Nem kis lelkierő kell ahhoz, hogy az ember (nem kevés tipródás után) egyszer fogja magát és nekiinduljon az álmai megvalósításának. Különösen megnehezíti a dolgot, ha ehhez olyan messzire kell menni, amilyen messzire Kriszta ment. De összeszedte minden bátorságát és belevágott. Az ő története következik a saját képeivel illusztrálva.
„Kriszta vagyok, budapesti, örök álmodozó, latin táncos, tánctanár. A nyugodt kis életemet, a kellemes munkámat, mint pénzügyi és HR főmunkatárs feladtam, a barátaimat, a családomat ott hagytam, mert szerelmes lettem.
A karibi életbe.
2016 februárjában több hetes vitorlás katamarán túrán vettem részt a Karib-szigeteken, jó pár kisebb-nagyobb szigetet látogattam meg és bár rengeteg csodás élményben volt részem, az igazi táncos életbe nem igazán tudtam belekóstolni, így mindig foglalkoztatott a gondolat, hogy visszatérjek.
Egyik nap a budapesti salsa iskolám fellépésére kerestem zenéket, néztem videoklipeket és totál magával ragadott a latin életérzés, úgy, mint még sosem. Azt éreztem, hogy nekem ezt át kell élnem, látnom kell, hogy valóban milyen is a Karib-térségben a táncos világ.
Minden nap éreztem ezt az égető vágyat, néztem a remek táncosokat és ábrándoztam arról, hogy ott éljek. A zenének és a táncnak tényleg sokkal nagyobb szerepe van az életükben, mint nálunk?
Miben más az ottani táncos élet? Tényleg sokkal muzikálisabbak az átlagnál? Vajon ugyanúgy táncolják a salsát és a bachatát mint mi Európában? Ezek a kérdések foglalkoztattak leginkább.
Félelem a bizonytalanságtól
Persze elhessegettem az ábrándokat, hisz olyan valószerűtlennek tűnt, hogy visszamenjek hosszabb időre a csodálatos, de drága vitorlázós nyaralás után. Aztán egyik nap jött a gondolat, hogy tulajdonképpen mi is akadályoz meg abban, hogy valóra váltsam életem egyik legnagyobb álmát? Miért is nem teszem meg?
Rájöttem: félek a bizonytalanságtól, az ismeretlentől és sok minden mástól is. Mi lesz, ha nem tudok megélni és nem találok munkát? Vajon biztonságos a sziget egy egyedülálló szőke nőnek?
Sokat hallgattam már jó ideje önfejlesztő anyagokat, amikben folyamatosan azt hallottam, hogy minden lehetséges, amit igazán akarunk. Így sokat dolgoztam lelkileg azon, hogy kitaláljam mit is szeretnék pontosan és higgyek is benne, hogy elérhetem.
A félelmeimről írtam egy jó hosszú listát, majd egyesével megvizsgáltam, mennyire van alapjuk és igyekeztem ezeket pozitív megerősítésekkel helyettesíteni.
Bennem volt az is, hogy mi van, ha megbánom, amiért sosem voltam elég bátor megtenni, amire igazán vágyok. Lehet, hogy mire rájövök, hogy hiba volt, már késő lesz.
Biztos, hogy az a jobb, ha maradok a komfortzónámban és még kb. 20 évig a Hungária körútra járok minden egyes nap? (Az előző két munkahelyem ott volt 15 éven keresztül).
Mint a mesében
Sok-sok álmatlan éjjel és folyamatos agyalás után egyre inkább biztos voltam abban, hogy nekem ezt meg kell lépnem. Az égiek segítségével minden beindult, mint a mesében.
Bár nem volt könnyű, az otthoni dolgaimat is egyre jobban el tudtam intézni az utazáshoz, ráadásul kaptam egy meghívást is Guadeloupe szigetére váratlanul, amit égi jelnek tekintettem és azt gondoltam, hogy ekkora véletlenek nincsenek.
A családomnak és a jóbarátaimnak csak azután mondtam el, hogy utazok, miután megvettem az akciós repülőjegyet. Nem akartam, hogy bárki befolyásoljon, amúgy is nagyon nehezen hoztam meg a döntést.
Felmondtam a munkahelyemen, megszerveztem az iskolámban a helyettesítésemet és mindenféle adminisztrációt elintéztem, hogy nyugodt szívvel vágjak neki az útnak.
Életem legnagyobb kalandja
Mikor pár hét múlva felszállt a repülőgép Párizsból Guadeloupe felé, eleredt a könnyem a boldogságtól (meg a megkönnyebbüléstől, hogy elértem a csatlakozást) és azt gondoltam: Igen! Megcsináltam! …és elkezdődött életem legnagyobb kalandja.
2017 márciusában költöztem ki és egyből lenyűgözött az itteni színes karibi világ, a gyönyörű természet, a fantasztikus táncosok és remek táncos közösségek, a különleges kultúra és az emberek életszeretete.
Már az elején elvarázsolt a bulik hangulata és hihetetlen gyorsasággal belecsöppentem az itteni táncos közösségek sűrűjébe. Nagyon barátságosak és jó fejek a táncosok, rengeteg ismerősöm lett, sok értékes és kedves embert a táncnak köszönhetően ismertem meg.
Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy én a Karib-térségben fogok táncot tanítani olyanoknak, akiknek ez a vérében van és még fel is kérnek, hogy a helyi tévében salsázzam, akkor jól kiröhögtem volna.
Nem hullott az ölembe semmi
Nem mondom, hogy így egyedül könnyű volt és hogy nem féltem a kudarctól, mert igenis tartottam tőle és izgultam is sokszor. Volt egy-két meleg szituáció is, de mégsem bánom, hogy beleugrottam az ismeretlenbe.
Tenni is kellett érte, menni és megmutatni mit tudok, amihez kellett sokszor lelkierő, idegenek elé kiállni, tárgyalni ismeretlen helyeken ismeretlen emberekkel, melyek sokszor sikertelenül végződtek.
Nem hullott az ölembe semmi csak úgy, de a lehetőségek jöttek, amiket kihasználtam és végül egyre jobban kezdtek kialakulni a dolgok. A tánc mellett dolgoztam hostelben és pizzériában is, takarítottam apartmanokat, ahogy most is bármilyen munkát elvállalok, amire lehetőségem van, mert francia nyelvtudás nélkül nem annyira egyszerű itt boldogulni.
Ugyanakkor hála Istennek csodás barátokra találtam itt, akik sokat segítettek és segítenek most is. Innen egyszerűbb volt azt az álmomat is megvalósítani, hogy eljussak Kubába, illetve a másik vágyamat is, hogy képezhessem magam mindenféle táncban.
Az emberek itt sokkal lazábbak és nyitottabbak, mint általában bárhol a világon, ezt megtanulhatnánk tőlük. A karibi férfiak nem fukarkodnak ám a bókokkal, ha tehetném, minden magyar nőt elküldenék ide pár hétre önbizalom növelésre.
Sok táncostól kaptam őszinte dicséreteket és elismerő pillantásokat és ez nagyon inspiráló számomra. Ami a legjobban tetszik itt, hogy az emberek a szívükből táncolnak és nagyon érzik a zenét, a mozdulataik szépek, kifejezőek és sokat mosolyognak.
A blogom a Karib-szigeteket, legrészletesebben jelenleg Guadeloupe és Kuba szigetét mutatja be személyes élményeim és tapasztalataim alapján, de hamarosan a többi kisebb-nagyobb szigetről is fogok írni. Jó pár embernek adtam már tanácsot, illetve segítséget karibi útjához és hamarosan több barátom is kijön hozzám látogatóba. A Facebookon pedig lehetőség van követni, likeolni, értékelni, kommentelni a blog bejegyzéseket, vagy akár kérdezni."
A nap idézete
„Tartok a jövőtől. Most még el tudom látni magam, de eljön az idő, amikor majd segítségre szorulok, és ha a család külföldön lesz, megyek én is utánuk.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek