oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. június 03. 06:30,  Hétköznapi fóbiáink 36 komment

2018. június 03. 06:30 Határátkelő

Hétköznapi fóbiáink

Bezártság, repülés, magasság - sok mindentől lehet fóbiája az embernek, nyilván egy határátkelőnek a szokásosnál is kínosabb, ha mondjuk nem bírja a repülést. Szóval az eheti ajánló jó alkalmat teremthet arra, hogy beszélgessünk kicsit a saját fóbiáinkról. Aztán jelentkezik egy rég nem látott ismerős, aki határátkelési jubileumhoz ért, végül belekeveredünk egy helgolandi fókakalandba.

repulo.JPG

Elég kellemetlen, amikor valakinek, akinek munkájából adódóan sokat kell repülni, éppen ettől (mármint a repüléstől) van fóbiája. Pláne, ha ez nem volt mindig így… Ezen töprengett el a Kolbászkerítésország blog szerzője, Zuzzer is.

„Tizeniksz éve elmentem én Ausztráliába, Indonéziába, akárhová, most meg a berni templomtoronyba nem merek felmenni. Ez miért van nem tudom, a főnököm meg azt mondja menjek repülésterápiára, mikor magyaráznak, hogy ez ilyen-olyan biztonságos, aztán.... egy jó kis repüléssel zárul a dolog. 

Ja, kutyaharapást szőrivel.... az a pálinkával se jött be, szal, kössz, nem. Inkább próbálom limitálni a madár imitátorként eltöltött perceimet az életben. 

A fóbiámat magam kezelgetem, azaz sűrűbben megyek rövidebb utakra, csak minden második biznisz útból dumálom ki magamat. Ezt a „posztot” (figyelemelterelést) a KLM 1960-as járatán írom valahol Zürich és Amsterdam között... 

Ha megpróbálom kitalálni honnan eredeztethető ezen fóbiám, akkor két dolog jut eszembe, egy legendás utazásom Korzika szigetére, valamint egy másik, amikor kenguru kapitánnyal landoltunk Zürichben. 

Nos Korzikára anno biznisz miatt utaztam, lyoni átszállással és – beleégett az agyamba – a jónevű TWIN légitársaság gépével. Mondjuk gyanakodhattam volna egy kicsit, mikor név szerint köszöntöttek mindenhol, no legyen elég annyi, hogy majdnem megtagadtam a beszállást, mert ha valamit utálok, azok a „finn” légitársaság gépei, a kis finggépek. 

Ez meg vazze egy hat üléses mittoménmi volt, ahol a pilóta mögött foglaltam helyet, fejemet szolidan jobbra hajtva, hogy egyáltalán beférjek a géptörzs görbülete miatt. 

No, ezt a kis szar kávédarálót minden kis szellő össze-vissza dobálta, kiváltképpen a visszaúton, amikor nagy szerencsémre még viharokat is kifogtunk. 

Repülünk lazán és mint egy falevél a forgószélben, kerülgetjük a hatalmas gombaszerű viharfelhőket, mikor haverom, a kapitány aszongya, hogy „akkor most kapaszkodjunk, mert nem kaptam engedélyt, hogy a következő viharfelhőt kikerüljem…” 

Apám, volt ott minden. Azt például tudjátok, hogy a gép oldalán végigsöprő jégesőnek olyan a hangja, mintha a második ukrán front vette volna tűz alá? 

Mondják, hogy egy zuhanó gépen aránylag kevés az ateisták száma, meg tudom erősíteni, vallástalan létemre meg is keresztelkedtem a köztünk repkedő poharak vizét használva. Mikor leszálltunk éppen csak nem köptem magam mögé, de el capitano arcán se látszódott, hogy olyan jól érezte volna magát... 

A másik kisebb dolog volt, zuhantunk pár száz métert ZRH-ben a reptér fölött ereszkedés közben. A gond az volt, hogy eleve pár száz méterre voltunk a talajszint fölött, szal a mellettem magabiztos mosollyal ücsörgő svejci frequent flyer úgy tépte szét ijedtében az újságját, hogy ihaj. Aztán másodikra leszálltunk, pattogtunk párat a flaszteren és megerősíthetem, hogy a stewardess-ek is izzadnak.” 

A teljes posztot itt olvashatod, utána pedig a kommentekben elmesélheted, te mitől félsz (nekem klausztrofóbiám van).

Tíz éve északon 

Egy évtized elég nagy idő, és szuper alkalmat ad a visszatekintésre. Szerencsére így gondolta ezt az Északon élünk blog szerzője is, így aztán dupla öröm, mert régen látott blogról szemlézhetek megint.

svedorszag_1.jpg

„Már 6 évesen, egy nyugat-németországi útról hazajőve megfogadtam a hatévesek minden bölcsességével, hogy bizony én külföldön szeretnék élni amint lehet. Aztán persze ez évtizedekre feledésbe merült, viszont a kétezres évek második felére ismét témává lett a családban. 

Van ennek elég sok oka, tényezője; nem mennék bele jobban; lényeg az, hogy sehogy sem tudtunk egyről a kettőre jutni anyagilag és eléggé elfogyott a levegő körülöttünk. 

A 2008-as évben egy februári néhány nap pecsételte meg végképp az otthon maradás esélyeit, akkor már tudtuk, hogy pár hónapon belül óriási változások lesznek az életünkben. 

Április hónapban leszereltünk mindketten a munkahelyünkről, május elején pedig megtörtént, amit szintén nem nagyon hittem korábban: asszonyos férfi lettem. :D 

Egyébként is gondoltunk rá, illetve tudtuk, hogy praktikusságból is szükséges lépés lesz ez. A lagziban sikerült időlegesen elköszönni szinte mindenkitől, aki fontos volt számunkra, mondván, jövünk majd vissza látogatóba, de nem tudjuk mikor. Illetve nem lehetett tudni azt sem, hogy mennyire lesz hosszú ez a kiköltözés. Úgy gondoltuk, egy pár év jó eséllyel, de ennél többet nem láttunk bele. 

Valamikor május 23-24 körül a hajnali órákban búcsúztunk el a szülőktől és nehéz szívvel észak felé fordítottuk a piros Rönó orrát. Szegény autónak volt már baja rendesen, de még ezt a kiutat vállalnia kellett, illetve bíztunk benne, hogy egy pár hónapot kihúz majd ezen felül is. (...) 

Az autó nagyon szépen bírta a kilométereket, bár valami kis szervizlátogatás befigyelt, már nem emlékszem pontosan, hogy miért. A harmadik napon Stockholmon túlverekedvén az igazi svéd északon autóztunk egy kérdőjelekkel teli, de érdekesnek ígérkező új élet felé. 

Már akkor is nagyon tetszettek a hosszú nappalok, esteledni sosem akaró kései órák. A forgalom is erősen szűnőben volt és a nap végén valahol Umeå felett ismét nyugodni tértünk. 

A jó meleg kora nyári idő az éjszakai sötétséggel együtt lett a múlté, helyette el kellett kezdeni megszokni a helybéli felhős, borongós, nyáron is enyhe téli időjárást és a szinte szünet nélküli nyári nappali világosságot. 

Az utolsó, negyedik utazós napunkon értük el a célt, Luleå (a korábbiakban és a továbbiakban Lulujó) városát. 

Érdekes módon valami teljesen hasonlót képzeltem el magamban, pedig pár hónappal azelőttig még azt sem tudtuk, hogy élnek-e emberek ennyire fent északon.

A magyar időjárásjelentő Európa-térképeken már Stockholm se nagyon látszódik, szerintük ez a rész már nem is az emberi civilizáció része... :-S 

A következő pár napokban, hetekben, hónapokban igyekeztünk felvenni a helyi ritmust, megszokni az új életformát a rengeteg mindenre való rácsodálkozás és a beilleszkedni törekvés mellett. 

Szerencsére rengeteg sok segítséget kaptunk mindehhez a helybéliektől és már kint szerzett, magyar barátoktól is, amit ezúttal is nagyon köszönünk. 

Két év után úgy alakult, hogy visszább költöztünk kicsikét dél felé, Stockholm mellé; majd újabb négy évre rá még közelebb kerültünk a fővároshoz. A leköltözés évében kibővült a család létszáma, Orsi lányunk már a Karolinska kórházban született meg. 

Ebben az utolsó 10 évben nagyon sok érdekes és furcsa tapasztalatot szereztünk, más lett a világlátásunk, kibővült a látó- és érdeklődési körünk szélessége. Megismerkedtünk egy új nyelvvel és megtapasztaltuk azt, hogy milyen az, ha fizetést is adnak a munkáért cserébe, nem csak alamizsnát, gombokat...” 

Hogy mi lesz a jövő? Kiderül az eredeti bejegyzésből, ha ide kattintasz!

Helgolandi fókakaland

A cím kicsit úgy hangzik, mintha valami német mesekönyvből került volna elő, és tulajdonképpen nem is tévednénk sokat, hiszen az Élet a határon túl blog szerzője és családja helgolandi élményei kifejezetten érdekesre sikeredtek. A nagy kérdés az, sikerült-e végre fókát látni.

helgoland.jpg

„Cuxhavenben találtunk szállást, és lefoglaltuk a hajójegyeket is. Helgolandra több helyről is megy hajó, akár Hamburgból is, ráadásul van egy opció egy elég gyors járat, ami nagyjából 1 óra alatt ér Helgolandra Cuxhavenből. 

Azért Helgolandon nem csak fóka van, tehát nem csak egy sziget, vagy egy homokpad. Helgoland Németország egyetlen nyílt tengeri szigete. (...) 

Helgolandra nem lehet mindig olyan könnyen utazni, a főidőszakokon kívül alig megy hajó, de a tavaszi, nyári időszakban könnyen elérhető, ha épp valami vihar miatt nincs lezárva a kikötő, vagy megtiltva a közlekedés. A szigeten nem közlekedhet autó, illetve rendőrautót meg taxit láttunk, de mind elektromos volt. 

Helgoland még vásárlás szempontjából érdekes, mivel vámmentes övezet, tehát alkoholt és parfümöt árulnak minden mennyiségben. Német ismerősök mesélték, hogy régen főként emiatt látogatták a szigetet, mert nagyon jó áron lehetett hozzájutni, nem csak alkoholhoz, de az akkor még Németország más területén nem kapható csokikhoz is. Persze ezeket azóta már Magyarországon is lehet kapni. (...) 

Első nap megérkeztünk Cuxhavenbe, sétáltunk egy kört a városban, majd a parton is. Kb. 10 perc sétára laktunk a tengerparttól, lehet még annyi sem volt. Nulla helyismerettel rendelkeztünk, de a nem tudás egyáltalán nem zavart bennünket abban, hogy lemenjünk a partra, majd elinduljunk egy irányba, és megtaláljuk Niedersachsen legészakibb csücskét. Nekem tulajdonképpen mindegy, hogy miféle az a tenger, mindig elvarázsolódom, és most volt rendesen sós illat is. 

A lányok egyből elkezdtek kagylót gyűjteni, mármint inkább a héját. Ez volt az utolsó, hogy ezt megengedtem. Amikor hazaértünk, nagyobbik kimosta az összeset, ennek ellenére 3 nap múlva olyan szag terjengett a szobájában, hogy nem csak úgy orrba vágott, amikor kinyitottam az ajtót, hanem orrba vágott, és földbe is döngölt egyszerre. (...) 

Másnap indulhattunk Helgolandra, de mivel csak 10 után indult a hajó, így nagyon kényelmesen készülődhettünk, Edina még futni is el tudott menni, és nem esett az eső, sütött a nap, úgy nézett ki, hogy nagy szerencsénk lesz. 

A kikötőbe menet, egyáltalán nem volt szükség a kabátokra. Még arra sem, amelyik elbújt a szekrényben, és emiatt ott is maradt a házban. Szerencsére a posta erre igazán jó megoldás, a ház tulaja pedig volt oly kedves, hogy elsétált a postáig. 

A hajó késett, Hamburgból érkezett, ez a gyorsjárat volt. A hajó kívül-belül jól nézett ki. A kiszolgálás is nagyon korrekt volt, tulajdonképpen tényleg megérte. Ahogy ment, az meg aztán pláne. A lányok is nagyon élvezték, azonban az idő szép fokozatosan romlott, ahogy közeledtünk a sziget felé. 

A hajóról leszállva elindultunk valamerre, volt egy kisvonat, az a városnézős dotto féle, ami levitt a partra, de egyrészt tele volt, másrészt, azt gondoltuk, hogy majd megoldjuk gyalog. Ekkor még nem tudtuk, hogy erre biztosan nem lesz idő. 

A sziget nem nagy, azonban az ott eltölthető idő sem több 3,5 óránál, mert indul vissza a hajó. A szállás pedig elég drága, mondjuk egyszer szívesen eltöltenék pár napot a szigeten. 

Elindultunk, fel a dombra. Valami rock fesztivál volt éppen Helgolandon, így az egyik vendéglátóegység teraszán, mely a Bunte Kuh névre hallgatott, belebotlottunk némi élő zenébe. 

Ezután elindultunk a sétaúton körbe, és akkor már csöpögött az eső, ami nem is lett volna akkora gond, ha közben nem ködölt volna be. Olyannyira, hogy még a tengert sem láttuk. Lelkesedésem töretlen volt, ekkor még. Lesz fóka. Nem lett. Amit viszont láttunk, és fantasztikus volt, az a szigeten élő madárvilág. 

Úgy éreztem magam, mintha egy természetfilmbe csöppentem volna. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bármelyik madárfajtának a nevét tudtam volna, mert sirályból is annyiféle volt, amennyit én még nem láttam. 

A Zuram közölt, hogy ő a szulákat megismeri, és igaza is volt tényleg szulák voltak, meg sirályhojsza, csüllő, ezüstsirály, heringsirály, dankasirály is. Ki voltak írva táblára a nevek, így egyszerű azért nem volt, mivel nem magyarul volt, de ki lehetett keresni, hogy melyik madár micsoda tulajdonképpen. (...) 

A visszafelé úton, már ha lehet visszafelé útnak nevezni, mivel egy kört lehet tenni a szigeten, de a kiinduló ponthoz visszafelé menet márt találkoztunk emberekkel, odafelé nem, de csak azért mert rajtunk kívül mindenki az ellenkező irányba indult el. 

Én azért erősen figyeltem a vizet, miután felszakadozott kicsit a köd, és nem szemerkélt az eső, már reménykedtem benne, hogy látni fogok úszó fókákat a part közelében. 

Láttam, vagy legalábbis szerintem láttam, csak az lehetett, illetve azok lehettek, mivel többen voltak, de elég nehéz ezt megmondani. Mindenesetre megbeszéltük, hogy semmit nem veszítünk azzal, ha elhisszük, hogy azok nem kövek, vagy madarak voltak, hanem fókák. Igen, megfelelő távolságból össze lehet téveszteni a tengerből kilógó sziklacsúcsokat, vagy a vízen úszkáló madarakat, pláne ködben." 

A teljes posztért (jó sok fotóval) ide kattintsatok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Németország Svájc Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3014017032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnt 2018.06.03. 12:07:18

halotti csend honol ...

P.Elliot 2018.06.03. 12:13:53

Mi van emberek, mindenki alszik?

P.Elliot 2018.06.03. 12:16:28

@tnt: Vagy csak tiltakoznak a fobia, a madaras sziget meg az "eszakon elunk" eletmod ellen.
Nekem sincs csak igen keves idom most mert megyek el de csakazert is ittragadok egy kicsit amig a tobbiek felebrednek...

P.Elliot 2018.06.03. 12:36:33

A poszt jo, valos elmenyek, miert ne beszelgethetnenk rola?
Repulogep fobia van nalam is, akkor kezdodott amikor Braziliaba mentunk, ejszakai repules, vegig az ocean folott, viharban, bekapcsolt ovvel felszallastol leszallasig, ha jol emlekszem tobb mint 10 oras ut, es hintazott velunk a gep amikor meg egyenes tartasban is utalom. Aludni? Ugyan mar! Karikas szemekkel bukdacsoltam ki a gepbol megeskudve hogy csak erjek haza a budos eletben en felszallni gepre tobbet nem fogok. Ezt persze nem tudtam megtenni mert kimenni az orszagbol csak igy lehet de a kovetkezo utamon noha csendben es rendben ment, izzadt voltam a felelemtol, aztan ez a kicsit enyhult a kovetkezonel mert vettem be ra gyogyszert de a felelem atsutott a gyogyszerhatason is, vagyis egy eletre elinteztek.
Fulop szigeti ismerosom meselte hogy hazafele menet baj volt a geppel, mar kozel Manilahoz, kihagyott a motor , valami egett is, sokszoros kicsi zuhanasok, az egesz utaskozonseg sirt es sikoltozott de foldet ertek meghozza a repterig kihuztak, valoszinu hogy egy nagy utasszallitoval nem volt mod hova leszallni.
Az egyebkent is az idegbaj hataran jaro utaskozonseggel akik tovabbrepultek volna a geppel Manilabol kozoltek hogy ki lesz a gep javitva rovidesen es azzal fognak tovabbutazni mert mas gepre nem adnak jegyet, / ha ez itt Usaban lett vola a jonep szetverte volna a gepet, meg a repteret is ilyen kijelentesre/, de ott/ regi 20 eves sztori ez, nem tudom ma hogy van/, nem volt mese, csak ezzel lehetett csak tovabbmenni.
Azt mondta hogy a legtobben megis felszalltak ra mert nem volt mod tovabbjutni, ok is. Meselte hogy a kb. 2 oras ut alatt halalos csond volt, a legyzummogest is meg lehetett volna hallani, minden utas kussolt....
Baj nelkul ertek oda, neki azonban utana hatarozott fobiaja lett.

Elso repuloutam Romabol volt New Yorkba, akkor jottunk ide ki, mivel minden mozgo micsodan felek, felkavarodik a gyomrom, hullamvasut, korhintak meg ilyesmi is kikeszitett meg gyerekkoromban is, meltan tartottam tole hogy milyen lesz egy hosszu repulout. Meg most is elottem van amikor becsuktrak az ajtokat es indult volna a gep hogy felremlett bennem hogy el kellene kezdeni tiltakozni, kiabalni hogy ki akarok szallni, felek, mit felek, rettegek de az is eszembe jutott hogy hiaba tennem, az ajtot kinyitni mar nem fogjak mert mozog mar a gep es ha kiszallnek is, mar ideiglenesen sem tartozok Olaszorszaghoz, ott nem maradhatok, meg nem vagyok amerikai lakos sem, hontalan vagyok, ket orszag kozott..
Aztan persze nagyon jo volt az ut, siman jottunk idaig, sot meg elveztem is...

Taxomükke (UK) 2018.06.03. 12:47:29

@P.Elliot: "... kimenni az orszagbol csak igy lehet..."
Valamint autoval, busszal es hajoval.
Persze a tavolsagok miatt repulovel gyorsabb.

Shanarey 2018.06.03. 13:26:43

Repülőgép fóbiám nincs, s amilyen elvetemült vagyok, nem is lesz. Én az a fickó vagyok, aki a gépen olvas, s ha a gép rázkódni kezd avagy a kapitány szól, hogy buli lesz, akkor én csak le csekkolom hogy semmi cuccom ne repülhessen el, s olvasok tovább. Sajnálom hogy Zuzzernek ez nem így megy, hiszen túlélte azt a kalandot, max az önbecsülése csuklott egyet. De ahogy mondják: ami nem öl meg, az megerősít. Nekem ez eddig bejött.

P.Elliot 2018.06.03. 13:28:43

@Taxomükke (UK): Hat igen csakhogy az merhetetlenul ido es penz igenyes mondjuk eljutni pl. Braziliaba autoval, busszal es hajoval egyik orszagbol a masikba bukdacsolva.
Meg Mexicoba se mennek autoval innen ahol lakom, arrol nem is beszelve hogy milyen ketes ott kalandozgatni, vannak ismeroseim akik probaltak, igaz hogy regebben de azt mondtak hogy soha tobbet....

P.Elliot 2018.06.03. 13:34:56

@Shanarey: A ferjem is ilyen mint te. Nem fel, nem erdekli semmi, amikor annal a brazil utnal osszeszorult a torkom es meg vizet nem tudtam inni, sem elotte, sem utana soha nem ereztem ilyet hogy gorcs a torkon es nem megy le semmi, / mondhatom furcsa erzes/ o maga ele huzta a vacsoramat es megette az utolso falatig/ allitolag extra finom volt/ es kesz. Jo nagyot aludt is. Egyszer kerdeztem tole hogy te sosem feltel gepen? Bevallotta hogy egyszer igen, uzleti uton volt es valahol Georgia tajan zuhant veluk a gep/ legzsak vagy minek mondjak/ hirtelenul es nagyon hosszan de aztan elfelejtette azt is.

nyuszigonosz 2018.06.03. 13:47:35

Ma érdekes mindhárom poszt-rész.
Repülögép-fóbia: elég baj, ha valaki olyannak van, akinek repülnie is kell.

Északon élni: bizonyára csodás a természet meg hát hideg van :-) északi fény meg rénszarvascsordák, meg még sok minden más is, és szerintem egyedi élmény egy ideig ott élni, ahová sokan mások még elmenni sem mernek. :-)

Helgoland. Ott még nem jártam, csak éppen most a Hell-Go-Land c. krimit olvastam - amiben a sziget történelméröl is jó sok minden van. A krimi nem volt jó amúgy, csak a szigetröl írtottak benne. :-)

Shanarey 2018.06.03. 13:52:24

@P.Elliot:

1984-ben Moszkvába mentem, az iskola szervezésében, s az volt olyan hogy zuhantunk, de két lány kivételével mindenki jól viselte.
Ez a leszálláskor volt, a pilóta afféle palacsinta landolást csinált, mert nagy volt az ellenszél. Legalábbis utólag ezt mondták. Malév gép volt, TU-154.

A francba, már hány éve nincs Malév.
:-(

www.youtube.com/watch?v=s1G-T_goa18

P.Elliot 2018.06.03. 14:02:35

@Shanarey: Azert a kapitanynak is van mit nyelni, meg akkor is nagy faggatozasnak, fejreolvasasnak van kiteve ha szerencsesen lehozott egy remenytelennek latszo gepet.
Ezt eddig nem is tudtam amig nem lattam a filmet amit arrol keszitettek hogy a Hudson folyora levitte a gepet az az amerikai pilota amikor mar egyik motor sem mukodott es a vizen landolva furcsa modon egyetlen utas sem halt meg. Nem orral zuhant a melybe.
Hogy ahelyett hogy orultek volna hatalmas faggatozasnak volt kiteve hogy talan meg elerte volna motor nelkul a kozeli repteret ami kozel volt de motor nelkul remenytelenul tavol, es nem is gondoltam volna hogy mennyire megbuntettek volna ha bizonyitani tudtak volna hogy meg ott is le tudott volna szallni.
Akkor kezdtem felismerni hogy micsoda orult felelossege van egy pilotanak. Nem csokolnak neki kezet a felettesei legfeljebb az utasok....

gabors 2018.06.03. 14:03:41

hajoval ??? az nagyon sokaig tart hacsak nem komarombol megy ki valaki komaromba akkor jo 10 perc a komppal

regen igen igy mentek meg az 56-osak is sok nap a hajon tobben is meseltek az utrol Hamburg - New York

P.Elliot 2018.06.03. 14:10:26

@gabors: Ugy gondolom hogy lehetett vagy 3 vagy 4 het az atkeles akkoriban hiszen most is van vagy 10 nap vagy tobb.
Egyszer azert lenne kedvem atkelni csak azok a francos hullamok...

Shanarey 2018.06.03. 14:26:01

@P.Elliot:

Igen, utólag mindig lehet okoskodni, de ha tetszik az embereknek ha nem, az dönt, aki vezet. A mi esetünkben főleg mi (gyerekek) voltunk a gépen, s a többség végig röhögte az egészet. 16 évesen, szinte semmitől sem fél az ember. Én még mindig így működök.

P.Elliot 2018.06.03. 14:36:01

@Shanarey: Ebben nagy igazsagod van, gyerekkent valahogy az ember sosem hiszi el ha nagy baj van talan mert a szulok majd megoldjak, megvedenek, mittudomen. Akkor is ha nincsenek ott.

2018.06.03. 15:18:31

@P.Elliot: mar 100 eve is csak par nap volt nem? az meg a vitorlasok eseteben lehetett 3-4 het. mindjart megnezem

2018.06.03. 15:25:41

az elso gozhajok 15 nap, az 50-es 60-as evekben a leggyorsabb gozhajokkal 3 es fel nap volt. A mai 'luxus' oceanjaroknal a legyorsabbat amit ajanlanak az 7 ejszaka (de annak nem az az elsodleges celja, hogy csak embereket utaztasson egyik helyrol a masikra)

www.lowtechmagazine.com/2008/06/ocean-liners.html

gabors 2018.06.03. 15:46:00

@P.Elliot: "@gabors: Ugy gondolom hogy lehetett vagy 3 vagy 4 het az atkeles akkoriban hiszen most is van vagy 10 nap vagy tobb.

akkoriban mar csak par nap volt szerintem meg egy het volt .A hajok nem gyorsultak jelenetosebben kb ennyi ma is. Rokonom valmlyen hadi csapat szallitohajon erkezett January elejen 57-ben tobb szaz masik magyarral. Sajnos mar nem tudom megkerdezni hogy hany napig tartott mer par eve meghalt.

M. Péter 2018.06.03. 15:48:07

@P.Elliot: A Sully nem dokumentumfilm volt. A valóságban az NTSB nem a felelősséget vizsgálja, hanem hogy mi történt, és hogy lehet a biztonságot javítani, de egy amerikai filmbe kell a Rendszer ellen küzdő magányos hős.

Csodabogár 2018.06.03. 15:51:07

Az első részről eszembe jutott, amikor 1959-ben életemben először elmehettem a DDR-be plusz először repültem életemben. Nem voltam lelkes a repülés miatt, de nem volt más mód az utazásra. Egy kb. 30 személyes, természetesen propelleres gép volt, ami egész uton zuhant, meg vissza felment, aztán megint zuhant stb. Mindenki rosszul volt, a stewardesek rohangáltak a zacskókkal. Én csak majdnem attól lettem rosszul, hogy mindenki rosszul van. Megérkezés után közölték velünk, hogy "sajnos" vissza fele vonat út lesz. Akkor kezdtem élvezni az utat. Aztán 8 évig nem is szálltam repülőre. Akkor is kicsit remegve tettem meg. Már Stockholmban laktam és ha napos környékre vágytam, csak repülővel ment. Normális géppel repültem Rhodosra. Azóta már elég sokat repkedtem, úgy szállok fel, mintha villamosra szállnék. Se fóbia se egyéb félelem nincs bennem.

Csodabogár 2018.06.03. 15:55:44

@gabors: Láttam egyszer egy hirdetést, London-New York hajóval. 5 nap volt, kb. 2 repülőjegy áráért. Nem vagyok fóbiás, de tengeri hajóra nem szállok, mert a tenger hullámzik.
Ilyen 56-ban katonai hajóval szállított ismerősöm nekem is volt. Elég rémes emlékei voltak az útról. Nem emlékszem mit mondott, hány nap volt. Ő se él már.

P.Elliot 2018.06.03. 16:16:08

@M. Péter: Tudom hogy nem dokumentum film volt, azt is hogy ki kellett kicsit szinezni hogy ne legyen unalmas, de azt megsem kepzeltem volna hogy ilyen vizsgalatot csapnak az ugynek en azt gondoltam hogy oruljenek hogy lehozta a gepet biztonsagosan, a madarak nem az o hibaja volt, az meg hogy azt vizsgalgatni hogy elert-e volna a repterre a mar nem mukodo motorokkal, pusztan az utolso slunggal hogy igy mondjam, abszolut nevetseges...
Igaz, nem is kellene csodalkoznom mert egy orvos ismerost ugy meghurcoltak egy spontan veteles miatt hogy nem ismert fel alig vagy fel sem ismerheto dolgot/ nem tudom a pontos reszleteket, hogy hihetetlen....

geeeteee 2018.06.03. 17:04:37

Nálam a tériszony tán korral jött, vagy esemény váltotta ki, esetleg a kettő együtt. 17 évesen már repültem lélekvesztőn, ejtőernyősök lettünk, szinte az egész haveri kör az akkori MHSZ jóvoltából szinte ingyen. AN-2-es, a permetezősnek is ismert Ancsa, később a seregben a minyó-MI-8, a csirkecomb MI-2-es, ezek helikopterek.
"Fejem üres, lábam erős,
én vagyok az ejtőernyős"
suhancból korai harmincas koromra tériszonyos lettem. Egerben a Minaretből fényképeztem, aztán leesett a Zenitem tokjának a teteje, utána néztem áthajolva azon az alacsony korláton. Pár évvel később a Misinán a korlátig el sem mertem már menni.
A klausztrofóbiát ideig-óráig tudom kezelni, vagyis inkább csak olyan helyzetekbe megyek bele. A repüléssel ma ott tartok, hogy a magasság, a bezártság mellett-után írtózom a betegségektől, a szagoktól, attól az alig fűtött közös levegőtől. Egy végzetes légikatasztrófa csak lerövidítené azt a szenvedést. :D
Kalibrálni kell, hitelesíteni. 10 évre bevállaltam az elsőt, a kövektkező majd 20 lesz, ha megérem még. Rövid, belföldi utak mennek egy mély lélegzettel, a múlt Karácsony előtt is vettek nekem jegyet Kal-be, de tudtam, hogy visszafele gurulni fogok.

geeeteee 2018.06.03. 17:47:05

@Csodabogár: A TT-Line Nils Horgensonja meg a Peter Pan, a Saßnitziak nevére meg már nem is emlékszem, azok rövidebb utak voltak.Elég azon a vízen egyetlen vihar.

geeeteee 2018.06.03. 17:47:15

@M. Péter: A magányos hősök a kontraszelekció váratlan akadályai, ritkán banánhéjak.Örüljünk ennyinek.

geeeteee 2018.06.03. 18:32:48

Milyen jó példa a viszonylagosságra a sziget szó jelentéstartalma is.

geeeteee 2018.06.03. 18:33:07

A hideg is nagyon érdekes. Tapasztalatból mondom, viszonyítás kérdése. Minusz húszból jöttem el Mo.-ról az ottani télből, itt 1-2 fok megfagyaszt. Máshogy vannak tervezve az otthonok. Szerintem az angolszászok erre nem méreteznek, ha igen, akkor is alul, olyan menedék szintre. Állítólag Kanada dettó, nem jártam arra, de rémisztő, ha így van. Nem én fizettem, meg nem is figyeltem akkor erre, de én svédben nem fáztam épületen belül, Ausztráliában meg fűtheted az egész glóbuszt, a meleg felfelé száll, csak győzzed pénztárcával. Pont itt tartunk, kezdődik a tél. Már megéri elmenni dolgozni, minden hétköznap ébresztek néhány-száz lovat. Csikókoromban öregapámnak már csak tehenei voltak, abból öt is elég volt az egész istállóra, nekem a kis kabinra van közel hatszáz.

Csodabogár 2018.06.03. 18:38:04

@geeeteee: Azon a tulajdonképen kompon mentem sokszor. Nem hullámzott. 7 éven át "haza" kellett jutnom Stockholmba valahogy. A repülés akkoriban nekem még nagyon drága volt. A rövid tengeri utat nem lehetett megúszni. Most már van híd, bár gondolom Helsingör és Helsingborg között most is hajózni kell.

Csodabogár 2018.06.03. 18:44:10

@geeeteee: Ezt mondom én is, hogy Stockholmban minden mindenütt jól fűtött volt. Nálunk itthon is mindig meleg van, mert ezen nem spórolok soha. De Svájcban sokat fagyoskodtam, mert a háztulajdonos spórolt helyettünk is. Egyéni elszámolásu központi fűtés volt, de ez nem fért a fejébe, hiába mondtuk, hogy mi fizetjük nem ő. Aztán elköltöztünk és az új háztulajdonos félig olasz volt, tehát szerette a meleget.
A másik horror a 18 fokra légkondicionálás. Sajnos ez a divat Amerikából már áthúzódik ide is. Berlinben operában és a hangversenyen is majd megfagytam. Kint nyári meleg volt.

Csodabogár 2018.06.03. 18:45:53

Kanadát is meg kell védenem. Kétszer voltam ott télen, de a lakásokban ahol laktam vagy jártam, mindig jó meleg volt.

geeeteee 2018.06.03. 20:29:13

@Csodabogár: Csak egyszer fogtam ki, illetve fogtuk ki az első exemmel. A labdás, plüsállatos gyerekmegörzőből kanalazott engem össze, bevallása szerint a moziban ébredt, ahol utolsó éjszaka a világvégét gyászolva gyalultuk egymást. Utána lettek az egyérintős 69-esek. Toklandiából még ennél valótlanabb volt, vihar nélkül is. :D

geeeteee 2018.06.03. 20:29:15

@Csodabogár: Svájc, soha nem fáztam, meg az összes egzotikus Grenzübergang. Silian, meg ilyenek jutnak eszembe. Ticino-ban laktunk csak, a többi kerekeken volt.

geeeteee 2018.06.03. 20:29:17

@Csodabogár: Elhiszem, feltételezés volt, nem is akarom csekkolni. Ott van mikszcsör is, felemás társaság, láttam filmen. :D

adg 2018.06.04. 05:31:48

@P.Elliot: “azt vizsgalgatni hogy elert-e volna a repterre a mar nem mukodo motorokkal, pusztan az utolso slunggal hogy igy mondjam, abszolut nevetseges...”

Miert lenne? Vizre leszallni meglehetosen kockazatos, es megy a gep a szemetbe. Ha jol emlekszem tel volt, es nagy szerencse, hogy egy kozeli helyen eszrevettek oket, es hajoval elkezdtek osszegyujteni az embereket. Meg is fagyhattak volna paran.

Na most, ha a pilota elerhette volna biztonsagosan a repteret, akkor sokkal kevesebb kockazattal es anyagi karral landolhatott volna. Meg szep, hogy ezt kivizsgaltak. Es a vizsgalat soran megallapitottak, hogy helyes dontest hozott, es tokeletesen szallt le a vizre.

De kepzeld el, ha nem sikerul rendesen leszallni, es mondjuk 50 enber meghal, mikozben kiderul, hogy gond nelkul elerte volna a repteret. Na? Akkor is mondhatnank, hogy bravuros volt, 120 enbert megmentett, hos, vizsgalodni meg nevetseges.

Volt amugy egy halom olyan baleset, ahol elsore ugy tunik, jo dontest hozott a pilota, hos lett, majd kesobb kiderult, hogy valojaban az o hibas dontesei ideztek elo a balesetet.

M. Péter 2018.06.04. 10:55:46

@adg: Manhattan közepe mellett tette le a gépet a Hudson folyóba, itt nem volt kétséges, hogy észreveszik őket.

adg 2018.06.04. 11:24:16

@M. Péter: Nem csak az eszrevetel szamit, hanem hogy epp volt a kozelben hajo is, es a gep sem merult el jobban a nehany fokos vizben a teli hidegben. Eleg hamar meg lehet fagyni ilyen idoben, es ha esetleg a gep is serul, akkor sokkal nagyobb baj is lehetett. Ezert fontos ezeket kivizsgalni, mert tudni kell, hogy vallalt-e a ilota felesleges kockazatot, vagy helyesen merte fel a helyzetet es annak megfeleloen cselekedett.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása