oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. október 30. 06:48,  Biztosan elment a józan eszünk 80 komment

2012. október 30. 06:48 Határátkelő

Biztosan elment a józan eszünk

Nem hétköznapi történet következik ma, hiszen egészen Panamáig megyünk. Mert hát természetesen Panamában is élnek magyarok, ráadásul szerencsére olvassák a Határátkelőt is (na, megvolt az önreklám is), mi több, írnak is a blognak. Hát ezt, Rebeka írását olvashatjátok most.

Panama City.JPG

„Az én történetem már elég régen elkezdődött, talán 2000 körül, amikor először utaztam Görögországba még fiatal kis csikóként és megéreztem a tenger különleges illatát és sós ízét...

Beleszerettem, ez nem is volt tovább számomra kérdés. Már akkor tudtam, hogy én egyszer még közel leszek hozzá. Majd teltek múltak az évek és én újra és újra megérinthettem.

A következő katarzis Kubában következett 2006-ban, mikor a párommal kiutaztunk három teljes hétre. Egyszerűen maga volt a csoda, úgy éreztem magam, mint a kis hercegnő, aki idegen helyre tévedt. Ott akkor világossá vált számomra, nekem muszáj itt élnem... megélni a latin-amerikai nép boldogságát, önfeledségét.

Aztán pár nyugis év következett, vállalkozni kezdtünk Magyarországon. A külföldi álmok köddé váltak és belekerültünk Magyarország szemetes kukájába. A cég nem ment, mellette még dolgoznunk kellett máshol is.

Tehát éltük egy átlag magyar ember életét... mondhatnám, hogy hitel hitel hátán, de azért ez nem lenne teljesen igaz. A szülőknél laktunk és volt két kocsi hitelünk, svájci frank természetesen.

A saját vállalkozásunkat próbáltuk maximális szintre emelni, de a helyzet egyre rosszabb lett, és jött a válság. Minden romba dőlt, a gondolatainkba a kétségbeesés és kilátástalanság költözött. A céget felszámoltuk, a kocsikat szép lassan eladtuk, persze egy vagyont buktunk el mindez idő alatt.

Akkor ott biztosak voltunk abban, hogy nem maradunk tovább, az ország egyre rosszabb irányba halad... A család miatt persze nagyon nehéz döntés ez, de nekik is csak akkor tudok segíteni, ha az én helyzetem rendezettebb.

Magunkról

Most pedig ez a kis előszó után bemutatkoznék... 31 éves nő vagyok érettségivel és alapfokú angollal rendelkezem, mondhatnám, hogy alsó középosztályú családból származom, de soha nem éltem rosszul, mert mindig megdolgoztam azért, amim van, volt, és lesz.

A párom két évvel idősebb nálam, közgazdász diplomája van, a spanyolt felsőfokon és az angolt középfokon beszéli, egy kicsit jobb módból érkezett hozzám. Élete elég nagy részét kinn töltötte Latin-Amerikában, szerencséje volt.

Tehát ezekkel a kondíciókkal kezdtünk el agyalni, hova is menjünk, hol próbáljuk egyenesbe hozni magunkat? Jött az ötletelés. Európát kizártuk szinte első körben a nyelvtudásunk és az időjárás miatt is. Ha már megyünk, akkor meleg helyre menjünk, gondoltuk... és akkor jött Latin- Amerika ismét. Sakkoztunk és nézegettük a képeket az országokról.

Peru, Argentína vagy Panama

Sok szempontot figyelembe vettünk, a biztonság volt az első. Ekkor jött Peru, Panama és Argentína – legalábbis gondolatban. Peruról hamar lebeszéltek minket a párom szülei, hiszen elég veszélyes ország, bár egyre jobban fejlődik.

Argentína nagyon tetszett nekünk, de ott négy évszak van, így hát maradt Panama. Nézegettük a Googleban a képeket, és egyre jobban megtetszett, amit láttunk. Elkezdtünk utánakeresni az interneten, miket írnak róla, de elég kevés információ állt rendelkezésünkre.

Így hát drága apósom, bár az ötletünknek nem annyira örült, felvette a kapcsolatot egy itt élő üzletemberrel. Tőle próbáltunk infót kapni az országról, de még mindig kevésnek éreztük. Teltek a hónapok, miközben a párom önéletrajzok százaival kezdte el bombázni a panamai cégeket, de semmi válasz sehonnan.

tánc.JPG

Nem értettük. A panamai kapcsolatunk azt javasolta, hogy jöjjünk ki, de mi féltünk. Húztuk az időt és eltelt talán fél év is. Közben otthon dolgoztunk alkalmazottként.

Mennünk, látnunk, tapasztalnunk kell

Majd egy nap felkeltem, és úgy éreztem, ha most nem, akkor soha nem fogjuk ezt meglépni, mennünk, látnunk, tapasztalnunk kell. A páromnak mondtam is hogy vegyük meg a repülőjegyet és induljunk, nézzük meg Panamát, lesz, ami lesz. Haza mindig vezet út.

A döbbenet ült ki a tekintetére és láttam, hogy fél. Belül én is remegtem, de már éreztem az orromban a sós levegő illatát. Talán már azon a héten megvettük a csak oda szóló repülőjegyet, és maradt három hónapunk. A visszaszámlálás elindult. Nyár vége volt és nekünk novemberre volt meg a jegyük.

Éppen egy albérletben laktunk, közel a családhoz, akik teljesen elkeseredtek, hiszen a kapcsolat velük tökéletes mind a mai napig, hiszen mindketten nagyon szeretjük őket. A jegy viszont már a kezünkben, visszaút már nem volt és hirtelen rengeteg tennivalónk akadt. Orvosi vizsgálatok sora és oltások, papír dolgok, az albérletből elköltözni és még sorolhatnám reggelig.

Indulás és érkezés

Elérkezett a várva várt nap, és mi elindultunk a reptérre. A gyomromba egy óriás gombóc kapott bérletet, hetek óta ott fickándozott és közben azon gondolkodtam, hogy biztosan elment minden józan eszünk.

Néztem körbe a reptéren és próbáltam teljes természetességgel kezelni a helyzetet, amit messze nem gondoltam hétköznapinak. De „egyszer élünk" és mára ez már a kedvenc mondatommá vált.

Mindenkinek azt javaslom, hogy bármit, amit szeretne, azt most tegye meg, mert lehet, hogy holnap már késő lesz, és örökre bánni fogja az elvesztegetett pillanatot. Mi megléptük és felszálltunk a gépre. Két bőrönddel, némi kézipoggyásszal és egy bankkártyával a zsebünkben.

Az út frankfurti és dominikai átszállással majdnem 24 óra Panamába. A dominikai reptéren újra megcsap a 90 százalékos páratartalom, és én hirtelen úgy érzem, hogy itthon vagyok. Onnan még egy rövid kis repülőút és megpillantjuk Panamát. Csodálatos... A tenger a kék ezernyi színében pompázva mossa a felhőkarcolók lábait. A reptéren a pára és meleg... november van és 30 fok...

A kolumbiai drogfutártól az amerikai turistáig

A reptérről egy hostelbe visz az utunk, az elkövetkező pár hetet itt töltjük. Az ár nem annyira barátságos, 35 dollár egy éjszakára és csak egy szobánk van. Az első éjjel tele lettem csípésekkel és undor fogott el.

A panamai hostelek nem éppen a tisztaságról híresek. A szomszédokról nem is beszélve. Ezer és ezer nép száll erre meg, hiszen Panama fővárosában vagyunk a város közepén, a kolumbiai drogfutártól elkezdve az amerikai hátizsákos turistáig. A biztonság gondolata kezd csak álomszerűvé válni.

forgalom.JPG

Körbejárjuk Panamát, mégis milyen ez az ország. Eltöltünk egy hetet Bocas del Toróban is. A kis sziget Panama Citytől körülbelül 600 kilométerre fekszik. Bérelt autóval le is zötykölődünk éjjel a dzsungel közepén, mikor megérkezünk a kikötőbe egy nem éppen hibátlannak mondható kis csónakkal átvisznek minket a szigetre, az összes bőrönddel a fedélzeten, ami akkor épp az összes vagyonunk.

Bocas del Toro első látásra nem éppen egy európainak való hely. Na nem a szépséggel van a baj. A tenger, az állat- és növényvilág valóban káprázatos, de sajnos tele szeméttel. A panamai nép nem vigyáz a környezetére, nem becsülik, fogalmuk sincs arról, milyen szerencsések.

Azonnal tudtuk, itt csak nyaralni fogunk és megyünk vissza a fővárosba. Egy teljes hét és újra a city.

Elindul a munkakeresés

Több száz önéletrajzot küld szét a párom, de a siker elmarad. Most biztos azt gondoljátok, hogy velem mi a helyzet? Én a spanyolt kezdem el tanulni nagy gőzzel, pár hónap alatt már értem, hogy miről beszélnek körülöttem.

A munka viszont nem jön, a pénzünk bizony fogy. Marad a Skype-on való erőmerítés a család részéről, de ahogy telnek a hónapok, egyre nehezebben viseljük a kudarcot. Többféle módon próbálkozunk, személyesen, interneten és telefonon.

Egyre világosabbá válik, hogy bizony ez nem fog menni. Adtunk magunknak majd' fél évet, munkaajánlat viszont nem jön. Az ország viszont nagyon tetszik nekünk a hibáival együtt. Vállalkozás gondolatát fontolgatjuk. Tengernyi ötlet kavarog a fejünkben, de úgy gondoljuk, hogy hazautazunk szusszanni egy kicsit. Így is történik.

Panama

Panama egy nagyon piciny ország, mindössze 3 és fél millió lakosa van. Északon Costa Rica, délen Kolumbia határolja, az egyik részét a Karib-tenger mossa, délen a Csendes-óceán néz ránk. Az ország elég nagy része mélyszegénységben él, főleg vidéken.

Panama szegény.JPG

A fővárosban viszont több húszmillió forint feletti értékű autó jár, mint amennyit valaha Magyarországon láttam. A népek nagyon kevertek, van indián, kínai, izraeli, amerikai, panamai, és még ki tudja hány nemzet.

Panama Latin-Amerika legbiztonságosabb országa és ezt nyugodtan elhihetitek nekem. Az utcákon 10 méterenként állnak rendőrök és vigyáznak a biztonságra. Persze a szegénynegyedbe inkább ne tedd be a lábad, ha ide jössz, mert azt nem nekünk, európaiaknak találták ki. Nagyon gyakori a bandaháború, de ebből mi semmit nem érzékelünk, ez épp olyan, hogy otthon se teszem be a lábam a rosszabb környékekre.

Minden van

Az átlag panamai nem éppen az eszéről híres és nem szeretnek dolgozni. Egy európai okos ember kenterbe veri őket, de félnek tőlünk, „fehérektől" ezért nem is alkalmaznak. Féltik a saját pozíciójukat így hát itt inkább vállalkozni érdemes.

Mindent megtalálsz itt, amit csak szeretnél. A barátaink azt hitték először, hogy itt semmi nincs, csak pálmafa és indiánok. Hát NEM. Közép-Amerika legnagyobb bevásárlóközpontját építették fel és gombamód nőnek ki a földből a toronyházak.

Az ország tavaly 10 és fél százalékos gazdasági növekedésre tett szert. A bevételük a csatornából több mint kétmilliárd dollár volt és még ugyanennyi a turizmusból. Jövőre több száz szállodát adnak át újra, és épül a metró is, ami itt tényleg épül. Saját repülőtársasága van, a Copa Airlines, immár 65 éve, amin tavaly több mint tízmillióan utaztak. Több mint 150 bank van jelen és offshore cégparadicsom.

Panama tengerpart.JPG

Újra itt

Most újra itt vagyunk és elindítottunk saját ötleteket. Nagyon szép helyen lakunk, van egy nagy terepjárónk és bízunk magunkban. Az út, amit idáig megtettünk, nem éppen egyenes, de mindenképp kalandos és a világ összes pénzéért sem hagynám ki. Ha újra ott állnék a döntés kapujában, újra megtenném - mert ettől sokkal jobb ember lettem.

Megismertem az igazi szegénységet, összetartó magyar barátokra tettem szert, más szemmel nézem a saját hazámat, családomat és saját magam is. Azt gondolom, hogy itt nőttem fel igazán és ezért köszönetet mondok minden nap."

Akit ennél is több érdekel Panamáról, annak ajánlom Rebeka blogját (ahonnan a képeket is vettem).

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Panama Panama City

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr424877950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.10.30. 07:38:10

"Argentína nagyon tetszett nekünk, de ott négy évszak van"

hat ez kesz megint
kicsitpihentetem a blogot mert ennyibnarmot mar nehez illendoen elviselni:)
majd jovok
erre aludnom kell egy hetet:)

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.10.30. 07:44:38

he?! már vártam, hogy mikor jön az üzleti ajánlat, a kihagyhatatlan lehetőség panamában vagy a turiszt csomag a most induló vállalkozásuk révén.

mit árulsz Rebeka? és mégis ez most egy vég nélküli nyaralás vagy van rendszeres jövedelmetek is?

SziszkAnya (törölt) 2012.10.30. 08:01:57

nomármost. Ha jól értem. De csak akkor. Tönkrement a vállalkozás itthon. Ennek ellenére tudtak finanszírozni egy fél éves panamai nyaralást. Azóta se dolgoznak, de már voltak itthon és azóta már van egy terepjárójuk is, habár nem dolgoznak. Értem? Ez most mi akar lenni, egy sikertörténet?

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.30. 08:32:16

én kész vagyok. ez Modor Tibi álruhában.
bár ő sosem hangoztatta, hogy a jó élet titka egy terepjáró.

nigara 2012.10.30. 08:44:30

Ha lesz több infó, akkor visszanézek...

Az utolsó részig - Újra itt - még tetszett is, persze néhány fenntartással és persze a "Közép-Amerikában a legilyen-olyanabb" dolgokat leszámítva, de mégis...
Aztán jött valami hurrikán :) és elvitte a végét?

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2012.10.30. 08:45:02

A blogtól függetlenül Panama érdekel. Kicsit hasonlít az itteni, thai mentalitásra. :-)

venator 2012.10.30. 08:56:28

Hát ez tényleg nagyon komoly volt, ez blog lassan a saját paródiája. :))

Ezt a posztot inkább apunak kellett volna megírni.

Alice in Wonderland 888 2012.10.30. 09:05:24

;))))))

Csatlakozom az elottem szolokhoz...es hol van a vege? Mibol elnek pl ma is? Mibol vettek a repjegyet haza? Hogyan finanszirozzak a sajat otleteket? Rengeteg olyan kerdes, ami mindenkit erdekelne, nemcsak Panama eghajlata, lakossaga, legitarsasaga, bandahaborui es szegenysege a felhokarcolokkal vegyitve...Honnan van a terepjaro?

"Megismertem az igazi szegénységet, összetartó magyar barátokra tettem szert, más szemmel nézem a saját hazámat, családomat és saját magam is."-ez jo, csak nem ertem, hogy miert kellett ehhez Panamaba menni...;))))

Ezek utan ertem a poszt cimet is...;)

Liping 2012.10.30. 09:06:11

hát, ez elég tré lett.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.10.30. 09:06:13

Már a Facebookon is feltettem a kérdést, itt is kikívánkozik: Poszt mikor lesz, csókolom?
mert ez már a nagyon sokadik - túl sokadik! - se füle, se farka, semmitmondó töredék a blogon. Csikorog is a fogam, hogy ennyi érdekes országból ennyi érdektelen történet érkezik.

Alice in Wonderland 888 2012.10.30. 09:06:43

@nigara: ;)

... ez jo..jott valami hurrikan..azota is mosolygom, koszonom, Nigara!

TilosazA (UK) 2012.10.30. 10:05:25

Nekem nincs bajom ezzel a poszttal. Lehet, hogy még nem élnek ott elég ideje, hogy részletesebben beszámoljon. Ha meg valaki fél év ottlét után mond véleményt, akkor meg az a baj.
Lesz olyan poszt, amivel mindenki elégedett (vagy nagy részt), és nem kiált kamut senki?
Nekem már ez unalmas, hogy hetek óta csak a negatív kommentek áradata dől.
Engem is érdekelne még sok részlet, de hátha megjelenik itt majd a poszt szerzője, és lehet kérdezni. Hátha...

Liping 2012.10.30. 10:09:32

Szerintem terjesszük fel a posztolót országfelelősnek. Vagy legyen Latin-Amerika-felelős.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.10.30. 10:10:11

Valami érdekeset vártam a cím alapján...
Talán a folytatásban megtudunk a részletekről is valamit.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.30. 10:18:47

@TilosazA: Hello

Szerintem ha elterjedne az, hogy ha valakinek nem tetszik valami ezért nem is kommentel; sok ember rosszul érezné magát mert nem fontoskodhat. :)

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.30. 10:22:21

"Megismertem az igazi szegénységet"

homárstílusban szólva, szígyen ez a családnak, ha após olyan gazdag...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2012.10.30. 10:22:46

Nekem tetszik a leírás. Meg az a fajta hozzáállás is, hogy 'ha már nem vesznek fel mert fehér vagyok, akkor vállalkozok. :)

Aki meg részleteket szeretne olvassa a posztoló blogját. :)

tucano 2012.10.30. 10:28:14

semmi baj ezzel a poszttal, akinek nem tetszik írjon jobbat! Dante és Jókai is ritkán publikálnak ezen a blogon, örüljünk neki, hogy kapunk morzsákat....

TilosazA (UK) 2012.10.30. 10:28:21

@flash.gordon: Itt az a baj, hogy úgy látom, már az nem mer kommentelni, akinek tetszik a poszt, mert a végén le lesz hurrogva.
Mondjuk azt a tényt sem ártana elfogadni, hogy itt nem Nobel díjas írók posztolnak, hanem a nép egyszerű emberei. :)

Dublina 2012.10.30. 10:33:40

Elindítottunk egy sor saját ötletet...de majd erről talán egyszer.

idezet a sajat blogarol

eandor 2012.10.30. 10:42:28

Nem a negatívumokat akarom keresni de beleolvastam a posztoló blogjába. Érdekes.Ha nincs munkájuk miből élnek, miből utazgatnak, miből repülnek haza?

Sok sikert nekik.

tucano 2012.10.30. 10:48:47

@eandor: nem szeretnék udvariatlan lenni, de mi közöd/közünk van hozzá, hogy miből él? Nem kell beleírnia a posztba, örüljünk neki, hogy megteheti:)

TilosazA (UK) 2012.10.30. 10:58:57

@tucano: Hát ja. Mi van, ha piszkos nagy összeget örököltek? Pölö. Vagy nyert a kaparós sorsjegyen? :)
Én speciel örülök neki, hogy különbözőek vagyunk, különféle lehetőségekkel és sorsokkal.

kergelepke [UK] 2012.10.30. 11:13:26

Szerintem jó volt, én élveztem olvasni. Gratulálok a posztolónak a kitartásához és a bevállalásához.

(deleted) (törölt) 2012.10.30. 11:28:36

Aki ilyen útra adja a fejét, bizonyára nem olyan szegény, mint a templom egere, ez igaz a korábbi Kanadás posztra is.

Azt hiszem, az elég racionális, hogy nem árulják el a fő üzleti titkot, ha véletlenül rátapintottak egy helyi piaci résre. Szerintem nem volt rossz ez a poszt, mert egy nagyon fontos információt megosztott, mennyire nehéz állást találni Panamában európaiként. Esetleg a latin országok közti mérlegelés bővebb szempontjait elviseltem volna :) Azt nem tartom a biztonságos környezet ismérvének, hogy ezért minden sarkon rendőr áll...

nigara 2012.10.30. 11:46:02

@szerengeti:
"Szerintem nem volt rossz ez a poszt, mert egy nagyon fontos információt megosztott, mennyire nehéz állást találni Panamában európaiként. "

:)))) na ja, tényleg tűkön ültem már jó ideje a kérdés miatt...

KrisztinaKrisztina 2012.10.30. 11:52:21

Engem érdekelt volna, hogy mi az a nagy ötlet, amit végülis sikerült ott megvalósítani? Milyenek a hétköznapok, mit lehet tudni a megélhetésről?

Nekem is az a bajom, hogy "csak" a lényeg maradt ki...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.10.30. 11:55:41

@tucano: de bele kell írnia, másképp az egész poszt lényegét veszti. A HÁ blog lényege megismertetni velünk a külföldön élő magyarok életét, különös tekintettel arra, hogyan sikerül megélniük a világ különböző részein és ebbe bizony szorosan beletartozik az is, hogy ki miből él meg.
Nem kell részletekbe bocsátkozni, de egy minimum, hogy odafirkantja, hogy "alkalmazott vagyok egy (itt esetleg tágabb szakterület említése) cégnél", vagy "vállalkozunk XY iparban", "magánvagyonból élünk" vagy bármi, ami releváns. Neadjisten azon ritka esetekben, ha szakmája is van, az is érdekes lehet :)
Az, hogy valaki a poszt nagy részében sír, hogy nincs odakint megélhetése, majd hirtelen pálfordulással terepjárókról kezd írogatni, minimum irreleváns zagyvaság.

Liping 2012.10.30. 12:02:02

Ja.
Ahelyett, hogy a diákhitelt fizették volna vissza fél év alatt, inkább elverték terepjáróra.

kriosz 2012.10.30. 12:47:03

Jahh, azt hittem most megtudom hogy mennyi esélyem lenne Panamába költözni :) Na, majd legközelebb.Csak úgy érdekességképpen viszont nem volt rossz, nemigazán tudtam semmit Panamáról a csatornán kívűl :(

(deleted) (törölt) 2012.10.30. 13:11:29

@nigara: nekem sem célországom Panama, de akkor is tanulságos tudni, hogy annak ellenére, hogy valószínűleg képzettnek számítanak ott, mégsem kapkodnak utánuk. És lehet, hogy a hasonló kultúrával rendelkező többi latin országban is szembesülhet ezzel, aki arra szeretne menni. Ez szerintem szempont az általános latin-amerikai tájékozódáshoz, és nekem tetszik, hogy nem próbálták meg elkenni. Nem találtak állást fél év alatt és kész - azért ez elég kemény, bár gondolom nem is akartak megalkudni egy alacsonyabb státusszal..

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2012.10.30. 13:28:07

Rég nem kommenteltem, mert olvasva a bejegyzéseket, sosincs kedvem beállni a csaholók és "svanyúaszőlő" kötöszködős sorba. Emberek! Olvassátok el, keressétek a lényeget, de ne boncoljátok szét szilánkokra,sem az írót és az írást, sem stilisztikai, sem irodalmi szempontból. Mellesleg.......Mi a jó büdös közünk van ahhoz, kinek honnan van pénze utazni, élni, elindulni?????? Nézzünk már magunkba jó magyar emberek!!!! SEMMI KÖZÜNK az ilyesmihez.....Rosszul vagyok, amikor itt egy-egy poszt után jön a buzizás, kurvázás, kritizálás, kételkedés, hitetlenkedés, okoskodás, gusztustalan vájkálódás és minősítés......A régi blogon ez nem volt jellemző, volt 2-3 saját trollunk, azokkal jól elvoltunk"..!!! És most nem arról beszélek, hogy csak pozitív hozzászólást kell vagy lehet adni, hanem arról, hogy ne kérdőjelezéssel kezdjen már itt mindenki...."Gyanús, nem hiszem, hogy,tuti nem igaz,miből van pénze, biztosfele sem igaz, vagy épp ha nem siker történetet ír valaki, akkor már mentálisan sérült, beteg, nem magyar", takarodjon, rohadjon meg ott ahol van, haza se jöjjön mert hulladék ember.............Ebben élek itthon minden nap, tapasztalom mindenütt, annyira unalmas már mindenhol ugyanabba beleszaladni........Mi tényleg nem tudunk másmilyenek lenni????????

2012.10.30. 13:35:03

"Az út frankfurti és dominikai átszállással majdnem 24 óra Panamába. A dominikai reptéren újra megcsap a 90 százalékos páratartalom, és én hirtelen úgy érzem, hogy itthon vagyok"
Igen, en is ezt ereztem, mikor iden majus elejen ezen az utvonalon masfel ev utan ujra Latin - Amerikaba erkeztem. Igaz, en 10 ora panamai varakozas utan tovabbrepultem Mexicoba a Copaval, ahol egy 2 honapos melo vart ram, es utana pedig 1 honapos buszos csavargas Mexico Citytol Mazatlanon at San Fransisco utbaejtesevel a kanadai Calgary - ig. Ahonnan ujra repules haza Magyarorszagra, hogy az egri es egerszaloki furdok medencejeben pihenjem ki ennek a jo kis turanak a faradalmait. Ha ujra kezdhetnem, 30 eve nem Kanadaba disszidaltam volna, hanem Mexikoba :-)))

kriosz 2012.10.30. 13:36:35

@Babette_: Többet mint eddig. A sima adatokat meg tudom nézni aneten de azok nem sokat mondanak. Például nem gondoltam volna hogy nem benszülöttként ilyen nehéz munkához jutni. Annyi mindent gondol az ember egy országról és egy kultúráról és kiderül hogy másként van.

Sanyi9 2012.10.30. 14:43:50

@sodalisO: Gyakorlatilag az olyan hozzaszolasokat nem szereted, mint a tied, nem? :D Ne vedd a lelkedre, de speciel itt nem volt "buzizás, kurvázás", a "kritizálás, kételkedés, hitetlenkedés, okoskodás, gusztustalan vájkálódás és minősítés" pedig a blog profiljabol adodik (mondjuk mindegyiknek az ellentetje is megjelenik, optimalis esetben (dicseret, epito hozzaszolasok, tralala)). Mondjuk persze valamilyen szinten igazad van, van hely a fejlodesre, felfele. :D

Azt hiszem annak amit az ember tesz, mindig van egy mozgatorugoja (ez lenne a logikus... :D). Ez sok esetben az anyagi resz, neha csaladi okok (kulfoldi par, csaladegyesites) vagy szemelyes okok (frusztracio, kalandvagy). Ha az olvaso nem tudja eldonteni, hogy egy poszt szerzojenek pontosan mi a motivacioja, akkor ertetlenkedik (talan ez is logikus... :D). Ilyen esetekben lenne jo, ha a poszt szerzoje megjelenne itt es valaszolna a kerdesekre.

Vegulis, irtam ket hosszu bekezdest, anelkul, hogy valami konkretat mondtam volna, ugyhogy beleillek a poszt stilusaba. =))

Frau Holle 2012.10.30. 14:47:02

@Sanyi9: Mostanában nem szoktak megjelenni a posztolók.
Érdekes.

Sanyi9 2012.10.30. 14:56:42

@Frau Holle: Ez nekem is nagyon furcsa. Akik olvassak ezt a blogot (es hozza is szolnak a dolgokhoz), azok tudjak, hogy maga az iras inkabb egy beszelgetes elinditoja, nem maga a vegso termek, ezert nem ertem, hogy miert nem jelennek meg, hogy tisztazzak a kicsit zavaros dolgokat. Az utolso tiz irasbol azt hiszem csak az Omanban elo holgy szolt hozza a forumon.

Tegnap, munka utan, utban hazafele, a biciklin, azon gondolkoztam, hogy megeresztek en is 1-2 kamu posztot, lassuk milyen reakciokat valtananak ki az emberekbol. Vegulis arra jutottam, hogy nem kellene szivassam az embereket, annak ellenere, hogy az az erzesem, hogy masok szivatnak minket. Majd meg atgondolom. De azert kar, hogy az utolso tizenvalahany posztbol szamomra az a legnagyobb tanulsag, hogy kamuposztokat irni jo buli... :D

Semmitmondó 2012.10.30. 15:09:05

Mindig megbánom,hogy elolvasom a kommenteket,legfőképpen azokat,akik arra kiváncsiak,hogy miből él a posztoló...kérdem én: nem mindegy vazze? Miért fáj az,hogy honnan van pénze,miből fizeti a szállodát,a repjegyet stb. Megveszi és kész. Nem ez,ennek a blognak a lényege...bár akik így megszólják a majdnem összes posztolót,gondolom a saját szomszédjának a szemetét is áttúrja,hogy megkérdezhesse tőle,miből telik minimálbérből pizzára. Szánalmas,mélymagyar otthonülő,okoskodó semmirekellő az ilyen!

Frau Holle 2012.10.30. 15:14:01

@Sanyi9: Látod milyen negatív vagy? :))

TilosazA (UK) 2012.10.30. 16:28:29

Valaki más esetleg még Panamából? :)

(deleted) (törölt) 2012.10.30. 16:35:14

@Sanyi9: most megnéztem a szerző saját blogját, ott úgy tűnik, válaszolgat, bár igen szűkszavúan.

Mrs. Clayton 2012.10.30. 17:47:51

@Semmitmondó: szerintem nem erről van szó, csupán azért jó lenne tudni, hogy a posztolónak apuka, vagy bárki más küld-e havi 500e Ft-ot, amiből eléldegél munka nélkül, esetleg van-e tízmilliós megtakarítása, vagy esetleg nagy ötlet-e arra felé a drogkereskedelem
nekem ebből a posztból hasonlók jöttek le, ezekből meg még lehet Barbadoson, Tahitin, de gyakorlatilag bárhol a világon jól el lehet lenni
de majd én is megírom a sztorimat, hogy milliomoshoz a legjobb feleségül menni valami trópusi helyre, mert akkor végre dolgozni se kell és kapok végre napi 100e F-ot, amin azt veszek, amit akarok, így mindenki láthatja, hogy sokkal jobb külföldön, mint Mo-n

Rebeka80 2012.10.30. 18:08:13

Sziasztok,

Hát itt vagyok....Lehet ízekre szedni annak ellenére hogy saját tapasztalataimat osztottam meg veletek. Ezt a posztot azért írtam a gyengébbek kedvéért szívesen elmagyarázom, hogy egy vázlatos képet kapjon mindenki Panamáról az itteni munka vállalásról és az indulás előtti tépelődéseinkről.
Az anyagi helyzetem bemutatása nem volt célom és a későbbiekben sem lesz ezt bizton írhatom. (nem kell mások pénztárcájába turkálni ez egy rossz magyar szokás)
Ha bárki kíváncsi arra hogyan és miből jutottam el idáig, akkor erre van egy nagyon egyszerű válaszom: munka és gyűjtés...
Arra meg hogy itt mivel foglalkozunk nem kívánom közkincsé tenni..bárki aki irigykedik egész nyugodtan utánam csinálhatja...
Egyébként nem árulok semmit és a terepjáró se a jólét kulcsa.
Ja és az igazi szegénység gondolatát se ismerik azok az emberek akik nem jártak a harmadik világban...
A többieknek külön köszönet hogy időt szántak rám és elolvasták az írásomat és mindenkinek kívánok ragyogó napot:)
Remélem kielégítettem mindenki kíváncsiságát, de ha még mindig nem elég ajánlom figyelmetekbe a saját blogom:
kulfold.blogspot.hu/

Semmitmondó 2012.10.30. 18:18:09

@Jess G: Nem értünk egyet,ami nem baj. Azt gondolom erről a blogról,hogy azt kell leírnia a mostmár bátornak nevezett bloggernek,ami az ő története a külföldre jutásról,életről. Nem kell,hogy egyforma értékrendünk és pénztárcánk legyen! Ha egyszer leírom,hogy én,hogy jöttem ki,milyen elvekhez tartottam magam,milyen dolgok voltak nekem fontosak,akkor megint jönnek a bukszaturkász mélymagyarok megmondani a tutit,pedig az én értékrendem és egzisztenciám nem azonos sok emberével. A blog csak egy esti mesekönyv,tanulsággal,amit vagy megfogad az olvasó vagy sem! Benedek Eleknek se esik senki,honnan szerzett,hol látott tündért vagy kacsalábon forgó palotát...

Semmitmondó 2012.10.30. 18:30:04

@Rebeka80: vajon miért nem jut eszébe a hozzászólónak,hogy "munka és gyűjtögetés"???? (na jó ez költői kérdés volt...)

Mrs. Clayton 2012.10.30. 18:34:51

@Semmitmondó: akkor ennyi erővel írhatott volna csak annyit, hogy Panamában vagyok 5 hónapja, elküldtem 500 CV-t egyre be is hívtak munkám azóta sincs, de majd biztos lesz
szerintem épp azok az infók hiányoznak, amiket te is felsorolsz
így nekem egy butuska kislány rajzolódott ki, aki majd jól meglepődik, hogy nem is állás keresőben jár a férje
attól, hogy leírja hogyan, miből finanszíroz valamit, még nem a bankszámla kivonatát küldi el
felőlem lehet valaki milliomos feleség Panamában, abszolút nem zavar, él még egy rakás másik kő gazdag ember körülöttem a világban, ha leírja, a miből, hogyant is, azzal csak szemléltette volna, hogy mekkora eséllyel érdemes megcélozni egy Panama szintű országot
így meg majd jön egy poszt 2 hónap múlva, hogy a férje a panamai börtönben van, ő meg pénz, munka nélkül nem tud még hazajönni se, vagy hogy a férje lelépett egy nővel, mi lesz most vele, vagy folytatja, hogy már 10. éve keresünk munkát, igaz semmi értelem, mert anélkül is elvagyunk

Mrs. Clayton 2012.10.30. 18:38:47

upsz...
nem mentegetőzök, a semmi értelem freudi elszólás volt az előbb :-)

Semmitmondó 2012.10.30. 18:49:44

@Jess G: Elkanyarodtunk! Engem nem érdekel,miből ment ki akárki,hanem az Ő egyéni története érdekel és az ország bemutatása,ahogy ő látja! És csak ez utóbbiba köthet bele a hozzászoló,ha nem kapott elegendő infót az országról. Dehát senki se születik Krúdynak vagy Móricznak. Esetleg,ha normális stílusban írjuk a bloggernek,hogy írjon már még részleteket,akkor sztem megteszi...Ést ezt nem csak erre a posztra értem.

2012.10.30. 19:38:50

Kb a felénél abbahagytam a post olvasását. :)

Foxtrotty 2012.10.30. 20:04:18

Ebben a blogban is megvolt a tiszteletkör " Magyarország szemetes kukájába" , a többi csak körítés. Panama kicsi ország (nemár) meg egyéb hasznos infók. Írhatta Modoros vagy Bokros vagy akárki. Bár Bokros Lajos bizti jobbat tudna hisz állítólag ott szerezte a diplomáját

Alaister Grand 2012.10.30. 20:16:05

Jól értem, fél éven át felélték szinte minden pénzüket, mert állást nem találtak, de ezek után újra ott vannak, és azt hiszik, hogy majd most jól összevállalkozzák magukat? És akkor ezt most kitartásnak nevezzük és nem lámaságnak? :O
Bassz, ez a szórakozás baromi sokba kerülhet ám. Kár, hogy nem mindenki engedheti meg magának.

Taxomükke (UK) 2012.10.30. 20:29:44

Hát most jól pofára estem.

Azt hittem, ez egy Panamáról szóló poszt.

De nem.

Szopat minket ez a Norbi, vazze!

Ludovikás Levente 2012.10.30. 20:36:01

Minden világos Panamával kapcsolatban, csak azon filózok milyen rovarok csípkedték össze a szállodában a hölgyikét? Poloska, tetű, bolha vagy simán csak szúnyog? Esetleg skorpió vagy madárpók (átlépve a kladisztikus határon)?

Frau Holle 2012.10.30. 20:48:49

@Taxomükke: Norbi a legnépszerűbb poszter.

micsoda? 2012.10.30. 21:53:45

Kicsit olyan érzésem van, hogy a poszt iró a maga szórakoztatására irt. Erre utal a kioktatása, hogy mit miből, meg honnan, érdeklődésre. Szerintem, ha nekünk íródott volna, akkor erre is kitér.
Panamáról ilyen formában ritkán olvasok, ezért nekem érdekes volt.

atila68 (törölt) 2012.10.30. 22:05:34

Ez valami paródia, vagy mi a roseb?

Mrs. Clayton 2012.10.30. 22:40:30

én végigolvastam a szerző blogját
ha nem mondja, h 30, akkor kb 18-nak tippeltem volna
elhiszem, h a férje munkát keres, míg ő a blogot írja, de mindenhogy többet költenek bulira, kirándulásra, taxira, lakásra mint ahogy azt az ember egy munkanélkülitől várná
nem tudom milyen és mennyi időre szóló vízumuk van, kell-e egyáltalán vízum abba az országba, de nem lepődnék meg, ha megint haza kellene kicsit ugrani látogatóba, vagy pénzért :-)

nyuszigonosz 2012.10.30. 22:44:07

Nagyon magas lovat eszkábált össze a kedves poszt író saját magának.
Mármint a közbe-kommentjével. Mert a poszt... hát az olyan nagyon érdekesre nem sikerült, mint ahogy gondolom tervezte.

Nincs is kedvem az ilyen kioktató, titokzatosnak tünni akaró valakitöl bármit is kérdezni...

venator 2012.10.30. 23:35:28

Arra gondoltam, hogy egy Határátkelős posztnak gyakorlatilag a hír öt ismérvének kell megfelelnie. Vagy kellene...

Magyarán: Ki?, Mit?, Hol?, Mikor?, Miért?, Hogyan?

Ha ezekre a kérdésekre választ ad egy poszt, akkor kerek lesz a történet....

@Rebeka80: "Arra meg hogy itt mivel foglalkozunk nem kívánom közkincsé tenni..bárki aki irigykedik egész nyugodtan utánam csinálhatja..."

De hogyan csináljam utánad, ha el sem árulod? :)

mommmmo 2012.10.31. 00:24:10

Ja hat en is azt gondoltam ez a blog elettortenetekrol szol, meg hogy "ki hogyan csinalja"
Ebbol az egeszbol viszont az tunik ki, hogy a posztolo sehogy sem csinalja, es a legjobb, hogy ezt meg eszre sem veszi magarol..

Amugy megertem, ha valaki nem akarja leirni, hogy hogyan epitette fel az eletet, de akkor meg mi a fenenek ir ide posztot???

netnepper 2012.10.31. 00:52:48

A posztoló egyszer egy éjszaka a leírtakat álmodta, majd kora hajnalban arra ébredt, hogy rohannia kell a műszakba a Panama Ker. KFT-be:-).
A csomagoló szalag mellett pedig az egyik dobozon megakadt a szeme egy terepjáró képén...

Egyébként meg nem határátlépni kellene, hanem inkább az ork bánt kellene közösen lehúzni a klotyón.
Na csá'

Liping 2012.10.31. 01:37:14

A lényeg, hogy a poszterina a gyengébbek kedvéért eljött és magas lóról kiosztott bennünket.:)
Bár nem ismerem - a blogját meg az itteni netcenzúra miatt nem tudom megnézni -, de valami hasonló stílusra számítottam.:)

Mindenesetre szeretném megköszönni ezt a tartalmas beszámolót, szerintem igazi kincs volt. Még sok ilyet.:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.10.31. 01:45:49

@mommmmo: Nagyon gondolkodom cikkíráson, de :
1. jönnének a mezei trollok
2. honnét kezdjem? A kályhától? Ha onnét kezdem, hogy lehet úgy felépíteni egy posytot, , hogy nehogy valakineka lelkivilágába gázoljak, vagy hogy ne érezze senki mellveregetésnek vagy önigazolásnak?
3. ha beismerem a hiányosságaim, akkor vajh mi lesz a reakció? Hogy szégyeljem magam, vagy hogy miért nem lehetett megtanulni ezt vagy azt?
4. Ha írnám, hogy egy fizuból élünk, akkor párom le lenne szólva, csak mert közös megegyezésből hagyom az álmai után menni?

Szóval én még érlelem ezt a cikkírást.

mommmmo 2012.10.31. 02:38:47

@tildy:):
Szerintem ha mindenkinek meg akarsz felelni, akkor el se kezd, mert annyira dog uncsi lesz.
A posztiro viszont nem hiszem, hogy azert irt volna ilyen hianyosan, mert felt a trolloktol, szerintem itt mas volt a gaz:)

Liping 2012.10.31. 03:36:52

@tildy:): Szerintem írd meg, a te beszámolódra kíváncsi vagyok.
Kevés kivételtől eltekintve azért ok nélkül nem szoktuk ekézni a posztereket. Ha akad egy-két troll, azt meg szard le.:)

Ugyandehogy (törölt) 2012.10.31. 06:19:42

@tildy:): nem lesz teveled semmi gond, ha nem az lesz a legnagyobb gondod, hogy türkizkék helyett mélykék a tenger..

Frőczy Sanyi 2012.10.31. 08:36:30

Kedves Rebeka! Van esély a későbbiekben folytatásra? Főleg az érdekelne, hogy hogyan is akartok Panamában saját vállalkozásba fogni, milyen az ottani rendszer (főleg, hogy itthon is volt vállalkozásotok, így van összehasonlítási alap).

Taxomükke (UK) 2012.10.31. 12:29:41

@venator: Fél, hogy ha elárulja a zseniális és vagyonokat hozó ötletet, te is elutazol Panamába, és konkurenciát teremtesz. Reális és érthető félelem... ;-)

venator 2012.10.31. 12:39:37

@Taxomükke: Már éppen terveztem, lehettem volna a "panamai szabó". :)

elkoltozott. 2012.10.31. 15:20:38

Sokat gondolkodtam mit irjak a poszthoz de szóhoz sem jutok.

A blogba beleolvastam de a haszna nulla.

Manu Csávó 2012.10.31. 15:23:41

"Arra meg hogy itt mivel foglalkozunk nem kívánom közkincsé tenni"

Mennyi az elévülési idő?

misszlemon 2012.11.02. 05:39:45

Van szerencsem ismerni mindkettojuket, mivel itt elek. Mindketten okos, dolgos emberek. Megprobaltak folytatni az eletuket valahol ott, ahol jobban erzik magukat.
4 evszak? Igen, hianyzik annak, aki nelkule el, de orul az orok napsutesnek. Terepjaro? Olyan esok vannak, hogy terdig erhet az utcan.
A Csatornat 12 eve adta at Amerika Panamanak. Azota folynak a nagy epitkezesek. Nem keszult fel az orszag ekkora infrastruktura fejlesztesre- igy igazan szukseges.
Egyebkent ajanlom a hozzaszoloknak, hogy kicsit google-ozzanak, mielott hozzaszolnak.
Nem ertem, miert van az emberekben ekkora irigyseg, ha a masik meri atszelni az Atlanti-oceant, es nem az USA-ba megy?

misszlemon 2012.11.02. 06:06:25

@hagyma: Regota nagy olvasod vagyok, es tisztellek a kulinaris tapasztalataidert. De ugy gondolom, hogy ebben a posztban nem eppen ezt a mondatot kellett volna kiragadnod. Ertekelj valakit, aki ujra probalja epiteni az eletet, es pontosan errol szol ez.

Első mohikán 2012.11.18. 04:46:07

@misszlemon:
"de orul az orok napsutesnek. Terepjaro? Olyan esok vannak, hogy terdig erhet az utcan."
Aha. Állandóan hétágra süt a nap, közben meg ömlik a zeső. Ühüm.

"Arra meg hogy itt mivel foglalkozunk nem kívánom közkincsé tenni"
Had tippeljek! Drogfutárok vagytok. Nincs ezen semmi szégyellni való egyébként, csak ne hívnád vállalkozásnak...

mücke 2013.08.20. 22:42:55

Ez így szép és jó, de azt miért nem írják meg, hogy hogyan jött be nekik az élet Panamában? Kíváncsi lennék, hogy mivel keresik most a kenyerüket...

Annamária Zólyominé Felner 2023.03.01. 15:42:51

@Rebeka80! Szeretném megkérdezni, hogy még kint élnek? Ha igen szeretnék kérdezni pár dolgot, persze ha nem probléma?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása