Aligha kell ezen a blogon részletezni, milyen a címben megfogalmazott érzés, ám most csavarunk egyet rajta, mert sokkal inkább arról lesz, milyen az, amikor ezt az ember nem közvetlenül önmagán éli meg, hanem egy ismerősön keresztül. Na, ez így lehet, hogy egy kicsit furcsán hangzik, de mindjárt kibogozzuk. Emellett megnézzük, hogyan áll a svéd állam a sokszínűséghez, végül pedig egy egészen érdekes és jópofa holland hagyománnyal zárjuk a blogajánlót.

(Fotó: unsplash/sagardani)

Kezdjük akkor Németországban ezzel a bizonyos külföldi érzéssel, amit Gabuschka, a Frankfurti mesék blog szerzője tapasztalt meg – nem a saját bőrén. Mindjárt kiderül, miről van szó.

„Péntek estére megbeszéltünk egy vacsorát az utca túloldalán található Bella Vista nevű olasz étterembe. A hely általában dugig van minden nap, így foglaltunk egy asztalt este hét órára a frissen, két hete házasodott német-olasz házaspár barátunkkal, Klausszal és Jovannával. Nem ez az igazi nevük, de tulajdonképpen a név nem is olyan lényeges a sztori szempontjából. 

Bátor döntés volt Jovannát az olasz étterembe meginvitálni, mert korábban mindig azt mondta, hogy Németországban nem szeretne olasz étteremben enni. Ettől függetlenül úgy gondoltuk, hogy ez hely, a finom ételek és borok, no meg az igazi olasz tulajdonos majd Jovannának is fog tetszeni. 

Az este kellemesen telt, beszélgettünk, csendes étkezésünket csak néha zavarta meg a másik asztalnál ülő hangos társaság, akik már az első pohár boruk felszolgálása előtt úgy nyerítettek és vihogtak mint egy csapat hiéna. 

Később meg azt hittem, hogy felállok, és utat engedek a birkatermészetem ellenére felmerült bűnös gondolatnak, és belenyomom azt a nevető kis szájukat a spagettijükbe. Végül inkább ülve maradtam. (...) 

A kellemes vacsoránk után átugrottunk egy italra egy közeli bárba. A bár egyik sarkában találkoztunk két másik ismerőssel, leültünk hozzájuk beszélgetni, mindenki rendelt valamit inni, én ugye a juice koktélomat, trécseltünk, Jovanna adott nekem néhány nagyon egyszerű tészta receptet, elmesélte, hogy mit hogyan csináljak, gyorsan finomat jeligére. 

Éppen a padlizsános tésztában merültünk el, amikor megjelent három ember az asztalunknál, az egyik barátunk távoli ismerősei. Azt hiszem volt egy közös ismerősük és egyszer találkoztak, ennek ellenére a leghangosabb úgy üdvözölte, mint rég nem látott bátyját. De lehet a fejembe szállt addigra az ivólé és félreértettem a kapcsolati státuszukat. 

A leghangosabb srác, kanyarba fésült hajjal, sötét farmerban, ingben és pulóverben tolta a smart casual-t, hangosan üdvözölt mindenkit. Jovannának mondta a magáét németül a bemutatkozása alatt, amíg nem szóltak neki, hogy ő azt sajnos nem érti, mert olasz. 

Erre elkezdett spanyolul magyarázni, vagyis próbálta volna, de három szónál többet nem tudott, erre ő is hamar rájött, és nevetett egyet, hogy hahaha ez spanyol volt. Az asztal meg csak pillázott, hogy most mi is történik itt, ki ez, mit akar itt és miért nem ül már le a valagára. Olyan volt, mint Gaston az egyik Disney mesében. 

Helyette ment tovább, én következtem, a mutatóujját tolta a szemem közé üdvözlésképpen, hogy megkérdezze én beszélek-e németül. Jó estét neked is te kis csíra. Igen, feleltem udvariasan. Amíg lezavarta hasonlóan mulatságos stílusban az asztal másik felét, szemügyre vettem a kis csendes barátnőjét, akiről a félhomály miatt először nem is tudtam eldönteni, hogy egy kislány vagy egy felnőtt ember. (...) 

Kicsit nyugi lett, Gaston is elcsendesedett, mi egyébként is az asztal túloldalán ültünk, így egy ideig kimaradtunk a performanszból. Nyugalmából csak az borította ki nagyon gyorsan, amikor rájött, hogy az a bizonyos olasz esküvő, amelyen mindenki részt vett, az Jovanna és Klaus esküvője volt. Itt kicsit pattogott meg dobálta magát a székben, és ismét hangosan: 

- Ez nem lehet igaz, hát mindenki erről beszélt. És most én itt ülök veletek szemben. É.N. I.T.T. Ü.L.Ö.K. V.E.L.E.T.E.K. S.Z.E.M.B.E.N. Nem hiszem eeeel!!! Hadd adjak egy puszit nektek! 

Itt megfogta Klaus arcát két oldalról és adott egy cuppanósat a homlokára. A homlokára. 

Mvhaa, hát gratulálok nektek, micsoda hír!! 

Jovannával szerényen két puszi mellett maradtak. Őt inkább kérdezgette. Megint bepróbálkozott valami spanyollal, és nevetett magán, hogy jaj már megint milyen kis buta volt, hát a Jovanna az olasz. Szerencsére azt nem gondolta, hogy olaszul is tud, így csak azt mondta, hogy Vaffanculo, kétszer is, hogy máshogy indítson az ember egy barátságos beszélgetést. 

- Akkor nálatok Jovanna van maffia is ugye? Ismersz valakit a maffiából? (...) 

Nekem itt jutott eszembe, hogy lehet Jovannának ez az egész még új. Amikor életvitelszerűen él az ember egy másik országban, vagy legalábbis gyakran van ott és a helyiekkel is keveredik, akkor óhatatlanul beleszalad az ilyen megjegyzésekbe: 

Klaus Olaszországban a zoknis-szandis náci. (Nem szeretett érte Jovanna, de mondtam neki, hogy a bajuszos viccek tabuk, arra jogosan ugrik minden német. Akkor is ha csak egyszer történt.) 

A férjem biztosan mindig csak szambázott a Copacabana strandon és Caipirinha-t ivott gyerekkorában is. 

Jovanna maga a keresztanya, a maffia tagja, de legalábbis az anyukáját biztos imádja és mindig pizzát eszik. 

Én meg csak gulyást és paprikát eszem, mindig. És olyan tüzes vagyok mint a pirospaprika." 

Olvassátok el a teljes posztot, itt tehetitek meg.

Befogadás svéd módra 

Ha a külföldiek befogadásáról van szó, akkor elég sokat lehet hallani a svédekről. De hogyan is néz ki ez a mindennapokban? Erről olvashattunk a Bezzeg a svédek blogon két posztot is.

Zelga Gabriel szíriai menekült (Fotó: sweden.se/migration)

„A svéd családoknál eléggé mindennapos, hogy harmadik világból fogadnak örökbe gyerekeket. Hamar megszoktam annak a látványát, hogy két szőke kékszemű viking egy ázsiai / afrikai / dél-amerikai kiscsajt terelget a játszótéren, akit mondjuk Lotta Svenssonnak hívnak. (...) 

Érdekes lenne tudni, hogy mennek ezek a dolgok a küldő országokban. Talán egy iszonyat szegény országból idekerült árvának jobbak a kilátásai a jövőre nézve Svédországban. Főleg egy olyan családban, akik nagyon szerettek volna gyereket. 

Szóval már nem kapom föl a fejem az ilyen United Colors of Benetton családokra, de ma, amikor a gyönyörű napsütésben bringáztam, olyat láttam amitől nagyon széles mosoly szaladt az arcomra: 

egy fehér anyuka sétált a nagyon fekete kislányával, a pólóján meg nagy betűkkel ez állt: BLACK”. 

A teljes poszt itt található, de menjünk tovább! 

„Annyira, de annyira szeretném, ha szeretett szülőhazám képes volna kormányzati szinten ilyen kommunikációra a migrációval (bármivel) kapcsolatban.

Nemcsak bevándorlókat mutatnak be, hanem megkérdeznek svéd fiatalokat arról, hogy mit tennének, ha el kéne hagyniuk egy krízis miatt a hazájukat. Van interaktív térkép arról is, hogy melyik országból hány regisztrált bevándorló él Svédországban. A Magyarországon születettek száma hivatalosan 16 ezer körül mozog." 

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

Nem gáz ötvennek lenni 

Nem feltétlenül kell, hogy iszonyú kínos legyen egyre öregebbnek lenni, erre jó példa Hollandia, ahol a kerek 50. születésnapot egészen érdekesen ünneplik – írta a Hollandokk.

(Fotó: stuffdutchpeoplelike.com)

„Az ablakba repülő gólyabábuk és felfújhatós gumikacsák országában elsősorban babázásból jut ki ilyentájt: az Ábrahámok és Sárák szalmabábut kapnak szülinapjukra, amit a lehető legviccesebb jelmezben, a legfeltűnőbben próbálnak a kedves barátok feldíszíteni. 

Az „Abraham gezien hebben”, illetve „Sara gezien hebben” azt jelenti tehát, hogy az ünnepelt megérte az ötvenet. A történetben két bibliai szál is keveredik, egyrészt Jézus azt állította, látta Ábrahámot, pedig szemlátomást „még ötven éves sem volt”. 

Mindemellett a bibliai pár a késői gyermekáldás miatt lett szimbóluma a vénüléssel való szembenézésnek, és ez a hollandiai szokás az utóbbi évszázadokban szelídült vicces, és csöppet sem ciki hagyománnyá. 

A XIX. században még azokra mondták, akiknek nem sikerült megházasodnia, de ma már nem divat firtatni az ilyesmit. Később, a női vonalon a „Sárák” egész kreatívan kezdték kifigurázni egymást, tésztából vagy húsból készítettek öregasszony formájú, csúf de ehető babát az ünnepeltnek. 

Mára már a bulikellékeket áruló gagyi-boltok komplett díszletet kínálnak a kerek évfordulókhoz, és néhány szomszédságban, esetleg az egész faluban egyértelmű, olykor inkább ordító jelek utalnak az esetleg inkább csendes, meghitt ünneplésről ábrándozó ünnepelt kilétére. 

A baráti társaságok, rokonságok, de a munkahelyen a kollégák is szívesen kiveszik a részüket az ilyen kerek évfordulók ünnepléséből, így a semmi mással össze nem téveszthető díszlettel az irodák folyosóján is szembe találkozhatunk.” 

Olvassátok el a teljes posztot, itt tehetitek meg!

HÍRMONDÓ 

„Nem akarunk kettős mércét” 

A jelek szerint az Európai Bizottság is megelégelte az állandó panaszt a kettős élelmiszerminőségről Európa keleti és nyugati fele között, így aztán útmutatót adott ki, mely nyomán a tagállami hatóságok a jövő év elején egységes módszer alapján vizsgálhatják a gyanús termékeket. 

Nyolc dolog, amit a szaúdi nők nem tehetnek meg 

Hatalmas áttörés a szaúdi nők számára Szalman szaúdi király minapi rendelete, mely szerint immár ők is vezethetnek autót. A hír persze bejárta a világsajtót, ám arról talán kevesebb szó esik, hogy egy csomó olyan dolog van, amit még ma sem tehetnek meg. Köztük egészen triviálisak is. 

Ahol a munkanélküliség nem ijesztő perspektíva 

Nyilván sehol sem öröm, ha kirúgják az embert, vagy éppen munka nélkül marad, de akadnak olyan országok, ahol ez kisebb trauma, mint máshol.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.