oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 17. 07:24,  Nincstelenül, de panasz nélkül 361 komment

2013. március 17. 07:24 Határátkelő

Nincstelenül, de panasz nélkül

Adott egy ország, ahol a napi átlagkereset 1 dollár, nagy a szegénység, az emberek még sem panaszkodnak, ahol inkább lemondanak a kajáról is, de befizetik a tandíjat a gyermekük boldogulása érdekében. Szóval ma irány Kenya, ahonnan Tyimpike és Andris küldött beszámolót.

ember autóban.jpg

„Előző bejegyzésünk óta eltelt 5 hónap, tehát már több mint fél éve élünk itt, Kenyában. A legjobb hír számunkra, hogy szinte nem változott semmi, ugyanúgy szeretünk itt lenni, ugyanolyan jól érezzük magunkat, mint érkezésünkkor. Életünk legjobb döntésének tartjuk, hogy belevágtunk a nagy kalandba. Most már teljesen elmúlt a kezdeti „hurrá nyaralunk" érzés, átvette a helyét a színes hétköznapok.

Miért is szeretjük ennyire a jelenlegi életünket?

Első helyre természetesen a gyönyörű környezetünket tenném - beleértve az óceánt. Ez már megadja azt az alaphangulatot nekünk, amitől ha esetleg találkozunk esetleg egy kisebb-nagyobb problémával, akkor sem idegeskednünk, esetleg szomorkodunk.

Persze itt is vannak rosszabb napok, de ezek hamar elmúlnak, össze sem lehet ezeket hasonlítani az otthoni több hetes téli depresszióval. Nagyon nagy a szerencsénk, hogy leginkább jó és kedves emberek vesznek bennünket körül itt a szigeten. Ha éppen beugrik egy-egy kellemetlenebb nap, egyből jönnek és megkérdezik mi a gond, miben tudnának esetleg segíteni, hogy visszatérjen az eredeti, jó hangulatunk.

naplemente ők.jpg

Itt érdemes lenne megállni egy pillanatra! Elgondolkodtató, hogy olyan emberek próbálnak bennünket jobb kedvre deríteni, akik negyed annyira sem szerencsések, mint mi. Biztosak vagyunk abban, hogy ha olyan lehetőségeink lennének, mint egy átlagos kenyai embernek, simán végigbőghetnénk napokat magunkat sajnálva.

Persze mondhatjuk, hogy ez nekik normális, hiszen ebben nőttek fel, ezt szokták meg, de ez sajnos nem fedi a valóságot. A kenyai emberek ugyanúgy emberből vannak, mint mi. Nekik is meg vannak a kis álmaik, terveik, csupán annyi a különbség, hogy számukra elérhetetlenebbek, mint számunkra.

Mindezek ellenére tapasztalataink alapján bátran kijelenthetjük, hogy az itt élő emberek boldogabbnak látszanak, mint egy átlagos magyar honfitársunk. Mi még sosem hallottunk a környezetünkben helyi embert panaszkodni a saját sorsáról. Na, ezt vajon hogyan csinálják?

Napi 1 dollár az átlagfizetés

Szóval, nagyon jól érezzük magunkat, de természetesen nem tudja elkerülni a figyelmünket a körülöttünk lévő nagy szegénység. Nem kell messze mennünk, hogy találkozzunk ezzel. A legközelebbi falu pár száz méterre található, így nap mint nap találkozhatunk a nincstelenséggel, szegény sorsú emberekkel.

Itt Kenyában az átlagfizetés napi 1 dollár, ami valljuk be, hogy nem sok mindenre elég itt sem. Kicsit jobb a fizetése annak, aki nálunk dolgozik. Cégünknél az alkalmazottaknak 8-12 ezer Shilling a keresetük, ez kb. 20-30 ezer forintnak felel meg. A borravalókkal együtt azért egy-egy jobb hónapban hazaviszik a dolgozóink a 40-50 ezer forintot, ami köztudottan a magyarországi közmunkás fizetése, de Kenyában nagyon jó pénznek számít.

festmény.jpg

Itt nem létezik az a fogalom, hogy nyugdíj az átlagember részére, csak az állami alkalmazottak kaphatnak ilyen kiváltságokat - az egyszerű családokban az idősebb szülőket a gyermekeik tartják el. Ezért általánosan elmondható, hogy a dolgozók szinte az összes fizetésüket hazaadják, így tud ételhez jutni a család, illetve így tudnak tovább tanulni a testvérek. Természetesen ugyanez igaz a munkanélküli családtagokra is, a hazaküldött pénzből nekik is jut némi apanázs.

Az iskola mindenek felett

Nagyon érdekes dolog, hogy a családok inkább lemondanak a kajáról is, de befizetik a tandíjat a gyermekük boldogulása érdekében, mivel tudják, hogy nagyon fontos az oktatás, bíznak abban, hogy gyermekeik sikeresebbek lesznek az életben a magasabb szintű iskola elvégzése után.

Ezekhez a körülményekhez viszonyulva viszont az állam nem is sarcolja meg annyira meg az embereket. Itt több sávos adózás van, egy átlagfizetésnek megközelítőleg az 5%-a megy az állam kasszájába. Az egészségügyi ellátásra sem vesznek el a fizetésből, ezért természetesen az sem ingyenes. Minden vizsgálatért, gyógyszerért fizetni kell, de ennek összege is alkalmazkodik a helyi fizetésekhez.

Amennyiben valaki kórházba kerül, ismét felszínre kerül a családi összetartás. A közkórházakban nincs mindenhol ellátás, van olyan kórház, ahol csupán egy ágyat kapnak a betegek, orvosi felügyelettel - a többi a család dolga. A rokonok viszik minden nap az ételt, ők gondoskodnak a rászorult teljes ellátásáról.

oroszlánok.jpg

Nem olcsó hely

Nagyon nagy tévhit, hogy Kenya olcsó helynek számít. Sokan érkeznek hozzánk vendégek, akik kicsit csalódottak az itteni árak miatt. Alapvetően a helyben előállított élelmiszerek a helyi vásárlóerőnek elérhetőek, de az importcikkek követik a magyarországi árakat.

Igaz, az üzemanyag nagyon olcsó, (280-300 forint/liter) de az autózás szinte megfizethetetlen egy átlagos kenyai számára. Alapvetően a külföldről behozott autókra 100% vámot kell fizetni, ellenben köztudottan Kenya nem az autógyártásáról híres.

Az autók és autóalkatrészek árai meghaladják a háromszoros szorzót az európai árakhoz képest. Természetesen ennek az a hatása, hogy rengeteg szakadt, életveszélyes állapotban lévő autóval találkozhatunk az utakon.

Mindezek ellenére még mindig sokkal több autó van itt, mint amennyit elbírnának az utak és ennek folyományaként a nagyobb városokban minden nap hatalmas dugókkal találkozhatunk. Ilyen esetekben általánosan elmondható, hogy a kenyai KRESZ-t teljesen figyelmen kívül hagyva, az ügyesebb, erőszakosabb sofőr tud valamicskével gyorsabban haladni az araszolgató járművek között.

A kiszámíthatatlan vonatközlekedés

Nagyobb városok között van állandó repülőjárat, de ezt sem sokan tudják megfizetni. Egyetlen egy vonatjárat van Kenyában, ez Nairobi és Mombasa között közlekedik nap mint nap. Mivel megépítése óta nem sokat költöttek a karbantartásra, így az 500 kilométeres utat 10-12 óra alatt zötykölődi végig. Persze az érkezése teljesen kiszámíthatatlan.

Egyszer vendégeket vártunk, akik ezzel a vonattal érkeztek Nairobiból. Fel is hívtuk a mombasai vasút állomást, hogy mikorra menjünk értük az állomásra. Bugyuta kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy egészen pontosan reggel 8 és 14 óra között várható a szerelvény érkezése. Ennek ellenére a vonatozás egyéjszakás kalandnak nem rossz, sőt, kifejezetten élvezetes is lehet. Az utasok visszarepülve az időben szelhetik át Kenyát egy több mint 100 éve készült szerelvényen utazva.

komp sor.jpg

A tuk-tuk és a matatu

Itt nem jellemző a menetrendszerinti tömegközlekedés a közutakon. Az utasok szállításáról úgynevezett tuk-tuk-ok és matatuk gondoskodnak. Gondolom, senkinek sem kell bemutatni a Távol-Keleten használatos tuk-tukokat, a matatu pedig egy egyszerű 9 személyes kisbusz, különböző giccses alkalmatosságokkal feldíszítve.

Ezekben persze köszönő viszonyban sincs az ülések és a buszban ülők száma. Nem ritka, hogy egy-egy ilyen kisbuszban 15-20 fő is utazik. A busz befogadó képessége sem okozhat különösebb problémát. Gyakori, hogy 3-4 fő az ajtóban kapaszkodva lóg a buszon, miközben az 60-80-nal száguld. A kiépített matatu megálló ismeretlen fogalom a helyiek körében. Egyszerűen megállnak az út szélén és előbb-utóbb jön is a matatu, amit már messziről meg lehet ismerni, mivel hangos dudaszóval jelzi a közeledését.

Mit esznek?

Az itteni emberek alapvető étele az ugali. Ez igazából kukoricadara, amit megfőznek jó keményre, mindenféle ízesítés nélkül. Ehhez szoktak különböző mártásokat csinálni, amiben megforgatják az ugalit. Esetenként babot is főznek mellé.

Ezt a kaját két dolog miatt eszik. Egyrészt mert szeretik, másrészt pedig tele van szénhidráttal és teljesen megtölti a hasukat, így sokáig nem lesznek éhesek. Hihetetlen, hogy több héten keresztül is kénytelenek ezt enni, mivel más élelmiszerre egyszerűen nincs pénzük. A tenger mellett élő emberek valamivel szerencsésebbek, mert nekik sűrűbben kerülhet protein az asztalunkra hal illetve polip formájában.

ház.jpg

Szigorúan a dohányzás ellen

Bár egy doboz Marlboro cigaretta ára nem több mint 400 forint, kenyai emberek alapvetően nem dohányoznak. Egyrészt, mert a keresetükből nem nagyon futja rá, másrészt pedig mert a dohányzás közterületen tiltott tevékenység, amit igen szigorú pénzbírsággal büntetnek.

Egyes mendemondák szerint ez abból fakad, hogy volt egy miniszter Kenyában, aki a dohányzástól tüdőrákot kapott. Mivel nem szerette volna, hogy más is így járjon, ezért egyszerűen megtiltotta a füstölést. A saját autódban, otthonodban, egyes szórakozó helyeken, néhány hotelszobában cigizhetsz, de máshol nem.

A mombasai reptéren sem lehet dohányozni, csak az arra kijelölt üvegkalitkában. Ez nagyon kellemes, mert míg a szabadlevegőn, árnyékban 40 fok van, addig a napsütötte üvegkalitkában nem ritka az 50 fok körüli hőmérséklet sem. Optimistán gondolkodva persze örülhetnénk ennek, hiszen „tuinvan", hogy egy szaunában dohányozhatsz.

panoráma_1.jpg

Vegyes érzelmekkel

Végezetül egy kicsit visszakanyarodva ránk és közvetlen környezetünkre. Mióta itt vagyunk, hatalmas változásokon ment keresztül a bázis, ahol élünk. Egyre több olyan fejlesztést sikerült megvalósítanunk, amelyek elősegítik vendégeink kényelmét, ezzel emelve a hely színvonalát.

Ez persze nekünk is nagyon jó, mivel egyre több vendég érkezik hozzánk, arról nem is beszélve, hogy valamelyest mi is komfortosabban éljük mindennapjainkat. Sajnos nyáron itt 2-3 hónapig gyakran esik az eső, ezért be fogjuk zárni a bázist. Így erre az időszakra mi is hazautazunk, otthon fogjuk kicsit népszerűsíteni a helyet.

Érzelmeink nagyon vegyesek. Nagyon várjuk már a pillanatot, hogy találkozzunk a családdal, barátokkal. Ellenben biztos nagyon fog hiányozni Kenya. Most akkor hol leszünk otthon?"

medencébe ugranak végére.jpg

Tyimpike és Andris blogját itt olvashatjátok. Aki pedig élőben szeretne kérdezni tőlük, az készüljön, mert március 27-én este 2100 órától lesznek a Fogadó a Határon vendégei a Facebookon.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Kenya

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr435138956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.03.17. 19:27:09

Míg Magyarorszàgon éltünk imádtam a Milkát (a Bocit nem szerettem). A svédeknél nincs Milka, csak Marabou (kb. ugyan az). Most akkor dőljek a kardomba?

Túrórudi tényleg közèpszerű... semmi extra, ahogy hagyma is mondja: csokis túró.

A joint után nekem a mogyorós csoki csúszik, de nagyon :D

DieNanny CH 2013.03.17. 19:27:52

@spangola:
Próbáld ki a polentát, hogy miután tejbegríz-szerűre megfőzed, teszel bele pirospaprikát, meg apróra kockázott csemegeuborkát - sokat! - meg teszel bele néhány kedvenc fűszert, jól összekevered, és lapos tepsibe simítod kb másfél cm vastagon. 180 fokon csak addig sütöd, hogy egy vékony ropogós kéreg legyen a tetején. Isteni! Ausztriában ettem először. Ez aztán mindenhez illő köret.

spangola 2013.03.17. 19:30:27

@mommmmo:

Hát, mert nem védekeztek. Nem értem, a nők miért nem védekeznek. Óvszer alap. Főleg Kenyában.

Akárhogy elragadhat a szenvedély, a betegségtől csak az óvszer véd meg jelenleg.

A gyerek után meg minden rosszabb lett.

Szerintem ha nem lett volna szerelem, nem tartott volna eddig, főleg a nő részéről.

Mrs. Clayton 2013.03.17. 19:30:31

@DieNanny: neeeeeeeeee, ez gusztustalan :-D

spangola 2013.03.17. 19:32:57

@DieNanny:

Oké, kipróbálom, mindenféle recept jöhet, imádok főzni és enni.

mommmmo 2013.03.17. 19:34:21

@Jess G: nekem is volt hasonlo tok remenytelen kapcsolatom, na nem ennyire szelsoseges.. rolam is azt hitte mindenki hogy mennyire meg vagyok orulve a szerelemtol, de szerintem csak a szex volt.

Tenyleg. mert ahogy vege lett tojtam ra, abszolut nem viselt meg, Mert valojaban a semmi volt meg a szexualis vonzalom. Szerintem tuti, hogy ez a csaj is igy erezhette valahogy utanna.

Mrs. Clayton 2013.03.17. 19:34:49

@spangola: az eredeti Pick gyakorlatilag egy tipikus olasz nem füstölt kolbász, úgy emlékszem a család onnét is hozta a receptet, ha kipróbálsz pár olasz/spanyol terméket, mondjuk ne a Tesco selectiont feltétlen, akkor érezni fogod a különbséget
nekünk is mindig akad rokon, aki küld kolbászt, nehogy éhen haljunk, de sajnos megy a kukába mert kóstolás után mindig ehetetlen

spangola 2013.03.17. 19:38:30

@mommmmo:

A szenvedély és a szerelem közt nagyon elmosódott a határ.

Nálam mondjuk csak ahol szenvedély van, ott jön a szerelem.

mommmmo 2013.03.17. 19:38:41

@spangola: hat igen, az meglepo volt, hogy a gyerek mar volt vagy 4 eves legalabb amikor lelepett. szoval ez legalabb 5 ev...

Lehet, hogy felt, hogy nem tudja a gyereket elvinni, vagy ki tudja..

Muscari 2013.03.17. 19:38:51

@spangola:Spangola! Az otodok resz hianyzik! Sehol nem talalom, remelem, anelkul is ertem majd

Mrs. Clayton 2013.03.17. 19:40:23

@mommmmo: hát tuti, én régen láttam a filmet, de amikor a pasi mindenkinek mindent hitelbe adott, sztem én ott fojtottam volna meg az ürgét
az egy másik kérdés, h vmi oknál fogva nem tudom elképzelni h ilyen társadalmi különbségek ellenére föladjam az életem egy pasiért, én annál sokkal racionálisabb vagyok
lehet nem véletlen h a férjemen kívül minden pasim állította h én nem is tudok szeretni

spangola 2013.03.17. 19:41:04

@Jess G:

Én is eszem rendszeresen olasz sonkákat, lehet itthon kapni, vákuumban van kb. 5-6 halványvékony szelet, 600 Ft-tól indul, mind érlelt sonka, isteni az ízük. Egyenként be vannak fóliázva a vákuumon belül is.

Ruccola, olivaolaj, citrom, parmezánsajt és olasz sonka, szinte minden nap eszem.

Mrs. Clayton 2013.03.17. 19:46:58

@spangola: ok, de az olasz sonka az szárított a magyar meg füstölt, szóval két különböző elkészítési mód, persze egy füstölt kolbász is lehetne kiváló, ha kiinaznák a húst, ha nem csak mócsing kerülne bele, ha nem lenne szarrá füstölve, ha ehető pirospaprika lenne benne, ruccoláról ne is beszéljünk, a kedvéért vegán is lennék akár

spangola 2013.03.17. 19:47:12

@Muscari:

Nem hiányzik, ott van, kicsit jobbra a többi rész között. Csak nincs alatta angol felirat:

www.youtube.com/watch?v=ic-NYHE74EI&feature=endscreen&NR=1

spangola 2013.03.17. 19:48:37

@Jess G:

Igen, ez az itthon vásárolt olasz sonka, többféle is van egyébként, ugyanolyan, mint amit Olaszban ettem. Isteni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.17. 19:54:27

@spangola: nekem is izletta gyulai szaraz olyan cimkevel a kozepen
a papai csipos
a teli szalamit meg imadtuk, olyan rudbol szeleteltek hajszalvekonyra
de amit most jon, ez a folias loszar, amit anyam kuld
ez fos
lehet otthon van jobb

spangola 2013.03.17. 19:55:28

@Jess G:

Én a ruccolába szerelmes vagyok. Érdekes, hogy önmagában nem jó, de kap egy kis olivaolajat, parmezánt és átalakul valami csodává.

babo81 2013.03.17. 19:57:48

@hagyma: anyud nem jó helyen vàsáról! ;-)

spangola 2013.03.17. 19:59:47

@hagyma:

Én nagy Pápai fan vagyok, imádom a termékeiket. Amúgy mind gluténmentes, kivéve kettőt.

A Pápai tepertőkrém a kevencem, itthon 4 féle változat van, a vöröshagymás a legjobb, sokszor kenyér nélkül, késsel vagy kézzel eszem önmagában, annyira finom. Tiszta házias ízek, kis darabokban benne lehet érezni az apró tepertőket.

Mondjuk én imádom a zsírokat, olajokat, rendszeresen eszem magukban, annyira kívánom, de keveset, nehogy kicsináljam a hasnyálmirigyem.

Néha belehörtyintek az olivaolajba vagy a lenmagolajba, meg van itthon Szatmári sült zsírunk, azt is szoktam magában enni, annyira finom, mintha házi lenne.

babo81 2013.03.17. 19:59:57

@Jess G: mondom,nem kicsit nagyképű vagy! :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.17. 20:03:01

@babo81: nem kizart
sajnos csak foliasokat tud kuldeni, de hat az van rairva teliszalami
meg kaiser kolbasz
szarok
jelzem mikor jott es becsempeszett 2 par gyulait az is szar volt
de....
nincs kizarva en valtoztam meg
nekem mas volt az izvilag mikor ettuk a vajas teliszalamis kenyeret
vagy karikaztam a gyulait
ah
nekem soha senki nem fogja megmondani hogy 30 eve nem volt jobb a gyulai
bazmeg a nemetek verekedtek erte, meg a csehszlovakok, mosmeg becsodoltek

mommmmo 2013.03.17. 20:04:03

@spangola: Persze, ehhez elobb definialni kellene mi a szerelem. Nagyon sok fele van.
Erdekessegkent, amikor volt ez a bizonyos remenytelen pasim, es mar abszolut nem erdekelt... es mar szakitottunk is, csak osszefutottunk..
es akkor kozolte, hogy levagatja azt a szexi gondor hajat, ugy kiakadtam.. es le is hordtam, hogy micsoda otlet ez, meg mielott vegiggondoltam, hogy most ennek van-e valami ertelme.

Na szoval vannak fura dolgok.
A jelenlegi paromban viszont a eszet es az artatlan jo lelket ertekelem a haja helyett.. persze mondhatjuk, hogy ez mind a ketto szerelem.

Mrs. Clayton 2013.03.17. 20:04:52

@babo81: sztem meg igényes és nem veszek szart a pénzemen, ha van olyan magyar termék, ami jó, megveszem, van pár ilyen, de jellemzően nem lelhető fel akárhol, ismerni kell a Józsit a hentest és így tovább

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.17. 20:10:12

ja es a debreceni
egyszeruen nem ertem
meg otthon eltem es egyik naprol a masikra lett egy szar
sok mindent nem ertek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.17. 20:13:16

es a fo vicc amire emlekszem, nem a nyugatrol bejott tremekek voltak jobbak
a magyarok mentek le a szar igenytelen nyugatiba
vartuk a csodat es megkaptuk a tescot

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 20:14:56

@mommmmo: szerelem ...de szépen megmagyarazzatok Ti csajok... érdekegyeztetes... ennyi ... ha nem vagytok mar tizenevesek... jo huszon eleje...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 20:20:37

@hagyma: utalom a spenotot. Meg a repat is.
Ellenben a so tenyleg jol jott tegnap, be is baszott volna, ha autozni kell ilyen idoben valahova a 'csaba, a tuzhelyen levettem 1-esre, leugrottunk, ennyi! jol is nezett volna ki, sotlan rizs!

spangola 2013.03.17. 20:21:32

@mommmmo:

Persze, én is többször voltam már szerelmes, de AZ ELSŐ SZERELEM az mindig más, mint a többi, az úgy elkülönül a többi nagy szerelemtől.

Aztán jön a többi szerelem, és mind valahogy más. Sosem ugyanaz, csak hasonló.

Meg van a szenvedély, ott nagyon észnél kell lenni, mert az nagyon tud rombolni is. És hogy mikor megy át szerelembe? Ehhez nagyon figyelnem kell magam, olyan vékony és észrevétlen a határ.

Engem nem érdekel, kinek mi a foglalkozása, mi van a bankszámláján, honnan jött, merre tart, sőt, a külső sem érdekel, ha nem tud bennem szenvedélyt ébreszteni, abból nekem csak max.fellángolás lesz, szerelem nem.

És érdekes, mert bennem nem a másik teste, külseje ébreszt szenvedélyt, hanem a gondolkodása és a kimondott szavai, illetve az, ahogy mondja. A legfontosabb, ahogy mondja.
Tehát ő maga, és nem a teste kezd el vonzani. Legalábbis kezdetben.

spangola 2013.03.17. 20:22:32

@montroyal: Középkorú vagyok. Milyen huszon eleje?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 20:25:13

Hozzatennem, nem rajongoka csokiert. Viszont most amit hoztam tibi etcsokikat, kajszis-kekszes, kortes! Komolyan, exportaljak ide!

spangola 2013.03.17. 20:26:12

@tildy:):

Én csak Tibi étcsokit eszem, az egészmogyorós isteni és gluténmentes.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 20:26:34

@spangola: "AZ ELSŐ SZERELEM az mindig más, mint a többi, az úgy elkülönül a többi nagy szerelemtől."
Jahm , emlekszem az elso szerelemre, 6 eves korombol!
Ha a pubertaskori elso szerelmet vesszuk, az meg sosem volt igazan az.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 20:27:51

@spangola: nem csodalom, fuggove tesz:D Mondjuk mogyoros csokit nem eszek, nem szeretem a mogyorot.

mommmmo 2013.03.17. 20:28:01

@spangola: Jah, hat en is ugy gondoltam, hogy intelligencia, meg miminden, de aztan kiderult, megis a haja volt.. vagy mittudom en, mert amugy bun ronda volt a pasi, szoval nem valami szexisten kulseje volt, meg lelkileg sem voltunk kozel egymashoz, de valahogy megis volt benne valami, amirol vegigfutott a hatamon a hideg... de tuti, hogy nem az esze.
Na abbol indultunk ki, ez a csaj is igy lehetett a maszajjal, aztan filozhatunk azon ez szerelem-e vagy puszta szexualis vonzalom.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 20:28:21

@spangola: ok es meg mindig hiszel a tunder mesekben meg a szerelemben (jol van semmi baj csak kotoszkodok)

babo81 2013.03.17. 20:29:15

@Jess G@Jess G: igazad van,sok a szar,de te az előbb egységesen a magyar termékeket fikáztad,konkrétan az "összes tejfölt". Mi a bajod vele? Lehet utálni,de attól még nem szar! Én kiütést kapok a céklától de attól még nem mondom,hogy gáz a cucc!Ahol te élsz ott minden tejtermék,hús tök frankó?! Igényes vagy inkább sznob vagy? Nem mindegy!

mommmmo 2013.03.17. 20:29:37

@mommmmo: Vagy szenvedely, ahogy mondod, na az a 3. kategoria, es talan a legpontosabb meghatarozas.

mommmmo 2013.03.17. 20:31:35

@montroyal: neked olyan kiabrandult szovegeid vannak a nokrol Montroyal.. tuti, hogy csak realista vagy, vagy csak nem dolgoztad fel azt a pocsek valast?

babo81 2013.03.17. 20:32:30

@hagyma: Kaiser védőgázas csomagolásban...ne mááár! :-)

Mrs. Clayton 2013.03.17. 20:36:54

@babo81: sztem az h vmit nem szeretek v vmi rossz az két külön dolog, nem szeretem a polentát, de ettől még meg tudom különböztetni, h melyik ehető és melyik nem, ha pedig vhol egy adott termék 99%-a szar, akkor azt kell mondjam, h nem lehet jót venni, és ez 99%-ban igaz lesz
és egyáltalán nem m1 h vki igényes v sznob, az én értelmezésemben a sznob akkor is iPhont vesz, ha azt se tudja mire jó v mit tud és mennyiért egy Samsung, na én nem ilyen vagyok

spangola 2013.03.17. 20:37:31

@tildy:):

Nem úgy az első, hanem AZ ELSŐ.
Én 16 és fél éves voltam. Nagyon szerelmes voltam.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.17. 20:37:45

@hagyma: idejét nem tudom, mikor vettem utoljára.

spangola 2013.03.17. 20:40:58

@mommmmo:

"Jah, hat en is ugy gondoltam, hogy intelligencia, meg miminden, de aztan kiderult, megis a haja volt.."

:DDDD Ne röhögtess már, tele van a hasam, most ettem a sonkának a zsíros részét, kipukkanok.

Én nem az intelligenciáról beszéltem amúgy, a gondolkodáson olyan egyszerű dolgokat értek, hogy mondjuk mit mond arról, hogy hogyan viselkedne, ha beszólnának neki a határátkelőn, vagy hogyan gondolkodik arról, hogy mit tenne, ha nekem beszólnának és meg akarnának verni a villamoson, tehát ilyen hétköznapi dolgokról van szó csupán.

spangola 2013.03.17. 20:42:22

@mommmmo:

Miért elvált? Ja, akkor nem is reagálok neki, várjuk meg, míg begyógyul neki.

spangola 2013.03.17. 20:46:59

@spangola:

Egyébként én nem sokszor voltam szerelmes, és nem is esem könnyen szerelembe, és ha igen, akkor sem mondom ki sokáig a másiknak. Csak ha 1000%-ban biztos vagyok az ő és az én érzéseimben is.

Akárhányszor szerelmes voltam, így utólag visszanézve, az mind szerelem volt, és ezt már akkor is tudtam pontosan.

De vannak nők, akik azt hiszik szerelmesek, és állandóan azok,
mert összekeverik a sima "odáig vagyok érte" fellángolást a szerelemmel. Náluk nyilván gyakrabban fordul elő, hogy a múltból visszatekintve azt mondják, ez nem is volt szerelem.

Nálam ilyen nincs, amit akkor szerelemnek tartottam, az az is volt.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 20:49:16

@mommmmo: az en koromba realistanak kell lenni a szerelmes maszlagot meg egyek masok .. tuti nem dolgoztam fel az utolso valast de meg a mostani hazassagomat sem hogy miert volt ra szuksegem... a jo szivem megint..

spangola 2013.03.17. 20:51:57

@montroyal: @mommmmo:

"tuti nem dolgoztam fel az utolso valast de meg a mostani hazassagomat sem hogy miert volt ra szuksegem... a jo szivem megint.."

Mi van?!!! Te jó ég!
Hú, de jó, hogy nem én vagyok a feleséged. Ez olyan kiábrándító.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 20:52:47

@Jess G: a pgiladelphia csokisban kicsit kesobb volt , mint odahaza a mesesajt.

JessG : itt istenitik pl.a chorizot, multkoraban mar azt hittem en vagyoka hulye, hogy nem jon be. szerencsere van itt a hataratkelon megvalaki, aki osztja a velemenyem.

Ha mar kolbasz, nagyon jo kolbikat lehet otthon is kapni, persze inkabb a kilonkenti 1700-2000 forintos ar felett, ha boltban veszed.

spangola 2013.03.17. 20:55:57

@tildy:):

Húsáruban csak a prémiumterméket érdemes megvenni, abban nincs csalódás, és húsból van.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 20:58:15

@spangola: sosem volt igazi fellangolas, az tudom milyen. Inkabb csak ugy egyutt voltunk. Hogy 3 evig? Na bumm 16 eves voltam, nem kellettem senki masnak, vegre valaki foglalkozott velem.

Azota mar leszoktam errol, ugyhogy ha valaki kerdi az elso igazi szerelmet, az valojaban a masodik volt. 10 evig tartott, nem volt egyszeru kiheverni.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.17. 21:06:35

@tanato: "Mondjuk egy analfabéta fiú és egy egyetemet végzett lány kapcsolatának én sem adnék sok jövőt még ha azonos a bőrszínük is. "

hat, en sem:) most gondolj bele abba a kultursokkba, amit ez a svajci no atelhetett, amikor a maga kis rendezett vilagabol belecsoppent eg maszaj kunyhoba...Meg ha eleinte lobogott is a szerelem, egy ido utan egyszeruen nem tudtak athidalni azokat az ellenteteket, amelyek az annyira kulonbozo tradiciokbol, kulturabol szarmaznak,es annyira tavol allnak egymastol, hogy esszel fel sem foghatok (pl. a kislanyok korulmetelese)

2013.03.17. 21:10:18

@spangola: hogyan jottel ra, hogy gluten erzekeny vagy es mikor?

Mrs. Clayton 2013.03.17. 21:10:35

@tildy:): nekem m1 ki mit szeret, de tapasztalatom szt otthon nem lehet boltban 2000 Ft/kg fölött sem jó kolbászt venni, tudok egy hentest ahol jó cucc van, de ő abszolút nem érhető el mindenkinek, mert nem kapható sehol a terméke csak nála, tejföllel szinte ugyanez a helyzet meg a kenyérrel is és sorolhatnám, de majd alakul

2013.03.17. 21:14:18

@Jess G: pekarurol... erdekes, de eletem legjobb pekarujait Nemetorszagban (Munchen kornyeke) ettem. Meg is voltam lepodve, nem tudtam, hogy ennyire jo a kenyer, pekaru sutemeny arrafele. Azota persze mindenki mondja, hogy a bajor pekseg! Szerintem meg a francia pekarukat is veri a muncheni.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 21:21:15

@spangola: nekem viszont nem kiabrandito mert nem is volt beabrandito es hu de jo hogy nem te vagy a felesegem ,de hu de jobb lenne ha senki...egyebkent nem ismeritek a tortenetet es hosszu is lenne de teny hogy segitettem egy kivandorlo csajon aki ram akaszkodott en se bantam de kezdem hogy minek komplikalom a nyugodt eletemet...( ja o szerelmes belem)

Mrs. Clayton 2013.03.17. 21:24:01

@charlieharper: az a gond, h Európában nagyon sok helyen lehet nagyon jót enni, míg Mo-n a minőség gyerekcipőben jár, még csak most kezdenek ráérezni, h milyen is az, aztán emiatt egyesek felháborodnak, mert vki azt mondja, h amit lehet kapni az szar
eddig én sokfelé voltam a világban, de Fro kimaradt, a kaja miatt viszont egy hosszabb kirándulást tervezek
hol ettél Münchenben és mit?

blackhairlady 2013.03.17. 21:29:56

@tildy:): en emlitettem egyszer hogy utalom a chorizot.

spangola 2013.03.17. 21:33:24

@charlieharper:

Hú, hosszú. Már leírtam itt, mert kérdezték.

Egész pici koromtól fájt a hasam, de mindig félrediagnosztizáltak. Sovány test, nagy kitüremkedő has. Mint egy etióp.
20 évesen én mondtam a háziorvosnak, hogy szerintem az vagyok, küldjön vizsgálatra, válasz: Nem.

A lelki állapotom is nagyban befolyásolta a súlyom, volt, hogy hónapokig ment a hasam minden nap, volt, hogy 17 évesen 39 kg voltam farmerben, bakancsban, a nékül szerintem kb. 36 kg lehettem.

Aztán 10 évig próbálkoztam különböző orvosoknál, végül Budapesten a gasztroenteorológián kifogtam egy jó orvost, újabb béltükrözés, ezúttal nem alulról (azt nem engedtem, mert már volt, és majdnem elájultam), gyomortükrözés, mintavétel a patkóbélből, vérvizsgálat. Ekkoriban meg meg voltam hízva, gyakorlatilag nem volt anyagcserém, csak pisi, 57 kg voltam.
Budapesten rögtön megkaptam a diagnózist végre.

Így mutatták ki. Életvégig tartó szigorú diéta, ez nem olyan, mint a cukorbetegség, semmi glutén nem jöhet be, sem esküvőn, sem karácsonykor.Egy falat sem.

Glutén: búza, rozs, árpa, Magyarországon a zab is, mert keresztszennyezett lesz a betakarítás, feldolgozás során érintkezik a búzával, rozzsal, árpával.

Plusz van laktóz (tejcukor) intoleranciám és szójaallergiám.

Mind a három mindenben benne van.
De a gluténnal kell nagyon és elsősorban vigyázni.

A glutén adalékanyag, van vaniliáscukorban, kenőmájasban, összes felvágott, virsli, minden, Delikát, csokik, sütőpor, fűszerek, mindenben. Hüvelyeseknél, rizsnél, kókuszreszeléknél stb. is figyelni kell, hogy rá van-e írva, hogy glutént tartalmazó élelmiszereket feldolgozó üzemben csomagolva, mert akkor már nem ehetem meg.

Az élelmezésem nagyon drága:
20 dkg kenyér: 1200 Ft, ami finom is, ami rossz, az 40 dkg és 800 Ft. Zsömle, zsemlemorzsa, sütemények nekünk mind nagyon drága.
Itthon próbálok sok mindent magam megcsinálni. Sütöttem már zsömlét is. A baj, hogy a gluén az, ami miatt megkel a kenyértészta, az teszi puhává, levegőssé. A mi termékeink kemények, nincs bennük levegő, nem kel meg. Nem lehet gyúrni, nem áll össze a tészta.

Budapesten van a TAC (Táplálékallergia Centrum) és még van kb. 3-4 bolt, ahol tudunk vásárolni. Illetve a SOTE kiad minden évben egy füzetet, ahol olyan gyártók termékei vannak felsorolva, akik garantálják bizonyítvánnyal, hogy ők gluténmentes termékeket készítenek.

Amit egy boltban meg tudok venni, az a tőkehús és a zöldségek, és gyümölcsök.

Egyéb problémák, ha eszed a glutént:
bélrák, meddőség, nőgyógyászati daganatok, pszichológiai problémák, hasmenés vagy székrekedés, soványság vagy elhízás, hasfájás, és ki tudja még.
Na, nekem majdnem mind volt.

DieNanny CH 2013.03.17. 21:34:58

@spangola:
Már régen elvált, most már újranősült!
(Remélem, nem keverem...)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.17. 21:35:14

@spangola:

Nekem már akkoriban is az írás volt a mániám. Így minden szerelmemnek folyton leveleket írtam. Az első alkalom 6 éves koromban volt. Aztán a lány jól megvert a levél miatt.

Muscari 2013.03.17. 21:35:42

@montroyal: Mar regota figyelem a kommentjeidet, es meg kell allapitanom, hogy rendkivul cinikus vagy. Eddig visszafogtam magam, de most nem birom mar. Spangolanak van igaza, mi a fenenek vetted ezt a csajt is el? Maskor meg arra panaszkodtal, hogy kihasznaltak, nevelted mas gyerekeit, aztan kiderult, hogy egesz eletedben hajkurasztad a noket. Te irtad, egy-ket hettel ezelott! Szoval ki is a hunyo? Ne hogy mar sajnaltasd magad, mert amit csinalsz, igen is kiabrandito.

spangola 2013.03.17. 21:36:30

@montroyal:

"nekem viszont nem kiabrandito mert nem is volt beabrandito es hu de jo hogy nem te vagy a felesegem ,de hu de jobb lenne ha senki..."

persze, nem ismerjük a sztorit, és nem is ítélkezem, de az biztos, hogy ezt valahol elrontottad, és ez annyira kiábrándító.
Nekünk összejött a szerelem, gondolom mommmo is szerelemből házasodott, te meg ironizálsz rajtunk, aki bevallja, hogy nem szerelemből házasodott, ráadásul még az előző feleségét szereti.

Ha te lennél a férjem, meg most jól megvernélek azzal a kuncsikával vagy mivel, amit Niki Laura írt.

spangola 2013.03.17. 21:39:11

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"
Nekem már akkoriban is az írás volt a mániám. Így minden szerelmemnek folyton leveleket írtam. Az első alkalom 6 éves koromban volt. Aztán a lány jól megvert a levél miatt."

:) Jaj, te szegény!

spangola 2013.03.17. 21:41:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Kekszet viszonylag könnyű csinálni, nem kell keleszteni, veszel mandulát vagy kesudiót, diót, darálod, ízesíted, ennyi.

Ha nem sütöd meg, ezek az élőételek.
Az élőételekkel a diétám elején találkoztam, sok jó recept van, csak drága ugye. De finom, egészséges.

2013.03.17. 21:49:09

@Jess G: hat mar nem tudom, hogy hol, csak sima metro megallos es utcai pekarusoknal. Egyebkent Munchen kornyeken meg nem ettem rosszat.
Imadok zabalni, ugyhogy Franciao nekem a Nirvana, de persze sok mas kajat szeretek; indiai, malaj, thai, libanoni. Igy ebben a sorrendben :)

2013.03.17. 21:51:50

@spangola: akkor jo, hogy megtalaltak es tudod, hogy mit lehet enni/inni. Nem tudtam, hogy ilyen sok mindent okozhat.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 21:55:58

@Muscari: @spangola: igen sajat magam komplikalom az eletemet de azt mar elkonyveltem vegul egyedul fogok maradni es ezzel megbekultem .. igen mindig hajkuraztam a noket.. a mostani felesegem is igy ismert meg es megigertem neki nem fogok megvaltozni..(rohely de benne van a hazassagi szerzodesunkbe ) es most megis meg akar valtoztatni . na ne haborogjatok van ilyen es nem is kell sajnalni engem...

spangola 2013.03.17. 21:58:38

@montroyal:

Nyugi, nem sajnálunk le egyáltalán. Van ilyen férfitípus, és ennyi.
És konkrétan mi van a házassági szerződésetekben?
Az, hogy ha megcsalod, és elválik, attól még nem kap több pénzt, vagy mi?

Amúgy hány éves vagy kb.? 40?

zopilote 2013.03.17. 22:12:01

@tildy:):
a spanyol chorizo nekem se jott be, a mexikoit szeretem, de csak reggelire, es ott nincs belbe toltve, csak a kolbasz kevereket sutik meg, es tacoban is finom. Minden fustolt dolgot imadok (leginkabb a lazacot) es a sonkat, amit kenyer nelkul is tudok enni. Itt a magyar modra keszult kolbaszok sokkal finomabbak, mint otthon. Az olasz prosciutto nagy kedvencem, de nem szeletelve, hanem ujjnyi vastagon. Gyakran " meat ends "- kent veszem, ugy sokkal olcsobb. Egy poundos darab 5-6 dollar csak. Szeletelve tobb, mint 20 $/kg. Regebben, mikor jottem vissza, hoztam csigatesztat, cernameteltet, de szetosztogattam. A kalocsai pirospaprikat szinten. Mostanban csak anyam sutotte tepertos pogacsat hozok, szigoruan sajat hasznalatra:) Es ujsagokat, magazinokat, konyveket.
A tejfolrol: porkolt, paprikas, sot toltott kaposzta
elkepzelhetetlen nelkule:) Szerencsere itt van, minden fajta, 2.5 decistol gallonosig:) Es mindenfele zsirtartalommal. A legfinomabb fullos zsirtartalommal, 25 % - os :)

zopilote 2013.03.17. 22:22:31

@zopilote:
Van egy tervem, otthon kerteszkedni (hydroponic, de nem kender) es mangalicat, kecsket
tartani szabadon. Ha sikerul ledolgoznom 6 - 8 honapot egyfolytaban itt, meg is csinalom:)
Most lattam egy jo dealt, 8 ha erdo + 2 ha szanto elado Nogradban, az idealis lenne erre.
Egy kis haziko ra, emberektol minel messzebb, meg villany sem kell, napelem:) Almodik a
nyomor zopilote- nal:(

2013.03.17. 22:24:24

@zopilote: jovoheten szerelik nalam fel a napelemet. Majd elmondom, hogy mennyire erte meg par honap mulva, mikor latom a szamlan.

babo81 2013.03.17. 22:26:13

@Jess G: Lehet,hogy rosszul tudom de szerintem Magyarország is Európához tarozik......A lényeg,hogy egyesek(köztük én is)nehezményezik,hogy szerinted kis hazánkban szinte minden szar! Nem csak egy hentes csinál kitűnő kolbászt és szintén nem csak egy pék süt isteni kenyeret...

montroyal ( CAN qc) 2013.03.17. 22:28:34

@spangola: 57 vagyok kar lenne kiteregetni de sok mindent leirtunk a szerzodesbe notarynal eskudtunk lenyeg ilyen vagyok tud rola es ilyennek fogad el es ha ferfiak is olvassak tanacskent haztartasi munkaert muhelybe vegzett segitsegert soha nem ker es nem fog kerni ellenszolgaltatast stb hosszu de azert elmondom nem igen jonnek be ezek, mar nem nagyon tetszenek neki ,egyes dolgok pedig tenyleg le nyugodtam es probalok normalis lenni (fejbe nem vagyok az)

zopilote 2013.03.17. 22:32:42

@charlieharper:
elektromos aramra vagy vizmelegitesre? szerintem mindketto megeri. (plane ott, ahol nincs villany) tavaly meglatogattam egy haveromat Recsken, tole az aramszolgaltato meg is vasarolja a felesleges aramot. volt neki vagy 20 m2 napelem

zopilote 2013.03.17. 22:37:39

en meg ettem hazilag kopult vajat is gyerekkoromban, piacon vett telfolbol. hogy az milyen finom volt!!! es a szine melysarga. az iroja pedig a legfinomabb inni, hidegen, nyaron. itt szerencsere az is van, buttermilk, hidegen az is finom, savanykas kicsit, de az benne a jo

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.03.17. 22:46:05

@zopilote: napelem ->aramra, napkollektor -> vizmelegitesre.

zopilote 2013.03.17. 22:51:26

@tildy:): OK, tudom a kulonbseget, csak a lustasag:)
es gondoltam, nem veszitek eszre:)

zopilote 2013.03.17. 22:52:23

Bar semmi koze Kenyahoz, de mint europaiakat es EU polgarokat biztosan erdekel a kovet-
kezo hir, amit most olvastam:
www.telegraph.co.uk/finance/financialcrisis/9936245/Traders-braced-for-market-turbulence-amid-bailout-chaos-in-Cyprus.html
Mi lesz azokkal a magyarokkal, akik ott (is) tartottakk penzt?

mzgldr 2013.03.18. 00:49:13

@zopilote: nem akarlak kiábrándítani, de ne tedd, hacsak nem forgatod úgy a pisztolyt mint John Wayne. Jártam pár tanyán és egyáltalán nem olyan romantikus a dolog. A lopások mindennaposak (fényes nappal szívják ki az üzemanyagot), egy éjszakára nem hagyhatod el a telepet, mert mire visszaérsz már ki van rámolva az egész, ha elutazol egy hónapra, tokostól szedik ki az ablakot. Annak ellenére, hogy ez egy nyugalmas életformának tűnik, valójában kötélidegek kellenek hozzá és legalább egy népes család.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 01:21:42

@tildy:): mondjuk az ki van zarva, hogy nalunk elfoggyon a so
egyszeruen elkepzelhetetlen legalabb 4 sotartonk van
raadasul a fott rizst nem sozzuk
@babo81: anyukam kisnyugdijas es ha kuld levelet ilyeneket tesz bele, de ha neked sikerul meggyozni, hogy ne kuldjon semmit nagyon megkoszonnem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 01:32:33

@tildy:): most hulyeseg lenn elkezdeni, hogy mert meg nem ettel jo spenotot...
en is utaltam gyerekkoromban
de azert egyszer , majd idovel probalj ki egy sepnotos pizzat pl.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 01:38:37

@montroyal: mar ertem miert vigyazol a penzedrre
vigyazz is!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 01:49:32

@zopilote: nalunk az eletben nem latam, hogy 1 mebrenel tobb legyen 5 meteres korzetben egy ATM-nel
de az amerikaiak hulyek

az elso szerelmemnek Szenes Gyongyinek meg elsoben dobtam a postaladajaba valami csokit
talan balatonszeletet?
ez kesobb meg szuloi ertekezetlen is szoba kerult
20 evvel kesobb erdekes volt olvasni a valoperes papirjait /akkor illetekhivatalban dolgoztam/
a Henez vette el a hatodikrol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 02:13:10

@mzgldr: egy farmon a puska elengedethetetlen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 02:33:27

de ez fekete csavo banannal a szajaban foto, nem volt jo valasztas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 02:40:33

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tudjuk, 6 eves korodban levelet irtal a szerelmednek, mikozben angolbol attetted bolgarra es magyarra a Lear kiralyt

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.18. 08:24:26

@hagyma:

4 éves koromban már tökéletesen olvastam és írtam. 8 évesen már politikai lapokat olvastam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.18. 09:28:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ez senki elott nem volt kerdes, de en 8 evesen mar politikai lapokat irtam

Fahim 2013.03.18. 18:46:19

@mommmmo: Egyetértek, Vandorboy írása rasszista és amellett hogy olyan a stílusa mintha a google fordító írta volna, igen komoly tárgyi tévedéseket is tartalmaz.

Fahim 2013.03.18. 18:52:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A szuahéli valóban kivételes afrikai nyelv, Kampalában egy szupermarketben még szuahéli-angol szótárat is találtam:)

spangola 2013.03.18. 21:05:17

@montroyal:

57????
Azt hittem max. 40-45. A közjegyző okos megoldás volt, de azt még közjegyző előtt sem lehet megoldani, hogy ne akarjon megváltoztatni.

Mi nem írtunk házassági szerződést, csak akkor mentem volna közjegyzőhöz, ha a férjem sokkal jobban állt volna anyagilag, mint én, hogy aláírjam, hogy amit a házasságba hoz, az az övé is marad. Így tiszta a képlet.

spangola 2013.03.18. 21:06:38

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

8 évesen már politikai lapokat olvastál. Jellemző. Most mindenki csak azon mereng, hogy hogy lehet, hogy már nem 7 évesen.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.18. 21:18:40

@spangola:

Nagyjából 6 éves koromig meséket olvastam. Aztán áttértem a sci-fi irodalomra. S közben időnként politikai lapokat is.

spangola 2013.03.18. 21:31:14

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Én meg kb. 13 évesen valakitől kölcsönkaptam a Kató mint asszony-t.
Hát, felvilágosított a könyvecske rendesen.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.18. 21:42:17

@spangola:

Nekem ez a téma teljesen kimaradt gyerek- és kamaszkoromból. 3 tematikát utáltam:
- indiános történetek,
- krimi,
- szerelmi vagy erotikus irodalom.

letreh 2015.03.28. 20:59:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: @spangola:

Na, én meg már az anyám hasában a Szép asszonyok egy gazdag házban -t olvastam.....:-P
Hagyjatok már ezekkel a mesékkel, ugyan...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása