A távol-keleti ország számomra mindig meglehetősen ellentmondásosnak tűnt. Vonz a kultúra, a gasztronómia, taszítanak ugyanakkor a merevnek tűnő viszonyok és a helyhiány. G. szerencsésebb, mint én, hiszen neki megadatott, hogy mindezt saját tapasztalatai alapján döntse el. Íme.
TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!
„Körülbelül egy éve élek Japánban. Tavaly szeptemberben diplomáztam otthon az orvosi egyetemen, mint általános orvos, és októberben már itt is voltam Kiotóban, mint PhD-s. Bár az, hogy itt lehetek, egy 3 évig tartó folyamat eredménye.
Mielőtt idejöttem volna tavaly októberben, már voltam itt kétszer, 3 és 4 évvel ezelőtt, kb. egy-egy hónapra nyáron, kórházi gyakorlatra. Akkor kezdett el érdekelni az ország, elkezdtem a nyelvet tanulni, és minden lehetőséget megpróbáltam felkutatni, hogy kijuthassak, és itt élhessek, mint orvos. Végül a japán nagykövetség kutatóösztöndíjával jutottam ki.
Szóval egy éve vagyok itt, és még egy-két évig szinte biztos, hogy maradok. Sok szempontból jó itt lenni, sok szempontból nem annyira. Nekem a mérleg jelenleg kb. fele-fele arányban áll a jó és a rossz között.
Tiszta és biztonságos
Amikor korábban voltam itt egy-egy hónapra, nagyon tetszett, úgy gondoltam, hogy itt akarok orvosként dolgozni. De mióta valóban itt dolgozom, igaz, nem gyakorló, hanem csak kutató orvosként, erről már letettem. Japánról sok embernek egy tipikus kép él a fejében, ami nyers halból, robotokból, „érdekes" erotikus filmekből, a tokiói metró tömegéből és a túlórából áll. Sok ezek közül igaz is, azonban a helyzet nem ilyen egyszerű.
Japán egy jó hely. Tiszta, biztonságos. Soha nem kell félni éjszaka, bárhol mászkáljon vagy biciklizzen az ember. A lopás, mint fogalom, nagyjából nem létezik. Ha az ember a bicikli kosarában hagyja a pénztárcáját, vagy a telefonját, bemegy enni egy helyre, amikor kimegy, biztos, hogy minden ott lesz.
Az emberek a több emeletes könyvtárakban, kávéházakban, a táskájukkal, telefonjukkal, pénztárcájukkal foglalják le a helyet a másodikon, majd lemennek egy emelettel lejjebb megvenni, amit akarnak. A boltok az utcán sok árut kint tartanak. És sehol sincsenek csipogós kapuk, mint nálunk.
Szolgáltatás, gasztronómia
A szolgáltatás szinte elképesztő, mindig mindenhol a vásárló az első. Egyszerűen szerintem lehetetlen rossz tapasztalatokat szerezni. Nekem még egyszer sem sikerült. Ha veszek valamit egy boltban, az eladó sokszor kikísér a zacskóval a bolt bejáratáig, kinyitja az ajtót, majd tízszer meghajolva adja át az árut és tizenötször köszön el. És ez nem a luxusbolt, szinte mindenhol így van.
Az ételek állati jók. A szintén tipikus kép, ami csak a nyers halból álló menüt illeti, egyáltalán nem állja meg a helyét, a japán konyha változatos, és mindenféle alapanyagot felhasznál. Az egyszerűbb ízek dominálnak. Sushit pedig inkább csak különleges alkalmakkor esznek, de legalábbis nem minden nap, csak a nyers hal megy.
Ehhez kapcsolódik, hogy én itt még étteremben rosszat nem ettem, beleértve a mindenféle ebédelős, vacsorázós, menüs helyeket is beleértve. Tudom, hogy hihetetlen, de tényleg így van.
Ja, és nincs borravaló, meg szervízdíj. Az elegáns helyeken is megkapjuk a számlát, aztán kifelé menet általában a kasszánál fizetünk. Pedig ha van hely, ahol én adnék borravalót a kiszolgálásért, az itt van.
Mini lakások
A lakások valóban kicsik. Én 17 nm-en élek, ami egy szoba, meg egy mini előszoba a „konyhával", ami a csaptelepből, meg egy gázlángos sütőlapból áll, illetve itt van a fürdőszoba is, ami akkora, hogy ha kinyújtom a kezem, átérem az egészet. És ezért fizetek forintban számlák nélkül kb. 140 ezer forintot havonta.
Kiotóban nem központi részén lakom, viszont nem messze a belvárostól és a munkahelyemtől. Ugyanez a lakás kijjebb is legalább 90 ezer forintba kerül. A közüzemi számláktól néha kiver a víz, 18-20 köbméter gáz 15 ezer forintért és hasonlók. A víz legalább ingyen van, illetve benne van a lakbérben. Japánban lakásbérléskor általában egy hónapnyi kauciót kell fizetni és sok esetben egy-két hónap lakbérnyi összegű ajándékot a tulajnak. Fizetek azért, hogy kiveszem a lakását és lakbért fizetek... Én olyan helyet kerestem, ahol ilyen nincs, mert szerintem ez elfogadhatatlan.
Annyi viszont biztos, hogy a japán nyelv ismerete nélkül elég nehézkes itt. Én szerencsére folyékonyan beszélek és olvasok is, de sok ismerősöm, aki nem, néha elég nagy gondban van. Angolul és a japánon kívül más nyelven nagyon kevesen tudnak. Sok az angol felirat, de a kisebb helyeken könnyen bele lehet szaladni csak kanji-s táblákba, étlapokba, etc... ekkor a személyzet mindent megtesz majd, hogy a chicken és beef szavakat kimondja, de néha ez is kudarcba fullad.
Távolságtartó, felszínes kedvesség
Az emberek... hát ezt hosszan lehetne fejtegetni. A japán társadalom szerintem elég fura, nekem egyáltalán nem szimpatikus. Az, hogy mindenki kedves, illedelmes, etc. általában igaz, bér ez egy felszínes dolog. Viszont az emberek elég nagy távolságot tartanak egymás között. Persze a szokásos témák, időjárás, ételek, stb. mennek mindenkivel, azonban ennél többre gyakran nem lehet jutni.
A barátok is távolságtartók egymással, egymást nem nagyon ölelgetik, az ilye n érintkezés nem nyerő. Régen látott ismerősök gyakran odarohannak egymáshoz, majd fél méterrel egymás előtt megállva meghajolnak, illetve max. egyszer vállon veregetik egymást.
Ez itt még mindig egy régimódi társadalom, ahol a férfi az úr és a nő alatta helyezkedik el minden szinten. Amit mi udvariasság alatt értünk, az itt egyáltalán nem követelmény. Előreengedni a nőket, segíteni vinni a nehéz bőröndöt, etc. – mindez nem nagyon van. Hányszor láttam már, japán csávó sétál elől, mögötte az asszony egy méterre a bőröndökkel.
Házasság után a japán nők egy része nem dolgozik, csak a háztartást vezeti és gyereket nevel. A férfi hozza be az összes pénzt, így hát ő a főnök. Érdekes viszont, hogy a keresetet általában odaadják a feleségnek, aki ad nekik vissza zsebpénzt.
Sokkoló élmény a profnál
A férfiak semmilyen házimunkát nem végeznek. Mindent a nő csinál, köszönet nem jár érte, ez természetes. Egyik legsokkolóbb élményem is ezzel kapcsolatos. Az egyik professzor meghívott engem és az osztály többi orvosát (összesen nyolc ember) magához vacsorára. A kórházat 7 körül elhagyva egy óra alatt értünk ki vonattal a prof házába.
Az ajtóban a felesége üdvözölt minket kedvesen, amikor a prof odaért csak ennyit vetett oda neki: „Kész a kaja?". Ezután mindenki asztalhoz ült, kivéve a feleséget. Aki egész este csak főzött, frissen készítette a fogásokat, sört töltött, stb.
Az egyik orvos kétórás késéssel érkezett, őt is megvárta, megint főzés. Közben nem evett semmit, ha volt egy szünet a főzésben, nem ült le az asztalhoz (mert nem is volt neki terítve), hanem csak egy kicsit távolabb a kanapéra. Ha próbált is beleszólni a beszélgetésbe, senki sem figyelt rá.
Majd mikor a késve érkező kolléga befejezte a kajálást, a feleség eltakarított mindent, majd a maradékból gyártott magának valamit, és a kanapén ülve egyedül megette. A prof még a pálcikákat sem tette vissza a tányérra, lelökte maga elé, és egy hangos böfögéssel nyugtázta a vacsorát...
Mindenki mindenkivel
Bevett szokás, hogy az esküvő után egy évvel a férj és feleség már külön hálószobában alszanak. Ez itt nem azt jelenti, hogy kihunyt a tűz (ami kb. sose volt), hanem ez így normális. Egy helyi barátom mondta, hogy ez azért is van, mert a gyerek születése után nem tudnak többé nőként nézni a feleségükre, csak a gyerek anyjaként.
Ezért csal mindenki mindenkit. Nagyon durván, csak félig titkolva. Annyi szolgáltatás épül csak erre... a férfiak munka után együtt isznak a kollégákkal (ez kötelező jellegű, nem nagyon lehet hazamenni a családhoz), és hát utána betérnek egy kis „fürdetésre", „health salonba", „snack barba", etc. Amikor pedig céges kirándulás van, elszabadul a pokol.
Éjjel-nappal a munkahelyen
Általában mindenki késő estig dolgozik, az este 10-11 óra sem ritka. Az én laboromban általában 11-ig bent vannak. Hétvégén is. A professzorom tavaly az egész évben egyetlen szabadnapot sem vett ki, minden nap jött, hétvégéken is. Egy másik orvos mondta, hogy 4 gyerekek van, de nem tudta megmondani, hány évesek. Itt hozzátenném, hogy amit egész nap csinálnak az nem hatékony munka, hanem felesleges „japánoskodás", meg arcmutatás. A logikus és effektív szavak itt nem ismertek, ha munkáról van szó.
A férfiak felkelnek reggel, meló egész nap, este 10-kor hazaesnek, gyakran kapatosan (a munkatársakkal való közös ivászat), kaja, alvás, majd másnap ugyanez elölről. Nem véletlen, hogy mostanában a nyugdíjas kor körüli válások nagyon megszaporodtak, mikor már nincs meló, rájönnek, hogy „nem is ismerem ezt a faszit / nőt, nem láttam napközben 40 éve".
A fehér férfiaknak jó soruk van
Lányok... hát én elfogult vagyok az ázsiai lányokkal és nőkkel, nemcsak a japánokkal. Voltam Koreában és Tajvanon is, az ottaniakra ugyanez igaz. Szép, tiszta bőr, vékony, csinos lábak. Én már annyira „elfajultam", hogy nem tudok visszatérni a fehér lányokhoz, megmaradok az ázsiaiaknál, de ez ízlés kérdése.
Az a városi legenda viszont, hogy a fehér férfiaknak jól megy a dolga Ázsiában, teljesen igaz. Láttam már igénytelen, 120 kilós angolt szép japán lánnyal és nem azért, mert gazdag volt. Csak mert fehér külföldi. Szóval aki jót akar, az jöjjön Ázsiába...
Egyébként itt a lányok részéről azt nézni, hogy a csávó mennyire gazdag, egyáltalán nem „gáz", hanem természetes. Mert ugye házasság után ők nem dolgoznak, tehát kell a jó kereset a férjtől.
Brutális fizetések, brutális árakkal
Elképesztő összegeket lehet itt keresni. Például a saját pályám (ami az egyik legjobban fizetett itt) 3-5 év után a havi 600-800 ezer yen reális (forintban akkor ez ugye 1,8-2 millió) az ügyeleti díjak és magánkórházas mellékmunkák nélkül. Minden elég drága is (nekem), de a helyi fizetésekből nem olyan vészes. Egy almát például nem tudok megvenni 350 forint alatt. EGY darabot.
Az, hogy Japán modern, sok szempontból igaz, ám más szempontokból nem. Lehet a telefont a metróállomás bejáratánál lévő chipkapuhoz érintve jegyet venni, de ami a bürokráciában folyik, az kész röhej. Mindenki papírokkal rohangál iratszekrényekhez, szinte semmi sincs számítógépesítve.
Ha van is, akkor először kinyomtatják a papírt, majd beszkennelik, majd kinyomtatnak még egyet... félelmetes. Az ATM-ek sok banknál délután 5-kor bezárnak. Nem tudok pénzt váltani csak dél és déli egy óra között.
A bicikliket nem lehet kölcsönadni, mindenki csak a sajátját használhatja, mert regisztrálva van az ember nevére, és ha más használja, akkor a rendőrség még azt hiszi, hogy lopott.
Több oldalt tele tudnék írni még, de már így is elég hosszú lett. Összesítve, Japán egy nagyon jó hely, főleg annak, aki együtt tud élni a hülyeségeivel. Sok dolgot nagyon szívesen átmentenék otthonra, sokat viszont otthonról hoznék ide. De hát ez minden országnál így van.
Ha kérdésetek van, nyugodtan tegyétek fel a kommentekben, megpróbálok válaszolni."
Az utolsó 100 komment: