Adott egy ország, ahol a napi átlagkereset 1 dollár, nagy a szegénység, az emberek még sem panaszkodnak, ahol inkább lemondanak a kajáról is, de befizetik a tandíjat a gyermekük boldogulása érdekében. Szóval ma irány Kenya, ahonnan Tyimpike és Andris küldött beszámolót.

„Előző bejegyzésünk óta eltelt 5 hónap, tehát már több mint fél éve élünk itt, Kenyában. A legjobb hír számunkra, hogy szinte nem változott semmi, ugyanúgy szeretünk itt lenni, ugyanolyan jól érezzük magunkat, mint érkezésünkkor. Életünk legjobb döntésének tartjuk, hogy belevágtunk a nagy kalandba. Most már teljesen elmúlt a kezdeti „hurrá nyaralunk" érzés, átvette a helyét a színes hétköznapok.

Miért is szeretjük ennyire a jelenlegi életünket?

Első helyre természetesen a gyönyörű környezetünket tenném - beleértve az óceánt. Ez már megadja azt az alaphangulatot nekünk, amitől ha esetleg találkozunk esetleg egy kisebb-nagyobb problémával, akkor sem idegeskednünk, esetleg szomorkodunk.

Persze itt is vannak rosszabb napok, de ezek hamar elmúlnak, össze sem lehet ezeket hasonlítani az otthoni több hetes téli depresszióval. Nagyon nagy a szerencsénk, hogy leginkább jó és kedves emberek vesznek bennünket körül itt a szigeten. Ha éppen beugrik egy-egy kellemetlenebb nap, egyből jönnek és megkérdezik mi a gond, miben tudnának esetleg segíteni, hogy visszatérjen az eredeti, jó hangulatunk.

Itt érdemes lenne megállni egy pillanatra! Elgondolkodtató, hogy olyan emberek próbálnak bennünket jobb kedvre deríteni, akik negyed annyira sem szerencsések, mint mi. Biztosak vagyunk abban, hogy ha olyan lehetőségeink lennének, mint egy átlagos kenyai embernek, simán végigbőghetnénk napokat magunkat sajnálva.

Persze mondhatjuk, hogy ez nekik normális, hiszen ebben nőttek fel, ezt szokták meg, de ez sajnos nem fedi a valóságot. A kenyai emberek ugyanúgy emberből vannak, mint mi. Nekik is meg vannak a kis álmaik, terveik, csupán annyi a különbség, hogy számukra elérhetetlenebbek, mint számunkra.

Mindezek ellenére tapasztalataink alapján bátran kijelenthetjük, hogy az itt élő emberek boldogabbnak látszanak, mint egy átlagos magyar honfitársunk. Mi még sosem hallottunk a környezetünkben helyi embert panaszkodni a saját sorsáról. Na, ezt vajon hogyan csinálják?

Napi 1 dollár az átlagfizetés

Szóval, nagyon jól érezzük magunkat, de természetesen nem tudja elkerülni a figyelmünket a körülöttünk lévő nagy szegénység. Nem kell messze mennünk, hogy találkozzunk ezzel. A legközelebbi falu pár száz méterre található, így nap mint nap találkozhatunk a nincstelenséggel, szegény sorsú emberekkel.

Itt Kenyában az átlagfizetés napi 1 dollár, ami valljuk be, hogy nem sok mindenre elég itt sem. Kicsit jobb a fizetése annak, aki nálunk dolgozik. Cégünknél az alkalmazottaknak 8-12 ezer Shilling a keresetük, ez kb. 20-30 ezer forintnak felel meg. A borravalókkal együtt azért egy-egy jobb hónapban hazaviszik a dolgozóink a 40-50 ezer forintot, ami köztudottan a magyarországi közmunkás fizetése, de Kenyában nagyon jó pénznek számít.

Itt nem létezik az a fogalom, hogy nyugdíj az átlagember részére, csak az állami alkalmazottak kaphatnak ilyen kiváltságokat - az egyszerű családokban az idősebb szülőket a gyermekeik tartják el. Ezért általánosan elmondható, hogy a dolgozók szinte az összes fizetésüket hazaadják, így tud ételhez jutni a család, illetve így tudnak tovább tanulni a testvérek. Természetesen ugyanez igaz a munkanélküli családtagokra is, a hazaküldött pénzből nekik is jut némi apanázs.

Az iskola mindenek felett

Nagyon érdekes dolog, hogy a családok inkább lemondanak a kajáról is, de befizetik a tandíjat a gyermekük boldogulása érdekében, mivel tudják, hogy nagyon fontos az oktatás, bíznak abban, hogy gyermekeik sikeresebbek lesznek az életben a magasabb szintű iskola elvégzése után.

Ezekhez a körülményekhez viszonyulva viszont az állam nem is sarcolja meg annyira meg az embereket. Itt több sávos adózás van, egy átlagfizetésnek megközelítőleg az 5%-a megy az állam kasszájába. Az egészségügyi ellátásra sem vesznek el a fizetésből, ezért természetesen az sem ingyenes. Minden vizsgálatért, gyógyszerért fizetni kell, de ennek összege is alkalmazkodik a helyi fizetésekhez.

Amennyiben valaki kórházba kerül, ismét felszínre kerül a családi összetartás. A közkórházakban nincs mindenhol ellátás, van olyan kórház, ahol csupán egy ágyat kapnak a betegek, orvosi felügyelettel - a többi a család dolga. A rokonok viszik minden nap az ételt, ők gondoskodnak a rászorult teljes ellátásáról.

Nem olcsó hely

Nagyon nagy tévhit, hogy Kenya olcsó helynek számít. Sokan érkeznek hozzánk vendégek, akik kicsit csalódottak az itteni árak miatt. Alapvetően a helyben előállított élelmiszerek a helyi vásárlóerőnek elérhetőek, de az importcikkek követik a magyarországi árakat.

Igaz, az üzemanyag nagyon olcsó, (280-300 forint/liter) de az autózás szinte megfizethetetlen egy átlagos kenyai számára. Alapvetően a külföldről behozott autókra 100% vámot kell fizetni, ellenben köztudottan Kenya nem az autógyártásáról híres.

Az autók és autóalkatrészek árai meghaladják a háromszoros szorzót az európai árakhoz képest. Természetesen ennek az a hatása, hogy rengeteg szakadt, életveszélyes állapotban lévő autóval találkozhatunk az utakon.

Mindezek ellenére még mindig sokkal több autó van itt, mint amennyit elbírnának az utak és ennek folyományaként a nagyobb városokban minden nap hatalmas dugókkal találkozhatunk. Ilyen esetekben általánosan elmondható, hogy a kenyai KRESZ-t teljesen figyelmen kívül hagyva, az ügyesebb, erőszakosabb sofőr tud valamicskével gyorsabban haladni az araszolgató járművek között.

A kiszámíthatatlan vonatközlekedés

Nagyobb városok között van állandó repülőjárat, de ezt sem sokan tudják megfizetni. Egyetlen egy vonatjárat van Kenyában, ez Nairobi és Mombasa között közlekedik nap mint nap. Mivel megépítése óta nem sokat költöttek a karbantartásra, így az 500 kilométeres utat 10-12 óra alatt zötykölődi végig. Persze az érkezése teljesen kiszámíthatatlan.

Egyszer vendégeket vártunk, akik ezzel a vonattal érkeztek Nairobiból. Fel is hívtuk a mombasai vasút állomást, hogy mikorra menjünk értük az állomásra. Bugyuta kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy egészen pontosan reggel 8 és 14 óra között várható a szerelvény érkezése. Ennek ellenére a vonatozás egyéjszakás kalandnak nem rossz, sőt, kifejezetten élvezetes is lehet. Az utasok visszarepülve az időben szelhetik át Kenyát egy több mint 100 éve készült szerelvényen utazva.

A tuk-tuk és a matatu

Itt nem jellemző a menetrendszerinti tömegközlekedés a közutakon. Az utasok szállításáról úgynevezett tuk-tuk-ok és matatuk gondoskodnak. Gondolom, senkinek sem kell bemutatni a Távol-Keleten használatos tuk-tukokat, a matatu pedig egy egyszerű 9 személyes kisbusz, különböző giccses alkalmatosságokkal feldíszítve.

Ezekben persze köszönő viszonyban sincs az ülések és a buszban ülők száma. Nem ritka, hogy egy-egy ilyen kisbuszban 15-20 fő is utazik. A busz befogadó képessége sem okozhat különösebb problémát. Gyakori, hogy 3-4 fő az ajtóban kapaszkodva lóg a buszon, miközben az 60-80-nal száguld. A kiépített matatu megálló ismeretlen fogalom a helyiek körében. Egyszerűen megállnak az út szélén és előbb-utóbb jön is a matatu, amit már messziről meg lehet ismerni, mivel hangos dudaszóval jelzi a közeledését.

Mit esznek?

Az itteni emberek alapvető étele az ugali. Ez igazából kukoricadara, amit megfőznek jó keményre, mindenféle ízesítés nélkül. Ehhez szoktak különböző mártásokat csinálni, amiben megforgatják az ugalit. Esetenként babot is főznek mellé.

Ezt a kaját két dolog miatt eszik. Egyrészt mert szeretik, másrészt pedig tele van szénhidráttal és teljesen megtölti a hasukat, így sokáig nem lesznek éhesek. Hihetetlen, hogy több héten keresztül is kénytelenek ezt enni, mivel más élelmiszerre egyszerűen nincs pénzük. A tenger mellett élő emberek valamivel szerencsésebbek, mert nekik sűrűbben kerülhet protein az asztalunkra hal illetve polip formájában.

Szigorúan a dohányzás ellen

Bár egy doboz Marlboro cigaretta ára nem több mint 400 forint, kenyai emberek alapvetően nem dohányoznak. Egyrészt, mert a keresetükből nem nagyon futja rá, másrészt pedig mert a dohányzás közterületen tiltott tevékenység, amit igen szigorú pénzbírsággal büntetnek.

Egyes mendemondák szerint ez abból fakad, hogy volt egy miniszter Kenyában, aki a dohányzástól tüdőrákot kapott. Mivel nem szerette volna, hogy más is így járjon, ezért egyszerűen megtiltotta a füstölést. A saját autódban, otthonodban, egyes szórakozó helyeken, néhány hotelszobában cigizhetsz, de máshol nem.

A mombasai reptéren sem lehet dohányozni, csak az arra kijelölt üvegkalitkában. Ez nagyon kellemes, mert míg a szabadlevegőn, árnyékban 40 fok van, addig a napsütötte üvegkalitkában nem ritka az 50 fok körüli hőmérséklet sem. Optimistán gondolkodva persze örülhetnénk ennek, hiszen „tuinvan", hogy egy szaunában dohányozhatsz.

Vegyes érzelmekkel

Végezetül egy kicsit visszakanyarodva ránk és közvetlen környezetünkre. Mióta itt vagyunk, hatalmas változásokon ment keresztül a bázis, ahol élünk. Egyre több olyan fejlesztést sikerült megvalósítanunk, amelyek elősegítik vendégeink kényelmét, ezzel emelve a hely színvonalát.

Ez persze nekünk is nagyon jó, mivel egyre több vendég érkezik hozzánk, arról nem is beszélve, hogy valamelyest mi is komfortosabban éljük mindennapjainkat. Sajnos nyáron itt 2-3 hónapig gyakran esik az eső, ezért be fogjuk zárni a bázist. Így erre az időszakra mi is hazautazunk, otthon fogjuk kicsit népszerűsíteni a helyet.

Érzelmeink nagyon vegyesek. Nagyon várjuk már a pillanatot, hogy találkozzunk a családdal, barátokkal. Ellenben biztos nagyon fog hiányozni Kenya. Most akkor hol leszünk otthon?"

Tyimpike és Andris blogját itt olvashatjátok. Aki pedig élőben szeretne kérdezni tőlük, az készüljön, mert március 27-én este 2100 órától lesznek a Fogadó a Határon vendégei a Facebookon.