oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. augusztus 23. 06:30,  Hogyan telepedhetsz le Új-Zélandon? 94 komment

2017. augusztus 23. 06:30 Határátkelő

Hogyan telepedhetsz le Új-Zélandon?

Új-Zéland sokak számára a nyugalom szigete, aminek elég komoly hátránya, hogy rendkívül messze van (Európából nézve ugye nagyjából a világ végén), ami miatt nehezebben mozog az ember, és persze drága is a költözés. Mégis vannak, akik sikerrel próbálkoznak, akár három gyerekkel is – mint a mai poszt szerzője, Zsuzsa és családja. Lássuk, nekik hogyan sikerült!

uj-zeland_nyil.jpg

„Többektől kaptuk meg a kérdést, hogy mi is kell ahhoz, hogy az ember kiutazzon Új-Zélandra, no meg a Határátkelő is felkért minket, hogy írjunk egy összefoglalót a kiutazás nehézségeiről, az első napokról. Több részletben írom le, mert egész sok minden összegyűlt ide.

Az elhatározáson túl természetesen szükség van vízumra, aminek megvannak a maga költségei, kb. 4000 NZD (nagyjából 190 forinttal kell szorozni, tehát ez 760 ezer forint) összesen, amiben benne van:

- Bevándorlási ügynök díja (erősen ajánlott, ez kb. 2000NZD)

- Orvosi papírok (kötelező, 500NZD ötfős családra)

- Illetékek, hivatalos fordítási díjak, ezek is kötelezőek 

A fenti költségeken nagyon nem lehet spórolni, persze ez egy ötfős családé. Ügynököt mindenképp érdemes használni, mert egyszerűen annyi mindent kell feltölteni, sok mindenre úgy kérdeznek rá, amiről mi nem is értettük mi lehet, vagy mi jó oda, mi elegendő. 

Néha egyszerűen csak másképp hívnak valamit, vagy mást fogadnak el, mint azt gondolnánk. Pont azt lehet elkerülni, hogy feleslegesen papírok miatt dobják vissza a kérelmedet, vagy kérjenek plusz dolgokat újra és újra.

Fontos megjegyezni, hogy Zoliék a teljes folyamatot ügynök nélkül tolták le. Ők holiday visa-val érkeztek, majd váltottak working visa-ra. Szóval ha tényleg minden rendben van, és vágja az ember az angolt, akkor ezeket a költségeket ki lehet kerülni, tehát nem lehetetlen a dolog, de nekünk nem volt rá erőnk hogy akárcsak belegondoljunk egy ilyen folyamat intézésébe. 

Sok ügynök előre kéri a díja felét, majd csak ezután pontosítja, mit és milyen formában fogadnak el. Általában a papírok miatt jó pár hónapig tart maga a beadás folyamata.

Mégis mit kell ehhez annyira gyűjteni?

Itt egy kb. lista: 

- Munkaviszonyt igazoló papírok

- Szerződés

- Fizetést igazoló bankkivonatok

- Ajánló levelek

- Családi viszonyt igazoló papírok, fényképek, bankszámla, mindenféle dolog, ami igazolja, hogy nem csak papíron vagytok házasok

- Orvosi vizsgálat, eredmény feltöltése az e-medical nevű rendszerbe

- Útiokmányok

- Iskolai papírok

- Angol nyelvtudást igazoló okmány (IELTS vizsga), ha nem állásajánlatra kapod a vízumot 

Egyébként attól sem kell megijedni, hogy a különböző dokumentumok postára lesznek adva. Például a mi utlevelünk először Petrához utazott Új-Zélandra, majd onnan Londonba, és végül vissza hozzánk Pestre a bepecsételt vízummal. 

Pénzre visszatérve, eddig 4000NZD-t írtam. Viszont érdemes szerintem tartalék pénzmaggal jönni. Mi 50000NZD-vel számoltunk. Hogy jött ez ki? Megnéztünk internetes webáruházakat, lakásbérleti árakat stb... 

The Warehouse

Trademe - ez egy Vaterához igen hasonló oldal, csak épp mindent lehet találni rajta. Lakást, autót, állást és a szokásos dolgokat.

Kmart

Countdown

H&M

Ezek alapján elég jól lehetett kalkulálni.

Mennyi tartalék kell? 

Bár Máténak volt állásajánlata, úgy számoltunk, ha bármi balul sülne el, akkor azért legyen ideje új melót keresnie. Mivel a szakmája elég keresett és az angollal sincs gond, így azzal számoltunk, hogy pár hónap alatt, max.3 hónap alatt tuti lesz melója.

Viszont, a gyerekek miatt úgy számoltunk, hogy legyen 6 hónapra tartalékunk. Kb. 5000 NZD havi költéssel, plusz az egyszeri kiadások mint autó, lakásberendezés összegéböl jött ki a pénz. 

Van, aki konténerrel hozatja maga után a cuccait, bútorokat stb... Mi anno úgy döntöttünk mindent eladunk még otthon, ebből is gyűlt a kis pénzmagunk és szépen majd itt, amikor kell, megveszünk mindent. 

Nagyon sokan hirdetnek kb. teljes lakáskiárusítást. Sokkal gyorsabb az emberek mozgása, új helyre költözése, ilyenkor kiárusítják a dolgait és roppant jó áron lehet hozzájutni sokszor kb. teljesen új dolgokhoz. Sőt, van, amikor bontatlan dolgokat árulnak használt áron. A konténerek áráról nem tudok írni. 

Visszatérve a vízumintézésre. A mi vízumjainkat szerintünk rekordidő alatt bírálták el, ez konkrétan 3 napot jelent. Ez Mátééra igaz, a gyerekekét és az enyémet úgy 2 hét alatt. Itt csak tippelni tudunk miért: nagyon előkészített anyagot adott le Máté, illetve állásajánlatra adta be. 

Általában ez azért egy jó 2 hónap az elbírálás, előkészítés – ezt mindenki saját maga előkészítettsége, esete, munkavállalási / családi háttere befolyásolja. Teljesen nulláról legyen mondjuk 3-4 hónap. Összesen szerintem érdemes 6 hónapot számolni a vízumügyintézésre. 

Ez az idő és a velejáró intézések talán adnak elegendő időt (és stresszt) arra, hogy meggondolja magát az ember. Ha már itt ideges leszel, kiakadsz, szidod a rendszert, érdemes elgondolkozni, miért is akarsz menni? Tényleg akarsz-e menni? 

A következő részben írok az utazásról, pakolásról, megérkezésről.

Összegezve 

Végül egy kis összesítés és válasz a címben feltett kérdésre:

- Számolj minimum 6 hónap otthoni ügyintézést, érdemes kb. 11 millió forinttal rendelkezni családosként.

- Ha nincs állásajánlatod, akkor sokkal nehezebb vízumot kapni. Akkor az alábbiakkal tudsz magadnak a vízumhoz szükséges pontokat gyűjteni:

- legyél minél fiatalabb

- itteni hiányszakmában dolgozz (nővér, állatorvos, IT, mezőgazdaság,  építészmérnök és ehhez kapcsolódó projekt manager. stb...)

- nem Aucklandben tervezel letelepedni. Mivel próbálják fejleszteni az Aucklanden kívüli helyeket is, így erre lehet plusz pontokat kapni 

No de pl. a fentiek pontos aktuális infójáról is tud segíteni egy ügynök. :)

Végül két fontos hivatalos oldal annak, aki komolyabban érdeklődik: careers.govt.nz, immigration.govt.nz.

Ha van kérdésetek, tegyétek fel a kommentekben!”

Ha bővebben is érdekel Zsuzsáék története, olvasgassatok tőlük még többet az oldalukon!

HÍRMONDÓ 

Vendéglátóipari munkák Ausztriától Ciprusig 

A vendéglátóipar kemény, embert próbáló munka, de pincérként, recepciósként elég jól el lehet vele helyezkedni. Egyebek mellett ezért gondoltunk arra, hogy az alábbiakban ilyen típusú külföldi lehetőségeket szedünk össze nektek Svédországtól Ciprusig. 

„A kormánynak lövése sincs” 

Egyre durvábban szólogatnak be egymásnak a brit belpolitika szereplői is a Brexit kapcsán. Csak az elmúlt napokban volt itt „ökörség”, de hallottunk olyat is, hogy a kormánynak „lövése sincs, mit akar elérni”. 

Így is enyhíteni lehet a munkaerő-hiányt 

Nem csak Magyarországon jelent egyre nagyobb problémát a munkaerő hiánya a gazdaságban, hasonló gondokkal küzdenek a régió más államai is. Például a csehek, akik egyre drasztikusabb lépésekkel próbálják magukhoz csábítani a külföldi vendégmunkásokat. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Új-Zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr612771724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.08.23. 07:12:03

11 millió forint...ühhnyje.Asszem nem lesz a desztináció nagyon népszerű.
Pedig q-ra mennék én is turistáskodni.Először... :D
Nekünk annó elég volt 3-400 e forint, igaz csak ide Európába, meg volt egy fix állásajánlat, meg csak ketten voltunk még.
Várom a folytatást! :-)
Ja, és első!
:-))))

Buchhalter 2017.08.23. 08:27:10

Na ide se fognak tömegesen lépni a magyar munkavállalók. 11 milla azért nem minden családban fordul elő.

Csodabogár 2017.08.23. 09:55:29

Pénztől függetlenül se vágytam soha oda még turistáskodni se. De sok szerencsét a bátraknak!

puhacica 2017.08.23. 10:21:01

"Új-Zéland sokak számára a nyugalom szigete, aminek elég komoly hátránya, hogy rendkívül messze van (Európából nézve ugye nagyjából a világ végén), ami miatt nehezebben mozog az ember, és persze drága is a költözés."
epp ezert (is) a nyugalom szigete :D
ha en egyszer eljuthatnek oda...

@geegee: megvolt a nyaralas?

szÖveges professzor 2017.08.23. 10:37:11

Nálunk szóba került, hogy odaköltözzünk a jövöben. De egy dolgot nem értek: hogy kapsz ilyen távolságból állásajánlatot? Tegyük fel, kapsz. Utána még nekiállsz 6+ hónapot ügyintézni? És ezt a munkáltató ki is várja? Erröl írjatok lécci többet, mert nekem elég lehetetlen helyzetnek tünik... Köszi!

2017.08.23. 10:41:53

@szÖveges professzor: Úgy, hogy keresett szakmád van. Még a 2000-es évek elején az egyik barátom Romániában kapott állásajánlatot, igaz, nem Új-Zélandba, hanem a szomszédba, Ausztráliába. (bár a két ország politikája ilyen téren meglehetősen hasonlit). Ő 2 évre ment ki egy kollégájával, és haza is jött, a kollégája kint maradt. Ő is maradhatott volna.
Ja, állatorvos a srác.

M. Péter 2017.08.23. 10:42:32

Az ügynök mit csinál 2000 dollárért?

2017.08.23. 10:46:11

@M. Péter: Egy jó ügynök időt spórol neked. Persze, ha nem sürgős, elvacakolhatsz te is 1-2 évet, mert pótlásra visszadobják a kérelmed, vagy rosszul értettél valamit, vagy hasonló.

Főgebra 2017.08.23. 11:22:57

@Pink Petsch:
Hogy áll az ujjad? Használható?

2017.08.23. 11:34:20

@Főgebra: Nem olyan még mint újkorában, de sokkal jobb, mint egy hete volt. Mindenesetre, ma már melózom. Végre.

FZsuzs 2017.08.23. 11:42:46

@szÖveges professzor:
Keresett szakmád van és tudsz angolul. No és szerencséd van.
Nekünk ez szerencsés események sorozata volt, ami által hipp-hopp jött össze az állásajánlat.
Ha állásajánlatra adod be a vizumkérelmet, akkor gyorsabb az elbírálás. A cégtól is kérnek igazoló dokumentumokat hozzá. Mondhatjuk a saját népét (cégét) azért nem akarja lassítani a bevándorlási hivatal. A cég aki meg hajlandó felvenni külföldről munkavállalót tudja, hogy az nem lesz ott nála 1 nap alatt. Ha belegondolsz Magyarországon is általában 1 hónap a felmondási idő, de vannak cégek akik 2-3 hónapot iratnak alá a munkavállalóval.
Nem semmiképp se utána kezdesz el ügyintézni 6 honapot. A 6 honap arra szólt, hogyha neki akar valaki ennek látni és nincs állásajánlata, de akkor is nekivág, akkor is kb számoljon 6 hónapot. Nekünk az állásajánlat után 2 hónap volt míg kijutottunk. Ez igen gyorsnak számít.
Ha állásra jönnél, no meg amúgy is érdemes minden papírt összekészíteni, utána olvasni előre, beszélni pár ügynökkel, hogy tudd miket kell aktuálisan benyújtani, hogy amikor már interjúzol és mondjuk ajánlatot kapsz akkor ezzel már ne teljen az idő. Simán csak feladjátok a vizumkérelmet és remélitek nektek is gyorsan elbírálják az eseteteket.

Golf2 2017.08.23. 11:44:40

Jó hely, gazdag hely, akár oda is menekülhetnének azok akik most Európát lepik el.Ja hogy nekik nem kötelező humánusnak lenni.

Főgebra 2017.08.23. 14:43:36

@M. Péter:
Ha majd előkerül "adg" akkor tőle kérdezd meg. Ők is alkalmaztak ügynököt, amikor indultak Ausztráliába, ha jól emlékszem.

Shaktee 2017.08.23. 14:44:54

@Pink Petsch: Good. Csak ne hajtsd tul magad...

Shaktee 2017.08.23. 14:46:24

@puhacica: Mindig másutt zöldebb a fű cecameca, NZ-ban főleg :-)

adg 2017.08.23. 15:38:08

@M. Péter: ugynok nelkul is lehet, akinek van kepessege es turelme ezzel pepecselni.
Az elso vizumunkhoz volt ugynok. A jo ugynok tudja kapasbol, hogy melyik vizum jo neked, melyik illik legjobban a te korulmenyeidhez, milyen egyab lehetosegeid lennenek, melyiknek mi az elonye/hatranya.
Tudja, hogy milyen papirok kellenek, milyen formatumban, milyen adatokkal, ami esetleg nem trivialis a vilag masik vegen.
Mivel napi szinten kapcsolatban van a bevandorlasi hivatallal , olyan belso szabalyokrol is tud, amik nem publikusak, de ki lehet oket hasznalni.
Kozvetlen kapcsolata lehet a case officerrel, lerovidul a kommunikacio, es azt is o csinalja helyetted.
A mienk egyben itteni hivatalos fordito is, szoval o megcsinalta a forditasokat is. Nem kellett szopni az egyetlen es magassagos magyar forditohatosaggal. A neje pedig hitelesitette amit kellett, mint arra jogosult szemely. Nem nagyon szeretnek pl magyar kozjegyzo altal hitelesitett dolgot nemzetiszin szalaggal atfuzve elfogadni, mert az itteni modi tok mas.

Szoval a jo ugynok megbeszelni veled a helyzetedet, elmondja, hogy mire van eselyed, mik kellenek hozza, es a tobbit intezi.
Neha szol, hogy lehet menni orvoshoz, vagy ha kell meg valami.
Aztan gratulal, es kuld egy terkepet. :) Es ha nem kapod meg a vizumot, visszaadja a tiszteletdijat.

A masodik vizumunkat magam csinaltam, de az egyszerubb volt, es mar harom eve itt voltunk akkor. Szoval en csak ajanlani tudom, csak utana kell jarni, hogy kihez megy az ember.

blackhairlady 2017.08.23. 16:22:08

@adg: Mikorra varhato az allampolgarsagi esku? :)

2017.08.23. 16:28:12

Nyúzélland, na ne, túl veszélyes, elrabolnak az erdei trollok, láttam a hobbitban, meg a medvefarkas is.......:-)

adg 2017.08.23. 16:34:52

@blackhairlady: nem csinalunk mar olyat, oregek vagyunk hozza.

Shaktee 2017.08.23. 16:53:28

@adg: Tudsz ott szavazni állampogárság nelkul?

Shanarey 2017.08.23. 19:08:38

Jó, és informatív poszt, bár az a 11 millió, kissé megrendítő lesz azon családoknak, akik NZ-ben gondolkodnak.

Vicces dolog az amikor ilyen "okos" kérdések merülnek fel, miszerint mire is jó az ügynök. Ön megalázásból jeles.
:-)

Shanarey 2017.08.23. 19:19:50

@munchausen szindróma:

Elolvastam, bár nem éppen az UBER az ami érdekel, mert egész más meló az ami engem vonz. Ám szeretek olvasni.

Érdekes volt, köszi.

Shaktee 2017.08.23. 19:22:57

@Shanarey: Sose tudni mibol kell majd megélni..:-) szivesen

gabors 2017.08.23. 20:53:03

@adg: @munchausen szindróma:

" nem csinalunk mar olyat, oregek vagyunk hozza. "

csak kerdezem mennyire kobe vesett ott az allando letelepedes ... ?? (marmint milyen konnyen lehet elvesziteni) ...

ezek az immigracios torvenyek nagyon gyorsan nagyon sokat tudnak valtozni ...lasd most trump ...

itt nem kell tul komoly hibat veteni es marist deportable-la valik barmelyik zoldkartyas

tudom senki nem tervezi hogy bunozo lesz, de pl egy halalos balesetet okozva siman ilyen kategoriaba is kerulhet valaki (plane ha ittasan koveti el) es a par ev letoltendo utan meg ki is utasitjak ...

persze engem is "csak" a szavazati jog vonzott :-))

Shanarey 2017.08.23. 21:38:52

@gabors:

Na igen, a Tesla nekem is kellene.
:-)
Ám ezért, nem akarok UBER sofőr lenni.

Fruka1 2017.08.23. 21:40:33

Jó a poszt én napi szinten követem a blogot.
Azért itt nem átlag emberről, emberekről van szó, és nem átlag szakmáról, átlagos nyelvtudásról. No és nem átlagos anyagi ráfordításról. Szóval itt siker lesz/lehet, letelepedés ügyben, de pl. én meg sem kísérelném mindezt elkövetni mert messze nem ilyen kaliberű emberke volnék, és a személyes véleményem az hogy ez az ország , vagy Ausztrália is (itt jártam anno) minden természeti különlegessége és élhetősége ellenére nem ér meg ennyi energiát, ráfordítást, anyagiakat, küzdelmet satöbbi, mint amennyibe ez fáj. Én azt mondom hogy Európában, de már a szomszédban (Ausztria) is van annyi szép hely, nyugalom, élhető közeg, ami sokkal elérhetőbb, akár egy átlag embernek is. Persze ez csak az én véleményem, remélem senkit nem bántok meg ezzel...
A posztírónak és családjának sok sikert kívánok.

Kelta6725 2017.08.23. 23:01:32

ok, ez az átlag ember megoldása..arról nem tudsz valamit, hogy állampolgárságot venni? olyasmit olvastam hogy 1-2 millió dollárral megoldható a dolog..
Erről tudsz valamit? köszi..

gabors 2017.08.23. 23:03:39

@Shanarey: "Ám ezért, nem akarok UBER sofőr lenni. " UBER soforok kapnak Teslat ??? akkor mar iratkozok is fel !!! :-))

coltaan 2017.08.23. 23:21:52

Szep tervek :)
Csak a miheztartas vegett: Nekem a ket sikeres visa kerelem (majd 3 ev ) utan a harmadik work visa hosszabbitasomat visszautasitotta az immigration egy mezei adminisztracios hiba miatt, igy az orszagot is el kellett hagynom meg a kiutasitas elott.
Most Chile-ben varom az uj kerelmem elbiralasat.
Manapsag nem egy stabil pont (kevesse kiszamithato az immigracios torvenyek gyakori valtoztatasa miatt), teljesen mas mint 4-8 evvel ezelott.
(Az "azelott'ot ismerosok leirasaibol, elmondasabol tudom).
Hazat venni Auckland-ben mission impossible, egy szobas lakas a szomszedomban (Auckland CBD) par honapja 735K -ert cserelt gazdat (Most csak 180 korul van a dollar de akkor 200 felett volt, ugy szorozd)
A hely amugy jo, bekes, nyugodtm elheto.. etc, csak ovatosan az almokkal :)
* Ha videkre mesz az egesz amit irtam lenyegtelen.

Shaktee 2017.08.23. 23:27:59

@gabors: úgy gondolta, gondolom, hogy Csak ezért nem akar űberkedni :)

Beszélni kitsi matyar kedves jenkidudli? ;)

adg 2017.08.23. 23:35:07

@munchausen szindróma: nem tudsz allampolgarsag nelkul szavazni.

@blackhairlady: :))

@gabors: nem izgat mar az immi szabalyok valtozasa. Ahhoz is oreg vagyok. :)

Shaktee 2017.08.23. 23:36:14

@adg: Nem is gondoltam másként.

Nem hiszel a demokráciában kedves mate?

M. Úr 2017.08.23. 23:47:59

Rég kommenteltem már ide, a profilkép sem aktuális már mivel én is NZ-be gyüttem két és fél éve...
Szóval a 11 millát úgy kell érteni, hogy 5 fős család betonbiztosan megél ennyiből 6 hónapig. Mi ketten jöttünk, nagyjából 3 millió + repjegy volt az első fizetésig elköltött összeg, és nem éltünk nagy lábon. Persze ebben benne van egy 1 milliós autó ára is.

Ügynök szerintem ajánlott az *első* vizumodhoz (általában ez a work visa). Az összes többi költséghez képest elhanyagolható az ügynök dija, és nagyon sok stresszt megspórolhatsz vele. Amiből kezdéskor van bőven...

Amire én felhivnám a figyelmet (a posztoló csak emlitette, de kb. a legfontosabb dolog): NEHÉZ munkavizumot szerezni. Úgy egy éve a ponthatárt is megemelték, igy a recept nagyjából: hiányszakma + egyetemi végzettség + pár év igazolható szakmai tapasztalat + MEGLÉVŐ állásajánlat + IELTS 7 szintű angol tudás + legyél fiatal (50 alatt).

Állásajánlatot úgy kapsz, hogy szépen kijössz ide, lehetőleg working holiday vizummal de ha szerencséd van sima visitor visa is megteszi, és elkezdesz jelentkezgetni álláshirdetésekre. A valódi hiányszakmákban (pl. IT) nagyjából elfogadott, hogy megvárják amig meglesz a munkavizumod. Nekem két hét volt, addig is tudtam dolgozni a working holiday miatt, csak ideiglenes szerződést kellett irni.

M. Úr 2017.08.23. 23:54:02

@Kelta67:
Állampolgárságot "pénzért" nem kapsz, hacsak nem te vagy a PayPal egyik alapitója:
www.theguardian.com/world/2017/jun/29/new-zealand-gave-peter-thiel-citizenship-after-spending-just-12-days-there

Viszont "letelepedési engedélyt" kaphatsz sok pénzért. Investor visa a neve és konkrétan 4 év alatt 3 millió NZD-t (600 MFt) kell befektetned:
www.newzealandnow.govt.nz/move-to-nz/new-zealand-visa/visas-to-invest/investor-visa

M. Úr 2017.08.23. 23:58:11

@seven gypsy nights @adg:
Lehet állampolgárság nélkül szavazni. Resident-nek kell lenned minimum 1 éve.

@adg: Ajánlott is regisztrálnod a szavazásra, mert kötelező a regisztráció, asszem $200 a büntetés ha elmulasztod.

www.elections.org.nz/voters/enrol-check-or-update-now

adg 2017.08.23. 23:59:00

@seven gypsy nights: némi magyarazatra szorulna a kommented, mibor is kovetkeztetted ki a kerdesedet?

M. Úr 2017.08.23. 23:59:20

@seven gypsy nights: A fentit neked szántam.

@adg: Illetve neked

montroyal ( CAN qc) 2017.08.24. 00:06:14

turistanak super jo volt .. biztos megyunk még arra ...:-)

adg 2017.08.24. 00:06:39

@M. Úr: mi eggyel arrebb vagyunk, szomszed. :)
Allampolgarsag nelkul nem szavazhatsz. A regisztralast meg automatikusan megcsinaljak az eskutetelnel.

Shaktee 2017.08.24. 00:08:02

@adg:

A válaszodból.

Viszont M úr arról tájékoztat hogy szavazhatsz 1 éves rezidens státusszal...regisztrálsz majd hogy szavazhass?

Shaktee 2017.08.24. 00:09:01

@adg: Ok, megnézem most magam, erdőbe küldtetek :)

Shaktee 2017.08.24. 00:12:56

@M. Úr: You are wrong.

"Eligibility to enrol to vote in federal elections or referendums is limited to Australian citizens. Permanent residents who were already enrolled (as British subjects) as at 25 January 1984 may continue to be eligible to vote. More information is available at the Australian Electoral Commission."

Az továbbra is kérdéses hogy adg úr miért nem akar élni a demokratikus jogával, az állampolgárságot felvéve.

M. Úr 2017.08.24. 00:14:21

@adg: Jaaaa... Én balga. Azt hittem te is NZ.

@seven gypsy nights: Amit én irtam az NZ-re vonatkozik.

adg 2017.08.24. 00:16:13

@seven gypsy nights: Igy van, ez az itteni szabaly, kiwiknel nem tudom.
A kerdesedre, rossz kerdesekre adott jo valaszokbol hibas kovetkeztetest vontal le.

adg 2017.08.24. 00:17:34

@M. Úr: arrol is volt szo annak idejen. De ott hideg van. :)

M. Úr 2017.08.24. 00:21:49

@adg: Cserébe nincs minden bokorban életveszély :D
Mondjuk a profilképedből sejthettem volna, hogy nem NZ-ből irsz. Itt ekkora összefüggő fű nélküli terület nincs.

adg 2017.08.24. 00:27:05

@M. Úr: ha kicsit melegebb lenne nalatok, abszolut paradicsom lenne nekem az az orszag. :)

Shaktee 2017.08.24. 00:33:57

@adg: Mi vagyok én kenguru, hogy az egyik erdőből a másikba zavarsz? :)

Miért nem akarsz állampolgár lenni? :)

adg 2017.08.24. 00:42:14

@seven gypsy nights: miert? Nem akarok az lenni? Eskut nem akarok tenni. Mondom, a valaszok jok, a kerdesekben van a hiba. :)

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 01:59:30

@Pink Petsch: " igaz, nem Új-Zélandba, hanem a szomszédba, Ausztráliába. (bár a két ország politikája ilyen téren meglehetősen hasonlit)."

légyszi ezt ne. ez téves információ, a két ország bevándorlási processzei abszolút mások.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 02:14:36

@Pink Petsch: hm...

mivel ez egy törvénytisztelő ország az ügynök kérdés elég megosztó.

Ha megfelelsz a feltételeknek, akkor jöhetsz vagyis semmi szükséged ügynökre. Ha nem felelsz meg, akkor nincs az az ügynök aki be tud hozni.

Viszont.
1. Az ügynöktől jobban érzed magad (ami sokaknak számít)
2. az ügynök tudja, hogy mit szeret a hivatal úgyhogy _elméletben_ gyorsabb lehet az ügyintézés bizonyos esetekben.
3. az ügynök jól jöhet ha speciális a helyzet (erre nem tudok példát, de biztos van kevert állampolgárságú pár, mittomén)

Amióta az ügynökök csak licenccel dolgozhatnak és regeteg szélhámos eltakarodott az ügynökpiacról a helyzet sokkal jobb, a licencelt ügynökök folyamatosan továbbképzik magukat a bev. törvényből, frissek az infóik, stb.

Ettől függetlenül inden papír letölthető a netről, angolul van...

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 02:16:12

@FZsuzs: "Nekünk az állásajánlat után 2 hónap volt míg kijutottunk. Ez igen gyorsnak számít. "

Ahogy ti jöttetek az extrém sima kaland volt (gyerekekkel, stb.)

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 02:23:50

@Shanarey: nem kell feltétlen 11 millió, ez a szerző és családja döntése volt, nem előírás.
De amúgy ha minden jól megy, akkor is sokba kerül.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 02:33:40

@Fruka1: "minden természeti különlegessége és élhetősége ellenére nem ér meg ennyi energiát, ráfordítást, anyagiakat, küzdelmet satöbbi, mint amennyibe ez fáj."

a bevándorlásra fordított összeg nem feltétlenül pénzben térül meg, hanem olyan dolgokban amit pl. európában nem tudsz megvenni akármennyi pénzed is van. Már persze ha ilyesmit akarsz. Ez nem európa, nem is lehet összevetni vele. Az meg, hgoy mennyibe kerül... arra nincs garancia vagy árlista. Nekünk turistavízumtól a fekete útlevélig $6500 volt az egész kaland összeszámoltam a blogomban és ebben már benne van a magyar útlevelek hosszíbbítgatása is. három és félezer font? másfél milla sincs. Uk-be családdal, gyerekekkel mennyibe kerül elindulni (és oda nem kell vízum egyelőre)

Az, hogy megéri-e a dolog az egyénfüggő, nekünk megért volna ennél jóval többet is.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 02:37:06

@seven gypsy nights: M. úr NZ-ről írt, ahol a rezidentek szavazhatnak. Enrollozni kötelező de szavazni nem.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 02:37:50

@adg: még pár év és felmelegíti az országot a gobális :)

gabors 2017.08.24. 02:57:35

@seven gypsy nights: "@gabors: úgy gondolta, gondolom, hogy Csak ezért nem akar űberkedni :)" szoval akkor tesla jar az uberkedeshez vagy nem mert egy tesla S ado elott a legalacsonyabb kiadasa (legkisebb aksi) kb $70,00 az X ami azt hiszem a kepen van $80,000 szinten az alapkidas ...(ado minden nelkul ).... eleg sokat kell azert vezetni hogy ennyi penzt osszehozzon valaki plusz meg haszon is legyen ezen ... nem tunik gazdasagilag rentabilisnak ...

gabors 2017.08.24. 03:01:51

@adg: "@gabors: nem izgat mar az immi szabalyok valtozasa. Ahhoz is oreg vagyok. :) "

nem tudom itt is volt rola szo hogy a 90+ eves 56 ota USA-ban elot deportaltak mert nem volt allampolgar (igaz meg obama) pedig lehet hogy tenyleg nem volt egy szatir csak nem ertette milyen kovetkezmenyei is lehetnek egy vadalkunak ... (very bad)

adg 2017.08.24. 03:07:50

@pappito: nincs globalis felmelegedes, meg lett mondva

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 03:30:11

@adg: az lehet, nálunk még van egy kicsit :)

adg 2017.08.24. 03:34:16

@pappito: az jo, szolj, ha mar nem megy 18-20 fok ala, es koltozom is. :)

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 03:35:16

@adg: nálunk a pecóban sose megy 21 alá :)

M. Úr 2017.08.24. 03:55:01

@pappito: Ez azért igen nagy szó a helyi házépitési szokásokat ismerve. Nálunk télen este úgy 13-14 fok körül van a lakásban, vastag földig érő függöny mögött, zárt ablakokkal. Alig 2 millió dolláros ház...

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 03:59:51

@M. Úr: hát a mi házunk nem került kétmillió dollárba, viszont szereltettünk be rendes fűtést amikor beköltöztünk. akarat kérdése.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 04:01:08

azért csak hat fok volt reggel, az igaz :(

M. Úr 2017.08.24. 04:18:36

@pappito: Én akarnám, de a ház tulaja nem :D Mi csak a felét béreljük... Amit nem tudok megérteni, hogy emberek miért sajnálnak mondjuk 30-40 ezer dolcsit kiadni *akármilyen* szigetelésre a zéró helyett, ha már úgyis millió feletti összegért vesznek házat. Tudom, a ház maga úgy 200k-t ha ér, a többi a telek. De akkor is.
Amúgy a fűtés tök fölösleges szigetelés nélkül. Télen befűtünk a hálószobába lefekvés előtt 10 perccel, úgy jó 25 fokra felmegy. Aztán harminc perc múlva már megint 15 fok van.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 04:39:23

@M. Úr: "Amit nem tudok megérteni, hogy emberek miért sajnálnak mondjuk 30-40 ezer dolcsit kiadni *akármilyen* szigetelésre a zéró helyett"

mert nem ők laknak benne, hanem te és így is kiveszed, minek költsön el annyi pénzt? kicsit árnyalja a képet, hogy arra se költi el amiben lakik :) fillérbaszás, igénytelenség, így szokták meg, idk.

"Amúgy a fűtés tök fölösleges szigetelés nélkül."
hát ebben nem értünk egyet, okosan kell megválasztani a fűtés módját. (amit sajna nem mindig lehet, ha bérel az ember) nekünk egyenletes hőmérséklet van a lakásban, annyi fok amennyit akarunk. szigeteléssel mindez ugyanilyen lenne csak 30%-al alacsonyabb villanyszámlával :)
Kurvára nem fölösleges, mert én nem akarok dohos 12-14 fokban aludni, nem akarok asztmás gyerekeket meg penészt a sarkokba. Finnyás vagyok.

coltaan 2017.08.24. 07:12:54

@M. Úr: Nekunk futes nelkul se megy 16-17 ala a betonban :)
Tudom ez izles dolga, de szamomra tul sok elonye van a CBD-nek az akarmivel szemben. (Laktam Castor Bay-en es Remueran is, ahol mar marciusban befagyott a seggem)

flydomi 2017.08.24. 10:43:33

Na végre!
Egy olyan poszt,ahol ténylegesen leírják,hogy mi mennyibe-hogyan kerül,nem úgy,mint egy mellébeszélő leírásban.
Jó látni,hogy a beszámoló rövid tartalma a lényeges infokat írja le "pontos" anyagi feltételek mellett.(na meg a "várakozási-rászánnivaló" időt is).

A többi hung-bung posztnak is ilyennek kellene lennie,ha ténylegesen lenne valami igazság tartalmuk.........

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.08.24. 17:55:25

@puhacica: Igen, köszönöm kérdésed, visszajöttünk. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.08.24. 17:56:12

@puhacica: Igen, köszönöm kérdésed, visszajöttünk pár napja. :-)

Fruka1 2017.08.24. 19:57:10

@pappito: Persze, ezt én is így gondolom hogy egyénfüggő a dolog erősen. Meg van aki könnyebben megszerzi, vagy kevesebb anyagiakért, annak nyilván másabbak ebben az irányban a gondolatai. Nekem úgy tűnik, 2000-es években, vagy kicsit előbb, még nem volt ilyen pénzéhes az Új-Zélandi kormány és Ausztrália sem, és akkor még nem volt ennyire megszigorítva a bevándorlás sem, de majd kijavít valaki ha nem így van.Még régebben, pl. Au-ban tolmácsot biztosítottak az eskühöz ha igényelte a tisztelt bevándorló...ezt én sem hittem volna el, ha nem egy nyugdíjaskorú férfi mesélte volna el nekem Au-ban, anno pár éve.
Vásárlás: persze biztosan van sok dolog ami csak ott kapható, de ez fordítva is így van, jó pár dolog nincs NZ-ben ami Európában, vagy Mo-on kapható.Ez kétségtelen, de ma már sok minden megoldható ha van sok-sok pénze az embernek.

FZsuzs 2017.08.24. 22:44:23

@pappito: :) igen teljesen egyetértek. :) nem is kartam senkit se félrevezetni, ezért is emeltem ki a végén, hogy 6 hónap 11M. még ha ez egy felülbecsült összeg is.

FZsuzs 2017.08.24. 22:50:37

@M. Úr:
Igen, köszönöm a 11M egy olyan összeg ami egy 5fős családnak 6 hónapra fedezi a kintlétét, beleértve az egyszeri nagyobb költségeket. Mint autóvásárlás, bútorok, babacuccok ilyesmi.
A 6 hónap meg egy becsült idő, mivel nekünk sokkal rövidebb volt és folyamatosan haladt az ügyünk.
Az álláskeresés mint említettem mindenkinek különböző idő lehet. No meg be lehet vállalni a holiday-work visa opciót is, és akkor helszínről keresel állást ami könnyebb. Ezt mi 3 gyerekkel eleve kilőttünk, azt hiszem érthető módon. Ennyire azért nem vagyunk vakmerőek. :)

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 22:55:43

@Fruka1: "Nekem úgy tűnik, 2000-es években, vagy kicsit előbb, még nem volt ilyen pénzéhes az Új-Zélandi kormány és Ausztrália sem, és akkor még nem volt ennyire megszigorítva a bevándorlás sem"

ez így igaz, sokkal lazábbak voltak a feltételek itt is meg Au-ban is. Mindkét országnak van saját bevándorlási politikája, tudják milyen emberekre van szükségük és a többire nem kíváncsiak. De tudják, hogy van szükség bevándorlókra, csak válogatósak lettek mert megtehetik.

"Vásárlás: persze biztosan van sok dolog ami csak ott kapható,"
pont arról beszéltem amit nem tudsz megvenni akármennyi pénzed van.

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 22:57:52

@FZsuzs: " No meg be lehet vállalni a holiday-work visa opciót is, és akkor helszínről keresel állást ami könnyebb."

plusz turistaként is lehet állásokra jelentkezni, van lehetőség onshore rámenni a work visára, ha kap állásajánlatot az ember, amit azt hiszem Au-ban már nem lehet

pappito · http://pappito.com 2017.08.24. 22:59:24

@flydomi: nem tudom mi az a hung-bung, viszont ez a poszt egy darab, háromgyerekes család egy esetét tárgyalja, nem általános receptet ad, még ha ezt te nem is értetted meg.

flydomi 2017.08.25. 10:28:00

@pappito:

Ahogy írtam,a poszt ténylegesen infót ír le.(vagyis:a valóságot,amiben nem kertel,nem ámít,ahogy egyes hung-bung írás teszi).
Sajnálom,hogy nem sikerült megértened a hozzászólásomat annak ellenére,hogy érthetően leírtam.
De ahogy látom,szinte mindenkit görcső alá veszel.......annak ellenére is,ha pozitív az írása a posztoló felé.

adg 2017.08.26. 06:24:11

@munchausen misi bá: na, csak hogy megnyugtassalak, mert gondolom azota is a demokraciarol alkotott elkepzeleseim miatt vannak almatlan esteid, szoval letudtuk a szavazas ma delelott. Nem kell buntit fizetni majd.

master53 2017.09.25. 09:10:04

Sziasztok!
Én most olvastam el a beszámolótokat.Annak idején öt évet éltem az Usában és egy ideje újra felkötném az utilaput,ezúttal Új Zéland felé.A kérdésem az volna,hogyan bonyolítottátok le a munkaszerződés (ami már a vízum beadásakor ugye már megvolt)?
Elnézést,ha feleslegesen kérdeztem,de a hozzászólásokat nem olvastam el.

DieNanny CH 2017.09.25. 11:59:04

@master53:

Szerintem ezen az oldalon tedd fel a kérdésedet:
otborond.com/

Aron Berki 2018.05.22. 22:47:17

Amikor ezeket a beszélgetéseket olvasom arra jövök rá, hogy mindenki csak beszél arról, hogy menni szeretne, de igazából fél megtenni a sikeréhez vezető lépéseket.
Nem tudom és nem is értem ezeket a számokat, pénzösszegeket, amiket ide kiírnak és feljegyeznek, de röviden is tömören szerintem egyik se állja meg helyét!
Én két éve élek kint Új Zélandon és egy szimpla utazóként kezdtem utamat, és aki okos talpra esett és kommunikatív igenis van keresnivalója. Talán ez igaz a leírásokban, ha JÓ szakmád van akkor van esélyed a munkára.
És itt javítanám a dolgot hogy aki pl orvos annak sokkal küzdelemes az országba belépni vízumot szerezni és OTT maradni mint egy szimpla ács, burkoló, vízvezetékszerelő, asztalos, tetőfedő bádogos...
Ezek a szakmák és még sok más sokkal ütőképesebbek mint gondolná az ember.
Ami nem kell:
11 millió forint: Persze, ha nem akarod Máris szomszédot is magaddal vinni és Mézga családot.
Ügynök akkor kell, ha úgy érzed teljesen világtalan vagy!
Vagy ha Nem tudsz olvasni, nem ismered az google-t, nem tudsz írni, vagy szimplán nem tudsz angolul.
Az ügynök mit segít? Igen vannak kapcsolatai és igazából pont azt fogja csinálni és tanácsolni, amit az immigration tanácsolna CSAK pénzért. Elég sokért...
Ami kell:
Sponsor, aki segít neked a munkában vállalja érted a felelősséget!
"Töki" ami ahhoz kell hogy legyőzd magadat meglépd, amit meg kell lépned és a hülyeségeket, amit magyar társaid hordanak össze azt felejtsd el. Már elnézést kérek.
Amúgy is a legjobb legértelmesebb infót maguktól a kiwiktől kapod, vagyok azoktól a "harcos bevándorlóktól" akik igazán váltani szerettek volna. Ismétlem nem magyarok.
Ne haragudjon az akit az olykor egyszerű egyenes szavaimmal megbántottam, de egyszerűen saját sorsomból merítve nem értem olykor magyar társaimat. Ti segíteni szeretnétek? Vagy elijeszteni azokat akikben van vágy arra hogy váltsanak?
Minden sokkal egyszerűbb mint hinnétek. Minden.
De egyet mondhatok. Nem kolbászból van a kerítés, és mint külföldit mindig idegenként fognak kezelni. Max 20 év után nem.
Az arányok jobbak talán, de sok sok dolgok SOKKAL rosszabb mint otthon. És vannak dolgok amik jobbak.
Kinek mi a fontos az életében.

Sok sikert

Albu 2023.05.14. 21:31:14

Itt a második rész, legalább öt percen át kerestem, ne szívjatok ti is: hataratkelo.blog.hu/2017/10/30/kulfoldre_koltozes_gyerekekkel

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása