szeme és szőke haja van a mai napig.)

Volt, hogy olyan botrány volt, hogy a pékségben, amikor sorban álltam zsömléért, egy nagyikát más kávézó emberek fogtak le úgy, hogy az asztaluktól felálltak és kivezették a nénit.

Talán az volt a legdurvább.

Miért gyűlölnek?

De az orvosnál se kaptunk még soha olyan ellátást, mint egy ugyanolyan német gyerek, pedig német biztosításunk van, abból is nem a legolcsóbb fajta. Ennek ellenére sajnos eddig csak magyar orvosok diagnosztizálták helyesen és adtak megfelelő gyógyszert, megfelelő dózisban Szilvinek... pedig még hálapénzt se fizettem soha.

Szerintem jó és rossz ember létezik a földön, nem akarok bizonyos csoportokat szidni, de azért ebben az országban is van probléma bizonyos emberekkel, úgy gondolom.

Őszintén sajnálom azokat az iszlám nőket, akik analfabétán egy ismeretlen férfihoz feleségül menve, szinte még gyerekként, a kultúrájukból adódóan itt Németországban kényszerülnek élni.

De ki kell mondani, hogy nagyrészt miattuk él a felém irányuló gyűlölet a németekben, ami pedig teljesen alaptalan és csak a németek előítéletéről szól.

Vannak német barátaim, akikkel rendszeresen össze is járunk, nem erről van szó, de én meg attól kapok hányingert, hogy azért, mert német akcentusom van, vagy esetleg még nyelvtanilag is ejtek hibákat németül, egy boltban, vagy az orvosnál nem szolgálnak ki rendesen.

Ha ezért még szólok a rossz németemmel, még jobban megszégyenítenek, ráadásul a gyerekem előtt... (aki akcentus nélkül beszéli a német nyelvet, de még csak 3 és fél éves). szóval sokszor azt érzem, hogy egy hátrány vagyok a számára ebben az országban, mert jobb, ha nélkülem jelenik meg valahol).

Abból is elegem van, hogy nem tud kopogni az iszlám szomszéd és nem tudja azt elmondani, hogy a vallásából fakadóan a kutya náluk tisztátalan állat, ezért ő gyűlöli a kutyákat, hanem feljelent sunyi módon. Így én már csak egy hivatalos levelet kapok egy állatvédő szervezettől, hogy mikor fognak hozzánk kivonulni egy bejelentés alapján. (A kutyának piros lakkbőrből strasszköves nyakörve is van, ennyire el van szegény hanyagolva....)

Hergelik az embereket

Nem tudom, mert nem követem, hogy Magyarországon mi zajlik a politikai életben. Néha, ha bekapcsolom a tv-t szoktam hallani, hogy sokat fröcsögnek a zsidókra... havonta megemlékezünk a Holokausztról, stb.

Ez a másik dolog, amit nagyon sajnálok, hogy nyilvánosan, minden eszközt megragadva próbálják hergelni az embereket. Holott Magyarországon a hétköznapokban, ha csak szimplán kimész az utcára és szeretnéd az életedet NYUGODTAN élni, azt szerintem megteheted, akár zsidó vagy, akár nem.

Ki fognak szolgálni a boltban, az orvosnál és zsidó származás miatt most, 2013-ban Magyarországon biztos, hogy nem fognak egy boltban vagy orvosnál üvöltözni valakivel, még akkor sem, ha nem beszél magyarul.

Megfagyott a levegő

Erről jutott eszembe még egy konkrét példa: magánorvosi rendelőben a recepción üvöltöztek velem (lézeres szemműtét után), hogy miért nem inkább Magyarországra megyek??? Én meg mondtam nekik, hogy én most tényleg Nyugat-Európában vagyok, egy magánpraxisban????

Magyarországon egy külföldi ellátásából egy magánklinikán tényleg nem csinálnának gondot és tényleg oda mennék, ha megtehetném... de most itt vagyok és fizettem 80 eurót egy 20 perces vizsgálatért, ezért tessenek szívesek engem ellátni. A váróban megfagyott a levegő, de már nem érdekelt...

Zárásképp még csak annyit, hogy pedig itt egyfolytában arról beszélnek, hogy nem szabad rasszistának lenni, alsó tagozatban külön tantárgyat is vezettek be, ami erről szól. Itt egyik politikus sem cigányozik vagy zsidózik, csak épp az utcára nem tudsz nyugodtan kimenni és elintézni valamit. Ha külföldi vagy.

Melyik a jobb?"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr785217377

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

redsea 2013.04.12. 07:31:18

"Magyarországon biztos, hogy nem fognak egy boltban vagy orvosnál üvöltözni valakivel, még akkor sem, ha nem beszél magyarul." - csak a szép emlékek maradtak meg Mo-ról?! :) Ha otthon nem beszél valaki jól magyarul, az milyen ellátást/kiszolgálást kap? Na ugye!
Egy szemmel kapcsolatos műtétnél jobb olyan helyen csinálni, ahol az orvos és a páciens anyanyelve megegyezik, egyszerűen azért, mert nyelvi félreértésekből komoly komplikációk adódhatnak.
Hiába beszélek nagyon jól franciául, eszembe se jutna egy nem sürgős komlikált orvosi beavatkozást itt elvégeztetni...
Alapvető elvárás ha idegen országban akarsz élni, hogy tanuld meg a nyelvet. Szerintem.

NIKI LAURA 2013.04.12. 07:34:01

DL,DL über alles...

Hihetetlen,nemet biztosítottal veszekszik az orvos,hogy miért ott veszi igénybe a szolgáltatást,ahol fizeti,és állandó lakos??...na,ne màr.
Az öreg nénike azért balhézik,mert a pékségben nem jól használom a ,der-die-das.t?...na ne màr.

Meg az iszlamista arabokkal valóban ilyenek-hisz 90% alvó sejt-de egy Európaival egyáltalán nem jellemző.
Talán egy kivétellel,a csaus romanescuval,azok mindenhol bűnözőnek,utaljak őket.

tableno 2013.04.12. 07:46:58

Még sohasem vádoltam posztolót ilyesmivel, de szerintem te hazudsz.

redsea 2013.04.12. 07:53:59

@tableno: nem biztos, hogy hazudik. Itt Genfben hasonló sokk érheti a franciául megszólnalni nem képes diplomata feleségeket - hiába fizet többet egy szolgáltatásért többet mint bárhol máshol, az szar lesz és még le is nézik, mert nem beszél franciául :)

nyuszigonosz 2013.04.12. 07:54:12

Ez a kusza írás most válaszlevél valakinek, aki Mo-n érzi rosszul magát?
"Sajnálom, hogy ennyire sz..l érezted magad Magyarországon, én ezzel nem értek egyet és szeretném Neked megmagyarázni, hogy miért gondolom ezt így."

Úgy néz ki az, és erre jön a sok sok botrányosnál botrányosabb inzultusok felsorolása.

Na mindegy is, hogy mi.
Azért egy pici babához gügyögö idös nénike, azért náci, mert gügyög? Vagy mert idös? Vagy mert német?

Honnan az összehasonlítási alap, hogy egy német kisgyereket másképp lát el az orvos?

Valahogy kreált "botrányokról" szól a poszt.

TheSeszti 2013.04.12. 08:00:09

nyuszigonosz megelőzött!
„Több mint 5 éve élek Németországban, pont azért, mert még tizenévesként megtanultam felelősséget vállalni az életemért és nem másokat hibáztatni a helyzetemért."
Ahhoz képest az egész poszt arról szól, hogy mennyire rossz és megalázó Németországban élni és mennyivel jobb Magyarországon.
Már 5 éve szenved ott. Akkor miért nem változtat és jön haza?

murrey 2013.04.12. 08:00:14

egy helyes kis bajor faluban élek, nekem csak jó tapasztalataim vannak a németekkel. amikor kijöttem a majdnem gyök kettő német tudásommal semmi baj nem volt. mindenki készséges volt, ha valamit nem értettem, ötször elmondták újra és türelmesen megvárták, amíg felfogom és nyökögve válaszolok. és közben mosolyogtak. az echte német szomszédaim imádni valóak, segítenek mindenben, nem tudok úgy elmenni előttük, hogy ne szólítanának le egy kis beszélgetésre. komolyan érdekli őket, hogy érzem magam, minden rendben van-e. ugyanez a közértekben, a pékségben, mindenhol. megjegyzem ők sem az irodalmi németet használják, szóval itt nincs balhé a der, die, das miatt. tök mindegy, hogy ragozok, ha nagyon akarják megértik, már pedig nagyon akarják. de mondom, ez egy 2500 lélekszámú kis falu. amúgy a közeli városban sem botlottam még soha "bunkó" németbe. én úgy állok hozzá, hogy itt is csak emberek élnek, ilyenek is és olyanok is. ha meg mosolyogsz, visszamosolyognak rád. ilyen egyszerű.

Shebelle 2013.04.12. 08:02:01

A cikket olvasva kedves Zsófi szerintem szemléletet és hozzáállást kéne váltanod.
Valami itt igazán nem stimmel....

orange85 2013.04.12. 08:03:01

megint az okostojások,megint a hazugsággal vádolók.jó lenne ha végre kihalnátok!
nekem is furi a történet de csak azért mert részek hiányoznak a sztoriból és nem áll össze.a kávéházi meg a játszótéri eseményeket részletezheznéd!
nekem innen úgy tűnik mintha hagynád hogy ezek a dolgok megtörténjenek.nem azt mondom hogy minden nagymamát aki köpköd tarkón kell vágni de a határozottság sok problémát megoldhat.a férjed német (nekem úgy tűnik), ha veled jelenik meg akkor hol a gond?

Flamy (fat cat wannabe) 2013.04.12. 08:03:23

Nálam ennél a mondatnál vált teljesen hihetetlenné a post:

"Ennek ellenére sajnos eddig csak magyar orvosok diagnosztizálták helyesen"

tableno 2013.04.12. 08:04:36

@murrey: szerintem is lehet valami baj a posztolóval. Bele lehet futni idegengyűlölő németbe, de állandó jelleggel?! Itt valami nagyon nem stimmel...

redsea 2013.04.12. 08:05:19

@Flamy: ha nem tudod elmondani a panaszod a helyben beszélt nyelven, akkor előfordulhat ilyen...

Zka77 2013.04.12. 08:07:20

@Flamy: nálam is :D

Én egyébként német tulajdonú multinál dolgozok (itthon, sajnos) és van német munkatársunk aki fel volt háborodva, hogy nekünk fizetnek német és angol tanfolyamot, nekik viszont nem fizetnek magyart :) Így önszorgalomból tanul magyarul és néha kapunk tőle egyszerűbb emaileket magyarul.

Eliza1 2013.04.12. 08:10:25

Érdekes. Igaz, hogy csak pár heteket töltöttem Németországban, különböző helyeken, de velem mindig mindenhol nagyon kedvesek voltak a németek, boltban, fitness teremben, gyógyszertárban stb. Pedig angolul beszéltem velük.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.12. 08:14:07

"Magyarországon biztos, hogy nem fognak egy boltban vagy orvosnál üvöltözni valakivel, még akkor sem, ha nem beszél magyarul."

De bizony fognak. Csak te magyar voltál Mo-n, így nem tapasztalhattad ezt.

Zka77 2013.04.12. 08:19:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: télleg, Birka. Nem akarsz írni Bulgáriáról? Mostanában érdekel az az ország, elsősorban úgy kirándulásilag. Jó lenne hallani valamit, hogy milyen ott a mindennapi élet.

strekdo 2013.04.12. 08:21:47

nem a nemetekkel lesz itt a baj szerintem....

En is eltem Nemetben is, Ausztriaban is most meg epp Ausztraliaban, de ezekben az orszagokban ilyeneket nem tapasztaltam. Sot, szerintem kifejezetten kedvesek a dolgozni vagyo kulfoldiekkel mind 3 helyen.
Hozzaallas kerdese.

Mjudit 2013.04.12. 08:24:17

Szeretném én is megosztani Veletek a tapasztalataim! Nekem is volt egy-két kellemetlen vitám, az utolsó pont e héten! Történt, hogy egy idős bácsikát ápolok, a pedikűrös házhoz jön hozzá. Ebben az évben eddig 4 időpontunk volt, az elsőre és a harmadikra nemes egyszerűséggel el sem jött, se egy telefon, se semmi jelzés, hogy miért, a második alkalomnál felhívott előtte való nap, hogy jön 3-ra és ide ért háromnegyed 4-kor! A mostani 4. alkalomnál- bevallom rühellem azokat, akik sportot űznek a késésből- felhívott és bejelentette, hogy 3-ra jön és én csak annyit mondtam neki, meg szeretném kérni, hogy pontosan érkezzen, mert van egy fontos terminünk 4-kor. Na aztán mikor ideért ledobta a táskáját, zaklatott volt látszott rajta. Vittem a vizet, a bácsi már a foteljében ült és tartotta neki a lábát, hogy vegye le a zokniját, ekkor tört ki a parasztháború!

2013.04.12. 08:25:28

Eddig ugy tudtam, hogy Nemetoban inkabb torokok / maghreb, mashrek elnek a muzulmanok kozul? Ott miota divik az, hogy analfabetan kenyszeritenek egy not hazassagba?

b@rlang 2013.04.12. 08:27:33

Miert hazudna a posztolo? Inkabb azt gyanitom, hogy kulcsfontossagu reszletek hianyoznak. Valoban a sztorik sincsenek kifejtve, s meg a helyszin sem egyertemu : falu v kisvaros? Az ot ev vegig ugyanott?

Ha a gyerek tud nemetul, akkor talan a ferj tenyleg nemet lehet? Vagy bolcsiben talult, akkor meg anyu dolgozik, nos a munkahelyen is van lehetoseg gyakorolni.. Ez esetben 5evalatt tokeletesen meg lehet tanulni nemetul (ha valaki akar, es nem mondjuk maga gyuloli a nemet nyelvet)

Nemetorszagban annyi fele akcentus/nyelvjaras van, hogy azt senki meg nem mondja, hogy te kulfoldi vagy-e (marmint az ot ev alatt elsajatithato tudassal). Azt viszont igen, hogy bajor vagy-e, de emiatt nagyvarosban biztosan nem er hatrany, Munchen tele van Nemeto minden tajarol erkezettekkel, osztrakokkal, de sok egyeb nacioval is (rengeteg magyarrral is, akik azert nemetul tudnak). Falurol mas mar nyilatkozott, ez viszont lehet helyfuggo..

Szoval bisserl ausfuerlicher bitte naechstes Mal..

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 08:27:56

fogadjunk, hogy pszichiáternél nem voltál.
pedig kellett volna.

kriosz 2013.04.12. 08:30:53

Kedves posztoló
Ezért itt téged a földbe fognak döngölni. Nem jól csináltad, olyan levegőbe beszélés az egész. Konkrét példák kellettek volna, részletesen leírva.Így az egész csak egy nagy negatív általánosítás. Hülyék meg mindenhol vannak.
Minket is jelentett már föl az állatvédelmiseknél skandináv szomszéd (és még azt sem tudhatom hogykicsoda) mert hogy szerinte kényszerítjük akutyát hogy fusson :). Szerencsétlen kutyánk már menni is alig tudott :( kijöttek megnézték, megállapították hogy képtelenség miatt hívták ki őket és ennyi. De nem esett jól, itt eszébe sem jut a szomszédnak hogy esetleg elbeszélgessen arról hogy szerinte mondjuk ez nem jó akutyának v. neki, inkább kapásból telefon.

kutya vacsorája 2013.04.12. 08:36:28

nem bírtam végigolvasni olyan zagyva. amúgy igen, mások is panaszkodnak bajorországra, hogy az nem berlin. megint mások pedig jól elvannak. igaz, utóbbiak beszélik a nyelvet valamennyire.
@charlieharper: ennyit ismer a poszter a világból...

morgenbuffel 2013.04.12. 08:36:49

Szep jo reggelt kivanok!

Nekem csak ket kerdesem lenne a posztolohoz:
1. melyik varosban, faluban el?
2. a ferjenek is ilyen tapasztalatai vannak?

Nekem sem volt meg soha semmilyen hatranyom abbol, hogy nem beszelem a nemetet (kezdetek), majd hogy akcentussal beszelek. Igaz, en csak Hamburgot, Berlint es Sachsen-Anhalt kisebb faluit es varosait ismerem.. De meg a legkisebb 500 fös faluban is, ahol en vagyok az egyetlen külföldi, mindenki kedves es probal megerteni (vagy legalabbis ugy tenni :))

2013.04.12. 08:37:22

Teljesen elámultam. Nekem inkább ellenkező tapasztalatom van.
Pl: egyszer Ingolstadtban megkérdeztem egy járokelőt, hogy merre van a Norbahnhof, jó irányban megyek e? Egy hozzám hasonló korú hölgyet állítottam meg. Mire ő: ha nem aggódig akkor elviszem, itt áll a kocsim.
Nem hogy akcentussal beszélek, de a tökéletességtül is messze van, mégis mindenki kedves velem, soha atrocitás a magyarságom miatt nem ért, sőt, ha szabadkoztam a nyelvi neházségeim miatt, még ők nyugtattak, hogy nagyon is jó ez, hiszen megértik amit mondok.
Még csak azt sem mondhatom hogy a külsőm miatt kedvesek, 56 éves nő vagyok, tul a fénykoron, tehát semmi nem indokolja, mégis mindenütt türelemmel talalkoztam, bankban, postán, bár hol ahol ügyeket intéztem.
Családoknál dolgozom, idősekkel, de soha senki, nem éreztette velem, hogy kevesebb lennék náluk, sőt inkább hálásak minden plusz mosolyért vagy kedvességért.
Más kolléganőket sem hallottam még erre panaszkodni.
Mindenesetre érdekes történet.

Ronnie_27 2013.04.12. 08:37:53

„náci nagymamák”
Inkább neked vannak előítéleteid, úgy látom.

„német akcentusom van”
Hogy is van ez? Német akcentussal beszéled a németet?

Az iszlám szomszéddal kapcsolatban igazad van. Ha neki nem tetszenek a kutyák, miért nem maradt otthon? A bevándorlóknak kéne alkalmazkodni a befogadó országhoz, de ez már közhely.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.12. 08:38:19

@charlieharper:

Ott nem. Magam is többször jártam a telki kórházban, s ott arra is ügyeltek, hogy a személyzet tudjon angolul. Bár én persze magyarul kommunikáltam, de láttam más ügyfeleket.

andaluzkutya 2013.04.12. 08:41:29

Szerintem a posztoló nem érzi jól magát a bőrében/helyzetében, így magyarázatot keresett rá és talált. Ez amúgy természetes jelenség, mielőtt kijöttem, és nem éreztem jól magam a bőrömben, hajlamos voltam én is mindenkit (na jó, csak sokmindenkit) rosszindulatúnak és ellenségesnek tekinteni. Ilyenkor érdemes végiggondolni, hogy minek vagy ott, jó-e ez neked és hogy tényleg utálják-e a külföldieket, vagy csak te nem találod a helyed. Amúgy ha az ember nem érti meg amit a környezete mond, hajlamos paranoiássá válni, ez is természetes jelenség.

michelin1975 2013.04.12. 08:46:25

Lassan 2 éve élek Spanyolországban itt is hőbörögnek a bevándorlok ellen és itt azért akad alja nép (bűnözök) a bevándorlók közöttük.Semmilyen atrocitás nem ért nem néztek le azért hogy nem úgy beszélek spanyolul mint ők, segítőkészek és nagyon rendesek.Nehéz megszokni bizonyos dolgokat és vannak amik nagyon idegesítenek (bele ásit az arcodba,köpköd az utcán,ordítoznak és hangosak) számomra bunkóknak hatnak (M.o-n is akad bőven ilyen).Tisztelet a kivételnek !!! Egyetértek andaluzkutyával mert én is ezt tettem, már kezdek lenyugodni és másként látni a dolgokat.Soha semmilyen inzultus nem ért tőlük befogadtak és ezért hálás vagyok nekik.Szerintem szemlélet váltásra van szükséged illetve ha lehet költözz el egy másik városba.Ha végképp nem bírod költözz haza Magyarországra.(Erősen kamunak tartom a posztot,vagy csak a posztoló kicsit kiakadt)

BoGyesz 2013.04.12. 08:46:49

Nagybátyám harminc éve él Németországban a családjával, de sosem hallottam még tőle ilyen rémtörténeteket. Mindig is ausländer volt, de nem alázták, mint a cikkírót.

ithakan 2013.04.12. 08:47:52

Én el tudom képzelni, hogy ezek az atrocitások megtörténtek. Európában van rasszizmus. Az, hogy itthon egy orvosi rendelőben nem ordítoznak a külföldiekkel, nem azt jelenti, hogy nincs olyan népcsoport, akivel viszont megteszik. Bár nekem személyesen ilyen tapasztalatom nem volt Németországban, el tudom képzelni, hogy vannak emberek, akiknek mi is ilyen népcsoport vagyunk. Bár a levél alapján nem ordítoztak az orvosnál vele, csak megkérdezték, hogy miért nem itthon csináltatja a műtétet. Szerintem ez nem feltétlenül rosszmájú kérdés. Tőlem pl. itthon kérdezte meg a magánorvos, hogy mentem-e Németországban is a panaszommal orvoshoz, és miért nem... Abszolút nem volt rosszindulatú a kérdés.

DieNanny CH 2013.04.12. 08:51:23

@Mjudit:
Mesélj, milyen volt a parasztháború?
(Lehet, én vagyok nagyon korlátolt szemléletű ezügyben, de engem még semmilyen inzultus semmilyen országban nem ért; pl 6 éve egy szakorvoshoz kellett mennem, akiről mindenki azt állította, hogy egy hideg rideg vénlány, mindenkit megsért. Nos, velem kedves volt, sőt, észrevette egy súlyos betegségemet, úgyhogy 1 hónap múlva Pesten már műtöttek is. A sebészről szintén legendák keringtek, hogy az egyik ambuláns betegét be kellett fektetni, annyira rosszul lett az orvostól! Velem meg ez a doki is tök kedves volt. Pedig én nagyon rossz emberismerő vagyok... Úgyhogy fogalmam sincs, milyen egy rosszindulatú ember.)

Ezért érdekelnek a rémtörténetek.

(Amúgy a posztolóhoz: Talán @ctboy kielemezhetné a konfliktusgyűjtő-céltáblát rajtad úgy, mint azt @Spangolánál tette...)

murrey 2013.04.12. 08:52:00

@maxval, magyarországon még a magyarral is üvöltözik a boltban vagy az orvosnál a magyar közértes vagy orvos, miért pont az idegennel ne tenné?

murrey 2013.04.12. 08:52:58

@yannabye, itt a pont :)

mmvvm 2013.04.12. 08:54:53

Hát ez elég erös volt nekem, így reggeli közben.
10 hónapja élünk Némtországban, és amikor kijöttünk az összes nyelvtudásom annyi volt, hogy: "Zwei bier, bitte!". Ez is csak akcentussal. De soha-soha ilyen inzultus nem ért! 2 gyerekem van, óvodába, bölcsödébe járnak. Járunk orvoshoz, strandra, múzeumba, boltba stb, stb, de sehol nem éreztem még megkülönböztetést. De, bocs, volt egy anyuka a gyerek elözö ovijában, aki nem volt hajlandó köszönni, miután megtudta, hogy nem vagyunk németek. Na, de korlátolt emberek mindenhol vannak. A múltkor idöpontot próbáltam kérni telefonon az orvoshoz, a még mindig erösen hiányos nyelvtudásommal, a hölgy kb. tízszer ismételte el egy mondatot, mire megértettem, de nem küldött el a fenébe (max. gondolatban.). A szomszédok, az ovis anyukák kedvesek, mosolyognak, beszélgetni próbálnak. Az óvónök külön figyelmet szentelnek a gyerekeimnek, hogy megtanulják a nyelvet, és még sorolhatnám. Szerintem a hiba a posztoló készülékében van, ha vele MINDENKI ilyen!

murrey 2013.04.12. 08:55:10

amúgy meg ha a náciknál tartunk, akkor itt határozottan kevesebb a náci, mint otthon. vagy ha vannak is, nem randalíroznak tömegével az utcán, hanem kussolnak szépen, mert különben a német állam nyakon vágja őket. erről meg ennyit...

Stupidella 2013.04.12. 08:58:29

Itt a hozzaallasoddal van a baj, posztolo... Egy kedves, mosolygos, beilleszkedni kivano embert rotkan ernek ilyen durva attrocitasok.
Neha (mondom neha) velem is turelmetlenek az eladok, ha kizokkentem oket a nyelvi benazasommal, de osszessegeben veve segitokeszek az emberek... Tudod, amilyen az adjonisten.

A strasszkoves lakk nyakorv meg nem utal arra, hogy rendszeresen leviszed-e a kutyat, de ha rendben tartjatok, ugyse lesz gond a feljelentesbol, nem kell mindjart hoborogni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.04.12. 08:59:32

@redsea:
"Alapvető elvárás ha idegen országban akarsz élni, hogy tanuld meg a nyelvet. Szerintem."

Ez szerintem is mindennek a titka.

A másik pedig az, hogy fel kell venni az adott hely mentalitásából elég sokat. Nagyon igaz a régi mondás: "Élj Rómában úgy, mint a rómaiak".

andaluzkutya 2013.04.12. 09:04:51

Tudom, hogy falusi bunkó vagyok, de nekem meg kellett néznem a guglin, hogy mi az a strasszkő:)
Azt továbbra se értem, hogy az miért jó egy kutyának, de ha lesz időm, arra is rákeresek. Vagy ha valaki ráér, elmondhatja:)

abaya-oman 2013.04.12. 09:05:58

En semmi nemet nyelvtudassal voltam Nemetorszagban osztondijaskent. Bar mindjart az elso nap megkerdeztek miert nem beszelek nemetul (az osztondij feltetele nemet VAGY angol nyelvtudas volt) azert beszeltek velem angolul. Igaz a kavezo asztalnal rajtakaptam a labasszisztenst es a titkarnot, hogy rolam beszelnek nemetul. Eleinte beszeltek rolam nemetul, de mikor rajottek, hogy valamennyit ertek ha beszelni nem is tudok abbahagytak.

Ereztem, hogy neha huvosebbek velem, de atrocitasok soha nem ertek.

Kivancsi lennek a post iroja nem tesz e neha megjegyzeseket amik esetleg a masodik vilaghaborura, nacikra, fajgyuloletre utalnak? Azzal biztos fel lehet ugy huzni egy nagymama koru not, hogy megprobal nekiesni.

En ugy erzem a postbol, hogy nem kaptunk reszleteket, mert a reszletek nem lennenek annyira hizelgoek a post irojara.

tableno 2013.04.12. 09:06:01

@b@rlang: szerintem ha valaki kihagy kulcsfontosságú részleteket, másokat meg aránytalanul felnagyít, az eltorzítja a valóságot, tehát hazudik. Mindenesetre eddig egy Németországból kommentelő sem erősítette meg, amit állít, miszerint ez lenne ott a jellemző. Néha nyilván előfordul ilyen is, de hát hol nem?

aberdon 2013.04.12. 09:06:44

Hát szerintem egy ősanya írását olvashattuk. Magyarrszágon Szilvike mindig megkapta a dózist és még a kutya nyakörve is bőrből van kis kövekkel, úgyhogy jól van tartva.

Amúgy ez így nevetséges, nem tudom hogy ez komoly-e vagy sem. Legalább egy konkrét példát írhatott volna, mert én nem tudom elképzelni, hogy a Kávézóban:
-Egy kávét, legyen szíves!
Náci nagyi odamegy, miaz hogy nem beszéli a németet. Bunyó és kivezetik a nagyit. Hát nem tudom.... :D

murrey 2013.04.12. 09:09:34

nekem németország hatalmas pozitív csalódás - pedig ez az ország volt az utolsó opció a kivándorlási listámon, igen, voltak előítéleteim a németekkel szemben, nyilván, mert nem éltem még köztük egy percet sem -, de szerintem hozzáállás kérdése az egész. a te hozzáállásodé. ráadásul úgy, hogy nem csak neked kell alkalmazkodnod a némethez, hanem ő is hajlandó alkalmazkodni hozzád, elfogad, befogad, mert megszokta már, hogy lassan több az "auslander", mint a hazai. németország minden tekintetben élhető és élvezhető, csak a hülye magyar mentalitást kell levetkőzni. a magyar zsigerből gyűlöl mindenkit, féltékeny, bosszúskodó, tele neurózissal, erre szocializálódott. tanulj meg mosolyogni és a világ visszamosolyog rád :)

venember 2013.04.12. 09:09:58

Nagyon tetszett az írás. Gratula!

Végre nem Magyarországot sározzák!!! A sok tolerancia bajnoknak meg elgurult a gyógyszere. :-DDDDDD

ithakan 2013.04.12. 09:10:10

Egyébként ha 5 év alatt ezt a kb. 3 "megaláztatást" élte át, hát nem lehet olyan borzasztó! Engem egy év alatt ér ennyi, mert mondjuk nem tudom megfelelően a hőtant vagy át merek menni a zebrán vagy egy óra sorbanállás után a munkaidő végére kerülök sorra az orvosnál, vagy be merek menni nézelődni egy boltba... Szerintem ez minden országban előfordul, vannak türelmetlenebb, megkeseredett emberek, és vannak érzékenyebbek, akik minden hülyeséget magukra vesznek.
Mindenesetre a személyes tapasztalatok alapján én egyértelműen Németországot választom egyelőre. Aztán hogy 5 év múlva mi lesz, azt meglátjuk. De ha szar, haza kell jönni!

2013.04.12. 09:10:38

Tényleg valami nem kerek a poszttal. Ha ennyire általános lenne az idegengyűlölet, akkor a turisták is kapnának belőle, sőt munkakapcsolatokban is megjelenne. Ami már azért is furcsa lenne, mert a német kollégáim fele jól láthatóan nem német eredetű (vagy csak a neve mutatja a gyökereit vagy a bőrszíne is)
Nem vitatom, hogy a dolgok, amikről Zsófi ír, megtörténtek, a kérdés csak az, hogy mennyire van benne ő. Lehet pl. úgy is "nem érteni" valamit, hogy közben igyekszik az ember, meg mosolyog, meg lehet csak durcin elfordulni, amit a másik fél félreért, és kezdődhet a balhé...

A másik, amit valaki már írt: nem kis ellentmondás van aközött, hogy a posztoló büszke arra, hogy szemben az itthon elő, kivándorolni kívánó panaszkodókkal ő mennyire talpra esetten lépett.... ehhez képest kint jobban szenved, mint az, aki itthon él és csak a száját jártatja... :-D

proprorporporpo 2013.04.12. 09:16:25

A post írójával lehet valami komoly gond. Ezeket az atrocitásokat értelmes ember tudja kezelni, 5 év után már csak beszél úgy, ha kis hibákkal is, hogy emberi hangnemben kezelje a konfliktusokat. Ez a pár példa bármelyik országban megtörténhetett volna, magyarországon is, sőt még rosszabb dolgok is történnek, otthon is meg máshol is, de azért vagyunk emberek, hogy kezeljük a konfliktusokat. Nem egy ismerősöm él németo.-ban, de még soha nem hallottam hasonlókat, vagy valami nagyon kirekesztő településen élsz vagy mivel nem beszélsz németül 5 év után sem, ezért csak elméleteid vannak arról hogyan kezelnek és miért vitáznak veled, ha nem bírod, költözz berlinbe vagy haza, kiváncsi leszek 5 év után hogy fog tetszeni otthon, nekem egy év után sem tetszett, főleg, hogy látod mi minden "nem működik" ami máshol igen, az távolság sok mindent megszépít.
Egyébként a post stílusa alapján elég "primitív" anyukának tűnsz, orvosi diagnózis felülbírálása, nácizás. legalább fejeznéd be a szituációkat

fraenkische_schweiz 2013.04.12. 09:16:26

Saját kézből cáfolok minden gondolatot ebből az írásból. 2. éve élek Bajorországban, messze nem tökéletes némettel, egyetlen egy emberrel sem találkoztam, aki nem segíteniu akart volna, hogy fejezzem magam jobban ki, aki ne örült volna, hogy beszélek, ahogy tudok és próbálok kommunikálni. Valószínűleg emberi hozzáállás kérdése másokhoz és a világhoz...
Ez egy beteg leklű ember világnézete szerintem.

2013.04.12. 09:16:51

11 éve élek Németországban, hálistennek 6 éve a fővárosban.
Jártunk a bajoroknál, nem lopták bele magukat a szívünkbe. Üres mosolygás. Egy alkalommal szállodát kerestünk Neuschwanstein közelében. Négy személyre van szoba? Van. Jó, két felnőtt, két kisgyerek.
Ööööö... mégsincs.

Berlin multikulti, tarka, barátságos és élhető.

2013.04.12. 09:18:03

@venember: nem is tudom, miért nem jönnek ide többen, ha itt ennyire jó élni: nem, hogy magyar magyarral nem balhézik, de a külföldit még akkor is megértik, ha nem tud magyarul, csak kézzel-lábbal és katalánul magyaráz valamit.
Jó az orvosi ellátás, a közbiztonság, könnyű a megélhetés, barátságosak, nyitottak és toleránsak az emberek, élhetőek a városaink, jók az utak, nincs nagyobb öröm, mint tömegközlekedni, vészhelyzetben a katasztrófavédelem hatékony, politikusaink meg még az Igazmondó Juhásznál is rosszabbul hazudnak és Teréz anyánál is többet tesznek a közért.
Hát ezért aztán nem hogy millió német, francia és angol akar ide bevándorolni, hanem egyetlen magyar sem álmodik arról, hogy külföldre költözik, sőt, a ritka renitens magyarokat kimondottan azzal büntetik, hogy száműzik őket Londonba :-DDDD

2013.04.12. 09:18:16

Ja, maga a post zavaros és kevéssé érthető.

tableno 2013.04.12. 09:18:24

@venember: Na ha neked csinált egy jó napot szegény posztoló, már megérte! Hiába, nincs is hazafiasabb dolog annál, mint más nyomorúságán mulatni! :-P

2013.04.12. 09:21:26

Ennek semmi értelme nem volt, mellesleg elég kamunak tűnik az egész.

Németországban mindenki köcsög, Magyarországon meg a tenyerükön hordozzák egymást az emberek. :-)

ithakan 2013.04.12. 09:22:24

@Los Alamuszi: ez jó :D

Gondoltam rá, hogy kéne egy posztot írni válaszul Szilvi anyukájának, hogy:
Sajnálom, hogy ennyire sz...rul érezted magad Németországban, én ezzel nem értek egyet és szeretném Neked megmagyarázni, hogy miért gondolom ezt így.

2013.04.12. 09:23:09

a kerdes jo, VALAMIERT biztos gyulolik a posztolot a nemetek :D

de az inkonzisztens hisztijet elnezve, neki valo a gyerehaza.org, otthon majd felporgeti a kutya-strasszko bizniszt, es szembesul vele, milyen az, amikor magyarul alazzak mas magyarok a magyart, a mocskos hazaarulojat :)

b@rlang 2013.04.12. 09:23:23

@tableno: jolvan, jolvan, a poszttal kapcsolatban alapvetöen egyetertünk, bar en megsem ezt a szot hasznalnam.

A hazudik szo szemantikajaba meg inkabb ne menjünk bele, mert meg jön Maxval a Birca es elmondja, hogy bizony ennek a szonak a jelentestartomanya dialektustol, söt, konkret nyelvhasznalotol is függhet, s itt asszem az enyem arnyalatban különbözik a Tiedtöl :-)

Liz007 2013.04.12. 09:23:53

Még sose szóltam hozzá itt poszthoz, csak olvasgattam, de mivel személyes tapasztalatom is van a témában, ezúttal megteszem.
Nagyon sajnálom, hogy a posztolónak ilyen rossz tapasztalatai vannak Németországról, én ennek - nagyrészt - csak az ellenkezőjéről tudok beszámolni. Soha senki nem érezteti/éreztette velem, hogy kinéznek, vagy lenéznek, vagy utálnak mert külföldi lennék, és soha sehol nem ért inzultus emiatt. Sem orvosnál, sem boltban, sem hivatalban - pedig közel sem tökéletes a némettudásom. Nem azt mondom, hogy nem találkoztam idióta emberekkel, mert persze volt nekem is ilyen tapasztalatom, de mondjuk 100-ból 2x. Amikor már eléggé beszéltem németül ahhoz, hogy ezt megtegyem, szimplán elküldtem őket a fenébe. Nem hinném, hogy a németek nyíltan ennyire külföldi gyűlölők lennének, hiszen nagyon is tisztában vannak vele, hogy a külföldi bevándorlók nélkül kb. lehúzhatnák a redőnyt a gazdaságukon.... Lehet, hogy máshol kéne próbálkozni, nem pont Bajorországban...???

abaya-oman 2013.04.12. 09:25:13

@charlieharper: Ne legy naiv, az egesz vilag kuszkodik ezzel. Az angol nyelvu sajto naponta cikkezik errol. Pakisztani, indiai, stb lanyok 13-14-15 evesen vannak eljegyezve-ferjhez kenyszeritve. Igaz az analfabetizmus resz az meglepo nekem is.

Ebben nincsenek orszaghatarok, ez kulturakhoz kotodik.

napvadászlány 2013.04.12. 09:25:20

tyűha, erre mondják, h. amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadj isten....nem bántásból írom, de egy pszichológus lehet, h. tudna kicsit segíteni a posztolón...

mommmmo 2013.04.12. 09:28:29

Igen, en nem szoktam minositgetni de tenyleg eleg primitivnek tunik a posztolo. A gugyogo nagymama naci, az "iszlam" no analfabeta, jaja. (Mellesleg megjegyzem az iszlam fonev, es a muszlim a melleknev).
Valahogy egyutterzek azokkal, akik leorditottak a fejet, valoban idegesito lehet.

TilosazA (UK) 2013.04.12. 09:28:59

:) Hehe, majdnem elhittem, milyen rossz is ott. De aztan megse...

2013.04.12. 09:31:21

Dolgoztam már olyan cégnél, ahol annyira szar volt a hangulat, hogy mikor felmondtam, egy csomó kollégám jött oda hozzám, hogy "de jó neked, elmégy, és nem kell itt szenvedned". Én akkor is csak néztem ki a fejemből, hogy miért is jó nekem, és miért KELL nekik ott szenvedni? :-D
A fura itt az, hogy a posztoló azzal indít, hogy ő lépett, felelősséget vállalt az életéért... aztán tényleg jobban szenved, mint az, aki itthon penészedik (mert talán igaz, hogy magyarként a magyarországi tahóságokért, lehetetlenségekért egy kicsivel elnézőbb tudok lenni, kicsivel jobban ismerem a hátteret és megértőbb vagyok ezekkel szemben, mint egy olyan országban, amiben "csak" élek.)
Amit még utálok, mikor egy vagy pár ember viselkedésétől az összes német, cseh, angol, magyar vagy Ikea-s, OTP-s, T-Home-s (ez a Homáron jellemző) paraszt lesz....

2013.04.12. 09:32:32

nemtom, ezzel hany embert bantok meg, de szemelyes tapasztalatom, hogy a strasszko barmilyen alkalmazasa annyira az elkenyeztetett hulyepicsasag nyilvanvalo jele, mint pl regebben a magastalpu holdjarocipo :D es hogy erre meg HIVATKOZIK is, az mar tenyleg nagyon furcsa :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 09:32:50

@Los Alamuszi: "Nem vitatom, hogy a dolgok, amikről Zsófi ír, megtörténtek"

"nagymamák, akik elkezdtek gügyögni a gyerekhez"

ezt én se vitatom, hogy megtörténhetett.
csak azt nem értem, ez mikortól számít a gyűlölet jelének.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.04.12. 09:36:05

@redsea: Nem biztos, hogy sokk éri őket. Amikor még csak látogatóban voltunk itt (én nem beszéltem még franciául) a fiamnak sürgős műtétre volt szüksége otthoni TB kártyával, közkórházban. 10 napig volt bent, napközben én voltam vele.
Vizitkor az orvos felhívta a férjemet (mindennap), elmondta neki a teendőket, ő pedig lefordította nekem.
Egyáltalán nem éreztem, hogy lekezelnének, segíteni próbáltak mindenáron. Még azt is megengedték, hogy a pici is bent legyen velem a babakocsiban egész nap, mert nem tudtuk hová tenni.
Sőt keresetek egy magyar származású doktornőt egy másik osztályról, aki mindennap eljött hozzánk, elmondta nekem, hogy most mi történik a gyerekkel. Lehet, hogy ez nem általános, de én ezt tapasztaltam nulla francia tudással is!

glinolid 2013.04.12. 09:36:14

Azé' csak sikerült egy jót zsidózni.

2013.04.12. 09:37:18

@Los Alamuszi: még annyit, hogy ahogy én látom, az tényleg igaz, hogy tőlünk nyugatabbra az emberek mosolya inkább csak álarc, egy megtanult viselkedés, és nem feltétlenül igazán barátságosak vagy nehéz hozzájuk valóban közel kerülni. De! Már ez is több, mint amikor itthon magasról leszarjuk a másikat, mivel nehéz a megélhetés, nehéz dolgokat kiharcolni, ezért valóban bárkin ás bármin keresztül átcsörtetünk, még a látszatra sem adunk...
Nem mondom, az utópia az lenne, ha a német néni szívből örülne a vérfrissítésnek, a multikultinak, nem csak azért, mert megtanulta, hogy különben lenácizzák és/vagy leparasztozzák vagy az amcsi nem csak azért lenne politically correct (PC), mert súlyosan megbüntetik, ha nem az, hanem mert úgy is gondolja... de ezt nyilván nehéz elérni, ehhez valóban 80-100-200 év kell. Az első lépés viszont valóban az, hogy legalább a látszatra adjunk...

Anikó1 2013.04.12. 09:41:37

Kedves Posztoló!

Ez a poszt amit összedobtál egy kuszaság ,átláthatatlan történet.Nem tudom Bajorország melyik részén élsz városban vagy falun erre sem tértél ki.Mi másfél éve élünk itt egy nagy falúban közel nagyvároshoz,de soha semmi ilyesmit nem tapasztaltam mint amiket írtál.Sőt.
Én még ennyi idő után is meglepődök a németek kedvességén segítőkészségén melyet otthon már nagyon régen nem tapasztaltam.Minimális nyelvtudással jöttünk még ma is inkább tőszavakban beszélünk és láss csodát még így is megértik amit akarunk,mert meg akarják érteni.
Rengeteg segítséget kaptunk önzetlenül tisztán jó indulatból.
Viszont azt még el kell mondanom,hogy nagyon sok múlik a hozzáálláson.Nekünk kell beilleszkedni a környezetbe és nem fordítva,ők vannak otthon.
Ha nyitott vagy és megismernek hamar megszeretnek és ők is megnyílnak.Ilyen egyszerű.

2013.04.12. 09:41:54

@abaya-oman: igen, ez letezo jelenseg arrafele, na de a nemeteknel tudtommal nem az azsiai muszlimok vannak tobbsegben.
Nem mozgok otthonosan a nemet etnikai csoprtokban.

tableno 2013.04.12. 09:42:48

@b@rlang: Őszinte leszek: szerintem a poszt úgy kamu ahogy van, az elsőtől az utolsó betűig. Van egy olyan érzésem, hogy @venember mondta meg a tutit: az egésznek az a célja, hogy beszólogasson a sok magyargyalázó emigránsnak...

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.04.12. 09:43:43

Maga a poszt pedig hihetetlen számomra!
Hogy jönnek ide a nácik? Szegény nagymama miért az?
Erre kíváncsi lennék!
"Volt, hogy olyan botrány volt, hogy a pékségben, amikor sorban álltam zsömléért, egy nagyikát más kávézó emberek fogtak le úgy, hogy az asztaluktól felálltak és kivezették a nénit."
Nem derült ki számomra, hogy ez miért a legdurvább. Mi történt itt?

2013.04.12. 09:43:52

@Babette_: egyetértek. Egy emberi interakció mindig két felet követel, nem véletlen a "hallgattassék meg a másik fél" kitétel is. Még akkor is, ha a történet egész kereknek tűnik. Pláne ha nem.
Szóval én azt sem zárom ki, hogy az illető nagyit tényleg le kellett fognia többi vásárlónak a pékségben, mert különben inzultus lett volna a vége. A kérdés, hogy miért volt NÁCI, miért nem csak sima pszichiátriai eset
És abból, hogy a bolt 20 vásárlójából 19 NEKI segített az 1, azaz egy darab agresszívvel szemben, a posztoló vajon miért azt szűrte le, hogy a németek utálják a külföldieket?
(zárójelben kérdezem, ha már Magyarországon annyira jó a helyzet, hogy itthon ki és hányan kelnének egy embertársuk védelmére hasonlón esetben?)

2013.04.12. 09:44:40

@andaluzkutya: en se tudom, hogy mi az a strasszko, de a piros lakk nyakorvnel mar szelektiv olvasas kovetkezett be, igy ezt a reszt mar nem is lattam. Gondolom valami csillogo flashelis nyakorv, mert ugy a kutya kevesebbet szarik az utcan?

tsabus UAE 2013.04.12. 09:45:51

A poszttal kapcsolatban leíratott minden, ami leírható.
Már csak egy valami maradt:
Köszönjük Emese !
(Kritikát bírod ?)

cukorhal 2013.04.12. 09:47:51

Olvasom a cikket, olvasom a kommenteket... repkednek az ilyen-olyan "makogom a nyelvet, huszonhatszor ismételnek el nekem mindent" sztorikat (teljesen mindegy, h a konklúzió pozitív vagy negatív volt-e a végén) és kíváncsi lennék, hogy az érintettek közül hányan tesznek úgy igazán azért, hogy minél gyorsabban tanulja meg a nyelvet, és minél ritkábban táncoljon mások vékonyka türelmén... hányan nyitottatok ki pl. egy nyelvkönyvet a héten? (Alacsony számra számítok.)

redsea 2013.04.12. 09:49:58

@Gilda66: a kulcs a férjed :) ha nem vagy helyi, akkor egy fokkal nehezebb minden, nekem 1-2 év volt, mire teljesen kialakultak a dolgok, azaz már teljesen helyinek érzem magam + ha szenzitív szolgáltatást kell igénybe, akkor egy ismert helyi ajánlásával megyek oda.

ithakan 2013.04.12. 09:52:34

@cukorhal: Nekem a németek, akik több magyart is ismernek, mind azt mondták, a magyarok kirívóan jól beszélnek németül a többi bevándorlóhoz képest, és mindig kérdezik, hogy miért van ez.
Persze most, hogy nagyon megnőtt a magyarok aránya a bevándorlók között, valószínűleg ez romlani fog. De alapvetően pozitív véleménnyel vannak a nyelvtudásunkról.

ithakan 2013.04.12. 09:53:33

@cukorhal: Ja, és hogy a kérdésedre válaszoljak: én tegnap néztem bele utoljára egy német nyelvtankönyvbe.

Shebelle 2013.04.12. 09:57:16

Feltűnt h.újabban hozzászólás növelő cikkek jelennek meg. Mintha a Határátkelő is beállt volna a sorba és eladta magát az "ördögnek"(pénz, népszerűség stb okok miatt). Csak megállapításként írom...., de remélem tévedek.

tmLaci 2013.04.12. 09:58:19

Kedves Posztoló,

elhiszem, hogy ez a tapasztalatod. Sok idős ember tart, fél az idegentől és ezért idegengyűlölő. De ez hól nincs így? Látod, a pékségben a fiatalabb korosztály lefogta a nénikét. Ezért most akkor álltalánosítani kell az egész országra, az összes korosztályra?

Ami az orvosi ellátást illeti: nem lehet az, hogy eleve TE azzal az előitélettel mentél oda, hogy ezek megint rosszúl fognak kiszolgálni engem? Hozzá jön az, hogy neked külön stressz és idegesség németül megszólalni és ezért nem barátságosan jelensz meg. Ha pl. csak 3 hét múlva kapsz terminust, akkor már rögtön személyesen veszed és felkapod a vizet? Ha flegmán, barátságtalanúl szólalsz meg akkor az orvosi asszisztens is. Honnan akarod tudni, hogy a német gyerek mit kap, az orvosi titok.

Az az érzésem az írásodból itélve, hogy a megjelenésed és a modorod miatt tapasztaltál barátságtalanságot.

Mindenesetre a németekkel nincs baj, hidd el.
Menj el dolgozni, nem lesz időd idős nénikékkel tárgyalni.
Laci

eagles 2013.04.12. 09:58:57

Nekem az az érzésem, hogy a posztoló valamiféle fényes elszigeteltségben éli a mindennapjait. Ha neki ezek a dolgok megaláztatást jelentenek, vajon hogyan élné meg egy átlag magyar mindennapjait. Itthon Magyarországon.

Például azokét, akik közhasznúként tengetik a mindennapjaikat. Akik tisztes családapa, és családanyaként éhbérért szedik a szemetet az útszélén, pedig van szakmájuk, csak munkát nem találnak. Akik lehajtják a fejüket, ha ismerős megy arra, nehogy megismerje Őket.
Akik lesütött szemmel hozzák a szomszédomnak, aki a provident helyi "uzsorás képviselője" a törlesztést.
Akik nem mernek a gyerekeik szemébe nézni, mert mindig ugyan azt a kérdést látják benne: Mi miért élünk így?

Érteni persze Ők sem értik. Mert állítólag egy tündérmesében élünk.
Csak az a baj, hogy ettől a mesétől már egy egész országnak rémálmai vannak.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.04.12. 09:59:12

@redsea: Hát ebben lehet, hogy igazad van :-)
Időnként elkövetem azt a hibát, hogy megfeledkezek arról, hogy ő svájci állampolgár és anyanyelve a francia, így nekünk tényleg kicsit könnyebben mennek a dolgaink.

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 10:00:36

Érdekesek ezek a "történetek", elég durva kamuszaga van az egész posztnak.

murrey 2013.04.12. 10:01:40

@ithakan és cukorhal: szerintem nem feltétlen kell nyelvtankönyveket bújni, ha van valamilyen alapod, akkor azt használni kell, beszélgetni a helyiekkel és visszajön hamar, arra meg lehet építkezni. nyelvet az adott nyelvkörnyezetben lehet a legjobban elsajátítani, nem az iskolapadban. hiába tanultam én az irodalmi németet, amikor itt sem azt beszélik.
(pont egy német mondta: ne menj iskolába, beszélgess a kollégáiddal :D )

Flamy (fat cat wannabe) 2013.04.12. 10:04:41

@redsea: A postoló állítólag beszél németül csak akcentussal.

De én arra céloztam h a magyar orvosokból nem nézem ki h képesek voltak helyesen diagnosztizálni bármit is; legalábbis a saját személyes tapasztalataim alapján.

mmvvm 2013.04.12. 10:05:46

@cukorhal: Most is épp a nyelvkönyv felett ülök, ha éppen tudni akarod. Pillanatnyilag a legfontosabb célom, hogy minél jobban elsajátítsam a német nyelvet, mivel itt élek, májustól dolgozom (és nem, nem mosogatni fogok), a gyerekeim itt fognak iskolába járni stb. Sajnos nem megy egyik napról a másikra, sok idö, és energia kell hozzá, de szerintem megérni! Lelkiismeret furdalásom van, amiatt, hogy az elmúlt 10 hónapban, többet is tanulhattam volna, mint amennyit sikerült, tudnék is rá jó kifogást is mondani, de nem felesleges. Magamnak tanulok, nem másnak, ha megtanulom boldogulok, ha nem az is az én bajom lesz.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.04.12. 10:05:47

@Whave: +1

De legalább hitelessé teszi a posztot, egy kamuba ilyet senki nem írna bele! :P

cukorhal 2013.04.12. 10:06:37

@ithakan: akkor nyílván nem Rád gondoltam. ;) Igen, mivel sokan tanultak németet a suliban, tényleg jó mezőnyben vagyunk alapból, szerintem is. De nem is ez a lényeg, hanem hogy ahogy látom (olvasom), sokan azt várják, hogy majd rájuk ragad a nyelv, mint a kosz. Hát igen, ezért (is) kell valakinek még 5 év után is szorongania, ha megszólal (hogy visszautaljak a posztolóra). Ez persze nem csak a No.-ban letelepedettekre érvényes (sőt!). A nyelvkönyvek nem harapnak, sőt, pl skypon egy nyelvtanár se drága, ne mondja nekem senki (két doboz cigi ára lehet kb?). És ami a éegszebb benne, hogy ha az ember kicsit is komolyan veszi a tanulást, ez a befektetés tuti megtérül (nincs szorongás, jobb munkahely?). De lehet persze makogni is, még évek múltán is...

cukorhal 2013.04.12. 10:07:53

@mmvvm: akinek nem inge...! ;) És hogy megy egyébként?

ithakan 2013.04.12. 10:09:03

@murrey: Nekem néha muszáj, mert vannak szabályok, amiket egyszerűen nem értek. Aztán megkérdezem a németeket, akikről kiderül, hogy azt sem tudják, melyik a Dativ meg a Genitiv. Volt már olyan, hogy feltettem egy kérdést (mérnöki gárdának, tehát nem nyelvészek, de egyetemet végeztek), és 8-an nem tudták megmondani, hogy két lehetőség közül melyiket mikor használjuk. Én ugyanígy vagyok a magyarral. Pl. ma az jutott eszembe, hogy miért csak Magyarországnál használjuk az -on ragot? a többi országBAN vagyunk, de MagyarországON vagyunk. Na és ez az, amikor inkább előveszek egy nyelvtankönyvet és megnézem...:)
De alapvetően igazad van, a legjobb, ha társalgok, olvasok, filmet nézek, stb. Kivéve, ha az embernek nyelvvizsga kell. Ott mindegy, ha fél óra alatt nyögsz ki egy mondatot, csak a nyelvtan helyes legyen.

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 10:10:27

@szerengeti: mármint úgy értem, hogy az attrocitás a kamu. Mégis mi történt, amikor zsömlét vett, hogy " le kellett fogni a nénit?" vagy mitől attrocitás az, hogy az öreg nénik gügyögnek a gyereknek? Kivel akarja elhitetni, hogy csak úgy alapból azért ordítoztak vele, mert miért nem Mo-n megy orvoshoz?

ithakan 2013.04.12. 10:10:44

@cukorhal: Ha statisztikát készítesz, akkor azokra is gondolni kell, akik rontják azt:)

Frau BVB 2013.04.12. 10:12:27

Én csak ülök itt és nézek hülyén! Egy emberöltőnyi éltet éltem le eddig a németeknél a családommal, de soha semmilyen inzultus, vagy bántás nem ért azért, mert akcentussal beszélem a németet. Nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy a németek sokkal kedvesebb, segítőkészebb emberek, mint amilyen a hírük. Mi nagyon szívesenélünk itt. Még, hogy nem kapsz olyan orvosi ellátást,mint a helyiek??? Ekkora zöldséget! Ez az írás vagy kamu, vagy az, aki írta, egy olyan megkeseredett, ostoba ember, akit sehova a nagyvilágba nem szabadna kiengedni.És igen, beszélni kell, jól-rosszul, tanulni csak úgy lehet! Több megjegyzést nem is érdemel ez a poszt. Buta és rosszindulatú.

DieNanny CH 2013.04.12. 10:16:20

Hahó, Posztoló! Várunk!

mmvvm 2013.04.12. 10:17:04

@cukorhal: Nem veszem! :)
Alakulok, köszönöm, már sokat megértek a beszélt nyelvböl. A beszéd még eléggé nehézkes, mert eddig nem volt kivel gyakorolnom, de most jön a jó idö, minden szomszéd kint terelgeti a gyerekeket az utcán, lesz kivel beszélgetni, na meg májustól gyakorolhatom egésznap a munkahelyemen! :

Alice in Wonderland 888 2013.04.12. 10:17:32

Nem is értem: ennyi idő alatt nem beszélsz jól németül?
Itt is hallom a magyaroktól, hogy itt él x éve és nem beszél franciául...hányszor kell még leírni, hogy az az alap, hogy az adott ország nyelvét beszélje valaki? Honnan tudja, hogy mit mondanak, ha nem is érti? Honnan tudja, hogy mi történt a nénikével, ha nem beszéli a nyelvet? Az meg pláne nem világos számomra, hogyan lehet német akcentussal németül beszélni????

Tegnap beírattuk a kicsit a francia suliba...én is magyar akcentussal beszélem a franciát, amit egyébként kedvelnek a franciák...és hihetetlenül gyorsan beszélnek hozzám, amit többnyire értek, de ha nem, akkor nem vagyok szégyelős visszakérdezni...és mindennap tanulok 2 órát a gyerek mellett, aki 2,5 éves...és eszembe sem fog jutni egy év múlva, hogy jobb lenne neki nélkülem, mert én akcentussal beszélek, ő pedig nem?! Mi ez a baromság? A gyereknek nem számít te hogyan beszélsz, az viszont pótolhatatlan, ha nem vagy mellette!

cukorhal 2013.04.12. 10:18:36

@cukorhal: igazából költői kérdésnek szántam. Szerencsére én magam is rontanám a saját statisztikámat. :)

GP4711 2013.04.12. 10:20:19

Egy kicsi bajor faluban tényleg nem olyan egyszerű beilleszkedni, mint Münchenben - nem csak külföldiként - ez sajnos tény. De az is, hogy idióták mindenhol vannak. Ha az ember idegen kultúrába kerül, egy ideig úgy érzi, hogy az idióták azért ellenségesek vele, mert idegen, vagy mert nem tudja a nyelvet. És azt is, hogy otthon bezzeg mindenki kedves. Ez akkor változik meg, ha az ember tényleg beilleszkedett: akkor azt érzi, hogy az idióták azért ellenségesek vele, mert idióták. Remélem, a posztíró is majd eljut idáig és jobban érzi magát. Üdv Bajorországból - ahol én remekül érzem magam a még erezhető akcentusom ellenére.

Alice in Wonderland 888 2013.04.12. 10:22:04

@redsea: Ez azért fura, mert én egyedül is voltam orvosnál Genfben, ahol mindenki kedves volt velem...amikor pedig meghallották, hogy magyar vagyok, akkor azt kérdezték, mikor költözöm ide végleg...igaz, én beszélek franciául és angolul is.

cukorhal 2013.04.12. 10:25:52

@ithakan: az előzőt Neked szántam, csak meghülyült az inapassom

TilosazA (UK) 2013.04.12. 10:30:51

Ezek miatt a sorok miatt azt gondolom, hogy a posztolót összekeverik muszlim nőkkel:
"Őszintén sajnálom azokat az iszlám nőket, akik analfabétán egy ismeretlen férfihoz feleségül menve, szinte még gyerekként, a kultúrájukból adódóan itt Németországban kényszerülnek élni.

De ki kell mondani, hogy nagyrészt miattuk él a felém irányuló gyűlölet a németekben, ami pedig teljesen alaptalan és csak a németek előítéletéről szól."
A másik ami előítéletre adhat okot, tizenévesen ment ki Németországba, és 5 éve van kint és 3 és fél éves a gyereke. 20 éves lehet talán, egy 3 és fél éves gyerekkel... Itthon emiatt és a fenti miatt simán romának néznék, nem? Lehet hogy kint is, és emiatt éri annyi negatív hozzáállás?

2013.04.12. 10:37:23

@Flamy: "a magyar orvosokból nem nézem ki h képesek voltak helyesen diagnosztizálni bármit is"
Azért ez is durva általánosítás. Barátnőm kisfia szívbetegséggel született, pár hónapos korában műtötték (itthon). Rendszeresen járnak ellenőrzésre, szép lassan kitanulta a dolgot.
Mivel a férje holland, visszamentek egy időre Hollandiába, most ott járnak kontrollra. Mesélte, hogy mivel kint a munkaerő nagyon drága (minden, ami szolgáltatás) a kinti ellenőrzést (UH) nem a kardiológus, de még csak nem is eü végzettségű emberke végzi, hanem vk, akit csak épp betanítottak értelmezni az UH képét. Ez az emberke közölte vele, hogy a kisfia szívéről eltűnt az a kis lyuk, amiről a magyar orvosok azt mondták, hogy sajnos egész életében megmarad. Ezt nem hitte el (bár szerette volna), ment is a kardiológushoz, aki megerősítette a magyar kollégák diagnózisát.
De ha nem tudja mire kell számítania, az asszisztens simán félrevezette volna...

2013.04.12. 10:37:34

@ithakan: ez az -ON rag marhajo, eddig sosem tunt fel, most ezen porgok :)

Egon Krenz 2013.04.12. 10:37:58

@murrey: Ez melyik közért pontosan? Szívesen elmennék oda bevásárolni. :)

Egon Krenz 2013.04.12. 10:40:01

@Frau BVB: De most miért olyan nehéz elhinni, hogy vele ez történt? Lehet, hogy a következő kerületbe/városba átköltözve ez már nem igaz itt azonban igen.

Frau BVB 2013.04.12. 10:40:09

@TilosazA: Én találkoztam (lévén taxis)egy magyar, dorogi cigánylánnyal, aki kurvaként dolgozott. Még ő is azt mondta, hogy Németországban sokkal kellemesebben érzi magát a sötét bőrével, legfeljebb töröknek nézik és nem "mocskos cigányozzák" nap,mint nap.

Frau BVB 2013.04.12. 10:45:59

@Egon Krenz: a nagy számok döntenek. Ha elolvastad a többi hozzászólást, láthatod, hogy a 99%-a a németországban élőknek éppen ellenkező tapasztalata van még a Bajorországban lévőknek is). Biztos vagyok benne, hogy a posztoló hozzáállásával van a baj. Feltételezem, hogy ott is játsza a büszke magyart, akinek mindig mindenhol minden jár, pedig, hát legfeljebb a szája. És még valami: a "náci" szóra valóban ugranak, ahogy természetesen mi is megsértődünk, ha valaki csak azért cigányoz le minket, mert magyarok vagyunk.Összefoglalva: a kedves posztolónak kell a viselkedésén változtatni, tudatosítani magában, hogy itt neki kell beilleszkedni és nem a németeknek hozzá. Vagy,ahogy többen is írták, ha annyira rossz ott, akkor haza kell menni. Ennyi.

négyszemü 2013.04.12. 10:51:15

Szerintem ezt Kumin irta álnéven, hogy csapjon már egy jót a német valagára. Kamu poszt, sok visszássággal. Undorító, hogy panaszkodik a náciomikra, de a muzulmánt már ö rekeszti ki.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 10:52:15

@Whave: nemár, tényleg nem?
pedig azt sem mondjuk sose, hogy Debrecenen, Pécsben, Győrön, Sopronon, Szegedben, Miskolcban, Budapestben, Esztergomon, Siófokban, Szombathelyben, Vasvárban, stb.
mittomén mitől vannak:D

Amarante 2013.04.12. 10:52:19

Na kedves strasszkovel diszitett, piros lakkbor kutyatulajdonos a helyzet az,hogy en erdelyikent eltem Morszagon es a nagyon beteg 2 eves gyerekemet az orvos nem vizsgalta meg,volt ugyan maganrendelese is,de egyszeuen kijelentette,hogy tobbet ne vigyem a gyerekeket,mert nem vizsgalja meg oket.A haziorvosunkhoz jartunk ,o atvette a sracokat is.Amugy Frau BVB-nek tokeletesen igaza van!!!

tsabus UAE 2013.04.12. 10:53:28

A poszt alapján, a következő kép alakult ki bennem a történetről:
Lelkiekben szőke plázacica végre kifogta a főnyereményt, egy jól kereső (német v. magyar) pasi személyében és ettől azt hitte, az élet ezután folyamatos karnevál lesz, kalandokkal és sok pénzzel. Lovag úr azonban Németországban kívánja biztostani Barbi számára a mindennapi műkörmöst, ezért a csajszinak haladéktalanul hóna alá kell csapnia a kis gülüszemű kutyautánzatot és üget ő is "Németbe". (Természetesen, még indulás előtt gondoskodik róla, hogy a kutyaizé nyakörve olyan strasszos legyen, mint az ő öve, amit a diszkóban szokott hordani.)
Röpke 5 év alatt kiderül, hogy gyerek ide, gyerek oda, bazira unatkozik Unterspriccenhofban, ahol még plázák sincsenek, ráadásul ezek a tulok germánok se beszélnek magyarul. Mi több, a hetvenes korosztály még el is gázosítaná őt azonnal, de ezt néhány magyar emigráns megakadályozza.
Végső elkeseredésében ír egy segélykiáltással felérő posztot a Határátkelőre.
Nekem ez jött le...

2013.04.12. 10:53:32

@Babette_: ELEG, teljesen osszezavarodok a sajat nyelvemtol :)

2013.04.12. 10:58:12

@tsabus: nagyjabol ez :)

akinek az altalad is korulirtnal valamennyivel tobb esze van, az pl nem hisztis, csapongo felmondatokkal fejezi ki azt, hogy mindenki idiota, csak o a helikopter. De informacio ugyebar nincs is a posztban... :)

lisandra 2013.04.12. 11:01:01

-kedves magyar anyuka,ha neked ott annyira rossz miért nem jössz haza? meg mondom én miért mert itthon aligha engedhetnéd meg magadnak hogy 80 eurot fizess 20 perces vizsgálatért,örülnél hogy az államira be mehetsz s ugy bánnak veled mint a kutyával(tisztelet a kivétel)
-ha ugy viselkedsz az emberekkel ahogy tőlűk várod hogy veled viselkedjenek sehol a világban nem fognak bántani mert nem beszéled a nyelvüket
-az emberek kedvesek ha mosolyogsz rájuk de ha érzik a gyülőletett benned gyűlőlni fognak ők is
-én egyáltalán nem beszélek németül és rengeteg ember kedves,segitőkész itt Bécsben,a magam modján én is probálok az lenni azzal hogy mosolygok rájuk és igy érzik hogy jól érzem itt magam,szeretem őket és hálás vagyok hogy jobban élhetek mint otthon
-ha ennyi gyülölet van benned mit tanul a gyermek(kek)?

Egon Krenz 2013.04.12. 11:03:32

@Frau BVB: Ez így van. Bár én a hazamenetel előtt a helység váltást javasolnám. Nyilvánvaló az is, hogy egy százmilliós országra nem lehet ráhúzni azt, hogy csak ilyenek vagy csak olyanok.

Viszont a cáfolatokban érzek egy ilyen "na nehogy má' kritizáld ezt a csodálatos népet" felhangot.

Én elhiszem, amit a posztoló írt. Biztos van ilyen is.

Yasmin5 2013.04.12. 11:04:31

Hat ez meg mi???? Megalakulasa ota olvasom ezt a blogot, de eddig ez az elso poszt aminel tehetetlen duhot erzek.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.04.12. 11:08:26

@Los Alamuszi: "Azért ez is durva általánosítás. "

Természetesen. Minden vélemény az - én ezt a saját és szűk családom és baráti köröm élményei alapján szűrtem le. És ha éppen kicsivel jobb kedvem lett volna akkor azt is odaszúrom, h tisztelet a kivételnek mert találkoztam már én is MOn jó orvossal - de ma nem vagyok éppen ilyen hangulatban.

Azt persze szerencsének tartom h hasonló szívvel kapcsolatos problémája senkinek nem volt a fenti körben, úh ez a része nem került bele a szubjektív mintámba.

Mindenesetre az orvosokkal kapcsolatos véleményem megegyezik a tanárokról alkotottal. A sok középszerű és kifejezetten pocsék között nagyítóval de lehet találni pár olyat aki tényleg komolyan veszi és színvonalasan műveli a szakmáját.

Apfelzimt [DE] 2013.04.12. 11:11:50

ez egy marhaság.
Èn is Németországban élen 4,5 éve.
Képzeld, ha nem tudsz németül Németországban az bizony hátrány! Miért olyan meglepö ez?
Nem részletezted hogy miért nácik a nénik? AZért mert gügyögnek a gyerekhez?
Vagy mért vonszolták ki a másik banyát a pékségböl?

Ha meg No-ban élsz, tudhatnád hogy a bajorok különösen érzékenyek a nyelvtudásra és ha nem beszéled a nyelvet a földbe döngölnek.
Sokszor járok München és környékén a német párommal, de azon kívül, hogy nem kedvesek (pl a német barátommal és a szüleivel nem kedvesek, tehát rasszizmusról szó sem lehet)

Tudod hogy van a szabály, a kisebbség alkalmazkodik a többséghez, beszéld a nyelvet annyira jól amennyire lehet.
A gyerekkel milyen nyelven beszélsz ha németekkel vagy körülvéve (pékség stb)?

Nem tudom miért váltasz ki ilyen reakciót az emberekböl, de én sok külföldit ismerek itt és még soha nem hallottam ilyen vagy akárcsak hasonló esetekröl!

Apfelzimt [DE] 2013.04.12. 11:14:47

Lemaradt:
Sokszor járok München és környékén a német párommal, de azon kívül, hogy nem kedvesek (pl a német barátommal és a szüleivel nem kedvesek, tehát rasszizmusról szó sem lehet) nincs más gond. Sokszor találni kedves embereket is.

mommmmo 2013.04.12. 11:21:41

Mondjuk azt az oregneniset en sem ertettem, a ven naci gugyogni akart volna a szoke kekszemu gyerekenek, de a tobbiek kivezettek, hogy ne gugyogjon mar??

zsircica 2013.04.12. 11:22:18

Mi 2 éve élünk Bajorországban. Az emberek sokkal kedvesebbek mint Budapesten, mosolyognak, még akkor is, ha tudják, hogy külföldiek vagyunk. SOSEM ért minket hátrányos megkülönböztetés. Az orvosnál is ugyanolyan ellátást kapunk mint bárki más. Ha kiderül, hogy magyarok vagyunk, mindenki elmeséli a régi balatoni v Hungaroringes élményeit. :)

2013.04.12. 11:23:28

@Flamy: mondjuk úgy, hogy a közegészségügyben/oktatásban többnyire ez a helyzet, és tisztelet a dokiknak, akik az alacsony fizuja kontra iránta támasztott elvárások közepette valóban lelkiismeretesen végzi a munkáját. Magyarán nem azért nem gyógyít meg, mert nem tudna, hanem mert nincs rá energiája/kedve.
Mondjuk, ez is szar dolog.... :-(

Azt meg nem értem, miért jó az, ha valaki netán olyan posztot írna, ami úgy kel Mo védelmére, hogy eltagadja az itthoni sok szart (bebizonyítva, hogy kint sincs kolbászból a kerítés)?
Akkor lesz itthon Kánaán, ha nem azt bizonyítjuk be a szarról, amiben tapicskolunk, hogy csokoládépakolás, hanem teszünk érte, hogy eltakarítsuk....
És attól sem lesz senkinek jobb kedve, hogy megpróbálják bizonyítani, hogy szar kint is van (naná, hogy van!!!!), tehát teljesen természetes dolog, hogy itthon már az orrunkig ülünk benne.

Eiknarf 2013.04.12. 11:25:19

Nem szoktam ilyesmire reagälni, de ez a post kiverte a biztosítékot.

Münchenben élek és két év alatt SOSEM ért még ehhez a legkisebb mértékben hasonló "inzultus".
Söt. Ponthogy a legmesszemenökig korrektek és aranyosak az emberek.

Szóval két eset lehetséges:

- az iro pesten ül és unatkozott, troll post
- tényleg kinnt él, de akkor sürgösen egy pszichológushoz elhúzni cicäm, mert läthatón a pincsikutyäs hülye picsa prototípusa vagy

2013.04.12. 11:26:44

@mommmmo: pl. a néni gügyögni kezdett, akár azért, mert a kiskölyök tényleg ÁRJA kinézetű volt, de anyuci nem vette a lapot, és mondjuk magyarul visszaszólt, amire szóváltás kerekedhetett, mire anyuka ott is lenácizta a nénit, akinek erre valóban súlyosan elgurult a gyógyszere?
Csak egy teória, de tkp. így a néni tkp. még tényleg lehetett náci, csak érzékeny, ha az orra alá dörgölik. :-D

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 11:31:09

@szerengeti: hiába... leszedte róla a tinyurl-t

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.12. 11:32:56

én nem értem, a sok kommentelő miért akad ki azon, hogy a posztoló nem tud németül. Nem tud az még magyarul sem, innentől min csodálkozunk?

Coligny 2013.04.12. 11:33:00

Én 3,5 évig éltem Németországban, soha nem találkoztam negatív hozzáállással, csak mert magyar vagyok, sőt. De attól még nem kell azt gondolni, hogy kamu a poszt, vagy bizonyos következtetéseket levonni a posztoló pszichés állapotáról (a stílus már más kérdés). Ő így érzékeli a valóságot, azt írta le, amit tapasztalt. A magyar helyzetet taglaló posztoknál ugyanez mehetne fordítva, de csak azért nem fogok lehülyézni senkit, mert én nem tapasztalom azokat a negatív dolgokat, amiket ő leírt.

cukorhal 2013.04.12. 11:34:04

@murrey: Sokaknak alap sincs, illetve a nyelvtant helyesen csak könyvből megértve tudod elsajátítani. Nyílván nem azt mondom, hogy csak és kizárólag a könyv felett kell görnyedni, de ahogy írtam, a "majd rámragad" a lusták politikája. Valamint ahhoz, hogy az ember a kollégáival beszélni tudjon, figyelje és eltanulja, hogy mit és hogyan mondanak, nos ehhez szintén kell már egy bizonyos fokú tudás.

Eiknarf 2013.04.12. 11:35:06

@tsabus: +1

Kb pont ugyanez jött nekem is ät :)

Amarante 2013.04.12. 11:38:50

@Réka ‎: Hehehe!:):)Pont az jott le nekem is elsore,hogy a holgyemenynek csupan 1-2 osztallyal lehet tobb,mint a vonatnak:):):)

Nitnitnit · http://lifewiththecats.com 2013.04.12. 11:40:02

Nem lehetne egy bizonyos színvonal alatt nem megjelentetni egy-egy cikket? Aki ilyen stílusban ír és kiabál róla a primitívség, azt nem azért alázzák meg mert nem német, hanem egyszerűen azért, mert buta. Más kérdés az ezerszer lerágott csont, hogy nyelvtudás nélkül maximum turistának megyünk, nem élni. Azt hiszem ez volt az utolsó poszt, amit itt elolvastam :-(

SilentDreams 2013.04.12. 11:41:49

@Eiknarf:

"Szóval két eset lehetséges:
- az iro pesten ül és unatkozott, troll post
- tényleg kinnt él, de akkor sürgösen egy pszichológushoz elhúzni cicäm, mert läthatón a pincsikutyäs hülye picsa prototípusa vagy"

Hahhhhh, ez nagyon jó, nem is fogalmazhattam volna meg jobban...! :))))

Teljesen feldühitö írás, föleg itt Németországban olvasva. Természetesen érik az embert itt is rossz élmények, találkozik az ember aberráltakkal, de egyáltalán nem ez a meghatározó. A poszt alapján a posztoló élete már 5 éve maga a pokol: napi szinten egymást követik a szörnyübbnél szörnyebb események, és a posztoló könnyes szemmel gondol vissza a jóságos Magyarországra, ahol minden, de minden ezerszer jobb...
Es valamiért tovább szenved ebben a borzalmas országban.... jajjjjj :))))

2013.04.12. 11:41:52

@cukorhal: ezzel nem feltetlenul ertek egyet.

engem vilag eletemben hatraltatott, hogy a nyelvtant probaltak otthon a fejembe tomni anelkul, hogy eloszor legalabb alapveto kommunikacioban megedzettek volna picit. Legalabbis nehezen fogtam fel az "ures" szerkezetet, magolas altal, ha egyszer nem tudom, hogy mikor es mit lehet erre a szerkezetre rahuzni.

Aztan kettannyelvu szakkozepbe dobott a sors, ahol a kommunikacio-nyelvtan arany nagyjabol 90%-10% volt, es imadtam, egy ev alatt osszejott a felsofok.

A mai napig nem azt gondolom at, amikor valami bonyolultabb tobbszorosen mellerendelt osszetett mondatot probalok osszerakni, hogy milyen szabalyokat is tanultam anno errol es melyik igeidot is kene a 12-bol alkalmaznom, hanem keresek a fejemben egy hasonlo dolgot kifejezo peldat egy sorozatbol, filmbol, dalszovegbol, es a szavakat cserelem ki benne.

Roviden: soha eszembe sem jut a nyelvtan, pedig a kiejtesemet leszamitva, eleg helyesen es valasztekosan beszelek.

Eiknarf 2013.04.12. 11:42:53

@Nitnitnit: mostanäban nagyon sok a trollmágnes post...

gondolom kell a lätogatottsäg..

Visszasírom az origos idöket..

SilentDreams 2013.04.12. 11:43:17

Határátkelö: Benned nem merült fel, hogy ezzel a poszttal valami nagyon nincs rendben és rá kellene kérdezni a posztolótol bizonyos dolgokra, mielött ezt igy megjelenteted....?
Oké, hogy ne csak a szép dolgok hagozzanak el egy-egy országról, és tudjuk meg a problémákat is, de ez így eléggé vállalhatatlan....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.12. 11:44:16

azért szeretném remélni, hogy a leírtak nem általános mindennapok.:S

ithakan 2013.04.12. 11:45:51

@Whave: Szólj, ha rájössz, miért van!:)

cukorhal 2013.04.12. 11:51:24

@Whave: persze, mert felsőfokon beszélsz, még jó, hogy jön magától, és nem táblázatokban gondolkodsz. De én még mindig azokról beszélek, akik zéró, vagy minimál tudással mennek ki egy országba, és évek múltán se képesek az alapvető mondatoknál többet összerakni. Igen, igaz, beszélni kell, minél elöbb, minél többet, de ahhoz, hogy az ember a "gud morrrrning hóvárjú"-n túl jusson, igen is kell a tanulási igény, és a könyv!

ithakan 2013.04.12. 11:51:26

@Babette_: ez is igaz, de az országoknál minden -ország végűnek -ban a ragja, kivéve Magyarországot! A városoknál el tudom képzelni, hogy valahogy a végződés miatt van vagy nem tudom. Németeknél is van die névelős ország pl., ezt el tudtam fogadni. De mikor két összetett szónak ugyanaz az utolsó szava (ország), és más a ragja... Ez nem logikus számomra. De tuti velem van a baj, borzasztó magyar tanár lennék.

SilentDreams 2013.04.12. 11:56:11

@doggfather: Németországban élek 2. éve, ami még nem sok, de elég sokmindent tapasztaltam már, mert egy faluszerü kisvárosban lakom, egy közepes városban dolgozom és a közeli metropoliszban is szoktam járkálni :)

A saját tapasztalataim alapján nagyon nehezen lehet még csak kikényszeriteni is, hogy valakinek olyan hétköznapjai legyenek itt, mint amit a posztoló sugall. Egyszerüen, ha még direkt provokál is az ember, akkor is a többség elég okos ahhoz, hogy ne menjen bele a provokációba, így nem lesz belöle orditozás és veszekedés.
Ahhoz, hogy ilyenek legyenek valaki hétköznapjai, szerintem a legproblémásabb alakok társaságát kell folyamatosan keresni és provokálni öket...

Vagy egyszerüen elég lehet annyi, ha valaki velejéig utálja az országot, ahol évek óta él, elöítéletes az itt élökkel, és ezt a gyülöletet sugározza mindenkire maga körül...?

heliox 2013.04.12. 11:56:15

Ha nem tudod a nyelvet, nem tudod megítélni, hogy hogyan viszonyulnak hozzád. Négy év külöbséggel voltam egy országban kétszer, közben itthon megtanultam a nyelvet. Egy másik országot, és más embereket találtam. Az első alkalommal úgy éreztem, hogy mindenki pökhendi és arrogáns, a amásodik esetben azt éreztem, hogy mindenki barátságos.

2013.04.12. 11:56:51

@cukorhal: de pont ezt mondom, angolul ugy tanultam meg teljesen nullarol tinikoromban, hogy

1., neztem a rajzfilmeket, amiket nem ertettem, de szerettem
2., jatszottam jatekokkal, amiket nem ertettem, de akartam
3., ezaltal lett olyan passziv tudas a fejemben, hogy kozephalado csoportba raktak az amerikai tanarok, ugy hogy elotte sosem tanultam angolt (nemetes voltam altalanosban)
4., ebbol jutottam el egy ev pofazassal (heti 20 ora angollal) a felsofokra.

A nemetet 11 evig probaltak a fejembeverni, a mai napig max annyit tudok kibokni, hogy ich spreche nur ein bischen (legalabb valamennyire ertem oket mondjuk), hisz nem voltam kiteve olyan kornyezetnek, ahol ragadna ram, csak a nyelvtant kertek szamon, meg magoltattak a sok szart.

Tartom az allaspontom, hogy bar a nyelvtan termeszetesen szukseges valamilyen szinten, de ABSZOLUT masodlagosnak kene hogy legyen, amikor nyelvet tanulsz. Sokkal fontosabb a rutin felepitese.

ithakan 2013.04.12. 12:00:04

@szerengeti: köszi, én azt hiszem, megvilágosodtam

Eiknarf 2013.04.12. 12:02:00

@SilentDreams: Esetleg már ismerik a környéken, mint a "magyar rém" és direkt szivatjäk :D

Eiknarf 2013.04.12. 12:04:28

@Whave: èn némettel voltam így, gyerekkoromban pro7, sat1-et néztem és egyszerüen megragad az emberben..

13 évig nem hasznältam, kijöttem Bajororszägba, és 2 hónap alatt minden visszajött, most folyékonyan beszélek.

Tényleg hihetetlen, hogy a gyerekfej olyan mint a szivacs ha nyelveköl van szó.. :)

2013.04.12. 12:07:41

@Eiknarf: igen, es fantasztikus oktatasi rendszerunk ezeket a szivacs-eveket cseszi el agyatlan baromsagok, definiciok, szabalyok magoltatasaval, amivel az erdekes temakat is siman meg lehet olni...

Ruhelltem is a nemetet pont a fentiek miatt, pedig ma mennyivel beljebb lennek, ha beszelnem rendesen, 29 evesen meg mar nem ugyanaz a helyzet, hiaba probalkoztam tobbfele tanfolyammal es tanarral, na :)

SilentDreams 2013.04.12. 12:09:23

@jova68: "....Jártunk a bajoroknál, nem lopták bele magukat a szívünkbe. Üres mosolygás. Egy alkalommal szállodát kerestünk Neuschwanstein közelében. Négy személyre van szoba? Van. Jó, két felnőtt, két kisgyerek.
Ööööö... mégsincs."

Ilyen is van persze.
Meg olyan is, hogy....épp én is nem rég a Neuschwansteini kastélynál jártam és az elöre lefoglalt egyágyas szobát a tulaj simán elcserélte nekem ugyanolyan áron egy "szabadon maradt" kétágyasra, mivel megtudta, hogy mennyire örülnék annak, ha a kastély a hotelszobából is látszana...

Igy lett ágyból :))))) Európa egyik legszebb kastélyára nézö szobám a bajor tulaj javaslatára. Hát ilyen is van.... Naná, hogy engem teljesen lenyügözött és mivel minden mas is stimmelt, biztosan ide megyek ill. másnak is ezt a helyet ajánlom, ha a környéken jár.

s.s.zsuzsa 2013.04.12. 12:14:20

@Koós:
Hát ezen a hozzászóláson , nagyon jót mulattam. :-)
Bunyó, nagyi ki, király. :-)

anestesilege 2013.04.12. 12:15:51

@tsabus: Valszeg nem csak "lelkiekben" szoke a plazacica, hiszen valamihez a kutyaja "stilusat" is illesztette...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:16:49

Frau Muller nem kapott a peksegben sajtos stanglit ez ert egy nagy soskiflivel rarontott a magyar bevandorlora azt ordibalva, hogy budos kuruczok eleszitek elolem a stanglimaimat!
etessetek a gyerkeiteket turo rudival, ne a mi bajor stanglinkkal!
erre a pekseg bekejet fenntartani akaro 2 bekesen kavezo bornadragos Ur kivezette a nenit, aki meg ordibalt, tipikus bayerisch! Kovacs Szilvikenek Herr Muller karpotlasul gugyogve at akart nyujtani egy sosperecet, de Szilvike akcentus nelkul kozolte, nekem ne gugyogj vazze!
a sarokban Stirlicz bekesen felnyitott egy zacskostejet es azt gondolta, hat kellett ez nekunk?

Eiknarf 2013.04.12. 12:19:03

@Whave: Hät jah, a nyelvoktatäs nälunk azt jelenti, hogy a 23. igeidö pontos definiciójät tudjad, de beszélni senki sem akar.

Ismerös ELTE BTK angol szak, de angolul nem tud kommunikälni..

SilentDreams 2013.04.12. 12:20:08

@Eiknarf: "A magyar rém" :)))))))))))))))))

Kávézó idös nénik egymás közt:

- Nézd, jön a magyar rém zsemlét venni....
- Tényleg......, biztos megint Brötchen-t kér majd Schrippe helyett...
- Biztosan! Ma a kávét öntsük rá, vagy csak a haját húzzuk meg...? :))))

Amúgy az RTL, SAT1, Pro7 trió nálam is meghatározó volt a nyelvtanulásban a 80-as évek végén ill. a 90-es években, mint ahogy aztán az "Most wanted" Ray Cokes-szal az MTV Europe-on... azt nagyon visszasírom azóta is.

2013.04.12. 12:20:10

@hagyma: nagyon Moldova... :)

marczy 2013.04.12. 12:22:54

Bajorország Németországon belül is elég gazdag környék. Öcsém másfél évet lehúzott ott, én is kimentem hozzá. Bajorul sajnos nem tudok, nagyon nehezen értem, ha valaki abban az őrült erős tájszólásban beszél. Szerencsére sem ő, sem én ilyesmit nem tapasztaltam, öcsém közmegelégedésre dolgozott, pedig rengeteg külföldi és német között kellett helyt állnia. De a főnöke is rendes volt, úgyhogy örülhetett a szerencséjének is.
Viszont a főnök sem volt bajor, úgyhogy ő is kb. annyit érthetett belőle, mint én. De a fentiek miatt már 30 éve csak Hochdeutschot beszél, azt legalább mindenki érti.

Én viszont elmentem még egy másik helyre is (Bajorországon belül), amivel még a szívükbe is be tudtam lopni magamat, mert olyan bajor dologba kapcsolódtam be, amit abban a faluban még Bajorországon kívülről sem próbált senki, nemhogy külföldi (Münchenben már akad ilyen magyar...). Lehet találgatni, mi lehetett ez... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 12:26:20

@Whave: Kernesre probaltam irni, de akkor nem sikerult:)

goAUS 2013.04.12. 12:26:41

Nekem az jön le a posztból, hogy itt nem a németekkel, hanem az íróval van komoly gond. Ha tanácsolni kellene valamit, nézzen magába, ha nem, költözzön haza.

SilentDreams 2013.04.12. 12:27:51

@marczy: Megnyerted a Leberkäse vagy Schweinshaxe-evö versenyt? :)))

Eiknarf 2013.04.12. 12:30:15

@marczy: Butterbretzel kenö verseny? :)

Daniel M. 2013.04.12. 12:37:33

@NIKI LAURA: Újabb tipikus beszólásos hozzászólás, amit már megszokhattunk.

A sémád :

1. Posztírót lehülyézni valamilyen formában
2. Bebüfögni valami okosságot.
3. Megpróbálni elhitetni mindenki mással, hogy hülyék és csak Niki Laura a helikopter.

A fine day to exit 2013.04.12. 12:40:32

Hát ez félelmetes írás volt, na.
Az ellenpéldák táborát gyarapítva.. Én magam egy alig ezer főt számláló bajor faluban, annak is a külső, erdőszéli egy utcás részében élek (akárhogy is számolom, csak 5 ház van itt összesen). Ez tehát nem éppen a multikulti, színes, befogadó, nagyvilági város legékesebb példája.. Az - egyébként könnyen - megszerzett bizalomért valamit azért nem árt letenni az asztalra (pálinka, gulyásleves.. ill. elvontabb értelemben némi érdeklődés az emberek felé.) S lám, gond egy szál sem, sőt. Ja és még valami. A kutya Németországban nem dísznek van - tessék csak felakasztani a csillogó nyakörvet inkább a karácsonyfára..

TH 2013.04.12. 12:48:06

Azt hiszem, a probléma itt kizárólag a posztolóval van, egyetértek sok előttem szólóval.

Zizifull 2013.04.12. 12:50:26

Akkor csak roviden: 3 ev Nemetorszag, Bajor kisvaros. Nem tapasztaltam problemat a szegenyes nyelvtudasom miatt. A felesegemre egyszer szolt ra egy neni a buszmegalloban, hogy beszeljen a gyerekhez nemetul, mert Nemetorszagban el. Az illeto lengyel bevandorlo volt. Erre a melletunk allo echte nemet neni szolt ra a legynel nenire, hogy ne cseszegessen minket, had' tanulja meg eloszor a gyerek a sajat nyelvet.

@cukorhal: Ertek az informatikahoz, de a nyelvekhez nincs tehetsegem. Belevertem nagynehezen valamilyen szinten az angolt a fejembe, most probalom a nemetet.

Pszt! 2013.04.12. 12:57:33

Az anyukat, aki meg akarja magyarázni az orvosnak, hogyan gyogyitsa meg, sehol sem szeretik. Nem értem mitől nácik a német oregasszonyok. Az iszlám szomszéd miért a németek hibája? Szerintem ezzel a hülye pics.val van a baj! :-D

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 13:00:07

@Egon Krenz:
biztos van. mint ahogy olyan is, mint spangola írt, hogy naponta megtámadják a buszon.

csak elég nehéz elhinni.

Egon Krenz 2013.04.12. 13:08:04

@Babette_: Olyan postot soha senki nem fog írni, ami mindenkinek tetszik/ egyetért. Mondjuk ezzel a többség nem értet egyet.

Egon Krenz 2013.04.12. 13:08:54

@Daniel M.: Niki Laura üdítő színfoltja a komment folyamnak.

andaluzkutya 2013.04.12. 13:09:12

@cukorhal: @Whave:
Hogy beleszóljak az eszmecserétekbe:
Nemrég vodkáztam lengyelekkel (hiba volt) és ott az apuka soha egy percet nem járt tanfolyamra, vagy nyitott volna ki egy könyvet a befogadó ország nyelvén, ennek ellenére érthetően, és szerintem jó nyelvtannal beszélte az adott ország nyelvét (nem Lengyelországban vagyunk). Azt mondta, hogy a munkája során a kollégáitól tanult meg norvégul. Én soha nem tanultam így, bár szerencsére (szinte) mindig beszédcentrikus nyelvtanáraim voltak, de nekem mindig volt melle "elméleti háttér", nyelvtan, stb. Tehát van ilyen is, olyan is.

buday008 2013.04.12. 13:13:01

Én nem csodálkozom a németek útálatán, amikor nekem már itthonról olvasni sok azt , a sok bevándorlót aki ellepte őket. hülye politikusaik orrbaszájba beengednek mindenkit közben meg nem veszik figyelembe hogy a 80 százalékuk kizavarna ma márminden külföldit. Multikulti bebukott ez van. Úgy vannak a külföldiekkel mint a magyarok nagy része a romákkal-kényszerű együttélés.Hivatalosan senki nem ismeri el , csak otthon megbizható személyek közt. Kár itt ráerőltetni a keveredést bármelyik népre is. Mindenki menjen haza ott tegyen rendet ahol él. én sem vagyok kíváncsi afgánokra...

andaluzkutya 2013.04.12. 13:17:00

@buday008: Amikor azt írod, hogy " Mindenki menjen haza ott tegyen rendet ahol él." akkor arra gondolsz, hogy mindenki menjen vissza az afrikai szavannákra? Vagy esetleg vissza a fára? Vagy hol kell meghúzni a határt, amikortól nincs több migráció?:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 13:18:59

@ithakan: hawaii? zanzibár? madagaszkár? Thaiföld?

sánta vas 2013.04.12. 13:19:47

Na ennyit a nyugati toleráns, multikulti társadalmakról, akik osztják az észt, és folyamatosan bírálnak minket. Bagoly mondja verébnek..?
Franciaországban mi is történt néhány éve? Begyűjtötték a román és bolgár cigányokat, és repülőre rakták őket.

平八 2013.04.12. 13:20:54

Sajnos a német az egy sz*r nép, ha tetszik, ha nem, ezen nem meglepődni kell, hanem elköltözni és hagyni, hogy a románok és törökök szépen szétlopják az országot, meg is érdemlik. Sajnos abban a "megtiszteltetésben" kell élnem, hogy évente egyszer át kell haladnom az országon... nem szívesen teszem és a lehető legminimálisabbra csökkentem a németekkel való érintkezést, ami nálam a nullát jelenti. Arrogáns bunkók akik csesznek bármiben is segíteni. Nem is kell ott élni, elég, ha csak turista vagy és egy nap alatt megutálsz mindenkit. Nekem sem volt nehéz, pedig igyekeztem jól érezni magam. Angollal meg inkább ne is próbálkozz, mert még jobban besértődnek rajta, mint a franciák.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 13:21:28

@hagyma: Stirlitznek igaza van- gondolta a zacskóstej.

Fejesrob 2013.04.12. 13:21:44

A németek nagyon utálják a bevándorlókat, de így volt 30 éve is, nem véletlenül nem mentem ki, pedig mindent elintéztek volna. Nagyon, Mo-n erősen kommunistának számító módon mossák az agyukat, de valójában ez kidobott pénz, a feljelentés pedig nem magyar, hanem a németek sajátja, mondhatni a társadalmi fegyelmük alapja. Elképzelhetetlen dolgokért feljelentik egymást.

Itt Mo-n egyfajta libsi hisztéria van, hogy Mo. mennyire nem befogadó ország. Pedig nagyon is az, sok dolog máshol elképzelhetetlen, ami nálunk teljesen természetes.
Ezért is örülök, amikor pld. egy Kertész kimegy, ott ő max. egy szűk terráriumban mozoghat, míg itt övé lenne az egész ország.

anarch 2013.04.12. 13:22:49

@SilentDreams: vagy csak egyszerűen jön a második gyerek, nem kell feltétlenül rosszra gondolni. A hormonok durván befolyásolnak.

sánta vas 2013.04.12. 13:24:06

@Zizifull: Én is úgy tudtam, hogy inkább a keleti részekre jellemző Németországban az idegengyűlölet. Különösen Berlin külső kerületeiben jellemző.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.04.12. 13:24:22

Most jöjjön az,hogy gondolkodnak a németek a magyarokról.

Német ember meséli odahaza:
-Képzeljétek milyen rendesek ezek a Magyarok!
Az ember eltéved a városban,egy ember felveszi az autójába,meghívjí magához vacsorázni,és megengedi neki,hogy az éjszakát is nála töltse.
-Ez mind veled történt,Hans?
Nem,a húgommal.

Bocsi.:))

xlngx 2013.04.12. 13:25:57

Most Nemetben elek de mar eltem elotte is itt 1 evet, Bajorban mindketszer, es valami nagyon nem stimmel itt, en is alapszinten beszelem a nyelvet de ugyanannyi bunko van itt is mint mashol. Sot ha a nemetek latjak hogy kuzdesz a nemettel igazan segitokeszek, es latszik rajtuk hogy ertekelik. Alapvetoen mindenhol baratsagosak, persze itt is vannak negativ peldak mint mindenhol a vilagban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.04.12. 13:25:58

De..dehát a németek rendesek,mert megbánták a holokausztot.....!

christophe 2013.04.12. 13:26:43

Kamu poszt,ha mègsem,akkorcsak 1kèrdès mi a f.....èrt nem mèsz vissza M.o-ra,ha ott minden olyan jo.

drover(fanyul társa) 2013.04.12. 13:27:22

Hazudik, vagy valami nagy gáz van a T. posztoló körül..
14 évet éltem Münchenben, soha nem volt problémám, még "kezdő", iskolás németes koromban sem. Sőt, a bajor munkatársaim kifejezetten segítettek a német-bajor "fordításban," mert ugye ha a T. posztoló nem tudná, a kettő nem ugyan az...
Én csak segítőkész emberekkel találkoztam, igaz az említett muzulmánok közelében sem fordultam meg.

micsoda? 2013.04.12. 13:28:13

Jó pár évig éltem Németországban. Ami biztos, bárhol is éljek,amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Szerintem a poszt írójának nincs erről tudomása.
Tudomásul vettem, hogy más a német ember mentalitása, mint az enyém és alkalmazkodtam. Nagyon sok kedvességet kaptam. Más volt a helyzet a poroszoknál. Ott is a közvetlen szomszédok rendkívül kedvesek voltak, a városban már kevésbé. Embere válogatja, mint itthon. Ajánlom a poszt írójának menjen itthon üzletbe, netán intézzen hivatalos ügyet, mint a robotok, szenvtelen arc, semmi kedvesség.

Fejesrob 2013.04.12. 13:28:47

@Frau BVB: Ha cigány lennék, én is simán emigrálnék, de a helyzet az, hogy ezt a cigányok maguknak köszönhetik.

Mert megkérdezlek téged: Vennél cigányos házban lakást, vennél cigánytól autót, vagy bármi mást, parkolnál cigányok lakta helyen?

Na ez az.

Persze nekem is volt cigány kolléganőm és kurvára nem cigány mentalitással, de hát a szúnyogok között sem válogatod ki a hímeket a szúnyoghálóddal.

tableno 2013.04.12. 13:32:29

@SilentDreams: "Amúgy az RTL, SAT1, Pro7 trió nálam is meghatározó volt a nyelvtanulásban a 80-as évek végén ill. a 90-es években" - és mit szóltak a németek, amikor üdvözlésül az ott megtanult "jaaaa, das ist schön, Du machst mich heiss!" formulát alkalmaztad? :)

SzumóNé 2013.04.12. 13:38:54

Bar en Hessenben elek, raadasul egy kis faluban (am kozel egy nagyvaroshoz :) ), de meg sosem ert inzultus az itt toltott 2 evem alatt! Pedig nem szuper a nemetem. Minimalisan tudtam, vagy inkabb ertettem nemetul, amikor kijottunk, 6 honapja jarok nyelvsuliba, most lesz majd a kozepfoku nyelvvizsgam. A boltban, orvosnal, akarhol, mindig elmondom, hogy elnezest, nem jo a nemettudasom (rendszerint ezzel kezdem) es soha nem neztek le ezert. Inkabb segitokeszek voltak. Volt, ahol kijavitottak, amit mondook, de ezzel meg ugy voltam, hogy ezzel is csiszolom a nyelvtudasom. :) (A ferjem pedig egyelore csak angolul tud, itt kifejezetten orulnek neki az emberek a szuk kornyezetunkben, hogy vele gyakorlhatnak... :) )
Szoval valami nekem nagyon nem stimmel ebben a sztoriban....

oldyopty 2013.04.12. 13:38:57

Nem olvastam el minden hozzászólást, de a posztoló és a vele egyetértők sűrgősen nézzenek a tükörbe.
A problémát önmagukban keressék.
Évekig éltem Bajorországban családostól, de a munkám révén gyakorlatilag egész Németországot bejártam.
Állítom, a németek és a bojovárok (bajorok, akik genetikailag nem germánok, hanem a népvándorlás első hullámával a mai Bajorország és Ausztria területén telepedtek le) sokkal toleránsabbak és befogadóbbak a magyaroknál.
Soha nem volt sem nekem, sem a családtagjaimnak (a nyelvet csak törve beszélő feleségemnek sem!) a leírtakhoz hasonló inzultációban, konfliktusban.
Ez az egész vagy egy a németekkel szembeni szubjektív előítélet, vagy szimpla hazugság a poszt szerzőjétől, s mint már említettem a vele egyetértő gyűlölködő hozzászólóktól.
Nagyon szomorú....

bodesco 2013.04.12. 13:39:37

Én a poszt alapján felismertem az illetőt. Ismerem személyesen is. Nem messze élek tőle nagyon kedves németekkel körülvéve. Véleményem szerint nem a németekkel van a baj.

2013.04.12. 13:39:37

@tsabus: ondjuk megértem a náci nénit a hentesnél, ha egy kikent kifent plázacica beáll a sor elé, és rossz németséggel, de megfelelő felsőbbrendűséggel közli, hogy kér fél kiló bélszínt, a legszebből, de darálva, mert a kutyának lesz!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 13:40:20

@Babette_: romlott volt a tej, gondolta a zacsko

anarch 2013.04.12. 13:43:06

@tableno: basszus... most miattad próbáltam rákeresni milyen lehet egy németjuhász piros lakk nyakörvvel kövekkel kirakva... hát NSFW találatok jönnek... dobogó szívvel figyelem mikor törik rám az ajtót az IT-sek.

2013.04.12. 13:44:05

@平八: Arrogáns bunkók akik csesznek bármiben is segíteni. Nem is kell ott élni, elég, ha csak turista vagy és egy nap alatt megutálsz mindenkit. Nekem sem volt nehéz, pedig igyekeztem jól érezni magam. Angollal meg inkább ne is próbálkozz, mert még jobban besértődnek rajta, mint a franciák. "
Hazudsz. Sose jártál arra.

blacklord 2013.04.12. 13:45:42

Én éltem is Németországban, sok német embert ismerek, és ezen túl is német nyelvterületen vagyok, úgyhogy kultúrálisan is sok a kapcsolódási pont. Nagyon, de nagyon nem értem a posztoló által felsorolt eseteket. Valahogy nagyon hiányzik, hogy hogyan lett a)-ból b), b)-ből c), egészen a végéig. Vajon mitől bukott ki a néni a pékségben? Mitől a szemklinika recepciósa? Ezek azért nem azok a helyzetek, ahol vörös fejjel üvöltő emberekbe botlik az ember általában...

tiffan 2013.04.12. 13:46:15

"Holott Magyarországon a hétköznapokban, ha csak szimplán kimész az utcára és szeretnéd az életedet NYUGODTAN élni, azt szerintem megteheted, akár zsidó vagy, akár nem."

Szerintem igencsak megszépültek az emlékeid vagy az is lehet, hogy az elmúlt 5 évben változtak meg drasztikusan a dolgok.
Már nem is verbális inzultusról beszélek, mert az egy dolog, hogy mindenhol zsidóznak és cigányoznak, ez mára teljesen eltűrt dolog a magyar társadalomban (Ilyenkor szégyellem, hogy magyar vagyok!). Talán lemaradtál a főrabbi megveréséről a nyílt utcán? Vagy a brutálisan megvert arab sakkozóról, aki egy versenyre érkezett Mo-ra? Tudod hány inzultus éri a vélt vagy valós zsidó-cigány-fekete-külföldi embereket az utcán? A 99.9%-ról nem is szerzel tudomást, mert nem történik feljelentés abból például, hogy a múlt hét végén az éjszakai buszon pár szkinhed arcon köpte a(z) - egyébként szittya magyar - barátomat "büdös zsidó" szlogennel.

Szóval őszintén? Örülj, hogy egy olyan országban élsz, ahol a..

Azie 2013.04.12. 13:46:49

Azt hiszem joggal elvárható egy országban, ha x évig ott élsz (már akár az x-edik generáció a családban), akkor igenis alkalmazkodj a helyhez és beszéld a nyelvet. Ahogy NO-ban joggal várhatják ezt el a törököktől, MO-n is joggal várhatná el az ember, hogy a betelepülők és a kisebbség alkalmazkodjon a már évszázadok óta itt lakók szokásaihoz és nyelvéhez. Nem pedig fordítva. (=iskola + munka) (NO-ban legalább a törökök dolgoznak, nem csak élősködnek, ennyivel jobb a helyzet kb)

2013.04.12. 13:47:09

@murrey: Szerintem ez teljes mértékben országfüggetlen, javarészt emberfüggő. No meg egy személytelen nagyváros és egy emberközelibb falu is más-és-más.
Az emberek ugyanúgy vannak kódolva. Bunkók vannak az örmények-németek-franciák-amerikaiak-indiaiak-magyarok között, csakúgy mint összetartók. Az arány pedig durván állandó.

sánta vas 2013.04.12. 13:48:24

@oldyopty: Akik Babysitterként dolgoztak kint azok is azt mondják , hogy a németek korrektek, és családtagként tekintenek a gyerekfelvigyázóra. Ami nem mondhtó el pl. a franciákról, vagy az angolokról..

tiffan 2013.04.12. 13:48:27

..társadalom szembe tudott nézni a múltjával és legalább hivatalosan elítélik a rasszizmus minden formáját.

És igen, mindenhol felüti a fejét az idegengyűlölet, és Bajorország nem a legjobb része Németo-nak ilyen szempontból.
De ha Berlinben élsz, hidd el, hogy semmi hasonlóban nem lenne részed.
Viszont mutass kérlek egy helyett ebben az országban, ahol jó idegennek lenni???!!

Azie 2013.04.12. 13:50:29

A tapasztalatom az, hogy ha más nyelven szólalsz meg, akkor az átlagember próbálja hozni neked a minimális szintet (kiszolgál, ha megérti, ha nem akkor kérdez németül, vagy olyan nyelven amin beszél). Tévhitekkel ellentétben NO-ban sem beszélnek még angolul sem az "átlag"emberek (bolti eladó, pénztáros, fodrász stb stb), akár csak itthon. Nem csak azért nem tudja a "német" szintet adni a nem németül beszélőnek, mert nem szeret, hanem mert nem érti mit akarsz. :)

r1tch 2013.04.12. 13:50:43

Viszont: ha tudsz jól (szinte akcentus nélkül) németül, akkor tökmindegy, honnan jöttél, nagyon jó fejek és segítőkészek.

Én személy szerint egyetértek azzal, hogy ha valaki egy adott országban akar hosszabb távra letelepedni, akkor igenis tanulja meg a nyelvet, alkalmazkodjon. Magyarországon csak angolul/németül tudva szerintetek lehet BÁRMIT is intézni egyáltalán?? (Igen, tolmáccsal. :)

(Most olvasom, nem csak én gondolom így. Sebaj, azértis elküldöm ;)

Kraxelhuber 2013.04.12. 13:50:50

Az élménybeszámoló írója idegen országból jött, idegen nép gyermeke, nem beszélt németül.
Na most, egy kérdésem lenne, ezzel kevesen foglalkoznak a blogon belül:
Egyetemista vagyok Magyarországon, még 2 év letanulandó évem van a diplomáig ( alapképzés-BA). A diploma megszerzése után Németországban szeretném folytatni az egyetemi tanulmányaimat (MA), viszont az én esetem kicsit más: német származású családba születtem, németes vezetéknevem van, beszélek németül ( odahaza egy ilyen sajátos magyar-német mischungnyelven beszélünk, mivel édesapám anyanyelve német, édesanyámé magyar), ráadásul a németem bajoros hanglejtésű, kicsit beszélem az ősök, a nagyszülők bajor dialektusát. Ilyen esetben a kinti németek máshogy viszonyulnak egy "népi némethez", mint pl. egy magyarhoz, lengyelhez,albánhoz stb.? Tesznek különbséget? Vagy egyáltalán nem számít nekik? Köszi a válaszokat előre is!

Nazgulking 2013.04.12. 13:51:27

A német is egy undorító fajta, ősi ellenségünk. Mert a drágalátos osztrákok évszázadokig a többi német tartomány katonai segítségével tudtak minket megszállva tartani. És a több évszázados német uralomnak köszönhetjük , hogy az ország német-török harcaiban el néptelenedett területeire beengedték 1700 tól a szláv 5 ödik hadoszlopokat, ebből lett trianon. És mellesleg a németek tolvajok is, mert az osztrák alfajuk az őrvidéket ami a miénk mai napig megszálva tartja. A posztíró jöjjön nyugodtan haza, ha már nem bírja tovább.

tableno 2013.04.12. 13:53:15

@anarch: achtvierundneunzig-nullnullneunzig-viermal die acht; ruf' Mich an!

cukorhal 2013.04.12. 13:54:19

@Whave: @andaluzkutya: igen, vannak ilyen mázlisták, mint ti, vagy az ismerőseitek. :D Szerencsére nekem sem okoz gondot a nyelvtanulás. Viszont akkor visszakérdezek: szerintetek jól van az, hogy valaki 5 év után se beszéli jól a nyelvet? Mit tanácsoltok akkor, mit tegyen? (Azt javasolni, hogy beszéljen sokat, nem ér, mert saját bevallás szerint azt se tudja hanyas a kabát és szorong mint az állat, ergó ha 5 év alatt nem jutott messze a beszéddel, akkor talán ezután se fog.. és ő csak egy példa az ezerből.) Mellesleg amikor könyvet említettem, nem csak a nyelvtan könyvre gondoltam. ;) (szótár, szó fordulatok, kifejezések, stb...)

afazekas 2013.04.12. 13:54:57

Talán azért mert nácizol?

bioLarzen 2013.04.12. 13:55:03

Nem kétlem, hogy a poszt szerzője a valós tapasztalait írja le, nem túloz.
Viszont nekem tucatnyi ismerősöm él/élt/dolgoizk/dolgozott Németországban, és a döntő többségük a lehető legzökkenőmentesebben be tudott illeszkedni, nem "utálták ki" - pedig volt köztük nem egy, aki szinte semmit sem beszélt németül, amikor kiment.

Nyilván a részleteken múlik minden: mennyire stimmel az illető személyisége/szokásai a németországi élethez, kik közé kerül, mennyire képes alkalmazkodni az ottaniakhoz és az ottani élethez, stb... Épp ezért általánosítani veszélyes: nyilván nincs igaza annak, aki azt mondja, nem lehet ott elintézni valamit rendesen, ha nem vagy német - mint ahogy annak sincs, aki azt mondja, nincs belőle soha semmi gond, ha nem született német vagy.

Én is csak azt tudom mondani, hogy a visszajelzések alapján én úgy látom, hogy azok az ismerőseim, akik huzamosabb ideig éltek/élnek Németországban, szinte kivétel nélkül nem bánták meg, sőt...

bio

tableno 2013.04.12. 13:55:07

@Kraxelhuber: egyáltalán nem számít. Konkrétan leszarják.

Hilux94 2013.04.12. 13:55:15

Hazudik, kb. ennyit röviden a cikkről.

Elanor_ 2013.04.12. 13:56:22

ilyen uszitos kamuposztokat nem kene kirakni.
lehetnek atrocitasok a vilagon mindenutt a kisebbseggel (v annak velt csoportokkal), de ez, h o artatlanul pislog a szep, arja, tokeletes nemetsegu gyerekevel, es a csunya nemetek meg mindig csak bantjak, ezt nem veszem be. (2 eve elek Nemetorszagban.)

Gaius Plinius Secundus 2013.04.12. 13:57:36

Én Bajorországban élek/éltem kisebb megszakításokkal, azt kell mondjam a poszt kamu.

Szerintem több a gond azzal hogy a posztoló kisgyerekes anyuka nem éppen kellemes személyiségjegyekkel aki mindneből drámát akar csinálni.

bioLarzen 2013.04.12. 13:57:37

@Kraxelhuber: Szerintem erre ahányan válaszolnak, annyi választ fogsz kapni. Tényleg a részleteken múlik a dolog, és, ahogy ez már lenni szokott, leginkább az lesz meghatározó, mennyire (nem) lógsz ki közülük, mennyire tudsz "beépülni" az ottani társadalomba - leginkább mikroszinten.

bio

bioLarzen 2013.04.12. 13:58:43

@Elanor_: Szerintem azzal nincs baj, ha valaki leírja a saját tapasztalatait. a gond azzal van, ha abból ő vagy bárki más általánosítani akar.

bio

Leonard Zelig 2013.04.12. 13:59:40

Rendszeresen járok Münchenbe, szerintem ez fék. Vagy fideszes troll, de még inkább kdnp-s családvédelmis.

2013.04.12. 13:59:49

@Nazgulking: menjen csak, ott olyan remek, tajekozott, nyugodt es kiegyensulyozott emberekkel lesz korulveve, mint pl te :)

Nazgulking 2013.04.12. 14:01:13

@Whave: Így van, a legjobbak között lesz akkor:)

Leonard Zelig 2013.04.12. 14:02:51

@平八: Még egy kdnp-s bérbeíró. Ezektől nem fognak itthon maradni a fiatalok, hiába japán a nicked.

sargabicikli 2013.04.12. 14:02:53

Tisztelt Hozzászólók,

Nem tértem ki részletekre, de a hozzászólások miatt, nem tudom magamban tartani a következőket:
Amerikában érettségiztem, cserediák voltam ott, ezért tudok angolul. Oda is úgy mentem, hogy korábban nem beszéltem egy árva szót sem, közben tanultam meg az idegen nyelvet. Soha nem ért inzultus Amerikában amiatt, mert nem tudtam a nyelvüket beszélni.
2012. december 14-én németből is levizsgáztam, a 6 hónapos integrációt csináltam végig és a vizsgám hiba nélküli lett (majd ha lesz scanelőm be fogom scanelni) azaz 100 %-os. (((30-an voltunk a csoportban és csak nekem sikerült így.)
Előtte gyereket neveltem itthon. (A világon a legnagyobb felelősség, amikor egy másik ember fejlődése tőled függ, szerintem) és az angol nyelvtudásomat tudtam csak használni, mindazodáig amíg nem győződtem meg arról, hogy a gyerekem nem lesz pl. mutista a többnyelvű környezet miatt, tehát nyugodt szívvel bíztam idegenekre, mert nagyszülők egyik oldalról sincsenek.

Sütemény1975 2013.04.12. 14:03:26

Szanalmasak a kommentek! Csakis a posztolóval lehet a baj, hiszen nektek nem sérülhet a "nyugat-európa a kánaán" világképetek.

andaluzkutya 2013.04.12. 14:03:48

@cukorhal: Szerintem se helyén való, ha valaki öt év után nem beszéli az adott ország nyelvét, legalább olyan szinten, hogy ne gondolja azt, hogy mindenki ellene van:)
Szerintem a legfontosabb: beszélni, beszélni, beszélni, és próbálni megérteni, mit és hogyan mondanak. Otthon meg lehet előkapni egy szótárat, fontosabb szavakat bemagolni, mert szavak ismerete nélkül nehéz idegen nyelvet beszélni. Ugye:)

Igényes 2013.04.12. 14:04:21

Érdekesnek találom azt a tényt, hogy a poszt írójában fel sem merült, hogy akár meg is tanulhatna rendesen németül, ha már ott akar élni. Bár ahogy elnézem, ő nem akar.

De mondjuk az nekem is feltűnt, hogy amikor először beszéltem németekkel, ott az volt az első megjegyzés, hogy nahát, nem is gondolták volna hogy magyar vagyok, nem lehetett észrevenni. Rá kellett volna kérdeznem, mit láttak eddig. :)

tableno 2013.04.12. 14:04:27

@Nazgulking: én csak arra lennék kíváncsi, mit szólnának a megszállt őrvidékiek, ha felszabadítaná őket a Nagymagyar Haza? Van rá egy ötösöm (euro), hogy minden erejükkel tiltakoznának... :)

sargabicikli 2013.04.12. 14:04:42

(a gügyögésre reagáltam (entschuldigung, spreche ich kein Deutsch (elnézést, nem beszélek németül) és erre jött az ordítás… nem értem, hogy mit nem lehet ezen érteni… de mindegy…)

a kutyánk pedig egy törpe pinchter (még ez is német származású, pedig nem azért lett vásárolva, hanem azért, mert törpe és rövidszőrű. ) Egy törpe fekete rövidszőrű kutyára 8 évvel ezelőtt igenis megrendeltem a Westendbe a piros lakk strasszköves nyakörvet…. szimplán azért, mert nagyon poén, ha ráadom :)

Szép hétvégét mindenkinek!

Bobby86 2013.04.12. 14:05:05

Erdekes dolog ez. Nem feltetlenül rad, a kommentelöre "mergesek" a nemetek, hanem a tökük tele van a nem eleg, hogy 3-4 millio törökkel, jugoval, olasszal stb., meg a magyarok is elleptek az orszagot.
El vagytok ejulva Nemetorszagtol, akik kijöttök, huhh a nagy Nemetorszag, aztan rajöttök, hogy semmivel nem különb, mint mashol. Ugyanugy dolgozni kell, raadasul mar-mar szarer-hugyert, es leszarjak, hogy ki vagy, nem fogjak kinyalni az ember se**et. 5 evet eltem en is odaat, az orszagot nagyon imadom, sok a nemet baratom, haverom, de ami manapsag odaat megy... El lehet felejteni a regi nagy, gazdag es nyugodt Nemetorszagot... üdv Svajcbol

mojszipupi 2013.04.12. 14:05:26

Itthon meg a magyar orvos szarik a magyar betegre meg a magyar ember ordibál magyar emberrel a sorban, és a magyar dobja fel magyart pusztán irígységből...mennyivel jobb ugye mint a német mami túladagolt vérnyomás gyógyszerrel...

A posztnak semmi értelme, ki ne találjuk már h rosszabb kint főleg olyan biztos egzisztenciával ahogy a leírtakból kitűnik

2013.04.12. 14:05:44

@tableno: kozben latom, ez a Nazgulking egy kb most regisztralt, 2hozzaszolasos nick, enyhen trollgyanus, ne ugorgyunk be :)

Frau BVB 2013.04.12. 14:05:45

@平八: OK, beszéljünk egy kicsit erről a "szar" népről. Mikor ideérkeztem családostól 1987-ben, minden nélkül, fejenként egy bőrönddel, meg 700 DM-el a zsebemben, egy hét alatt összeadakoztak nekünk egy kis lakásra való bútort, ágyneműt, evőeszközt, mindent, ami egy háztartáshoz szükséges. Olyan emberek, akik a büdös életben nem láttak korábban. Az akkor 65 éves vadonatúj német szomszédasszonyom főzött ránk (ingyen) 3 napig, amig bekapcsolták a villanyunkat. Nem kérdeztek semmit ,segítettek, azt mondták, ők ezt megfogadták még a háború után,mikor az amerikaiak látták el őket élelmiszerrel, hogy soha többet nem néznek félre,ha valaki segítségre szorul. Sorolhatnám még hosszú percekig azt a sok pozitívumot, amit ettől az országtól kaptam. Persze, hogy vannak idióták, de könyörgöm, hol nincsenek? Az meg, hogy te csupán átutazóban találkozol velük és így próbálsz ostoba módon ítélkezni, tulajdonképpen a lőtéri döglött kutyát sem érdekli.

2013.04.12. 14:06:30

@Kraxelhuber: Ha nem vagy aberrált antiszoc és értesz ahhoz, amivel foglalkozol semmi bajod nem lesz.

afazekas 2013.04.12. 14:06:43

Az orvosi ellátásról meg annyit h talán nem véletlenül jönnek Nyugat-Európából ide az orvosi ellátás miatt... Különösen fogászat, szépészeti klinikák.

Ha kint laknék lehet én is hazaugranék néha fogászat miatt...

turif 2013.04.12. 14:07:29

Én Nürnbergben dolgoztam 1 évet egy multi cégnél. /angol nyelvtudás volt csak szükséges/ Amikor kiváltottam az adószámomat az adóhivatalban ezt mondta a hivatali ügyintéző szó szerint nekem angolul, amikor angolul kezdtem hozzá beszélni:

"We are in Germany, we speak German"!

Ha egy hivatalban ez a vélekedés, akkor az nagyon gáz szerintem. Valószínűleg nem véletlenül váltak híressé a nürnbergi törvények, a gyökerek valószínű még mindig megvannak.

vernarancs 2013.04.12. 14:07:49

Itt a kulcs mondat a strasszkoves nyakorv. Gondolom a poszter stilusa valt ki ilyen valaszreakciokat.

tableno 2013.04.12. 14:08:47

@Sütemény1975: hát ja, ha egy netes poszt minden részletében ellentmond annak, amit nap mint nap a saját bőrünkön tapasztalunk, biztosan bennünk van a hiba! :P

grani 2013.04.12. 14:09:31

Azt kell megnézni, mikor a bajorokhoz valaki erdélyi szász tájszólásban szól :D Azt még felfogják szegények, hogy németűl van, csak nem értik. Szinte megváltás nekik, mikor átváltasz angolra.

mokkaczuka 2013.04.12. 14:11:23

Bajorország szar rátarti katolikus hely, én is hallottam. Németországban csak kozmopolita helyre szabad menni, mint Berlin vagy Hamburg, esetleg Ruhr-vidék, másutt véged van, egy bajor nem adja a lányát egy svábhoz vagy egy baden-württembergi egy schleswig-holsteinihez, nagyon nagy korlátolt parasztok tudnak lenni.Olyan, hogy "német", a mai napig nincs, ahogy spanyol vagy belga sincs, hiába hozta össze Bismarck a birodalmat. Poszter jól kifogta, de az országon belül még lehet emberibb helyre költözni.

Igényes 2013.04.12. 14:11:25

@andaluzkutya: Szótárból magolással nem lehet nyelvet tanulni, ez egy eléggé túlhaladott álláspont. A német meg egyébként is olyan nyelv, hogy ragozás nélkül semmire sem mégy a szavakkal. Ha már mindenképpen szótáraztatni akarod, akkor mondatok, szókapcsolatok, és beszéd, beszéd, beszéd. Nem muszáj neki, de hallgassa másét.

xlngx 2013.04.12. 14:11:48

@Bobby86: Aha mert Svajc foleg a nagy befogado keszsegerol hires, ugyanmar.

DieNanny CH 2013.04.12. 14:12:07

@Whave:
Most hirtelen 3 kivétel jutott eszembe: Antillákon, Bermudákon, Új-Zélandon...
:-)
.. és amint leírtam, újabbak: Déli-Sarkon, Északi-sarkon, Madagaszkáron...
Na, megyek tovább olvasni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.12. 14:12:28

Nemetorszagban tenyleg "tosgyokeresek" az iszlam vallashoz tartozok...

Hozzatennem, hogy multkorabana MAvon utazva beszeltem egy algir sraccal, akia magyar ugyintezesre panaszkodott, hogy semmit nem tud intezni angolul ( tudott meg franciaul is) , es nem is akarnaka hivatalok segiteni neki.

sargabicikli 2013.04.12. 14:12:37

ja és abban tévedtem, a magyar férjem él itt öt éve, én csak 3 és fél éve vagyok itt (a kislányom születése óta)
de ez egyébként mindegy, mert ha már felnőtt vagy és nem gimnazista vagy egyetemista vagy illetve nem vagy emberek között (mert gyereket nevelsz például) akkor nem azon görcsölsz, hogy németet tanulj....
abban a hamis illúzióban éltem, hogy az angollal elboldogulok majd, a gyerek a legfontosabb....hát igen, ebben is tévedtem...ha már egy ember, levonja a sztorimból a tanulságot, még pedig azt, hogy No-ban az első naptől kezdve perkekt némettel szabad csak létezni, már megérte, hogy elolvastátok :)

pioker1933 2013.04.12. 14:12:55

A poszt-toló - ha létezik- iszonyat idegesítő picsa lehet a lakkbőrös, strasszköves nyakörvű kutyájával együtt.

Ha nem beszéli a nyelvet, akkor honnan tudja, hogy ki mit mond neki?

Én amíg kint éltem soha nem találkoztam még csak hasonlóval sem. Suttyóval igen, de az mindenhol van. Igaz én Berlinben éltem, és az köztudottan más, mint az ország többi része. :D

csodalámpás 2013.04.12. 14:13:13

@afazekas: mi egy hazalatogatast osszekotottunk a felesegemmel, otthon csinaltattuk meg a fogainkat, igaz csak a felebe kerult, de meg is bantuk.

Shopping 2013.04.12. 14:15:23

ha annyi :
kurd, török, román, albán, szerb, bolgár, stb.
lakna a te városodban amennyi egy Német városban él, és úgy viselkednének ahogyan azok teszik, te is utálnál minden keletről jött embert...

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.04.12. 14:15:45

Ilyenkor azért nagyon érdekelne, hogy a posztolót valójában mi motiválta ennek a megírására.

bpetya75 2013.04.12. 14:15:58

@grani:

:-D

Itt a megoldás! Ha tájszólásból vált az ember angolra, akkor tán még hálásak is lesznek ;-)

2013.04.12. 14:16:06

@DieNanny: de fura, en biztos ugy mondanam, hogy Madagaszkarban :) Ugyanakkor Thaifoldon, Izlandon... lehet ezt fokozni. Hat legalabb erre jo volt a mai poszt :D

xlngx 2013.04.12. 14:16:09

@sargabicikli: Csak szolok hogy ez Nemetre kulonosen nem igaz, probalj meg valamit angolul elintezni Kinaban, vagy Oroszban ahol tenyleg bunkok is az emberek, nem mindenkinek valo a kulfoldon eles, ha nem vagy nyitott akkor sztem kar eroltetni.

csodalámpás 2013.04.12. 14:16:09

@sargabicikli: "hogy No-ban az első naptől kezdve perkekt némettel szabad csak létezni"

Ekkora ba....got!!!

Igényes 2013.04.12. 14:16:22

@tildy:): Azok akkor sem akarnak, ha magyarul beszélsz. Vidéki önkormányzat, ügyfélfogadási idő 11-től délután 3-ig. Ha nem mégy oda fél 9-re (!!!) sorszámot kórincsálni, már nem fogsz bejutni. És nagyon meg voltak sértődve, amikor előszedtem a nagyfőnököt, hogy ezt most hogy.

csodalámpás 2013.04.12. 14:17:23

@sargabicikli: "hogy No-ban az első naptől kezdve perkekt némettel szabad csak létezni"

Ekkora marhasagot!!!

Yasmin5 2013.04.12. 14:17:34

Akár kamu a poszt akár nem, a határátkelőnek nem kellett volna ezt kiraknia. Túl primitiv, nem tartalmaz lényegi információt ráadásul nagyon rosszindulatú. Mi értelme volt ennek? Ha nő a kommentek száma azzal jár valami haszon? Nem vagyok otthon a "blog világában", tényleg nem tudom. Ha valaki egy igen népszerű oldal szerkesztője annak nagy a felelőssége abban, hogy milyen reakciókat vált ki az emberekből. Ezzel a mai cikkel én hatalmasat csalódtam a Határátkelőben. Úgy gondolom, mások is hasonlóan éreznek.
Szeretnék kapni egy magyarázatot a bloggazdától, hogy szerinte ez a mai poszt mitől vált olyanná, hogy ki lehessen rakni a nyilvánosság elé? Mi az, ami megfogott benne? Mi volt egyáltalán a motivációd?

ntracer · http://ujnemzedek.blog.hu 2013.04.12. 14:17:52

Jajj neem hataratkeloblog... Már azt hittem, hogy valódi, de itt mindig kamu baromságokat írnak. xD Még egy ilyen és lehet előveszlek titeket egy blogbejegyzés erejéig. Ami nem megy nem kell erőltetni. Ha nem tudtok miről írni, akkor nem kell hazugságokat kitalálni.

Sanyi9 2013.04.12. 14:18:10

En is itt elek Nemetorszagban mar 3.5 eve, az ordibalo orvosok es a naci nagymamak kozott. Amit a poszt szerzoje leir, az szorol szora igaz.

Amugy, kedves Zsofi, ha a ferjed nem er ra, de vagysz egy ferfira, szoljal nyugodtan, megereszthetjuk. Ne szegyeld magad, ezek normalis emberi igenyek, szexre mindenkinek szuksege van. Meglatod, ha megkapod tolem, amit a ferjedtol nem, akkor maskepp latod majd a vilagot.

Bobby86 2013.04.12. 14:18:42

@xlngx: Hozzaallas kerdese, itt is, ott is. De itt legalabb nem vonnak le 40%-ot a bruttodbol es megis rengeteg dolog annyi, vagy kevesebb, mint odaat. Ja, es 3szor annyit keresel...

Igényes 2013.04.12. 14:19:12

@Yasmin5: Gondolom be akarták mutatni, hogy ha azzal találkozol hogy a németek utálnak, akkor valamelyik honfitársunk már megdolgozott érte. :)

andaluzkutya 2013.04.12. 14:19:27

@Igényes: Nem azt mondtam, hogy szótárból magoljon, hanem hogy beszéljen, beszélgessen, hallgasson másokat, és nézze meg a szótárban, mit jelent a sokat hallott szó. Vagy ha valamit gyakran akar mondani, és nem ismeri a hozzá tartozó szót, akkor keresse meg szótárból (vagy írja körül és kérdezze meg, hogy mondják) és jegyezze meg.

bpetya75 2013.04.12. 14:20:16

@Sanyi9:

Hogy Te milyen egy önzetlen, segítőkész, gáláns őőőőő Úr(?) vagy! ;-D

Cinkes 2013.04.12. 14:20:45

Hát várjál, azért a bajorokat ne kevered a többi némettel. A svábok pl már rögtön érezhetően más népség.

Igényes 2013.04.12. 14:21:34

@andaluzkutya: Akkor én olvastam félre, elnézést. :)

@bpetya75: Űr. Inkább.

xlngx 2013.04.12. 14:21:48

@Bobby86: En nem mondtam hogy megelni nem eri meg ott jobban mint Nemetben, de azert ott tobb a kezdeti nehezseg mint pl Nemetben, lasd lakaskereses.

bpetya75 2013.04.12. 14:23:31

@Igényes:

Csak nem komolyan vetted, amit írt? ;-)

Igényes 2013.04.12. 14:23:42

@Bobby86: Elég gazdag az még mindig.

Sanyi9 2013.04.12. 14:23:53

@bpetya75: "Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget."

mokkaczuka 2013.04.12. 14:23:59

@turif: Ezt megtalálod Izraelben is. "Ánáhnu beJiszráél, medábrim ivrit". Pedig mindenki beszél angolul.

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 14:24:06

Mondjuk tanulságos, hogy egyre kevésbé érdemes olvasni ezt a blogot. Igen, a postr-es időben minden jobb volt.. de leginkább a posztok minősége.

csodalámpás 2013.04.12. 14:24:26

En 20 eve elek itt Nemetorszagban, de meg nem talakoztam "ordibalo orvosokka es a naci nagymamakkal", igaz en eszakon vagyok, de vannak ismeroseim bayerben es meg ok sem meseltek ehhez hasonlot.
Ha az orvos meg nem felel meg, lehet masikhoz menni, aki nem ordibal :)

Igényes 2013.04.12. 14:25:19

@bpetya75: De. Sajnos túl sok emberrel találkozom, akik komolyan gondolják a zsigeri rosszindulatot, és a másik játékból megalázását. Azt mondod, csak viccelt? Megnyugodtam. :)

bpetya75 2013.04.12. 14:25:52

@Sanyi9:

Ja! Hogy benned még mindig működnek ezek a régi reflexek! Bár várjunk csak, Te csikó vagy. Szerintem nem is voltál már úttörő. Igazam van, vagy igen?

Nazgulking 2013.04.12. 14:26:15

@tableno: Nem érted. A földet kell felszabadítani,nem azt aki ott van! Így semmisé tehetjük a szláv-német ellenségeink magyar felemésztő asszimilációját.

Igényes 2013.04.12. 14:27:12

@turif: Mégsem várhatod el egy irodistától hogy azt mondja neked, a senkiházi bevándorlónak, hogy ő a hülye, mert nem tanult meg angolul. Különben kérni kellett volna a cégtől egy tolmácsot.

bpetya75 2013.04.12. 14:27:34

@Igényes:

Ő az egyik iróniamester a blogon.

Hol találkozol olyan sok zsigeri rosszindulattal?

tableno 2013.04.12. 14:29:19

@Nazgulking: OK, így már világos. Csak trollkodni jöttél ide! :)

sargabicikli 2013.04.12. 14:29:33

per@Püspök utcai gombaszedő:

a facebook-on Határ átkelő egyik írására reagáltam privát emailben....
ő meg írt nekem tegnap egy emailt, hogy ki fogja ide tenni...
mivel, minden szavamért vállalom a felelősséget és létező személy vagyok, mondtam hogy oké....
de korábban nem tudtam, hogy ez az oldal létezik...
pedig szerintem tök jó oldal, mert nagy segítség azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy külföldön éljenek...
az az egy dolog lepett meg, hogy ennyi rosszindulatú kommentre nem számítottam (azokat most nem számolom, akik fel se fogták, hogy miről írtam...)
bár sok magyar van, akik úgy gondolkodnak, mint itt a kommentelők nagy többsége...szóval igazából nem kéne meglepődnöm

Smacska 2013.04.12. 14:29:47

Szerintem magyarul sem ártana megtanulni...

Igényes 2013.04.12. 14:30:16

@bpetya75: Mostanában csupa olyan helyen, ahol én fizetek (magyarok). Mindenki úgy gondolja, hogy majd ő jól megmutatja. Csodálkozom is. Valahogy olyan életszerűtlen.

SeggMajom 2013.04.12. 14:30:19

USA-ba kell menni. Ott megkérdezik tőled a boltban, hogy "How are you". Lehet, hogy nem érdekli, mégis megkérdezi, és ez szerintem tök jó gesztus.

Szelid sunmalac 2013.04.12. 14:30:41

Szegyellem magam, mert nagyon rossz korokben mozogtam, pedig huzamosabb ideig dolgoztam Munchenben, Frankfurtban, Hamburgban es tanultam Monchengladbachban. De engem nem izultalt senki, nem talalkoztam nacikkal, sot, azok a szemetek (szerintem direkt!) mindig nagyon kedvesek es baratsagosak voltak. Meg a WC-s neni is! Pedig bizony maszkaltam a frankfurti aluljarokban hajnalban ahol arra kellett figyelni melyik fetrengo drogosban botlom meg, vagy kinek a tujebe lepek, a Reeperbahnon es kornyeken Hamburgban, aztan megse tortent semmi ilyen. Bizonyara kifogtam es nem a valos nemeteket ismertem meg, csak valami szubkulturat. Lehet vinnem kellett volna valami strasszos nyakorvet.

Sanyi9 2013.04.12. 14:32:36

@bpetya75: Nem voltam uttoro, 85-os szuletesu vagyok. Romaniaban a 4-7 eves korosztaly voltak a nemzet solyomjai (Soimii Patriei), de en azt hiszem arrol is lemaradtam (mar nem emlekszem). Viszont a netten tobb helyen olvastam ezt az uttoros dolgot es most dokumentalodom a wikipedian (hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Att%C3%B6r%C5%91mozgalom) :D.

DieNanny CH 2013.04.12. 14:33:07

@tiffan:
Attól, hogy valaki magyar, még lehet zsidó - csak hogy ne keverjük a szezont a fazonnal...

Igényes 2013.04.12. 14:33:22

@sargabicikli: Nagyon kevés rosszindulatú kommentet kaptál, csak szólok. :) A világban (itt is, a németeknél is) vannak szabályok, amiket fel kell ismerni, és el kell fogadni, ha ott akarsz élni.
Ha neked az a privát passziód, hogy szembemégy az autópályával, akkor ne csodálkozz, ha bekerülsz a hírekbe.

Nazgulking 2013.04.12. 14:33:37

@tableno: Nem trollkodom,megmondom a tutit:)

andaluzkutya 2013.04.12. 14:33:43

@bpetya75: Itt rám gondoltál? :)
Amit @Igényes: -nek írtam a nyelvi jártasság fejlsztésének lehetőségeiről, azt teljesen komolyan gondoltam. Vagy nem:)

bpetya75 2013.04.12. 14:34:13

@sargabicikli:

Direkt nem reagáltam a posztra, mert nem volt mit. De hogy itt vagy, kérdeznék tőled. Tényleg ennyire negatívak a tapasztalataid, vagy csak a rosszakat írtad le HÁ-nak?

Engem nagyon tud irritálni, amikor valaki csak a rosszat írja le Magyarországról, mivel itt élek, és zavar az egyoldalúság. Aki él(t) Németországban, és jól érzi/érezte ott magát, az hasonlóképpen lehet a történeteddel.

zachary 2013.04.12. 14:34:41

Ej ej. Nem tudsz németül, nem dolgozol, lógsz a sozialversicherungon és még a németek a gonosak?Kisszivem, elôbb tanulj meg nèmetül. Érdekes módon nekem semmi bajom itt, az asszonynak szintén, mindketten megbecsült tagjai vagyunk a tárdadalomnak. Az arabokat viszont én is baromira utálom. Szerintem az összes félholdas hulladékot le kéne lôni. Olyan frankó helyet varázsolhatnánk a közel keletbôl, hogy csak úgy na. Lerne erst Deutsch, finde einen Job und sag nichts schlimmes über die Leute die dich erhalten.Und noch ein Info: mein Kumpel hat es gerade elrzählt, dass wenn eine Frau mit Ungarischer Akzent Deutsch spricht, das ist echt sexy...De ezt te nem tudod. A hozzád hasonlók meg orbán viktor miatt kell égjen a pofám mindig. Ha te annyira szarul èrzed itt magad, akkor ne itt vinnyogj, hanem menj vissza magyarországra. Immigrant scum, te white trash.

labirintus1 2013.04.12. 14:35:34

@Kraxelhuber: Szerintem, nem érdekli őket és nem is értik.

Én az ismerőseim körében azt tapasztaltam, hogy nem igazán tudják, hogy Kelet-Európában élnek még német származású emberek.

A II. vh után millió számra költöztek a keleti területekről németek a mai Németo. területére és a vasfüggöny miatt szinte semmi kapcsolat nem maradt a Kelet-Európában maradókkal. Legközelebb a volgai németek, meg az erdélyi szászok beköltözésekor érte el a köznép ingerküszöbét, hogy vannak németek Németo-n kívül. Bár a volgai németek betelepülése nem egyértelműen sikersztori.

Német ismerőseim teljesen ledöbbentek, hogy pl. Pécs környékén élnek olyan emberek, akik anyanyelvként beszélik a németet. Nekem úgy tűnt, hogy bennük semmiféle közösségi érzés nincs a "határontúli németekkel".

Szóval szerintem, teljesen semlegesen fognak kezelni, viszont ha konfliktus van, akkor azonnal a kelet-európaiságot fogják előrántani.

sargabicikli 2013.04.12. 14:35:39

Az én címem egyébként az volt, hogy a saját történetem, de ezt nyílván nem adhatta Határ átkelő címnek, mert itt mindenki a saját sztoriját írja le.

Nazgulking 2013.04.12. 14:35:43

@DieNanny: Na na na. Szerinted az őszibarack lehet egyszerre körte is?

andaluzkutya 2013.04.12. 14:35:44

@sargabicikli: Azt megkérdezhetem, hogy hogy derül ki a nagymamákról hogy nácik? Tényleg érdekel:)

maydayray 2013.04.12. 14:36:51

8 éve élünk két kisgyerekkel Németországban, de fogalmam sincs a levélíró miről beszél. pedig mi is járunk orvoshoz, játszótérre, mindenhová. OK, mi tudunk németül, bár nálunk is hallatszik,hogy nem az anyanyelvünk, de max az akcentuson, nem máson. pár faszkalap kutyasétáltató nyugdíjastól eltekintve, akik nem akarják a blökiket pórázra tenni, soha semmi gond nem volt.

kovacs55 2013.04.12. 14:37:02

@Eliza1:
angolul beszelsz, a ruhad meg arrol beszel hogy turista vagy (nem ottlako, tanulo, dolgozo) ...talan ezert is elnezöbbek.....

váj mí 2013.04.12. 14:37:24

Atyagatya, ez a csaj magyarul sem tud. Fogalmazni biztos nem.
Hát kicsivirágszál, költözz haza a fenébe, de komolyan.
Érdekes, én anno mindent angolul intéztem a hivatalokban, igaz, nem Bajorország, hanem a szomszédos tartomány BW, svábok. Mna, ők pedig nem az a bratyizós fajta, a bajorok hozzájuk képest maga a multikulti paradicsom.
Esetleg meg kellene tanulni németül olyan szinten, amilyenen már nemcsak a danke-bitte megy az önkiszolgáló pénztáránál.

Szelid sunmalac 2013.04.12. 14:37:50

@Igényes: Pont ezt akartam irni neki en is! Mindenki mas hulye. Hulyek a nemetek, hulyek a magyarok, akik nem ertenek azzal, hogy minden nemet hulye, de juszt is neki van igaza. Inkabb talal valakit, aki osztja a velemenyet, mert az kenyelmesebb, mint valtoztatni a hozzaallasan.

@sargabicikli: Egyebkent kedves posztolo, erdekelne a ferjed velemenye is. Gondolom meseltel neki az attrociatasokrol. Tett valamit? Adott tanacsot? Osztja a velemenyed? Leszarja?

bpetya75 2013.04.12. 14:37:59

@Sanyi9:

Sejtettem én, hogy fiatalabb vagy nálam, de hogy egy tízessel! Pofátlanság ;-)

@andaluzkutya:

Dehogy is! Sanyi ajánlatára reagáltam, amire @Igényes: úgy válaszolt, mintha Sanyi komolyan egyetértene a posztolóval.

Nem mernélek lekomolytalanozni egy olyan képpel a kezedben ;-D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.12. 14:38:00

@sargabicikli: "abban a hamis illúzióban éltem, hogy az angollal elboldogulok majd, a gyerek a legfontosabb....hát igen, ebben is tévedtem..."
De komolyan ezt hogy gondolod? Ha tenyleg be akarsz illeszkedni, illik megtanulni helyiul. Nekunk anno Svedorszag volt a cel, a nyelvkonyvet mar meg is vettuk ( vegul valtozott az uticel).

Ha angolul el tudsz boldogulni, az jo dolog, de elvarni nem kene ott ahol nem az az anyanyelv.

sargabicikli 2013.04.12. 14:38:13

@zachary: te miről beszélsz? ki van szociális segélyen??? talán te? (mindenki magából indul ki...) tisztítsd ki a fejed és add meg a tiszteletet, pláne ha tiszteletet kaptál.
Vagy erről még nem hallottál?

2013.04.12. 14:38:42

@sargabicikli: mar csak azt szeretnem tudni, hogy hol lehet piros lakknyakorvet venni kovecskekkel kirakva? Labrador meretre

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 14:39:10

@DieNanny: áááá, ez mind sziget, mert még Izlandon, Grönlandon, Krétán, Szicílián, Máltán, Cipruson stb. És akkor még furább, hogy miért Magyarországon... hangrendileg nem tűnik igazoltnak, mert az összes többi "-ország" után -ban a rag.

Szelid sunmalac 2013.04.12. 14:40:10

@zachary: Egyetlen dologgal nem ertek egyet. Szerintem a magyar akcentus az egyik legocsmanyabb a vilagon. Annyira csunya, hogy mar messzirol, barhol a vilagon fel lehet ismerni.
Hidd el, van viszonyitasi alapom, mert napi szinten beszelek szinte minden nacioval egesz Europabol, Azsiabol es Afrikabol.

james80 (törölt) 2013.04.12. 14:40:21

A poszt címét nem igazán értem! Ha öt év alatt csak ilyen "hatalmas" problémái voltak , azt kell mondjam elég toleráns ország.

sargabicikli 2013.04.12. 14:40:30

a német tudásommal kapcsolatban korábban már írtam, leírom újra gyengébbek kedéért 100 %-os lett a 6 hónapos integrációs kurzus után a vizsgám és megkaptam a Goethe Institute-tól a B1-es papírt, B2 jelenleg folyamatban...
de egy gyerek nevelése sokkal fontosabb és (nehezebb is egyébként) mint bármiből levizsgázni...

orange85 2013.04.12. 14:40:35

@andaluzkutya: hogy?a bajusz megvan csak fazonra van nyírva :-)

sargabicikli 2013.04.12. 14:41:40

@charlieharper: most már bárhol, 8 éve még külön rendelni kellett

tableno 2013.04.12. 14:41:57

@sargabicikli: Én mindenesetre bocsánatot kérek tőled, hogy azt hittem, kamu a posztod, de mentségemre szolgáljon hogy már otthon sem gyakran álltam szóba ílyen színvonalú emberkékkel... :))

Bobby86 2013.04.12. 14:42:33

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Ja, az elsö szo utan levagod, hogy a nemetül beszelö magyar. Vegülis nem baj, lehet eszrevehetetlenne csiszolni.

zachary 2013.04.12. 14:42:55

Te egy ilyen plázacica lehetsz, kb -50 val és hozzá passzoló önérzettel, mert anno jó volt a s...ged. De ez már a férjed baja szerencsére, nem a miénk. Határátkelônek meg nem kéne ilyet iderakni..

váj mí 2013.04.12. 14:43:01

@sargabicikli: Te, akkor majd vágd jól a pofájukba a B1-es papírodat a Goethe Institute-tól. De szerintem jobban járnál, ha megtanulnád a bajor akcentust. Csak úgy mondom ...

sargabicikli 2013.04.12. 14:43:01

@tableno: a megnyilatkozásod irányoba a saját szintedet jelöli, nem az enyémet

SilentDreams 2013.04.12. 14:43:08

@sargabicikli: Szia,

kutyulimutyuli jól van?`Es ö mit szól a német kutyákhoz? Engeded, hogy velük ismerkedjen?

A posztban csak negatív dolgokat említettél. Történt pozitív is, ami nyomot hagyott benned? Ja, és szerintem nyelvet tanulni, annak az országét, ahol élsz meg pláne (!), mindig fontos (akár szülés után is), de olvastam, hogy azóta már tanultál németül és milyen jó lett a vizsgád. Talán így, megértve a nyelvet, be tudsz majd illeszkedni, ha ez a célod....

Amarante 2013.04.12. 14:43:25

az az egy dolog lepett meg, hogy ennyi rosszindulatú kommentre nem számítottam (azokat most nem számolom, akik fel se fogták, hogy miről írtam...)

Tudod:ha a kacsa nem tu uszni,nem a viz a hulye :D mi felfogtuk valahogy a mondokad ertelmet csak te meg most sem erted mirol ir ez a sok-sok rosszindulatu kommentelo.....es az iras stilusarol meg nem is beszeltem.Esztetikailag bantani embereket nagyon unfair :D

andaluzkutya 2013.04.12. 14:44:28

@bpetya75: akkor jó, csak arra a kommentre reagáltál, ami nekem szólt, innen a félreértés:)
Amúgy gondolkodtam egy poszton, hogy miért kellett elmennem Mo.-ról, amit a képeddel terveztem illusztrálni:)

Igényes 2013.04.12. 14:44:41

@Bobby86: Miért vágnád le? Rólam sem nagyon vágja le senki, csak ha elakadok valamivel, pedig vagy 10 éve nem használtam. Ha le lehet vágni, az annyit jelent, hogy nem tanultad meg rendesen.

bpetya75 2013.04.12. 14:45:05

@sargabicikli:

Ugyan már! Semmi nincs, ahol ennyire gyors visszajelzést kaphat az ember, hogy jól végzi-e a dolgát. Csak arra kell képesnek lenni, hogy belásd, ha rossz úton jársz. ;-)

DieNanny CH 2013.04.12. 14:45:14

@sargabicikli:
Ne haragudj, ha ezen azért megakadt a szemem:
"(entschuldigung, spreche ich kein Deutsch "
100%-os volt a vizsgád, de az alap szórend: főnév, ige stb. Tehát:
"entschuldigung, ICH <-> spreche kein Deutsch" Csak egy apróság.
Amúgy, ha nem sokat forgolódtál emberek között, az is segít, ha sokat olvasol. Nem kell rögtön a Gyűrűk urával kezdened németül, a Benjamin Blümchen is megteszi. Vagy Pippi Langstrumpf.

sargabicikli 2013.04.12. 14:45:14

a sok okos embertől most elbúcsúzom! örökre

(egyébként nem mondtam, hogy nem szeretnék németül megtanulni, de amíg otthon voltam egy újszülöttel 3 éves koráig, addig az angolt akartam használni)

ennyit mondtam

aki érteni akarja, az érti, hogy mit írtam le, aki nem tudja megérteni, nem fogja....

strucc007 2013.04.12. 14:46:00

Kedves Cikkiro, nem tudom, hogy te Nemetorszagban mivel foglalkozol, de en azert nem hagynam magam. Tortenetesen en is nemet nyelvteruleten elek, es en szinte egyaltalan nem beszelem a nyelvet, altalaban angolul kommunikalok, amivel eddig nem is volt problemam. De ha tortenetesen nem akarnanak kiszolgalni, ugy elkuldenem a qrva anyjaba azt, aki ezt tenne velem, hogy csak na (es tudatnam vele, hogy sokkal tobb adot fizetek be az allamkasszaba, mint amit valoszinuleg o, ugyhogy kuss, szolgalj ki, bytch). Raadasul azonnal fel is nyomnam ot diszkriminacio cimszoval a helyi hatosagoknak.

zachary 2013.04.12. 14:46:18

Kisszivem 3 után a minimum a B2....az inetgrationskurs meg egy nulla, az az arabok kamuzónája nem tûnt fel, hogy te vagy az egyetlen fehér? Az én foglalkozásom meg itt van a blogon, keres csak rá...:)

sargabicikli 2013.04.12. 14:47:01

@strucc007:
aranyos vagy, köszi

én szimplán csak a gyereknek akartam, hogy ne az angolt tanulja meg először

de most már tényleg mennem kell

tarackos 2013.04.12. 14:47:16

Én voltam jó párszor bajor földön de nem tapasztaltam hasonlókat. Persze ki lehet fogni rossz környéket, hülyék mindenhol vannak.

labirintus1 2013.04.12. 14:47:18

Szerintem, ebből a posztból max. az derül ki, hogy az írjóa alulról sem súrolja a középosztályt.

Különben tisztában lenne olyan fogalmakkal pl. hogy mi az a náci. A szőke gyerek láttán pattogó néni, legfeljebb xenofób, azaz idegengyűlölő lehet, de náci nem.

Emellett az sem a felsőközéposztályra utal, hogy muszlim szomszédai vannak. A csúcs meg a strasszos kutyanyakörv, mint valami szupermenő dolog, ami a gondoskodást jelzi.

Ahhoz, hogy valaki be tudjon illeszkedni valahová, kell valamiféle nyitottság és az sem árt, ha az ember normális körülmények közé érkezik. Ebben a történetben úgy tűnik mindkettővel gond van.

turif 2013.04.12. 14:47:18

@Igényes: Nem azzal van baj, hogy nem tanult meg angolul, hanem azzal, hogy elvileg egy EU ország hivatalában éppen hogy csak fel nem négyelnek azért, mert angolt használsz :)
Elég modortalan 50-60-as éveiben járó szakállas fickó volt.

Bobby86 2013.04.12. 14:47:23

@xlngx: Az biztos. egyetertek. Lakaskereses az horror itt.

Anno, mikor 2006-ban kiköltöztünk Nemetorszagba es mikor bejelentkeztünk a Landratsamtban, a buzifejü ügyintezö azt mondja nekünk, minek jöttünk ide, elvesszük a munkat a ruszkiktol meg a törököktöl... Banom, hogy nem vertük pofan a fröcsögö szaju paragrafusait nyomo barom svabot. Jo, mondjuk hozza kell tenni, hogy kis nyomorult varos volt...

bpetya75 2013.04.12. 14:47:24

@andaluzkutya:

Hozzájárulás megtagadva!!!

Esetleg, ha mattfekete téglalapot varázsolsz a szépséges szemeim elé :-D

Yasmin5 2013.04.12. 14:47:27

@sargabicikli: Oké. Akkor megpróbálok neked elmagyarázni pár dologot, esetleg elgondolkozol rajta. A kommentelők - nagyobb részt - nem rosszindulatból irják, amit irnak, hanem Te váltottál ki ilyen reakciót belőlük. Pontosabban az amit irtál, és ahogy irtad. Tudod, mindenki kivált valamiféle reakciót a környezetéből. Úgy néz ki te csupa gyűlölettel és rasszizmussal találkozol mindenhol, legyen az kávézó, rendelő, szomszéd, akármi. Nagyon valószinű, hogy ennek oka van. Azt is valószinűnek tartom, hogy félreértesz szituációkat, magadra veszel olyan dolgokat, amik nem is neked szólnak. Én a te szavaidban, gondolatmenetedben éreztem a gyűlöletet és a rasszizmust. Szerintem azt kapod vissza, amit adsz!

2013.04.12. 14:47:33

@sargabicikli: ki valasztotta a nyakorvet?

Daniel M. 2013.04.12. 14:47:38

A poszt írójának fő támogatója : a Gyere Haza Alapítvány :D

Az egészből egy szó sem igaz, nehogy valaki felüljön neki.
Én amikor először jártam Németországban, simán odajöttek hozzám nem helybéli németek, hogy legyek szíves segíteni, hogy hol találja ezt, vagy azt az utcát, aztán amikor mondtam, hogy külföldi vagyok, és sajnos nem tudok segíteni, akkor volt nagy csodálkozás.

NA YA! 2013.04.12. 14:48:19

@poszt: "Botrányosnál botrányosabb inzultusok.......Ahogy toltam a babakocsit, valahogy minket mindig megtaláltak náci nagymamák, akik elkezdtek gügyögni a gyerekhez. (Hozzáteszem a gyereknek kék szeme és szőke haja van a mai napig.)"

Hát ilyenek ezek a "náci" nagymamák, gügyögnek a mocskok! Ragassz a gyereknek hitler bajszot, majd vigyázzba állva várják tőle a napi parancsot!;)

Igényes 2013.04.12. 14:49:11

@sargabicikli: Addig neveld, amíg nem azzal jön haza, hogy az anyu milyen buta, még másokkal beszélni sem tud. Mert az fájni fog. Igaz, van addig még 5-6 év, de a sűrű elfoglaltságod közepette... tényleg, mi lenne, ha dolgoznál is a gyereknevelés mellett, mint az emberek többsége?

Szelid sunmalac 2013.04.12. 14:49:52

@sargabicikli: Remenytelen vagy!

@DieNanny: Vagy a Hagen von Tronje-t onemetul

high up! 2013.04.12. 14:50:24

Hazug, LÚZER, antiszemita és bunkó posztoló, csomagold a pereputtyodat és húzzál vissza a te élhető, szerethető és jovőképet adó Magyarországodra. Ha még egy jó pszichiátered is lesz, aki tudja kezelni az idegi rángatózásaidat, akkor végleg boldog életre találsz. Eljársz majd Turul szobor avatásra, meg sávos zászló tartásra és ezzel már non plus ultra a boldogságod.
A németek ja bocs a: nácik meg rohadjanak meg a sikertelen és mindenkit gyülölő társadalmukkal.

Igényes 2013.04.12. 14:51:09

@turif: Magyarország is EU ország, aztán próbálj meg angolul elintézni valamit. Romániában vagy Albániában lehet hogy könnyebben menne.

SilentDreams 2013.04.12. 14:51:49

@DieNanny:

"Ne haragudj, ha ezen azért megakadt a szemem:
"(entschuldigung, spreche ich kein Deutsch "
100%-os volt a vizsgád, de az alap szórend: főnév, ige stb. Tehát: "entschuldigung, ICH <-> spreche kein Deutsch" Csak egy apróság."

De lehet, hogy kérdezte, csak lemaradt a kérdöjel a végéröl..

Sorry... :)

Amarante 2013.04.12. 14:51:55

@NA YA!: na ezen konnyesre rohogtem magam:):):):)!!!!

DieNanny CH 2013.04.12. 14:52:46

@Sanyi9:
Micsoda hímsoviniszta vagy! Ha egy nő panaszkodik, csak azért lehet, mert nem kielégítő a szexuális élete?!?!?!

Sanyi9 2013.04.12. 14:55:46

@DieNanny: Egy skalan 0-tol 100-ig mennyire gondolod komolyan amit irtal? (hogy tudjam mit/hogy valaszoljak)

Igényes 2013.04.12. 14:56:06

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Tényleg az. Kicsit sajnálom, kiment a jóvilágba, aztán sehogy nem érti, hogy miért nem hajlandóak a németek körbeünnepelni, mert ő gyereket szült. Ilyenkor van olyan érzésem, hogy a fehér ember felett eljárt az idő, és lehet át kellene adni a helyet a törekvőbb és élelmesebb rasszoknak, akik még képesek felfogni azt, hogy az életszínvonalért tenni is kell valamit...

bpetya75 2013.04.12. 14:57:04

@DieNanny:

Real axe! Ironizált, és direkt nem használ szmájlikat. Gondolom a sportérték miatt ;-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 14:58:04

@zachary: ez elég konkrét lett :)

Svédországban is hasonló baja szokott lenni a nagyérdemű magyarságnak. Aztán kiderül, hogy én lassan 2 év után jobban beszélek svédül mint sokan, akik itt vannak 10 éve (és többet is dolgoztam).
Érdekes nekem tetszik itt és szeretnek a svéd kollégák, soh, sehol nem tapasztaltam azt, hogy csak egy invandrare lennék.

Aki meg idejön, nézi a magyar TV-t, hallgatja a magyar rádiót és olvassa az indexet, majd megállapítja, hogy Svédország szar... no komment :)

Mikor utoljára Németországban jártam, gond nélkül tudtam redbull-vodkát rendelni angolul a bárokban... nem értem hol a gond :D

Igényes 2013.04.12. 14:58:49

@bpetya75: Mondjuk ilyen kijelentés után egy normálisabb nő le sem köpni. Ha viccből teszed, akkor meg pláne nem. Csaxólok. :) (és ez nem olyan szmájli, amitől nem gondolom komolyan a kommentet.)

bpetya75 2013.04.12. 14:58:50

@Sanyi9:

Megtennéd, hogy kíváncsi énméltóságomnak elküldöd a 0-ra, 50-re, 100-ra adott válasz variánsokat?

Szelid sunmalac 2013.04.12. 15:00:10

@SilentDreams: Akkor entweder "Entschudigung, spreche ich kein Deutsch?" oder "Entschuldigung, spreche ich Deutsch?" lenne

Egon Krenz 2013.04.12. 15:00:34

@Yasmin5: Jól sejted. A határátkelőnek haszna van a sok látogatóból mert kattinthatnak a reklámra. De, hogy mitől csalódás a cikk nem értem. Mindenkinek azt kell írnia, hogy:

"bementem a hivatalba mindenki kedves volt, mindenki mosolygott és kérdés nélkül kitalálták mi a bajom illetve közölték, hogy nem is olyan fontos illetékbélyeget fizetni. Ez jobb lenne? " Mert rengeteg poszt erről szól.

SilentDreams 2013.04.12. 15:00:54

@sargabicikli: "de most már tényleg mennem kell"

Sajnálom, elég sok mindent tisztázhattunk volna (pozitív élmények miért hiányoznak, mit szól a férjed a veled történtekhez, ö hogy érzi magát itt, történt-e változás a környzetedben, mióta már tudsz valamennyire németül, stb. stb..... érdekes lett volna).

Még ha a posztból sajnos egy erös elöítéletes mellékízt is kiérzek :(

DieNanny CH 2013.04.12. 15:00:55

@Nazgulking:
A "magyar" egy népcsoport (általánosságban). A "zsidó" egy vallás. Tehát a magyar lehet keresztény, mohamedán - ismerek is egy magyar mohamedán családot -, és zsidó is. Hogy a kérdésednél maradjak: az alma lehet Gold, Jonatán, ésatöbbi...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.12. 15:01:31

Nincs több 22 évesnél a kiscsaj. Gyerek ész, gyerek életvitel. A gyerek (mármint, hogy neki van) ne tévesszen meg senkit, bárki tud szülni, független a tapasztalati és agyi szinttől. Mégis; engem jobban karcol az az itt fellelhető ostoba, hazugsággal vádoló, bárdolatlan hozzáállás, azonnali frontvélemény. Nagyon nem kellemes. Ez elvben egy színvonalasabb hely. Figyeljünk erre, kérek mindenkit.

(Ez a karaktermegkötés meg mi a tök?!)

Szelid sunmalac 2013.04.12. 15:01:41

@Kovermadar: A gond ott van, hogy Red Bullt iszol vodkaval! Pfej!

váj mí 2013.04.12. 15:02:02

@Kovermadar: Hát az, hogy nem tartanak unicumot csak jägert.

blah 2013.04.12. 15:02:48

bár még nem éltem Németországban de több kevesebb időt már sokszor eltöltöttem különböző helyeken munkából kifolyólag és eddig nem találkoztam olyan némettel aki bunkó lett volna velem... tudom, hogy ez azért kicsit más szitu de az itthoni viszonyokhoz képest mégis csak felüdítő

DieNanny CH 2013.04.12. 15:02:51

@Sanyi9:
És te mennyire komolyan? Mert az én válaszom megegyezik vele!
Oké, ha poén volt, akkor 1:0 neked!

csodalámpás 2013.04.12. 15:03:33

Mar a poszt cime sem stimmel, perszo mostanaban mindenki Magyarorszag ellen van dul a haboru.
Par munkatarsam meg erdeklodik mi a fene folyik Magyarorszagon

Pumpui 2013.04.12. 15:03:45

A levél fake level 9000

Szelid sunmalac 2013.04.12. 15:04:03

@Kellemes Zérókomponista: Ostoba es bardolatlan? No de kerem! Azonnali frontvelemeny? Nos, igen! Ez egy blog. Ahova azert irnak, hogy megismerjek masok (a hosszabb diskurzusokra lehetoseg nem leven) azonnali es frontvelemenyet, mig masok azetr jonnek ide, hogy a posztokrol azonnali es frontvelemenyt alkossanak. Ez a WEB2 mar csak ilyen!

SilentDreams 2013.04.12. 15:04:07

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Igen, pont erre céloztam, de biztosan nem kérdezni akarta, csak vicc volt.... :)

Igényes 2013.04.12. 15:04:32

@Kellemes Zérókomponista: Akkor különösen problémás. Huszonéves korban még könnyen tanulsz meg bármit. Olyan későharmincasnak saccoltam, aki kint tengődik apu bugylijából, amíg az le nem lép a titkárnővel.
De 22 évesen még most kellene élnie meg majd dolgoznia. Süketnémán azt ott nagyon nehéz lesz, mert legfeljebb csirkebontónak mehet el.

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 15:04:41

@sargabicikli: és miért kellett angolul beszélned a gyerekkel? és miért nem tudtál közben németül tanulni? emiatt nem kellett volna az otthoniakkal is németül beszélned. ez így csak kifogásnak tűnik.

csodalámpás 2013.04.12. 15:05:17

@váj mí: tevedes, az E-Centerben 13,99-ert van Unicum

tanato 2013.04.12. 15:05:40

@Egon Krenz: Nagyon jól "politizál" Határátkelő,látta hogy milyen postokra reagáltak csak 100 alatti kommentekben,és azonnal tudott változtatni,ráérzett hogy ez a cikk aztán generál majd kommentet bőven.Szerencsére a cikkíró is felbukkant egy rövid félórára,mert az elején tényleg kamuszagú volt a cikk.

Sanyi9 2013.04.12. 15:06:05

@bpetya75: Hmmm.

A 100 a komoly velemeny, ha nanny azt komolyan gondolta, akkor megkerdeztem volna, hogy miert gondolja, hogy ez csak nokre igaz (en ezt nem irtam) es elmondtam volna, hogy a sajat tapasztalataim nagyon tavol esnek a posztoloietol, ezert eleg nehez szamomra ezt az irast komolyan venni, ezert kezdtem el viccelodni.

A 0 azt jelenti, hogy vette a dolgot es o is humorizal es akkor valoszinuleg felsoroltam volna meg egy par ilyen himsoviniszta dolgot amelyek felelosek lehetnek akkor, ha egy no panaszkodik.

Az 50, az olyan fel-komoly, es mivel a humorral nem lehet viccelodni, egyszeruen megsertodnek es nem valaszolnak ra... :D

DieNanny CH 2013.04.12. 15:06:34

@szerengeti:
Jé, ez tényleg mind sziget... Akkor nekünk tudat alatt bennünk van, hogy elszigeteltek vagyunk?! Vagy Atlantiszról származunk... :-)

bpetya75 2013.04.12. 15:06:36

@Igényes:

Én pozitívan elfogult vagyok a sráccal. Nekem bejön a stílusa. Azt mondjuk osztom, hogy nem volt egy nyerő csajozós duma, de nem is annak szánta ;-)

Sanyi9 2013.04.12. 15:07:06

@DieNanny: igeeeen, 1:0 ide a felidoben, hazai palyan, biztos 3 pont. :D

Sanyi9 2013.04.12. 15:08:49

@Igényes: Az segit, ha azt mondom, hogy nagyon-nagyon sajnalom?

tableno 2013.04.12. 15:09:04

@DieNanny: nem is, a Szíriuszról!

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 15:09:35

@DieNanny: na, a szigetek között is felfedeztem egy kivételt :D Japánban. Sőt, Ausztráliában. Áh (legyint) :-)
De olyan még nem jutott közben eszembe, ami nem sziget, és -on a rag.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 15:11:16

@ithakan:

Lemaradtam valamiről?
5 év alatt sem dolgozni nem sikerült, sem megtanulni a nyelvet? Mégis mi a búbánatos tökvirágot csinált 5 éven keresztül? Babázott? Azt mind sikerült csinálni?
Az ilyet én is attrocitálnám a boltban, de nem a nyelvtudása vagy a származása, hanem a semmirekellősége miatt...

Érdes, hód Istenem... :)

Amarante 2013.04.12. 15:11:26

@szerengeti: Izlandon vagy ez mar volt?

Egon Krenz 2013.04.12. 15:11:42

@tanato: Nem tom miért. Én egy pillanatra sem gondoltam, hogy kamu.

kovacs55 2013.04.12. 15:12:37

@turif:
"We are in Germany, we speak German"!

Tök ugyanaz a szitu csak a labancoknal ... Magyarorszagrol autoval vissza fel eszakra (eszaki rendszam). Ausztria, autopalya, kocsi lerobban, automentö jön (autoklub) meg se probalta megjavitani vagy elinditani csak mondta hogy ez katalizator hiba (persze hogy nem az volt) es sokba fog kerulni. Nemetul nem tudok de az angollal elboldogulok, latom neki sem idegen az angol nyelv. Megis a duma hasonlo: ez Ausztria es itt nemetul beszelunk. Azt mondta hogy a szervizbe behuzasert 250 euro keszpenz kell neki (volt mindenfele biztositas meg egyebb bankkartya de az nem erdekelte) raadasul vasarnap volt, csak keszpenz, es mivel ez nem jött össze neki beult az autoba es elhuzott...ez kora delelött törtent de kesö estere behuztak szervizbe....

egoizm999 2013.04.12. 15:12:54

Nácziak ezek még mindíg!

pudliho 2013.04.12. 15:13:18

" Szerintem a magyar akcentus az egyik legocsmanyabb a vilagon. Annyira csunya, hogy mar messzirol, barhol a vilagon fel lehet ismerni. Hidd el, van viszonyitasi alapom, mert napi szinten beszelek szinte minden nacioval egesz Europabol, Azsiabol es Afrikabol.."

lehet csak én érzem ebben az ellentmondást, de ez eléggé kamuzósnak hangzik

váj mí 2013.04.12. 15:14:29

@csodalámpás: Bárokban, te bárokban .. ;)
Különben az egyik regensburgi edekában én is láttam gömbkólát. Olcsóbb volt, mint otthon.

váj mí 2013.04.12. 15:15:40

@Kovermadar: Mert válogatol itten! Bezzeg anno jó volt a kannásbor is, he?

tanato 2013.04.12. 15:15:40

@Egon Krenz: Te győztél,mert az író csak a negatív élményekre fókuszált,ez volt nekem/is/egy kissé gyanús.Jobb lett volna ha a a pozitív élményekről is beszámol.Igaz akkor nem lett volna az irgalmatlan komment folyam.Mondom hogy nagyon jól csinálja Határátkelő a munkáját,nem véletlen hogy lekörözte a többi hasonló oldal látogatottságát.

Igényes 2013.04.12. 15:16:23

@bpetya75: Tulajdonképpen ismerek olyan nőket, akikkel kapcsolatban tetszik, nem tetszik, de kénytelen vagyok aláírni, hogy ez valóban így működik. Abban sem vagyok biztos, hogy ez a kisebbség. Viszont ha ő ezt a szintet lövi be magának, akkor sosem fog azokkal találkozni, akik ezen már túlléptek. Persze lehet hogy nem is akar, mert akkor tisztelnie kellene őket.

De a hímsovinizmus abból szokott következni, hogy valami komoly feldolgozatlan bibi van az illetőnél a saját anyukájával kapcsolatban. Őrajta mégsem verheti le, mert hogy nézne az ki, de majd az összes többi nőn! És most nem anyázok, csak ezek a rideg tények.

tableno 2013.04.12. 15:16:47

@pudliho: ráadásul nem is igaz. A magyar akcentus egyáltalán nem ronda, sokan kifejezetten mondták is, hogy tök jópofán hangzik, mint Lugosi Béla a Drakulában... :)

Alice in Wonderland 888 2013.04.12. 15:16:51

@zachary: Minimum. Teljesen igazad van.
Én pl 6 hónap alatt értem el B2-re kisgyerek mellett, de én imádom a nyelvet...szerintem 3 év (inkább 2) után a C1-C2 a cél, ha maradni akar az ember és itt akar dolgozni, miközben a kicsi iskolába jár!;)
Kérdés az, hogy kinek mi a fontos és mit tesz meg érte.
B2-vel már lehet boldogulni.

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 15:17:11

@Amarante: @tableno: igen, az már volt, fentebb én is írtam Izlandot. Abból indult a témázás, hogy az országragok ilyen érdekesek, általában -ban a rag, kivéve Magyarországon :) Aztán DieNanny írt egy csomó helyet, ahol még -on a rag, mire én írtam, hogy jé, ezek mind szigetek, és még soroltam párat, és érdekes, hogy a szigetek közt ott van Magyarország az -on raggal. Aztán eszembe jutott csomó olyan sziget(ország), aminek -ban a ragja. Úh ez sem lett szabály :)
Lehet, hogy van erre amúgy nyelvtani szabály, de én nem ismerem.

Amarante 2013.04.12. 15:17:26

@szerengeti: Elefantcsontpart-on Na ez biztos nem sziget

csodalámpás 2013.04.12. 15:17:37

@pudliho: csak azert mondja, mert meg nem hallott orosz akcentust, a kinainak meg nemhogy egy normalis "rrr", de "grgr" sincs.

Egon Krenz 2013.04.12. 15:18:18

@tanato: Nagy tömegben az ember birka. Ez tény. :)

Igényes 2013.04.12. 15:19:04

@tableno: Erre majdnem írtam valamit. :)

@Sanyi9: Nem sokat. :)

Eiknarf 2013.04.12. 15:19:10

@Yasmin5: +1000000000

Èn is hatalmasat csalódtam...

DieNanny CH 2013.04.12. 15:19:29

@Kellemes Zérókomponista:
Off
A karaktermegkötést én is most vettem észre. Azt hittem, ez eddig is itt volt, csak nem figyeltem fel rá. Annyira nem rossz...

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 15:20:16

@Amarante: igen, de épp mert nem sziget érdekes lenne, hogy mégis -on, de biztos, hogy ez esetben a -part miatt -on.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.04.12. 15:21:18

@sargabicikli: Köszönöm a választ, így már egy kicsit tisztábban látok.

Hát igen, a negatív reakciókra bizony számítani kellett volna, különösképpen mert sejthetted, hogy többé-kevésbé egyedül leszel az élményeiddel.

És ilyenkor az van, mint amikor mindenki téged néz a buszon: ne az legyen az első gondolatod, hogy milyen szép vagy.

Én magam Angliában élek, de számtalan ismerősöm, barátom, rokonom van európaszerte és soha senkitől(!) nem hallottam arról, hogy őt vagy az ő ismerősét bármilyen atrocitás érte volna a nemzetisége miatt.

Amarante 2013.04.12. 15:22:38

@tableno: szerintem is jo a magyar akcentus:):)Engam pl. mindeg skandinavnak neznek.lehet arra is ilyen szep,nagydarab Brunhilldak elnek,mint en :D

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 15:24:20

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
" télleg, Birka. Nem akarsz írni Bulgáriáról?"

Engem pedig az érdekelne, hogy milyen érzés egy lefejezett országban élni (már ha igaz hogy az értelmiség elhagyta Bulgáriát)
Hogyan alkalmazkodtok?
Vajon ez vár Mo-ra is?

Már úgy várja a külföldiek hónap végi hazautalást az ország, mint a szabolcsi falu a segélyt? Vagy nem ilyen rossz a helyzet?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 15:24:26

@váj mí: Nem figyelsz... joint párti vagyok, nem nagyon iszom :) Kannásbort még véletlenül sem :D

tableno 2013.04.12. 15:24:37

@DieNanny: tényleg, pont mint MagyarországON! Megvan a bizonyíték!!!!!!

Alice in Wonderland 888 2013.04.12. 15:25:24

@sargabicikli: Szerintem nagyon kapkodtál és át sem olvastad, amit írtál, mert olyan alapvető elírások vannak benne, amiket általában akkor vét valaki, ha olvasatlanul küldi el a megírt emailt.

Nem is értem, hogyan lehet ezt így kitenni, ha nem posztnak készült...ráadásul egy kis jóindulattal visszajelezhettek volna neked, ha már azt megkérdezték, hogy kitehetik-e. Bár, ha a kommentelők egy részének igaza van és ismét csak oda akartak dobni valamit a jónép elé, akkor érthető. Én javasolnám, hogy a kihagyott részeket is oszd meg velünk, akkor érthetőbb lenne a történet. Így tényleg zavaros és nagyon támadható.

Ha pedig maradsz No-ban, akkor tanulj meg németül, akár a gyerek mellett, ez a minimum. Szerintem. Sok sikert!

Amarante 2013.04.12. 15:25:43

@szerengeti: Igen igy lehet.Az,hogy on vagy ban szerintem csupan a jobb hangzas miatt alakult ki.Furan hangzik az,hogy Magyarorszag-ban vagy Romanian...Serti az ember fulet.

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 15:25:55

@DieNanny: bolygók mind ilyenek. Holdon, Napon, Szaturnuszon stb.

váj mí 2013.04.12. 15:27:25

@Kovermadar: Úúúú, az nagyon büdös. Igaz, a kannás bor is ...

Igényes 2013.04.12. 15:27:32

@Kovermadar: Egy gyerekkel azért sok gond tud lenni. Eteted, takarítod, figyeled, ha olyat böfög vagy olyat kakil ami nem előírásszerű, halálra idegesíted magad, miközben átbújod a netet... nap végére hullafáradt leszel, és 5 éves korára belőle is idegroncsot csinálsz. Persze közben áldozatnak érezheted magad, és úgy gondolod, hogy ez micsoda hatalmas teljesítmény. így kell hülyén gyereket nevelni, de tény, hogy másra már nem jut idő.

01234567 2013.04.12. 15:28:47

@tableno: Egyetértek. Ez egy kamu poszt, szimpla hazugság.

DieNanny CH 2013.04.12. 15:28:53

@szerengeti:
De azokról nem jöhettünk! Akkor már inkább Atlantisz...

Igényes 2013.04.12. 15:29:57

@tableno: No ennek örömére akkor én megnézem az Alien4-et. :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 15:30:59

@sargabicikli:

"Előtte gyereket neveltem itthon. (A világon a legnagyobb felelősség, amikor egy másik ember fejlődése tőled függ, szerintem)"

A sebészorvos meg smafu... szégyelld magad, de komolyan... felelősség... :D

Amarante 2013.04.12. 15:31:18

@Igényes: Ebbe meg boven beleferne az is,hogy seta cimszoval jatszoterre,parkba megyunk es a tobbi anyukaval gyakorlom a nyelvet...amugy meg egy gyerek mellet qva sok mindenre van az embernek ideje!

váj mí 2013.04.12. 15:31:27

@Kovermadar: Kifelejtetted a zsebpatkányt. Azt is el kellett látni.

Yasmin5 2013.04.12. 15:31:35

@Egon Krenz: Nyilván nem ugyanarról kell irnia mindenkinek, de azért egy szinvonalat érdemes lenne fent tartani. Azért csalódtam, mert ez a cikk nem jóindulatból lett kirakva. Ezért kértem magyarázatot a Határátkelőtől. Hol van az oldalon reklám amúgy? Tényleg nem látom...

blah 2013.04.12. 15:31:47

@blah: csak így parasztosan

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 15:31:53

@váj mí: az igazán jó joint nem olyan nagyon büdös... bár kinek mi. De tény, hogy tud büdös is lenni :)

DieNanny CH 2013.04.12. 15:33:33

@Igényes:
Végül is úgy logikáztam ki, hogy mivel a gyerek perfekt német, ő német oviba jár. Azt hiszem, az hasonló az osztrák ovikhoz, vagyis 8-12-ig ingyenes. Vagyis Zsófinak szeptembertől lett volna hetente 5x4 órája németül tanulni. Félreértés ne essék, nem akarom beosztani senki idejét - ez csak egy ötlet. Nyelviskola, vagy német rádió, tv hallgatása akár a házimunka közben is.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 15:34:53

@váj mí: na, az akkor már kettő... de a hozzáállást elnézve saját magáról való gondokodás is pirospontot érdemel :)

Egon Krenz 2013.04.12. 15:35:05

@Yasmin5: Hát ha egyszer így érzi akkor így van. Lehet, hogy két év múlva teljesen mást fog írni vagy már haza fog jönni.

A valószinűleg azért nem látod a reklámot mert reklámszűrőd van.

Amarante 2013.04.12. 15:35:46

@Yasmin5: Mivel ez blog itt nincsenek irodalmi igenyek.Itt barki irhat az intellektusatol fuggoen jo vagy kevesbe jo posztokat.A mai sajnos a kevesbe joban landolt :D

Igényes 2013.04.12. 15:35:48

@Amarante: Nem tudom, nekem nincs gyerekem. Egyelőre nem is akarok, meg kitől sincs, csak sok ilyet látok, és valahol sajnálom őket. Ezeket az anyukákat fogja pár év után mindenki tehernek érezni pár év után, és főleg a gyerek. Apa nem fogja érteni, miért kell neki egy hisztigéppet eltartani, amikor annyi csinos, értelmes nő szaladgál...
Amikor pedig mindenki ajtót mutat neki, ő még mindig ott tart majd, ahol mint most. Csak már fiatal sem lesz, és mehet a szemétdombra.

Nem tudom, megérdemel-e ilyet egy ember, csak mert annyira buta volt, hogy gyerekkorában csinált ő maga is gyereket.

2013.04.12. 15:36:07

annyira cuki a poszter, ahogy megjelenik, kiosztja az eszet hogy itt mindenki rosszindulatu, ot mindenki gyuloli itt is, pedig csak fel akarta nyitni a szemunket hogy mennyire kirekesztoek a nemetek, majd sertodotten tavozik.

nem is erositette meg a rola kialakult benyomasokat, aaaaaaaaaa neeeeeeeeem :D

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 15:36:20

@DieNanny: " kielemezhetné a konfliktusgyűjtő-céltáblát"

Köszönöm a bizalmat de nincs mit elmezni.
Ez egy (direkt) rosszul megirt provokativ MÜ poszt.
Azért irodott hogy felkavarja az utóbbi napok állóvizét.
Azt máris elérte.
Számláló 420 és csak pörög, pörög.

DieNanny CH 2013.04.12. 15:36:30

@Egon Krenz:
Én sem látok reklámot, és nem tudom, hol kell a reklámszűrőt be-kikapcsolni. Segítesz?

Mesterlövész 2013.04.12. 15:37:48

Mondhatjuk úgy, hogy a posztíró házhoz ment a pofonért.

Bobby86 2013.04.12. 15:38:52

@Igényes: Nem tudom, miröl beszelsz. Arrol irtam, hogy az elsö nehany szo utan fel lehet ismerni, hogy az illetö magyar. Ennyi. Es... en megtanultam rendesen :)

Amarante 2013.04.12. 15:38:57

@Igényes: erdemelni nem erdemel senki ilyen sorsot de van az ugy,hogy valaki kikoveteli maganak.Aztan jol megsertodik,mert megkapja.:D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 15:39:08

@Igényes: Mé'? :)
Elég nehéz gondatlanságból kicsinálni egy gyereket... még abba sem szoktak belehalni, mikor kidobják őket a kukába vagy ilyesmi.

Romoluszt és Rémuszt is farkasok nevelték fel... nincs itt semmi látnivaló :D

Igényes 2013.04.12. 15:39:41

@DieNanny: Ez már mindenhogy rossz. Megélte szerencsétlen, hogy mindenki őt bántja, pedig ő milyen áldozatos anyuka. Hogy ez csak az ő fejében létezik, az mellékes... rosszul indult. Ilyenkor nem érzed jogosnak, hogy még te tegyél erőfeszítést valamiért. Szerintem nézi a kommenteket, és zokog hogy milyen gonosz rohadékok vagyunk még mi is, nyilván mindenki őellene esküdött össze.
Ha a helyében lennék, elköltöznék máshová, és oda már úgy mennénk, hogy beszélem a nyelvet.

csodalámpás 2013.04.12. 15:41:40

@Igényes: ja, vissza magyarhonba

Egon Krenz 2013.04.12. 15:41:48

@DieNanny: Ha nem látod örülj neki. Más azért küzd, hogy elrejtse. :)

Igényes 2013.04.12. 15:41:50

@Bobby86: Ha Svájcban járok, elbeszélgetünk, és eldöntheted. ;)

@Amarante: @Kovermadar: Mindenki csinál fiatalkorában hülyeséget. Ő gyereket csinált, hát ilyen is volt már. Mélypontok is léteznek egy ember életében, ki kell belőle jönni. Csak a kislánynak ehhez azt kéne felfogni, hogy dobja el végre az ásót.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 15:46:21

nem jott be a porkoltnokedli-konnyulanyok-turorudi kampany a kormanynak?

meglehetosen atlatszo es ostoba post.

csokoltatom kuminekat meg habonyekat.

aljaskuszobab 2013.04.12. 15:46:37

"(A kutyának piros lakkbőrből strasszköves nyakörve is van, ennyire el van szegény hanyagolva....)"

uhh

(deleted) (törölt) 2013.04.12. 15:47:06

@ctboy: pontosan. A poszter előbbi hozzászólásából kiderült, hogy egyszer írt a bloggazdának, a felütésből ítélve még a Gerendás-cikkre reagálva, a bloggazda meg most elővette, gondolom mert túl lapos volt a múltkori angliai poszt után a látogatottság. Persze mindez spekuláció :) Mindenesetre ha a levelet nem posztnak szánta az írója, akkor igazából tényleg csak a bloggazdát lehet szidni, hogy ezt így direkt kiemelte megjelentetésre...

01234567 2013.04.12. 15:47:50

Azzal együtt az egyik volt kollégám, volt felesége, ilyesmi volt mint a posztban megjelenített személyiség. :)
20-as évei elején járt két gyerek, dolgozni nem akart, azért is szült.

Eiknarf 2013.04.12. 15:48:45

@Whave: èrted és ez még gyereket is nevel

A legszomorúbb az egészben az, hogy külföldön nem a politikusok, meg egyéb hülyeségek okozzäk a rossz hírünket, hanem az ilyen emberek.
Amelyik visszakézböl lenácizza a németeket, és ostoba mint a föld.
Nap mind nap aktivan dolgozik azon, hogy a magyarokról minnél hamarabb kalakuljon az ostoba proli kép,,

Shame on them :(

zachary 2013.04.12. 15:48:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: a németre gondoltam:) én sem értem mit esznek rajta, de nekem is mondták már. Nekem angolból a southern a kedvencem, meg a jamaican..:)

nod20 2013.04.12. 15:49:40

Szerintem a posztoló menjen más országba. Mindenki jobban jár,ő is és a németek is.

Amarante 2013.04.12. 15:50:38

@Igényes: Persze,hogy csinal es ez igy van jol,mert a legtobb ember tanul belole.azt hiszem,hogy a posztolo benezte a dolgot,mert ha ez az iromany a Bezzeganyan jelenik meg,ott uniszonoba uvoltene a korus az igenlo,sajnalkozo kommenteket es nagyon egyetertenenek azzal,hogy a gyerek eloszor angolul tanuljon meg nemetul meg raer,mert ugye Nemetorszagban laknak.a nyakorvert ott kulon pirospotty jar:D (eljen a joindulat!)

váj mí 2013.04.12. 15:52:50

@Kovermadar: Na, azt képzeld el, amikor ezt a kettőt összekeveri, és a kölökre rakja a piros lakknyakörvet (strasszokkal), hogy levigye vizelni.

váj mí 2013.04.12. 15:55:02

@Spiritualiqus: Ez mind igen megható, de a caps lockról letenyerelhetnél, igazán. Ha nem ordítasz is megértjük. De tényleg.

göndörke 2013.04.12. 15:55:32

én ezt nem nagyon hiszem el amik veled történtek.
Azt vallom,hogy amit ad az ember mindig azt kapja vissza.
Ezen érdemes elgondolkodni.
Mondom én aki 7 évet éltem Bajorországban,és 8 éve dolgozom egy német cégnek ahova rendszeresen kijárok.
Szerintem a németnél nincs toleránsabb nép,csodálom is őket ezért. Ránk ez nem jellemző.
Habár lehet az utóbbi időben már tele lett a hócipőjük a rengeteg külföldivel.

zachary 2013.04.12. 15:56:15

@Kovermadar: ugye.igyekeztem! A vodkaredbullt anno én is nyomtam.:) ez Plázáskurva vajon visszanéz még ide, vagy elment strasszköves kutyát sètáltatni?:)

Igényes 2013.04.12. 15:57:20

@Amarante: A Bezzeganya a nocomment kategória nálam. Egyszerűen hibbantaknak tartom őket.

Amarante 2013.04.12. 16:01:43

@Igényes: Na egyszer beneztem oda....azota nem vetemedem ilyesmire.Arrol probaltak meggyozni egymast es magukat,hogy depressziosok,mert otthon ulnek a gyerekkel.aznap egesz estig kovettem az esemenyeket es a massziv tobbseg egesz aldott nap irogatott...Azt nem ertettem-a mai napig foglalkoztat a dolog-hogy mikor neveltek,etettek stb a gyereket?????Aztan valaki elejtett egy szot holmi bejaronorol.....

Bobby86 2013.04.12. 16:04:14

@Igényes: Ja, gern, komm einfach vorbei und wir werden mal unsere Dialekte testen. :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.12. 16:06:08

Valahol sajnalom szegeny lanyt, az embernek mindig rossuzl esnek a negativ kommentek, masreszrol viszont volt ra par eve, lassan mar 3 ha jol szamolom, hogy megtanuljon legalabb alapfokon nemetul. Nem tudom siekrult-e .

De alap dolgokat mar par honap alatt is fel lehet szedni.
Nekem Norvegiaval van tapasztalatom, vizum kellett anno meg oda. Igaz ott nem volt gond , hogy nem tudok norvegul, de ha lett volna is, akkoris valamennyire tenyleg erdemes tudni az adott nyelvet. Vagy legalabbis akarni egy picit megtanulni.

Mondjuka norveg par szoban hasonlit a nemetre, angolra, par dolgot igy szedtem fel 3 honap alatt, mig kinn voltam.

peace_n_love 2013.04.12. 16:07:47

Próbáljál meg itthon cigány lenni.

Igényes 2013.04.12. 16:08:57

@Amarante: Valamiből a pszichiátereknek is meg kell élni. Én a pasikat csodáltam sokáig, hogy ebben mi a biznisz nekik. Volt egy ismerősöm, aki összevissza kurvázta a nőket, aztán egyszer rákérdeztem, hogy figyelj már, ezt hogy? Idézem, majdnem szó szerint: "hát, ő eltart otthon egy ribancot aki a kölykét ganajássza, de dugni mással akar, mert ez már nem elég jó hozzá. De ha a másik nő elvár egy szál virágot, az már akkor kurva, mert milyen alapon kéne neki még azért is fizetni, elég az otthoni".

Na ekkor sajnáltam meg nagyon az otthonülő anyukákat. Hatalmas bajban lesznek, ha az eltartó rájuk un.

33621 2013.04.12. 16:09:37

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
Hallottad hogy meghalt a profilképed ihletője?

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.04.12. 16:11:00

Pedig ilyen csak itt a Balkánon fordulhat elő a földön...nem is értem.:-)

dennisthemenace 2013.04.12. 16:12:36

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Állítólag most aktivistákat kuldenek kulfoldre agitálni. Csak nehogy azok is kinnmaradjanak, hahaha!

Ducasse 2013.04.12. 16:15:17

Az rendben van, hogy megrendelésre fikázod a németeket. De könyörgöm, ha már fizetnek ezért a szösszenetért, legalább kerestek volna egy értelmes emberkét aki nem ennyire primitíven próbál eleget tenni a felkérésnek!

váj mí 2013.04.12. 16:18:47

@tildy:): Pedig kár. Már a sajnálatod rápazarolni. Az a legnagyobb baja, hogy unatkozik, nincsenek barinői csak a facebookon, úgy meg nehéz egy csajszis, bjútis napot összehozni.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 16:21:25

@turif: A hivatalban Magyarországon is csak magyarul beszélnek, mert az a hivatalos nyelv.

avocado_ 2013.04.12. 16:25:53

Ez a poszt egy kamu.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 16:34:55

@Babette_: en nem tudom miert varjak el hogy kulonfele orszagok hivatalaiban legyen 40 fele szinkrontolmacs
OK egy angolul tudo azert nem art, akihez oda lehet kuldeni aki csak angol, de hogy mindenki perfekt angol legyen minden hivatalban????
en ugy oldanam meg, hogy van az anyanyelvi osztaly es lenne egy "angol" ablaknem tudom mennyire lenne kihasznalva
nalunk angol van es sapnyol slussz

Der Piefke 2013.04.12. 16:36:27

Kedves Posztoló!

Látom, a kommenzetők közül számosan vádonak téged hazugsággal... Én ezzel kapcsolatban javaslok neked egy kis játékokt:

Mivel magam is Bajorországban (Münchenben) élek, szívesen áldozok rád egy napot. találkozunk, elkísérlek mindenhová, ahová mész, meg se szólalkok, csak figyelem, vajon tényleg az és úgy történik-e veled, mint ahogy leírtad. Ha netán "akut életveszélybe" kerülnél, ne félj, kimentelek, mivel magam tökéletesen beszélem a bajort (goanz groad de Obaboarischa Mundoat) ...És a nap végén együtt megírunk egy új posztot ide!

Persze, lehet, hogy az a poszt inkább oylan képet fog mutatni Bajorországról és a bajorokról, mint ahogy a kritikusaid írják itt a kommentjeidben (tudod: akik nettó hazudozónak írtak le téged).:-) Hiába: ha velem leszel, akkor biztosan nem fog neked közben Kubatov Gábor súgni...:-)

ruju 2013.04.12. 16:37:35

Elnézést, nem szoktam hozzászólni és ezután sem sűrűn fogok, de ez a poszt egy marhaság. Én is errefelé élek, ez konkrétan hihetetlen. Nyugdíjas nénit le kell fogni, mert üvöltözik egy kisgyerekes anyukával, amiért az nem németül gügyög a gyerekéhez, wtf??? Én a gyerekeimmel kizárólag magyarul beszélek, otthon, utcán, akárhol, és még SOHA SEMMILYEN, mini attrocitás sem ért minket, sőt, inkább megszólítanak, mert nem tudják, mi az a nyelv, amit használunk. Az más kérdés, hogy ezek után mindhárman csodás némettel el tudjuk magyarázni és csevegünk tovább... ebben a posztban valami nagyon nem stimmel...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 16:38:12

@Ducasse: "legalább kerestek volna egy értelmes emberkét aki nem ennyire primitíven próbál eleget tenni a felkérésnek!"

ertelmes ember ilyet nem vallal. csak a hulladekot kapjak meg.

odamondó 2013.04.12. 16:38:12

Frankfurtban voltunk kiküldetésen olyan a szakmám ahol nincs sok ember és a nyelve pedig az angol. Ennek ellenére az aki a szerszámokat kiadja nem volt hajlandó angolul megszólalni. Annak ellenére, hogy beszélt angolul. Persze mindegy is a főnöke jól tarkón verte.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 16:40:50

@33621: olvastam reggel. igy kerultem azok taboraba, akiknek mar nem elo ember az avatarkepuk.

terrormaci 2013.04.12. 16:41:16

nem szoktam hozzászólni, de ha a posztoló a való életben is ilyen összefüggéstelenül kommunikál és viselkedik, ráadásul a csekély némettudásával, akkor megértem, hogy fura tekinteteket kap vissza. Nekem már az írás alapján kedvem lenne felrúgni.

Herr Géza 2013.04.12. 16:49:57

Én tudom, mi történt a kávézóban: posztoló be, gyerekkel, sorba állás (N.o.? Sor? Már nem nagyon stimmel...), német nagyi gügyörészik, posztolónak nem tetszik és reagál: "Hagyod abba vén náci ribanc, hiába kék szemü és szöke, akkor sem Adolf a dédapja!! Különben is rajta a piros lakknyakörv a strasszokkal meg a nevével, méghozzá rovásírással ! Nem látod, hogy ez egy ösMAGYAR kölök, te..., vén náci." Mindez németül, német akcentussal, így a nagyinál elgurul a gyógyszer. A többi már ismert: balhé, elvezetés, stb. Ugye milyen más a sztori a lényeg nélkül ??? Így aztán én is csak azt mondom a poszternak, hogy sürgösen kérjen idöpontot egy MAGYAR pszichiáternél....

ruju 2013.04.12. 16:51:44

@Der Piefke: Nagyon laik, remélem hamarosan megszületik a közös művetek! Annyit hadd védjek a posztolón, hogy csecsemővel/kisgyerekkel azért nehézkes megtanulni gyorsan, jól németül, nyilván nem ér rá egész délelőtt pl. a Volkshochschuléban ülni, ez viszont nem mentség erre a nettó hülyeségre.

ruju 2013.04.12. 16:55:16

@Herr Géza: Jó, de milyen az a német akcentus? Magyarul beszélgettek akkor, és a néninek volt egy kis német akcentusa (ergo, náci?) Vagy a csaj angolul próbálta, német akcentussal, miközben a néni emiatt azt hitte, hogy mégiscsak valami némettel van dolga, és azt hitte, csúf tréfát űznek belőle? Vagy a csaj mégiscsak igyekezett németül, csak iambusokban? És a néni attól pöccent be, hogy ismerős, de mégsem érti, szóval szívatják?

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 16:56:52

@Babette_: Az egyik barätnömet folyamatosan megtaläljäk a bolond emberek. Engem az aberrältak... hät nem tudom, hogy melyik a jobb. Viszont nem tudom, hogy miért, de megtämadni még sosem akartak.

elektronik (törölt) 2013.04.12. 16:58:18

nem iszlám b+, hanem muszlim! iszlám a vallás!

Lencsés István _ 2013.04.12. 16:59:08

"Volt, hogy olyan botrány volt, hogy a pékségben, amikor sorban álltam zsömléért, egy nagyikát más kávézó emberek fogtak le úgy, hogy az asztaluktól felálltak és kivezették a nénit.

Talán az volt a legdurvább."

Hát persze. Az úgy kezdődött, hogy ő visszaütött.

Egy pékségben egy nénit le kell fogni, mert minden ok nélkül rátámad egy gyerekes anyukára és csak rá.

Meg az akcentusa miatt bántják őt, hogyne.

A kutyának pedig biztos jó dolga van a lakásban, mivel szép, drága nyakörvet vett neki. Biztos nem ugat folyton, nem ez a baja a szomszédnak, hanem az, hogy muszlim a szomszéd. De a szegény áldozat, na az aztán nem rasszista!

Szerintem itt egy elviselhetetlenül idegesítő, frusztrált, elviselhetetlen jellemhibákkal megáldott, kommunikációra képtelen hülyepicsával állunk szemben, akit biztos mindenki azért bánt, mert magyar.

Nem, nem azért.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.12. 16:59:30

@hagyma: Otthon siman van olyan allami hivatal, kirendeltseg, ahol egy ember sincs, aki legalabb alapfokon beszelni angolul. Ami azert gaz valahol.

turif 2013.04.12. 17:02:49

@Babette_: Itt most nem az volt a gond,hogy nem tudtam használni az angolt, hanem az, hogy bunkó módon nyomatékosították, hogy NEM AKARJÁK használni.
2 különböző dolog, hogy 1. nem értesz angolul 2. nacionalista vagy és nem vagy hajlandó más nyelvet beszélni.

ruju 2013.04.12. 17:03:44

@tildy:): ööööö, azért nálunk a bevándorlásinál ülők, azok, akik még az eu-ba lépés előtt pecsételgették a tartózkodásit meg a munkavállalásit az útlevelekbe nemhogy _semmilyen_ idegen nyelvet nem beszélnek, de még hochdeutschot sem, ami azért egy kicsit sértő. akkor nem volt mit tenni, az ember valahogy mégiscsak elintézte amit kell. 2004 óta viszont alapjog tolmácsot kérni és kötelező biztosítani. szóval ez nem csak mo-n problémás.

tableno 2013.04.12. 17:04:08

@ruju: ezen a német akcentuson én is eltöprengtem egy kicsit, de aztán rájöttem, hogy az magyar akcentus akart lenni, csak hát a posztoló még az anyanyelvén is fogalmazási kihívásokkal küzd.

ruju 2013.04.12. 17:06:33

@tableno: :-D, igen, én is vágtam, csak nyelvészet a szakterületem és kicsit kekeckedtem, mert szegényt még nem bántották eléggé :-DDD

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 17:07:42

@tildy:): szia tildy:-)

a kollegam rosszul lett ugy 1 eve, mento jott erte es el kellett kisernem, mert nem volt orvos a korhazban, aki beszelt volna angolul, vagy nemetul.

nem hivatalban. korhazban. nem noverek. orvosok.

Herr Géza 2013.04.12. 17:09:04

@ruju: Ja, ld. tableno kommentjét...

Lencsés István _ 2013.04.12. 17:09:12

"magánorvosi rendelőben a recepción üvöltöztek velem (lézeres szemműtét után), hogy miért nem inkább Magyarországra megyek???"

És ez is.
Mindenféle előzmény nélkül üvöltöznek vele egy német MAGÁNcégnél. Hát persze!

Ilyen vagy nincs, vagy ha van, akkor ahhoz nagyon de nagyon de nagyon idegesítő, irritáló, gyökérnek kell lenni, de nagyon annak.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 17:09:27

@turif: "nacionalista vagy és nem vagy hajlandó más nyelvet beszélni."

micsoda hulyek ezek a nacionalistak...
eveket pazarolnak el a tanulasara egy nyelvnek, hogy aztan dacbol ne hasznaljak:-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 17:09:58

@cukorhal: Még csak itt tartok, de gondoltam gyorsan okoskodok én is egyet. :-)
Én a nyelvtan tanuläs barätja vagyok. A szavakat le kell irnom, és ugy meg tudom tanulni öket. Persze, ha sokszor hallok valamit, én is megtanulom, de zavar ha nem tudom leirni. A németnél én mindenkinek azt szajkozom, hogy vägja be a der/die/das /die täbläzatot. Ha az megvan, akkor mär kurva egyszerü, mert a melléknévragozäs is ugyan ugy müködik.
A barätom a papagäj modszer hive. Ö mondatokat tanul, mint egy gyerek. Magyarul kb egy 5éves szintjén van, de nagyon jol el tud beszélgetni a barätnöm férjével, aki nem tud mäs nyelven csak magyarul, valamint az anyukämmal mär pörölt is. :-)
A baj szerintem ott kezdödik, hogy az emberek nagy többsége még a sajät anyanyelvén sem tudja a szabälyokat. Hogyan magyaräzod el valakinek, hogy mi a különbség aközött, hogy a boltba megyek és a boltban vagyok, mikor még magyarul is azt mondja, és irja ! , hogy a boltba vagyok.

okleveles naiv 2013.04.12. 17:10:28

Időnként vidám turistaként előfordulunk Saarbrücken környékén. Az olyankor mindennapos, h a többnyire szintén vidám német, akivel kommunikálnánk, nem beszél franciául vagy angolul (nem, nem kérdezzük meg tőlük hangosan és tagoltan, h "B E S Z É L S Z M A G Y A R U L?" :) ), de olyankor ha tudnak, hívnak egy kollégát, aki beszél franciául, ánglisul, és megoldódik a szitu. Mivel az adott boltos, ötvös, stb nem tudja, h nem ott élek, ezért azt kell feltételeznem, h ott élőként ugyanezt a hozzáállást tapasztalnám (vannak akik nyelvtudás nélkül élnek ott, ez gondolom mindenkinek tiszta).
Nem értem a poszt tolót. Talán ő teremti meg azt a légkört, amire így reagálnak körülötte a németek?
Az viszont tény, h sokkal egyszerűbb lenne kint minden, ha beszélnék németül, pedig állítólag a németek beszélnek angolul.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 17:10:54

@tildy:): hat fobb hivatalokba kell azert 1 esetleg, de nem mindenhova, nem olyan sok van ahova kulfoldi magatol beesik
mert pl? hova?
amugy meg 30 eve szazadennyien nem beszeltek semmit es a vilag ment, a kulfoldinek gondja volt, ment a konzulatusra
szoval nem kell tulhajpolni

Amarante 2013.04.12. 17:12:19

@ruju: Őszintén sajnálom azokat az iszlám nőket, akik analfabétán egy ismeretlen férfihoz feleségül menve, szinte még gyerekként, a
ultúrájukból adódóan itt Németországban kényszerülnek élni.
Nekem ez a kedvencem:D Az iszlam egy nemzet es ez a kultura kenyszerusegbol a nemeteknel tengodik :D Na most nem azert de aki ilyeneket ir le mit var????

ruju 2013.04.12. 17:14:20

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

én is tapasztaltam, h nem voltak hajlandók angolul beszélni, és eleinte nem értettem, h miért. ma már tudom: botrányosan szar a közoktatásban a nyelvoktatás, és valóban _nem tudnak_. megfejelve azzal, hogy én angol szakos voltam, és amint ez kiderült, onnantól aztán már senki nem állt szóba velem angolul :-) kénytelen voltam megtanulni németül, és csodák csodájára azóta zökkenőmentes a kommunikáció köztem és a "nacionalisták" között...

Lencsés István _ 2013.04.12. 17:14:24

Ja, és igen, posztoló nem csak németül nem tud, hanem magyarul sem, tehát valószínűleg semmilyen nyelven nem tud.

vasgyuszi 2013.04.12. 17:16:35

Zsófi! Te valamit nagyon rosszul csinálhatsz, ha téged ennyire útálnak a németek. Szállj magadba és gondolkozz el ezen.
Nekem homlokegyenest ellenkezo a tapasztalatom.
A prolikat rühellik, ahogy én is ;) De egy így van rendjén. A mindenféle koszvadék népeket, akik a beilleszkedés csíráját sem mutatják, én sem szeretem.
Nekem is szoke, kékszemu a kölköm, mégsem inzultáltak "náci" nagymamák. Ja, és Münchenrol beszélek, de a Bodensee-nél sem rosszabb a helyzet, sot!
Aki meg itt van Németországban és nem hajlandó megtnaulni a nyelvet, annak tényleg rohadjon ki a bele és valóban nem érdemel mást a lenézése és megvetésen kívül! Ha kérdésként felmerül, hogy a befogadó ország nyelvét elsajátítsa-e valaki, akkor ott komoly gondok vannak fejben és hiába is magyaráznánk bármit is, kívül esik az illeto értelmezési tartományán. Írásodból ítélve nálad is ez a helyzet. Szerintem menjél "haza" Magyarországra és boldogítsd az ottaniakat ;) Proliból van itt is elég.

tableno 2013.04.12. 17:17:43

@Amarante: az "analfabétán egy ismeretlen férfihoz feleségül menve" kitétel nyelvészeti klasszikus! :))

ruju 2013.04.12. 17:18:50

@Amarante: eh, nem is értem, miért szippantott be ez itt :-D annyira sötét. "miért gyűlölnek a németek?" mert hülye vagyok és ez lerí rólam, mert egy országban, ahol - legalábbis a nyugati részén - működik az "élni és élni hagyni", nem tűrik a magyaros kihaénnem sítlust. a hülye nácik...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 17:19:40

@ruju: igen, ez sokkal inkabb fakad a maxuimalizmusukbol, mint a nacionalizmusukbol. ugy erzik, hogy ha nem megy a nyelv jol nekik, akkor inkabb meg sem szolalnak, minthogy felkeszuletlennek tunjenek.

Amarante 2013.04.12. 17:19:51

@tableno: :D:D ma ismet megallapithato,hogy ama bizonyos kerites egy darabja leolott.Alacsony leven az a szakasz ismet sikerult valakinek kiszoknie.:D

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 17:21:22

@cukorhal: Az én tanäcsom kicsit blöd, de müködik. :-) Nézzen minél több baromsägot a TV-ben. Mesefilmek, DSDS, GNTM, vannak azok az agyzsibbaszto du-i müsorok ahol amatör szinészek jätszanak valos történeteket. Aztän ha mär jobban megy a nyelv, akkor rä lehet ällni a komolyabb dolgokra is. Dokumentumfilmek, komolyabb beszélgetös show-k.
A barätom tanäcsa, amit nekik is kellett csinälni: hangosan olvasni. Elöször ugye valami egyszerübb mesekönyvet, vagy gyerekképregényt, majd késöbb ifjusägi könyvet és késöbb felnött könyveket.
A lényeg mindkettönél ott van, hogy nem kell mindent érteni! Egy idö utän ugyis piszkälni fog, hogy mit jelent egy szo. Én igy tanultam meg az elején pl. a megeröszakolni szot németül. Néztem a sorozatot nagyszotärral az ölembe, és cseszte az agyam, hogy mi a szar az a vergewaltigen, amit ällandoan ismételgetnek. :-)

jobbrolbandita 2013.04.12. 17:23:56

@Der Piefke: De egy sunyi szarházi kis agitátor vagy te. Aki szerint nem jobb külföldön, annak kubatos súg igaz? Hát téged ki fizet? Gordonka vagy Gyúrcsány? Soros? Szégyeld magad.

SilentDreams 2013.04.12. 17:24:02

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Egész jó poszt alakult ebböl.... a humoros hozzászólásoknak köszönhetöen. Lehet, ez volt Határátkelö célja a hét vége felé közeledve... :)))

ruju 2013.04.12. 17:24:16

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
igen, ezt akartam én is érzékeltetni, köszi, hogy kimondtad!

váj mí 2013.04.12. 17:27:35

@okleveles naiv: Hm, ez azért nem teljesen így igaz, mármint a németek általános angoltudása. Illetve csak -amint írtad- "állítólag". A tapasztalataim és ismerőseim elmondása szerint jobbára a fiatalabb korosztály az, amely ilyen-olyan szinten ért és beszél angolul. A középkorúak közül azok, akiknek a munkájukhoz szükségük van angol nyelvtudásra is (kereskedelem, vendéglátás, stb.), illetve jobbára a felsőfokú végzettségűek. Az idősebb korosztály többnyire egynyelvű, és hát egy Porsche-gyári munkással sem igazán tudod megértetni magad angolul.

jobbrolbandita 2013.04.12. 17:28:29

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: miért nem tanult meg a kollégád magyarul?! érdekesek vagytok ti...ha magyar vagy külföldön, tanuld meg rendesen a nyelvet különben megérdemled, ha megaláznak...de ha itthon vagy, akkor is tanulj meg 5 idegen nyelvet tökéletesen, hogy hajlonghassál egy külfüldi előtt... mi lenne ha kihúznád a fejed a csodálatos "nyugatiak" végbeléből? :)

Reszelő Aladár 2013.04.12. 17:32:02

Szerintem egy külföldinek Magyarország igen kellemes hely, mert nyiltan nem utálja őket senki, sőt talán ilyenkor aki beszél külföldiül, talán kicsit kihúzza magát, és úgy panaszkodik. De ritkán hallani, hogy ne kedvelnénk őket.
Odakinn más a helyzet. Ha valaki nem német, az vagy turista, vagy bevándorló. És akkor talán meg is válaszoltam a helyzetet. Itthon valahogy nem feltételezzük senkiről, hogy bevándorló lenne. Max ideszakadt külföldi, se semmiképpen sem egy élősködő, aki csak a jólétünkre pályázik. Aki mégis, azokat itthon sem kedvelik...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.12. 17:33:42

@hagyma: okmanyiroda, hogy csak egyet mondjak. De akar APEH helyi kirendeltseg, akar mas is .

Amugy az altalam emlitett peldaban nagyon keves szot tudott csak emberunk magyarul, de angolul franciaul nem lett volna gond.

@jobbrolbandita: eleg lenne csak egy embernek alapfokon tudni angolul otthona hivatalokban. Ez nem hajlongas meg a nyugat elott.

Kyulfoldon meg ha valaki letelepedest tervez, az azert probalkozzon felvennia helyi nyelvet, igen.

váj mí 2013.04.12. 17:34:26

@Reszelő Aladár: Te ugye nem sokat éltél külföldön?

Phoenix77 2013.04.12. 17:34:32

Nem gondoltam, hogy a hölgybe itt is belebotlani, és csupán a stílusa, keresztneve alapján egyből tudom kiről van szó. Zsófi, neked nagy problémáid vannak, ezt neked kellene megoldani, és nem is érdekelne, de hogy tévútra vezetsz másokat, az már felháborító. Nem meséltek elegem a magyar élményeikről?? Amikor huszonév tb. fizetés után lenézik, órákig váratják és mint, a kutyával úgy beszélnek vele? Vagy épp a saját példám, akkor mertem terhes lenni, amikor két hónapja épp nincs munkám, igaz előtte 15 évet dolgoztam, adóztam, tb-t fizettem, amit te nem tettél, de nekem nem jár így se gyed, de tgyás stb???

Phoenix77 2013.04.12. 17:35:07

És amikor otthon 15 percet rutinvizsgálat 15 ezer Ft, vagy egy fogászat többszázezer, amikor 100 ezer ft, az átlagfizetés?? Fel tudod te fogni ezt??? Dehogy tudod. Na mi is ezért vagyunk Németországban, amit nem értettél akkor se, miért jövünk ide!! Mondjak valamit?? Iszonyúan egyhangú és unalmas itt család, barátok nélkül, de muszáj, mert otthon sehova se jutunk. Ja igen, a törökök pl. itt. Te magad utálod őket, te nagy náciellenes. Holott, ezek az emberek összetartanak, nem úgy, mint a magyarok, tudod. És dolgoznak. Más a vallásuk, ja, hát bocs, nem lehet mindenki keresztény. De te meg az az undorító viselkedésed mindenhol utálatot vált ki. Amúgy meg furcsa módon nekünk ennyi rossz tapasztalatunk itt negyedannyi nincs, mint neked..ne írogass hülyeségeket máskor, hanem inkább meg se szólalj!!!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.12. 17:35:32

@jobbrolbandita: na meg egy fideszes "irastudo"....:-DDDDDDD
kuldtek megvedeni?

es pentek delutanra/estere mar csak ilyenek maradtak, mint te?
vagy amugyis ilyen "eros" a mezony?:-DDD

chocco channel 2013.04.12. 17:35:43

@Herr Géza: Valami ilyesmi jutott nekem is eszembe, leven valakit csak a kulseje miatt pont a nemetek nem fognak egreciroztatni.

De szerintem ebbe minden orszagban belefuthat az ember akkor ha nem beszeli a nyelvet, megis fura:-)))

ruju 2013.04.12. 17:35:54

@jobbrolbandita: KB 340 milló anglofon; 845 millió mandarin; spanyol ca. 350 mio. magyar: 15 mio. anyanyelvi.

Akosb1 2013.04.12. 17:37:04

@Frau BVB: Ék kb 12 éve élek es dolgozom németországban és soha ilyesmit nem tapasztaltam , pedig jártam hivatalokba is rendesen és ahogy kinyitom a számat egyből nyilvánvalóvá válik hogy nem vagyok német. A posztoló bővebben is elmesélhetné azt a pékséges sztorit ahol le kellet fogni a habzószáju nagymamát, érdekelne.

tableno 2013.04.12. 17:38:06

@Reszelő Aladár: "Itthon valahogy nem feltételezzük senkiről, hogy bevándorló lenne" - na vajon miért? Na?

ruju 2013.04.12. 17:40:10

@Reszelő Aladár: ha beszéled a nyelvet és megütsz egy bizonyos IQ-t, akkor itt sem, merthogy akkor már _tudják_, hogy nem élősködni, hanem élni jöttél, és az nagyon nagy különbség.

Ludovikás Levente 2013.04.12. 17:41:06

Egy időben sokat tárgyaltam németekkel üzleti ügyben magyar partnerként

Nagyjából egyforma jól beszélek németül és angolul is, eleinte úgy gondoltam hogy legyen akkor a német. Aztán rájöttem hogy ez nem lesz jó, hiába vagyok közel anyanyelvi szinten. Mindig megpróbáltak előnyt kovácsolni, például az élesebb helyzetekben átváltottak a helyi dialektusukra, ami már egy máshova valósinak már nehézséget okoz. Néhány ilyen eset után már csak angolul vagyok hajlandó beszélni. És egyre inkább így vagyok a magánéletben is, kivéve a régi ismerősöket. Németül még hajlandó vagyok megérteni (azt se mindig, csak ha akarom) de válaszolni csak angolul

Minél közelebbről nézed őket, annál kisstílűbb, kellemetlen népség, nem csak hivatalosan hanem a magánéletben is. A külső máz alatt - amit fegyelmezetten igyekeznek magukon viselni - pont olyanok, mint amit általában a németek utálói gondolnak róluk

reccs 2013.04.12. 17:42:37

@Reszelő Aladár: Itthon valahogy nem feltételezzük senkiről, hogy bevándorló lenne. Max ideszakadt külföldi, se semmiképpen sem egy élősködő, aki csak a jólétünkre pályázik.

Határontúliak szlovákozása, románozása megvan? Súlyosan tévedsz.

váj mí 2013.04.12. 17:43:32

@Akosb1: Az nagyon, engem is. Már a sztori a habzó nagyival.
Különben is nettó hülyeség a poszt. Ha látják, hogy valóban meg szeretnéd tanulni a nyelvüket, és nem kapjátok-be-mind-az-összeset stílusban állsz hozzá a dolgokhoz, akkor nagyon segítőkészek és normálisan állnak hozzád. Nem lesztek kebelbarátok meg puszipajtások, de ez nem is meglepő, ugyebár.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 17:43:47

@tildy:): Erre, csak gyorsan. :-)
Pär éve segitettem, egy tulajdonképpen nem közvetlen, de rokon néninek. A férje halt meg, gondolhatod, hogy kivolt, räadäsul magyarul nem is beszélt jol. Az a tipikus meg lehet érteni amit mond, de ugye a férjével franciäul beszéltek otthon, a férje intézett mindent hivatalosan, igy neki nem kellett megtanulnia magyarul.
Bekisértük anyukämmal a Polgärmesteri Hivatalba, ahol is fél ora alatt keritettek valakit, aki beszél franciäul. Vagyis aki azért kap több fizetést, mert van nyelvvizsgäja. Az ügyintézö az elsö pär mondat utän közölte, hogy a néni nem beszél franciäul! Végül is csak az anyanyelve volt... igy kénytelen voltam tolmäcskodni, mert a néni még németül is beszélt.

váj mí 2013.04.12. 17:46:25

@Ludovikás Levente: Mind az összes, Hamburgtól Stuttgartig és Regensburgtól Essenig, mi?

okleveles naiv 2013.04.12. 17:46:29

@váj mí: Lehet, h csak a fiatalok beszélnek nyelvet, ahogy írod, bár volt, h a fiatal eladó hívta ki az irodából az idős főnököt, mert a főnök beszélt angolul, de a lényeg ott van, h korosztálytól függetlenül próbálnak segíteni, keríteni valakit, akivel megértjük egymást, és nem azt a magatartást látom, amit a posztoló reklámoz.
Mondjuk pékségben nem sokat voltam, lehet, h ezért nem támadott meg szupernagyi? :)

Amarante 2013.04.12. 17:48:14

@Reszelő Aladár: Max ideszakadt külföldi, se semmiképpen sem egy élősködő, aki csak a jólétünkre pályázik.
Aki a morszagi joletre palyazik az nem is erdemel jobbat!!!

funfun 2013.04.12. 17:48:39

Nem lehet, hogy eme posztot Kövérné tolta álnéven, bosszúból, amiért Köteles Lackó elvtársat nem fogadta a bajor parlament elnöknője?

Rebarbaraa 2013.04.12. 17:49:43

Most mondhatnam a postra -ha elhinnem- hogy a nemetektol nem csoda, bunkok. De e csak sztereotipia lenne mert dolgoztam evekig nemetekkel es bizony igencsak bunkok tudnak lenni, viszont jartam Nemetorszagban igaz csak turistakent de sztem kedvesek.
Mar ez a harmadik honapom Angliaban es ....hat nem tudom de itt pl nemreg voltam dokinal, en mindig eelnezest kerek a nem eppen jo angolsagom miatt de dicsernek, hogy szepen beszelek. Mindent meg tudtam beszelni a dokival, viszont kertem, hogy a beszelgetes vegebe kapcsolodjon be egy tolmacs, mert nem ismerem az orvosi szakkifejezeseket annak kapcsan ami miatt jottem. Mivel elore foglalt idopont volt, es kertem is tolmacsot, a doki feltarcsazta oket, elmondta mirol fogunk beszelgetni. Par perc alatt lerendeztem mindent es mar mosolyogva bucsuzkodtunk. Nemeteknel nincs ilyen? Velem a boltban, kavezoban is aranyosak. Vagy a drogeriaban. Amikor elmagyaraztam, hogy hamvasito sampont akarok mert a festektol sarga lett a hajam nem hamvas :)

váj mí 2013.04.12. 17:53:06

@okleveles naiv: Nem, nem nemcsak a fiatalok, és persze, nem minden fiatal. De a többi stimmt ;).
Ládd, ha a Lidlben vettél csak péksütit, lemaradtál az ilyen akciókról ;).

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 17:53:52

@zachary: Asszem a te német tudäsodon is lehetne még egy kicsit csiszolni... :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 17:55:33

@tildy:): hat , meg az okmanyiroda csak-csak elofordulhat, de aki magyar okmanyt akar szerezzen ugyintezot
adougyben ott az internet
semmi angollal beadom az adobevallasomat ha kell

01234567 2013.04.12. 17:56:01

@tableno: Ez sem áll, nálunk ahogy a magyar nemzetiségű román állampolgárokkal bánunk, de egyáltalán viszonyunk a határon túlról jött magyarokkal, nálam sokszor kiveri a biztosítékot.
Legszebb példa: Nagymagyar, de az az igazi, szalmabajusz, lovasnyilastáborszervező, sajátmagadgazdálkodj, rohadtkomcsikzsidókakasztani, nontrianonerdélyfelvidékvissza, stékelyállahargitántartskiszórványmagyar..Rögtön úgy kezdte a hozzá jövő romániai magyar, vagy székely komákkal, hogy elvette a papírjaikat. "Mert csak úgy meg ne szökjenek!". Akkor most mondjam a bért meg a bánásmódot, szállást, munkakörülményeket? :)

Rebarbaraa 2013.04.12. 17:56:59

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Nekem egy ismerosom meselte, hogy a nagylanya itt angliaban amikor suliba ment kertek oket , hogy kuldessenek a magyar iskolatol egy papirt, hogy a nagylany mit tanul illetve mellekeltek egy nyomtatvanyt amit kertek, hogy a magyar iskola toltson ki. Kerlek szepen a kovetkezo tortent. A council house altal kiadott hivatalos nyomtatvanyt a magyar iskola igazgatoja kijavitotta helyesirasilag, piros tintaju tollal :DDDDDDDD Es bizonyos helyekre hianyjeleket, kerdojeleket is irt :DDD Majd meghasaltam a nevetestol a pofatlansaga hallatan:)))

Der Piefke 2013.04.12. 17:58:18

@jobbrolbandita:

Remélem, tudsz németül - mert akkor ebben megtalálod, miért példálóztam Kubatovval (, mint szimbolikus, a Fidesz-trollokat vezénylő figurával - de írhattam volna a "fidesz-kultúrkommandót" is...):

www.ndr.de/fernsehen/sendungen/zapp/medien_politik_wirtschaft/ungarn243.html

A posztolóról, stílusáról, mondanivalójáról egyértelmű, hogy a magyar kormány által nemrég beindított "ellenoffenzíva" része - ennyire hülye ui. mégsem lehet senki sem magától.:-) Nyilvánvaló: "Zsófi" írásának célja nem más, mint hogy kevesbb magyar jöjjön el Magyarországról. (Már várom az Angliát általános pedofíliával, Svédországot emberevéssel vádoló posztokat!) Szégyen, hogy önmagát "igaz magyarnak" tartó alak képes erre! Komolyan: kész '50-es évek - akkor nyomták ennyire a hazugságokat a "rothadó nyugatról" - még Kádárék se süllyedtek ilyen mélyre...:-)))

makacs szennyeződés 2013.04.12. 17:59:53

@Ludovikás Levente: egy szubkultúrára igaz ez, egy-egy szakmára, nem a németekre.

konkrétan pl. lízingesek ilyen gyökerek, akiket ismerek, nemzetiségtől függetlenül, általánosabban az ún. üzletemberek, a pénzügyi szektor. az embernem legalja, a jelenkori elit.

a magyarok is, sokszor súlyosabban, mivel itt olyan, hogy normális üzlet, az eleve üldözendő. nem német vonás.

szűk kis lyukon szemléled a világot.

Martian (törölt) 2013.04.12. 18:00:02

Nesze nektek egyesült Európa - még a "kultúrállamokban" is jelen van a soviniszta alapállás...

Amarante 2013.04.12. 18:02:15

@01234567: Na tudnek en is meselni egyet-mast,17 evet huztam le Mo-on,erdelyi vagyok.eppen emiatt jottem el onnan.

2013.04.12. 18:03:09

@Martian:

Hát ja... Nem is értem, mit keres ebben az egyesült Európában a soviniszta alapállású Magyarország!:-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 18:09:47

@Sanyi9: Én értelmes embernek tartalak a hozzäszoläsaid alapjän. De az a bizonyos kommented nälam kivägta a biztositékot... nem ezt värtam töled!:-)

Der Piefke 2013.04.12. 18:11:52

@Ludovikás Levente:

Jó sztori - esetleg olvashatnánk konkrétumokat is? Így ui nem több annál, amit a posztolótól olvashattunk itt!: alles Trug und Lug.:-)

(A mesédből annyi talán igaz lehet, hogy ha felgyorsul a beszélgetés, akkor a németek valóban - önkéntelenül - bele-belecsúsznak a tájszólásba. Én magam is, ha gyorsan és szenvedéllyel beszélek, bizony hajlamos vagyok "ich habe" helyett "i' hob'"-ot, "gehen wir" helyett "gemma"-t mondani, de bejátszik a "wir sind" helyébe a "mia san" is... Annak ideján, amikor még északon, Kielében dolgoztam, szokták is mondani ilyenkro a drága, csúfondáros, a délnémet-bajor akcentussal ironizáló plattdeutsch kollégák: "Ach, bis' tu och Obaboarn!?" - mire én: "Na, ned: os Tiroi!"

que le 2013.04.12. 18:12:11

@tildy:): Ez sajnos ugyanúgy jellemző Nyugat-Európára is. Itt főképp Spanyolországot (un pocito! ) és Franciaországot értem.

Egyébként szerintem is túloz a cikk írója, de ettől függetlenül tényleg akadnak bunkó emberek ott is.
Mivel ez ugye egy pár ember által kreált képet igyekszik cáfolni (kint minden jó, itt minden szar?) ezért nekünk feltétlenül el is kell ítélni? A primitív pedig rögtön jön olyan, elképzelt és megalapozatlan dologgal, hogy ez egy fizetett írás.. Ha tényként állítjuk be azt, ami nem bizonyított akkor persze, hogy igazunk lesz..

Idegengyűlölet mindenhol van a világon, az egyik Svájcban élő barátomat naponta köpik le, vagy kerülik ki látványosan csak azért mert fekete.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 18:13:26

@Rebarbaraa: Sokszor azért nekem is viszket a billentyüzetem, ha a személyzetis, vagy mäs a fölsöbb vezetésböl E-Mail-t küld, és hemzseg a helyesiräsi hibätol. Räadäsul ugy, hogy az Outlook-ban ott a helyesiräst ellenörzö program... A multkor kint volt valami Memo. A kolléganöm mär nem birt magäval és tollal kijavitotta a Ladys-t Ladies-re... :-)

WLaci 2013.04.12. 18:16:17

Ez photoshop. Meg németül azért nem árt tudni, ha ott élsz (már ha nem kamuposzt lenne, gondolom valami minisztériumból).

Hajdú Peter 2013.04.12. 18:18:18

Beszaras, es ezek csinalnak rajzfilmet a magyar fasizmusrol.
Mikozben nemetorszagtol amerikaig tanulhatnak tolunk a valodi demokraciat.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.12. 18:18:29

@hagyma: a magyart? :D MAgayr anyanyelvukent egyszeru. Ellenben pl. itt a HMRC magyarul is kiadja az infokat. www.hmrc.gov.uk/migrantworkers/hungarian.pdf

Globetrotter2014 2013.04.12. 18:18:51

Nem lehet a német helyzetet a magyarrral párhiuzamba állítani. Egyrészt ott az elég sötét múlt, másrészt a sok megélhetési bevándorló akár benzinkutas akár infromatikus, a németek paraniásan félnek tőlük.

De ez nem minden német vidékre igaz. Amerre én jáertam ott a németek megszokták hogy ők ingáznak a szomszédba és ők a vendégmunkások, és szívesen várták a mi eurónkat.

Egyélbbként néha én is megelepődtem hogy egyes régiókban mennyire nagy és mennyire kifinomult "idegen"gyűlölet, ossie VS wessie, északi protestáns kontra déli, a lgeszíntisztább német is simán eshet a lokálpatriotizmus áldoatául

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 18:19:28

@SilentDreams: sargabringa 14:29-es hozzäszoläsa, ha netän elkerülte volna a figyelmedet:
a facebook-on Határ átkelő egyik írására reagáltam privát emailben....
ő meg írt nekem tegnap egy emailt, hogy ki fogja ide tenni...
mivel, minden szavamért vállalom a felelősséget és létező személy vagyok, mondtam hogy oké....
de korábban nem tudtam, hogy ez az oldal létezik...
pedig szerintem tök jó oldal, mert nagy segítség azoknak, akik azon gondolkoznak, hogy külföldön éljenek...
az az egy dolog lepett meg, hogy ennyi rosszindulatú kommentre nem számítottam (azokat most nem számolom, akik fel se fogták, hogy miről írtam...)
bár sok magyar van, akik úgy gondolkodnak, mint itt a kommentelők nagy többsége...szóval igazából nem kéne meglepődnöm

skylla 2013.04.12. 18:20:19

engem jobban erdekelne, hogy @hataratkelo ilyenkor miert nincs itt. mert vagy ostoba, hogy ezt a posztot közze tette, vagy valami van mögötte, ami nekem kurvara nem tetszik. es hallgat 400 hozzaszolas utan is. nem is bezselve arrol, hogy azt irta ujevkor, hogy többet lesz itt. aha...

Ludovikás Levente 2013.04.12. 18:20:59

@váj mí: @makacs szennyeződés:
Talán nem pont azt emeltem ki, ami az itteni topichoz közvetlenül kapcsolódik, de a tapasztalataim megerősítik a leírtakat

Ha a szituáció alapján egyértelmű, hogy külföldiként beszélsz a némettel, például mert angolul szólalsz meg, akkor még csak összekapja magát valahogy (feltéve ha tud angolul). De ha németül, akkor ugyanazt a viselkedési stílust alkalmazza rád, amit az "Auslanderekkel" szemben szokott: lekezelő, fölényes, leplezetlenül ideges lesz hirtelen. Nem mindenki és nem mindig, de elég gyakori ahhoz hogy jellemzőnek mondjuk

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 18:21:36

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Mint az összes többi errefelé... Pff A vodka az nem igazi vodka, hanem inkäbb likör, és azt turbozzäk föl red bull-lal.

sargabicikli 2013.04.12. 18:21:59

@Akosb1: régen volt, a gyerekem csak pár hónapos volt. Bementem egy Der Beck-be zsömléért. Sor volt, beálltam. Mellettem volt a babakocsi. Nézelődtem mit lehet kapni. Egyszer csak egy öreg néni lehajolt a babakocsihoz és gügyögni kezdett a gyerekhez. Én oda fordítottam a fejem, ő rám pillantott és kérdezett valamit, amit nem értettem és azt mondtam, hogy entschuldingung spreche ich kein Deutsch. Do you speak English?
Na erre jött az ordítás és hadonászott a kezével és ahogy telt az idő, egyre jobban belelovalta magát és egyre hangosabb lett. Egy szót se szóltam. Közben a néni mögött lévő asztalok mellől felálltak emberek, megfogták kétoldalról a nénit és kivezették. Ennyi történt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 18:22:35

@tildy:): az amrikait be tudnam adni egy szo angol nelkul is
erre akartam utalni

Globetrotter2014 2013.04.12. 18:22:40

@vasgyuszi: én a bodenseenél jártam őgy hogy beszóltak. Pont egy ilyen öreg 50es brünhilda. Egy kibxott szuvenírboltban! Ezeknek pont a külföldiekből kellen megélniük nem?

skylla 2013.04.12. 18:24:44

szoval szerintem az a kisebbik baj, amit a psoztolo irt, az joban erdekelne, mi volt a celja a bloggazdanak. es elegge kommentvadasz szagunak es provokativnak tünik. csalodtam.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.12. 18:28:38

meg nem olvastam vegig a kommenteket (ezert bocs, ha ismetlek valakit) , de az 550 hozzaszolasbol ugy latom, megmozgatott mindenkit:) Nekem olyan erzesem van, Zsofi vagy nagyon erzekeny, es mindent szemelyes tamadasnak vesz, vagy koros onbizalomhiannyal szenved, es azt hiszi, csak azert, mert akcentussal beszel, mindenki kinezi it, es ellensegkent tekint ra. Erdemes lenne a szemleleten valtoztatni, es esetleg nem ellenseget latni mindenkiben, hanem az embert. Amilyen az Adjonisten, olyan a Fogadjisten :)

Ludovikás Levente 2013.04.12. 18:28:39

@Der Piefke:
"esetleg olvashatnánk konkrétumokat is"

Konkrétan mire volnál kíváncsi?

ruju 2013.04.12. 18:29:24

jaj, tényleg, ma rám meg az öklét rázta egy bácsi, mert nem tudott miattam sávot váltani. látta, hogy külföldi vagyok, mert leolvasta a számról, hogy "húbammeg"... 1. aki beszéli az ország nyelvét, az szóljon vissza, hogy szégyellje magát az a barom, aki beszólt, 2. aki nem beszéli, az honnét tudja, h mit is mondtak neki éppen? én már jártam úgy dialektussal, h azt hittem, csúnyán beszéllnek velem, de megálltam, szóltam, hogy ismételjen, mire kiderült, h csak megdícsért, amiért olyan "vorbildlich" bicóztam a fiammal... szóval azért ez olyan furcsa, én 12 éve élek itt és nem ért attrocitás, azért semmiképp, mert külföldi vagyok, bunkók meg mindenütt vannak, sőt én is szoktam az lenni, mert bal lábbal keltem fel. de ez ennyi és nem több. tök fölösleges nácizmust belelátni ezekbe. a néni a péknél meg nyilván nem volt teljesen százas, és a posztírónak pechje volt (már ha tényleg igaz a történet)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 18:29:56

@turif: ha nincs hivatalos angol ablak, akkor nem is használhatják szerintem.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 18:30:45

@tanato: Nekem nem tünt kamuszagunak, föleg hogy velem is megestek mär itt (CH) érdekes dolgok. Tudnék olyanokat irni, hogy a többség egyböl lekamuznä, és kanapémacskänak nevezne aki soha nem järt még Mo-on kivül. A legfrissebb eset keddi, sväjci növel esett meg egy fogorvosnäl. Olyan szinten megaläztäk, hogy én még ilyenröl nem hallottam, és a végén közölték vele, hogy kérjen bocsänatot, és akkor a toväbbiakban is ellätjäk... :-(
Viszont, ahogy irta ez egy olyan välaszféle volt, reagält valamire. HA okosan ki is tette, a nép meg räment a csalira. :-)

váj mí 2013.04.12. 18:31:55

@Ludovikás Levente: Döntsd már el, hogy lekezelő és fölényes vagy ideges lesz-e a német a német szótól, mert ez a három így egyben nem jön össze. Érzed, ugye?
Különben, bocs, de nehezen tudom elképzelni. Az én németem nem tökéletes, korántsem, ennek ellenére sem fölényesek, sem lekezelőek, sem idegesek nem voltak még velem. De biztos csak én vagyok a szerencsés, és te a peches. Esetleg nézd meg, kivel kötsz üzletet. Több tippem nincs.

skylla 2013.04.12. 18:34:11

a posztiro az aldozat :) jol jött a hataratkelönek a szegeny csaj, mert tudta, hogy 8-900-an fogjak megcafolni, es a kommentek fogjak a nepet kilökni nemetorszagba. tehat: hataratkelös poszt. há nem? há de. ügyes ;)

Der Piefke 2013.04.12. 18:35:30

@Ludovikás Levente:

Cégnevek, időpontok, tárgyalópartnerek, stb.:-)
Ne feledd: 83 millió emberről állítottál valamit - nem ártanának a konkrétumok!

...Tudod, az a baj, hogy számosan rendelkeznek német tárgyalópartnerekkel, a német üzleti és tárgyalási stratégiával kapcsolatos tapasztalatokkal és azok nemigen támasztják alá az általad leírottakat.

J.László 2013.04.12. 18:35:32

Németországban gyakorlatilag mindenki beszél angolul.

Kétségtelenül nagyra értékelik, ha valaki jól beszél németül, de nem szokták szétfikázni azt, aki gyengén bírja a német nyelvet.

Talán más probléma van a kedves szerzővel. Vagy kamu az egész, ahogy a legtöbb külföldre szakadt hazánkfia története nagyon gyanús ezen a poszton.

váj mí 2013.04.12. 18:40:10

@J.László: Khm, az első mondatodnak gyakorlatilag csekély a valóságtartalma. Bocs. A többi kb. stimmt.

tanato 2013.04.12. 18:41:40

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Most már én is látom hogy igaz a történet és a cikkíró egyáltalán nem olyan primitív mint ahogy a legtöbb kommentelő gondolja.Ehhez persze az is kellett hogy megjelenjen itt Sárgabicikli.Idegenellenesség mindenütt van,ki jobban ki kevésbé érzékeli.A cikkíró érzékenyebb erre.Nem vagyunk egyformák.Én jobban tolerálom a sértegetéseket,majd minden héten van részem benne foglalkozásom révén.Pedig itthon vagyok hazai környezetben.
Határátkelő viszont nagyon ügyes volt.mint mindig,jó érzékkel rakta éppen mára ezt a cikket az előző apályos napok után.

sargabicikli 2013.04.12. 18:42:59

@ZF2: bodensee hozzám nagyon közel van

Világpolgár2012 2013.04.12. 18:44:22

@sargabicikli:
És ebből az esetből, amiből saját bevallásod szerint sem értettél semmit, levontad, hogy a német nagymamák nácik? Érdekes...

tanato 2013.04.12. 18:45:29

@J.László: Ez jó: legtöbb kintre szakadt hazánkfia, a lánya története gyanús. Régi közmondás:Messziről jött ember azt mond amit akar.

váj mí 2013.04.12. 18:45:42

@sargabicikli: Szóval, kifogtál egy dilis vén tyúkot valamikor, és akkor természetesen minden német rohadt náci, aki gyűlöl. Te, nem gondolod, hogy inkább beilleszkedned kellene?

J.László 2013.04.12. 18:45:53

@váj mí:
Helyesbítek: minden legalább középfokon iskolázott ember beszél angolul Németországban.

Német koldust (ilyen is van) láttam egy ízben angol nyelven turistákat útbaigazítani.

Egy személyt leszámítva, aki a a feleségem egykori endékás levelező barátnőjének a férje, életemben nem találkoztam némettel, aki ne tudott volna anglul valamilyen szinten.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 18:46:31

@Karinette: Igazat adok neked abban, hogy bizonyos szinten egyéni akarat függö.
Viszont lätnod kell (lätod is szerintem) a dolgok mäsik oldalät is.
Szinte az összes bevändorlonäl ugy müködik, hogy ha sajät anyanyelvüre bukkan, akkor megörül, hogy nem a välasztott orszäg nyelvét kell beszélnie. Igy välasztanak orvost, fodräszt, autoszerelöt, boltot stb. Az mondjuk mäs kérdés, hogy a fodräsz/autoszerelö/boltos stb jo hasznot huz ebböl. :-) Ez nem ujdonsäg ugye. Vannak olyan emberek, akik 10en x év ottlét utän sem beszélik az adott orszäg nyelvét semmilyen szinten sem. Miért? Mert a közösség hazai, ha van valami hivatalos intézni valo, akkor van valaki a közösségben, aki elintézi. Ennél mär az a jobb, ha ez a nyelv még az orszäg 1ik hivatalos nyelve is. Akkor mijafaszért tanulna meg 1olasz németül, mikor minden elérhetö olaszul, söt olasz iskola is van német részen. :-)

Globetrotter2014 2013.04.12. 18:47:57

@sargabicikli: ez sem a parton volt, hanem egy kicsit nyugatra a tótól. Igaz nem kifejezetten turisztikai övezetben.

dürer 2013.04.12. 18:48:09

Tulajdonképpen a németeknek betörték a gerincüket. Sajnos. A labdarugó VB idején a német média arról morfondírozott, hogy szabad-e nekik a német zászlót lengetni, hogy ne ragasszák rájuk a náci jelzőt.
Különben 4-5 millió muzlim (ezervalahány moséval ill. imaházzal) és további millió más külföldi él itt és eszük ágában sincs Németo-t elhagyni.
Orvosaim, kedvesek, Kisvárosom (60.000 lakossal) pékénél iszom mindennap a kávémat kedves emberek közt. Náci nénivel nem találkozom.
Jól érzem magam Németo-ban, keresem a barátokat. Nehéz, de ha van, a némettől hűségesebb barát nincs.
A hölgy (poszt) írása megkérdőjelezi a hozzáállását. Angolul tudnak általában a németek, de azért illene a németet is megtanulni. Ismert, hogy az utóbbi években Magyarországon az angolt erőltették, de a szomszédjaink inkább a németet beszélik, és az sem alaptalan kísérlet az oktatásügytől, hogy először a németet tanítsák kötelező idegen nyelvként (igényesebb és nehezebb, már a grammatikájából kifolyólag).

marsha 2013.04.12. 18:52:29

Nagyon sajnálom, ha valakivel ilyen történik, illetve így éli meg a hétköznapokat. Egy kismama talán több biztonságra vágyik, és másra számít az idős nénik részéről.
Valahogy mégis hihetetlennek tűnik a sztori, és fura nekem az is, hogy megszégyenítőnek érzi, ha a gyereke előtt kritizálják amiatt, hgy nem német. Mindenesetre az ilyen helyzetek kezelésének megvan a módszere, felül lehet rajtuk kekedni, sőt!
Mondanám, hogy Hollandiában ilyen nincs, legalábbis érződik, hogy a sokszínűség elviselésében, kezelésében nagyon jók, és az oktatási rendszer is kiváló, a beilleszkedés segítése szempontjából is..
Viszont azért nekem is van ilyen tapasztalatom, szlovákiai magyarként gyakorlatilag ilyen a légkörben nőttem fel. Már régóta nem otthon élek, szóval fejben nagyon jól kezelem a rasszizmust...

váj mí 2013.04.12. 18:52:40

@J.László: Finomodik....
Sőt, német hajléktalan is van, hogy tromfoljak egyet ;)

sargabicikli 2013.04.12. 18:56:54

@váj mí: amíg nem beszéltem németül hetente értek így inzultusok, tudnám még sorolni, de a legdurvábbat meséltem csak el részletesen és amit nem tudok lenyelni, ha beteg gyerekeket nem gyógyítanak meg orvosok előítéleteik miatt. Ezért csak ezeket a dolgokat emeltem ki.... az egyik hozzászólónak igaza van abban, hogy ez ide szándékosan lett kitéve, hogy megbolygassátok az állóvizet...
Aki együttérez velem, annak nagyon hálás vagyok és köszönöm

mommmmo 2013.04.12. 18:58:02

Erdekes, en meg a Munchen repteren is talalkoztam ott dolgozokkal, akik alig makogtak angolul.

llipitik 2013.04.12. 18:58:36

én sem értem ezt az egészet. évek alatt a legkisebb inzultus sem ért Németországban. mi több, sosem tapasztaltam olyat, hogy pl. a törököket vegzálták volna. mindig segítőkész, kedves emberekkel találkoztam csak, ez alól a rendőrök sem kivételek.
biztonságban éreztem magam, éjjel-nappal. :-)

pitaa 2013.04.12. 19:00:02

Mekkora kamu poszt :DDD

sargabicikli 2013.04.12. 19:00:59

@Világpolgár2012:
nem, nem azt vontam le, ez a te következtetésed

de nagyon sok idős ember még mindig náci értékrend szerint éli itt az életét és nagyon sok a neonáci is (ők az én generációm)... ezek tények.... ez van...
majd ha sötétben részeg hajléktalanok elől kell menekülnöd, mert nem beszéled a nyelvüket, térjünk erre a témára légyszi vissza!
(és miért szólítottak meg? mert van egy aranyos törpekutyám, azért, akit néha szintén le kell vinni az utcára és télen már korán sötétedik...)

köszi

Dr.Tom 2013.04.12. 19:01:22

@marsha:

Hollandiában tanulsz? Nem zavarna ha pár kérdéssel hozzád fordulnék? Szeptembertől én is ott kezdek :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 19:02:24

tegnap egy 145 centis no hozzamdorgolozott a buszon majd uvoltozni kezdett, hogy ne molesztaljam es egyaltalan nem tudott nemetul
igaz nemetul en sem tudok

marsha 2013.04.12. 19:02:33

Ja igen, szóval ha Szlovákiában járok, vagy szlovákokkal találkozom a világban, akkor kedves, udvarias vagyok velük, örülök nekik, és így még a leggyanakvóbb idegent is sikerült megpuhítanom. Mondjuk sokat segít, hogy ha egy bárban vagyunk, és lehet ezt-azt rendelni egymásnak...
Fene egye meg, péntek este van:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.12. 19:02:51

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Nem szoktam ilyen szavakat használni, de azt hiszem, hogy te egy rohadt fasz vagy, hogy az ismert körülmények után is ezt az avatárt használod. Ezen gondolkodj el kicsit.

dürer 2013.04.12. 19:02:58

Tulajdonképpen a németeknek betörték a gerincüket. Sajnos. A labdarugó VB idején a német média arról morfondírozott, hogy szabad-e nekik a német zászlót lengetni, hogy ne ragasszák rájuk a náci jelzőt.
Különben 4-5 millió muzlim (ezervalahány moséval ill. imaházzal) és további millió más külföldi él itt és eszük ágában sincs Németo-t elhagyni.
Orvosaim, kedvesek, Kisvárosom (60.000 lakossal) pékénél iszom mindennap a kávémat kedves emberek közt. Náci nénivel nem találkozom.
Jól érzem magam Németo-ban, keresem a barátokat. Nehéz, de ha van, a némettől hűségesebb barát nincs.
A hölgy (poszt) írása megkérdőjelezi a hozzáállását. Angolul tudnak általában a németek, de azért illene a németet is megtanulni. Ismert, hogy az utóbbi években Magyarországon az angolt erőltették, de a szomszédjaink inkább a németet beszélik, és az sem alaptalan kísérlet az oktatásügytől, hogy először a németet tanítsák kötelező idegen nyelvként (igényesebb és nehezebb, már a grammatikájából kifolyólag) is.

váj mí 2013.04.12. 19:04:25

@sargabicikli: Én azért nagyon kíváncsi lennék a te viselkedésedre is ezekben a szituációkban, amikor inzultusok értek. Tudod, én sem úgy kerültem német nyelvterületre dolgozni, hogy folyékonyan ment volna a nyelv, gyakorlatilag a minimálisnál is minimálisabb szinten beszéltem. Érdekes, soha nem értek inzultusok azért, mert nem beszélek németül. Ez mondjuk attól is lehet, hogy én meg akartam tanulni, kedves voltam az emberekkel, mosolyogtam, és nem húztam az orromat. Azt meg ne is akard velem elhitetni, hogy orvos nem lát el egy beteget, legyen az gyerek vagy felnőtt. Igaz, hogy jelen van itt is az idegenellenesség, de többnyire a, khm, hogy is mondjam, a pigmentáltabb bőrű embertársainkkal szemben.

Ludovikás Levente 2013.04.12. 19:04:38

@váj mí:
"Döntsd már el, hogy lekezelő és fölényes vagy ideges lesz-e a német a német szótól, mert ez a három így egyben nem jön össze. Érzed, ugye?"

Ha ez neked nem jön össze, akkor nem vagy százas. Egyébként meg nem a német szótól lesz ideges, hanem a külfölditől, aki alávalóbb, mégis konkurenciát jelent neki
Sokfelé jártam különböző célból Németországban hosszú idő óta, és gyakran belefutottam ilyen helyzetekbe. Volt amikor hivatalos ügyet kellett intéznem német hatóságnál, és úgy beszéltek velem mint amikor egy piaci kofa zavar el egy koldust. Hozzáteszem nincsenek különösebb nyelvi problémáim, és ráadásul kinézetre se mondanák meg rólam hogy külföldi vagyok

marsha 2013.04.12. 19:04:53

@Dr.Tom: dolgozom, és nem itt tanultam, szóval keveset tudok, és még csak fél éve élek itt. De kérdezz nyugodtan, hátha..

vasgyuszi 2013.04.12. 19:05:09

@ZF2: Finomítva az álláspontomon annyit teszek hozzá, hogy hülyék mindenütt vannak. Az nekem is szemet szúrt, hogy sok esetben, foleg az öregek, úgy tudnak egy gyerekre nézni, mert éppen nem ül vigyázba, hogy legszívesebben bemosnék neki (mármint a nyannyernek), ellenben egy redves kutyát agyonnyünyörgetnek. Ha a gyerek véletlenül összekoszolja a metrón az ülést, akkor gyilkos pillantásokat vet némelyik, de ha egy loncsos dög szuszakodik el a dzsuvás bundájával, nyáladzó pofájával, az nem baj. Van egy ilyen típus, de már nem izgat, legyen a nyomorult kutya a legnagyobb öröme a hátralévo idejében ;) Egyébként a háziállatos cuccokra valami jóval kevesebb az áfa, mint a normál emberi termékekre, ami 19% Így már értheto, hogy tud megélni az a halom Fressnapf meg hasonló bótok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.12. 19:05:32

@ctboy:

"Engem pedig az érdekelne, hogy milyen érzés egy lefejezett országban élni (már ha igaz hogy az értelmiség elhagyta Bulgáriát)
Hogyan alkalmazkodtok?"

Azért ez túlzás ebben a formában. Sokan mennek, de sokan csak ideiglenesen. Azaz ennek a negatív oldala mellett pozitív oldala is van: tapasztalatok intenzív beáramlása, vérfrissítés.

"Már úgy várja a külföldiek hónap végi hazautalást az ország, mint a szabolcsi falu a segélyt? Vagy nem ilyen rossz a helyzet?"

Nem, ez nagyon erős túlzás.

Sanyi9 2013.04.12. 19:06:17

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Na azert ne vedd olyan halalkomolyan ezt a dolgot. Ez a plane az internetben: alneven (nem hivnak Sanyinak :D), vagy meg inkabb nev nelkul akarmit irhat az ember, kovetkezmenyek nelkul. Erre a dologra epul ez az egesz blog meg a hozzaszolasok, mert ha minden hozzaszolast latna az ember anyukaja is, visszaesne a felhasznalas 5%-ra... :D

kifordított nagyanyó 2013.04.12. 19:06:42

@Leonard Zelig: Nekem is ez jutott eszembe délután,hogy valami fideszes ellenpropaganda.:))

váj mí 2013.04.12. 19:07:46

@hagyma: Az egy rejtett náci volt. Sőt, lehet, hogy te is az vagy ... ;)

Ludovikás Levente 2013.04.12. 19:12:05

@Der Piefke:
Miért, te megírtad a neved, a munkáltatód vagy a megbízód nevét, egyéb adataidat? Ha nem akkor mire fel várod el mástól?

Ezek a vitafórumok arra valók, hogy bárki elmondhassa a véleményét, tapasztalatait, egyfajta kötetlen beszélgetés formájában. Te meg valamiféle kihallgatássá akarnád alakítani "név, születési dátum, anyja neve, munkahelye, tényállás, tanúk tényelőadása, egyéb bizonyítékok" stílusban

Nagyon el vagy tévedve

aleb19 2013.04.12. 19:13:48

igen ez van szinte mindenhol-itt angliaban is-bevandorlo vagy szokd meg ez nem rasszizmus mert azonos raszban vagytok ez idegengyulolet
neha elofordul, hogy angliaban intezek valamit-estleg a gyerekeim magyarul beszelnek egymashoz kozben- es picit megfagy a levego es pl a feka penztaros duplan probalja lehuzni sodat
mindig is k-eropai leszel aki potencialisan megprobalja elvenni a kenyeruket
a vicces az ,hogy 10-20 eve erkezettek a legbunkobbak ez nem tudom miert alakult ki de mar tobbszor tapasztaltam felszines kontaktusokban

váj mí 2013.04.12. 19:14:52

@Ludovikás Levente: Szóval, ha alapból angolul szólsz hozzájuk, akkor minden oké, pedig nyilvánvaló, hogy külföldi vagy, aki konkurenciát jelent nekik adott esetben. Ha pedig németül, akkor lenéznek és megvetnek, mert hogy is van ez ...? Hm, és ezt így gyakran érzed? Csak mert van egy jó pszichológus ismerősöm. Igaz, ő is német, szóval nem biztos, hogy jó lesz neked ...
Édesistenem, és én nem vagyok százas..!

encore 2013.04.12. 19:21:54

Én egy Magyarországon is "tevékenykedő" német cégtől voltam kiküldetésben Németországban tavaly.
Volt előtte felkészítés hogy mi az amiről lehet egy némettel beszélni és mi a tabu számukra.
Azt mondták a fizetés is tabutéma számukra.
Ahhoz képest a német(ek) volt(ak) az aki elsőnek megkérdezte te mennyit keresel otthon és mennyit idekint?
Ja hogy ő a kinti fizetésem dupláját kapja.

encore 2013.04.12. 19:22:33

A másik mivel én csak angolul tudtam hajlandók voltak velem szóba állni angolul, (állítólag az előttem lévőkkel nem igazán beszéltek németül sem, nem még angolul)
Egyikük megkérdezte amerikai vagyok-e?
Én mondom dehogy, én Magyar vagyok. Ja az jó mert hogy ők gyűlölik az amerikaiakat. Miért nem beszélek németül. mondom az iskolában angolt tanultam.
Kérdezte milyen kocsim van. Mondom én hogy milyen.
Sandán néz, miért nem német?
Mondom abban az évjáratban nálunk az volt olcsó.
Persze ők be sem ülnek nem eredeti német autóba. (Ford nem az nem német, Opel, azt kalapáccsal rakják össze, mert a tulaj nem német.
(Én amit tapasztaltam eléggé kezdenek megint a gyűlölet irányába menni.)
A német gyűlöl saját magukon kívül mindenkit, a magyar fehérembert elviseli, gondolja jó lesz rabszolgának, kicsit úgy is viselkedik,( egyszer már beváltak), az arab számukra cigány ott helyben akasztaná, az arab a cigányt lenézi, az a legalja a rétegnek.
Nem is maradtam a cégnél, sőt Németországban sem.

Alice in Wonderland 888 2013.04.12. 19:23:53

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Igen, ezt én értem. Csak én szeretek válogatni és ha beszélem a nyelvet, akkor nem kell ahhoz az egyetlen magyarhoz mennem feltétlenül...

Másrészt, ha beszél valaki még egy nyelvet, több a lehetősége is...ám gondolom, te ezt tudod amúgy is...

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.12. 19:24:27

@sargabicikli:
"meséltem csak el részletesen"

hol?

ruju 2013.04.12. 19:28:48

@encore: van olyan nép, amelyikről a magyar nem lekezelően beszél? őszintén...

most felülvizsgálom az elmúlt 12 évet, mert valamit nagyon félreértettem itt. bizonyos, hogy a német az bunkó, mindenkit gyűlölő náci népség. pfuj.

(tény, hogy "opel-nácizmus" létezik :-D a fiam is beszólt már a nagypjának: de papa, opelt senki nem vesz...) de azért nincs annyira kolbászból a kerítés, hogy ne üljenek fordba, sőt, egyre több a külföldi kocsi)

váj mí 2013.04.12. 19:30:42

@Babette_: Kövesd vissza, mikre mentek a válaszok. Nem egy épületes történet egyébként, kifogott egy zakkantnénit.

Világpolgár2012 2013.04.12. 19:43:57

@sargabicikli:
"Ahogy toltam a babakocsit, valahogy minket mindig megtaláltak náci nagymamák, akik elkezdtek gügyögni a gyerekhez."

Ezt te írtad a posztodban, nem én. Aztán kifejtetted azt az esetet a kommentedben, amire a fenti mondatod írtad.

Szóval, még mindig tartom a véleményemet, hogy érdekes következtetéseket vonsz le szerencsétlennek tűnő esetekből.

encore 2013.04.12. 19:47:23

@ruju: Én az igazat írtam, persze nem miattuk jöttem el onnan, a munka sem volt számomra nyerő, meg ha azt is hozzáteszem hogy a határátkelőn is korábban többen is így vélekedtek: magyar a magyarnak farkasa, az is közrejátszott.
Számomra nem sokon múlt hogy a (velem) gané magyarokat agyoncsapjam. Én a németekkel még így is jól meglettem volna, de a valóság az hogy a munkával és a munkaszerződéssel voltak gondok, a többi az csak ráadás.

Ludovikás Levente 2013.04.12. 19:47:34

@váj mí:
Direkt égeted magad azzal, hogy egyszerű dolgokat nem akarsz megérteni?

Egy külföldről jött turistával még akár egyenrangúként is hajlandó szóba elegyedni a német, főleg amíg azt hiszi hogy nyugatabbról való mint a Balkán. De ott ténykedő külföldiként már konkurenciát jelentesz és gyakran nem tudja leplezni az utálatát. Iskolázottaknál ez ritkábban jön elő, vagy lehet hogy csak jobban megtanultak viselkedni, de a proli nem sokat köntörfalazik ilyenkor

Nekem főleg alkalmi élményeim vannak, de elég durvák is vannak közöttük. Egy 20 éve odakinn élő ismerősöm szerint leheletfinoman ugyan, de gyakran éreztetik vele hogy ő csak egy Auslander

váj mí 2013.04.12. 19:54:51

@Ludovikás Levente: Nos, egyik előző kommentedben te magad írtad, hogy ha angolul indítasz, akkor semmi gond, míg ha németül, akkor ugye ... Így volt? Így volt. Na, mit nem értek?
Gratulálok az alkalmi élményeidhez, én viszont Németországban élek, és mivel én nem akarok német lenni, valamint tisztában vagyok Auslander mivoltommal, nem is viselkedek úgy, mintha echte német lennék. Valszeg, ezért nem is basztatnak engem sem finoman, sem durván, hogy Auslander vagyok.

zobod 2013.04.12. 19:56:01

Miért gondolja bárki, hogy a nyugati országok bennszülött munkavállalói tárt karokkal várják a bevándorló konkurenciát? Pontosan ugyanolyan munkáját, lehetőségeit, juttatásait féltő válságtól frusztrált kisember a német, brit, francia, holland stb átlagpolgár is, mint egy magyar kisember, csak jobban él. Meg neki nincs hova kivándorolni.

aleb19 2013.04.12. 20:03:11

@zobod: de van hova vandorolniuk pl. az elmult tizenvalahany evben 3.6 millio brit lepett le a kodos albionbol

ruju 2013.04.12. 20:04:03

@encore: oké, de ez így nem jött ki a kommentből. a kérdés azonban áll: valóban én lennék a szerencsés kevesek egyike? azért ezt olyan furcsa lenne elhinni. 12 év elég nagy idő ahhoz, hogy mindenféle tapasztalatom legyen, de valahogy nem emlékszem olyan negatívumokra, amiből azt szűrhetném le, hogy a németek nácik és szemetek a többi néppel...

zobod meg szintén leírta a fontosat: egy külföldire _mindenhol_ potenciális veszélyként fognak nézni, legalábbis ami a munkaerőpiacot illeti.

(érdekesség és én nem is tudtam: a német felsőoktatás külföldieknek ingyenes, németeknek nem. na ebben mi a ráció? - és a szakképzett munkaerőt nagyon várják, a diplomásokat főleg, mondjuk így nem is csoda, van is belőlük nem kevés, szóval bonyolult ez társadalmi szinten: kellenek a működéshez, de a kisember veszélyeztetve érzi magát, azt hiszem ez túlmutat a határátkelőn, főleg a mai poszton...)

ruju 2013.04.12. 20:05:16

@aleb19: a németek is lépnek sokan, amerikába, ausztráliába, de azért nem olyan tömeges az elvándorlás, mint pl. mo-ról

Ludovikás Levente 2013.04.12. 20:18:20

@ruju:
Sok német dolgozik Hollandiában és Dániában, persze gondolom nem óriási tömegek és nem végleg maradnak ott. Svájcban is elég sokan vannak, de azt tapasztaltam hogy a svájciak eléggé utálják őket. Bár a svájciak egymást se zárják a szívükbe, erről is van bőven tapasztalatom

Szóval a fazit: nemzeti, etnikai, egyéb csoportok közötti utálkozás nagyonis megvan mindenfelé. A németek általában jobban leplezik mert fegyelmezettek, de azért hamar előjön főleg stresszes helyzetekben. Egy nagy maszlag hogy ilyesmi nem fordulhat elő

aleb19 2013.04.12. 20:21:43

@ruju:
"a kisember veszélyeztetve érzi magát" szerintem is ez a mozgatorugo bar a nemetek eleg arogansak es nem csak a kispolgari szinten ugy viselkednek mint egy elefant a porcelanboltban
sikerult szetcseszniuk az e.unio gazdasagat es kozben azt hangoztatjak, hogy a gorogok lustak a spanyolok kenyelmesek...stb
pedig eyertelmuen deutshland a felelos europa toporgasaert es benazasaert de merkel nem tudja/akarja lenyeletni a bekat a valasztoival

Igényes 2013.04.12. 20:23:26

@ruju: Van olyan magyar, aki nem lenézően beszél a saját fajtájáról? :) Ez legalább olyan idegesítő.

aleb19 2013.04.12. 20:24:30

@tanato: ez meg csak az eloszele az ozonlesnek meg egy-ket ev kell, hogy igazan felporogjon

ruju 2013.04.12. 20:25:40

@Ludovikás Levente: az egész egy nagy maszlag, az is, hogy levonjuk azt a következtetést, hogy egy nép ilyen meg olyan, ha már kikacsintunk otthonról, akkor illik ezeket a sztereotípiákat levetkőzni (ezt a poszthoz inkább). a németeknek extra nehéz, mert rájuk azonnal rásütik a náci bélyeget, aminél sértőbbet irányukba nehezen tudok elképzelni, és ami akkor is távol áll tőlük, amikor éppen bunkózni van kedvük. itt is emberek élnek, és egy bevándorlótól elvárják az alkalmazkodást, ami sztem eleve tök normális és érthető elvárás, "rómában tégy úgy, mint a rómaiak"...

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 20:26:36

@Ludovikás Levente:
"De ha németül, akkor ugyanazt a viselkedési stílust alkalmazza rád, amit az "Auslanderekkel" szemben szokott: lekezelő, fölényes, lesz hirtelen"
Amikor a a németországi részleget látogatjuk, a hivatalos nyelv az angol. Ez szokott az egyetlen egyenlő pélya helyzet lenni, mert bizony kevés olyan német van a cégnél aki jobban beszél angolul mint az amerikai bevándorlók. Nekem nagyon magyar nevem van, soha eszembe se jutott hogy megváltoztassam. Nem is volt ebből gond a németeknél sem, kivéve egyszer.
A bemutatkozás után, a kereskedőnek gyanús lett hogy nem egy Jim Redstone mutatkozott be.
Addig partnerkánt beszélgettünk, még talán meg is volt illetődve.
Mikor elmeséltem, hogy csak tizenéve lakom az USA-ban, egyébként MO-on nőttem fel jártam iskolába stb. szinte láttam az ábrázatán a változást ahogy "NA ENGEM AZTÁN NEM VÁGSZ ÁT HOLMI ANGOL MASZLAGGAL" ahogy visszazökkenhetett a "Auslanderekkel" szemben szokott: lekezelő, fölényes, lesz hirtelen" állapotba.

Egon Krenz 2013.04.12. 20:30:32

Most beszéltem a posztolóval skypén. Mindent megerősített, amit itt leírt és még további részletekkel szolgált.

Ez csak tovább erősítette a gyanúmat, hogy az ide kommentelők 98%-a egy címeres faszkalap, aki csak abban tudja lelni perverz örömét, hogy másokat ócsárol. A határátkelőnek meg igaza van, hogy berak ilyen posztokat hadd vonzza ide ezt a sok lelki szegény gyökeret. :)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 20:36:30

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Koszi.

Irsz egy részletesebb Bulgária posztot? Mármint egy folytatást?

malay 2013.04.12. 20:36:57

Végig olvastam a posztot, a kommenteket már nem. Én a helyedben nem erőltetném ezt a német vonalat, nem neked való. Mellesleg olyan, hogy „iszlám szomszéd” nincs, muszlim az elképzelhetőbb.

ruju 2013.04.12. 20:40:16

@ctboy: ez nekem olyan furcsa... elég jónak tartom az antennáimat "emberközi" komm. szintjén, de ilyenre nem emlékszem, hogy tapasztaltam volna. nem lehet, hogy ez egy kis magyaros kisebbségi komplexus? mondjuk én alkalmazom a madagaszkári pingvinek elterelő lépéseit: bájosan mosolyogni, kedvesen integetni...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 20:41:02

@Karinette: Én a nagy ältalänossägrol beszéltem. Azokrol, akik a munkäs réteget alkotjäk, és nem azokrol, akik - mint te is vagy- müveltebbek. :-)
Ök azok, akik itt vannak, mint vendégmunkäsok + csatolékok. Ältaläban a férfi az, aki dolgozik, többé-kevésbé beszéli a helyi nyelvet. Az asszony otthon van. Egész nap. Egyetlen szorakozäsi lehetösége a pénteki összejövünk a haverokkal otthon, és a vasärnapi kimegyünk a tohoz/folyopartra etc. a legszebb ruhänkban/elövesszük a vasärnapi autot és teszünk vele 1 kört. Nyelviskoläba nem jär, mert qrva dräga. A férje szerint. Aztän mikor összejön a gyerök, és amennyi összejön, akkor az(oka)t nevelgeti. Kontakt kizärolag hasonszörüekkel. Beväsärläsnäl meg ugye nem kell a nyelv. Az ärut le tudja venni, a pénztärnäl meg ki van irva, hogy mennyi a végösszeg. Közben a nyaraläs arrol szol, hogy hazamegyünk a vasärnapi kocsival, egyrészt mert dräga a csalädnak a repjegy, mäsrészt meg megmutassuk otthon, hogy nekünk milyen jol megy odakünn.

aleb19 2013.04.12. 20:42:44

@Egon Krenz:
"címeres faszkalap, aki csak abban tudja lelni perverz örömét, hogy másokat ócsárol. A határátkelőnek meg igaza van, hogy berak ilyen posztokat hadd vonzza ide ezt a sok lelki szegény gyökeret. "
es ez mukszik is ...mar plussz egy gyoker ide is lett vonzva itten e a pelda

Ludovikás Levente 2013.04.12. 20:44:49

@ruju:
Bocs, de sztem ezt másnak szántad nekem címezve, úgyhogy nem reagálok rá. Sokat voltam külföldön, nagyon közelről ismertem kinti embereket, helyzeteket, nagyon árnyalt a véleményem, senkit se nácizok le, de hasraesni se vagyok hajlandó bárki előtt

ruju 2013.04.12. 20:46:54

@Ludovikás Levente: drága, zárójelben írtam, hogy a poszthoz inkább, csak a te gondolatmenetedhez kapcsolva, nem gondoltam, hogy te nácizol, általánosságban értettem.

malay 2013.04.12. 20:48:04

@tsabus: :-) akkor már nem vagyok egyedül :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.04.12. 20:49:41

@Karinette: Folytköv. Az ohazäban aztän häzépités. Minden "nyaraläskor". A befogado haza az sz@r, ott ugyis "csak" dolgozni van (az embör), ätmeneti idö, mijaf@sznak tanulja meg a nyelvet. Ugyis hazamennek a nyugdijjal. Ha orvoshoz kell menni, akkor majd ott lesz a gyerek, aki akcentussal ugyan, de el tudja mondani az orvosnak, hogy mi a baja anyunak. Ez csak a nödokinäl ciki ugye. És közben fölhäborodik amikor a fejéhez vägja valaki, hogy itt vagy mär 10en x éve, és az igenen és a nemen kivül nem tudsz mondani semmit. A gyerekeknek äp, ök talän maradnak. A baj csak az, hogy nem fogjäk föl. Külföldön is külföldiek, és otthon is külföldiek. Älmokat dédelgetnek, és jol pofära fognak esni, mert az ohaza mär nem ugyan az, mint 30évvel ezelött.
Nem tudom, hogy te mennyire talälkozol ezzel a réteggel. De rengetegen vannak. :-(

rajen 2013.04.12. 20:49:54

Rég láttam olyan posztot, amit ennyire egységesen utáltak volna a kommentelők. Ilyen az, ha mindenki szembejön az autópályán.

Az én tapasztalatom szerint a németek elég jól beszélnek angolul, és hajlandóak is. Próbálj franciával vagy angollal más nyelven beszélgetni, mint az anyanyelve. Még nyelvoktatásuk sincs.

váj mí 2013.04.12. 20:49:59

@ruju: Naegen, a pingvin-stratégia lefegyverző szokott lenni. Mosolyra nem válaszolnak bunkósággal az emberek, tök mindegy, milyen náció. Én is gyakran és sikerrel alkalmazom.
Nem ismerem a posztert, és azokat a kommentelőket sem, akik a negatív élményeikről számolnak be a németek kapcsán, de azért kíváncsi lennék az ő viselkedésükre is az adott helyzetekben. Nem is annyira, amit mondtak vagy tettek, hanem a testbeszédükre.
Persze, Németország, úgy általában véve nem a széles vigyorok országa, és tartományonként nagyon is eltérő az ott élők viszonyulása a dolgokhoz. Nemcsak az Auslanderekhez.

genyamagyar 2013.04.12. 20:55:15

@Egon Krenz: Lófaszt beszéltél te a posztolóval!

rajen 2013.04.12. 20:55:47

@Ludovikás Levente: "Mindig megpróbáltak előnyt kovácsolni, például az élesebb helyzetekben átváltottak a helyi dialektusukra, ami már egy máshova valósinak már nehézséget okoz. Néhány ilyen eset után már csak angolul vagyok hajlandó beszélni."

Egy üzleti tárgyaláson előnyt szerezni? Micsoda pofátlanság! Nem erről szól egy üzleti tárgyalás? A nyelvi kártyát pont egy olyan nyelvvel, mint a magyar lehet kihasználni, amit senki se ért. Nekik a dialektus jutott, azt használják, ha nem akarják, hogy értsd. Én is ezt csinálnám, elítélni se tudom.

Ludovikás Levente 2013.04.12. 20:57:45

@ctboy:
Nekem is volt egy hasonló helyzetem olyan helyen Európán kívül ahol elég ritka a fehér ember, és többnyire üzleti ügyben jár, mint én is. Egyszer beszélgetésbe elegyedtemi a szálloda halljában angolul valakivel, akiről kiderült hogy Németországból van (ő állandó jelleggel élt ott kiküldetésben). Amikor mondtam neki hogy én meg Magyarországról jövök, le lehetett olvasni az arcáról hogy egy világ omlott össze benne. Soha nem fogom elfelejteni, annyira mókás volt. Utána elkezdett kérdezgetni, és látszott nem érti vagy nem hiszi hogy ilyen lehetséges. Fehérnek látszik, jól beszéli a nyelveket, pedig csak egy magyar

ruju 2013.04.12. 21:00:34

ó, még valami eszembe jutott: kivándorlunk egy idegen országba egy jobb élet reményében. akkor szerintem vannak bizonyos minimum elvárások, hangsúlyozom, sztem:

1. ha még nem bírom, akkor sürgősen megtanulom a befogadó ország nyelvét
2. igyekszem megismerni a kultúráját, hogy megértsem, miért olyanok, amilyenek, egyáltalán valóban olyanok-e, amilyenek
3. rohadtul nem bunkózom őket, mert nem harapok abba a kézbe, amelyik enni ad. és örülök, h van munkám, és a fizetésem megérkezik a számlámra időben, és hogy olyan helyen élhetek békében, ahol a fizetésem biztosítja a megélhetésemet egy általam - tehát szubjektív módon - normális színvonalon.
4. a döntés az enyém, fölöslegesen pörgetem magam néhány hülyén, akikkel bárhol a világban összefuthatok
5. soha nem lesz olyan, mint "otthon", mert MÁS
6. aki ezzel képtelen együttélni, az költözzön vissza haza, mert soha nem lesz elégedett másutt (otthon sem, de ott legalább "állampolgári jogon" él, nem lesz probléma a kvázi "üldöztetés". :-D

Egon Krenz 2013.04.12. 21:00:39

@genyamagyar: De te tényleg ilyen hülye vagy öcsém? Vagy csak az új billentyűzetedet akarod bejáratni? Most beszéltem vele egy órán keresztül.

Egon Krenz 2013.04.12. 21:03:32

@Phoenix77: Valószínű azért nem jár neked gyes meg gyed mert swarzoltál életem. Azért meg kár másokat okolnod.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.04.12. 21:04:20

@Amarante: "Ebbe meg boven beleferne az is,hogy seta cimszoval jatszoterre,parkba megyunk es a tobbi anyukaval gyakorlom a nyelvet"

megeloztel, pont ezt akartam irni:) szerintem az egyik legjobb modja a nyelvgyakorlasnak, mivel rogton van kozos tema.

váj mí 2013.04.12. 21:04:30

@Ludovikás Levente: Esküszöm, nektek kisebbségi komplexusotok van. De most komolyan.
Viszonylag sokat vonatozom Németországon belül, és néha szóba elegyedek az utastársaimmal, még a "náci nagymamákkal" is :D. Ha esetleg arra terelődik a szó, hogy honnan jöttem, szívesen beszélek nekik Magyarországról, és ha megjegyzik, hogy jól beszélem a nyelvet, mosolyogva megköszönöm. Semmi esetre sem képzelek bele egy megjegyzésbe mindenféle marhaságot.

2013.04.12. 21:04:39

Egyelore a posztot olvastam csak - az elso reakciom az hogy sok orszagban nem veszik jo neven ha a latogato nem beszeli az orszag nyelvet; ez nem fair, de sajnos igy van. En azt szoktam csinalni hogy pl. surun bocsanatot kerek (angolul) hogy nem beszelek x / y / z nyelven, es udvariasan megkerdezem hogy beszelnek-e angolul. Ez altalaban mukodik. (Tobbek kozott Nemetorszagban is probaltam, bevalt.)

Sajnos nem hiszem hogy Magyarorszagon jobb lenne a helyzet. Pont ket napja tortent, hogy az angol baratom felhivott egy draga fogorvosi maganrendelot Budapesten, akik azt hirdetik a honlapjukon hogy beszelnek angolul es szivesen fogadnak kulfoldi pacienseket. Ehhez kepest a recepcios lany alig beszelt angolul es miutan nem ertette a baratomat, egyszeruen racsapta a telefont. Ez ketszer tortent meg egymas utan. Nem hiszem hogy ez annyira kiveteles eset lenne Magyarorszagon.

Juci.86 2013.04.12. 21:07:25

Bocsánat, nem olvastam végig a hozzászólásokat, szóval lehet ismétlek valakit. De erre a posztra nem bírom megállni, hogy ne reagáljak.

Egy: német akcentusa egy németnek lehet legmaximálisabban is. Husikám maximum egy magyar akcentust tud felmutatni. Kettő: Az iszlám szomszéd még kanyarban se német. Hogy jön ez a blogcím alá a feljelentéssel együtt?? Három: ha nem tudsz németül, ez van. Nem mindenki fogadja el. Németország az ő országuk és elhiszem, hogy sokszor tele van a tökük az olyan külföldiekkel, akik nem tudnak németül. És leginkább a törökök miatt van. Mert azok az iszlám nők, "akik analfabétán egy ismeretlen férfihoz feleségül menve, szinte még gyerekként, a kultúrájukból adódóan itt Németországban kényszerülnek élni" meg sem próbálnak megtanulni németül egy megveszekedett szót se vagy éppenséggel észrevenni, hogy nem Törökországban vannak, itt más a kultúra, máshogy élnek az emberek.

CharlyB 2013.04.12. 21:07:58

Emberek tényleg komolyan gondoljátok azt amiket írtok?! Kiváncsi lennék hányan és mióta éltek Németországban a németekre lehet mindent mondani csak azt nem, hogy nem fogadnak el. Az arabok nagyrészével az a bajuk hogy nem akarnak beintegrálódni lásd nem akarnak megtanulni németül, angolul se ill. a saját közösségükben élnek stb. Magyarként az alap az, hogy megtanulod a nyelvüket, itt te vagy a külföldi és maradsz is mindig. De, mi ezzel a probléma? Kapsz normális fizetést, elismernek és egyáltalán nem érzek semmi utálatot ill. megvetést 10éve a nemzetközi cégnél aminél dolgozok.
Sok külföldi dolgozik nálunk, akik nem tudnak németül de jobban tudnak angolul pl. mint a németek (van köztük magyar is) tehát igy ki van egyenlitve a dolog.
A mi elönyünk, hogy láttunk már egysmást Magyarországon, tehát ök ezt úgymond külföldi tapasztalatnak veszik, ami itt nagyon is számit, hogy mást is láttál, máshol is dolgoztál. Én csak pozitivat tudok Németországról mondani. Charly Berlin

Juci.86 2013.04.12. 21:08:31

És folytatva az előző kommentemet:

[...] Zavarja a németet? Miért ne zavarná? Hisz az a szegény iszlám nő itt él, itt kapja a segélyeket a németek pénzéből, a férje német cégnél keresi a német fizetését. Ha a német rászól, hogy ne a folyosón egy dugig rakott szekrényben büzölögtesse a gyerekhada cipőit a magáéval együtt, csak mert Törökországban ez így szokás, akkor marha gyorsan pakolja el a cuccot, mert nem "otthon" van. Személyes tapasztalatom: igen, nem fognak veled jópofizni a németek. De csak akkor, ha meg sem próbálsz beilleszkedni közéjük. És hogy vannak-e bunkó emberek? Már hogy ne lennének???!!! Ők is csak emberek. De aki ilyen tapasztalatokkal megy haza, az akárhogy is tartotta a gyereke jövőjét szem előtt, nem igyekezett kellőképpen. Könnyebb ráhúzni egy nemzetre, hogy milyen szemét egy népség, mintsem küzdeni, hogy elfogadjanak. [...]

Juci.86 2013.04.12. 21:09:26

[...] Egy ilyen írás pedig ugyanúgy születhetett volna a szemét angoloktól kezdve a köcsög spanyolokig mindenkiről. Erre pedig csak azt tudom mondani végszóként: a gyomor is csak a romlott kaját hányja ki...

(Bocsánat a 3 kommentnyi hozzásólásért, de 1000 karakternél nem lehet többet írni.)

Ludovikás Levente 2013.04.12. 21:11:20

@rajen:
Csak egy szeletét látod a valóságnak. Üzleti tárgyaláson persze hogy mindenki előnyt próbál szerezni, de egy tartós együttműködésen alapuló bizniszben (merthogy én ilyenben voltam) ez nem fog bejönni. Énvelem pedig lépten-nyomon éreztették, hogy ők diktálnak, nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk, elfogadnom akár a hülyeségeiket is, pedig a háttérben álló cégek - kivételesen! - egyenlő súlycsoportban voltak.

Szóval rohadtul el akarták tiporni a partnert, és az utolsó csepp volt a pohárban hogy ehhez még a német nyelv is eszköz volt nekik. A cégvezetők erőltették nagyon, de alsóbb szinten ki lehetett tapintani az utálkozást. Dolgoztam együtt angolokkal meg másokkal is, de hasonló arroganciát nem tapasztaltam

öreg zsidó blogger 2013.04.12. 21:14:35

Tévedés azt hinni, hogy a német nagymamáknak, de az ő anyukájuknak még inkább, nincs elég okuk az idegenek gyűlöletére. A MEGSZÁLLÁS nem neveli a barátságot és a józan ítélőképességet. AZ A HÍRES SZEMBENÉZÉS A MÚLTJUKKAL aligha történt, történik némi fogcsikorgatás nélkül...
A bevándorlók más szokásokat hoznak, ami szintén nehezen emészthető.
A németek megmutatták, milyen nagy teljesítményre képesek, a II. Világháború után is!!!
Ezek ismeretében már csaknem "emberfeletti" teljesítményt várnánk el az utca emberétől, ha nem engednénk meg neki egy kis házi felsőbbrendűség-tudatot. Egy kicsit.

2013.04.12. 21:15:37

@J.László: 'Helyesbítek: minden legalább középfokon iskolázott ember beszél angolul Németországban.'

Nem ismerem a statisztikakat, de mikor Nemetorszagban voltam par hetig, nagyon sok emberrel talalkoztam aki nem beszelt angolul. Egyebkent mi a kozepfokon iskolazott - ugy tudom kotelezo a kozepiskola minden europai orszagban, tehat minden felnott nemet kozepfokon iskolazott? Nekem az volt a szemelyes tapasztalatom Del-Nemetorszagban hogy nagyon nehez boldogulni nemet nyelvtudas nelkul; mar csak azert is mert sokan nem szivesen beszelnek angolul, meg ha ertik is a nyelvet valamennyire. Tanulsag: ha Nemetorszagban akar elni valaki, legjobb megtanulni nemetul.

Rebarbaraa 2013.04.12. 21:15:46

@aleb19: "@Egon Krenz:
"címeres faszkalap, aki csak abban tudja lelni perverz örömét, hogy másokat ócsárol. A határátkelőnek meg igaza van, hogy berak ilyen posztokat hadd vonzza ide ezt a sok lelki szegény gyökeret. "
es ez mukszik is ...mar plussz egy gyoker ide is lett vonzva itten e a pelda"

Ezen szetnevettem magam :D

Nono! 2013.04.12. 21:19:53

Éltem és dolgoztam több országban, s nem a mosogatással voltam elfoglalva, s a munkahelyeken inkább előre köszöntek.

DE: azért mindenhol lehetett csöndben érezni azt, hogy "jöttment" az ember, függetlenül attól, hogy szakmailag a másik ember a létra melyik fokán áll, feljebb vagy lejjebb.
Lehetett a helyi bármilyen barátságos, de a nap végén az ember mindig megkapta, hogy "csak egy külföldi".

Ebből a szempontból az amerikaiakat szeretem legjobban, mert nem válogatós fajta. Van az amerikai, meg mindenki más.

A legrosszabb szerintem a németek és az osztrákok esetén a helyzet. Ők akár saját kárukra is cselekszenek, csupán annak érdekében, hogy megmutassák, Ők a legf*szább és legügyesebb, legokosabb csávók, nekik egy magyar ne mondjon okosat, csak szolgáljon.

Utánuk jönnek a franciák és a dél-koreaiak.

... Albániával még nem volt dolgom, de szerintem ott is lenézik a külföldit, hiszen ki tudna egyetlen mozdulattal kivágni egy vesét egy rozsdás késsel transzplantációra.

2013.04.12. 21:20:15

@Mirjam2: van olyan angol kollegam, aki Munchenven lakik mar par eve, de en meg mindig jobban beszelek nala nemetul. Az en nemetem meg erosen limitalt arra, hogy "Wo ist der Tag Heuer shop"?

M. Péter 2013.04.12. 21:22:22

@kriosz: Egy ilyen szomszédhoz nem kell külföldre menni. Nagyapáméknak volt egy szomszédja, aki feljelentette a társasház egy másik lakóját a kutyája miatt minden lehetséges helyen, a tanácsnál, a pártbizottságon, a Hazafias Népfrontnál.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 21:22:27

@Der Piefke: ki az a Kubatov? Valami ukrán vagy orosz csóka?

2013.04.12. 21:23:34

Nem ertem azokat a kommenteloket akik szerint a posztolo hazudik. Miert hazudna? Ilyen esetek elofordulnak, szerintem szinte marmilyen orszagban; ugy latszik o kivetelesen balszerencses es sok ilyet kifogott. Pl. egyszer egy boltban voltam Del-Indianak egy olyan reszen ahol utaljak az eszak-indiaiakat. Bejott egy vasarlo es hindiul (eszak-indiai nyelv) kert valamit. Az elado magabol kikelve uvoltozni kezdett es kizavarta a boltbol. Vannak ilyen dolgok sajnos.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 21:26:24

@Ludovikás Levente:
Én is csak mosolygok, mikor eszembe jut a németem képe, de azóta el szoktam mondani a többi kollégának, hogy biztos azért vettek fel az USA pozicióba is mert ott is az olcsó kelet-európai munkásokat keresik.

2013.04.12. 21:27:16

@charlieharper: 'van olyan angol kollegam, aki Munchenven lakik mar par eve, de en meg mindig jobban beszelek nala nemetul. Az en nemetem meg erosen limitalt arra, hogy "Wo ist der Tag Heuer shop"?'

Ok, erdekes, de nem ertem miert cimezted ezt nekem? Mellesleg engem rohadtul zavarna ha evekig elnek egy orszagban es nem beszelnem a nyelvet, de hat nem vagyunk egyformak.

aleb19 2013.04.12. 21:27:21

@Kovermadar: kubatov a PART/fidesz/ okle
asszem a titulusa partigazgato, a fradika elnoke stb...

rajen 2013.04.12. 21:27:37

@Ludovikás Levente: OK, lehet, hogy bennük több az arrogancia, mivel nem sikerül gyarmatbirodalmat kiépíteniük, elvesztették a 2. vh-t (az egész világ ellen) az angolok lehetnek "nagyvonalúbbak". Végülis az angol lett a világnyelv, nem a német, vagy a francia. (utálja is emiatt mind2 náció az angolokat) Nem véletlenül lesz egy ország gazdag. Végül is mindenki el akarja tiporni a másikat, nem? A magyarokban nincs birodalmi gondolkodás, mert sosem volt birodalmuk.

Nehéz egy nép gondolkodását megismerni, amennyit meg lehet, azok alapján szerintem ilyen szempontból a németekkel egyszerűbb, mint angolokkal, franciákkal (ha a mélyre ásunk) ettől függetlenül a németek sem kiscserkészek, csak tovább tart, mire egy őszinte pillanatuk lesz. (mert nagyon figyelniük kell a látszatra)

napvadászlány 2013.04.12. 21:28:08

@Mirjam2: a barátom itt dolgozó ny-európai srác, beiratkozott magyar nyelvtanfolyamra, lelkesen tanul is, de nyilván lassacskán halad vele...akárhányszor ügyintézésről van szó Mo-on, (legutóbbi példa: nagy bank, olyan ügyfeles munkatárs, akiről messziről KIIRJÁK,h. beszél angolul, sajnos hebeg-habog-bénázik) a legutóbbi esetnél a barátom megkért, h. inkább mindig menjek vele. Ő pozitívan áll mindenhez, semmiből nem csinál ügyet, de megjegyezte, h. akkor miért mondják, h. xy-al tud angolul ügyintézni...:-)

encore 2013.04.12. 21:29:49

@ruju:
Levente írta hogy nem hajlandó akárki előtt hasra esni, én viszont senki előtt sem.
Én ezt nem nagyképűségből mondom, hanem azért mert azt tapasztaltam akárhol és akárkikkel is találkoztam ahol jártam, ha asszimilálódsz, udvarolsz nekik annál jobban kihasználnak.
A német főnökök is így voltak vele.
Én viszont nem vagyok senki rabszolgája, legalábbis szeretném azt hinni.
Magyarország azért bukott meg mindig mert a magyar embereknek mindig van az a pénz amiért hajlandóak rabszolgának elmenni. Politikusainknak volt az a pénz amiért eladták a rendszerváltáskor és utána az emberek tulajdonát a közvagyont, a gyárainkat stb.

DieNanny CH 2013.04.12. 21:31:34

@hagyma:
Te mióta tömegközlekedsz...???

2013.04.12. 21:31:41

@Mirjam2: azert mert siman elboldogul Munchenven az angollal, evek ota.
Kicsit meredek osszehasonlitani egy tamil vagy kannada beszelot, aki ordit egy hindit beszelovel es a gyerekkel gugyogo idegbeteg nagyit (ami a posztban volt). Meg mindig nem tudjuk egyebkent, hogy miert naci es nem csak szimplan mentalis serult.

ruju 2013.04.12. 21:32:40

@encore: jaj ezt neeeee.... ez nem hasraesés, VENDÉG vagy és egy életen át az is maradsz. a vendég nem szól be a házigazdának, és ha valami nem tetszik, oda nem megy többet vendégségbe, basszus. mellesleg az, hogy a tisztességes munkádért tisztességes fizetést kapsz, igenigen messze álla a rabszolgaságtól, szóval lécci, ezt ne, mert nem méltó

aleb19 2013.04.12. 21:33:00

@napvadászlány: mert xy-nak van kozepfoku nyelvvizsgaja amiert potlekot vesz fel es ezzel ki is van pipalva a belsoutasitasban eloirt kovetelmeny

napvadászlány 2013.04.12. 21:35:02

@charlieharper: csárlibácsi, tudsz élni, de jól teszed:-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.04.12. 21:40:40

@aleb19:
Pártigazgató? Már ilyen is van? Eszem megáll... de miért pont oroszt tettek oda? Vagy gondolták, hogy a Kubatov meg a Klicskó hasonszőrű és akkor már jó lesz verőembernek?

Mi a keresztneve? Vladimir?

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 21:41:09

@Nono!:
"Ebből a szempontból az amerikaiakat szeretem legjobban, mert nem válogatós fajta. Van az amerikai, meg mindenki más.

A legrosszabb szerintem a németek és az osztrákok esetén a helyzet. Ők akár saját kárukra is cselekszenek, csupán annak érdekében, hogy megmutassák,"

Döbbentem szoktam ülni tárgyalásokon, mikor a két világ okosa népség AMERIKAI (+20IQ), és NÉMET (ha az amerikai +20IQ mi legalább +30, hisz az mind hüje) ül az asztal két oldalán, és csak mondja a magáét de nem figyel.

Falusi gyerekként el se tudtam képzelni ekkor mérhetetlen önbizalmat.

napvadászlány 2013.04.12. 21:43:52

@aleb19: tudom sajna, munkakörömből adódóan néha interjúztatnom is kell, egyetemi végzettségű népek is néha nagyon rosszul beszélnek nyelveket, ilyenkor mindig eszembe jut, h. biztos az ecserin lőtték a papírjukat..bár szerintem manapság a versenyszférában már nem nagyon fizetnek nyelvpótlékot (max. állami helyen - de remélem, h. már ott sem - ugyanis a nyelvet nem használják/tudják, de a pótlék az adónkból lenne ugye....).

Ludovikás Levente 2013.04.12. 21:46:36

@rajen:
Viccesen azt mondom erre, hogy a németnek is vannak hibái, de visszasírjuk majd még őket, amikor odakinn többségbe kerülnek az Európán kívüli bevándorlók. Majd ha igazi németet már csak nagyvárosok gettóiban lehet találni, meg olyan vidékeken amit nem foglaltak még el a bevándorlók, akkor majd összeborulhatunk velük hogy mi mennyire jól megértjük egymást, ahhoz képest

Egon Krenz 2013.04.12. 21:47:55

Dachauba a náci nagyikkal!

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.12. 21:56:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Maxval,
Tényleg érdekel hogy mi történik Bulgáriával. Bolgár épitőmérnök kollégám fogalmazott ilyen sarkosan, ezért kérdeztem ilyen túlzóan. Azt mondta hogy máris 1-2 milliárd euró az éves hazautalás.(Ő viszont nem ott él tehát a véleménye lehet hogy torzult)
Brata Tito Jugoszláviájához hasonlitotta a helyzetet, mikor túszként visszatartották az öregeket, hogy minden hónapban meglegyen a rendes utalás.

bpetya75 2013.04.12. 21:57:16

@Sanyi9:

Az 50-es variáció végképp meggyőzött, hogy komoly ember vagy .-D

Ludovikás Levente 2013.04.12. 21:57:40

@ctboy:
Na azért a spanyol se kutya, de legalább jópofán csinálja sokszor, a német és az amerikai pedig erénynek tekinti hogy bunkó. Meg vannak még mások is a mezőnyben

Sajnos aki Magyarországról kerül ki az sokszor vág olyan ábrázatot, mintha égi manna hullana a fejére amikor lexarják az ilyen bunkók. Meg kell tanulni hogy rohadt kemény a világ, küzdeni kell mindenért és sokszor nekünk kell indulni a hátsó rajtpozícióból

aleb19 2013.04.12. 21:57:54

@Kovermadar: lehet hogy valamikor valaki a felmenoi kozul orosz vagy ukran volt
konkretan tudom, hogy a nagybattyat berkiek rugtak ki a fraditol ezert dacbol kineveztette magat elnoknek es kirugta berkit meg az embereit

Nono! 2013.04.12. 22:06:30

@napvadászlány:
Kérlek, ne fikázd le az állami alkalmazottak nyelvpótlékját.

Közeli ismerősöm fizetését ez dobja meg, s ez teszi lehetővé, hogy egy nemzetközi konferencián a kenyai (namibiai, lettországi, stb) delegáltat ha el nem is érő, de azért nem szégyenletesen lemaradó színvonalban vegyen részt. Azaz, ha ilyen helyen egy kávét vennie kell, vehessen.

Itt nem a politikusokról beszélek, hanem a közszféra nemzetközi szinten is labdába rugó alkalmazottjairól, akik (habár elég nehéz elhinni) de nemzetközi megbecsülést is ki tudnak vívni az adott szakterületen.

Az alapfizetésből és a kiküldetési pénzből leülhetne a sarokba az otthonról hozott szendvicset majszolni. Ami ugye a hitelességet nem igazán növeli.

sargabicikli 2013.04.12. 22:07:19

@genyamagyar: Tényleg beszéltünk. Egon és én. Tök jó volt dumálni. Azt ígérte, ha majd erre jár beugrik hozzánk.
Szeretettel várjuk!

Suna bácsi 2013.04.12. 22:07:54

Kamuposzt szerintem is....
Még annyit, hogy Mo.-on még magyarként sem kapsz rendes ellátást az orvosnál, mert siet haza főzni, a gyerekér, a kutyát levinni, a fitnesszbe, mittudomén hova. A boltban ha megszólítod az eladót, még te kérsz elnézést. Hivatali ügyben te érzed kínosan magad, mert elköltöztél és lakcímet változtatsz, autót vettél és átíratnád, lejárt a jogsid és megújítanád, spóroltál és külföldön nyaralnál ezért útlevél kell, gyereket szültél anyakönyvi kivonat kell, adóznál de nem tudod hogyan de az ügyfélszolgálat meg nem arra van, hogy kérdezz... sorolhatnám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 22:11:51

@DieNanny: papiron minden nap:)
ha sapngolat akarom elocsalogatni

amugy lassan tenyleg odafordull a dolog hogy EU EU, OK, de hat minden hulye idejon es elveszi a munkamat kevesebb penzert
nyugateuropa viszonylagosnal is jobb joletben elo polgaraihoz egyszercsak bearamlanak az emberek, romlik a kozbiztonsag, a munkalehetoseg, egyre tobb ember mas nyelven beszel stb stb stb
sok ember nem szereti ezt, nem lesz jo vege, most is ezt mondom
most meg beindulnak a romanok is...
hat nem tudom, nem vagyok jos
en csak egy honapja lettem tenylegesen amerikai allampolgar, eppen ma jott meg a vegleges ssn kartyam, de en mar mostantol nemigazan szeretnem ha jonne barki mas ide:)

Nono! 2013.04.12. 22:12:41

@napvadászlány:
Ja. még annyit: ha a nyelvpótlék sem lenne, ki a fene menne el a közszférába a korrupcióra hajlóak és a teljesen niemandokon kívül ?
Politikai helyezkedés nélküli kitörési lehetőség nélkül ?
Ez legalább egy viszonylagosan független értékmérő (persze, ha nem az Ecserin vette), és politikamentes.

Bocs, ez off topic volt.

napvadászlány 2013.04.12. 22:19:36

@Nono!: nyilván vannak kivételek és nagyon hasznos szakmai utak, ezt belátom, viszont sajnos én tudok (több) olyan esetről is, amikor közalkalmazottak utaztak ilyen-olyan indokkal "szakmai utakra", ahová hogy-hogynem sikerült +1 főt magukkal vinni (annak minden költségvonzatával !) együtt, és nem politikus v. felsővezető, hanem mondjuk úgy, állami középvezetői szinten. (Nem tagadom, sajna ki vagyok hegyezve a felduzzasztott állami -legtöbbször aktatologató- helyekre, de ez már legyen az én bajom...világéletemben versenyszférában dolgoztam, de tudom nem dolgozhat mindenki ott.

tucano 2013.04.12. 22:20:02

A hülyék százalékos elosztásában nagyon igazságos volt az Isten. Csak vannak helyek és szituációk, ahol visszafogják őket, máshol meg bátorítják.

sargabicikli 2013.04.12. 22:26:37

@tucano: Isten mindenkit szeret. Itt az összes kommentelőt is, még téged is.

Suna bácsi 2013.04.12. 22:27:23

Amúgy meg a németek jó részével igenis tudsz angolul kommunikálni, sőt, ha látják, hogy legalább angolul veszed a fáradtságot a magyaron kívül, már van egy kis riszpekt...
A maxi-riszpekt persze akkor van, ha
1., dolgozol mint állat, nem csak a minimumot hozod, hanem mondjuk próbálod őket illetve a többi külföldit lepipálni... tetszeni fog nekik
2., kurva gyorsan megtanulsz németül. akkor azt mondják: ez igen, ez már integráció!

Viszont amiből hosszú távon baj lesz, az a második/x-edik generációs "nem európai" bevándorlók. Akik nem küzdöttél ki maguknak, mert már megtették a szüleik. Beleszületnek a "tutiba", de unatkoznak. A bűnügyi hírekben a nemzetiséget ritkán említik, de H. Ahmed / C. Hasan / Mehmet D. stb. nevűek megölték / túszul ejtették / megerőszakolták stb. az óvodában / munkaügyi hivatalban / vasútitöltés oldalában, stb.
Félreértés ne essék: nem azt mondom hogy a törökök/arabok nagy része bűnöző, szó sincs róla. DE a bűnözők nagy része török/arab.
Legalábbis mifelénk ;-)

aleb19 2013.04.12. 22:28:07

@hagyma: "de en mar mostantol nemigazan szeretnem ha jonne barki mas ide"
es mondja ezt egy 1 honapos us citizen
land of the free
nemtom esetleg epitsetek keritest a mexikoi hatarra, igy ketrecbe lehet oket tartani mint az allatokat .... ooops i forgot you did it
es usa a szabadsag vedelmezoje

sargabicikli 2013.04.12. 22:31:51

@tucano: és minden ember életében csak a szeretet számít. Isten nem arra lesz kíváncsi, hogy hány diplomád van és mosogattál-e vagy bróker voltál....
nem ez a lényeg... csak a feltétel nélküli szeretet számít, hidd el!
remélem, ebben is egyetértünk :)

SilentDreams 2013.04.12. 22:34:23

@sargabicikli: Átmentünk hittérítőbe? :)

váj mí 2013.04.12. 22:38:34

@sargabicikli: Mondod te, aki le náci nagyizza az idősebb német polgárokat.... Muhaha! :D

napvadászlány 2013.04.12. 22:40:17

@sargabicikli: bocs, tényleg nem kötekedni akarok, de hol volt a nagy szereteted, amikor vadul minősítgettél a posztban?

]{udarauszkasz 2013.04.12. 22:41:55

Azert van van ez, mert rosszak a tapasztalatok a kulfoldiekkel.
En olyan cegnel dolgozom, ahol a kollegak javaresze szerb, (Ausztriaban.) Az a hatulrol tamados, furkalos undormany, amit ezek csinalnak, a legliberalisabb szeretetlovagbol is kihozna a zsigernaci tomeggyilkost. Az intelligensebbje nem altalanosit, csak sajnos mind az osztraknal, mind a nemetnel vannak kevesbe kepzett egyedek, akiknel mindenki kulfoldi, akinek egy hajszalnyi akcentusa is van...

zobod 2013.04.12. 22:43:26

@hagyma: érdemes azon is elgondolkozni, mit szeretnél: bevándorlókat akik esetleg elveszik a cégnél a munkahelyek egy részét, és talán lenyomják a béreket is. Vagy a másik alternatíva, hogy a tulaj elviszi a céget abból az országból ahogy nem úgy alakulnak a feltételek ami számára előnyös. Pl elviszi oda, ahol az olcsó munkaerő helyben van. Megtehetik, és meg is teszik. A végtermék pedig így a hazai gyártás helyett lesz importált, te meg veheted az árut hitelből, meg dolgozhatsz a szolgáltatószektor bizonytalan munkahelyein, perspektívátlan kisvállalatokban, itt két hónapot, ott egy évet, kihagyva pár hónapot, megint valahol félévet stb.

sargabicikli 2013.04.12. 22:45:28

@SilentDreams: szerinted mire kellene az emberek figyelmét felhívnom?
leírom a saját tapasztalataimat amit No-ban szereztem. Erre rosszindulatúan szinte végtelen hozzászólásokat írnak, anélkül, hogy ismernének.
Velem lehet normálisan beszélni. Tiszteletbe tartok másokat és azzal, hogy egy privát emailem megjelentetésébe beleegyeztem, csak segíteni szerettem volna embereknek. Ma péntek este van. Szeretném a hétvégémet normálisan eltölteni a férjemmel és a gyerekemmel.
Ez olyan nagy kérés szerinted?
Egyébként pedig az életnek szerintem tényleg csak ennyi értelme van: a szabad akarat és a feltétel nélküli szeretet. Lehet szabadon dönteni arról, hogy itt ócsároltok vagy békén hagytok például, de tartalmas életet csak feltétel nélküli szeretetben lehet élni. Szerintem.
Mindenkinek azt kívánom, hogy a feltétel nélküli szeretetet tapasztalja meg az életében! Hátha akkor kevesebb lesz a fröcsögés a világban....

2013.04.12. 22:45:49

@sargabicikli: Isten kivancsi lenne? Nem tudom, hogy ez milyen vallasi iranyzat lenne. A judaizmusban ilyennel nem talalkoztam, persze en mar sok eve gyakorlo ateista vagyok.

]{udarauszkasz 2013.04.12. 22:46:50

Mellesleg az osztrakok javareszevel jol kijottem eddig, es ha durva erthetetlen dialektussal beszel, nem ertem, akkor atvalt "ertheto nemetre", viszont magyarul nem fog megtanulni a sajat orszagaban, ezt nem is lehet elvarni tole.
(mint ahogy a magyar se lesz hajlando megtanulni heberul, ha idejonnek a menekultek, mert Izraelt uvegsivatagga valtoztatta valamelyik "haramiaorszag" egy eltevedt raketacskaja, de ez mar off...)
Es azzal is tisztaban kell lenni, hogy kulfoldikent, soha nem kapsz olyan munkat, annyiert, mint egy oslakos. Sajna ez van, mar nem azt az idot eljuk.

sargabicikli 2013.04.12. 22:52:50

Igen, a véleményem most sem változott. Nem tudom ti hol éltek, én itt a Földön.
Léteznek nácik, neonácik, zsidók, cigányok, indiaiak, törökök, keresztények, hinduk stb.....
Nagyon sok mindent nem tudok még a világról, de én ezzel tisztában vagyok és ezt nem szégyellem. A tapasztalataimat leírtam. Ez az én szubjektív megtapasztalásom. Ennyi. Se több, se kevesebb. Nem kell neki ekkora jelentőséget tulajdonítani, ha igen, akkor viszont azt nagyobb tisztelettel kellett volna megtenni.

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 22:53:25

A lényeg a sorok közt a következő véleményem szerint.
A poszti zsidó származású,erre utalt az,hogy minden hónapban megemlékezést tartanak a holokausztról.
A náci szó használata arra utal,hogy minden német ajkút nácinak tart és nem kedveli a német nyelvet és magát a németeket sem.
Tehát véleményem szerint a hölgy rasszista és elutasító,ezt a vele szemben álló többi ember megérzi valahogy és ezek okozzák a konfliktusokat.
De persze lehet hogy tévedek.

sargabicikli 2013.04.12. 22:56:37

@hot-spot: ezen tök jót röhögtem :))))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 22:57:06

@aleb19: direkt fricska volt
tudod 3 eve nyaron volt egy honap mikor nem volt melom, a mexikoiak meg vigan dolgoztak/ mondjuk az igaz nem azt a munkat amit elvallaltam volna/ nem beszelve jamaicarol stb.
igen, amugy igen, 10 eve illegaliskent is az volt a velemenyem, hogy csinaljanak valamit az itt levokkel, vagy kuldjek haza, vagy legalizaljak es utana, akar keritessel is zarjak le a hatart es rendezzek a bevandorlast / majdnem meg is tortent Kennedy/D/ es Spencer/R/ szenator benyujtott egy immigracios torvenyt, ami nagyon jo volt (raadasul en is beleestem volna), de a szenatus nehany szavazattal elutasitotta, azota Kennedy meghalt es meg mindig kuzdenek vele, mi legyen az itt elo 10 millio illegalissal
es most is ez , bar ketsegtelen kenyelmesebb helyzetbol

rendezni kellene az itt levok helyzetet es a bevandorlasi politkat

glinolid 2013.04.12. 22:57:10

@Whave: A feleségem, elrugaszkodva a NAT-tól, beszéd centrikus, aktív órákat tartott általános iskolásoknak. A gyerekek nagyon szerették, ott is ahol helyettesített. Egy idő után felhagyott vele, mert jöttek a szülők, hogy a másik csoport már két leckével előrébb tart. Fontos! Négy évig bírta utána átment privát szférába. Munka mellett, magántanárként továbbra is tanított, sok diákja tett sikeres nyelvvizsgát.

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 22:58:08

@sargabicikli: Pedig nem viccnek szántam.Freud jelen van a sorok közt keményen.

váj mí 2013.04.12. 22:58:11

@sargabicikli: Te, jogod van ostobának és szűklátókörűnek lenni. Fikázni is jogod van annak az országnak a népét, ahova a jobb anyagiak miatt költöztél. Azt az egész gyűlölködést, amit a posztban műveltél jogod van megfejelni ezzel a feltétlen szeretetről szóló képmutató és álszent dumával.
Akik meg olvasnak téged, azoknak meg joguk van ahhoz, hányingerük legyen tőled.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 22:58:53

@aleb19: mexikoiakkal semmi baj, csak jojjenek at legalisan, ne feledd, hiaba a nagy EU, a kivulrol jovoket, ugyanugy vadasszak le a hataron

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 23:00:23

@sargabicikli: Aztán lehetséges egyfajta berögződés is már.
Elég egy két kellemetlen tapasztalat,hogy elkezdjen félni az ember az utcára kilépni is és elkezdjen általánosítani.

2013.04.12. 23:01:10

@hot-spot: zsido nem emlekezik meg a veszkorszakrol havonta. Olyat csak disz zsido csinal.

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 23:02:07

@váj mí: Ne ítéld el,lehet hogy csak simán honvágya van vagy ilyesmi és ebből adódik egyfajta undor már a német szavak hallatán is.
Simán elképzelhető ilyen is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 23:02:55

@zobod: amerikaval kapcsolatban az a baj, hogy akiknek "kiviszik" a munkat azoknak eszuk agaban sincs idejonni
akik jonnek azok meg altalaban szolgaltatnak: epitkezes, vendeglatas, funyiras stb.
nincs ezzel baj, csak legalizalni kellene
hogy mit szeretnek?
eldonteni mi legyen az itt levo illegalisokkal es pont amit mondtal, kvotakat felallitani milyen teruletre mikor miert hany ember johet be
\ne feledjuk az EU egy bizonyos egyseg de az USA meginkabb, itt lehet az allamokon belul mozgni ugyanugy ahogy az EU-ban, de azert az nem kellene, ha az USA-n kivulrol barki barmikor johetne, mert ez az Egyesult Allamok
es az EU-ba sem mehet

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 23:03:57

@charlieharper: Nem ismerem a szokásaikat túlzottan,de mivel felmerült a holokauszt téma,ezért feltételezésem az,hogy a posztit érzékenyen érinti valamiért.
No ebből adódóan már meg is van az elutasítás alapja.
Ami fokozhat a honvágy vagy pár rossz tapasztalat és berögzültség meg félelem stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 23:05:11

mondjuk azt elfelejtettem hozzatenni, hogy en az EU tagja is vagyok meg amerikai allampolgar is:)
oda megyek melozni, ahova akarok
megeloztem, hogy valaki reklamalja, hogy nem szoltam 7 hete amerikai vagyok

hot-spot (törölt) 2013.04.12. 23:05:34

Aztán meg az is lehet,hogy simán csak tényleg jó sok bunyervác van a németek közt is.D

Fahim 2013.04.12. 23:08:00

Nem olvastam végig több mint 700kommentet, lehet valaki már megírta hogy:

Nincsenek se iszlám nők, se iszlám szomszédok.

Mint ahogyan kereszténység nők és hinduizmus szomszédok sincsenek

Muszlim nők és muszlim szomszédok vannak.

Azt soha nem fogom megérteni miért gondolják egyesek hogy aki muszlim az analfabéta bunkó.

Rebarbaraa 2013.04.12. 23:08:39

@Egon Krenz: en nem a te beszolasodon nevettem:)

2013.04.12. 23:11:49

@Fahim: mert a megjelent statisztikak szerint 1.4 milliardbol 800millio analfabeta.

váj mí 2013.04.12. 23:15:36

@hot-spot: Nem ítélem el, csak tele van a tököm a hozzá hasonló rinyagépektől. Kijön a pénz miatt, és egyfolytában jár a pofája, hogy milyen szar, meg milyen hülye mindenki, ő viszont helikopter. Ha honvágya van, nagyon egyszerű, fogja a pereputtyot, és költözzön haza. Ja, hogy otthon éhen halna a levegőben. ....

Egon Krenz 2013.04.12. 23:17:34

@Rebarbaraa: Jó ízlésedre vonatkozó megjegyzés visszavonva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.12. 23:19:03

@váj mí: na ez ment itt is szamtalan esetben
itt dolgozik , itt csinalja a penzt, otthon mar a hajlektalan szallo n lenne, de elmeseli mindenkinek, hogy minden amerikai hulye stb.
mindig megkerdeztem, ha igy van mia picsaert nem megy haza a turoba? ki kenyszerit , hogy itt elj?

sargabicikli 2013.04.12. 23:19:07

vannak sokan jó fejek is, de abból itt szerintem kevesebb van és ezért erre fel kéne hívni a figyelmet, én örültem volna, ha szól valaki a kiköltözés előtt, hogy kb mire számítsak angol nyelvtudással No-ban.
Erre számítani kell. Ennyi.

bpetya75 2013.04.12. 23:21:05

@sargabicikli:

Csak a tisztánlátás kedvéért. Tényleg úgy gondolod, hogy amit leírtál, abban semmi kivetni való nincs, és mindenki, aki valamiféle kritikát fogalmazott meg, az bunkó szemétláda?

Ha már felhoztad a szeretetet, meg Istent, egy Gogol idézet: "Szeress meg koromfeketének, mert hófehérnek akárki megszerethet."

sargabicikli 2013.04.12. 23:23:28

@Fahim: ne haragudj, de amit írtál azok az iszlámok kérnék ki, akikkel együtt tanultam a németet. Mások is írtak már erről, ezért most szeretnék erre is reagálni:
Az iszlámon belül a muszlim csak egy irányzat. Megszámlálhatatlanul sok irányzata van az iszlámnak és én ránézésre nem tudom eldönteni senkiről, hogy éppen melyik irányzathoz tartozik.
Mint ahogy a kereszténységnek is rengeteg irányzata van és azt is elég nehéz ránézésből eldönteni valakiről, hogy hova tartozik. Kerszténység. Azt nem használjuk, de azt igen, hogy keresztény valaki. Az iszlámot is használjuk, erre pont egy csoporttársam kért meg, hogy inkább ezt mondjam, mert ő iszlám, de nem muszlim.
Ennyit erről.

Das unbekannte Tier 2013.04.12. 23:28:24

Oké, ez a poszt vicces volt, jót kacagtam. Vagy totál kamu, vagy valamelyik másik Németországról szól, nem arról, ahol 24. éve élek, és amelyiknek 16 éve polgára is vagyok. Baden-Württembergben éltem az első 4 évben, és nem éreztem magamat maradéktalanul jól, bár senki sem bántott, különösen nem a külföldiségem miatt. A délnémet tájszólás nekem éppúgy nem jön be, mint az egész ottani mentalitás. További 7 évig Düsseldorfban éltem és ennek már imádtam minden percét. Közben nem csak az irodalmi németet (Hochdeutsch) tanultam meg meglehetősen magas szinten (egy elég enyhe, ám beazonosíthatatlan eredetű akcentusom sajnos maradt és maradni is fog), de a helyi dialektusra is rászoktam. Kb. 2000 óta Hamburgban élek, és itt most már maradok is, mert ennél jobb hely szerintem nincs. A szívemben már régesrég német lettem, és nekem így jó.

Das unbekannte Tier 2013.04.12. 23:29:07

Érzékeny vagyok mindenféle bántásra, és nagyon zokon is venném, ha hátrányos megkülönböztetés érne a származásom miatt, de ilyennel sohasem találkoztam. Hülye emberek természetesen mindenütt vannak, itt is, hogyne. Ám egyáltalán nem ez a jellemző, hanem épp az ellenkezője: a normális, vagy még inkább barátságos hozzáállás, az előzékenység.

Ugyanakkor azt sem állítanám, hogy Mo.-on mindig minden teljesen más; családi okból gyakran járok ott, s ismerek ott is teljesen normális, barátságos embert sokat, bár azzal is tisztában vagyok, hogy nagy átlagban az emberek közötti viszony olyan elképesztően eldurvult, ahogy ez Németországban elképzelhetetlen volna.

váj mí 2013.04.12. 23:30:54

@hagyma: Főként, ha valaki (mint a posztoló is) letelepedik az adott országban. Mna, ilyenkor tudnám szájba kapni egy szívlapáttal. Ki a franc hívta oda? Ha meg úgy döntött, hogy oda költözik, igénybe veszi az összes lehetséges szociális segítséget magának meg a kölykének, akkor fogja be a pofáját, és legalább próbáljon meg beilleszkedni.

sargabicikli 2013.04.12. 23:34:13

@bpetya75: te is feltétel nélküli szeretetről írsz más szavakkal. Leírtam, hogy itt velem ez történt, számítsatok erre is, ne legyetek meglepődve, mintahogy ezt én tettem, amikor ez velem történt.
Ennyi. Nem több.

aleb19 2013.04.12. 23:36:00

@hagyma:"mexikoiakkal semmi baj, csak jojjenek.."

tevedsz pont a mexikoiakkal illetve del-amerikaiakkal van baj nem csak, hogy megallithatatlanul sokan mennek az usaba de 4-5 gyereket is vallalnak,orszagod kezd nagyon durvan el latinosodni-mikor kint eltem manhattant elhagyta a metro altalban en voltam az egyetlen feher es szinte mindenki spanyolul beszelt

Mici.Mackó 2013.04.12. 23:38:04

Erről a posztról következő jut eszembe:
Luton reptér Anglia. Beállok a sorba, hogy feladjam a csomagomat a sorban minden harmadik ember susogós tréningruciba feszít és kórusba szidják egymásnak milyen szar hely Anglia.
Jó legközelebb inkább komppal mentem. A hajón összesen egy magyar család volt, a fazonon szintén susogós tréningizé Hungary felirattal, egy kilométeres sörhas (nekem is van de sosem öltözöm atlétának). Én itthon is külföldön is büszke vagyok a magyarságomra, de az ilyenek társaságát azért kerülöm, és magamra nézve is vércikinek érzem, ha egy külföldinek ez a kép ugrik be egy magyarról.
Na most ha bazári majomnak vagytok öltözve akkor ne csodálkozzatok ha lekezelőek veletek. Ezt azoknak mondom akik úgy érzik, hogy vele külföldön lekezelőek.

rajen 2013.04.12. 23:38:27

@sargabicikli: "Az iszlámon belül a muszlim csak egy irányzat. Megszámlálhatatlanul sok irányzata van az iszlámnak és én ránézésre nem tudom eldönteni senkiről, hogy éppen melyik irányzathoz tartozik."

Jézus Mária, hogy stílszerű legyek egy iszlámos hozzászólásban. A muszlim hogy lenne már irányzat???? :O Siíta és szunnita a két irányzat, az iszlámnak a vallást hívjuk, muszlimnak az adott embert, aki az iszlám vallást követi. Az iszlám vallást követők kb. 90%-a szunnita, 10% siíta, ez utóbbiak Iránban, (itt államvallás) ill. Irakban, Libanonban élnek nagyrészt.

Ne haragudj, de ritka fogalmatlan egy ember vagy, úgy tűnik, úgy általában mindennel kapcsolatban. Olvass sokkal több értelmes könyvet a szabadidődben, ahelyett, hogy korlátolt posztokat küldözgetnél blogoknak.

sargabicikli 2013.04.12. 23:41:52

@váj mí: be vagyok illeszkedve. Hát, nem érted, hogy pont ez a baj?
Amíg egy szót se tudtam németül, azt hitték, hogy német vagyok. Ez volt a baj. Mert, ahogy kiderült, hogy nem vagyok az, idősebb emberek megengedték maguknak azt a luxust, hogy rajtam eresszék ki a gőzt.
Egy éve még az integráció előtt meg sokszor megkaptam a kérdést, hogy amerikai vagy? vagy svéd? vagy finn? egylevegővel kérdezgették ezt tőlem folyamatosan....ich bin Ungarisch, ich bin Ungarisch, ich bin Ungarisch... olyan voltam mint egy papagáj... és ahogy ezt a "bűvös" mondatot kimondtam az arcukra fagyott a mosoly és hátatfordítottak....

aleb19 2013.04.12. 23:42:25

@váj mí:mi lenne ha esetleg megprobalhatnal te is beilleszkedni es nem szociopatakent frocsognel?
csak egy otlet esetleg megerne egy probat

sargabicikli 2013.04.12. 23:44:14

@rajen: és a terroristákat hogy hívják? hagyjál már....egy csomó szélsőséges is van közöttük meg vannak olyanok is, mint a keresztények.... ezek az iszlámon belül különböző irányzatok, még ha egy nevük van, akkor is

nyuszigonosz 2013.04.12. 23:47:47

@rajen: Kár ennek a színes kétkerekünek bármi normálisat is írni. Nem fogja fel.

Mici.Mackó 2013.04.12. 23:48:40

Egy másik dolog. Kocsival próbáltam feljutni Passauban a várhoz. Sajnos nem tudtam, hogy van egy egyszerűbb út is hanem egy jó meredek lejtőn mentem felfelé és a kocsi lefulladt. Alig tudtam hátrafelé gurulva valahogy oldalra állni úgy hogy a mögöttem lévőt ne sodorjam el. A mögöttem álló az persze szidott ahogy a torkán kifért, de itthon is kb. ezt kaptam volna. Na mindegy végül megálltam és kiszálltam, oda jött hozzám egy másik német kérdezte, hogy mi bajom mondtam angolul hogy nem bírok felmenni. Tudok egy két szót németül is azt próbáltam belecsempészni a mondatba, mert mondta hogy nem tud angolul. Azért megértett és segített és csak feljutottam. Ott fent van egy diákszálló ott szálltam meg. Volt nálam 3 bőrönd alig bírtam vonszolni magam. Odajött egy német srác és kérdezte hogy hanyadikon lakom és nem azt hogy segítsen e az evidencia, hogy nem hagyott meghalni hanem segített felhozni.

Das unbekannte Tier 2013.04.12. 23:49:45

@Ludovikás Levente: „...sokat tárgyaltam németekkel üzleti ügyben [...] az élesebb helyzetekben átváltottak a helyi dialektusukra, ami már egy máshova valósinak már nehézséget okoz.”

Feltehetőleg dél-németek lehettek. Róluk tudni érdemes, hogy a Hochdeutsch-ot eleve kb. úgy beszélik, mintha idegen nyelv volna, amit otthon sohasem beszélnek. Bármilyen erős stressz vagy érzelmi felindultság hatására azonnal visszaesnek a dialektusukba, és ez rajtuk kívül mindenki mást irritál, nem csak a külföldieket. Adott esetben szépen meg kell kérni őket, hogy térjenek vissza az irodalmi némethez — menni fog.

„Néhány ilyen eset után már csak angolul vagyok hajlandó beszélni. És egyre inkább így vagyok a magánéletben is, kivéve a régi ismerősöket. Németül még hajlandó vagyok megérteni (azt se mindig, csak ha akarom) de válaszolni csak angolul ”

Na ez jó nagy ordas bunkóság.

váj mí 2013.04.12. 23:50:20

@sargabicikli: Ha nem tetszik, nem érzed jól magad költözz el, vagy haza, vagy ahova akarsz. Én sem tegnap óta élek német nyelvterületen, több tartományban is éltem és dolgoztam, először minimális, majd egyre jobb nyelvtudással. Soha, Rostocktól Essenen át Stuttgartig soha egyetlen egy helyen sem volt részem semmilyen hasonló inzultusban. Mindenki téged talált meg? Nane. És ez csak a nyelv. Igaz, a beilleszkedés a nyelvvel kezdődik, de ez csak az eleje. Ha mindazt komolyan gondoltad a bajorokról, amit leírtál, akkor el kell keserítselek, messze vagy te még a beilleszkedéstől.

@aleb19: Bocs, ha nem tetszett a stílusom, de a tököm tényleg tele van már a posztolóhoz hasonlókkal. Ja, és ezt élőszóban is mondtam már meg kollégának. Még mielőtt ...

Yasmin5 2013.04.12. 23:50:25

@sargabicikli:
Húúúúú, azt hittem te már nem tudsz jobban felhúzni!!! Rosszul esik, hogy ezt kell irnom, de rettentően buta vagy. Kizárt, hogy a csoporttársad ilyet mondott, nem értetted őt jól vagy ő fogalmazta rosszul Az iszlám az egy főnév. Aki az iszlám vallást követi az muszlim. Én muszlim vagyok, szóval tudom miről beszélek.

aleb19 2013.04.12. 23:52:13

@Mici.Mackó: most csak azon toprengek es nemtom a valaszt legkozelebb ha angliaba gyusssz, hogy a francba fogod elhagyni a szigetet ha a repolovel es hajoval ciki neked ezen tevekenyseg

rajen 2013.04.12. 23:53:20

@sargabicikli: Nem értem, amit mondasz. Értem a szavakat, de nem értem az egészet. Nem vagyunk egy műveltségi színvonalon. Te nem értetted, amit írtam, én meg nem értem, amit te írsz.

"és a terroristákat hogy hívják? hagyjál már....egy csomó szélsőséges is van közöttük meg vannak olyanok is, mint a keresztények.... ezek az iszlámon belül különböző irányzatok, még ha egy nevük van, akkor is"

De most komolyan, mi ennek az értelme? Mármint hogy a kereszténységen belül van katolikus, meg református? De attól még nem hívjuk a keresztényeket "kereszténység"-nek, az iszlám pedig ezt jelenti, a vallás összefoglaló nevét, ezen belül a hívő a "muszlim". Egy muszlim lehet szunnita, vagy siíta, egy keresztény meg lehet református, katolikus, stb.

Mici.Mackó 2013.04.12. 23:56:27

@aleb19: Hehe, na igen ezen már én is gondolkoztam :) Csak viccelek, azért feltudom ezt a problémát annyira dolgozni, hogy ne legyen gond a hazautazás (teljesen) :)

napvadászlány 2013.04.12. 23:58:13

@rajen: szerintem ne akarj balettra tanítani olyat, aki még a polka alaplépéseit sem ismeri:-)

Mici.Mackó 2013.04.13. 00:02:36

@Das unbekannte Tier: Na igen látod abban a Németországban már én is jártam amelyikben te élsz. Megnyugodtam már azt hittem a poszt elolvasása után, hogy rossz a térképem :)

Grossglockner 2013.04.13. 00:04:31

Ha nem élnék itt Bajorországba 2 éve(kivándoroltam), azt mondanám lehet, de így csak cáfolni tudom a fentebb leírtaíkat. Soha egyszer sem szóltak meg a nyelvtudásom miatt, középfokon tudok(nem papír szerint), de olyat, hogy emiatt kiabáljon valaki....eléggé irreálisnak tartom. Elmondom, a német nép 100x befogadóbb, mint a magyar. Hihetetlen kozmopolita ország, a nácizmusnak a 'felszínen' nyoma sincs, nem is engednék. Voltam tavaly torokfertőzéssel háziorvosi rendelőbe. Bementem a doktornénihez, felállt, bemutatkoztunk, kezet nyújtott közben. Mo-n ilyen fogadtatásba soha nem részesültem. Munkámból kifolyólag sok némettel kommunikálok, és el kell mondjam, teljesen más mint a magyar, jó értelemben. Hiába papolják, hogy 20 év múlva utolérjük őket. Hogy lehetne emberileg, emberségileg német szintre fejleszteni a magyarságot, amikor a két nép alapjában különül el egymástól?! Sehogy, és soha. Nem dicsőítem őket, de már látom a különbségeket.

tucano 2013.04.13. 00:05:12

@aleb19: jesszusom, ellatinosodik az országuk? Arra gondolsz, hogy visszaveszik az indiánok? :D

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:06:04

Ugye nem baj ha én ezt az irományt egy logikátlan ámokfutást tekintem és nem hiszek el belőle egy szót sem?

Most akkor a lézeres szemműtét előtti szemvizsgalaton ordítottak a beteggel ?
Vagy a műtét után? Mert a műtét nem 80 euró.
Teljesen jogos egyébként a kérdés hogy miért nem Magyarországon csináltatja valaki a szemműtétet mivel ott fele annyiba kerül mint Németországban.

Saddlenode 2013.04.13. 00:08:00

nagyon nem erzem realisnak ezt a posztot.
1 eve Nemeto-ban elek, a nemettudasom nem epp tokeletes es soha semmilyen kellemetlenseg nem ert emiatt.
mondjuk egy nagyon nemzetkozi varosban elek (egyetemvaros, tudomanyos kozpont) es a munkam angolul van. de munkan kivuli ügyeket azert nemetul szoktam intezni es a legkisebb inzultus sem ert soha.
ami az orvosokat illeti, mindig megdobbentoen kedvesek voltak, pedig tobbszor megkertem oket hogy hadd beszeljek inkabb angolul.

Fahim 2013.04.13. 00:09:25

@sargabicikli: Megpróbálom elmagyarázni.

A kereszténységnek több ága van. Vannak katolikusok, protestánsok, evangélikusok satöbbi. Ha azt mondod rájuk hogy keresztények nem fognak megsértődni.

Az iszlám vallásnak is több irányzata van. Vannak szunniták(ők vannak a legtöbben), síiták, szalafiták satöbbi. Ők mind muszlimok.

Az iszlám a vallás neve, a muszlim az aki iszlám vallású.

Így már érthető?

aleb19 2013.04.13. 00:09:56

@tucano: hmm...vegul is lehet,hogy winetoo keze is benne van a dologban:)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:09:58

@Yasmin5:
Idióta vagy te nem muszlim.
Hülye.
Remélem hordod a csadort is.
Nincs neked egyéniséged, akaratgyenge emberek vagytok mind, ti vallásosok.
Egyébként milyen az mar ha egy fehér ember muszlim?
Istenem, ezt a sok degeneráltat aki a földön el.
Régen a selejteket ledobáltak a hegyről.
Jobb világ is volt.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:11:18

@Fahim: Te is valami muszlim köcsög vagy?
Takarodjál a sivatagba akkor.

rajen 2013.04.13. 00:12:12

@napvadászlány: Ja, asszem a poszt és az írója is egy nagy kamu, ilyen nincs, hogy valaki ilyen hülye legyen. Ma beregisztrált, és idekommentelt párat valaki a nevében. Mindenesetre jól csinálja, teljesen koherens a poszttal.

Aminek a lényege szerintem az volt, hogy kicsit kicsavart logikával lehessen egyet cigányozni meg zsidózni, mármint hogy Mo. ilyen szar hely, ahol cigányoznak meg zsidóznak, ellenben Németo.-ban (állítólag, amit eddig csak a hozzászólók 100%-a cáfolt) ha nem tudsz németül, még a járókeretes néni is minimum Mauserrel akar fejbelőni, de még ez is jobb, mint a nácifasiszta Mo.-n élni. Az elején meg markánsan kijelenti, hogy gyűlöl politizálni... "Én nem akarok ujjal mutogatni, de...." Nekem ez jött le.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:12:44

@napvadászlány:
Megnezted a filmet nelkulem?
Olyan vagy.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 00:13:07

@aleb19: ez egy ilyen orszag, radasul a spanyolok hamarabb voltak errefele, mi a baj? hogy nem feherek? nagyon jo ha van 4 gyerekuk, a 0 gyerek otthon lett divat, nincs ezzel gond, az illegalis ittartozkodokkal van, ami en is voltam es az illegalis jovokkel
aki legalisan jon, amerikaiva valik, mint en, annak tok mindegy milyen a szine
ez amerika
egyszeruen nem tudjak megoldani a normalis bevandorlasi torvenyt, meg a deli hatarok orzeset, de halad a dolog

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 00:15:26

@aleb19: ja es aki legalisan jon, az orom, ha 4-5 gyereket vallal, ez kizarolag magyarorszagon elkepzelhetetlen, az utobbi 30 evben, pedig ez a normalis, 2 a minimum de inkabb 3, a legszebb a 4-5 , de akkor nincs ido bulizni, meg nem tudunk kimenni gorogbe

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:16:30

@Mici.Mackó:
Nincs az autokon fek?
Mit gurulsz te hatra egy emelkedon?
Van jogositvanyod?
Ha van akkor hogy a francba kaptad meg???
Kezifek be, uresbe ki a sebesegvalto, inditokulcs elfordit, motor beindul, kezifekes elindulas.
Te meg e helyet hatrafele gutulsz es majdnem elsodrod a masikat?
Ilyenert barmely orszagban orditanak veled.

Das unbekannte Tier 2013.04.13. 00:16:46

@Grossglockner: „Elmondom, a német nép 100x befogadóbb, mint a magyar.”

Ezt nagyon így látom én is; de azokkal az előítéletekkel, amikkel Mo.-on tekinteni szoktak a németekre, ezt aligha fogja neked bárki is elhinni.

„Hiába papolják, hogy 20 év múlva utolérjük őket. Hogy lehetne emberileg, emberségileg német szintre fejleszteni a magyarságot, amikor a két nép alapjában különül el egymástól?! Sehogy, és soha.”

Ha Mo. utol akarta volna érni No.-ot, akkor ez sikerült volna már az elmúlt mintegy 1100 év alatt. De nem fogja, mert nem tudja, sőt, a különbség egy ideje egyre csak nő. Ennek elsősorban történelmi-kulturális okai vannak, legelsősorban az a sok száz éve tartó szinte töretlen polgárosodási folyamat, ami Mo.-on csak nagyon rövid időszakokban zajlott és mely a társadalmat áthatni sohasem tudta. Nagy kár.

Fahim 2013.04.13. 00:17:11

@charlieharper: Azok a muszlimok akik nem tudnak olvasni, nem azért írástudatlanok mert muszlimok hanem mert olyan országokban élnek nagy számban ahol nem probléma a megfelelő szintű oktatás biztosítása.

Éppen ezért van rengeteg analfabéta keresztény Afrikában. Nem az iszlám a felelős ezért.

tucano 2013.04.13. 00:17:40

@hagyma: bocsánat erről mindig eszembe jut(mint Mórickának:), kötelező idetennem, még ha ezredszer is:
www.youtube.com/watch?v=0TamvrMZl4g

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 00:17:48

@váj mí: ez a masik
ha valaki szuletik valahova es nem tetszik a rendszer, hat szar ugy nem tud mit csinalni, igy jart, de ha valaki kivandorol sajat elhatarozasabol, az tenyleg ne dumaljon, amugy a poszt duma, kizart hogy valos, vagy ha tenyleg nem OK annyit tudnek mondani huzza' haza anyadhoz, apadhoz

aleb19 2013.04.13. 00:18:20

@rajen: valahogy porgetni kell a blogot
az uccso nehanyhoz keves hozzaszolas volt ezert hetvegere valami szavtos kis tema kell plusz letrehozunk nehany hergelo trollt es megint meg lesz az ezer

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:20:11

@sargabicikli:
Persze hogy az arcukra fagyot a mosoly.
A te arcodra is ráfagy ha a lányod, fiad cigánnyal állít haza.
Mert tudjuk milyenek.
Na, a nemetek is tudjak a magyarok milyenek.
Ennyi.
A Don kanyart sem tudtak megvédeni.
Ez van, a magyar az egy genetikailag alávaló nép.

Fahim 2013.04.13. 00:20:20

@rajen: Vártam mikor kerül elő a terrorista kártya:)

napvadászlány 2013.04.13. 00:21:19

@dirtyfreebird: ezek bunkó beszólások voltak! Mit fáj neked, ha valaki muszlim v. akár piréz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 00:21:21

@tucano: nem nagyon vagom mirol szol, gyenge a spanyolom

aleb19 2013.04.13. 00:23:13

@hagyma: nekem nem baj en europaban elek
csak hat nallatok a white-anglo-protestent cuccnak vege van es mi lesz aztan -az zsakbamacska
ja es viva mehico

Latcho Rom 2013.04.13. 00:23:21

@hagyma: ugyan, egy masik amerikai varosba se tudsz elkoltozni, csak ugy, lazan. dolgozol s orulsz a liknak.

tucano 2013.04.13. 00:25:33

@hagyma: nagyon szép szövege van. Arról szól, hogy az emberek elindulnak a nagy északi városokba dolgozni, követve a sorsukat. És hogy a papírokon múlik minden.
Ez a clandestino-k (illegálisok) himnusza, gyakran eszembe jutott :)

bloodybetty 2013.04.13. 00:25:44

Ez egy igen gyengén sikerült poszt, tele fogalmazási hibákkal, mintha nem is egy felnőtt ember írta volna. Konkrétum nem sok, csak hogy mennyire nem jön be a cikkírónak Németország. Szerintem mindenki életében voltak nehezebb időszakok a kiköltözés során, de ettől a falnak megyek, mikor a befogadó országban mindenki rossz és gonosz és csak azért utálnak, mert bevándorló vagy. Türelmesnek kell lenni és amikor csak lehet gyakorolni a nyelvet, másképp nem lehet...

aleb19 2013.04.13. 00:25:58

@Fahim: az iszlam csak a nok nem iskolaztatasaert felelos ami kb csak 50%-al noveli az analfabetizmust

váj mí 2013.04.13. 00:27:32

@hagyma: Úgy nagyjából.
Az a legnagyobb gond, hogy élnek és jobb esetben dolgoznak (rosszabb esetben rácuppannak a szociális hálóra, mint egy polip) ilyen mentalitással magyarok külföldön. Amíg nem vagy kénytelen egy ilyen energiavámpír, állandóan elégedetlen, rinyagéppel együtt dolgozni, addig különösebb problémát személy szerint nem jelentenek. No de, ha igen... Nos, egy ilyen korlátolt, buta liba garantáltan előhozza a legtürelmesebb emberből is a szociopatát egy idő után.

Fahim 2013.04.13. 00:33:18

@aleb19: Ha az iszlám akadályozza a nők tanulását, mivel magyarázod hogy Iránban(amely az egyik legkonzervatívabb iszlám ország) az egyetemi tanulók több mint 60% nő?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:34:38

@napvadászlány:
Azért mert nem szeretem a hülyéket magam korul.
Értelmes ember nem hisz vallásokban.

Meg faj a fülem.

Akkor mar nem is nézünk közösen filmet???

aleb19 2013.04.13. 00:38:12

@Fahim: szoval az iszlam nem akadalyozza a noket sem tanulasban, sem oltozkodesben es ugy altalaban semmiben?
hmmm...en hiszek neked mert hinni akarok,csak hat a tenyek makacs dologok.... ugyebar

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 00:39:24

@Fahim:
Robbantani mikor fogsz?
Szeretem a disznókat, meg is eszem őket.
Es hitetlen vagyok.
Van valami problémád?
Te csak hord a csadorod meg szülj 9 gyereket.
Milyen valas az ahol ernyo alatt isznak mert ott nem latja Allah?
Meg ahol a vallás irja elo hogy a seggedet mosni kell bal kezzel?
Meg hogy nem erhetsz a nemi szervedhez?
Meg hogy ki kell vereztetni az allatokat?
Gondolom annak idejen dogoket ettek azert vettek bele ezt is a Koranba. Hogy csak a frisset egyek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.13. 00:40:45

@hagyma: Ausztraliaba neked is meg mindig vizum kell , szoval azert nem feltetlen oda mesz melozni, ahova akarsz:D

Persze nem emlitetted , hogy mit ertesz oda ahova akarok alatt.

Fahim 2013.04.13. 00:45:11

@aleb19: Ezt hogy a tények makacs dolgok én is írhattam volna:)

Nők és az öltözködés

Maradjunk Iránnál. Volt egy sah(az utolsó, akit Khomeini forradalma söpört el). Ez a sah(Mohamed Reza Pahlavi) a fejébe vette hogy erőszakkal modernizálja Iránt és betiltotta a hidzsáb viselését(hidzsábnak hívják azt a ruhadarabot ami elfedi a hajat)
és parancsba adta aki hidzsábot merészel hordani azt verjék meg a rendőrök. Erre a nők elkezdtek tüntetni és ragaszkodtak a hidzsábhoz. Mert a kultúrájuk része.

Ha annyira zavarta volna őket a hidzsáb viselés akkor üdvözölték volna a sah tiltó rendeletét, nem?

Fahim 2013.04.13. 00:52:04

@aleb19: Ezzel csak arra akartam utalni hogy nem lehet egy olyan vallásról ex-katedra kijelentéseket tenni amelynek több mint 1milliárd követője van Marokkótól Malajziáig.

aleb19 2013.04.13. 00:55:00

@Fahim: ne maradjunk irannal ...ugy altalaban elmondhato, hogy az iszlam orszagok nagyreszeben a noket erossen korlatozzak..... a pasik nagyon sok mindenben
ja ezt ismerem en is tuntettem/felvonultam anno apr4/maj1/nov7 az imperalizmus ellen es millioan voltunk/mert kotelezo volt/

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.04.13. 01:02:45

@váj mí: ostobaságról és szűklátókörűségről TE nem írhatsz, rendicsek? Kicsit vedd már észre magad. Nem vagy cuki, nem vagy jópofa, blődségeket kommentelsz egy rakat ideje. Elférsz, de kisebb orcával is lehet.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.13. 01:06:04

@Fahim: Hehe! Azzal magyarázom, hogy a perzsák nem annyira setétek, mint az arabok. Remélem ez a válasz megfelel! :D

Fahim 2013.04.13. 01:09:07

@aleb19: Hibás az analógiád. Azok a felvonulások amiken részt vettél az állam által szervezett és támogatott megmozdulások voltak.
Iránban a nők a sah uralma alatt ellenzékiként léptek fel a hidzsáb viseléssel, Vállalva hogy a sah apparátusa(a SAVAK, rendőrség) megkorbácsolja őket.

Nézzünk egy másik példát. Pakisztán(ultra konzervatív ország) egyik miniszterelnöke a 90es években nő volt. Hogyan lehet ez ha korlátozva vannak? És ott van még Banglades és Indonézia példája is

Mondj nekem olyan nőket akik Magyarország miniszterelnökei voltak az elmúlt 25évben. Magyarországon mekkora esélye van egy nőnek arra hogy miniszterelnök legyen? Szerintem kevés(ami szomorú)

Majd ha Mo-n rendeződik a nők helyzete, akkor kritizáljuk szerintem az iszlám országokat. Addig nincs sok morális alapunk rá.

váj mí 2013.04.13. 01:09:57

@Kellemes Zérókomponista: Ó, hát megtaláltál? Mondd, mióta szabod meg nekem, hogy mit tehetek?
Hm, amikor infó kellett, akkor mintha nem tartottál volna blődnek....

Fahim 2013.04.13. 01:10:45

@Madnezz: A perzsa kultúra valóban egyedülálló, de az arab kultúra szintén nagyon gazdag és rengeteget köszönhetünk nekik.

aleb19 2013.04.13. 01:16:11

@Fahim: ok most megtudtuk, hogy hunniaban nagyon de nagyon szar nonek lenni ezert most megyek is es boldogga teszek egy magyar not de nagyon, de csak azert, hogy elviselje ezt a hatalmas elnyomast....csakany

Fahim 2013.04.13. 01:19:39

@aleb19: Jó mulatást hozzá, remélem egy kicsit sikerült árnyalnom a muszlim nők helyzetéről alkotott véleményed. Csákány!

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.13. 01:20:22

@Madnezz: Nem basztatásként, de az iszlám úgy 1000 környékén megfeneklett, csődöt mondott. Értsd ezt úgy, hogy egységesnek tekintem a vallást és a társadalmat. Onnantól az iszlám, egy olyan államformát jelent, ahol az magyarázhatja a törvényeket a Korán alapján, akinek erősebb serege van. Ez az ami nem vezet sehova. Még 1500-ig a törökök adtak lendületet, de onnantól csak a pangás zajlott. Őszintén, meddig tudnának az iszlám államok ellenállni a nyugatnak, vagy az oroszoknak, vagy Kínának ha azok megindulnának? Pedig pénz van elég az olajból! Csak az egészséges szellem hiányzik, amit a vallás folyt meg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 01:34:03

@aleb19: ah, itt maskeppen van mint sokan gondoljak, semmi baj a mexikiakkal, jol dolgoznak
@shakti_rom: hahaha, meg illegalisan is negy kulonbozo varosban meloztam es eltem, gondolod most nem tudnek?
@tucano: hat papirok mindenhol kellenek, amerikaban el lehet lenni nelkuluk sokaig
@tildy:): hat nem nezek utana, hogy kene-e? kotve ketlem, de ha igen siman megkapnam, csak papirmunka

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 01:36:23

amerikainak kell vizum ausztraliaba?
felkeltetted az erdeklodesemt, majd utana nezek ha utazni akarunj, de ha kell nem is megyunk:)

Fahim 2013.04.13. 01:37:31

@Madnezz: Nem veszem bassztatásnak:)

A Közel-Keleten harcoló keresztesek valóban széttagolt államokkal találkoztak és hadakoztak a 11.század végén, ezért tudtak a keresztesek számottevő eredményeket elérni(pl Jeruzsálem elfoglalását)
Ugyanakkor a keresztesek Európája is egymással rivalizáló királyságokból álltak, akik szintén megsínylették a megosztottságot.

Nem értek egyet azzal hogy egyenlőségjelet teszel az olaj és az iszlám között, a muszlimok jelentős többsége olyan országokban él amely nem részesül az olajból származó előnyökből.

Azt állítod hogy egy kultúra ereje abban mérhető hogy meddig képes ellenállni egy idegen erő inváziójának. Ilyen alapon az aztékok és az inkák sem voltak jelentősek hiszen a spanyolok legyőzték őket, ugyanakkor azt nem vitatjuk hogy elképesztő eredményeket értek el több tudományban és olyan városokat hoztak létre hogy ahhoz képest abban a korban létező Európai városok mint London és Párizs(16.század) pestisben tapicskoló nyomortanyák voltak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.04.13. 01:43:36

@tucano: viszont az teny, aki amerikaba jon illegalisan es itt aakr maradni, annak szeme elott lebeg, hogy meg kell szerezni a zoldkartyat
ez egy cel
aki csak penzert jon , az leszarja, azt mondja melozok, ha bebukok hazakuldenek es kesz

tucano 2013.04.13. 01:50:18

@hagyma: persze. Így is kell elnnie, ha ami akar lenni, akkor tegyen meg érte mindent, álljon be a sorba és kész. Végül is valamit valamiért.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2013.04.13. 01:52:13

@Fahim: Nem csak hadászat terén, hanem a tudományokban és a gazdaságban is hatalmas az elmaradás. Hidd el, amíg a dogma többet jelent a muzulmánoknak, mint az értelem, ez így is marad! Értve ez alatt a hiteli dolgok megváltoztathatatlanságát. Szerintem az iszlám 'szellemi fölény' egy olyan dolog, ami a hellén kultúrából ered, nem a sajátja és csak azért maradt fent szemben Európával, mert ott a népvándorlás 4-5. hulláma már teljesen megsemmisítette azt. De míg Európa ezután fokozatosan fejlődött, addig az iszlám stagnált, vagy hanyatlott. Ez ma sincs másképpen, pedig azóta ezer év telt el. Amelyik iszlám országban nincsen papi, feudális, vagy hadúri elnyomás,ott anarchia van. Nem látni a kiutat ebből, mert nincs is, pont a vallás elszabadulása az anarchia oka!

PannonBoy 2013.04.13. 02:03:09

Nem kellett volna olyan országba menni, ami a nácizmus szülőhazája...

Fahim 2013.04.13. 02:23:43

@Madnezz: Ha a hellenizmus említed, ne felejtsük el a római kultúra megőrzését sem a Közel-Keleten. Míg Európa a legsötétebb középkorban sínylődött, az arabok őrizték a görög-római hagyományokat, és tovább is ápolták azokat például a matematika, csillagászat és az orvostudomány terén. Évszázadokkal később ez nagy segítséget nyújtott több hírek Európai elmének mint Galileinek és Kopernikusznak.
Ma pedig a művelt nyugat alapja a görög-római műveltség.

Gyanítom hogy Szomáliára gondolsz elszabadult anarchia alatt. De miért szabadult el a káosz Szomáliában? Az okot a 70es években találjuk, ekkor Szomália egy marxista ország volt amit a szovjetek láttak el fegyverrel(akik nem voltak nagy valláspártolók). Szomália 77ben megtámadta Etiópiát ahol olyan megalázó vereséget szenvedett amit nem tudott kiheverni és a 90es évek elejére szétesett. Ez a bukást egy marxista állam hadseregének a veresége. Vagyis nem az iszlám vallás felelős a mai szörnyű helyzetért.

pappito · http://pappito.com 2013.04.13. 07:01:46

hú, nem olvastam el az összes kommentet, kiderült, hogy a gügyögő nagyi mitől náci?
és hogy a péknél mi történt, hogy el kellett vezetni egy matrónát?

szerintem a posztoló hülyébb és szánalmasabb, mint spagnola, ami azért, ha belegondolunk, csodálatos teljesítmény.

Asszem ideje megint pár hétre hanyagolni a HÁ-t...

durcas 2013.04.13. 07:42:20

Németország különböző területein különféle mentalitású emberekkel találkoztam. Bajor területeken nem jártam még, de feltűnt, hogy az északra keveredett déliek sokkal harsányabbak, jobban megmutatják a saját személyiségüket. Míg északon azt tapasztaltam, hogy az egymás iránti kölcsönös tolerancia, alkalmazkodás a jellemző: halk beszéd, extrém visszafogott viselkedés. Tapasztaltam különbséget a volt NDK és NSZK területeken is. Például nagyon meglepett, hogy nyugatabbra mindenki alapból nagyon kedves az idegenekkel, de ha egy illetővel probémájuk támad, nagyon durva módszerekkel fejezik ki ezt: látványosan hátat fordítanak, hozzá sem szólnak, mintha nem is létezne a másik vagy gúnyos tekintetet vetnek az illetőre. Itt nálunk ilyet én nem is nagyon láttam. Tény, hogy a németek nagyon görcsösen ragaszkodnak az írott és íratlan viselkedési szabályaikhoz, és ezek ismeretét, betartását az idegenektől is elvárják.

DieNanny CH 2013.04.13. 07:42:35

@sargabicikli:
Kérlek válaszolj: Miért volt náci az az idős hölgy, aki elkezdett gügyögni a szőke, kékszemű gyerekednek?
(Idézem:
"Ahogy toltam a babakocsit, valahogy minket mindig megtaláltak náci nagymamák, akik elkezdtek gügyögni a gyerekhez. (Hozzáteszem a gyereknek kék szeme és szőke haja van a mai napig.)")

DieNanny CH 2013.04.13. 07:59:55

@sargabicikli:
Helyesen: Ich bin Ungarin. Hímnem: Ungar. Az Ungarisch a nyelvet jelöli. (Ungarische Sprache)

DieNanny CH 2013.04.13. 08:09:02

@dirtyfreebird:
Te komolyan beszélsz...??? :-(

sargabicikli 2013.04.13. 08:10:38

a nem beilleszkedni, de 100 %-osan asszimilálódni akaró (identitás nélküli) "honfitársaimnak" üzenem, hogy 30 év múlva is bevándorlóként fognak rátok tekinteni, mindegy, hogy hol éltek
ez is tény
bár, tudom, hogy ezt ők kérik ki maguknak a legjobban, de ez ettől még tény marad

Mici.Mackó 2013.04.13. 08:17:06

@dirtyfreebird: Na igen sikerült szarva közt a tőgyét eltalálnod. Nem az a lényeg hogy én jól csináltam e meg van e jogsim, hanem hogy ugyanúgy anyáztak ott is mint akár itt tették volna de nem gondoltam hogy csak azért mert külföldi vagyok és egy másik szituációban meg tök normálisak voltak.
Egyébként megnyugtatlak, hogy miután nem álltak a seggembe mint itt szokás, volt bőven hely arra, hogy félreálljak, így nem kellett átugraniuk és még veszélyben sem voltak, de jól esett okoskodniuk akárcsak neked.

DieNanny CH 2013.04.13. 08:18:00

@dirtyfreebird:
Hű, de képben vagy az előírásokról! Ezeket én nem is tudtam! Talán te is muszlim voltál, hogy ismered a Koránt, csak csalódtál, és kiléptél?

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.13. 08:21:52

a németek jó fejek, be kell illeszkedni!
en nem beszelek nemetul, es egy uzleti utamon Dusseldorfban volt egy szajkarate..igaz angolul..az en utolso kommentem a kovetkezo volt..kb magyarul igy hangzana: Igen megertem Önt, rengetek kulfoldi van, foleg kelet europai, de ugye az jó volt amikor a nagyapam mint ss katona elesett nemetorszagert?

ennyi, kuss volt..es meghivott egy sörre....

sargabicikli 2013.04.13. 08:24:05

@DieNanny: nem szeretném leírni, hogy hol lakom pontosan. A világ legnagyobb náci központja volt még annak idején.
Az elején, amikor ide költöztünk és én egy annyit se tudtam mondani, hogy Guten Tag!, hanem úgy voltam vele, hogy majd ha a gyerek ovis lesz, el kezdem tanulni a németet is, (már nem görcsölök ilyeneken,) "gátlástalanul" használtam az angol nyelvet. Szerintem amikor valaki azért ordítozik veled, mert Te nem vagy német, és már elmúlt hatvan éves, abban a városban ahol mi lakunk erősen gyanítható, hogy nacionalista szocialista elveket vall. Nem egy ilyen emberrel találkoztam sajnos. Tudod ez úgy van, hogy egy babakocsiban tolsz egy újszülöttet az utcán és nem rísz ki a tömegből (kvázi úgy nézel ki mint egy német), ilyen korú emberek a parkban, utcán néha szólnak az emberhez. Nem számítottam arra, hogy (mint ahogy már korábban írtam) "rajtam eresztik ki a gőzt".
A többiek számítsanak erre, ha már ez a privát emailem megjelent itt. No-ban ez is megtörténhet. Ennyi.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.13. 08:28:27

@pappito: ne hanyagold, ma egy klassz kis DAK poszt van

DieNanny CH 2013.04.13. 08:31:57

@sargabicikli:
Köszi a választ! De:
"erősen gyanítható, hogy nacionalista szocialista elveket vall."
És ha ez a nő 1 éve költözött csak oda?
Hidd el, ott követted el a hibát, hogy ok nélkül minősítettél. Lenáciztál valakit, még ha egy híresen náci városban is történt. Talán ő is ilyen minősítő típus, és nyáron volt Mo-on, ahol egy étteremben 300ezer forintos számlát toltak az orra alá, ezért joggal hihette, hogy te vagy az étterem társtulajdonosa. Ezért kezdett veled üvöltözni, miután megtudta, hogy magyar vagy.
Na, milyen érzés?

pappito · http://pappito.com 2013.04.13. 08:35:42

@sargabicikli: "erősen gyanítható, hogy nacionalista szocialista elveket vall"

ezt magyarul szimplán nemzetiszocializmusnak hívjuk, az elveket pedig nemzetiszocialistának.

Azért az iskolábajárás hiánya most visszaüt, mi?

pappito · http://pappito.com 2013.04.13. 08:37:06

@sargabicikli: "a nem beilleszkedni, de 100 %-osan asszimilálódni akaró (identitás nélküli) "honfitársaimnak" üzenem, hogy 30 év múlva is bevándorlóként fognak rátok tekinteni, mindegy, hogy hol éltek ez is tény"

meg amit a paci himbál, de tudod mit? majd hagyma elmagyarázza, addig go full retard!

2013.04.13. 08:37:06

@pappito: Igazi celeb lett a nyuszilány. :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.13. 08:40:27

@sargabicikli: @sargabicikli: Svedorszagban elo magyar vagyok, ez az identitasom - miert is ne lenne nekem, ezt magyarazd el? Senki nem gondolja, hogy o most sved, csak azert, mert itt el. A barataim nem "ereztetik velem", hogy kulfoldi vagyok. En ereztetem veluk, amikor meghivom oket gulyasozni meg turos palacsintazni es elmeselem, miert van rajtam kokarda marc 15-en :) fasza dolog kulfoldikent befogado kornyezetben elni, ehhez persze az is kell, hogy jol beszeld a nyelvet es nyitott es baratsagos legy felejuk. Ezert nem tudod sem te, sem az "iszlam" szomszedasszonyod megtapasztalni.

sargabicikli 2013.04.13. 08:41:07

@DieNanny:
én itt (No-ban) emberektől annyi beszólást kaptam már a származásom miatt (szimplán ezért) hogy nem lepődnék meg már ezen sem, ha ezért ordítozott velem :)
szíve joga
én nem szoktam így viselkedni
és a lényeg az, hogy aki még nem élt itt, az számítson erre az elején, hogy megtörténhet vele is valami hasonló, ha csak az angolt akarja használni.
Nem kell túl dimenizonálni ezt a történetet.
Amikor a kislányomat lemagyarozzák az oviban, az szerintem ugyan olyan sértő, vagy amikor valakire szimplán azt mondják, hogy fekete (és még a néger szót nem is használják), ugyan olyan sértő.
3 éves gyerekek között mindenkit a nevén kell szólítani és nem kell hangsúlyozni senkinek sem a származását....
de hát az a baj, hogy már háromévesek között ez probléma szokott lenni...

Alice in Wonderland 888 2013.04.13. 08:46:37

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Szerencsere nem igazan talalkozom veluk, nehanyszor segitettem par hasonlo helyzetben levonek, azota elfelejtettek!
Ha segitseg kell kepesek napi 5x hivni, ha pedig mar megoldottad nekik, akkor hamar elfeledkeznek rolad. Mar 3 ilyen esetem is volt, mindegyik idobe es penzbe kerult, ezert inkabb masokkal tartom a kapcsolatot es baratkozom. :) Nalad is elofordult? Irok majd egy privat uzenetet, de most nincs tobb idom! Orultem neked! Szep hetveget!:)

sargabicikli 2013.04.13. 08:47:09

Itt a nagyika sértett meg engem a viselkedésével, ráadásul a gyerekem előtt (habár még csak csecsemő volt, de akkor is) az, hogy én közben azt gondoltam magamban, hogy biztosan náci
nos, arra gondolok, amire akarok....
attól még udvarias maradtam, vele és veletek is....

Alice in Wonderland 888 2013.04.13. 08:54:01

@sargabicikli: Na, ne mar! Miert lenne baj, ha a gyerekedet lemagyarozzak? Az enyem 2,5 eves, 3 nyelven "gagyogva kommunikal", ket nemzetisegu (magyar, francia) es sosem sertodne meg, ha magyarnak neveznek, mert igy van nevelve. Ugyanis magyar is. am nem tudom elkepzelni, hogy lemagyarozzak...volt egy berlini volegenyem, aki tokeletesen beszelt angolul es a kornyezete azonnal elfogadott engem is...orultek, hogy ertekelem a kulturajukat, beszelem a nyelvuket...

Mi lenne, ha inkabb masra forditanad a figyelmedet? Igy orokosen bosszankodni fogsz es a gyerek is ezt latja. Valtoztass, hogy minden jo iranyba valtozzon korullotted! Minden beloled indul ki, ne rontsd el azt a gyereket a nemzeti eszmekkel, mindenfele gondolattal, amikhez 3 evesen semmi koze meg!

Alice in Wonderland 888 2013.04.13. 08:57:29

@sargabicikli: Mar emellett em tudok elmenni?

Bocsi, de kit erdekel egy oregasszony???Ha mindig mindenkinek meg akarsz felelni es aztan a sikertelenseg miatt kiakadsz, akkor milyen eleted lesz? Es a gyerekednek?

Buta oreg nenikek mindenhol vannak. Csak eppen senki sem torodik veluk meg a rosszindulatu megjegyzeseikkel. Nem kell az udvariassag, a semlegesseg kell- sarkon fordulsz, aztan viszlat! Te dontod el, kit engedsz be a hetkoznapjaidba.

sargabicikli 2013.04.13. 08:58:08

na jó én mentem, szeretnék egy szép hétvégét magamnak és kívánok Nektek is! nem olvastam el Karinette a hozzászólásod, ne haragudj! (Csak az elejét, az elég volt.)

pappito · http://pappito.com 2013.04.13. 09:03:59

@Philosoraptor: nem a celeb a szó amit keresel, csak inkább nem írom le :)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.13. 09:05:17

@sargabicikli: na neeee
hat magyar vagy
szegyeled?
mit mondjanak???? hun???
ehh
engem lesvaboznak :)) és?

sargabicikli 2013.04.13. 09:06:54

@Karinette:
na, csak nem tudom megállni, hogy ne fejtsem ki dióhéjban a lényeget:
egy óvodában egy óvónő ne franciázzon, ne angolozzon, ne magyarozzon, ne cigányozzon, ne zsidózzon, ne muszlimozzon le egy gyereket se, még akkor se, ha az a gyerek angol, francia, magyar, cigány, zsidó vagy muszlim vagy bármi
Szólítsa a nevén...
szerintem ez is a kultúrált viselkedés alapja...
otthon meg bármelyik gyerekről azt gondol amit akar...

pappito · http://pappito.com 2013.04.13. 09:07:37

@sargabicikli: "3 éves gyerekek között mindenkit a nevén kell szólítani és nem kell hangsúlyozni senkinek sem a származását....
de hát az a baj, hogy már háromévesek között ez probléma szokott lenni..."

nem, a baj az, hogy azt hiszed te tudod mit kell csinálni egy háromévessel... elsősorban nem kell otthon tartani bezárva három éves koráig, mert olyan hülye lesz, mint az anyja, bár elég csapás neki az úgyis :(

sargabicikli 2013.04.13. 09:08:44

@45eskoltozik: nekem meg a férjem sváb, de ez nem TÉMA!!! Érted?

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.13. 09:10:37

dede
akkor gondolom nemet vezeteknevetek van...
mond el, te nemet vagy..csak a tortenelem rossz helyre sodort :)) de vissza tertel a mutterland-ba !!
;) fel a fejjel, hozza állás kérdése az egész

Alice in Wonderland 888 2013.04.13. 09:13:33

@sargabicikli: Mar csak az a kerdesem, hogy milyen szovegkornyezetben tortent es te honnan tudod?

Bemutathattak az orszagokat is a kicsik altal, hiszen minden kultura mas...es ha az ovono odaszolt, hogy Pannika (irtam egy nevet) pedig magyar, az sztem mas jelent. Bar nem voltam ott, nem tudom, hogy mi tortent.

Bernhard Schwab 2013.04.13. 09:14:56

Der Artikel ist doch vom Fidesz-Propagandaministerium ;-) Nagyon szomorú...

Alice in Wonderland 888 2013.04.13. 09:15:06

@45eskoltozik: :) ez jo! Tetszik!
En is ausztral vagyok, csak rossz helyre sodrodtam!;)))))
csak vicc volt, de tetszik, hogy te ilyen jofej vagy!:)

sargabicikli 2013.04.13. 09:16:50

@45eskoltozik:
nyugi, a hozzáállásommal semmi gond nincs
megszoktam már ami itt van, a gyerekem még szeret is itt lenni :) soha nem szoktunk erről beszélni, csak az volt a baj, hogy nem szeretem az identitás nélküli, saját országukat gyalázó embereket....ha ilyen magyarokkal találkozom, akkor nem szoktam megállni, hogy udvariasan ne szóljak rájuk....
Ennyi.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.13. 09:28:22

@ctboy:

A szám valósnak tűnik. Tény, hogy nélküle nehéz lenne az országnak.

Fekete Pestis 2013.04.13. 09:32:02

@Fahim:
" ahhoz képest abban a korban létező Európai városok mint London és Párizs(16.század) pestisben tapicskoló nyomortanyák voltak."

Mi a gond a pestissel ? Csodálatos betegség, megváltoztatta Európa arculatát.

nyuszigonosz 2013.04.13. 09:38:49

@sargabicikli: Honnan tudod, hogy megsértett???
Saját bevallásod szerint akkor még németül sem beszéltél-értettél.
Tudod, sok idös ember rosszul hall, és hangosabban beszél.
Meg vannak azok, akik, azt hiszik, a külföldi majd esetleg megérti amit mondanak, ha nagy hangon mondják ezt.

Amúgy meg végtelenül korlátolt butaságokat irkodsz-firkodsz.

Továbbá: engem senki nem tud semmiféle akcentus szerint beazonosítani: de ha hallanak magyarul beszélni, és rákérdeznek, akkor nem "le" magyaroztak. Érted?
Szóval te szégyelled azt, hogy magyar vagy.

Amúgy meg: Nürnberg, ugye? Gyakran járok oda, soha semmiféle inzultus nem ért! Tudod, hogy pont Nürnbergben szinte az egész világból bevándorló népek élnek?

Diffeomorfizmus 2013.04.13. 09:41:04

@sargabicikli:
"üzenem, hogy 30 év múlva is bevándorlóként fognak rátok tekinteni, mindegy, hogy hol éltek
ez is tény"

Valóban, ez így van : Magyarországon éppen olyan másodrangú ember lennék, mint külföldön.
Ezzel szemben külföldön többet lehet keresni, jobb a klíma (nincs az a rohadt dögmeleg, mint M.o-n), több lehetöség van és kellemesebb a légkör.

Tehát ?

Der Piefke 2013.04.13. 09:46:05

@sargabicikli:

A „privát e-mailed” azért jelent meg, mert elküldted a Határtátkelőnek.:-)
Más: azért legalább figyelhetnél, hogy mit írsz itt össze a „lokációdról”, ui. korábban azt írtad, hogy nem messze élsz a Bodenseetől, most meg Nürnbergre utalgatsz… A két hely kb. 300 km egymástól, így „közelinek” semmiképp sem mondhatók – ha viszont a Bodensee lenne az igaz, annak közelében semmiféle „náci világközpont” nem volt…
Mondd: te valóban Németországban élsz, vagy ez is kamu?:-)
Amúgy: tegnapi első kommentemben tettem már neked egy ajánlatot – amire nem reagáltál: mivel Münchenben élek, rád szánom egy napomat és elkísérlek, hogy vajon valóban lépten-nyomon érnek-e téged „náci atrocitások”. …És utána közösen írunk ide egy új posztot. Erre nem reagáltál, sejtem amúgy, miért nem: te is jól tudod, hogy a németek nem olyanok és nem viselkednek úgy „trendszerűen”, ahogy itt írod és kínos lenne bevallanod, hogy kamuztál. Hát még azt milyen kínos lenne bevallanod, hogy miért tetted ezt!:-)

Diffeomorfizmus 2013.04.13. 09:57:54

@sargabicikli:

Nézd, én is így éreztem mint te, amíg fel nem vettem az állampolgárságukat. Az segít a beilleszkedésben.
El tudom képzelni, hogy igaz, amit mondasz ( részben legalábbis). Engem már p.l. cigányoztak le multinál ( merthogy "minden magyar cigány"). Erre azt mondtam nekik ( na ettöl állt meg a kés a levegöben ), hogy akkor a cigányok jobbak, mint ti, mert azért vettetek fel ehhez a céghez, mert jobb voltam, mint a többi jelölt.

Az igaz, hogy a magasabban képzettebbek és a nemzetközibb szakmákban foglalkoztatottak ( tudomány/kutatás, számítástechnika/csúcstechnológia, pénzügy/bef bank) sokkal nemzetközibbek, mint a többiek/maradék. Símán lehet hogy egy adminisztrátor/kömüves útálja a külföldieket, míg egy lead engineer/SW architect meg kifejezetten kedveli öket.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.13. 10:00:35

@Diffeomorfizmus: " Símán lehet hogy egy adminisztrátor/kömüves útálja a külföldieket, míg egy lead engineer/SW architect meg kifejezetten kedveli öket." - mert nem ugyanazzal a fajta kulfoldivel talalkoznak nap mint nap :)

sargabicikli 2013.04.13. 10:05:07

@nyuszigonosz: nem nem Nürnberg...

fröcsögni pedig az fröcsögjön rám, akire én is fröcsögök, érted?

colonel Tigh 2013.04.13. 10:08:41

Nem csodálkozom egyáltalán a poszton, a bajorok egy külön állatfajta. Ők még azt is nézik, hogy ha német, akkor melyik fajta (szudéta, sziléziai, stb), egy született németet is kinéznek ha ott telepedne le. Egy nagyon zárkózott népcsoport, én nem is tartom szerencsésnek, hogy a posztban mint Németországra hivatkozik, a bajorokat éppen csak futólag említi. Pedig nagyon nem mindegy. Oda érdemes ellátogatni turistaként, mert gyönyörű, de ott letelepedni? Isten ments!
Sajnos az írás olyan képet fest, mint ha egész Németországban ez menne, pedig nem.

ruju 2013.04.13. 10:12:14

sárgabicikli,

miért gondolod, hogy "be vagy illeszkedve"? mert letetted a vizsgát? az összes kérdés fent van a neten, válaszokkal együtt, a kérdésekre adható válaszok sorrendjét sem változtatják a vizsgán, szóval nem érdem ezen a vizsgán 100%-ot elérni, de ettől még "nem vagy beilleszkedve". majd akkor, ha már nem fröcsögsz arra a népre, amelyik befogadni készül, hanem kicsit adni is próbálsz valami _szépet_, ha már annyira kapni akarsz állandóan... na akkor már talán elindultál a beilleszkedés felé vezető úton...

ruju 2013.04.13. 10:13:48

@cylonflatus: a magyar kivándorlók nagyon nagy százaléka mégis a bajoroknál él, akkor miért is?

sargabicikli 2013.04.13. 10:14:48

@Réka ‎:
nagyon igaz amiket írsz, mindenben egyetértek. Csak annyi, hogy én éltem már korábban Amerikában. Ahol szintén az elején nem beszéltem angolul, de nem ért semmilyen inzultus, soha.
Sodródtunk és úgy hozta az élet, hogy adódott arra lehetőség, hogy itt kinn maradjunk. Végig gondoltuk, átbeszéltük, hogy itt fogok gyereket szülni, milyen jó lesz, hogy nem angolul tanul meg először... stb
Ne haragudj, már belefáradtam a részletes magyarázkodásba, pláne itt, nyilvánosan.
Soha nem mondtuk azt, hogy itt akarunk letelepedni, de amíg itt élünk tök örülnék neki, ha a származásom nem lenne tovább téma és több segítség is jöhetne németektől, hogy megtanuljam a nyelvet.
Bár már annak örülök, hogy a gyerekem ilyen helyzetbe soha nem fog kerülni, mert mi már "kijártuk neki az utat"...
Aki ide ki akar jönni, úgy, hogy németül még nem tud, szerintem az ne jöjjön.
Az irásomnak ennyi a lényege.

Fahim 2013.04.13. 10:15:12

@Fekete Pestis: Végül is igen. Pestis, marad is.

Diffeomorfizmus 2013.04.13. 10:17:25

@high up!:

With all respect, nem lehet, hogy esetleg te szorulsz pszichiáterre? Csak a kommented stílusából gondolom ...

sargabicikli 2013.04.13. 10:17:32

@ruju:
nem ilyen vizsgám volt, te nem tudom miről beszélsz.... délelőtt volt egy 100 perces írásbeli ami hören, schriben és brief részekből állt, délután meg volt egy szóbeli, amit egy csoporttársammal együtt kellett végig csinálni: egy bemutatkozás, egy képről dumálás és egy szituáció párban

amiről te beszélsz az egy héttel korábban volt szerintem 250 kérdésből 25-öt kell megválaszolni, ennyi

Megint szabad a gazda 2013.04.13. 10:17:37

@Der Piefke: Szívesen elkísérlek sárgabiciklivel a feltáró túrára, mint független tanú. Azért annak külön örülök, hogy mi sokan egy teljesen más Bajorországban/Münchenben élünk, mint kerékpáros barátunk. Ez, amúgy, egy nagyon jó hely kerékpározni, akár sárga, fekete vagy fehér vagy, csak arra kell ügyelned, hogy a kijelölt kerékpárúton a helyi szabályoknak, szokásoknak megfelelően közlekedj. Az tény, hogy rögtön szólnak, ha ettől eltérsz, mert így próbálnak neked segíteni, hogy alkalmazkodni tudjál. Az is tény, hogy egy átlag helyi nem nagyon tudja felfogni, hogy miért akarnál valamit másképpen csinálni, ha tudod, hogy mi a szabály, így azt gondolja, hogy nem ismered a szabályokat. Ellenben teljesen megzavarodik, ha felfogja, hogy te direkt csinálod másképpen...

sargabicikli 2013.04.13. 10:19:02

@ruju:
mert itt van a Siemens pl :)

Megint szabad a gazda 2013.04.13. 10:25:03

@cylonflatus: fontos kérdés, amit boncolgatsz. Ez azt is jelenti, hogy nem vagy rosszabb helyzetben bevándorló magyarként, mint egy bevándorló hamburgi (sőt megkockáztatom, hogy az évszázados gazdasági kapcsolatok miatt előnyösebb is a magyar, mint a hamburgi...), ha úgy tetszik egyforma külföldiek vagytok. Az első sanszokat nehezen kapod meg, de ha már bizonyítottál, akkor nagyon befogadóak.

sargabicikli 2013.04.13. 10:25:29

@cylonflatus: igen, ebben nagyon igazad van, ez csak a bajorokra igaz

ruju 2013.04.13. 10:28:30

siemens rohadt sok helyen van, meg más is, mondjuk bw-ben vagy északabbra... a rendszerváltás előtt kivándoroltak közül is sokat megálltak a bajoroknál, és továbbra is tartom, hogy ha a siemenshez vagy bárhova elszegődsz dolgozni külföldre

figyelj, fontos:

a jobb élet, a te és a gyerekeid jobb élete reményében, tehát öncélúan és szabad akaratodból,

akkor kussolsz, a te döntésed, vállaltad, és ez a minimum. ami pedig elvárható az értelmesebbjétől, az az, hogy valóban megpróbál beilleszkedni és nem magyarosan okádja a kénes gőzt... mérgezve azt a levegőt, amelyet ő maga is szívni akar...

jó, amit te írtál, húúúúúúú, az egy nyelvvizsga volt, B1 vagy 2, húúúúúúú.

A beilleszkedés nem vizsgakérdés. mentalitás, intelligencia és tisztelet kérdése.

sargabicikli 2013.04.13. 10:33:45

Ami még fontos:

a gyerekeket a mutizmus veszélye miatt ha nem tudtok németül, ahogy el kezd beszélni vigyétek el egy Tagesmutterhoz legalább napi 3 óra hosszára, még ovi előtt.
Így a beszédfejlődéssel nem lesz gond és a mutizmustól sem kell félni.
(Ezt se annyira köztudott szerintem) de aki hasonló helyzetben van, mint amiben mi voltunk életbevágó segítség lehet.

ruju 2013.04.13. 10:35:33

@sargabicikli: tudod, sztem ezzel itt rajtad kívül mindenki tisztában volt/van... csakúgy, mint a mutizmus szó jelentésével...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.13. 10:37:33

@sargabicikli: "több segítség is jöhetne németektől, hogy megtanuljam a nyelvet." - állítólag már remekül beszélsz, 100% volt a mittudoménmilyen vizsgád, vagy most mégsem? És milyen segítséget vársz a németekről, ezt kifejtenéd? Nem volt tanfolyam? Valaki akadályozott, hogy a tenger sok idődben elvégezd, vagy németekkel ismerkedj? A helyi művházban, népfőiskolán, könyvtárban nincsenek németül tanulóknak foglalkozások? Ha vannak, elmentél rájuk? Ha nincsenek, próbáltál ilyesmit szervezni? Te pontosan mit és mennyit tettél hozzá ahhoz, hogy beilleszkedj? Ha már ennyi mindent elvársz a németektől.
Megannyi kínzó kérdés..

Diffeomorfizmus 2013.04.13. 10:38:23

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:
ója, nem kellene a profilképedet eltávolítani ?
Attól még épp olyan jól lehet demagóg kommenteket megereszteni, merugye demagógia != rossz ízlés.

2013.04.13. 10:44:57

@Fahim: en a statisztikarol beszeltem. A muszlimok kozul 60% analfabeta. Hogy ezert ki a felelos es hol koncentralodik, az mas kerdes. Attol meg a kerdesedre a valsz, hogy miert gondolja az atlag, hogy aki muszlim analfabeta, azert, mert durvan 60% az.
Emellett van, hogy ha Itanbol, Libanonbol, stb helyrol jon valaki, akkor valoszinu nem analfabeta. Ezt hivjuk szorasnak a statisztikaban.

váj mí 2013.04.13. 10:51:01

@sargabicikli: Te, most tényleg ennyire sötét vagy? Mi az, hogy "több segítség is jöhetne a németektől, hogy megtanuljam a nyelvet"? Nem járhattál német nyelvtanfolyamra? A gyereked ovis koráig otthon meresztetted magad, gyakorlatilag lófaszt sem csinálva. Rengeteg időd volt, hogy nyelvet tanulj, hogy megismerd azt a kultúrát, amelyben élsz. Bezárták a könyvtárakat előtted? Megszakították a net-kapcsolatodat? Elzavart a többi anyuka a játszótérről, amikor odamentetek a gyerekkel? Mi a tököt kellett volna tenniük, úgy mégis? Lerajzolni neked minden egyes szót, és a végtelenig ismételni, amíg felfogod? Jézusom!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.13. 10:55:28

@váj mí: fontosabb volt kiválogatni a piros tökéletes árnyalatát a strasszkövek optimális számával együtt. A kutyanyakörvhöz. Fontos dolgok ezek, holmi nyelvtanulás nem állhat útjába ilyen súlyú döntéseknek.

Fahim 2013.04.13. 10:58:26

@charlieharper: Mint ahogyan az is valószínű hogy a Németországban élő muszlimok írástudóak, ezért nem értem a posztolót hogy miért feltételezi hogy egy másodgenerációs muszlim írástudatlan, ha egy olyan országban jár iskolába ahol a lakosság 99% tud olvasni.

Pláne ha feltételezzük hogy a posztolót körülvevő muszlimok török származásúak, ahol a lakosság 94% írástudó.

váj mí 2013.04.13. 11:03:34

@Réka ‎: Hm, ebben lehet valami. Bár arra kíváncsi vagyok, hogyan magyarázta el a boltban, hogy azt a halvány cseresznyepiros nyakörvet kéri, az öt csillag és két hold alakú strasszal ....

sargabicikli 2013.04.13. 11:03:57

szar lehet ennyi frusztrációval élni gyerekek!!!

nigara 2013.04.13. 11:04:51

Na, jókat röhögtem, elsősorban a poszterina kommentjein.
Sztem a fele sem igaz, amiket itt összehordott.
Hogy lehetett valaki cserediák Amerikában, ha egy szót nem beszélt angolul? majd ott érettségizett, mint cserediák???
Na mindegy.
Azt hittem, nem lesz érdemes belenézni a 800+ kommentbe, de tévedtem. Mondjuk nem ez az irányvonal a kívánatos, de legalább néha valami vicces van...

váj mí 2013.04.13. 11:06:29

@sargabicikli: Igen az, és ezt te tudod a legjobban.

váj mí 2013.04.13. 11:07:14

@nigara: Hát látod, visszajön az újabb pofonokért.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.13. 11:14:45

@váj mí: írta korábban, hogy a Westendben rendelték (hol máshol)
@nigara: szerintem roppant szórakoztató kommentfolyam volt, vetekedett a Gerendás-poszttal, ahonnan viszont még mindig nem derült ki, hogy cukorhal és dirtyfreebird voltak-e már randin?

nigara 2013.04.13. 11:21:37

@Réka ‎: A Gerendást nem olvastam - már a téma is furcsa volt... de ha voltak benne ilyen jó poénok, akkor megnézem.

Az azért egyre biztosabban megjósolható, hogy ha bizonyos kommentelők jelen vannak, akkor milyen "szinten" megy a társalgás :) már a röhejességet illetően...

váj mí 2013.04.13. 11:23:13

@Réka ‎: Ó, elnézést, ez a roppant fontos infó valahogy elkerülte a figyelmemet. Mea culpa ...

Sanyi9 2013.04.13. 11:28:32

@sargabicikli: evvel mi a problema? Marmint, tenyleg bevandorlo vagy, akkor nem logikus, hogy a tobbiek is annak tartanak? Vagy nalad ez a bevandorlo dolog valamilyen pejorativ hatterjelentessel bir? Es igen, ha most bevandorlo vagy, akkor 30 ev mulva is bevandorlo leszel, a 30 ev nem valtoztatja meg a szuletesi helyed.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.13. 11:37:49

@váj mí: bizonyára kapható Bajorországban is, de a Westenddel valahogy összeállt az összkép. Tündéri...

Der Piefke 2013.04.13. 11:40:31

@cylonflatus:

Woas? San mia oa besondra Tieroad?:-)

Sanyi9 2013.04.13. 11:41:03

@Hataratkelo: ha olvasod ezt a hozzaszolast, magyarazd mar el nekem, hogy mi osztonzott teged arra, hogy ezt a posztot publikald? Gondolom a szempontok altalaban: erdekes, informativ, tanulsagos, szorakoztato. Most szerinted ez a poszt melyik kriteriumnak felel meg a fentiek kozul?

"Nem ertem mit mondanak, de aki hozzam szol, az biztos vagy beszol nekem vagy szid. Es biztos naci is. Mert mar 60 eves. Es a 60 evnel idosebbek mind nacik."

Der Piefke 2013.04.13. 11:44:34

@Megint szabad a gazda:

Figyu: sárgabringa valójában legfeljebb turistaként lehetet Bajorországban, de még valószínűbb, hogy egy kis gyakornokfiúcska valamelyik magyar Fidesz-minisztériumban és a gazdija szólt neki, hogy, "Te, kéne valamit írni ezek ellen a szemét bajorok ellen, hogy még a kövérlacit se fogatták, oszt mégis odatolakodik a sok magyar, mi meg égünk itt, mint a rongy!":-)

Mi meg vagyunk olyan marhák, hogy ugrunk erre a trollposztra...:-)

Jolika neni a szomszedbol 2013.04.13. 11:46:27

@Sanyi9: A borítékolt 1000 hozzászólás? :)

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.04.13. 11:50:27

@Sanyi9: na ja
hacsak nem folkdeutche aki haza tantorgott!!
a mai napig mukodik hogy, ha igazolja nemet szarmazasat, utlevelet kap !! ennyi !
de van meg egy út..nevcsere, echte hochdeutch es kék szemlencse..

váj mí 2013.04.13. 11:52:26

@Réka ‎: Hát ja, a Fressnapf például, nem annyira trendi, meg ott nincs Douglas se nem, meg Zara se nem, meg 3D mozi se nem, meg semmi ilyesmi se nem. Szóval, nulla a cukiság-faktora.

@Sanyi9: Most mit értetlenkedsz? Mindenki a piacról él. Ez meg egy nagyon jó kis letöltésnövelő poszt.

2013.04.13. 12:15:21

@Fahim: igen, ezt en is irtam tegnap a poszt elejen

Igényes 2013.04.13. 12:31:55

@DieNanny: Ezeket a 300 ezres éttermeket én mindig fel akartam kutatni, de valahogy az istennek se akarnak átcseszni sehol. Legalábbis nem ennyivel. Nekem urbanlegendnek tűnik.

@sargabicikli: Amikor idáig jut egy poszt, érdemes kiszállni, és levonni a tanulságokat. Kivéve ha élvezed, hogy mindenki-pofozózsákja vagy, mert akkor az a legjobb amit tehetsz, amit éppen csinálsz.

Szerintem gyűjtsd ki a német szavakat a kommentekből, és tanuld meg őket, hogy valamit profitálj is ebből az egészből.

Fahim 2013.04.13. 13:16:27

@charlieharper: Akkor ebben egyetértünk:)

Ludovikás Levente 2013.04.13. 13:26:59

@Das unbekannte Tier:
Számomra mindig mulatságosak kicsit a hozzád hasonló hiperkonformista asszimilánsok, akik megpróbálják túllihegni az őslakosokat identitásban. Sok vicc van erről még abból az időből, amikor a magyarba akartak asszimilálódni más nemzetből valók. Van olyan barátom aki már régebben kitelepült Németországba, felvett német nevet, és igyekszik minél németebbnek látszani. Néha elég komikus tud lenni ő is.
Jól hallottam hogy a német állampolgárság felvételekor le kell mondani a korábbi (magyar) állampolgárságról, vagy ez is csak hiperkonformista szokás?

Amarante 2013.04.13. 13:34:35

@sargabicikli: Na jo,most mar igazan bevallhatod,hogy valaki segit neked,mert egy ember egyedul nem lehet ennyire ostoba.Ehhez komoly segitseg kell!!!! :DA hozzad hasonlo magyarok miatt neha en is feszengek a magyarsagom miatt :(:(Ti tobb kart okoztok a hozzaallasotokkal,mint a 150 eves torok megszallas,Rakosi,Horthy egyuttesen!!

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.13. 13:59:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Úgy emlékeztem, hogy irtál régebben egy cikket a bulgáriai (szófiai) munkáról.
Ezek szerint nem Te irtad (ráadásul nem is találom).
Akkor inkább mégegyszer megkérdezem. Ienál egy cikket Bulgáriáról és az ottani tapasztalataidról?

A kamu cikk is jó ötlet, - mint a tegnapi példa mutatja,
Gondolom azért a tegnapinál szórakoztatóbb cikket irnál odafigyelés nélkül is.

Amarynda 2013.04.13. 14:32:13

Mekkora kamu....
egy szavat se hiszem el a posztbol;-(((

Igényes 2013.04.13. 15:08:15

@Ludovikás Levente: Magyar állampolgárságról szerintem akkor nem tudsz lemondani, ha nagyon akarsz. Az rád van sütve, amíg élsz. Legalábbis az előző alkotmánynál mintha még így lett volna, most nem tudom.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 15:21:20

Cikkirónak: tanulj meg németül rendesen, akkor nem lesz kisebbsegi komplexusod.

Ludovikas: nemet allampolgarsagnal ( 3-4 eve legalabbis ) meg ugy volt hogy mivel magyarorszag nem ellenzi megtarthattad a magyart is. Lemondashoz levelben kell a magyar kozt. elnokhoz fordulni...

Rebarbaraa 2013.04.13. 16:28:40

@Sanyi9: Nem olyan regen lattam egy kepet facebbokon. Egy nagyon oreg, osz ember ul, egy bottal a kezeben. A kep ala a kovetkezo volt irva (ha nem pontosan idezem bocsi): "En fiatal koromban nem hatizsakkal jartam Europat, hanem lebombaztam a ge..be!"

:DDDD Szoval akar lehet is benne valami, hogy a 60 ev feletti nemetek mind nacik:DDDDDDDDDD (bocs csak vicceltem)

Rebarbaraa 2013.04.13. 16:31:41

@Igényes: "Magyar állampolgárságról szerintem akkor nem tudsz lemondani, ha nagyon akarsz. Az rád van sütve, amíg élsz. Legalábbis az előző alkotmánynál mintha még így lett volna, most nem tudom."

Egyszeru: nevet valtoztatsz,kinezetet is. Es ha nem beszelsz jol nemetul akkor azt mondod, hogy magyar koncentracios taborban voltal eddig es ha nem magyarul beszeltel megfenyegettek, hogy szappan lesz beloled:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.13. 16:39:57

Na, jovo honapban par nap Nemetorszag, nyugati resz:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.04.13. 16:49:03

@sargabicikli: Gondolkoztam mit is irjak. Nem eleg nagy segitseg, hogy ott lehettek, adtak munkat? Te mikor adnal Magyarorszagon olyan kulfoldinek, alapfokon sem beszel netna magyarul.

En elhiszem, hogy nehez elboldogulni angolul, nekem is szoltsak -mint irtam jovo honap elejen atugrom- hogy azert kicsit frissitsem fel a nemetem, mert nem igazan szeretnek angolul beszelni, de oke, ez van, alapfokon talan meg tudok, es talan ertekelik majd a probalkozast.

Mindesetre erdekes elvarasaid vannak. Latatlanban olyan embernek tunsz, akinek nagyon nem szivesen segitenek , mert elvarod a segitseget, elvarod, hogy ok tegyenek valamit erted.

Ne feledd, te mentel oda, neked kell alkalmazkodni, neked kell az utad kitaposni. Komolyan, mire varsz? Sult galambra?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 18:02:36

@Réka ‎:
Jelentem, nem voltak meg randin.
Ez azért is nehéz mert értelmi színvonalban különbségek vannak. Es sajnos nem az én javamra.
Másodsorban azért mert a halacskát mar kifogtak.
Így a randi szó értelmét vesztette.

Azért azt meg megjegyeznem hogy értelmi színvonalhoz meg fel tudnék nőni motiváció eseten, de második felvázolt probléma mar nagyobb akadályokba ütközik.

Sajnos romantikus és álmodozó engem mindig kiütközik amikor azt hiszem hogy a vakszerencse egyszer boldoga tesz.
E van....

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 18:21:33

@DieNanny:
Ismerd meg ellensegeidet. Tartja a mondas.
Mindezek azt bizonyitjak hogy a vallasokat azert talaltak ki hogy az egyszeru,tudatlan es irastudatlan tomegeket manipulaljak a hatalmat birtoklok.
Valamint ezzel vegyek ra oket a helyesnek tartott viselkedesi mintakra.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 18:22:30

@DieNanny:
Istinjah – Washing the private parts

On using the toilet, Muslims wash away urine or fæcal matter with clean running water. This is called Istinjah. It is usually achieved with a large pot with no handle, usually with a teapot-shaped spout, called a lota, shattaf or bodna, and used like a bidet, though far more manageable than the latter. WC provision for Muslims should include a lota and a source of clean running water, preferably in the cubicle itself.
Given the strong emphasis on personal hygiene, it should be no surprise that men’s upright urinals are unacceptable to Muslims. For the uninitiated, it may be necessary to explain that these furnishings provide the user’s lower half with a fine, evenly distributed spray of impurity from his own and his neighbour’s business and serve only to confirm Muslims in their self-belief that they have a superior lifestyle. Instead, toilet is always performed individually, out of sight, sitting or preferably squatting.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 18:23:36

@DieNanny:

guide.muslimsinbritain.org/guide9.html

Islamic toilet etiquette Main article: Islamic toilet etiquette The Islamic faith has particular rules regarding personal hygiene when going to the toilet. This code is known as Qadaahul Haajah.[2][3] Issues of laterality, such as whether one uses the left or right hand and the foot used to step into or out of toilet areas, are derived from hadith sources.[4] The only issue which the Qur'an mentions is the one of washing one's hands especially following going to the toilet which is mentioned in verse 5:6. Examples of these rules include, but are not limited to: It is strongly forbidden to make the toilet close to the flowing waters, or to be by a flowing water whilst relieving yourself. It is more preferable to step into the bathroom area with left leg and step outside the bathroom area with right leg. /wiki/Islamic_hygienical_jurisprudence

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 18:24:09

One should remain silent whilst on the toilet. Talking, answering greetings or greeting others is heavily disliked.[2] One should not face nor turn one's back on Qibla whilst relieving oneself.[2] When leaving the toilet one should also say a prayer, "Praise be to God who relieved me of the filth and gave me relief."[2] Use of toilet paper is acceptable, but washing with water is still needed for purity.[5] en.wikipedia.org

DieNanny CH 2013.04.13. 19:04:18

@dirtyfreebird:
Az kellene, hogy a Tízparancsolatot mindenki helyesnek tartsa. És akkor eljő a világbéke...

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 19:17:58

@DieNanny:
Na ne kamuzzal mar.
En se tudok de ha en ertem neked is kell.
Egyebkent meg tanulj meg angolul.
Ne legyel mar hulye. (-:

De a lenyeg. A vallasban van leirva hogy mosni kell a segguket.
Es mossak is a torokoktol az arabokig mindenki.

Most azt akarod mondani hogy ne kivanjam meg felebaratom feleseget?
Es ha a feleseg kivan meg engem?

Ludovikás Levente 2013.04.13. 19:18:00

@Igényes:
Kösz akkor mindketten eljutottunk ugyanoda: hogy nem tudom. Én mondjuk nem is akarnék lemondani róla, csak arra voltam kíváncsi, hogy akik itt már német állampolgárságot elnyert asszimilánsként adják elő magukat, jogosultak-e pl. szavazni a magyarországi választásokon

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.13. 19:23:05

@ctboy:

Nem én írtam, Az még az Origón volt, de ott nem voltam sosem rendszeres hozzászóló, mert idegesító az Origo blogszoftvere.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 19:27:32

@Ludovikás Levente:

Ha felveszed a nemet állampolgárságot le kell mondanod a magyarról.
Mivel a nemet állam nem ismeri el a kettős állampolgárságot.
Vagyis nem szavazhatsz Magyarországon. Mar ha az olyan nagyon fontos volna valakinek.

"A német állampolgárság igénylésének feltételei
8 év jogszerű tartózkodás Németországban, biztos jövedelemforrás (kivételt képeznek természetesen a szociális juttatások), a német nyelv ismerete, álampolgári eskü és feladott eredeti állampolgárság. "

2013.04.13. 19:46:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: probaltam hozzaszolni a blogoddon az egyik bejegyzeshez, de nem mukodott a hozzaszolas gomb

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.13. 19:47:39

@charlieharper:

Valami ideiglenes műszaki baj lehet. Nálam korlátlan a hozzászólás.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.13. 19:48:31

@dirtyfreebird:

Ez úgy szokás csinálni, hogy aztán visszakérni a magyart.

Gizi06 2013.04.13. 20:24:03

@dirtyfreebird: Bocs, de amiota Mo az EU-hoz tartozik, nem kell lemondanod a magyar allmpolgarsagrol. Lehetsz kettös allmpolgar is.Magyar-nemet.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 20:31:54

@Gizi06:
Bocs, de nem lehetsz kettős állampolgár a nemet jog szerint.
Es mindez nem attól függ hogy Magyarország uniós tag e vagy sem.
Nem lehetsz kettős állampolgár!!!
Es Szlovákia sem ismeri el a kettős állampolgárságot.

kitekinto.hu/europa/2013/02/20/kampanyfogas_lett_a_ketts_allampolgarsag/

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Hmm...valószínűleg ez a kreatív megoldás működhet.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 20:36:49

@dirtyfreebird: a nemet allam tamogatja a kettos allampolgarsagot, es nem az uj hanem a regi allamod donti el hogy ha felveszel megegyet akkor le kell-e adnod a regit. szoval hulyeseget irsz.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 20:47:29

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:
Te írsz hülyeséget.
Ha nemet állampolgárság felvételének feltétele a másik állampolgárságodról való lemondás a nemet jog szerint.
Ahogy a szlovák állampolgárságú személy is elveszti a szlovák állampolgárságát ha felveszi mondjuk a magyart.
Es teljesen mindegy hogy a magyar állam elismeri a kettős állampolgárságot.
(max. eltitkolni tudod)
Szóval a logikád teljesen megbukott.
Egyébként csak a google-t kellene tudnod használni es nem írnál hülyeségeket.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 20:50:56

@dirtyfreebird: akkor bescannelm mind a ket utlevelem, hogy elhidd. amirol te irsz az egy nemregi hir, hogyha majd egyszer valaki hatalomra kerul akkor talan mi lesz majd... egy igeret ami meg kampanyfogas szinten sincsen. ennyi.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 20:53:23

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

Germany and Austria usually do not allow dual citizenship except for persons who obtain more than one citizenship at the time of birth.[15][16] Germans and Austrians can apply for a permit to keep their citizenship (Beibehaltungsgenehmigung) before taking a second one (for example, both Austria and the U.S. consider Arnold Schwarzenegger a citizen). In general however, any Austrian who takes up a second citizenship will automatically lose Austrian citizenship.

Szóval nincs miről beszelni.

tsabus UAE 2013.04.13. 20:54:26

@sargabicikli: "de nagyon sok idős ember még mindig náci értékrend szerint éli itt az életét"

Kérlek, könyörgöm, ne tetézd ! Szívesen elhiszem, hogy igaz, amit írtál, valamint nem vonom kétségbe a jószándékodat sem, csak már ne írj ! Légyszi, ne osszad meg a gondolataidat papíron, neten, kőtáblán, vagy pólón ! Soha ! Bevásárló listát se ! Üzenetet se a hűtő ajtajára !

Nagyon fáj...
(Tudom, én vagyok az állat, hogy elolvastam.)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 20:58:32

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

Szerintem te nem tudsz szöveget értelmezni.
A cikk amit linkeltem éppen arról szol, hogy majd egyszer talán engedélyezi a nemet állam a kettős állampolgárságot.

Be scenelheted a ket utleveledet.
Attol meg a nemet allam jogrendszere szerint le kell mondanod az elozo allampolgarsagodrol hogy felvehesd a nemetet.
Eltekintve termeszetesen a kivetelektol, mint gyermek szuletes, stb.

Akkor te megszegted a nemet allam torvenyeit vagy pedig lemondtal a magyarrol es kesobb felvetted ujra azt.

Azert azt a scanet ne kuld el a nemet allamnak. (-:

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 21:01:02

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:
Ugyebar nekem is van allando magyar lakcimem pedig be kellett volna jelenteni hogy kulfoldon van ideiglenes vagy vegleges.
Egeszsegbiztositasom is lenne ha nem jelentkeztem volna ki a rendszerbol.
Es mindez csak azert van mert a rendszer nem atlathato.
Attol meg nem lehetne.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 21:02:10

következő szavaknak nézz utána: "usually". ezenkivül hiába linkelsz ausztriáról szóló cikkeket, ismétlem: amiről irsz az az eset amikor valaki alapból német és még mást akar szerezni. ellenben ha valaki valahonnan jön, akkor a németek nem veszik el a régit. és ezt nem googleról linkelem hanem zsebemben mindkét papirral... nem hinném, hogy velem és még sok mással akit személyesen ismerek kivételt tettek volna :))))

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 21:22:03

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:
Figyelj, drasztikus leszek.
Te hulye vagy.
Eled tesznek egy torvenyt es azt mondod nem igaz.
Usually ???
Akkor leirnad hogy te megis milyen kivetel vagy ???
Birom mikor nem fejtik ki az igazsag minden reszletet.

Mint irtam, lehet hogy van kettos allampolgarsagod.
Attol meg a nemet jog nem engedi azt meg hogy te mint magyar odamesz es 8 ev ottlét utan felveszed a nemet allampolgarsagot anelkul hogy lemondanal a magyarrol.

Tudod mit.
Huzz a faszba baszd meg.
Idiota baszdmeg.
Te direkt vagy ilyen hulye vagy csak megjatszod?

Tudod a sebeseghatarok is meg vannak szabva megsem tartjak be.

M. Péter 2013.04.13. 21:22:19

@dirtyfreebird: EU és svájci állampolgárságot külön engedély nélkül meg lehet tartani, és megfordítva egy német sem veszti el a német állampolgárságát, ha valamelyik másik EU tagország vagy Svájc állampolgára lesz.

2013.04.13. 21:37:16

Igy nez ki a piros lakk nyakorv csillogo kovekkel (mi a franc az a strasszko?)
www.amazon.co.uk/Diamante-Crystal-Rhinestone-Luxury-Collar/dp/B00B49HKVS/ref=sr_1_27?s=pet-supplies&ie=UTF8&qid=1365881610&sr=1-27&keywords=red+dog+collar

Tegnap ota probalom elkepzelni, hogy nezhet ki, mondjuk egy kuvaszon. Meg nem sikerult!

2013.04.13. 21:40:58

@charlieharper: 'Kicsit meredek osszehasonlitani egy tamil vagy kannada beszelot, aki ordit egy hindit beszelovel es a gyerekkel gugyogo idegbeteg nagyit (ami a posztban volt). Meg mindig nem tudjuk egyebkent, hogy miert naci es nem csak szimplan mentalis serult.'

Csak a tamilok csinalnak ilyeneket (ugy ertem, kannada beszelok nem). Miert meredek osszehasonlitani a nenivel? Pont ugyanaz tortent, az addig teljesen normalisan viselkedo neni / boltos magabol kikelve uvoltott amint meghallott egy idegen szot. Ha ezek az emberek 'szimplan mentalis serultek' lennenek, akkor idegen szavak nelkul is eleve agressziven lepnenek fel. Ezek az esetek arra peldak hogy milyen szintu intolerancia tud felhalmozodni egyesekben egy masik embercsoport irant.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 21:44:57

@dirtyfreebird: a törvényt amiről beszélsz akkor majd légyszi linkeld .)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 21:45:03

@M. Péter:
Kedves Péter, leírnád nekem az ez irányú jogszabály élérhetőséget?
Mivel minden felelhető a te állításodnak ellentmond.
Éppen hogy most beszelnek a nemet parlamentben arról hogy talán mégse kellene kényszeríteni másokat az eredetiről való lemondásra.
Esetleg előfordulhat hogy a hivatalos törvényi szabályozással ellentettben nem követelik meg, hogy lemondjanak más országbeli állampolgárságukról a nemet állampolgárságot felvevők?

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:
Neked meg bocs a drasztikus hangvételért.
Faj a fülem.
Törvény szerint nem lehet a nemet állampolgárságot felvenni a másikról való lemondás nélkül.
Oké, gyakorlatban azt mondod nem követelik meg.
Tudnál te is törvényt mutatni erről?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 21:50:01

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

Csak ketszer tettem meg.
Helyzetem kicsit nehez leven nem beszelek nemetul.

Egyebkent mar latom mi lesz ennek a vege.

Egyszer az hogy nem tudsz fogalmazni.
Mert az kezd korvonalazodni hogy torveny szerint le kell mondanod a magyar allampolgarsagrol de a hivatalok megsem kovetelik meg.

Es hiaba vigyorogsz, es hiaba van neked ket utleveled.
Nem tartottad be a torveny, vagy az ugyintezo nem kovetelte meg a feltetelek teljesuleset.
Ugyhogy visszatertunk a kiindulo ponthoz.
Technikailag lehet kettos allampolgar de a nemet torveny szerint nem.
Egyebkent meg te linkeld a torveny, te vagy nemet allampolgar aki beszel nemetul.
Majd google translate-tel lefordittatom.
Vagy magyarorszagi svab.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 21:50:10

1,. stilusra figyelj :)

2,.
Staatsangehörige von Mitgliedsstaaten der Europäischen Union und der Schweiz werden unter Hinnahme von Mehrstaatigkeit eingebürgert.

Muscari 2013.04.13. 21:51:27

@charlieharper: a strasszko az kb. az, ami a nyakorvon van, amit belinkeltel. Egyebkent a nyolcvanas evekben volt nagy divat Mo-n, hajcsatok, fulbevalok, meg strasszkovel kirakott ruhak is voltak. Nekem persze nem volt, mert anyukam izlestelennek tartotta (nem ertem, egyebkent, hogy miert ;-)), igy nekem sosem vett.
Valszeg te azert nem hallottal rola, mert 1. pasi vagy, 2. nem eltel Magyarorszagon abban az idoben.

Hihetetlen, hogy felizgatott a kerdes :-)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 21:59:38

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:
@M. Péter:
Jol van nemetek.
Igazatok van.Nekem nincs igazam.

I hope you are both happy then.
You won.
But my father still strongest then yours.
I do apologise about my behaviour.
Please, beg my pardon.

Loss of German citizenship

German citizenship is automatically lost when a German citizen voluntarily acquires the citizenship of another country. To this there are two exceptions:

When the German citizen acquires a nationality from within the European Union, Switzerland, or another country with which Germany has a corresponding treaty.
Dual citizenship

2013.04.13. 22:00:26

@Mirjam2: mert a tamilokra raeroszakoljak a hindit. Ezert nem szeretik es sokan tartjak egyenesen inzultusnak, ha hindiul beszelsz hozzajuk. Tele van egyebkent tamil vs hindivel az internet. Sokan tartjak inzultusnak.

A gugyogo nagyira senki nem eroltette, hogy a nemeten kivul mast beszeljen es nem a tamil vagy jelen esetben a bajor kultura megsertese miatt orditott.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 22:00:31

@M. Péter:
@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

Allowed under following circumstances:

If he/she is an EU or Swiss citizen during naturalization.
If he/she is a refugee and holds a 1951 travel document during naturalization.
where a child born to German parents acquires another citizenship at birth (e.g. based on place of birth, or descent from one parent)
where a naturalized German citizen, or a child born to non-German parents (non-EU or Swiss) in Germany, request and obtain a permission to keep his foreign nationality.
where a German citizen acquires a foreign nationality with the permission of the German government (e.g. existing relative ties or property in Germany or in the other country or if the occupation abroad requires domestic citizenship for execution)

2013.04.13. 22:02:54

@M. Péter: ezek a 30betus szavak ebben a nyelvben.... Meg a szemnek is rossz. Mint irtam, 0 nemet tudasom van, ugyhogy sajos nem tudom megnezni, de hiszek neked.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.04.13. 22:03:19

egyébként nem egyértelmű. de igy van. a magyar szabályozás is ködös, a magyar állam nem támogatja a kettős állampolgárságot de megtűri, valami hasonló hablaty volt mikor utoljára néztem. gondolom nem véletlen, igy szimpátiai alapján azt mondhatnak bárkinek amit akarnak .)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 22:04:14

@M. Péter:
@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

Szóval, íze-mizé,
Fogadjatok bocsánatkérésemet és köszönöm hogy felvilágosítottatok.
(Meg jó hogy nem ismer itt senki.)
Bocsi a csúnya beszédért.
Majd kimosom a számat szappannal.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 22:07:50

@Muscari:
O , jól fut a kiegészítők piaca bizonyos shopokban. Bor, korbács meg ilyenek.
Ha érted mire gondolok.

2013.04.13. 22:11:37

@Muscari: errol csak a my big fat gipsy wedding-re asszocialok. Ha, nezted a musort, tudod mirol beszelek

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.13. 22:25:23

@Réka ‎:
Hmm...
Mi ez az empátia?

Azért lehet hogy bemutatja a pasiját, ha befejezte a költözködést.
Nem mintha sok idom lenne, de hat nem utalhatok mindenkit.
De sajnos nem szeretek szembesülni a korlátaimmal.
Es ha nálam okosabb emberekkel találkozom akkor azt nem tudom elkerülni.

2013.04.14. 02:43:13

Felmerült bennem, hogy "Zsófi" kormány által fizetett blog-oló. Ha nem, akkor meg nagy marhaságokat ir amikor azt állitja
hogy Mo-n nyugodtabb, békésebb és előitéletektől mentesebb az élet. Ez sajnos nagyon nem igy van. Aki pedig Németországba költözik, az vagy tudjon, vagy tanuljon meg németül - ez elemi dolog.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.14. 03:30:07

@DieNanny: "Az kellene, hogy a Tízparancsolatot mindenki helyesnek tartsa. És akkor eljő a világbéke."

Sajnalom, jogy nem tudsz angolul (egy kicsit talan?) mert George Carlin zsenialisan levezeti hogy nem kell tiz. Eleg abbol harom is.

www.youtube.com/watch?v=CE8ooMBIyC8

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.04.14. 03:32:28

@sargabicikli: a feketéknek nem sértő, ha azt mondod rájuk, hogy fekete, ők maguk is használják magukra nézve, vagy másokkal kapcsolatban (tudom, mert a férjem fekete). Sőt meglepő, de használják azt is, hogy fehér ember, hiszen valahogy csak kell különbséget tenni a színek között??
(Érdekes, bár nem ide tartozik, hogy a többi "színt" nem használják, még soha nem hallottam a kínaira nézve, hogy sárga, hanem hogy kínai, vagy indiai, meg arab.Csak a fehér- és a fekete embernek van "színe")
Te pedig kedves posztoló, feltétel nélküli szeretettel szólva, olyan sötét vagy, mint egy fekete ember bőrszíne.....:)

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.14. 04:10:47

@petrasp: Ez azert egy kicsit arnyaltabb ennel.

Can white people say nigger ?
Nem igazan. Par kiveteltol eltekintve.

Itt egy elemzes Chris Rock-tol.
www.youtube.com/watch?v=iau-e6HfOg0

DieNanny CH 2013.04.14. 07:00:18

@charlieharper:
"ezek a 30betus szavak ebben a nyelvben"
:-)
És ehhez mit szólsz: 'hajthatatlanságunktól'?

Eleinte a német nyelvben ez nekem is furcsa volt.

DieNanny CH 2013.04.14. 07:06:12

@ctboy:
Sajnos tényleg nem tudok... :-(
Melyik az a három?

(Politikusainknál 1! elég lenne: 'Ne lopj!')

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.14. 07:22:01

@dirtyfreebird: ez csak azt jelenti, hogy Ausztria nem engedi SAJÁT állampolgárainak, hogy felvegyen az osztrák mellé még egyet.

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.14. 07:23:45

@dirtyfreebird: Szlovákia is csak a szlovák állampolgárságról rendelkezik. (mert csak arról rendelkezhet)

Ugyandehogy (törölt) 2013.04.14. 07:27:19

@dirtyfreebird: és ez az idézet is arról szól, hogy a német állampolgárnak nem lehet másik állampolgársága.

egyszerűen arról van szó, hogy egy állam csak a saját állampolgárságról rendelkezhet. azt mondhatja, hogy a saját állampolgárainak nem lehet második. azt is mondhatja, hogy külföldi állampolgárnak nem ad német állampolgárságot, de azt nem, hogy a külföldi állampolgárságát elveszti, ha kéri a németet, mert más állam állampolgárságáról egész egyszerűen nem rendelkezhet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.14. 07:58:43

@dirtyfreebird:

Persze ennek van kockázata. Ugyanis ha aztán a hatóság rájön, elveszted a németet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.14. 08:02:32

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

Németország alapesetben nem enged több állampolgárságot, de vannak kivételek.

Ha német állampolgár más állampolgárságot megszerez, automatikusan elveszti német állampolgárságot. Azonban ez nem vonatkozik arra az esetre, ha a másik állampolgárság más EU-tagállam állampolgársága.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.14. 08:10:04

@nekem gyanus volt mar az elejen is...:

A magyar államot nem érdekli, hogy egy magyar állampolgárnak van-e más állampolgársága vagy sem. Ezt takarja a "nem támogatja, de eltűri" szakasz. Azaz a magyar állam nem köt pl. egyezményt más államokkal ez ügyben. az utolsó ilyen egyezmények fel lettek mondva a 90-es évek elején. (Korábban volt pár országgal egyezmény az állampolgárságról.)

A magyar hatóság számára a magyar állampolgár csak magyar állampolgár, pl. nem hivatkozhat más állampolgárságára.

Az egyetlen hely ahol van korlátozás a több állampolgárságúak ellen, az a Külügyminisztérum. Nem vesznek fel olyan embert, aki nem csak magyar állampolgár - ennek oka, hogy aztán ne legyen diplomáciai bonyodalom, ugyanis ha egy magyar diplomata X állampolgárságú is és elmegy X-be, ott automatikusan elveszti diplomáciai mentességét, ami nem lenne elfogadható.

szaszo71(D) 2013.04.14. 09:01:57

@dirtyfreebird: Ha felveszed a német állampolgárságot, megtarthatod az eredetit, ha az EU-s. Tehát nem kell lemondani a magyarról.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.04.14. 11:19:14

@DieNanny: George Carlin-t nem lehet leforditani.
Ha csak a forditást olvasnád, csak egy suta értelmetlen primitiv felsorolást kapnál.
Pont az a zseinális ahogy elmagyarázza hogy a tizből miért is nincs szükség 8-ra. Majd a végén hozzátesz egyett, hogy meg legyen az igazi poén.
Tényleg szentségtörésnek érezném ha egy primitiv probálkozással elrontanám a jelenetet.
(Ne haragudj hogy csak az érdeklődésed csigáztam)

Tjuca 2013.04.14. 11:46:30

@Whave: cipruson, máltán, thaiföldön... nincs szabály

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.04.14. 12:12:56

@ctboy: igen, ez igaz. De arról beszélt Zsófi, hogy lemagyarozni egy magyart pontosan olyan rossz, mint lefeketézni egy színesbőrűt, afrikait. Na most azt mondani egy feketére hogy fekete, az nem baj.
Nyilván a néger nem a megfelelő, de érdekességként, a férjem nem is ismerte ezt a szót addig, míg meg nem kérdeztem tőle hogy mit jelent ez számára (mármint ha lenégerezik).

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2013.04.14. 14:46:37

A kommentek elejét olvasva a felháborodást láttam - és nem adok igazat. Azért, mert egy ember végre nyitott szemmel jár-kel, látja és hallja, hogy mi a gond és ezt le meri írni, miért lenne furcsa? Miért nehéz elhinni, hogy a folyamatos pórázon tartás, amit a németekkel '45 óta mind a "szövetségesek", mind pedig a zsidók művelnek (a kárpótlásokra gondolok)(és nem, egyáltalán nem zsidóztam, mert ha a burmaiak kérnék a kárpótlásokat, most azt írtam volna: a burmaiak) igenis kihozza ebből az elnyomott, lelki terrorban tartott nemzetből az állatot?
A posztoló igenis látja ezeket a dolgokat, miért acsarkodik a német a másikra, mi történik egy olyannal, aki nem ott született - helyesen lát. A nyugati világ (nem csak a német) egyre keményebben rasszistává és kiközösítővé válik, miközben meghasonul önmagával, hiszen backstab (libsi) szájkaratét folytat és olyan törvényeket alkot, amivel önmagának mond ellent.

agymosott.blog.hu

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.14. 15:41:26

@Tom Bobb: node a 100+ ember (saccoltam), aki ennek az ellenkezőjéről tanúskodik a kommentfolyamban, azok mind rosszul látják?
Te hány évet éltél Németországban? Te is azt tapasztaltad, mint a posztoló?

ikiv0000 2013.04.14. 16:06:08

@Tom Bobb: A hölgy nem nyitott szemmel jár, hanem paranoid módon keresi, hogy ki az aki esetleg "gyűlöli" őt. Én is elő tudnék adni számtalan velem megtörtént esetet a posztolóhoz hasonló színezetben, de én nem gyártok magamnak képzeletbeli ellenségeket. Például mikor betegen nem fogadott a doktornő mondván túl sok a paciense így kénytelen voltam a másikhoz menni aki pedig mogorva volt, kitalálhattam volna, hogy utálják a külföldieket és nekem nemhogy még akcentusom van, hanem még a tanárnőmnek (német) van is mit tanítania nekem. Ehelyett egy héttel később megbeszélhetem a német kolleganőimmel, hogy ők sem szeretik a másik dokit mert bunkó, de sajnos már nekik sem jutott hely a doktornőnél mert mindenki hozzá akar menni. És láss csodát nem volt szó idegen gyűlöletről, pedig hogy előadhattam volna annak, nem?

ikiv0000 2013.04.14. 17:35:49

Másik példa: mikor valamilyen templomtól jött két idős német úr (a bibliáról akartak valami oktatást tartani és így híveket szerezni a templomnak), akkor udvariasan közöltem velük, hogy nem vagyok hívő és nem is akarok az lenni, nem voltak erőszakosak semmi, de az egyikük a második mondatomnál rávágta, hogy ugye én magyar vagyok. Megsértődhettem volna én is a hölgyhöz hasonlóan, hogy le mertek magyarozni, de nekem nincs bajom a származásommal ezért nem éreztem, hogy ezt szégyenlenem kéne és ezért nem is vágtam rájuk az ajtót rögtön. Helyette megkérdeztem, hogy honnan jött rá, mire az öreg mosolyogva eldicsekedett vele, hogy az akcentusomból mert neki mennyi magyar ismerőse és barátja van, mert a környéken sok magyar él, majd csillogó szemmel elmesélte fiatalkori élményeit arról a gyönyörű Magyarországról, mert hát ott mindenki milyen kedves és és barátságos. Aztán a kisöreget nem akartam lelombozni, hogy azok az idők már régen voltak. Így nem mondtam neki semmit csak mosolyogtam.

ikiv0000 2013.04.14. 17:51:00

Írhatnék még 1000 példát, amit hát így is meg úgy is elő lehet adni. De az előző két történet is elég ahhoz, hogy lehessen látni egy hozzáállás béli különbséget. Az első példánál írhattam volna én is, hogy az egyik doki nem volt hajlandó fogadni a másik meg bunkó volt mert a nyelvi hibákból és az akcentusból biztos rögtön levágták, hogy külföldi vagyok. Vagy mondhattam volna, hogy a náci (csak a posztolótól idézek én nem vagyok ilyen csökött) öreg félbeszakított a mondatom közepén és lemagyarozott mire én rávágtam az ajtót. Sőt nem éreztem lenézést a gyógyszertárban sem mikor a nő kiröhögött, mert annyira váratlanul ért és ledöbbentett, hogy az antibiotikumért amit a doki írt fel nem kell fizetni, hogy kétszer is visszaléptem, hogy biztos mehetek-e fizetés nélkül. Mikor észhez tértem a döbbenettől inkább vele nevettem, mert tényleg elég idétlenül hatott a jelenet. Ugye mennyire egyszerű lenne ezekből a helyzetekből egy ellenséges szituációt varázsolni elmondva, vagy akár valósan is.

ikiv0000 2013.04.14. 19:00:32

@Kraxelhuber: Én egy olyan területen élek Németországban, ahová a második világháború után nagyon sok svábot kitelepítettek Magyarországról. Mivel a svábok elég zárt közösségeket alkottak akkoriban a legtöbb akkor kitelepített család szerintem még tisztább vérű német volt mint az itt lévők, ennek ellenére ők még 60 év távlatából is megmaradtak magyar családoknak. Minden tősgyökeres itteni német úgy beszél róluk, hogy a magyar családok. Félreértés ne essék nagy tiszteletnek örvendenek, de ők akkor is magyarnak számítanak a németek számára genetika ide vagy oda. És sok esetben ők is így tekintenek magukra, és itt pedig zárt magyar közösségeket alkottak. :) Tehát akár genetikai törzskönyvet is vihetsz, te akkor is magyar leszel idekint. A nyugati államokban élők a keletiből érkezettet meg sokszor oszizzák és bizony lehet találni olyan nyugatnémetet aki nem szereti az oszikat. Mint ahogy Mo.-n van aki megjegyzést tesz a szögedire, vagy a budapesti levidékezi a más nagyvárosiakat is.

Almandin 2013.04.14. 20:21:32

@mmvvm: Szerintem a posztoló olyan beállítódású ember lehet, aki inkább a rossz dolgokat veszi észre és azokra emlékszik. Míg a pozitív gondolkodású emberek fordítva. Valószínűleg minden kint élő embert érnek jó és rossz benyomások is, hiszen nem minden német egyforma (mint ahogy minden magyar sem). Az, hogy mi marad meg tartósabb emlékként valakiben, a beállítódásától függ.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.04.15. 11:21:37

@Tom Bobb: a paranoia es rosszindulat nem nyitott szem.
sot.

az a kifejezetten csukott szem. de minimum szemellenzo.

Intizar 2013.04.15. 21:16:38

Nem nagyon rokonszenves nekem ez a poszt, de annyit megjegyeznék barátilag, hogy érdemes volna alaposan átnézni, kijavítani, akkor talán jobb hatást tenne.
Épkézláb, egyeztetett mondatok kellenének, érthető történetek. Miféle náciságot művelt a "náci" néni? Mi volt a baj a másik nénivel? Vagy azokkal volt a baj, akik lefogták? Így ez rettentő furcsa. Továbbá mi ez a dolog a német akcentussal, ez hol hiba, ki veszi zokon?
Mi az, könyörgök, hogy iszlám nők? Az iszlám egy vallás, követőit moszlimnak, muszlimnak, muzulmánnak vagy mohamedánnak nevezzük, elég nagy a választék.
A kutya története is érthetetlen. A vallási megalapozás eleve sötét (a hagyományos fölfogás szerint tisztátalan, de modern vélemények szerint nem "haram" kutyát tartani, tartanak is sokan), aztán meg hogyan nézhetett ki az a följelentés? Segítség, rendőrség, a gyaur szomszéd kutyát tart! És akkor rohan a német policáj, naná.
Ja, és attól még lehet egy kutya rosszul tartva, hogy ékköves nyakörvet visel. Pl. kirakják a szűk udvarra, és ott vonít naphosszat. Vagy nem sétáltatják eleget. Vagy mit tudom én. Mindehhez mi köze a nyakörvnek? (Legföljebb a gazdi ízlését ítélhetjük meg róla. Én a magam részéről negatívan, de ez nem számít.)

2013.04.16. 03:57:58

@charlieharper: Maradjunk annyiban, hogy szerintem a ket eset (bajor nagyi - tamil boltos) nagyon hasonlo. Veletlenul eltem par honapig Tamil Naduban, illetve korabban Del-India mas reszein is, tehat nem kell nekem megmagyarazni miert nem szeretik a tamilok a hindit.

ZOH 2013.04.16. 11:59:00

ez milyen hülyeség már... val.sz. sima projekció

tuti van valami komolyabb gebasz a posztolóval, mi pont az ellenkezőjét tapasztaljuk az egésznek

Phoenix77 2013.04.17. 20:27:17

@Egon Krenz: Te ki vagy?? Már ne is haragudj. De hogy egy senkiházi az biztos. 35 vagyok, ebből 15-öt végigdolgoztam multitól kezdve szinte minden szférában. Az utolsó munkahelyemen sorra golyózták ki az embereket, csupáncsak mert nem nyaltak be csontig. És én ez után mertem terhes lenni, az első gyerekkel. Bocs, hogy úgy gondolom nekünk is járna ennyi adó-és tb fizetés után némi jutattás, te idióta. Úgyhogy te engem se ne nézz le, se ne osztogass lekezelő kommenteket. Mondjuk pont ennyit is érhetsz.

Phoenix77 2013.04.17. 20:31:27

Egyébként, pont az ilyen aljas emberek miatt (@Egon Krenz:) kerülök bármilyen megnyilvánulást. Ezt azért volt muszáj, mert a posztoló hölgyeményt személyesen ismerem, így a véleményem itt a leghitelesebb vele kapcsolatban. Na, sziasztok.

Phoenix77 2013.04.17. 20:37:30

Még annyi Egonkának: ha a schwarzolás alatt "életem" a fekete munkát érted, pont olyannak írtad, aki 15 évig, jól kereső, bejelentett munkaerő volt, te nagyon okos. Pont olyan vagy, mint a posztoló, aki szintén olyanról ír (milyen Magyarországon átlagfizetésből, hitellel megélni), amiről halvány fogalma nincs, mert kb. 10 éve eltartják. Szánalmas.

Egon Krenz 2013.04.17. 22:56:01

@Phoenix77: Ha jól kereső emberke voltál pláne bejelentve akkor meg miért nem kapsz gyes meg gyedet? Inkább néznél utána a dolgaidnak ahelyett, hogy itt kamuznál. Barom. Ráadásul ha jól kereső vagy akkor illene az albit is pontosan fizetni nemde? Nem cigánykodva sarat hagyni hátra.

Hitellel meg ne akarjál megélni mert abból mindig bukó lesz a vége. Ezért szív most a fél ország.

Csipkecsöpke 2013.04.20. 16:55:05

Ezt el sem akarom hinni, 6 éve elek Németországban, Kölnttől nem messze, soha semmilyen atrocitás nem ért, mert akcentusom van, illetve nyelvtanilag helytelenül beszélek. A pénztáros csaj orosz, a pékségben török a kiszolgáló , a pincér szerb. Mindegyik tud köszönni és mosolyogni. Alkalmanként megkérdezték honnan jöttem , az elején még büszkén mondtam, hogy magyar, manapság màr nem dicsekszem vele.

kisQtya 2013.06.10. 22:16:47

@tsabus: Pedig ezt echte német rokonaim viselkedésében magam is tapasztaltam. Ha maguk között, biztonságban vannak, akkor gúnyosan zsidóznak. Minden német családban van legalább egy felmenő, akinek snájdig SS egyenruhás ifjúkori fotóját dugdosva őrzik és áhítattal nézegetik.
Legszebb mondásuk: "mágyár mint cigan". Mert a magyarokat is utálják.

kisQtya 2013.06.10. 22:19:15

@Csipkecsöpke: Nyíltan biztosan nem ellenségesek, mert tudják, hogy az nem PC.
Egymás közöt......

kisQtya 2013.06.10. 22:24:22

@Intizar: Nekem is pontosan ezek voltak az aggályaim a poszttal kapcsolatban. :)

kisQtya 2013.06.10. 22:34:52

@ikiv0000: Én meg paranoid módon még most is emlékszem rá, hogy kb. 30-35 éve a balatoni kerthelyiségből fagyievés közben a szó szoros értelmében kidobott magyar honfitársam, a naaagy balatoni vállalkozó, amikor meglátta, hogy bejött egy NSZK-s társaság és felmérte, hogy kifizetődőbb lesz velük foglalkozni, mint velem.

EzANickTalánMégNemFoglalt 2013.07.16. 01:27:47

Az égiek bocsássák meg nekem, de felmerült bennem, hogy a történet írója vagy komolyan eltévedt, vagy mélyen magába kellene néznie miért vált ki hisztériás rohamot másokból...

Kis megszakításokkal 13 éve élek Németországban. Soha nem beszéltem helyesen németül (most is kb véletlen biggyesztem oda a der/die/das-t). De sem emiatt, sem másért nem ért semmilyen "megaláztatás". Az első időszak baromi nehéz, amikor azt hiszed érthetően elmondtál valamit, de a hangsúlyok vagy a kiejtés miatt bután néznek rád mert nem értenek... De lehet próbálkozni angolul, nagyon sokan beszélik.
Aztán ha jobban megy a német, nagyon jól el lehet beszélgetni az emberekkel. Itt sincs kolbászból a kerítés, itt is akadnak hülyék (82 millióból lehet) de a helyzet általában véve szerintem sokkal jobb mint odahaza. A németek (amennyire én látom) nyitottak és toleránsak. Rengeteg a külföldi, sok embernek van ilyen-olyan akcentusa.

És egy szomorú ellenpélda: Pár hete Magyarországon voltam és beszaladtam egy multiba vásárolni. Volt ott három roma, akiknek az volt minden bűnük, hogy be szerettek volna állni valamelyik sor végére. Valaki rögtön megjegyezte félhagosan, hogy "az ilyeneket még a bejáratnál le kellene lőni". Nos, ilyet Németországban soha sem tapasztaltam. A szívem szakad bele, ha látom, hogy merre tart szeretett Hazám.

Bárkinek, aki soha sem volt hosszabb ideig külföldön, ajánlom, hogy alaposan nézzen szét a nagyvilágban, mielőtt fikázná. És ne legyen vak odahaza, ne egye meg a lejárt kamu dumákat a haldokló nyugatról, amit sok-sok évvel ezelőtt vörösbe csomagolva már eladtak egyszer a népnek.
Magyarország csodálatos, de csak akkor van jövője, ha azon az úton halad, amit Szent István szánt neki. Ha nyitott, tudást és értéket, sokszínűséget befogadó ország marad.

Vadalmaaaaa 2013.07.30. 15:15:51

Poszter!

én hitelesnek tartom a posztod
tényleg egészségügyben itt is sok az idegengyűlöletét kiélő ember-próbálj arra gondolni,hogy ez viszont mindenütt így van
akkor talán kevésbé veszed fel
csak egy kis apróság,mert annyira sajnálod a muzulmán hölgyeket, én tőlük kapom a legtöbb attrocitást egyébként fehér bőrű,igen világos hajú,zöldszemű emberként: saudi fiatal nőgyógyász hölgyike szájából hallottam :" hivatásomat fajtám javára kívánom használni"sajna ők még a megszokott mertéken felül rasszisták

Vadalmaaaaa 2013.07.30. 15:19:16

amúgy sajna nem csak a kutyád tartja a szomszéd tisztátalannak,hanem téged is,mert ezt prédikálja a vallása

Albu 2013.08.21. 19:38:33

Az első 20 hozzászólás alapján szerencsére kiderült: ezt a cikket nem lett volna szabad elolvasnom.
Talán a kommentelők valamennyire ellensúlyozták a kárt, amit a cikk okozott bennem.

zsinyi2 2013.10.26. 22:19:27

Sajnálom,hogy így jártál,mert én túristaként csak jót tudok mondani a bajorokról.Azért a te szempontodat is meg tudom érteni,mert a tisztelet mindenkinek kijár.Viszont érthető,hogy elegük van a sok nyelvüket nem beszélő bevándorlóból és hidd el,mi se lennénk különbek a helyükben!Ha Pesten nem is,de egy magyar vidéki boltban se tapsikolnak az eladók örömükben,ha a vevő egy mukkot nem tud magyarul,szóval ha nem beszélnél magyarul,el ne képzeld,hogy jobb lenne!

zsinyi2 2013.10.26. 22:19:27

@Ludovikás Levente:
Állítólag csak nagyon kivételes esetben kaphat valaki kettős állampolgárságot,tehát ez nem egy hiperkomformista szokás.

Shadowbull 2014.01.09. 16:24:54

ez mekkora kamu egy iras. Lassan 8 eve elunk csaladdal egyutt Münchenben de meg soha meg csak hasonlot sem tapasztaltunk.

Az iro kamuzott egy nagyot.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2017.11.22. 17:10:05

Sajnálom, hogy ilyen inzúltosok értek és tudom miről beszélsz. Mégis azt kell, hogy mondjam lehet csak félreértett helyzetekről lehet szó. Én magam azt tapasztalom, hogy példáúl nagyon kevés igazi jó német orvos van idekint. Avagy nem csak a te gyermeked, de a német gyermekek sem kapja meg a tuti ellátást. Nem is csoda ha a kint élő magyarok magyar orvost keresnek fel. Láss csodát ezek a magyar orvosok bővelkednek német páciensekben is. Ápolásban dolgozom ,jól látom mi a helyzet. Alapvetően nem utálnak minket,... ez inkább ember függő. Az igaz, hogy az átlag német butább ,hanyagabb mint egy átlag magyar nem is beszélve az új generációról ami valami szőrnyű. A naivitásuk határtalan. Nem csoda ha senki nem tud inegrálódni teljessen közéjük ... az orosz a török a lengyel a magyar mind megőrzi sőt felerősíti a nemzeti öntudatát idekint, látva a kulturális külömbséget. Szóval ember függő. Vannak olyan német barátaink akik a boltban meglátva oda rohannak hozzánk és a nyakunkba borúlnak! De van olyan sváb koléganő aki megtudna folytani minket csak mert auslander vagyok. Ő reá nem adok, mert egy töbszörössen lezüllött alkeszes műveletlen paraszt mellesleg őt a német kollégák maguk sem szeretik. Sajnos vannak súlyos félreértések is. Példáúl kis csendes német városunkban vannak zenész koldusok akik egyész véletlen magyar nyelven éneklő cigányok,télen nyáron kint térdelnek és zenélnek. Egy alkalommal amikor bementem a könyvesboltba egy fizető vásárló előttem neheztelve megjegyezte a pénztáros eladónak, hogy a magyarok már megint kéregetnek. Ekkor elszomorodtam, hogy a magyarúl beszélő cigányság itt kint is öregbíti hírnevünket és jeleztem ,hogy ők nem magyarok hanem cigányok ők maguk sem tartják magukat annak.

Martin Stein 2017.12.22. 16:29:23

Ez mi??? Valami hangulatkeltes? Propaganda? Fake news? :D
Tobb, mint egy eve elunk kint. A felesegem keveset, en pedig kozep szinten beszelek nemetul, tehat azert sokszor van, hogy nehezen tudom kifejezni magamat. A munkam soran az angol nyelvet kell hasznalnom, ezert a nemetem lassabban fejlodik. A lenyeg, hogy amint megszolalok, egybol tudjak, hogy kulfoldi vagyok. Viszont soha de soha nem ereztem, hogy barkinek ez nem tetszett volna. A hazban lakok hamar befogadtak, kedvesek velunk, mindig van hozzank egy par jo szavuk. Az orvosnal szinten sosem ereztem, hogy barmi gond lett volna a szarmazasommal. Ha esetleg nem ertettem valamit, az orvos szivesen elmagyarazta meg egyszer, vagy akar angolul. Pedig eleg sokszor jartunk orvosnal, mivel a felesegem itt szul hamarosan. Semmit, de tenyleg semmit nem tapasztaltam abbol, amit a cikk iro mondott.

Albu 2023.05.14. 21:31:10

„A kutyának piros lakkbőrből strasszköves nyakörve is van, ennyire el van szegény hanyagolva” – ez csúcs. El tudom képzelni, hogy ezzel van a bajuk, a gazdiról is ad némi képet : D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása