oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. augusztus 14. 06:30,  Az első év egyetemistaként Németországban 197 komment

2017. augusztus 14. 06:30 Határátkelő

Az első év egyetemistaként Németországban

Németország nem csak a munkát kereső magyarok, hanem a továbbtanulók (vagy azt még csak tervezgetők) számára is az egyik legfontosabb célország. Rea az egyetem alapszakát még Magyarországon végezte, egy éve pedig már egy németországi egyetem hallgatója. Ennek az egy évnek a tapasztalatait osztja meg az alábbiakban. (Köszönöm a képeket is, melyek az egyetemi előadó kivételével a szerző sajátjai.)

cim_104.jpg

„Már legalább fél éve megfogalmazódott bennem, hogy megosztom veletek a történetemet, ám úgy gondoltam, megvárom, míg letelik az első év, hogy kellően tudjam szemléltetni a határátkelés előnyeit és hátrányait egy 22 éves egyetemista szemszögéből. 

Az előzmények 

Már a középiskola utolsó éveiben játszadoztam a gondolattal, hogy nyelvtudásomat kihasználva külföldön (leginkább Ausztriában vagy Németországban) kezdeném el az egyetemet. 

Nem volt sürgős, nem volt kényszer, egész egyszerűen a kalandvágy hajtott, és az az érzés, hogy több lehetőséget szeretnék, ahol megmutathatom a tudásom, és ezzel a tudással a későbbiekben ténylegesen hasznára lehessek a társadalomnak, úgy, hogy közben én is kiegyensúlyozott és nyugodt életet élhessek (Magyarországon ugyan is jelen meglátásom szerint az első feltétel könnyen teljesíthető, a második viszont csak a legritkább esetben társul mellé). 

A pszichológia, mint irány biztos volt, be is adtam a jelentkezést Ausztriában, de meggondoltam magam. Nem éreztem magam kellően érettnek, önállónak, „késznek” magamat arra, hogy egyedül külföldre költözzek. 

Tehát ha olvassák még nálam is fiatalabbak ezt a bejegyzést: csak akkor induljatok el, mikor nem csak a külső körülmények optimálisak, de már ti magatok is készen álltok! 

Így tehát Budapesten végeztem el a pszichológia alapszakát, döntésemet pedig nem bántam meg, mert az ott eltöltött három év még inkább megerősített abban, hogy indulnom kell. 

Biztos, ami biztos, hat egyetemre is beadtam a jelentkezésem Németországban, és ebből öt egyetem fel is vett. „Paramétereim” a következők voltak ekkoriban: felsőfokú angol- és német nyelvtudás, kimagasló érettség és egyetemi átlag, illetve kétszer 10 hetes külföldi szakmai gyakorlat. 

Ezeket csupán motivációként írom le, hogy bizonyos feltételek teljesítésével el lehet érni azt, ami számomra rendkívül jó érzés volt: én dönthettem arról, hogy a világszinten is kiemelkedő egyetemek közül hol szeretnék továbbtanulni. 

A kezdetek 

Számos szempont mérlegelése után választásom egy közepes méretű baden-württembergi városra esett, és 2016. augusztusában meg is érkeztem kettő bőrönddel Németországba, hogy megkezdjem a nagybetűs felnőtt életet, hiszen előtte abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az egyetem alapszakának elvégzése alatt még otthon lakhattam.

mannheim_wasserturm_melletti_szokokut.jpgA Wasserturm melletti szökőkút

Itt szeretnék mindenkit bátorítani arra, hogy próbáljon meg már otthonról lakást találni, higgyétek el, nem lehetetlen. Én Angliában töltöttem a teljes nyarat, és egy Skype-interjú alapján megkaptam a szobát, amire vágytam, így a kiköltözésemkor már tudtam, hova érkezem. Jelenleg két lánnyal osztozunk 82 négyzetméteren, ami a diákévekre ideális. 

Az első hetek a beilleszkedésről, a „helyem megtalálásáról” szóltak. E ponton muszáj kitérnem a nyelvtudás fontosságára: büszkén mondhatom, számomra az ún. integráció semmilyen problémát nem okozott, köszönhetően annak, hogy a németek visszajelzése alapján akcentus nélkül beszélem a nyelvüket, ezért gyakorlatilag észre sem veszik, hogy éppen egy külföldi lánnyal beszélgetnek. 

Mindenesetre csak megerősíteni tudom azt, hogy a németek nagymértékben preferálják, ha beszéled a nyelvüket, még akkor is, ha angolul is kiválóan működik a kommunikáció. 

Az egyetem 

Körülbelül 12 ezer diák tanul nálunk, ebből 1500 külföldi, ami egy beszédes szám. Rendkívül multikulturális a közösségünk, és bevallom őszintén, az elején nehéz volt ezt megszokni. 

Magyarország társadalma szinte teljesen homogén, és 21 év után hirtelen három hawaiival, két kubaival és két japánnal ebédelni érdekes élmény. A katarzis viszont akkor jön, mikor pár hónap elteltével megszűnnek ezek a kategóriák, egy kivételével: ember. 

Mindenki ott segít egymásnak, ahol tud, hol kávét kérni németül, hol angolul tolmácsolni a tanár és a németül (még) nem elég jól tudó cserediák között. 

Természetesen azonban ára van annak, ha az ember Németország (rangsor szerinti) második legerősebb pszichológia mesterszakát választja: kőkemény vizsgák, rendkívül magas elvárások és hajtás szeptembertől decemberig és februártól júniusig.

egyetemi_eloado.JPG

Igyekszem sikerrel venni az akadályokat, azonban sosem szabad elfelejteni, hogy az egyenrangúságnak bizony vannak nehezebb szakaszai is: ahogyan egyenrangú vagyok lakásbérlés, egészségbiztosítás vagy éppen ösztöndíjosztás szempontjából, a vizsgán sem veszi senki figyelembe, hogy a német nem az anyanyelvem. Valamit valamiért. 

Az egyetemista élet 

Miközben épp a szociális hálóm kiépítésén dolgoztam, elkezdtem munkát keresni. Németországban a hallgatói jogviszonyhoz kötött munkák rendkívül ideálisak: kötött óraszám és bérezés országos szinten, viszonylag rugalmas időbeosztás (az egyetemek figyelembe veszik a vizsgaidőszakot és a tanulmányi szünetet is), és nem utolsó sorban értékes tapasztalat, ami később fontos része lehet az önéletrajznak. 

Októberre, tehát nem teljes két hónappal a megérkezésem után állást kaptam az ország egyik neves klinikáján, ahol a mai napig dolgozom, találtam számos kikapcsolódási és sportolási lehetőséget, kialakult egy friss baráti köröm, akik közül többeket azóta már ténylegesen a barátomnak nevezhetek, és elnyertem a német állam oktatási ösztöndíját is egészen 2019-ig. Minden tökéletes, minden kerek, ugye? Nem egészen… 

Az érem másik oldala 

Család. Véleményem szerint e szó jelentése akkor válik igazán világossá, mikor az ember hosszabb időre kiválik a biztonságot adó fészekből. 

Nem szeretném elhallgatni az ittlétem legnehezebb részét sem, nevezetesen, hogy ezt a rengeteg örömteli pillanatot, amit az eddigiek során leírtam, nem oszthatom meg személyesen azokkal, akik a legnagyobb mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy most itt lehetek. 

Hazalátogatni a legjobb esetben is 3 havonta tudok, ez pedig akárhogy is nézzük, már inkább nyaralás. 

Alkalom lett abból, hogy hazamegyek, pedig semmi másra nem vágynék, mint hogy úgy léphessek be az ajtón, mint egy átlagos szerda délutánon mondjuk 2015-ben. Egy bögre tea, és csak beszélgetnék anyukámmal és apukámmal, hogy mi történt aznap. 

Ehelyett étterembe megyünk, hogy megünnepeljük a hazajövetelemet, illetve matematikusokat megszégyenítve próbáljuk kiszámolni, hogyan is jusson idő mind a 10 családtagra és 8 barátra az előttünk lévő négy napban. Mikor ők jönnek ide, az pedig számukra nyaralás, és én azt is ugyanúgy élvezem, mégis hiányoznak az ún. egyszerű, szürke hétköznapok. 

A kilátások 

Ha minden jól megy, jövő júniusban megszerzem a mesterdiplomám, ez után két út áll előttem: ha a kutatási irányt választom és a PhD megszerzése a cél, akkor egy kis területre fókuszálva fogom megírni a doktori értekezésemet, ha pedig a terápiás vonalat követem, akkor elvégzem a hároméves pszichoterapeuta posztgraduális szakképzést.

napkelte.jpg

A csoda az Németországban, hogy bármelyiket is szeretném, a lehetőség nyitva áll előttem, csak rajtam múlik, hogyan valósítom meg és mit hozok ki belőle. A bejegyzésnek nem ez a központi témája, ezért nem is szeretném részletezni, mindez hogyan is néz ki Magyarországon, a kettő gyakorlatilag összehasonlíthatatlan. 

Természetesen ez csak egy kivonat azokból az impulzusokból és élményekből, amik az elmúlt 12 hónapban értek, és remélem, hogy az írásom elérte a motiváló és gondolatébresztő célját. Ha valakiben felmerül konkrét kérdés bármelyik témával kapcsolatosan, nagyon szívesen válaszolok kommentben.”

HÍRMONDÓ

Dolgoznál 3000 méter felett? 

3000 méteres magasság az már nem kevés, de akiben van elszántság és kalandvágy, annak érdemes kipróbálni magát

Nem is lesz olyan durva a Brexit?

Nagyon érdekes cikk jelent meg vasárnap a The Sunday Telegraph brit lapban a pénzügy- és a külkereskedelmi miniszter tollából, ami akár alapvetően határozhatja meg a brit kormány Brexit-koncepcióját.

Fogadjunk, hogy ezt nem tudtad a lakásod bérbeadásáról 

Külföldre költözés esetén az ügyintézés során az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként kell adóznunk Magyarországon. A helyzet nem túl bonyolult, ám akad egy-két buktatója, és (talán nem mindenki számára közismert) kedvezménye is.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3312739822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.08.14. 06:47:30

Bejött az élet.Grat.

bontottcsirke 2017.08.14. 08:24:42

Haza ne gyere. Most olyan 1983 Janek Kadarek érzésem van, mintha nem múlva el a kommunizmus soha.

IT Knight 2017.08.14. 08:43:17

Bölcsészdiplomával bizony nehezebb az élet.

Alapszak, mesterszak külföldön, meg még plusz három éves képzés (vagy phd), angol+német felsőfok. És bármelyik országban kevesebbet fog keresni, mint egy mérnök infós 21 évesen a BSc után angol középpel :o).

2017.08.14. 08:56:42

@IT Knight: Te, ha mindenki, olyan fasza kis IT-guru lnne, mint te, akkor ad1: Rohadt keveset keresnél, ad2. Nem lenne bölcsész, aki megtanitja majd a majdani kölyköd irni-olvasni. Elég sajnálatos, hogy volt olyan, aki téged megtanitott ....

DieNanny CH 2017.08.14. 09:14:43

@Pink Petsch:

Ez szerintem most poén volt részéről. Vagyis olyasmi...

2017.08.14. 09:19:58

@DieNanny CH: Szerintem a szónak a szótári jelentése is eléggé homályos számára ;)

Rea123456 2017.08.14. 09:33:34

@Golf2: köszönöm, igyekszem élni a további lehetőségekkel is!

@bontottcsirke: hasonlóképpen érzek én is, bár 1983-ban még gondolatban sem :)

@IT Knight: az első mondatod még talán igaz is lehet, bár a válaszom erre: az attól függ...
Igazából már Master diplomával is tisztességes fizetést kapsz itt (ellentétben azzal az összeggel, amit Magyarországon keresnék), terapeutaként pedig még egy szintte feljebb léphetsz. Számomra ez a kihívás, és ha nem is milliókat, de a magam és a későbbi családom jóllétéhez elegendő pénzt kereshetek azzal a szakmával, amit tényleg szeretek, akkor már elértem a célom :)

TX7AW 2017.08.14. 09:33:41

@IT Knight: Ha megigered, hogy minden nap itt kezdesz, ma nem veszek kavet.
A poszt jo volt, idoben, fiatalon kell esznel lenni es jol felmerni a korulmenyeket. Es csinalni ezerrel. :)

vándor madár 2017.08.14. 09:53:40

@Golf2: "Bejött az élet.Grat."

Nyugtával dicsérjük a napot. Az egyetemista életnek semmi köze ahhoz, ami utána jön, legalább is sok-sok szak esetén. Mikor én odajártam akkor is eléggé rózsás volt az egyetmista lét, de után jött a fekete leves.
Persze ha valaki végig eminens tanuló, jól alkalmazkodik és szinte akcentus nélkül beszéli a nyelvet, akkor van esélye, hogy kap az egyetemen egy tudományos munkatársi állást, amiből aztán feljebb léphet már nem szerződéses viszonyba, hanem határozatlan szerződéssel, sőt hivatalnok is lehet és akkor megoldódott az élete Németországban. Persze a jó családi hátter is sokat számít, ha az ember anyagi és erkölcsi támogatásra számíthat otthonról, nem pedig neki kell az otthon maradottakat támogatnia.
Különben én is lehúztam Mannheimben egy évet, nem egy földi paradicsom.

www.spiegel.de/spiegel/unispiegel/ausbildung-zum-psychotherapeuten-hohe-kosten-lange-dauer-a-1126539.html

@ bontottcsirke

A német nyelvterület attól attraktív, hogy nincs tandíj vagy csak minimális. Szerintem Magyarországon a pszichológia képzés elég jó. Amit most csinál a posztíró az nem biztos, hogy jobb ott, mint Mo-n, de jól fog mutatni az önéletrajzban. Lehet, hogy Mo-n nagyobb esélye lesz kifogni egy jó helyet, főleg, ha van ismeretség, mint Németországban, ha nem az egyetemen marad. De mint tudjuk, van felsőfokú angol nyelvtudás is, úgyhogy gyakorlatilag mehet a posztíró bárhová. Bár az angol nyelvtudás ma már mindenhol alapkövetelmény. Kint az egyetemet sem tudod elvégezni nélküle, mert a legfontosabb szakirodalom angol nyelvű. Ennek ismeretében teljesen nevetséges Mo-n a lovári meg akármilyen nyelvtudás, bocs nyelvvizsga az angolon kívül egy felsőfokú végzettség megszerzéséhez.

@ DieNanny CH, Pink Petsch

Szerintem ez most nem poén volt részéről, hanem eléggé a realitás.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.14. 10:41:53

@Rea123456: sokkal fontosabb hogy szeresd amit csinalsz, mint a penz, ehen nem fogsz halni igy sem, ugyes lanynak tunsz.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.14. 10:41:57

@Rea123456: Azert az kizart dolog, hogy akcentus nelkul beszeled a nyelvet, Nemetorszagban sok a dialektus, senki sem beszeli anelkul, foleg nem valaki,akinek nem anyanyelve.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.14. 10:42:01

@bontottcsirke: a legvidamabb barakk voltunk, nem? Aztan 1984-ben jott a rendszervaltas

puhacica 2017.08.14. 11:06:25

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: miert ne beszelhetne? egyszer tesommal maszkaltunk egomban, osszefutottunk spanyolokkal, szoba elegyedtek. aztan egyszercsak rakerdeztek, hogy mi miert epp ebbe a varosba jottunk. tesom mondta nekik, hogy hozzam jott latogatoba. akkor esett le nekik, hogy hugom nem spanyol. majd' hanyattestek. de a mai napig ez van, kozmetikuskent dolgozik es amikor kiderul, hogy o magyar, felulnek az agyon es forgolodnak, hogy teeeenyleg?
a helyi dialektusok ilyen szempontbol nem mervadoak, akcentus nelkul beszelem a magyart, hiszen az anyanyelvem, de nem tudnek tokeletes szogedi vagy nogradi tajszolassal beszelni.

Herr Géza 2017.08.14. 11:35:00

@vándor madár: Mannheim általában valóban nem egy nagy csoda, azonban egyetemistaként mások a prioritások, úgy valóban jó hely az bizony...:D

Herr Géza 2017.08.14. 11:46:14

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Jó, hogy ehhez is értesz.... Sok dialektus van igaz, de vannak nagy területek, ahol kimondottan hochdeutschul beszélnek és az egyébként dialektust beszélők közül is jó sokan tudnak akcentusmentesen beszélni. Ezzel együtt én is inkább azt mondom, hogy inkább a németek udvariassága mondatja azt, hogy a hölgy az otthon tanult némettel "akcentusmentes". Ill. az, hogy a magyar akcentus nem túl feltűnő és pláne nem tartozik az ismertebb, nagyobb akcentusok közé (szláv, spanyol, török, olasz, angol, francia...), azoknál diszkrétebb. Én a 30 éve szinte csak németül beszélő emberről is megmondom max. 3 mondat után, hogy magyar....

Herr Géza 2017.08.14. 11:54:05

Ja, és az integráció nem csak a feltűnésmentes nyelvtudásból áll... :D

skye8 2017.08.14. 12:13:22

Tetszett, jol megirt poszt, egy ambicios, celokat koveto szemely jellemrajza korvonalazodik benne. Sok sikert tovabbra is!

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.14. 12:46:33

Mar elore orultem tegnap, de korai volt, mert a lenyeget megint sikerult kicenzuraznod, mert nem fer bele az al-liberalis, valojaban globalista vilagkepedbe.

komisz_kölök 2017.08.14. 12:47:55

@IT Knight: " És bármelyik országban kevesebbet fog keresni, mint egy mérnök infós 21 évesen a BSc után angol középpel"

Egyreszt mennyire kell betegnek lenni ahhoz, hogy egy ilyen pozitiv poszt utan egyböl ez jöjjön ki belöled.

Masreszt el kell, hogy keseritselek. Elsö gugli talalat arra, hogy "Psychotherapie stundensatz"

www.psyonline.at/contents/7437/ueberblick-kosten-der-psychotherapie

"Psychotherapie ist deshalb größtenteils eine private Leistung. Die Honorare bewegen sich in der Regel zwischen 70.- € und 150.- € für eine Einzelsitzung von 50 Minuten."

En eddig meg eleg keves emberrel talalkoztam, aki programozokent 70€-t szamlazott.

Határátkelő 2017.08.14. 12:49:57

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: "Ál-liberális, valójában globalista". Ezt felírom, nagyon tetszik. Olyan, mint a "sós, valójában kemény".

Latcho Rom 2017.08.14. 12:58:53

Jó kis poszt, sok sikert!

Rea123456 2017.08.14. 13:36:35

@vándor madár: köszönöm a hozzászólást. Valóban, nekem is vannak olyan napok, mikor még mindig nehezemre esik elhinni, hogy egymagam képes voltam idáig eljutni, viszont az is igaz, hogy folyamatosan előre kell terveznem, hiszen a jövőm itt (még) nincs biztosítva. Újra és újra bizonyítanom kell, hogy nekem valóban itt a helyem, és bízhatnak a munkaerőmben, a nyelvtudásomban és az elszántságomban. "Nyugtával dicsérd a napot" - mi számít nyugtának? Az első munkahely? Biztos családi háttér megteremtése? Vagy éppen az, hogy majd 50 éve múlva itt megyek nyugdíjba? Igyekszem kontinuumban gondolkodni, és most épp annak örülni, hogy az első évem itt ennyire sikeresen zárult, aztán a jövőt még meglátjuk...

Rea123456 2017.08.14. 13:41:16

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: nem célom bizonygatni a nyelvtudásom szintjét, viszont a hochdeutsch-ot és a különböző dialektusokat (itt leginkább Kurpfälzischt és Pfälzischt hallhatsz, attól függően, hogy a Kurpfalzbrücke melyik oldalán állsz:) érdemes mindig külön választani, ahogyan azt @puhacica is írta. Az "akcentusmentességem" már gimnáziumban is feltűnt/kitűnt, ez valószínűleg egy szimpla adottság, hiszen a nyelvtanom még bőven nem volt a mostani C2-es szinten, amikor ez már ment. Természetesen a több ezer óra gyakorlás így sem elhanyagolható. Mostanra elmondhatom, hogy gond nélkül értem az itteni dialektust, és számos kifejezést/kiejtési módot is átvettem tőlük, viszont ezzel együtt az ember azt is megtanulja, melyik közegben mit használ. Eszembe sem jutna a professzorommal dialektusban beszélni, viszont a piacon minden további nélkül így beszélgetek az árusokkal.

vándor madár 2017.08.14. 13:53:37

@Rea123456: A "Nyugtával dicsérd a napot " Golf2-nek írtam, mert ő megállapította 1 év németországi tanulmányok után, hogy "bejött az élet". Szerintem meg majd az után fog igazán kezdődni, ha kikerülsz a munkaerőpiacra. De ha ilyen sokat teszel bele, ilyen tudatosan tervezel már régóta előre és ilyen sikeresen veszed az akadályokat, akkor az majd minden bizonnyal meghozza a gyümölcsét.

Golf2 2017.08.14. 13:54:10

@Herr Géza: megmondom max. 3 mondat után, hogy magyar.És rólad hány mondat után?

Rea123456 2017.08.14. 14:13:26

@Herr Géza: szerintem a magyar akcentus is elég feltűnő, leginkább az "r" betűnél ütköznek sokan nehézségekbe, ami nem is csoda, hiszen a németek a pergő r-rel ugyanúgy nem tudnak mit kezdeni. Hallgasd meg egyszer, hogy Györkös Péter hogyan beszél, és ő a nagykövetünk. Érdemes.

komisz_kölök 2017.08.14. 14:52:07

@Rea123456: "hiszen a németek a pergő r-rel ugyanúgy nem tudnak mit kezdeni."

Hallgass bele az öreg Adolf beszedeibe a youtubon. Elegge pergette az "r" betüt, nekem ugy tünik, megis sokan ertettek :))) De teny, hogy nalunk a csaladban csak a kislany mondja szepen a nemet r-t, dolgozott is sokat aztan a magyaron a logopedus :)

Rea123456 2017.08.14. 15:07:45

@komisz_kölök: igazad van, a Hochdeutsch is ugyanúgy folyamatos változásban van, mint bármi más. Ha jól értem, neked már Németországban született a kislányod, jó hallani, hogy nem szorítjátok ki a magyart az életéből! :)

komisz_kölök 2017.08.14. 15:10:54

@Rea123456: Ausztriaban, de mindegy. Viszont pont par hete talalta ki, hogy pszichologus lesz, ugyhogy tessek jo peldaval elöljarni :) Sok sikert :)

Szaktanár 2017.08.14. 15:50:43

@komisz_kölök: "En eddig meg eleg keves emberrel talalkoztam, aki programozokent 70€-t szamlazott."

nem ismerhetsz túl sokat akkor :) ez még nem is vészes összeg, ennél sokkal elszálltabb fizetések/napidíjak vannak.

csak a mai termés recruiterektől, mindennap kapom őket:

"If you would be interested in working a contract in The Hague please do reply back with an up to date CV. Daily rate expectations are between 400-500 euros per day (dependant on experience) but this can be negotiated!"

"We're looking for a strong Front End Developer with experience in the following…

· .Net
· AngularJS
· ReactJS
· Javascript
· HTML
· CSS
· Agile

12 Months

Up to £450 Per Day"

"The Full Stack Developer will be required to go into a team working under the CTO where you will be responsible for producing quality software on time and to the required specification. My client is looking for someone with excellent communication skills, be a good team player and to be very organised.
Key skills:
· C# .Net
· Angular2
· WPF
· HTML5
· WebAPI2
· TDD
· SQL Server 2008
· MySQL
· N-unit

Rate: £480-550 per day to start as soon as possible"

szóval van azért ebben a szakmában pénz dögivel (és egyébként még ez sem a teteje, de ennél jobb ajánlatokhoz azért még kell pár év tapasztalatot szereznem).

Herr Géza 2017.08.14. 15:51:09

@Rea123456: Ó, nem az "r" kiejtése az igazán árulkodó számomra, hanem az "e" például. A németek "e"-je vagy átmegy enyhén "á"-ba (klein, ein, stb.), vagy egy egyértelmű "é" lesz belőle. Vagy egy rövid "e" : pl. Enzian. A magyar meg hosszabban "kitartja" az "e"-t. Leírni nehéz a különbséget, de hallani lehet. Sok-sok év után is, persze leginkább azoknál, akik nem kisgyerekként, német közegben tanultak meg németül. Az más.

@Golf2: Biztos rajtam is hallja az erre érzékeny fülű, én magamon persze nem. De hát az ember a saját dumáját tök másképp hallja, mint a kívülállók. Hallgasd meg a saját hangodat felvételről.... :D

Herr Géza 2017.08.14. 15:59:38

@Rea123456: Ja, a nagyköveket soha nem az alapján nevezik ki, hogy mennyire profin tudják az adott ország nyelvét (persze van minimumszint, bár az sem mindig igaz...:D). Én az elmúlt 35 évből nem emlékszem olyan németországi magyar nagykövetre, akiről ne virított volna a magyar akcentus, sőt, az volt a kivétel, ha csak az akcentus tűnt fel.

Rea123456 2017.08.14. 16:02:07

@komisz_kölök: köszönöm! Bár az osztrák felsőoktatási rendszert csak felületesen ismerem, keressetek meg, ha van vagy lesz olyan kérdése/kérdésetek akár a pszichológiáról általánosságban, akár a különböző irányokról konkrétabban, amire válaszolhatnék! Mielőtt belekezd az ember, sokszor egy absztrakt masszának tűnik ez a szakma, amihez hozzájárul a számtalan sztereotípia is ("mondd meg, most mire gondolok, te úgy is belelátsz a fejembe" és egyéb földtől elrugaszkodott gondolatok), ezért anno nekem is segített mások tapasztalata :)

Bredpitt Monika 2017.08.14. 16:39:51

@Rea123456: konyvajanlo:
R.D. Laing A meghasadt en

A nagy kedvencem : Jean Paul Sartre Egy vezer gyermekkora

Sok sikert, ahhoz hogy azt csinald, amit szeretsz.

Van valami amit nem ertek a posztban.....mindjart leirom.

2017.08.14. 16:46:41

@Herr Géza: Ja, az "ö" etüt másképp ejtik a magyarországi magyarok, mint a németek. Ha másról nem, erről, tuti meg lehet mondani ;)

Bredpitt Monika 2017.08.14. 16:47:48

@Rea123456: az Elozmenyek reszben van egy zarojeles mondat Magyarorszag kezdettel, ezt nem ertem, a nyugodt es kiegyensulyozott kozott mi a kulonbseg?

Bredpitt Monika 2017.08.14. 16:54:13

Giorgio&Nicola Pressburger
Nyolcadik keruleti tortenetek c
konyve van a kezemben,

most hogy ezt olvasom jovok ra, ennyi konyv es tortenelem ora utan, hogy miert viszolygok Nemetorszagtol, tudom, hogy hulyeseg, de ez van, vagy megsem hulyeseg?

Imre apó 2017.08.14. 17:28:12

@IT Knight: Te egy f@szságot produkáló valaki.
@Pink Petsch: Te pedig TE vagy :) mást nem is vártam volna, hogy írd azt ami igaz :)

Jó kis poszt sok sikert még :)

Shaktee 2017.08.14. 17:39:16

@Bredpitt Monika: Idézz be pár mondatot, please.

2017.08.14. 17:39:36

@Imre apó: Köszi, de könnyü préda, mezei troll a lelkem. Valszeg, ez az egyetlen szociális érintkezési formája ...

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.08.14. 17:47:02

@Határátkelő: leirnam, mit gondolok, de ugysem jelenited meg, akkor meg minek?

@Szaktanár: asszem palyat kene modositanom :)

2017.08.14. 17:58:37

@swing gitan: Lüktet, mint a rosseb :(
Gondolkodta, hogy az Ibuprofent váltsam-e ki, vagy inkább egy üveg whisky, ;)

2017.08.14. 18:17:23

@Imre apó: Ütik egymást ;) Mindenesetre az Ibuprofent majd kiváltom holnap, tartaléknak jó lesz ;)))

SzZoole 2017.08.14. 18:23:16

@Pink Petsch: tegyél sót a sebre, az jót tesz neki :-)

Rea123456 2017.08.14. 18:32:23

@Bredpitt Monika: jó észrevétel, a mondat valóban félreérthető. Az "előbbi" és "utóbbi" szavakkal én másra utaltam: Magyarországon is hasznára lehetek a társadalomnak, hiszen tárt kezekkel várnának vissza, viszont mindezt olyan fizetésért, ami nem elég a nyugodt és kiegyensúlyozott élethez. Csak egy példa erre: a budapesti oktatóim nagy többsége másod- esetenként harmadállással pótolta annak idején ki az egyetemi fizetését, ennek fényében nem csoda, hogy sok esetben nem tudtak kellőképpen ránk összpontosítani, az általános elégedetlenség pedig már akkor is jelen volt.

Rea123456 2017.08.14. 18:34:45

@Bredpitt Monika: köszönöm a könyvajánlót, leírás alapján érdekesnek tűnnek!

2017.08.14. 18:37:18

@The renegade: Egészen hülye vicceid vannak ... :PPP

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.14. 18:37:45

Bocs az OFF-ert...Mivel sokan olvassatok a blogot Mo-n elok is, gondoltam, hatha tobb infotok van ilyen teren. Anyukam 80 eves, egyedul el, es bar eleg jol tartja magat, az ordog nem alszik...Szoval a kerdesem: letezik-e, es ha igen, mi a neve/hol kaphato olyan mobil szerkentyu, amit az idos allandoan maganal tart (kb. mint egy mobil telefon), es ha pl. elesik v hasonlo baleset tortenik vele, es nincs nala a mobil telefon, akkor ezt a kutyu egy gombnyomasra riasztja a mentoket (medical alert system angolul).
Nalunk ezt "life line"-nak hivjak. Ilyesmit szeretnek anyukamnak beszerezni...Letezik vmi hasonlo?
www.consumerreports.org/cro/2014/06/what-to-look-for-in-a-medical-alert-system/index.htm

vándor madár 2017.08.14. 18:41:59

@Pink Petsch: "Lüktet, mint a rosseb"

Nincs otthon jégpárnád? Cold pack, az sokat segítene.

SzZoole 2017.08.14. 18:45:25

@Pink Petsch: nem viccnek szantam, ha elvagom a kezem kessel, en is sot szoktam vastagon ra tenni, a nyilt vagasra.
Az megallitja a verzest,fertotlenit es hamar osszehuzza a sebet.
Edesanyamtol tanultam,Ö 40 eveg volt szakacs :-)

Din Serpahis 2017.08.14. 18:53:07

@Szaktanár: És ez még nem is sok, van pár nagyon fancy téma most, amiért a világ pénzét kifizetik. A múltkor megtaláltak Londonból egy blockchaines projekttel, ott 1500 GBP lett volna a napidíj (sajnos csak nagyon érintőlegesen értek a blockchainhez, úgyhogy kiestem a szitán, de talán nem is baj, nem szeretem Londont :)

vándor madár 2017.08.14. 18:53:36

@The renegade: "tegyél sót a sebre, az jót tesz neki :-)"

Már késő, tegnap megműtötték.

SzZoole 2017.08.14. 18:55:59

@vándor madár: mutottek,hàt mit csinalt az a joasszony? :-)

Shaktee 2017.08.14. 19:01:48

@The renegade: cukorra gondolsz te tokéletlen :-)

Shaktee 2017.08.14. 19:06:21

@The renegade: sugar works wonders ..dogs, cats..used it many times...
teso :-)

SzZoole 2017.08.14. 19:12:41

@swing gitan: the salt working to, bro :-)

Szaktanár 2017.08.14. 19:13:53

@Din Serpahis: igen, ezek az ajánlatok valóban nem kiemelkedőek, teljesen átlagosnak számítanak ezen a munkaterületen. azért az 1500 font már egy másik kategória, azért az sztem már ebben a szakmában is soknak számít napidíjként :)

Szaktanár 2017.08.14. 19:13:57

@swing gitan: szóval innen ered a sugar daddy kifejezés!

SzZoole 2017.08.14. 19:14:52

@vándor madár: a tegnapi posztokban nem láttam, de kommentfolyamatban igen :-)

P.Elliot 2017.08.14. 19:24:55

@Pink Petsch: Nem akarom elvinni a topikot mas iranyba, ezt itt csak neked teszem fel, pukkadoztam rajta a nevetestol, itt a nagy szakacsok valahogy mas miatt nagyok, ilyen "kifinomult" , hehehe, kompoziciokat se nem foznek, se nem ennek, mar leellenoriztem nehanynak a hires ettermet hogy miket foznek es hogy, meg kell allapitanom hogy meg ket labbal allnak a foldon...
www.mindmegette.hu/egy-igazi-gourmet-menu-balazzsal-44653/

Nincs idom beszelgetni de a poszt nagyon jo, sok-sok szerencset ennek az okos torekvo lanynak....

vándor madár 2017.08.14. 19:26:05

@The renegade: Nem azt írtam, hogy a posztban van benne, hanem a posztnál.

2017.08.14. 19:28:16

@vándor madár: Nincs hütőm, egyébként sem érheti viz a kötést ...

2017.08.14. 19:31:56

@The renegade: Nem felületi vágás, azokkal sokat nem foglalkozom ...

2017.08.14. 19:40:21

@P.Elliot: Too much ... ha jól értettem, alkalmi cucc ez a menü. Nem csodálom. 14 szakács ... nem vagyunk ennyien összesen 300 vendégre. Az otthoni szükős, minőségi alapany-ellátásra jellemző, hogy amikor végre hozzájutnak, akkor átmennek "szférikusba". Csak példaként mondom, éppen vasárnap volt, hogy az előétel fürjcomb-és mell volt, 357 személyre. És bár a tálalás "csicsa-micsa", paradicsom-mousse volt, sárgabarack-chutney, 3-féle sárgadinnye-falatkával, ehető virágokkal, de hagyjuk már a "répagyöngyöket" ... :D

gabors 2017.08.14. 19:44:19

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: "Aztan 1984-ben jott a rendszervaltas " viccelsz ???

1984-ben nem volt rendszervaltas (legalabbis nem magyorszagon)

nem kevered az Orwell konyvel egy kicsit ??? tudod brave new world vagy mi .....

gabors 2017.08.14. 19:49:23

@Rea123456: ' Az "akcentusmentességem" már gimnáziumban is feltűnt/kitűnt, ez valószínűleg egy szimpla adottság," ott az igazsag hasonlo adottsag mint ahogy vannak abszolult hallasuak ... az emberek max 10-20% tud egy masik nyelvet (nem gyerekkent) elsajatitani .. ott vannak a szineszek tud "anglol" "uj-zelandiul" vagy "amerikaiul" akcentus mentesen :-)))

Szaktanár 2017.08.14. 19:57:16

@gabors: sztem ez a 10-20% erős alábecslés, persze nem mondtad, h milyen szinten érted. "akcentusmentesen" (ami egyébként nem létezik, mindenkinek van akcentusa, amikor idegen nyelven beszél, csak kinek erősebb, kinek kevésbé hallhatóan) nyilván nagyon kevesen tudnak megtanulni egy idegennyelvet, de hétköznapi szinten, folyékonyan sztem azért az emberek jelentős része képes lenne rá, ha nyelvi környezetben élne

SzZoole 2017.08.14. 19:58:39

@gabors: magyar származású Csokas Márton is ilyen színész

Rea123456 2017.08.14. 20:00:35

@gabors: igen, maximum annyi lehet a különbség, hogy jó pár adottsággal fáradság nélkül tehetsz szert előnyre, míg az enyémet meg kellett tölteni pár száz nyelvtani szabállyal és pár ezer idegen szóval... azok sajnos nem voltak benne az alapcsomagban :)

Shaktee 2017.08.14. 20:03:48

@Cascabel: jer vén drifter, ha kifogynál az indián dohánybol :-)

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=144820024&t=9173039&openwith=1

Rea123456 2017.08.14. 20:04:50

@Szaktanár: A "folyékony" beszéd és az akcentusmentesség két teljesen különböző dolog. Mint mondtam, én már kevesebb nyelvtannal és kisebb szókinccsel is "anyanyelvi németet megközelítő" kiejtéssel beszéltem, míg az általam korábban már említett Györkös Péter magas szintű nyelvtant használ és tökéletesen folyékonyan beszél, de olyan kiejtéssel, hogy egy német az első szó felénél megmondja, hogy egy kelet-európai származású emberről van szó. Ettől függetlenül az ő németében legalább annyi munka van, mint az enyémben, alábecsülni nem szeretném semmiképpen, csak a különbséget szerettem volna érzékeltetni. Nem jobb és rosszabb német, csak egyszerűen más.

2017.08.14. 20:13:21

@Rea123456: Nem akarlak kiábránditani, de olyan emberként, aki kétnyelvü környezetbe született, nőtt fel és élt jó negyedszázadig, biztosithatlak, hogy van akcentusod, németül és angolul is. Legfeljebb a mindennapi kommunikációban nem annyira észrevehető, a profjaid meg értelemszerüen nem szólnak, sőt, megdicsérnek. Ilyenek, roppant udvariasak. Én tudom, hogy van akcentusom, németül beszélve (ráadásul én több dialektust is keverek), és mégis nagyon kedvesen mondják, "milyen jó a németem". Tudom, hogy nem az, de tényleg kedves tőlük ;)

vándor madár 2017.08.14. 20:17:22

@Pink Petsch: Nem lesz vizes tőle a kötés, én is jegelem a lábamat már egy jó ideje. De ha nincs hűtőd, akkor sajnos tényleg kivitezhetetlen.

2017.08.14. 20:27:22

@vándor madár: Neked mit sikerült összehoznod? ;)
Hm, hát, ha más nem, és már nagyon lüktet, akkor leugrom az Edeka-ba, és bedugom a kezem a fagyispultba ;).
Különben rohadtul idegesitő egy ilyen idióta baleset, a fájdalmon kivül is ... Most itt rohadok, holott éppen "wörk"ölnöm kellene ... zavaró, nah.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.14. 20:27:58

@P.Elliot: a szakacsokrol jutott eszembe...Ha van Neflixed, erdemes megnezni a Chef's Table c. dokumentum sorozatot. Fantasztikusan erdekes (nekem legalabbis az volt), mert a szakacskodas ezeknek az embereknek az eletuk fontos alakitoja. Mindegyik epizod egy eletutat mutat be, es nagyon-nagyon erdekes eleteket ismerhetsz meg. Az egyik pl. rak betegseg kovetkezteben idolegesen elveszitette az izlelo kepesseget (kesobb kigyogyult a rakbol), es kb. mint Bethoven, aki oregkorara suketen irt fantasztikus zenemuveket, ez a sef meg izleles nelkul krealt eteleket...

Latcho Rom 2017.08.14. 20:31:38

@Zsuzsi65: megvolt s szuper..a kis olasz fõleg :)

Latcho Rom 2017.08.14. 20:35:40

@Zsuzsi65: a lasagna széle költeménye (crust) feledhetetlen :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.14. 20:37:46

@canuck madár: igen, mindegyikuknel ez a fantasztikus kreativitas, ami kiemeli oket az atlagbol...

vándor madár 2017.08.14. 20:49:49

@Pink Petsch: Az Edekában lehet, hogy lehet kapni cold pack-ot. Nem tudod a konyhán betenni a fagyasztóba? Én vennék mondjuk 4 darabot és akkor tudnám cserélgetni. Nekem van vagy tíz. Ennyi azért nem kell. Még én is meglepődtem, hogy már mennyit összegyűjtöttem. Most éppen vagy inkább megint megműtötték a lábamat, itt nem ecsetelném bővebben. Nincs esetleg a konyhán jégakku? Most gyorsan az is segítene. A kezedet tartsad felfelé vagy polcold fel, de semmi esetre se lógasd, mert akkor nagyon fáj. Állítólag erre is eleget kell inni, vizet. De milyen fájdalomcsillapítót vettél be, hogy ennyire fáj? Vagy egyáltalán mi van otthon? Gyakorlatilag bármi jó lenne, hogy legalább tudjál valamit aludni az éjjel.

Szaktanár 2017.08.14. 20:55:20

@Rea123456: gratulálok a tanulmányi erőfeszítéseidhez, de megbocsáss, ha nem hiszem el bemondásra (nem csak neked, senkinek) az "anyanyelvi németet megközelítő" kiejtést. az, h te így érzed, egy dolog. az, h a németek nem fogják neked megmondani, h kihallják - az akárcsak igen apró, de bizonyára létező - magyar akcentust, egy másik. túl régóta élek ahhoz külföldön, sok mindent láttam már - sosem csalt még meg a fülem, akiről azt gondoltam, h nem anyanyelvi beszélő, az nem is volt. nem vonom kétségbe, h sokat tanultál/tanulsz németül, a fejedben van millió szó és szabály, és igyekszel csiszolni a kiejtésedet tökéletesre, de sose feledd, h másképp hallod te magadat, mint ahogy mások; és azt se, h nem feltétlenül lesznek hozzád 100%-osan őszinték a bennszülöttek, mert hát így vannak nevelve.

M. Péter 2017.08.14. 20:56:28

@Herr Géza: Ha csak az lehetne, mondjuk, Taskentben nagykövet, aki tud üzbékül, akkor nem sok ember lenne alkalmas.

2017.08.14. 20:56:48

@vándor madár: Ki vagyok irva szerdáig (akkor kell visszamennem a dokihoz). Nem is igen tudnék most melózni, a bal kezemmel alig tudok fogni (a konyhán meg azért kellene), viz nem érheti (jelenleg a hajmosás is kihivást okoz, pedig nem ártana). Szóval, nem egyszerü ... ;)
Részvétem, ezek szerint valami akut cucc ... :(.
Ja, azt mondták, hogy lehetőleg tartsam felfelé, de az órákon át nagyon fárasztó, de azért igyexem (meg olyan, mintha állandóan bemutatnék, mert a gyürüsujjam az ;)).
Sima Ibuprofent irtak fel, de én a whisky mellett döntöttem ;)) Persze, holnap azért kiváltom ... nem árt, ha van.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.08.14. 20:59:05

@swing gitan: :)
Ez pedig a chef, akinek nyelv rakja volt...(na, kelloen OFF-oljuk a temat...de altom, mas is igy van ma:))
www.newyorker.com/magazine/2008/05/12/a-man-of-taste

Shaktee 2017.08.14. 21:10:58

@Bredpitt Monika: "Nyolcadik keruleti tortenetek c
konyve"

vándor madár 2017.08.14. 21:11:33

@Pink Petsch: "Nem is igen tudnék most melózni ..."

Ezt én tudom és akkor is tudom, ha senki nem mondja. Volt már nekem is sok nyalánkságban részem. Nem is gondoltam, hogy melózni mész a konyhára, hanem odamész jégakkuért vagy a hűtő miatt, ha már nincs a szálláson még egy mini hűtő sem.

Bredpitt Monika 2017.08.14. 21:12:56

@Rea123456: néha én is elgondolkodom azon, hogy miért bírom ilyen jól az itthoni légkört, talán a mérleg másik oldalán túl sok jó van,

nekem egyébként úgy kerestek annak idején a céghez kollégákat, hogy a feltétel az volt, Németországból kellett hozniuk a diplomájukat, ez egy amerikai cég volt, ami azóta kinőtte magát, már nem is jó a társaság,

bár amerikai cég volt, de nagyon sok német kollégánk volt és Ausztriában volt az európai központunk,

három olyan srác jött együtt, akik egy egyetemre jártak, abból aztán sok jó történet született, az egyikkel nagyon jóban vagyok, bár már ritkábban beszélünk, ő nekem azt mondta, hogy a buli kedvéért ment egyetemre, meg hogy jó távol legyen a szüleitől

hát, buliban volt részük, a keletnémet lányok nagyon bevállalósnak lettek beállítva az elbeszélésekben......

most is nagy a buli hangulat?

Shaktee 2017.08.14. 21:14:41

@Zsuzsi65: bespejzolom estére, merci!

Bredpitt Monika 2017.08.14. 21:19:42

@swing gitan: milyen érdekes, hogy ezt kéred, most hogy olvastam délután, arra gondoltam, néha berakok egy egy idézetet a könyvből,

olyan sötét időszaka ez a történelemnek, hogy jobb lenne talán elfeledni , de mégsem szabad,

a könyv egyébként azért is nagyon érdekes nekem, mert egy olyan nyolcadik kerületet ír le, amit én nem ismertem,

tudod mi nagyon jó könyv még?

Michael Korda A szerencse fiai, ami azért volt nekem érdekes, mert a Korda fiú, aki írta nem is tudott magyarul, mégis olyan jól visszaadta a családja magyar vonatkozású kötődését, hogy nehéz volt elhinni, nem tud magyarul

később idézek, ígérem még ma, ott úgyis korán van még,

ja, és ma gondoltam a kanadai hozzászólókra, új sorozat a Travel csatornán, Extrém vízi parkok
a kanadai Edmontonban levőt a világ legnagyobb zárt vízi parkjaként tartják számon,

2017.08.14. 21:23:49

@vándor madár: Azért remélem, ez csütörtökre elmúlik annyira, hogy ha félgőzzel is, de legalább melózni tudjak. Szar cucc ez igy :(
Hm, na tudod, ki mászik 20 percet hegymenetben pár perc enyhülésért! :)))
Hát jah, a szállás olyan, mint egy 3 csillagos szálló, amihez nem jár minibár :)))

vándor madár 2017.08.14. 22:07:29

@Szaktanár: "de megbocsáss, ha nem hiszem el bemondásra (nem csak neked, senkinek) az "anyanyelvi németet megközelítő" kiejtést."

Nekem ez már túl sok. Úgy látszik, ha nincs mibe belekötni, akkor is belekötünk valamibe..

Honnan tudjuk a posztíróról, hogy nem egy német nemzetiségi családból származik, akik otthon már 300 éve csak németül beszélnek? Honnan tudjuk a posztíróról, hogy nem már pl. német nyelvű óvodába és iskolába járt Mo-n, ahol anyanyelvi tanárok voltak?
Honnan tudjuk róla, hogy nem már gyermekkorától rendszeresen járt ki hosszabb időkre?
Honnan tudjuk, hogy nem járt-e beszédtanárhoz?
Honnan tudjuk, hogy nem évekig gyötörte-e magát ezen a témán?
Azért mert szinte minden magyarnak akcentusa van, még nem jelenti azt, hogy neki is kell lennie. Minden szabály alól van kivétel. És amikor azt hallom valakitől, hogy ő már nem tud nyelvet tanulni, mert már 36 éves, de ha 70 is lenne, akkor is égnek áll a hajam. De tud, csak azzal kell foglalkozni, de ez egy más téma.
Azon kívül van annyira képzett és intelligens a posztíró mostanra, hogy ezt a kérdést saját maga is meg tudja válaszolni. Egyébként meg mi érdeke lenne itt hazudni?
Tőlem is pl. megkérdezte egyszer Bp-en a kiejtésem miatt egy született francia tanárnő, aki csak kiküldetésben volt ott és magyarul sem tudott, hogy Párizsban tanultam-e franciául? Majdnem leestem a székről, mert akkor még nem hogy külföldön nem jártam, hanem Budapest volt a legmesszebb, ameddig eljutottam, de az iskolában biztos, hogy szorgalmasan tanultam, és gyakoroltam a kiejtést is, mert tetszett. Nem volt internet meg semmi, mégsem volt lehetetlen.

"nem feltétlenül lesznek hozzád 100%-osan őszinték a bennszülöttek, mert hát így vannak nevelve."

Ezt az angolszász közegre kapásból elhiszem, sőt még másokra is, de a németek brutálisan őszinték. Én speciell ezt a tulajdonságukat értékeltem bennük leginkább még akkor is, ha éppen szó szerint azt mondták, hogy minek mentem oda és örüljek, hogy ott lehetek.

2017.08.14. 22:16:28

@vándor madár: Hm, nem akarok feltétlenül vitatkozni, de hidd el, hacsak valóban nem volt valamelyik nagyszüleje echte szász vagy sváb ( a két leggyakoribb, ugye...), és otthon, egészen kisgyerek-korától nem volt kétnyelvü a család, akkor van akcentusa. Ha viszont igy lett volna, akkor a posztoló, ha máshol nem, legkésőbb a kommentekben emlitette volna. Másképp hangsúlyoz egy magyar, pláne egy magyarországi magyar. És bár magyarként valamivel könnyebb németül megtanulni, mivel "ö" és "ü" magánhangzóink nekünk is vannak, ellentétben a pl. a latin nyelveket beszélőkkel, akik ha megfeszülnek sem tudják kiejteni ezeket a magánhangzókat helyesen. Szóval, bár könnyebb ilyen szempontból nekünk a német, legkésőbb az "ö" betünél kibukik a magyar, pláne a magyarországi.
A németek meg, bár gondolom tapasztalatból beszélsz, ahogy én is, de már-már angol-szinten udvariasak. Nem, tuti nem azt érzik, amit mondanak, de udvariasak ...

LondonFashion 2017.08.14. 22:19:27

@vándor madár: @Rea123456:
En is pont ezen filoztam, hogy miert kotnek bele ebbe az anyanyelvi szinten es kiejtessel beszelesbe. Elsore meg oke, de utana az iro meg is magyarazza, hogy ez egy ilyen adottsag, mar gimis koraban jol ment neki. Egyszeruen jo hallasa van hozza, en abszolut elhiszem, szerintem egy ev ott lakas utan el tudja donteni, nem tunik elfogultnak sajat magaval szemben. ;)

2017.08.14. 22:24:16

@LondonFashion: Hm, mert az anyanyelvi szint nem a magyarországi nyelviskolai besorolásokat jelenti.
Most komolyan, ezt még magyarázni kell?

Bredpitt Monika 2017.08.14. 22:24:29

@swing gitan:

"Egy nagy szobában gyűjtöttek össze minket.
Egyetlen ablaka volt, rajta szorosan leeresztve a redőny, és a bejáraton kívül még két ajtaja, az egyik, a kétszárnyas, az elsőhöz hasonló szobába nyilt, mig a másik, az egyszárnyas a folyosóra.
A kétszárnyas ajtó mindig nyitva állt, és a két szobában amely arra rendeltetett, hogy az elkövetkezendő hónapokban lakhelyünk legyen, jóformán minden gyereket megtaláltam, akit a templomban ismertem meg, vagy baráti családoknál azokon a zsúrokon amelyeket, anyáink rendeztek néha napján még békeidőben.
Sok órát törltöttünk együtt, most mégis mind idegennek éreztük egymást.
Senki nem nézett a másik arcába csak álltunk ott, bárgyún nem tudva mi vár ránk. Kegyetlen napok, hetek, hónapok következtek. Este leterítettek néhány matracot és lópokrócot a két szoba padlójára. Egymás mellett fekve, csöndben töltöttük az éjszakát.
A legkeményebb fogságba kerültünk, amilyenbe gyereknép csak kerülhet, megfosztva az érzelmektől, jóléttől, tápláléktól, s bár lelkünkben nyoma sem volt bűntudatnak, de magyarázatnak sem, hogy mindezt miért kaptuk.
A Könyv fenyegetései és szigorúságai igazságtalanságnak, rettenetes igazságtalanságnak tűntek. Az ételt délben osztották ki bádogcsajkákban, barna színű kocka levest, babot, káposztát, mikor mi adódott.
Lassan a parancsok nem hatottak ránk. Elhagytunk minden szokást és szabályt. Már nem a matracokon aludtunk. Aki fáradt volt, az levetette magát a földre,és ott aludt el, aki éhes volt, a fal felé fordult, és a fogát csikorgatta. A testi szükségletekre vonatkozó szabályokat sem tartottuk be, a másik szobából egy kis folyosón elérhető vécét, amit senki nem takarított, ellepte az ürülék. Egy nap, mivel fáradt voltam sorban állni, állva becsináltam a nadrágomba. Még egy hónapig hordtam magammal azt a mocskos terhet, egészen a felszabadulásig. "

Bredpitt Monika 2017.08.14. 22:31:49

@swing gitan:

"A keresztény időszámítás szerinti 20. század elején Budapest nyolcadik kerületét zsidók és cigányok tízezrei, az Osztrák-Magyar Monarchia két lenézett kisebbsége foglalta el, miközben a Teleki téren a piac, minden négyzetméterén bódékkal, boltocskákkal telezsúfolva, jelentős kereskedelmi központtá vált, egyszersmind a szegénység és az emberi szenvedés olvasztótégelyévé.
Azé a szegénységé és szenvedésé, mely hamar kezdődik és ki tudja mikor ér véget."

Szaktanár 2017.08.14. 22:39:53

@vándor madár: nem kötök én bele senki, csak elmondtam a véleményem. reagálhatnék hosszabban is, de kb pont ugyanazt mondanám, amit @Pink Petsch:

@LondonFashion: "Elsore meg oke, de utana az iro meg is magyarazza, hogy ez egy ilyen adottsag, mar gimis koraban jol ment neki. Egyszeruen jo hallasa van hozza, en abszolut elhiszem, szerintem egy ev ott lakas utan el tudja donteni, nem tunik elfogultnak sajat magaval szemben. ;)"

pont ez a legnehezebb amúgy, teljesen másképp hallod magad, mint mások. én szoktam magam felvételről hallani (néha visszahallgatok 1-1 rögzített telefonbeszélgetést, mert egyszerűbb, mint közben adatokat jegyzetelni), és hát te jó ég. élőben meg tisztára úgy tűnök magamnak, mintha az egész életemet londonban töltöttem volna :D na jó, nyilván viccelek, de ott nem veszem észre, h ennyire magyaros az akcentusom. na, hát ezért nem hiszem én el senkinek, aki azt mondja magáról, h akcentus nélkül beszél. meg hát ugye azért sem, mert a helyiek simán nem fogják elmondani neki. azt írja itt a kedves kommenttárs, h a németek nem képmutatóak, hát majd' behugyoztam a röhögéstől.

puhacica 2017.08.14. 22:39:56

@Rea123456: szerintem jobb lesz, ha elfogadod a _tenyt_, hogy igenis van akcentusod. mer' olyan nincs, hogy nincs. meg lett mondva, tudjad kerlek, hogy hol a helyed. :D

2017.08.14. 22:50:07

@puhacica: Figyelj, nekem az első napokban, de a legelsőn tuti, még románul is van akcentusom, aztán belerázódok. De én kétnyelvü környezetben nőttem fel, mindennel együtt, nem a suliban tanultam idegen nyelvként.
Lehetsz te akármilyen nyelvzseni, ragadhatnak rád akárhogy a nyelvek, az anyanyelved akcentusát gyakorlatilag lehetetlen levetköznöd, ha egy-nyelvü a környezet, amiben szocializálódtál. Odafigyeléssel, kontrollal, tehetséggel csökkentheted annyira, hogy a mindennapokban ne tünjön fel. De egy hosszab, elmélyültebb társalgás alatt, kibukik, óhatatlanul. Akkor is, ha a maori az anyanyelved, és a portugállal próbálkozol ;)))

2017.08.14. 22:56:40

@Szaktanár: Hm, szerintem nem képmutatóak. Ugyanis nem az van, hogy a szemedben vigyorognak, meg minden fasza, aztán a hátad mögött meg ... Legalábbis, szerintem, ez a képmutatás.
Az én meglátásomban a németeknél (persze nem muinden egyes németnél) a hatékonyság a fő szempont. És a teljesitmény, meg az, hogy lássák rajtad, te igyekszel, a képességeidhez mérten. Viszont valóban, nem kamuból.
Persze, attól is függ szerintem, hogy valaki jól érzi-e magát itt, hogy mit vár el? Öri-barikat szerezni echte-németek között? Hm, ez leginkább még egy született drezdainak sem megy, mondjuk Hamburgban .... Szóval, érted, nah. ha nem akarsz németebb lenni a németnél, akkor nem rossz hely ez.

komisz_kölök 2017.08.14. 23:02:18

@Szaktanár: en meg mindennap hallom, hogy a hagyomanyos mosopornal 80%al jobban tisztit... Te amugy 650 fontos oraberrel nyomod? Meg a haverjaid is? Vagy csak lattal ilyen hirdetest?

Akkor lassuk a valosagot

t3n.de/news/it-freelancer-freiberufler-stundensatz-2016-757997/

www.itjobswatch.co.uk/contracts/uk/java%20developer.do

Nezegesd az adatokat es ird le te is röhöges nelkül, hogy a 70 euros kezdö pszichologusi oraberrel "kevesebbet fog keresni, mint egy mérnök infós 21 évesen a BSc után angol középpel"

Szaktanár 2017.08.14. 23:03:55

@Pink Petsch: oké, lehet, h a kifejezés nem volt jó, úgy értettem, h nem őszinték, megjátsszák az érdeklődést, meg úgy általában elég felszínesnek tartom azokat a németeket, akiket ismerek (nem németországból). annyira profin nem csinálják, mint az angolok, de azért szorosan ott vannak a nyomukban.

Szaktanár 2017.08.14. 23:10:02

@komisz_kölök: ja mert a valóság az a statisztika, amit te ideraksz, nem pedig az a közeg, amiben én és a dev ismerőseim dolgozunk. tudod mit, inkább neked hiszek, mint a saját (!!!) tapasztalataimnak.
el-oh-el.

vándor madár 2017.08.14. 23:11:14

. @Pink Petsch: "A németek meg, bár gondolom tapasztalatból beszélsz, ahogy én is, de már-már angol-szinten udvariasak. Nem, tuti nem azt érzik, amit mondanak, de udvariasak ... "

Akkor én egy másik Németországban éltem 15 évig, más ötletem nincs.

Neked viszont jobbulást kívánok és mielőbb gyógyuljál meg! De az Ibuprofent ne whisky-vel vedd be, mert hátha baj lesz.

2017.08.14. 23:11:40

@Szaktanár: Te, most komnolyan, egy munkatársi kapcsolattól úgy őszintén, mi mást vársz? ;) Már pár szokványos-szocializációs kérdésen kivül? Szerintem ez a Kánaán. Én megőrültem Magyarországon attól, hogy mindenki tudni akart mindent, az anyós kutyájának a gyorsfosásáig. De komolyan ... hol a francban érdekes ez?
De azért, azt megkérdezném, ha nem németországi németek voltak, akkor? Osztrák? Svájci?

2017.08.14. 23:14:26

@vándor madár: Mondtam is, hogy biztosra veszem, tapasztalatból beszélsz. Egy szóval meg nem akarlak kérdőjelezni.
Persze, az sem mindegy, mikor történt az a 15 év, és Németországban hol? Ugyanis vannak olyan tartományok, amelyek helyett inkább Svájcot választanám, pedig azt nagyon szeretném ;)

2017.08.14. 23:16:19

@Pink Petsch: Izé, szóval NEM szeretném, nah ...

Ja, és persze ... nem egyszerre ... különben sem vettem be már gyógyszert évek óta.

gabors 2017.08.14. 23:23:59

@Pink Petsch: "Nincs hütőm, egyébként sem érheti viz a kötést ... ": a jeget lehet nejlon zacsiba is tenni (ez a DIY modszer) meg lehet kapni ilyen jegelo zasckokat .. .nekem van egy a korhazbol meg ott specibb van direkt ujra hasznalatos kivul valami anyaggal van bevonva ... nekem is a kezmutet utan adtak ...

ezenkivul vannak ilyen cselevel toltott parnak .. de ez nem jo ha nincs hutod :-)) amugy milyen lukban elsz ha nincs hutod ?? hova teszed a kajadat otthon ... hogy mik vannak ??

2017.08.14. 23:28:47

@gabors: Áhh, mindegy már .. a lüktetés enyhül ... majd elmúlik. ;)
Mondtam, amilyen egy 3 csillagos szálló ... szoba-fürdő, de a konyha közös. Ott van valami hütő-féleség, de a régiek dobták össze, igy lakattal van :DDD Különösebben nem érdekel, ha majd nagyon kellene egy hütő, veszek egy minibárt a szobámba :DDD

gabors 2017.08.14. 23:31:29

@Szaktanár: "ami egyébként nem létezik, mindenkinek van akcentusa, " ez nagy tevedes !!!

De ezert van hogy csak 10-20% tudja ezt megtenni en ismertem valakit 3 nyelven tudta ezt ...

Felnottkent nagyon nehez es tobbsegnek szinte lehetetlen uj phonemakat (hangzokat) megtanulni es csak imitaljak azzal amit gyerekkent megtanultak (vagy a logopedus belejuk vert) ... pl az "r" nemetul "angolul" es "spanyolul" is elter a magyartol de vannak mas peldak is foleg a maganhangzokkal van a nehezsege a legtobb embernek .. de pl alig van aki a me "gy" betunket ki tudna mondani.

Mint mar szo volt rola ez egy adottsag ... tobbek kozott a szineszeknek vannak ilyen kepessegeik ... az akcentuson lehet javitani mindenkinel csak nehez .. es vannak akiknek termeszetesen megy ...

Szaktanár 2017.08.14. 23:38:31

@Pink Petsch: németországi németek. én nem élek németországban, tehát egy országban élünk, ami nem németország :)

Rea123456 2017.08.14. 23:43:25

@Pink Petsch: @Szaktanár:
Mivel a nyelvtudásnak rengeteg szubjektív aspektusa van, ezért számítottam rá, hogy ha valami, akkor ez biztosan némi vitát fog szülni. Szeretnék most leírni két rövid párbeszédet:

1. A második felvételi beszélgetésemen (az elsőnél, ami a jövőbeli munkahelyemről szólt, szóról-szóra ugyanez hangzott el) a bizottság nézi az önéletrajzomat:

-"Meg tudja mondani, hogy milyen okokból végezte Budapesten a bachelor tanulmányait, illetve milyen okból jött utána mégis vissza?"

-"Nem visszajöttem, hanem el. Eddigi 22 évemet Budapesten töltöttem."

-"???"

-"Nem a bachelort végeztem ott, hanem ott születtem, és ott is nőttem fel, most pedig itt szeretném a master után a postgra képzésemet is folytatni."

-"Hogyhogy nem lehet ezt hallani a németén?"

...

2. A fogorvosnál ülve, miután átadtam a kék EU biztosítási kártyámat:

-"Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de milyen haszna van annak, hogy Magyarországon van biztosítva?"

-"??"

-"Miért ott kötött biztosítást, olcsóbb a TB hozzájárulás havonta?"

-"Ott születtem, és eddig ott is éltem, még nem láttuk elérkezettnek az idejét, hogy váltsunk..."

-*Tágra nyílt szemek, ugyanakkor elismerő tekintet*

Úgy érzem, nem kell tovább "magyaráznom a bizonyítványom", de ezekre a történetekre milyen magyarázatot tudtok adni? (Válaszotok tényleg érdekel, semmi irónia nincs a kérdésemben, remélem még véletlen sem közvetíti ezt az írásom.)
Udvarias akart lenni a fogászati asszisztens? Inkább neki volt kínos a szituáció... Udvarias akart lenni a felvételiztető? Ott abban a helyzetben pont nem ez a dolguk...

Valószínűleg én is másik Németországban élek, vagy inkább élek meg, pont úgy mint @vándor madár, de ez biztosan nagyban függ attól, hogy az ország melyik részén lakik az ember. Ne felejtsük el, egy 82 milliós országról beszélünk.

@LondonFashion: az elfogultság itt meglátásom szerint óriási koppanással jár(hat), ezért jól esik, hogy így ismeretlenül is ez a benyomásod rólam! :)

@puhacica: :)

Rea123456 2017.08.14. 23:46:40

@Bredpitt Monika: a bulihangulatról... ma volt ez első nemzetközi találkozó, megérkeztek az idei Erasmus diákok. A legjobb, hogy legtöbbjük nem fél évig, hanem egy évig marad, ami lehetővé teszi azt, hogy valamivel jobban megismerjük egymást. Rengeteg országból érkeznek ide diákok, főleg a közgáz képzés miatt, de ha hiszed ha nem, én legtöbbször még így is német fiúkkal és lányokkal járok szórakozni! Illetve leginkább két társaságom vannak, a németek és az "egyéb" :) Szóval nem panaszkodom, szuper bulik szoktak lenni!

2017.08.14. 23:51:31

@gabors: Nem tévedés .. mindenkinek van akcentusa. Van, aki jobban tudja kontrollálni, van aki kevésbé, és van, aki egyáltalán. Természetesen, akinek az a szakmája, hogy kontrollálja ezt, mint egy tolmácsnak, vagy az általad is emlitett szinésznek, annak menni fog. És persze, a tehetség is nagy szerepet játszik. De egy átlagember, akármennyire is nyelvi tehetség, egy hosszabb, nemcsak köznapi témákat érintő beszélgetésben, előbb-utóbb el fogja árulni az akcentusát. És nem, ez nem mond ellent annak, hogy alkalmasint egy-egy adott nyelvi dialektust is elsajátit.
És akkor még nem beszéltünk a különböző nyelvekben létező egyedi fonémákról. A magyar nyelvterületen kivül, például sehol nem tudnak mit kezdeni a mi "ly" hangunkkal/betünkkel. Következetesen "li"-nek ejtik. Az én családnevem "ly"-re végződik. Már ki sem javitom, az ékezetet meg már rég elhagytam az egyik magánhangzóról, mert szintén nem tudják értelmezni....

2017.08.14. 23:58:27

@Rea123456: Pont ez a kommentem @Pink Petsch: ad rá magyarázatot ;) Ha odafigyel az ember (ne mondd, hogy nem tetted ;) ) és valóban nyelvtehetség is, mint a jelek szerint te is, akkor fel tud készülni arra, hogy akcentus nélkül hozza, amit kell.
Mellesleg, illetve nem mellesleg ;), üdv a klubban :DDD

vándor madár 2017.08.14. 23:58:49

@Szaktanár: "azt írja itt a kedves kommenttárs, h a németek nem képmutatóak, hát majd' behugyoztam a röhögéstől."

Ezt nem írtam, de én még annyi őszinte és igen, brutálisan őszinte és szókimondó emberrel soha sehol nem találkoztam, mint Németországban. Többek között pont ezért is utálják őket annyira Svájcban. Érdekes módon Németországban mindig tudtam, hányadán állok valakivel és az úgy is volt. Barátságosságra meg nagy udvariaskodásra én nem emlékszek még egyetemi körökből sem, hanem tárgyilagosságra és véleménykimondásra. Alsóbb szinteken meg gyakori barátságtalanságra, sőt bunkóságra is.
De ne feledjük teljesen más az, ha valami érdekről, munkaviszonyról vagy függőségi viszonyról van szó, mint egy haveri / baráti vagy futó ismeretségről. Az nekem is feltűnt az utóbbi időben, hogy ha rövid időre odamegyek valami miatt, akkor vadidegen emberek segítőkészek, közvetlenek, jópofák, tényleg nem szólhatok semmit.

Egyébként pedig külföldön általában ők is másfajta viselkedést vesznek fel idővel, mint otthon. Vagy megszoksz vagy megszöksz.

2017.08.15. 00:02:44

@Szaktanár: Ja, oké ... akkor valamit félreérelmeztem ... bocs.
Te, téged kedvelnek, ha a "Morgen!", "Abend!" kötelező odaköszönések mellett még dumálni is megpróbálnak, akár csak egy "Wie geht es?" erejéig :DDDD

Rea123456 2017.08.15. 00:07:33

@Pink Petsch: ha én 0-24 odafigyelnék minden egyes szavam kiejtésére, valószínűleg már régen feladtam volna a harcot itt! Főeg, ha elképzelem egy hajtósabb klinikai napomat, ahol 25-30 pácienssel kerülök személyes/telefonos/e-mail kapcsolatba. Mindenesetre, tökéletesen értem amit mondasz, és elfogadom a véleményedet, abban viszont biztosan egyetértünk, hogy igazán szívmelengető érzés, mikor ilyen jelenetek játszódnak le, mint amiket az előbb idéztem :) ekkor érzi az ember, hogy az a rengeteg munka meghozza igen is meghozza a gyümölcsét. Rengeteg munkával töltött óra árán, de meghozza. Ezt pedig már a posztban is leírtam, de nem győzöm hangsúlyozni: célom abszolút nem a kérkedés volt, hanem annak bizonyítása, hogy szorgalommal, kitartással, talpraesettséggel és némi áldozatkészséggel szinte lehetetlennek tűnő dolgokat is el lehet érni :)

Rea123456 2017.08.15. 00:11:50

@vándor madár: pontosan ugyanilyen tapasztalatokat gyűjtöttem eddig én is, ennél jobban le sem tudtam volna írni a néha már-már húsba vágó őszinteségüket, amit még az én, kimondottan szókimondó természetemnek is bizony meg kellett szoknia. Úgy látszik, minket viszonylag hasonló típusú németekkel sodort eddig össze az élet... :)

2017.08.15. 00:13:13

@vándor madár: Huhh, akkor bocsi. Mert én általában értelmeztem, amit irtál. Tehát pontosan úgy, hogy az egyszeri külföldi elutazik Németországba, és akkor itt "pofánkapja" a német bunkóság. Vagy valami hasonló. Erre mondtam, hogy hát izé, nagyon nincs igy.
Ami meg a melót illeti. Aláirom, hogy a magyarországi a szemedbe-smúzolok-a-hátad-mögött-meg-égetlek általános munkahelyi kultúrához szokott emernek brutális lehet, amikor a főnöke, vagy éppen a kollégája leorditja, vagy egyáltalán szól, hogy gáz-vagy-apám. De szerintem ez a normális.
Igen, az a normális, ha a főnök akkor és ott velem ordit, ha hibáztam. És az a normális, ha én meg a kollégával orditok, ha éppen elcseszte a direkciómat, vagy ő velem, ha én csesztem el. Na, és miután kiorditottuk magunkból, akkor foglalkozhatunk a tényleges problémával, és nem azzal, hogyan kenjük másra, meg menjünk át ácsmesterbe fúrás-faragás témakörben.
Az "ordit"-ot kéretik idézőjelen érteni.

vándor madár 2017.08.15. 00:16:56

@Pink Petsch: "Ugyanis vannak olyan tartományok, amelyek helyett inkább Svájcot választanám, pedig azt nagyon szeretném ;)"

B-W és Bayern, amiből Bayern a Kánaán volt B-W-hez képest. Már pont annyi ideje nem élek ott, úgyhogy azóta sok víz lefolyt a Dunán. Sajnos abban a szakmában amit most kitanultál, Svájcban nem fizetnek jól, úgyhogy jobb maradni, ha ott jól érzed magad.

Rea123456 2017.08.15. 00:17:52

@Pink Petsch: ezzel kapcsolatban észrevettem egy érdekességet: az itteni német ismerőseim/barátaim (legyenek közeliek viszonylag távoliak) máshogy viszonyulnak azokhoz a családtagjaimhoz/barátaimhoz, akik csak angolul beszélnek, mint azokhoz, akik legalább minimális szinten beszélik a németet. A számomra kissé túlzott udvariasság angolul, és csakis angolul valóban megjelenik néha, bár ebben véleményem szerintem a kelet-európai származás is közrejátszik. Amint társaloghatnak a saját nyelvükön, az én környezetem semmilyen fölösleges udvariaskodást nem mutat. Szerintem részben itt lehet valahol a kutya elásva.

2017.08.15. 00:21:35

@Rea123456: Naperszehogy, értem :DDD
Huhh, te, amikor készültem az interjúra, igyekeztem olyan hoch-deutsc-ul, amennyire csak tőlem tellett. Csak elkövettem egy hibát, tökéletesen véletlenül megértettem a bajor főnököm egyik szóviccét. Tök véletlen volt, előtte nem sokkal lett elmagyarázva nekem más forrásból. Na, és elvigyorogtam magam. Nagyon nem kellett volna, mert a bajor dialektus nem az erősségem :DDD

2017.08.15. 00:24:50

@vándor madár: Hm, én pont forditva vagyok velük :DDD Nekem BW a gyere-be, a bajorok meg annyira nem nagyon. Én mondjuk úgy Hessentől nyugatra gondoltam, meg az északiak sem jöttek be annyira, igaz, arrafelé csak 2 városban jártam.

2017.08.15. 00:31:15

@Rea123456: Persze, mert eleve idegenekként turistaként kezelik őket, akik csak ideiglenesen vannak ott ahol. Most mondd, te otthon nem ugyanigy viszonyulsz egy külföldihez, aki csak látógatóba érkezik?
Vagy, ha úgy értetted a barátaidat, akik itt élnek, és csak angolul megy nekik, akkor meg ismét csak sima-liba. Te igazán tudhatnád. Szakmádba vág ;)

Rea123456 2017.08.15. 00:37:58

@Pink Petsch: a külföldivel való udvariaskodás magától értetődő, de az már (legalábbis számomra) kevésbé, hogy ez miért csökken töredékére, mikor kiderül, hogy ez a bizonyos külföldi beszél pár szót németül?:D Nem él ott, nem dolgozik ott, nincs semmilyen német kötődése, csak esetleg csinált egy középszintű érettségit ezelőtt 10 évvel németből, és abból a tudásból megmaradt még valami, de a társalgási szinttől azért messze elmarad. Mégis "segít" az ittenieknek abban, hogy a hamis udvariassági köröket kihagyják. Így értettem :)

2017.08.15. 00:40:53

@Rea123456: Jahooogy ... hát vedd úgy, hogy "bevették a brancsba". Legalábbis annyira tutira, hogy ne udvariaskodjanak. Ez meg fasza ... legalábbis szerintem ;)))

2017.08.15. 00:43:36

@Rea123456: Egyébként meg, sokan azt hiszik itt, hogy én túlzok, amikor azt mondom, hogy a németek értékelik, ha a nyelvükön próbálsz meg kommunikálni, bármilyen helytelen is az nyelvtanilag. Pedig nem.
Az első jele az értékelésnek, hogy nem úgy eszélnek veled, mint egy turistával. Naviszont, ha ugyanakkor viszont munkatársi kapcsolatban is állsz velük, akkor a finomkodást is elfelejtheted :DDD

Rea123456 2017.08.15. 00:47:08

@Pink Petsch: szerintem is! A "bevették a brancsba" mondatodról pedig az első dialektus-élményem jutott az eszembe. Mivel egész életemben Budapesten éltem, tájszólással leginkább a népismeret tankönyvben és maximum elvétve egy-egy kirándulás alkalmával találkoztam. Talán elsőre furcsán hangzik, de a dialektus használata (mindkét irányban, tehát adóként és vevőként is) számomra hihetetlen intim élmény. Tudom azt, hogy ez egy olyan "belső" nyelv, amit az otthonunkban használunk, egymás között, ahol végképp elengedhetjük magunkat. (Csak a biztonság kedvéért: még véletlen sem állítom, hogy anyanyelvi szinten beszélem az itteni dialektust :D ebben azért még a lelkes kezdők/középhaladók táborát erősítem.)

komisz_kölök 2017.08.15. 00:47:42

@Szaktanár: szoval te hol is nyomod 550 fontert?

Masreszt elfogadom, hogy te akkora kiraly vagy, de onnan indultunk, hogy 21 evesen friss diplomaval keres többet az infos gyerek. Ne viccelj mar.

Rea123456 2017.08.15. 00:49:47

@Pink Petsch: ebben (mármint, hogy a németek BÁRMILYEN szintű német nyelvtudást értékelnek) tökéletesen egyetértünk, sok példát láttam már erre az itteni élet legtöbb területén.

2017.08.15. 00:55:54

@Rea123456: Hm, és milyen az "elefántcsonttornyon" kivül? ;) Oké, ez most kissé gonoszkodó volt :)
Hé, de meglépted! :DDD

Nayaps, emlékszem még Bécsre, az első német nyelvterületes helyemre, amikor a német kommunikációm leginkább egy pantomim-müvész számára volt értékelhető .... De az akkori főnököm türelmes volt ;)

Rea123456 2017.08.15. 00:58:42

@Pink Petsch: különböző vulgáris kifejezések jutottak most az eszembe, hogy mennyire JÓ, de maradjunk annyiban, hogy jelenleg nem cserélnék senkivel :)

2017.08.15. 01:04:27

@Rea123456: Hát semmit sem tanultál a német stilusból? ;))) Mondd csak ki bátran! ;)
Mellesleg, én ezt rohadtul élvezem. Ha valami gond van, baj van, akkor azonnal szólni, nem kenegetni a szart, amig elborit. Értem már, miért hatékonyak ...

vándor madár 2017.08.15. 01:13:15

@Rea123456: "máshogy viszonyulnak azokhoz a családtagjaimhoz/barátaimhoz, akik csak angolul beszélnek"

A nyelv sokkal hatalmasabb eszköz, mint az emberek azt gondolni vélik. Ugyan úgy a befogadás és siker, mint a kirekesztés és disaster eszköze. Úgy forgatják, ahogy éppen az adott szituációhoz szükség van rá.
Ezt láthatod saját magadon is. Többek között azért is vagy ennyire sikeres, mert ilyen kiválóan beszélsz németül.
Itt régebben volt egy srác, ő Ausztriában érezte magát teljesen kirekesztve és volt sikertelen, mert nem értette / beszélte a bécsi nyelvjárást. A posztja benne van vagy a német vagy az osztrák listában, rá lehet keresni, pár hónapja volt.

Mostanában nagy szükség van ugye Németországban IT szakemberekre vagy mondjuk Norvégiában (vízvezeték)szerelőkre. Jó de ki tud németül vagy norvégül? Senki. Akkor hogy oldjuk meg a problémát? Úgy, hogy elnézőek leszünk velük és felvesszük őket minimális angol nyelvudással is vagy orvosokat akár nyelvtudás nélkül és ott finanszírozzuk nekik a nyelvtanfolyamot, miközben egy közgazdászoknak vagy bölcsészeknek előírjuk a maximális nyelvtudást, mint előzetes kritériumot meg még vagy 8 féle egyéb teljesíthetetlen hard és soft skillt meg még másik magasszintű nyelvtudást, sőt jogosítváynt és saját autót is, mert nem akarjuk, hogy odajöjjenek hozzánk.

De van egy másik jó példám is. Egyszer fordítottam egy osztrák gyárosnak, aki németben lakott és Mo-n volt egy cipőgyára. Nagy dilemma előtt állt, hogy kit tegyen meg Mo-n igazgatónak? Volt két embere, az egyik jó volt szakmailag és a magyaron kívül csak angolul tudott. A másik gyenge volt szakmailag, ezt ő maga mondta, tehát tudta róla és az ember a magyaron kívül csak németül beszélt.
Engem kérdezett, hogy szerintem melyiket tegye meg igazgatónak? Mondtam neki, hogy azt, amelyik szakmailag megfelelő. A nyelvi problémát mindenképpen orvosolni lehetett volna egy angol-német szakos tanárral, aki akkoriban alig keresett valamit. A gyár ráadásul Pécs környékén volt, ott van az egyetem, tehát ha mást nem, hallgatókat lehetett volna találni peanutsért. Gondolhatjátok, hogy nem a jó szakembert tette meg igazgatónak, hanem érzelmi alapon döntött a másikért a német nyelv miatt. Nem sokára be is fuccsolt a gyár.

2017.08.15. 01:20:54

@vándor madár: Mondd, szerinted én nem lennék a mai napig is szivesebben újságiró, mint szakács? Ja, dehogynem .., csak az a fránya nyelv. Most kit okoljak, a gólyát? Aki engem Romániában rakott le, a gyárigazgató-ismerősödet meg Németországba?
Felesleges. Tökéletesen felesleges.
Egy életem van. Mint mindenki másnak. Az ilyen "szomnorú sors-történeteket" éppen ezért magasról szoktam leszarni.....

vándor madár 2017.08.15. 02:01:09

@Pink Petsch: "Nekem BW a gyere-be, a bajorok meg annyira nem nagyon"

Nézd mivel én előszőr B-W-ben éltem, ahol annyi negatív dolog ért és a dialektusokat is utáltam (lásd Dialekte in Baden), a végére már szerintem Sachsen-vel is kiegyeztem volna, ha nem lett volna a Bayerischer Rundfunk. Eleinte sokat szoktam nézni a népszinházat, ami olyan vicces és vidám volt és idővel a dialektusukat is megértettem, pedig a németet is akkor tanultam. De ezen kívül is az ő adásaik és a földrajzi környezetük, pontosabban Oberbayern tetszettek legjobban az egész országban, így gondoltam, próba szerencse, rosszabb úgysem lehet. És tényleg. Még gondolkodtam Berlinen is, mert ott egyszer voltam egy hétig egy szemináriumon, ami nagyon tetszett, de addigra már tudtam, hogy más a nyaralás meg mások a hétköznapok. A tudatos tv nézést különben mndenkinek nagyon tudom ajánlani, aki nem beszéli nyelvet. Az első intézkedésem volt, hogy vettem egy kis tévét, ami szinte örökké be volt kapcsolva. Az alaptudásom nagy részét onnan szedtem össze kb. 1 hónap alatt úgy, hogy mindjárt haladó nyelvtanfolyamra vettek fel.

2017.08.15. 02:12:15

@vándor madár: Ja, ich weiss, schwoooabische :DDD
Én nem nyelvjárás alapján döntöttem, hanem mentalitás szerint. Nekem a svábok jöttek be ebből a jó 80 millás országból. Bár ez sem egészen igaz, mert leginkább a badeni rész, mint a württembergi (az az, ahol most a posztoló van). Nekem a bajorok "too much" ... túl sokak (ja, és a dialektusuk még a szászok idegesitő "no"-zásánál is jobban zavar. ) Igaz, ehhez kellett minimum 5 év Németországban. Mármint ahhoz, hogy eldöntsem, melyik az a része, ahol élni tudnék. És ilyen szempontból a korábbi munkám elég támpontot adott, az ország minden tájegységén megfordultam, hosszabb-rövidebb időre. Berlin, pl. nekem fel sem merült lehetőségként.

vándor madár 2017.08.15. 02:13:03

@Pink Petsch: "Mondd, szerinted én nem lennék a mai napig is szivesebben újságiró, mint szakács? Ja, dehogynem .., csak az a fránya nyelv."

Ezt most nem értem. Én nem kritizáltam a szakácsságot, a nyelvtudásodról meg végképp szót sem ejtettem. Én a nyelvről mint érzelmi és manipulációs eszköről beszéltem, más célzatom nem volt vele.

2017.08.15. 02:19:47

@vándor madár: B+, én is a nyelvről beszéltem, kiskezicsókolom! :DDD Szerinted, ha ugyanilyen képességekkel németnek születek, mennyi eséllyel lettem volna szakács? Legfeljebb marha sikeres gasztroblogger, aki lazán megél a heti 2 videójából!
Ezért mondtam, hogy az ilyen szegény-srác-nem-érti-a-bécsi-németet (megjyegyzem hacsak nem személyi titkár egy 19. kerületi lakosnál, akkor nem is kell neki), meg hasonló busongások, rohadtul nem hatnak meg :PPPP

gabors 2017.08.15. 03:18:16

@Pink Petsch: " Nem tévedés .. mindenkinek van akcentusa. Van, aki jobban tudja kontrollálni, van aki kevésbé, és van, aki egyáltalán. Természetesen, akinek az a szakmája, hogy kontrollálja ezt, mint egy tolmácsnak, vagy az általad is emlitett szinésznek, annak menni fog. És persze, a tehetség is nagy szerepet játszik."

MOST akkor mit mondasz hogy nem tevedes de vannak akik meg tudjak ... ERROL beszeltem egy ertekes adottsag es ezekobl lesz (eseteleg) szinesz tolmacs stb de vannak akik mast csinalnak es OK is minden tovabbi nelkul akcentus nelkul tudnak beszelni a felesegem pl. tokelestes New Yorki "akcentuasa" van senki nem tudja megmondani hogy csak 18 evesen erkezet migrans ... :-)

nalam mas a helyzet en alig tudtam angolul foleg nem tudtam beszelni 24.5 evesen mikor New Yorkba erkeztem ... (nekem van akcentusom de egyre kevesebb bar foleg New Yorkban nem tunik fel ) es vannak itt szuletettek akik olyan akcentussal beszelik az amerikait hogy dobbenet mert ezt tanultak meg gyerekkorban ... ja es nem is halljak hogy akcentusuk van :-))) en igen de nem tudok mar sokat javitani rajta ..

2017.08.15. 03:30:00

@gabors: Pontosan ezt mondtam, hogy az (idegen) anyanyelvi, vagy mint az amcsi-angol esetében a gyerekkorban megtanult angol akcentust, az "irodalmi-angolhoz" viszonyitva, csak teljes kontrollal és odafigyeléssel lehet leküzdeni, hogy ne hangozz bevándorlónak, vagy harlemi fekának, amint megszólalsz.
Tudod, mint amikor a szegedi próbál meg Budapesten leszokni az "ö"-zésről, vagy a palóc az "á"-zásról. Ez nem kevés meló, és nem is mindenkinek van szüksége rá, hogy megtegye élete folyamán. És most csak az egy nyelven belüli dialektusokról beszélünk, amely nyelv végeredményben mégiscsak az anyanyelv.
Na, ha ezt most megspékeled azzal, hogy nem anyanyelv, hanem tanult, idegen nyelv, akkor lesz érdekes eljutnia egy kinainak az "óccó, ké' pár háromszá'"-tól az irodalmi magyar nyelvig. Például. Hogy ne mindig csak német meg angol nyelvi példák legyenek ... ;))))

gabors 2017.08.15. 03:41:13

@Pink Petsch: nem pont azt mondtad hogy NINCS 10-20% aki ezt siman erolkodes nelkul is meg tudja csinalni mert van ra adottsaga .. (ne felejtesd hogy ezek kozul a legtobb nem is kerul ilyen helyzetbe nem is tudja hogy ilyen adottsaggal is rendelkezik) Ezt nem en talalom ki ezt kutattak sokan, volt egy professzorom akinek ez volt a specialitasa (hozza jartam akcentus lekuzdes miatt) ..

Szoval arrol van szo hogy kb 12-14 eves korig a nyelvet maskepp tanuljuk mint kesobb ha jol emlekszem valami olyanrol van szo hogy addig "termeszetes" uton tudja a gyerek/fiatal az uj hangokat/hangzokat megtanulni es reprodukalni szinten nyelvtant is maskepp fogja fel az agy .. utanna van amit irtam hogy nem tobb mint 10-20% tudja ezt csinalni ... innentol adottsag kerdese.

De magad is irod hogy ja vannak akik ezt tudjak .. es en hiszek a posztolonak mert en magam is lattam ilyet ... sot egy regi ismerosom 3 nyelven tudta ezt .. egyertelmuen adottsaga volt erre... nem kerdes hogy TANULNI kell a nyelvet annelkul mindez nem megy ...

Pl en az atlag amerikainál jobban irok es beszelek angolul (akcentussal) persze ez nem annyira nehez mert kevesebb mint 30%-nak van bachler deegreje ... es azok kozott is a legtobb lofaszt sem er .. kb 25% csak kozepiskola vagy annal is kevesebb

2017.08.15. 03:41:38

@gabors: Ja, és azt csak a Jóisten tudja, hogy mondjuk egy bizonyos német-tanár Budapesten legalább a hoch-deutschra jellemző hangsúlyozással tanita-e a nyelvet, vagy a magyar-németet tanit ..... Ez utóbbi esetben, a tanitványai nagyon megszivják egy némettel, az elején, mindenképp.

2017.08.15. 03:49:23

@gabors: Nem, én azt mondtam, hogy nincs olyan, aki egy idegen nyelvet a saját anyanyelvére jellemző akcentus nélkül beszélne. És ezt fenntartom. Az, hogy az akcentus mennyire érződik ki, persze, sok mindentől függ ... És vannak szakmák, amelyeknél különösen figyelni kell, hogy ne érződjön ki, igy annak müvelői minimum annyi időre koncentrálnak erre, amig dolgoznak. (ez volt a rolmács, szinész példa) Az meg hogy te nem hallod az illető akcentusát, nem jelenti azt, hogy nincs is neki. hacsak nincs abszolút hallásod.
De hogy neked is igazad legyen, nem tartom valószinütlennek, hogy vannak olyanok is, akik bármilyen nyelvet képesek megtanulni, még egy kitaláltat is, egy ugyancsak kitalált akcentus nélkül.

gabors 2017.08.15. 03:50:54

@Pink Petsch: "Ez utóbbi esetben, a tanitványai nagyon megszivják egy némettel, az elején, mindenképp. "

mar bocs de ez a 1990 ota nem kerdes ... azelott foleg e nemet volat amit lehetett anyanyelvi szinten tanulni mert a tanarok is NDK-ban tanulhattak nagyobb gond volt az angol mert BBC-t hallgatni is illegalis volt

de ennek mar 30 eve !!!! eredeti nemet/angol/francia sot kinai-t is NAGYON konnyen el lehet erni ... es gondolom (nem tudom mert 27 eve nem elek Mo-on) a nyelvtanarok minosege is jobb mint volt pl. az en idomben ...

2017.08.15. 03:56:41

@gabors: Akkor viszont rohadt nagy bajban lehettek, ha szászul próbáltak meg kommunikálni egy essenivel :DDD
Mindenesetre, nem rémlik a 80-as évekből, hogy a magyarországi német nyelvtanárok hosszú, tömött sorokban vonultak volna Zwickauba vagy Chemnitzbe német kiejtést tanulni ....

gabors 2017.08.15. 03:58:23

@Pink Petsch: " Nem, én azt mondtam, hogy nincs olyan, aki egy idegen nyelvet a saját anyanyelvére jellemző akcentus nélkül beszélne. " EZ 100% hogy nem igaz. Ezrek ha nem milliok vannak akik tobb mint egy nyelvet beszelnek anyanyelvi szinten "kulfoldi" akcentus nelkul ... ezt azert gondold vegig egy parszor... az hogy TE (vagy en nem ) nem jelenti hogy nincs !!.

2017.08.15. 04:00:23

@gabors: Ja, és '90 óta miért nem kérdés? Csak mert már nem volt Fal, és elméletileg bárki mehetett a szeme világába? Szerinted mennyi egy pedagógus fizetése? És szerinted a magyar államot mennyire érdekelte a német nyelvtanárok helyes német hangsúlyozása? Szerinted annyira, hogy fizesse is a tanulmányutakat? Komolyan?

2017.08.15. 04:04:00

@gabors: Persze, milliók vannak, akik két, sőt akár háromnyelvüek. Mint én is. De te, aki egy homogén társadalomban születtél, nőttél fel és éltél, ha megfeszülsz se leszel akcentus-mentes ... Nemcsak te vagy igy ezzel, ne aggódj, szinte az összes magyarországi magyar. (kivétel, akim szlovák, román, német, szerb és egyéb kisebbségi felmenőkkel rendelkeztek, és gyerekkoruk óta legalább kétnyelvü családban éltek).

gabors 2017.08.15. 04:05:11

@Pink Petsch: most vagy direkt vagy valami masert keverni probalod a "dialektusokat" a kulfoldi akcentussal....

hidd el en ertem a kulonbseget, DE en nem tartom akcentusnak azt hogy peldaul a vom nem londoni hanem glasgow-i angolt beszel ... de senki, sem londoban sem mashol nem fogja azt akcentusnak felfogni (mar aki angolul elfogadhatoan beszel) ...

ha szerinted a tartomanyonkenti dialektus akcentus akkor valami masrol beszelunk

gabors 2017.08.15. 04:10:00

@Pink Petsch: " ha megfeszülsz se leszel akcentus-mentes ." bocs az hogy en nem ... az kozel sem jelenti azt amit te mondasz nekem ez nem adottsag ... bar nagyon sok "nem" amerikai mar nem hallja hogy en kulfoldi lennek sot sok amerikai sem ...csak azt halljak hogy New Yorki vagyok ...

de mindegy te hiszel valamiben es nem hiszed el hogy evvel foglakozok szerint sincs igazad .. nem gond ...

Ja tutti megmondanam rolad hogy "roman" vagy es nem magyar ...:-)

Van kozeli baratom romaniai magyar .. es NEM az akcentus tunik fel hanem az hogy szavak es szofordulatok vannak amiket "magyar" magyar nem hasznal :-((((((

2017.08.15. 04:13:54

@gabors: Ezt a román-vagy-és nem-magyar dumát azért élőben ne nagyon süsd el, mert egy idegesebb székely polgártárs, némi alkohol ráhatására, de akár anélkül is, tartónak néz, és a szalonnázóját beléd állithatja, könnyen.
Egyébként érdekes, hogy hirtelen a bölcsészet egzakt tudománnyá vált, ha az igazad kell alátámasztani :DDD

gabors 2017.08.15. 04:24:52

@Pink Petsch: "Egyébként érdekes, hogy hirtelen a bölcsészet egzakt tudománnyá vált, ha az igazad kell alátámasztani " valakivel osszekeversz ... tobb bolcsesz phd-t is ismerek es semmivel sem tartom tobbnek vagy kevesebbnek a tudomanyos kutatasaikat ...(sot ha belegondolok tobb bolcsesz phdt ismerek mint muszakit...) ez vaalami tereles ???

"Ezt a román-vagy-és nem-magyar dumát azért élőben ne nagyon süsd el, mert egy idegesebb székely polgártárs, némi alkohol ráhatására, de akár anélkül is, tartónak néz, és a szalonnázóját beléd állithatja, könnyen. "" mar bocs de ez nem engem hanem a szekelyt minositi (vagy amit te gondolsz roluk)

tudom hogy neked ez meg mindig fajdalmas ... de ami tortent 90-es evekben az az voilt hogy tul sok okosban jatszo "erdelyi" volt Mo-on es eleinte mindenki segiteni akart de kiderult hogy a legtobb csalo/csirkefogo volt a csaladomban sokakat basztak at erdelyi menekultek .. es mint kesobb kiderult NEM VOLTUNK kivetelek ... ez persze negativan hatott a "rendes" romaniai magyarokra (is) sajnalom ha te a masodik csoportban voltal de engem hibaztass hanem a csalo "erdalyieket"

2017.08.15. 04:29:34

@gabors: Nem terelés, szimpla megállapitás.

És nagyon nem ismered te a rommagyarokat, ha azt hiszed a székely-bicska csak egy vicc részemről.
Mellesleg, nem a 90-es évek a fájdalmasak, hanem az azt megelőző 2 évtized.

FutureFry 2017.08.15. 04:29:38

@Rea123456: Ezek szerint a név nem volt árulkodó (mármint, hogy nem német hangzású)? (Gondolom felvételi beszélgetésnél az önélatrajzban benne volt, a fogorvosnál meg az “EU biztosítási kártyán”.). Vagy esetleg manapság olyan gyakori a külföldi név de német anyanyelv kombináció, hogy a névből már nem következtetnek arra, hogy hol született/nőtt fel a delikvens?

FutureFry 2017.08.15. 04:33:59

@FutureFry: Vagy a név németül és magyarul is “értelmezhető” (pl. Fischer)…

gabors 2017.08.15. 04:37:51

@Pink Petsch: "Mellesleg, nem a 90-es évek a fájdalmasak, hanem az azt megelőző 2 évtized. "

ez azert durva (vagy ignoance) ... hiszen nyilvan tudod hogy akkor nem az atlag "magyarok"-on mulott a dolog hanem a kommunista jatszmakon .. anyam oldalan sok erdelyi rokon volt/van (sot O is erdelyi hiszen Kozarvaron szuletett) ...

bocs de ez igazan nagy butasag osszekapcsolon a 70-80-as evek "politikajat" az nemzeti fajdalommal .. ugy tunik valami kimaradt a tortenelembol nalad

2017.08.15. 04:41:06

@gabors: Ja, persze, kimaradhatott, hiszen éppen akkor kezdtem az életemet Európa legszarabb diktatúrájában. Biztos azért nem volt időm töprengeni ....

2017.08.15. 04:42:37

@gabors: Tudod, neked anyád mesélt, én meg átéltem ...

gabors 2017.08.15. 04:47:54

@Pink Petsch: "én meg átéltem ... "

azt hiszem nem tudom mint mondani ...

csak hogy atelni es erteni nem ugyan az .. ...

az nem kerdes hogy az erdelyi magyarsag sorsa trianon utan (nem csak 70-80-ban) tragikus volt .... de az elet ilyen lasd meg kurdok/tatarok/csangok ... so volt olyan hogy szvatopluk es csaladjak ... es ki emlekszik pl a kazarokra ???

2017.08.15. 04:50:40

@gabors: Sőt, az osztrogotokra sem senki ... pár bölcsészen kivül ...
De azt azért mindig is imádtam, amikor kivülről mondták meg, hogy mit is kellene értenem ... az már Ceausescunek is nagyon bejött ... ja, nem is ...

2017.08.15. 04:58:48

@gabors: De ha már igy "belémmerültél", hadd kérdezzek akkor én is valamit ... Mennyire érezted hülyén magad amerikaiként Bush alatt? Mert egy minimális lelkiismerettel, minimum, kurvára ....

2017.08.15. 05:00:05

@Pink Petsch: Ja, és nem, direkt nem a mostani bohócootkst hoztam fel, túl magas a labda, nem lenne fair ...

gabors 2017.08.15. 05:18:11

@Pink Petsch: " Mennyire érezted hülyén magad amerikaiként Bush alatt? Mert egy minimális lelkiismerettel, minimum, kurvára .... " nem voltam amerikai .....

de ez valahogy mutatja hogy te hogy gondolkodsz miert kellett volna barhogy is ereznia magat egy amerikainak ... itt demokracia van szolasszabadsag (ebbe gondolat szabadsag is benne van)

NEM kell egyeterteni es foleg rosszul ereznie magat valakinek amiatt mert az eppen hatalmon levo part valamit csinal .. itt teljesen normalis hogy sokan (nagyon sokan) nyiltan akar a kocsijuk hatuljan is azt hogy mit gondolnak ...

valamit te nagyon nem ertesz evvel kapcsolatban ... (na ezt lehet csaucseszkura is kenni ;-).

2017.08.15. 05:22:52

@gabors: Édesapa, ott élsz már 27 éve, amikor Bush kormányon volt, akkor sem 1 nappal előtte "lógtál be" az országba. És nem vagy amerikai?
És az arroganciád odáig visz, hogy megkérdőjelezel éppen engem, hogy értem-e a szólásszabadság fogalmát?
És mi a fő érved? A kocsi-matricák? Méghogy nem vagy amerikai! :DDD Legalább a Wallmart a beszerzési fő forrás? :PPP
Te vagy az, aki már semmit nem ért Európából, csak találgat ...

gabors 2017.08.15. 05:30:19

@Pink Petsch: "@gabors: De ha már igy "belémmerültél", hadd kérdezzek akkor én is valamit ... Mennyire érezted hülyén magad amerikaiként Bush alatt? Mert egy minimális lelkiismerettel, minimum, kurvára .... "

megprobalom megegyszer...

ugy tunik hogy te valamiert elmerultel egy provicialis/kispolgari "nemzet" felfogasba ... nem vagyok meglepve "nemzettestbol"kiragadott es "elnyomott" felso kozeposztaly csaladban nottel fel .. .ezt nyilvan nem lehet elfeledni...

az usa-ban ez ugy megy hogy itt a varosban a tobbseget az erdekli mi lesz az iskolava/konyvtarral/szemetszedessel... utanna hogy a vonat/busz ... ja hogy van jarasi ugyek is (ez kb hogy ki fogja ujra aszfaltozni az utakat) ez utan jonnek csak hogy ki legyen a kepviselo (a jarasban/allamban)... ennel tobbet az emberek felet mar nem is erdekl ....

az hogy Bush/Obama/vagy most Trump mekkora eresztes europai szemmel kb leszarjak ... emiatt fel sem merul hogy emiatt egy amerikai (atlag) jol vagy rosszul erezze magat ...

Te amugy hogy erzed magad mint roman hogy kb egy tucat miniszter es hasonlo szintu volt valaki most bortonben van ??? csak kerdezem ....

gabors 2017.08.15. 05:37:34

@Pink Petsch: "És mi a fő érved? A kocsi-matricák? Méghogy nem vagy amerikai! :DDD Legalább a Wallmart a beszerzési fő forrás? :PPP
Te vagy az, aki már semmit nem ért Európából, csak találgat ... "

ibuprofen jobb valasztas lett volna a fajdalomra ...

"ott élsz már 27 éve, amikor Bush kormányon volt, akkor sem 1 nappal előtte "lógtál be" az országba. " nem logtam en be sehova .. megint osszekeversz valakivel ....

"hogy megkérdőjelezel éppen engem, hogy értem-e a szólásszabadság fogalmát? " nem en hanem sajat magad avval ahogy es amit irsz csak eszre sem veszed .... csau-t nem nagyon lehet eltorolni ...

nem most sem vagyok amerikai hanem new yorki ... (igaz iden letettem az allampolgarsagi eskut)

2017.08.15. 05:39:13

@gabors: Hát persze, én aztán elmerültem, azért is vagyok msot főszerkesztő annál a kispolgári, provinciális lapnál valahol Bivalybasznádon, és nem jártam még Magyarországon túl semmilyen más országban. Más nyelévet, népet, kultúrát nem ismerek.
Te viszont nyugodtan beállhatnál Orbán csapatába, mert faszául visszaélsz személyes dolgokkal, amiktől egy normális ember elzárkózna, csak azért, hogy megpróbáljon megnyerni egy számára eleve vesztes vitát. Mint a tiéd.

De hogy válaszoljak, én mint román állampolgár nagyon jól érzem magam, hogy kezdve Adrian "Ouale" Nastase óta egyre több korrupt szarzsákot csuk le a DNA (tudod, ez olyan intézmény, ami Magyarországon, amire a magyar magyarországi származásod okán oly büszke vagy, álmodni sem mernek, mert Polt Petike, mint legfőbb ügyész, egy Fidesz-csicska). Köztük magyarokat is, hiába próbálta meg az RMDSZ bevédeni a Zsoltikáját. Kár, hogy Verestóy dörzsöltebb volt, és csak pénzbüntetést kapott.
Mert ez azt jelenti, hogy Romániában még van remény, ellentétben Magyarországgal ...

2017.08.15. 05:42:09

@gabors: A személyeskedés nem sokra vezet .. mondják ... Az az üveg whisky itt lesz még Hálaadáskor is, amennyit én iszom :P

2017.08.15. 06:19:44

@Pink Petsch: gyerekeket sehol se bölcsészek tanítanak írni-olvasni. Egy tanítóképzős korántse azt tanulja, amit egy bölcsész. A pedagógusképzés, főleg az alsóbb szinteken (óvónő, tanító) egy katyvasz, amiben van a bölcsész szakoknak is sok kis eleme, de inkább gyakorlatias. Meg türelemjáték.
Persze más a helyzet a gimnáziumi tanárok esetén. Egy gimnáziumi kémiatanár majdnem ugyanazt tanulja, mint egy vegyész. És mondjuk egy gimnáziumi nyelvtanár is nagyjából bölcsész, nekem PhD-zett idegennyelv-tanárom volt anno.
Viszont írni-olvasni biztos nem bőcsész tanított.

@IT Knight: ez nem vaj, nem lehet mindenki IT mérnök. Az emberek nagy része sose tudná elvégezni az ELTE infó szaját vagy a BME villanykarát, mert nincsenek meg hozzá az alapjai.

Golf2 2017.08.15. 06:28:46

Micsoda csata volt itt reggelig.

Rea123456 2017.08.15. 07:32:55

@FutureFry: a kérdés abszolút jogos, pontosan így van, ahogy mondod. A név jelenleg aligha árul el valamit, maximum hogy az őseid nem németek. Ilyen szempontból jókor érkeztem ide :) Egyébként a vezetéknevemben van ö es ü is, ezért páran török vonalon próbálnak elindulni, de aztán meglàtják a szőke hajam és a kék szemem, és végképp feladják a találgatást :)

Szaktanár 2017.08.15. 09:49:24

@Rea123456: figyelj, akkor bizonyára te vagy az egyetlen kivétel, akiről hallottam, aki helyi akcentussal beszél idegen nyelvet. maradjunk ennyiben, oké? :)

Szaktanár 2017.08.15. 09:49:49

@Pink Petsch: engem nem nehéz kedvelni, kedves ember vagyok - legalábbis pont olyan jól meg tudom játszani, mint ők :)

Szaktanár 2017.08.15. 09:50:11

@komisz_kölök: "Masreszt elfogadom, hogy te akkora kiraly vagy, "

akkor ebben meg is állapodhatunk :)
egyébként én a dánoknál nyomom pár éve, mert jobb ajánlatot tudtak adni, mint az angolok, ezért eljöttem onnan.
nem tudom egyébként, h te mennyit keresel (és nem is érdekel, a te dolgod), de ha számodra ezek a számok hihetetlennek tűnnek, akkor vagy nincs elég tudásod a szakmában, vagy mocskosul kihasználnak a munkaadóid. egyébként, azt már csak zárójelben jegyzem meg, h a te általad linkelt statisztika első mondata is engem igazol:

"The median contractor rate for a Java Developer was £480 per day in advertised job vacancies during the 6 months to 15 August 2017."

sztem az általam mutogatott hirdetések is pont ebbe a sávba estek, szóval nem pontosan értem, h most ezzel akkor h akartad megcáfolni, amit mondtam...

Szaktanár 2017.08.15. 09:50:24

@gabors: "Pl en az atlag amerikainál jobban irok es beszelek angolul (akcentussal) persze ez nem annyira nehez mert kevesebb mint 30%-nak van bachler deegreje"

*bachelor, ha már jobban írsz angolul az átlag amerikainál :)

Gy.Takács 2017.08.15. 09:50:26

@Pink Petsch: G. W. Bush teljesen rendben volt. Hogy nem tudod, hogy mit miért csinált, az a te gyengeséged.

komisz_kölök 2017.08.15. 10:45:24

@Szaktanár: hat ezt beneztem. Mea culpa.

En pont ennyit keresek, csak euroban. Viszont itt Becsben tenyleg nem lattam meg 70 euros java dev orabert, 65öt mar lattam. Pedig voltam mar jopar helyen, van jopar haverom a temaban, es igyekszünk felhajtani az arakat ;)

Gondolm összefügg azzal, mennyibe kerül egy haromszobas lakas berlete Angliaban v Daniaban.

telkoe 2017.08.15. 12:12:45

Rea, gratula, jól megírt történet, sok sikert a további karrierhez.

@komisz_kölök: Kicsit kevered a az árakat
"Psychotherapie ist deshalb größtenteils eine private Leistung. Die Honorare bewegen sich in der Regel zwischen 70.- € und 150.- € für eine Einzelsitzung von 50 Minuten."

Egyórás konzultáció árát (aminek elég komoly költséghányada is van) nem szerencsés egy hosszabb projektmunka óradíjával összehasonlítani. Összehasonlításképpen IT konzultációs (prof service) napidíjak 1300 - 2000 EUR körül vannak távközlési terület, nagycéges ügyfélkörben tett ajánlatok).

Ennek ellenére nem hinném hogy egy friss IT BSc vel jobban lehet élni mint egy bejáratott klinikai pszich. praxissal (beleértve némi magánpraxist, szakértést stb).

Szaktanár 2017.08.15. 12:12:54

@komisz_kölök: nincs semmi baj, részemről rendben vagyunk.

egy haverom javazik londonban, 65k-ért. és még csak nem is senior! az én tapasztalatom az, h ott óriási nagy a szórás, mert nagy a piac (kíváncsi vagyok, ha tényleg lesz hard brexit, mennyire dönti be). de pár év tapasztalattal simán lehet már 50k feletti állásokat megcsípni.
amúgy sztem a java egyre kevésbé keresett (legalábbis én úgy látom, sokkal inkább tolódik el a piac a .net meg a különböző js framework-ök ismerete felé. hihetetlen pénzeket fizetnek egy fejlesztőnek, aki egyszerre vágja az angular2-t (4-t), a vue-t meg a react-et).

telkoe 2017.08.15. 12:12:57

@komisz_kölök: Gondolm összefügg azzal, mennyibe kerül egy haromszobas lakas berlete Angliaban v Daniaban.

Inkább azzal függ össze hogy Bécsből elég könnyen kiszervezik a munkát olcsóbb országokba (Szlovákia, Magyaro. Románia, Ukrajna).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása