oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. november 22. 06:58,  Izrael ma: játékszobából óvóhely 336 komment

2012. november 22. 06:58 Határátkelő

Izrael ma: játékszobából óvóhely

Jó lenne, ha a mai poszt nem vihart kavarna, hanem elgondolkodtatna mindenkit a háború és egymás öldöklésének hiábavalóságáról. A történet csupán az egyik fél oldaláról mutatja be az izraeli-palesztin konfliktus mindennapi, emberi oldalát. Természetesen amennyiben a másik oldalról is ír valaki, azt is azonnal megjelentetem (ez egyben felhívás is!), mert a célom az, hogy az embert lássuk meg a borzalmak mögött – történjék az bármelyik oldalon. Kérek mindenkit, ilyen szemmel olvassa a most következő történetet. Köszönöm!

cím_8.jpg

"Magyarországon születtem 1976-ban. Mint sok más gyerek én is szerettem a háborús filmeket, legyen az második világháborús vagy csillagháborús, de azért persze főleg hollywoodi. Otthoni játékaim között éppúgy megtalálható volt a hatlövetű western colt mint a tapadókorongos puska vagy a csúzli.

Valószínűleg nem volt olyan generáció a XX. századi Magyarországon, amely békésebben nőtt volna fel, mint a mienk. A háborút hírből ismerhetjük - filmekből, nagypapa elmondásából, vagy a Panoráma nevű külpolitikai magazinból. Volt valami Irak - Irán, meg közel kelet, meg Chrudinák Alajos, később meg Jugoszlávia meg Vujity Tvrtko. Ezen helyek egyikéről sem tudtam sokat, talán annyit, hogy a térképen mind 10 és 50 cm közötti távolságban volt tőlem, és ép ésszel fel nem tudtam fogni, miért ölik egymást ott az emberek.

Ugorjunk most előre 20-30 évet! Az év 2012, a helyszín egy csendes izraeli kertváros, Gan Javne, amely Tel Avivtól mintegy 20 km-re délre, Gázától kb. 35 km-re északra található. Van egy izraeli feleségem, Hila és két izraeli gyerekem, a lányom, Alma 3 és fél, a fiam, Nadav 1 éves.

Óvóhely az óvodában is

Hogy miben nyilvánul meg az izraeliségük? Anyanyelvük héber, bár Alma ért egy kicsit apanyelven is. Hila ízig-vérig izraeli családból származik, velem ellentétben neki gyerekkori élménye a háború. Az öbölháború idején édesapját behívták tartalékos szolgálatra és a pár évvel idősebb unokatestvére jött át segíteni anyjának a légiriadók alatt a kisgyermekekkel és a gázálarcokkal.

Sajnos Alma 3 és fél éves létére már több mint egy éve tudja, hogy ha megszólal a légvédelmi riadó szirénája, akkor be kell szaladni az óvóhelyre. Óvóhely természetesen az óvodában is van. Vagy nem is olyan természetesen, mert csak az 1990 után épült épületekben volt kötelező építeni. Sok iskolában, óvodában nincs semmi.

Az újabban épült lakásokhoz is tartozik egy biztonsági szoba, ami gyakorlatilag egy betonból épült, többé-kevésbé hermetikusan (igen, itt a biológiai és kémiai háború árnyékában) lezárható, ám kis kellemetlenséggel akár rendes szobának is használható helység. Legtöbbször - pince híján - raktárnak, vendégszobának, számítógép esetleg gyerekszobának szokták használni.

Nadav ma ünnepelte héber naptár szerint az egy éves szülinapját. Nem volt egy könnyű év: koraszülött, két műtét, tüdőgyulladás, és bár szeptembertől bölcsibe jár, a betegségek miatt többet volt otthon, mint a bölcsiben. Neki talán fel sem tűnik, hogy az utóbbi napokban hogyan bolydult fel az életünk.

45 másodperc...

Múlt szombat este egy haifai hétvége után késő este, fáradtan közeledtünk Gan Javne felé. A gyerekek végre elaludtak a kocsiban. Befordultunk az országútról a bekötőútra, amikor megszólalt a légvédelmi riadó. Eltelt pár drága másodperc mire felfogtuk mit is hallunk. Ez lehetett az első alkalom, amikor az autóban ért minket és talán az első Nadav születése óta.

Kicsit hezitáltunk, mitévők legyünk. Ha az úton ér valakit a riadó, elvileg le kell állni az út szélén, eltávolodni a kocsitól, lefeküdni a földre és a kezével védeni a fejét az esetleges szilánkoktól, a fülét a robbanás hangjától. Mindez 2 alvó, bekötött kisgyerekkel nem tűnt megvalósíthatónak a rendelkezésünkre álló kevesebb, mint 45 másodperc(!) alatt.

Úgy döntöttünk, hogy nem állunk meg hazáig. 2-3 perc volt az út az utcánk bejáratáig. Ott mondtam Hilának, hogy elkezdem kikapcsolni a gyerekeket a biztonsági övből, a lakáskulcsot a számba készítem, ne parkoljon, csak álljon meg a ház előtt az úton, én kiveszem Nadavot az én oldalamról, ő meg Almát az ő oldaláról.

Pillanatokon belül bent is voltunk az óvóhelyen. Mikor letelt a 10 perc, amit a riadó után még ott kell tölteni, kimentünk leparkolni a kocsit és behozni a táskákat. Régebbi gyakorlat alapján úgy döntöttünk, hogy matracokon alszunk az óvóhelyen, ha szűkösen is, de mégiscsak jobb lesz, ha nem kell az éjszaka közepén két kisgyerekkel rohangálni egy emeletet. Este még úgy tudtuk nem lesz ovi, de reggel végül úgy döntöttek, hogy lesz, így kis késéssel, de elmentünk dolgozni.

Hosszabb időre kell berendezkednünk

Szerdán délután fél ötkor leszálltam a vonatról, hogy munka után felszedjem a gyerekeket az oviból. Útközben hallottam a rádióban, hogy több éves bújócska és fogócska után percekkel azelőtt az izraeli hadseregnek sikerült ártalmatlanná tennie a legkeresettebb gázai terroristát.

Elhoztam a gyerekeket, és előrelátóan az összes holmijukat is, hiszen várhatóan nem lesz másnap ovi, amit pillanatokon belül SMS-ben erősítettek meg. Hazasiettünk és elkezdtem rendet rakni az óvóhelyünkön, amit mi békeidőben játszószobának használunk.

Szóltam Hilának, hogy be kéne vásárolni, de talán jobb lenne, ha nem nálunk, hanem a Gázától messzebb lévő Rehovoton, a munkahelye mellett tenné ezt meg. Közben már az összes TV csatornán rendkívüli műsor volt az eseményekről.

Mikor Hila hazaért, világos volt, hogy hosszabb időre kell berendezkednünk az óvóhelyen. Ennek megfelelően rendezkedtünk be a biztonsági szobában: bekészítettük a kiságyat, matracokat és egy kis asztalt a laptopnak, amin a híreket néztük, iPad, telefonok, töltők, meg a gyerekek játékai.

Egy perc alatt 6 rakéta

Úgy terveztük, hogy Hila otthon marad Nadavval, én meg elviszem magammal Almát Tel Avivba a munkahelyemre. Reggel még volt egy időpontunk Nadav egyik orvosánál - felhívott minket a titkárnő, hogy biztos jövünk-e. Jövünk. Már annyira készek voltunk Nadav örökös betegeskedésétől, hogy minél hamarabb lássa minden orvos, talán egyiknek lesz egy jó ötlete.

10 perccel indulás előtt megszólalt a sziréna. Bumm. Bumm. Bumm. Bumm. Bumm. Bumm. Egy perc alatt 6 rakéta csapódott be a környékünkön. A rádióban van egy állomás, amin mindig bemondják, hol van riadó.

Bekapcsoltuk. Sistergett, de megállás nélkül sorolták a városok és falvak neveit. Később még 4 becsapódás hangja csattant. Világos volt, hogy esély sincs elhagyni az óvóhelyet. Na jó, azt még talán, de nem messzebb, mint 45 másodpercre! Ez még arra sem lenne elég, hogy bekössük a gyerekeket a kocsiban, nem beszélve arról, ha egy ilyen rakétaeső útközben érne minket az orvoshoz, vagy a vonathoz, pláne a vonaton, akkor mit csinálnánk?!

Lemondtuk az orvost. Én otthonról kezdtem dolgozni, Hila meg többnyire a gyerekekkel volt. Azt nem kell mondani, hogy Almát mennyire kibillentette az is, hogy nincs ovi, hát még az, hogy fél napot egy zárt szobában, vagy annak 5 méteres környezetében kell töltenie. Még Nádávnak is nehéz volt.

Irány a szülői ház!

11:30-ra csendet jósoltak. Vihar előtti csendet. Akkor lesz a kiiktatott terroristavezér temetése. Mi még hezitáltunk, de már kezdtünk pakolni, hogy a táskák kéznél legyenek. Napközben jöttek a telefonok. Barátok hívtak meg minket: gyertek hozzánk, itt csend van. Jöhettek ma, jöhettek a hétvégére, ahogy jól esik. És persze ott volt a szokásos opció is: Hila szülei.

Én hiába mondtam, hogy mind a 4 meghívás olyan helyre szólt, ami Gázától kevesebb, mint 75 km-re van, és a hírszerzés biztosra vette, hogy a Hamasznak vannak olyan rakétái amik 75 km hatótávolságúak, ráadásul a legtöbb meghívónk házában még óvóhely sincs. Végül Hila a legkézenfekvőbb megoldás mellett döntött: szülők. Bepakoltunk a kocsiba, és ráléptem a gázra.

Ahogy megérkeztünk Bat Jamba, kiszálltunk az autóból, Hila húga kijött elénk, hogy segítsen bevinni a táskákat. BUMM! Ez meg mi volt? Néztünk össze Hilával. Hülyék vagytok, agyatokra ment a sok rakéta - nevetett Hila húga - nem volt semmi sziréna. Bementünk a házba, bekapcsoltuk a TV-t. Arról beszéltek, hogy a pár perccel azelőtti riadó Rishon Lecionban és Holonban (Bat Jam déli és keleti szomszédvárosai) hibás riasztás volt-e. Méghogy hibás! A fejünk felett durrant!

Egy órával később megszólaltak a szirénák. Felgyorsulnak a dolgok, összekavarodik minden: rohantam le, Hila kisebbik húgával az alsó emeletre. A lent lévők nem is hallották a szirénát a TV-től. Szaladtunk. De hova is? Ja, nincs óvóhely.

- Amikor gyerekek voltunk, ide álltunk a sarokba - emlékezett vissza a Hila testvére. Igen ám, de a nagyszoba másik végében ott tátong az ablak, márpedig ajánlatos olyan helységet keresni, ahol nincs ablak. Végül bementünk a lépcső alá, a WC bejárata elé. Kb. 1-1,5 négyzetméteres hely, 5 felnőtt, 2 kisgyerek. Közben hívják Hila apját. Épp jött volna haza a munkából, és a parkolóban érte a riadó.

család.jpg

Pszichológiai hadviselés

Hila anyukája fel akar menni a tetőre megnézni a rakétákat vagy a krátereket. A lányok húzzák vissza - ne legyél már hülye, anya, így halt meg ma 3 ember Kirját Malahiban! Lehet, hogy jön még rakéta. 10 percig itt kell maradni! - ugyan már! - BUMM! Anyuka összerezdül. Látható hogy nehezen dönt, hogy hülyesége, kíváncsisága vagy félelme kerekedjen felül.

Én is beszóltam valamit. Erre mindenki lehurrog, hogy maradjak már, nézzem meg hogy fél Alma miattam. Hol van már az apuka? A telefonok behaltak. Már a vonalas sem működött. Milyen messze van az a parkoló? Később kiderült, hogy még a munkahelyi parkolóban érte a riadó. Földalatti parkoló. A legbiztonságosabb hely!

Ránéztem Almára, és tényleg félt. A háziak felkészületlensége, töketlenkedése, kiabálása kibillentette. Végül azért mindenki megnyugodott. Mi a gyerekekkel az emeleti hálószoba helyett inkább a szalonban aludtunk matracokon. Péntek és szombat is hasonlóan telt. Nem volt sok riadó, nyilván kevesebb, mint otthon lett volna, de éppen elég ahhoz, hogy a tudatodban maradjon.

Persze tudjuk mi ezt jól, hogy ez egy pszichológiai háború, a terror része. De hiába tudod, hogy ezekkel a rakétákkal nem fogják elfoglalni a hazádat, sőt, jó eséllyel meg sem sérülsz, ha közben az egész életedet a félelem irányítja. Mert jobb félni mint megijedni, ami a gyakorlatban egy csomó megoldandó praktikus kérdést vet fel:

- Hila el szeretne menni vásárolni Almával. Muszáj? Kocsival, vagy gyalog menjenek?

- Ha a földszinti szalonban megy a TV nem halljuk a szirénákat. Valakit fel kell küldeni "őrségbe" hogy meghallja.

- Valaki zuhanyozni megy. Szóljunk ha... Ja, és hol van nagy törülköző? Ha hirtelen le kéne szaladni, az átlag törülköző túl kicsi.

- Elmegyek-e dolgozni vagy dolgozom itthonról? Mi van, ha a vonaton, buszon, autópályán ér a riadó? Ráadásul lakott területen kívül nem is biztos, hogy hallani, ha egyáltalán van riadó.

Mi szerencsések vagyunk

A fenti dilemmák lassan 12 éve nagyjából másfél millió izraeli mindennapi osztályrésze. Több mint 10 000 rakétát lőttek ki rájuk a terroristák. Csodájára jár a világ, de hiába állítottak hadrendbe olyan elfogó rendszert, ami 85 százalékos hatásfokkal szedi le a Gázából kilőtt rakétákat, ha még mindig van 15 százalék esély arra, hogy lakott településre esik.

Ilyenkor bizony az anyagi kár mellett sérültek, sőt halottak is vannak. De még ha nem is lennének. Ha csak mindig gépiesen be kéne rohanni a legközelebbi óvóhelyre (ha van), akkor is pszichológiailag hatással van ránk a terror ezen formája.

Mi még szerencsések vagyunk, eddig olyan helyen laktunk, ahol évente párszor kellett az óvóhelyre rohanni. De vannak, akiknek naponta többször, sőt időnként naponta 20-30 alkalommal(!). Az ország ezen felében a gyerekek talán többször vannak otthon, mint az iskolában.

Az askeloni kórházban évek óta húzódik az új, rakétabiztos szárny építése. Tegnap hazaküldtek mindenkit, aki nem volt életveszélyben. A koraszülötteket és a gyerekeket, akiket nem lehetett hazaküldeni fél óra alatt levitték a szűkös, nem steril óvóhelyre.

Az elfekvőben lévők látogatói pár percenként magukra hagyják a mozdíthatatlan rokonokat. Arrafelé mindössze 15 másodperc áll rendelkezésre arra, hogy biztonságba helyezzék magukat, a magatehetetlen embereket meg se próbálják mozdítani, minek? Az egészségesek se jutnak el a biztonságos óvóhelyre, legfeljebb a lépcsőházig.

palesztin rakétatámadások.jpg

Hétköznapi félelmek

Az elmúlt napokban megszámlálhatatlanul sokszor hallottunk valamit, amitől egyszerűen megállt a szívverésünk - egy őrült motoros, aki kihuzatja 100-ig kettesben, egy mentőautó, a szomszéd visító gyereke, egy hülye zeneszám a rádióban, vagy éppen az egész nap megállás nélkül ismételt végtelenített hírekben bejátszott légvédelmi sziréna felvétele - majd összenéztünk, sóhajtottunk, és folytattuk, mintha mi sem történt volna.

Alma néha elcsászkál. Felmegy az emeletre. Megkérjük, ne tegye, hogy lássuk őt, és közel legyen, ha szaladni kell. De nem érti. Csak akar, nem akar, bömböl, ellenáll. Néha ő is szól egy-egy mentőautó szirénánál, hogy ez riadó!

Hogy ez élet? Ez az élet. Almának, Nadavnak, ez az élet. Arra már jobb nem is gondolni, lesz-e pár hónap múlva háború Iránnal..."

(Köszönet Évának, aki eljuttatta hozzám ezt az írást, melynek eredeti verziója itt olvasható! Végül hadd ismételjem meg még egyszer: aki a konfliktust a másik, palesztin oldalról éli meg és megosztaná a történetét, írja meg, és kiteszem. Köszönöm.)

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: háború Izrael Palesztina

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr894919267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DieNanny CH 2012.11.22. 08:16:55

Ez egyszerűen szörnyű!!!

Igazad van, én '74-es vagyok, a legszebb békeidőben nőttem fel. Húgom kb 20 éve volt (nem tudom pontosan) egy tánccsoporttal Izraelben, akkor tört ki hirtelen valami háború-féle, a stadionban hoztak a több száz táncosnak matracokat. Hát, gyerekként őt is megrázta, Ferihegyre visszatérve ott bőgött az egész csapat... Akkor jött ki rajtuk.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.11.22. 08:21:12

Szerintem abszolút az emberi oldalról megközelített történet. Tök mindegy melyik oldalról nézzük. Kár is lenne belevinni politikát.

Mindenesetre borzasztó lehet így élni, és nem tudnám megszokni.
Engem már a légó pince látványa is elriaszt, pedig itt nálunk van minden házban (hogy minek azt nem értem, tudva, hogy 600 éve nem volt háború).

madscientist 2012.11.22. 08:52:50

@tilmir:

Nálunk volt Mo.-on is bunker a pincében, három vastag vasajtón keresztül lehetett csak bejutni, és egy szükség esetén megnyitható menekülő alagút is vezetett a bunkerből. Hozzáteszem öreg ház volt, nem sokkal a II. VH után épülhetett, elevenen élt a háború emléke, nem csoda, hogy óvóhelyet is építettek hozzá, ki tudja mire lesz még jó.

A poszthoz:

Én sem tudnék így élni, gyerekként nyilván más,persze nekik se könnyű, de ők ezt szokják meg...a háborút lehet egyáltalán megszokni? :s

Ehhez képest nekem meg az a legnagyobb bajom, hogy a szomszéd este hangosan tévézik :D ilyen alapon az én bajaim csak nevetséges nyafogásnak tűnnek...

andaluzkutya 2012.11.22. 09:07:11

Én ezek miatt nem tudom elképzelni, hogy háborús övezetben éljek valaha is. És fejben tartom, hogy mekkora érték a béke, még akkor is, ha nem minden "tökéletes".

bpetya75 2012.11.22. 09:14:55

Erősen elgondolkoztatott ez a történet. A világnak nem is olyan távoli részén egymás rakétáinak árnyékában élnek emberek milliói. Egy részük gondolom elmegy, de jó részük nem. Valamiért maradnak. Nem tudom, nem értem egészen, hogy miért, de egy biztos. Se nekem, se másnak nincs joga vitatni a döntésüket.

A következő gondolatom pedig az, hogy ezek után érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy szabad e feszegetni a Magyarországon maradni szándékozók vagy ide visszatérők épelméjűségét, gyerekeik iránti felelősségvállalását, szakmai, emberi, akármilyen értékeit. Szerintem nem.

kincsa 2012.11.22. 09:31:28

Erre nehez barmit is mondani. En nem hiszem, hogy tudnek ilyen korulmenyek kozott elni, plane gyermekeket nevelni, de ahogy bpetya75 mondta, senkinek nincs joga vitatni a donteseteket. Ugyhogy kitartas!
Es hogy mit hoz a jovo annak a tersegnek? Lehet-e remenykedni a javulasban? Hat, te is emlitetted a posztban Irant...
Azert az erdekelne, ilyenkor miben lehet bizni. Emberileg, nem politikarol akarok beszelni. Tehat mi lebeg az ember szeme elott, amiert ugy dont, akkor sem adja fel, marad.
Felve teszem fel a kerdest, hatha felreertitek. De tenyleg csak az emberi oldala erdekel. Es meg egyszer: nem itelkezni akarok, csak megerteni.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 09:36:15

Hát távol álljon tőlem, hogy beleszóljak a blog tartalom alakulásába mert azt megteszik mások helyettem oly gyakran. De, nehéz elmenni amellett, hogy nem pont az aktuális események miatt kellett egy kis izraeli propaganda.

A témával kapcsolatban nekem mindig két gondolatom van:

Izrael államnak van elég technikája és pénze ahhoz, hogy a palesztinokat 24 óra alatt a tengerbe söpörje. De mégsem teszi.

Az arab államoknak van elég technikája és pénze ahhoz, hogy az izraelieket 24 óra alatt a tengerbe söpörje. De mégsem teszik.

madscientist 2012.11.22. 09:39:10

@bpetya75:

A második gondolatodra reagálnék:
Véleményem szerint senkit sem szabad(na) a saját életét meghatározó döntései miatt el-, megítélni. Szempontja mindenkinek lehet és van is, ez így a jó. Párszor már kifejtettem itt, hogy ideje lenne már megtanulni és gyakorolni(nem csak a magyar embereknek, hanem úgy ált.) tisztelni és elfogadni a másik döntéseit, érzéseit, még akkor is, ha kézenfekvő, nyilvánvaló észérvekkel nem tudja megmagyarázni.
Ez szerintem nem csak az ide-oda vándorlásra, maradásra vonatkozik, hanem úgy általában is.
Elnézést kérek, lehet kicsit off voltam.

DieNanny CH 2012.11.22. 09:41:17

@tilmir:
Én Svájcban lakom, a házban is van pince. Nos, kb 30 centis acélajtaja van, az ablakokat szintén 30 centis táblákkal lehet légmentesen lezárni... Minden nap katonai teherautók robognak át a falun, helikopterek gyakorlatoznak úgy 10 km-re... (Ezt nem naponta) A behívható korúaknak - asszem 18-65-ig, de lehet, tévedek -, évente kötelező lőgyakorlaton kell részt venniük.
Itt mikor volt utoljára háború? Vagy ők tudnak valamit, amit Európa többi része nem?

DieNanny CH 2012.11.22. 09:41:55

@tilmir:
Ja, most nézem, te is Svájcban vagy! :-)))

belekotty 2012.11.22. 09:42:55

@flash.gordon: "Az arab államoknak van elég technikája és pénze ahhoz, hogy az izraelieket 24 óra alatt a tengerbe söpörje. De mégsem teszik. " - Mert Izraelnek van atombombája és már egyszer felküldték a gépeiket atombombákkal megrakva amikor vesztésre álltak.

nigara 2012.11.22. 09:44:05

@flash.gordon: maximálisan csatlakozom. Ez egyrészt nagyon nem idevágó téma, másrészt ismételten propaganda.

Ha már arról jelennek meg posztok, hogy hol, milyen, nem átlagos élethelyzetek vannak, akkor maximum Magyaro-ról szabadna írni, ugyanis ez legalább minimálisan kapcsolódna a blog eredeti céljához.
Nagyon nem jó ez így.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.11.22. 09:47:54

@DieNanny: Igen, én is itt. :)
Számomra is vicces. Előzőleg az Reuss partján laktam. Heti rendszerességgel gyakorolták a pontom hidak összerakását.
Mindenesetre jól el vannak vele.
:D

DieNanny CH 2012.11.22. 09:49:59

@belekotty:
Igen, de végül is, akkor ez az egész mire jó? Mert ha Izrael besokall, akkor fogja az atombombáját és ledobja. Probléma megoldva. Pontosabban: Az egész világ hadat üzen Izraelnek, vagy, a sugárzás nagyon sok izraelit is megöl, vagy megbetegít. Viszont, ha ezek a negatívumok, akkor az arab államok biztosak lehetnének benne, hogy Izrael sosem fogja ledobni azt a bombát.
Vagy ők csak két gyerek, akik itt-ott egymásba rúgnak, haragszomrádot játszanak, pedig tudva-tudják, hogy a konfliktus még 100 év múlva is fenn fog állni, csupán lakosai életét keserítik meg halálukig...

andaluzkutya 2012.11.22. 09:51:53

@tilmir:
(nagyon off:
gondoltam ráklikkelek a munkahelyemen a blogod oldalára, de letiltott, azzal, hogy az egy pornográf oldal:) )

kewcheg 2012.11.22. 09:54:48

@Schindler Pistája: ember, súlyos gondjaid vannak. Sajnos ez az iszlám. Vagy akkor mivel magyarázod hogy ma reggel Pakisztánban megint robbantott valaki!Ott ahol csupa muszlim él! Ez kinek a propagandája?
A cikkírónak respect és együttérzés....

HighTroller 2012.11.22. 09:55:28

Én kicsit úgy vagyok vele, hogy ha már háborúra kerül sor, akkor gyakorlatilag tökmindegy. Ha az embernek van tartaléka, és egy kis esze, akkor megpróbálja előrelátóan a nagyon baljós hírek hatására az egész családot felpakolni egy gépre és elhúz amilyen messzire csak lehet.
Persze az is lehet, hogy az ember azt mondja, hogy amiért megküzdött, azt meg is védi, csak mondjuk egy rakétatámadás ellen nehéz védekezni.

@flash_gordon: igen, valószínűleg mindkét fél le tudná dózerolni a másikat 24 óra alatt, de egyrészt kérdés, hogy utána az, akinek ez sikerült, mihez kezd egy országnyi füstölgő romhalmazzal, másrészt gondolom amit utána kapnának ensz-nato-többi országtól, azt nem tennék zsebre...

Elchango 2012.11.22. 09:55:48

huha ezt nem kellett volna most igy melegeben iderakni ezt a temat...jobb lett volna egy kicsit jegelni...lesz itt am ma vagy 400 komment es jo par zsidozas az tuti.

Csak 1 eszrevetel:hogy ki a terrorista az csak nezopont kerdese. Ha a masik oldalt is megvizsgalnank rajonnenk (rajonnetek),hogy a Ti szenvedeseitek az csak toredeke annak amit Ti okoztok nekik nap mint nap.

Alice in Wonderland 888 2012.11.22. 09:57:24

En csak azt nem ertem, ha az apa magyar, miert nem fogja a 2 gyereket,a nejet es megy vissza Magyarorszagra....?!
En biztosan nem mennek el dolgozni es a kicsiket nem vinnem oviba, bolcsibe, ha nem tudnam, mire erek haza...vagy egyaltalan lesz-e kiert meg mennem...

A bolcsit sem ertem: egy beteg kisgyerek, akire nagyobb odafigyeles kell, miert van ott?Most hagyjuk a dolgozni kell dumat...ha be tudta vallalni, akkor nyilvan meg tudna oldani..Bocs mindenkitol, en alapvetoen megerto vagyok; de ha ki lehet jonni ebbol a helyzetbol, akkor nem ertem, valaki miert marad benne veszelyeztetve a gyerekeit....

Szerintem sem ideillo poszt.

céerem 2012.11.22. 09:58:56

Palesztínában rengeteg keresztény is él, de mind1...
Szomorú poszt , de mégis mit vár az, aki egy ilyen non-stop forrongó, háborútól fenyegett országba megy? Nem kellett volna odaköltözni.

Alice in Wonderland 888 2012.11.22. 10:00:35

@HighTroller: abszolut egyetertek. mi er a vagyon, ha kozben a gyerekeid szenvednek, esetleg belehalnak?
En is azonnal indulnek, nem tennem ki oket ennek sem a hit, sem a vagyon miatt...

I_Isti 2012.11.22. 10:01:43

Ez szerintem eredetileg a mishapa blogon jelent meg, nem lenne-e a forrás feltüntetése helyes cselekedet?

mishpaha.weebly.com/1/post/2012/11/haverilag-3.html

2012.11.22. 10:04:20

Gondoltam, hogy a zsindexes libsiknél mindig van lejjebb.

Gáza egy koncentrációs tábor, ahol a zsidók embertelen körülmények közé kényszerítik a palesztinokat. A zsidók az elmúlt napokban rengeteg palesztint, köztük nőket és gyerekeket mészároltak le. Ezek után libsiéknek van pofájuk idetolni egy ilyen gyomorforgatóan zsidómosdató posztot.

I_Isti 2012.11.22. 10:04:42

@DieNanny: Persze. Ez egy kicsit olyan, mintha Budapest besokallna, és ezért lebombázná Budaőrsöt. Vagy Sopron Győrt. Vagy Debrecen Miskolcot.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2012.11.22. 10:04:57

Egy kérdésem van a témával kapcsolatban:
Ki a fax alapított államot a II. vh után ott, erőszakkal kitúrva a palesztínokat az otthonaikból?
És csodálkozik, hogy visszalőnek.
Ezt érdemlitek.

bahahaha 2012.11.22. 10:07:48

@Elchango: "hogy ki a terrorista az csak nezopont kerdese"

Az, aki random civil celpontokat tamad a celjai eleresere, az terrorista, nincs ebben semmi ertelmezesi nehezseg, nem befolyasolja nezopont.

I_Isti 2012.11.22. 10:08:39

@libbancs: 80 busznyi segélyszállítmányt küldtek gázába az izraeliek a háború kb 2. napján.

Emiksz 2012.11.22. 10:09:37

@libbancs:
"a zsidók embertelen körülmények közé kényszerítik a palesztinokat."

Nézd meg az utolsó képet, és a hozzá tartozó kommentemet:
emiksz.blog.hu/2012/11/22/free_palesztina

Nyilván ők is zsidók.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 10:12:37

@dabadab:
Akkor a 2.vh alatt mindenki terrorista volt...

kincsa 2012.11.22. 10:14:38

@dabadab: Ez a definicio honnan szarmazik? Mert ha jol emlekszem, meg egyik nemzetkozi dokumentumban sem sikerult megallapodni a terrorizmus es a terrorista pontos meghatarozasaban, pont azert, mert nem ennyire egyszeru. Roviden: nincs definicio.

Cervisia 2012.11.22. 10:15:18

@flash.gordon: Nem akarok itt is vitát szítani erről, de nem, az araboknak nincs meg ez a képességük.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.22. 10:16:01

na most, ha az én gyerekeim mellett lőnek, bombáznak és lövik a rakétákat, akkor fogom a kölykeimet és elmegyek oda, ahol nincs ilyen agyrém. leszarom, hogy haza vagy nem haza, vallás meg egyéb lófax, így nem lehet élni.

ha valakinek fontosabb izraelben élni annál, hogy a gyerekeit ne rettegésben nevelje fel, akkor elakad a szavam. sajnálom a gyerekeket, de nem az ő hibájuk, ha a szülőknek nincs annyi eszük, hogy elhúzzanak onnan. ennyi.

Stabilo 2012.11.22. 10:21:00

Én csomagolnék helyedben és átköltöznék Magyarországra. Mivel te magyar állampolgár vagy, simán jöhet veled a családod is.
Semmi nem ér többet mint a gyerekeim biztonsága. Utólag már késő gondolkodni bármin is.
Izraelben sosem lesz nyugalom.

dayan 2012.11.22. 10:24:18

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Izrael Állama pont azért jött létre, hogy a gyerekeinknek ne kelljen többé rettegésben élnie. És amíg Izrael Állama létezik, addig ez így is marad!

Cervisia 2012.11.22. 10:24:50

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Azért ez nem olyan fekete-fehér, a rakéták elől el lehet bújni, van figyelmeztetés. Nem szeretem a politikai szintre emelt dobálózást a holokauszttal, de teljesen megértem, ha olyanok, akik családját közvetlenül érintette inkább vállalják ezt, ha cserébe egy olyan országban élnek, amely biztosan megvédi őket, mint hogy egy este megverik az utcán. És ugye egy dolog a valóság, meg másik amit a média leközöl, például Magyarországról.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 10:26:56

@Cervisia: Miért? Pénzkérdés az egész. Pénz meg van.

@belekotty: Nézd, aki atombombát vet be annak számolnia kell azzal, hogy a válasz is atombomba lesz, feltéve ha van az ellenségnek.

Shopping 2012.11.22. 10:27:14

Gáza ma: Játszótér helyett bombakráter

Ilyen címmel nem írsz blogot?

Stabilo 2012.11.22. 10:28:14

@I_Isti: Pont ez a fajta hozzáállás nem vezet sehova. A világon senki nem mondta azt, hogy Izraelnek nincs joga megvédenie magát.
A baj csak az, hogy Izrael egy olyan ország, ahol (ahogy a fenti posztból is kiderül) értelmes és mondhatjuk európai értékrendű emberek élnek.
Ehhez jön még az is, hogy Izrael nem szegény ország, katonai kiadásai nagyon magasak, hadereje technikája az egyik legjobb és legfejlettebb a világon, illetve az Izraeli hírszerzés sem az utolsó...
Ha ilyen adott feltételekkel ilyen szintre jut el egy egy ilyen probléma kezeléssel, az a kétségbeesést mutatja.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 10:28:53

@dayan:
Még, ha ki is kell irtani minden élőlényt Izrael környékéről, igaz?

céerem 2012.11.22. 10:30:42

@dayan: ...akkor miről is szól ez a cikk?

váj mí 2012.11.22. 10:31:49

Nagyon, nagyon remélem, hogy nem lesz címlapos ez a poszt.

Háborús övezeteben én sem szívesen élnék, az apuka helyében meg én összecsomagolnám a kiscsaládot, és irány Európa. Értem én, hogy a feleség teljes rokonsága Izraelben él, és nehéz lenne elszakadni tőlük, ám ... Több tízmillióan kénytelenek háborús övezetekben élni szerte a világon, akiknek tényleg esélyük sincs, hogy változtassanak az egyéni sorsukon. Akinek viszont lenne, nem értem, miért akarja a gyerekeit rakétatámadások között felnevelni?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.22. 10:32:35

@dayan: nos, a gyakorlat egy egészen más képet mutat, de hajrá.
ne vedd sértésnek, de normális ember igyekszik megvédeni a kölykeit attól, hogy az óvóhelyen rettegés legyen a napi program esti mese helyett. mindenesetre sok sikert, de a gyerekeket továbbra is borzasztóan sajnálom.

@Cervisia: el lehet bújni? de kurvajó. hát így már egész más a helyzet. gyere kisfiam, mindjárt bombáznak, ma este a pincében alszunk. ha anya holnap nem jön haza, akkor beleállt a fejébe egy repesz és meghalt, de ez így van jól, mert mi ide tartozunk. jajóvanakkor.

Stabilo 2012.11.22. 10:33:43

@dayan: A gyerekeidnek örök rettegés jut, te magad neveled beléjük ezzel a mondatoddal. Miért lenne egy zsidó nagyobb biztonságban Izraelben mint bárhol máshol a világon?

dayan 2012.11.22. 10:35:31

@Muad\\\'Dib: ennek azért kezdjél neki elölről...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.22. 10:36:35

@dayan: ja, most olvasom, hogy mennyire így van.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.11.22. 10:37:06

@flash.gordon: Az utolsó két állítás közül egyik sem igaz.

dayan 2012.11.22. 10:40:00

@Shopping: Egy, aki a cikket írta, nem Gázában él, tehát arról nem tud írni. Viszont figyelemre méltó, hogy ahol él, ott az óvodában a gyerekek normális életet élnek, amíg egy gázai óvodában öngyilkos merénylőset játszanak. A gázai játszótér szomszédjából rakétákat lőnek ki arra az óvodára, ahol a posztoló gyerekei próbálnak cseperedni, mint a civilizált világban bárhol. Gáza minden, csak nem civilizált világ, pedig lehetne az is, az adottságai megvannak hozzá. Csak az akarat nincs meg. ebből a szempontból sajnos Vonának igaza van, ezért vagyunk mi is Európa palesztinjai, mi is tartozhatnánk a civilizált Európához de helyette inkább a balkán (félázsia) kell nekünk.

fénycsepp 2012.11.22. 10:40:47

családommal másfél hónapig éltünk a délszláv háború alatt. mihelyst volt rá alkalom, pattantunk. azt nem mondom, hogy számunkra Mo. a háború után Kánaán volt (sőt, keserű idők voltak ezek), de inkább az, mint a háború. Semmi pénzért nem laknék egy olyan országban, ahol bámikor felhangozhat egy rakéta hangja, és nehéz is megérteni, miért vállalja ezt bárki is. talán nevelés kérdése, meghát a kötelező katonai szolgálat is megteszi a magáét. az ortodox zsidók persze felmentést kaptak ez elől, könnyű nekik szövegelni.
Valami azt súgja nekem, hogy nem lesz palesztin poszt:)

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 10:40:47

@DieNanny: húsz éve, pontosabban 1991-ben volt az első iraki háború, amiben Izrael nem vett részt, de a scudokat megkapta: hat hétig volt naponta több riasztás, amikor gázmaszkokat kellett felvennünk, mert félő volt, hogy vegyi fegyvert vetnek be az irakiak. Nekem akkor egy 13 és egy 15 éves gyerekkel kellett ezt végig csinálnom. Sokkal könnyebb volt, mint apró gyerekekkel, de attól meg elég rémes volt.

céerem 2012.11.22. 10:40:49

@Stabilo: Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek eleve máshogy szocializálódnak, az lesz nekik a természetes, hogy a szomszédokat el kell pusztítani. Így ennek a helyzetnek sosem lesz vége, de úgy tűnik, hogy nem is ez a cél.

tomfree 2012.11.22. 10:41:10

@Emiksz: brutális az oldal!

Szörnyű lehet így élni e a posztolónak, nagyon sajnálom. A többit nem írom le amit gondolok, mert az politika lenne.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 10:43:37

@dayan:
Hát, ahogy Izrael viselkedik. Erősen döbbenetes, hogy azok után, hogy mi miatt hozták létre az államukat, képesek egy kvázi apartheid rendszert produkálni némi rasszizmussal kiegészítve...

fénycsepp 2012.11.22. 10:43:40

@dayan: a magyarok Európa palesztinjai? mellékelj ehhez egy karikatútát, kérlek!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.11.22. 10:44:01

@Emiksz: Engem csak az érdekelne, hogy az "embertelen gettóba" hogyan kerülnek olyan motorok, amit a magyar lakosság igen komoly része nem tudna megfinanszírozni...

Ráadásul egyáltalán nem úgy tűnik, hogy "elfekvőben" levő masinákról van szó...

alfacharlybravo 2012.11.22. 10:47:33

@dayan: Is Rahel a legcivilizáltabb tömeg gyilkos állam. Az araboknak milyen esélye van egy atom nagy hatalommal szemben akit ráadásul a zsidó világhatalom USA véd. 1973 ban már a levegőben voltak a zsidó harci gépek atom ötöltekkel felszerelve még szerencse, hogy az USA megnyerte nekik az aljas háborújukat, mert képesek lettek volna világ végét rendezni. Ezek civilizált bankárok, befektetők, uzsorások és terroristák.
A szívem szakad meg értük.

Cervisia 2012.11.22. 10:48:09

@flash.gordon: Nézd meg az eddigi háborúkat, pénz-paripa-fegyver meg volt, mégis csúfosan kudarcot vallott minden arab próbálkozás. A kiképzés és a harci morál is rengeteget számít, illetve az izraeli katona úgy áll hozzá, hogy ha veszít, akkor vége mindennek. Az arabok között van ugyan sok fanatikus örült, de nem pont belőlük lesznek a profi katonák, inkább azok a golyófogók, akiket 100:1 arányban szoktak nyugati különlegesek legyalázni.

Ráadásnak honnét szerzik a fegyvereket? Egy idő után már Moszkvának is kínos lenne, ráadásul amíg felkészülnek, Izrael bármikor indíthat megelőző támadást, volt már rá példa.

Az atomfegyver meg akkor lesz opció, ha a nagyvárosaik határában állnak az arab csapatok, és hidd el, akkor nem abból fognak kiindulni, hogy a győztes arabok majd kulturáltan hajóra teszik a zsidók lakosságot, hogy egy ellencsapás lehetősége annyival rosszabb opció legyen. De visszavágni se fog senki, Washington, Moszkva és Peking is Jerico 3-assal elérhető.

"'Israel must be like a mad dog, too dangerous to bother. I consider it all hopeless at this point. We shall have to try to prevent things from coming to that, if at all possible. Our armed forces, however, are not the thirtieth strongest in the world, but rather the second or third. We have the capability to take the world down with us. And I can assure you that that will happen before Israel goes under."

hhh. 2012.11.22. 10:48:39

Megboldogult nagyapám mondta erre és hasonló szorult mindíg: "úgy kell nekik, minek mentek oda?!"
Könyékig megható történet, hogy egy másik klasszikust is idézzek.

dayan 2012.11.22. 10:49:45

@Muad\\\'Dib: Abban a szörnyű apharteid rendszerben jobban működik a demokrácia mint nálunk, szép számú arab lakossággal, politikai képviselettel (parlamenti párttal, stb) Összehasonlíthatatlanul jobban élnek és vesznek részt az ország életében, mint a magyarországi leszakadóban lévő kisebbség.
Gáza más tészta, van saját önkormányzata, jól látható, milyet választott magának, teljes mértékben izraeli és nemzetközi segélyekből élnek (illetve a vezetőik lopják) és a civilizált fejlődés helyett a fegyverkezést és az iszlámot választották maguknak. A palesztin hatóság által felügyelt Ciszjordánia felől érdekes módon nem jönnek rakéták, nincs terror és nem szerepelnek a hírekben.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 10:49:54

@flash.gordon:

1. (Első bekezdésed) Csúnyán és fonákul szakad ki belőled, mint genny, a rosszindulat. Különösen visszatetsző a bevezetéssel összevetve.

2. (Utolsó bekezdésed) Irtózatosan tévedsz. Ők ezt ismételten próbálták és próbálták, csak éppen nem sikerült nekik.

dayan 2012.11.22. 10:50:29

@hhh.: Minek mentek oda????? Nagyapád gondolom lelkesen vagonírozta őket és tapsolt amikor elmentek....

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.11.22. 10:50:54

Szürnyű dolog, én azt nem értem, hogy lehet ezt elviselni. Már rég eladtam (otthagytam) volna a házamat és elköltözök a világ egy olyan pontjára, ahol csak dokumentumfilmekből ismerik a szirénát.

Tudom, ha mindenki így gondolkozna, azzal engedne a terrornak, nem lenék hazafi, satöbbi. Szép, nemes eszmék, nekem azonban csak 60-80 évem van kirendelve erre a bolygóra, amit 1)szeretnék teljesen leélni 2)szeretném békében leélni. Ergó költözés.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 10:51:06

@Muad\\\'Dib:

Látom, mégsem javultál meg, mint kezdtem remélni. Amit mondsz 1. hazugság, 2. ostobaság.

monddazigazatmar 2012.11.22. 10:51:30

@Cervisia: Szoval szerinted itthon folyamatában bántják a holkauszt tulélők családjait az utcán, csak hallgat rola a média.
Te normális vagy? A magyar média? Ha megbotlok és lefejelek egy márvány holokauszt emlékmuvet másnap már a főrabbi meg TGM tüntet az antisemitizmus ellen.

dayan 2012.11.22. 10:52:20

@alfacharlybravo: 200 millió arab, 6 millio zsidó.
Majd nézd meg a területeket. Egy kis ország, akit nem hagynak békén a szomszédai, de mivel nincs hova mennie, megvédi magát. Ennyi.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 10:54:04

@dayan: @ByA:
Ezt a dumát beadhatod azoknak a balekoknak, akik az itthoni médiából tájékozódnak Izrael felől, de annak, aki rendszeresen olvassa a Haaretz angol verzióját, mivel remek kis újságnak tartja, kissé nehezebb lesz. Szóval ennek fuss neki még egyszer...

lyken 2012.11.22. 10:54:37

@Stabilo: "Miért lenne egy zsidó nagyobb biztonságban Izraelben mint bárhol máshol a világon?"

Mert a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy átlag 300 évenként tömegesen nekiálltak irtani a zsidókat és ez a zsidókon kívül senkit nem zavart. Lehet véleményt formálni az ellen, hogy ki hol és hogyan él, de elítélni nem sok joga vagy jogalapja van senkinek. Mostanában divat palesztin ügyet emlegetni a jobboldalon. A tény viszont az, hogy a palesztinok az arab világon belül körülbelül olyanok, mint Európában a romák. Senki nem akarja őket befogadni, ehelyett inkább abban támogatják őket, hogy Izrael mellett okozzanak problémát. 1945-től kezdve történtek attrocitások a palesztinok ellen is. De attól, hogy nem ülnek le megtárgyalni és rakétákat lövöldöznek, nem fog megoldódni semmi.
Ugyanakkor imádja azt is elfelejteni minden zsidózó meg "propagandázó"(vagy csak kényelmesen figyelmen kívül hagyja, mert nem illik a nézetei közé), hogy az Izraeli védelmi erők célzottan hajtanak végre csapásokat terroristák és ellenséges katonai vezetők ellen. Míg a másik oldalról bevallottan a civil lakosság gyilkolására inditják a rakétákat. Ugye mikor a civil lakosságot gyilkolják, azt hívjuk háborús bűnöknek.

céerem 2012.11.22. 10:55:32

@dayan: Olvass történelmet.

globglob 2012.11.22. 10:56:06

2 példa, hogyan lehet tenni a békéért:

www.youtube.com/watch?v=cKMIBNepebA
www.youtube.com/watch?v=yow1LArhL6U

Csak ezek nem olyan látványos dolgok, mint felrobbanó rakétákat mutogatni a hírekben, meg a fegyvergyárak számára sem akkora üzlet.

dayan 2012.11.22. 10:57:50

@Muad\\\'Dib: Akkor nekifutok még egyszer:
Izrael vs arab világ: Hol van még azon a környéken működő parlamentáris demokrácia? Szíriában? Jordániában? Egyiptomban? Gázában? Izrael nem tökéletes de azon a környéken a lehető legtöbbet kihozza.
Izrael vs Magyarország na akkor kezdjél bírálni, amikor a cigányság majd úgy lesz kezelve, mint ott az arabok, de az is a különbség, hogy olvashatod a Haaretz-ben (ami a szélsőbal lapja) az ellenvéleményeket, a palesztin békepártiak, terrorellenesek véleményét hol olvasod? Keress már nekem ilyet!!!!

dayan 2012.11.22. 10:58:19

@céerem: olvasok, most akkor mi van????

céerem 2012.11.22. 10:58:26

@lyken: Ezzela logikával elvárható lenne, hogy valamennyi zsidó ember Izraelben éljen. De akinek esze van, nem ott él, hanem a fejlett országokban nyugalomban és békében és csak távolról támogatja Izraelt. És háromévente egyszer odalátogat, amikor éppen nincs légiriadó.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 10:58:43

@Cervisia: Hát nézd, fegyvert azért lehet szerezni innen-onnan főleg ha van rá pénzed. Nyilvánvaló, hogy egy állam létének megtartásához mindenki minden nemes és nemtelen eszközt bevet. De tekintettel az arabok létszámára területi nagyságára Izrael tükrében érthetetlen számomra a dolog. És ugyanígy érthetetlen izraeli-palesztin arányok tükrében.

@ByA:
1. Igen igazad van. Hogy ezt a posztot propagandának minősítem, ami nem illik bele a blog tematikájába ezt csak és kizárólag a rosszindulat mondathatja velem.

2. Valóban? És pontosan miben tévedek? Ugyanis két állítást fogalmaztam meg és te nem nevezed meg, hogy kik azok az "ők", akik már megpróbálták.

Kicsit figyelmesebben ha kérhetem.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 10:59:50

@ByA:
Mellesleg, ha valaki nem képes túllépni a hisztérián, ha Izrael kritikájáról van szó, és máris támadni kezd, az inkább ne szóljon hozzám. Olvasgasd el ezeket, aztán gondolkozz el rajta, hogy vajon valóban engem kell e izélgetni azért, mert súlyos gondokat látok az izraeli viselkedésben:
www.haaretz.com/opinion/apartheid-by-any-other-name.premium-1.476601
www.haaretz.com/print-edition/opinion/heading-toward-an-israeli-apartheid-state-1.353942
www.haaretz.com/print-edition/opinion/israel-must-choose-between-peace-and-a-racist-state-1.359742

céerem 2012.11.22. 11:00:20

@dayan: "kis ország, akit nem hagynak békén a szomszédai" és az ország sem hagyja békén a "nagy" szomszédait. Nézz utána, hogy miért.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:01:04

@flash.gordon: Hát, elég sematikus megítélése a dolognak, de akkor ugyanebben a stilusban:
1. az izraeliek, technikailag megtehetnék, hogy Gázából Karthágót csináljanak, de nem teszik, mert emberek, akik egy ilyen tett után nem tudnának elszámolni a saját lelkiismeretükkel - mert van nekik.
2. az arabok megpróbálták a tengerbe söpörni a zsidókat 1948-ban, és azóta néhány háborúban, de nem jött össze nekik. Pech.

dayan 2012.11.22. 11:01:14

@céerem: Ki várja el? Te??? Miért, minden magyar Magyarországon él talán? És a zsidó az most egy vallás vagy egy nemzet? Miért nem döntheti el mindenki maga, hogy hol szeretne élni? Igen én is azok közé tartozom akik 3 évente ellátogatnak. Ott is otthon vagyok, meg itt is, bár sajnos egyre kevésbé lehetek :(

Cervisia 2012.11.22. 11:01:35

@monddazigazatmar: Sikerült pont fordítva értened.. épp hogy az elszigetelt eseteket nagyítják fel, ráadásul nem is a magyar, hanem az izraeli média, ami nagyrészt eljut hozzájuk.

ephart 2012.11.22. 11:01:58

elgondolkodtató Isten miért nem ad békét a zsidóknak?na miért is nem:

dayan 2012.11.22. 11:02:05

@hhh.: ezt most mire föl???

dayan 2012.11.22. 11:02:42

@céerem: nem nézek utána, ha tudsz valamit, írd le itt.

alfacharlybravo 2012.11.22. 11:03:43

@dayan: Nem jól számolsz add hozzá az USA -t és az EU -t is. Egyébként nekem ehhez semmi közöm a ti féltestvéretek az arabok, ez az egész családi ügy a gojoknak ehhez elvileg semmi köze sincs. Csak szar nézni ezt az egész undorító verekedést egyenlőtlen felek között. Azt azért remélem tudod, a holokausztért a zsidó pénzügyi birodalom fejei a felelősek, Hitler csak a kijelölt hóhér volt. Sajnálom a beáldozott vétlen zsidókat, bár mint aktivisták azért nem teljesen vétlenek voltak, de mégis rajtuk csattant az ostor. Azt viszont látnod kellene , hogy ennek a széklátókörű örült érzelmekre alapuló gazemberségnek egy újabb mega holo lesz a vége.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 11:04:40

@dayan:
Mi köze annak a környéken működő parlamentáris demokráciákhoz, hogy milyen az izraeli állam viselkedése? Ne haragudj, de attól, hogy a szomszédai nem demokratikusak, még nem kell automatikus elnyomó államként működni. Én egy szóval nem írtam, hogy a szomszédai jobbak lennének. Teljesen irreleváns milyenek.

dayan 2012.11.22. 11:04:43

@Muad\\\'Dib: Még egyszer a Haaretz az ottani szélsőbaloldali újság. Véleményeket közöl. Ahogy véleményeket közöl itthon a Népszava és a Magyar Fórum is. Ki-ki leszűrheti a maga igazságát. Demokráciákban ez működik, véleményszabadság van. Gázában mutass hasonlót!

céerem 2012.11.22. 11:06:08

@dayan: @lyken posztjára írtam amit írtam, én nem várom el, engem egyáltalán nem érdekel, hogy ki hol él, csak abból, amit írt, ez következik. Mit bánom én, hogy te hol laksz és milyen vallást követsz.
Csak ha valaki azzal érvel, hogy azért van szükség Izraelre, mert ott valamennyi zsidó biztonságban van, akkor öngólt lő. Egyrészt ez nem igaz, mert ott folyamatos a háborús fenyegetettség, másrészt ha tényleg olyan szuper lenne ott élni, akkor talán a 5th Avenue-ról is odacuccolnának a töbiek, de nem teszik. Ez van.

dayan 2012.11.22. 11:06:30

@Muad\\\'Dib: akkor fuss neki.
Társasházban laksz, betartasz minden etikettet, nem hallgatsz hangos zenét, takarítod a portálodat. Mindezt egyedül, mert a szomszédaid tojnak rád, de a te áramodat használják, a te vizedet isszák, a kertedből lopják az uborkát, néha bedobják kővel az ablakodat. Mit tennél????

reconka · http://www.reconka.info 2012.11.22. 11:07:02

www.youtube.com/watch?v=qMGuYjt6CP8

Nem hiszem, hogy a zsidok, vagy a palesztinok kulonbek lennenek, rengeteg civil hal meg mindket oldalon ami szornyu.

lyken 2012.11.22. 11:07:12

@Muad\\\'Dib: Ahhha. Szóval akkor Gázában nem úgy választott a lakoság ahogy választottak? Már büntetik az utcán főbe lövést és a lincselést? A rögtönítélő bíróságok is kimentek a divatból? Már nem pénzelik központilag az öngyilkos merénylők családját? Már nem toloncolják vissza az arab országokból a palesztinokat? Csak kérdezem...

Amúgy teljesen felesleges csatateret csinálni ebből a posztból, úgyse itt fogjuk megoldani a dolgot. Izrael megalakulásának és annak, hogy élnek ott emberek, igen jó oka van.
Annak, hogy a jobboldalnak megéri híveket toborozni Magyarországon a nagy palesztinbarátságnak, szintén jó oka van, de ennek a jó oknak az égvilágon semmi köze a közel-kelethez. Politikailag megéri, mert van akinek beleillik a világnézetébe és emiatt megéri hajtogatni.

dayan 2012.11.22. 11:07:35

@céerem: Amíg Izrael van, a világ zsidósága biztonságban van. Akár ott, akár másutt. Ezt írtam, ez a véleményem.

Shopping 2012.11.22. 11:07:39

@dayan: nehéz úgy civilizált életet élni, ha Izrael több ENSZ szabályt megszegve, (!) blokád alatt tartja a területet.

Milyen ország az, amely a humanitárius segélyszállítmányokat kommandósokkal foglalja el, és megállítja????,

Embertelen.

köszi, de ne válaszolj...

dayan 2012.11.22. 11:08:26

@reconka: ja, gyilkos, áldozat, egy kutya....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 11:08:43

@dayan:

A Haarec szélsőbaloldali? Szerintem nem. (Hozzáteszem 100-szavas héber tudásom miatt csak az angol változatot szoktam olvasni, de nem hiszen, hogy különbség lenne a héber és az angol változat között.) Inkább középbalos, mondjuk mint a magyar Népszava.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 11:09:04

@dayan:
Ne is haragudj, de nagyon durva propagandát nyomatsz itt, aminek a fele sem igaz. A példádnál maradva, majd, ha a szomszédodnak megszállod a fürdőszobáját és a konyháját, majd tiltakozol, hogy tőled akar vizet, akkor hasonló lesz a két dolog...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 11:10:16

@Shopping:

Szerinted mi lenne a megoldás?

A békéhez két fél kell, Izrael nem tud egymaga békét kötni. A másik fél meg nem akar békét kötni.

dayan 2012.11.22. 11:10:21

@Shopping: humanitárius segély :DDDD
Az bejut oda. Annak az akciónak nem az volt a célje, de mindegy is. Mennem kell öröm volt itt lenni ma.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 11:10:25

@lyken:
Én magasról teszek a magyar politikai okokra. Pont ezért írtam, hogy nem magyar lapokból tájékozódom a helyzetről...

váj mí 2012.11.22. 11:11:00

Mnaaa, csak sikerült azt a kibaszott politikát belevinni. Komolyan rosszul vagyok néhány kommentelő hozzáállásától. Fotelfilozófusok, pfej!

céerem 2012.11.22. 11:11:31

@dayan: Ok, ez szuper, de még mindig nem értem az okát és a logikáját, de már nem is akarom. Magyarország is létezik egy ideje, mégis sok magyar halt meg Ceausescu rémuralma alatt itt a szomszédban. Nekem sem kell válaszolnod.

Cervisia 2012.11.22. 11:11:38

@Shopping: Pontosabban az átvizsgálást megtagadó segélyszállítmánynak mondott konvojt feltartóztatta, majd átvizsgálás után kipakolták izraeli kikötőkben, és közúton eljuttatták Gázába. Közben meghalt pár Darwin-díjas "fegyvertelen" hippi, akik husángokkal kezdték ütni a kommandósokat, aztán meg bociszemekkel csodálkoztak, hogy "dikkmá ezek lőnek".

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:12:40

Bár jeleztem a szerkesztőnek is, addig is, amíg ő nem lép, szeretném pontosítani a történet forrását: igaz, én találtam rá a mishpaha blogban (mishpaha.weebly.com/1/post/2012/11/haverilag-3.html), és fontosnak tartottam, hogy az Izraelről szóló eddigi cikkek után egy ilyen is megjelenjen. A mishpaha blogot Nagy Ákos írja, aki családjával másfél éve él egy kibucban. Nagyon tanulságos beleolvasni az ő blogjába, mert azáltal, hogy napi eseményekről ír, sokkal árnyaltabb képet kap az ember az országról, mint egy olyan írásból, ami emlékezés. Magát a cikket Gabriel Fleiscer írta: blog.fleischer.hu/author/gavriel/ , aki a cikkben meghatározta, hogy egy nagyon szép, családiházas településen él. Keményen dolgoznak, és nevelik a gyerekeiket.
Jelezni szeretném, hogy annak ellenére, hogy az Izraellel kapcsolatos témák mindig heves hozzászólásokra késztetik az olvasókat, mindhárman a teljes nevünkkel vállaljuk mindazt, amit írunk. Talán azért, mert már egyikünkben sincsenek meg azok a zsigeri félelmek, amelyek a Kárpát-medencében élőkre oly jellemzők. (Éva Mihály Amichay)

lyken 2012.11.22. 11:14:27

@céerem: "De akinek esze van, nem ott él, hanem a fejlett országokban nyugalomban és békében és csak távolról támogatja..."
Igen kevés izraeli vándorol ki a helyi állapotok miatt. Ugyanakkor amit leírsz az teljesen jellemzi a magyar helyzetet, -ami 2006 óta egyre komolyabb probléma és tovább fokozódik- pedig ez utóbbi esetben csak a gazdasági rakéták durrognak az emberek körül.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 11:14:36

@dabadab:

Sajnos ez nem ilyen egyszerű. A terrorista valójában az, aki NEKEM nem tetszik. Másnak meg az, aki NEKI nem tetszik.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 11:15:22

@libbancs:

"Gáza egy koncentrációs tábor"

Ez egyszerűen nem igaz.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 11:15:32

@flash.gordon:

Hm. Meg tudod számolni melyik az utolsó bekezdésed?

Kicsit figyelmesebben, ha kérhetem.

I_Isti 2012.11.22. 11:16:26

@Shopping: Izé. a Grad rakéta az az orosz BM21 másnéven, persze gyártják máshol is. Mégis honnan a francból van a palesztinoknak sok-sok rakétájuk, ha egyébként nincs se iparuk, se mezőgazdaságuk, se semmekora gazdasági teljesítményük, és legálisan nem is tudnak vásárolni a fegyverpiacon? Tán csak nem a segélyszállítmányoknak álcázva kapják ezeket a rakétákat az arab tezsvírektől?

reconka · http://www.reconka.info 2012.11.22. 11:19:00

@dayan:
a kerdes ki az aldozat es ki a gyilkos? mindket reszrol elitelem azokat az embereket akik civileket olnek.. legyen zsido, arab, fekete, feher, sarga, ferfi vagy no..

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 11:19:52

@ByA: Ja én két bekezdésnek szántam de a tördelés megtévesztő. Neked van igazad.

bkkzol 2012.11.22. 11:20:27

Valószínű összetettebb dolog ez ,mint gondoljuk. Nyugatnak, usa-nak megcsinál Izrael olyan dolgokat ami nekik nem szalonképes. A palesztínok megugyan ezt az arab világnak. Mutogatjak itt a könnyes szemű kis palesztínákat,de azon a csempész alagútom amin a külföldi fegyvert küldik élelmiszert nem lehet küldeni? Csinálja az arab anya a műsort a temetésen , de az élő gyerekeire bombát kötöz.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 11:20:28

"Ha az arabok letennék a fegyvert, megszűnne a háború. Ha Izrael letenné a fegyvert, megszűnne Izrael."

Nagy tévedés, hogy az arabok ha akarnák, lenyomnák Izraelt. Nem egyszer megpróbálták, mindannyiszor kudarcot vallottak.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 11:20:28

@céerem:

"Palesztínában rengeteg keresztény is él, de mind1..."

A "rengeteg" azért túlzás. S Izraelben nagyobb a keresztények aránya, mint Palesztínában. Kb. 2-3 % a keresztények aránya Palesztínában és Izraelben együtt. A palesztín területről sok esetben a keresztények menekülnek izraeli területre vagy külföldre, különösen Gázában van így: ott a keresztényeket gyakorlatilag üldözik a Hamasz-hatóságok.

Egyébként az ottani keresztények 90 %-a arab. Vannak még örmények is és oroszok (jellemzően bevándorolt orosz zsidók házastársai). S van 1-2 ezer keresztény vallású zsidó is.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.11.22. 11:21:31

@Shopping:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cVbXmQQAcKY

Ellenőrzött körülmények között be lehet vinni igen sokmindent. A blokádnak egyébként a nemzetközi jog és a nemzetközi terngerjog meg a határait. Az azok által megszabott maximális keret szerint brutálian enyhény jártak el, mert a felszóllításra meg nem álló hajó ellen egészen messzire el lehet menni.

hhh. 2012.11.22. 11:23:11

@dayan: csak nem zavar, ha minden ok nélkül lenáciznak?!? nagyapám gyerek volt a II. vh alatt. és a mondása nem kizárólag az izraeli helyzetre vonatkozott.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 11:23:40

@Amichay: Hát azért egy hatvanakárhányéves állam életében a lelkiismeretre hivatkozni mint gátló tényezőre... Nem is tudom. Mindenesetre a két nép puszta léte jó példa arra mire képes az emberi akarat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 11:24:09

@Karinette:

"En csak azt nem ertem, ha az apa magyar, miert nem fogja a 2 gyereket,a nejet es megy vissza Magyarorszagra"

Izraelben az életszínvonal nyugat-európai, Magyarországon meg nem. Ez az ok szerintem.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:25:14

@DieNanny: Nem, a polgári védelem magas foka az elrettentés-stratégia egyik fontos eleme. Az állam tiszteli a polgárai életét, ezért a lehetséges eszközökkel meg is védi, még akkor is, ha közvetlen veszély nem lárszik a határon.
Az izraeli, elrettentő stratégiának is fontos eleme a civil lakosság védelme. A Vaskupola iszonyú pénzekbe kerül, de ha nem lett volna, Izraelben ezrével lennének halottak. Ugyanez vonatkozik az óvóhelyekre is: szisztematikusan építik, 1991 óta minden lakásban ott van, mert akkor megtapasztaltuk, hogy az idő mennyire fontos tényező a rakétatámadások idején. Mivel a zsidó kultúrában elitélendő a halott emberek mutogatása, ha van is ilyen, mert a mostani támadásokban is voltak halottak, azokat nem hordják körül az összes tv-ben, az igazunkat, vagy a szenvedéseinket érzékeltetve. A palesztinok viszont cinikusan használják a nőket és a gyerekeket élő pajzsként, majd ha meghalnak, akkor média-eszközként. Mert a széplélek nyugati világ ezzel manipulálható, pedig nagy ostobaság azt gondolni, hogy annak van igaza, aki gyengébb.

reconka · http://www.reconka.info 2012.11.22. 11:26:34

@bkkzol: "Csinálja az arab anya a műsort a temetésen , de az élő gyerekeire bombát kötöz."
/szarkazmus
igy igaz hisz minden arab terrorista, es minden szinesboru ferfinak hatalmas szerszama van, az oroszok alkoholistak es a szoke nok butak.
Van arab ismerosom, de sajnos nem lattam meg naluk ezt a "bombasztikus" divatot

takácsalfréd 2012.11.22. 11:26:43

@libbancs: okoskodsz csak innen messziről, lúzer, miközben rettegsz a zsidóuralomtól, mert béna vagy.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.11.22. 11:26:58

Háborús övezetbe még csak látogatóként sem mennék, nemhogy ott élni. Kinek hiányzik az állandó rettegés?

Mondjuk ez az életforma egy kicsit hasonlít Japánra, ahol földrengés és cunami miatt van rendszeresen riadó.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 11:27:32

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: meg ott még mond valamit a hazaszeretet. Az itt élő izraeli haverjaim az Öböl-háború alatt óránként felhívtak, mik a hírek (internet még nem volt ugye), mert ha gond van, mindent eldobva még abban az órában hazarepültek volna.

Elgondolkodtam, hány magyar jönne haza egy háború kellős közepére megvédeni a hazáját.

váj mí 2012.11.22. 11:27:46

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mehetne bárhová az EU-n belül, úgyhogy szerintem nem ez az ok.

dayan 2012.11.22. 11:28:14

@hhh.: ha minden ok nélkül lenáciztalak volna, azért elnézést. A nagyszülő korú emberektől a "minek ment oda?" kérdés akkor finoman szólva cinikus hatású. A magyar zsidók jól érezték itt magukat, a 30-as években elenyészően mentek ki az akkori Palesztinába közülük. Akik maradtak, nagyrészt odavesztek. A túlélők meg elindultak új hazát keresni. Most ez az új haza van veszélyben, de legalább a "minek mentek oda" dolgot ne feszegessük!

takácsalfréd 2012.11.22. 11:28:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem érdemel senki gyerek ilyet, hülyegyerek.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:29:00

@belekotty: Micsoda baromság! Ki bombázna atommal a szomszédban? Eszednél vagy? Egy fél dunántúlnyi területen csak elmebetegek atombombáznának... Hol olvassátok ezeket a marhaságokat? De ha olvassátok is, gondolkodni azért nem tilos!

dögölj meg 2012.11.22. 11:30:10

A palesztin és a zsidó nép békében élt Palesztinában,beszélték egymás nyelvét és élték a maguk életét.Azután jött néhány európai zseni / Montefiori Mózes, Herzl Tivadar/ és megszületett a cionizmus. És megindult Európából a bevándorlók áradata.Ők már nem értették az őslakosok beszédét, /még a zsidókét sem/,de hozták magukkal az addig ott ismeretlen faji gőgöt,a tömény sovinizmust. Megnyerték a világháborút,létrejött Izrael,és ez bizony azzal járt,hogy palesztin családok százezreit űzték el otthonukból.
Nyilván voltak,akik ellenálltak,talán még az előltöltős kovás-puskájukat is előkapták,de használni már nem maradhatott idejük. Azóta sem alakulhatott meg a saját államuk,ENSZ hatá-
rozatok ellenére sem,és ha Izrael államon múlik,nem is fog soha.
Amikor jogos önvédelemről beszélünk,jusson eszünkbe ez is.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.11.22. 11:30:52

@Muad\\\'Dib:

Mondjuk abban valóban sok logika van hogy ne szóljak hozzád. Miután hánytam a nyilas őrjöngésedtől amit évekkel ezelőtt nyomtál, nem is tettem, de az utóbbi időben olyanokat láttam tőled – meg is mondtam – ami arra mutatott, hogy elkezdtél átgondolni dolgokat és méghozzá értelmesen.

Ami a Haaratzet illeit, nem fogod elhinni, amit mondok, pedig igaz. Az ami nálunk az SzDSz és hasonlók, az ugyanúgy megvan Izraelben, és ezek azt képviselik, vagyis perverz ideológiai megfelelni akaarásból, azért, hogy ők személyesen valami jobb embernek tűnjenek, ugyanúgy a saját nemzetük kárát keresik, azt gyalázzák, azt rágalmazzák, ócsárolják ugynazzal a fokú tisztességgel, ahogy nálunk az ún libsik tesznek meg mindent az ellen amiről elmondható, hogy magyar. Azaz nálunk sem arról volt szó eleve, ami sokak számára a létszat volt, hogy „a zsidók”, hanem hogy van egy ilyen balos beteg emberfajta, zsidó és nem zsidó egyaránt, Nyugaton ugyanúgy különben, amelyik a saját népe pusztításán keresztül igyekszik ideológialag magasztosnak tűnni elvi társai szemében. Ezek mind gazemberek, az emberiség ellenségei.

Most adok neked néhány évet, hogy ezek a lépcsőn is túl lehess, mert kiderült nem vagy olyan elveszett gonosz, amilyennek korábban láttalak és akarsz tanulni. Azután a néhány év után szólhatsz hozzám. Addig megegyezek veled, hogy kölcsönösen semmi értelme.

DieNanny CH 2012.11.22. 11:31:46

@Schindler Pistája:
Szerintem mindkét fél civiljei ugyanúgy szenvednek. Mert biztos vagyok abban, hogy a 2. Vh idején a német lakosság is nélkülözött. Csak sokan úgy voltak vele: ők kezdték a háborút, úgy kell nekik.

dayan 2012.11.22. 11:33:17

@dögölj meg: pontosan így történt betüről betűre...

DieNanny CH 2012.11.22. 11:36:29

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szerintem az a gárda, aki ott államot alapított, alulról szagolja az ibolyát és röhög a markába...
Kicsiben Mo is ezt csinálja/csinálta Romániával, Szlovákiával Erdély és Felvidék miatt. Senki nem él már a Felek közül és az unokák szívják. Vagy vádaskodnak értelmetlenül.

Midbár 2012.11.22. 11:37:51

"It is infinitely better to have a Jewish state that is hated by the whole world, than an Auschwitz that is loved by it."
(Rabbi Meir David Kahane, Hj''d)

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:40:13

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: Nem kívánom Neked, hogy ilyen helyzetben légy... Maradjunk annyiban, hogy az izraelieket kicsit keményebb fából faragták, és tisztában vannak azzal, hogy a menekülés nem a legjobb harci módszer. Az izraeliek nem felejtik el a Holokauszt tanulságát, sosem fogják megadni magukat az ellenségnek. 1948-ban az araboknak ugyanúgy megvolt a lehetőségük a saját állam megalakitására, mint a zsidóknak. Ők a háborút választották - a pechjük, hogy azóta sem nyerték meg.
Az izraeliek semmivel sem kevésbé jó szülők, mint azok akik a kényelmes foteljükből a békéről papolnak, de tudják, hogy a háborúban az a győztes, aki azt megvivja, nem pedig elmenekül. Az izraeliek mások mint a galuti zsidók, és az európaiak éppen ezt nem tudják megbocsátani nekik...:(

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:41:39

@Schindler Pistája: Miért ne? Menj oda két hétre, és ird meg!

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 11:41:42

Mondjuk nevetséges Vona nagy palesztin barátsága is.

Miközben gyűlöli a cigányokat, nagy mellel védi a palesztinokat, csak azért, mert Izrael ellenségei.

Be kellene költöztetni pár sokgyerekes, mezítlábas palesztin családot a szomszédjába egy-két hónapig, kíváncsi lennék, mit szólna hozná.

(Félreértés ne essék, semmi bajom a palesztinokkal, ahogy a cigányokkal sem. A képmutató, gyűlölködő politikusokkal van bajom.)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.11.22. 11:42:11

ez igen!
még az óvóhelyen is kipában az igazi zsidó
ez aztán a divatozás

hhh. 2012.11.22. 11:42:35

@dayan: nagypapa korú ember = náci. Na ez szép.
Nem példa nélküli, ha egy nép terrorista módszerekkel területet szerez magának. Lásd Izrael. Csak az vicces, amikor ugyanezen módszerek miatt sajnáltatni igyekszik magát.
Egyesek meg még lelkesen asszisztálnak is hozzá. Amicsaj.

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 11:42:55

@ByA:
Ám legyen, még utoljára annyit megjegyeznék nagy hiba a haaretz-t valami izraeli szadesznek tekinteni, ugyanis bőven szoktak támogató cikkeket is közölni az izraeli katonai akciókról, vagy egyéb politikai dolgokról. Az, hogy nem csukják be a szájukat, ha olyat tapasztalnak, ami nem túl korrekt egy magát nyugatinak demokráciának tekintő államtól, még nem teszi őket saját nemzetük ellenségévé.
Az pedig külön felháborító, hogy azok az emberek, akik Magyarország esetében mindenért rasszizmust, és sovinizmust emlegetnek, ennek sokszorosát is amolyan kézlegyintéssel kezelik Izrael esetében.
Ráadásul rengetek zsidónak ugyanúgy felfordul a gyomra az izraeli állam némely lépésétől...

Muad\\\'Dib 2012.11.22. 11:44:47

@ByA:
Az pedig szerény meglátásom szerint szegénységi bizonyítvány, ha az alapján skatulyázol embereket, hogy támogatják Izrael állam politikáját (ami közel nem egyenlő sem a zsidókkal, sem az izraeli zsidókkal), vagy nem...

DieNanny CH 2012.11.22. 11:46:19

@Amichay:
Utánanéztem a Tánccsoport honlapján, '95-ben volt, asszem áprilisban. Korábbra emlékeztem, viszont tesóm 16 éves volt, de talán békeidőben egy 16 éves is még gyereknek számít.

(Off: megcáfolhatnád azokat a hozzászólásokat, hogy háborúból családdal el, akár Mo-ra, mert olvastam tőled néhány dolgot, amiből világosan kitűnik, hogy neked még Izrael is jobb választás volt 5 év Mo után)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.22. 11:47:58

@Amichay:

nem akarok háborúzni, nem akarok háborút vívni, győzni sem akarok soha, senki ellen.
egy dolgot akarok: nyugalomban felnevelni a kölykeimet, bárhol, ahol ez lehetséges.

ha valaki képes feláldozni a saját gyerekeit egy értelmetlen, agyament és tökéletesen szükségtelen háborúban, azt sajnos sehogysem tudom megérteni.

ha holnap X ország elkezd ide bombákat dobálni, akkor bizony odébbállok egy ajtóval. tudom gyökkettő vagyok, de így gondolom.

váj mí 2012.11.22. 11:48:24

@Amichay: Én ezt értem, mármint amit a hazáról meg megmaradásról írsz, hiszen másképpen ugyan, de valami hasonlóban nőttem fel a '70-es, -80-as évek Romániájában. Igaz, ott nem lőttek, csak a végén. De azért van egy határ, szerintem legalábbis. Az a határ, hogy az egyén mégis milyen mértékben rendelje alá a saját, emberi, rövid életét a hazájának. És bár ronda ezt így leírni meg hazafiatlan meg a többi, de mégis, mit kap ezért cserébe? Ez esetben állandó életveszélyt, végtelenített háborús körülményeket. Hm, nem túl jó üzlet ...

ErrOr 2012.11.22. 11:48:34

@Amichay: az biztos, hogy nem felejtik el, akkorát hazudtak, hogy ma is abból élnek :D

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 11:49:43

@wmiki: az marha mókás, hogy a pártdroidok, ha kritizálják a párjukat, egyből arra gondolnak, hogy csakis egy másik pártdroid lehet, tehát gyurcsányista.

Nem drága barátom, ugyanannyira nem akarnám látni Gyurcsányt hatalomban, mint a Vonát, bár ha e kettő között kellene választanom, százszor inkább Gyurcsány.

De erről nem akarok többet mondani, mert semmi köze a témához, éppen elég az Izrael ellenesség ehhez a topikhoz (még sok is.)

sivatagi n. 2012.11.22. 11:54:29

A palesztin gyermekeknek segít Ronaldo:
ultrasliberi.hu/?p=21202

broni light · http://broni-light.tumblr.com 2012.11.22. 11:54:35

atomot gázára!!! free breivik!!!!!)))))))))))

ErrOr 2012.11.22. 11:54:44

@Kiszámoló: Vona nem azért szereti a palesztínokat, ahogy élnek, hanem azért, mert harcolnak egy agresszor ellen, tulajdonképpen a saját szabadságharcukat vívják. Gondolod izrael még létezne, ha nem állt volna mögötte az USA, vagy európa? Ha az oroszok, vagy kína beletolt volna annyi pénzt Palesztínába, mint az usa izraelbe, akkor izrael is maradt volna az 1967es határok mögött, és nem lenne ilyen virgonc. Irán ezt az erőfölényt fogja eltüntetni az atomfegyverével.
propaganda. 162 halott, ebből 41 gyermek. Gondolom ők is terroristák voltak. cionnáci banda.

dayan 2012.11.22. 11:55:40

@hhh.: Mostmár kiforgatod amit írtam, ezért erre nincs mit reagálnom. Természetesen nagypapa korú ember nem = náci
ha a nagypapa korú ember feltette azt a kérdést, abból esetleg a számodra sértő következtetést sikerült levonnom, szerencsére alaptalanul.
Minden jót!

VT22 2012.11.22. 11:59:25

Simán el tudom képzelni hogy ez a poszt valami Izraelből szervezett propaganda része. Van benne gyerek, félelem, terrorizmus, szép nagy palesztin rakétatámadásos poszter.

A posztoló meg tudhatta volna amikor kiköltözött, hogy ott ez megy már 60 éve.

saks 2012.11.22. 11:59:27

Nem ártana itt is moderálni a kommenteket, mert sajnos a félművelt kommentelők, akiknek az írott szöveg megértésével is komoly gondjaik vannak, mindig jelentősen lerontják az élményt.

Akik meg nem értik, hogy a poszt írója miért nem viszi máshová/hozza Mo-ra a családját, javaslom olvasgassanak egy kicsit a témában történelemkönyveket, történelmi regényeket. Pl. Leon Uris Exodusa segít megérteni a zsidók ragaszkodását a földhöz, az országhoz.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 11:59:44

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: kifejezetten szélsőbalos - néhány éve számos izraeli baloldali nyilvánosan lemondta az újságot, mert elfogadhatatlan az Izrael-ellenessége. Izrael-ellenes zsidó is van, olyan is, aki ott született - szabad ország, mindenki elmondhatja a véleményét.

iqfighter 2012.11.22. 12:02:10

/off
Eleg sokat hallom, hogy a nemzetallamok felett eljart az ido (nyilvan ez egy "liberalis" nezet). En ezzel nem ertek egyet. De mi a helyzet a vallasra epitett nemzetre epitett allamokkal?

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 12:02:24

@ErrOr: hát persze.

Nem megyek bele ebbe az értelmetlen vitába, gondolom, úgysem győznek meg az érvek.

Ha a palesztinok rakétáznak éveken át, az szabadságharc, ha Izrael megunja és visszavág, az már nácizmus.

váj mí 2012.11.22. 12:04:10

@iqfighter: A vallások felett is eljárt az idő ...

kewcheg 2012.11.22. 12:04:20

Szimpatikus az izraeli hozzáállás a "hazához" és ez - ahogy olvasom- kölcsönös.Az ország is mindent megtesz a polgárai védelméért...Ezen a téren-is- tanulhatnánk, meg ugye hogy a katonáskodás nem szégyen, hanem dicsőség. (apropó, mennyi is Mo.-on a bruttó nemzeti össztermékből a honvédelmi kiadás? Valami 1 %? Még az unióban is a legalacsonyabb. És ennek a pénznek a jórésze is tökfej alkesz főtisztek zsebébe vándorol ilyen-olyan módon, merthogy a szerződéses katona még mindig 69 mintájú UAZ-zal megy és kb. netto 100ezret kap....)

váj mí 2012.11.22. 12:06:02

@saks: Olvastam az Exodust, és továbbra sem értem, mivel teljesen értelmetlen az egyén ilyen fokú alárendeltsége az államnak, a földnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.22. 12:06:08

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: lehet a palesztinoknak ez a celjuk, izrael meg nem akarja feladni az orszagat?
igen vagy megvedik magukat, vagy mindenki elkoltozik
tehat ad abszurdum a romanok elkezdik loni magyarorszagot, akkor mindenki utazzon el?

ErrOr 2012.11.22. 12:07:31

@Kiszámoló: hát ha a románok évente területeket vennének el magyarországtól és mi rakétáznánk őket, akkor az terrorizmus lenne, de ha emiatt a románok belépnek az országunkba és megtámadnak minket, az önvédelem. értem én
jöhetnek az érvek, csak ebben az esetben Palesztina unta meg az aggressziót(zsidó telepek) izreal még mindig nincs az 1967-es határok mögött és magasról tojik mindenre, amit az ensz mond

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 12:07:41

@reconka: Ez a szellemi restség tipikus esete. Mert ahhoz, hogy a sematikus jók-rosszak , gyengék-erősek kategórizálásból valaki kilépjen elég sokat kell olvasnia erről a konfliktusról, és mint európai, sok esetben szembesülnie kell a felmenői nem éppen humánus cselekedeteivel. Ez pedig nem könnyű dolog. Ezért választja nagyon sok európai a "széplélek" álláspontot: szegény palesztinok, gonosz zsidók. Roppant kényelmes, mert semmit nem kell tudni hozzá, elég az újságok szalagcímeit elolvasni, és sosem kell megkérdezni, hogy a zsidóknak, ott Izraelben, miért nincs joguk saját államra? Egy fél Dunántúlnyi területen...

Szittyakürt 2012.11.22. 12:08:09

Nekem kezd hányingerem lenni az idecsődült agyhalott jobberek posztjaitól.
Nem pofázni kellene uraim! Hanem előkapni az útlevelet és a gárdagúnyát, felkerekedni és elmenni Gázába rendet tenni! Ha annyira okosok vagytok biztos sikerülni fog!
De ha azt látjátok majd, hogy a "hős szabadságharcosok" az ablakotok alól lövik ki a rakétát, akkor toljátok arrébb a bringát, mert azok a csúnya cionisták pár perc múlva küldik vissza a feladónak.
Aztán, ha végeztetek, írjatok már ide egy posztot, hogy milyen magyarként Gázában élni az arabok között!

2012.11.22. 12:08:34

@VT22:

Ordít a posztról, hogy Izrael-párti propaganda.

Ugyanaz a módszer, mint amikor a cigányok elkövetnek valami súlyos bűncselekményt és a libsik ellentételezésként gyorsan írnak egy cigánysajnáltató posztot. Ez a cigánysajnáltató szerep általában Miklósi "valahol felsír egy gyerek" Gáborra hárul, aki véletlenül zsidó.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 12:11:56

@ErrOr: olvasgassál történelemkönyvet, ki kit támadott meg, miért foglalták el a Golánt, meg a többi területet, miért kell ezeket megtartani.

A vitát befejeztem, sem időm, sem kedvem ehhez a felesleges és meddő vitához.

lyken 2012.11.22. 12:14:48

@wmiki: "...még az óvóhelyen is..."

Nem baj, ha csak a képeket nézegeted, de büszkének azért nem kell rá lenni, hogy nem tudsz olvasni. A szövegben ott van, hogy az anyós lakásában készült, ahol óvóhely nem volt.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 12:14:50

@flash.gordon: Ebben semmilyen logikai összefüggést nem találok. Talán magyarázd meg. A lelkiismeret arra vonatkozik, hogy Izrael földig bombázhatná Gázát - technikailag egy pár órás hadművelet - de nem teszi, mert olyan emberek, akiknek egy ilyen tett nem fér bele a világképükbe. A másik oldalon viszont lenne igény arra, hogy a zsidók írmagja se maradjon a területen, de ezt fizikailag nem tudják kivitelezni. Az iraki háború idején, amikor Tel-Avivra potyogtak a scudok, akkor az arabok közül sokan már azt tervezték, hogy milyen lakásokat foglalnak majd el, azután, hogy a zsidók elmenekülnek. Nem jött be...

ErrOr 2012.11.22. 12:15:04

@Szittyakürt: nekünk meg attól, hogy mindenki beszopja az izraeli propagandát. de ahelyett, hogy benéznétek a dolgok mögé, inkább bólogattok nekik.

DieNanny CH 2012.11.22. 12:17:14

@imperial:
Nem ordít. Tényszerűen leírta a helyzetet. Nem panaszkodott, nem sopánkodott.
Olyan ez, mint a Határátkelő többi írása. Ha valaki leírja tényszerűen, hogy mit hogyan csinált, mi történt vele, akkor sajnos többen megjegyzik, hogy minek ment oda, vagy miért nem gondolta, hogy ez így fog történni.
A posztoló nem kért tanácsot, ezt se felejtsük el!

Szittyakürt 2012.11.22. 12:19:31

@ErrOr: Nosza! nézz be a dolgok mögé. Ha visszajöttél, megírhatod, hogy mit láttál. Neked el fogom hinni, hiszen akkor már a saját szemeddel láttad. Addig meg ne gyere nekem azzal, hogy mi propaganda és mi nem.

elkoltozott. 2012.11.22. 12:23:08

Lehet hogy az izraelieket kemény fából faragták, de ne mondja nekem senki azt hogy ha egy gyereknek ilyen körűlmények közt kell felnőnie az nem hagy benne maradandó nyomokat.
Egyszóval abban nő fel hogy öket állandóan támadások érik..ezáltal gyülöletet fog érezni a támadóival szemben. ( ami érthető is)
Ergo soha de soha nem lesz ott béke egészen addig ameddig az egyik fél el nem pusztul. És ebben az egészben a gyerekek szülei asszisztálnak. Hiszen nem tehetnek mást, mert öket kemény fából faragták és hazafiak meg miegymás.
Hát sok sikert.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.11.22. 12:24:54

@ErrOr: ugyanmár, te hol néztél a dolgok mögé? A kurucinfón? Vagy éltél Ciszjordániában, vagy Izraelben évekig?

Elolvastál egy könyvet is Izrael megalakulásáról, történelméről, vagy a palesztin történelemről?

Olvasod a közel-keleti jelentéseket, meg a konferenciák összefoglalóit, tudod, ki és mit írt alá például Oslóban?

Tudod, mi áll a Hamasz alapító-okiratában?

Tudod, mi lenne a megoldás erre a helyzetre, vagy csak gyűlölködni tudsz?

Tessék, vázold fel a te közel-keleti politikádat, ami mind az izraeliek nyugalmát és biztonságát, mind a palesztin nép érdekeit szolgálja.

Ha keresni kellene a térképen Izraelt, segítek, Egyiptom és Szíria között van.

elkoltozott. 2012.11.22. 12:25:10

@elkoltozott.: És persze ugyan ez vonatkozik a palesztinokra is. Csak hogy ne húzzak se ide se oda..

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 12:30:54

@DieNanny: 95-ben még folyt a libanoni háború (egészen 2000-ig), ami azt jelentette, hogy a hizballa sokszor lőtte rakétákkal az észak-izraeli településeket.

Napok óta érlelődik bennem egy cikk a galuti zsidó és az izraeli mentalitás különbözőségéről, mert jónéhány, számomra kedves ember, köztük a legjobb barátnőm is mondott olyanokat, amit az én izraeli agyam nem tud felfogni.
A legegyszerűbben azzal tudom kifejezni, hogy mi a különbség, hogy a galuti zsidó, ha Izraelben van és kitör a háború, akkor csomagol és elmegy valami csendesebb helyre, az izraeli, ha külföldön van, és meghallja, hogy háború van Izraelben, akkor felül a repülőre, hogy hazamenjen harcolni. Ez nem akar értékitélet lenni - ez két, különböző magatartás. Azt sem mondom, hogy minden galuti zsidó és minden izraeli igy tesz, de mint mentalitás-különbség jellemző.
Európában régen volt háború, és ez nagyon jó, de nem kellene elfelejteni azt, hogy Hitler felemelkedését tétlenül nézték mindaddig, amig az a közvetlen közelükben nem "csapott le". Az, aki harcol az arab terrorral szemben, az nem azért teszi, mert imád harcolni, hanem mert tudja, hogy ha nem veszi fel a harcot, akkor meghal. Talán, nem ő maga, de a testvérei, a szülei, a barátai, a honfitársai. És Izrael éppen arról szól, hogy felelősek vagyunk egymásért, nem csak önmagunkért.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 12:34:12

@váj mí: Talán, mert ez egyáltalán nem üzlet...

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.22. 12:35:23

@madscientist: elsőre nem értettem, hogy lehet hangosan kávézni...

town 2012.11.22. 12:37:24

Miért kell megjelentetni 1 posztot, amit nem is ide írtak/szántak?

Ezentúl valaki olvas érdekeset, és beteszi ide, hiszen "külföldről" szól?

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.22. 12:37:37

@I_Isti: mit tenne? építene egy jó kis bunkert alcsúton a pálya alatt.

lyken 2012.11.22. 12:41:52

@Amichay: "Micsoda baromság! Ki bombázna atommal a szomszédban? Eszednél vagy?"

Ne vedd a szívedre. Magyarországon a jobboldal nagy "palesztin barát". Palesztint még nem láttak, nem éltek vele, azt se tudják hol élnek és mit csinálnak, de mivel Izrael deklarált ellenfelei, ők "barátai a palesztin ügynek".
Mondok egy példát. Magyarországon nemrég a jobboldal egyik prominens tagja felszólalt a mercis-fukszos cigányok ellen akik fekete bevételekből szedték meg magukat.
De van ugye egy érdekes réteg. A sarki falafeles, aki hogy-hogy nem, szintén nem tud elszámolni a luxus kategóriájú kocsijával. Nem ritka jelenség, mégse verik miatta az asztalt. Pedig a magyar hírszerzés is tudja, hogy a palesztin falafeles nemcsak franciaországból meg hollandiából támogatja a falafel árából a palesztin ügyet. Magyarországról is megy a háború finanszírozására a pénz. De a jobboldalt a falafeles mercis nem izgatja, csak a c*gány mercis.
Szóval nagyon ne reménykedj, hogy észérvekkel meggyőzöd őket, mert a gondolkodás nem erős oldaluk.

váj mí 2012.11.22. 12:41:55

@Amichay: Bocs, ha megbántottalak, de én kissé racionális vagyok, ha valami/valaki többet követel tőlem, mint amennyit nyújtani tud, akkor az nekem nagyon nem jó. Az állandósított háborús körülmények pedig nagyon nagyon nem jók. A haza, az állam csak egy fogalom, a saját, a családom, a gyerekeim élete ennél több. Ezt alárendelni eszméknek számomra elfogadhatatlan, és sosem fogom megérteni ilyen esetekben egyik felet sem.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 12:42:00

@dögölj meg: Nagy butaság, amit irsz, de nincs kedvem újra meg újra leirni, hogy mi a cionizmus, és mi a gyökere a konfliktusnak.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 12:42:44

@Amichay: Nézd, ha megnézzük az államok alapításuk utáni hatvanadik évben a legtöbbje azzal volt elfoglalva, hogy az államalapítás ellen berzenkedőket kerékbe törte, megcsonkította, felnégyelte vagy forró ólmot öntetett a fülébe. Egy lényeges különbség azért volt: Azokban az időkben nem volt kamera és a nemzetközi közvéleménynek is magasabb volt az ingerküszöbe illetve lassabban jutott információhoz mint ma.

Manapság viszont minden harci cselekményt el kell adni a közvéleménynek, mint, ahogy ez a bejegyzés is próbálja tenni jelen esetben; ezt inkább el tudom képzelni gátló tényezőként, mint a lelkiismeretet.

town 2012.11.22. 12:44:36

@lyken:

A sarki falafeles nem szokott idős embereket kibelezni 100 forintért, és nem szed uzsorakamatot a környéken. A többi stimmel.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.11.22. 12:44:56

@lyken: ekkora profit van a falafelen, hogy még mercire is telik belőle és háborút is lehet vele finanszírozni?

Intelli 2012.11.22. 12:44:56

Izrael agresszor, amíg nem jött éltre Izrael állam, addig a britekkel hadakoztak kb. olyan módszerekkel, mint amilyenekkel most a palesztínok. Merényletek, robbantások miegymás.

Már annyira a faszuk ki volt a békefenntartóknak, hogy inkább elhúztak onnan a picsába.

ErrOr 2012.11.22. 12:45:11

@Amichay: azért nem voltak olyan régen a jugó háborúk, előtte meg 40 évig ültünk az interkontinentális rakéták "kereszttüzében"

Peetee 2012.11.22. 12:45:45

A sok gyűlölködő senkiházinak azt üzenem:

Felejtsétek el, hogy ez kivel történik. Ti tudnátok így élni?
Ez egy beszámoló arról ,hogy a világ egy más részén milyenek a hétköznapok. Ez teljesen független attól, hogy az ott élő ember néger-zsidó-fehér-roma vagy éppen mesztic.

Verjétek inkább ki valami anarchista rockzenére, annál többre úgysem képes a piciny agyatok!

ErrOr 2012.11.22. 12:48:40

@lyken: azt se felejtsd el, hoyg a kínaiakat sem mondta, de ettől még rájuk is vonatkozik az, hogy "kispofám, honnan van?" lásd kuruc.info/r/2/104333/

ErrOr 2012.11.22. 12:49:30

@Peetee: a gyűlölködését ő maga írta bele a posztba...

town 2012.11.22. 12:49:54

Az izraeliek ugyanilyen eszközökkel harcoltak az angolok ellen, a palesztinok is szépen megtanulták ezt tőlük.
Megérdemlik egymást.

De ez a poszt nem ide való, egy másik blogból átvett anyag, amit az írója nem is ide szánt. Ez nem korrekt.

Reggie 2012.11.22. 12:50:19

Kedves posztolo! Talan nem kene terrorista orszagba koltozni es igy tamogatni a nemzetkozi terrorizmust. Ezert a harckoert TE IS felelos vagy, igy magadba kene nezni.

bkkzol 2012.11.22. 12:53:22

@reconka: ja!!! akkor értem ,hogy akkor az alagutak az öntözőrendszerhez épülnek? , hogy virágzóvá, termékennyé tegyék a földjüket!
Hát ezért több fekete sportóló van ,mint agysebész. Nincs is ezzel semmi , gond csak legyünk tisztába az adottságokkal. A heggesztőlányok se futottak be nagy kerriert.

VT22 2012.11.22. 12:55:08

@Amichay:
Szép példát nyújthatna a világ számára Izrael hazafiságból és átgondolt, következetes nemzetépítésből, nemzetstratégiai tervezésből. Tényleg bámulatos ahogyan tűzön-vízen át kiállnak az érdekeikért, és nem érdekli őket hogy erről mit gondol a világ többi része. Minden fegyverrel megszerzett föld az övéké addig amíg megvédik, aki vissza akarná venni, az küzdjön meg érte.

És miért csak nyújthatna?
Mert ugyanezzel az erővel küzdenek az ellen hogy más ország átvegye a szellemiségüket vagy módszereiket. Oda jó a multikulti, meg az emberi jogok, esélyegyenlőség. Izraelben összetartunk és oda költözünk a világ minden feléről, ti meg vándoroljatok ki a multikultiba Magyarországról, legyél büszke hogy mosogatsz az UK-ban.

Az izrael-pártolókat nem láttam kiállni még sohasem magyar hazafias szervezetekért, ellenben napi szinten folyik a magyar nemzeti eszme lejáratása, történelmünk kisebbítése-ellopása, nemzeti jelképek, a himnusz gyalázása. Trianont ugye el kell felejteni, míg Izraelben a 2000 éves ősi föld jár, itt a 100 (60) éve magyar földről is le kell mondani, holdkóros turbómagyar aki nem tartja tiszteletben a környező államok érzékenységét.

Avagy mikor lesz itt ilyen nyilatkozat:
"Az, aki harcol az cigány terrorral szemben, az nem azért teszi, mert imád harcolni, hanem mert tudja, hogy ha nem veszi fel a harcot, akkor meghal. Talán, nem ő maga, de a testvérei, a szülei, a barátai, a honfitársai. És Magyarország éppen arról szól, hogy felelősek vagyunk egymásért, nem csak önmagunkért."

bkkzol 2012.11.22. 12:55:43

@town: de nem is a lisztet méri grammra!

lyken 2012.11.22. 12:57:34

@flash.gordon: Nem, dehogy, hogy is lehetne... Nyitva van évente 360 napot, naponta 14 órát. Óránként elad átlag 20 darabot, darabját 650-700 forintért. Üzemeltetési költsége kb havonta félmillió. A megmaradó cirka 50-60 millió beláthatjuk, hogy semmire nem elég...

céerem 2012.11.22. 12:59:42

Feljebb olvastam, hogy azért nem jönnek haza Mo-ra, mert ott Ny-eu-iak a körülmények. Na ne. Aki volt már abban az országban, az tudja, hogy ez messze nem igaz.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.11.22. 13:03:24

@Amichay: Azért a technikai része enyhénszólva nem igaz, ha nem számolsz atomfegyver bevetésével. A terület befoglaló mérete kb. 40x8 km. Ez iszonyatosan nagy terület. Ekkora terület földig rombolása hagyományos fegyverzettel is eltart egy ideig.

A II. Vh alatt Berlinben hetekig harcok dúltak, több millió tüzérségi grátántot lőttek ki rá és a szövetséges bombázók tízeter tonnás nagyságrendben szórtak le rá bombát. Még így is "csak" (asszem) kb. 60- rombolták le a várost, a legsúlyosabb harcok területén érte el kvázi a 100%-ot a pusztítás aránya. Berlin befoglaló méretei kb. akkora, mint a gázai övezet terüelte.

váj mí 2012.11.22. 13:04:02

@Amichay: Ja, és még valami, 10 000 év múlva nem lesz sem zsidó, sem palesztin állam ebben a formában, de az is lehet, hogy semmilyenben sem, viszont a Földnek, mint bolygónak még akkor is évmilliói lesznek hátra, és remélhetőleg az emberi civilizáció sem fogja lenullázni magát. Viszont a te leszármazottaid vagy a bejegyzés írójáé tuti nem lesznek köztük, ha megöletitek őket egy eltévedt rakétával, teljesen feleslegesen, amikor lett volna választási lehetőségetek, hogy ez ne történhessen meg. Egyszer kell kifutni a 45 másodpercből a rossz helyen, rossz időben.

town 2012.11.22. 13:04:34

@bkkzol:

Az már az adóhatóság dolga. A sarki falafeles nem terrorizálja a környezetét, a cigány mercis meg igen.

tomfree 2012.11.22. 13:10:49

@lyken: ha jól tudom, akkor minden igaz muszlimnak a jövedelme egy részével kell támogatnia a szegény muszlimokat. Persze a palesztinokra ráfér a segély, tehát simán el tudom képzelni, hogy akár a sarki falafelestől is megy a pénz egy nagy kalapba, ahonnan lehet mindenféle cuccot venni.

Szittyakürt 2012.11.22. 13:12:22

@VT22: Akkor most figyelj, mert tanulni fogsz! A 67-és háborúban elfoglalt Sinai-félszigetet harcok nélkül kapta vissza Egyiptom. Ehhez nem kellett mást tennie, mint diplomáciailag elismerni Izraelt.

Az pedig ne fájjon, hogy nem állnak ki a "magyar hazafias eszméért", mert szerintem te magad sem tudod két bővített mondatban megfogalmazni, hogy az micsoda.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.11.22. 13:14:08

@hagyma:
csak az, akit zavar a lövöldözés meg a gyilkolás.
a többi maradhat.

Szenthomárság 2012.11.22. 13:14:26

@Amichay: Nem vett részt??? Az atomreaktort ki bombázta le akkor? C
Ti szegény ártatlanok...

dögölj meg 2012.11.22. 13:14:48

@Amichay: Hogy mi a cionizmus,azt az általam említett urak írásaiból tudom. Ha Nálatok a "nyóckerben" autentikusabb források is találhatók,készséggel elhiszem.

2012.11.22. 13:15:49

Csonka Erec nem ország, egész Erec mennyország! ... Még jobban is hangzik, ugye, mert feszesebb a ritmusa ... És ilyenkor sem szégyellitek magatokat, egyetlen pillanatig sem, hogy mi miatt is szoktatok általában köpni a magyarra ...

Érdekes, hogy azok, akik más témák alatt gyűlölik, és megvetik, egyáltalán nem is értik a magyarok hazaszeretetét, honvédelmét, történelmét őrző szülőhazájukhoz ragaszkodását, pl. annak mai határain kívül, annyira nacionalisták tudnak lenni ilyenkor. És számon kérik, miért is nem értik meg őket, amikor valójában csak azt kapják vissza, amit más esetekben ők adnak másnak.

De nekik szabad azt, mert az ő demokrácia-világbajnok, hipertoleráns és szuperhumánus országuk a barbarizmus, a vérrel mosakodás és az emberevés tengerében csupán a puszta fennmaradásért küzd - míg a miénk meg őszerintük nem, azt csak az agyament itteni nácik hajtogatják, akik beképzelték maguknak, hogy ellenségeket gyárthassanak oda, ahol azok nincsenek is,

mert jaj de szereti is ám mindenki a világban a magyart, akinhez a drága demokraták elmentek árulkodni, mint az óvó nénihez, hogy micsoda nyilasnácifasiszta, pirézüldöző rasszer egy ország ez. Igaz, kedves liberális barátaim? Ha a magyar esetleg meg mer a saját ügyében, és a sérelmei miatt szólalni, naponta ezerszer dörgöljük a holokausztot az orra alá, tök mindegy, hogy esetleg még a 66-odik ükapja se vett részt benne, de azért jó kis taktika, mi ???

És ha valakik nehezményezik, hogy a fejük felett süvölt azok rakétája, akiknek az országát elvették, ...

(s ráadásul 2000 évvel ezelőtt még csak nem is a ma általuk nyomorulttá alázott palesztinok ősei vették el zsidóéktól a hazát, úgyhogy nem értem, hogy miért azokat kell zsidóéknak manapság büntetniük, keressék meg a római császárok és vezérek sírjait, aztán mérjenek légicsapásokat azokra),

... hát bocsi, de én is azt mondom, amit azokról a totálisan vétlen, egyszerű járókelő civilekről mondotok mindmáig, akiket Budapesten, 2006-ban az utcán ért az attak: "MINEK MENTEK ODA?" ... Hányszor olvastam már ilyet a jó libsiktől, hogy akkor a budapestiek nagy része miért nem zárkózott a lakásába, vagy ment inkább kirándulni vidékre, hát most megértem, hogy szar lehet ugyanezt visszahallani. Tudjátok: "ahol fát vágnak ..."

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 13:18:10

@VT22:

"Trianont ugye el kell felejteni, míg Izraelben a 2000 éves ősi föld jár, itt a 100 (60) éve magyar földről is le kell mondani,"

Csak a szélsőjobbos zsidók szerint "jár a 2000 éves föld", hidd el. S egyébként ha tényleg a 2000 évvel ezelőtti határ számítana, akkor Izrael kb. 3-szor akkora lenne, mint jelenleg.

S a magyar földről nem kell lemondani. Attól, hogy nem mondasz le, még marad szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, osztrák, szlován föld.

DieNanny CH 2012.11.22. 13:23:16

@Szittyakürt:
"Az pedig ne fájjon, hogy nem állnak ki a "magyar hazafias eszméért", mert szerintem te magad sem tudod két bővített mondatban megfogalmazni, hogy az micsoda. "
:-)))

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 13:23:34

@váj mí: A haza egy közösség. Csak ott vált "fogalommá", ahol kiüresítették a tartalmát. Magyarországon én ezt érzem. Nem azért, mert itt nincsenek jó emberek, nincsenek olyanok, akik jobbat érdemelnének, de nincsenek elegen ahhoz, hogy képesek legyenek közös célokért tenni. Ezért nem értheted az izraeliek magatartását. Az izraeliek is vitatkoznak, veszekednek, hatalmas különbségek vannak közöttük, de mégis, képesek közösségként viselkedni, ha a szükség azt hozza.
Az az apa, aki három gyereket és a feleségét hátrahagyva megy "miluim"-ba (éves katonai szolgálat, minden évben kb. 30 nap), az nem azért teszi, mert imád lövöldözni, hanem mert tudja, hogy a családja védelmében nem lehet passziv szemlélő, tennie is kell.
Talán meglepő amit mondok, de ezekben a nehéz napokban jön ki az izraeliek legszebb arca - a segítőkészség, az önzetlenség, az összetartás, az önfeláldozás és a bátorság.
Hiszem, hogy sokan vagyunk Izraelben, akik szeretnénk azon a kis területen, ami tényleg elenyésző, nem csak az arab országokhoz mérten, hanem még európai méretekben is, békében alkotni. Az eszünket használni és nem a fegyvereket. A zsidók bevándorlásakor az 1800-as évek végén, földet vettek, és szó szerint felvirágoztatták a sivatagot. Izrael állam megalakulása óta az országon belül élő arabok egyre nagyobb része megértette, hogy ez a cél, és nem az öncélú térnyerés. Hiszem, hogy lassan a Palesztin Autonómiában is egyre többen lesznek azok, akik megértik, hogy együttműködéssel sokkal többre mennek ők is. Náluk is kell az a kritikus tömeg, amely képes megváltoztatni a hatalom viselkedését.

Mikrobi 2012.11.22. 13:25:49

Remélem is, hogy meg fog jelenni egy cikk a palesztinok oldaláról. Számukra sokkal jobban hullanak a bombák és rakéták, őket az izraeli terroristák lövik. És nekik még óvóhelyeik sincsenek!

dögölj meg 2012.11.22. 13:27:29

@Amichay: A balkáni háború azért nem volt olyan régen,a kazettás bombák -szerencsénkre üres- kazettáját Barcs mellett dobták le szerb barátaink.
Hitler felemelkedését mi valóban tétlenül néztük,szemben dicső bankárjaitokkal,akik pénzelték,akárcsak korábban Lenint.
Vagy ezt kimondani is nagy butaság ?

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 13:30:43

@ekszvájzed:

Mi köze a 2000 évvel ezelőtti helyzetnek a maihoz? Semmi.

A zsidó állam az i.e VI. században megszűnt, majd a II. században új lett alakítva. Aztán az i.e. I. százaban Róma meghódította a zsidó államot, formálisan először csak vazallus állam lett, majd provincia. A jelenlegi zsidó állam így a harmadik. (Pontosabban volt még egy zsidó állam Afrikában, a mai Etiópiában, a néger zsidók állam, mely a XVII. századik független állam volt.)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 13:33:09

@I_Isti:

A független zsidó állam a mai Izrael területén kb. 2100 éve szűnt meg.

I_Isti 2012.11.22. 13:34:16

@Amichay: Ne beszélj már így, a végén még emigrálok Izraelbe! :)
A magyarok nagyjából soha nem éltek olyan államban, ami a javukat akarta, és nem a javaikat...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 13:35:47

@ekszvájzed:

"Csonka Erec nem ország, egész Erec mennyország! ... Még jobban is hangzik, ugye, mert feszesebb a ritmusa ..."

Nincs érzéked a verseléshez! "Csonka Erec nem Erec, egész Erec Mennyerec!" - így jobb.

:-)

ezüstszem 2012.11.22. 13:44:33

A zsidók egy nagy csoportjának agresszivitása és bosszúálló természete, valamint a mértéktelen kapzsiságuk, bármikor belesodorhatják az emberiséget egy harmadik világháborúba. Ennek jeleit sajnos lehet látni a mai körülményekben.

I_Isti 2012.11.22. 13:46:19

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A wikipédia szerint Saul i.e. 1047-től volt Izrael (első) királya. Az meg má' 3000 inkább mint 2000 év...

2012.11.22. 14:00:18

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

1/a) Oké, akkor mindenkit, aki azt a 3 korábbi államot szétbarmolta, le kell ütni máma, nincs mese. Felőlem aztán mindenkit lehet buzerálni, aki felelős érte. Egyébként volt az az egy állam esetenként két-három állam, vagy független tartomány is, ráadásul saját királlyal, ha minden igaz. Amíg meg állam nem lett, addig törzsi szállásterületek szövetsége volt, "bírákkal" az élen.

1/a-2) Akkor hogy lehet az, hogy Izrael úgy hagyta Etiópiát a kakiban, ahogy az ma van, terror és a fejeket nyiszáló rablóhordák alatt, és csak a falassáit evakuálta, anno, ilyenkor nem számít az ősi föld, meg a frigyláda állítólagos ottléte, valamint az onnan elszármazott gandzsafüstölő ("legalize it", ugyi? :)) rasztafarik lelki nyugalma? Sőt még a hatalmas profittal kecsegtető kávébiznisz sem? Pedig igazán nemes feladat volna az emberiség állítólagos bölcsőjét strázsálni, sőt még azt is ki lehetne deríteni, hogy bizony mindenki zsidó, aki a kelet-afrikai Riftből valaha is előmászott :)))

1/b) Eszerint lett volna miből válogatni, ahogy az "Endlösung" előtt a nácik is tanakodtak rajta, hová kéne a zsidóságot kivándoroltatni ... Figyelem! Tehát még az ördögi terv előtt volt egy olyanjuk is, ami pontosan a cionista mozgalom érdekeit szolgálta volna - csak aztán a háború előrehaladtával, és visszafordultával le kellett tenniük róla ...

2) Jónak jó, néha bírom is a cinizmusodat, (ha nem barmozol le közben), de ha figyelsz: ország / ország, ennek kell inkább rímelnie, nem az "Erec"-nek, a 4-szer visszatérő "ország" a régi poémában inkább csak az érzések fokozására is kiválóan alkalmas halmozás, ami egy viszonylag rövid szövegből négysorosat csinál, holott ekkora terjedelemhez bőven elég a kétsoros is ...

:)

váj mí 2012.11.22. 14:01:47

@Amichay: Ez így mind nagyon szép, tényleg, nem irónia, de én a szőrös szívemmel mégis csak azt látom, hogy egy darab földért képes vagy kockára tenni a gyerekeid, unokáid életét. Egy darab földért, könyörgöm, egy nyomorult darab földért, amiről ezer évek múlva, talán ha annyira emlékeznek majd meg, mint manapság az avarokról.

klondike 2012.11.22. 14:10:00

A Wizz-air is jó érzékkel most indít Budapest-Tel-Aviv járatot.

Mennék mezőgazdasági csepegtetőrendszert tanulmányozni, lehet, hogy nem most kéne?

Szerintem ne fáradj váj mi, sosem fogod megérteni Amichay-t....

váj mí 2012.11.22. 14:23:52

@klondike: Hm, én a helyedben megfontolnám azt a tanulmányutat ;).

Nem, szerintem sem. Nem értem, hogyan képes ennyire alárendelni magát egy egyén az államnak, egy változó és képlékeny valaminek. Főleg, ha van választási lehetősége. És teszem azt, ha a gyereke vagy unokája belehal a döntésébe, akkor mit tesz? Leírja szükséges háborús veszteségként, tudva, hogy ezt megelőzhette volna? Tényleg nem értem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 14:30:09

@ekszvájzed:

Semmi jelentősége annak, hogy mi volt. A lényeg, hogy mi van. Nincsenek történelmi jogok.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 14:30:15

@váj mí: Majd meglátjuk, mi lesz ezer évek múlva...:)
Addig is, nem kívánom, hogy Te Magad szembesülj azzal a problémával, amivel a bejegyzés írójának kell...

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 14:32:50

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: ha nincs semmi jelentősége, hogy mi volt, akkor a magát menekültnek tartó több millió palesztin is nyugodtan letehet arról, hogy visszaköltözik Haifára, Jaffóra vagy bárhová, ami ma Izrael állama... ők nem ezen a véleményen vannak, amennyire tudom...:)

váj mí 2012.11.22. 14:35:07

@Amichay: Te, én ezt nagyon szeretném, mármint meglátni, de komolyan .. :-) Szerintem pár ezer éven belül a ma élő kis és közepes nemzetek és államok eltűnnek, ez eddig is így történt. Nem is kell ehhez feltétlenül háború, ahogy nem mindig kellett.

Nem, azt én sem kívánom, mondjuk én nem is szembesülnék vele, ha lenne választási lehetőségem, ami a bejegyzés írójának is van.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 14:39:21

@Amichay:

Más ügy. Nem lehet egy jogfolytonos ügyet egybevenni egy történelmi üggyel.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 14:41:34

@ekszvájzed:

Egyébként hogy jönnek a rasztafárik a falasákhoz?

A rasztafárik keresztények, legalábbis keresztény alapúak, míg a falasák zsidók.

Hari Seldon 2 2012.11.22. 14:44:07

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.:
"ha holnap X ország elkezd ide bombákat dobálni, akkor bizony odébbállok egy ajtóval. tudom gyökkettő vagyok, de így gondolom. "

Ebben tökéletesen egyetértek veled. Minden ember elsődleges reakciója a túlélés. Minden más utána következik, bárki bármit mond.

Hari Seldon 2 2012.11.22. 14:48:32

@hagyma:
"tehat ad abszurdum a romanok elkezdik loni magyarorszagot, akkor mindenki utazzon el? "
Nézd, nekem az a fontos, hogy az utódaim túléljenek. Tehát ne mondom meg ki mit csináljon, de én azonnal pakolnám a lányaimat, és húznék el.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 14:52:25

@Hari Seldon 2:

Mértékfüggő ez. Ha az háborúskodás nem veszélyezteti az embert nagyon direkt módon, akkor hajlamos megszokna azt, s a kevés áldozatot pedig sajnálatos körülményként kezelni. Olyanná válik az egész, mint a közlekedési balesetek a nagyvárosokban. Mindenki tudja, hogy veszélyben van és akár ő is lehet a következő áldozat, de mivel az esély kicsi, az emberek mégsem költöznek tömegesen el a nagyvárosokból. Ha viszont a kockázat megnövekszik, el fognak néptelenedni a városok. Kb. ilyen egy háborús helyzet is. Amíg nem lőnek minden sarkon napi rendszerességgel, a többség tűrhető kockázatként éli meg.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 14:54:45

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "jogfolytomos ügy" a zsidók jelenléte a térségben. A XIX. század végi zsidó bevándorlás előtt is voltak ott zsidók, de a terület különböző birodalmak tartományaiként létezett. A zsidó bevándorlás hozta meg a környékre az innovációt, ami a XX. század elejétől nem csak zsidó, hanem arab bevándorlást is eredményezett. Ismerni kell a térség történetét, nem elég pro-palesztin propagandából, vagy az MTI-tudósításokból informálódni.
Az alapvető különbség, hogy a zsidók elfogadták - legyen két állam egymás mellett, az arabok nem fogaták el, és mind a mai napig a Hamasz alapokmánya a zsidók nélküli palesztin államot tűzi ki célnak. Próbálj olyannal békét kötni, aki azon kivul, hogy elvágja a torkodat, nem ismer más megoldást.
Az együttélés lehetőségére remek példát adnak az Ahmedik, akik nem akarták a zsidókat a tengerbe kergetni, ezért nem is menekültek sehová, és nyugodtan élnek, dolgoznak és gyarapodnak: amichay.hu/ahmadiyya/

2012.11.22. 14:56:53

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Úgy jönnek, hogy asszociáltam. Etiópia (Abesszínia) mindkettőjüknek egyaránt fontos, az egyiknek, ezért, a másiknak azért.

Nem mostam én őket össze, csak szóltam, hogy a mai idők jelen posztban területileg érintett (állítólagos) liberálisainak a mindenféle kendermagosok által bőszen propagált "marihunajja" élvezetének eredeti, (amúgy persze "keresztény") prófétáit sem ártott volna megsegedelmezniük, lelki otthonuk, "Mekkájuk" újra napfényre hozásával az általuk diktált szép új világrend nevében ...

Persze, ha már az a kérdés, hogy a zsidókhoz hogy jönnek keresztények, akkor az egy másik aspektusból már nem is kérdés, itt van mindjárt a Hitgyüli, ami kiválóan összehozza őket, hisz nincsenek ám azok oly nagyon messze egymástól, és még csak erőszakos térítés sem kellett hozzá ... :))) Van azért közös halmaz, sajna néha még nagyobb is, mint az ember gondolná ...

kivándorló 2012.11.22. 14:58:17

Köszönöm a hozzászólásokat. Meg kell mondjam, hogy az én fejemben is megfordult az amit többen kérdeztek: mi a fenét keresek én még Izraelben, pláne a gyermekeim. Talán a blogbejegyzést is azért írtam, mert magam sem tudtam a választ és azon gondolkodtam, talán ennyi elég volt, hős sosem voltam, nem is leszek, kár kockáztatni. Azt hiszem, ha elolvassátok a fenti kommenteket, megtaláljátok benne a választ, én legalábbis megtaláltam. Sajnos újra szembesülnöm kellett a magyar valósággal. Maradok.

Ja egyébként tegnap este 9-kor "kitört" a béke. Legalábbis a "tűzszünet". Azt nem tudjuk még, hogy ez mit fog hozni, eddig (pontosabban éjfélig) legalább 14 rakétát lőttek Izraelre a tűzszünet "beállta" óta. Ez tény. A kommentálást meghagyom itt másoknak, látom jók vagytok benne.

klondike 2012.11.22. 15:04:01

Még 2 parányi megjegyzés, nekem az egyszerű embernek az ragadta meg a figyelmem, hogy milyen következetesen megy dolgozni.

Ha szántás-vetés közben az traktorom felett rakéták suhognának biztos elgondolkodnék azon vajon ki kéne-e menni a földemre.

Azért mondjuk audiatur et altera pars!

klondike 2012.11.22. 15:06:12

" A kommentálást meghagyom itt másoknak, látom jók vagytok benne."

Picit erős, de megértem.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 15:07:59

@ekszvájzed:

A Hitgyüli keresztény cionista, aminek vallásilag SEMMI köze nincs a judaizmushoz, sőt politikailag sem a cionizmushoz. A keresztény cionizmus egy újprotestáns KERESZTÉNY irányzat.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 15:18:53

@Amichay:

A jogfolytonosság nem bármilyen folytonosságot jelent, hanem jogi folytonosságot.

A zsidó állam megszűnt 2100 éve, majd félautonóm területként még létezett 200 évig. Aztán vége lett, s nem volt ott zsidó állam 1900 éven keresztül. Ettől teljesen független, hogy voltak-e zsidók arrafelé. A terület aztán más államokhoz került. Az Oszmán Birodalom volt az utolsó előtti "tulaj", aztán az Egyesült Királyság. Az ENSZ az Egyesült Királyság területéből hozta létre a MAI, JELENLEGI zsidó államot. EZÉRT van most zsidó állam, s nem azért, mert korábban, 2000 éve is volt.

Azaz a zsidó népnek története során több állam is volt, ezek között megszakítások voltak. (Nem egyedülálló a történet, ugyanez elmondható az észtekről, a lengyelekről, a bolgárokról, szerbekről is, s más népekről is.)

Hozzászólásod többi részével egyetértek. Nemigen lehet egyedül békét kötni, ehhez két fél kell.

A gond az, hogy a palesztín demokrácia bevezetése bizonyította: a palesztínok többsége a radikális utat (Hamasz) választja, a mérsékeltebbek (Fatah) mellett jóval kevesebben vannak. De erről te biztosan többet tudsz.

efhábé 2012.11.22. 15:21:49

@Shopping: Oszt az, hogy a humanitárius segélyszállítmány az lepedőkből és tábori ágyakból áll, vagy kézigránátokból, azt honnan lehet tudni? Csak nem onnan, hogy mielőtt beengedik, átvizsgálják?

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 15:39:12

@tomfree: a segély nagy része az igaz muszlim Európából és az USA-bol érkezik a palesztinoknak.

Hari Seldon 2 2012.11.22. 15:52:43

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"Pontosabban volt még egy zsidó állam Afrikában, a mai Etiópiában, a néger zsidók állam, mely a XVII. századik független állam volt."

Érdekes, nem tudtam erről. Tudsz valami linket? Ez nekem tök új. Kíváncsi lettem. Azt hittem hogy Etiópia keresztény, illetve időnként egy két muzulmán uralkodójuk is volt, de azokat hamar elűzték.

efhábé 2012.11.22. 16:00:55

gáza egy nagy koncentrációs tábor...

www.youtube.com/watch?v=Jp2UcV2Ldaw&list=FLpeHyHDlBZbuGUypDL1Zatg&index=1&feature=plpp_video

Al-Jazeera film, nem izraeli propaganda.

belekotty 2012.11.22. 16:08:19

@DieNanny: @flash.gordon: A többinek még nincs atombombája

@Amichay: Okoskám! Nézz már utána mennyire specifikus atomfegyverek vannak már, alacsony szennyezéssel. Pl vannak kis robbanó erejű neutron bombák, amelyek különösebb radioaktív szennyezés és rombolás nélkül kinyírják az élő erőt.
Mellesleg olvasd el mit írtam, te segg, akkor ha vesztésre állnak. VESZTÉSRE. Érted? Egy atombomba, főképp egy neutronbomba használatakor olyan káosz keletkezik és olyan mennyiségű erőt köt le a sérültek ellátása hogy a másik fél képtelen logisztikailag folytatni a háborút. Ha az arabok megindítanak egy 1000 darabos páncélos hadoszlopot, egyetlen neutronbomba elég ahhoz - vagy fokozott sugárhatású - hogy egy órán belül a harckocsiban ülők halottak legyenek. Ne is kezdjél vitázni az atomfegyverek szennyezéséről, mert egy picit otthon vagyok nukleáris fizikában, lemoslak mint csizmámról a kutyaszart. Olvass utána a taktikai atomfegyvereknek!

belekotty 2012.11.22. 16:09:06

www.origo.hu/nagyvilag/20121120-nyilvanosan-vegeztek-ki-hat-gazait.html

Nyilvánosan végeztek ki hat gázait
[origo]|2012. 11. 20., 20:48|Utolsó módosítás:2012. 11. 20., 20:49|
16 komment
Címkék:Gázai övezet, Izrael, izraeli-palesztin konfliktus, kivégzés

A Hamász kémkedéssel vádolta őket, a holttesteket motorokra kötve hordozták végig a gázai utcákon.

Hat maszkos fegyveres nyilvánosan lőtt le hat embert Gáza város egyik forgalmas kereszteződésében, mert a gyanú szerint Izraelnek kémkedtek - jelentette az AP tudósítója, aki a gyilkosságok után nem sokkal látta a halottakat, és a köréjük gyűlt tömeget.

Az AP szerint többen megtaposták és köpködték a holttesteket. A hat holttestet motorbiciklikre kötötték, és több utcán végighúzták őket, miközben azt kiabálták, hogy "kémek". A Hamász hivatalosan annyit közölt, hogy hat embert megöltek, mert információkat adtak át harcosaikról és rakétakilövő-állásaikról.

town 2012.11.22. 16:23:40

@kivándorló:

" Azt hiszem, ha elolvassátok a fenti kommenteket, megtaláljátok benne a választ, én legalábbis megtaláltam. Sajnos újra szembesülnöm kellett a magyar valósággal. Maradok."

Helyes. Maradj. Üldögélj a bunkerban, és számold, hogy azok akik tényleg gyűlölnek, hány rakétát dobálnak a fejedre naponta. Biztos nem veszélyesebbek azok, mint az itteni kommentek.

Néha eltaláltok halálra egy hamászosnak hitt 10 tagú családot (4 gyerek), de utána megírjátok majd, hogy milyen rossz bunkerben ülni fél órát.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2012.11.22. 16:25:35

Koszonjuk a beszamolot. Orulok, hogy a 'masik' oldalrol is olvashatok valamit.

Kezdek behanyni a bigott, hazugan tolerans palesztin-szimpatizansoktol. Persze lehet palesztin gyerekek hullajanak a kepet mutogatni, de masra nem jo csak az erzelmek felkorbacsolasara. Ha valakinek -nagyon helyesen-bantjak az igazsagerzetet az artatlan aldozatok, az miert nem ilyen kovetkezetes mas, hasonlo krizishelyzetekben? Pl: Sziria, Afganisztan,stb.

2012.11.22. 16:33:01

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem gond, ha ilyenkor nem az jut az eszünkbe, hogy ugyan mi mentén is kéne a zsidóságot definiálni, vallás-e az, vagy nép, vagy mindkettő, vagy hol ez, hol meg az, ez egy hosszú és régi történet. Elég, ha beérjük azzal, hogy egy adott individuum számára a fátumot determináló identitás, amelynek tudata vagy tudattalanja akkor is összeköt, meg rezegtet a többi hasonlóval, ha ippeg nem tudsz róla.

Ez a finom háló bizony így működik, és munkájának gyümölcse aztán meg is látszik, mindabban is, amit innen-onnan ide kommentelnek, köztük én is. Ha a zsidók nem volnának, mondta egyszer egy méltán híres elménc, akkor ki kellene őket találni.

Meglátásom pusztán annak szól, hogy a zsidó mivolt mindegyik irányzatot, meg módozatot lehetővé teszi, amit felsorolsz, és mégis, ezek (pl. a vallásosak és az istentagadók) a zsidóságon belül nem egymást fogják piszkolni, meg nyúvasztani, ennek nevében, hanem az egyetemes tudatuk-tudattalanjuk értelmében a zsidóságon kívül szinte összes többit, amire azt mondják, hogy az márpedig nekik nem tetszik, egymás ideáihoz képest bármily összeegyeztethetetlennek is látszanak.

Én még olyan veszekedett ateista, az Istent mesének, a papokat disznóknak, a templomot meg múzeumnak, vagy táncteremnek tekintő radikális marxista vagy cionista zsidót nem láttam, aki a saját zsidó vérét annak ezekhez hasonlatos viselt dolgai miatt piszkolta volna.

váj mí 2012.11.22. 16:41:23

@kivándorló: Bocs, de én még mindig nem értelek. EU állampolgár vagy oda mész élni a családoddal az EU-n belül, ahova akarsz, ha Magyarország nem tetszik. És főleg oda, ahol nem lőnek, ahol a gyerekeid nem abban nőnek fel, hogy a becsapódó vagy a levegőben leszedett rakéták hangját hallgatják, és ahol el tudsz menni a beteg fiaddal az orvoshoz, mert nincs légiriadó.
De te tudod.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.22. 16:58:19

@ekszvájzed:

"Nem gond, ha ilyenkor nem az jut az eszünkbe, hogy ugyan mi mentén is kéne a zsidóságot definiálni, vallás-e az, vagy nép, vagy mindkettő, vagy hol ez, hol meg az, ez egy hosszú és régi történet."

Ez elég jól definiálva van.

"Én még olyan veszekedett ateista, az Istent mesének, a papokat disznóknak, a templomot meg múzeumnak, vagy táncteremnek tekintő radikális marxista vagy cionista zsidót nem láttam, aki a saját zsidó vérét annak ezekhez hasonlatos viselt dolgai miatt piszkolta volna."

Pedig van ilyen. Kezdve mondjuk éppen Marxszal.

Idézetek Marxtól:
"Európa lakossága elzsidósodott, az európai emberiség átadta magát annak a hitnek, hogy egyedül a pénz boldogít, elveszítve ezzel minden belső erkölcsi tartását."
"Úgy véljük, minden tirannus mögött egy zsidó áll."
a lengyel zsidókról: " e minden fajok legocsmányabbika"
"a zsidóság a legsemmirekellőbb fajtája a burzsoának, ők a legszemtelenebb uzsorások"

town 2012.11.22. 17:24:03

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Hát igen, a Szent PC előtti világ. :-) Amikor az emberek azt mondták amit gondoltak, és nem azt amit szabad.
Boldogan gyalázták egymást a népek. Ma 1 török nem írhatja le, amit régen a szultánja, hogy a mocskos hitetlen gyaur kutyák.

:-)

Sebastian Knight 2012.11.22. 18:46:09

"A helyszín: Gáza
...
Egy másik mentős mesélte, hogy látott egy fekete valamit az út közepén. Azt hitte, hogy egy kő. Kiszállt a kocsiból, hogy arrébb tegye. Egy kislány volt, négyhónapos. Megégve, kezek és lábak nélkül, megették a kutyák."

www.youtube.com/watch?v=o-6_Dq5LKns

Sebastian Knight 2012.11.22. 18:57:05

"A helyszín: Gáza
...
Egy másik mentős mesélte, hogy látott egy fekete valamit az út közepén. Azt hitte, hogy egy kő. Kiszállt a kocsiból, hogy arrébb tegye. Egy kislány volt, négyhónapos. Megégve, kezek és lábak nélkül, megették a kutyák."

www.youtube.com/watch?v=o-6_Dq5LKns

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.22. 18:57:59

@váj mí: most nem értek veled egyet.
van egy magasabb szint, ahol a hazaszeretetet, a röghöz kötődés létezik. nyilván ezt sok-sok embernél felülírja a túlélés, munka, pénz, stb.
de mi lenne velünk olyan emberek nélkül, akik a túlélésüket, az életüket adnák/adták azért, hogy legyen egy földdarab, amit hazánknak hívhatunk?

váj mí 2012.11.22. 19:49:52

@Babette_: Az nem baj. Én egy önző dög vagyok, aki nem hajlandó a saját vagy a szerettei életét feláldozni egy olyan homályos fogalomért, mint a haza, vagy egy darab földért.
Hogy mi lett volna? Valószínűleg nem alakulnak meg a nemzetállamok (ami nem biztos, hogy baj), másfajta elveken alapuló társas és társadalmi formák jöttek volna létre.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.22. 19:52:46

@váj mí: társas és társadalmi formákat említsz. akkor te is érzed, hogy az ember (még ha ilyen kis önző dög is) nem létezhet a társadalom nélkül. akkor pedig vannak egyénen felülemelkedő dolgok is. amiket megvéd, támogat, és ad belőle magából is. nem kell, hogy te legyél:) csak tudd, hogy van.

DieNanny CH 2012.11.22. 19:55:00

Még az is eszembe jutott, mikor az a nagy földrengés volt Japánban és európai tudósítók hitetlenkedve mesélték, hogy az emberek libasorban, türelmesen várakoznak, nincs lökdösődés, hanem szervezetten mindenki tudja, mi a dolga.
Nos, a posztíró kislányát a nagyszülőknél leginkább a szervezetlenség, rémüldözés ijesztette meg. Azért ez is elgondolkodtató... Főleg, hogy ez azt jelenti, Izrael nem minden részén folynak bombázások, nem mindenhova kellett óvóhelyet építeni.
Bár valószínűleg, ha a lakosság nagy része oda menekülne, oda hullana utána a több bomba - már ha tényleg úgy van, hogy főként civil lakosságot vesznek célba.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.22. 19:56:56

Hallottam már különböző beszámolókat Izraelből, Izraelről.

Ez volt a leg-emberközelibb.

DieNanny CH 2012.11.22. 19:58:25

Ja, meg még arra a hozzászólásra, a pici, ha beteg, miért megy bölcsibe:
Gondolom - meg látni is -, nem fekvőbeteg, tehát miért ne járhatna bölcsibe? Gondolom ott is a nagy átlag kétkeresős családdal tud eljutni egyről a kettőre...

váj mí 2012.11.22. 20:06:24

@Babette_: Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az ember társas lény, még az önző dögök is. Az viszont szerintem nem törvényszerű, hogy a nemzetiségi hovatartozás, a rassz, a vallás vagy egy földdarab jelentse azt a bizonyos társadalmat. Most ez így alakult, remélem, nem lesz mindig így, és ezek az ostoba, értelmetlen öldöklések véget érnek egyszer. Nem hősökre és mártírokra van leginkább szükség, szerintem.

Ugyandehogy (törölt) 2012.11.22. 20:32:27

@váj mí: szükség van rájuk. sose volt nagyobb eddig.
jólenne, ha nemlenne.

váj mí 2012.11.22. 20:47:36

@Babette_: Ja, Hollywoodnak meg Bollywoodnak. Egyébként meg minek?
Azért a posztoló is érdekes, nem költözik még Európába sem, mert itt pár névtelen fotelhuszár megbántotta. Ja, ott majd jobb lesz neki, ha tudja, hogy Juszufnak hívták a tagot, aki elindította azt a rakétát, ami elkerülte a légvédelmet és rádöntötte a házat a kiscsaládjára. Node, nem bántom, van épp elég baja.

gam111 2012.11.22. 21:20:23

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Palesztinában tényleg rengeteg keresztény él és békésen megvannak egymás mellett (tudok olyanról, hogy együtt karácsonyoznak :). Elmondom neked, hogy a lakosság nagy része nem a Hamas katonája, de nincs sok választásuk, pontosan azért mert ilyen helyzetbe lettek kényszerítve. A keresztények meg pontosan azért mennek zsidó területre, mert a palesztin területeken semmi munkalehetőség sincs, mivel Izrael minden lehetőséget elvág a palesztin lakosság elől. Amit felépítenek a palesztinok (iskola, hivatal, kórház), azt általában a zsidók "véletlenül" lebombázzák!

Cervisia 2012.11.22. 21:23:57

@DieNanny: Hogy hova mennyi bomba hullik az leginkább a hatótávolságon múlik, nem azon, hogy hol mennyien élnek.

gam111 2012.11.22. 21:31:00

Állami terrorizmusról senki sem hallott még???, pedig az arányok erősen ezt mutatják: egyik oldalon 5 halott, másik oldalon 160!!!!
Egyébként szánalmas, hogy mindenki az Iszlám káros részéről beszél, a kereszténységnek és a többi vallásnak is voltak húzásai a múltban, mégse mondjuk azt rájuk, hogy rohadt terroristák. Amúgy milyen demokratikus államról beszéltek itt, amikor Izraelben azért indítanak háborút, hogy a választások előtt ne kerüljenek szóba a kritikus kérdések-pl: munkanélküliség, vízhiány, szélsőséges megnyilvánulások a társadalomban-cionisták.

gam111 2012.11.22. 21:37:45

@libbancs: A török miniszter ezt úgy fogalmazta meg, hogy Izrael etnikai tisztogatásokat végez.....

Cervisia 2012.11.22. 21:46:34

@gam111: A törökök már csak tudják, nagy tapasztalatuk van benne, sőt a mai napig gyűjtik ezeket a tapasztalatokat.

2012.11.22. 21:47:02

Na, nekem ez volt az a pont, ahol tényleg érzékeny búcsút veszek az összes kommentelőtárstól és ettől a blogtól. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben ezt a posztot megjelentetni valahol az etikátlan és a gusztustalan közt mozog.

És persze, kedves Határátkelő, várhatod a posztokat a másik oldalról, hiszen egyértelmű, hogy a palesztinok nem fognak neked magyar nyelvű posztot küldeni, mivel arrafele ez nem túl gyakran használt nyelv (nincsenek magyar származású palesztinok, ők ugyanis a zsidókkal ellentétben ott születtek, és nem a világ minden tájáról vándoroltak oda), és komoly összegeket sem tudnak költeni olyan propagandagépezetre, amire Izrael meglehetősen sokat költ. És nyugodtan lehet antiszemitázni, de ezek után már meggyőződéssel is vallom, hogy Éva ennek egy fogaskereke.

További minden jót!

dayan 2012.11.22. 21:47:25

@town: kifejtették a véleményüket. Ki így, ki úgy. Ez tetszik jobban, vagy az utcai agyon lövögetős?

dayan 2012.11.22. 21:52:45

@gam111: A megdönthetetlen bizonyíték, ahol több a halott az a szenvedő fél. Nem olvastál arról, hogy a Hamas terroristái kórházak, játszóterek mellől indítják a rakétáikat? Ha meg tudják, hogy Izrael az erősebb, minek rakétázgatják a tákolmányaikkal?

dayan 2012.11.22. 21:54:45

@Nyulz of the World: ja, ez a blog is a nagy cionista világösszeesküvés része.
Szegény araboknak nincs annyi pénzük, hogy versenyre keljenek a gazdag zsidó propagandagépezettel.
6 millio vs 200 millio ember, területileg még nagyobb különbség, itt Izrael a Dávid és az iszlám a Góliát.

2012.11.22. 22:01:14

@dayan: Én nagyjából a kezdetektől olvasom a Határátkelőt, már a postr-en is aktívan kommenteltem. Már jeleztem, hogy nem értek egyet azzal, amilyen irányban az utóbbi időben elment a blog. Szerintem nem erről kellene szólnia egy ilyen blognak. Természetesen, szólhat erről is, hiszen ez a bloggazda szuverén döntése, de engem így már nem érdekel, így meghagyom a politikai bértrolloknak a kommentelést (és itt mindkét oldal trolljait értem.)

2012.11.22. 23:08:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Köszi, ezeket nem is tudtam, de elmentettem, emlékeztetőnek ... Jó tudni, hogy vérbolsiba lemenve kinek az eszméi után is kujtorognak ezek :))) Én csak a mai véresszájúakra gondoltam inkább, de hogy régen, a mostani fenenagy "demokratikus" összefogásuk előtt hogy rúgták egymást sípcsontba, az egy jó móka.

Spinozát is kitaszította az amszterdami zsinagóga, hogy egy igen híres példát mondjak, (bár sok kényszerből kikeresztelkedettet, akik nem fordultak félelemből rögtön keményen ellenük, mint pl. Torquemada, kissé megértőleg kezeltek). És a magyarországiak is erősen megvetették-kinézték maguk közül azt, aki levette a kaftánt, vagy később a szőrmekucsmát, meg a kötelező arcszőrzetet, és beállott ide jópolgárnak, a Monarchiát gründolni inkább ...

De ma még az sincs, hogy legalább egy jó mózesi dörgedelmet kapna a szent falaik között az, aki az Úristent, mint élő és ható entitást ki akarná vonni a világ képletéből ...

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.22. 23:48:50

@flash.gordon: nagyon nem ismered az izraelieket... Nem tudok mást mondani, mint hogy olvass kicsit bele a www.amichay.hu -ba. Többszáz cikket írtam erről a témáról. Nem a konfliktusról, hanem arról, hogy milyen emberek élnek ott, mit csináltak az elmúlt fel évszázadban. Gondolhatod, hogy ez propaganda, de ha nyitott szívvel olvasod azokat az írásokat, akkor rájössz, hogy mennyire másról van szó.

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.11.23. 00:05:38

@gam111: hű, micsoda fekete lyuk! Tegnap este a klubradion hallottam, hogy egy magyar forgatócsoport volt éppen Gázában, amikor a terrorvezert költöttek. Nos, a hamasz vezetok, azonnal elmenekültek a maguk kis alagutjaikon, hátrahagyva a közlegenyeket és a családokat. Maguk tettek föl a netre egy kisfilmet, hogy indítják a rakétákat izraeli települések ellen, persze távirányítással, hogy a választ ne ok kapjak a pofájukba, hanem ártatlan emberek a környéken. A palesztin vezetőket egy csöppet sem érdekli, hogy náluk hányan halnak meg. Izraelben pedig évek óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek a polgári védelem területen. A vaskupola es az ovohelyek nélkül háromban lettek volna a halottak Izraelben is. De csak azért, hogy a szamhaboruban jók legyenek, az izraeliek nem teszik ki a veszélynek a saját civil lakosságukat.

pappito · http://pappito.com 2012.11.23. 00:48:36

@váj mí: "Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az ember társas lény, még az önző dögök is. Az viszont szerintem nem törvényszerű, hogy a nemzetiségi hovatartozás, a rassz, a vallás vagy egy földdarab jelentse azt a bizonyos társadalmat"

Én tökre értem mit nem értesz, de neked meg nekem meg sokunknak van hova menni. Az izraelieknek nincs. Azt kell megvédeni ami van.

Remélem a poszter és a gyerekei békében élhetnek, nem rajtuk múlik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.23. 01:24:37

@pappito: Miert ne lenne hova menni? Obama abszolut tamogatasukrol biztositotta oket.
En mindenestre nem ertem a posztolot. "haborus" ovezet szerintem eleg ok arra, hogy ilyen helyrol elvigyem a csaladom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.23. 02:25:01

@Prof. Giraffa Camelopardalis Phd.: @Hari Seldon 2: @tildy:)
hehe majd kapok megint a pofamra, de hat megint idevag
az allampolgarsagi jelentkezesi papiron, sok mas mellett volt olyan kerdes, hogy adott esetben akar harcolnek-e az USA-ert
hat a valasz gondolom egyertelmu
biztos nem menekulnek el
mondjuk a szulohazambol sem, ha otthon elnek, nem itthon
felreertes ne essek teljesen haboruellenes vagyok, azert fura, hogy mindenki elhuzna abban a pillanatban h a megtamadnak a hazajat....
az termeszetes, hogy megprobalnam a gyerekeimet biztonsagba helyezni, de ez nem egyszeruamugy hala egnek egyik orszagnak is elegge csekely az eselye, hogy megtamadjak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.11.23. 02:27:00

ja, ugy volt felteve, ha megtamadnak az USA-t...
a pontossag kedveert

pappito · http://pappito.com 2012.11.23. 04:51:43

@tildy:): "Miert ne lenne hova menni?"

Mert Izrael a hazájuk. Ott születtek, ott nőttek fel (már aki nem lett a buszon, utcán és cukrászdában felrobbantva vagy lerakétázva vagy csak a buszmegállóban lemészárolva) és azért az országért harcolnak.
Az, hogy ott az usa az nem jelenti azt, hogy az usa a zsidók hazája.

Nézd meg a kurdokat, nincs hazájuk, nincs rokonuk, nincs barátjuk, mindenki irtja őket, mintha muszáj lenne. (jelzem ezt nem is látod-hallod a médiában mert nem zsidók csinálják, hanem pl. a törökök) Kicsi a valószínűsége, de ha mégis úgy dönt egy román idióta, hogy kell nekik a tiszántúl, akkor onnan is menjen mindenki az usába? A kurdok is menjenek az usába? Az usa nem egy ilyen elfekvő ahol a népek kivárhatják amíg lesz országuk. (Madagaszkár? Birobidzsan?) Amúgy is miért pont az usa? Miért nem belgium, magyarország vagy portugália? Angliának meg se kottyanna még hét millió zsidó és arab, akik most izraelben laknak.

Jelenleg az a felállás, hogy "ha az arabok leteszik a fegyvert nem lesz háború, ha a zsidók, akkor nem lesz izrael".

Bánat tudja hányezer év után ők is szeretnének egy hazát, csak nekik nincs Szvatopluk akit elkergethetnének és nincs fehér lovuk se. Az araboknak ott van 7-8 ország aki segíthetné vagy befogadhatná őket, de nem kellettek egyiptomnak, kirugdosták őket jordániából... jók ők ágyútölteléknek, hogy legyen min ülésezni az arab ligának...

Azt folyton hallod, hogy gáza egy gettó, de soha nem látod térképen, hogy jelenleg melyik országok fekszenek azon a területen amit az ENSZ kijelölt a palesztinai arab állam számára. Segítek, nem izrael az. Nem izraelben vannak menekülttáborok sem.

Tudom, hogy sosem lesz megbocsájtva a zsidóknak, hogy megvédték az országukat (ráadásul többször) de a jelenlegi helyzet az, hogy ott egy Izrael nevű ország és a lakói nem szállnak fel mégegyszer a vagonba.

Én örülnék, ha egyetlen gyereknek se kéne ebbe a félelembe és gyűlöletbe belenőnie.

pappito · http://pappito.com 2012.11.23. 04:55:06

@tildy:): " "haborus" ovezet szerintem eleg ok arra, hogy ilyen helyrol elvigyem a csaladom."

mert te is meg én is abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bármiféle fegyveres hercehurca '56 óta nem volt a közelünkben. (a délszláv válságot, kevés kivétellel tévéből nézte a magyar, '68 meg nem is nálunk történt) Azt hiszem, hogy én is elvinném a családom. Nem tudom.Mi békében nőttünk fel, ott pedig az a norma, hogy észnél kell lenni, hogy mindenki katona, hogy készültség van és ha szólít a kötelesség, menni kell. Szerintem nem is érthetjük meg igazán.

2012.11.23. 06:48:39

@VT22: Szörnyűek ezek a magyarok, csak mosogatni tudnak kint. :(

Ne legyél már ekkora gyökér, egyrészt semmi közöd nincsen hozzá, hogy kit kezd magával (belepofázni meg aztán végképp nincsen jogod), másrészt elborzasztó ez a kivagyiság.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.23. 06:52:00

@pappito: van a csaladban volt katona, aki ki volt rendelve mind a roman, mind a szerb hatarra. De reszletkerdes.

Nem azt irom, hogy az USa a zsidoke lenne, viszont nez ra Izrael etnikai eloszlasanak valtozasara az elmult 60-70 evben.... Arrol nem is beszelve, hogy hogyan jott letre. Ennyi erovel a korabbi Karpat-medencei nepek is siman kovetelhetnek vissza Magyarorszag teruletet... Mindenesetre en a gyerekeim biztonsagba helyeznem elobb, ha harcba kell szallni , az ezutan johet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.23. 06:54:28

@tildy:): pontositok mielott valaki kiforgatna a szavaim, akkor voltak odarendelve, mikor odaat lottek ill. zavargasok voltak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.23. 06:56:57

@ekszvájzed: ket kurd csoportarsam is volt. Toluk van nemi infom.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.23. 08:43:32

@ekszvájzed:

Örülök, hogy ráeszméltél: a zsidó ugyanolyan nép, mint bármelyik másik.

Sanyi9 2012.11.23. 08:46:05

@Nyulz of the World: Azert aludj meg egyet a dologra. Amugy en is fontolgatom az utobbi idoben, hogy fel ev utan felhagyok a HA olvasassal, de egyenlore meg vissza-vissza huz a kivancsisag. Nem hinnem, hogy a blog szinvonala esett volna, egyszeruen kicsit meguntam.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.11.23. 08:46:48

@pappito:

"soha nem látod térképen, hogy jelenleg melyik országok fekszenek azon a területen amit az ENSZ kijelölt a palesztinai arab állam számára. Segítek, nem izrael az"

Ebben tévedsz. A palesztín állam számára az ENSZ által kijelölt terület kisebb része a mai Izrael területe, nagyobb része pedig izraeli megszállás alatti terület. Valamit összekeversz.

2012.11.23. 09:30:29

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Ezt azért nem tudom, honnan szűrted le, ha abból, amit mondtam, akkor valam félre van értzve munkásságomban itten, nem kevéssé :))). Mert. Ha olyanok lennének, akkor nem bírnák a nyugati félteke (és részben már a keleti is) ellenszenvét, már sok évszázadok óta. Ha olyanok lennének, nem lenne antiszemitizmus, zsidóüldözés, etc.

Mely másik nép kapja rajtuk kívül azt, amivel ők vannak elhalmozva széles e világon, akár pozitívan, akár negatívan? Ki csinált még annyi heves vitára alkalmas dolgot, mint ők? Ki tud még kiváltani ennyi indulatot, hogy még egy bombák miatt rettegő család is csak azt kapja: úgy kell neki, minek van ott, ahol nem szeretik?

iqfighter 2012.11.23. 11:29:52

@dayan: erdekes lenne forditva :)

mommmmo 2012.11.23. 14:04:00

Nekem tetszett a poszt.. az ember kozeli oldalrol szolt, es az a szokasos resz is kimaradt belole, hogy mindenki mennyire irigykedik a zsidokra. Ezt az utobbit kulonosen ertekelem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.11.23. 14:30:57

Na ez az a körülmény, aminek fennállása esetén azonnal családostul emigrálnék bárhova.

2012.11.24. 15:08:28

@pappito: érdekes gondolatmenet,tekintve, hogy nekünk a Kárpát medence a hazánk, oda születtünk, nem papiron hoztuk létre kevesebb, mint száz éve, több mint ezer éve vagyunk ott, miért is mehetnénk mi a zsidókkal ellentétben bárhova? Illetve ők miért ne mehetnének máshova velünk ellentétben. Meg sem merem kérdezni, a palesztinokkal kapcsolatban hogy érzel azok után, ahogy a talpnyalás magasiskoláját mutatod be a zsidók irányában. Gondolom a halottak aránya sem nagyon izgat, ami kb tizszeres a palesztionk javára ebben a legutóbbi incidensben. Dehát ezen az oldalon se véletlenül jelenik meg egy ilyen irás és te se véletlenül posztolsz ide (is) ennyit. Még csak véletlenül sem akarok vitába szállni veled, egy zsidósegg-nyalónál förtelmesebb lény nincsen, és a mi társadalmunkat is a te általad képviselt mentalitás juttatta oda, ahol ma tart. Az ő "haza"szeretetüket kéretlenül is megvéded, mások hazaszeretetét az ő módszereikkel és szófordulataikkal gyalázod meg. Még náluk is rosszabb vagy.

2012.11.24. 15:15:23

@ekszvájzed: én teljes mértékben egyet értek veled, annyival korrigálnálak, hogy már az ókori görögök is azt irták róluk, ami miatt ma is a világ nagy része gyülöli őket. Idővel majd rájössz, de elárulom, ezen a blogon nem érdemes a nézeteidet hangoztatnod, mert hiába gondolkodsz jól, itt a többség pont azt az agymosott mentalitást képviseli, ami azt mutatja, hogy itt háborút már nem fegyverekkel vivnak, hanem a média agymosásával és olyan csicskásokkal, mint ez a pappito nevü, akik foggal körömmel védik a védhetetlent.

Shagrath 2012.11.24. 16:50:32

@Kiszámoló: "Ha keresni kellene a térképen Izraelt, segítek, Egyiptom és Szíria között van."

Akkor mi a francot keres izrael az európai foci vb selejtező körben?! Focizzon egyiptommal meg szíriával.

pappito · http://pappito.com 2012.11.24. 21:24:01

@adambrisbane: tipikus kurucdroid aki azért nem Mo-n szorgoskodik, hanem külföldön főállású magyar... (még mindig mások után ganézol Brisbane-ben?)

Nem az a baj, hogy ugyanolyan átlagbuta vagy mint a többi klisékkel dobálózó primitív, hanem azt hiszed, hogy félműveltnek lenni az valamiféle eredmény és mások által a szádba tolt, penészes, előemésztett véleményeket sajátodként eladni kúl. Sajnos nem az.

2012.11.24. 22:55:29

@pappito: micsoda megdönthetetlen érvek pappito :D

már csak ezért megérte irnom, hogy te is kimutasd végre a fogad fehérjét.

Nem tudom milyen ganézásról beszélsz, hiszen sosem dolgoztam takaritóként, grafikus vagyok. De ezzel legalább kiadtad magadból, hogy milyen véleménnyel vagy arról, aki "ganézással" keresi a kenyerét. Nem kell szégyellned, azok is igy vélekednek az átlagemberről, akiknek az úri valagát nyalod minden megnyilatkozásodban. (tehát a "ganézás" végső soron inkább rád jellemző)

A második mondatoddal védhetetlen választ adtál arra, hogy az általad olyannyira imádott népet miért gyülölik a világon mindenhol, miért állnak minden egyes konfliktus hátterében, miért is nem mehetnek ők máshova velünk ellentétben (azt irtad ugyebár, hogy mi mehetünk máshova de ők nem - miért is?), miért is van több joguk bármilyen földterülethez, mint másoknak, az ő "hazaszeretetüket" miért kell tisztelni, másokét miért kell gyalázni stb stb. Ja, hogy nem adtál választ csak az ilyenkor szokásos kurucozós, primitivezős klisét fújtad? Mondjuk ennél a szintnél többre számitottam tőled, hiszen mindig próbálod előadni az intellektuellt, a következő válaszodnál szedd össze magad, mert a bölcseitek már megmondták ezer éve, hogy a veletek ellentétes nézeteket vallók ellen a legjobb módszer, ha megpróbálod hiteltelennek feltüntetni, nevetségessé tenni az illetőt. (jó, azt is mondták, hogy a gójok legjobbikát pusztitsátok el, de ilyenre csak nem ragadtatod magadat). Hallgass a bölcseitekre, kicsit gondold végig a válaszodat, ne úgy irj, hogy megsérted azt, aki esetleg "ganézik", hanem ébressz büntudatot a semlegesekben, hitesd el velük, hogy aki nem szimpatizál a gazdáiddal az gaz nácifasiszta, tudod te na, hogy hogy kell ezt, hadd ne én magyarázzam.

De azért megnyugtatlak, remek talpnyaló vagy pappito, biztos fel tudod majd mutatni ezt, ha számot kell adnod hűségedről gazdáid előtt, a hiba nem is benned van, hanem abban, akinek nem fordul fel a gyomra ettől a mentalitástól.

tableno 2012.11.25. 02:59:58

Egyszerűen nem fér a fejembe, mitől van az, hogy a "zsidó" szó hallatán a magyarok 90%-a egyszerűen megkergül. De tényleg, még amúgy teljesen normálisnak tűnő, józan gondolkodású egyének is pavlovi reflexként nyáladzó, acsargó kutyába mennek át egy pillanat alatt. Mintha kattanna valami az agyakban, mintha nem létezne a világon ezernyi más megoldhatatlannak tűnő probléma Izraelen kívül, mintha szűk 10 milliónyi zsidó jobban tudná uralni a világot, mint mondjuk 1,5 milliárd kínai. Mintha nem lenne sokkal veszélyesebb mondjuk a radikális iszlám (igen népszerű a palesztínok körében) a nyugati világra nézve. Mintha érdekelne bárkit is a Közel-Keleten, hogy pont a magyaroknak mi a véleménye az egészről. Mintha elfelejtette volna mindenki, hogy a "hagyományos" magyar palesztinbarátság fő oka, hogy a hidegháború idején szovjet nyomásra az arab világot támogatta a VSZ. Mintha az arab és iszlám országok egymás közötti belháborúi nem öltek volna meg nagyságrendekkel több szerencsétlen muzulmánt, mint Izrael valaha is (Irak-Iráni háború több mint 1 millió halottal megvolt? Hát ami mostanában Szíriában folyik? A Bashar Asszad által megölt gyerekeken nem háborodunk fel?) Na nem mintha az izraeliek ártatlan báránykák volnának, de nekem erősen úgy tűnik, hogy őket is csak ürügynek használják a turbómagyarok, hogy a MAGYAR zsidóság ellen uszítsanak, akiknek pont semmi közük a palesztínok szenvedéséhez...

tableno 2012.11.25. 04:12:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Köszi. Mondjuk a 90% nyilván költői túlzás, de hogy a lakosság egy igen nagy részéről van szó, az biztos. Ráadásul ők a leghangosabbak, így elég hatékonyan elnyomják a józanabb hangokat (mondjuk ez megvan a másik oldalon is, így lesz kerek a világ!). De hogy erre a személyes, megrázó, egyáltalán nem politizáló posztra ilyen hisztit volt képes levágni a tisztelt kommentelőközönség (aszongya zsidó propaganda - WTF???), arra az egyetlen szó, ami eszembe jut: szégyen! Aki szerint meg nem ide való, az nagyot téved: akár tetszik akár nem, Izrael fennállása óta az egyik legfontosabb célországa a magyarok (még ha egy behatárolható csoportjukról is beszélünk) emigrációjának. Sőt, valószínűleg nincs még egy olyan ország a Földön (Magyarországon kívül ugyebár), aminek a történelmére a magyarok akkora hatással voltak, mint Izraelére, aminek még az "alapító atyja" is magyar volt. Izraelt lehet nem szeretni, lehet kritizálni (joggal), de így démonizálni igencsak egybites gondolkodásra vall!

2012.11.25. 05:55:02

@tableno: arra még sose gondoltál, hogy ha mindenki utálja őket, akkor lehet hogy nem mindenki hibás, hanem ők?

Flöcsy 2012.11.25. 09:14:26

Mint ahogy a nők tehetnek róla, hogy megerőszakolták őket, ugye?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.25. 09:45:19

@tableno:

A szomszédom építkezésekre szállít(ott) anyagot egy gyárból.
Előadta nekem, mennyire örül annak, hogy a zsidó beruházások 2010 után leálltak. Ez nemzeti érdek, azt mondja.
Mivel tényleg lanyhult az építőipar, kevesebb terméket szállított a gyár, ezért a szállítást végző alvállalkozótól is kirúgtak 10 sofőrt. Őt is.
Azóta a volt munkáltatója is egy rohadt zsidó.

És nem érti az összefüggést, miszerint örüljön, mert igaz, munkanélküli, de legalább leálltak a zsidó beruházások.

2012.11.25. 11:21:17

@Flöcsy: hát ha te nem érzed a lényeges különbséget a két dolog között akkor a gond a te készülékedben van. Ugyanis embertipusból-fajból-népből (nevezzük akárhogy) millió van és mégis évezredek óta mindig ezt a népet találja meg a csúnya többség. Hogy lehet ez? Nem lehet ennek valami oka? Nem lehet, hogy a többség nem üresen gyűlölködő rasszistakirekesztőnáci, hanem esetleg tényleg a zsidók a többséghez való hozzáállásával van a baj? Nem lehet esetleg, hogy nem a többség, hanem ők összeférhetetlenek és kirekesztőek?

tableno 2012.11.25. 15:29:25

@adamhungary: Nem mindenki utálja a zsidókat, sőt még csak nem is a többség. TE utálod őket, és vagy annyira primitív, hogy azt hidd, a TE személyes véleményed mindenki véleménye. Mondjuk az igaz, hogy Magyarországon sok embert sikerült hozzád hasonlóan behülyíteni, de nekem, aki bejártam a világot, elhiheted: normális országok normális polgárainak SEMMI baja nincs a zsidókkal (Izrael politikáját ők is kritizálják, de az nem ugyanaz, mint zsidózni).

nyuszigonosz 2012.11.25. 15:42:25

@tableno: Így van, ahogy irod!
És a 15:29:25 ös is!

2012.11.25. 22:26:38

"Egyszerűen nem fér a fejembe, mitől van az, hogy a "zsidó" szó hallatán a magyarok 90%-a egyszerűen megkergül. "

el kéne azért dönteni, hogy akkor most melyik mellett kardoskodsz.

A világot én is bejártam, akárhol beszéltem emberekkel, akik túlláttak a média hülyitésén mind negativ érzelmeket táplálnak a kiválasztottak irányában.

Tőled nem lep meg ez a zsigeri seggnyalás az irányukban, a te fajtád is mindenhol megtalálható. Nektek van valami -senki által sem kért- kényszeretek a kóser valagak fényesre nyalásában, én lebeszélni nem akarlak erről, ha ez tesz boldoggá csináld nyugodtan, bár azért némi perverzió felfedezhető ebben, dehát te libárlis vagy, elfogadod azt is ha valaki másként gondolkodik ugyebár és nem bélyegzed meg azért, azt csak a nácik csinálják, nemde?

2012.11.26. 05:49:31

CICERO (Marcus Tullius Cicero). Krisztus születése előtt az első században élt Római államférfi és író.
"Halkan! Halkan! Azt akarom, hogy csak a bírók hallják amit mondok. A zsidók már nagy nehézségeket okoztak nekem, mint ahogy másoknak is. Nem kívánok nekik további szívességeket tenni." (Védőbeszéd Flaccus védelmében).
Cicero a védelem tanácsadójaként működött Flaccus, egy római tiszt perében, aki zsidó aranyszállítást akadályozott meg akkori mint mai nemzetközi főhadiszállásukra, Jeruzsálembe. Cicero akkor már volt valaki, és az, hogy valaki az ő pozíciójában "halkan" kell hogy beszéljen, mutatja, hogy környezetében veszélyesen hatalmas erők működtek.
Egy más alkalommal Cicero ezt írta:
"A zsidók egy sötét és visszataszító erő részei. Tudjuk, hogy klikkjük számos tagból áll, hogy mennyire összetartanak és szövetségeik milyen hatalommal bírnak. Csirkefogók és gazemberek népe."

SENECA (Lucius Annaeus Seneca). Elsö századbeli római filozófus. "Ennek a legbűnözőbb népnek a szokásai olyan erőszakosak, hogy azokat minden ország elfogadta. a meghódítottak kenyszerítették törvényeiket a hódítókra.". (De Superstitione)

DIO CASSIUS. Második századbeli római történész. Leírja a kegyetlen zsidó felkelést a római birodalom ellen amely a birodalom hanyatlásának a kezdetét jelentette.
"A zsidók mind a rómaiakat mind a görögöket elpusztították. Megették áldozataik húsát, beleikből öveket csináltak és vérükkel kenték be magukat... Egészében Cyrenen 220 ezer ember pusztult el, Cipruson pedig 240 ezer, ezért nem teheti ma zsidó a lábát Ciprus földjére." [Római történelem].

DIODORUS SICULUS. Első századbeli görög történész. Megfigyelte, hogy a zsidók más embereket ellenségeiknek és alsóbbrendűnek tekintették. "Az "uzsora" azt jelenti, hogy pénzt kölcsönöznek nagy kamatra. Ez évszázadokon keresztül nagy nyomorúságot és szegénységet okozott a gójok között. és ez okozta a zsidók elítélését."

FELTROI BERNARDINO . 15. századbeli olasz pap. Szelíd ember, aki normális körülmények között a türelemért és könyörületességért szállt síkra, önmagát 'ugató kutya'-ként írta le, amikor zsidókkal kereskedett: "Zsidó uzsorások halálra nyomorítják a szegényeket és rajtuk híznak meg. Én, aki alamizsnából élek és a szegények kenyerét eszem, legyek néma a könyörületesség meggyalázásának láttán? A kutyák azért ugatnak, hogy védjék azt, aki eteti őket. Engem a szegények etetnek, legyek néma, amikor látom, hogy kirabolják őket a tulajdonukból?" (E. Flornoy, Le Bienbeureux Bernardin the Feltre)

AQUINOI SZENT TAMÁS, 13. századbeli filozófus. "A zsidók uralma" c. művében írta:
"Nem lenne szabad megengedni, hogy a zsidók megtartsák amit mások kiuzsorázásával szereztek. Legjobb lenne munkára kényszeríteni őket, hogy maguk keressék kenyerüket meg ahelyett hogy semmit sem tesznek és kapzsi módon élnek."

HILAIARE BELLOC 'A ZSIDÓK' című könyvében, 9. oldal: "A magas szintű gazdaságban már létezik olyasmi, mint a zsidók monopóliuma... Az ezüstkereskedelemben, a más fémek mint ólom, nikkel, higany esetén zsidó monopólium észlelhető. A legnyugtalanítóbb az egészben, hogy ez az irányzat járványként terjed."

HILAIARE BELLOC, híres történész, G.K. Hetilapjában 1937 február 4-én:
"A kommunista propaganda világszerte szervezés és irány tekintetében zsidó ügynökök kezében van. Ha valaki nem tudja, hogy az Oroszországi bolsevik mozgalom zsidó, arról csak azt tudom mondani, hogy ő a mi siralmas sajtóelhallgatásaink áldozata."

BEAMISH HENRY, 20-dik századbeli angol kiadó New York-i beszéde, 1937 október 30- án.
"A búr háború 37 éve volt. A búr szó farmert jelent. Sokan kritizálták, hogy Nagybritannia, egy nagyhatalom ki akarta a búrokat söpörni. Vizsgálatom kiderítette, hogy Délafrika valamennyi gyémánt és aranybányája zsidó tulajdonban volt. Rotschildéke volt az arany, Samueléké az ezüst, Baumé a többi bányászat és Mosesé az alapvető fémek. Bármit érintenek meg ezek az emberek, azt elkerülhetetlenül beszennyezik."

BEAMISH HENRY, New Yorkban 1937 október 30 és november 1. között. "1848-ban találták ki a zsidók az antiszemita szót, hogy elejét vegyék a zsidó szó használatának. A helyes rájuk vonatkozó szó a 'zsidó'. Könyörgök önöknek, legyenek pontosak - hívják őket zsidónak. Nincs értelme a zsidó kérdésen érzékenykedni. Ebben az országban kell szemükbe nézni. A zsidónak itt elégedettnek kellene lennie. Itt voltam 47 évvel ezelőtt; ajtóid tárva-nyitva álltak és te szabad voltál. Most ő szorítja a torkodat - ez az te jutalmad."

W. HUGHES, Ausztrália miniszterelnöke, Saturday Evening Post, 1919 június 19. "Ausztrália a Montefiorok tulajdona. Nincs egy aranymező vagy egy birka sem Tasmániától New South Wales-ig, amely ne fizetne nekik kemény sarcot. Ők az ötödik földrész igazi tulajdonosai. Mi van abban jó, hogy gazdag ország vagyunk, ha a gazdagság mind német zsidók kezében van?"

VIII KLEMENS PŔPA:
"Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumai miatt és csalásuk miatt. Sok szerencsétlen ember elszegényedett miattuk, különösen a farmerek, a dolgozó osztály tagjai és a nagyon szegények. Időnként újra emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arábiai sivatagot elhagyták, jogokat élveznek minden országban, következésképpen mind etikai mind erkölcsi tételeik valamint tetteik jogosan kritikát váltottak ki minden országban ahol éppen élnek."

LISZT FERENC, Híres zeneszerzőtől E.N Sanctuary's ezredes "Így néznek ki ezek a dolgok" c. művéből, 278. oldal:
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között zsidók laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja, és ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békes létezés vagy az állandó szociális láz kérdése."

LISZT FERENC, 1811-1886, Die Israeliten
"A zsidó folytatja a pénz kisajátítását, és az állam torkát pénzeszsákja szájának a szorosabbra vagy lazábbra engedésével fojtogatja.A sajtó minden eszköze a kezében van, hogy a társadalom alapjait szétzúzza. Ő az alapja minden olyan vállalkozásnak, amely a trón ledöntésére, az oltár széttörésére és a polgári jog megszüntetésére irányul."

adamhungary (törölt) 2012.11.26. 05:51:46

BENJAMIN FRANKLIN -nak ez a jóslata a CHIT CHAT AROUND THE TABLE DURING INTERMISSION = Csevegés az asztal körül szünetben a Philadelphiai alkotmányozó gyűlésen született 1787-ben. Egy South Carolinai képviselő, Cotesworth Pinckney jegyezte föl: "Teljesen egyetértek Washington tábornokkal abban, hogy védenünk kell ezt a fiatal nemzetet alattomos befolyásoktól és áthatolhatatlanságtól. A fenyegetés, uraim, a zsidók. Amelyik országban zsidók nagyobb számban betelepedtek, rontották a közerkölcsöt; lerontották a gazdasági élet tisztességét; különváltak és nem asszimilálódtak; gúnyolódtak és azzal próbálták meg aláásni az államot alapító keresztény vallást, hogy ellenezték annak tiltásait; államot hoztak létre az államon belül; ha ellenkezést éreztek, megpróbálták az illető államot gazdaságilag megfojtani mint Spanyolország és Portugália esetében. 1700 év óta siratják szomorú sorsukat, hogy elűzték őket hazájukból, amit ők Palesztínának neveznek. De uraim, ha most a világ odaadná az nekik, hirtelen találnának valami okot arra, hogy ne térjenek oda vissza. Miért? Mert ők vámpírok, és vámpírok nem élősködnek vámpírokon. Nem tudnak egymás között élni. Keresztények és más nem saját fajú népek szükségesek fennmaradásukhoz. Ha nem utasítjuk őket ki ebből az Egyesült Államokból az alkotmány alapján, akkor kevesebb mint 200 éven belül olyan nagy számban fognak ide csődülni, hogy az országot uralni fogják és elnyelni, megváltoztatva államformánkat, amelyért a mi, az amerikaiak vére folyt, amiért életünket és mindenünket odaadtuk és szabadságunkat kockáztattuk. Ha nem utasítjuk ki őket, akkor kevesebb mint 200 év múlva leszármazottaink a mezőn fognak dolgozni, hogy a nekik szükséges dolgokat megtermeljék, míg ők az intéző irodájában fogják a kezüket dörzsölni és a pénzt számolni.
Óva intem önöket, uraim, ha nem utasítjuk ki örökre a zsidókat, utódaink átkozni fognak bennünket sírjainkban. A zsidók, uraim, ázsiaiak, mindegy hogy hol születtek és hány generáció óta jöttek el Ázsiából, sohasem lesznek mások. Gondolatviláguk más mint egy amerikaié és ez meg tíz generáció után sem lesz másképpen. Egy leopárd nem tudja a foltjait megváltoztatni. A zsidók egy fenyegetés ennek az országnak, ha bevándorlásukat megengedjük és nem utasítjuk ki őket ennek az alkotmánynak a szövegében."

adamhungary (törölt) 2012.11.26. 06:01:33

II. VILMOS NÉMET CSÁSZÁR
"Egy zsidó nem lehet igaz hazafi. Ő valami más, olyan, mint egy káros rovar. Őt el kell különíteni, olyan helyen tartani, ahol nem csinálhat bajt - akár pogromok alkalmazásával, ha ez szükséges. A bolsevizmusért a zsidók felelősek Oroszországban és Németországban is. Én uralkodásom alatt túl elnéző voltam velük és ma keserűen bánom azokat a szívességeket, amelyeket prominens zsidó bankároknak tettem (CHICAGO TRIBUNE 1922 július 2-án).

MINDSZENTY BÍBOROS, Magyar Bíboros, a B'nai B'rith figyelőből 1949 január 28-án:
"Magyarország bajcsinálói a zsidók. Demoralizálják országunkat és ők annak a forradalmi bandának a vezetői, akik az országot kínpadra vonják."

adamhungary (törölt) 2012.11.26. 06:03:31

gondolom az idezetek elkovetoi is mind mind primitivek, hiszen negativ kritikat fogalmaztak meg kedvenceitekkel szemben. Reszemrol ennyi volt ez a vita, tovabbi jo szolgalatot kivanok nektek gazdaitokkal szemben,

tableno 2012.11.26. 14:37:33

@adamhungary: Te szerencsétlen. Kezeltesd magad! Ja, azt tudod, hogy a neved héber eredetű? :)

tableno 2012.11.26. 14:39:04

@adamhungary: Csak nehogy úgy járjál, mint Szegedi Csanád... :)

tanato 2012.11.26. 14:41:57

@tableno: Szia! Az nem lehet hogy az illető téboly néven már egyszer járt nálunk?

tableno 2012.11.26. 14:53:30

@tanato: Szia, régen láttalak! Szerintem ez nem téboly, hanem Ádám Brisbane-ből. Tudod, aki letiltatta az írásait, miután megsértődött a kommenteken. :)

tableno 2012.11.26. 14:53:59

@tanato: Amúgy mi újság veled?

tanato 2012.11.26. 15:01:15

@tableno: igazad lehet Ádámmal kapcsolatban,tényleg az ausztrál lehet a háttérben.Most érkeztem haza Franciaországból három hónap után egy vidéki városban voltam egy kórházi szakmai gyakorlaton,igen tartalmas és érdekes volt,bár az autóm elromlott,haza kellett szállíttatnom így azért voltak kellemetlen élményeim is.A mai cikkhez írtam néhány kommentet abban érintőlegesen már beszámoltam néhány francia szösszenetről,de majd a héten írok Neked is privátba meg a többi határátkelős privát ismerősömnek is a három hónapomról.

tableno 2012.11.26. 15:14:44

@tanato: Ok, érdekelne. Meg az is, hogy a lányoddal mi újság.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2012.11.26. 16:11:00

@adamhungary:

Azert mert osszegyujtottel ilyen nyiltan antiszemita idezeteket, az nem jelenti azt, hogy ez a tobbsegi velemeny. Legfeljebb ok kiabalnak (vagy kiabaltak mar akkor is) a leghangosabban.

tanato 2012.11.26. 16:14:12

@tableno: Valószínűleg két napon belül tudok majd írni egy részletesebb privátlevelet magamról meg a lányomról is.Most még itt csak annyit tennék hozzá a cikk meg az antiszemitizmus témájához,hogy a gimiben eggyel alattam járt egy lány igen jó haverok voltunk,ő 20 éve férjhez ment Franciaországba.Az utolsó estét náluk töltöttem mert csak 20 percnyire lakik a lyoni reptértől,előző este elvonatoztam hozzájuk és ő meg másnap reggel kifuvarozott a pesti géphez.Lényeg az hogy nemrégen járt otthon és teljesen ledöbentette az otthon tapasztalható nyílt antiszemitizmus,zsidózás.ami ugye 20 éve még nem volt,és Franciaországban meg nem létezik ilyen brutális és nyílt formában.Teljesen fel volt háborodva,főleg azért mert ő tanárnőként dolgozik kint olyan iskolában ahol arab meg zsidó gyerekek is járnak.Azt mondta ég és föld ,mert a zsidó gyerekekkel sokkal könnyeben lehet bánni,hallgatnak a szóra az arabok ezzel szemben eléggé renitensek,nehezebben kezelhetőek.Mondta pl.hogy zsidó ünnepeken általában bejárnak a gyerekek a suliba az ünnep ellenére,pedig a tanárok mindig kapnak egy naptárt a muszlim és a zsidó ünnepekről is,hogyha a szülő kéri elengedik arról a napról a gyerkőcöket a suliból.De a zsidó gyerekek /és a szülők/ respektálják hogy a francia államban élnek és bejárnak tanulni a jeles napokon is.Ezzel szemben az arab gyerekek,elmondása szerint a muzulmán ünnepeken általában nem jelennek meg és még a szülők sem kérik ki őket előtte.Aztán ha utólag kérdőre vonja őket,nekik áll feljebb/Hát nem tudta a tanárnő hogy ünnepünk van?/Szóval az illető magyar hölgy emiatt is teljesen elítéli azt ami otthon megy antiszemitizmus terén.Mondjuk azt meg én teszem hozzá,már a másik cikknél írtam is,hogy abban a kicsi kórházban ahol voltam nagyon sok arab nővérke dolgozott/főleg marokkói és algériai,meg volt algériai orvosunk is.Szóval az arab nővérek is igen ügyesek és jól képzettek voltak.Mondtam is a régi barátnőmnek,hogy te meg 20 éve nem vagy otthon nem ismered a cigánykérdést,ha olyan arányban dolgoznának roma nővérek meg orvosok nálunk a magyar kórházakban mint nálatok a muzulmánok,nem volna cigánykérdés.Na hirtelen ennyi jutott még eszembe a cikkhez kapcsolódóan a francia témához,a többit majd privátban.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2012.11.26. 16:23:10

@adamhungary: Mindszenty biboros szervezte meg 1944-ben azt a puspokkari levelet, amely a zsidok elhurcolasa ellen tiltakozott. En olvastam az emlekiratait is, semmi utalas nincsen arra, hogy ilyen gondolatai lettek volna. Elek a gyanuperrel, hogy az o szajabol soha nem hangzott el ilyen kijelentes, de ha megis igy volt, akkor valami hiteles bizonyitekot lennel oly szives (hiteles alatt nem a kurucinfot, meg ilyen-olyan gerilla weboldalt ertek) mutatni?

mommmmo 2012.11.26. 17:56:26

Ja, a boszorkanyokban is hittek mar az okorban is, meg az ujkorban is, meg az egesz vilagon, mert az emberek egymastol veszik at a hulyeseget, mert meg ahhoz sincs eleg fantaziajuk, hogy ujfajta hulyeseget talaljanak ki.

Engem pl azert idegesitenek a nagy zsido osszeeskvuvesrol szolo sztorik, mert szerintem epp nem az a baj veluk, hogy annyira okosak, hanem az, hogy annyira butak, legalabbis a jelenlegi politikai vonalukra vonatkozoan. Legalabbis idaig nem tudtak akkora klasszis politikai elitet kitermelni, amilyenre egy ujonnan szuletett orszagnak szuksege lenne, szerintem.

tanato 2012.11.26. 18:39:37

@mommmmo: Jó hogy újra látlak,remélem nemsokára gratulálhatok.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása