TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért! Történetedet továbbra is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre várom!

„Dániába való kikerülésem egy véletlen folyamán jött létre. Középiskolai éveim után nem tudtam mihez kezdjek, így elmentem Magyarország egyik legnevesebb oktatási kiállításra, ahol ez a felirat fogadott rögtön a bejáratnál: Study in Denmark!

Mivel valószínűleg Magyarországon is csak költségtérítéses képzésre vettek volna fel (így is történt), gondoltam hát, legyen! Úgy voltam vele, hogy nem sokkal több pénzért egy más, gyakorlatiasabb képzést kaphatok, amely talán több esélyt ad, hogy elhelyezkedjek valamelyik iparágban, akár külföldön, akár otthon.

Észrevételeim szerint azok az ismerőseim, akik rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal sokkal kelendőbbek egy állásra való jelentkezésnél, mint azok, akik sosem tanultak Magyarországon kívül. Persze ez nem jelenti azt, hogy dúskálnak az ajánlatokban, de mégis... A megszerezhető nyelvtudásról már nem is beszélve! Rövid vacillálás és esélylatolgatás után arra jutottam, hogy miért is ne!?

Többen vágtunk bele

A jelentkezés viszonylag egyszerűen ment: mivel nem volt nemzetközi nyelvvizsgám egy nyelvi teszten kellett részt venni, majd a sikeres teszt után kitölteni a jelentkezési lapokat. A többit az erre hivatott cég végezte, utána már csak az értesítőt kaptam, hogy felvettek az általam választott aalborg-i főiskolára.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem egyedül, hanem két középiskolai osztálytársammal és a barátnőmmel együtt vághattam bele a kalandba. Természetesen az egész nyár tervezgetéssel telt. A kiköltözködés viszonylag zökkenőmentesre sikeredett, mert az egyik velem tartó cimborám szülei bevállalták, hogy kifuvarozzák a cuccainkat a családi négykerekűvel, mi négyen pedig fogtuk magunkat és repülőre szálltunk.

Kollégiumi szobát a túljelentkezés miatt már nem tudott a főiskola biztosítani, ezért először egy velük szerződésben álló hostelben – gyakorlatilag egy kempingben - kellett meghúznunk magunkat az első hetekben.

Nehéz lakáshelyzet

Az ígéretek otthon úgy szóltak, hogy pár százezer forint, kitartás és egy kis szerencse elegendő ahhoz hogy az ember talpra álljon, és még a főiskola mellett is tudjon dolgozni nem kevés fizetésért. Valamint azt is mondták, hogy a majdnem egycsillagos kempingben, hostelben egy, maximum két hetet kell eltölteni, mert az ember hamar talál lakást.

Ez még egy olyan helyen is meredek lenne, ahol tudja az ember, hogy mi a helyzet, de mi azt sem tudtuk, hogy mit, hol, kinél, mikor, mennyiért keressünk és sajnos vállalkozó szellemű ember sem volt, aki ebben segíteni tudott/akart volna. A főiskola ugyan odaültette az egyik dán diákját egy laptoppal meg egy loginnal a helyi lakáskereső portálra, de ez nem volt túl célravezető. Bárki, akinek a lakását kinéztünk vagy elutasított minket vagy fel sem vette a telefont.

Mindennek ellenére rögtön az első héten szerencsénk lett, ugyanis a portál segítségével ráakadtunk egy belvároshoz közeli lakásra amely megfelelőnek tűnt négy ember számára. Rövid telefonos egyeztetés és nem kevés ujjongás után beindítottuk az ökohajtású fél lovas szekereinket, és elbicajoztunk a címre.

Egy rendkívül kedves dán és (feltehetően) barátnője fogadott minket és bemutatták nekünk jövőbeni otthonunkat. A lakás tökéletes volt! Optimális méret, tökéletes elhelyezkedés, alacsony rezsi költség illetve bérleti díj és még a kaució is baráti...

- Akkor az árban ugye megegyeztünk, mikor szeretnének költözni?
- Minél hamarabb, amint lehetséges – válaszoltam mosolyogva, miközben gondolatban az utolsó rókák közt elfogyasztott sörömet szürcsölgettem.
- Tehát akkor december.
- Elnézést hogyan? Dehát augusztus van!
- Talán November vége.

A síri csendet és komor tekinteteket csak egy utcáról behallatszó csecsemő ordítása törte meg fél perc után, mi pedig az euforikus hangulatból hamar kijózanodva, fájó szívvel hagytuk el remélt otthonunk.

Fjordparton élni

A gyenge kezdést követően még öt hetet töltöttünk az említett hostelben egy lakókonténerben, melyben rendkívül büdös volt de legalább jó barátaink lettek a rókák, illetve a sirályok. A hely egyébként közvetlenül a várost keresztülszelő fjord partján volt, és ezzel össze is foglaltam minden előnyét. Ha egyhetes kirándulásra mentem volna, még akár jó is lehetett volna, de kilátások nélkül úgy élni mint egy csöves, hát nem a legszívderítőbb! Élemben nem kempingeztem annyit mint 2010 szeptemberében.

A főiskola nem volt messzebb, mint 1 km. Viszont az előbb emlegetett fjord éppen keresztülvágta az útvonalat. Így igénybe kellett venni a helytől 5 km-es távolságban található egyetlen hidat, melyet a dánok hajlandóak voltak emelni. Természetesen ez azt jelentette hogy 5 km oda, át a hídon, 5 km vissza. Minden egyes nap, bringával (ekkor még álmodni sem mertem a helyi busztársaság havibérletéről, pedig a dán időjárás szeszélyességét ismerve néha-néha örültem volna neki).

Csak sikerült!

De sebaj, addig éljünk, míg fiatalok vagyunk! Miután eltelt az 5 hét és végre sikerült felélni az otthonról hozott tartalékaink nagy részét, találtunk egy belvárosi apartmant egy lakásközvetítő cég segítségével. A hajlék a város főutcáján egy bájos sétálóutca (sok kocsma) tőszomszédságában helyezkedik el, elfogadható az ár is (havi 7-8000 DKK mindennel együtt) és eléggé tágas (kb. 100m2). Tökéletes négy kisdiák számára! Kivettük!

A beköltözésre természetesen várni kellett még másfél hetet, mert az azonnali költözés túl nagy traumát jelentett volna a megszelídített rókák számára, így jókedvűen és vidáman telt az utolsó, pokol bugyrában eltöltött másfél hét.

Sok pénz (vagy szerencse) nélkül nem megy

Nem fogjátok kitalálni! A munkakeresés sem volt olyan könnyű, mint ahogy azt anno ígérték! Természetesen tudtuk, hogy nem lesz kolbászból a kerítés, de azért valami sövényt várt volna az ember, ha már minden hazugság fele igaz.

De nincs kerítés, se kolbászból sem másból! Sőt! Azt sem akarják, hogy jó pénzért én építsem ki! Úgyhogy hosszú hónapok következtek toast-kenyéren és vízen. Az ígéret, miszerint maximum 3 hónap kell ahhoz, hogy az ember munkát találjon, annyiban igaz, hogy valóban nem egyből talál az ember. A sikeres munkataláláshoz nem 3 hónapra van szükség, hanem legalább a duplájára és egy hatalmas adag kitartásra meg beadható önéletrajzra.

Így az ügynökség által előzetesen említett pár százezer forint is inkább milliós tételre rúgott az idő elteltével. Ha ez megnyugtat valakit, akkor ez a vállalkozás sem lehetetlen, de ha nincs elegendő akaratereje és/vagy vaskos tárcája az embernek, akkor jobb ha bele sem fog!

A jó fizetés sokat segít

A tanulmányok mellett valóban van bőven idő diákmunkára is. Én jelenleg több helyen is dolgozom, főleg mint „Halrakodó Logisztikai Manager" és „Kis-kukta", tehát raktári munkás és mosogató. Nem túl épületes meló egyik sem, de legalább a kikötő szép, a kaják finomak és a tetejébe nagyon jól megfizetik.

Nekem valahogy könnyebb szívvel megy a dagonyázás mindenféle „igazgatói" poszton ha közben az jár a fejemben, hogy óránként 3-4 ezer forinttal leszek gazdagabb. Tudom, tudom! Ne gyertek azzal, hogy: „de az árak is meg az adó is jóval magasabbak mint odahaza"! Ez így is van, de valamiért mindig több pénzem marad hónap végén mint ezelőtt.

De, hogy jót is említsek itt a sok rossz után! A kezdeti sokk után az ember hamar beleszokik új környezetébe, és egyre bátrabban sétál át a piros lámpán. Dánia a világ egyik legszabadabb és legboldogabb országa. Rengeteg a pozitív, mosolygós ember. Látszik rajtuk, hogy kiegyensúlyozottan élik mindennapjaikat és nem sok gondjuk van. Imádom, hogy ha kimegyek az utcára szinte biztos, hogy pozitív dolog fog történni velem és a környező boltokban ahova gyakrabban járok, már kb. a 3. alkalom után ismerősként köszöntenek az eladók (kell is a jókedv, amikor az ember az árakra néz).

A nyári szezonban a helyi önkormányzat az itt élőket folyamatosan ellátja megfelelő mennyiségű szabadprogramokkal (sportnap, fesztiválok, karnevál, stb.). A parkok jó idő esetén megtelnek grillező, napozó, sportoló fiatalokkal és az elvetemültebbek bepróbálkozhatnak a fjordra épített kis strandon a fürdőzéssel is, de ez tényleg csak ínyenceknek ajánlott a nem túl magas hőfok miatt. Ha már a nyári szezont említettem, nem hagynám ki a télit sem: olyankor itt az égvilágon semmi nincs! Még világos sem!

Az iskola szuper

Magával az oktatással, amiben részt veszek, meg vagyok elégedve. Ahogy ígérték valóban nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra, beszédközpontúságra és arra sarkalja a hallgatókat, hogy használják az eszüket és ne csak bemagolják a hatszáz oldalas tankönyveket. Az oktatók rendkívül közvetlenek, ami szinte felfoghatatlan az otthoni vaskalapos hozzáállás után (tisztelet a kivételnek).

Az osztályon/tancsoporton belüli kulturális különbségeket hamar le lehet küzdeni és megtanuljuk, hogyan kezeljük honfitársainkat, akik pár hónap külföld után már magyarul is akcentussal, akadozva beszélnek vagy, hogy a bolgárok nem folyton mérgesek, hanem ők így társalognak.

Ezek a különbségek leginkább a főiskolai csoportos projektmunkák során kerülnek felszínre. A közös iváshoz, beszélgetéshez nem kell szeretni, de még csak tisztelni sem a másikat, vicces így is, úgy is! Ellenben ha közös munkáról van szó!

Kulturális különbségek

Előfordult ugyanis, hogy a gondosan elkészített projektet az egyik nem túl aktív csoporttagnak kellett volna leadnia, de az estét mulatozással töltötte és kicsit elkésett a leadással. Így 12:00-ás leadási határidő helyett 14:00-ra sikerült becsámpáznia a főiskolára. Ez pénteken történt, amikor is tudva levő, hogy a dánok délig dolgoznak. Egyébként is, de pénteken pláne! 12:01-kor már a kis hajójukon vitorláznak valahol a Limfjord sejtelmes hullámain.

Tehát lekéste! Ám a mi emberünk nem esett kétségbe! Elővette Litvániából származó rátermettségét, és kitalált egy tervet, miszerint ha a titkárság ajtaja előtt hagyja a földön a kinyomtatott anyagot, akkor a takarítónő biztos nem dobja ki, és a tanárok is elismerően ráznak majd vele kezet, hogy időben leadta a munkát.

Hadd ne mondjam tévedett! A projektünket nem fogadták el, újra neki kellett futni, ami eléggé kellemetlen volt. A srác védekezésül arra hivatkozott, hogy náluk ez a szokás Litvániában. Hát igen, a kulturális különbségek! Hát lehet így rá haragudni!?

Sok a gyakorlati óra

Én egyébként Marketing Managementet tanulok egy „Academy Professional" képzési forma keretein belül. Ez annyit tesz, hogy a főiskolai (Bachelor) diplomát két részre bontották, egy Akadémiai és egy „Top-Up Bachelor" képzésre. A program ideje ugyanannyi (3-3.5 év) azzal a különbséggel, hogy 2 év után kap a hallgató egy akadémiai diplomát is.

A különböző programok viszonylag sok üzemlátogatást és gyakorlati órát tartalmaznak, ahol arra mennek rá, hogy a megtanult elméleteket a gyakorlatban is képesek legyünk alkalmazni. Ezeken az órákon lehet a legtöbbet tanulni arról, hogy valójában hogy is működik egy vállalat. Nekem így sokkal könnyebben megy, mintha egy végeláthatatlan könyv tömött soraiból kellene kihámozzam, majd elképzeljem a dolgok gyakorlati működést.

Vil du gentage?

Jövőre a dán nyelvtanulásra helyezem a hangsúlyt, mivel a helyi nyelv ismeretével drasztikusan megnőnek az esélyek egy jobb állás elcsípésére, a dán állam meg amúgy is ingyenesen biztosítja a dán nyelvoktatást a letelepedési engedéllyel rendelkezőknek.

Eddig is volt részem heti 2x gyakorolni a „Det velg jeg ikke – Nem tudom" helyes kiejtését, de mostantól heti 4x lesz rá lehetőségem, és talán hamarosan már nem pirulok el amikor „Vil du gentage? – Megismételné?" kérdésem megválaszolása után még mindig nem értem hogy rossz pénztárnál állok.

Összefoglalván elmondanám, hogy életem legnagyobb kalandjába vágtam bele a dániai továbbtanulással és egyáltalán nem bántam meg! Azt gondolom friss diplomásként itt jobb kilátások várnak rám, mint otthon, úgyhogy ha nem is a nyugdíjig (habár jól jönne), de maradok! Nagyszerű embereket és hasznos nemzetközi kapcsolatokat sikerült itt kiépítenem és azt hiszem ezzel plusz egy kis sütnivalóval lesz itt mit keresnem a jövőben is."