Nem csak Oroszországba, hanem egészen az Udmurt Köztársaságba megyünk, ami (miként azt Kutya79 megfogalmazza) még „éppen Európa". Legalábbis földrajzilag. Kutya79 ígérete szerint ez egy sorozat első része, melyből kiderül, hogy már bejutni sem könnyű az országba; hogy milyen szélsőségek között ingadoznak az emberi viszonyok; és persze arra is fény derül, hogy miért éppen Udmurtföld.

„A mi történetünk talán egy kicsit különbözik az előttünk itt elmeséltektől: mi nem örökre hagytuk ott hazánkat, felcserélve azt valami újra és bizonytalanra, hanem egy határozott idejű szerződés birtokában kerekedtünk fel.

Feleségem és én harmincas éveink elején lévő pár vagyunk. Neki több bölcsészdiplomája van és jelenleg uráli nyelvészetből írja a doktori disszertációját. Én korábban informatikus voltam, majd néhány éve átnyergeltem az engem jobban érdeklő építészetre.

Otthon a válság beköszöntével nem volt túl rózsás a helyzetünk, feleségemnek volt ugyan munkája egy multinál, de nagyon nem szerette, nekem pedig az építőipar leállásával egyre kevesebb kellemes feladat jutott.

Miért éppen Udmurtföld?

Ekkor hallottunk arról a lehetőségről, hogy ki lehetne jönni ide Izsevszkbe magyar lektornak, magyar nyelvet tanítani a helyi egyetemen. Izsevszk az Udmurt Köztársaság fővárosa, egy kb. 650.000-es lélekszámú ipari város 400 kilométerrel nyugatra az Urál lábaitól. Még éppen Európa. (A nyitóképen a Lenin utca..., a következőn pedig a Szent Mihály katedrális, Izsevszk újjáépített büszkesége.)

Az udmurtok a magyarok nyelvrokonai (korábban votják néven emlegették őket), ezért van a helyi állami egyetemen finnugor tanszék és magyar nyelvoktatás is. Izsevszk Magyarországon talán leginkább az itt gyártott IZS motorokról és autókról és a szintén itt készülő Kalasnyikov gépfegyverekről lehet ismeretes.

Esetleg ha valaki követte az idei Eurovíziós Dalverseny eseményeit, akkor találkozhatott a Buranovói nagymamákkal Oroszország képviseletében, akik az Izsevszktől pár faluval odébb lévő Buranovóból származnak, és szintén udmurtok.

(Remélem, megbocsátja nekem a szerző, és megbocsátják az égiek, de én most ide beteszem a videót. Kifejezetten ismeretterjesztő jelleggel. Rémület. – Határátkelő)

Tudtuk, mi vár ránk

Amikor a feleségem benyújtotta a pályázatát az itteni állásra, már tudtuk, hogy milyen körülmények várnak majd ránk. Ő már jó párszor járt itt nyári egyetemen és konferencián, és négy éve nyáron közösen is eljöttünk ide egy másfél hetes nyaralásra, tehát valamennyire én is képben voltam az itteni helyzettel.

Miután ő megkapta az állást, nekem kellett még valami értelmes elfoglaltságot találni erre a három évre. Érdeklődtem a Magyar Ösztöndíj Bizottságnál és a helyi egyetemeken, és végül sikerült nekem is elnyernem egy orosz állami ösztöndíjat, mely keretein belül rész vehettem egy egyéves nyelvi felkészítő tanfolyamon oroszból, és most szeptemberben kezdtem meg a kétéves mesterképzésemet építészetből a helyi műszaki egyetemen.

Az állás és az ösztöndíj megszerzése után a következő feladat az országba való bejutás megszervezése volt. Sajnos ide nem olyan egyszerű kiutazni, mint mondjuk nyugatra, vízumot kell igényelni, ahhoz pedig meghívólevél kell, amelyet az illetőt fogadó intézet állít ki. A feleségemé megérkezett időben, ő már szeptember elején utazhatott, de az enyémre egészen októberig várni kellett, én csak akkor mehettem. (Pihenésképp íme a Szovjet utca ősszel...)

Izsevszkben, hiába voltunk friss házasok, az első pár hónapot külön kellett töltenünk, mert két különböző egyetemhez tartozunk. Ő az Udmurt Állami Egyetem nemzetközi kollégiumában volt elszállásolva, én pedig az Izsevszki Műszaki Egyetem egyik kollégiumában, a város másik szélén. Egymásnál nem aludhattunk és szigorúan csak este 11-ig maradhattam az ő kollégiumában.

A lakáskeresés keservei

Természetesen saját lakást szerettünk volna. Hiába van benne a feleségem munkaszerződésében, hogy az orosz félnek kell biztosítania a lakhatást, ők ezt elintézték egy egyágyas kollégiumi férőhellyel, egyébként is, itt más tanárok is kollégiumban laknak. A lakáskereséshez szinte semmilyen segítséget nem nyújtottak, azt nekünk kellett megoldani. Ezzel szemben, ha egy oroszországi érkezik Magyarországra hasonló munkára, akkor számára fenn van tartva egy II. kerületi két és fél szobás lakás, térítésmentesen.

Végül egy helyi barátnőnk segítségét kértük, ugyanis mi azt se nagyon tudtuk, hogy hol keressünk és az orosztudásunk se volt elég jó ahhoz, hogy ilyesmikről tárgyaljunk. Korábban próbálkoztunk ingatlanközvetítőkkel, de ők csak azt tudták mondani, hogy nincs most nekik olyan lakásuk, amilyet mi szerettünk volna, vagy ha véletlenül volt is, többször előfordult, hogy már úton odafelé hívtak minket, hogy épp most adták ki a lakást, mégse menjünk.

Mikor végre a barátnőnk segítségével sikerült bejutnunk egy lakásba, akkor is egyszerre hárman voltunk ott érdeklődők. Szerencsénkre mi nyilatkozhattunk először, hogy kell-e nekünk a lakás, mert a másik két delikvens is azonnal kivette volna. Így végül november végére el is kezdődhetett a normális életünk Oroszországban.

Kész időutazás

És hogy milyen is itt az élet? Hát, zordabb, mint otthon. Már csak az időjárás miatt is. Átlagosan kb. 10-15 fokkal van itt hidegebb, mint Magyarországon. Télen teljesen normális a -30 fok, nyáron viszont nem ritka a +30 fok sem. Izsevszk elég szeles, szinte állandóan fúj a szél valamerről. Tavaly az első hó november elején esett le, és egészen április közepéig megmaradt.

A város látványa se túl barátságos. Leginkább egy hatalmas lakótelephez hasonlít, alig van néhány olyan utca, ahol a házak valódi házsort alkotnának. Inkább a négyzetrácsos úthálózat által kijelölt területekbe elpötyögtetett lakóházak a jellemzőek. (A következő kép ismerős lehetne jó pár magyarországi "szocialista városból".)

Legtöbbjük négyemeletes, homlokzatuk sima vörös tégla, rosszabb esetben szürke mészhomoktégla. Az épületek erkélyeit előszeretettel építik be különféle fa- vagy fémtákolmányokkal, ami még pluszban ráerősít a város buherált jellegére.

Néha megyek az utcán és egyszerűen nem hiszek a szememnek, hogy ez tényleg létezhet, hogy ez miért jó így nekik? Az egész ittlét szinte egy folyamatos időutazás vissza az időben, akár 20-30 évvel is.

Durvák és végtelenül kedvesek

Ami még erősen különbözik Magyarországhoz vagy Nyugat-Európához képest, az az emberek egymáshoz való viszonyulása. Az utcán, boltban, közlekedési járműveken az ismeretlen emberek elég durván bánnak egymással. Simán arrébb lökik a másikat, tolakodnak, furakodnak, ha véletlenül rálépnek a másik lábára, szóra se méltatják.

A boltban a személyzet néha olyan hangnemet üt meg a vásárlókkal, hogy nyugaton azért egyből repülne. Nem egyszer volt már velünk, hogy a pénztáros hölgy ránk ripakodott, mert nem úgy adtuk oda neki a pénzt, ahogy ő azt elvárta volna (mindig kell aprót adni és azt nem a kezébe, hanem a pultra kell tenni).

Egyszóval, idegen emberek egymással nagyon barátságtalanok, viszont azok, akiket valamilyen módon személyesen megismerünk, hirtelen átváltanak az ellenkezőjére és végtelenül kedvesek lesznek. Ilyenkor szokott az történni, hogy meghívnak minket teázni, cukorkákkal és süteményekkel traktálnak minket, esetleg különböző ajándékokat szeretnének nekünk adni. Néha olyan önzetlen módon próbálnak nekünk segíteni, hogy az már zavarba ejtő.

Mégis: miért?

Felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogy ha ilyen rosszak a körülmények itt, akkor mégis mit keresünk itt, miért jó itt nekünk? Először is, azért a fentebb sorolt kellemetlenségek nem elviselhetetlenek, az időjárást meg lehet szokni, az épített környezeten csak mosolygunk, az emberek gorombaságát pedig megpróbáljuk nem magunkra venni.

Másodszor, a feleségem is és én is olyan dolgokkal foglalkozhatunk itt, amiket szeretünk, és amik érdekelnek. Nekem otthon nagyon nehéz lett volna elvégeznem még egy MSc-kurzust építészetből, itt pedig ingyen tanulhatok és a feleségem fizetéséből normálisan meg tudunk éli. Bízunk benne, hogy a harmadik év végére jól megtanulunk oroszul és akkor talán további előnyökre teszünk szert a hazai munkaerőpiacon.

Szerencsére nem csak a városban zajlik az életünk, hanem néha eljutunk vidékre, falura is. Gyakran hívnak minket kisebb előadások tartására falusi iskolákba, hogy ott beszéljünk a diákokkal magyarul, angolul, a feleségem udmurtul, hogy népszerűsítsük a nyelvtanulást és egy kicsit bemutassuk nekik Magyarországot.

Ilyen alkalmakkor általában kitüntetett figyelemben van részünk és nagy szeretettel fogadnak minket. Előfordul, hogy a diákok félszegen odajönnek hozzánk, hogy velünk fotózkodjanak, mert még soha nem láttak külföldieket.

Napközben igyekszünk egy kis szabadidőt is beiktatni a programba, hogy sétálhassunk kicsit a faluban, a falu környékén, mert a vidék a városokkal ellentétben kedves és barátságos.

Kiszakadni az otthoni mindennapokból

Végül pedig nem elhanyagolható szempont a politikamentesség. Jó érzés kiszakadni az otthoni mindennapi politikai csatározásokból, jó, hogy nem a válság hangulata és a kisstílű politikai csatározások hírei zúdulnak a nyakunkba. Nem tudom, más külföldön élő hogy van ezzel, de nekem ez nagyon jól esik.

Azt hiszem, ebben az első posztban kicsit kevés konkrétumot sikerült elárulnom Oroszországról, de úgy éreztem, hogy ahhoz, hogy később a többi vélemény és benyomás is érthető legyen, kicsit mesélnem kellett arról, hogy kik vagyunk, miért jöttünk és mit csinálunk itt."