A mai történet arra példa, hogy cégen belül is micsoda különbségek lehetnek a magyarországi és a svájci kirendeltség között. Tibor Facebookon érkezett beszámolója az ügyintézés mikéntjére is rávilágít.

„Nemrégen, idén január 3.-án kezdtem új munkahelyemen. Nem titok, Magyarországon ugyanennél a multinál dolgoztam középvezetői pozícióban nevetséges bérekért, ami pont elég volt a megemelkedett devizahitelem, valamint a rezsiköltségeim befizetésére, hogy hónap végén már remegve vártam következő hónap 15.-ét, amikor is fizetést kaptam.

Két éve privát okokból döntöttem úgy, hogy elhagyom a hazámat, és külföldön keresem a boldogulásomat. Választásom az említett privát okokból Svájcra esett, ezért 2011-ben elkezdtem böngészni az itteni munkakereső portálokat.

Ha akad egy lehetőség, ne felejtsen el

Nyelvtudással nem volt probléma, hála istennek jó nyelvérzékem van, csak hát sok helyen előfeltétel a Switch Dütch (svájci német) nyelv ismerete. A sors úgy hozta, hogy 2011 év végén részt vehettem egy állásinterjún az SBB-nél.

Az állást végül is nem fogadtam el, mivel nem teljesen egyezett a kiírásban szereplő funkciókkal, és nem szerettem volna olyan állást betölteni, ami nem felel meg az elvárásaimnak.

Még abban az évben megkértem egy a németországi központban dolgozó kollégámat, hogy amennyiben tud lehetőséget a cégcsoporton belüli elhelyezkedésre Svájcban, ne felejtkezzen el rólam.

Mindez meghozta gyümölcsét, 2012 tavaszán (miután e-mailben elküldtem önéletrajzomat, motivációs levelemet, és korábbi munkáimról szóló bemutatót) fel is hívtak, hogy szeretnének meghívni egy bemutatkozó beszélgetésre, ahol a leendő főnökömnek, és a vezérigazgatónak kell bemutatkoznom.

Egy hétfői napra időzíttettük az elbeszélgetést, ahol megígérték, hogy pénteken minden esetben felhívnak. Itt ért az első meglepetés, hiszen voltak tapasztalataim Magyarországon a hozzáállással, ahol nekem kellett rátelefonálnom a cégre, hogy mi is van a jelentkezésemmel, majd visszahívtak, hogy felvettek...

A létszámstop következményei

Tehát azon a héten pénteken jött a telefon, hogy nagyon szimpatikus vagyok, szeretnének felvenni, DE (itt szokott érkezni a feketeleves) sajnos a vállalatnál globálisan létszámstop van (ezt én is tudtam, hiszen a magyar leányvállalatnál dolgoztam), ezért nehéz kiharcolni új ember felvételét (de nem lehetetlen). Nyáron újra hívnak.

Nyáron újból felhívtak, hogy várjak még türelemmel, mindenképpen fel szeretnének venni, de nem egyszerű a német vezetésen átverni a létszámbővítést. Eddigre annyira elegem lett a magyar viszonyokból, valamint a munkahelyemen uralkodó teljes lehangoltságból, hogy közös megegyezéssel felmondtam. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, amikor utolsó napomon kijöttem a munkahelyemről.

Szeptemberben kaptam meg a várva várt telefont, január 3.-án kezdhetek. Ekkor kezdtek el felgyorsulni az események, hiszen az első, amit el kellett intéznem, hogy legyen hol laknom, mivel bejelentett lakhely nélkül nem megy semmi. Sem tartózkodási engedélyt (Bewilligung), sem betegbiztosítást, sem bankszámlát nem lehet elintézni bejelentett lakhely nélkül.

Szerencsére egy ismerősöm megengedte, hogy amíg nem találok saját lakást, lakhatok nála. Természetesen nem vártam ingyen, meg is egyeztünk egy mindkettőnk számára korrekt árban. Első gond: pipa.

Következett a költözés mikéntje. Ezt egyszerűen megoldottuk, szüleim szerették volna látni, hova is megyek, így ők hoztak ki autóval. Ezután jött a legnehezebb, a búcsú a családtól...

Eljött a költözés napja, december 29. Hajnalban elindultunk, hiszen jó pár órás autóút állt előttünk megpakolt autóval. Amikor átléptük az osztrák határt, hátra sem néztem, az élet arra tanított, mindig előre kell tekinteni, így hát előre néztem, és vártam az új életemet.

Késni nem lehet

Január 3.-án reggel 9 órakor kellett jelentkeznem munkahelyemen. Itt ért az első „kellemetlenség", ugyanis ideiglenes lakhelyem elég messze található munkahelyemtől (1.5 óra vonattal egy irányba). Interneten ellenőriztem a vonat indulását előző nap.

Reggel késve érkeztem a pályaudvarra, hiszen még nem voltam teljesen tisztában a megteendő távolságokkal. Magyar fejjel gondolva, 2-3 perc késés úgyis belefér, hiszen a vonatok is késnek. Hát nem! Furcsa módon mindenki a német precizitásról beszél, de inkább lehetne svájciról, hiszen a buszok, és vonatok is óramű pontossággal közlekednek, a tájékoztatás is elsőrendű. Nincs mit tenni, telefon elő, e-mail írás, kések fél órát. Jön a válasz: semmi gond, előfordul.

A rendőrkaland

Eltelt az első két nap, többnyire bemutatkozással, a cég ismertetésével töltöttük a napokat. Minden kolléga kedves, és előzékeny volt, és azóta is az. Péntek este, mikor sétáltam haza a vonattól, egy civil ruhás rendőr megállított, megkérdezte mit is csinálok ott. Mondtam megyek haza. Kérte, igazoljam magam, megtettem az útlevelemmel, megkérdezte van-e pár percem, mert nemsokára jönnek kollégái, és ha nem gond várjuk meg őket, így hát megvártuk.

Itt kezdtem el egy kicsit aggódni a rendőri vegzálás miatt. Nem kellett volna. Megjött a járőrautó, kiszálltak belőle a járőrök. Elvették az útlevelem, feltettek pár kérdést, a központot megkérdezték, hogy van-e valami ellenem.

Amíg vártuk a visszajelzést, a hölgy megkérdezte, hol dolgozom, hogyhogy nincs még engedélyem. Elmagyaráztam neki, mivel most kezdtem, és a hivatal hétfőig zárva van, nem tudtam még intézkedni. Egy szívélyes viszontlátással el is búcsúztunk egymástól.

Ügyintézés

Rákövetkező kedden mentem el megigényelni az engedélyemet, mivel azon a napon voltak tovább nyitva. Munkahelyemen jeleztem a főnökömnek, akinek annyi volt a válasza, menjen csak, amit el kell intézni, azt el kell intézni. Ez a rugalmas hozzáállás is ismeretlen volt számomra, és felüdülésként ért.

Bementem a bevándorlási hivatalba, ahol természetesen megint a magyar hivatali gyakorlatot ismerve, felkészültem a mogorva, keresztkérdéseket feltevő, rugalmatlan, órákig tartó ügyintézésre.

Itt jött a következő meglepetés: 10 perc alatt végeztem a meglepően segítőkész, és kedves ügyintéző segítségével. Két héten belül ígérték az igazolvány megérkezését, ami meg is jött, csak az elvárásoktól eltérően nem B, hanem L igazolványt kaptam, ami nem 5, hanem csak 1 évre érvényes.

Nem értettem miért, ezért másnapra szabadságot kérve, bementem a központba megkérdezni, mi történt, hiszen határozatlan időre van munkaszerződésem. Az úriember az ablak mögött türelmesen, és érthetően elmagyarázta, hogy a második körben csatlakozott EU-s tagállamokkal szemben életbe léptettek egy korlátozást, így minden évben megvannak a határszámaik, hogy hány B típusú engedélyt adhatnak ki. Megkérdeztem, hogy rendben, de csak január van. Igen ám, de az új számok csak áprilisban érkeznek.

Lelombozva jöttem ki a hivatalból, de egy lehetőségem volt, mivel más tartományban kerestem lakást, hogy közel kerüljek a munkahelyemhez, ezért amint meglesz a lakásom, ott talán megigényelhetem a B-t.

A lakáskeresés nehézségei

Elkezdődött a lakáskeresés horrorisztikus folyamata. Itt teljesen másképp megy a folyamat, mint Magyarországon, hiszen a lakás tulajdonosával még csak nem is találkozol, így nem lehet szimpátiát kialakítani.

Ehelyett a házmester, vagy a tulajdonos képviselője mutatja be neked a lakást, ha tetszik, kitöltesz egy formanyomtatványt, és sok más emberrel egyetemben jelentkezel a lakásra, reménykedve, hogy téged választanak.

Ebben a tekintetben is szerencsém volt, hiszen az egyik lakás sürgősen, még a költözési időszak előtt volt kiadó. Igen, nem írtam el, itt évente 3 időszak van megadva a költözésre: április, július, és szeptember. Ezekben a hónapokban lehet költözni.

A jelenlegi bérlő már kiköltözött a lakásból, és mivel én szerettem volna mielőbb költözni, pont kapóra jött a dolog. Még azon a héten felhívták az ismerősömet, akinél laktam, és a főnökömet, ugyanis itt utána nyomoznak az embernek, hogy biztosan őszinte volt-e az adatainak megadásában. Itt az embernek csak egy lehetősége van, egy becsülete, ha azt eljátszotta, vége.

Tehát jött a megkönnyebbülés, megvan a lakás, március 1.-től költözhetek. Igen ám, de február 25.-én üzleti útra indultam 3 hétre, így nem tudtam semmit intézni. Gyorsan előtte el kellett intézni a kauciót, valamint a szerződés aláírását is.

Mindez megtörtént 23.-án szombaton, majd jött az üzleti út. Mire hazaértem, már a frissen kifestett lakásba mehettem, ahol egy levél várt a „városházáról", hogy tudomásukra jutott, március 1.-vel Rorbasba költöztem, legyek szíves a törvényben meghatározott rendelkezésemre álló 15 napon belül lejelentkezni.

Március 15.-e péntek volt, akárhogy is számoltam, 17.-e előtt nem tudtam lejelentkezni, de korábbi tapasztalataim alapján nem aggódtam, hiszen tudtam, hogy itt nem a büntetésre fáj a hatóságok foga, és rugalmasan kezelik ezeket a dolgokat.

Így 17.-én egy szabadnapot kivéve útra keltem, először előző lakhelyemen kellett kijelentkeznem, ami pár perc alatt meg is történt, majd irány néhány nagyáruház, hiszen természetesen a lakásba bútor is kell.

A bejelentkezés

Délután bementem bejelentkezni, ahol közöltem a hölggyel, miért nem tudtam eddig megtenni, a hölgy kedvesen mosolygott, közölte velem, semmi gond, elintézzük visszamenőlegesen. Kapva az alkalmon, rákérdeztem a B tartózkodási engedélyre, elmondtam, miért is kaptam csak L-et. Válasz: természetesen megpróbálhatjuk. Adott egy nyomtatványt, ezt kitöltve, a szükséges mellékletekkel hozzam be másnap.

Másnap munkahelyemen közöltem a HR-vezetővel az örvendetes hírt. Vállalkozott rá, hogy kitölti helyettem a nyomtatványt, majd amit nem tud, azt kitöltöm én. Ebéd után jött is, kész, csak a szüleim nevét kell beírnom. Megköszöntem, majd elindultam beadni a nyomtatványt.

Útközben vettem észre, hogy nem az új, hanem a régi lakhelyemet írta be a nyomtatványba. Mindegy, gondoltam, majd átjavítom a hivatalban. Ott egy ablak volt nyitva, egy nyugdíjas intézte ügyeit a feltűnően kedves, és türelmes hölggyel, én türelmesen várakoztam a háttérben.

Amikor ezt meglátta a másik kishölgy, azonnal kinyitotta a másik ablakot, és megkérdezte miben segíthet. Mondtam neki, milyen ügyben jöttem, és milyen hiba történt. Javítsam, vagy adnak másik nyomtatványt. Visszakérdezett: bejelentkezett már nálunk? Természetesen, tegnap. Akkor nem szükséges, én kijavíthatom maga helyett.

Amikor ezt meghallottam, azt hittem rosszul hallok. Micsoda? Helyettem megcsinálja? Ehhez aztán tényleg nem voltam hozzászokva. A hivatalokban uralkodó kedvesség, előzékenység, ami a hivatalokban van, előttem eddig teljesen ismeretlen fogalom volt.

Az értékelés

Ezen kívül a jelenlegi főnököm hozzáállása a dolgokhoz is teljesen meglepett. A vállalatnál évente van egy kérdőív, amit ki kell tölteni a munkavállalói elégedettséggel kapcsolatban. Otthon középvezetőként részt vettem ennek a kiértékelésében.

Amikor a fizetési részhez értünk (természetesen nagyon alacsony pontszámot ért el), egy legyintéssel elintézte, mindig mindenki elégedetlen a fizetésével. Ezzel léptünk is tovább a következő kérdésre.

Most ez a kérdés 56%-ot ért el, ami azt jelenti, az osztályon dolgozók 44%-a egyáltalán nincs megelégedve a fizetésével. Osztályvezető megjegyzése: jövő héten lesz stratégiai megbeszélés az osztályvezetőkkel és a vezérigazgatóval, ott megemlítem ezt a problémát.

Már ez a hozzáállás is, hogy nem söpörjük a szőnyeg alá a gondot, teljesen új volt a számomra, és még írhatnék rengeteg példát, hogy mi az, amit otthon el kellene sajátítani, magunkévá kellene tenni, hogy élhetőbb, és elviselhetőbb országban legyen Magyarország.

Meg kell állapítanom, fényévekre van Magyarország a nyugati világtól, és nem csak a fizetés ár/érték arányról beszélek, hanem az emberek hozzáállásáról. Mindez csak egy rövid (3 hónapos) itt tartózkodás eredménye. Biztos, hogy a jövőben lesznek még hasonló élményeim."