oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. március 10. 06:52,  Kész kaland itt az élet 301 komment

2013. március 10. 06:52 Határátkelő

Kész kaland itt az élet

Vajon mi hiányozhat valakinek Egyiptomból a piramisokon, a napsütésen kívül? A választ (felkérésemre) Tímea adta meg, és nekem sikerült is meglepetést okoznia. Kiderült ugyanis, hogy Kairó (jó értelemben véve) kalandos hely, a helyiek rendkívül kedvesek, csak vigyázni kell, mit dicsérünk meg. Egyszóval jöjjön a „Mi hiányozna..."-sorozat egyiptomi darabja!

cím_21.jpg

„Tegyük fel gondolatban, hogy a kalandnak vége; férjem egy új külföldi munkája miatt szedjük a sátorfánkat és búcsút intünk a piramisok gyönyörű országának. Az első, ami mindenki fejében megfogalmazódik ilyenkor:

Mi fog hiányozni Egyiptomból?

Valószínűleg most a többség nagyokat mosolyog magában, hogy ugyan mi is hiányozhatna, nincs ott semmi érdekes egy pár piramison, néhány ókori templomon, a napsütötte tengerparton kívül.

Bosszantó arab férfiak, kosz, szmog, közlekedési dugók és irtózatos sivatagi meleg. Akkor most hadd osszam meg veletek, hogy mit is hiányolnék én, ha úgy adódna, hogy más vizekre eveznénk.

A dallamos arab nyelv

Az első dolog, ami mindenképpen hiányozna, az az arab nyelv. Ugyan még mindig nem tökéletesen beszélem, a 95% -át azért megértem bármilyen, nem tudományos vagy politikai jellegű társalgásnak. (Habár egy ideje már a csapból is politika folyik, az emberre akaratlanul is ráragadnak az olyan alapszavak, mint országgyűlés, alkotmány, bíróság, minisztérium... stb.).

arab nyelv.jpg

Nagyon érdekes nyelv az arab a maga sajátos írásával, hangzásával. Sokszor egy-egy szó pontos jelentését nem is lehet lefordítani, csak hosszasan elmagyarázni, hogy körülbelül mit is jelenthet. Egyébként meg kell mondjam, nagyon logikus a nyelvtana (az egyiptomi dialektus meg még sokkal egyszerűbb, mint az irodalmi arab) és az írást sem bonyolult elsajátítani pár hét gyakorlással.

A nyilvános erotika hiánya

A másik dolog, amit szeretek Egyiptomban, az az erkölcs az utcákon, nyilvános helyeken és a médiában. Persze itt is - főleg Kairóban - találkozik az ember modern felfogású muszlim nőkkel, akik kendő helyett miniszoknyát húznak egy lenge kis blúzzal és nyolc kiló sminkkel az arcukon, vagy fiatal fiúkkal, akik leállnak flörtölni a pultos lánnyal a kávézóban, ám mégsem ez az általános.

Itt nem fogsz látni buszon, metrón a tömeg kellős közepén enyelgő párokat, ennél többet meg pláne nem. Még a TV-ben sem. (Az olyan jeleneteket ugyanis kivágják. Amin nagyot nevettem, hogy még az „Oroszlánkirály" Walt Disney mesének arab változatából is kivágták, amikor a fiú meg a lány oroszlán megpuszilják egymást. :) )

beszélgető nők.jpg

Nincsenek tizenévesek, akik este az utcán részegen randalíroznak, nem találsz sehol bikinis fehérneműmodelleket az utcai óriásplakátokon és a TV műsorok, reklámok, de még az újságok is mind erotikamentesek, nem kell attól tartani, hogy este 11 után a gyerek a csatornákat kapcsolgatva véletlenül rossz helyre téved.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy itt abszolút nincsenek részeg fiatalok, drog és gimnazista-egyetemista lányok és fiúk közötti kapcsolat, mert bizony van, de a lényeg, hogy mindez nem nyíltan történik, társadalmilag ezek semmilyen szinten nem elfogadott dolgok.

Például még mindig borzasztó nagy szégyennek számít, ha egy egyiptomi nő nem érintetlenül megy férjhez (még egy olyan családban is, ahol esetleg a nők nem hordanak kendőt és abszolút liberális felfogásúak).

Legyen akár keresztény akár muszlim az illető, nagy valószínűség szerint amennyiben a család tudomást szerez tettéről - ami márpedig egy nő esetében garantált ugyebár - a család egyszerűen kitagadja a lányt és búcsút mondhat a házasságának.

Hacsak nem talál valaki olyat, aki hasonló bűnökkel vétkes. A férfiak ebből a szempontból előnyösebb helyzetben vannak, ám amennyiben mégis kitudódik a kis afférjuk, hát nem tudom, melyik egyiptomi apuka adná hozzá szívesen a lányát.

Kairó kész kaland

Mondanom sem kell a lassan 16 millió lakost számláló Egyiptom fővárosában az élet egy másodpercre sem áll meg. Budapest belvárosa ehhez képest vidéki falucskának tűnik. Néha nagyon be tud sokallni az ember ettől az állandó zsivajtól, ám én mégis legtöbbször nagyon szeretem.

Ha egy nem túl forgalmas helyet választasz lakóhelyedül, ami messze van a főúttól, akkor nyugodt, csöndes percekre is lelhetsz. Persze a szomszédokat így sem fogod tudni likvidálni, mikor éppen este 11 kor kezdi el bömböltetni az arab zenét, vagy mikor éppen valami foci meccs van és a fél utca ott őrjöng a TV meg az utcai kivetítők előtt.

bazár.jpg

Az esküvőket is nagyon szoktam díjazni az ablak alatt, meg a kora reggel óbégató, kolompoló, dalolászó árusokat. De ettől függetlenül én szeretem a nyüzsgést, az érzést, hogy még ha egyedül is vagy otthon a lakásban, azért mégsem vagy teljesen egymagad.

A pezsgő élettel együtt jár, hogy itt mindig történik valami. Legalább is európaiként nekem ez a megszokottól teljesen eltérő kultúra minden napra tartogat valami újat, legyen az sokkoló, meghökkentő, nevetséges vagy teljesen abszurd. Néha kész kaland itt az élet. Ez biztosan nagyon hiányozna, még ha nem is minden esetben élek meg egy-egy ilyen új tapasztalatot túlságosan pozitívan.

Az egyiptomiak végtelen kedvessége...

De ami talán a legjobban hiányzana, az maguk az egyiptomi emberek. Na azért nem mindenki; a Tahrir téren gyújtogató, lövöldöző banditák, az idegbajos, életveszélyesen száguldozó buszsofőrök például nem, de úgy általánosságban nagyon sok jó mondható el az egyiptomi emberekről.

Először is a magyar emberrel ellentétben, ha megkérdezed tőlük: hogy vagy?, nem kezdik el felsorolni az összes létező problémájukat a lehető legletargikusabb hangnemben, hanem mindig csak annyit válaszolnak: köszönöm szépen jól vagyok. Még az is, akinek nincs mit enni adnia aznap a családjának. Legyen akár szegény, akár gazdag valaki, itt a többség pozitívan áll a dolgokhoz, sokkal többet látod mosolyogni az embereket.

Először kicsit furcsa volt (a mai napig nem szoktam teljesen meg), hogy itt bárhol, bármikor képesek az emberek leállni a másikkal beszélgetni függetlenül attól, hogy még soha életükben azelőtt nem látták egymást, mégis úgy beszélgetnek mintha ezer éve ismerősök lennének. (Mindig van miről csevegni, Mubarak távozása óta aztán meg pláne).

Általában jó kapcsolatot ápolnak a szomszédokkal, alkalomadtán össze is járnak és még a portást is barátként kezelik. De nem csak az idegenekkel bánnak kedvesen, hanem a családon belül is szoros kapcsolatot ápolnak még a távolabbi családtagokkal is. Nagyon családcentrikusak; általában a házasság után is a gyerekek igyekszenek a környéken maradni, vagy ha mást nem sűrűn meglátogatni szülőket, testvéreket.

...segítőkészsége

Kedvességükből adódik a segítőkészségük is. Míg otthon a villamossíneken egyensúlyozó részeg hajléktalant is az utolsó pillanatban rántja vissza valaki a várakozó tömegből, itt egyrészt nincs is villamossíneken egyensúlyozó részeg hajléktalan, másrészt amint valami baj történik, biztos lehetsz benne, hogy lesznek (többen is), akik azonnal a segítségedre sietnek.

Néha már túlzásba is esnek a segítőkészségükkel; ha útbaigazítást kérsz, inkább kérdezz meg több járókelőt, mert nagyon sokszor előfordult már velem is, hogy teljesen máshová irányítottak el, mint ahová eredetileg mentem volna.

Ugyanis egyszerűen nem ismerik azt a kifejezést, hogy nem tudom; csak ha végképp halvány lila gőze sincsen, na talán akkor fogja neked bevallani, hogy nem ismeri az irányt.

Valamit mindig muszáj, hogy mondjanak, de azt olyan arckifejezéssel teszik, hogy soha meg nem kérdőjeleznéd az általuk mondott útirányt, ha nem lenne már kellő tapasztalatod e téren.

...és önzetlensége

Az egyiptomiak nem csak kedvesek, segítőkészek, de önzetlenek is. Néha teljesen kiborítanak ezzel az adakozási-osztozkodási mániájukkal. :) Például egyik kollégádat megkéred, hozzon már neked is valamit a közértből, ha már úgy is leugrik egy kis Pepsiért.

Utána úgy kell neki könyörögni, hogy ugyan had fizessed már ki a te részedet. Ezzel nem is lenne baj, ha nem játszanák el minden egyes alkalommal. Egy idő után csak kellemetlenül érzed magad.

Ha meg megdicséred a ruhájukat, táskájukat, rögtön oda akarják adni neked. :) Na, lehet az utóbbit nem teljesen komolyan gondolják, ám mégis mindig ugyanaz a válaszuk a dicséretre: " Köszönöm! Tessék, vigyed!" Ha veszel egy zacskó csipszet, egy tábla csokit, akármit, úgy vedd, hogy abból osztozkodni illik ám, mert ők is MINDENT megosztanak egymással.

Nem egyszer fordult már elő az előző munkahelyemen, hogy ezt a szokást olyan természetesnek vették velem szemben is, hogy szó nélkül vettek az általam hozott süteményből, vagy elvitték az ásványvizes üvegem. Na jó, ez azért már kissé túlzás, ilyen szintre én még nem jutottam el a közvetlenségben (és nem is szándékozok).

De nem csak munkahelyen van ez a nagy osztozkodás. Volt már, hogy a pékségben, közértben kisebb tétel vásárlásakor nem engedte az eladó, hogy kifizessem. Vagy a másik kedvenc sztorim, mikor mikrobusszal utaztam és a mellettem ülő ismeretlen lány miután kibontotta a dobozos üdítőjét először engem kínált meg vele.

Illetve van még egy tipikus egyiptomi szituáció: ki fizessen az étteremben?! Ugye megszoktuk, hogy általában Magyarországon az egyiptomi szóhasználattal élve "angolosan" fizetünk, vagyis mindenki a saját ételét fizeti, ritka esetben, előre jelezve hívjuk meg a másikat.

Na, itt nem, pont fordítva. Itt általában valaki mindig meghívja az egész társaságot tudván, hogy majd egy következő ilyen alkalommal valaki más fogja állni a cehhet. (Pech ha mégsincs következő alkalom :)).

Az olcsó és zamatos gyümölcsök hazája

Hm, mi hiányozna még?! Az olcsó gyümölcsök és zöldségek. Nem vagyok vegetáriánus, de nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk. Fillérekért. Imádom a mangót, guavát, datolyát, gránátalmát és az egyéb olyan déli gyümölcsöket, amiket otthon vagy nem lehet kapni vagy csak egyszerűen teljesen más az íze, a minősége.

Például az otthoni szupermarketek polcain található datolya össze sem hasonlítható az ittenivel. A mangóról nem is beszélve. (Apropó gyümölcsök: tudtátok, hogy a Tescóban kapható narancsot Egyiptomból importálják?)

gyümölcsök.jpg

Napsütés, napsütés és még több napsütés

Még egy dolog jutott eszembe így a végére, amit nagyon hiányolnék: a kiszámítható időjárás. Igen, tudom. Ugyan az év 99%-ában tombol a kánikula (bár van még ennél rosszabb is: Emirátusokban, Szaud-Arábiában például izzasztóbb a helyzet), de legalább tudom, hogyan osszam be a napjaimat e tekintetben.

Nem fog az a kellemetlen meglepetés érni, hogy kiveszek egy hét szabadságot, amikor elmennénk a tengerpartra a családdal kicsit kikapcsolódni és éppen azon a héten esik hét fokot a hőmérséklet, az eső meg egész álló nap szakad.

tengerpart_2.jpg

Emlékszem, mikor csak a Margitszigetre akartam menni. Mikor elindultam, még hétágra sütött a nap. Mire odaértem, már beborult az ég és hirtelen hűvös lett. Otthon mindig kell lenni A- meg B-tervnek, ha valahova ki akarsz mozdulni.

Itt elég csak az A terv. Fázós típus lévén nekem nem sok bajom van az itteni hőséggel. Inkább legyen meleg, mint hideg, elég nekem Decembertől Márciusig fagyoskodni.

Na, így a poszt végére el is illant minden negatív érzésem Egyiptom iránt. :)"

(Tímea blogját itt érhetitek el.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Egyiptom országfelelős Mi hiányozna

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr665122412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.03.10. 07:24:12

Rémlik még Kairó, 9 éve voltam ott és az első nap után menekülőre fogtam. :-) Nekem túl "pezsgő", hogy szépen fogalmazzak. De szerencsére nem vagyunk egyformák, így másnak simán bejöhet, nincs is ezzel semmi gond.
Én a hazaköltözésen még csak nem is gondolkodom, de a napsütés és a rengeteg, olcsó friss gyümölcs nagyon hiányzna innen.
Sukran!

2013.03.10. 07:29:20

Igen, ez a poszt tényleg túlmutat a piramisokon meg a napsütésen. :) Ettől függetlenül én biztos nem laknék ott.

Link Elek 2013.03.10. 07:31:54

Nekem a nyugi tetszett egyiptomban, me a kairoi dugoben ulok sem tuntek idegesnek/feszultnek

DieNanny CH 2013.03.10. 07:42:59

Hm, egyre nagyobb kedvem van meglátogatni Egyiptomot... Talán néhány év múlva, mikor minden tartozásomat kifizettem.
Nagyon szimpatikus helynek tűnik/írtad le, és bár a nyüzsgést nem szeretem, de úgy érzem, 1 hónapot ki tudnék ott bírni.
A meleg - nem a kánikula! -, a sok gyümölcs, a visszafogottság... Tényleg, ha ugye a nők be vannak burkolva, akkor mennek egyáltalán strandolni? Vagy oda is felöltözve?
Ja: és neked van olyan gyönyörű ruhád, amiket ott a nők viselnek? Nekem ez a másik, ami onnan tetszik.
Köszi a posztot!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 08:00:45

"Sokszor egy-egy szó pontos jelentését nem is lehet lefordítani, csak hosszasan elmagyarázni, hogy körülbelül mit is jelenthet."

Ezt hogy érted?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 08:04:22

"Ha meg megdicséred a ruhájukat, táskájukat, rögtön oda akarják adni neked."

Ez ősi keleti szokás. Európában a spanyoloknál és a portugáloknál is így van. Azaz nem szabad tárgyat dicsérni, mert illetlenségnek számít, hiszen ha valamit megdicsérsz, az azt jelenti "add nekem".

A Balkánon viszont nincs ilyen, mert a törököknél nem szokás. Ők kevésbé keletiek.

NIKI LAURA 2013.03.10. 08:21:24

Egyiptom a világ egyik legveszélyesebb helye.

A szállodák környékét leszámítva minden adottsága megvan,amit általában egy lepukkant,arabok által irányított ország képvisel.

Kosz,fejetlenség az élet minden területén(a közlekedés kiemelten),korrupció,bűz,bűnözés,tudatlanság...stb,stb

Az odalátogató turistáknak komoly esélyük van a halálra,ha bármely szolgáltatást veszik igénybe,legyen az közlekedés,látnivalók megtekintése-búvárkodás,vagy éppen hőlégballonozás-vagy ha csak kilépnek az utcára,vagy esetleg épp esznek/isznak az utcán!

Egyiptomot csak a gazdaságilag lecsúszott(Afrikában voltunk,be,be,be..),illetve a testi kihívásokkal küszködő,testes hölgyek látogatják "kapás"reményében,de ép eszű nem teszi be a lábát,pláne nem kisgyermekkel!!!!

nigara 2013.03.10. 08:40:53

A társadalom és az emberek nagyon fontos érv.
Tetszik.

tableno 2013.03.10. 09:13:01

Nekem ez az "erotika hiánya" - ami sokkal inkább a természetes ösztönök elnyomása, a legnagyobb negatívum az összes iszlám országban. És igen, van tapasztalatom az ottani életmódról, nem csak turistaként. Az például, hogy az egyiptomi férfiak rendszeresen molesztálják a turistanőket, nem azért van, mert a nyugatiak mind "könnyű erkölcsűek", hanem mert az arab fiatalok szexuálisan rettenetesen frusztráltak. Ráadásul álszent társadalom is, a legtöbb bort iszik és vizet prédikál. Ezzel együtt alapvetően kedvelem a Közel-Keletet, de az ottani erkölcsökről nagyon rossz véleménnyel vagyok!

mommmmo 2013.03.10. 09:29:22

Hozza lehet szokni az "erotika hianyahoz". Nekem rem fura volt hazajonni, es szembesulni az ellenkezojevel, ugy oszinten nehany nyilvanos jelenet kifejezetten zavart.
Azt meg egy muszlim nonek sem javasolnam, hogy itt szuljon vagy jarjon nogyogyaszhoz, mert sokkot kap.

Amugy ez az egesz egy erdekes dolog, Theisiger angol utazo konyvet olvastam, aki a 30~as evek kornyeken jart a sivatagi beduinok kozott, (mondjuk az arab felszigeten de tokmindegy)
A sivatag kozepen talalkozott egy novel meg 2 gyerekkel, kerdezte a kiseroit hol a csaladfo, mire a valasz: hat az nincs, ezek fattyak.
De a torzs amibe tartoztak vedelemben tartotta oket. Aztan kiderult, hogy a kiseroi kozott is van egy par torvenytelen gyerek, sot, annyira nem is szegyellik, sot abban a torzsben kabe mindenki mindenkivel es tele vannak torvenytelen kolkokkel.

Na ezt probalta volna meg valaki a 30~as evek Europajaban, pl.

De ez csak a sivatagban ment igy, a varosokban dult az "erkolcs" persze, a fule hallatara lottek agyon egy felrelepessel gyanusitott not ugyanezen a teruleten a varosban.
Na szoval az erkolcsok azert erosen valtoznak, arrafele is.

tableno 2013.03.10. 09:34:10

@mommmmo: persze, mindenhez hozzá lehet szokni, a rossz dolgokhoz is. A legrosszabb egyébként az álszentségük, lásd ugye a "dubajozás" jelenségét...

mommmmo 2013.03.10. 09:48:12

@tableno: hat igen..de szerintem ez az egesz logikus az adott kornyezetben, mert az egesz tarsadalom a versegi kotelekeken alapul, es igy nem lehet akarkinek akarkivel. Az, hogy ki kivel hoz ossze egy gyereket abban a kornyezetben nem maganugy, hanem sulyos "nagycsaladi" ugy mert mindenki a rokonaitol van fuggo viszonyban. Tehat a magan akciokat teljesen illegalitasba kell helyezni, meg tiltani. Foleg a nok eseteben, ugyanis ha a pasi szetszorja magjait itt ott, az nem olyan sulyos ugy ugye, minthogyha egy no odaszul egy gyereket nekik.
De szerintem kabe minden tarsadalom ilyen alapokon mukodik egy bizonyos fejlettsegi szinten, az arabokat szoktak szidni mindig, de egesz delkelet azsia detto ugyanez, es nalunk sem volt jobb meg 100 eve sem.

Megjegyzem erdekessegkent, az uae~ben ugy tapasztaltam, a gyakorlatban meg a homoszexualitast is jobban elfogadjak mint az egynemuek felrelepeset, ugyanis az nincs akkora hatassal a csaladra. Retorikai szinten melyen elitelik persze, de a gyakorlatban nem. Volt olyan meleg munkatarsam aki egy helyi arab ifjuval elt vagy egy evig, na probalta volna ezt meg egy helyi lannyal!
(remelem nem engedtem ki a szellemet a palackbol es nem fogunk egesz nap a homoszexualitasrol tarsalogni)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 09:49:10

@tableno:

A hívő muszlimoknál alapvetően a nők két részre vannak osztva:
- akik csak szexre kellenek,
- akikkel meg lehet házasodni.

A legtöbb muszlim az összes európai nőt eleve az első csoportba teszi bele.

mommmmo 2013.03.10. 09:50:29

Ja azt akartam irni heterok felrelepeset persze.

Es ugye mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy en megertem mert ez a szisztema, de nem, hogy en ezt szeretem:)

mommmmo 2013.03.10. 09:52:23

Es nem Delkelet Azsiat akartam irni, hanem Del Azsiat.:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 09:54:07

@mommmmo:

Igen, ez érdekes. Bár az iszlám és akereszténység egyformán elítéli a homoszexet, az általános közvélemény viszonya más. Míg a muzulmánok alapvetően nagyobb bajnak tekintik a házasságon kívüli szexet, mint a homokos kapcsolatot, addig a keresztényeknél ez jellemzően fordítva van.

tableno 2013.03.10. 09:55:41

@mommmmo: a homoszexualitással kapcsolatban tudom, hogy így van. A vérségi kapcsolatokkal is igazad lehet, eddig nem gondoltam még ezt így végig. Viszont abban is biztos vagyok, hogy a közel-keleti (nem olajgazdag) országokban tapasztalható erőszaknak is ez az egyik oka. Persze ez nem csak az arabokra vonatkozik, Pakisztán, India, Afganisztän még sokkal rosszabbak ebből a szempontból.

pamut 2013.03.10. 09:59:13

Egy percig nem akarom leértékelni a szép emberi tulajdonságokat, de ezek azt hiszem nem specifikusan az egyiptomi nép jellemzői, inkább részben a társadalomfejlődés elmaradottságának, részben a Mubarak-diktatúra következményének tekinthetőek. A természeti népek általában nagyon kedvesek, önzetlenek, családiasak, stb. Ilyenek voltunk mi is régebben, illetve nálunk meg a Kádár-diktatúrában szintén sokkal kedvesebbek voltak a népek és sokkal jobb minőségűek az emberi kapcsolatok. Ezt lehet siratni, de utóbb visszagondolva ez bizony hamis volt, én is sok ismerősömben óriást csalódtam, amikor bejött a (vad)kapitalizmus, kemény lett az élet, és próbára tette a kapcsolatokat. Kiderült, hogy kire lehet valóban számítani, és ki az aki csak a filléres fagyik korszakában, érdemi tét nélkül volt jófej és nagylelkű.
Nem mondom, hogy minden szempontból jobbak a modern, elidegenedett, atomizált társadalmak, azoknak is megvan a maguk baja rendesen, de azért ez nagycsalád jellegű társadalom részben a fentieknek is köszönhető. Rossz hírem van, el fog múlni, ahogy nálunk is elmúlt. Most már ott is amolyan demokrácia-féleség van, ami jobb mint volt, de egyben felszínre hozza a társadalmi és emberi különbségeket, amik a társadalmi kohézió ellen hatnak.

A posztban is említik az elképesztő erejű szexuális elnyomást, ami európai szemmel nézve rettenetes, és nyilván elképesztő károkat és frusztrációkat okoz a társadalomban, főleg a fiatalokban (fiúkban lányokban egyaránt). Pokol lehet egy egészséges fiatalnak a társadalmilag rákényszerített megtartóztatásban élni. Láttam egyszer egy remek arab filmet, amiben egy szép fiatal nő próbált egy szállodai szobát foglalni hogy megeshessen az első romantikus légyott a szerelmével, de fiatal egyedülálló nőnek konkrétan egyik motelben sem adtak ki szobát. A szülők háza szóba se jöhetett.
Azt hiszem a szexuális elnyomás ellen tiltakozva egy fiatal egyiptomi csaj a forradalom idején egyszerűen lefotózta magát meztelenül, és feltette a netre. Nem volt abban semmi kihívó, kurvás, egy felvilágosult forradalmi tett volt. Óriási botrány lett.

Az elmaradott szexuális viszonyokkal összefügg nyilván a nők helyzete is, az a gyanúm, hogy az emancipáció nem túl előrehaladott arrafelé...
Aztán ott van és főleg lesz a vallási ellentét, Egyiptomnak ha jól tudom kb. 10%-a keresztény, és már most hogy Mubarak nincs (a diktatúrák egyik nem várt mellékterméke a rend), bizony kőkeményen elkezdték üldözni és elnyomni őket. Ők biztos nem írnának ilyen szépeket Egyiptomról.
És közismerten óriási a nyomor ott is, szóval egzisztenciális feszültségek is szépen rombolni fogják a társadalmat, ahogy ez nálunk is látszik szépen.

Hú de sokat írtam :) Na mindegy, azt hiszem kicsit túl szépre lett festve ez az ország, egy felvilágosult, biztos egzisztenciájú európai amolyan turistaként biztos élvezi a szép időt meg nyüzsgést, de belülről nem hiszem hogy egy nagy habostrota lenne ott az élet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 10:01:06

@flash.gordon:

Nem, nem tudok arabul. Azonban ez egy tipikus nyelvi mítosz, hogy "nincs rá megfelelő szó".

Ilyesmi csak valamilyen szakszavaknál fordul elő ill. olyan jelenség leírására, mely a másik nyelv környezetében nem létezik. Pl. hadzs - ezt magyarul körül kell írni, hiszen nincs rá egy egyben egy szó, mely kifejezné a szó pontos jelentését.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 10:03:22

@pamut:

Igen, ez súlyos probléma. Vannak egyiptomi ismerőseim, kizárólag keresztények, s mind azt mondja: a demokrácia számukra azt jelenti, hogy most már a muzulmánok szabadon utálhatják a keresztényeket.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.10. 10:04:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: én valamikor a grúzokról hallottam ugyanezt. igaz ez?

Muscari 2013.03.10. 10:04:12

@mommmmo: nektek a baratoddal nem volt problematok? Vagy a kulfoldieknek jobban elnezik a hazassag nelkuli egyutt elest?

mommmmo 2013.03.10. 10:04:19

@tableno: igen, szerintem ez az erkolcsi vaskalapossag teljesen abbol kovetkezik, hogy minden versegi alapon megy.
Es azert megy minden versegi alapon, mert nincsen eros allam, ami atvenne a vedelmi/gondoskodasi feladatokat, vagy ha van, akkor is nagyon ujonnan es az emberek erkolcsei meg nem alkalmazkodtak az uj szituaciohoz.
Tegnap irtad, Del Amerikaban is minden versegi alapon megy, hat csodalom hogy ott ez hogy mukodhet a bazi nagy erkolcsok nelkul:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.10. 10:05:19

@tableno: nekem az tetszik, hogy nyilvánosan nem tolják az arcodba a szexet, a meztelen testeket, az intimitást.
(pedig nem vagyok prűd)

tableno 2013.03.10. 10:06:17

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: óriásit tévedsz. A japán nyelvben is rengeteg szó van, amit még kőrülírni is nehézkes nyugati nyelveken, nem hogy lefordítani, egyszerűen mert teljesen más a nyelv logikája. Például ha megpróbálod lefordítani azt a szót hogy "gozaimasu", nem fog sikerülni.

tableno 2013.03.10. 10:11:52

@Babette_: nem az a baj, hogy nem tolják az arcodba a szexualitást, hanem, hogy kőkeményen elfojtják. A kettő között azért van egy egészséges átmenet.

mommmmo 2013.03.10. 10:12:41

@Muscari: kulfoldiekbe nem igazan szoktak belekotni arrafele.

Muscari 2013.03.10. 10:20:54

@Babette_: nekem meg nem tetszik, hogy nem adhatok a ferjemnek nyilvanosan puszit. Mi ezt eleg gyakran megtesszuk es sokat fogjuk egymas kezet, osszebujunk a buszon, stb. Fura lenne, ha ezt nem tehetnenk meg.

tableno 2013.03.10. 10:21:05

@mommmmo: legalábbis az Emirátusokban nem. Iránban simán előfordul!

mommmmo 2013.03.10. 10:22:08

Amugy szamomra teljesen dobbenetes volt ez a legutobbi megeroszakolasi botrany Indiaban. Nem az, hogy megeroszakoltak azt a szerencsetlen lanyt, az mindenhol elofordul, hanem, hogy emberek tomegei tuntettek ellene.
Namost itt Europaban kinek jutna eszebe a nemi eroszak ellen tuntetni?? A gyilkossag meg a lopas ellen sem tuntetunk.
De ugy latszik, ott ki kell hangsulyozni, hogy az eroszak az egy rossz dolog es elitelendo xyz~re raugrani, meg akkor is, ha mondjuk este nyilvanos helyen tartozkodott no letere.

Muscari 2013.03.10. 10:22:34

@tableno: igy igaz. Sajnos mennem kell dolgozni, pedig ma izgalmas a tema. Jo kommentelest mindenkinek!

sárkányfő 2013.03.10. 10:25:00

@mommmmo: Indiában még sokkal rosszabbul áll az emancipáció mint Egyiptomban, meg a kasztrendszer is él tovább, szóval nagyon más világ, ott sajnos sokkal kisebb bűnnek számít egy nő megerőszakolása, érthető hogy a nők lényegében lázadnak. Nagyon jól teszik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 10:30:55

@Babette_:

Ezt nem tudom, keveset tudok a grúzokról, de tény, hogy sok közel-keleti népnél így van, s ez kihatott egyes, velük kapcsolatban állt európai népekre is.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 10:32:20

@tableno:

BÁRMILYEN nyelvben lehet olyan szavakat találni, melyek nem fordíthatók le egy másik nyelvre, sőt a szavak többsége ilyen. Pl. az angol "red" szó nem fordíható le egyértelműen magyarra,

tableno 2013.03.10. 10:40:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tudod néha nagyon idegesítő a tudálékoskodásod, különösen amikor hülyeségeket beszélsz...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 10:49:05

@tableno:

Ez nem hülyeség, hanem egy közismert nyelvészeti tény. Jelentéstartomány a neve. Ritkán egyezik 2 nyelvben.

tableno 2013.03.10. 10:53:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: csak hogy a "gozaimasu" az nem a vörös egy másmilyen árnyalata. Kb úgy lehet körülírni, hogy "önmagában nincs jelentése, de ha a mondat végére tesszük, akkor az a mondat udvariasabban és tiszteletteljesebben hangzik". És nem nyelvtani alakzat, hanem ige.

tableno 2013.03.10. 10:57:38

@tableno: vagy ott a perzsa "tarof" szó. Jelentése: "olyan kisebb hazúgság/füllentés, amit udvariasságból mondunk, illetve azért mert a másik ezt várja el tőlünk, és nem akarjuk kellemetlen helyzetbe hozni"

magyarlanykairoban 2013.03.10. 11:02:35

@DieNanny: nem tudom melyik nyororu ruhara gondolsz, de ha a hosszu, diszesre, azt vagy otthon szoktak felvenni, bar utcan is lattam mar parat. illetve a nokrol: ahogy irtam is, Kairoban fovaros leven, sokan kendotlenul, vagy ha kendosen is, akkor is szuk farmerban, sok sminkkel, tapados bluzban jarkalnak. videken viszont Kaironal konszolidaltabb a helyzet. mennek strandra, de nem bikiniben. ketfele strandolasi lehetoseg van: van aki a burkini nevezetu muszlim furdoruhat valasztja nyilvanos strandon, tengerparton. Ez kb. a buvarruhahoz hasonlit kicsit. Ha beirod google-ba hogy burkini, sok kepet kihoz. Illetve a masik lehetoseg a privat medences villak. Nem tul draga egy egesz napra. van mednece, bufe, legtobb helyen konditerem a medence mellett. Na itt elokerulhet a bikini, de meg nok elott sem igazan vetkoznek neki, inkabb csak valami rovid polo, rovid nadrag. A sportklubbokban is vannak medencek, uszoda es hetente egy ket alkalommal csak noknek van fenntartva.

pamut 2013.03.10. 11:06:32

Megtaláltam a meztelen képével tüntető csajt:
index.hu/kulfold/2011/11/17/meztele_huszevesen_orjong_egyiptom/

Magda Elmahdy a blogjában azt írta, hogy akcióját tiltakozásnak szánta, „segélykiáltásnak egy olyan társadalom ellen, amely erőszakos, rasszista, szexista és képmutató".

Tehát erőszakos, rasszista, szexista és képmutató... kicsit másképp hangzik mint a posztban :/
És hatalmas botrány is lett ebből Egyiptomban, ami igazolta is Magda Elmahdy állításait.

Meg ez is: "A fundamentalista iszlamisták egyre erőszakosabban próbálják meg terjeszteni azt a felfogást, hogy a nőket el kell zárni a külvilág elől, a nemek egyfajta szaúdi stílusú elkülönítését szorgalmazzák. A radikális iszlamisták kampányplakátjain kevés női jelöltjük képeinek helyére virágokat rajzoltattak."

magyarlanykairoban 2013.03.10. 11:09:08

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hm, vannak olyan szavak, amiknek nincsen pontos jelentese pl angolul vagy magyarul. Csak hasonlit valamelyikre de megsem az, annal melyebb jelentese van. A nap folyaman gondolkodok ilyen szavakon es leirom neked :) I

tableno 2013.03.10. 11:11:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: még egy japán példa. Watakushi, watashi, atashi, boku, ore. Az összes felsorolt szó jelentése: "én". Ennek ellenére egyáltalán nem mindegy mikor melyiket használjuk, ugyanis az függ a beszélő nemétől, életkorától, a beszélgetőpartnerrel való alá-fölérendeltségi viszonyától, valamint a helyzet formalitásától.

andaluzkutya 2013.03.10. 11:15:06

@mommmmo: Az indiai esetnél a nőt megerőszakolták és meggyilkolták úgy, hogy a barátja vele együtt volt (ő "csak" súlyos sérüléseket szenvedett).
A felháborodás ott se azért volt, mert elképzelhetetlen, hogy egy nőt megerőszakoljanak, hanem azért, mert az esetek döntő többségében ez teljesen elfogadott volt a társadalom és a hatalom nagy részéről, és szinte soha, semmilyen következményekkel nem járt.
Európában, és főleg Ny-Európában azért nincsenek ilyen esetben tömegtüntetések, mert egy nő számíthat arra, hogy az esetét komolyan fogják venni a hatóságok és számíthat arra, hogy törekednek arra, hogy elkapják a bűnöst, és adott esetben elítéljék.
Sajnos ezen a téren Magyarország nagyon el van maradva, ott még szintén gyakori nézet az, hogy ha egy nőt megerőszakolnak, arról a nő kihívó viselkedése/öltözködése/stb. tehet.

andaluzkutya 2013.03.10. 11:19:16

"Például még mindig borzasztó nagy szégyennek számít, ha egy egyiptomi nő nem érintetlenül megy férjhez (még egy olyan családban is, ahol esetleg a nők nem hordanak kendőt és abszolút liberális felfogásúak)."

Ez számomra teljesen botrányos, még úgy is, hogy négy lányom van. Szeretném, ha mindegyik lányom úgy menne majd férjhez, hogy tudja, a kapcsolat minden részén mire számíthat a férjétől (beleértve a szexualitást is) és szeretném, ha elégedett lenne ezzel is (meg a leendő férje egyéb tulajdonságaival is).
El tudná nekem valaki magyarázni, hogy ez miért pozitívum? Nem azt mondom, hogy fűvel, fával feküdjön össze az ember, de miért gond az, ha valaki kipróbálja magát és ezáltal megismeri azt is, hogy neki mi a jó ebben az egészben?

magyarlanykairoban 2013.03.10. 11:21:24

@pamut: Miert lennenek frusztraltak, vagy mi lenne elnyomva? Visszamesz egy par evet a magyar tortenelemben, pl nagymamaink idejeben. Ott sem volt divat a barat-baratno dolog. Ott is hazassagi kapcsolat volt. Legalabb is az volt az elfogadott, az hogy hazassag nelkul egyutt eljel vagy barmifele kapcsolatod legyen a masik nemmel hazassagon kivul, nem votl elfogadott. Illetve en azt irtam, hogy nincsen eortika a tvben, a plakatokon, nem kell minden utca sarkon a csinos felmeztelen modellek kepeit nezegetni, ami egyreszt a nokben okoz rettento nagy frusztraciot masreszt a kisgyerekneknek miert kellene mindenhol ezt nezegetni? illetve az emberek a maganugyeiket nem az utcan mindenki szeme elott intezik el. Ez szerintem nem olyan rossz dolog. ha valaki pornot meg egyeb dolgokat akar akar nezegetni, felmegy a netre es ott megteheti azt a szobajabol, magan ugye. Nem mondtam, hogy itt nem csinalnak a ferfiak ilyeneket, a lenyeg, hogy nem folyik az erotika a csapbol is itt publikusan.

magyarlanykairoban 2013.03.10. 11:30:24

@pamut: Ez csak az o elkepzelese, mert utalja az iszlamot, vagy felreerti vagy csak a tul nagy szabadsag megreszegitette. Meztelenul tultetni, hat en nem sok ertelmet latom. Tuntessen, de miert igy? Es egyebkent miert nyomnak mar el a noket itt? Mi az amit nem tehetnek meg? Vannak a parlamentben, dolgoznak a mediaban, sokszor ket allasban is dolgoznak. Utaznak. Egyesek igy oltozkodnek, egyesek ugy, nem kotelezo senkinek mint Szaudiban az arcot eltakaro kendo. Vezethetnek is. Mi kell meg? A keresztenyeket sem kotelezik semmire, a sajat vallasuk szerint elhetnek es en a mindennapokban nem lattam, hogy mekkora nagy konfliktus lenne muszlimok es keresztenyek kozott. ( eltem olyan helyen Kairoban egy evet, ahol szinte tobb volt a templom mit a mecset, es nagyon sok kereszteny volt).

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.10. 11:37:26

@andaluzkutya: mert akkor hol a határ? eggyel még belefér? kettővel? vagy huszonkettővel?
hánytól számít"számolatlannak"?

andaluzkutya 2013.03.10. 11:46:05

@Babette_: Nem a szám szerinti mennyiség számít, hanem a minőség. Ennek ellenére számomra elfogadható, ha egy nő, elmegy egy buliba, bepasizik, szex, elfelejtik egymást. Ha a nő ezt minden héten, vagy naponta megteszi, jó eséllyel nem lesz a feleségem:)
De pl. egy átlagos kamasz szerelembe esik legkésőbb 15-16 évesen. Ha szerencséje van, a szerelem kölcsönös. Összejönnek. Járnak már egy ideje, már lassan 17-18 évesek. Tagadják meg maguktól a szexualitás okozta örömöket azért, mert onnantól a nő elfelejtheti, hogy valaha családja lehet???

mommmmo 2013.03.10. 11:46:07

Ez igaz, a kereszteny muszlim konfliktus sem akkora bazi nagy mint ahogy kivulrol latszik. Nekem is voltak kereszteny egyiptomi kollegaim es nagyon joban voltak a muszlimokkal.
Ezek a nagy botranyok a 2 vallas kozott szinte mindig abbol adodnak, hogy egy fiu es lany egymasba szeret a 2 vallasbol, es az altalam mar emlitett versegi mania miatt ez megengedhetetlen. A legtobb templomegetes igy kezdodik, megfigyeltem.
Mondjuk szamomra is faraszto az a kultura, csak arra akarok ramutatni, hogy a legtobb dolog az adott korulmenyek kozott eleg logikus, vagy logikus volt par evtizede es meg nem valtoztattak meg.

pamut 2013.03.10. 11:47:11

@magyarlanykairoban: A mi nagymamáink is el voltak nyomva szexuálisan, hál isten hogy vége annak a világnak.

Hozzászólásodban összemosod az erotikát, a tévébeli szexet, meg a pornót, ezek tök különböző dolgok, előbb ezeket kéne szétszálaznod magadban aztán lehet beszélgetni. A nyilvános pornót pl. természetesen nem támogatom. Az viszont hogy szüzen kell házasodni, az bizony gáz. Hogy kivágják egy rajzfilmből ahogy két oroszlán megpuszilja egymást, már az abszurditásig gáz.

pamut 2013.03.10. 11:54:39

@magyarlanykairoban:
Te komolyan azt gondolod jobban ismered az egyiptomi viszonyokat mint egy egyiptomi, aki ott nőtt fel és a saját hazájáról, kultúrájáról nyilatkozik? Ne haragudj, de ha egy Pestre költöző egyiptomi egyszer csak kitalálná, hogy ő jobban ismeri a magyarokat mint pl. én, hát a hasamat fognám a röhögéstől. A lány akcióját követő felháborodás egyébként vissza is gazolta a lány állításait.

"en a mindennapokban nem lattam, hogy mekkora nagy konfliktus lenne muszlimok es keresztenyek kozott."

Ne haragudj, de ebből is az látszik, hogy mennyire nem vagy képben. Tessék egy kis wiki:

Keresztényüldözés adatai [szerkesztés]

- 2010 december 31 - 2011 január 1 éjféli mise után 25 kg. bombát robbantott öngyilkos merénylő egy kopt templom előtt. 22 halott.
- 2011 március 6-9 Felgyújtották, kalapácsokkal verték szét a kairói Helva negyedben a Szent-György templomot. 13-an meghaltak.
- 2011 május 7 Felgyújtottak[2] egy templomot Imbaba negyedben 500 szalafistákból - akik szerint a koptoknak nincs joguk templomot építeni -, álló szélsőséges csoport. 10-en meghaltak.
- 2007 óta mintegy 800 panasz gyűlt össze (2011-re) kopt keresztény nők megerőszakolása ügyében. Az erőszakolók kényszerítették a nőket, hogy térjenek át az iszlámra. Az egyiptomi keresztény nők könnyű célpontok, mert nem viselnek fátylat, így könnyen felismerik őket. Az üggyel az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága foglalkozik.[3].
- 2011 október 9 A Manináb helységben felégetett és lerombolt templom ellen tüntetők közé hajtottak páncélozott járművekkel[4] és éles lövedékekkel lőtték a tömeget. 27 kopt meghalt, 5000 megsebesültek. A katonaság tagad, a videofelvételek bizonyítanak. Az európai püspökök felszólaltak.
- 2011 év végére a zaklatások miatt több mint százezer kopt kivándorolt az országból.

Bomba, gyújtogatás, nem erőszak, vallási erőszak, töb tucat hulla, az országból menekülő kopt keresztények. Szerintem így ezzel le is zárhatjuk a kérdést, hogy van-e vallási konfliktus az országban...

pamut 2013.03.10. 11:57:53

"Felgyújtottak egy kopt templomot Kairó elővárosában szombaton a keresztény és muzulmán vallási közösség közötti villongásban, amely előző nap két halálos áldozatot követelt.

Egy biztonsági tisztségviselő szerint az ügy hátterében egy keresztény és egy muzulmán család viszálya áll, amelyet az robbantott ki, hogy fény derült egy keresztény férfi és egy muszlim nő szerelmi viszonyára.Az arab országban ez tiltott dolog, keresztények és muzulmánok össze sem házasodhatnak, kivéve, ha a keresztény fél áttér az iszlám hitre.

A mostani ügyben érintett, a Kairótól délre fekvő Szúlban élő két család pénteken előbb összevitatkozott, majd a szóváltás erőszakba torkollott, aminek következtében a szerelmes pár két apja életét vesztette. A muzulmán apa szombati temetését követően muszlimok egy csoportja felgyújtotta a település keresztény templomát."

Hát igen, azt hiszem van még hova fejlődniük a kedves egyiptomiaknak.

mommmmo 2013.03.10. 12:10:49

@pamut: Biztosithatlak Pamut, hogy tobb millio egyiptomi no letezik, akinek mas a velemenye Egyiptomrol, mint a meztelenul pozolonak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 12:23:28

@magyarlanykairoban:

Ez oké, de ez nem az arab különlegessége. Ez BÁRMELY 2 nyelv között előfordul gyakran.

tableno 2013.03.10. 12:24:21

@magyarlanykairoban: képzeld el egy átlagos huszonéves egyiptomi férfi helyzetét. A szexuálisan legaktívabb korban vagy, dúlnak benned a hormonok, de: nem találsz feleséget, mert túl szegény vagy. Barátnőd nyilván nem lehet. Kurvák nincsenek. Pornófilm, sőt Playboy magazin sincs. Mik az opcióid? 1. Szenvedsz mint a kutya még vagy tíz évig, amíg találsz feleséget. 2. Homoszexuális kapcsolatokkal próbálkozol (ami szintén tilos). 3. Csatlakozol egy iszlámista terrorszervezethez, azt remélve, hogy mártírként majd 77 huri vár a Paradicsomban. Sajnos sokan a 3-as opciót választják.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 12:24:30

@tableno:

Oké, ilyet lehet mondani bármely két nyelv esetében.

Pl. ami a magyarban múlt idő az az angolban több múlt idő is lehet.

pamut 2013.03.10. 12:26:06

@mommmmo: Az könnyen lehet, mi magyarok is teljesen megosztottak vagyunk mindenféle kérdésben. De azért az szerintem minimum necces, hogy egy magyar így tesz helyére egy egyiptomi véleményt: "Ez csak az o elkepzelese, mert utalja az iszlamot, vagy felreerti". Egész biztos vagyok benne hogy az nem csak az ő elképzelése, hogy az az egyiptomi lány kicsit jobban képben van, és mint írtam a reakciók, a botrány, a lányt igazolták. És ez kit igazol?: "A radikális iszlamisták kampányplakátjain kevés női jelöltjük képeinek helyére virágokat rajzoltattak."

Itt Magyarországon mikor lenne botrány abból, ha egy nő feltenne egy meztelen képet magáról a netre? Rendszeresen meg is teszik, nem dől össze a világ.

pamut 2013.03.10. 12:29:49

@tableno: Most hogy így említed, hogy milyen oka is lehet a terrorizmushoz való csatlakozásnak... hm, nagyon durva...

tableno 2013.03.10. 12:31:04

@magyarlanykairoban: ha nő vagy: úgy mész férjhez, hogy fogalmad sincs arról, mi az a szex, és hogy lehet azt élvezni (lehet, hogy neked sehogy, mert kivágták kislánykorodban a csiklódat). A férjed sem tudja hogy kell egy nőnek örömet szerezni, de nem is nagyon érdekli, a lényeg, hogy szűz legyél...

mommmmo 2013.03.10. 12:38:13

Tenyleg ne lennenek kurvak? Azt azert nem hiszem.

tableno 2013.03.10. 12:48:41

@mommmmo: na jó, vannak, de az átlagember számára elérhetetlenek.

tableno 2013.03.10. 13:04:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tehát igazam van, a szónak nincs magyar (vagy nyugati nyelvbeli) megfelelője. Japán megfelelője viszont van: tatemae. Azért, mert ez a fajta udvariasság a keleti kultúrák sajátja, nyugaton nem jellemző.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:18:45

@tableno:

Oké, de ismétlem, nem ez itt a kérdés. Az eredeti állítás az volt, hog az arab nyelv olyan különleges, hogy "sokszor egy-egy szó pontos jelentését nem is lehet lefordítani, csak hosszasan elmagyarázni, hogy körülbelül mit is jelenthet". Erre mondtam, hogy ez nyelvi mítosz, mert bármilyen nyelv esetében lehet ilyet találni.

mommmmo 2013.03.10. 13:19:52

@tableno: az UAE~ben egy egesz munkasszallas osztotta a filippino nore juto koltsegeket, szoval megoldottak:/
Amugy en azt nem ertem, hogy a foldgolyo kabe felen meg detto ugyanez a szuzessegmania meg sexizmus megy, de rendszerint csak az arabok/torokok eseteben okoz altalanos felhaborodast.

tableno 2013.03.10. 13:20:13

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: akkor félreérthetően fogalmaztál. Nekem az jött le, hogy szerinted nincs olyan, hogy az egyik nyelvben létező szónak nincsen másik nyelvbéli megfelelője.

mommmmo 2013.03.10. 13:22:22

Az indiai posztnal pl fel sem merult, pedig ott aztan tenyleg sz@r a helyzet. Az arab torok/posztoknal pedig mindig, meg akkor is, ha tok masrol szol a poszt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:29:28

@tableno:

Ellenkezőleg! NAGYON SOK ilyen eset van. Lásd az angol "red" szót - nem lehet magyarra egyértleműen lefordítani.

tableno 2013.03.10. 13:30:36

@mommmmo: Az UAE vendégmunkások az egy külön kategória. Nem hiszem, hogy ezt otthon is meg mernék csinálni... :)

Ami a szűzesságmániát illeti, nem a nemzetiség itt a lényeg, hanem főként a vallás (iszlám), annak is csak a fundamentalista változata ami problémás. Persze vannak a keresztények között is ilyenek (pl. amerikai protestáns fundamentalisták), az se valami szimpatikus, de viszonylag kevesen vannak, és nincs világszinten akkora veszélyességük, mint például a sátáni és erkölcstelen Nyugatot elpusztítani kívánó iszlám terrorszervezeteknek. India némileg más tészta, más kultúra, (a hinduizmus nem akar erőszakosan terjeszkedni), bár mint az a megerőszakolási ügy mutatja, ott is hatalmas gond ez. Fekete-Afrika is nagyon rossz ebből a szempontból, viszont azt meg a Nyugat nagyrésze leszarja, mert sajnos a világban a befolyásuk nulla közeli. Szóval a lényeg az, hogy az arab világban az a baj, hogy agresszíven exportálni akarják a saját erkölcsi felfogásukat (ugyanúgy, ahogy azelőtt a kereszténység csinálta ezt a gyarmatosítások idején).

tableno 2013.03.10. 13:32:22

@morsels: nice try, but no cigar! :)

tableno 2013.03.10. 13:33:37

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ok, akkor egyetértünk. Viszont a "red"-et miért ne lehetne lefordítani? A "vörös" ugyanazt jelenti, legalábbis hétköznapi értelmezésben.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:36:04

@tableno:

Azért, mert magyarul lehet piros vagy vörös. Szövegkörnyezetfüggő, hogy melyik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:37:26

@tableno:

A kereszténység is elítéli a házasságon kívüli szexet. Ez mindenképpen bűnnek számít.

tableno 2013.03.10. 13:37:35

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a kettő szinoníma, nincs akkora különbség.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.03.10. 13:37:49

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Pedig én úgy tudom, hogy a spanyolban nincs a túróra szó. A magyarban meg arra a sofőrre, aki az országúton rossz irányba megy.

tableno 2013.03.10. 13:39:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: De nem kövezik halálra a házasságtörőket, legalábbis manapság. És nincs az, hogy arra is ráeröltetik a szűzesságet, aki nem kívánja a vallást gyakorolni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:39:57

@tableno:

"a hinduizmus nem akar erőszakosan terjeszkedni"

Sőt, nem is tud. Kevesen tudják, de a hinduizmus zártabb, mint a judaizmus. Mert míg a judaizmus zárt vallás és nem térít, sőt a jelentkezőket alapból elutasítja, s csak azokat fogadja be, akik nagyon be akarnak kerülni, addig a hinduizmusba sehogy se lehet bekerülni, ha az ember nem származik hindu családból. Egyszerűen nem létezik mód a hinduizmus felvételére.

tableno 2013.03.10. 13:40:21

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az iszlám alapvetően nem rosszabb, mint bármely más monoteista vallás. A gond az, hogy kb ott tartanak, mint a kereszténység 500 évvel ezelőtt.

mommmmo 2013.03.10. 13:42:25

@tableno: lehet. De szerintem a terjeszkedni kivano fundamentalista iszlam nem annyira altalanosan nepszeru ( a muszlim brotherhood nal sem latok tul sok bizonyitekot arra, hogy nyugatra akarnak exportalni az eszmeiket, eleg bajuk van otthon)
Es ezek a problemak ott a mindennapi eletben annyira nem jonnek elo, illetve sokkal konnyebben, nehany szabaly betartasaval kezelhetoek, es epp errol szolnanak ezek a posztok, amiket a kozel keletrol irkalunk.
Mire mindig jon egy rakas ember, aki a wikipedia meg miegyebek alapjan bebizonyitja, hogy a poszt fenyez, mert az egesz egy sz@r.

Amugy szerintem tuti van olcso prostitucio Egyiptomban, sok kozel keleti konyvet olvastam, es a legkonzervativabb kornyezetben is mindig megjelent a testet olcson arulo nyomorgo no. Sot, minel "konzervativabb" volt a kornyezet, ez annal inkabb jellemzo sajnos.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:44:04

@tableno:

Lehet taláni nagyon sok példát erre. Ritka, hogy két nyelvben egy szó jelentéstartománya teljesen egyezik.

Mivel éppen vallásról van itt szó, vegyük az angol minister szót és a magyar miniszter szót. A magyar szó jelentéstartománya sokkal szűkebb, mert csak kormánytagot jelent, esetleg még jelenthet - nagyon ritkán - diplomáciai képviselőt is, de az angolban meg jelent mást is, pl. vallási tisztségviselőt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:48:06

@flash.gordon:

"A magyarban meg arra a sofőrre, aki az országúton rossz irányba megy."

Persze, lehet, hogy valamire nincs egyetlen szó. Bármilyen 2 nyelv között megeshet. Akkor egyszerűen kifejezést használunk az illető szó helyett.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:49:29

@tableno:

Az, hogy mivel büntetnek valamit, nem releváns. Alapvetően a kereszténységben sosem a büntetésen van a hangsúly.

mommmmo 2013.03.10. 13:49:30

@tableno: amugy egyetertek azzal, hogy az iszlam nem rosszabb, csak ott jar mint a keresztenyseg 500 eve, azzal a kiegeszitessel, hogy ez mondjuk a talibanok alatt volt igy Afganisztanban.
Egyiptomban inkabb a 300 evvel ezelotti keresztenysegnek felel meg, az uae~ben a 100 evvel ezelottinek, tarsadalmi fejlettsegtol fugg hogy hogy viszonyulnak a vallashoz. Na meg az analfabetizmus altalanos voltatol.

magyarlanykairoban 2013.03.10. 13:51:14

@pamut: Ha visszaolvasod, azt irtam a mindennapokban. Pl. tobb forradalmi kep van, ahol kereszteny papok meg muszlim imamok egyutt tuntetnek, de mikor kereszteny varosreszen eltem, ott is jol elbeszelgettek egymassal, nem erezted, hogy nagy konfliktus lenne. Ennek ellenere tudom en is hogy van, hogy voltak robbantasok mind templomoknal, mind a keresztenyek a mecseteknel. De ezt ha kozottuk elsz nem erzekeled, nem fujnak az boltban egymasra, vagy utalkozoan beszelnenek a masikkal. Latsz muszlim meg kereszteny diakokat a parkban egyutt beszelgeti minden gond nelkul. En erre gondoltam.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:52:00

@tableno:

"És nincs az, hogy arra is ráeröltetik a szűzesságet, aki nem kívánja a vallást gyakorolni."

A közösség kitagadja, ha nem alkalmazkodik a normáihoz. Ez mindenhol így van.

Menj el egy keresztény egyházközségbe és hangoztasd, hogy szerinted hülyeség megbélyegezni a házasságon kívüli szexet. Először elmagyarázzák neked, hogy tévedsz. Majd, ha erősködsz, rámutatnak az ajtóra, hogy távozz.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2013.03.10. 13:52:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Na az alapkérdés az volt van-e rá megfelelő szó. Körülírni mindent körül lehet.

mommmmo 2013.03.10. 13:52:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a felvilagosodott muszlimok is ugyanezt mondjak detto, hogy nem a buntetesen van a hansuly, mert amugy is, Allah vegtelenul kegyelmes.

A konzervativok meg ugy viselkednek mint a kozepkori inkvizicio.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 13:55:33

@tableno:

Az iszlám és a kereszténység között a fő különbség szerintem nem teológiai. Mert a teológiában nagyon sok hasonlóság van. S az erkölcsi alapelvek is majdnem azonosak.

A fő különbség az, hogy míg a kereszténység alapvetően a lélekre koncentrál, azaz a szellemi életre, addig az iszlám az élet minden részletére. S ez nem mostantól lett így, ez mindigis így volt. Pl. az iszlám eleve iszlűm népről, iszlám államról beszél. A kereszténységtől viszont ez mindigis idegen volt.

magyarlanykairoban 2013.03.10. 13:57:07

@mommmmo: hogy ne lenne prostitucio itt is! Persze nem allnak ki felmeztelenul az utcara illegetni magukat, vannak utcak, amik ismertek a prostituciorol. sok ilyen no az arcot eltakaro kendot hasznalja fel, mivel nyilvan szegyelli amit muvel. abban all ki az utcara es varja a kuncsaftokat. nem is ertem, aki ehhez folyamodik, tiszta zsakbamacska.

nyuszigonosz 2013.03.10. 13:57:13

Én csak a fordítható és nem fordítható dolgokhoz szólnék hozzá:
végeredményben minden fordítható.
Tolmácsnak- fordítónak "otthon kell lennie" az általa fordított nyelvekben annyira, hogy tudja az adott szavakra, kifejezésekre a legmegfelelöbbet, legkifejezöbbet.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 14:02:33

@mommmmo:

Az iszlámnak is van sok irányzata. Bár az iszlámban nincsenek felekezetek, egynek számít az egész (persze vannak egyes csoportok, melyek iszlám eredetűek, de leszakadtak, pl. a drúz vagy bahai vallás), sőt központosított egyházszervezet sincs, nagyon sokféle vélemény van. Az egyik mecsetben esetleg nem ugyanazt mondják, mint a másikban - természetesen a teológia ugyanaz, de pl. a gyakorlati életet illetően más-más tanács hangzik el.

Elég csak a hívő muszlim nőket megnézni. Van ahol csak a szemük látszik ki a nagykabátból. Máshol az egész arcuk kilátszik. S olyan is van, hogy kifejezetten szexisen van öltözve, csak a haja van összefogva kendő alatt.

tableno 2013.03.10. 14:02:40

@magyarlanykairoban: szerintem te azért látod a valósnál rózsaszínűbbnek a helyzetet, mert az egyiptomi társadalomból csak a művelt elittel vagy közelebbi kapcsolatban. Ez persze nem baj, csak ezért van az, hogy bizonyos nagyon komoly társadalmi problémákat nem érzékelsz a bőrödön (hála istennek).

magyarlanykairoban 2013.03.10. 14:04:58

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: igy van. ahogy otthon kinezik a melyen vallasos keresztenyt, muszlimot, zsidot akarkit, itt meg kinezik es szegyennek szamit ha voltal mar egy par emberrel hazassag elott. A hazassag elotti sexualis elet minden vallasban tilos lenne elvileg, csak az mar ugye a mai modern korban idejemult szokas es senkit nem erdekel.

tableno 2013.03.10. 14:07:31

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ezzel mind tisztában vagyok. Én amúgy két muszlim országban is eltöltöttem hosszabb időt, mégpedig az egyik legliberálisabban (Törökország), és az egyik legfundamentalistábban (Irán). Nincs is bajom azzal, ha valaki jól érzi magát Keleten (Törökországot például én is imádtam), csak azért nem szabad letagadni a negatívumokat sem.

magyarlanykairoban 2013.03.10. 14:10:26

@tableno: Lehet hogy igy van, en mindenesetre mindig azt irom, amit en lattam es tapasztaltam. Nyilvan nem laktam szegenynegyedben ( Hala Istennek), eleg a buszrol latni a nyomort sok helyen. Borzaszto. Ami megborzasztobb, hogy a nyomor negyed mellett ott van a patyolattiszta, jol oltozott egyiptomiakkal, kulfoldiekkel teli plazak, boltok. Hihetetlen nagy a kontraszt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 14:10:55

@nyuszigonosz:

Így van.

Mo-n a szakma már teljesen szétesett. A piaci verseny eredménye az lett, hogy egyre rosszabb a végtermék.

Hagyományosan az volt, hogy csak olyan ember fordított aki az eredeti nyelvet anyanyelvi szinthez közel ismerte, s a célnyelv meg az anyanyelve volt. S mindig volt lektor is, akinek szintén anyanyelve a célnyelv.

Előbb a lektort spórolták meg. Aztán mentek le a fordítási díjak. Mára ez diákmunkává vált.

Az eredménynek a jó oldala: van min röhögni.

magyarlanykairoban 2013.03.10. 14:11:25

@tableno: hu azert Iran megint mas teszta :)

mommmmo 2013.03.10. 14:12:54

@tableno: .jo, de ez is igaz kabe az egesz Europan kivuli vilagra, hogy a muvelt kozeposztalyon tul olyan dolgok mennek, hogy az borzalom, es meg jo hogy nem lat bele tulzottan egy europai.

Azt azonban el kell mondanom ~bar ezt ugysem fogja elhinni senki ~ hogyha osszehasonlitok ket hasonszoru, hasonlo muveltsegu embert pl az uae~bol meg Magyarorszagrol, pl 2 konyvelot, az UAE beliek atlagosan sokkal nyitottabbak es toleransabbak a mas kulturara, mint pl az atlag magyar konyvelo.

Csak az a baj, hogy a tarsadalom szerkezete mas, es van egy elmondhatatlanul vastag reteg, amelyik elmondhatatlanul muveletlen es betokosodott.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 14:13:38

@magyarlanykairoban:

A különbség az, hogy az iszlám nem csak vallás, hanem más is. A hívő muzulmánon meg lehet látni, hogy muzulmán, bármit is csinál. Hívő kereszténynek meg simán lehet úgy is lenni, hogy ezt senki sem észleli.

tableno 2013.03.10. 14:15:12

@magyarlanykairoban: igen, de megvan a veszélye, hogy Egyiptom is arrafelé halad...

@mommmmo: ez teljesen igaz.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 14:19:56

@tableno:

Biztos, hogy Irán a legfundamentalistább. Eleve ott siíta iszlám van, mely bizonyos dolgokban kevésbé szigorú, pl. a nőknek nem kell teljesen betakarniuk magukat, s ezen kívül van élettársi kapcsolat is férfi-nő között.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 14:23:55

Biztos, hogy Irán a legfundamentalistább? Ez kérdés volt.

tableno 2013.03.10. 14:27:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Azt írtam, hogy az EGYIK legfundamentalistább. Egyébként nem, Szaud-Arábia fundamentalistább (csak politikailag Nyugat-barát), a tálibokról nem is beszélve.

nyuszigonosz 2013.03.10. 14:27:24

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hát ez sajnos igaz.
Meglepö sokszor egy- egy magyarra fordított könvy átlapozása: hihetetlen gyatra fordítások vannak!

Én irodalmat magyarul már csak akkor olvasok, ha magyar író írta a könyvet, és semmiképp nem fordításról van szó. :)

pamut 2013.03.10. 14:27:43

@magyarlanykairoban:
Sok ember elköveti azt a tipikus felszínes hibát, hogy a saját életét és tapasztalatait általánosítja. Régen én is így voltam ezzel, ez valahol egy természetes reflex, de már felnőttem. Én pl. több emberrel találkoztam, akik megdöbbentek amikor közöltem, hogy Magyarországon rengeteg ember éhezik (szerintem éhen is halnak néhányan), hogy a nyugdíjas lét - a mostanában divatos nyugdíjasok elleni tömeghisztéria dacára - valójában nagy részben egyenlő a szegénységgel, kiszolgáltatottsággal, a télen csak részben fűtött lakásokkal, a kiváltatlan gyógyszerekkel. Pedig egyáltalán nem marginális jelenség, és mégis megdöbbennek, sőt el sem hiszik! Ismétlem: nem idejött külföldiekről beszélek hanem őslakos magyarokról. Mert ők nem szegények, nem nyugdíjasok, ezt nem tapasztalják a bőrükön. És ha nem tapasztalják, akkor nyilván nincs is... ez amolyan szociális vakság, a népek a saját kis életük burkában élnek, és abból általánosítanak teljesen falsul. Hiába élnek itt, nem látják mi van.

Az, hogy Egyiptomban rendszeresen vannak véres, halálos áldozatokkal járó vallási konfliktusok, meg lángoló templomok, hát az egy nagyon brutális tünet, amit nem lehet semmibe venni. És ez, mint minden erőszak, nyilván csak a jéghegy csúcsa. Attól, hogy te nem tapasztalod ezt a saját bőrödön, attól még létezik. Ha elmondanád egyiptomi ismerőseidnek, hogy te nem szüzen mentél férjhez, lehet megtapasztalnád a saját bőrödön mit gondolnak rólad. Az is lehet hogy téged külföldiként kezelnek a helyiek és eleve nem is mesélnek neked olyasmikről, amikről úgy gondolják hogy semmi közöd, vagy simán csak nem kerül szóba, az egy dolog. Attól még több mint százezer kopt keresztény elmenekült az országból az üldözések miatt, eléggé valószínű hogy okuk volt így tenni.

nyuszigonosz 2013.03.10. 14:30:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
És még valami, amin sajnos már röhögni sem lehet:
amikor egy jogi szöveget odaadnak a "haver szomszédasszonya lányának fordítani, mert az jaj de tud xy nyelvet"
Az az igazi szörnyüség!

mommmmo 2013.03.10. 14:34:32

Szerintem azok a fiatalok akik az egyiptomi forradalmat kezdemenyeztek nem ugyanazok, mint akik a brotherhoodra szavaztak.
Szoval ha Iran iranyaba menne a dolog, akkor a vezetosegnek ugyanugy meggyulne a baja a forradalmarokkal, mint ahogy Mubaraknak meggyult.
Figyelemmel kisertem ezeket a dolgokat, a forradalmi ifjusag ama bizonyos szellemi elitje olyan intelligensen nyilatkozik tarsadalmi kerdesekrol, demokraciarol, stb, hogy a legtobb magyar tanulhatna toluk.
Csak aztan a sotet nep megszavazta ezeket az odivatu tokkelutotteket akik kabe Torgyan papa szintjen allnak, hogy magyar parhuzamokat hozzak.

tableno 2013.03.10. 14:39:52

@mommmmo: sajnos az iráni forradalom idején is hasonló volt a helyzet. Demokratikusan kezdődött, aztán mi lett belőle...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 14:41:10

@nyuszigonosz:

A legrosszabb verziók a filmeknél történnek. Van amikor a fordításnak SEMMI értelme.

leiterjakab.blog.hu/2008/09/14/kopkodok

tableno 2013.03.10. 14:43:50

@mommmmo: idézet a Wikipediarol:

Organizations of the Iranian Revolution

Other opposition groups[53] included constitutionalist liberals – the democratic, reformist Islamic Freedom Movement of Iran, headed by Mehdi Bazargan, and the more secular National Front. They were based in the urban middle class, and wanted the Shah to adhere to the Iranian Constitution of 1906 rather than to replace him with a theocracy,[54] but lacked the cohesion and organization of Khomeini's forces.[55]
Marxist groups – primarily the communist Tudeh Party of Iran and the Fedaian guerrillas[56] – had been weakened considerably by government repression. Despite this the guerrillas did help play an important part in the final February 1979 overthrow[57] delivering "the regime its coup de grace."[58] The most powerful guerrilla group – the People's Mujahedin – was leftist Islamist and opposed the influence of the clergy as reactionary.
some important clergy did not follow Khomeini's lead. Popular ayatollah Mahmoud Taleghani supported the left, while perhaps the most senior and influential ayatollah in Iran – Mohammad Kazem Shariatmadari – first remained aloof from politics and then came out in support of a democratic revolution.
Khomeini worked to unite this opposition behind him (with the exception of the unwanted `atheistic Marxists`),[59][60] focusing on the socio-economic problems of the Shah's government (corruption and unequal income and development),[59][61] while avoiding specifics among the general public that might divide the factions,[62] – particularly his plan for clerical rule which he believed most Iranians had become prejudiced against as a result of propaganda campaign by Western imperialists.[63][64]
In the post-Shah era, some revolutionaries who clashed with his theocracy and were suppressed by his movement complained of deception,[65] but in the meantime anti-Shah unity was maintained.[66]

mommmmo 2013.03.10. 14:49:45

@pamut: a kulonbseg az, hogy a kozel keletrol a median keresztul CSAK azolat a dolgokat hallod, amiket most leirtal, ed igy szerintem eppen az az erdekes, hogy amugy ott is van egy tobbmillios kozeposztaly, amelyik normalisan el.
Az en egyiptomi kereszteny kollegam pl egyutt drukkolt a muszlimokkal a forradalomkor, hogy huzzon mar el Mubarak, es ahogy elhuzott, ott is hagyta az UAE beli allasat, es hazakoltozott, hogy epitse Egyiptomot, meg a sajat eletet, mert ugy gondolta "ez alkalmas idopont uzletet nyitni".
Egyaltalan nem rettegett az uldozestol, pedig tudnam, rengeteget dumaltunk.
Szerinte meg Magyarorszag a szornyu hely, mert o meg csak a vorosiszap katasztrofarol tudott. Kerdezte, hogy a szuleim haza megmaradt~e, hat mondtam, azert nem az egesz orszagot lepte el az iszap.

mommmmo 2013.03.10. 14:57:22

@tableno: hat ebben mondjuk igazad van, sajnos. De en ezeket a muszlim brotherhoodosokat eleg inkompetensnek latom ahhoz, hogy kiepitsenek egy diktaturat. Remelem igazam lesz.

pamut 2013.03.10. 14:57:28

@mommmmo: Ne haragudj, de vagy el se olvastad ami írtam, vagy én fogalmaztam teljesen érthetetlenül, mindenesetre nem arra reagáltál amit írtam. Pont azt magyaráztam, hogy attól, hogy valakik vagy akár egy réteg burokban él, attól még nem lehet általánosítani, erre hivatkozol a középosztályra. Azt se értem mi köze a te drukkoló keresztény ismerősödnek ehhez, mint jó hazafi nyilván drukkolt mindenki vallástól függetlenül. Egy természeti katasztrófa pedig nem hasonlítható a korábban említett példákhoz.

De utálok fölösleges köröket futni :(

mommmmo 2013.03.10. 15:06:27

@pamut: arra probaltam ramutatni, hogy a kep a keresztenyuldozo, intolerans Egyiptomrol ugyanolyan altalanositas, csak a masik oldalrol.
Es mivel a csapbol is az folyik, szerintem udito olvasni egy mas oldalrol kozelito, bar nyilvan szinten altalanosito irast.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 15:33:36

@magyarlanykairoban: furduruharol
ezt canadaban ugyan ugy viselik a muszlim nok a strandokon a medencekbe uszodakba holutt masnak zuhany furdes elott kotelezo ok meg utcai ruhaban mennek a medencebe .. undorito helhaborito de hat jogaik..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 15:36:32

@andaluzkutya: a cipot is felprobaljuk az uzletben es attol meg nem kotelezo megvenni..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 15:50:04

napfeny es gyumolcs meg van par helyen a Foldon
\egyiptom az araboknak valo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 15:54:21

@Babette_: azt itt sem
ez magyar szokas lett
en 15 ev alatt pl 1 db csokolozo part lattam az utcan
azis ejjel volt es ket no

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 15:55:32

@Muscari: en meg utalnam ha a buszon mellettem smarolnanak
semmi kozom hozzajuk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 15:58:22

@andaluzkutya: szamomra nagyom szep dolog, ha valaki megorzi a szuzesseget a hazassagig

2013.03.10. 15:59:20

@Link Elek: "Nekem a nyugi tetszett egyiptomban, me a kairoi dugoben ulok sem tuntek idegesnek/feszultnek "
:-) Ki mit lát. Rendesen anyáznak, sőt még verekedést is láttam, mert valaki beállt a másik helyére. Mint otthon.
off: Valaki a tegnapi posztban megkérdezte, nem írnék-e Szudánról. A mai poszt az én fordításomban így nézne ki:
Cím: Mi fog hiányozni Szudánból?
Válasz: SEMMI
Én kérek elnézést :-)

mommmmo 2013.03.10. 16:10:26

:))) nekem sem hianyzik semmi az emirsegekbol, pedig tiszteltem az ottani embereket. Ja kiveve a buvarkodast meg a sok ejjelnappalit.

andaluzkutya 2013.03.10. 16:12:07

@hagyma: Nem mindegy, hogy valaki megőrzi önszántából, vagy meg KELL őriznie, különben kiközösítik, stb.
Nekem semmi bajom azzal, ha valaki ezt az utat választja (én se bővelkedtem kalandokban:) ), de ne legyen már gond, ha esetleg valaki szeretne nemi életet élni házasság előtt is.

@montroyal: Én is gondolkodtam valami hasonló példán, de attól tartottam megkapom, hogy a házastársat és a házasságot egy szintre helyezem egy használati tárggyal és a vásárlással (annak ellenére, hogy tudtommal ezekben az országokban a nagy erkölcs ellenére a kiházasítás leginkább egy alkudozási folyamat eredménye).

2013.03.10. 16:13:31

@magyarlanykairoban: "a lenyeg, hogy nem folyik az erotika a csapbol is itt publikusan"
Ez így igaz, de engem eléggé zavart a nyilvánosan kézen fogva sétáló fiatal fiúk látványa, aminek nyilvánvaló okai vannak.

tiltott rengeteg 2013.03.10. 16:14:02

@andaluzkutya: @hagyma: szüzességet megőrizni a házasságig??? Milyen nő az, akinek ez hiányzik? A nő honnan a fenéből tanulja meg az orgazmust, ha nem kísérletezésből és próbálgatásból? És ha a NAGY Ő férj nem partner ebben akkor élje le a nő az életét orgazmus nélkül? Vagy kereshet házasságon kívüli kapcsolatot. És aKkor mégis melyik az erkölcsösebb?

andaluzkutya 2013.03.10. 16:21:19

@tiltott rengeteg: Ezt biztos, hogy nekem szántad?:) Eddig itt azért kardoskodtam, hogy ha egy nőnek van kedve a nemi élethez házasság előtt is, akkor tegye, ne tekintsük ezt már erkölcstelennek.
Hagymának annyit írtam, hogy természetesen azt se kell megkövezni, akinek valamiért fontos, hogy szűzen menjen férjhez/nősüljön. Ennyi:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 16:23:09

@andaluzkutya: nekem nem gond, azt mondtam szamomra szep dolog
@tiltott rengeteg: majo en inkabb maradnek a szuz nonel, mint a hazassag elott kiserletezgeto noknel
feleseg kell inkabb,, mint kurva
persze kinek mi

magyarlanykairoban 2013.03.10. 16:28:17

@Turchi: Mar itt Kairoban a fiatal fiuk kezenfogva? Na igen, nem ritka jelenseg, en sem szeretem, hiszen a nyugati kulturaban nem normalis es ugye a homoszexualitashoz kotheto, de az egesz keleti kulturaban ez normalis dolog. En legalabb is igy tudom. nem birom nezni ha karoltve maszkal ket ferfi vagy puszival koszonnek egymasnak. de igyekszem toleralni es nem kepzelni semmit moge- bar lehet hogy van valami mogotte sok esetben? nah ebben valaki Keletrol erositsen vagy cafoljon meg.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 16:46:16

@magyarlanykairoban:

A kézenfogás az nem, de a három puszi az bizony előfordul máshol is.

2013.03.10. 16:47:55

@magyarlanykairoban: Igen, Kairóra gondoltam. Szudánban még nem láttam ilyet, de nem is mászkálok túl sokat, ha nem muszáj. Kairóban már a köszöntés is röhej volt, nem csak férfiak között, hanem bárkik között. Nőknél kézfogás, ölelés, csók, 2x, 3x egymás után :-), attól függően, mennyire vannak jó viszonyban. Én csak úgy hívtam őket, a csókosok. Aztán ahogy kezdtek megismerni, én is bekerültem a csókos csapatba. Nem örültem neki :-). Főleg mikor valaki éppen kibontakozott az ölelés, csók, kézfogásból, majd közölte, nagyon fáj a torka!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 16:53:32

@tiltott rengeteg: @andaluzkutya:

Eszembe jutott egy orosz vicc. Kivételesen nem politikai vicc.

Az orosz újgazdag házasodik. 18 éves lányt vesz el, aki állítólag szűz. De a barátai ugratják, hogy biztosan nem szűz. Ezért az orosz tervet eszel ki, hogy megtudja, valóban szűz-e lány: esküvő előtt a saját nemi szervét sötétzöldre festi. Esküvő után jön a nászéjszaka. Ekkor az orosz levetkezőzik a felesége előtt, a nő meglátja a zöld szervet, mire felkiált:
- Ó, Istenem, hát neked miért zöld?
Mire az orosz felüvölt, majd lekever két pofont a feleségének:
- Tudtam! Hallgatnom kellett volna a haverokra! Honnan tudod, te büdös szajha, hogy nem zöldnek kell lennie???

zopilote 2013.03.10. 16:54:16

@nyuszigonosz:
A napokban " szereztem " meg Lomb Kato Polyglot: How I Learn Languages c. konyvet,
pdf formatumban,nagyon erekesnek es hasznosnak talalom, bar meg csak a bevezto reszt
olvastam el belole. Nem is tudtam, hogy a vilag egyik leghiresebb tobbnyelvu szimultan for-
ditoja volt. Szoval ne mondja senki, hogy mi magyarok nem tudunk nyelveket tanulni. Csak
meg kellene talalni a magyar anyanyelvuekre specializalodott idegen nyelv oktatas modjat,
nem mas nepek modszereit atvenni. Lehet, hogy hulyeseget irtam, nem vagyok nyelvesz.

Taxomükke (UK) 2013.03.10. 16:56:18

@Muscari: Szerintem osszebujni otthon kell, nem nyilvanos helyen. Nem illik, zavar masokat. Bujjatok ossze otthon.
Bocsanat a hasonlatert, de peldaul nyilvanos helyen lehetoleg eppen ezert nem fingunk es bofogunk, mert ugyan biologialag termeszetes dolog, de nem karunk vele zavarni masokat.
En ruhellem, amikor a buszon a fulemtol par centire nyalakodnak, cuppognak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 16:57:18

@Turchi:

Annak idején volt erről egy vicc, ugyanis a kommunista vezérek egymást mindig 3 puszival üdvözöltek:

- Miért mindig 3 puszival üdvözlik a kelet-európai vezetők a szovjet vezért?
- Első puszi, súgva a fülbe "le vagyok váltva?". Második puszi "nem", Harmadik puszi: "köszönöm".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 17:02:08

Ja, s volt egy orosz vicc, de kicsit nyelvi vicc. Igyekszem elmagyarázmi.

- Találós kérdés - mi az: férfiak puszilkodnak?
- Ha titokban csinálják, akkor гомосек-ek, ha meg nyilvánosan, akkor генсек-ek.

гомосек = homokos
генсек = párt-főtitkár
oroszul a kettő nagyon hasonlít.

zopilote 2013.03.10. 17:02:34

@magyarlanykairoban:
A magyar hetero ferfiak tobbsege is puszival koszonti regen latott kozeli baratjat, haver-
jat. Mi is latens homok lennenk? Erdekes, az ex-em is furcsalta ezt a dolgot Magyarorsza-
gon jarva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 17:03:25

@Taxomükke: minden normalis ember ruhelli
a bofoges viszont nehany orszagban teljesen elfogadott, megha nem is eppen szep
/halkan be kell valljam, itt amerikaban raszoktam en is, najo nem a buszon, mert nem hasznalok buszt, es azert etteremben nem de sajnos igen/

Taxomükke (UK) 2013.03.10. 17:05:30

@tableno: Ez nagyon erdekes.
A sved nyelvben meg ketfelekeppen fokozzak a "rossz" jelzot: sämre, sämst (kevesbe jo, legkevesbe jo), illetve värre, värst (rosszabb, legrosszabb).
Ez persze nem ugyanaz a jelenseg.
Szinten svedektol hallottam egy vicces kifejezest, azt hiszem, nem szeles korben elterjedt: väntöl (vänta: várakozni, öl: sör): az a sör, amit akkor iszunk, amikor varunk valakire vagy valamire. :)))

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 17:05:32

@zopilote:

"tobbnyelvu szimultan forditoja"

Szimultán fordítás nem létezik. Csak tolmácsolás lehet szimultán.

Egyébként Lomb Kató mindig aláhúzta: csak magyarul tud anyanyelvi szinten. Ez azoknak fontos, akik abban a tévedésben élnek, hogy a nyelvtudás csak anyanyelvi szintet jelent. A másik fotos mondata az volt, hogy "a nyelv azon kevés dolgok közé tartozik, melyeket érdemes rosszul is tudni".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 17:05:34

@zopilote: azert az nem jellemzo, nagyon regen latott, nagyon kozeli havernal az arcerintes 2 oldalrol
a puszi nem igazan

/de MASHOL sajnos igen, elofordul/

zopilote 2013.03.10. 17:06:01

@hagyma:
Mary is szuz volt, mikor elvetted?:)
En szivesen meghagyom a szuz noket masnak, szenvedjenek vele:)

nyuszigonosz 2013.03.10. 17:06:13

@zopilote: Perszehogy vannak magyar anyanyelvü kiváló tolmácsok és fordítók!
Csak sajnos ezek szerint nem ök fordítják pl. magyarra a könyveket újabban.
Mint elöbb Maxval a birca írta: aki a legkevesebbért megcsinálja a fordítást, az kapja a munkát. Na és ez nincs jól.

tiltott rengeteg 2013.03.10. 17:10:19

@andaluzkutya: a téma miatt írtam Neked. És természetesen elismeréssel a bölcs és értelmes apának és férfinak. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 17:12:20

@zopilote: mivel a kerdes koltoi, tudod hogy a masodik ferje vagyok, de jelzem szuzen ment ferjhez annak idejen es en vagyok a harmadik ferfi az eleteben
es azota velem probalgatja az orgazmust:)
remelem negyedik nem lesz

tiltott rengeteg 2013.03.10. 17:12:25

@hagyma: a 114-ből hánynak volt orgazmusa is? Vagyis hánynál volt egyáltalán fogalmad róla, h volt-e orgazmusa?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 17:16:10

@nyuszigonosz:

A fordítóirodák nem kapnak munkát, ha nem dolgoznak olcsón. A 90-es évek végén 3-szor többet fizettek fordításért, mint 10 évvel később! (S közben volt infláció.) Így a fordítóirodák kénytelenek az árakat levinni, s a lehető legolcsóbb munkaerővel dolgozni, ezek jellemzően a diákok. A profi fordítók meg elmennek más szakmába.

Kivétel: egyes EU-s projektok, ahol sokat fizetnek. De ebből kevés van, s eleve csak pár nagyon jó ismerettséggel rendelkező fordító jut el hozzájuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 17:16:39

es vezet a fradi

valoszinuleg mind a 115-nek volt orgazmusa, de nem biztos, hogy velem

zopilote 2013.03.10. 17:16:49

Off: regi vicc - Fiatal lany szedul, hanyingere van. Elmegy orvosahoz, aki a vizsgalat utan
megkerdezi, hogy mikor volt ferfival? A lany felhaborodik, hogy mit kepzel rola a doki.
Erre a doki figyelmezteti a lanyt, hogy akkor keszuljon fel a megvalto szuletesere:)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 17:19:41

S ugyanez a tolmácsoknál!

Alapvető dolgokat nem tudó emberek tolmácsolnak! Nem nyelvi hiányosságokról beszélek, mert az pótolható, hanem alapvető szakmai dolgokról.

Személyes tapasztalat. A bíróságon a tolmács úgy "dolgozott", hogy MAGYARÁZTA, hogy mit mond az egyik fél, nem fordította, hanem magyarázta. Röhej. Aztán meg mintha ő is fél lenne, elkezdett vitázni! Ez kb. olyan, mintha felvennének buszsofőrmek valakit, aki nem tudja beindítania motort.

zopilote 2013.03.10. 17:20:22

@hagyma:
az igaz, csak imitaljuk a puszit arcerintessel, de masnak puszikent jon le. es megoleljuk a havert, baratot. a nemeteknel volt furcsa, hogy meg a baratnok is csak kezfogassal udvozoltek egymast

Taxomükke (UK) 2013.03.10. 17:21:47

@nyuszigonosz: En forditottam nehany konyvet magyarra.
A legutolso sikerult a legjobban, rendkivul jo ertekelest kaptam a lektortol.
Soha tobbet nem adott munkat ez a kiado (Generalpress). Az oka: a kelletenel tobbszor kerdeztem meg, hogy mikor lesznek vegre hajlandok kifizetni a munkamat.

zopilote 2013.03.10. 17:24:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
tevedtem, forditot irtam tolmacs helyett, figyelmetlenseg a reszemrol, ket kulonbozo fogalom

zopilote 2013.03.10. 17:39:29

Szivesen olvasnek pl egy posztot arrol, hogy ki hogyan elte meg egy idegen orszagban
a nyelv kerdeset, kulonosen azok, akik tok nyelvtudas nelkul erkeztek, illetve azok,
akik otthon szerzett nyelvtudassal. Szivesen hallanek gyakorlati tanacsokat es tapasz-
talatokrol is. Gondolom, ez hasznos lenne uj " hataratkeloknek " is.

Muscari 2013.03.10. 17:41:14

@hagyma: puszit adunk, nem nyaljuk-faljuk egymast. Hagyma, te es a te koltoi tulzasaid...

Muscari 2013.03.10. 17:45:58

@Taxomükke: @hagyma: szerintem csak feltekenyek vagytok. Minden ismerosunk, de tenyleg mindenki irigyel minket, mert latjak, hogy ennyi ido utan is hogy szeretjuk egymast. Most mi a rossz abban, hogy egymast atolelve andalog ket ember az utcan, ugy oszinten? Mint mondtam, nem nyaljuk-faljuk egymast, azt csak szigoruan a negy fal kozott csinaljuk.

zopilote 2013.03.10. 17:47:28

@nyuszigonosz:
Ez sajnos nem csak a forditasra igaz, hanem sok szakmara is.
Es nem csak otthon, hanem Kanadaban is egyre gyakoribb.
Koltseghatekonysag, rovid tavon:( Soha sem tudtam megerteni, hogy tud egy magara valamit is ado ember silanysagot kiadni a kezebol. Szakmai buszkeseg mar nem is letezik?:(

tiltott rengeteg 2013.03.10. 17:52:14

@zopilote: igen! a nyelv téma nagyon jó lenne. Azt hiszem ez mindannyiunkat érint, hiszen hiába beszéli egy idő után az ember NAGYON jól a nyelvet azért a helyiek gyerekkori rajzfilmekről folyó beszélgetésében nemigazán tudunk résztvenni. Vagyis én biztos nem. Vagy a tiroli dialektus elemzésében. Vagy a közmondások.

zopilote 2013.03.10. 18:06:27

@hagyma:
"a bofoges viszont nehany orszagban teljesen elfogadott, megha nem is eppen szep
/halkan be kell valljam, itt amerikaban raszoktam en is, najo nem a buszon, mert nem
hasznalok buszt, es azert etteremben nem de sajnos igen/ "
Bufogesnel bunkobb dolgot nem tudok elkepzelni, pedig parasztgyerek vagyok:) Van
egy alap etikett, es ebbe ez is beletartozik szerintem. Egyedul nem gyujtunk ra, szajbol
kivesszuk a cigarettat, ha masnak tuzet adunk, tarsasagban levo not kinaljuk elosszor,
nem ulunk hattal a moziban, stb:) (tudom, a dohanyzas mar magaban bunko dolog) :))
Mas: ezt a busz dolgot mindig kihangsulyozod, ugy latszik, neked degradalo a tomeg-
kozlekedes. Munkavallalasi stadiumban vagyok most, de olyan munkat el sem vallalok,
ahova kocsival kell mennem. ( csak a legvegso esetben)
Csodalkozol, hogy Europaban lebunkozzak a bufogo amerikaiakat?:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.10. 18:11:55

@andaluzkutya: "El tudná nekem valaki magyarázni, hogy ez miért pozitívum? Nem azt mondom, hogy fűvel, fával feküdjön össze az ember, de miért gond az, ha valaki kipróbálja magát és ezáltal megismeri azt is, hogy neki mi a jó ebben az egészben? "

Tudom, hogy ez általánosan, és tarsadalmlag elfogadott nézet, bár a keresztények nagy része nem ért vele egyet. Nos, anélkül, hogy prüdnek hangzana, próbálom megvilágitani a "másik oldal" véleményét. Ahogy irtad, szeretnéd, ha a lányaid "kipróbálnák" ezt az oldalát is a kapcsolatnak. Mi a helyzet akkor, ha kiderül, "nem működik"? Továbbáll, új kapcsolatba, és ott is "kipróbálja"? Vagy esetleg arra gondol, hogy nos, nem működik, de esetleg majd "belejövünk" a házasságban. A keresztények számára a szex nemcsak pusztán testi érintkezés, hanem ennél sokkal több (túl hosszú lenne itt erről irni, nem ez a topic témája, igy csak egy referencia a Bibliában: www.biblegateway.com/passage/?search=Ephesians%205:25-33&version=NIV
mellesleg, tudtátok, hogy a Biblia is ir a szexről, és arról, mi a férj és feleség szerepe e téren?) Az idézett szöveg többek között arról szól, hogy férjnek úgy kell szeretnie a feleségét (testi, lelki téren), mint a saját testét (saját magát). Vagyis annyira kell odafigyelnie, törődnie a párjával, mint saját magával.
Sok fiatal keresztény lányt, fiút ismerek, akik elfogadják azt, hogy várniuk kell, mert azt vallják, hogy azzal, hogy az illetőnek adják oda magukat előszőr, sokkal többre tartják az illetőt, mint 1 partnert a sok közül. Számukra a szex - ahogy irtam is - több, mint fizikai kapcsolat: a házasság, egy elkötelezettség része. Ahogy minden másban, úgy a szexben is tanulunk egy kapcsolat során, és egy igazán szerető kapcsolatban ez az aspektus is "fejleszthető", ha két önzetlen, egymásra figyelő emberről szól, nem csak saját magunkról.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 18:16:37

@tiltott rengeteg:

"egy idő után az ember NAGYON jól a nyelvet"

Szerintem az emberek 95 %-a sosem jut el anyanyelvi szintre, hanem marad a jó vagy nagyon jó szinten.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 18:25:34

@zopilote:

Van egy XIX. századi bolgár írónak egy híres könyve - magyarul is megjelent: moly.hu/konyvek/aleko-konsztantinov-hihetetlen-tortenetek -. a téma a Bulgária felszabadulása utáni időszak, amikor bolgár üzletemberek elindultak Európába kereskedni. S a komikum abból van, hogy az alapvetően orientális viselkedés hogyan ütközik az európai szokásokkal.

Az egyik jelenetben Prágában ebédel a főhős. Persze többször is böfög. S amikor látja, hogy a helyiek meg vannak ezen botránkozva, mindig hozzáteszi "emberség".

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 18:31:52

@Zsuzsi65:

Van egy jó zsidó vicc a bibliai szexről.

Házasság előtt a vőlegény tanácsokat kér a rabbitól. Felmerül az is, hogy miért nem tácolhatnak a nők és a férfiak egymással az esküvőn.
- Mert írva van! A tánc bűnös gondolatokat támaszthat!
Ezek után a szexről is szó esik:
- Na és esküvő után lehet szex? - kérdezi a vőlegény.
- Nem csak, hogy lehet, hanem egyenesen kötelező! - mondja rabbi.
- Na és úgy szabad csinálni, hogy én vagyok alul?
- Persze.
- S úgy, mint a kutyák?
- Úgy is.
- Na és úgy, hogy állunk az ágyban?
- Úgy semmiképpen! Az a végén még tánchoz vezetne!!!

zopilote 2013.03.10. 18:55:45

@Zsuzsi65:
" bár a keresztények nagy része nem ért vele egyet "
A keresztenyseg egy nagyon tag fogalom. Beletartoznak a katolikusok, a protestansok,
a sok szekta es vannak a fundamentalista keresztenyek, kulonosen az USA - ban. Nem
sokban kulonboznek a fundamentalista muszlimoktol. En csak a katolikusokat (romai,
gorog keleti es orosz ortodox) es a protestansokat (kalvinista, lutheranus) fogadom el ke -
resztenynek, a tobbi csak egy beteg szekta a szamomra. Tudom, sokan nem ertenek ez-
zel egyet, sajnalom. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 18:55:47

@zopilote: igen , de pl az ameriakaik beallitottsaga eleve mas
kepesek ugy bufogni, hogy nem akarnak
egyszeruen kijion
es eljutottam en is erre a szintre, ami vicces de teny:)

igen dohanyozni eleve bunko dolog, tehat kar udvariassagi szabalyokat kitalalni ra

igen, kurvara orulok, hogy nem kell buszt hasznalnom, bar jelzem, otthon sem sokat hasznaltam, de amikor igen , akkor idegesitett az osszepreselodo tomeg
ahh rossz visszagondolni

nem csodalkozom, hogy lebunkozzak az amerikaiakat
bagoly mondja verebnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 18:57:15

@Muscari: semmi feltekenyseg nincs, kicsit atterelodott a tema a kis kocsogokre akik az utcan akarnak dugni
mi is gyakran jarunk kezenfogva vagy karoltve, bar mondjuk eleve nagyon ritkan setalunk egyutt

zopilote 2013.03.10. 19:05:05

@hagyma:
" igen dohanyozni eleve bunko dolog, tehat kar udvariassagi szabalyokat kitalalni ra "
Haboruzni, olni is bunko, embertelen dolog, kar arra is barmifele szabalyt kitalani:)
Fegyverrel olni, kessel olni, ittas vezetessel olni, haboruban olni mind embertelen dolog.
Meg is kulonbozo szabalyok vonatkoznak mindre:)

zopilote 2013.03.10. 19:07:03

@hagyma:
Ti kocsival " setaltok " inkabb:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 19:09:26

@zopilote: Te mondtad, hogy baromsag cigizni, en csak megerositettem
a haboru az sok mindentol fugg de altalaban nem old meg mindent
viszont ha megtamadnak vagy fenyegetnek akkor vedekezned kell
haboruban nem biztos hogy embertelen olni, mert lehet a hazadat veded
egyeb gyilkossag/ feltekenyseg, haszonszerzes/ az elvetemult dolog, szeretem is az itteni torvenyeket ezugyben

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 19:11:34

@zopilote: hat nem igazan setalunk
ez teny
lehet kene tobbet, de sem ido sem energia
a kocsitol az etteremig biztos setalunk
meg vissza
vagy ha mas varosba megyunk kirandulni
hetkoznapokban nemigazan

nyuszigonosz 2013.03.10. 19:18:21

@Taxomükke: Most úgy jó lenne tudni, mit fordítottál te.

Brix 2013.03.10. 19:26:07

Az egyiptomi társadalomnak az egyik legnagyobb problémája, hogy a vallás mesterségesen elfojtja az egészséges szexuális vágyakat , ez a frusztráció nem ritkán csoportos nemi erőszakhoz vezet. Az egyiptomi , tradicionális társadalmi rendszer a világgazdasági kihívásoknak sem tud megfelelni, és elképesztő mértékű a fiatalok munkanélkülisége. Az anyagi kilátástalanság , és a feleséghez jutás lehetetlensége egy állandóan forrongó élhetetlen országgá teszik Egyiptomot

andaluzkutya 2013.03.10. 19:26:30

@Zsuzsi65: Képzeld el, hogy mi lenne akkor, ha tényleg szellemi lénynek tartaná magát az emberiség, és ezért az lenne a szokás, hogy a legdrágább kincsünket, a szellemi termékünket, a gondolatainkat csak a házastársunkkal osztanánk meg és csakis esküvő után. Hogyan tudom meg, hogy a "szívem választottja" az az ember, akivel éjszakába nyúló párbeszédekre leszek képes, vagy aki pont annyit tud hallgatni, amennyire nekem szükségem van?

"Mi a helyzet akkor, ha kiderül, "nem működik"?" Akkor eldönti, hogy a többi nyújt-e számára akkora örömet, hogy ennek a gyengeségével együtt folytatni akarja kapcsolatot. Így azt is megtudhatja, hogy mennyire fontos számára a szex, nem csak a házasság után. És természetesen ne azért legyen együtt a férjével, mert bár esküvő után kiderült, hogy pocsék a szex, de már megesküdtem, így maradnom kell.
Én annak a híve vagyok, hogy két ember ne azért legyen együtt, mert mennyi ismeretlen van a másikban (vagy még rosszabb esetben mert nem volt választásuk), hanem azért, mert pontosan ismerik egymást, és ennek ellenére együtt akarnak lenni.

zopilote 2013.03.10. 19:29:15

@Brix:
" feleséghez jutás lehetetlensége "
Ezert irigyelem oket!!!:) Komolyan:)

zopilote 2013.03.10. 19:30:59

@zopilote:
" No woman, no cry " :))))

Taxomükke (UK) 2013.03.10. 19:39:19

@Muscari: Mirol beszelsz? Feltekenyek??? Te beteg vagy??? Hagyma kb. ezerszer leirta, milyen boldogok Maryvel. Elarulom, nekem egy hete volt a 22. hazassagi evfordulom, es kepzeld, en is boldog hazassagban elek a felesegemmel. Mi az francra lennek feltekeny?
Osszebujni szerintem nem nyilvanosan kell. Azt tartogasd otthonra.
Szerintem.

Taxomükke (UK) 2013.03.10. 19:41:18

@Muscari: Amugy egyaltalan tisztaban vagy a "feltekeny" szo jelentesevel? Maximum irigy lehet valaki a fenti helyzetben. Esetunkben, megnyugtatlak, ez sem all fent.

zopilote 2013.03.10. 19:42:11

A Biblia is alapjaban veve jo dolog, mint a 10 parancsolat, vagy a Talmud vagy a Koran.
Ad egy erkolcsi iranyt az embernek. Csak az ertelmezesevel van baj. Ezert meg verre is
kepesek menni az emberek, haboruzni. De ilyen volt a marxizmus is, csak az ertelmezessel
volt problema:) Meg sem tanultak legtobben, nem is tudtak, magas volt nekik. Mint a val-
lasok. Konnyebb egyszeru dogmakat elfogadni ma is. Hogy a feher az feher, az eg kek, az
1X1=1. :) Csak gondolkozni ne kelljen!:(

Muscari 2013.03.10. 19:42:37

@andaluzkutya: Sajnos ismerek egy nagyon is elrettento peldat a vallasos szexuais nevelesre, pontosabban nem nevelesre. Egy fiatal, akkor ugy husz ev koruli baratnommel esett meg, hogy osszejott egy 25 eves sraccal, aki nagyon vallasos katolikus csaladban nevelkedett es a megismerkedesuk idejen is szuz volt meg. Marmint a fiu. A baratnom lett neki az elso. Kiderult, hogya fiu rengeteg pornot nezett, es mivel azelott soha senkivel nem igazan beszelt a szexrol, teljesen abban a hiben elt, hogy az a termeszetes, ami ott a filmeken zajlik. Szegeny baratnom nem reszletezte a dolgokat, csak azt monta, hogy igencsak elszornyulkodott. Szakitottak is igen rovid ido utan.

Nekem is van egy tini lanyom, de mindent megbeszelunk, soha nem kellett titkoloznia elottem. Fel is vilagositottam mar mindenrol, ugyhogy nem hiszem, ez igy van rrendjen.

Muscari 2013.03.10. 19:46:35

@Taxomükke: Nem ertem, miert lettel ilyen offenziv, en sem tamadtalak le. Bocsi, irigyet akrtam irni, rosszul fogalmaztam. A tobbit mar megirtam hagymanak, hagyjuk inkabb. Orulok, hogy te is boldog hazassagban elsz, az a jo, ha minel tobben vagyunk igy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 19:49:02

@zopilote: belegondoltal mar,, hogy pl ha a tizparancsolatot betartana mindenki a Foldon, mennyivel szebb vilag lenne?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 19:58:42

@Babette_: onigazolas:)
masnak is meg kell mutatnom mekkora a szerelem
tudja mindenki, hogy boldog vagyok
nincs ezzel baj, csak pl en nem vagyok ra kivancsi
namost egy gyors puszi talalkozasnal, vagy kezenfogva menes az siman belefer
bar en nem puszilom Maryt ajton kivul

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 20:00:27

de mindig megfogom a kezet ha jeges az ut
a kocsitol a boltig
figyelmes ferj vagyok
/nem akarom osszetorni magam/

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 20:01:00

@zopilote:

"En csak a katolikusokat (romai,
gorog keleti es orosz ortodox) es a protestansokat (kalvinista, lutheranus) fogadom el ke -
resztenynek, a tobbi csak egy beteg szekta a szamomra."

Na most, itt viszketni kezdtem. Bocs.

A katolikusnak nem része sem a "görögkeleti", sem az "orosz ortodox").

Más részről pedig: mi a különbség a "görögkeleti" és az "orosz ortodox" között?

Ami a protestánsokat illeti, gondolom, azt akartad mondani: csak a hagyományos protestantizmust ismered el. De ez azért több, mint a kálvinista és a luteránus. Ott van az anglikanizmus is, na és a korai radikális protestantizmus, az anabaptizmus is. Na és az anglikánoknak vannak fejleményei, pl. a metodisták. S a radikális protestánsoknak meg pl. a baptisták.

andaluzkutya 2013.03.10. 20:01:00

@Babette_: @hagyma:
Miért ne?
Nem önigazolás. Ha pl. utcán játszol a gyerekeddel az azért van, hogy mutasd a többieknek, hogy te jó szülő vagy?:)
Megcsókolom, mert kedvem támadt hozzá és mindkettőnknek jól esik. Ennyi. Inkább ezt lássa a gyerekem, mint hogy két ember veszekszik/verekszik/stb.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 20:02:30

@zopilote:

"De ilyen volt a marxizmus is, csak az ertelmezessel
volt problema"

Ezzel erősen vitáznék...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 20:08:17

@zopilote:

Én így osztályzom a keresztény felekezeteket:

3 nagy csoport:

apostoli kereszténység:
1. katolikus
2. ortodox
3. ókeleti
4. asszír

protestantizmus:
5. hagyományos protestantizmus
6. radikális protestantizmus
7. újprotestantizmus

egyéb:
8. antitrinitáriusok
9. új mozgalmak
10. szinkretikus vallások

Az "egyéb" erősen kétséges, hogy valójában keresztény-e.

Ugyandehogy (törölt) 2013.03.10. 20:11:15

@andaluzkutya: a játék nem intim dolog, hacsak nem a pcsddel játszol.
:)
és ha legközelebb szexelni támad kedved, mert az jó dolog, és inkább azt lássa agyerek, mint egy gyilkosságot, akkor azt is megteszed az utcán?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 20:15:31

@andaluzkutya: uriember es urino utcan nem csokolozik
ennyi
/jo fiatal korban 14-17 /csakazertis, mert ki ha en nem megesik, de azert mar akkor sem szep/
az inkabb polgarpukkasztas
mukodik is, rogton leszallnek a buszrol ha mellettem csokolodznanak
sosem jatszottam a fiammal utcan egyebkent
mi mas csaladban nottunk fel, nekem ugy tunik,, de nincs ezzel baj, de vedd figyelembe senki nem kivancsi ra, hogy Te eppen csokolozni akarsz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 20:17:48

es ami neked borzaszto jo, az masnak lehet gusztustalan
bizonyos dolgok nem az utcara valok
ettol meg ott vannak sajnos, mert vannak emberek akik nem ertik

Muscari 2013.03.10. 20:19:17

@Babette_: atya eg, mar leirtam egy parszor, hogy puszira gondoltam, en sem matatok a nyelvemmel a masik szajaban az utcan. Meg az osszebujva valo setalgatasra, ilyesmire. Vagy hogy egy padon ulva fogjuk egymas kezet, de az talan meg Egyiptomabn sem tilos :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 20:26:33

ja hogy egyiptom?
hat eljen ott a puposteve
meg nyaralni sem

andaluzkutya 2013.03.10. 20:27:29

@Babette_: a szex természetesen nem az utcára való, de én nem látom, mi kivetnivaló van egy sima csókban. Amúgy természetesen vannak fokozatok, hogy ki szerint mi való az utcára és mi nem, pl. a táliboknál ugye a nő arca se való az utcára, ha meg kivillant a bokája, akkor büdös kurva, tehát meg kellett erőszakolni, tehát másokkal is szexelt, nem csak a férjével, tehát meg kell kövezni:)
Amúgy inkább szexet lásson a gyerek, mint gyilkosságot. De ha lehet, akkor inkább azt se:)

andaluzkutya 2013.03.10. 20:30:31

@hagyma: nem várom el, hogy kíváncsiak legyenek rá, hogy csókolózni akarok-e, vagy sem. Teljesen hidegen hagy. De mivel az én normáim szerint ezzel nem ártok nekik, így megteszem, ha akarom.
Viszont felcsigáztál: hol játszottál a fiaddal? Elbújtatok a pincébe, hogy nehogy azt higgyék, önigazolni akarsz?:)

tiltott rengeteg 2013.03.10. 20:32:09

én nagyon örülök, amikor látok egy idősebb párt, h fogják egymás kezét, átölelik egymást a mozgólépcsőn, stb. Akkor arra gondolok, h milyen jó, h dacolnak a fiatalokat preferáló társadalommal, a mindennapi gondokkal és merik jól érezni magukat. Szurkolok nekik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 20:34:23

@andaluzkutya: a Te normaid nem felelnek meg nekem, mert en nem akarok csokolozo embereket latni az utcan
engedtessek meg
otthon jatszottam a fiammal
legoztunk, meg c 64 ilyenek
az utcan a haverjaival jatszott, erre volt igenye
/egyszer vettem neki olyan legot, hogy egesz karacsonykor azt raktuk ossze, de utana sose, nagy hiba volt/
de meg kellene ertened, hogy utcan nem illik csokolozni, dugni, cigizni es ugy altalaban... de ha nem nem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 20:40:03

@tiltott rengeteg: kezfogas es belekarolas, naturlich
persze lathatoan uri tempoban
puszi...
hat soso
csokolozas semmikeppen

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.10. 21:03:07

@tableno: "Ami a szűzesságmániát illeti, nem a nemzetiség itt a lényeg, hanem főként a vallás (iszlám), annak is csak a fundamentalista változata ami problémás. Persze vannak a keresztények között is ilyenek (pl. amerikai protestáns fundamentalisták)"
Én ezt nem nevezném "mániának", hanem egy erkölcsi normának, amelyet egy vallási csoport követ. A keresztények között aki elfogadja a Biblia erre vonatkozó irányelvét, az be fogja tartani. Tény, hogy a keresztények is liberalizálódtak e téren, és sokban alkalmazkodtak, ill. felvették a szekuláris normákat. Ugyanakkor vannak, akik számára a "purity" megőrzése, még ha kihivás is, olyan valami, ami fontos, igy elég erősek, hogy a kisértést le tudják győzni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.03.10. 21:08:53

Mi egyszer voltunk Egyiptomban nyaralni, de soha többet!!!

Mèg egy ilyen erőszakos nèpet nem láttunk. Rángattak, hogy menjünk be egy boltba; majd mikor nem vettünk semmit, ki lettünk lökve az ajtón. Szomorú...

Ha kedves emberekre vágyunk, akkor Jamaica, Spanyolország vagy Görögorszàg...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.10. 21:12:47

@andaluzkutya:

Kubában az utcai szex alapjog. Kommunizmus ide vagy oda, ebbe még a rendőr se szól bele. Mert szabadidejében ő is csinálja.

A kommunista állam igyekszik megoldást találni azért! Vannak állami szállodák (posada), ahol egy-egy órára szobát lehet kivenni. Önkiszolgálós rendszer van, azaz nőt nem adnak, azt hoznod kell magaddal. Viszont az állam diszkrét: a szobakivételnél csak a férfi igazolványát jegyzi fel a recepciós. A gond, hogy nincs elég posada, s sokszor sorba kell állni. Így esetenként marad a tengerparti homok, a parkban a pad meg a jó sötét bokor, meg még a jó öreg vécé: munkahelyen, iskolában, egyetemen. S még a mozi is ott van: kellemes hideg, sötétség, az utolsó sorokban mindig lehet párokat látni. A kubai mozi úgy megy, hogy nyitástól zárásig megy folyamatosan, szünet nélkül: híradó, film, híradó, film, sosem kapcsolják be a villanyt. Veszel egy jegyet, s ott lehetsz egész nap.

A kubai szexuális erkölcs nagyon sajátos egyébként. Csak úgy szexelni bűnös dolog. De kapcsolatban lehet. Ha a két fél már novio és novia, akkor minden oké. S az összeismerkedés első napján már a ember novio és novia lehet.

A nő csak a noviójával csinálhatja. Ha elhagyta, lehet új novióval. De megcsalni a noviót szörnyű bűn, az ilyen nő egy büdös kurva. Felháborodottan meséltek egy csajról, aki csoportszexen vett részt egyszerre 2 emberrel - ez még nagyobb bűn.

A férfi viszont megcsalhatja a noviáját. Ez amolyan kedves, bohém, férfias dolog. Nem szép ugyan, mert ejnye-bejnye, de nem bűn.

Amikor valaki már 2-3 hónapja novio/novia, akkor illik házasodni. Aki fél évig együtt van és még mindig nem házas, az valami antiszociális alak lehet, esetleg macskákat is kínoz szabadidejében vagy öregasszonyokat erőszakol meg éjszakánként.

Viszont a válás az teljesen természetes. Januárban házasodom, májusban válás, semmi gond. Aztán jön az új házasság. Van aki 15-ször volt már házas, ez nem ritkaság.

A gyerek az szent dolog. A nő, aki nem törődik gyerekével, az még a csoportszexelő kurvánál is nagyobb kurva. A család is köteles segíteni. Vicces kapcsolatok vannak: pl. amikor a 1. házasságból származó gyereket a 3. férj neveli, s időnként ellátogatot a gyereket megnézni nem csak a gyerek apja, hanem a 2. férj is.

Viszont sajnos az abortusz rutineljárásnak számít. Kérdés nélkül bárki mehet abortuszra, ráadásul teljesen ingyen van. Akár kiskorúak is mehetnek, a szüleik tudta nélkül.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 21:13:09

@andaluzkutya: ezzel a hasonlattal nincs baj ott hogy amelyik cipo teszik kenyelmes szeretjuk azt megvesszuk es orommel viseljuk

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 21:17:28

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hat nem latom hogy atoltoznenek egyenesen jonnek be a gyerekekkel es irany a medence persze nem nyakig vannak csak a szelen de undorito hogy mas abba furdik es a zuhany mellozve( de ki tudja miota)..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 21:22:06

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: tehat meg kell nekik par szaz ev, hogy eljussanak arra a szintre, amit embernek hivnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 21:33:22

persze ahogy elneztem ma fradi-ujpestet a magyaroknak is kell 2-300 ev
sok sikert mindenkinek:)
iszom egy szort

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.10. 21:34:05

nem szort
SOR-t
igen ritkan iszom szort

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 21:36:20

@andaluzkutya: én viszont azt mondom koszi nem kernek ezekbol a fadarab nokbol(vannak elegende egy resze legalab szimulalja az orgazmust) egy arab ferjnek ugyan mindegy eleg ha a szeretoje v a q..vaja szimulalja..
, hogy pocsék a szex, de már megesküdtem, így maradnom kell.

sok no panaszkodik lefekudt velem es ott hagytam ..hat igen pont azert.. nem mert megtortent ahogyan megtortent..

spangola 2013.03.10. 21:38:29

Én mindig zuhanyzok, mielőtt bemegyek egy medencébe, és a lábmosóba is belelépek. Így higiénikus.

Persze inkább az élővíz, medencébe ritkán megyek bele, félek a fertőzéstől.

Off: amúgy ma megvettem álmaim egyberészes fürdőruháját, 2 éve szeretnék egy szexis darabot, de sehol nem találtam a méretemben fiatalos, szexiset (nem kövér nagymama stílusút), úgyhogy már alig várom, hogy nyár legyen.

Múltkor írta valaki, hogy a barátnőjének is kicsi a lába (enyém 34,5), na, ma cipőt is találtam, több is volt, mégpedig a Tamarisban. Az 5-ös méretből volt, amiből nem jött ki a lábam, de volt, amiből kijött, tehát csalóka.

andaluzkutya 2013.03.10. 21:44:29

@montroyal: Mint mondtam, nekem mindegy, nem ítélek el senkit egyikért sem. Nálam mondjuk természetes a házasság előtti szex, de ha valaki nem akarja, akkor ne tegye. Mint látható, pl. a posztolónak meg hagymának ez imponál. Én nem látom előnyét, de nem ez az egyetlen dolog, amit nem értek:)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 21:44:49

@Zsuzsi65: szűzesságmániát illeti,mindha mar hallotttam volna ugy is lehet dugni hogy megmaradjon a szuzesseg ..csak lejjebb ..araboknal elofordul ..parszor ebbol az okbol

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.10. 21:49:31

@hagyma: "@andaluzkutya: szamomra nagyom szep dolog, ha valaki megorzi a szuzesseget a hazassagig "
Hagyma: ma kaptal tolem egy plusz pontot:))

zopilote 2013.03.10. 21:55:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Igazad van a vallasokkal kapcsolatban, az orosz is gorogkeleti, nem ismerem csak a
romai katolikus vallas szertartasat, es kicsit a kalvinistat ( ex nagyapja kalvinista pap volt)
Off: van egy erdekes konyvem, a cime: The other Bible. Kereszteny apokrif irasoktol a
korai Kabbalahan at Gnostik, Manikenista irasokig van benne sok minden. ( meg a Holt-
tengeri es a Nag Hammadi tekercsekbol is) Eleg sokszor meg tud kavarni :)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 21:56:36

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ja ertem akkor finom leszek .. ha ezt egyptomba teszik OK de canadaba ? miert nem mennek a f.xom muszlin orszagukba ..igen nekem nem tetszik hanyok toluk ezert megyek naturista strandra ahol csak parok es csaladok johetnek be kartyaval ..mert van olyan is ami a regular strand mellet van 2 kmre es az arab pasik csapatostol setalnak oda mikozben feleseguk talpig feloltozve van a gyerekekkel a rendes strand masik felreeso vegeben

2013.03.10. 21:58:16

@hagyma: "hat eljen ott a puposteve" DD

zopilote 2013.03.10. 22:00:51

@hagyma:
Szerintem utcan enni sem illdomos, talan nem is egeszseges.
Inkabb a cigi, bar az sem egeszseges, tudom:)

2013.03.10. 22:03:33

@Kovermadar: Egyiptomban ha nyaralsz, ne vásárolj! Jó szállodába kell menni, mászkálni a tengerparton kell, a szállodán belül jó éttermek vannak. Kimenni nem érdemes. Mindig lesben áll a sarkon valahol egy büdös teve, a legjobb környéken is szaladgál pár kóbor kutya, és hát a boltosok, ahogy mondod. Azért lökdösni nem szabad engedni, nyugodtan lehet kiabálni, bármilyen nyelven, megértik.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 22:07:46

@zopilote: Inkabb a cigi
par eve miota minden nyilvanos helyen tilos a dohanyzas annyira megszoktam hogy amikor nyaralni megyek kifejezetten undoritonak talalom hogy valaki nyilvanos helyen dohanyzik .. persze foleg nok mert azokat nezem es ez turn off .. jo no... csak dohanyzik..

mommmmo 2013.03.10. 22:08:27

@montroyal: mondjuk azt nem ertem mibol gondolod, hogy nem mosakszanak. Igazabol vallasi eloiras az iszlamban, hogy minden ima elott tisztalkodni kell, szoval egy kereszteny nagyobb esellyel koszos mint ok.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.10. 22:12:32

@Muscari: "Nekem is van egy tini lanyom, de mindent megbeszelunk, soha nem kellett titkoloznia elottem. Fel is vilagositottam mar mindenrol, ugyhogy nem hiszem, ez igy van rrendjen. "
Ez igy helyes. Sajnos vannak olyan keresztenyek, akik - tevesen - a szexualitast, mint olyat "bunos, piszkos" dolognak tartjak. Errol szo sincs:) Isten "talalta ki" a szexet is, es ferfi es no kozotti legszorosabb, legintimebb kapcsolatkent irta le, de eppen azert, mert ez szamara a legfontosabb, es 2 ember kozotti kizarolagos dolog, csak a hazassagon belul elkepzelhetonek tartja.
Hala istennek vannak olyan keresztenyek is, akik nem tabukent kezelik ezt a temat, de teljesen mas sikra helyezik, mint a szekularis moralis elveket vallo emberek.

zopilote 2013.03.10. 22:13:10

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Kubaban utcai sexet nem lattam, igaz, csak nappal setaltam Havannaban. Olyan orara
kiadott hotelek Mexikoban is vannak, olcsok es sok van beloluk. En nagyon szeretem,
ha utkozben rankesteledett, legszivesebben olyat vettunk ki. Igaz, neztek, hogy ket ko-
csival ket ferfi vesz ki 2 szobat, de a parkolas biztonsaga miatt nagyon jo, minden szo -
banak kulon zart parkoloja van. Csendes, nincs hangos forgalom es a kocsijainkon er-
zekeny es draga muszerek vannak. A kanadai cegtulaj, nem komalta ezt a fajta hotelt,
mivel pornocsatornak vannak a TV - n. Nem kell nezni, at kell kapcsolni normalis csa-
tornara:) Ecceru:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.10. 22:14:45

@montroyal: "szűzesságmániát illeti,mindha mar hallotttam volna ugy is lehet dugni hogy megmaradjon a szuzesseg ..csak lejjebb ..araboknal elofordul ..parszor ebbol az okbol"
arab erkolcsokben nem vagyok otthon:)) de ugy altalaban ezt nevezik hypocrite-nak. Nem csak arab sajatossag, sajnos:)

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 22:14:51

@mommmmo: termeszetesen nem tudhatom csak undorodom toluk es ezt nem lehet elvenni tolem ha mellettem elmennek es a szar parfumjuk osszekeveredik a budos testszaggal .. nem hiszem hogy meg tudsz gyozni..persze en az osszes bebugyolalt not egy kalap ala veszem legfeljebb pakisztani irani stb budosebb..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 22:19:44

@montroyal: ja es nekem a rothadt budos autojukba is be kell ulnom ugy hogy huzom le az ablakot es kilogatom a fejem de ez nem a nemektol fuggo barmilyen nemu lehet a tulajdonos de a csaladja is hasznalja a kocsit... neha elgondolkozok termeszetesen nem lehetnek ennyire budosek.. hasznalnak valamilye sprayt?

2013.03.10. 22:20:52

@mommmmo: Az ima előtti tisztálkodás emlékeim szerint abból áll, hogy lábat mosnak, akárhol vannak, ez lehet áruházi WC kézmosója is, nem túl guszta látvány, valamint az orrukba vizet szívnak fel, és a turhát kicsapják a mosdókagylóba, vagy éppen az öntöző slag mellett. Bocsánat a kifejezésért, de hányingert keltő, amikor mindezt egy kézmosóban mellettem teszik. A többi testrészre az ima nem írja elő a tisztítást. Ettől még természetesen tisztálkodnak.

mommmmo 2013.03.10. 22:22:42

@montroyal: hat ezzel nem tudok vitatkozni: az igaz hogy iszonyatos parfumoket tudtak viselni az altalam ismert arabok is, az indiaiak meg inkabb, de testszaot nem ereztem.
Ja parfumrol: egyszer voltam egy arab eskuvon, es a sutik, uditok meg miegyeb kozepen parfumos rudat is korbehordtak a pincerek. Hogy beillatozzuk magunkat, a nagy eveszet kozepen. Na nem mintha nem lett volna mindenkin mar eleve 5 liter kolni.
Amugy azt hiszem, ha arab no lennek en is szulnek 15 gyereket, hogy ne dogoljek bele az unalomba amit az az eletforma ad.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 22:30:35

@mommmmo: azert tolem ugy budosodik mindenki ahogy akar de mind irtam az autojukba beulni az nem semmi ..az irodamba bejonni nem muszaly kint is fizethetnek es a festofulke elszivojat bekapcsolhatom utanuk... meg ne keljen kezet fogni(ferfiak) veluk adjak oda siman a penzt koszonjek meg es en is megkoszonom.. a penznek nincsen szaga..

mommmmo 2013.03.10. 22:37:32

Ja hat egy bizonyos tarsadalmi szint alatt vannak budosek kozottuk, mondjuk az abu dhabi taxisoforok iszonyatosak voltak, de erettsegi meg afolott altalaban csak a kolni ment testszag nelkul.

mommmmo 2013.03.10. 22:39:47

Amugy epp az arab kolleganom nem birta a budos fizikai munkasokat, es allandoan illatositotta az irodat, hogy eluzze a szagot. De mi europaiak mindebbe belekabultunk.

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 22:43:29

@mommmmo: az itteni taxisoforok is nagy reszben arabok tehat ezt otthonrol hoztak ezt a szakmai artalmat ... szerencsere en meglatom az auton a taxidomot , szonelkul hatat forditok es visszamegyek..egyszer megkerdeztek miert .. azt mondtam ha torontoig elviszel 20$ert akkor majd dolgozok neked mert ti igy kepzelitek el hogy mas dolgozzon nektek..

montroyal ( CAN qc) 2013.03.10. 23:19:53

@spangola: álmaim egyberészes fürdőruháját
es hosszu ujju?

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 01:57:11

hát én nem szívesen élnék ilyen országban, bár semmilyen országban nem élnék szívesen, ahol a vallás irányít és minden ahhoz igazodik.
Különösen úgy nem, hogy ismert, hogy a nők milyen helyzetben vannak, annak ellenére, hogy mit irkál egy ott élő idegen.

Plusz a vallás mügé mindent el lehet rejteni, azzal mindent el lehet takarni.

De tökéletesen jellemezte a szerzőt a Tarhir tériekről írott szavai.

A kommentek azért tanulságosak voltak.

Ahogy látom az utcán csókolózás valamiféle ostoba mumus lett (jó, hagyma a prűd hegylakók között él, meg ott járda sincs ahol sétálni lehet :) csodálkozva látom, hogy ha kézenfogva sétálok a nejemmel, neadjisten megcsókolom, az egy kalap alá van véve azzal, mintha leteperném a játszótéren amíg a gyerek csúszdázik.

Persze lehet, hogy nekem is azzal kéne foglalkoznom, hogy mások mit gondolnak, hogy éppen mit nem teszek meg, nehogy mást megbotránkoztassak. (egy csókkal az utcán! legyen pesten is csadorőr baszki...)

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 02:29:17

egyébként ahol én lakom arra leginkább az angolszász prödéria jellemző, pl. strandon nincs monokini, a gyerekeken sokszor van hosszúujjú, de az az uv ellen kell, egyszerűbb, mint kenni őket folyton naptejjel aztán vakarni róluk a homokot :)

A tévében sincs meztelenkedés gyakorlatilag, ha időnként feltűnik egy takaratlan mell az nincs kivágva, de saját gyártású műsorban ilyesmit nem láttam még. Nem is hiányzik túlzottan, azt hiszem van fizetős felnőtt csatorna, de nekünk nincs. Mo-n sokkal szabadosabban voltak kezelve ezek a dolgok, balatoni strandokon gyakrolatilag természetesnek volt tekintve a monokini, az sem zavart.

Az általános prüdériának és a szexuális oktatás hiányának köszönhetően (ez részben az iskolák, részben a szülők hibája) rengeteg a leányanya, az egészen fiatal korban teherbe eső. Ami már csak azért is fura, mert a templomok tele vannak vasárnap, oda járnak szorgosan, de azért a gyereknek nem magyarázzák el, hogy ha megizélik a parkolóban, annak következményei lehetnek.

Érdekes módon az egyik legpromiszkuisabb népség az újzélandi, sok partnerük van mire tartós kapcsolatot találnak ill. keresnek. (ezt nem tartom önmagában bajnak)

Fura kettőssége ez a szexuális szabadosságnak és a dolgoról nem beszélésnek... De legalább az állam nem mondja meg, hogy mit csinálj, és a vallásod is magad választod.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 02:48:49

@pappito: nem vagyunk prudek
sot
de tekintettel vagyunk masokra akik nem kivancsiak arra mikeppen szeretjuk egymast
ezert nem csokolozom a felesegemmel utcan
van jarda, ahol szukseges

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 02:54:58

@pappito: azert a monokini ne legyen mar elvart jelenseg
nem vagyok kivancsi a szomszedom nojenek a melleire

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 02:55:28

@hagyma: nincs nekem azzal semmi bajom, hogy ez neked nem tetszik, szíved joga. Engem viszont nem érdekel mindez, miután felnőtt országokban az utcán csókolózás nem tilos. Sem az nem érdekel, hogy más csókolózik-e utcán se az hogy másnak ez nem tetszik.

(btw, ezzel az erővel a fiatalnak levés ellen is lehetne huppogni)

Egyébiránt azt külön mondtam, hogy téged simán értelek, az USÁ-ban van bizonyos ilyetén prüdéria (ez nem baj, csak másképp állnak az érzelmi doglokhoz) te meg abban a közegben élsz, persze, hogy alkalmazkodsz, normális dolog.

De Mo-n ezek normális dolognak számítottak, most viszont számosaktól olvasom, hogy hú meg há. Csak fura.

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 02:56:12

@hagyma: sokat felejtettél magyarul
elvárt =/= elfogadott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 03:04:54

@pappito: jo akkor en holnaptol egyszal faszban fogok strandolmi
az arcod mellett 2 meterrel
jogom van hozza
nezheted a seglyukamat is ha ugy fordulok
neha megdongetem Maryt
felnott orszagokban a csokolozas nem tilos, de felnott ertelmes emberek nem csokoloznak az utcan
hogy `miert is?
mert az utcan nem csokolozunk
a csok az aegy pricvat szfera a szerelem kifejezoje
otthon gyakoroljuk
ahogy a szexet is
persze szexelni is lehet az utcan, lehet menni kuplerajba stb stb
ez nem is erdekel menneyen mindenki ahova akar
de engem ne zaklassan azzal, hogy a szexualis elojatekukat mellettem 1 meterre megkezdik a csokolozassal
halistennek itt nem is teszik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 03:07:07

@pappito: ezt mar tegnap is irtam
bizonyos jelenseget erosebben megfogalmazol elvart=elfogadott, azzal erezteted, hogy pl nehogy mar az elfogadottbol kesobb elvart legyen
nem akarom elfogadni a monokinit
es foleg utalnam, ha kesobb elvart lenne

montroyal ( CAN qc) 2013.03.11. 03:17:27

@pappito: az nem érdekel, hogy más csókolózik-e utcán se az hogy másnak ez nem tetszik
ez az utcan csokolodzas csak egyszeruen nem megy nem szokas 50-60+ eves korban es ha fiatalok csinaljak annyira normalis eszre sem vesszuk,sot azt is mondhatjuk, szep par aranyosak.. de idosebb korban, plane 30 eves hazassag utan, meg otthon sem ugy csinalod, mint a fiatalok az utcan. idosebb korban maradjunk meg a kezfogasnal es felesleges barmire hivatkozni 50-60 evesen miert nem csokolodzolaz utcan ,nem csak a fiatalok de korombeliek szemeben is nevetseges es egyszeruen kioregedtunk belole ... attol meg szeretheted az asszonyt...ami igazabol megszokas tisztelet elismeres szeretet vagy barminek nevezzuk de ne szerelemnek es szerelmeskedesnek .. ezeket hagyjuk meg a fiataloknak..

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 03:28:16

@hagyma: " jo akkor en holnaptol egyszal faszban fogok strandolmi"

engem speciel ez sem érdekel túlzottan, ámbár üdítőbb lenne a csevegés, ha azt olvasnád amit írok, nem amit te látni szeretnél, hogy felháborodhass, majd hülyét csinálj magadból.

"mert az utcan nem csokolozunk"
régen volt már 1920. A te elveid nem feltétlenül egyeznek máséval.

"de engem ne zaklassan azzal"
senki sem kötelez, hogy másokat csókolózás közben bámulj

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 03:31:03

@montroyal: " de idosebb korban, plane 30 eves hazassag utan, meg otthon sem ugy csinalod, mint a fiatalok az utcan."

egyrészt nem tudod, hogy ki hogyan csinálja, millió féle ember van

" idosebb korban maradjunk meg a kezfogasnal"

a feleségeinket pedig takarjuk le csadorral, mert ne zaklasson már minket egy női arc látványa.

Mi lenne, ha nem akarnád megszabni, hogy idős korban minél kell megmaradni? Mi az idős kor? 49 évesen lehet, 50 évesen nem?
70 évesen már az utcára se menjünk mert ráncos a képünk?

azért az eszem megáll rajtatok néha

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 03:34:04

@hagyma: "nem akarom elfogadni a monokinit"

és? ki a faszom akarja rád erőltetni? hisztizel valamin amit te találsz ki

Én azt írtam, hogy európában elfogadott, ahol lakom ott meg nem. Nem is tudom, hogy tilos-e, nem érdekel.

"es foleg utalnam, ha kesobb elvart lenne"

igen, ez rendszeres, hogy a társadalmakban elvárás lesz a félmeztelen nők köztéren mutogatásából... jézusom...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.11. 03:53:31

@pappito: "@hagyma: nincs nekem azzal semmi bajom, hogy ez neked nem tetszik, szíved joga. Engem viszont nem érdekel mindez, miután felnőtt országokban az utcán csókolózás nem tilos. Sem az nem érdekel, hogy más csókolózik-e utcán se az hogy másnak ez nem tetszik."
Én azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nem az a lényeg, hogy szabad v. nem szabad csókolózni az utcán..A számomra inkább az, hogy ha látom, hogy más embert ez zavar, akkor nem fogom csinálni nyilvánosan, mert nem egyedül élek egy lakatlan szigeten, hanem embertársaimmal körülvéve, és van némi empátiám.
Igaz, vannak olyanok, akik számára ez nem szempont, az a lényeg, hogy azt csinálhassanak, ami nekik tetszik:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.03.11. 04:33:00

@pappito: senki ne korozzon korlottem melltarto nelkul
nem vagyok kivancsi senki csecsre

magyarlanykairoban 2013.03.11. 04:46:46

@Brix: ez nem az elfolytas miatt van, hanem hogy kozel 80 millioan elnek ebben az orszagban, amibol 16 millio csak Kairoban! Ez borzalmasan nagy szam es a nepesseeg nem csokken, hanem novekszik! Persze hogy nincsen eleg munka, sok a munkanelkuli es hadd jegyezzem meg, hogy a no csaladja is sokszor ennek ellenere akkora mercet allit a volegenyeknek, hogy ember legyen a talpan, aki azt meguti. Legyen jo allasa, jo kocsija, haza, tobb tizezer fontos jegyajandek meg tudja meg micsoda...tisztelet a kivetelnek, akik ugymond ossze dolgoznak es egyutt teremtik meg a lakast es a tobbit, de sajnos nem mindenki jut el ilyen szintre. ez itt a gond es nem az, hogy a hazassagon kivuli nemi elet nem megengedett vagy inkabb tarsadalmilag nem elfogadott dolog. ( mert attol fuggetlenul azert letezik).

magyarlanykairoban 2013.03.11. 04:57:26

@Turchi: az imakor kotelezo megmosni a: kezeket, karokat, szajat, orrot, arcot, fejtetot, fuleket, es a labfejet.

mommmmo 2013.03.11. 06:11:08

Amugy a koptokrol, meg a keresztenyuldozesrol, es hogy ok az artatlan kis baranykak, a "megbocsatas" vallasanak kovetoi, akiket az ilyen olyan muszlimok uldoznek, azert vannak erdekes sztorik.

A "bekasztlizva kulfoldon" sorozat egyik epizodjaban lattam, hogy egy amerikai no, kopt ferjjel, a kopt egyhazon keresztul orokbe fogadott egy kisgyereket Egyiptomban. De az orokbefogadas felettebb erdekes volt, mert a kopt apaca egy hamisitott szuletesi anyakonyvi kivonatot adott a gyerekhez, amiben ot jelolte meg szuloanyakent! Meg hamis korhazi zarojelentest is kapott, hogy o szult.

Nna arrol szolt a sztori hogy bajba kerult, lebukott, a gyereket elvettek es bebortonoztek "emberrablasert" mert ugye illegalisan volt nala a gyerek.

Szoval ez a sztori nekem nagyon buzlott, es csak kivancsisagbol kigugliztam a temat. A hatter:
A sharia nem engedi az orokbefogadast ugy mint ahogy mi Europaban csinaljuk, jo dolog az arvakrol gondoskodni, de nem lehet az ember neven a gyerek.
Errol most lehet vitatkozni hogy ez mennyire sz@r, de most nem erre akarok kilyukadni. Szerintem ha valaki akar, ilyen torvenyi szabalyozas mellett is tekinthet teljesen magaenak egy orokbefogadott gyereket, anelkul, hogy a neven lenne. Na de a koptok lobbiznak, hogy ok orokbefogadhassanak.

Tehat mi tortent? Odanyomtak a szerencsetlen hulye amerikai nonek a kezebe egy rakas hamisitott papirt a gyerekrol.
Gondolom az jart a fejukben, hogy ha kitor a botrany, a kereszteny nagytestverek nyugaton mennyire fel lesznek haborodva, hogy a muszlimoknal orokbefogadni sem lehet, mert ezt "bortonnel buntetik".
Tipikus undorito kissebbsegi viselkedes, ezt kell mondjam. Nyilvan nem minden kopt ilyen, de nem csoda, hogyha az egyhazuk egyes tagjai igy viselkednek, akkor alaposan kihuzzak a gyufat. Ugyanis az osszes hamisitott papir a kopt paptol es apacaktol jott.

Szerencsetlen amerikai not meg total padlora kuldtek de hat ez mit is szamit a jogokert valo harcban.

2013.03.11. 06:20:20

@magyarlanykairoban: Hogy otthon mit csinálnak, azt nem tudom, de a kendőt és hosszú ujjút viselő nők egy áruházi mosdóban nem mossák meg a fejtetejüket, sem a fülüket, sem a karjukat, legalábbis én még nem láttam. Az arc meg a kéz mosása egyértelmű, mert a kezükkel tisztálkodnak, mint mindenki, az orrmosásnál meg az arcuk is ott van. A téma nem így vetődött fel, hanem az általános tisztálkodási szokások miatt. Arra írtam, hogy az ima előtt tisztálkodás nem fedi le az egész testet.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.03.11. 06:21:25

iszlám tisztálkodásról még: emlékeim szerint ha szex is volt, akkor kötelező a test minden négyzetcentiméterét megtisztítani (hajmosás is), mielőtt imádkozhat valaki.

Yasmin5 2013.03.11. 10:34:35

Nagyon jo cikk volt ez is Egyiptomrol :) A hozzaszolasokat nyugalmam megorzese celjabol inkabb nem olvasom el ;)

zopilote 2013.03.11. 10:40:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ezt nem ertem. Ugy emllekszem, igy hivtak. Vagy nyelvtanilag rossz/ Vagy sertes? Megmagyaraznad?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.03.11. 10:56:36

@zopilote:

Ez alapvetően katolikus szó, így nem igen használatos az ortoxok által.

Görögkeleti - nem igaz, mert nem csak görög és nem csak keleti.

Mintha a katolikusokat "pápistának" neveznénk.

zopilote 2013.03.11. 11:29:58

Eretem. De akkor mi lenne a helyes megnevezes. Apostoli orthodox? Az ortodox felrevezeto magaban. Vagy orthodox kereszteny?

mzgldr 2013.03.11. 12:44:37

@hagyma: ez fura, én ugyanis mindenki csecsére kíváncsi vagyok :D

Hari Seldon 2 2013.03.11. 12:59:00

@pappito:

Tökéletesen egyetértek veled.

Amikor ezt írta lehidaltam:

"Itt nem fogsz látni buszon, metrón a tömeg kellős közepén enyelgő párokat, ennél többet meg pláne nem."

WTF?!? Mi a baj, ha azok az emberek akik szeretik egymást megcsókolják egymást?!? Ha nem akarja ne nézegessen oda.
Szörnyű érzés lehet csókolózást látni, talán még annál is, hogy valaki éppen rókázik egyet a 4-es 6-oson...
Iszonyú megrázkódtatás...

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 13:35:20

@montroyal: "ami igazabol megszokas tisztelet elismeres szeretet vagy barminek nevezzuk de ne szerelemnek es szerelmeskedesnek .. ezeket hagyjuk meg a fiataloknak.."

szánlak, komolyan. Nagyon sajnállak. :(

pappito · http://pappito.com 2013.03.11. 13:43:25

@Zsuzsi65: "Én azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nem az a lényeg, hogy szabad v. nem szabad csókolózni az utcán..A számomra inkább az, hogy ha látom, hogy más embert ez zavar, akkor nem fogom csinálni nyilvánosan, mert nem egyedül élek egy lakatlan szigeten,"

Illem, mi? Ne már. Én nem látom, hogy mást zavar és nem fogok körkérdést intézni a környülállókhoz, hogy megcsókolhatom-e a feleségem az utcán, ha úgy tartja kedvünk. Nem kérdeztem meg suhanckoromban se, és most se fogom, szálljatok már le a földre... Akinek ez bántja a szemét az lesz kedves nem engem bámulni, miközben a nejemmel csókolózom.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2013.03.11. 16:32:36

@pappito: "Illem, mi? Ne már. Én nem látom, hogy mást zavar ..."

Ez nem illem, ez empatia:) Pontosan errol beszelek: vannak, emberek, akik nem latjak, hogy valakit zavar az, amit csinalnak...nekik nincs, vagy nagyon gyengen fejlett az empatikus kepesseguk.

spangola 2013.03.11. 18:42:42

@montroyal:
tudod, mi az a cicaruha?

Na, keress rá a neten, abban jól néz ki a hosszú ujjú!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.03.11. 20:03:16

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nekem sikerült! :D

Vörös, piros.
És az Országh féle Akadémiai nagyszótár is kb ugyanezt hozza.
Az oké, hogy más szavakat is melléírva jelenthet véres, lángoló, dühös stb szókapcsolatokat, de az már nem csak a red szó jelentése.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.03.11. 20:57:56

@Taxomükke: És azt tudod, hogy mit jelent a nicked svédül? :D Mindig röhögök magamban, mikor olvasom, és azóta én is kb így ejtem...

montroyal ( CAN qc) 2013.03.12. 03:49:45

@pappito: ha nem akarnád megszabni, hogy idős korban minél kell megmaradni?
szo se rola ha 50-60 evesen nyalni falni akarod az utcan a paroddal es furcsan neznek rad es nevetseges vagy az a te dolgod csak azt akartam kifejteni hogy ebben a korban egyszeruen nem megszokott es nem megy az utcan v nyilvanosan .. en ugy gondolom 57 evesen 16 evvel fiatalabb felesegemmel nem versenyzek a fiatalokkal csak azert hogy , miert is ne..
na ennel csak jobban azt nem birom latni, amikor 50-60+ eves turistak kezenfogva es nyalva falva toltik nyilvanosan idejuket 16-18 eves cubai lanyokkal es meg buszkek is ra...

andaluzkutya 2013.03.12. 08:55:12

@Zsuzsi65: "Ez nem illem, ez empatia:) Pontosan errol beszelek: vannak, emberek, akik nem latjak, hogy valakit zavar az, amit csinalnak...nekik nincs, vagy nagyon gyengen fejlett az empatikus kepesseguk."

Vannak emberek akikből hiányzik az empátia (ami a tolerancia alapfeltétele), és nem látják, hogy amit a másik csinál, azzal nem árt senkinek, viszont számára örömet okoz, mégis úgy gondolják, hogy megmondhatják, adott esetben lehet-e ezt csinálni, vagy nem:)
Akik igen empatikusak, azok felmérik egy adott helyzetben, hogy az összes résztvevő számára az adott cselekmény "összege" pozitív, vagy negatív-e. Így könnyen kijön, hogy egy egyszerű csók (nem a "nyalás-falásról" beszélek), bárki más számára annyira minimális negatív következménnyel jár (feltéve, hogy bárkit ez zavar egyáltalán), míg az elkövetők számára lehet annyira pozitív, hogy az összeg pozitív. De természetesen pl. ha ez a csók egy templomban dörren el, egészen más a helyzet, mivel ott lényegesen negatívabb érzéseket válthat ez ki (jogosan) és az összeg így már negatív lesz.
Nem tudom, érthető-e amit leírtam:)

mommmmo 2013.03.12. 12:42:12

@andaluzkutya: de egy muszlim kornyezetben az osszeg negativ lesz egy utcai kornyezetben is, mert ugy vannak nevelve pici koruktol, hogy a nyilt testiseg rendkivul zavarba hozza oket.
Tehat aki normalis es empatikus ott visszafogja magat.

De lehet hogy nem is kell a muszlimokhoz menni ezert, nyilvan vannak mas kulturak is, ahol ez az osszeg negativ.

andaluzkutya 2013.03.12. 13:15:45

@mommmmo: Ezért élek Európában és ezért nem költöznék muszlim országba, vagy egy olyan kultúrákba (hoppá, a kultúra többesszám, tehát kultúrumokba, ugye maxval?:)) ), ahol egy ilyen feladványban a végeredmény negatív:)
Ha elmennék turistaként, akkor természetesen tiszteletben tartanám ezt, de ennek a korlátozása engem hosszú távon zavar.
Nekem alapvetően az volt a furcsa, hogy egy született európai ember számára, mint a posztoló, hogyan lehet ez a fajta korlátozás pozitívum? Másrészt meg hogyan lehet egy korlátozást az erkölcs megnyílvánulásának tartani? Az erkölcs vagy megvan az emberekben, vagy nincs. És persze attól is függ, hogy melyik kultúrában mi az erkölcsös. Attól, hogy törvénnyel, vagy kiközösítéssel honorálnak egy viselkedést, attól az ember nem lesz erkölcsösebb, max. korlátozza magát, mert tudja, hogy számára az eredmény erősen negatív lesz. Ez így egyszerű spekuláció (amit természetesen minden ember nap mint nap végez, én is). Számomra az az erkölcsös, aki törvények nélkül is tisztességes tud maradni...

andaluzkutya 2013.03.12. 13:16:39

@andaluzkutya: az első mondat helyesen: "vagy olyan kultúrákba".

mommmmo 2013.03.12. 14:58:48

@andaluzkutya: a torvenynek vagy kikozositesnek nincs olyan nagy jelentosege, mert normalis ember mar empatia alapon is visszafogja magat ilyen kornyezetben. Egyszeruen nem is esik jol az ilyesmi ha tudod masokat rendkivul zavar.
De en pl Abu Dhabiban egy europait sem hallottam arrol panaszkodni hogy ez az egesz valami nagy problemat jelentene a szamara.

Muscari 2013.03.12. 19:13:59

@spangola: te, en most neztem meg ezt a cicaruhat a neten. Nem semmi! De ki akar ebben strandra menni? Ha jol remlik, innen indult el a tema, nem?

spangola 2013.03.12. 22:58:41

@Muscari:

Muscari! Ez a ruha nem strandra való:)

Amúgy intim részeknél nyitott, tehát azért sem...

Nagyon szexi, próbáld csak ki!

Discoovery 2013.04.23. 01:10:58

Kedves Tímea!

Nekem még az NÍLUSI SZÉL is nagyon hiányzik!...
Az a kellemes, hűsítő, simogató szél, ami szinte mindig fúj és amitől annyira jól kibírható az egyiptomi 35-40 fokos hőség is...

Bejártam szinte egész Egyiptomot, éltem Asszuánban, el Minjan, Kairóban, jártam Port Saidtól Abu Simbelig és Sarm el-Shejktől El Alameinig...
A lakásunk Zamaleken volt kb. 15 évig, ezen a csodás szigeten, ami hasonlít a bp-i Margit-szigetre, csak annál jóval nagyobb...

Nekem nagyon hiányzik a KHAN EL KHALILI óriási bazár, ami olyan nagy területen fekszik, ami itt nálunk egy bp-i kerületnek felelne meg... Számtalanszor bolyongtam itt, csak úgy nézegetve, vagy élvezettel alkudozva az árusokkal...
A rézműves barátunk már szinte családtagként tart minket számon, sokszor vittem a műhelyébe a gyerekeimet, megnézni milyen ügyesen alakítja kalapácsával a tányérok és kancsók mintáit...

Hiányzik az EGYIPTOMI MÚZEUM, ahová havonta mentünk, mert mindig találtunk valami látnivalót, soha nem tudnám megunni!...

Hiányoznak az egyiptomi BARÁTAINK, a lakástulajdonosnő, a házunkban lakó arab fiúk, akik mindig készségesen vállalkoznak autót lemosni, ásványvízet hozni, vagy a sofőrünk, munkatársaink, akik mind-mind sokkal többet jelentenek "távoli ismerősnél"....

Hiányzik a NYUGALOM, mert Egyiptomban senki nem rohan, mindenki ráér rámosolyogni a másikra, ráér az élvezetes falatozgatásra, ráér beszélgetni!...
Amikor lenyugszik a Nap, akkor kicsődül mindenki az utcákra és ráérnek éjfélig sétálgatni, nézelődni...

Jó volt olvasni az írásodat, köszönöm az élményt!... :-))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása