oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2013. március 31. 07:02,  Vissza sem néztem a határon 347 komment

2013. március 31. 07:02 Határátkelő

Vissza sem néztem a határon

A mai történet arra példa, hogy cégen belül is micsoda különbségek lehetnek a magyarországi és a svájci kirendeltség között. Tibor Facebookon érkezett beszámolója az ügyintézés mikéntjére is rávilágít.

Svájc, Rorbas.jpg

„Nemrégen, idén január 3.-án kezdtem új munkahelyemen. Nem titok, Magyarországon ugyanennél a multinál dolgoztam középvezetői pozícióban nevetséges bérekért, ami pont elég volt a megemelkedett devizahitelem, valamint a rezsiköltségeim befizetésére, hogy hónap végén már remegve vártam következő hónap 15.-ét, amikor is fizetést kaptam.

Két éve privát okokból döntöttem úgy, hogy elhagyom a hazámat, és külföldön keresem a boldogulásomat. Választásom az említett privát okokból Svájcra esett, ezért 2011-ben elkezdtem böngészni az itteni munkakereső portálokat.

Ha akad egy lehetőség, ne felejtsen el

Nyelvtudással nem volt probléma, hála istennek jó nyelvérzékem van, csak hát sok helyen előfeltétel a Switch Dütch (svájci német) nyelv ismerete. A sors úgy hozta, hogy 2011 év végén részt vehettem egy állásinterjún az SBB-nél.

Az állást végül is nem fogadtam el, mivel nem teljesen egyezett a kiírásban szereplő funkciókkal, és nem szerettem volna olyan állást betölteni, ami nem felel meg az elvárásaimnak.

Még abban az évben megkértem egy a németországi központban dolgozó kollégámat, hogy amennyiben tud lehetőséget a cégcsoporton belüli elhelyezkedésre Svájcban, ne felejtkezzen el rólam.

Mindez meghozta gyümölcsét, 2012 tavaszán (miután e-mailben elküldtem önéletrajzomat, motivációs levelemet, és korábbi munkáimról szóló bemutatót) fel is hívtak, hogy szeretnének meghívni egy bemutatkozó beszélgetésre, ahol a leendő főnökömnek, és a vezérigazgatónak kell bemutatkoznom.

Egy hétfői napra időzíttettük az elbeszélgetést, ahol megígérték, hogy pénteken minden esetben felhívnak. Itt ért az első meglepetés, hiszen voltak tapasztalataim Magyarországon a hozzáállással, ahol nekem kellett rátelefonálnom a cégre, hogy mi is van a jelentkezésemmel, majd visszahívtak, hogy felvettek...

A létszámstop következményei

Tehát azon a héten pénteken jött a telefon, hogy nagyon szimpatikus vagyok, szeretnének felvenni, DE (itt szokott érkezni a feketeleves) sajnos a vállalatnál globálisan létszámstop van (ezt én is tudtam, hiszen a magyar leányvállalatnál dolgoztam), ezért nehéz kiharcolni új ember felvételét (de nem lehetetlen). Nyáron újra hívnak.

Nyáron újból felhívtak, hogy várjak még türelemmel, mindenképpen fel szeretnének venni, de nem egyszerű a német vezetésen átverni a létszámbővítést. Eddigre annyira elegem lett a magyar viszonyokból, valamint a munkahelyemen uralkodó teljes lehangoltságból, hogy közös megegyezéssel felmondtam. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, amikor utolsó napomon kijöttem a munkahelyemről.

Szeptemberben kaptam meg a várva várt telefont, január 3.-án kezdhetek. Ekkor kezdtek el felgyorsulni az események, hiszen az első, amit el kellett intéznem, hogy legyen hol laknom, mivel bejelentett lakhely nélkül nem megy semmi. Sem tartózkodási engedélyt (Bewilligung), sem betegbiztosítást, sem bankszámlát nem lehet elintézni bejelentett lakhely nélkül.

Szerencsére egy ismerősöm megengedte, hogy amíg nem találok saját lakást, lakhatok nála. Természetesen nem vártam ingyen, meg is egyeztünk egy mindkettőnk számára korrekt árban. Első gond: pipa.

Következett a költözés mikéntje. Ezt egyszerűen megoldottuk, szüleim szerették volna látni, hova is megyek, így ők hoztak ki autóval. Ezután jött a legnehezebb, a búcsú a családtól...

Eljött a költözés napja, december 29. Hajnalban elindultunk, hiszen jó pár órás autóút állt előttünk megpakolt autóval. Amikor átléptük az osztrák határt, hátra sem néztem, az élet arra tanított, mindig előre kell tekinteni, így hát előre néztem, és vártam az új életemet.

Késni nem lehet

Január 3.-án reggel 9 órakor kellett jelentkeznem munkahelyemen. Itt ért az első „kellemetlenség", ugyanis ideiglenes lakhelyem elég messze található munkahelyemtől (1.5 óra vonattal egy irányba). Interneten ellenőriztem a vonat indulását előző nap.

Reggel késve érkeztem a pályaudvarra, hiszen még nem voltam teljesen tisztában a megteendő távolságokkal. Magyar fejjel gondolva, 2-3 perc késés úgyis belefér, hiszen a vonatok is késnek. Hát nem! Furcsa módon mindenki a német precizitásról beszél, de inkább lehetne svájciról, hiszen a buszok, és vonatok is óramű pontossággal közlekednek, a tájékoztatás is elsőrendű. Nincs mit tenni, telefon elő, e-mail írás, kések fél órát. Jön a válasz: semmi gond, előfordul.

A rendőrkaland

Eltelt az első két nap, többnyire bemutatkozással, a cég ismertetésével töltöttük a napokat. Minden kolléga kedves, és előzékeny volt, és azóta is az. Péntek este, mikor sétáltam haza a vonattól, egy civil ruhás rendőr megállított, megkérdezte mit is csinálok ott. Mondtam megyek haza. Kérte, igazoljam magam, megtettem az útlevelemmel, megkérdezte van-e pár percem, mert nemsokára jönnek kollégái, és ha nem gond várjuk meg őket, így hát megvártuk.

Itt kezdtem el egy kicsit aggódni a rendőri vegzálás miatt. Nem kellett volna. Megjött a járőrautó, kiszálltak belőle a járőrök. Elvették az útlevelem, feltettek pár kérdést, a központot megkérdezték, hogy van-e valami ellenem.

Amíg vártuk a visszajelzést, a hölgy megkérdezte, hol dolgozom, hogyhogy nincs még engedélyem. Elmagyaráztam neki, mivel most kezdtem, és a hivatal hétfőig zárva van, nem tudtam még intézkedni. Egy szívélyes viszontlátással el is búcsúztunk egymástól.

Ügyintézés

Rákövetkező kedden mentem el megigényelni az engedélyemet, mivel azon a napon voltak tovább nyitva. Munkahelyemen jeleztem a főnökömnek, akinek annyi volt a válasza, menjen csak, amit el kell intézni, azt el kell intézni. Ez a rugalmas hozzáállás is ismeretlen volt számomra, és felüdülésként ért.

Bementem a bevándorlási hivatalba, ahol természetesen megint a magyar hivatali gyakorlatot ismerve, felkészültem a mogorva, keresztkérdéseket feltevő, rugalmatlan, órákig tartó ügyintézésre.

Itt jött a következő meglepetés: 10 perc alatt végeztem a meglepően segítőkész, és kedves ügyintéző segítségével. Két héten belül ígérték az igazolvány megérkezését, ami meg is jött, csak az elvárásoktól eltérően nem B, hanem L igazolványt kaptam, ami nem 5, hanem csak 1 évre érvényes.

Nem értettem miért, ezért másnapra szabadságot kérve, bementem a központba megkérdezni, mi történt, hiszen határozatlan időre van munkaszerződésem. Az úriember az ablak mögött türelmesen, és érthetően elmagyarázta, hogy a második körben csatlakozott EU-s tagállamokkal szemben életbe léptettek egy korlátozást, így minden évben megvannak a határszámaik, hogy hány B típusú engedélyt adhatnak ki. Megkérdeztem, hogy rendben, de csak január van. Igen ám, de az új számok csak áprilisban érkeznek.

Lelombozva jöttem ki a hivatalból, de egy lehetőségem volt, mivel más tartományban kerestem lakást, hogy közel kerüljek a munkahelyemhez, ezért amint meglesz a lakásom, ott talán megigényelhetem a B-t.

A lakáskeresés nehézségei

Elkezdődött a lakáskeresés horrorisztikus folyamata. Itt teljesen másképp megy a folyamat, mint Magyarországon, hiszen a lakás tulajdonosával még csak nem is találkozol, így nem lehet szimpátiát kialakítani.

Ehelyett a házmester, vagy a tulajdonos képviselője mutatja be neked a lakást, ha tetszik, kitöltesz egy formanyomtatványt, és sok más emberrel egyetemben jelentkezel a lakásra, reménykedve, hogy téged választanak.

Ebben a tekintetben is szerencsém volt, hiszen az egyik lakás sürgősen, még a költözési időszak előtt volt kiadó. Igen, nem írtam el, itt évente 3 időszak van megadva a költözésre: április, július, és szeptember. Ezekben a hónapokban lehet költözni.

A jelenlegi bérlő már kiköltözött a lakásból, és mivel én szerettem volna mielőbb költözni, pont kapóra jött a dolog. Még azon a héten felhívták az ismerősömet, akinél laktam, és a főnökömet, ugyanis itt utána nyomoznak az embernek, hogy biztosan őszinte volt-e az adatainak megadásában. Itt az embernek csak egy lehetősége van, egy becsülete, ha azt eljátszotta, vége.

Tehát jött a megkönnyebbülés, megvan a lakás, március 1.-től költözhetek. Igen ám, de február 25.-én üzleti útra indultam 3 hétre, így nem tudtam semmit intézni. Gyorsan előtte el kellett intézni a kauciót, valamint a szerződés aláírását is.

Mindez megtörtént 23.-án szombaton, majd jött az üzleti út. Mire hazaértem, már a frissen kifestett lakásba mehettem, ahol egy levél várt a „városházáról", hogy tudomásukra jutott, március 1.-vel Rorbasba költöztem, legyek szíves a törvényben meghatározott rendelkezésemre álló 15 napon belül lejelentkezni.

Március 15.-e péntek volt, akárhogy is számoltam, 17.-e előtt nem tudtam lejelentkezni, de korábbi tapasztalataim alapján nem aggódtam, hiszen tudtam, hogy itt nem a büntetésre fáj a hatóságok foga, és rugalmasan kezelik ezeket a dolgokat.

Így 17.-én egy szabadnapot kivéve útra keltem, először előző lakhelyemen kellett kijelentkeznem, ami pár perc alatt meg is történt, majd irány néhány nagyáruház, hiszen természetesen a lakásba bútor is kell.

A bejelentkezés

Délután bementem bejelentkezni, ahol közöltem a hölggyel, miért nem tudtam eddig megtenni, a hölgy kedvesen mosolygott, közölte velem, semmi gond, elintézzük visszamenőlegesen. Kapva az alkalmon, rákérdeztem a B tartózkodási engedélyre, elmondtam, miért is kaptam csak L-et. Válasz: természetesen megpróbálhatjuk. Adott egy nyomtatványt, ezt kitöltve, a szükséges mellékletekkel hozzam be másnap.

Másnap munkahelyemen közöltem a HR-vezetővel az örvendetes hírt. Vállalkozott rá, hogy kitölti helyettem a nyomtatványt, majd amit nem tud, azt kitöltöm én. Ebéd után jött is, kész, csak a szüleim nevét kell beírnom. Megköszöntem, majd elindultam beadni a nyomtatványt.

Útközben vettem észre, hogy nem az új, hanem a régi lakhelyemet írta be a nyomtatványba. Mindegy, gondoltam, majd átjavítom a hivatalban. Ott egy ablak volt nyitva, egy nyugdíjas intézte ügyeit a feltűnően kedves, és türelmes hölggyel, én türelmesen várakoztam a háttérben.

Amikor ezt meglátta a másik kishölgy, azonnal kinyitotta a másik ablakot, és megkérdezte miben segíthet. Mondtam neki, milyen ügyben jöttem, és milyen hiba történt. Javítsam, vagy adnak másik nyomtatványt. Visszakérdezett: bejelentkezett már nálunk? Természetesen, tegnap. Akkor nem szükséges, én kijavíthatom maga helyett.

Amikor ezt meghallottam, azt hittem rosszul hallok. Micsoda? Helyettem megcsinálja? Ehhez aztán tényleg nem voltam hozzászokva. A hivatalokban uralkodó kedvesség, előzékenység, ami a hivatalokban van, előttem eddig teljesen ismeretlen fogalom volt.

Az értékelés

Ezen kívül a jelenlegi főnököm hozzáállása a dolgokhoz is teljesen meglepett. A vállalatnál évente van egy kérdőív, amit ki kell tölteni a munkavállalói elégedettséggel kapcsolatban. Otthon középvezetőként részt vettem ennek a kiértékelésében.

Amikor a fizetési részhez értünk (természetesen nagyon alacsony pontszámot ért el), egy legyintéssel elintézte, mindig mindenki elégedetlen a fizetésével. Ezzel léptünk is tovább a következő kérdésre.

Most ez a kérdés 56%-ot ért el, ami azt jelenti, az osztályon dolgozók 44%-a egyáltalán nincs megelégedve a fizetésével. Osztályvezető megjegyzése: jövő héten lesz stratégiai megbeszélés az osztályvezetőkkel és a vezérigazgatóval, ott megemlítem ezt a problémát.

Már ez a hozzáállás is, hogy nem söpörjük a szőnyeg alá a gondot, teljesen új volt a számomra, és még írhatnék rengeteg példát, hogy mi az, amit otthon el kellene sajátítani, magunkévá kellene tenni, hogy élhetőbb, és elviselhetőbb országban legyen Magyarország.

Meg kell állapítanom, fényévekre van Magyarország a nyugati világtól, és nem csak a fizetés ár/érték arányról beszélek, hanem az emberek hozzáállásáról. Mindez csak egy rövid (3 hónapos) itt tartózkodás eredménye. Biztos, hogy a jövőben lesznek még hasonló élményeim."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr75185073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárospataki 2013.04.01. 09:40:33

@tucano: én a magyarokról beszéltem, meg a 2004-ben csatlakozott többi állam polgárairól, velük szemben valami szabály alapján egy évig volt kvótarendszer, ami májusban lejár. Tehát: ha van legalább 50e évi fizud, automatikusan kapod a B-t.

sárospataki 2013.04.01. 09:43:09

@tilmir: a németek miatt csak áttételesen. Mivel a svájciaknak nagyon csípi a szemüket a német bevándorlás (lassan jobban utálják őket, mint a portugálokat és az albánokat, pedig az nagy szó), ezért dühükben, és belpolitikai látszatintézkedés gyanánt jól belerúgtak a kelet-európaiakba. Mert azért a németekbe rizikósabb.

rumitom 2013.04.01. 11:03:12

@tucano: azt azert erzed, hogy a "romkocsmatölteléksohasemtanulóbüfészakos történelem/ruhatár/politológus" picit degradalo es erosen negativ sztereotipikus hozzaallas :)

rumitom 2013.04.01. 11:09:17

@sárospataki lány: nem kotoszkodeskeppen es nem is okoskodaskepp, bar ugy hangozhat, de a konzervativ es a demokratikus nem egykutya, alma-korte, marpedig osszehasonlitasnak csak almak kozott van ertelme, gondolom liberalist akartal irni demokratikus helyett, ugy mar van ertelme ;)

a svajciakat valoban zavarja a sok nemet, nemet-belga kettos allampolgar ismerosom (soha nem elt belgiumban) soha nem volt meg annyira belga mint svajcban :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.04.01. 11:11:25

Szimpatikus poszt es posztolo. Olyan karakan, "segits magadon es Isten is megsegit" tipus.
Nem ertem viszont, a posztolok miert nem kuldenek be nehany fotot a környekrol, közlekedesrol, barmirol... sokkal erdekesebb lenne latni a környezetet, ahol elnek. (mondom ezt ugy, hogy en se kuldtem a sajat posztomhoz) :)

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 11:36:26

Milyen érdekes, hogy a szemét állat posztoló Magyarországot véletlenül Svájchoz hasonlítja.
Én most jötem haza Kuwaitból, találtam egycéget, amelyik Kuwaitba, és Dubaiba keres embereket, szállodákba, mosogatástól szállodaigazgatóig mindent.
Svájc pl Kuwait Cityhez képest olyan, mint egy nyomornegyed.A kuwaiti gdp/fő kb a duplája a svájcinak.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 11:37:38

Ha esetleg úgy alakul, hogy kijutok Kuwaitba, majd írok egy posztot, amiben összehasonlítom Kuwaitot Svájccal.

mp1526 2013.04.01. 11:44:47

@Pici121: nekem csak egy kérdésem lenne: a korábbi magyar munkaadójánál, ami egy nagy nemzetközi hátterű multi tagja volt, hogy kaphatott minden hó 15-ig fizetést, amikor törvényileg legkésőbb 10-ig kell fizut osztani?

mp1526 2013.04.01. 11:49:02

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: majd az ügyintézés részét is hasonlítsd össze, ne csak a GDP-t!!! (meg mondjuk az egyiptomi bevándorlók 40-60 KWD-s bérét egy svájci bevándorlóbérrel). Vasta nélkül egy jogsi ügyintézés (igen aktív törődéssel is!) simán 1 év!!! Mondjuk a 45 HUF/literes üzemagyagárral egy összehasonlítást biztosan nyerni fog Kuwait... :)

sárospataki 2013.04.01. 11:56:49

@rumitom: te sem érted. Én az emberek fejében élő képzavarról beszélek. Nem a saját véleményemről.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 12:00:09

@mp1526: Nyiván túloztam.
Nekem csak az tűnik fel, holgy időről időre feltűnik egy posztoló. és a hazáját okolja a saját sikertelenségéért, és rögtön el kezd fröcsögni, hogy diktatúra van, meg hogy el van nyomva.
Pedig úgy tűnik, még egyenlőre tagjai vagyunk az eunak, még egyenlőre, egy kis ideig szabad a külföldi munkavállalás, és bárki hisztizhet egy blogon hogy mennyire szar minden, anélkül hogy elhallgattatnák.Majd akkor milyen sírás lesz, ha meszűnik az eu tagságés lehet hazamenni!
És természetesen Magyarországot mindíg jóval fejlettebb országokkal hasonlítgatják ssze.Nagyon gyakori a MO Vs Svájc.
Kezd kicsit már unalmas lenni, miért nincs egy Kuwait/Svájc, vagy Luxemburg/Svájc, vagy pl Dubai/Svájc?
Mondom, pár hetet voltam kint, és hát égés föld a külömbség , Svájc tényleg nyomortelepnek tűnik Kuwait vagy akár Dubai után, Qatarról már nem is szólok.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 12:05:45

Had mondjam el, Kuwaitba milyen feltételekkel lehetne menni.
1200Kuwaiti dínár/hó
repülőjegyet fizetik, szállást fizetik.
Egy évben 30nap +15 nap bank holidays.
Évi prémium a fizetés 25%-a.
A cég elmondása szerint Kuwait szuper biztonságos.
A vízumhoz erkölcsi bizonyítvány kell, és ők intézik, 3hét alatt érkezik meg, és ingyenes.

sárospataki 2013.04.01. 12:11:36

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: nem akarok nagyon beleugatni, de 1200 KWD az kb 4000 CHF. Ha hozzácsapjuk a pecót svájci áron, akkor az 6000 CHF-nek megfelelő fizu. Ha még a prémiumot is hozzácsapjuk, akkor az 7000 CHF. Ehhez képest egy jól képzett szakember Svájcban megkeres 10-11e CHF-et, ami adózás után 8000-9000 CHF, szóval nem feltétlenül jobb Kuwait. Csak a tisztánlátás kedvéért :-)

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.01. 12:15:05

@mp1526:
Az tok jo hogy olcso a benzi Kuwaitban de ugyan hova fogsz autozni egy sivatagban?

A helyzet erdekes Magyarorszag eseten hogy mi lesz ha felbomlik az unio, de addigra mar meglesz az allampolgarsaga sok kivandoroltnak.
Igy ez oket nem erdekli.
Halkan jegyzem meg, hogy a jelenlegi helyzet nagyon hasznos a jelenleg es meg egy darabig kulfoldon tartozkodni szandekozo, de evek multan hazatero "vendegmunkasoknak.
Mivel igen jo aron tudjak atvaltani a kulfoldi fizetoeszkozuket forintra.
Aki nem akar hazamenni soha tobet annak meg mindegy.
Szoval csak igy tovabb Magyarorszag.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 12:15:43

@sárospataki lány: De azt is vedd hozzá kedvesem, hogy svájcban mennyibe kerül egy albérlet?
Mennyibe kerül pl egy havibérlet?
Menniybe kerül az élet??
10-11ezer/hó nem egy átlagos bér, ne vetíts.És abból nem marad meg 9000nettó.
11000-nél eleve a quellensteuer 2000chf/hó.
És most nem feltétlenül a pénzre, hanem az életminőségre, tisztaságra, kultúrára céloztam.
Leesett az állam, és valóban úgy éreztem, ehhez képest svájc egy szimpla nyomornegyed.
Köszönöm.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 12:17:31

@dirtyfreebird: nagyonis közel van, mikorra nem leszunk unios tagok.1ev alatt nem kapsz állampolgarsagot.Aki mar régota kint el az igen, de aki csak 1-4éve annak bukta.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.01. 12:21:38

@tilmir:
Es nem lonek le?
Valami extra csendes mosogepet vettel?
Vagy tenyleg mosomedvekkel csinaltatod?
Nem hallatszik at a Svajci paraszthoz?Ha ilyet lehet erdemes elgondolkozni svajcon.

Mas. Kosoru torpenyulat tarthatok a lakasban?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.01. 12:27:21

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent:
Ez azert nem igy mukodik.
Egy az, hogy en tenyleg nem hiszem hogy felbomlana az unio.
De ne vessuk el a lehetoseget.

Akinek nincs allampolgarsaga az is resident statuszban van meg ha temporary is.
Vagy pedig munkavallalasi engedelyel dolgozik.
Ezeket az embereket nem tobnak ki agyik naprol a masikra.
Ossze is omlana a gazdasaga a befogado orszagnak.
Az ingatlanpiactol kezdeve a munkaero piacig.

Szoval most nem kell almatlan ejszakakat atelnie senkinek, vagy azon nyomban hozzamenni a az elso szembejovo bantu negerhez.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 12:29:45

@dirtyfreebird: Bassz, csak vicceltem!!
Én csak azt figuráztam ki, amiket írogatnak!
Valójában nem hiszem, hogy a belátható jövőben felbomlana/kilépnénk/kirúgnának.
Szóval nyugalom, vicc volt!(még akkor is ha rossz)

sárospataki 2013.04.01. 12:32:17

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: beleszámoltam, 2000 chf-et számoltam rá, nézd végig még egyszer: 4000 alap + 2000 a lakás - amit fizetnek -, 1000 - a 25% prémium -, azaz 7000. Tehát amit te felvázoltál, az Svájcban egy 7000 chf-es nettónak felel meg.

A forrásadó meg soktényezős, Zürich kantonban hasonló összegre gyerek + feleség esetén 7% körül van, Aarauban meg 12 körül, egyedüllállóként 12 és 17 a két kanton, tehát az, hogy 2000, nem igaz semmiképpen. Én azért írtam nettót, mert abban már benne van a kb. 10% nyugdíj is, tehát nekem gy+f verzióval 10e körüli bruttóból 8300 körül marad(na, ha megmondanám, mennyi a fizetésem, :-)

A jó szakemberek simán keresnek ennyit, eleve évi 120e alatt nem kell adóbevallani, tehát az a játékpénz kategória (majdnem). Asszem a "minimálbér" (hivatalosan nincs ilyen) kb. 4000 chf, amiből nem adózol, ez pontosan megfelel az 1200 KWD-nek.

Az életminőség, tisztaság: hát, nekem már ez is túl steril. Viszont ez egy organikus rend, tehát ez fenntartható kvázi pénz nélkül, a kuwaiti, érzésem szerint csak nagyon nagy pénzráfordítással, tehát az nem "zöld".

vuvuvu2 2013.04.01. 12:40:18

szórakoztató ez a poszt. kitűnően mutatja be a naivitást amelyet sokak tudhatnak magukénak. pl. az a rész tetszik nagyon, hogy a vezető megígéri hogy a következő megbeszélésen feldobja azt a témát, hogy a kollégák 44%-a elégedetlen a fizetésével.

szeretném megkérdezni a posztolót az alábbiakról.
vegyük pl. az SBB-t, ahol (ha jól értettem) ő is dolgozott. az SBB-nél nem az anyacég határozza vajon meg azt, hogy mennyi a rendelkezésre álló büdzsé? azaz nem a külföldi anyatulajdonos dönt arról, hogy mennyi a rendelkezésre álló ún. személyi költségkeret? azaz tulajdonképpen nem a külföldi anyacég az, aki miatt a magyar leánycég keze meg van kötve pl. abban, hogy mennyi béremelést tud adni a dolgozóinak? vagy mennyi cafeteriát? vagy úgy gondolja, hogy a magyar menedzsment szabadon dönthet arról, hogy a profit egy részét visszaforgatja béremelésbe, hogy a dolgozói elégedettséget növelje? ugyan már, ébredj fel, kedves középvezető! eddigi összes és főleg ajelenlegi állásomban van rá módon belelátni ezekbe a döntési folyamatokba, és merem állítani, hogy a CEE régióban kőkeményen fogják a személyi költségkereteket, míg a nyugat-európai országokban olyan juttatások vannak, amelyeket halandó CEE polgár el sem tud képzelni. éshogy miből telik mindenre? nem kis mértékben a CEE-ben alacsonyan tartott költségekből! ÉBRESZTŐ!

na4 2013.04.01. 12:42:14

Svájc csúcs. Egy oázis.

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 13:08:16

@sárospataki lány: Tévedsz.
Egy svájci átlagbér 4-6000Bruttó.
10,000/hó az nem.

TupakkaMinutti 2013.04.01. 13:25:43

azt nem vagom csak ha ez a szerencsetlen svejcba megy kozepvezetonek, a fasze nem tud egy mondatot haromszoros szoismetles nelkul leirni?

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.01. 13:34:40

@TupakkaMinutti:
Aztan szerinted mi koze van a helyesirasnak es a helyes mondat tagolasnak a betoltot poziciojahoz ?
Nem irodalom tanarnak megy hanem termelest iranyitani.
Szervezo keszseg kell nem jo gramatikai ismeretek.
En is haromszor tobbet keresek mint egy kozepvezeto magyarorszagon pedig nagy paraszt vagyok.

Ki a sikeresebb szerinted?
Egy ket diplomas munakanelkuli vagy egy milliokat kereso frrelancer>
Aki az egyetemen toltod ido helyet is penzt keresett?

TupakkaMinutti 2013.04.01. 13:38:42

@dirtyfreebird: oh, hat en aztan a hejjes irast pont leszarom, csak aszinne a zember hogy a kozepvezetok olyan okos emberek vagymi, vagod, legalabb fogalmazni , meg irni tunnak...

sárospataki 2013.04.01. 14:03:24

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: 4000-et egy takarítónő kap, helló. A hivatalos átlagbér 6000 körül van. Informatikában, bankban 10000-11000. Egyébként itt szépen körülnézhetsz, a svájciak alapos emberek, és csináltak kalkulátort neked:

www.lohnrechner.bfs.admin.ch/Pages/SalariumWizard.aspx?lang=de

Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent 2013.04.01. 14:15:55

@sárospataki lány: akkor most 6000 vagy 10000??
Ne vetíts kedvesem, én is Svájcban élek.Valaki másnak lökd a rizsát, kösz.
A lényeg, hogy ne magyarországhoz hasonlítsad svájcot, mert ez kb olyan, mint amikor Pistike konstatálja hogy az ő faxa a legnagyobb az osztályban, csak azt felejti el, hogy ő 12éves, a többiek meg 7.
Szóval miért nem kuwaittal, vagy qatarral hasonlítgatod ösze?

2013.04.01. 14:23:30

Azért a kommenteket is elolvasva, nem kívánkozom oda. Ennél Magyarország jobb, ha az ember valamivel átlagbér fölött keres.

A táj, na az tényleg hótt unalmas itthon :(

De nehéz jó helyet találni. Ha mennék, legszívesebben meleg, tengerpartos helyet keresnék de görög / olasz / spanyol / stb. mind döglődik... ok francia jobb de azok meg nagyképűek és koszosak.

sárospataki 2013.04.01. 14:29:39

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: ha figyelmesen visszaolvasol, azt mondtam, 6000 az átlagbér, de jól képzett munkaerő esetében az iparági átlagbér 10e. Gondolom, nem takarítókat keresnek Kuwaitba 1200-ért, a bónuszok mértékéből, tehát nem a jól kereső kuwaiti és a svájci átlagbért hazavivőt kell összehasonlítani, hanem a jól kereső kuwaitit és a jól kereső svájcit. Ebben azért egyetértünk, nem?

Énnekem pedig mindegy, te mihez hasonlítgatod Svájcot, ez a te vesszőparipád, nem az enyém :-) Én nem hasonlítottam semmihez, egyszerűen csak arról beszélek, hogy itt mi van.

Ja, és nem vagyok nőnemű. Gondolom, téged sem Jimmy-nek hívnak _igazából_.

smartdrive 2013.04.01. 14:50:43

"hónap végén már remegve vártam következő hónap 15.-ét, amikor is fizetést kaptam"

már bocsánat, de a "hónap vége" tkp. egy metafora, és a fizetés előtti napokat jelenti - bármikor is van az a fizetés

smartdrive 2013.04.01. 14:52:46

látjátok, az Unión kívül is van élet

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.01. 16:20:31

@sárospataki lány:
Azert eleg erdekes lekivilagra vall ugymond noi borben kommentelni.
Hi-hi-hi.

dirtyfreebird (törölt) 2013.04.01. 16:23:04

@TupakkaMinutti:
Tevedes.
Sok esetben nem okosabba a szo szoros ertelmeben de megvan a munkakor betoltesehez szukseges vegzettseguk, esetleg rokonuk.

igazságos 2013.04.01. 16:25:47

ISMERŐS ISMERŐS ISMERŐS

Tömören ennyi.

igazságos 2013.04.01. 16:26:35

És legalább meghálálta a kedves poszter az ismerősök segítségét?

Ja, hogy ott még nem tartunk gondolkodásügyileg.

rocksztar 2013.04.01. 16:33:48

de kurvára utálom már a Magyarország szar hely típusú állandó panaszáradatot

zrzr 2013.04.01. 16:44:05

Igen, amikor kimegy az ember és elösször jó pénzt keres( forintra átszámolva) az jó érzés. Èn 13 év után azt mondom a gond ott kezdödik amikor a pároddal aki nem magyar és nem tud magyarul,( nem akarja megyarországon tölteni a nyugdíjas éveit) egy saját lakást akarsz venni. Arra a keletröl az alacsonyabb fizetési igény miatt azonnal felvett munkaerö fizetése soha nem lesz elég. Ezt szerintem sokan elfelejtik. Ha család mélkül mész ki ez simán benne van a pakliban. Az esetleg Magyarországon megörökölt szülöi ház árából mondjuk egy fél garázst vehetsz kint.

kutya vacsorája 2013.04.01. 16:44:17

@babo81: ha így lenne, havannában mindenki fölvágná az ereit a depitől. de nem.

zrzr 2013.04.01. 16:46:47

mielött legyalulnak: elöször

traktoroslány 2013.04.01. 16:51:28

@vuvuvu2: Azt hiszem, hogy igazad van, de azt mondd meg, hogy akkor miért vannak minden évben ilyen dolgozói elégedettséget mérő tesztek. Minek vegzálnak minket minden évben ezzel, ha úgyis a kukába dobják az egészet? 14 éve dolgozom egy multinál, és minden évben kitöltöttem ilyet, még sosem történt semmi. Inkább az az undorító, hogy hülyének néznek.

traktoroslány 2013.04.01. 16:55:38

@Jimmy, a ne tarts egy nagy magnest, ha valaki vent: Kevés kuwaiti és quatari olvassa ezt a posztot. Tökre nem érdekel senkit Quatar és Svédország összehasonlítása. Magyarországon élünk, vagy éltünk, ezt ismerjük, ezért érdekel, hogy milyen a világhoz képest. Akit ez nem érdekel, az meg olvas egy másik blogot.

igi1 2013.04.01. 17:36:31

@traktoroslány: ezzel sokmindent felmérhetnek

ki a nyaller, ki milyen típus, ki mnennyire pattog, ki a titokban lázadó

nem az a lenyeg, hogy mindig mindenki elégedetlen, majd jövőre

ki tudnak elemezni, még akkor is, ha kamuzol

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2013.04.01. 17:50:33

aranyos ez a naiv optimizmus, ahogy egy burokratikus spartai bigott katonaallamrol irsz, akik a nacik penzebol alapoztak meg a penzrendszeruket europa kozponti bankjakent.

2013.04.01. 18:06:34

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szornyen idegesito egy troll vagy. Letelemed hogy mindenhol, mindenkibe vagy barkibe belekoss. Az eletben nem lattam meg ennyire irritalo kommentelot. Bloggernek nem hivlak hiaba nyomod ki magadbol az iromanyaidat, eleg keves a kovetoid szama valojaban.
Az viszont feltunt hogy mindenhol a beketlenseget szitod es onmagadnak is ellentmondasz csak azert hogy kinyilatkoztathasd a baromsagaidat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.01. 18:10:40

@vágtázó halottkém:

Nem szoktam magamnak ellentmondani. Nem szítok békétlenséget.

MACISAJT 2013.04.01. 18:13:47

"Vissza sem néztem a határon"

Aha.
Csak éppen azóta is az Indexre jársz vissza köpködni a bezzegnyugatról...

Ugyan kérem.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.04.01. 18:18:42

@rocksztar:
"de kurvára utálom már a Magyarország szar hely típusú állandó panaszáradatot"

1. Utálni lehet, csak éppen igaz....

2. Ne olvasd!

traktoroslány 2013.04.01. 18:32:21

@igi1: Nem hiszem, hogy ez lenne. Nem azért nem hiszem, mert nem nézek ki belőlük minden rosszat, egyszerűen nem tartom őket képesnek erre. Ezek névtelen felmérések, tehát eleve az is nehéz (biztos nem lehetetlen, csak nehéz) hogy beazonosítsák őket, és aztán ilyen mélyreható következtetéseket levonni mindenki jellemére... Az FBI-nál lehet, hogy vannak ilyen szakértők, a mi cégünknél biztos nincsenek. Szerintem egyszerűen csak szó szerint lefordították a kinti működés lépéseit, és ez is benne volt. Ennyi. Csináljuk, mint egy majom.

30-06 2013.04.01. 18:33:17

A poszt teljesen a helyén van, ha mindenkinek az első három hónap alatt jönne össze minden létező negatív élménye, akkor Hazatérő poszt lenne (ami szintén határátlépő) Mert mindenütt szar és legjobb otthon, hiszen délibáb, csikós, gulyás, gólyamadár szárnyán elterülő furulyaszó fatornyos kis falumban, meg,hogy édesanyámrózsabimbóskispejlovasárgáravan meszelve és zokogva hazatérünk és húzatjuk a cigánnyal. Vagy nem????

Csezso74 2013.04.01. 18:44:04

Aki járt és élt már Svájcban az tudja, hogy nem minden így van. De azért hajrá:) Köved a helyi politikai életet és majd rájössz milyen kevés párt képviseli a jogaidat és nem azért mert magyar vagy (arra légy büszke), hanem mert nem svájci állampolgár vagy...

Studiosus 2013.04.01. 18:53:04

jó nyelvérzékkel Switch Dütch... köszönöm, nagyon jót nevettem! ;-)))

Leone_510 2013.04.01. 18:53:22

gratula a skacnak, végre nem egy mindenkinél okosabb és képzettebb vagyok emberke írása, abszolút inspiráló tök jó iromány, elhiszem minden egyes mondatát, egyszer jutottam el Svájcba és igen ilyen, rémélem következő életemben születhetek oda :)

mokkaczuka 2013.04.01. 19:11:53

Árakat-béreket soha nem írtok. Ezt utálom.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.01. 19:15:36

NBA mondta anno, mikor Orfű polgármestere lett:

Európát itt helyben kell felépíteni.

A fejekben kell rendet rakni, akkor rend lesz az országban is.

tucano 2013.04.01. 19:35:43

@rumitom: tréfának szántam:)
@sárospataki lány: ok-ok, egyáltalán nem akarok sem veszekedni, sem megbántani téged, csak ne írj ilyeneket, hogy "vadliberális" kérlek szépen :D

tucano 2013.04.01. 19:38:02

@randomgenerator: "de görög / olasz / spanyol / stb. mind döglődik..."
Hááát, sehol sem egyszerű az élet a mediterrán világban, de a döglődés az erős túlzás. Főleg március és november között :)

Csezso74 2013.04.01. 19:45:51

@rocksztar: Egyetértek! Marha unalmas, hogy állandóan szarozzák az itthoni létet. Akik ezt szajkózzák azok 1-2 hétnél többet nem töltöttek más országban. Miért hiszik azt az emberek, hogy más országban nincsnek gondok? Más országban mindenkit megbecsülnek? Frászt...

neoteny · http://word.blog.hu 2013.04.01. 19:50:17

Minél több posztot és hozzászólást olvasok, annál egyértelműbb számomra hogy igaz a marketing szlogen amit Brit Kolumbia használt 2011-ig: "The Best Place on Earth". :)

01234567 2013.04.01. 20:02:21

Svájcban jobban működik a vasút, a tömegközlekedés, rend, fegyelem van, tisztaság, kulturált, profi a rendőr, az ügyintézés minősége klasszisokkal jobb, egyszerűbb, a munkahelyeden nem alkalmazott, hanem kolléga, sőt ember vagy, a béred is emberi, nem egy bérrabszolgáé.
Ezt tapasztaltam Ausztriában is, amikor ott éltem. Németországban is.
A poszt jó, de őszintén bevallom, az írás alapján viszont a posztoló meg nem volt szimpatikus. És nem tudom miért éreztem ezt.
ui.: Már vergődök itthon egy ideje, minden áron itthon akartam boldogulni. Szeptember óta kb. 200 helyre jelentkeztem, ebből volt kb 5-6 interjú. Nekem iszonyat nyomorult és bénának tűnt mindnél a másik fél, életszerütlen, amatőr b@szakodásnak ami csak az idődet lopja. Minden hihetetlenül kínosan éreztem magam, hol vigyáznom kellett ne röhögjek, hol hogy ne dühöngjek, vagy egyszerűen csak fel ne álljak és ki ne menjek.
Sehova nem vettek fel, ezt abból gondolom, egyik helyről sem szóltak vissza. Bujkált bennem a kisördög, lehet még is bennem a hiba. Hirdetett egy külföldi cég itt Mo.-n, kintre embereket keresve. Próbaképp jelentkeztem. Hívtak riportra. És ott rögtön rá kellett döbbennem, nem bennem volt a hiba. amikor a fenti érzések voltak bennem. És rögtön megértettem mi folyik nálunk, mi van. Mondom ezt annak ellenére, még nem szóltak, és őszintén, gyengének éreztem magam, szerintem fel sem vesznek. De az a profizmus, ugyanakkor emberség, az az atmoszféra, amit ott láttam, tapasztaltam, éreztem, minden rögtön letisztult. Mert az embernek néha kell ilyen, mert itt nyakig ülve ebben a híg f@sban, sajnos nagyon beszűkül a tudata.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.01. 20:03:49

"Már ez a hozzáállás is, hogy nem söpörjük a szőnyeg alá a gondot, teljesen új volt a számomra, és még írhatnék rengeteg példát, hogy mi az, amit otthon el kellene sajátítani, magunkévá kellene tenni, hogy élhetőbb, és elviselhetőbb országban legyen Magyarország.

Meg kell állapítanom, fényévekre van Magyarország a nyugati világtól, és nem csak a fizetés ár/érték arányról beszélek, hanem az emberek hozzáállásáról. Mindez csak egy rövid (3 hónapos) itt tartózkodás eredménye. Biztos, hogy a jövőben lesznek még hasonló élményeim."

Csodás.

Egy apró észrevétel, annak tudatában, hogy ismét sokakat, köztük a posztolót is ki fogja borítani egy újabb igazság:

A világ olyan, amilyenné teszed. Ha egy multi szar itthon, de kint tökéletes, akkor a probléma nem a multival van, hanem az itthoni vezetőkkel. Sajnálatos módon pont a középvezetőkkel. Igen posztoló, veled. Ha neked tanulni kell a kinti mentalitást, az jó, de ha magadtól nem voltál alkalmas megtanulni a normális hozzáállást itthon, akkor azért nem a multit kell szidni, egyszerűen te voltál a gyökér, aki kizsákmányoltad az alattad lévőket.
Tudom, fáj az igazság, de ez van. Az élet kegyetlen.

01234567 2013.04.01. 20:06:20

@Csezso74: 8 évet éltem külföldön. Egy szar ami itt van. Mondom ezt 10 hónapi 100%-os ittlét után. Légyszíves takarítsd meg az: "akkor húzzak vissza" vagy a "minek jöttél vissza" dumákat. Egyébként mert honvágyam volt.

igi1 2013.04.01. 20:09:25

@mokkaczuka: hülyék lennének kiplakátolni

nehogy még kimenj te is

a magyarok többsége ilyen, csak a pénztárca, és a jobb fizetés, minden más utána jön

csak NEKEM SEGÍTS, utána leszarok minden mást, meg mehetsz a búsba, tőlem hálát ne várj, nem láttam, hogy megköszönte volna a segítséget itt is

kint is vannak gondok, bajok, kint is vannak pozitívumok, de szerintem a hangulatot is túlreagálják itt a blogok hatására

nem értem még mindig, ha ugyanazt csinálják kint a munkahelyen, mint itt, akkor miben más?

hiszen ugyanúgy lekoptatták, sőt még hitegetik is, hogy majd jövőre, ez meg sokkal rosszabb

aztán persze van pofája elkésni az első munkanapján is, ismerjük a típust, miért nem ment ki előző nap, terepszemlére?

hát csak kíváncsi vagyok, hogy néz ki a hely, ahol dolgozok, hogy juthatok el oda, hogy másnap ne legyen gond

ebből is látszik, ész az nuku

J.László 2013.04.01. 21:18:47

@vágtázó halottkém:
@maxwal az egyik legértelmesebb hozzászóló a magyar blogszférában. Bocsánat a közbeszólásért.

sárospataki 2013.04.01. 21:24:06

@dirtyfreebird: igen, és női fehérneműket hor... izé, dehogy, ez csak egy csapda, és beépített trollfaktor, mindig azután szoktam elővenni ezt a kártyát, amikor jellemzően suttyók lekisanyámoznak :)

sárospataki 2013.04.01. 21:28:49

@tucano: jó, én vevő vagyok az újbeszélre, de akkor hogy hívjam őket? :-)

kutya vacsorája 2013.04.01. 21:29:19

@vágtázó halottkém: én szeretem @maxval, a gondolkodni próbáló birca: kommentjeit, tényleg. pedig úgy fest, kevés dologban egyezik a véleményünk, de értékelem, hogy okos. ritka adottság sajnos.

vuvuvu2 2013.04.01. 21:40:03

@traktoroslány: hogy miért is csináltatnak elégedettségi felméréseket? jó kérdés. rövid válasz: nem tudom. hosszú válasz: attól is függ a helyzet, hogy milyen kérdéseket tartalmaz az elégedettségi. az elégedettség nem csak a fizetésről szól, hanem sok olyan visszajelzést adhat a HR-nek és a vezetésnek, amely alapján a belső kommunikációs, vezetési, HR folyamatok fejleszthetőek. de sok cég van, ahol (éppúgy mint a teljesítményértékelési rendszerek esetében) csak arra használják a felmérést hogy elmondhassák a feladat ki van pipálva, nálunk van elégedettség mérés, van teljesítményértékelés stb. sajnos a vállalati kultúra MO-n az elmúlt 20 évben nagyon gyenge szintre jutott. olyan ez is mint a magyar "kapitalizmus". plusz a gyarmattartók nem mindig a szakmailag és vezetési szempontból legalkalmasabb vezetőket jelölik ki CEO és MD pozíciókba, hanem azokat akik a legjobb bábok. ezért aztán tőlük nem érdemes azt várni hogy az elégedettség vagy a teljesítmény igazán érdekli őket, max. az, hogy az anyacág felé riportolni tudják, hogy a feladat kipipálva. szomorú, de szerintem ez a nagy büdös helyzet. a feladat pedig hogy mindettől ne ess kétségbe, hanem tűzd ki saját céljaidat, tanuld meg mindenhol amit megtanulhatsz, majd lépj tovább és érd el amit szeretnél. ez bizony itthon sem lehetetlen!

lenoardo999 2013.04.01. 21:48:46

Hát hogyha ez valakinek szimpatikus! Az 1984 jut az ember eszébe. Dugni melyik nap, hánytól hányig szabad? És azt is a pincében?

**büdösmackó** 2013.04.01. 21:58:56

svájc kibaszott igénytelen. a szállodák (csak 4 és 5 csillagosban voltam) M.O. 70-es éveit idézik. Leharcolt matracok, papírvékony falak, lassú net.

Genfből sajnos vonatra kényszerültem, tiszta lepukkant szar.

Minden utca zajos és zsúfolt.

Emellet kurva drága minden, de minden.

Az a nemzet, aki az alpokban lakótelepeket épít (4 emeletes panelfaszomkockák)...

Genfben mindenhol narkós gecik fekszenek és kunyerálnak.

Zürichben beképzelt majom mindenki, és az alap az, hogy a külföldi csakis szaralak lehet.

Undorító, provinciális fos ország, rablelkű, szabályelvű társadalommal. Svájc a legszarabb országok egyike ojrópában.

**büdösmackó** 2013.04.01. 22:02:39

@lenoardo999: mindenki mindenkit feljelent. imádják egymást feljelenteni. feljelentenek, ha nem locsolod a kibaszott kötelező muskátlid, ha hangosan hallgatsz zenét, ha nem megfelelően csomagoltad a kibaszott szelektív hulladékot.

feljelentenek, ha vasárnap üveget mersz kidobni, merthogy az zajos. amennyiben 45-el hajtasz egy 40-es táblás hegyi faluban, reszkess, mert esélyed van, hogy bebasznak egy börtönbe. végig mindenki 90-el araszol a kurva autópályájukon, mert átlagkamerázás van. iszonyatos ország, iszonyatos emberekkel.

brrrr....

**büdösmackó** 2013.04.01. 22:05:51

@01234567: rend... fegyelem... te kurvára nem éltél ott... svájcban nincs rend és nincs fegyelem.

vider 2013.04.01. 22:31:38

"Vissza sem néztem a határon" - és szerinted kire fogunk emlékezni? Aki visszanézett vagy aki visszaköpött? Szevasz!

tucano 2013.04.01. 22:47:24

@sárospataki lány: hát a nevükön:) honatyáinknak az van, de politikai indíttatásuk az nem volt sosem.

JohnHenry 2013.04.01. 23:13:02

@mp1526: ez nagyon buta kérdés volt. én se kapok 10-ig fizut, pedig nálam hivatalosabban nem sok ember dolgozik az országban.

bolek 2013.04.01. 23:15:41

@ (posztoló)
"vissza se néztem a határon"
"fényévekkel"

LOL. reggel bevettem a rózsaszín tablettácskám, délre megvakultam, estére tudtam mindent mindenről...

igazam van, gondolkodni, elmélyülni nem kell. három hónap alatt igenis MINDENT meg lehet tudni egy országról! Igenis! Sok hüle magyar birkák, ugye! Nem is tudjátok, hogy Svájcban minden más! A minden is, meg a más is! Csak ti nem tudjátok, mert nem léptétek át a határt! Ha átléptétek, akkor se tudjátok!
Pláne.

És nem tudjátok, hogy három hónap rengeteg tapasztalatával már most tudni, hogy elégedett ember leszek Svájcban! Tíz év múlva is! Nem gyökértelen! Nem jöttment! Nem egy finoman távoltartott és lenézett kelet-európai! Nem biza. Mert megbecsülnek! És mert szeretik a bevándorlókat! Főleg a kelet-európaiakat!
Én meg szeretem nem kicsit pedáns országokat.
Tik-tak! Tik-tak! Micsoda élet.
Csodásan boldog vagyok, hogy kijöttem.

Hah.
A rózsaszín ugyan egy kicsit sok, de a geil nagyon fincsi!
Köszönöm, Svájc, hogy vagy Nekem!

bolek 2013.04.01. 23:19:02

@bolek:

"Én meg szeretem nem kicsit pedáns országokat."

hát a büdös fattya "a" nem kimaradt!
tipikus magyar.

==))

nemzeti csótány írtó 2013.04.02. 00:19:06

Amit a jóember itt leírt az majd mind igaz. A kommentelők nagy része pedig bele fog pusztulni az irigységbe. Miért van az? Ha valaki megtalálta a boldogulás útját és azt megosztja másokkal, azt elkezdik egyből cikizni, köpködni és lehurrogni! Igenis, a svájci hivatalokban segítőkészek az emberek. Oda nem kávézni meg trécselni járnak be, hanem dolgozni. Tisztában vannak vele, hogy ők vannak értünk és nem mi őértük! A bérekről és az árakról csak annyit. A minimálbérből élők /4000 CHF/ tudnak 2-3 szobás lakást bérelni, fenn tudnak egy autót tartani, a rendszeres étkezés mellett tudnak sportolni, és még 500 - 1000 CHF-t is félre tudnak rakni!
Naa!!! Sok irigy köcsög, ti csak harcoljatok, háborúzzatok a vezéretekkel, karozzátok a tököt a kocsmába és osszátok az észt! Mi pedig addig is dolgozunk egy olyan országban, ahol embernek érezhetjük magunkat! Persze az anyagi biztonság sem egy utolsó dolog!

Oszt jó napot!!!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.04.02. 03:49:27

@Kovermadar: Hátőőő, azért ez a svéd tisztaság eléggé rapszodikus, hogy finoman fogalmazzak.Jártál e már Stokiban a Gamla Stan meg Sódermalom közt a Slussennél?Még azt a fertőt, basszus.És máshol is rengeteg szemetet látok, tavakba beb@$2va mindenféle hulladék, kábeldob, műanyag szék, az utcákon az erdős részekben cigisdoboz, gyorséttermi hulladék, stb.És ez bárhol előfordulhat, nagyon sok helyen láttam már "jó" példákat...Na mindegy, nem kötözködöm, csak vannak ilyen heyek is ebben az országban.Ha te még el tudtad kerülni, akkor grat hozzá... :-)
Én inkább úgy mondanám, hogy Magyarországnál egy kicsit jobb a helyzet idekint szemétügyileg, de nem sokkal.Üdv.

tommygun 2013.04.02. 04:02:42

csak én hányok a blog "nyugaton bezzeg kolbászból a kerítés" mentalitásától vagy mások is így vannak vele?

csavari 2013.04.02. 05:47:55

Határátkelő

A cikk címe igaz csak okokat hallgatod el!
Amíg a Magyar nép az életéért küzdött a "demokratikus" nyugat gyarmatosította a földet és kirabolta azokat az országokat amiket gyarmatosított! A mai napig ennek a hozadékából élnek kiváltságos helyzetben nem a saját munkájuk eredményeként! Arról nem is beszélve, hogy a labancok akik ténylegesen virágesővel fogadták hitler bevonulását is kaptak belőlünk cirka 8 ezer négyzetkilométert a gazdasági és emberi erőforrással egyetemben! Furcsa módon akiknek köszönhető, hogy hitler hatalomra került azok az országok nem fizettek a zsidóknak holokamú pénzeket annak elleneére, hogy azokból az országokból is hozzánk menekültek a zsidók és emiatt nem engedte anglia kiugrani a Magyarokat a háborúból! Jó lenne te kis köcsög, hogy a tényeket írnád le és nem az aljas propagandátokat!

MACISAJT 2013.04.02. 08:18:46

Movies on ·
"Más a mentalitás Svájcban... "

Hogyne.
De már eszmélnek:)
Lásd a szélsőjobboldali svájci Néppárt (SVP) előretörését

kutya vacsorája 2013.04.02. 08:21:40

drága határátkelő, legalább a holokauszttagadó faisztákat zárjad karanténba, légyszives, a"holokamuzó" @csavari: -ra gondolok. szép dolog a szólásszabadság, de azt is kizavarják az étteremből, aki a terítőre szarik, nem?

Fejesrob 2013.04.02. 10:24:19

Micsoda beképzelt seggfej. Pedig már az első tapasztalatából kiderül, kibökték, hogy külföldi. Nem minden a nagy pénz, majd rájön.

Fejesrob 2013.04.02. 10:25:28

@kutya vacsorája: Mi vagy te itt, ellenőr? Micsoda seggfej, jelentgetős rohadék vagy te.

Pici121 2013.04.02. 12:46:47

@vuvuvu2: Hät, akkor olvasd el ujra. Nem dolgoztam az SBB-nél, csak jelentkeztem egy àllàsra. A bérek pedig sàvrendszerben vannak, amit a helyi cégvezetés dönt el, hogy a sàv also, középsö, vagy felsö részét adja a dolgozoknak.

Pici121 2013.04.02. 12:49:01

@bolek: Annyira szeretem ezt az igazi magyar mentalitàst. Irtam én, hogy mindent tudok svàjcrol? Irtam én, hogy soha semmi negativ tapasztalatban nem lesz részem? Nagyon jol tudom, hogy nincs itt sem kolbaszbol a kerités, viszont ha becsülettel, és jol végzed a munkàdat, akkor itt megbecsülnek, és jol megfizetnek. Ennyi.

Démonmac1 2013.04.02. 13:00:35

Jó cikk tetszett.
Sok sikert odaát.
Minél több időt eltölt ez a blog az index főoldalon, annál több falhozragadt troll áramlik be :)

silent76 2013.04.02. 14:14:14

Switch Dütch ???
Meinst du schwitzerdütsch?
Süt az írából a magyar mentalitás.

Schöns Tägli noch!

Pici121 2013.04.02. 16:07:04

@igi1: Felmértem a terepet, csakhogy az ünnepi menetrend kicsit màs, mint a munkanapi menetrend. Ennyi a különbség, ha meg csak mocskolodni akarsz, kösz, nem kérünk belöle.

Csezso74 2013.04.02. 16:37:28

@01234567: Nem, nem írok ilyeneket, nagyon távol áll tőlem, hidd el. Őszintén sajnálom, hogy úgy alakult számodra, hogy hazajöttél, haza kellett jönnöd. A honvágy az egy szép dolog, nemes lélekre vall. Mindenesetre kívánom, hogy megtaláld a sikeredet akár itthon, akár külföldön!

30-06 2013.04.02. 21:42:55

Nem honvágyból jött haza hanem kalandvágyból. Hadd zúgjon az adrenalin.Lassan izgalmasabb lesz Magyarországon (meg) élni mint egy kalandtúra.
Ha életben maradtál, meg nem fagytál és még a számláidat is kifizetted akkor egy piszkos adócsaló lehetsz, feltéve, hogy súlyosabb bűn nem terhel.

vuvuvu2 2013.04.02. 22:12:59

@Pici121: SBB vagy nem SBB, a lényegen nem változtat semmit. elég jól rálátok arra a döntési mechanizmusra amely megmutatja hogy egy cég miért éppen annyit költhet bérekre amennyit. a költségkeretről beszélek (másnéven büdzséről). mondok egy példát. van egy cég ahol dolgozik 200 munkavállaló. nem mindegy,hogy az anyatulajdonos éves szinten 24 millió CHF-et ad bérre (csak bérre juttatások és bónusz nélkül) vagy 3 millió CHF-et. ahogy az sem mindegy hogy béremelésre a leánycég kap 3%-ot. vagy 0%-ot. vagy 10%-ot. ha vezető voltál, akkor tisztában kell lenned azzal mit jelent a 0 és a 3 és a 10 között a különbség amikor motiválni szeretnéd az embereidet. BTW: MO-n is eléggé jellemző hogy a cégek bérsávrendszert alkalmaznak, alapvetően nem ezen áll vagy bukik az elégedettség kérdése, inkább a béremelésre költhető keret az ami a problémákat okozza.

csavari 2013.04.03. 12:31:18

@kutya vacsorája:

Jegyzőkönyv
Felvétetett a Magyarországi Zsidók Szervezete Vidéki Osztályán, Budapest, VII. Síp u. 12. szám alatti helyiségében 1945. április 9-én. Jelen vannak: a Vidéki Osztály részéről Salzer Izidor.
Megjelent nálunk kisvárdai lakos és a következőket adja elő:
A kisvárdai deportáltakkal indultunk 1944. április havában Auschwitzba. A fogászokat azokat külön lágerba tették és 2 hét múlva elindítottak bennünket kb. Auschwitztól 150-200 km távolságú Porcellán és Zahnfabrikba. 135-en voltunk, francia hadifoglyokkal, az ellátás elég jó volt, orvosi felügyelet alatt álltunk, ha valaki beteg lett, azonnal kórházba szállították, ahol a legjobb ápolásban és kosztban részesült. Február vége felé mikor felszabadítottak bennünket az oroszok, azonnal útnak indultunk, utunkban találkoztunk sok hazatérő zsidóval.
Lágerban laktunk a francia hadifoglyokkal együtt, reggelire kaptunk feketét és a kenyéradag napi 60 dkg volt, ebédre leves vagy főzelék volt, ami nagyon jól volt elkészítve, vacsorára szintén valami leves. Húst egyetlen egyszer sem ettünk. A franciák kaptak csomagot a Nemzetközi Vöröskereszttől, amiből mi is kaptunk a franciáktól. Fekhelyünk egymás fölötti fából készült ágy volt, mindegyikünk kapott egy takarót, sokat szenvedtünk azonban a hidegtől. A gyárban, ahol lengyel zsidók voltak a felügyelők jó dolgunk volt, csak a lengyel zsidó felügyelők voltak nagyon rosszak és kegyetlenek, ütöttek, vertek bennünket, ha nem készítettük el időre a munkát. A németek jól bántak velünk. Haláleset egyetlen egy sem fordult elő, a franciák között volt flekktífusz járvány, akkor bennünket elkülönítettek tőlük.
Egy délután, amikor hazajöttünk a gyárból, egy autón érkezett egy magasrangú német tiszt és felszólítottak bennünket, hogy egy óra alatt menetkészen álljunk. Aztán jöttek teherautók tisztekkel és sürgősen felpakoltak a németek és mivelünk nem törődve elmentek, 2 napig felügyelet nélkül maradtunk, nem dolgoztunk, az élelmet a németek otthagyták úgyhogy remekül voltunk ellátva. Harmadnap délután 12-14 orosz katona jött be a gyárba, mi informáltuk őket, hogy a németek már elmentek és hogy mi deportált zsidók vagyunk. A franciákat mindjárt magukkal vitték, mi ottmaradtunk, estefelé aztán bejöttek az oroszok és mi élelemmel felszerelve útnak indultunk hazafelé gyalog. Beérkeztünk egy faluba, ami kb. 20 km-re volt a gyártól, ott már nagyon jó dolgunk volt, rengeteg szép ruhát hoztunk magunkkal. Az út nagyobb részét vonaton tettük meg, közben rengeteg deportált, főleg szabolcsi és cseh zsidókkal találkoztunk és ők mondták, hogy még nagyon sokan jönnek haza. Ezek csak fiatalok voltak és főleg nők.

Azaz egy üdítően becsületesnek tűnő zsidó vallomása gyakorlatilag ugyanazt erősíti meg, amit a revizionisták már régóta állítanak.

Pici121 2013.04.03. 15:59:02

@igazságos: Természetesen meghàlàltam, csak mivel ez részemre természetesnek tünik, azért nem hangsulyoztam ki iràsomban.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása