Őszintén bevallom, hogy a Ramadánról nem tudok túl sokat, nagyjából annyit, amennyit egy érdeklődő európai átlagember. Mivel nagyon szeretem az Iszambul infó oldalt, mindig érdeklődéssel olvastam CyberMacs erről a böjti időszakról szóló posztjait, idén pedig arra gondoltam, megkérem, hogy írja meg, miként éli meg egy Törökországba kivándorolt magyar ezt az ünnepet. Ráadásul közben kiderült, hogy éppen jubileumot ül. (A képeket köszönöm CyberMacsnak.)
„Ez a 10. alkalom, hogy Isztambulban találkozom a Ramadánnal. Az elsővel még 2005.-ben futottam össze. Éppen turistáskodtam. Éppen október volt. Éppen szakadt az eső. Bár ez akkor már az nem lepett meg. Mégiscsak Isztambulról van szó, a Napfény városáról... Naná, hogy mindig szakad az eső, ha éppen arra járok!
Az első alkalom még kívülállóként
Ekkor még kívülállóként szemléltem az eseményeket, és el se tudtam képzelni, hogy én is böjtölnék. Nekem a városnéző túrázás azt jelenti, hogy addig megyek, míg el nem kopik a cipő (még ha szakad is az eső közben...).
Ebbe sehogy se fért volna bele az, hogy egész nap mellőzöm az étkezést, pláne az ivást! A török ételek egyébként is nagyon finomak, semmi kedvem nem volt kihagyni őket.
Viszont tiszteletben tartottam az, hogy mások böjtöltek. Éppen ezért próbáltam csak akkor enni és inni, amikor senki se látja. De hamar kiderült, hogy erre semmi szükség.
A jövendő rokonaim arra biztattak, hogy egyek nyugodtan, amikor csak a kedvem tartja. Sőt! Még körbe is ugráltak, és jól megetettek minden találkozás alkalmával. És hangosan tiltakoztak, ha olyasmiket mondtam, hogy akkor én is böjtölök.
Mindemellett érdekes volt megfigyelni, hogy is zajlik egy ilyen ünnep. Napközben minden ugyan úgy zajlott, mint egy normális napon. Aztán ahogy kezdett sötétedni, megélénkült a forgalom, míg az utolsó pillanatban már alig lehetett mozogni. Főleg az utakon.
A buszok-villamosok rettentően tele voltak, a taxis meg nem akart visszavinni a hotelba, mert inkább hazament. De aztán megszólalt az müezzin, és egy perc alatt kiürültek az utcák. A sofőr még a villamost is otthagyta a főút közép. Csak 1-2 turista maradt, akik meresztették a szemüket: hova tűnt mindenki ilyen hirtelen? Mindenkit elvittek az UFÓ-k?
A következő Ramadánok már kicsúsztak abból az időszakból, amikor könnyedén tudtam szabadságot kivenni. Majd pedig, amikor 2008-ban kiköltöztem, akkor pont elkerültük egymást.
Bár jobb lett volna összefutni, mert akkor még sikerült volna a megtakarított pénzemet kimenteni, mielőtt a Gazdasági Váltság miatt a forint jócskán leértékelődött.
Az első igazi Ramadán
Így az első, igazi és éles Ramadán 2009-ben ért el. Erről már a blogomban is élőben közvetítettem. Most így utólag visszanézve elég lazának tűnik, hogy csak hajnali 4-től este fél 8-ig nem ittunk, nem ettünk.
Ezzel szemben most, 2017-ben fél 4-től háromnegyed 9-ig tart a böjt. Több, mint 1 órával hosszabb, mint akkor. Viszont 2009-ben augusztus végére esett a Ramadán, és dög meleg volt. (Most éppen szakad az eső. Írtam már, hogy Isztambul a Napfény városa?)
Aktív résztvevőként nagyon érdekes volt, és igencsak komoly kihívásként éltem meg. Az első napokban folyamatosan látogattak a kollégák, hogyha összeesnék, mindjárt egy vödör vizet zúdítsanak rám.
De közben átéreztem az események ünnepi felét is. Izgalmas volt hajnalban felkelni, és jó alaposan megreggelizni. Meg ahogy versenyeztünk, ki tud több vizet meginni. És tényleg ünnepként éltük meg: az első reggelen összeültünk a rokonokkal, hogy együtt vágjunk bele a kalandba.
Koplalás alatt megtanulni főzni
Emellett arra is jó, hogy az ember megtanuljon főzni. Ez furán hangzik, hogy pont a koplalás alatt sajátítsuk el az ételkészítés fortélyait. De a vacsora előtt van egy hosszú időszak, amikor nem lehet semmit se csinálni. Ilyenkor jobb híján főzünk (meg persze azért is, hogy legyen mit enni...).
Idő van bőven, lehet vacakolni. Ilyenkor születnek azok az ételek, amikor pl. a rizst levelekbe csavarják bele; vagy amikor a tésztába egyenként hajtogatják a pici-pici húsdarabokat.
Csak egy feltétel van: nem szabad az ételt megkóstolni. Így jobb, ha nem rontjuk el, különben estére kénytelenek leszünk pizzát rendelni. Persze a futár is csak az után hozza ki, ha már megvacsorázott.
Azt is megtanultam, hogy a Ramadán időpontok egyáltalán nincsenek kőbe vésve. Ahol akkor laktunk, a müezzin az első két hétben még tartotta magát a kormány által előírt időpontokhoz.
De később már többször előfordult, hogy csak bő 15 perc késéssel kapcsolta be a mikrofont. És még akkor sem az ezán következett, hanem hallottuk, hogy még megkeveri a teáját, és kényelmesen megissza. Ugyan így esténként néha már nem bírt magával, és 10 perccel korábban hirdette ki az estét.
Majd jöttek a következő évek, és csak egy alkalommal hagytam ki a böjtöt, amikor az első gyerekünk született. Akkor úgy éreztem, hogy minden energiára szükség van.
A többi években én is részt vettem az ünneplésben. Olyan év is volt, amikor csak egyedül böjtöltem. Ennek megvolt az az előnye, hogy egyszerű volt. Hajnalban azt ettem, amit találtam, nem vacakoltam vele. Nem tettem fel ünnepi terítőt, meg ilyenek.
Rutinná vált
Most eljutottunk 2017-re, és itt is az utolsó héten járunk már. Az egész teljesen rutinná vált. A blogon is minden évben megírom, miként éljük át. A rekordot tavaly (2016) sikerült elérni, amikor a böjt minden napjára sikerült valami érdekességet előhozni. De ez hiba volt, mert ezzel ki is merült a téma.
Az idén már nem tudtam azt a hangulatot adni... kimerült a varázs. Nem lehet valamit újra és újra minden évben ugyan úgy leírni. Jövőre majd ki kell találnom valami teljesen más megközelítést.
Tehát mostanra minden rutinná vált. És lassan a Ramadán is kicsúszik a húzós nyári időszakból. Azt hiszem az idén volt a leghosszabb, most már csak rövidülni fog, az idő meg hűlni. Bár igazándiból annyira nem számít, milyen hosszúak a napok.
Ideiglenes döner konyha
Mi az igazán nehéz?
Mindenki azt hiszi kívülállóként, hogy a víz hiánya a legrosszabb az egészben. Holott erre elég hamar átáll a szervezet. Már az első hét közepétől normalizálódunk. Utána pedig már észre sem vesszük, hogy nem ittunk.
Igazándiból pont, hogy majd a Ramadán után oda kell figyelni, hogy napközben is meglegyen a megfelelő folyadék bevitel. Mert könnyen elfelejtkezhetünk róla.
Olyannyira nem hiányzik, hogy amikor egyedül böjtöltem, egy alkalommal már régen este volt, én meg továbbra is csak ültem a fotelban, és könyvet olvastam. A többiek szóltak, hogy ne felejtsek el enni.
Az egészben sokkal nehezebb a hajnali felkelés. Amit 30 napon keresztül minden reggel meg kell tenni. És akkor is enni kell, ha egyébként a pokolba kívánjuk az egész étkezést.
E miatt az elmúlt 1-2 évben nem is várjuk meg a hajnalt. Vacsora után egy kicsit még üldögélünk (és elpusztítunk közben egy zsák pisztáciát), majd éjfél fele nekiállunk újra enni.
Mivel bőségesen van idő, egyáltalán nem kell iparkodni. Kis szerencsével pedig még a vacsora sem hűlt ki teljesen. Majd ha ennek vége, akkor fürdés, fogmosás és alvás. Egyedül az ezán előtti időpontra felhúzzuk az órát, hogy néhány pohár vizet igyunk még gyorsan. Így teljesen mindegy, hogy 3-ig, 4-ig, vagy 5-ig kellene a reggelit befejezni.
De ez az egész éjszakai bulizás-evészet elég kimerítő tud lenni. Elvileg cserébe reggel tovább lehetne aludni (hiszen nem kell reggelizni). Csak van otthon két gyerek, akik normális időpontban reggeliznek.
Még egy tea sem
A kevés alvás mellett a másik nehézség, hogy nincs ebédidő. Nem is az étel hiányzik, hanem az a szünet a munkaidő közepén. Persze most is fel lehetne állni délben, és el lehetne menni egyet sétálni… ki a jó kis izzasztó hőségbe… vagy a szakadó esőbe (más variáció most éppen nincs). Szóval inkább nem.
De még az sincs, hogy készítek egy teát magamnak. A vízhiány miatt pedig a mellékhelyiségek látogatása is elmarad. Így tényleg nincs más, mint folyamatosan ülni az irodai széken (nem erről álmodik minden igazgató??). Ez, összekapcsolva a kialvatlansággal, előhozza azt, hogy néha észre se veszem, de már fél órája a képernyővédőt bámulom.
Azért az, hogy most már ennyire rutinná vált a böjtölés, nem jelenti azt, hogy unalmas is lenne. Ugyan úgy, ahogy otthon se unjuk meg a Karácsonyt (bár van, akinek már elege van belőle).
Rumli és a (nem ramadáni) pide
Mindig más
A Ramadán minden évben 10-11 nappal előrébb jön, mert az iszlám holdnaptár ennyivel rövidebb a tényleges csillagászati naptárnál. De ez nem tűnik fel olyan helyen, ahol nem esik a hó, és a Nílus sem árad ki. Így minden Ramadán minden évben egy kicsit másabb. És az emberek is kicsit másképpen reagálnak rá.
Idén pl. az a divat, ahogy szembe mennek a forgalommal az autók. Jó, ez Isztambulban nem újdonság, de most ez sokkal gyakoribb. És olyan helyeken is sikerül, ahol egyébként betonfalnak kellene ezt megakadályozni.
És Ali nemcsak hogy szembe ment fel az autópályára, de utána még panaszt is tett a navigációs program gyártónál, hogy ezt az útvonalat nem tüntették fel a térképen.
Tehát mindig vannak izgalmak.
Rövidesen véget ér a böjt. Már az utolsó napokat számoljuk. Ezzel véget ér a kiképzés is. A szervezetünk átállt egy takarékosabb módra. Még hetekkel a böjt után is a megszokottnál kevesebbet és ritkábban eszünk.
De a még fontosabb, hogy a saját bőrünkön tapasztaltuk meg a nélkülözést. Eztán többször is meggondoljuk, hogy az ételt kidobjuk-e a szemétbe, vagy azt még fel lehet-e használni (a törökök egyébként ebben nagyon jók). És ugye a csapot is jól elzárjuk. Hiszen pontosan tudjuk, hogy egy csepp víz mennyit is ér. Ugye, hogy ahhoz sivatag kell? :)”
Ha tetszett a poszt, olvasd a naponta frissülő Isztambul infó oldalt!
HÍRMONDÓ
Ápolótól a tehenészig
Az ápolói az egyik legnépszerűbb munka a magyar határátkelők körében, de emelünk a téten, és Németországban, valamint Angliában is kínálunk ilyen típusú lehetőséget. Persze ha valaki szívesebben vezetne külföldön gyorséttermet, esetleg foglalkozna állatokkal, remélhetőleg az is talál a kedvére valót.
Ma beindul a Brexit
Hétfőn Brüsszelben megkezdődnek a Lisszaboni Szerződés 50. cikke szerinti tárgyalások az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból.
A magyar orvosok nagy része előbb-utóbb hazamegy
Rengeteg magyar orvos dolgozik az Egyesült Királyságban, ami nem csoda, hiszen magasabb a fizetés és a nem csak pénzben kifejezhető megbecsülés is. Ezzel együtt a szigetország sem a Kánaán.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: