oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 28. 06:54,  Élet a senki földjén 927 komment

2012. augusztus 28. 06:54 Határátkelő

Élet a senki földjén

Sajnos az alább olvasható írás igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Szerzője a kommentekben felmerült kételyekre, kérdésekre napok óta nem válaszol, az email-címét, melyen keresztül a kapcsolatot tartottuk, megszüntette. Sajnálom a történteket, elsősorban azok miatt, akiket Norbi (?) története egy másfajta élet reményével töltött el. Csak remélni tudom, hogy a szerző vet néha egy pillantást erre a posztra és ha maradt benne némi emberi jóérzés (amit ezek után erősen kétlek) elgondolkodik azon, mit művelt. Nem a bloggal, hanem sok ember reményeivel.

A magam részéről még egyszer csak annyit tudok mondani: sajnálom a történteket. Közel 400 poszt jelent meg eddig a Határátkelőn, ez az első ilyen eset - és ha rajtam múlik, az utolsó is.

Bár a kommenteket olvasva nyilván akadnak, akik örülnének neki, nem fogom abbahagyni. Azért nem, mert továbbra is hiszek abban, hogy közöttünk, magyarok között is több a jó szándékú, segíteni akaró, őszinte ember, mint a gazember. 

Nem vagyok nyomozó, és nem fogok senki után kutakodni. A blog indulásakor tisztáztam, hogy senkinek a története után nem fogok nyomozni, mert ha valaki hazudik, az úgyis kiderül. Reméltem, hogy ez a helyzet nem következik be, nem így történt, amit nagyon sajnálok, de az alapelveken nem változtatok. Továbbra is várom az írásokat, a kommentekben a jóindulatú, segítő szándékú kritikákat, miközben tisztában vagyok azzal is, hogy sokan érdekeltek a blog bukásában, tehát az eddiginél jobban fogok figyelni. Ennyit tudok ígérni, és annyit, hogy a magam részéről folytatom tovább.

Köszönöm minden kommentelő segítségét utólag és előre is! Lehet, hogy furcsán hangzik, de örülök neki, hogy a nyilvánosság ereje győzött, és sok embert óvott meg felesleges csalódástól.

Akik egy ideje már követik a blogot, azok minden bizonnyal emlékeznek Norbi írására, melyet egy norvég olajfúrótoronyról küldött. Aligha tévedek nagyot, ha azt mondom, a Határátkelő történetének egyik legnépszerűbb posztja volt (aki nem olvasta, az ide kattintva pótolhatja, amit a magam részéről ajánlok is, még mielőtt nekiveselkedne a mai írásnak). Nos, örömmel jelenthetem, hogy Norbi megint jelentkezett, és a mostani poszt legalább olyan érdekes, mint a múltkori – ráadásul ezúttal már hivatalos, engedélyezett képekkel.  Nem is szaporítom tovább a szót, jöjjön Norbi, irány a senki földje!

UPDATE: A kommentek között többen is felvetettétek, hogy a poszt írója "nem fejtette ki az igazság teljes szövetét", azaz az írás fake, a képek pedig az internetről származnak (utóbbira elég meggyőző linkeket is adtatok..). Már írtam Norbinak, remélem, mihamarabb válaszol és megválaszolja a felmerült kérdéseket. Addig is köszönöm mindenkinek az aktív részvételt, a kommenteket, és az oknyomozást! Javíthatatlan optimistaként ezt is a közösség erejének tudom be. :)

STAT G Giga platform Cím.jpg

„Üdvözlet mindenkinek ismét, innen a világ tetejéről! Ha az előző posztomnak ez volt a címe, a mostaninak a legjobb az lenne, hogy „élet a senki földjén". Alig 1 hete költöztünk be közel 500 kollégámmal együtt az új „STAT G" platformra. Nagyon szívügyemnek tekintettem a második részt, így személyesen utaztam el a cég stavangeri központjába, ahol beszereztem a szükséges engedélyeket.

A poszt szövegét lefordítottam norvég nyelvre, és a képekkel együtt elküldtem „ellenőrzésre". Azt javítás és különösebb hepajkodás nélkül elfogadták és jóváhagyták a közlését itt Nálatok. Ezúton szeretném megköszönni az olajtársaság külső kapcsolatokért felelős igazgatójának Martin Jönssborgensennek az engedélyét a poszt elkészítéshez.

Bizonyos esetekben fekete-fehér fotók készülhettek, amelyek a kollégáimat ábrázolják a termelési területeken. Az anyaggyűjtés illetve a fotózás idejére egy kollégát kaptam segítség gyanánt, aki szemmel tartotta kiről-miről írok és fotózok. Több tucat fotót készítettem, de sajnos választanom kellett néhányat, amely bekerülhet ide. Ha a szerkesztő is úgy akarja, plusz képekkel ellepem a Határátkelő Facebook-oldalát is. (A szerkesztő jelzi: úgy akarja...)

STAT G - az új generációs GIGA platform

Ennél a platformnál már nem csak a maximális termelékenység, hanem az itt dolgozók minél jobb komfort érzete is mérvadó volt. A „sziget" hálóhelyeit, közösségi területeit, étkezőjét az ismert svéd lapra szerelt bútor nagyhatalom segítségével rendezték be, de azért ne képzeljünk magunk elé egy IKEA hálószobát. Maga a platform 5 emeletből és mínusz 3 szintből áll. Azaz 8 szintes.

Az alsó 3 szinten van a közvetlen termelési szekció, szivattyúk, átemelő berendezések stb. Az első emeleten található az étterem, az internet szoba, a konditerem jacuzzival, és a pingpong terem.

Termelési szekció.jpg

A második emeleten található a jó öreg adminisztráció. Irodák a HR, Orvos, termelés, logisztika és a beszerzés számára. Itt van a vezérlőterem, illetve a platformi kórház rendelővel, műtővel, intenzív osztállyal és kórteremmel. Szintén itt található a szakmai berkekben „csillagkapunak" nevezett átjáró a termelési területre, azaz a platform más részeire.

A személyzeti tornyot és a platformot egy kb. 7 m hosszú folyosó választja el 2 tűzbiztos ajtóval. Mi ezen közlekedünk nap, mint nap. A személyzeti torony lobbijában egy LCD-tv található, amelyen már olvasható az a szeptemberi dátum, amikor majd „szabadulunk". A tervezők igyekeztek vicces szövegekkel és szimbólumokkal vidámabbá tenni a kőkemény ipari hatást. Bejáratnál lévő táblák: „Jó munkát kívánunk, vigyázz magadra. Ügyesen!" vagy „Vége a műszaknak, irány pihenni!".

Brutális számok

A felső 3 emeleten találhatók a hálóhelyiségek 1, 2, 4 ágyas szobák. Beosztásnak megfelelően történik az elhelyezés. Termelésvezető 1 ágyasban, csoport- és osztályvezetők 2 ágyasban, míg a többi dolgozó 4 ágyas szobában lakik. A hálótermek eléggé kompkabin-szerűek, otthonosak, a célnak tökéletesen megfelelnek. Külön fürdőszoba, LCD-tv, DVD-lejátszó, olvasólámpa, telefon, klímaszabályzó és wifi található benne.

Háló4.jpg

A hálótermi folyósok nyugtató zöld színű LED világítást kaptak 2 méterenként elhelyezett táblákkal „Csendet kérünk, a kollégáid alszanak!!" Számokban sem kispályás a sziget. Összesen 1481 km csővezeték, 570 km elektromos vezeték van benne és több mint 50 ezer tonna acél.

A legmagasabb pontja a tenger felett 41 emelet magas. Ha a platform 4 talapzatának betonját kiterítenénk, akkor, 2 olimpiai focipálya szélességű és mintegy 30 emelet magas beton tömböt kapnánk. Az olajtársaság elmúlt 40 évének legnagyobb beruházása, 2 évig épült és 7 milliárd EUR-ba került. A nyilvános termelési prognózis szerint a terület legalább 90 évig elengedő kőolajat és földgázt rejt.

Ha be kellene határolnom az elhelyezkedésünket, akkor azt mondanám, hogy a Spitzbergáktól közel 1 napos hajóút, Norvégiától extrém távolságra, 710 km-re vagyunk. Viccesen azt is megjegyezhetném, hogy közelebb van hozzánk Grönland, mint Európa.

Jelenleg zajlik a felkészülés a majdani termelésre. Az átadásig az ideiglenes TROLL A hívójelet viseljük, már a beköltözés napján a Norvég Királyi Hadsereg segítségével felvontuk a norvég zászlót a platform legmagasabb pontjára. Gőzerővel zajlik az építkezés záró szakasza, festések, és a termelési furatok előkészítése.

A platform közepén egy 12 emelet magas toronydaru áll, amely az építkezés végéig „vendégünk" is marad. Néhány hónap múlva, ha 100 %-ban elkészül, a platformot személyesen a norvég király fogja átadni és elindítani a zöld gombbal a termelést. Már most nagyon készülünk valamennyi kollégámmal együtt, ez nagyon nagy megtiszteltetés lesz.

Azok a dolgozók, többek közt én is, akik közvetlen találkoznak majd a királlyal, néhány hét múlva „méretvételre" elutaznak egy szabósághoz. Egyébként lövésem sincs, hogyan kell köszönteni egy királyt, gondoltam, borsodi módra „adj egy ötöst, öreg", de persze erről azt hiszem, leteszek ( : D ) Apró kis ajándékkal készülök a találkozóra, egy üveg Tokaji Aszú és egy kis magyar zászló. Ez a minimum, amit megérdemeltek Ti, kedves otthon lévő Magyarok. Országimázs Norbi módra!

Hogyan lehetsz „platformista"?

Az előző poszt után nagyon sok érdeklődő emailt, és kérdést kaptam, így hát úgy döntöttem, leírom az alapvető készségeket, amelyek a jelentkezésekhez szükségesek. Mivel többségében a termelésben lehet elhelyezkedni, így nemcsak előny, hanem elvárás az olajipari tapasztalat. Külön előny csőszerelői végzettség, illetve speciális minősítésekkel rendelkező hegesztői végzettség.

Norvég zászló.jpg

Felvételinél alapvetően kérik és ellenőrzik is a meglévő végzettséget, nyelvtudást, amely anyanyelvi szintű angolt jelent. Erkölcsi bizonyítványt és hatalmas munkatapasztalatot, 5-10évet. Elvárás hogy a tapasztalat gyakorlati legyen, tehát íróasztal mögül nem könnyű bekerülni.

Ha ezen túl vagyunk, jöhet a fizikai és a pszichológiai felmérés. Első körben a testtömegindex alapján nézik meg a jelentkezőt. Ha a magassághoz mérten a szükségesnél nehezebb az ember, azonnal kiszórják. Speciális fizikai felvételi van úszás, futás, kötélmászás, illetve egyéb gyakorlatok szintidőre való teljesítése.

Pszichológiai tesztek, szituációs foglalkozások és elbeszélgetések. A kézzel írt motivációs levelet grafológus nézi át. Ha sikeresen vettük a két állomást, jöhet a legszigorúbb orvosi alkalmassági vizsgálat. Felejtsük el az otthoni üzemorvosi vizsgálatot, az ehhez képest matiné.

Ha megkapjuk az alkalmassági engedélyt és előírt eredménnyel teljesítettünk minden folyamatban, akkor zárásképpen egy 6 fős bizottság elé kerülünk „szóbeli" interjú erejéig. Olajipari szakemberek, orvos és pszichológus alkotja a bizottságot. A kommunikáció kizárólag angol nyelven zajlik!

A felvételi folyamat 30-40 nap, és ez alatt kötelezően Norvégiában kell tartózkodni! Ha minden akadályt sikeresen vettünk, és szerződést ajánlanak, joggal lehetünk büszkék Önmagunkra. Emberfeletti teljesítményt kell nyújtani egy platformi álláshoz.

Mint az űrhajósokat...

Ha megvan a szerződésünk irány a kiképzés. Ez egy aktív 3-5 hónapos, bentlakásos nappali iskolai oktatás. Elméletben és gyakorlatban. Norvégiában mindössze két városban található olyan speciális létesítmény ahol a „platformistákat" képzik. A felkészítés biztonságos körülmények között történik, de jól mutatja a veszélyességét, hogy már az oktatás idején aktiválnak egy életbiztosítást mindenki számára.

Speciális létesítményben élünk hónapokon keresztül. Az itt található szimulációs csarnokban, egy platform kicsinyített mása található, amely teljesen független a külső környezettől. Itt teljesen élethűen tudnak minden elképzelhető jelenséget szimulálni. – 40 + 40 C hőmérsékletet, speciális turbinákkal 160 km/h szelet, esőztetővel extrém mennyiségű esőt, lángszóróval gáz- és tűzkitörést.

Ha sikeresen végeztél a kiképzésen, elhelyeznek, egy platformon, ahol egy évig van egy mentorod, aki felügyeli mindegy egyes ott eltöltött perced.

A mi munkák veszélyessége már az utazáskor elkezdődik, hisz a helikopter bármikor a tengerbe zuhanhat. Erre átfogó kiképzést és túlélő tanfolyamot kapunk. Speciális egészségügyi kiképzés valamennyi dolgozónak, Termelésvezetőknek emelt szintű egészségügyi vizsgát kell letenniük.

Heliport.jpg

A közelmúltban magyarországi tartózkodásom alatt szerettem volna egy életbiztosítást kötni. Azonban amikor az ügyintéző hölgy megtudta, hogy mi a foglalkozásom, azonnal szólt a főnökének, aki megköszönte, hogy őket választottam, de idézem „az Ön foglalkozása Magyarországon nem vállalt és nem ismert kockázati kategóriába tartozik". Gyakorlatilag minket platformi dolgozókat olyan magas összegre biztosítanak, amelyet a világon talán 4-5 biztosító vállal. Norvégiában is csak egy biztosító köt ilyen biztosítást.

Speciális munka - speciális bér - egyedi élet

Az előző írásomban leírtam a fizetéseket. Azok már adózott összegek voltak. Hisz ember nem lenne, aki havi 4-5 ezer EUR-ért vállalná ezt a munkát. De hogy miből alakul ki a mi bérünk, hát, íme.

Van az alapbér, ez a fizetés 70%-át jelenti. Veszélyességi pótlék, Északi pótlék, Idegen nyelvi pótlék, Teljesítmény prémium. Mivel én Termelésvezetőként dolgozom a platformon, így a fentieken túl negyedévente platformi teljesítménybért, illetve kockázati titoktartási prémiumot kapok.

Ez utóbbi azért szükséges, mert jómagam nap mint nap látom a termelés mennyiségét. Ezekért az információkért a konkurens olajcégek sok pénzt fizetnének, ha megtudnák. Ezt kizárva az olajtársaság negyedévente egy nagyon jelentős összeget tesz rá a havi javadalmamra.

Ezeket figyelembe véve egy platformi dolgozó nagyon átlag keresete 18-20 ezer EUR/hó és ezek nagyon alsó összegek. Az utóbbi két kiegészítő juttatást, amelyet csak a fontos pozícióban dolgozók kapnak, évente 4 alkalommal az átlagos kereset 4-6 szorosa minden gond nélkül elérhető havi fizetésben. Számokat szándékosan nem írtam, rátok bízom.

Titoktartási szerződés köt a vállalathoz, amely még a munkaviszony megszűnése után is 8 évig aktív!

A külsősök

Természetesen platformon külső dolgozók is munkát vállalnak. Őket két olajipari és egy catering cégtől munkaerő kölcsönzés címén foglalkoztatják. Ők is ugyanilyen szigorú felvételin és kiképzésen esnek át. Legtöbben a catering csoportba szeretnének bekerülni. Hisz ugyanazért a munkáért, amit szárazföldön végeznek, itt vagyonokat fizetnek. Átlagosan 8-9 ezer EUR-t/hó

Az előző posztban az egyik kommentelő leszólta a kedvenc márkámat, a Volvót. Ezt nem hagyhatom szó nélkül. Ha otthon nem lenne prémium márka, akkor bizonyára minden második autó Volvo lenne, nemde?

Annak idején, Ózdon álmodni sem mertem, hogy egy apa nélküli családban, nehéz anyagi körülmények között élve lesz majd egy Volvóm. A platformon letudott „8 év" alatt többek között ez is sikerült, és ma már boldogan vezetem a saját terepjáróm. Anyukámnak a hosszú évek lemondásai és nélkülözése után biztos hátteret teremtettem innen a „Világ tetejéről".

Személyzeti torony.jpg

Nem családbarát munka

A mi munkánk nem a csajozásról és családról szól. Kevés hölgy hajlandó bevállalni az ilyen életmódot. Folyamatos aggódás, stressz és igazi távoli gyereknevelés. Minden hozzátartozó retteg attól a bizonyos telefonhívástól, amely akkor érkezik, ha nincs többé a „családfő" vagy „gyermek". Anyukám, barátaim, ismerőseim még 8 év után is megremegő gyomorral fogadják a „00 47"-tel kezdődő telefonszámokat. Családot tervezni lehet, de családi életet élni már nem igazán. Fel kell minden családtagot készíteni arra a napra, amikor bedobtuk a törölközőt és nincs többé...

Az olajtársaság saját dolgozóinak hozzátartozói részére baleseti halál esetén 2 millió EUR-t fizet. 18 év alatti gyerekeknek életjáradékot, és fizeti az egyetemi tanulmányaikat. Ezeket leírva azt gondolom kimondható, hogy annak rendje és módja szerint a cég osztozik szükség esetén a gyászban. De nagyon remélem, erre sosem kerül sor... Minden munka közben elhunyt „platformista" emlékét márványtábla őrzi, a cég központi épületének aulájában.

Szerződésben vállalni kell, hogy megelégszünk a céges kártérítéssel, és jogi úton nem tartunk igényt semmilyen további kártérítésre.

Platformra fel, platformról le!

Munkába állás előtt első dolgunk Oslóba megérkezni. Ez a város Európa egyik olajipari tranzitvárosa. A város központi repülőteréről számtalan „munkásjárat" jön és megy. Belföldön bérelt Boeing 737 típusú repülővel utazunk, még a kanadai és mexikói partoknál lévő „szigetekre" Boeing 767 és 777 típusú repülők szállítják a dolgozókat.

A vállalat fizeti a hazajutás minden költségét. Munkakörnek megfelelően turista vagy üzleti és első osztályú jegy jár évente négyszer, teljesen ingyen. Mivel én évente 1-2 alkalommal látogatok haza, így ezeket a jegyeket mindig eltetettem a hosszú szabadságra, akkor pedig érvényesítve a világ bármely részére elutazhat az ember.

Biztonsági okokból belföldön még lajstromjel sem találtató azokon a gépeken, amelyek a dolgozókat szállítják. Belső menetrend szerint közlekednek észak és dél között. Egy repülő 180 fő „platformistát" vagy dolgozót tud szállítani. Csúcsidőben 10 percenként startolnak munkásjáratok, némelyik belföldön, de egyes járatok egészen Mexikóvárosig repülnek. A munkához szükséges berendezéseket, alkatrészeket óriás teherszállítók hozzák és viszik. Norvégia számos repülőterén rendszeres vendégek a 747 Jumbok vagy az Antonov gépek.

A platformokat semmilyen szállítóvezeték nem érinti, így heti rendszerességgel tankhajó érkezik, amelybe a kollégák átfejtik a kitermelt kőolajat, vagy földgázt. Ilyenkor speciális biztonsági előírások lépnek életbe, és az áru értéke miatt az átfejtés ideje alatt fegyveres katonák szavatolják a biztonságot.

Élet a platformon

Bizonyára felmerült bennetek, hogy hogyan is kerül ide a platform. Gyakorlatilag a főbb alkatrészeket a szárazföldön építik meg, majd vontatóhajókkal és uszályokkal behajózzák. A STAT G platformot 5 hónapig éjjel-nappal 10 vontatóhajó szállította az összeépítés helyszínére. Ahol két, szingapúri úszó daru daruzta be és állította fel.

Ahogy mondtam ez egy teljesen új „sziget". Még nem termelünk, de már mindenki sürög, forog és végzi a feladatát. Ez nagyon sok mindenben egyedi létesítmény. Ezen a területen ő az első „gólya". 2016-ig további kettő ilyen platform épül közel 15 milliárd EUR-ért, és fedi le a Grönland-tengert.

Nem csak olajat termelünk majd, hanem fontos csatlakozási pont is vagyunk. A 9. emeleten 3 férőhelyes heliport lett kialakítva, így egyszerre 3 helikopter tud leszállni és tankolni. A jövőben nemcsak a saját helikoptereink fognak itt tankolni, hanem a Norvég Királyi Haditengerészet helikopterei is. Saját napenergia és szélerőművünk van, így amennyire lehet igyekeztek önellátóvá tenni az platformot. Tengervízből nyerjük az ívó vizet, és szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Tengerbe semmi sem kerülhet, ezt már a kiképzés első napján a fejünkbe „verik".

Nagyon fontos, hogy egyensúlyban legyünk Önmagunkkal. Kollégákon kívül itt bizony nincs ember. Csupán az egyre többször felbukkanó bálnák, és a néha-néha baráti zászló alatt hajózó norvég vagy orosz hadihajók. A világ ezen részén rajtunk kívül csak a haditengerészet létezik.

Néhány napja tiszteletét tette nálunk egy, a közelben lévő norvég fregatt kapitánya és legénysége. Megtekintették a platformot, és viszontebédre hívtak minket, amely meghívásnak, amint kevesebb munka lesz, eleget is teszünk. Jó kapcsolatot kell ápolnunk velük, itt ők vannak „hazai pályán"

A főnök is takarít

Mielőtt azt gondolnátok, hogy itt mindenkinek csak egy munkája van, jobb, ha tőlem tudjátok, hogy bizony nem. Mindenkinek van mellékmunkája, amit rá bíznak és el kell végezni a pihenő időben. Még nekem is, mint a platform egyik első emberének hetente kétszer egymagam ki kell takarítanom az egész második emeletet. Felmosás, szeméthordás stb.

A platform háziorvosa mellékállásban szakács, míg az egyik fúrás technológusom heti 4 óra erejéig HR-asszisztensé alakul. De mindenki örömmel végzi a feladatát, életre szóló barátságok alakulnak. Cserebere kereskedelem a köbön. Jó néhány dolgozóm odavan a magyar marcipánért, folyamatosan igénylik a szállítást, eszméletlen.

Igazi multilanguage csapat ez. Norvég, német, francia, amerikai, kanadai, mexikói, dél-koreai és a legvégén én egyedül magyarként alkotjuk ezt az ütőképes kis nagycsaládot. A kommunikáció angol nyelven zajlik, de ebédközben sokszor hallani sokféle nyelvet egyszerre, én már megtanultam spanyolul káromkodni ( :D )

Szigorú étrend

A kajára nincs panasz. Szinte mindenki lefogy a 2 hónap alatt, de ez a kemény munka miatt van, és nem a táplálkozás miatt. Borsodiként imádom a kovászolt uborkát, de ha itt ezt ennék, nem bírnám a munkát. Hús, hal és sok-sok zöldség. Ez alkotja a menünket. 1 dolgozó heti maximum 1 liter kólát ihat. Viszont 8 féle ásványvizünk van, hagyományos és ízesített is. Alkohol legközelebb 740 km-re van.

Az adagok brutálisak, minden elfogy - mindig éhesek vagyunk. ( :D ) Jövő héten gulyáslevest főzök a szakácsokkal együtt (közkívánatra) magyar fűszerpaprikával! Reggeli, ebéd, vacsora, napi 3 bőséges étkezés. Konditeremben mozoghat és tarthatja magát formában az ember. Jelenleg kovászolt uborkával kísérletezem, illetve szeretném, hogy sikerüljön. Heti 2x jön hajó az ellátmánnyal: élelmiszer, alkatrész, építőanyag stb. Ezt dokkolás után, daruval emelik át.

Fokozott biztonsági szabályok

Mi jelenleg egy nagy építési terület vagyunk, így fokozott biztonsági szabályok vannak érvényben. Az eltelt alig 1 hét alatt, amióta itt élünk, kétszer volt „teljes kiürítés". Az előírt 4 perces szintidő alatt sikerült a 470 fős személyzetet, plusz a 120 fős építőipari személyzetet kimenekíteni a platformról. Ha ez nem sikerülne, többek közt engem is „megb.." Gondolom, értitek ( :D )

Miután egy platform kiszolgálja az idejét, nyugdíjazzák és lebontják. Közel 2 év szükséges ahhoz, hogy egy ekkora szigetet teljesen lebontsanak és 100 százalékig újrahasznosítsanak. A platformok élettartalma kb. 40 év.

A Nagy Testvér mindent lát

A platformon 180 biztonsági kamera található. Az év 365 napján, 24 órában rögzíti majd a felvételt a szerver. A rendszer olyannyira innovatív, hogy a tőlünk bőven 1500 km-re található stavangeri központban is élőben figyelemmel tudják követni a mindennapjainkat. Számítógép vezéreli a személyzeti torony levegőminőségét, a világítást, így ha egy helységben senki sincs, lekapcsolja a villanyt.

Mentési gyakorlat.jpg

Felügyeli a platformműködést, szükség szerint saját maga avatkozik be a dolgozók biztonsága érdekében. A személyzeti szekcióban oxigénelszívó-rendszer, illetve, széndioxidos oltórendszer van. A fontosabb külső területeken nagy nyomású vízszóró berendezés van, amellyel külső és belső tüzet egyaránt olthat a platform tűzoltó személyzete.

Ha 1. fokozatú tűz üt ki a területen, azonnal el kell rendelni a kiürítést. Huszonhárom légkürt együttes hangja jelzi, hogy el kell hagyni a platformot. Számítógép vezérelte oltóberendezés, illetve digitális hang ad instrukciókat a kiürítéshez. A szintidő 4 perc. Ennyi idő alatt mindenkinek el kell hagyni platformot, akár 140 akár 500 fő dolgozik rajta.

Az első és második szint félemeletén találhatóak a mentőhajók. Speciális üvegszálból készült, egyenként 25 fős, vízimentésre tervezett eszközök. Mind a 25 ülés alatt súly automatika van, így amint megtelik egy hajó, a rendszer azonnal megszakítja a dokkolást és emberi beavatkozás nélkül „ledobja" a vízbe a hajót. Mindent számítógép végez, másodperceken múlhat az életünk, ez itt nem az emberi döntések ideje.

A speciális hajó alján egy motor található, amely segítségével el tudunk úszni a platform közvetlen környezetétől. Biztonsági rendszer része a vízi adóvevő, amely vízbe érés után azonnal jelet sugároz. Illetve a hajó tetején világító piros, és a villanó fehér helyzetjelző fények. Az evakuációs szinten normál esetben senki sem tartózkodhat, csakis sürgős esetben használható. Két lépcsőházban lehet lejutni hagyományos lépcsős rendszerben, vagy a személyzeti torony 5 szintjén végig húzódó 2x2 „tűzoltó" csúszó csövön át.

Kiürítésnél vészleállítást kell alkalmazni, amelynél elég a „piros" gombot lenyomni és a rendszer minden beavatkozás nélkül leállítja önmagát. Egy 2. és 3. fokozatú tűznél meg kell kísérelni a kárelhárítást, vagy tűzoltást. Biztonsági okokból tűzoltóhajónk is van, amely szükség esetén 5 percen belül megkezdi a külső oltást. A tűzoltó személyzet speciálisan képzett, korszerűen felszerelt csapat.

A platformon üzemel egy ultrahangos berendezés, amely a nagyobb tengeri élőlények elriasztására szolgál. Minden platform 10 km-es körzete a biztonsági terület. Ezen belül maximum 5 km-re közelíthető meg a platform. A speciális radarnak köszönhetően, ha bármely tengeri jármű ezen belül hajózik, azonosítania kell magát. Ennek elmaradása esetén a közelben hajózó haditengerészet néhány percen belül erős tűzerővel felszerelt helikopterrel reagál.

Evakuációs zóna.jpg

Valamennyi Norvégia területén lévő platform norvég fennhatóság, engedély nélkül senki sem léphet rá. Norvégia szénhidrogén készletét a haditengerészet speciális egységei vigyázzák éjjel-nappal. Működő platformokon civil nem tartózkodhat. A mindennapokban Facebook-policy alapján netezünk. Minden dolgozónak előírt adatforgalma van a közösségi oldalak használatára. Minden más emailezés, vagy szimpla netezés korlátlan módon végezhető. Engedély nélkül nem lehet fotózni, termelési területen kiváltképp. (Az előző posztban ezt nagy titokban „műveltem".)

Maximum 12 év

Az előző poszt kapcsán szintén felmerült az a kérdés, hogy mennyit lehet platformon dolgozni. Maximálisan 12 évet engedélyez a cég. A felső korhatár pedig 38 év. E felett nem nagyon engedik a platformi munkát. Egy kollégám szerint mi 12 év alatt 24 évet öregszünk. A 12 év után számos lehetőség adott: nyugdíj, vagy munkavállalás olajfinomítókban, esetleg irodai munka.

Aki néhány évet lehúz itt, nem tudná megszokni az irodai 9-17-ig munkaidőt és a titkárnő folytonos csacsogását. Terveim szerint még 2 évet dolgozom itt, aztán szeretnék egy új munkakört egy belső pályázat segítségével megpályázni. PFS azaz „Plant Field Supervisor".

Ez egy összefoglaló név a több platformot felügyelő termelésvezetőknek. Munkájuk során legalább 4, de akár 7 platformot is irányítanak, sokszor a távolból. Minden platformi termelésvezetőnek ők a közvetlen felettesei. Ezt a munkát kevés ember végzi. Tíz év megszakítás nélküli platformvezetői munkavégzés szükséges a betöltéshez.

Csak saját dolgozókból kerülnek ki a szerencsések, külsős dolgozó itt nem kap lehetőséget. Nekem már több mint 8 évem megvan, rendelkezem a szükséges minősítésekkel... remélem nagyjából 2 év múlva ismét rám mosolyog a szerencse.

Megnyílnak a kapuk

A 23 ezer főnyi munkavállalóból, csupán 5000 fő dolgozik a szigeteken, közülük maroknyi ember rendelkezik 10 éves tapasztalattal. Átlagosan 4-5 évet dolgozik valaki egy platformon, aztán továbbáll. Legtöbbször a család miatt.

Ha valaki PFS lesz, számos kapu nyílik ki előtte. Túl azon, hogy világot lát, számos vonzó juttatás részese lehet. Ebben a munkakörben nincs fizetés, az olajtársaság részvénycsomagot ad át a munkavállalónak és annak osztalékaiból és bevételeiből él. Mondhatom sokszoros összegekért, mint amennyit mi itt keresünk.

A munka sok utazással jár, de független bármiféle menetrendszerinti repüléstől. Az olajtársaságnak tucatnyi „business jet"-je van, amelyeket az üzleti utak céljából térítésmentesen használhatnak a PFS-ek. Így a platformhoz legközelebb eső reptérre tud eljutni.

Jelenleg 4 városban elérhető PFS életpálya program. Bodø, Stavanger, Halifax és Cancún. Az olajtársaságnak nem csak Norvégiában, hanem Észak-Amerika partvidékén is jelentős termelési területei vannak. Az előbb felsorolt városokban vállalati segítséggel új életet lehet kezdeni, akár még új házat is vásárolnak a munkavállaló részére.

Az első gólyák már megérkeztek

A pályakezdők és friss diplomások is megtalálhatják a számításaikat. Tucatnyi életpályamodellt kínál nekik a cég. Ők javarészt Oslóban és Stavangerben tudnak elhelyezkedni. A cég 23 ezer munkavállalója közül jelentős, mintegy 32 % a külföldi dolgozók aránya.

Spitzbergák.jpg

Az előző poszt után nagyon sok megkeresést kaptam Norvégiában történő munkavégzéssel kapcsolatban. Az első bátor „gólyák" már meg is érkeztek az országba szerencsét próbálni. Félreértés ne essék, nem tisztem senkit sem elcsábítani otthonról. De isten adta jogunk ott élni és boldogulni ahol szeretnénk.

Most egy hosszú „írói" szünetre térek, hamarosan beköszönt a kemény északi tél. Irigykedve kívánok mindenkinek kellemes nyarat, és számos Határátlépést!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia olajfúrótorony

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr424736259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DirtyHarry 2012.09.01. 04:22:50

@venator: Meg akartam nézni a blogodat, de csak ket poszt van rajta, és mindkettő a költözésrol szól... Meg hogy privát blog?! Mi ennek az oka?

venator 2012.09.01. 09:20:32

@DirtyHarry: Igen, amikor elköltözött a blog a blog.hu-ról, akkor lezártam és meghívásos lett.
Több oka is, de főleg, hogy a hazaköltözést is szervezem és nem akarok mindent publikussá tenni a részletekről.

ohmyFgod 2012.09.01. 12:43:36

Mikor lesz leszedve a kamu poszt? Ez így hiteltelenné teszi az egész blogot. Tudom, hogy csepp a tengerben, de ha ezzel a helyzettel nem kezd valamit az üzemeltető, részemről én befejezem a blog olvasását. Tudom, hogy a látogatottság hajszolása a legfontosabb, de azért ez így nagyon gáz. Vagy jöjjön hiteles cáfolat vagy szedjék le mert nevetségessé teszi az egész blogot.

venator 2012.09.02. 19:52:02

@ohmyFgod: +1 valóban egyértelműen jelezni kellene, mert így eleve minden posztot fenntartással kezel az ember.....vajon igazat ír vagy kamuzik??

SilentDreams 2012.09.02. 19:52:44

@tavozo: Mert így legalább megmaradhatnának a hozzászólások is, ami nem lenne haszontalan.

Norbi vajh jelentkezett-e azóta Határátkelő megkeresésére...

Pocahontas198 2012.09.02. 20:52:51

Nagy kedvvel olvastam a Határátkelőt már a kezdetek kezdetétől, de ezek után én is fenntartással kezelek minden egyes új történetet.... Ha mesét akarok olvasni, akkor inkább felütök egy mesekönyvet...

Pocahontas198 2012.09.02. 20:53:57

@SilentDreams: Szerinted Norbi meg Határátkelő két külön ember?..

patkányarcúáginéni 2012.09.02. 21:12:03

@ohmyFgod: nem nevetségessé, hanem hiteltelenné teszi, és nem csak ez a poszt, hanem "az ország átlépte a határt..." szlogen is.

az egész célja szerintem az ország elhagyására bírni minél több embert abból az aljas célból, hogy az itteni gazdaság összeomoljék. mindezt sunyi módon persze, néha beengedve a "másfajta " véleményeket is.

@steve71y: te szúrtad ki legelőbb, hogy a poszt kamu és azt is jól látod, hogy nem az első ebből a fajtából!

SilentDreams 2012.09.02. 21:17:40

@Pocahontas198: Szerintem két külön ember, igen.

Ha abból indulunk ki, hogy bárki küldhet be történetet ide, akkor előfordulhat olyan is, hogy valaki kitalált történetet küld be. Attól még, hogy a bloggazda ezt nem szúrta ki saját maga, számomra nem jelenti azt, hogy ő lenne Norbi.

venator 2012.09.02. 21:31:36

@csef: "az ország átlépte a határt..." szlogen tényleg eléggé ízléstelen szerintem is.

De szerintem azért összeesküvésről nincsen szó, legfeljebb egy nagyon sajnálatos attitűdről, amit sok-sok poszt is erősít...

patkányarcúáginéni 2012.09.02. 22:05:49

@venator: nem, én nem izléstelennek, hanem elvetemült propagandaszövegnek tartom ezt a mottót, ebből következik a többi.

a blog tudatosan manipulál, nem "sajnálatos attitűd" pusztán.

venator 2012.09.02. 22:12:41

@csef: értem én, csak próbáltam finomabban fogalmazni, ugyanis én is külföldről ugatok bele. :)) (még pár hónapig)

persze egy állandó Index főoldali, hirdetésre ajánlott blognak azért teljesítenie kell pár feltételt....:)

Határátkelő 2012.09.02. 23:59:19

@csef: @venator: Hát persze. Alapfeltétel volt, hogy köpködni kell, igaz? Leültünk egy nagy, sötét szobában, de előbb megnéztük, nincs-e lehallgatókészülék, és közölték, hogy NAGGGGGYON GAZDAG leszek, ha sokat köpködök... (Mielőtt páran készpénznek vennék, NEM történt ilyen.)

Azért sajnállak titeket, mert el sem tudjátok képzelni a világot másképp, mint amilyennek ti látjátok.

Határátkelő 2012.09.03. 00:00:52

@ohmyFgod: NEM SZEDEM LE. Azért nem szedem le, mert az megfutamodás lenne. Hibáztam, és ezt vállalom. Ha leszedném, akkor meg azzal jönnének rengetegen, hogy miért szedtem le. Nem szedem le, mert a dolognak meg vannak a tanulságai. Ha ezért nem olvasod többet a blogot, azt nagyon fogom sajnálni. Remélem, nem így lesz.

Határátkelő 2012.09.03. 00:02:19

@steve71y: Eléggé szelektíven olvasol, hallod... De hát a te dolgod.

venator 2012.09.03. 00:20:36

@Határátkelő: Nem kell köpködni, dehogy kell. Ehhez képest a mottód eléggé szerencsétlenre sikeredett.

Az pedig nem válasz és nem érv, hogy megpróbálod hülyének beállítani, azt aki bírálni mer. (sötét szoba, sok pénz stb.)

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy az Index "közeli" blogok milyen szellemiséget képviselnek. (Lásd: mottó)

Az, hogy te ezért kapsz pénzt, avagy magadtól vagy ilyen, segítség nélkül, az már igazán mindegy. :)

Engem nem kell sajnálnod, az én világképem meglehetősen koherens, arról már nem is beszélve, hogy külföldön élek, ennek azért örülsz, nem? ;P

ohmyFgod 2012.09.03. 01:07:21

@Határátkelő: Ez így teljesen korrekt. Jobb is, mintha leszedted volna. Részemről tovább olvasom a blogot. :)

think different 2012.09.03. 01:42:20

@Határátkelő: Ird talan a cim moge, hogy 'fiktiv tortenet':)

öööö...izé 2012.09.03. 08:24:43

@venator: szerintem a mottó kifejezetten ütős és jó. Célját eléri, hiszen beszélsz róla.

A blog célját én sem értem. Nem a kezdetektől olvasom, de egy ilyen jellegű blogtól elvárnám, hogy lássam a célt és az okokat, amiért létrejött.

Ha én csinálnék egy ilyen blogot, annak oka lenne. Például az, hogy én kimentem, és leírom a tapasztalatokat. Vagy nem tudom, hogy kimenjek-e és várom a tapasztalatokat. Ehhez képest a Határátkelőről semmit nem lehet megtudni, elindult, aztán kész.

Arra is kíváncsi lennék, hogy ha én elindítanék egy blogot, azzal, hogy a tücskök nemi életét szeretném tanulmányozni, és várok írásokat, hogy közzétegyem, hányan jelentkeznének.

Szerintem mindennek oka van, főleg ha valaki ennyi energiát öl egy blogba, mint itt a szerző.

Szóval kíváncsi lennék az okra, miért született ez a blog.

Én azt sem tartanám szégyellnivalónak, ha az lenne a célja, amit a mottó sugall: azaz minél többen hagyják itt ezt az országot, mert egy szar. Azt sem tartanám problémának, ha kormányzati ütközőzónaként szerepelne véleményformálóként, hogy a kommentelők, vagy propaganda posztok révén szégyellnivalóvá váljon, ha valaki el akarja hagyni ezt az országot.

Csak színt kellene vallani, mert ez a maszatolás...

Na visszatérve: nekem tetszik a blog, és a kommentekkel együtt is élvezetes olvasmány, szóval érdemes tovább csinálni, de javaslom mindenkinek, hogy fenntartásokkal kezelje, amit olvas, hiszen nem tudhatja, milyen céllal írták le.

öööö...izé 2012.09.03. 08:31:15

@öööö...izé: ja, még mielőtt valaki azt mondaná, hogy az 1. poszt erről szól...hát abban az is le van írva, hogy tájékoztatnak majd a fejleményekről....de nem, így a "Miért megyek el?" kijelentés is a levegőben lóg, nincs alátámasztva.

venator 2012.09.03. 10:52:30

@öööö...izé: Nem érthetek egyet sajnos. :)

Az csak egy dolog, hogy a mottó egy vaskos, értelmetlen képzavar. De ráadásul nekem nem jön be ez mindegy mit csak beszéljenek róla féle bulvármentalitás.

Az, hogy milyen célból írja a blogot, az viszont fikarcnyit sem érdekel. Felőlem írathatja a vele az NBH vagy Patásorbán. :)

Mindössze azt tartom szomorúnak, hogy képtelenek vagyunk normálisan kezelni a külföldi munkavállalást. Úgy áll a helyzet, hogy hazaáruló kozmopolita aki kimegy és mocskos náci, aki nem akar kimenni. (Persze szándékosan sarkítottam. :D)

A lengyelek vagy a románok nem csinálnak ebből ekkora ügyet, kimennek, dolgoznak, hazamennek. Könyörgöm Európai Unio van, miért ne próbálhatná ki magát az ember külföldön, aztán majd eldönti, hogy tetszik avagy nem. De hogy az "ország átlépte a határt?" ne vicceljünk már. Bullshit...

öööö...izé 2012.09.03. 11:01:39

@venator: Teljesen egyetértek abban, hogy a világ legtermészetesebb dolga kellene, hogy legyen az, hogy az ember ott dolgozik, ahol épp akar, és valóban röhejes, hogy hogy mindenki elvi kérdést próbál ebből csinálni. Nem attól vagyok magyar, hogy taposom a szart itthon még akkor is, ha nem látszom ki belőle, és attól sem leszek kevésbé magyar, hogy normális megélhetést és körülményeket teremtek magamnak, a családomnak máshol.

Szánalmas ezt hitvitaként kezelni, egyetértek.

De azt is be kell látni, hogy "az ország átlépte a határt". Számtalan társadalmi csoport van, aki csak azt látja, hogy évről-évre rosszabbul megy a sora. Akár pénzügyileg, akár elismerésben, akár megbecsülésben, a munka becsületében. Ezek számára eljön egy pillanat, amikor a pohár (avagy tele lesz a tökük).

Szerintem ennek megfelelő szinonimája (illetve szólása) az, hogy "átlépte a határt".

venator 2012.09.03. 11:06:47

@öööö...izé: Hát nem tudom, számomra a haza vagy az ország nem azok a fogalmak, amelyeket belekevernék ilyen kisstílű vitába.
De akkor mit szóljanak azon ország polgárai, akiknek sokkal szarabbul megy? Az ő országuk világgá ment?

Egyébként ez szerintem még csak nem is politikafüggő, hajlamosak vagyunk erre a búsongó attitűdre, ahelyett, hogy megpróbálnánk pozitívabban állni a dolgokhoz.

öööö...izé 2012.09.03. 11:15:18

@venator: persze, hogy hajlamosak vagyunk, a magyar szeret panaszkodni...sírva vígad..

A Haza és Ország olyan fogalmak, amelyek -bár magasztosak- semmi perc alatt le lehet degradálni. Hogy ki hogyan viszonyul hozzá, azt a lehetőségei és az igényszintje szabja meg, például teljesen közömbös egy éhezőnek a mi fennkölt beszélgetésünk, neki csak kaja kell, nem foglalkozik filozófiai eszmefuttatásokkal.
Vagy az Ország szó degradálása a legegyszerűbb, ha hozzáteszed a "gyűlés" szót... ;)
A nálunk is sokkal rosszabb helyzetben lévő országok polgárait meg úgy hívják máshol, hogy "menekült". Mi nem fogunk erre a státuszra jutni -remélem- a jövőben (bár azért egyesek próbálkoztak vele itt-ott...szánalmas...)

A pozitív attitűd fontos dolog, de sokszor kevés az üdvösséghez. Én könnyen beszélek: van munkám, jól keresek, van hol laknom, a gyerekeknek van ruha. Ha mindez nem lenne, valszeg egy szívlapáttal igazítanám el azt, aki azt mondja, hogy gondolkodjak pozitívan.

venator 2012.09.03. 11:19:10

@öööö...izé: várj....a bloggazdáról beszéltünk és a mottóról, nem hiszem, hogy ő egy éhező menekült lenne. de akkor mi végre a bunkózás? :) (mármint a részéről)

öööö...izé 2012.09.03. 11:22:27

igaz...elkanyarodtam a tárgytól....

ha erre jár, hátha megmagyarázza, bár -mondom- szerintem nem kell neki különösebb magyarázat. Kicsit provokatív, frappáns szólás, a figyelmet felkelti, ennyi meg elég, a célját elérte.

Pocahontas198 2012.09.03. 14:11:41

@SilentDreams: Azt hiszem, túl nagy a fantáziám.....

Mindenesetre akárki is volt, szégyellje magát.

patkányarcúáginéni 2012.09.03. 14:39:37

@Határátkelő: Nem tudom kicsoda vagy, nem ismerlek személyesen - és te sem engem. Éppen ezért semmi okod-jogod lesajnálni. Senkit sem.

Ami véleményt a hozzászólásaidból leszűrtem, megtartom magamnak. A mottód azonban hazájuk elhagyására buzdítja az olvasókat, ami megengedhetetlen. Ezek után felesleges kötéltáncot lejtened, a garast letetted, lelked rajta.

Mikor széttártad a kezed, hogy el sem tudod képzelni, hogy miért ír kitalált beszámolót bárki is, derült ki, hogy mekkora baj van: ha úgy van ahogy állítod azért, ha nem, akkor meg azért.

bpetya75 2012.09.03. 14:50:44

@venator:

Érdekes, hogy ki mire kattan ;-)

Én majdnem az indulása óta követem a blogot, de eszembe sem jutott fennakadni a szlogenen. Talán azért, mert folyamatosan tapasztaltam HÁ hozzáállását a témához, ami sokkal meggyőzőbb volt, mint száz magyarázat lett volna. Az értelmes, használható sztorikat és beszélgetéseket preferálja. Lehet érveli pro és kontra. Annyira meg nem egyszerű a helyzet, ahogy feljebb írtad, hogy kimegy az ember, aztán meg visszamegy, szóval van miről diskurálni.

A szlogen nem ide készült egyébként, a postr-en is ez volt használatban. Ott nem bökte senki csőrét. Ez is olyasmi lehet szerintem, mint amikor az ottani nickem miatt többször is beszóltak ha Istenről, vagy az ima erejéről írtam. Máshogy hat ugyanaz a szegfű a virágboltban meg egy pártrendezvényen.

bpetya75 2012.09.03. 14:53:55

@csef:

Olyan érzésem van a soraidat olvasva, mint amikor a parlagfű írtásáról beszélnek. Nem az okokkal foglalkozol, hanem az okozattal. Ha a blog nem lenne, akkor kevesebben mennének külföldre? Ezt nem hiszem, hogy komolyan gondolod.

tableno 2012.09.03. 14:59:00

@bpetya75: Ez érdekes dolog, nekem speciel soha nem tetszett a blog jelmondata. Főleg, mert tényleg nem politikáról szól, bár nyilván az is elő szokott kerülni. De akkor is, nekem ez "az ország átlépte a határt" eléggé eröltetett, és tényleg van némi propagandaíze.

venator 2012.09.03. 15:09:45

@bpetya75: Igazad lehet, nekem vannak ilyen kattant dolgaim. :) Hajlamos vagyok fennakadni apróságokon, lehet, hogy van olyan munka, ahol ezt kamatoztathatnám?!

bpetya75 2012.09.03. 15:23:20

@tableno:

Nem vitatom az igazatokat. Ha csak a szlogent nézem, akkor bennem is felmerül a gondolat. De olvastunk már sok hozzászólást HÁ-tól, meg voltak olyan témájú posztok, amik jelentősen árnyalhatják a szlogen miatt esetleg kialakult képet. A hosszú távon kialakított képnek jobban hiszek ;-)

u.i. Zaklasd csak Te is venatort. Ha többen oltogatjuk, talán kötélnek áll posztírás dolgában :-D

bpetya75 2012.09.03. 15:24:07

@venator:

Könyvvizsgáló? Esetleg lektor? Vagy mikrobiológus?

tableno 2012.09.03. 15:27:26

@bpetya75: Éppen azért nem tetszik a szlogen, mert nem fejezi ki azt, amiről a blog VALÓJÁBAN szól. Szerintem valami olyasmi kéne, mint pl. "a határok nem állhatnak a boldogulásunk útjába". :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.03. 15:39:24

> Én azt sem tartanám szégyellnivalónak, ha az lenne a célja, amit a mottó sugall: azaz minél többen hagyják itt ezt az országot, mert egy szar.

Namost ez tényleg egy olyan dolog, amit sugallni kell? mert anélkül nem veszi észre az ember, hogy hopp minden kétszerannyiba kerül, míg a fizetés még mindig ugyanannyi, vagy kevesebb, ha egyáltalán van munka.
Haza, ország és egyéb fogalmak lealacsonyítása témájában meg nehogy már mi kisemberek szégyelljük magunkat, hanem azok, akik pl. elvárják azt, hogy hivatástudatból, hazaszeretetből, kifizetetlen túlórákból legyen még most is működőképes pl a betegellátás és az oktatási rendszer, miközben csilliárdokat nyúlnak le és cinikusan a képünkbe röhögnek. Szerintem egy random londoni magyar pizzafutár is többet tett az országért, mint akár a szegfűs, akár a narancsos genszterbanda.

venator 2012.09.03. 15:43:55

@bpetya75: lektor szívesen lennék, ha már rektor soha nem lesz belőlem....

bpetya75 2012.09.03. 15:51:23

@tableno:

Akkor protestáljuk HÁ-nál a szlogencseréért. Az ötletedet mindjárt tudom is támogatni :-D

venator 2012.09.03. 16:19:21

@tableno: @bpetya75: na megyek a másik munkahelyemre, este leszek. pá!

patkányarcúáginéni 2012.09.03. 20:52:20

@bpetya75:Nem tudhatjuk, hány szerencsétlennek adta meg a végső lökést a kinti állapotokat magasztaló hazudozás és hencegés, valamint az elhagyott haza köpködése, ami a saját felelősségüket szedte le róluk jelen helyzetükért. Merthogy nem csak ez a mostani, látványosan megbukott poszt fake a blogon, hanem akadnak kistestvérei is jócskán, amelyek átcsusszantak a - sajnos nem létező - szűrőn, mint e mese első fejezete is.

Mint írtam, nem ismerem a hölgyet (úgy érzem HK női személy), de durva válasza nekem sem tetszett, valamint a "naívitása" sem a témában, amit megemlítettem. De íme egy idézet tőle, ahol azokra reagál, akik kezdik pedzeni az igazságot -öt óra elteltével az első kétkedő hang után: "Tudjátok, nagyjából ez az, ami a pénz mellett elviszi az embereket Magyarországról. Engem legalábbis... Nagyon fárasztó olyan helyen élni, ahol az ember folyamatosan a negatív hozzáállással szembesül, ahol a pohár az emberek többségének mindig félig üres, és ahol a többség csak azt lesi, mikor mehet neki a másiknak." No comment...

tableno 2012.09.03. 20:56:15

@csef: Persze, ha egy poszt kamu, akkor mindegyik az. Okos fiu...

patkányarcúáginéni 2012.09.03. 20:58:32

@Chang Yai: Senki nem vár el tőled semmit. Menj és próbálj meg boldogulni, sok sikert hozzá! Ne itt őrjöngj és hisztizz, ha nincs hozzá bátorságod!

patkányarcúáginéni 2012.09.03. 20:59:37

@tableno: Ne forgasd ki a szavaimat, buta fiú!

tableno 2012.09.03. 21:09:36

@csef: Te vagy az a megmondóember, aki kurva okosnak hiszi magát, közben meg minden megnyilvánulásával hülyét csinál magából. Azért csak folytasd, én jól szórakozom... :))

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.03. 21:16:22

Csef, rajtad kívül nem látok itt senkit hisztizni. Köszönöm a jókívánságokat, elég szépen elboldogulok külföldön már majd' egy évtizede. Nem mindenki hazudik ám, aki jól érzi magát és boldogul máshol. Nekem nem hiányzik, hogy kihasználjanak és belémrúgjanak idegenek is ok nélkül, úgyhogy léptem. De tudod mit, ha neked így könnyebb, akkor gondold nyugodtan, hogy mi csak azért járunk ide olvasni és beszélgetni, hogy polírozzuk a sz@rt. :-)

patkányarcúáginéni 2012.09.03. 21:25:56

@Chang Yai: Olvasd el csak még egyszer, miket írtál, amire reagáltam. Ha valóban jól menne neked, akkor nem köpködnél, vagdalkoznál, hanem csendben élveznéd az életedet. Ez a véleményem.

patkányarcúáginéni 2012.09.03. 21:29:20

@tableno: Ember, hagyd ezt abba! Nem óhajtok veled foglalkozni nem erről szól itt ez az egész...

tableno 2012.09.03. 21:44:20

@csef: Hanem arról, hogy tilcsák bea Határátkelő blogot, mert felségednek nem tetszik (a szegény magyar jobbágy meg túl hülye ahhoz, hogy önállóan döntsön az életéről). Értem én...

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.03. 21:56:40

Csef, ha köpködés neked, hogy szépen nyugodtan felsoroltam néhány tényt a mai Magyarországról (fizetések, politikusmaffia lenyúl mindent, összeomlás szélén az egészségügy, stb), akkor nagyon nem lehet könnyű életed. Alighanem mindenki megállás nélkül köpköd körülötted.
Köszönöm, továbbra is jól megy, csak épp most éjjel (nagyon éjjel) van csak elég gyors netem ahhoz, hogy lefoglaljam a repjegyeket Balira. Ha nem hiszed, a te bajod :-)
(bocs, de ezt muszáj volt itt.....)

tsík 2012.09.03. 23:44:49

@Határátkelő: A mottóval kapcsolatos vitáról az jutott eszembe - mivel valóban kissé azt sugallja, hogy elmenni csak azért megyünk, mert az ország nem élhető többé -, hogy kellenének amolyan polling posztok (azaz szavazósok), aminek a tartalma pusztán a szavazás lenne, és aztán alatta lehetne megvitatni a témát. Első szavazásnak mindjárt javasolnám a mottó témáját, azaz pénztelenség-kalandvágy-ésatöbbi opciókkal.

Ha ez így sok moderációs munkának bizonyunal, akkor akár sima pollok oldalt, komment nélkül. Hogy ki miért. Hova. Hova kellett volna inkább. Foglalkozás. Kertes ház. Ésatöbbi.

Tudom, hogy kis hazugság-nagy hazugság-statisztika, de szerintem tök érdekes lenne.

Vagy legalább az az egy szavazás legyen, hogy ki miért, légyszi. :)

bpetya75 2012.09.04. 09:23:51

@tsík:

Érdekes ötlet. Tartok tőle, hogy HÁ-nak nem lesz rá kapacitása, pedig jó lenne, ha megvalósulna.

futás csicskák! 2012.09.04. 09:26:44

@tsík: dik mehetel nemsoká mind innét merez a mink országunk leszen

bpetya75 2012.09.04. 09:49:12

@csef:

Pontosítsunk. 14:55-kor született meg GrandMasterB "tollából" az első olyan hozzászólás, amelyik érdemben vitatta a poszt (iiletve akkor még csak a fényképek) hitelességét. Aztán 15:18-kor Rönkugró csatlakozott hozzá a maga észrevételeivel. A többiek (1-1,5 órával az első hiteles és óvatos kritikai észrevételek után), mint pl steve, akiknek címezte a 16:38-as reakcióját HÁ (szerintem az 'és többen' kiegészítéstbe Ő sem vette bele Nagymesteréket) közel sem olyan korrekt módon kritizáltak, mint a fenti kettő. Ők inkább csak a fikázásig jutottak. Azt reagálta le a bloggazda.

Te is utolsó lökésről írsz. Ezt aláírom, lehettek ilyenek páran. Tán még párszázan is. De itt többszázezer emberről van szó, akik kint próbálnak szerencsét. Nem a blog ellen kell ágálni, hanem az országot helyrerakni.

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 11:04:03

@bpetya75: Steve már 13:50-kor határozottan megfogalmazta kételyeit, igaz, részletezés nélkül, de nem tudatlanul, mint ez utóbb sajnos fényesen bebizonyosodott. A többiek utána kezdték a részleteket bontogatni...csak, hogy tényleg pontosítsunk. Erre reagált HÁ úgy, ahogy beidéztem, vagyis a mottója szellemében, ledorongoló durvasággal. Remélem tanult hibájából és óvatosabban közelít a neki nem tetsző ellenvéleményekhez.

Nem a blog, hanem a hozzáállás ellen vagyok, mely szerint az ország a vétkes, az egyén távozzon anélkül, hogy megpróbálná a dolgait itt helyrerakni.

venator 2012.09.04. 11:25:51

@bpetya75: nem lesz kapacitása? a blogját is mások írják...:P

bpetya75 2012.09.04. 12:56:50

@venator:

Hehe. Ezt igen (bár azért szerkesztés miegymás...), de van neki két másik is amennyire tudom ;-)

bpetya75 2012.09.04. 13:05:30

@csef:

Nem fogalmazott meg semmit, csak közölte, hogy ez egy nagy kamu, mert a katonatársa. Nem véletlenül írtam amit írtam. GMB előtt nem volt semmi érdemi kritika. A 13:50-es marha messze volt tőle.

A kettős mércét pedig kurvára rühellem. Steve "határozottan megfogalmazta kételyeit", HÁ pedig "ledorongoló durvasággal" reagált rá, mi? Ugyan már!

Amit 2-án éjfélkor írt need meg venatornak, az tényleg erős volt, de időnként nála is elszakadhat a cérna.

PerPer 2012.09.04. 13:35:51

@bpetya75:

Nem fenyezni akarom magam, de... :)

PerPer 2012.08.28. 14:40:03
Nem kötekedni akarok, tényleg szuper írás, nagyon jó ilyen érdekes dolgokról olvasni, de...
A Troll A nevű platform 1996 óta létezik, a Troll gázmező fő platformja és Norvégia nyugati partjától kb 70km-re fekszik (kb Bergen magasságában).
Az első, ötödik és hatodik kép biztosan erről a platformról készült.
(A wikipedian jó kis cikk van róla egyébként, a mai napig ez a legnagyobb építmény, amit A-ból B-be mozgattak.)
Szóval csak azt nem értem, hogy lehet egy új platformnak ugyanez az ideiglenes "hívójele".
Ha ténylegesen a Troll A platformról van szó, akkor azt később át fogják nevezni? Ebben az esetben viszont a "Spitzbergáktól közel 1 napos hajóút, Norvégiától extrém távolságra, 710 km-re vagyunk." Mondatot kellene javítani "Norvégia nyugati partjától egy órára"-ra.
Ha én értettem félre valamit, elnézést érte!
Norbi?

bpetya75 2012.09.04. 13:44:10

@PerPer:

Bocsánat, igazad van. Tényleg Te voltál az első. :-)

Frenk1 2012.09.04. 13:48:34

1987-ben voltam Norvégiában pont ilyen Offshore munkát kerestem (nem sikerült),röviden hozzászóljak ehez a nevetséges Fake iráshoz szerintem ez a Norbi katona és unalmában kitaláta ezt a hüjeséget!Norvég Hadsereg,3-5 hónapos kiképzés,saját maga takarít (ottan dolgoznak takaritonök is!)
Akit komolyan érdekel az Offshore munka elöször ezt csinálja meg Norvégiában 3-4 napig tart basic safety and emergency training course és drága! Most amit találtam keresnek: mérnök,szakács,gépész,villanyszerelőt stb. Tanfolyamok: www.ask-safety.net/default.aspx?menu=638

PerPer 2012.09.04. 14:01:32

@bpetya75:
De csak zarojelben...nem ez a lenyeg. :)

HRH 2012.09.04. 16:22:57

@tableno: "Persze, ha egy poszt kamu, akkor mindegyik az." - Erről nyilvánvalóan szó sincs, viszont azt se felejtsük el, hogy "Norbi"-nak ez már a második írása, az elsőt mindenki simán benyelte. Ennek fényében már máskor is simán előfordulhatott a dolog, sőt - VÉLEMÉNYEM szerint - márcsak a posztok számából adódóan is, minden bizonnyal elő is fordult. Maximum arról lehet vitatkozni, hogy milyen arányban, de ezekről ugyebár senkinek semmi információja, tehet pont annyira lehet az "összes" kamu, mint az összes igaz...
Annyit tennék még hozzá - bár ezzel ezen az oldalon már lehet, hogy kimerítem a troll fogalmát -, hogy szerintem "Norbi" írása, a folyományaival együtt hiánypótló, sőt szerintem az egyik leghasznosabb a blogon, mert ezek után remélhetőleg a legtöbben egy egészséges kétkedéssel olvassák majd az "itthon minden szar, külföldön kolbászból van a kerítés és mindenki szereti egymást" stílusú bejegyzéseket. (Kiemelném, hogy egy szóval sem írtam, hogy a blogon csak ilyen stílusú bejegyzések vannak, ahogyan azt sem, hogy az ilyen stílusú bejegyzések minden szava hazugság, csupán arra utaltam, hogy az olvasottakat nem árt néha elosztani kettővel (hárommal...). És ez lehet ennek az ügynek a pozitív hozadéka.)

tableno 2012.09.04. 16:36:53

@HRH: Tudod mit, igazad van. Mindenben. Egy megjegyzés: szerintem ezt a blogot többségében cselekvőképes, felnőtt emberek olvassák, akik képesek arra, hogy maguktól is tájékozódjanak, mielőtt felmondanak a munkahelyükön, és nekivágnak Hegyeshalomnak. Konkrétan, aki nagyon rágerjedt a Norbis sztorira, gondolom nekiállt utánanézni, milyen úton-módon lehet Norvégiában olajplatformon dolgozni, és előbb-utóbb kiderült a turpisság. Persze lehet, hogy valaki direktben "Norbit" kereste meg, és az illető megpróbálta őt lehúzni valami átlátszó trükkel, de őszintén, aki bedől annak, hogy egy havi több tízezer eurót kereső nagymenőnek szüksége van ilyen-olyan közvetítői díjakra, az úgy járt. A lényeg a lényeg: ez a blog egyfajta információforrás (a kommentekkel együtt!), de nem az egyetlen. Aki komolyan külföldre akar menni (és nem teljesen hülye), az általában nem egy helyről tájékozódik, mielőtt véglegesen elkötelezi magát. De persze abban igazad van, hogy nem szabad mindent készpénznek venni, amit itt olvas az ember - mint ahogy azt sem, amit az újságok írnak...

bpetya75 2012.09.04. 17:36:47

@HRH:

Maximálisan egyetértek. Teljesen korrekt megfogalmazás. 10 pointok ;-)

padlas 2012.09.04. 17:45:09

@tableno: @venator: @bpetya75: @csef: érdekes, nekem meg nagyon tetszik a mottó, és nem értem, miért lenne ez propagandaszöveg. Nem mondja meg senkinek hogy mit csináljon, nem uszít semmire, egyszerűen közli, hogy ő úgy érzi, az ország átlépett egy határt, ezért nincs itthon keresnivalója. Én ezzel teljes mértékben azonosulni tudok, én is emiatt élek külföldön, mert úgy érzem, ami otthon folyik, az átlépte a tűréshatáromat. Nyilván ezért is tetszik nekem a mottó. Én elhiszem, hogy sokan másként éreznek, de ettől még miért kell uszításnak nyilvánítani valakinek a véleményét? Miért lenne ez propagandaszöveg az ország elhagyására? Ha már mindenképpen következtetéseket akar valaki levonni, akkor szerintem a tanulság inkább az, hogy javítani kéne az otthoni helyzeten, és akkor sokan hazamennének vagy el se vándorolnának.

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 21:17:13

@padlas: Jól összehoztál bennünket egymással is perben, haragban levőket...na, mindegy.

Szóval az a tanulság szerinted, hogy álljunk össze, javítsuk meg a helyzetet és akkor hazajössz. Érdekes...

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 21:26:11

@bpetya75: Nézd, ne vitatkozzunk ezen, úgysem tudjuk egymást meggyőzni. Szerintem te kissé elfogult vagy a bloggazda hölggyel szemben (miért gondolom, hogy nő?), talán mert személyesen ismered én meg csak ezt a néhány megnyilvánulását.

per per észlelése meg tíz perccel annál is korábbi, mint amit én véltem elsőnek, úgyhogy...na, mit illik ilyenkor mondani?

bpetya75 2012.09.04. 21:35:43

@csef:

"per per észlelése meg tíz perccel annál is korábbi, mint amit én véltem elsőnek, úgyhogy...na, mit illik ilyenkor mondani? "

bpetya75 2012.09.04. 13:44:10
@PerPer:

Bocsánat, igazad van. Tényleg Te voltál az első. :-)

Nem ezt?

Lehet, hogy kissé elfogult vagyok, de nem kritikátlan. Egyébként nem ismerem, csak az itteni megnyilvánulásait.

Szerintem se perben, se haragban nem vagyunk, csak vitatkoztunk. Eddig. Csak nem az érveid fogytak el? :-P

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 21:36:42

@Chang Yai: "... hogy lefoglaljam a repjegyeket Balira." Húúúú... fiú ezt nem kellett volna, ezzel a szöveggel végképp hiteltelenítetted magad, hisz éppen arról van szó, hogy nem hencegünk itt többé össze-vissza, valamint nem köpködjük a hazánkat sem, ha már benne ülünk a jóban. Menj te csak Balira, ha az boldogít - legalább képzeletben.

venator 2012.09.04. 21:39:34

@padlas: tényleg sikerült összemosnod néhány hasonló, de lényegét tekintve azért eltérő véleményt. :)

a magam részéről sem uszításnak, se propagandának nem tartom a mottót. (ennyire azért nem jó.)

pusztán egy rosszul kitalált, ízléstelen képzavar. de ha neked tetszik én tiszteletben tartom a véleményed....

venator 2012.09.04. 21:43:09

Van kontaktom Balin, szállást intézzek valakinek? :)

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 21:59:02

@bpetya75: Ó Istenem! Nem az a lényeg, itt, hogy ki volt éppen az első, hanem, hogy nem 14:55-kor volt, mint ahogy gondoltad, hanem jóval korábban, még annál is korábban, mint ahogy én gondoltam, tehát HK-nak, akit te védesz (velem szemben!) sokkal több ideje és információja volt ahhoz, hogy ne ilyen nívótlanul reagáljon, mint tette. Vagyis velem szemben tévedtél. Ennyi.

Az utolsó bekezdésedhez: természetesen csak vitázunk, bár van akivel ez elfajult, nevezhetjük haragvásnak is, de perben nyilvánvalóan semmiképp, de a szókép így blikkfangos, az erős kontraszttal ki akartam emelni a következő mondat abszurditását, hogy a fickónak biztosan leessen...

bpetya75 2012.09.04. 22:04:15

@venator:

Hát?! Ha repjegyet meg költőpénzt is tudsz hozzá intézni? ;-)

venator 2012.09.04. 22:16:48

@bpetya75: nem probléma, olajat bányászok épp egy off shore platfomon, de ha végeztem indulunk. :)

bpetya75 2012.09.04. 22:25:23

@csef:

A magam részéről kétlem, hogy HÁ a gép előtt ülve folyamatosan követi a hozzászólásokat. Pl volt egy trolljelzésem egy régebbi posztnál (az eddigi egyetlen), amit több nappal később reagált csak le. Steve 16:10-es hsz-ére válaszolt, ami a 13:50-esnél sokkal érdemibb volt már, de a stílusa ugyanolyan bicskanyitogató, nem csoda, ha nem kapott rá visszafogott választ. A 16:38 aligha egy 2,5 órás gondolkodás után született. Az egy zsigeri reakció volt. Annak pedig meglehetősen visszafogott. Szerintem.

GMB, Rönkugró és PerPer később is felvetettek olyan dolgokat, amik már HÁ-t is elgondolkoztatták. Tipikus példája volt ez számomra annak, hogy a közlő szándéka határozza meg, hogy mi megy át a másiknak. Steve, meg még jópáran csak meg akarták mondani a magukét. A fenti három, meg először kíváncsinak tűnt, hogy van e válasz a felvetéseikre, majd egyre egyértelműbb bizonyítékokat hoztak a poszt hiteltelensége mellett. Nem meglepő módon az utóbbi stratégia volt a nyerő.

Ja! HÁ nincs rászorulva, hogy védjem. Az értelmesnek tűnő vita kedvéért csinálom ;-)

venator 2012.09.04. 22:41:56

@csef: Én is nőnek képzelem HÁ-t, olyan kis hisztis. :))

venator 2012.09.04. 22:49:51

Én ugyan bekajáltam elsőre, de valami azért gyanús volt nekem is. Ezt az első poszthoz kommenteltem. Figyeljük csak a dátumot és az időt? Na, ki a király?? :))

venator · venator.blog.hu 2012.08.28. 10:01:00

Viszont a minimálbér átszámítva 27 ezer NOK, jó lenne tudni, hogy csak arra az önkorira vagy egész Norvégiára értetted, mert ez soknak tűnik...nagyon!

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 23:07:35

@bpetya75: Sosem voltam bloggazda, nem tudom , pontosan hogy megy ez...Nem tudhatjuk, hogy mennyire olvasott vissza, Steve-n kívül kikre értette a "többeket", azt végképp nem, hány órát gondolkodott, mindegy is, szerintem meg elég olcsó válasz volt. Az én bicskámat ez nyitogatta, nem Steve, akinek igazát a többiek későbbi molyolása teljesen alátámasztott. Steve for President, francba a taktikázással!

Jóéjszakát kívánok!

patkányarcúáginéni 2012.09.04. 23:13:00

@venator: Ja, csak nehogy lukra fussunk ...

venator 2012.09.04. 23:21:22

@csef: Van 50 százalék esélyünk. :)

tsík 2012.09.05. 00:52:05

Nem tekintem elfogadhatónak egy bloggazdától, hogy semmit nem reagál. Nos?

böbi 2012.09.05. 01:25:15

Köszönöm Mindenkinek! (legfőképp Háry Norbertnek)
:)
bár elvett néhány órát az életemből de nagyon tanulságos korrajzot kaptam a kommentekből. amik megmaradtak (nem fontossági sorrendben):
-Jolika néni, aki rottweilereket megszégyenítő harciassággal erőltette rá akaratát látszólag ártatlan formában azokra akik máshogy merészeltek megközelíteni egy kérdést, mint ő
-multikulti problémakör elkerülhetetlen felbukkanása és azok általi dicsőítése, akik nem is értik a probléma valós mibenlétét (aki egy cégnél dolgozik multikulti (mint én is), pont nem az árnyoldalát látja)
-a mottó szerintem is egy tipikus bulvárellenzéki, pont olyan mint a milkások (sic!), csak akkor lenne elfogadható ha fel is vállalná a valós céljait a blogtulaj, de addig nem passzol...
-érdekes volt látni hogy még egy ilyen helyen is ami nem klasszikus közéleti témával (értsd bűncselekmény, politika, celebek, stb) foglalkozik - amihez mindenki úgy érzi képes hozzászólni - hanem az élet második legfontosabb döntéséről (első a család) szól, ott is mennyi szövegértelmezésileg csökkent képességű ember posztol kommentel
-a grafológus aki vagy 50 (nem számoltam) kommenten keresztül védte az igazát
-köszönet az oknyomozók munkájának, nélkülük kimerült volna a poszt az 'ennyi pénzt egy ember nem kereshet - fikázók' és 'hajrá norbi mi kitartunk melletted - hívők' tábor torzsalkodásában
-tényleg, nem is értem miért kell emberfeletti teljesítményként tekinteni a leírtakra: sok pénzt keres valaki sok munkával... számomra az akire fel tudok tekinteni a mentős és a tűzoltó
-2x kacarásztam percekig az egyik a 'mums little helper' illetve hogy Gárdonyit/Jókait is lehet értelmezni úgy, mint az első kamu posztírókat (ez utóbbiban néhányan nem a poént látták meg, pedig ezzel a találó párhuzammal egyáltalán nem az írói érdemeik csökkentek)
-jó volt olvasni a törzskommentelők tartalmas, józan hangvételű hsz-eit (valahol a 800. komment környékén) a menésről/maradásról

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.05. 06:37:28

Mondjuk azért az elég rossz, hogy ezekután az lesz az alapfeltételezés, hogy mindenki hazudik. Ahhoz meg pl. a legtöbbünknek semmi kedve, hogy elkezdjenek utána nyomozni mindenféle szemi-trollok és utána esetleg kiplakátolják, amit találtak. Vagy akkor mostantól kezdve mindenki küldjön szkennelt munkavállalásit a Határátkelőnek, meg fényképet "szia Csefike" cetlivel a kézben, lehetőleg az adott város valami nevezetes pontja előtt pózolva? Vagy képeslapot a prominens kételkedőknek?
U.i.: remélem, mindenki legalább olyan jól érzi magát a valós életében, mint én az elképzelt nyaralásommal. (Mondhatni minden évben 52 hét tulajdonképpen trópusi nyaralás, ha így nézzük.) Venator - szállást intézni, az mi? Megy az ember és talál valamit. :-)
U.i.2: én is nagyon jól szórakoztam / szórakozom ennél a posztnál végülis, szóval köszönöm.

venator 2012.09.05. 08:32:06

@Chang Yai:
"Venator - szállást intézni, az mi? Megy az ember és talál valamit. :-)"

Nem rossz az ha az ember fiatal, de egy bizonyos kor után, családdal már nem akkora buli. Jobb szeretem tudni, hogy hová megyek....:)

tanato 2012.09.05. 09:06:11

@venator: Ez jogos,fiatal koromban tényleg elindultunk külföldre /persze ez a külföld akkor szigorúan az úgynevezett szocialista országokat foglalta magában/ úgy hogy majd lesz valahol megaludnunk,de felnőtt fejjel főleg gyerekekkel mindig előre foglaltunk szállást.Te hány éves vagy?Persze csak ha nem haditok.Én 53 múltam.

tanato 2012.09.05. 09:13:13

@böbi: A Jókait és Gárdonyit emlegető én voltam,tényleg elsőrangú kamu posztírók voltak,nagyon sokat olvastam tőlük,de tényleg olyan hiteles történeteket írtak,amik valóságban is megtörténhettek volna.Nagyon alaposan utánajártak ugyanis az adott korszak/végvári harcok, 48-as szabadságharc/ történetének.Emiatt becsülöm Háry Norbit is mert ő is így járt el.A különbség abban lehet hogy az írók abszolute jó szándékból írták a"kamu postjaikat" ami sajna Norbinál nem biztos hogy igaz,mert ő lehet hogy egy nagyszabású lehúzós játék előörse kívánt lenni.

venator 2012.09.05. 09:30:49

@tanato: Fene tudja, nekem ez a hatizsakos hippi stilus soha nem jott be nagyon. En amolyan konformista turista vagyok, megnezem a latnivalokat, kotelessegszeruen fenykepezek es jol erzem magam. :) A korom nem titok, 42 leszek oktoberben. :)

venator 2012.09.05. 09:33:26

@venator: Ja azt kihagytam, hogy tenyleg van ismeros Balin, Thaifoldon, Kambodzsaban, igy inkabb rajuk biznam magam szallasugyben. Ennyi elonye azert van a multikultinak. :)

tanato 2012.09.05. 09:36:10

@venator: Köszi az infót,tényleg volt hogy megszorultunk néhányszor fiatal korunkban szállásügyben és csak a tizedik kísérlet jött be több órás keresgélés után.De akkor ezt nem vettük "fel",belefért a korunkkal járó kockázatviselési képességünkbe.

Dragonlady (Bp, Hun) 2012.09.05. 09:47:46

Egyébként köszi Venator, azért egyébként annyit én is szoktam készülni, hogy rákeresek a szállásokra - mit ajánlanak, merre van a térképen, stb. ha nagyon olyanom van, rájuk telefonálok, hogy van-e szoba. de tripadvisor és hostelworld korában azért nem nagy kunszt jó és olcsó szállást találni Kambodzsában vagy Thaiföldön :-)
Hippi soha nem voltam, nagyon nem, hátizsákom mondjuk van, és nemigen tervezem meg előre a nyaralást, csak úgy megyek a nagyvilágba, ha kell, akkor a reptéren alszom (most is majd, grrr, de ez van) akkor én most mi vagyok? :-) Egyébként nagyon szeretem Balit (na nem a déli részét, ahol minden hülye nyomorog), remélem, lesz egyszer lehetőségem ott élni egy darabig.

venator 2012.09.05. 15:54:38

@tanato: @Chang Yai: Egyáltalán nincs mit. :)

Én még Horvátországba sem mernék úgy elindulni, hogy nincs szállásom. Lehet, hogy beszari vagyok...:)

A hippit nem úgy értettem ám, megvan annak a varázsa, ha csak úgy elindul az ember a világba.

BoKK 2012.09.06. 19:56:54

Sziasztok!
Ha egy olaj- és gázmérnök szakos jelenlegi vagy volt hallgató olvasná ezt, tudna írni nekem egy e-mailt? Szeretnék többet megtudni erről a szakról. Előre is szépen köszönöm.

email: galigali kukac citromail.hu

Gerardpeis 2012.12.02. 15:35:32

Ha esetleg ti ezt az irast mashogy latjatok,fenntartasaitok vannak a valosagtartalmaval kapcsolatban akkor az alabbi helyen kifejthetitek: gerardpeis.blog.com/

Hildegar 2013.01.20. 19:56:17

Én olajmérnök vagyok, igaz, nem dolgoztam platformon. Nem tudom, miért fektetett ennyi energiát bele a blog írója, hogy ennyire összeszedje a dolgokat. Mivel most kezdtem el olvasni ezeket a blogokat, nem értem ezt az egész kavarodást. Szerintem az itt leírtak többsége nagyon reálisan hangzik és tudomásom szerint a Troll mezőben jelenleg hatalmas fejlesztéseket csinálnak, mert jóval nagyobb a készlete, mint gondolták, így kihozatalnövelő technológiákat vezetnek be. Termelésvezetőként lehet ennyit keresni, de az nagyon valószínűtlen, hogy egy kívülről jött embert tesznek ebbe a posztba. Nagyon erős szakmai háttérrel kell ehhez rendelkezni a cikkben felsoroltakon kívül. Igaz, hogy a nagy beruházások emberigénye is nagy és valóban nem sokáig csinálják az emberek ezt a munkát.

Hildegar 2013.01.20. 19:59:07

Ez aranyos :) Nem tudom, miért lettem hildegar, de nem rosz név:)

bpetya75 2013.01.31. 15:26:32

@Hildegar:

A kavarodást az okozta, hogy a nagyérdemű egyes tagjaiban felmerültek kérdések, és ahogy elkezdődött a felszín kapirgálása, kiderült 1-2 "apróság", amin megbukott a poszt írója. Röviden ennyi ;-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása