Elnézve a magyarországi időjárást, talán nem bánjátok majd a mai posztot, amely a Kanári-szigetekről érkezett. Hajni története egy vakmerő döntéssel indul és decemberi paradicsomszürettel ér véget, de közben kiderül az is, hogy van olyan: budapesti árak nyugati fizetések mellett.

„Nagy vonalakban szimpla, a mindennapokat tekintve tripla-dupla csavaros a története annak, hogyan kerültem ide, és élek azóta is Gran Canarián. A hely, otthoni legendás hírével ellentétben olcsó, és korántsem olyan fényűző, mint azt a legtöbb magyar hiszi, mégis, olykor még két itt eltöltött év után is úgy érzem, a földi paradicsomban járok.

Az indulás téli hajnalán dideregve álltunk kint Ferihegyen (pasim meg én), a kabátjaink addigra már pincékben, zsákokban, szekrények mélyén melegedtek, abban a reményben, hogy jó ideig nem lesz rájuk szükségünk, mert repülünk az "örök tavasz szigetére", letelepedni. Szerencsénk volt, a kabátok azóta is ott lapulnak.

Ahogyan mi jöttünk, azt nem feltétlenül javaslom mindenkinek, valószínű, hogy vérmérséklet alapján ki-ki felelőtlenségnek, vakmerőségnek, könnyedségnek, vagányságnak könyveli el az ilyesfajta kezdést. Egyszerűen foglaltunk egy „csak oda" jegyet, összepakoltunk néhány ruhát, hálózsákot, függőágyat, laptopot, és aztán nekivágtunk.

Kis pihenés után lakás és munka

Az első két hétben kipihentük a budapesti telet, nyaraltunk, fák árnyékába kötött függőágyunkon aludtunk, és D-vitamint gyűjtöttünk. Aztán elkezdtünk albérletek és munka után nézni, és idővel lett is mindkettő.

Lakást találni könnyebb volt (nagyjából 2-3 hét keresgélés után lett meg az első, melyet aztán két másik követett, ez utóbbiban már több mint egy éve élünk, és eszünkben sincs egyelőre másikat találni - megszerettük), az első igazi munkahelyre három hónapot kellett várni. Azóta az is cserélődött párszor, de most már, ismeretségekkel, tapasztalatokkal egyre kisebb gondot jelent elhelyezkedni. Nagyjából a vendéglátás területén.

Tény, hogy korábban mi olyan helyzetben léteztünk Budapesten, amelyből fejest ugrani a bizonytalanságba kicsit sem tűnt kockázatosabb vállalkozásnak, mint ott maradni és ott küzdeni ugyanúgy a mindennapi megélhetésünkért.

Egyszerűen idővel beláttuk, hogy egyrészt mindketten utáljuk az ősz beálltával közeledő szürke depressziót, és még inkább ennek mellékhatásait embertársainkon, másrészt pedig, ahelyett, hogy téli estéken utolsó fillérjeinken forralt bort főzzünk néhány nekikeseredett jóbarátunk társaságában, sokkal szívderítőbb lenne egy napsütötte fövenyen sétálgatni hazafelé.

Ötletből sok volt, hogy merre menjünk, és Gran Canaria ezek közül volt az egyik. Eddig még nem bántuk meg, hogy mellette döntöttünk.

Köszönet a norvég nyugdíjasoknak

Valahogy egy évvel az indulás előtt hallottam először a Kanári-szigetek szerencsés helyzetéről, miszerint örök tavaszi a klíma, és miszerint Florida magasságában helyezkedik el az Atlanti-óceánon, ám mégis Európához tartozik, ami a kiutazást és itt tartózkodást jócskán megkönnyíti a világ más ilyen klímájú helyeihez képest. Turisztikai célpontként a szezon lecsengése miatt sem kell aggódni, mi abban bíztunk, hogy bármikor is jövünk, valami munkát csak találunk.

Igazság szerint itt a papírjaink elintézése két unalmas sorbanállós délelőttünkbe került, amely magában foglal egy „azonosító számot" adózáshoz, munkavállaláshoz, meg egy másikat, az orvosi ellátáshoz.

Ezen kívül idővel lett "rezidenciánk", amivel kedvezményesen lehet a szigetek és az „Anyaország" (Spanyol) között utazni, valamint bankszámlánk, és egy-két további fölöslegesnek tűnő, ám sokszor hasznos dokument.

A helyi bürokrácia nemigen nehezíti meg a külföldiek ügyes-bajos dolgait, mobilt, internetet, bármilyen szerződést könnyedén köthet bárki. Valószínűleg ez a rengeteg, fél évet itt "telelő" jómódú norvég nyugdíjas-turistának is köszönhető, akik megalapozták a helyiek bizalmát.

Afrika és amerikai filmjelenetek

A munkánk után a főnökeink általában tisztességesen fizetik a járulékokat, így EU-s állampolgárként ugyanazon szolgáltatásokra vagyunk jogosultak, mint a helyiek. Ha fáj, meggyógyítanak, ha nem megy, segélyt utalnak... Eddig még nem vettük igénybe, de lehetne.

A szigetek közigazgatásilag Spanyolországhoz tartoznak. Az életvitelt tekintve néha Afrika, néha pedig jól szituált amerikai filmjelenetek jutnak az erre járó európai eszébe, de az állandó fiestázás azért a spanyol identitást igazolja.

Az biztos, hogy Gran Canaria nem a karrieristák célpontja. Az élet itt lassú és nyugodt. Cserébe viszont hangos és színes. A helyiek olyanok, amilyennek az úgynevezett spanyolokat el is képzeljük: kedvesek, barnák, mosolygósak, gitároznak, rengeteg gyerekük van, színes nagy szoknyákban járnak és udvarolnak (ez utóbbi kettő a nőkre és férfiakra külön-külön vonatkozik).

Budapesti árak és nyugati fizetések

Az árak szörnyen változatosak, a "turistagyárban" található hotel-boltok árfekvése vetekszik a nyugat-európai luxus-bevásárlóközpontok áraival, ugyanakkor a helyiek által frekventált közértek, piacok a legtöbbször olcsóbbak, vagy ugyanolyan árakon mozognak, mint Budapesten.

És itt jön a nagy meglepetés, ugyanis a fizetések viszont többé-kevésbé a nyugat-európai átlagot hozzák: talán nem a svájcit, de mondjuk nem is a portugált...

Ugyan a mi kis szerencsevadász-duónk nagyrészt eddig csak vendéglátóiparban dolgozott havi fizetésért, sok mindenkit megismertünk, és ezen ismereteim alapján bátran kijelenthetem: itt, ha van munkád, abból élhető színvonalon tudod tartani a mindennapjaidat, akkor is, ha csak hat órában dolgozol heti öt napon, és egyedül bérelsz egy lakást a munkahelyedtől olyan távolságban, amit még kényelmesen megtehetsz akár kerékpárral, vagy gyalog is.

A helyzet fokozottan javul, ha párban teszed mindezt, hiszen ebben az esetben az egyikőtök fizetése nagyjából megspórolható, félretehető, összegyűjthető. Ha igazán gyűjteni szeretnél, még figyelembe veheted, hogy ruházkodásra és fűtésre nem, vagy csak minimálisan kell költened.

Paradicsomszüret decemberben

A sziget déli részén (ahol mi megtelepedtünk) egész évben lehet papucsban és rövid ujjú pólóban járni, esetleg estére kell egy hosszú ujjú fölsőt magadra venni. A gyümölcsöknek és zöldségeknek folyton szezonja van, ültettem és szüreteltem is már paradicsomot decemberben...

Amikért mindenképpen úgy érzem, hogy jobban szeretek itt élni, mint Magyarországon, az az emberek nyugodtsága, kedvessége, a klíma és a táj lenyűgöző szépsége, valamint, hogy egy átlagos hatórás munkával mindezek kiaknázására is eleget tudok keresni.

Egyelőre úgy érzem, nem igazán szeretnék már Magyarországon élni, de természetesen sosem lehet tudni, ha egyszer megjön majd a kedvem, örömmel térek vissza az őshazába, használható spanyol nyelvtudással és évekre elegendő vidám emlékkel."