oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 13. 06:57,  Életem legnagyobb kalandjába vágtam bele 64 komment

2012. augusztus 13. 06:57 Határátkelő

Életem legnagyobb kalandjába vágtam bele

Egy kis műhelytitokkal kezdeném: eredetileg azt a címet akartam adni ennek a posztnak (teljesen önkényesen...), hogy „Egy Halrakodó Logisztikai Manager vallomása", egyszerűen azért, mert miközben rengeteg érdekes dolgot megtudtam Fecó posztjából, közben rendkívül jól szórakoztam a humorán is. Ám mivel a poszt mégis csak egy Dániában tanuló egyetemistáról szól, mégis másképp döntöttem – de őszintén ajánlom mindenkinek, hogy olvassa végig, nem fogja megbánni!

Aalborg egyetem bicaj.jpg

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Dániába való kikerülésem egy véletlen folyamán jött létre. Középiskolai éveim után nem tudtam mihez kezdjek, így elmentem Magyarország egyik legnevesebb oktatási kiállításra, ahol ez a felirat fogadott rögtön a bejáratnál: Study in Denmark!

Mivel valószínűleg Magyarországon is csak költségtérítéses képzésre vettek volna fel (így is történt), gondoltam hát, legyen! Úgy voltam vele, hogy nem sokkal több pénzért egy más, gyakorlatiasabb képzést kaphatok, amely talán több esélyt ad, hogy elhelyezkedjek valamelyik iparágban, akár külföldön, akár otthon.

Észrevételeim szerint azok az ismerőseim, akik rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal sokkal kelendőbbek egy állásra való jelentkezésnél, mint azok, akik sosem tanultak Magyarországon kívül. Persze ez nem jelenti azt, hogy dúskálnak az ajánlatokban, de mégis... A megszerezhető nyelvtudásról már nem is beszélve! Rövid vacillálás és esélylatolgatás után arra jutottam, hogy miért is ne!?

Többen vágtunk bele

A jelentkezés viszonylag egyszerűen ment: mivel nem volt nemzetközi nyelvvizsgám egy nyelvi teszten kellett részt venni, majd a sikeres teszt után kitölteni a jelentkezési lapokat. A többit az erre hivatott cég végezte, utána már csak az értesítőt kaptam, hogy felvettek az általam választott aalborg-i főiskolára.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem egyedül, hanem két középiskolai osztálytársammal és a barátnőmmel együtt vághattam bele a kalandba. Természetesen az egész nyár tervezgetéssel telt. A kiköltözködés viszonylag zökkenőmentesre sikeredett, mert az egyik velem tartó cimborám szülei bevállalták, hogy kifuvarozzák a cuccainkat a családi négykerekűvel, mi négyen pedig fogtuk magunkat és repülőre szálltunk.

Kollégiumi szobát a túljelentkezés miatt már nem tudott a főiskola biztosítani, ezért először egy velük szerződésben álló hostelben – gyakorlatilag egy kempingben - kellett meghúznunk magunkat az első hetekben.

Nehéz lakáshelyzet

Az ígéretek otthon úgy szóltak, hogy pár százezer forint, kitartás és egy kis szerencse elegendő ahhoz hogy az ember talpra álljon, és még a főiskola mellett is tudjon dolgozni nem kevés fizetésért. Valamint azt is mondták, hogy a majdnem egycsillagos kempingben, hostelben egy, maximum két hetet kell eltölteni, mert az ember hamar talál lakást.

Ez még egy olyan helyen is meredek lenne, ahol tudja az ember, hogy mi a helyzet, de mi azt sem tudtuk, hogy mit, hol, kinél, mikor, mennyiért keressünk és sajnos vállalkozó szellemű ember sem volt, aki ebben segíteni tudott/akart volna. A főiskola ugyan odaültette az egyik dán diákját egy laptoppal meg egy loginnal a helyi lakáskereső portálra, de ez nem volt túl célravezető. Bárki, akinek a lakását kinéztünk vagy elutasított minket vagy fel sem vette a telefont.

Mindennek ellenére rögtön az első héten szerencsénk lett, ugyanis a portál segítségével ráakadtunk egy belvároshoz közeli lakásra amely megfelelőnek tűnt négy ember számára. Rövid telefonos egyeztetés és nem kevés ujjongás után beindítottuk az ökohajtású fél lovas szekereinket, és elbicajoztunk a címre.

Egy rendkívül kedves dán és (feltehetően) barátnője fogadott minket és bemutatták nekünk jövőbeni otthonunkat. A lakás tökéletes volt! Optimális méret, tökéletes elhelyezkedés, alacsony rezsi költség illetve bérleti díj és még a kaució is baráti...

- Akkor az árban ugye megegyeztünk, mikor szeretnének költözni?
- Minél hamarabb, amint lehetséges – válaszoltam mosolyogva, miközben gondolatban az utolsó rókák közt elfogyasztott sörömet szürcsölgettem.
- Tehát akkor december.
- Elnézést hogyan? Dehát augusztus van!
- Talán November vége.

A síri csendet és komor tekinteteket csak egy utcáról behallatszó csecsemő ordítása törte meg fél perc után, mi pedig az euforikus hangulatból hamar kijózanodva, fájó szívvel hagytuk el remélt otthonunk.

Fjordparton élni

A gyenge kezdést követően még öt hetet töltöttünk az említett hostelben egy lakókonténerben, melyben rendkívül büdös volt de legalább jó barátaink lettek a rókák, illetve a sirályok. A hely egyébként közvetlenül a várost keresztülszelő fjord partján volt, és ezzel össze is foglaltam minden előnyét. Ha egyhetes kirándulásra mentem volna, még akár jó is lehetett volna, de kilátások nélkül úgy élni mint egy csöves, hát nem a legszívderítőbb! Élemben nem kempingeztem annyit mint 2010 szeptemberében.

A főiskola nem volt messzebb, mint 1 km. Viszont az előbb emlegetett fjord éppen keresztülvágta az útvonalat. Így igénybe kellett venni a helytől 5 km-es távolságban található egyetlen hidat, melyet a dánok hajlandóak voltak emelni. Természetesen ez azt jelentette hogy 5 km oda, át a hídon, 5 km vissza. Minden egyes nap, bringával (ekkor még álmodni sem mertem a helyi busztársaság havibérletéről, pedig a dán időjárás szeszélyességét ismerve néha-néha örültem volna neki).

Csak sikerült!

De sebaj, addig éljünk, míg fiatalok vagyunk! Miután eltelt az 5 hét és végre sikerült felélni az otthonról hozott tartalékaink nagy részét, találtunk egy belvárosi apartmant egy lakásközvetítő cég segítségével. A hajlék a város főutcáján egy bájos sétálóutca (sok kocsma) tőszomszédságában helyezkedik el, elfogadható az ár is (havi 7-8000 DKK mindennel együtt) és eléggé tágas (kb. 100m2). Tökéletes négy kisdiák számára! Kivettük!

A beköltözésre természetesen várni kellett még másfél hetet, mert az azonnali költözés túl nagy traumát jelentett volna a megszelídített rókák számára, így jókedvűen és vidáman telt az utolsó, pokol bugyrában eltöltött másfél hét.

Sok pénz (vagy szerencse) nélkül nem megy

Nem fogjátok kitalálni! A munkakeresés sem volt olyan könnyű, mint ahogy azt anno ígérték! Természetesen tudtuk, hogy nem lesz kolbászból a kerítés, de azért valami sövényt várt volna az ember, ha már minden hazugság fele igaz.

De nincs kerítés, se kolbászból sem másból! Sőt! Azt sem akarják, hogy jó pénzért én építsem ki! Úgyhogy hosszú hónapok következtek toast-kenyéren és vízen. Az ígéret, miszerint maximum 3 hónap kell ahhoz, hogy az ember munkát találjon, annyiban igaz, hogy valóban nem egyből talál az ember. A sikeres munkataláláshoz nem 3 hónapra van szükség, hanem legalább a duplájára és egy hatalmas adag kitartásra meg beadható önéletrajzra.

Így az ügynökség által előzetesen említett pár százezer forint is inkább milliós tételre rúgott az idő elteltével. Ha ez megnyugtat valakit, akkor ez a vállalkozás sem lehetetlen, de ha nincs elegendő akaratereje és/vagy vaskos tárcája az embernek, akkor jobb ha bele sem fog!

A jó fizetés sokat segít

A tanulmányok mellett valóban van bőven idő diákmunkára is. Én jelenleg több helyen is dolgozom, főleg mint „Halrakodó Logisztikai Manager" és „Kis-kukta", tehát raktári munkás és mosogató. Nem túl épületes meló egyik sem, de legalább a kikötő szép, a kaják finomak és a tetejébe nagyon jól megfizetik.

Nekem valahogy könnyebb szívvel megy a dagonyázás mindenféle „igazgatói" poszton ha közben az jár a fejemben, hogy óránként 3-4 ezer forinttal leszek gazdagabb. Tudom, tudom! Ne gyertek azzal, hogy: „de az árak is meg az adó is jóval magasabbak mint odahaza"! Ez így is van, de valamiért mindig több pénzem marad hónap végén mint ezelőtt.

De, hogy jót is említsek itt a sok rossz után! A kezdeti sokk után az ember hamar beleszokik új környezetébe, és egyre bátrabban sétál át a piros lámpán. Dánia a világ egyik legszabadabb és legboldogabb országa. Rengeteg a pozitív, mosolygós ember. Látszik rajtuk, hogy kiegyensúlyozottan élik mindennapjaikat és nem sok gondjuk van. Imádom, hogy ha kimegyek az utcára szinte biztos, hogy pozitív dolog fog történni velem és a környező boltokban ahova gyakrabban járok, már kb. a 3. alkalom után ismerősként köszöntenek az eladók (kell is a jókedv, amikor az ember az árakra néz).

A nyári szezonban a helyi önkormányzat az itt élőket folyamatosan ellátja megfelelő mennyiségű szabadprogramokkal (sportnap, fesztiválok, karnevál, stb.). A parkok jó idő esetén megtelnek grillező, napozó, sportoló fiatalokkal és az elvetemültebbek bepróbálkozhatnak a fjordra épített kis strandon a fürdőzéssel is, de ez tényleg csak ínyenceknek ajánlott a nem túl magas hőfok miatt. Ha már a nyári szezont említettem, nem hagynám ki a télit sem: olyankor itt az égvilágon semmi nincs! Még világos sem!

Az iskola szuper

Magával az oktatással, amiben részt veszek, meg vagyok elégedve. Ahogy ígérték valóban nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra, beszédközpontúságra és arra sarkalja a hallgatókat, hogy használják az eszüket és ne csak bemagolják a hatszáz oldalas tankönyveket. Az oktatók rendkívül közvetlenek, ami szinte felfoghatatlan az otthoni vaskalapos hozzáállás után (tisztelet a kivételnek).

Az osztályon/tancsoporton belüli kulturális különbségeket hamar le lehet küzdeni és megtanuljuk, hogyan kezeljük honfitársainkat, akik pár hónap külföld után már magyarul is akcentussal, akadozva beszélnek vagy, hogy a bolgárok nem folyton mérgesek, hanem ők így társalognak.

Ezek a különbségek leginkább a főiskolai csoportos projektmunkák során kerülnek felszínre. A közös iváshoz, beszélgetéshez nem kell szeretni, de még csak tisztelni sem a másikat, vicces így is, úgy is! Ellenben ha közös munkáról van szó!

Kulturális különbségek

Előfordult ugyanis, hogy a gondosan elkészített projektet az egyik nem túl aktív csoporttagnak kellett volna leadnia, de az estét mulatozással töltötte és kicsit elkésett a leadással. Így 12:00-ás leadási határidő helyett 14:00-ra sikerült becsámpáznia a főiskolára. Ez pénteken történt, amikor is tudva levő, hogy a dánok délig dolgoznak. Egyébként is, de pénteken pláne! 12:01-kor már a kis hajójukon vitorláznak valahol a Limfjord sejtelmes hullámain.

Tehát lekéste! Ám a mi emberünk nem esett kétségbe! Elővette Litvániából származó rátermettségét, és kitalált egy tervet, miszerint ha a titkárság ajtaja előtt hagyja a földön a kinyomtatott anyagot, akkor a takarítónő biztos nem dobja ki, és a tanárok is elismerően ráznak majd vele kezet, hogy időben leadta a munkát.

Hadd ne mondjam tévedett! A projektünket nem fogadták el, újra neki kellett futni, ami eléggé kellemetlen volt. A srác védekezésül arra hivatkozott, hogy náluk ez a szokás Litvániában. Hát igen, a kulturális különbségek! Hát lehet így rá haragudni!?

Sok a gyakorlati óra

Én egyébként Marketing Managementet tanulok egy „Academy Professional" képzési forma keretein belül. Ez annyit tesz, hogy a főiskolai (Bachelor) diplomát két részre bontották, egy Akadémiai és egy „Top-Up Bachelor" képzésre. A program ideje ugyanannyi (3-3.5 év) azzal a különbséggel, hogy 2 év után kap a hallgató egy akadémiai diplomát is.

A különböző programok viszonylag sok üzemlátogatást és gyakorlati órát tartalmaznak, ahol arra mennek rá, hogy a megtanult elméleteket a gyakorlatban is képesek legyünk alkalmazni. Ezeken az órákon lehet a legtöbbet tanulni arról, hogy valójában hogy is működik egy vállalat. Nekem így sokkal könnyebben megy, mintha egy végeláthatatlan könyv tömött soraiból kellene kihámozzam, majd elképzeljem a dolgok gyakorlati működést.

Vil du gentage?

Jövőre a dán nyelvtanulásra helyezem a hangsúlyt, mivel a helyi nyelv ismeretével drasztikusan megnőnek az esélyek egy jobb állás elcsípésére, a dán állam meg amúgy is ingyenesen biztosítja a dán nyelvoktatást a letelepedési engedéllyel rendelkezőknek.

Eddig is volt részem heti 2x gyakorolni a „Det velg jeg ikke – Nem tudom" helyes kiejtését, de mostantól heti 4x lesz rá lehetőségem, és talán hamarosan már nem pirulok el amikor „Vil du gentage? – Megismételné?" kérdésem megválaszolása után még mindig nem értem hogy rossz pénztárnál állok.

Összefoglalván elmondanám, hogy életem legnagyobb kalandjába vágtam bele a dániai továbbtanulással és egyáltalán nem bántam meg! Azt gondolom friss diplomásként itt jobb kilátások várnak rám, mint otthon, úgyhogy ha nem is a nyugdíjig (habár jól jönne), de maradok! Nagyszerű embereket és hasznos nemzetközi kapcsolatokat sikerült itt kiépítenem és azt hiszem ezzel plusz egy kis sütnivalóval lesz itt mit keresnem a jövőben is."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás Dánia Aalborg

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr44709140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hothead 2012.08.13. 07:48:36

nagyon tetszett ez a poszt! sok sikert a tovabbiakban!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.13. 08:19:07

"Det velg jeg ikke" ===> Det ved jeg ikke. (helyesen)

Szerintem NL-lel jobban jártál volna, igaz hogy ott van tandíj. Igaz, hogy a hollandok arrogánsabbak.

Ami nekem DK-ban sokkoló, az az ár/minöség a boltokban, föleg más NyEu országokkal ( D, NL ) összehasonlítva. NL-ben pl. nem ( vagy csak ritkán ) láttam a boltban üres polcokat, ami itt DK-ban elég gyakran elöfordul. Stressz az viszont sokkal kevesebb mint máshol (NLben p.l. ), pénz meg nagyjából ugyanannyi ( kicsit több talán ).

A dán nyelv viszont megtanul6tatlan, ezt tanusítom.

naan 2012.08.13. 09:20:29

Jo kis poszt volt, koszonom! :) Egy baratnom anno 3 honapot toltott Kopenhagaban osztondijjal. /Az oktatasrol o is pont ilyeneket meselt./ Meglatogattam a koleszban. Koeduklat tusolo volt, egyben a wc-vel. Szolt, jo elore, h ne kezdjek sikoltozni, ha egy pasi benyit. Aztan egy parbkan volt a cumifa: a dan szulok ugy szoktatjak le a picinyeket, h kiviszik oket a parkba, es egy nagy fara felakasztjak a cumikat, ezzel kifejezve, h ok mar nagy gyerekek, akiknek nincs szuksegre cumira. Itt egy iras rola fotoval: www.denmark-pictures.com/the-pacifier-tree.html

SilentDreams 2012.08.13. 09:29:13

@Scaramella va alla guerra:
A "Vil du gentage?" pedig bizalomra ad okot, az eleje német vagy angol tudással is érthetö... :)
Persze kérdés, hogy mindezt hogy ejtik ki....

Tetszett a poszt: bátorság + kitartás = eredmény

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.13. 10:05:32

Nagyon tetszett az írás. Jó választás volt, biztosan többre mész az életben a kint kapott diplomával, mint az otthonival.
Ha meg kb. ugyanannyiba kerül, akkor meg főleg.
Az egyetemi évek alatt én is dolgoztam mindenféle "igazgatói" posztban, ez kellett ahhoz, hogy el tudjam végezni. Ez teljesen normális, csak így tovább!
Bár én nem kaptam érte túl sok pénzt:-)
Sok sikert!

Zombinyussz 2012.08.13. 10:17:01

@Scaramella va alla guerra:
Nem jártam NL-ben, de Mo.-val vagy Ausztria/ Németo.-val összehasonlítva az ár-érték arányt itt (Dánia) rendben találtam mindig is. Túlnyomó részt "teszkógazdaságos"-t engedhetek meg a pénztárcának, és itt még abból is van minőségi és finom is :))) 800gr-os teljes kiőrlésű zsömit sikerült ugyanannyiért venni, mint a 450gr-os hófehér búzalistes társait, naná, hogy a barna nyert!
Üres polcot se láttam még, lehet azért, mert a szigeten ez kicsit rosszabbul jönne le... Éjjel 2-kor olcsóbbért tankolhatsz, mint du. 2-kor és a behozatali cikkekkel okosan "ruletteznek", hogy egyenlő legyen az el- és leosztás.
Jeg elsker Danmark. <3

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.13. 10:50:23

@Zombinyussz:

Hi,
sajnos nekem nem ilyen jok a tapasztalataim.
1. A vonat KURVA draga ) KBH-Odense 2 fonek retur 150 EUR !! ), es nincs felaru kartya, mint Hollandiaban vagy Nemetorszagban.
2. A buszjegy ) kek = egy csikja kb 2 EUR, ez a holland ar mintegy duplaja
3. Tej DKK7.5-9, ez a holland ar masfelszerese.
4. A lazas, az katasztrofa. Hollandiaban az Albert heijnben 100 gr kerult 2 EUR-ba, itt ezert az arert csak az Aldiban lehet venni, ami viszont felig rohadt ( i.e. budos )

Ami katasztrofa, az a bicikliutak. nem ertem, hogy miert nem lehet EGYENES bicikliutakat lerakni. A holandoknak sikerult.

Az meg kulon erdekesseg, hogy a danok feljelentgetosek Æ p.l. azzal szorakoznak, hogy egymast az adohivatalnal feljelentik. A hollandok nem ilyenek (a nemetek viszont igen ).

Ami jo, az az, hogy ketsegkivul sokkal kisebb a stressz, mint NL-ben ) es a job security is jobb =. A fizetes valamivel magasabb mint Dben vagy NLben, de az ado is sokkal magasabb ( pont az alatt az osszeg alatt keresek, mintsemhogy a 25%os adokedvezmenyt megkaphassam. )

Ami meg katasztrofa, az az elszigeteltseg. Hollandiaban 4 ora alatt Frankfurtban vagy az ICE-vel, es kb. 70 EURba kerul a returjegy. Itt 3 ora Lubeck *!!!), es a vonatjegy k.b. 100 EUR ( harmadakkora tavolsagra ).

Erdekessegkent : iKoppenhagaban lattam eloszor ICE vonatot KEMENNYEL. :D OMG ...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.13. 11:11:07

@SilentDreams:
Hat nem tudom, nekem sokkot okozott, ahogy p.l. a danok a harmincat ( tredive ) kiejtik. Mit ne mondjak, nem ugy, ahogy irjak ( es meg csak nyomokban sem hasonlit ra :D )
viszont a danoktatas ingyenes ( es meglehetosen 6ekony ).
Eleg nehez nyelv, meg ugy is hogy mindenfele tobbe-kevesbe obskurus german nyelvet beszel az ember. En nem sokra mentem veluk.

LittleG (uk) 2012.08.13. 12:09:02

Klassz írás :)

Nemrég ott töltöttünk egy hetet (többnyire Aalborgban és Aarhusban), az idővel nagy szerencsénk volt, sokat sütött a nap és ottani viszonylatban meleg volt (20-25 fok.) Az itteni 40 fokos kánikulával ellentétben ott lehetett levegőt kapni :) De azért nem engedtünk a csábításnak, mikor a vízparton egy tábla így csalogatott: "17 fokos a víz! Gyertek fürödni! :)"

Az árak nem a kelet-európai pénztárcához igazodnak természetesen..

Tetszett, hogy a kenyerek közül a legolcsóbb a rozskenyér (én pont szeretem). A fehér cipókat viszont nem szerettem, olyan érdeskések voltak.

Egy barátnőm szintén odajár egyetemre, mellette neki is igazgatói állása van (kettő is), de jól elvan. Sokat olvastam a témában, az egyetem után sok külföldi diák csalódik.. Hogy továbbra sem veszik fel normális állásokba, még akkor se, ha tud dánul. Egy dán mindig jobban fog tudni ;)

A dánok panaszkodnak, hogy egyre több náluk is a stressz (újabban az is előfordul, hogy egy autós türelmetlen és dudál - nahát.), de abból, amit láttunk, és amit meséltek, örülnék én, ha az én életemben csak annyi lenne.

Cumifát mi is láttunk :)

Télen semmi sincs, még világos se :))) - tényleg élvezetes az író humora :)

Hátha tiszteletét teszi a kommentek közt is ;)

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.13. 12:38:13

Jóvótna.. :-)
Kicsit döcögősen ment a kezdés, de fiatalon az ember fogja fel nagy kalandként... és nem adtátok fel.
Ez a helyes hozzáállás. Sok korotokbeli nyafogva szaladt volna vissza a szülei szoknyájához.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2012.08.13. 12:43:17

Nekem is hasonló tapasztalataim vannak Dániáról (Lyngby). Erasmus ösztöndíjjal kint tanulni azt jelenti, hogy az ösztöndíj 90%-ban fedezi a kollégiumot, a napi megélhetésért keményen dolgozni kell, hiába kapja valaki az előző félévi teljesítménye alapján az évfolyamelsőnek járó magyarországi egyetemi ösztöndíjat is. Fizikai munkát találni az egyetemen keresztül könnyű, de mást már problémásabb.

A bolti árak még nyugat-európai viszonylatban is magasak, ezt csak részben ellentételezi a magasabb fizetés. Azt pedig senkinek sem ajánlom, hogy alkoholt inni menjen Dániába vagy valamelyik másik északi országba, mert annál drágább hely nem igazán van Európában.

Az oktatás magyar szemmel nézve nagyon laza, alig kérnek számon valamilyen konkrétumot, szinte csak projekteken kell dolgozni. Viszont arra senki se számítson, hogy a tantárgyakat majd itthon könnyen elfogadtatja, többek tapasztalata szerint maximum félévente 1-2 tantárgyat lehet összeszedni, amit itthon is elfogadnak.

Dr. NiChuck Norris sp. 2012.08.13. 13:09:10

Tetszett fiam, leülhetsz. Senere skrive, hvad du!)

andaluzkutya 2012.08.13. 13:17:25

@Étteremkritikus: "A bolti árak még nyugat-európai viszonylatban is magasak, ezt csak részben ellentételezi a magasabb fizetés. Azt pedig senkinek sem ajánlom, hogy alkoholt inni menjen Dániába vagy valamelyik másik északi országba, mert annál drágább hely nem igazán van Európában."

Ez tök jó, mi pont mostanában tervezünk majd átruccani Dániába (Norvégiából), hogy olcsón (akár féláron) vegyünk mindenféle élemiszert, meg némi alkoholt:) Még a kompjeggyel együtt is megéri...

Col.Maybourne 2012.08.13. 13:35:58

@Scaramella va alla guerra: Dania kifejezetten OLCSO! Norvegiabol nezve :)
1 liter tej errefele 15-16NOK, legolcsobb buszjegy: 25NOK (3,5EUR). Minden viszonylagos :)

A posztolonak sok sikert, Dania jo hely es a klimaja is kedvezo.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.13. 13:50:09

@Scaramella va alla guerra: Már hat éve élek az országban,de még soha nem láttam üres polcokat! Aldit,Spart soha nem használok viszont mindig mindenből jó minőséget tudok venni olcsón. A vonattal szerintem valamit elnéztél,mert a Frederikshavn-KBH jegy (retur) az nem több mint 1600Dkk(215eur) és ez minimum a három-négyszerese az általad említett távolságnak/jegyárnak.
A fizetéseket illetően nem vagyok képben a holland viszonyokkal,de nem hiszem egy átlag kétkezi melós csak közel annyit is keres ott,mint én itt a németek meg konkrétan járnak ide vendégmunkásnak! Azt is hozzátenném,hogy a fizum kevesebb mint feléből megvan a havi rezsim a lakással,bank és autókölcsönnel,nettel,telefonnal,biztosításokkal,........mindennel együtt és a maradék még mindig több,mint amiből vígan meg lehet élni--mivel a bank mindent intéz még erre sem nagyon van gondom és így könnyű "kondtalanul" élni,nem csoda,ha a dánok is "les.arnak" mindent és munka után csak a RELAX.
Az viszont igaz,hogy a dánok nem egyenesek és a posztolónak is mondom--soha nem bízzon meg 100% egyikben sem.Talán a konfliktuskerülés,vagy nem tudom mi vezetett náluk ehhez,de rendkívül ritka,ha egy dán őszintén elmondja,hogy mi a véleménye---viszont az egymás háta mögötti "pletyi" az nagyon megy. Az elzártság is nagyon igaz--London után jöttem ide és olyan érzés volt,mintha mondjuk Ausztráliába mentem volna.Ezen most sokat enyhített a billundi repülő járat azoknak,akik hazajárnak.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.13. 13:55:40

@Étteremkritikus: Csak mondom,hogy a boltban a Calsberg/Tuborg,... olyan 6Dkk/doboz és te csak szeretnél ilyen olcsón whiskeyt venni magyar országon,mint amennyiért itt megkapod!

Skodakék Fábia 2012.08.13. 13:59:05

Marketing Manager...na jobb is ha kint maradsz, ilyenből itt is Dunát lehet rekeszteni, oszt csak virnyognak hogy munka meg nincs...

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.13. 14:14:47

@Scaramella va alla guerra: Hazudtam,bocsi!!! A "standard" retur jegy az említett Frh-Kbh viszonylatban 892Dkk,a DSB 1' kategóriával pedig 1374Dkk.

andaluzkutya 2012.08.13. 14:24:54

Amúgy kb. egy éve láttam egy táblázatot arról, mely szerint az EU-ban a Dánoknál volt a legmagasabb az átlagos órabér és talán az átlagos bevétel/kiadás arány is náluk a legkedvezőbb... (de erre nem vennék mérget)

SilentDreams 2012.08.13. 14:38:19

@andaluzkutya: Nyilván nagyon függ attól is, hogy ki mire mennyit költ, mennyira hajlandó az olcsóbb megoldások felé tendálni, stb. így elég nehéz lehet ebböl átlagot vonni.

szarkafarka 2012.08.13. 14:38:53

"soha nem bízzon meg 100% egyikben sem.Talán a konfliktuskerülés,vagy nem tudom mi vezetett náluk ehhez,de rendkívül ritka,ha egy dán őszintén elmondja,hogy mi a véleménye" ... ugyanez a svedekkel is a helyzet.....az elzartsag meg minden eszaki allamra jellemzö bar a danok közel sem annyira elzarkozottak mint a svedek...

andaluzkutya 2012.08.13. 14:52:57

@SilentDreams: Ezt ha jól emlékszem egy gazdasági lapban olvastam, gondolom úgy csinálták, hogy vesznek 10 "átlag"-foglakozást, meg vesznek 50 "átlagos" termék árát az adott országokban és kijön egy arány.

andaluzkutya 2012.08.13. 14:59:22

@szarkafarka: Érdekes, hogy nekem egy másik északi népnél nem volt egyetlen ilyen (rossz) tapasztalatom se. De az is igaz, hogy dicséretet könnyű szerezni, viszont negativ kritikát piszok nehéz. De ezt én inkább annak tudom be, hogy (legalábbis az én környezetemben) nagyon tudatosan próbálnak pozitívan gondolkodni és mindenben a jót meglátni, továbbá mivel fontos vagyok nekik és nem ismerik a kultúrámat, tartanak tőle, hogy esetleg megbántanak egy negatív véleménnyel. De ha nagy gond van, azt azért finoman próbálják érzékeltetni:)

pszichonauta 2012.08.13. 15:05:54

Ettől az írástól most egy kicsit bef*stam :D/:(
Nekem augusztus 27-re kint kell lennem az "introduction day"-re Aalborgban, de még lakás sincs. Kb. 20 embernek küldtem mailt a boligportal-on keresztül, de csak 2 hús-vér ember válaszolt, a többi üzenet automatikus volt. A kettőből az egyik azt mondta, hogy a lakás nem kiadó, hanem eladó. A másik meg azt, hogy vmi listára kell feliratkoznom, ami nem túl hosszú. Lehet, hogy igaz a dánokról, hogy nem őszinték :(
Láttam egy spanyol gyerek lakásvéleményét évekkel ezelőttről, gondoltam hátha kiadja nekem a lakást, elvileg mostanában végez. Sajna már nincs meg nekik a lakás, de érdekes módon ő rögtön és terjedelmesebben válaszolt, mint a dánok.

Most meg kétségbe vagyok esve, hogy mit csináljak. Rentre van havi 100-120 ezrem, depositra 500 ezrem, de még így sem jók a kilátások :S

Szerencsére itthon is felvettek, de nagyon elkeserítene, ha nem jutnék ki a lakásgondok miatt :(

yooli 2012.08.13. 15:54:58

Det ved jeg ikke helyesen leírva,nem det velg jeg ikke! Egyébként lehet munkát találni angollal is,csak személyesen kell utánajárni,nem önéletrajzokat küldözgetni!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.08.13. 15:55:24

DÁN NYÁR

Rasmussen a szalamandra
Elindult a helyi strandra.
Sajnos, amint ment a járdán,
Tarkójára lépett pár dán.

Rá most babakocsi tolat,
Leend szerves útburkolat
S bitumenbe olvad lába…
Na, ő bűzlik Dániába’!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2012/01/dan-nyar.html

DÁN KANNIBÁL

Dán kannibál

Dán kannibál vígan emészt,
Tápláléka nem három lett,
Se két litván, se egyszem észt,
Hanem finom Larsen omlett.

Shakespeare ordít: „Hol a dánom?!
Főszereplőm, Larsen hamm lett?!”
Lelkében nincs dínomdánom,
S új főcímet ír fel: Hamlet

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2012/06/dan-kannibal.html
:)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.13. 16:29:02

@HK417:

Nezd, Hollandiaban van ketfele adokedvezmeny ( algemene heffingskorting es arbeidskorting ) ami kb. ugyanannyi, mint az itteni.
NL-ben viszont kisse mashogy vannak a jelzalogok ( egyelore ) es a lakasarak most mar olcsobbak. P.l. Rotterdamban az allomas mellett lehet venni 125 KEEURert valamit ( ez 1.100.000 DKK ), es nagyon jo es viszonylag olcso a vonat Amszterdamba. Itt a lakasarak meg holland mercevel is ijesztoek ( az NL atlag 225 KEUR ). Roskildeben meg Nestvedben meg nem erdemes lakast venni, ugye a vonat miatt.

Kajaugyben, hat nem tudom. A kenyer darabja 6 EUR, zsemle nincs ( NLben 2 db zsemle 50 cent ), a Super Best plane az Irma meg q draga. Az, hogy 2 EUR alatt nem lehet narancslevet kapni, es 3 EUR ert is csak koncentratumbol kapsz, az kriminalis ( NLben az AH frissen csavart narancsle, speci uvegben 3 EUR ).

A hollandok igaz, hogy arrogansak, de ott is van nagy kummogas es politika, ha arrol van szo. Nekem a danokkal szemben idaig semmi gondom nincs. Ha mondjak, hogy nem dan vagyok, rohogok rajtuk es azt mondom, hogy persze hogy nem dan, hanem holland vagyok :D . Viszont az orosz kollegamnak, aki 2005 ota itt van, sokkal rosszabb a velemenye roluk. P.l. a lanyanak nem adtak meg a dan allampolgarsagot : o jobban beszel danul, mint oroszul, de papiron orosz. Nem egy kellemes helyzet. A dan allampolgarsaghoz 9 ev kell, ami engem mar nem erdekel, de a felesegemnek akarok egy decens allampolgarsagot ( NL-ben meglenne 3 ev alatt, de o utalja NL-t, es ott ilyen jellegu munka es plane ennyiret jelenleg nincs, mint amit DK-ban csinalok )

Feltunt, hogy a magas adok dacara az infrastruktura nem tul fejlett. P.l. a bicikliutak szamovarnagysagu godrokkel vannak tele ( azert az megiscsak bortanyos, hogy az Østerport es a Kgs Nytorv kozott van vagy 8-10 tankcsapda nagysagu lyuk. ). A vonat meg kurva draga es ahhoz kepest szar ( mi az, hogy helyjegy kell ? Meg hogy nincs felaru ? ).

Mondom, ami a munka mellett itt tart, az a kellemes klima ( utalom a meleget ) es a streszmentesseg meg a viszonylagos szocialis biztonsag. Hala Istennek, a ceg eleg nehezen tud embereket szerezni kulfoldrol ( senki nem jon ide, meg viszonylag sok penzert sem ), danokat meg a fonokseg nem akar felvenni ( egyelore es jelenleg legalabbis ).

Ami jobb, mint NLben az az, hogy itt az ovoda ingyenes, NLben havonta akar 1300 eur is lehet. Amit le sem tudok az adombol irni, mert "gazdagnak" szamitok.

A feljelentgetessel meg nem tudok megbekulni, nadehat akinek ez a helyi sajatossag nem tetszik, az akar el is mehet az orszagbol, ugyebar :D .

A nyelv megtanulhatatlan, annak dacara, hogy hollandul szerintem igen jol beszelek. Nem sokat segit. Persze lehet hogy en vagyok oreg : hollandul 15 evvel ezelott kezdtem tanulni.

moTmeN 2012.08.13. 16:29:42

@pszichonauta: nekem rament a januarom meg a februarom a probalkozasra, Koppenhagaban. Szerintem 100 cim megvolt siman. Aztan vegul a fejvadasz pincejeben huztam meg magam ket hetig, es onnan vadasztam, immar telefonnal. Egy het alatt becserkesztem az idealist.
Szoval szerintem keszulj fel arra, hogy nem lesz konnyu pecot talalni a tanevkezdes idoszakaban.

facsig 2012.08.13. 16:31:54

Amikor régebben ott jártam, akkor minden bolt fél hatkor bezárt. Ha addig nem vettél meg mindent, (még a kaját is) vehettél háromszoros áron a pályaudvaron.

moTmeN 2012.08.13. 16:37:27

@facsig: ez mar szerencsere megszunt, en is hallottam ilyen remtorteneteket, keszultem ra. A 7eleven ertelem szeruen 11-ig (igaz, ez draga lanc), a Fakta meg egysegesen este 10-ig van nyitva, pl.

pszichonauta 2012.08.13. 16:37:32

@moTmeN: Ezt sejtettem :( Szerinted próbálkozzak inkább telefonnal?

ioi (törölt) 2012.08.13. 16:46:42

@pszichonauta: ha nagyon gáz a helyzet, és már mennél, irány couchsurfölni, akár néhány hétre is tudsz akár szállást szervezni magadnak :)

2012.08.13. 16:51:45

@facsig: A norvegoknal meg este 8 utan egyetlen boltban sem vehetsz semmi alkoholt, meg egy sort sem!! Milyen orszag az ilyen?? Azt persze mondanom sem kell, hogy a krimokban meg aranyaron van a pia...

moTmeN 2012.08.13. 17:09:26

@pszichonauta: hat, probalkoztam ugy is, kozelebb is kerultem, de az igazi attorest igy sem ertem el, hiszen olyanbol is sok van, aki telefonal, na de aki el is megy megnezni, megmutatni magat, abbol valogatnak a foberlok. Azt meg nehez otthonrol intezni. :(

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.13. 17:23:51

@Scaramella va alla guerra: Érdekes,hogy eur-ban számolsz mindent--ez nekem új.
A nyelv tényleg gáz,de azért megtanulható--van egy szociális munkás haverom,aki mikor idejöttem az első hónapban azt mondta,hogy szerinte jobban járok,ha norvégul kezdek tanulni,amiben igaza is volt,de mi mégiscsak Dániában vagyunk.
Amúgy az "asszony" például egész gyorsan halad vele--meg is lepett.

2012.08.13. 17:24:56

azt mondjuk, hogy drága Németország. a németek meg azt, hogy drága Svédország. a svédeknek Norvégia a drága, a norvégeknek meg Dánia.
jó kis írás, jövőre jöhet a következő :)

venator 2012.08.13. 17:27:51

Nyelvtudás nélkül mostanában már nagyon nehéz elhelyezkedni, még dánnal sem könnyű, ugyanis a válság óta inkább dánokat vesznek fel, ők is kénytelenek már mindent elvállalni...Ez amúgy érthető, csak szívás.

Tényleg pletykásak és hazudósok is egy picit, sőt még rasszisták is, de legalább nem annyira őszinték, hogy a szemedbe mondják. Persze megtalálják a módját, hogy megszívassanak, elég ha nem intéz el valamit, amit neki kellene....

Orvosi ellátás elég mókás, előfordul fél év várólista a szakorvosoknál. Volt olyan, hogy reggel kilenctől este hatig dekkoltam a kórházban 2 (kettő) tablettára várva....

Egy helyen melóztam a feleségemmel, amikor terhes lett, kirúgtak mindkettőnket egy füst alatt. Amikor szóltunk a szakszervezetnek, ahová egy rakás pénzt fizettünk addig. Nem hogy segítettek volna, hanem a szemünk láttára hagyták megvesztegetni magukat. Nem tőlünk, kell mondanom? :)

A szoc ellátás jó, de előtte egy év munkaviszonyt kell igazolni. Persze a segélyből nem lehet megélni, illetve mi magyarok meg tudunk, de a dánok nem....

Nincs olyan bevándorló aki jó véleménnyel lenne róluk, legalábbis az az ötven-száz ember akiket én ismerek. Eléggé zárt társadalom és aki látott már dán filmet, az tudja, hogy eléggé beteg is. :)

Két nemzeti sportjuk van, a dekkezés és az utcán vizelés. Ez nem vicc, vidéken mindennapos látvány....

Ezzel együtt azt mondom, hogy ki kell jönni és meg kell nézni, hogy mennyire jön be a dolog valakinek. Van aki nem bírja őket elviselni, aztán van az a típus, aki fél év után már dánabb a dánoknál (na ettől hányok).

Én például megtanultam kedvelni őket és a baromságaikat is megszoktam már, de ezzel együtt hazamegyünk, mert a gyerekeinknek nem a bevándorló életet szánjuk. Mi sem vagyunk azok, csak dolgozni jöttünk ki, de megyünk is haza...

Bónusz trekk:

danmark.blog.hu/2009/11/04/jantelov

pszichonauta 2012.08.13. 17:34:12

@moTmeN: Egyébként miért ilyenek? Tudom, hogy ezt nehéz megválaszolni, talán nincs is válasz. De mondom pl. a spanyol gyerek pont olyan válaszokat adott, amit magyarként vártam. Osztálytársam Hollandiába ment ki, neki sem volt baja. Aki Finnországba ment, annak sem. Akkor mi lehet a baj a dánokkal?

@venator: Egyébként a blogodra már hónapok óta próbálok bejutni, csak nem engedélyezed :D

Zombinyussz 2012.08.13. 17:35:12

@moTmeN:
a KIWI hétköznap 11-ig is nyitva tart (este) :)))
Ez a "drága-nem drága" kérdéskör meg... mit kapsz a fizetésedért? Mit engedhetsz meg? Mik az igények? Családi állapot? Mindenki más háttérrel indul el és másba érkezik. Mo.-n átlagosnak mondható életszínvonalat tudtam biztosítani magamnak, itt szintén - csak itt valahogy ez az átlag magasabb. Ja és látom, hogy megyek előre. :)))
A nyelv egész bájos, minimál ragozás, oké, kiejtés brutál, de erős német alapokkal pár szavas dántudással is ki lehet olvasni egy Ekstra Bladet-et (kb. Blikk - nyelvezetre) 50-70%-os értési hatásfokkal.
Derékig bementem a tengerbe is, olyan hamar elfagytak a végtagjaim, hogy nem is éreztem a hőmérsékletét. Cserébe van rengeteg eső, eső miatt sok-sok zöld és színes gumicsizma. :D

venator 2012.08.13. 17:50:24

@pszichonauta: Nem bizony, bár a Facebook-on kint van egy kis hirdetmény. :)) De egy rövidke bemutatkozás jöhet ide és küldöm a meghívót:

venatorblog@gmail.com

portugéza 2012.08.13. 18:19:21

@Scaramella va alla guerra: "A feljelentgetessel meg nem tudok megbekulni, nadehat akinek ez a helyi sajatossag nem tetszik, az akar el is mehet az orszagbol, ugyebar :D ."

Gondolkodtam, hogy hozzáfűzzek-e ehhez valamit Mo.-on élőként. Előrebocsátom, soha senkit nem jelentettem fel. A legtöbben undorral fognak most olvasni, azt fogják mondani, hogy a hozzám hasonlók miatt is mentek el, de jobb adómorált eredményez ez a fajta hozzáállás. Már amikor az eltitkolt, de egyébként adóköteles jövedelem feljelentéséről van szó. Ha jól sejtem, Dániában jobb az adómorál.

Amikor pl. a szomszédod helyett is te fizeted az adót, akkor felmerül az "igényed" egy kis feljelentésre. Mo.-on szó szerint megtörtént, hogy az adócsaló fodrász szomszéd kiröhögte a szüleimet, akik legálisan vállalkoznak: "ja, hát ti fizettek adót". A fodrász 10 évvel ezelőtt visszaadta a vállalkozói engedélyét és elment rokkantba, úgy fogadja a vendégeket feketén. Ez csak egy példa. Vagy amikor kőkeményen fizetsz a parkolásért, más meg az apja rokkantkártyájával parkol.

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2012.08.13. 19:33:01

Konzekvensen többször Haldokló Logiszikai Manager-t olvastam...
1. után kerestem haldoklásra utaló bekezdést...
2. után átvitt értelmezést...
3. után kételkedtem HÁ-ban...
4. után már csak magamban...

Fruka1 2012.08.13. 19:42:55

Jó volt az írás. Gratulálok a kitartásod miatt, hogy nem rettentél vissza.
Kicsit azért fura hogy ebben a jóléti államban (is) ilyen nehéz munkát találni, kb. akkor olyan mint itthon. (tudom hogy nincs "kolbászból", mielőtt valaki rámdörrent)

moTmeN 2012.08.13. 20:28:27

@pszichonauta: en nem gondolom azt, hogy baj lenne a danokkal. En baratsagos, de azert tavolsagtarto embereknek ismertem meg azokat, akiket megismertem. En is hasonlo vagyok, ugyhogy elvagyunk egymas mellett.
Az alberlet meg adottsag. Pesten vadasznak az alberlokre, itt meg forditva van, ennyi.
Boven beleferne nekem az, hogy mindennap irmaba/superbrugsenbe jarjak vasarolni, de kulonosebb igenyem nincs ra. A kozeli faktaban kisebb a valasztek, de a napi szuksegletnek megfelel. Ha meg valami izgalmas, ujszeru dolgot akarok izlelni, egy sarokkal arrebb van a superbugsen, ha eppen nem szombat este/vasarnap jon ram a hoppare. A kiwit nem ismerem, itt a kornyeken nem lattam ilyet.

venator 2012.08.13. 21:05:54

@portugéza: Azt hiszem kicsit félreértetted, illetve elsőre persze mindenkinek az adófizetés ugrik be. Itt nem arról van szó, illetve arról is, de azt nyilván nem kötöd a szomszéd orrára ha feketén melózol.

Itt főleg arról van szó, hogy ha például kicsit hangosabb a buli, ami lássuk azért előfordul, a dán szomszédod nem kopog be, hogy: figyu, kicsit csendesebben, hanem kihívja rád a rendőrt.

Egyszer, amikor a felettünk lakó úgy ordíttatta a zenét, hogy képtelenség volt aludni, akkor hiába mentem fel elsőre még igazán udvariasan szólni.....le se szartak. Amikor harmadszor mentem fel és rendőrrel fenyegettem, akkor megértette.

Olyanról is hallottam, hogy feljelentenek ha az otthoni kocsidat használod. Ugye hat hónap után rendszámot kéne cserélni, de nagyon sokba kerülne.
Az a városi legenda is járta egy időben, hogy állítólag Koppenhágában leköpködik a svéd rendszámú kocsikat, gondolom azért mert ott olcsóbb a fenntartásuk. :)) De ez inkább tényleg csak legenda lehet, nem erősítette meg senki...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.13. 21:24:25

@HK417:

Igen, az orosz kollegám is norv;egul kezdett el tanulni, még mielöott dánul kezdett volna.

Az én feleségem is elég jól halad a dánnal, valami elsö modul vizsgát már le is tett, 1 hónapos intenzív tanulás után.

ës igen, EURban számolok, mert abban van a megtakarításom zöme, és az árak is jobban összehasonlit6óak EURban ( egyébként a DKK kvázi paritásban van az EURral, mert az erm2-ben van ).

@venator: Nem baj, ha a dánok rasszisták, én is az vagyok :D . Egyébként a hollandok is azok, de azt is leszartam. Ja igen : pont az ilyen munkaadói szemétkedések elkerülésére van egy jó kis jogvédelmi biztosításom. Már Hollandiában is rá kellett az ügyvédet ereszteni a fönökre illetve a háziúrra, és eredménnyel. Neked is tudom ajánlani.

venator 2012.08.13. 21:29:45

@Scaramella va alla guerra: Önmagában engem sem zavar, ugye direkt nem szokták éreztetni, szívességet pedig nem kérek tőlük.

Köszi, de a jogvédelmi biztosításon mi már túl vagyunk, éppen azok szívattak meg, akiknek meg kellett volna védeni. És ez nem egyedi eset volt...
A lassan öt év alatt már láttam annyit, hogy ihajj, megyünk is haza lassan....

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.13. 21:43:51

@venator: Az autós dolog nem legenda,de nem kell feljelentenie senkinek,mert elég hamar ugy is belefutsz egy rendőrbe aki meg fog állítani és ha kiderül,hogy huzamosabban itt élsz,dolgozol azonnal viszik a kocsit és bizony nagyon kemény,tíz-húsz ezrekben mérhető tétel mire visszakapod és akkor van 24 órád,hogy elhagyd vele az országot. Ebben egyébként teljesen igazuk is van,főleg,hogy a sok K-európai mint mindennel,ezzel is visszaélt rendesen(itt fent északon a románokkal volt a legtöbb gond,míg Fyn-ön a magyarok is szépszámmal buktak le). A szakszervezeti dolgon nagyon csodálkozom,mert eddig csak jó tapasztalataim vannak,de a mai helyzetben már bármit elhiszek--lásd a 3f balhét!
A rasszizmusban meg teljesen igazuk van,főleg,hogy nem elő,hanem "utóitéletből" fakad.
Amúgy az általad leírtakban nagyon sok az igazság,annyit tennék hozzá,hogy a legtöbb hibájuk a mérhetetlen egoizmusukból adódik.

venator 2012.08.13. 21:52:31

@HK417: Az autós dologban én a feljelentésről beszéltem, mint pletykáról. Az, hogy a közúti ellenőrzésen sokan megbuknak, az tény. Méghozzá valóban eléggé közismert.

A többiben is egyetértünk. Illetve szerintem a legtöbb hibájuk nem az egoizmusukból adódik, hanem abból, hogy végtelenül taplók. :D

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.08.13. 22:10:03

@venator: A feljelentésre van egy jó példám: Nem messze tőlünk lakik egy lengyel csóka,akinek építési vállalkozása van.Van vagy öt Ford Transit méretű és egy kisebb kocsi a cégben és ezkből csak egynek volt dán rendszáma. Májusban egyszer jött az egyik ismerősöm(szintén ép.ip. vállalkozó) és mondja,hogy már mennyire szúrja a szemüket a többi környékbeli vállalkozóval együtt a lengyel csóka gépparkja és fel fogják jelenteni---és lőn!
Kocsik hirtelen eltünve,mindenki boldog.
Az,hogy taplók és udvariatlanok(ami rendkívül zavart az első időkben,főleg,hogy Londonból jöttem ide és ott egy véletlen érintkezésnél is rögtön jött a "sorry" ezek meg tényleg mint a birkák) szintén ebből az eltúlzott "én tudat"-ból fakadó dolgok.
Még mindig nem tudok olyan bunkón kérni például egy boltban mint a dánok--jeg vil have,... és társaik ugye. Azt viszont hamar megtanultam,ha én találkozom bunkósággal,rendkívül gyorsan "felkeményítek" és éppen akkora tapló tudok lenni mint ők--eddig mindig bejött.

venator 2012.08.13. 22:32:50

Persze, van olyan, hogy több kettőnél. Nekem ezzel nincs is bajom, itt vettem az összes kocsimat.

Érdekes ez a taplóság pont az üzletekben nem jellemző, ilyesmivel még soha nem volt gondunk....

Szerintem nincs szó eltúlzott "én tudat"-ról tényleg csak arról van szó, hogy itt nem kell sokat iskolába járni ahhoz, hogy valaki normálisan megéljen, ettől aztán sokan nem tanulnak tovább, ettől aztán lesz baromi széles középosztály, meg rengeteg tufa. :D

venator 2012.08.13. 22:42:19

@venator: Ja, amit kihagytam az egyenlősdi. Itt ugye mindenki egyenlő mindenkivel. Így aztán a sebészorvos éppen olyan "melós", mint mondjuk a kőműves. Ez néha jól sül el, néha meg eléggé rosszul veszi ki magát...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.13. 23:03:27

@andaluzkutya: Persze, vannak fokozatok, de nálam Norvégia is az északi országok közé tartozik :)

Mrsmihaly 2012.08.14. 00:45:01

Gratulalok, ne add fel a tanulast. Hidd el, ha jol megy a dan nyelv, erteni fogod a svedet es a norveg nyelvet is. Az elvegzett tanulmanyaid utan , pedig barmelyik eszaki orszagban kereshetsz allast magadnak.Nekünk draga Norvegia, mert a norveg korona sokkal erösebb es a fizetesek is sokkal magasabbak mint Svedorszagban, DE sokkal dragabban is elnek meg a fizetesükböl. szoval minden relativ. Regen mi is atjartunk nagybevasarolni Fredrikshamnba, mar nem eri meg. Viszont Flensburg sincs annyira tavol, hogy 1 nap alatt ne lehetne megtenni oda vissza az utat, es a mi fizetesünkhöz megeri a nemet kiruccanas.
Minden csak attol függ, hogy jol akarjatok-e erezni magatokat Daniaban? Nekem California nem jött be. Az a jo, hogy különbözöek vagyunk :-)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2012.08.14. 06:57:22

@HK417:

Hát nem tudom ... ha kevés adót akar valaki fizetni, akkor szavazzon meg olyasvalakit, aki csökkenti az adót, ne pedig másokat jelentgessen fel. Kissé magyaros mentalitás.

( Egyébként én is alkalmazkodok hozzájuk : én meg az EU-nál jelentettem fel öket, hogy a fenti szabály a kölcsönautókra is vonatkozik :D ami ugyebár diszkrimináció :D állítólag az EU már vizsgalódik is, nade mindezt csak zárójelbe ).

Egyébként a hollandoknál taplóbb NyEurópai nincs. ki kell öket a francba röhögni ( vagy alkalmazkodni kell hozzájuk :D ), az a legjobb ellenszer.

Mindenesetre az szimpi, hogy a dánoktatás ingyen van ( igaz hogy a tanárnö örmester modorú öregasszony, nade nem is a szépségéért járunk hozzá :D ), Hollandiában az én idömben az ingyenes NL oktatás még nem volt általános.

Ami nem tetszik, az a határtalan és korlátlan nacionalizmusuk, a hollandok jobban állnak ehhez a témához. Nadehát ez van.

Egyébként amit az alattomosságról írsz abban lehet valami, bár nem tudom, hogy ez egyénfüggö, vagy kulturafüggö. Mindenesetre észrevettem, hogy a fönököm szeret kummogni, hazudozni és a görbe utat választani ( ahelyett hogy egyenesen közölné a dolgokat ). Ez NL után szokatlan, mert ott mindenki ( engem is beleértve ) elég direkt volt ( bár ott is voltak kummogások természetesen ).

venator 2012.08.14. 09:35:10

@Scaramella va alla guerra:

Az adófizetéssel még elvannak a dánok, hiszen tudják, hogy ennek is köszönhetik a viszonylag magas életszínvonalat, pláne most, hogy volt 11 százalékos is a munkanélküliség.

A dán oktatás valójában nincs ingyen, valami 20 ezer korona az ára modulonként, főleg az önkormányzat fizeti a külföldieknek. De a munkáltató is be szokott szállni. (Csak érdekesség: Nálunk volt olyan tanár a nyelviskolában, aki utálta a bevándorlókat, nem volt könnyű dolga. :)))

Ha a zászlózásra gondolsz, mint nacionalizmus, az itt nem egészen azt jelenti. A nagy lobogónak és a kicsinek (vimpel) is megvan a maga jelentése, de főleg azt jelzi, hogy egy háznál "buli" van. Azt a fajta nacionalizmust, amit mi otthon megismertünk, azt ők így nem ismerik.

Mondjuk gúnyolódnak egymáson a Skandináv országok lakói, de az szerintem nem több annál, mint amikor három szomszédos falu veszekszik. :))

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.08.15. 02:49:03

@Étteremkritikus:

"Azt pedig senkinek sem ajánlom, hogy alkoholt inni menjen Dániába vagy valamelyik másik északi országba, mert annál drágább hely nem igazán van Európában."

akkor meló helyett inkább a szeszcsempészettel lenne érdemes próbálkozni :) 80%-osra lefőzetett pálaszt gazdaságos kivinni, aztán felére visszahigítani, és eladni a koleszban, meg itt-ott.

hajniy 2012.08.25. 22:34:18

@Scaramella va alla guerra: Juhúú, én is utálom a hollandokat! Még csak két éve élek itt, de már tele van velük a hócipőm (hogy szépen fejezzem ki magam) Egy-két kivétel van csak, de ők is csak azért aranyosak, mert nem tipikusan hollandok. A többi tapló...

leier 2012.09.18. 20:26:59

Üdvözletem!

Ha valaki dániai továbbtanuláson töri a fejét, a következő oldalt illetve blogot tudom ajánlani, legalábbis az én ismerőseim rajtuk keresztül mentek ki.

Ez egy ügynökség amely dániai felsőoktatással foglalkozik, ha jól tudom csak tandíjmentes felsőoktatási képzéseket közvetítenek.

Scandinavian Education Agency
www.sceda.eu

illetve

Külföldi Továbbtanulás - Dánia blog
kulfolditovabbtanulas.blog.hu

Oldm4n 2014.05.29. 23:05:42

@Frady Endre: Remélem ön érettségi tétel lesz! :D

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.05.30. 14:28:44

@Oldm4n: Köszönöm a bizalmat, én is épp ezen dolgozom:

Érettségi tétellé válásom

Segítség kell nekem, Égi,
Úgyhogy máris száll fel imám:
„Legyek tétel, érettségi,
S büszke lesz majd mindenkim ám!
Hoffman Rózsa kedves nénis
Mosolyával nevezzen ki,
S alaptanterv leszek én is,
Költő, ki már nem egy senki!”

Vizsga. Nem röpködnek sziá!-k,
Száraz a száj, reng a térd és
Fohászkodik minden diák:
„Frady legyen ma a kérdés!”
S lőn, mert tényleg engem kapnak,
Elemzik a „Fesztiváldal”-t,
S örömére eme napnak
Dicsér szoprán, tenor s áld alt.

Frady Endre (ex-Széll Kálmán)
Téren áll majd* szobrom s lova.
Őrködvén a környék álmán
Bronzszem mereng hovatova.
Nem bronzszempár, mert a másik
Folyton olajspray alatt van.
Minden rozsdáll, mállik, vásik…

*Budapest, 2060

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2012/07/erettsegi-tetelle-valasom.html

A fent említett Fesztiváldal:
fradyendre.blogspot.hu/2012/05/fesztivaldal.html

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása