oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. június 13. 06:30,  Ráment az életem a külföldi munkára 283 komment

2017. június 13. 06:30 Határátkelő

Ráment az életem a külföldi munkára

Csilla hét évet dolgozott Ausztriában és Svájcban (a sors iróniája, hogy ő is szállodában, mint a tegnapi poszt szerzője), és felemás tapasztalatokat szerzett: egyrészt anyagilag sikerült annyira megerősödni, ahogyan Magyarországon aligha ment volna, másrészt szinte ráment az egészsége a hajtásra. Nemrég költöztek haza Magyarországra, de nagy kérdés, mi lesz…

Te is hazaköltöztél? Hogyan élted meg? Maradsz, vagy visszamennél megint? Jelentkezz a hataratkeloKUKAChotmail.com címen!

szobalany_foto_shutterstock.jpg

„2010 decemberében kezdtem 22 évesen szobalányként dolgozni Ausztria / Karintiában, azonnal a közgazdász (turizmus-vendéglátás szakon) diploma után. Közvetítő által jutottam ki egy síparadicsomban levő, fiataloknak szóló disco-hotelbe. 

Rengeteg munka volt, fizikailag megterhelő, de kellett a pénz, itthon hagytam a családom és akkor 3 éves párkapcsolatom. Első szezon letudva, az első két gyötrelmes hét után megismerkedtem két magyar lánnyal (több is volt), egyikük közülük a mai napig a legjobb barátnőm, neki / nekik köszönhetem, hogy az első szezonon elillant. 

Nyárra hazamentem egy benzinkútra dolgozni, de éreztem, hogy ha újra nyit a hotel (csak télen üzemelt és vártak vissza), mennem kell. Abban a szezonban már az újonnan megismert barátnőm nem jött, de az egyik egyetemi barátnőm jött velem. 

A második szezonom oldottabb volt, olyan társaság (magyarok) jött össze, ahol bulizni és inni kellett, emellett 100 százalékosan dolgoztam, vezetőnek (hausedame) is megtettek. Itt már sodort a „kinti” élet, ráment az akkor 4 éves kapcsolatom. Mentem a főnökséggel tovább, a svájci szállodájukba, téli-nyári szezonra. 

Éreztük, hogy váltanunk kell 

2012 nyarán ismerkedtem meg férjemmel (a sors iróniája, hogy 1000 km-t kellett utaznom, hogy megtaláljam az amúgy 50 km-re lakó nagy Ő-met) és neki köszönhetően hagytam el az otthon hagyott 5 éves kapcsolatomat és a bulizás után jöhetett a munka-alvás-munka-alvás... 

2013-ban a sokadik egy munkahelyen eltöltött szezon után éreztük a párommal, hogy váltanunk kell, már a sok pénz mellett a rosszat is észrevettük. Zárójelesen megemlítve, tudtunk közösen egy autót (Honda CRV 2007-est) elég könnyen venni és Olaszországba is eljutottunk, ja, és egy majd 100m2es lakást felújítottunk, bebútoroztunk. 

Ez rossz döntésnek bizonyult. 2014 januárjában az új munkahelyen balesetet szenvedtem, ablakpucolás közben leestem, mert a tűzlétra nem volt lefedve. Megsüketültem a bal fülemre örökre, bal kulcscsonttörés, koponyatörés. 

De nem, nem pereltünk. Igaz azt sem tudtuk mi legyen. Párom dolgozott vagy rohant hozzám a kórházba, én épp járni tanultam vagy fájdalomtól zokogtam. A munkáltató rendesen kezelte a helyzetet. Fizettek, ingyen ehettem, visszavártak. Bár a kórházba se kollega, se főnök nem jött be látogatóba, még a MAGYAROK se. 

A baleset előtt és táppénz után is 100 százalékosan dolgoztam, a hausedame kedvence lettem itt is és ez lett a vesztem is. A szobalányok közül kilógtam, nem voltam családtag és a kishuginak kellett a hely a nyárra, ezért jó magyar szokáshoz híven el kezdtek áskálódni... az lett a vége, hogy vissza kiírattam magam táppénzre és nem kértük a következő szezonra a szerződést. 

A főnökség kérlelt minket maradjunk, áttesznek a másik étterembe, de amit a magyar kollegáktól kaptam, az betette a kaput. Így tovább álltunk. 

Egy hibás döntés korrigálva 

2014 nyarán a párommal egy 5*-os CSALÁDI szállodában kezdtünk dolgozni. Voltunk kb. 2 hetet, addig bírtuk, akkor tűnt fel, hogy mindenki felmond. Ez az, mikor anyuka a tulajdonos dolgozik + a 3 lánya és mindenki másra utasít és te vagy a hülye... 

Új munka után nem néztünk, írtam a svájci első főnökömnek, ő azonnal kirúgott valakit és mehettem, párom felszolgálóként dolgozik, ott nem tudott helyet csinálni neki, így „házmesternek” állította be. 

2014 augusztusától mostanáig, 2017-ig dolgoztunk újra abban a hotelban, ahonnan eljöttünk. Természetesen nem volt jobb, sőt... De elhatároztuk, hogy kell a pénz, mert házat veszünk, összeházasodunk és nyaralunk. Tűrtünk mindent és mindenkit. 

Nem léptünk előre, az elvárt megbecsülés elmaradt. Az újonnan kijövő magyarok már kinyílt csipával jönnek, buliznak, utaznak és fullos BMW-t vesznek. 

Rólunk pedig tudta a főnök, hogy spórolunk ezerrel, robotként dolgozunk és tisztában volt vele, illetve ő így gondolkodott, hogy mi hálásak lehetünk, hogy nála dolgozunk. Ismerte a magyar viszonyokat... 

Így csak telt a pohár, a motiváció pedig csökkent... Sikerült megvennünk egy családi házat és most is újítjuk fel az ott megkeresett pénzből. 

Igen könnyű volt megkeresni, illetve gyorsan összejött 4- 5 Mft 4 hónap alatt kettőnknek, de rámentünk testileg-lelkileg. Ekcémás a kezem, száraz a bőröm, az arcomon a létező összes bőrbetegség kijött, reggelente nem tudok felkelni az ágyból, úgy fáj a derekam. 

Emellett 7 éve nem volt karácsonyunk, stb. a családdal... ez annyira megviselt, hogy most ahelyett, hogy élvezném a család társaságát, inkább kerülöm, mert igen... ennyire elszoktam... 

Muszáj menni, de… 

Nem mondom azt, hogy rossz a külföldi munka, hiszen muszáj mennie a fiataloknak, mert igen 5 év alatt lett egy jó kategóriás autónk és egy 20 Mftot érő házunk, teljesen önerőből. Ez itthon nem sikerült volna... De rámentem, beleöregedtem, belecsúfultam és nem tudom élvezni az itthon létet... a hazai ízeket, a Balatont... 

Hogy mi lesz, ha elfogy a pénz, ha a magyar fizetés lesz, a havi 100? Nem tudom... már most próbálok spórolni, de nem megy... nem engedhetjük meg a heti 15-20 ezer Ft-os bevásárlást... 

De akkor is itthon vagyunk és ha kint le tudtam nyelni a sok békát és dolgoztam éjjel-nappal, akkor igenis képesek leszünk arra, hogy felvegyük a cipőt magyar viszonylatban és nyugodtan éljünk hitelmentesen, csekkeket fizetve és ha Olaszországba nem is jutunk el minden nyáron, a Fenyvesi szabadstrandra akár havi többször is... 

Tapasztalt külföldi dolgozóként azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA. Talán így tehetjük élhetővé Magyarországot!”

HÍRMONDÓ

Ahová eszedbe sem jutott volna kiköltözni

Mert Ausztria, Németország, az Egyesült Királyság tele van magyarokkal, de ma olyan országba is találtunk lehetőséget, ahová még nekünk sem jutott volna eszünkbe határátkelni. Ezzel együtt a lehetőség nem is hangzik rosszul.

Mivel etetnek?

Újabb vizsgálat zajlik a kettős élelmiszermérce ügyében, ezúttal Csehországban. A magyar földművelésügyi miniszter szerint ugyanis a cseh agrártárca is elfogadhatatlannak tartja, hogy azonos márka, vagy címke alatt eltérő minőségű élelmiszereket forgalmazzanak a gyártók a kelet-közép-európai országokban.

„Franciaország visszatért”

Meggyőző fölénnyel végzett az élen a francia parlamenti választások első fordulójában a köztársasági elnök párja és szövetségese. Nagy vesztesnek számítanak a szocialisták.

Elindult az öngyilkos küldetés

Nehéz másnak nevezni azt, amire Theresa May vállalkozott, aki kisebbségi kormánnyal próbálja irányítani az Egyesült Királyságot, ráadásul napokon belül indulnak a Brexit-tárgyalások is. Kíváncsian várjuk, meddig tart a lendület…

(Fotó: shutterstock)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztria Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8512588731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hufeisen 2017.06.13. 07:34:26

A szezonmunka azért egy külön világ, ott eladod a lelked, és nagyon nehéz belőle kiszállni.

Hufeisen 2017.06.13. 07:36:41

nem voltam családtag és a kishuginak kellett a hely a nyárra, ezért jó magyar szokáshoz híven el kezdtek áskálódni... vs. ő azonnal kirúgott valakit és mehettem...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.13. 07:42:16

A képen nem látszik hogy nagyon megtörte volna az élet. Meg hát...
:))))))))))))))))))

LittleG (uk) 2017.06.13. 07:43:02

Nem egy vidam sztori...
Iskolapeldaja annak, amit olvastam (Dan Gilbert - Stumbling upon Happiness): Az ember azt hiszi, mi teszi majd boldogga a holnapi/jovo heti/jovo evi enjet, azt hajszolja, aztan sokszor be kell latnia, hogy tevedett...

LittleG (uk) 2017.06.13. 07:43:46

@LittleG (uk): Kimaradt egy szo: Azt hiszi, TUDJA

LittleG (uk) 2017.06.13. 07:47:08

@Hufeisen: Ez nekem is szemet szurt, ha miattam rugnak ki valakit, az okes, csak forditva ne legyen...
Azert kivancsi lennek a folytatasra, bekukkantanek hozzajuk egy illetve par ev mulva. Plane, ha mar gyerek is lesz..

2017.06.13. 07:49:31

A posztolónak kitartást, és sok sikert az otthoni élethez.
Aki viszont útra kell, az kerülje el lehetőleg a magyar munkaközösségeket külföldön, hacsak nem szeret ő maga is barkácsolni (fúrás-faragás). Még ha az első évben közvetitő útján is jut ki -jó eséllyel egy magyar munkaközösségbe-, a saját, jól felfogott érdekében, amint lehet dobbantson, és keressen önállóan munkát, lehetőleg olyan helyen, ahol többségben vannak a "bennszülöttek".
A másik meg maga a meló. Tegnap valaki emlitette, hogy a housekeepinget részesitené előnyben, több más, szakképesitetlen meló közül. Ilyet csak az ir le, aki soha nem dolgozott benne. Rohadt nehéz, fizikailag megterhelő munka, plusz még a háklis vendégekkel is számolni kell.

Muscari 2017.06.13. 08:15:31

@LittleG (uk): ez mennyire igaz! A boldogság nem a végcél, hanem az út maga.

Lehet sanyargatni magad egy-két évig egy cél érdekében, de tovább szerintem nem szabad.

A posztolónak át kellett volna váltania egy nem szezonális és kevésbé megterhelő munkára, persze a nyelvtudásról nem esik szó a posztban.

RoxyCRX 2017.06.13. 08:39:15

Ugylatszik a takaritas az minden esetben cumi. Foleg ha magyarokkal egyutt kell csinalni. Bar nekem egyvalami nem kerek... Ha valaki 5-6 -x evet kulfoldon van... Akkor nincs semmi motivacioja arra hogy mondjuk 2-3 ev utan valami ertelmesebbet jobbat csinaljon?! 2-3 ev utan mar a nyelvtudas sem akadaly plusz mondjuk par online tanfolyam valamibol ami erdekli az embert es mondjuk jobb allasra valthato... Jo cv es motivacios level, aztan elobb utobb hatha adodik valami. Itt is latom vannak akik 6 eve warehouse -ban dolgoznak es nekem fura hogy nem akarnak tovabblepni.

szakasz2 2017.06.13. 08:49:46

Hát maga a poszt tartalmilag nyilván nem túl vidám, formailag pedig olyan mint egy gyorsvonat. Átszáguld mindenen és nem tudni hol áll meg, én meg néha csak kapkodtam a fejem, hogy akkor most mi van. Pl. ez a "kedvencem", 2-3 év mindössze 8 mondatban elintézve:

"itthon hagytam a családom és akkor 3 éves párkapcsolatom."
vs.
"ráment az akkor 4 éves kapcsolatom"
vs.
"és neki köszönhetően hagytam el az otthon hagyott 5 éves kapcsolatomat"

Most akkor mikor lett vége???

És azt sem értem, mi a fityfenéért kell gyakran (nem csak ebben a posztban) rébuszokban meg kódoltan előadni a tényadatokat, például településneveket vagy helyszíneket. Miért kell ezeket titkolni, félsz valami lebukástól vagy "kedves" ismerőstől?

No, de csak szőrszálhasogatás miatt nem szoktam írni :), szóval konstruktív leszek. Volt ez a munkahelyi baleset. Nem tudom, hogy mik voltak a munka-, bér-, és biztosítási körülmények, de ilyen esetekben (maradandó egészségkárosodás esetén) nem a táppénznek kell örülni, ami a legnyilvánvalóbb alapjuttatás, hanem vannak ám egyéb komoly "szakítható" pénzek is, ezért fizetnek a dolgozók után járulékokat (legalábbis normális országokban ;))

Nos konkrétan Svájcban egy féloldali süketségért egyszeri 126000 CHF * 30% = 37800 CHF járna, továbbá ha csökkent a munkaképesség/kereset még azt is kompenzálják. Ezeket adott esetben talán visszamenőleg is "be lehetne hajtani", ha eddig nem történt meg, érdemes lenne utánajárni. Itt egy link:
extra.suva.ch/webshop/50/5032BBD74DA837E0E10080000A630358.pdf;

"Tapasztalt külföldi dolgozóként azt tanácsolom mindenkinek, hogy" nézzen utána alaposan a jogainak, a munkával kapcsolatos közterheknek és ebből eredő biztosításoknak - különösen ilyen esetben.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 08:50:40

@Muscari: +1

Ez az egymást fúrni, ez valami hihetetlen, gondoltam. Aztán eszembe jutott, milyen volt, míg odahaza dolgoztam, s akkor már nem hihetetlen.

@LittleG (uk): ugye? Nekem az tűnt fel, hogy azt írja, "könnyű volt megkeresni"... Könnyű?! "rámentünk testileg-lelkileg"... Most akkor melyik?

Remélem, mielőbb helyreáll testileg, lelkileg, amennyire lehet.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 08:56:35

@szakasz2: ez feltűnő, de magam írta, hogy nem jártak utána, nem tudták, mi legyen. Gondolom, a jogokkal nem voltak tisztában (nyelvtudás hiánya??) hogy ennek nem jártak utána. De talán majd beszámol róla. Ez azért komoly sérülés.

Hari Seldon 2 2017.06.13. 08:59:08

Sanalom a balesetet.

" Nem léptünk előre, az elvárt megbecsülés elmaradt. Az újonnan kijövő magyarok már kinyílt csipával jönnek, buliznak, utaznak és fullos BMW-t vesznek. "

Ezt nem ertem. A kezdo BMW-t vesz, aki meg sprorol az meg nem tud venni ?

" Emellett 7 éve nem volt karácsonyunk, stb. a családdal... ez annyira megviselt, hogy most ahelyett, hogy élvezném a család társaságát, inkább kerülöm, mert igen... ennyire elszoktam... "

En inkabb ugy hivnam : felismerese annak, hogy meg tudsz lenni a megszokott dolgok nelkul.

" De rámentem, beleöregedtem, belecsúfultam és nem tudom élvezni az itthon létet... a hazai ízeket, a Balatont... "

Azert nem kell ennyre megijedni, megcsufultam? Egy 30 alatti no?
A "hazai izeket" meg inkabb hagyjuk. Nem veletlenul Magyarorszag vezet a sziv es errendszeri halalozasokban.

Hari Seldon 2 2017.06.13. 09:12:55

A valasztasok elso fordulojarol:
En is ugy erzem, ezzel a felhatalmazassal, hozzakezdhet a reformjainak.
Ha a kommunistak megint tuntenek, le lehet keverni oket: Kerem szepen, most szavaztatok meg hogy ezt csinaljuk. Kerem, en a valasztasok elott elmondtam az elkepzeleseimet.
Tetszettek volna a szemi-komcsi Mélenchon-ra szavazni. Ja, hogy nem akartak? Hat akkor talan maradjuk annal, amit a valasztok megszavaztak.

Tavaly ugye elkezdudtek a munaugyi reformok, sok nepszerutlen ugyet mar vegignyomtak, meg ezen kell egy kicsit menni tovabb.

Az elnok pedig valoban most egy dinamikus hatarozott kepet alakitott ki, magarol, es az orszagrol is. Meglatjuk mere es hogyan tovabb. Bizakodo vagyok.

Irbisz 2017.06.13. 09:13:59

@szakasz2:
Ez nekem is feltünt, ezekben a civilizalt orszagokban munkahelyi balesetert olyan karteritest lehet perelni (föleg ha a munkaado hibaja " ...az új munkahelyen balesetet szenvedtem, ablakpucolás közben leestem, mert a tűzlétra nem volt lefedve. "), ami ahogy linkelted nagyon komoly összeg.
De gyakran eleg a pert megemliteni, nem is kell perelni, csak meg kell emliteni hogy mi a helyzet a peren kivüli megegyezessel- ök jobban tudjak mit kockaztatnak, es hacsak nem vallami felmaffiozok, akkor fizetnek.
Persze kerdes bejelentett munka volt-e ...

2017.06.13. 09:16:13

@Hari Seldon 2: Hm, BMW-t is lehet részletre venni ám ;). Egyébként a posztoló és a társa sem panaszkodhat ilyen szempontból. Azért egy 100 négyzetméteres lakás bérlése és teljes berendezése sem olcsó. Otthon meg kápéra vettek 20 millás lakást. Akinek meg a BMW volt fontosabb, az lehet beérte egy garzonnal, vagy a személyzeti szállással. Tudod, a prioritások ;).
Bár azt nem értem, miért kellett külön felemlegetni a BMW-t ....

Hari Seldon 2 2017.06.13. 09:16:29

„Franciaország visszatért”
Es igen, visszatert oda ahol mindig is helye volt... :-)

Hari Seldon 2 2017.06.13. 09:17:45

@Pink Petsch:
OK.
(Igaz, csak nekem nem jutna eszembe, hogy most BMW hitellel kedjek)

2017.06.13. 09:23:49

@szakasz2: @Irbisz: Szerintem nem igazán beszéltek németül, nem voltak tisztában a jogaikkal, és még ha mondjuk a neten utánanéztek volna is, akkor sem értették volna, mi merre, hány méter?
No meg, az otthoni környezet igen hatékony abban, hogy leszoktassa az embert a jogaival való élésről, igy külföldön, nem a legpengébb nyelvtudással már lépni sem igazán mer.
Bár, azt esetleg meg lehet próálni, amit szakasz2 javasolt, hogy esetleg visszamenőlegesen nem-e lehetne-e mégiscsak.
Ja, szerintem, tök fehér volt minden munkavállalásilag, ugyanis közvetitőn keresztül ment (a posztoló legalábbis), ami jóll lehúz ugyan, de legalább legálisan melózol.

2017.06.13. 09:27:29

@Hari Seldon 2: Nekem sem, de kinek mi a fontos, ugye ;) És azért Magyarországon még mindig státusztszimbólum a bömös .... Milyen nagy truváj az már, amikor hazacsapat vele a csóka villantani, hogy "Né, erre is fussa!" :DDD

LittleG (uk) 2017.06.13. 09:35:22

@Muscari: Pontosan. Ki tudja, egyaltalan megerem-e azt a kort, amikor azt akarom elvezni, ami erdekeben egesz eletemben sporolok...

Persze kellenek celok, meg tartalekot kepezni, csak kozben eljunk is :)

Van egy musor, Extreme cheapskates, kb A vegtelensegig garasoskodok, ott latni ezt-azt (amerikai amugy). Ott lattam egy (szerintem beteg) pasit, akit a felesege otthagyott, mert nem birta. Volt egy szep nagy haza, de mindenen rajtahagyta a csomagolast, csak lenajlonozott osvenyeken kozlekedett es egy miniatur szobaban lakott, hogy majd ha egyszer eladja, ujszeru legyen minden es tobbet erjen. Ugyanigy az autojaban az uleseken is rajtahagyta a najlonokat...

Boborjnán1986 2017.06.13. 09:43:05

Egyértelmű, hogy a szezon munka nem nyugiról szól, de épp ez a lényege, kimész rá és megtéped a maximumot, hogy eljuss egy fix állásba. Majd ott van idő "pihenni", felfújni magad és rálépni egy jobb állás farkára.

Pihend ki magad, és ess neki mégegyszer, csak célozz felfele, ne csak gyűjts. (Vagy menj ki a tengerpartra hálózsákokkal és szunyálj egy jót.)

Michael the Kitchenporter 2017.06.13. 09:46:04

@diggerdriver: A bőre sem tűnik száraznak, a kezén pedig nem is látni az ekcéma jeleit. :)))

Dikusz 2017.06.13. 09:47:05

@Pink Petsch:
Rögtön az elején írta a posztoló, közgazdász diplomája van turizmus-vendéglátás szakon (sláger szak). Azt mondjuk tényleg nem tudom, hogy a jó hangzás ellenére -félreértés ne essék, nem lebecsülöm aki ilyet tanul- mire is használható ez a diploma.
Abban viszont biztos vagyok hogy legalább egy, de inkább két nyelvet beszél a hölgy.

2017.06.13. 10:00:17

@Dikusz: Hm, nem értem, hogy egy diploma miért lenne garancia egy használható nyelvtudásra? És miért pont a németre? Ugyanis, szerintem, ha penge lenne németől, akkor nem foglalkozott volna már legelején sem holmi közvetitőcégekkel, hanem képes lett volna önállóan melót keresni Ausztriában (egy osztrák sim-kártya beszerzése, egy osztrák hotel-turisztikai állásportál kezelni tudása és pár sor németül a CV kitöltéséhez kell hozzá mindössze).

Csodabogár 2017.06.13. 10:14:07

Nem értem, hogy diplomával miért kell évekig beleragadni ilyen munkába. Eleinte nyelvgyakorlás ok., de aztán?
A balesetet se értem. Munkahelyi balesetre Svájcban mindenki biztosítva van. Ha kapott táppénzt, nyilván nem feketén dolgozott. Maradandó egészségkárosodásért jár pénz a biztosítótól.
Szerintem előbb utóbb kipiheni magát és majd már csak a szépre emlékezik. Persze nem tudom mit fog itthon csinálni, mert élni itt is kell valamiből a szép új házban.

2017.06.13. 10:27:25

@Csodabogár: Na igen, ez a másik kérdés, de erre csak a posztoló tudná a választ. Ugyanis a housekeepingben az elérhető legmagasabb "tisztség" a hausdame, és hotele válogatja ugyan, de a legtöbb helyen, a hausdame is takarit (még ha kevesebb szobája is van), plusz ellenőriz. Ha már megszerezte (volna) a kellő nyelvtudást, akkor átválthatott volna a recepcióra, például.

2017.06.13. 10:34:48

@Csodabogár: Ja, a baleset. A biztositók nem arról hiresek, hogy önként jelentkeznének fizetni, Svájcban sem. A hotel sem erőltethette nagyon, mivel ugye, egy komolyabb összeg kifezetése esetén, jó eséllyel nőhet a biztositási dijuk. A posztoló és a társa meg fogalmatlanok voltak a témában.

Arthamyr 2017.06.13. 10:40:25

Nem a külföldi munka tett tönkre, hanem a balszerencse, és a szuboptimális munka/körülmények. Otthon egy ugyanilyen munka ugyanígy leépített volna, viszont cserébe nem lenne se házad, se autód.

Van egy párod, van egy házad, jobb helyzetben vagy, mint ha otthon maradtál volna végig. Pihend ki magad, és fel a fejjel, innen már otthon is fenntartható életetek lehet!

Arthamyr 2017.06.13. 10:43:30

@Pink Petsch: Háklis ügyfél mindenhol van, ahol ügyfél is van. Gondolod egy pénzügyi cégnél nem kell kinyalni az ügyfél seggét, ha havi félmillió eurót hoz? :D Akármilyen elborult hülyeséggel jönnek, igazuk van, és még meg is köszönjük, milyen jó ötlet. :)

Vadalmaaaaa 2017.06.13. 10:44:53

Poszter!Hogyhogy belecsúnyultàl a munkàba?
Nem latod tul soteten? Ekcemara van sok tippem,elso korben holt tengeri iszap.

Zo! 2017.06.13. 10:44:56

Az egymas furasa nem magyar szokas.Dolgoztam mindenfele nemzet kozott.A szerepek ugyanazok csak a szereplok valtoznak.

Arthamyr 2017.06.13. 10:45:44

@RoxyCRX: A tegnapi poszter egész jól elvolt takarítással, meg talán múlt héten is volt valaki, aki hotelban dolgozik, és bejön neki, hogy nem kell súlyos következményekkel járó döntéseket hoznia, és sokkal a képessége/képzettsége alatt dolgozik (talán Hollandiában?).

Arthamyr 2017.06.13. 10:47:52

@szakasz2: Már 3 év után lehetett tudni (legalábbis utólag), hogy a kapcsolat game over, de valamiért 5 év után lett "hivatalosan" vége. Mondjuk elgondolkodtató, hogy ehhez kellett egy 3., ez némi korrektségi kérdést felvet, de biztos bennem van a gond, rossz az, aki rosszra gondol. :)

LittleG (uk) 2017.06.13. 10:48:05

@RoxyCRX: Szerintem ez onertekelesi problema is: ha valaki sokaig van egy ilyen munkahelyen, lehet nem is hiszi mar, hogy o tobbre is kepes az adott idegen nyelven, meg ha erofeszites is lenne. Vagy a kenyelem. A megszokottbol kiugrani nem mindig konnyu.

2017.06.13. 10:48:52

@Arthamyr: Ja, igaz. Csakhogy a szobalány meló intézkedési jogköre egyenlő a nullával. Még plusz párnát sem vihet a szobába magától (legalábbis általában). Ha egy vendég pl. azt kéri, akkor szól a hausdame-nak, aki rábólint, és akkor vihei. Ám amikor 20 perced van egy szobára, és egy vendég ebből 5 percet elvesz a külön igényeivel, az annyira nem jó.

adg 2017.06.13. 10:52:12

"Tapasztalt külföldi dolgozóként azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA."

A posztot elolvasva nem egeszen ertem, miert is javasolja ezt.
Mindegy, inkabb mas utat kovetek, koszi a tanacsot.

Arthamyr 2017.06.13. 10:53:20

@kisrumpf: Nekem sose volt ilyen gondom (a másik fúrása) a magyar kollégákkal (otthon sem), lehet, hogy ez egy bizonyos rétegre jellemző?
Itt kinn újabban előszeretettel hívunk magyar szakikat bizonyos feladatokra, tök hálásak, hogy őket választjuk és tisztességes munkát végeznek. A kinti magyar kollégák is jó fejek voltak (mondjuk volt 2, ebből nem lehet általánosítani :)).

2017.06.13. 10:55:38

@adg: Szerintem nincs ezzel a tanáccsal nagy baj, ugyanis a poszter nem is tervezte, hogy külföldön éljen, ő csak pénzt gyüjteni ment ki. Legalábis nekem ez jött le a posztból.
Másként áll hozzá az ember a dolgokhoz, ha ténylegesen is kiköltözik egy másik országba, és megint másként, ha csak a melója köti oda.

2017.06.13. 10:56:38

kislany te nem tapasztalt rutinos kulfoldon dolgozo vagy, hanem rovid tavon hasznot leso, jogaival tisztaban nem levo balek, akinek azert vannak megkerdojelezheto etikai huzasai.

Tudod, amit adsz azt kapsz.

Amugy milyen ember az aki kozgazdiplomaval benzinkutazik ( a hk-t meg sem emlitem)?

En meg nem lattam szarazfoldon szobalanyt a munkaban megszakadni, lehet talan megsem valo neked a becsuletes fizikai munka.

Arthamyr 2017.06.13. 10:57:30

@Pink Petsch: A főnöknek ezt meg kell(ene) értenie. Az első ilyen alkalomnál eszkalálni kell és tisztázni kell a protokolt (extra igény merev visszautasítása vs. extra igény megvitatása felettessel vs. extra igény saját hatáskörben való megítélése/végrehajtása/eszkalálás szükség esetén). Aki már szembekerült ilyesmivel, akár már előre is tisztázhatja, mert tudja, hogy ilyen lesz.
Ha emiatt baja lesz, akkor megy a következő helyre, nem hinném, hogy ezek a helyek ne lennének csereszabatosak.

Arthamyr 2017.06.13. 10:58:59

@Hari Seldon 2: Hajrá Franciaország! Van min javítani munkajog terén. :)

adg 2017.06.13. 11:08:04

@Pink Petsch: "ő csak pénzt gyüjteni ment ki"
Es erre rament az egeszsege, a baratja es megcsunyult tole. Majd azt tanacsolja, hogy masok is ezt csinaljak.

Nyilvan lehet maskepp allni az ilyen penzgyujto kalandozashoz, de ez egyeni, van aki le tudja szarni a posztban emlitett nehezsegeket, van akit meg felorol. Meg van, aki el tudja kerulni oket.

De nekem a poszt kicsit olyan, hogy hu de szar volt minden, de osszeszedtuk a haz arat meg van egy tiz eves autonk, gozom nincs, mi lesz most, de mar nem is erdekel semmi, azt tanacsolom, hogy hajra, csinaljatok ti is ezt.

Hat nem tudom...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 11:12:20

@Arthamyr: vidéki egyetemen dolgoztam, ment a harc ott rendesen, pozícióért, extra melóért, s nemcsak admin szinten, hanem minden szinten. Takarítónőtől felfelé.

Itt kint nem volt magyar kollégám, de még kliensem sem. Régi munkahelyen egy két csaj fúrt, sz*r volt, de nem sikerült kiutálniuk onnan. Az egyik inkább csak rosszindulatú volt, a másik sunyi. (Szándékosan nem írtam milyen országból jöttek.)

Régen nagy magyar társaság volt férjem munkahelyéről, ott voltak kis belső utálkozások, aztán rájön az ember, nem kell mindenkivel barátkozni csak azért, mert magyar. De dolgozni jobbára jól dolgoztak, amennyire tudom :-)

A kávézóból azonban sikerrel kiutáltuk azt, aki nem melózott rendesen (nemzetközi társaság). Ha ez fúrás volt, vállalom.

2017.06.13. 11:16:19

@Arthamyr: Kellene, de attól még nincs igy általában. Szobalányként meg nem te fogod megreformálni a rendszert. Vendégként meg gondolom, téged sem érdekel, hogy ha plusz párnára, vagy vállfára vagy plusz akármire van szükséged, és elcsipsz egy szobalányt a folyósón, hogy ezzel a plusz igényeddel legalább 5 percet vettél el az amúgy sem túl hosszú szoba/perc takaritási idejéből. Az érdekel, hogy a plusz cucc legyen ott, lehetőleg a vállalt 15 percen belül (sok hotel vállal max. 15 percen belüli teljesitési kötelezettséget ilyen cuccokra).

2017.06.13. 11:17:43

@adg: Ok, azért annyi jóindulatot feltételezek a posztolóról, hogy nem mindenkinek azt kivánja, hogy úgy járjon pontosan, mint ő ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.13. 11:21:32

@Hari Seldon 2:
Pontosan ahogy mondod. Teljesen igazad van.
Visszatértek a németek seggébe ahol mindig is voltak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.13. 11:22:46

@Michael the Kitchenporter:
Ugye?
Jó lenne kettőnknek....

... neki meg nekem.

:))))))))))))))))

Irbisz 2017.06.13. 11:23:41

@Pink Petsch: Oke, a nyelvtudast megertem, de ehhez nekik nem kell a jogi szaknyelvet kenni-vagni (hisz az meg magyarul sem mindig erthetö :)), eleg annyira beszelni, hogy valahogy keritenek egy ügyvedet.

Arthamyr 2017.06.13. 11:25:30

@Pink Petsch: Órabérben dolgoznak, nem? Mi történik, levonják a bónuszból? :) Ez elvileg bele kell van kalkulálva a szobára jutó időre (hogy a szobák x%-a nem lesz meg az idő alatt). Egyébként a rendszer fenntarthatatlan lenne.
Amúgy ahol voltam hotelekbe, nem úgy tűnt, hogy szétszakadnának a munkában a szobalányok (vagy a személyzet bármely része). Persze nem lazsálós munka, az idő nagy részében tényleg dolgozni kell, de azért nem vért izzadva próbálják behozni a lemaradást és csúsznak el egyre jobban a nap során. Amikor pl. Kubában otthagytunk egy 20 eurost, onnantól rendszeresen feldíszítette a szobát (virágköltemények, "szobrok" az ágytakaróból), szóval valahonnan szakított extra időt a mi szobánkra.

2017.06.13. 11:26:13

@Irbisz: Szerintem elég lett volna annyira jól kommunikálni, hogy a hoteltulajoknak emlitsék meg a dolgot, és ne elégedjenek meg csak a táppénzzel. De hát, nem igy történt. Kérdés, hogy visszamenőleg lehet-e tenni valamit?

RoxyCRX 2017.06.13. 11:26:30

@Arthamyr: Nezd, lehet en gondolom rosszul, de azert mert valaki nem takaritokent / warhouseba/ mosogatokent dolgozik az meg nem jelenti azt hogy "sulyos donteseket" kell hoznia. En pl dolgoztam 2 evig warehouseban kozben elvegeztem par sulit ,megszereztem a certificate -eket, kozben kerestem allast es most dolgozom mint IT System administrator / IT Technician - egy cegnel ahol csak el kell vegezni a munkamat ugyanugy ahogy barhol es nem kell sulyos donteseket hoznom, mert nekem is vannak fonokeim {eppen ezert} es ha valami van ami tulmutat rajtam akkor egyszeruen megkerdezem. Ha rajta is tulmutat akkor a felette levot kerdezi meg stb. Szoval en ertem, hogy takaritasbol is boven meg lehet elni, csak az nekem kerek ha adottak a lehetosegek akkor sok ember miert nem el vele?

RoxyCRX 2017.06.13. 11:26:37

@LittleG (uk): Igen valszeg igylehet.... latom sokakat nem erdekel mas azon tul hogy megkapja a havi fizujat es elbulizhassa / hazakuldhesse az asszonynak gyereknek/ stb. Jovokep az nagyon hianyzik az emberek nagyreszebol. Az szinte biztos hogy ha valaki felig itt felig ott -ot jatszik az semelyik helyen nem fog tartosan boldogulni....

2017.06.13. 11:30:48

@Arthamyr: Ja, Kuba és Svájc összevetése tök releváns :DDD
És nem, nem minden hotelben dolgoznak órabérben. Többféle konstrukció létezik. Van az órabéres, persze. Aztán van az, hogy a housekeeping nem is a hotel alkalmazottja, hanem bérlik őket. És van a klasszikus, amikor a housekeepinget is a hotel alkalmazza, nem órabérbe fizetve.

London2009 2017.06.13. 11:32:27

Nem tudok egyszeruen tullepni azon, hogy sulyos munkahelyi baleset erte jelentos erzekszervi karosodassal es nem csinalt semmit? Hogy lehet valaki ennyire szerencsementes?
Karterites illetve valoszinuleg meg baleseti jaradek is jart volna neki. Gratulalok!

Arthamyr 2017.06.13. 11:35:21

Ok, Svájcban nem voltam, biztos más. Meg a kubaiak nem a kemény munkáról híresek, valóban. De azért voltam jópár helyen Európán belül is, és sehol sem szakadtak meg. Ha valahol megszakadsz, tovább kell lépni, ennyi, ezzel automatikusan "reformálod a rendszert". :D Na nem azért lépsz, de ez is a mellékhatása.

adg 2017.06.13. 11:38:36

@Pink Petsch: Ezt en sem gondoltam...

Arthamyr 2017.06.13. 11:39:56

@RoxyCRX: Erre nem én fogok válaszolni, mivel magam sem értem. :) De tényleg volt egy ilyen poszter, aki kifejezett pluszként leírta a felelősség hiányát. Nem azt írtam, hogy automatikusan komoly felelősséggel jár egy más munka. Én pl. konkrétan ide posztolgatok, meg néha kimegyek szarni fél órát, és azt is a cég fizeti... :)

Arthamyr 2017.06.13. 11:41:01

@RoxyCRX: Hogy lehet "félig itt, félig ott"-ot játszani?

London2009 2017.06.13. 11:46:40

“akkor igenis képesek leszünk arra, hogy felvegyük a cipőt magyar viszonylatban”

Ez mit jelent? Felvenni a cipot magyar viszonylatban? :D

Most 29 eves a posztolo, elotte all az egesz elet. Pihenje ki magat, a helyeben en pihennek egesz nyaron es atgondolnam, hogy merre tovabb. Ne temesse mar magat ennyi idosen, fel a fejjel.

London2009 2017.06.13. 11:47:37

@Arthamyr: Hahaha. Same here. Bar en edzeni is jarok es azert is fizetnek. :D

Arthamyr 2017.06.13. 11:52:14

@London2009: Igen, itt is fizetik a kondibérlet felét, de én reggel, munka előtt szoktam edzeni, amikor még nem szívta le az energiám a sok ökörség, meg a belem sincs tele. Mondjuk itt is van, aki pl. ebédszünetben megy edzeni, de egy húzósabb délelőtt után nekem nem menne, meg akár bele is rondíthat a munka.

Hari Seldon 2 2017.06.13. 12:02:43

Kis erdekesseg:

Macron egyik kepviseloje:
www.youtube.com/watch?v=Kc0Kthyo0hU

Sosem lattam "alanyi kolto-t", de hallottam ezt a szokapcsolatot, es pont igy kepzeltem el... :-)

Dikusz 2017.06.13. 12:04:28

@Pink Petsch: én arra gondoltam, hogy a turizmus-vendéglátás szak (hogy jön ehhez a közgazdász most sem értem) az, amihez biztosan kell a nyelvtudás. Egyébként a posztoló nem írta, hogy nem beszél idegen nyelven, ha nem is penge, de annyit biztosan tud, hogy szobalányként elboldoguljon. Azért gondolok a németre, mert Ausztriában dolgozott, hét év alatt pedig biztosan megtanulta, akkor is, ha csak szezonban dolgozott. Az most esett le, itthon addig mit csinálhatott vajon?
Közeli ismerősöm unokája tanult ugyanezen a szakon, el is végezte. Alapfeltétel volt a diplomához a nyelvvizsga, neki német felsőfokúja van. A felsőfok nem feltétlen jelent nyelvtudást, ezt mindenki tudja, viszont ő nyolc évig német nemzetiségi ált.iskolába járt, már a 8.osztály elvégzésekor megvolt neki a felsőfokú nyelvvizsgája, azóta az angol is (szintén dolgozott Ausztriában).

Abban nem vagyok biztos, hogy valóban be volt-e jelentve a munkahelyén. Nem tudom a táppénz a posztoló esetében mit jelent, igazán nem derül ki. Azt is írja, hogy fizettek, de mit? Egyáltalán van olyan, hogy a szezonális, pár hónapig üzemelő panzióban bejelentik a dolgozókat?

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.06.13. 12:05:23

@Pink Petsch: a legtobb kivandorlo ilyesmi jellegu, szakkepzettseget nem igenylo munkat vegez. Vagy bar, pub, etterem.
Tehat a "mosogat londonban" nem legbol kapott sztereotipia, meg akkor is ha a blog mast probal sugallni.
A problema ezzel a mai posztban leirtakon kivul az, hogy ez az ut az eletkilatasok es a karrier szempontjabol totalis zsakutca. Ezt a munkat 35-40 felett nem lehet vegezni mert ahhoz tul nehez, megterhelo. Raadasul minimalbert (+nehany morzsa) amit fizet. Ebbol a penzbol elvegetalni lehet, ha sporolni akarsz, vagy elni mint a nyugati alsobb retegek (evi 1 kulfoldi nyaralas, alsokozep auto, alberlet). Tehat az eletszinvonal nem no a magyarhoz kepest. Ezt azert irom mielott belekotsz, mert sok ilyen munkat vegzo felsofoku vegzettseggel dolgozik nem a szakmajaban, pontosan mint a posztiro.
A nyugati orszagoknak pedig pont megfelel ez. Kapnak szorgalmas (abb mint a sajatjaik) es olcso fiatal (!!!) tehat munkabiro munkaerot ugy hogy nem kellett az orszagnak invesztalni a felnevelesukbe, tanittatasukba.
Tok jo, ez a modernkori gyarmatositas.
Es a mi fiataljaink el vannak hulyitve a velemenyformalo media altal hogy otthon minden szar. Nos aki regebb ota kint van mint pl en 12 eve es nem csak magyarok kkozt mozog az tudja, hogy ez nem igaz, csak sokszor maganak sem vallja be.

London2009 2017.06.13. 12:13:21

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: tok igazad van. Nem ironizalok, egyetertek veled.

London2009 2017.06.13. 12:16:06

@Arthamyr: Ja, nekunk is fizeti a ceg. Amugy 145 font lenne per ho. Szinte ingyen van. :D Reggel en orulok ha beerek idore. Ebedidoben szeretek elmenni edzeni, uszni, vagy csak szimplan beulok a gozbe, szaunaba. De ha napkozben nincs ra idom, akkor megyek munka utan. Nehez az elet. :D

Dikusz 2017.06.13. 12:17:21

@kisrumpf: tényleg minden hátsó szándék nélkül kérdezem: más országban egymás fúrása nem létezik. Szerintem igen, nem kevésbé, mint itthon. Aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol nincs furkálás, szerencsés ember.

Majd 30 évig dolgoztam állami intézményekben itthon, tökéletesen igazad van, fúrás van minden szinten. Különösen olyan helyeken, ahol kihalásos rendszer szerint lehet előrelépni. Ez viszont -szerintem- külföldön is így van állami intézményekben. Szóval nem csak magyar sajátosság ez.

Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem 2017.06.13. 12:17:53

@Hari Seldon 2: "Nem veletlenul Magyarorszag vezet a sziv es errendszeri halalozasokban."
- az izeknek, kajaknak ehhez nem sok koze van.

P.Elliot 2017.06.13. 12:18:40

Hat fura poszt az igaz, a posztolo takaritott, benzinkutazott, mindent lenyelt es hajtotta a penzt es most kiegett, eletunt, elege lett meg a rokonaibol is.
Talalkoztam itt kinnt takarito magyarokkal tavaly is Florodaban a hotelben de ahogy mondtak, szerettek, csendes hely volt, volt idejuk velem beszelgetni napi szinten, azok is sporoltak mert vittek haza majd a penzt de szorakozni is jartak szabadidejukben kirandulni, bulizni, miert kell besavanyodni es csak gyilkosan a penzt szamolgatni?
Arrol nem is beszelve hogy vendeglatos szakmaval ennyi ideig csak takaritani?
Ami a balesetet illeti, nem tudom az europai szabalyokat, de amin egyebkent csodalkozok hogy nem vette igenybe a karteritest, itt egy ilyen merteku balesetbol azonnal lett volna kifizetett haz, kocsi es meg marad volna a bankban is.
Nem igaz hogy ott semmi nem jart!
Par evi sztori innen hogy az illegalis munkas felment a tetore, / magyar/, volt valami alkohol is benne, kikotni persze nem kototte magat, lezuhant, itt-ott tort valamilye, mar nem emlekszem de a magyar hirekben is benne volt, az itteni birosag hatalmas osszget itelt meg neki, igaz hogy valoszinuleg kirugtak utana az orszagbol de a penz az jart dacara annak hogy csak maganak koszonhette a balesetet.
Nem hiszem el hogy a posztolonak nem jart valami.
Az meg hogy mindenkibol, mindenbol elege lett az szerintem a penzt hajszolo munka hatasa.Legkozelebb nem igy kell csinalni illetve azt a diplomat fel kell hasznalni vegre ha mar megszerezte.
Egyebkent nem hiszek benne hogy otthon marad, megszokta a tobb penzt ami neki fontos volt, a penz utan fog menni.
Sok szerencset kivanok neki de legkozelebb ovatosabban eljen. Illetve eljen egy kicsit, ne tuzzon ki ujabb mar felesleges anyagi celokat maga ele mert ra fog menni...., nem erdemes.

Arthamyr 2017.06.13. 12:20:51

@Dikusz: Azért egy felsőfok nem komolytalan dolog, én ahhoz már minden esetben feltételezném a nagyon jó írás/olvasást és a kényelmes verbális kommunikációt.

Dikusz 2017.06.13. 12:22:24

@diggerdriver: :))))))) Ez biztos nem a posztolóról készült kép. Az ilyen külsejű hölgyre mondja azt ismerősöm, hogy meg hát....
Meg azt is, nemhogy három hét, ajtócsapkodást ér meg, hanem azt is, ha nem szól többet hozzám a feleségem.
Vagy a gyenge szellő segítsen rá, de orkán sem fújhat le róla :)))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 12:22:36

@Dikusz: de hát írtam is, hogy volt. Kisboltban dolgoztam... De nem volt olyan mindent átható, mint Mao-n...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 12:25:28

@Dikusz: (kérhetek egy emailcimet privátban? Fényképen küldeném a receptet, ahogy Apámtól kaptam. Köszi!)

Dikusz 2017.06.13. 12:25:33

@Arthamyr: ismerős kishölgy tudja is (alap volt azért a nemzetiségi általános iskola) profin. Nem volt gond nála a nyelvtudás az osztrák panzióban. Ő azért kellett otthagyja a munkát, mert ott derült ki, hogy babát vár (apuka köddé vált közben), haza kellett jönnie, nemcsak azért, mert nem volt bejelentve.

Arthamyr 2017.06.13. 12:29:02

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Azért kiváncsi lennék, mennyi magyar ment ki, milyen itthoni kilátásokat hagyott el, és kint hova került.
Nem láttam még erről kutatást, mindenki csak a saját maga által látottakból következtetett. Mondhatnám, hogy az ismerőseim túlnyomó többsége nem ilyen munkát végez, de ez semmit nem ér, csak plusz egy példa az előző mondatra. Készült valahol ilyen felmérés, ami reprezentatív?

Arthamyr 2017.06.13. 12:31:44

@London2009: Ez Londonnal a gond. A 145 font rablás, hacsak nincs benne pl. ingyen cryotherapy, masszázs, táplálkozási tanácsadó, sportorvos stb., akkor prémium szolgáltatás korrekt áron.

Michael the Kitchenporter 2017.06.13. 12:32:04

@diggerdriver: Félig már megvan, legalább is a te részedről biztosan. :)))

Baszod Béla 2017.06.13. 12:32:48

En jol erzem magam idekint. Miert menjek haza?

London2009 2017.06.13. 12:33:06

@Arthamyr: Nezd, az en ismeroseimmel ugyanez a helyzet. Sot, a tobbseg nem berel ingatlant, hanem vett maganak. De ebbol nem szabad kiindulni. A magyarok tobbsege tenyleg egyszeru munkakat vegez es legtobbszor minimalberert. Ilyen kimutatas persze nincsen, ugyhogy sosem fogjuk megtudni az aranyt, csak tippelni tudunk.

Arthamyr 2017.06.13. 12:34:17

@Dikusz: Ehhez kellett azért egy jelentős fokú felelőtlenség, vagy a hülyeség halmozása. Nem hiszem el, hogy egy ember, aki diplomát szerez, megtanul egy idegen nyelvet, ennyire felelőtlen legyen! :(

London2009 2017.06.13. 12:35:56

@Arthamyr: Ennek semmi koze Londonhoz. Ennel csak olcsobb gym van. Itt az atlag gym ar olyan 30-40 font. De ez egy hiper szuper 3 szintes gym. Sziklamaszofallal, golffal, kosarlabdapalyaval, joga studio, pilates studio, ket masik terem stb. Van termeszetesen orvos, physio, personal trainer, kozmetika, spa, masszazs, medence, szauna, goz. Imadom!

Arthamyr 2017.06.13. 12:40:49

@London2009: Annyira nem lényeges, az egyén döntését nem kellene, hogy befolyásolja. Csak egyszerűen érdekelne, kiváncsi vagyok.
Annak szerintem otthon is látszania kell, hogy az aljamunkából az lesz, amit @Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: leírt. Van, akinek még így is opció, mert otthon is a kilátástalanság/az épp éhen nem halás várt volna rá. Ezt egy értelmes felnőtt ember a családjával meg tudja ítélni. Ha nem, akkor implicit módon a kilátástalanság várt volna rá jó eséllyel, az értelmi szintje és a családja miatt, szóval kevés az olyan ember, aki meghozza a döntést, hogy menni kell, és nem éri meg neki. :)

Dikusz 2017.06.13. 12:44:31

@Michael the Kitchenporter: erről úgy általánosságban (nem személyre lebontva) jutott eszembe:

Két férfi beszélget egy gyönyörű modellről, és az egyik azt mondja:
- Te én mégegyszer úgy megd*gnám ezt a nőt!
- Miért? Már megd*gtad?
- Azt nem, de egyszer már szerettem volna....

Latcho Rom 2017.06.13. 12:46:10

@Pink Petsch: ne irígykedj ;)

Perelni kellett volna.

London2009 2017.06.13. 12:46:34

@Arthamyr: Nagyon optimista vagy. Dehogy is keves! Tudod hany embernek magyaraztam mar el eletemben, hogy hiaba tunik 1000 font soknak az pont annyit er itt, mint otthon a 100k HUF? Nagyon sokan elindulnak es aztan hatalmasat csalodnak.
Ez is szomoru persze, de egy csomo olyat is ismerek, akinek bejottek a szamitasai anyagilag viszont nem talalt part maganak es egyszeruen sosem tudott igazan masik orszagban boldog lenni. Ugyhogy most 40 evesen rajott, hogy elcseszte es megy haza mikozben remeli a legjobbakat. Az egesz fiatalsagat itt toltotte es meg boldog sem volt.

Arthamyr 2017.06.13. 12:47:23

@Dikusz: jobb klikk a képen, majd copy image location (kép helyének másolása vagy valami ilyesmi, új ablakba beütve a kép jelenik meg magában).
Majd images.google.com, kis fényképezőgépre kattintás, url bemásolása a szövegmezőbe, és mehet a keresés. Itt mondjuk nem kell, de máskor akár jó is lehet. :)

Arthamyr 2017.06.13. 12:50:06

@London2009: Azt kell nézni, hogy pesszimistán/realistán számolva mennyi marad a hó végén. Aki nem jut el idáig, az otthon se vitte volna sokra szerintem/ha igen, akkor kint is csak kifizeti a tanulópénzt az élethez, és előre fog lépni.

Dikusz 2017.06.13. 12:51:07

@Arthamyr: volt is. A családdal is csak akkor közölte, amikor Ausztriában be akarták jelenteni a panzióban. Idehaza biztos háttér -család teljeskörű támogatása, lakás, minden- várta.
A lányka azóta már 5 éves, édes kiscsaj. Mostanában megy férjhez (nem az apuka, ő nem vállalta őket), a végzettségének megfelelő, jó munkája van itthon is. Az igazsághoz azért hozzátartozik az is, hogy a jó munka ellenére a nagyi, dédi segítsége (természetesnek veszi) nélkül nem sokra menne.

Demi78 2017.06.13. 12:53:18

Munkavedelmi szakrmernok vagyok. Ugy be kellett volna perelned oket, akar utolag is (ez nem evul el), hogy eleted vegeig csinos jaradekban reszesulhetnel. Batoritalak, hogy tedd meg akar most is, ha megvan az a ceg / hotel, keress egy ugyvedet.

London2009 2017.06.13. 12:58:00

@Arthamyr: Szerintem ez nem ilyen egyszeru azert. No mindegy.
Csomoan tenyleg csak az anyagi elonyoket latjak es egyaltalan nem gondolkoznak elore. Ami a huszas eveidben ok, de kesobb, mint ahogy emlitettem az elozo kommentben ez mar sokkal osszetettebb problema lesz.

RoxyCRX 2017.06.13. 13:01:56

@Arthamyr: Ugy, ahogy egy csomoan csinaljak.... Pl dolgozik Angliaban par honapot aztan hazamegy elkolteni a penzt (haverok buli fanta) aztan vissza ujra a sharehouseba - takaritoba. A masik aki apuka kijon melozni lakik egy single roomba sporol mint allat majd hazakuldi a penzt anyukanak - gyerekeknek, de igazabol egyik sem el jobban ettol, merty ugyan penz van kisse tobb de cserebe kulon elnek es ritkan talakoznak. Ragaszkodnak az "anyaorszag" -hoz a semmiert. Na igy lehet.

London2009 2017.06.13. 13:02:37

@Demi78: +100
Ez volt az en elso gondolatom is. Viszont de, az ido mulasaval elevul a karteritesi igeny. Foszabalykent a baleset idopontjatol szamitott 3 ev az elevulesi ido Magyarorszagon. Elkepzelheto, hogy Svajcban mas.

Arthamyr 2017.06.13. 13:05:40

@RoxyCRX: Erre nem tudok mit mondani, ez ugyanaz a kategória, akiről @London2009: írta, hogy csak azt látja, hogy milyen sok az 1k GBP.

Arthamyr 2017.06.13. 13:07:15

@RoxyCRX: Arról nem beszélve, hogy hogy sikerült gyereket vállalni a puszta picsára... :/

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.13. 13:43:27

@Dikusz:
Tolnám mint a lopott biciklit...
:))))))))

Dikusz 2017.06.13. 13:55:21

@diggerdriver: valamiért az a gyanúm, van még egy-két hasonló, számomra építő jellegű ilyen mondás a -hogy stílszerű legyek tarsolyodban:)))
Az életem folyamán a tanulnivalókat jegyeztem volna meg ilyen könnyen, mint ezeket:)

somlobodog 2017.06.13. 14:06:47

@Csodabogár: Egyetértek. Érthetetlen és logikátlan. Az egész sztori az.

RoxyCRX 2017.06.13. 14:32:44

@Arthamyr: Tudod a magyarok allandoan tudjak mindenre a frankot es sokkal okosabbak mindenkinel.... Akkor hogy lehet hogy az ilyen tipusu emberek mint amirol irtam, nem latnak elore csak egy picit? :P

Hari Seldon 2 2017.06.13. 14:33:44

@diggerdriver:
Biztos azert a Peugeot vette meg az Opel-t, es nem az Opel a Peugeot-ot, mert nyalunk.
Meg azert veszi meg az Engie a RWE-t mert nyalunk.
en.wikipedia.org/wiki/RWE
Masreszt meg, a jobbal erdemes osszefogni.

Arthamyr 2017.06.13. 14:39:57

@kisrumpf: Gondolod, hogy ők nagy jövő előtt áltak otthon, és a kiköltözés vágott alájuk? Ezt azért nehezen hiszem. Ők inkább aközött választottak, hogy hol fognak szívni, depizni...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 14:56:39

@Arthamyr: Bocsánat, én azokra gondoltam, akiknek bejött a külföld, de nem akadt párjuk. Ismerek ilyet.

A melóról pedig: aki előttem volt pastry chef a kávézóban, a barátnőjével mentek ki idénymunkára francia sítelepre, chalet-ba. Főzés, takarítás tucatnyi vendégre. Nem először csinálta, a pénz jó volt, a munka húzós, de jól mutatott az életrajzában, igaz, nem csinálta évekig... mintha egyfajta tűzkeresztségnek számított volna. Ha azt bírtad, kbírsz mindent jelleggel.

London2009 2017.06.13. 15:02:25

@kisrumpf: Nagyon sok ilyet ismerek en is. Az egyetlen dolog amit viszont furcsallok, hogy nokent miert 40 evesen kaptak eszbe. Viszont ismerek hasonlo helyzetben levo ferfit is, aki 44 evesen jott ra, hogy rossz egyedul es nem latja tovabb a londoni eletenek az ertelmet. Hmmm…oke. Idaig mi a szart csinaltak? Ez koltoi kerdes volt persze.

Arthamyr 2017.06.13. 15:08:18

@kisrumpf: Igen, az a depis típus. Tényleg ilyen nehéz volna 40 éves korig párt találni? Külföldön az ember valamilyen szinten egzotikum, talán még egyszerűbb a dolog (persze van aki ebből ügyesen hátrányt kovácsol)... Otthon is van pár ismerősöm, aki jó úton jár a 40-50+ vagyok, de egyedül felé, simán lehet, hogy ezek a kivándorlók otthon is páratlanok maradtak volna. Én nem szoktam baszogatni ezeket az ismerősöket, de magamba sose értem, miért. Aki 40 éves koráig megtollasodik, de közben nem boldog, arra nehézkesen lehet mondani, hogy jó döntéseket hozott, sikeres.

Arthamyr 2017.06.13. 15:15:15

@London2009: De most komolyan. Idáig mi a szart csináltak? Még azt megértem, ha valaki beszívott egy rossz kapcsolatot, de akinek még csak nem is volt, vagy többet is beszívott, az mégis mi a szart csinált? Ez a legnagyobb kibaszás önmagukkal, olyan hiba, ami jó eséllyel korrigálhatatlan, és sikerült mondjuk 15-20 év alatt összehozni... És _nagyon sok_ ilyet ismersz, na az a durva... :/ Ha valaki félvakon a pénzt hajszolta is rájöhetett volna, hogy ketten hatékonyabb a dolog. Meg meddig tart rájönni, hogy a pénz (önmagában) nem boldogít. Felfoghatatlan. Nem az a baj, ha valaki hibázik, de az érthetetlen, ha valaki évtizedekig rossz úton jár.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 15:30:42

@Arthamyr: Mondjuk, mert az adott hely népe nem befogadó. Mert válogat. Mert nem szerencsés. Vagy mert nehéz természetű. Vagy már igazából nem is akarja feladni a függetlenségét... Mittudomén! Több ilyen nőismerősöm van, művelt, külföldön élő/élt csajok, s nem jön össze a társ. Kinek kinek más okból. Ez mostanában probléma, olvastam mar erről. Tekintsd magad szerencsésnek. Én annak tekintem magam. Későn mentem férjhez, s addig szar volt magányosan.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 15:32:22

@London2009: Próbálkoznak társkeresőn, ismerkednek... S nem sikerül. Van ilyen.

London2009 2017.06.13. 15:32:55

@Arthamyr:@kisrumpf: Egy sztori jutott errol az eszembe. Vannak tudod ezek a netes appek. Nekem ez total kimaradt az eletembol, ugyhogy mindig kivancsiskodom, hogy mutassak mar meg mi a fene ez. Na es az egyiken feljott valami ficko mint potencialis match. Mindenki ugyanazon az appen volt kb, ugyhogy ez volt a tema, hogy mutogattak a fickot egymasnak meg mindenki rakacsintott, vagy mi a fenet kell ezen csinalni. Parameterek a kovetkezok voltak. 190 centi, szoke, dus haj, dagado izmok, megnyero mosoly, orvos, nyelveket beszel, szeret utazni, hobbija a sport, hetvegen kirandulni, etterembe jarni szeret de a szerelmevel szivesen nez sorozatokat is otthon egy pohar bor mellett, kizarolag komoly kapcsolatot keres, imad fozni es szereti az allatokat. Ja es termeszetesen nem elvalt, nincs gyereke, hisz a hazassag szent kotelekeben es 38 eves.
Ugyhogy nagy volt az izgalom! Vajon visszakacsint e valakire? A sztori vege. Masnapra eltunt a profil. Feltehetoleg egy fake profil volt, amit maga ez az app kreal…
Szoval nem olyan bonyolult ez. Egyszeruen irrealis elvarasaik vannak.

Herr Géza 2017.06.13. 16:01:07

@Arthamyr: "(persze van aki ebből ügyesen hátrányt kovácsol)." Jó duma és milyen igaz.....:))))))

Arthamyr 2017.06.13. 16:01:41

@London2009: Lehet nem (azokkal az) appokkal kell ismerkedni? Meg azért a barátnőid kicsit el lehetnek szállva maguktól (vagy überjó nők), ha azt gondolják nekik reálisan ilyen partner jut. :D Nem kattant be, hogy túl szép, hogy igaz legyen?
Esetleg inkább a konditermedben ismerkedhetnének, ahova jársz, ott már több dolog egyből leszűrhető? :) Amúgy most vizet prédikálok, mert én neten ismertem meg a feleségemet, és több más innen indult családot ismerek, szóval működik, csak tudni kell használni, illetve megfelelő appot kell választani (és szerencse is kell, ha az ember kevéssé "piacképes", de ez javítható)...
Ez is csak egy probléma az életben, amit meg kell oldani. Azért azt gondolnám, egy bizonyos korban fel kéne ismerni, hogy ez probléma (lesz hamarosan), ami egyre növekszik, és aktív lépéseket tenni a megoldására. Az kicsit féloldalas gondolkodás, ha az ember ignorál egy ilyen fontos problémát.

shantung 2017.06.13. 16:02:49

Számomra a poszt elég csapongó volt. Megvan a diploma, a társ, akitől szakít... Megis a penz miatt ujra elvallal egyszerű, meglehetosen hajtós munkát... Majd baleset éri, amiért nem perel, csak örömmel veszi tudomasul, hogy most a szobafonok milyen kedves hozzá, hat persze, hogy eszébe ne jusson panaszkodni, perelni.. Azután, örül, hogy mégiscsak jobb otthon, ház, stb... Azt nem veszi észre, hogy ez nem jelenti azt, hogy otthon minden jól fog ezutan működni.

Szóval, nekem egy kicsit kamu jellegű poszt volt, osszeollozasnak tűnt az egész, a mondanivaló miatt.
Jó lenne, ha a posztiro jelentkezne.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.06.13. 16:02:59

"Bár a kórházba se kollega, se főnök nem jött be látogatóba, még a MAGYAROK se. "

Pontosan ugyanez történt velem is, összestem a meki padlóján (tüdőembólia), persze az egyik kollégának se jutott eszébe hogy esetleg meglátogasson a kórházba.

Na akkor jöttem rá hogy ezek még csak nem is haverjaim ott a munkahelyen.

Nem is nagyon jópofiztam utána velük, persze előtte se nagyon.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.06.13. 16:03:03

Amúgy nekem a poszt tetszik.

Szerintem is haza kell vinni a Nyugaton nehezen megkeresett pénzt, hiszen az otthon amúgyis többet ér, meg egyébként is Magyarország a hazánk.

Arthamyr 2017.06.13. 16:07:34

@kisrumpf: Ha a hely népe nem befogadó, és nem fogadnak be valakit, számára alapból szar ott élni, és dobbantani kell. Ez nem csak a magánéletben való érvényesülést gátolja, hanem a karriert és a mindennapi minőségi életet is ellehetetleníti/nagyon megnehezíti.
A balszerencsére hivatkozni egy általa évtized alatt meg nem oldott, mindenki számára kezdetben meglévő probléma miatt komolytalan. A nehéz természet és a válogatás meg kontrollálható.

Arthamyr 2017.06.13. 16:11:53

@Horthy Miklós cselédje: A múlt heti focin egyik kollégának szétcsúszott a térde (mi tartottuk össze, amíg kiért a mentő, elég durva volt). Jóban voltam vele, sokat dolgoztam vele, ennek ellenére nem mentem be hozzá a kórházba (úgy tudom más sem). Akkor most rohadt emberek vagyunk? Én nem vártam volna ellenkező esetben, hogy jöjjenek be...

London2009 2017.06.13. 16:26:40

@Arthamyr: Ismerek en is tobb part, sot mar csaladot is, akik a neten ismerkedtek meg. Mukodik az, nincsen vele semmi gond.
Meg azt sem mondanam, hogy el vannak szallva maguktol, de mint irtam szerintem szimplan irrealis elvarasaik vannak. Van aki egyszeruen egy hapsit nem tud osszeszedni, fogalma sincs mikent kellene flortolni vagy csak szimplan valakinek felkelteni az erdeklodest. Van aki csak arra kepes, hogy osszeszedjen valakit, de kapcsolat kialakitasara mar alkalmatlan. Tovabb is van mondjam meg? A legnagyobb problemat en viszont tenyleg abban latom, hogy van a fejukben egy kep arrol, hogy milyen partnert szeretnenek es azt hiszik, hogy szimplan csak ki kell varni majd jon az. Idaig ez mukodott is a fejukben, csak ugye mostanra jutottak el oda, hogy mindjart itt a 40 es nincs se pasi, se gyerek. Mert a legfurcsabb modon, az ami miatt a legjobban aggodnak meg ragaszkodnak, hogy mar pedig gyerek kell. Van aki mar tobb lepest is tett ez ugyben.
Amugy ilyen meg nincs, hogy te ne szolj egy szot sem, te szerencses vagy stb. A dolgok nem veletlenul alakulnak ugy ahogy. Ez nem szerencse kerdese. Miert van az, hogy valakinek mindig van tarsa, van aki meg mindig szingli? Azert valami oka csak van!
Mindenesetre mar egy ideje eldontottem, hogy sem tanacsot nem adok, se velemenyt nem formalok errol az egeszrol mert utoljara a huszas eveimben kerestem part. Fogalmam sincs milyen lehet ennyi idosen egyedul, nem is szeretnem megtudni es remelem, hogy nem is kell.
Abban is nagyon egyetertunk, hogy ez az elet egyik legmeghatarozobb resze. E nelkul a fene megette az egeszet.

gabors 2017.06.13. 16:30:56

szomoru tortenet a penz enyit tenyleg nem er ....

Demi78 2017.06.13. 16:33:15

teljesen OFF, de diggerdrive-nak kuldom:

9gag.com/gag/aLDYORx

Arthamyr 2017.06.13. 16:33:20

@London2009: 10+ évig tartott ezt a problémát felismerni? Amúgy a gyerek dolog még megoldható, bár kérdés, szabályozható-e a törvényi keretek közt olyan módon, hogy a férfi csak gyereket adjon, apa meg ne legyen. Biztos akadna jelentkező a bérapa szerepre! :D
Amúgy ha eleget várnak, tényleg összejöhet, csak van rá reális esély, hogy a halál előbb áll be. :D

Dikusz 2017.06.13. 16:36:45

@Arthamyr: @kisrumpf: @London2009: én is elmondanék egy esetet a "miért nincs párja" témával kapcsolatban:
Unokahúgom tavaly volt kénytelen volt otthagyni a munkáját egészségi okok miatt (porckorongsérv). Most 33 éves, 14 évet húzott le egyfolytában.
Ő úgy van, hogy nem kell mindenáron neki partner. Nem akar férjhez menni, és nem akar gyereket sem. Ha valahogy szóba kerül a családban a téma, szegénykém már azonnal sündisznóállásba vonul.
Mindjárt gondoltam, hogy eleget cseszegethették otthon, és nagyon megsajnáltam. Nem egy szívbajos egyébként, a hajósélet megedzette, de látszott, hogy megviseli az állandó piszkálás, hogy miért nem mész férjhez, miért nem akarsz gyereket stb.
Egyszerűen vannak olyan emberek is, akik jól megvannak család nélkül. Neki elég ez, szeret egyedül lenni, maga intézni a dolgait. Van társasága, jár szórakozni, de nem igényli, hogy állandóan legyenek körülötte. Ahogy kezdett komolyodni bármelyik kapcsolata, rögtön kihátrált belőle.

Arthamyr 2017.06.13. 16:40:20

@Dikusz: Ha ez tudatos döntés, az ő dolga, ha neki így jó. Bár a 14 év egyfolytában kérdéseket vet fel, de nem a "párosodás" vonalon.

London2009 2017.06.13. 16:48:33

@Dikusz: Vard ki a veget. Meg csak 33 eves. Tobb olyan esetet lattam, akik irto jol elvoltak a harmincas eveikben egyedul, aztan az elso osz hajszalak megjelenesevel, meg a negyvenes evek fenyegeto kozelsegevel azonnal beutott a babapara. De ilyen is van nyilvan. Lehet, hogy a te unokahugod kivetel es igy boldog. Irto nagy szemetsegnek tartom amikor valakit kerdezgetnek meg cseszegetnek. Ha nincs hapsija azert, ha nem hazas akkor azert, ha nincs gyerek akkor azert stb. Ez kicsit olyan, hogy ha valaki elesik meg rugjunk is bele. Ki nem allom. Soha nem kerdezgetek senkit ilyen dolgokrol. Ha akarja, ugyis elmondja.

London2009 2017.06.13. 16:54:28

@Arthamyr: Pont az a baj, hogy van aki meg mindig nem ismerte fel a problemat. Egyszeruen nincs szerencseje a szerelemben, szarok a mai ferfiak, ilyen vilagot elunk, lehetetlen part talalni manapsag, csak arra kellek stb. Szo sincs rola, hogy felismertek volna, hogy problema van.
Ma mar ugye be lehet setalni egy spermabankba es csinaltatni magadnak egy gyereket, ez egy teljesen letezo es elfogadott dolog. Mas kerdes, hogy ez jo e, vagy rossz e. Nem tudom, igazabol meg azt sem tudom, hogy mit gondolok rola. Pedig altalaban van mindenrol velemenyem. Nagyon nehez elkepzelni ugy igazan egy szituaciot mig az ember nem erintett kozvetlenul.

London2009 2017.06.13. 16:55:43

@London2009: *letezo es teljesen elfogadott dolog

Dikusz 2017.06.13. 17:00:24

@diggerdriver: a poszt munkavédelmi részével kapcsolatos, de szakmailag az építőiparhoz kapcsolódik. Még szakmaibban pedig a te területedhez:
Amikor kórházban voltam látogatáson, a szomszédos ágyon egy 40 éves fiatalember feküdt, akkor még ott tartott, hogy eltört a lába. Szimpatikus, barátságos srác volt, párszor beszélgettem vele. megkérdeztem tőle, mi történt. Azt mondta, hogy az a gép csinálta a bajt, amin dolgozott. A maximális végzettsége megvolt hozzá, hogy kezelje a gépet. Szabadnap után kezdett volna dolgozni, de nem szóltak neki, hogy hozzányúltak a géphez. Betontörő volt, te biztos tudod hogy néz ki. Nem volt egy csavar rögzítve, és az egyik betonlap (azt mondta 1.5 tonna) ráesett a lábára.
Amikor megkérdeztem tőle bepereli-e a céget, azt mondta nem (mindenki, rendőrség is elismerte nem ő volt a hibás) perel, mert a cég -a közelben, egy építkezésen/felújításon dolgozott- nagyon rendes vele.
Bízott benne, hogy kezelik, műtik, meggyógyul. Műtét előtt átvitték másik osztályra, később az édesanyjával futottam össze, azt mondta nem tudták megmenteni a lábát...

Arthamyr 2017.06.13. 17:10:22

@London2009: A spermabankba akárki besétálhat? Akkor is, ha mondjuk 43 éves? Garantált a siker, az egészséges baba? Nem tudom, mert nem ismertem még érintettet sem.

A elérni kívánt eredmény hiánya általában problémának minősül a legtöbb kontextusban, vagy nem? Az, hogy mi okozza az eredménytelenséget, már a megoldáskeresés része. Meglepő, ha azok, akik ezeket a bullshiteket mondják, sikeresek az élet egyéb területein, ott sosem kerültek szembe olyan problémával, aminek megoldásához változtatni kellett valamin?

gabors 2017.06.13. 17:11:20

@Latcho Drom: "Perelni kellett volna." igen de az nem egyszeru ... foleg mikor korhazban fekszik valaki ... olyankor sok papirt is (gondolom) alairtak ami kesobb valszeg ezt kizarta ...

perelni nem olcso es nagyon pontosnak kell lenni hozza itt amit a posztobol levonhatunk hogy pontos tervszeru dolgokat nem igen csinalt a poszterina ... szoval a per miert is lett volna maskepp ... nem is ertettem hogy a tuzletraval mi volt ???

LittleG (uk) 2017.06.13. 17:13:41

@London2009: en a kommentje azon reszevel nem ertek egyet, hogy "a legtobb kivandorlo". Helyette inkabb "sok kivandorlo" kellene szerintem.

London2009 2017.06.13. 17:30:32

@Arthamyr: Figyelj, nem tudom. Mondjuk arra sosincs garancia, hogy egeszseges gyereked szuletik, ez nem csak kortol fugg. Elvileg ma mar siman lehet szulni 50 evesen is. A 43 eves mar nem is szamot olyan idosnek, mint ezelott 20 evvel.
Szerintem akkor lesz siker, ha egyszer eljutnak oda, hogy nem masokat, meg a korulmenyeket, meg a ferfiakat hibaztatjak, hanem valtoztatnak a dolgokon, ugy ahogy te is irod.

Shanarey 2017.06.13. 17:31:05

Érdekes poszt, már csak azért is mert a történet eleje előre vetíti a nem túl jó befejezést. Munkahelyi baleset, kártérítés nélkül? Na ez nekem magas, mert ha baleset van s nem az én hibám, akkor netán ne járjak annyira rosszul, mint amennyire csak lehet.

A "meg csúnyultam, ekcéma", ezek nem örök életűek, lehet tenni ellene, s az nem egy poszt hanem életmód váltás.

gabors 2017.06.13. 17:31:46

@Arthamyr: " Biztos akadna jelentkező a bérapa szerepre! " nem tudom itt csak a "csinalasra" gondolsz mert berapa az igen maceras !!!

London2009 2017.06.13. 17:33:21

@LittleG (uk): Ez nekem nem tunt fel. Soha nem fogjuk ugye megtuni, hogy a legtobb kivandorlo e, vagy csak sok kivandorlorol van e szo?! Csak tippelni tudunk.
Abbol kiindulva, hogy a lenti kavezoban a kb. 10 fos szemlyzetbol 3 magyar, az irodaban pedig a kb. 2000 emberbol heten vagyunk magyarok en arra tippelnek, hogy a legtobb lesz a helytallo.

Arthamyr 2017.06.13. 17:35:55

@gabors: Természetesen csak a gyártási folyamatra gondolok itt, ahol a bérapa szerepe lezárul, amint létrejönnek a gyerekek (ahogy talán a béranyák is működnek?). :)

Latcho Rom 2017.06.13. 17:46:13

@gabors: mindja ezt egy amerikai? :)

gabors 2017.06.13. 17:55:17

@Latcho Drom: "mindja ezt egy amerikai? " mondom bizony ... itt tenyleg elszalltak ezzel a perelek barmiert ... de ez nagyon gyakran kb azzal jar hogy a fagyi ezerrel visszanyal ... nagyon kell erteni hozza meg olyan nagy jatekosok mint Trump is veszit (gyakran) de mint strategia mukodik .. (csak nyerni is kell)

gabors 2017.06.13. 18:00:12

@Latcho Drom: csak annyit tennek hozza hogy egy kozepesnel jobb ugyved kb $500/orankent ... ez elso perctol szamolodik ... min egy ora ... egy hivatalos levelert min 1/.2 orat szamlaznak ... ez nem nagy osszeg ha bortonrol van szo :-)))

par eve mikor valamit kellett csinalnom akkor az ugyved-seged $395/hour volt, de rendes volt mert elmagyarazta (ennyiert) hogy mit tudok magam megcsinalni (ennyit nem keresek egy nap tehat kivettem X nap szabadsagot es egy csomo "aprosagot" magam inteztem el)

gabors 2017.06.13. 18:04:43

@Latcho Drom: sajnos volt egy nem is komoly ugyem az anyos miatt csak a retainer $30k-be kerult (10 eve) meg most is fizetem ... ezen felul volt meg kb $10k es a vegen meg priuszom sincs ... (de akarmi is lehetett volna ...)

Latcho Rom 2017.06.13. 18:06:22

@gabors: Ugyan már, ez egy no brainer nyert ügy, tartós halláskárosodás, munkahelyi balesetbôl, többszázezer dollár, eurós kártérités egy közepes ügyvéddel is. Nagy hiba hogy kihagyta a poszterina.

gabors 2017.06.13. 18:06:53

@Arthamyr: "Természetesen csak a gyártási folyamatra" sign me up !!!

Latcho Rom 2017.06.13. 18:07:19

@gabors: hallom hogy a Muellert is ki akarja rúgni..

2017.06.13. 18:08:48

@Dikusz: Ausztria közel van, a szobalány munkához meg nem kell igazán nyelvtudás (pláne, ha közvetitőn keresztül megy ki az ember, ugyanis tuti magyarok közé kerül). Elég, ha a hausdame tud. Szóval, most eltekintve attól, hogy a Rigó utcai papir még nem jelent használható nyelvtudást, a posztoló éppenséggel angolos is lehetett.
Biztosra veheted, hogy be volt jelentve.

Arthamyr 2017.06.13. 18:10:26

@gabors: Írj @London2009: -nek aztán hátha szerez neked klienseket! :D

gabors 2017.06.13. 18:11:25

@Latcho Drom: "Ugyan már, ez egy no brainer nyert ügy, " csak hogy ez nem biztos ... csak ez egyik oldalrol halottunk valamit ... kozel sem ilyen egyszeru ... az teljesen jogos es ha jol ertem a munkahely fizette a korhazi ellatast stb erre van nekik ott biztositas. De punitive damage amire itt az uSA-ban ramennek ??? az mar sokkal nehezebb ugy mert ott kell minumum valami hanyagsagot bizonyitani az nem eleg hogy isten (is) ugy akarta hogy poszterina leessen a letrarol ... :-))) meg az usa-ban sem eleg ez

Arthamyr 2017.06.13. 18:11:46

@Pink Petsch: Mi van, ha a vendég mond/kérdez valamit?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 18:20:32

@London2009: Szerencse is kell. Neten talalkoztam a ferjemmel, chatroomban. Mazlim volt hogy feliratkoztam oda, holott eleg belterjes temak mentek. Ezt nevezem szerencsenek. Orulok neki mint majom a farkanak. Lassan husz eve vagyunk hazasok.

Az elvarasaikat nem ismerem az ismeroseimnek, altalaban csak az vagy hogy "kellene egy rendes pasi". S pocsek ugy am, mert rendes csajok. No mindegy, drukkolok nekik nagyon, sosem keso. 90 eves paci kollega most koltozott ossze egy hasonlo koru bacsival, ozvegy par eve, megunta :)

London2009 2017.06.13. 18:24:59

@kisrumpf: Na latod ebben nem ertunk egyet. Mar nem hiszek ebben a szerencse dologban, meg “csak egy rendes pasiban”. Aztan amikor mutatok valakinek egy rendes pasast akkor az nem jo, mert alacsony es az a minimum, hogy legyen magasabb… Na paff. Oke ez csak egy pelda, de kb. ilyen szintu problemak vannak a legenyekkel. Szoval whatever! Ezert mondom, hogy mar nincs se velemenyem, sem segitoszandekom, se semmim. Nem mondom, hogy konnyu part talalni, de azert nem is lehetetlen.

gabors 2017.06.13. 18:26:05

@Arthamyr: "@gabors: Írj @London2009: -nek aztán hátha szerez neked klienseket! :D "

nem vagyok en ugyved !!!

gabors 2017.06.13. 18:28:21

@gabors: " @Arthamyr: "@gabors: Írj @London2009: -nek aztán hátha szerez neked klienseket! :D "

nem vagyok en ugyved !!!
"

JA HOGY ARRA .. semmi gond New York barhova megyek :-))) persze mar nem vagyok az ugymond "prime" -ban igy lehet tovabb tart (ami lehet pont jo) mig elerek a "sikerig"

Arthamyr 2017.06.13. 18:36:16

@London2009: A szerencse segít, az élet minden területén! Néha hatalmas erőfeszítést vált ki, néha kicsit. Mindig jól jön, de az igaz, hogy nem lehet arra alapozni és ezzel tervezni, és célszerű az esélyeket javítani, hogy nagyobb valószínűséggel legyen szerencsénk. :)

Csodabogár 2017.06.13. 18:40:17

@London2009: Azt hiszem írtam már, hogy 70 éves múltam, amikor mostani páromat kihalásztam a netről. Azt hiszem reális voltam és nagy szerencsém volt. Egyedül nem szeretek élni, pláne ilyen idősen, hol keressen az ember lánya valakit. Ugyanakkor sok 10 évvel fiatalabbról tudok, akiknek ugyanott nem jött össze soha semmi. Az ilyesmik, szerintem, meg vannak írva a sorsunk könyvében.

2017.06.13. 18:40:59

@Arthamyr: Mosoly van és fejrázás, meg a "hausdame" szó ismételgetése.

Arthamyr 2017.06.13. 18:42:41

@Pink Petsch: :D Fú az de idegesítő lehet.

2017.06.13. 18:42:44

@Arthamyr: Ja, meg ha dolgozik véletlenül az emeleten olyan kolléganő, aki beszél valamennyire az adott nyelven, akkor visitás, hogy "Ildiiiiiii, gyereeee mááááár!".

Csodabogár 2017.06.13. 18:44:09

@gabors: Dolgoztam Svájcban olyan helyen, ahol találkoztam ilyen esetekkel. Igaz nem vendélgátó hely volt, hanem magánkórház. Akivel történt valami, azt mi hivatalból küldtük tovább az invalid biztosítóhoz. Minden ügy korrektűl intéződött, szinte magától. Ilyen biztosítása mindenkinek van aki bejelentve dolgozik.

Latcho Rom 2017.06.13. 18:57:54

@gabors: taxes, death a tuti:)

Hallod hogy trampli FDR-hoz hasonlítja magát! :))

Csodabogár 2017.06.13. 19:00:07

@Latcho Drom: Azt még nem hallottam, de most olvastam, hogy beperelik.:-)))

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.13. 19:03:56

@Dikusz: köszönöm! Lassan leteszem a lantot, s lesz időm rendes levelekre.

Dikusz 2017.06.13. 19:14:02

@Pink Petsch: elhiszem amit mondasz, nyilván jobban tudod, mint én. A posztolóról azért tételeztem fel, hogy inkább a német nyelv az, amit használni tud, mert -talán egyetértesz vele- az itthoni vendéglátásban még mindig a német nyelvre van jobban szükség.

Amit a főiskola turisztika-vendéglátás szakról "tudok", az az, hogy az ismerősöm unokája is ezt a szakot végezte (talán még a főiskola BGF is ugyanaz). A főiskolán egy fél év kötelező gyakorlat volt előírva neki, és azt Ausztiában töltötte. A nemzetiségi ált.isk. meg nagyon jó alap, nem volt gond neki a Rigó utca, bér nem csak ott tudja letenni a nyelvvizsgát, vannak már akkreditált nyelviskolák is.

Biztosra veszem, ha mondod, hogy be volt jelentve, de megkérdezhetem, hogy miért gondolod azt, hogy te miért gondolod ezt biztosra?

geeeteee 2017.06.13. 19:15:09

Megfogott a hangulata, mintha többször átéltem volna. Szerintem még visszaszáll a körhintába, kis pihi, és lehet folytatni tovább. Megállni nehezebb, illetve rosszabb, főleg a hullámvölgy mélyén, nem szabad. A megvonási tünetekhez hasonlíthat talán, kell a pörgés, nem lehet abbahagyni. A poszt végén meg ott a nyitott kérdés, maga sem biztos benne, csak reméli, hogy működhet a dolog magyarban is. Hol van a "cél"? A fenyvesi strand már nem a régi, ez van.
A kártérítésnek meg érdemes lehet tényleg utánamenni, még úgyis, ha azt sem tudja, hogy mit írt eddig alá. Sok papírmunka, de a vége minimum egy lump-sum, ügyvéd sem kell feltétlen hozzá. Osztrák tapasztalat, mondjuk az szakszervezet volt, de nagyon hasonló. Porckorongra tudok példát WC-re 2x40K, hallomásból meg kisujjra 15K, dollár, ezek már arréb történtek.
Ismerős valamelyikőtöknek, megállsz, szédülsz és még egy év lassítás után sem tudod hirtelen megválaszolni, mi-mikor is történt? 47 évesen most kezdem összefésülni a dátumokat, kapcsolatok kezdete, vége, ingatlanok itt-ott, mi maradt, mi mikor is volt? Semmire sem visz, vissza kellene szállni a mókuskerékbe. De ott, ahol legalább megéri.
Empatikus alkat vagyok, első nejem pánikbetegségét teljesen át tudtam élni másfél óra alatt, Hendrix mániákusa életforma, az igazi depi az keményebb. Legkésőbb a szükség megoldja, ebben biztos vagyok. Fel a fejjel.

gabors 2017.06.13. 19:23:28

@Latcho Drom: nem egeszen ertem mire gondosz...

"Hallod hogy trampli FDR-hoz hasonlítja magát! :)) " hat azt tudtuk eddig is hogy "tele" van magaval ... remelem arra utalt hogy meghal mint elnok :-))) mint FDR csak jobb lenne ha nem kellene a 3-dik ig varni

ettol fuggetlneul a republic tul fogja elni ezt a barmot is

2017.06.13. 19:23:35

@Dikusz: Az ismerősöd nemzetiségi általános iskolában járt, teljesen más eset. A posztoló szerinted ugyanúgy?
Hiába a német a vendéglátás nyelve, ha a posztoló mondjuk angolt vagy ne adj isnten franciát tanult idegen nyelvként általános- és középsuliban.
Közvetitőn keresztül ment ki.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.06.13. 19:26:40

@Csodabogár:

Megkérdezhetem hogy milyen idős a párod?
Csak puszta kíváncsiság...

Egyékbént én az internetnek köszönhetem az összes nőt, akivel eddig dolgom volt.

Csodabogár 2017.06.13. 19:34:35

@Dikusz: Mert táppénzt kapott, azt meg csak bejelentett munkával lehet kapni.

Payrollerwitch 2017.06.13. 19:47:07

Hú de nem kerek itt pár dolog. Ha annyira jó volt a nyelvtudása, akkor hogyhogy nem tudott utána nézni, hogy mi járt volna az egészségkárosodás esetén? Ha tényleg a munkáltató hibája volt, akkor főleg. Ez esetben azt sem értem, hogy miért nem perelt? Gondolom ott is jelenteni kell a munkahelyi baleseteket. Nem vizsgálták ki, nem kérték be a papírjait? Esélyes, hogy perelni se kellett volna.

És posztoló egy diplomás ember... (ami tudom, hogy semmit nem jelent)

A többi meg...

„olyan társaság (magyarok) jött össze, ahol bulizni és inni kellett”
Kellett? Nincs az az isten, hogy engem bulizni és inni kényszerítsen bárki is, ha nem akarok.

„ már a sok pénz mellett a rosszat is észrevettük. Zárójelesen megemlítve, tudtunk közösen egy autót (Honda CRV 2007-est) elég könnyen venni és Olaszországba is eljutottunk, ja, és egy majd 100m2es lakást felújítottunk, bebútoroztunk.”
És mi volt a rossz, amit észrevettek? Mert az elég általános, hogy fúrtak a kollégák.

„Ez rossz döntésnek bizonyult. 2014 januárjában az új munkahelyen balesetet szenvedtem, ablakpucolás közben leestem, mert a tűzlétra nem volt lefedve.”
Nem a munkahelyváltás miatt volt a baleseted. Ez bárhol, bármikor előfordulhatott volna.

„Bár a kórházba se kollega, se főnök nem jött be látogatóba, még a MAGYAROK se.”
A munkatársaid nem a barátaid. Miért kellett volna bemenniük?

„A baleset előtt és táppénz után is 100 százalékosan dolgoztam”
Ez miért olyan nagy dolog? Inkább természetesnek kellene lennie. Ha a táppénznek vége, akkor az azt jelenti, hogy munkaképes az illető.

„Új munka után nem néztünk, írtam a svájci első főnökömnek, ő azonnal kirúgott valakit és mehettem”
Erre inkább nem is mondok semmit...

„Nem léptünk előre, az elvárt megbecsülés elmaradt.”
Ez fura, tekintve, hogy helyet csináltak nekik, sőt, azelőtt posztoló volt a kedvenc. Erre se előre lépés, se megbecsülés? Hogy lehet?

„Az újonnan kijövő magyarok már kinyílt csipával jönnek, buliznak, utaznak és fullos BMW-t vesznek.”
Ahogy a posztoló és párja is csinálta, de az nem baj. Jó, ők Hondát vettek, de ezen kívül mi a különbség? A kinyílt csipa mit jelent? Hogy tudják a jogaikat is?

„Igen könnyű volt megkeresni, illetve gyorsan összejött 4- 5 Mft 4 hónap alatt kettőnknek, de rámentünk testileg-lelkileg.”
Itthon egy év alatt se fog összejönni, és ugyanúgy rámennek.

„Emellett 7 éve nem volt karácsonyunk, stb. a családdal...”
7 év alatt soha nem sikerült egy ünnepet sem bepótolni? Nem volt szabadság, hosszú hétvége?

„De rámentem, beleöregedtem, belecsúfultam és nem tudom élvezni az itthon létet... a hazai ízeket, a Balatont...”
Aki itthon maradt sem tudja, mert nem jut el, vagy nincs rá pénze. Na és? Egyéni szoc. probléma.

„Hogy mi lesz, ha elfogy a pénz, ha a magyar fizetés lesz, a havi 100? Nem tudom... már most próbálok spórolni, de nem megy... nem engedhetjük meg a heti 15-20 ezer Ft-os bevásárlást...”
Megérte hazajönni, akárki megmondhatja! Télen majd a fűtést sem engedhetik meg maguknak, de segond, végül is itthon fagynak meg!

„nyugodtan éljünk hitelmentesen, csekkeket fizetve”
A havi száz nem lesz elég a csekkekre sem...

„és ha Olaszországba nem is jutunk el minden nyáron”
A havi százból inkább soha többet mondanék.

„a Fenyvesi szabadstrandra akár havi többször is...”
Még egy pár évig. Aztán már nem lesz szabadstrand, nem lesz pénz fürdőruhára, meg a gyereknek lángosra, stb.

„Tapasztalt külföldi dolgozóként”
Hahahahaha!

„azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA.”
Minek? Minek? Minek? Tengődni a százezerből, mint a posztoló? Éhen halni? Fel nem fogom...

„Talán így tehetjük élhetővé Magyarországot!”
Erre valami terv? Vagy a közös tengődés már életnek számít?

Lunacica 2017.06.13. 19:49:15

Szerintem ilyen nincs. Ez egy gagyi poszt. Ugyesen osszeollozva a sok korabbi negativ posztokbol.
Nekem egy ilyen ne mondja , hogy dolgozzak mint allat, fogjam a penzt es fussak vissza a "Hazaba"
Mi itt nagyon jol vagyunk es leszunk is hatralevo eletunkben.

geeeteee 2017.06.13. 19:51:52

@Pink Petsch: Csak a nyelvhez akarok hozzászólni, nem követtem végig a hozzászólásokat. Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítotok neki. Probléma inkább az önbizalommal lehet, ha van. Magamon vettem észre, más magyarok előtt nem szívesen beszélek, épp a megítélés miatt, azonkívül bárhol-bármivel elboldogulok, sőt élvezem is. Hagyjátok, hogy a helyzet mérjen meg, akár munka, akár más. Ellensúlyozni pedig mindenhol belefér, szintje adja.

2017.06.13. 20:05:14

@geeeteee: Hát azért a vendéglátásban, ha nem szobalány akarsz maradni mindörökkön örökké, azért nem árt beszélni bennszülöttül.

tsabus UAE 2017.06.13. 20:05:59

@Arthamyr: "Biztos akadna jelentkező a bérapa szerepre!"
Esküszöm, hogy bérrépának olvastam ! Mikor a nagy röhögés után kaptam levegőt, rájöttem, hogy tulajdonképpen tartalmilag így is jó... :-)

Payrollerwitch 2017.06.13. 20:07:15

@Arthamyr: @London2009:
Még nem láttam arra jó példát, mikor egy nő 40 felett egyedül vállalt gyereket. (Ettől függetlenül biztosan van, csak nem túl gyakori.) Láttam viszont sok tönkre tett gyereket és megkeseredett anyákat. Ez talán még rosszabb megoldás, mint amikor gyerekkel akarják megmenteni a házasságot.

Latcho Rom 2017.06.13. 20:08:40

@Lunacica: Pedig nagyon elkelne egy jó magyar cukrász ottawában :)

tsabus UAE 2017.06.13. 20:15:43

@Horthy Miklós cselédje: "Egyékbént én az internetnek köszönhetem az összes nőt, akivel eddig dolgom volt."
Letöltötted őket ? :-DDDDDDDDDDDDDDD
Bocsi, ez magas labda volt...

DieNanny CH 2017.06.13. 20:18:29

@Payrollerwitch:

Mindenre kitértél, amire én is kitértem volna.
:-)

Latcho Rom 2017.06.13. 20:19:42

@Horthy Miklós cselédje: Te vagy az örök Palm Brother kishinta.
Másodállásban blogmotor a tesónál :))

2017.06.13. 20:54:03

@tsabus [UK]: Degecről jöttél te is? Szevasz földi, ugyanis nekem rögtön az ugrott be, hogy "És hány müvésznő fér el a gépeden?" ;)

geeeteee 2017.06.13. 20:56:32

@Payrollerwitch: Micsoda lélektelen szőrszálhasogatás. Az én életemben fontos az, hogy nem én vagyok az origó, mások meg pont zsinórmértékek, ugye jólesik annak lenni? Az életnek nem csak hossza van, hanem mélysége-magassága és szélessége is. Nem hiszem, hogy bármi értelme lenne optimumot keresni, főleg másoknak, magunknak is nehéz.
"Vagy a közös tengődés már életnek számít?" Ki tudja, lehet a közös hangsúlyosabb a tengődésnél?

geeeteee 2017.06.13. 20:56:35

@Pink Petsch: Persze, de kétségbe se kell esni, ha nem perfektül kerülsz ki. Ráragad az emberre, ahogy a szükség hozza. Én nem olvastam ki a posztból, hogy a nyelv körül probléma lett volna, az meg alkati kérdés is, ki hogy áll hozzá a jogi jellegű dolgokhoz. Sokan a saját anyanyelvükön is analfabéták az ügyintézéshez, mások meg nem látják benne a belefektetett fáradság megtérülését, nem foglalkoznak vele, idegesíti őket, stb.. Egy baleset körül meg még inkább érvényes lehet. Emlékszem nekem is mennyire nehezemre esett, pedig én a végére szoktam járni mindennek.

geeeteee 2017.06.13. 20:56:37

@tsabus [UK]: Láttad a Delivery Man-t? Önkéntesen összerépázott valami 70ezer dollárt. True story.

2017.06.13. 21:02:08

@geeeteee: Nem természetesen nem kell kétségbeesni. Ha van egy alap és némi nyelvérzék, akkor úgymond "ráragad" az emberre. Persze, csak bizonyos szintig. De ez a szint már bőven elég, mondjuk a recepciózáshoz, ami lényegesen kellemesebb meló, mint a takaritás, és nem mellesleg, jobban is fizet. A posztoló mégis valahogy beleragadt 7 teljes évig a takaritásba. Innen gondolom, hogy a német nyelv neki nem igazán ment.
A jogi cuccok, más tészta. De azért ennyire tutyimutyinak sem kellene lenni azért. Legalább utólag utánanézhetne a posztoló a dolgoknak, hátha lehet még lépni valamit.

Payrollerwitch 2017.06.13. 21:05:04

@geeeteee:
Én már csak ilyen szőrszálhasogató, lélektelen, gonosz vénasszony vagyok. És sokat tapasztalt. A közös tengődés ritkán végződik úgy, hogy kézen fogva, egymás szemében nézve éhen halnak, gyakrabban úgy, hogy egymást vádolják és utálják, amiért így alakult az életük. Posztoló már most érzi, hogy itthon se a mélységet-magasságot, se a szélességet nem fogják tudni kiélvezni, mi is tudjuk, akkor miről beszélünk?

geeeteee 2017.06.13. 21:15:55

@Payrollerwitch: Jól esett szétcincálni? Lehet, hogy segítettetek a tárgyilagosságal, szerintem felesleges vagy bántó. Én az utolsó bekezdést nagyon erőtlennek, hangsúlytalannak érzem, ez a Csilla inkább tanácsra számít inkább, mint cáfolatra. Saját magát se győzte meg vele, Én inkább drukkolok neki.

Payrollerwitch 2017.06.13. 21:23:36

@geeeteee:
Hogy jól esett-e? Igen, nekem mindig jól esik őszintének lenni.
A maszatolásból nem szoktak jó dolgok kijönni. Lehet jó darabig a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, de előbb-utóbb egy pukli lesz a szoba közepén, amiben pofára esünk.
Az életéről van szó, neki magától kellene szétcincálni és megvizsgálni. Most ugyanis ott áll, hogy 7 évet feláldozott, az egészsége szerinte oda van, semminek nem tud örülni, a jövője kilátástalan és van egy ingatlana egy országban, amit nem fog tudni fenntartani. Közben a poszt tele van ellentmondással, mindenki helikopter, csak ő nem. Lehet neki drukkolni, nagyon szép dolog, de ha nem néz szembe a helyzettel és önmagával, a drukkolás édeskevés lesz.
De érdekelne, hogy te milyen tanácsod adnál neki?

Lunacica 2017.06.13. 21:26:06

@Latcho Drom: haha
Nyugatabbra meg mehetunk innen, ki tudja :)

geeeteee 2017.06.13. 21:26:10

@Payrollerwitch: Fő az optimizmus. Hátha. Szerinted akkor neki is állhatunk csuklót vagdosni?

2017.06.13. 21:31:13

@Payrollerwitch: @geeeteee: Kár ezen összekapni, ugyanis van rá egy fogadásom, hogy a téli szezonra már megint kint lesznek.
Most még tart a regeneráció, aztán elkezdenek 1-2 hónap múlva meló után nézni otthon. Amint szembesülnek a fizetésekkel, a körülményekkel és a feltételekkel, rögtön profilt készitenek a hotelcareer-en.

Herr Géza 2017.06.13. 21:38:10

@Latcho Drom: Milyen másodállásban? Az a főállása...:)))))

Payrollerwitch 2017.06.13. 22:01:50

@geeeteee:
Még soha nem merült fel bennem, hogy vagdossam a csuklómat, de mások természetesen azt csinálnak, amit jónak látnak.

geeeteee 2017.06.13. 22:04:33

@Payrollerwitch: Már írtam feljebb, szerintem megy még az a hullámvasút felfelé, nem kell belenyugodnia.

geeeteee 2017.06.13. 22:04:46

@Pink Petsch: Ugyanezt gondolom, pihi, aztán hajrá, írtam is. Összekapásról meg szó sincs.

2017.06.13. 22:10:55

@geeeteee: @Payrollerwitch: Nah, akkor megszületett az össznépi egyetértés :DDD

Arthamyr 2017.06.13. 22:18:33

@tsabus [UK]: :D Végülis ez is értő olvasásnak tekinthető, a lényeget vetted! :D

2017.06.13. 22:24:52

@Sexual Harassment Panda: Hm, én nem láttam ennek különösebb jelét. Különben is, a bömösök simán beolvadnak a rengeteg Audi meg Porsche közé ;)

Arthamyr 2017.06.13. 22:29:40

@geeeteee: Még Magyarországon volt szerencsém angolra járni, az egyik cégnél, ahol dolgoztam, foglalkoztattak anyanyelvű angol tanárokat. A jövő idő finomságait tanította, kérdeztem, miért nem jó, ha azt mondom, hogy I will climb some rocks next week (az elegánsabb forma ha jól emlékszem az I will be going to lett volna szerinte). Erre csak annyit mondott mosolyogva, hogy we are not cab drivers. :D
A hétköznapi szleng meg a munkahelyi szaknyelv ragad, de ahhoz nagyon speciális környezetben kell dolgozni, hogy az ember tényleg szépen megtanulja a nyelvet, mint pl. egy műveltebb anyanyelvi használó.

Arthamyr 2017.06.13. 22:30:59

@Payrollerwitch: Ma nagy formában vagy. :D Ez jobb, mint amikor az empatikus énedet hozod. :D

Dikusz 2017.06.13. 22:38:25

@Pink Petsch: a sajtó mindig ügyesen tud hangulatot kelteni:
Még mindig csak idézni tudok, nem linket beemelni:(

Index cikk:
Fellépünk a magyar munkaerő beáramlása ellen...
- ezt nyalatkozta, Burgenland tartományfőnöke

Payrollerwitch 2017.06.13. 22:40:45

@Arthamyr:
Ma rossz napom volt. Vagy éppen jó? :)

Arthamyr 2017.06.13. 22:48:12

@Payrollerwitch: Minden jó, ha jó a vége! :)

2017.06.13. 22:48:39

@Dikusz: Te, abban a felső kis sávban, ahol a poszt cime van ... na, ott kijelölöd a teljes cimet (rákattintasz), majd kimásolod (ctrl-c). Itt meg a szövegboxban, ahova a kommented irod csak bemásolod (ctrl-v).
Egyébként láttam, csak nem olvastam. Nem húzom fel magam feleslegesen szélsőjobbos barmokon.

Arthamyr 2017.06.13. 22:51:07

@Pink Petsch: Én olvastam, az alapján nem tűnt különösebben szélsőjobbos baromnak. :) Orbán csapatához képest rendkívül felvilágosult, kompromisszumkész, őszinte embernek tűnt.

2017.06.13. 22:57:08

@Arthamyr: FPÖ-s, nekem ennyi elég, hogy ne érdekeljen a dumája. Orbáné sem érdekel.

Latcho Rom 2017.06.13. 23:00:46

@Herr Géza: nem érted ugrifül

Palm Brothers = rejszfürer

Ami a főállása...

Arthamyr 2017.06.13. 23:12:46

@Pink Petsch: A csávó a cikk alapján nem FPÖ-s, hanem vele szövetkezett pártból van.

2017.06.13. 23:16:13

@Arthamyr: SPÖ-ből ... de aki a széslőjobb csürhével összeáll, az megtapasztalja a közmondást a korpával és a desznyókkal. Szóval, nekem Burgerland vezetése FPÖ-s vadbarmok gyülekezete (nagyon utálom őket, nagyon-nagyon, nemzettől függetlenül).

Dikusz 2017.06.13. 23:26:57

@Pink Petsch: @Arthamyr: köszönöm mindkettőtöknek:)

Herr Géza 2017.06.13. 23:34:44

@Sexual Harassment Panda: Ugyanmár... Népautó. A 7-ea az státusszimbólum, meg esetleg az X6-os, de a többi....

Arthamyr 2017.06.13. 23:37:03

@Pink Petsch: Nem ismerem behatóan a munkásságukat, annyira nem érdekelnek, de az interjúban leírtakban olyan sok kivetnivalót nem lehet találni, nem tudom, @Dikusz: mire írta a hangulatkeltést (leszámítva a kattintásvadász címet)...

Arthamyr 2017.06.13. 23:38:48

@Herr Géza: Az X6-osnál kevesebb értelmetlenebb, ocsmányabb dolgot hord a hátán a föld. Talán a tulajdonosaik. :) Persze ők direkt ezért veszik.

szent eltvíz 2017.06.13. 23:38:54

Csak a posztot olvastam, a kommenteket nem.
Szóval azt nem értem, hogy ennyi idő után miért nem lehetett ebből a szezonmunkából kilépni? Gondolom nyelvtudást meg lehetett szerezni, diploma volt. Az x németajkú országban csak összejött volna valami előbb-utóbb, erre is érdemes lehet félrerakni tartalékot, hogy addig kihúzzák.
De most van egy jó autójuk, egy házuk, ami majd vagy jó helyen lesz álláskereséshez vagy nem, meg egy maguknak nem tetsző életük.
Nem értem.
Illetve értem. Ilyen az, amikor az anyagi javak iránti vágy mindent felülír. Amikor már nagyon nem jó, akkor is még gürizni kell mondjuk, hogy a csilivili konyhabútor is meglegyen.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.13. 23:42:23

Miazisten van, mostanság már mindenki hazaköltözik?Bedőlnek a propagandának, Magyarország jobban teljesít?Megfordult a kivándorlás, vagy mi a lóf@$z, már bocsánat...?

Na, hogy lássátok, nem csak Viktátor szeret focimmeccsre járkálni, a mai fhanszia-angolon kint volt Mac(a)ron is, meg Május Terézia is...
:D

Herr Géza 2017.06.13. 23:45:55

@Arthamyr: Tökéletesen egyetértek. Nagy BMW-buzi vagyok, de az X6-ostól kiráz a hideg. És igen, egy X6-osos ismerősöm van, az az ex-főnököm, aki három havi munkabérrel plusz némi apróval szívatott (volna) meg. Szóval a gazdák sem szívem csücskei. :)))))

2017.06.13. 23:48:44

@Arthamyr: Ahogy gondolod ... a magam részéről mind a szélsőbalt, mind a szélsőjobbot rühellem, ez utóbbit egy pöppet jobbban. Nem érdekel, mit pofáznak, nem érdekel, mit akarnak, politikai páriák. Egyetlen "szélső-" rendszer sem vezetett eddig semmi jóra az emberi történelem folyamán. Persze, elismerem, el lehet csábulni, ezekben a migránsriogatós időkben.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 00:57:49

Poszthoz, mert csak most olvasom: hogyaszondja "ahol bulizni és inni kellett"...
WTF, fegyvert szorítottak a fejedhez?
Vagy beledobtak valamit az italodba és átvették az irányítást feletted?
Érdekes...
Meg ez a tíz éves autó...Nem rossz, de azért ne nézzük vagyontárgynak, könyörgöm...
Olaszországba eljutni, Svájcból , Ausztriából, hátbzmg, szomszédos országok, bróhaaaa, ezt már nehéz nem kiröhögni... :D
Miért nem sz@rod le, hogy mások milyen kocsit vesznek?
Hááát, érdekes egy poszt, gondolom, kapott erősen hideget-meleget másoktól is... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 00:59:54

@Hufeisen: Háppersze, ez régi dolog, a korrupció, protekció csak akkor rossz, ha kihagynak belőle...
:-))))))
Ha más is írta már, akkor szorri, még nem tartok ott... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 01:25:11

@Arthamyr: Egy kicsit egyszerűbb módszer: képen jobb klikk, majd "kép keresése ezzel: Google" menüpont...Chrome alatt, de gondolom a többinél is működik :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 01:31:27

@London2009: Haha, akkor ez maga volt az ideális férfi, aki nem bagózik, nem iszik, nem kurvázik, nem drogozik és nem létezik!
:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 02:05:07

@tsabus [UK]: Baxxa meg, ezen kész vagyok...
:-))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 02:15:23

@Dikusz: Mit nem tudsz a link beemelésén?Fogod, kijelölöd , kimásolod a címsorból a címet, és a kommentbe belemásolod.Természetesen nem betűnként begépelve, hanem a másolás-beillesztés parancsokat használva.Ha nem megy még mindig, írjál vissza.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 02:19:47

@Herr Géza: Én mondjuk vennék ikszhatost.Pont az teccik benne, hogy olyan irgalmatlanul tahó-bugris...
:D
Aztán persze lehet, hogy hamar eladnám.
Ugyanezért tetszik pl a Cryshler 300M is, főleg kombiban.Csak egy lövegtorony hiányzik a tetejéről... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 02:22:56

@geegee: Természetesen csak elméletben vennék, ha végtelen mennyiségben állna a gempa.Egyébként meg semmilyen autóért nem adnék 15-20 millió forintokat.

gabors 2017.06.14. 02:48:34

@Horthy Miklós cselédje: "az összes nőt, akivel eddig dolgom volt. " ???

Dikusz 2017.06.14. 05:32:37

@geegee: nem tudjátok olyan egyszerűen leírni, hogy meg is értsem. Ha legközelebb jön a fiam, megkérem, hogy mutassa meg, legalább huszonötször, majdcsak megjegyzem.:)))

Dikusz 2017.06.14. 05:47:23

@geegee: már megint későn jöttél, kimaradtál a sok jóból:))))
(viccvót)

A Május Teréziától meg félrenyeltem a kávét:))))
Egyrészt ha látom a fényképét mindig volt áLamfőnk feleségét látom benne, annyira hasonlít rá.
Másrészt az utcának, ahol lakom, ugyanez a neve. Mondjuk előtte Rózsa Richárd volt az utcanév, miután ugye ezt meg kellett változtatni, a másik felmerült utcanév Klebersberg Kunó neve volt, sosem derült ki miért nem az ő nevét kapta meg az utca.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.06.14. 05:59:22

@RoxyCRX: Hát egy ilyen munka hamar bezárja a lehetőségeket. Heti hat nap 8-10 óra a nyelvet meg igen limitált szinten tanulod meg túlnyomórészt nem anyanyelviektől. 1-1,5 év után ha rendesen tanulnál már nem fogsz fejlődni.

Dikusz 2017.06.14. 06:03:05

@geegee: nagyon sajnálom, tényleg antitalentum vagyok. Nem azért, mert tök hülye vagyok hozzá, hanem a szorgalom hiánya miatt...
Amikor Zolit (a fiamat) kértem, hogy segítsen valamiben, azt mondta, várjál, lemegyek a szintedre:) Még azt is hozzátette, amikor mondtam neki, lassabban magyarázzon, hogy megértsem, ő szívesen mutatja (közben szélsebesen csapkodta a billentyűzetet, miközben magyarázott) csak lássa a az érdeklődést azon, akinek magyaráz (munkahelyi tapasztalat). Mondtam neki kisfiam, az én fészem alapból ilyen ismersz már egy ideje:)))

Mesélte, hogy a munkahelyén egyszer (rendszergazda, előkelőbb nevén rendszerinformatikus egyébként) valami újfajta printer működését mutatta kollégáknak. Azt mondta, hogy ez a printer egyben iratmegsemmisítő is, és vigyázzanak, mert ha a lapot a másik oldalával teszik bele a printerbe, felmiszlikeli a papírt. Totális megrökönyödés lett, és a kolléga aki, a legjobban megrémült és visszakérdezett informatikus volt:))

Mondjuk ezt (meg az előzőt is) minek írtam le...

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.06.14. 06:03:43

@Ponton Bianchi alkatresz nagykereskedelem: Ezzel részben egyetértek mert Bécsben pl a magyarok egyszerűbbik része képviselteti magát döntően. Részben pedig nem, mert mint, ahogy írod 35 feletti kint élő magyarnak már mást kell csinálnia.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.06.14. 06:16:38

@Pink Petsch: Mondjuk ezt megerősíti az a tény, hogy külön kiemelte, hogy a munkáltató milyen rendes volt, amikor a tartós egészségkárosodással járó balesetre 100% táppénzt adott.

Egyébként Ausztriában divat az ilyen eseteknél megvárni, amíg a munkavállaló perel és évekre elhúzni azt. Egyrészt soknak nincs pénze megelőlegezni egy per költségét még ha tuti meg is nyeri másrészt a nyelvi korlátok visszatartják.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2017.06.14. 06:28:02

"Bár a kórházba se kollega, se főnök nem jött be látogatóba, még a MAGYAROK se. "

Egy ilyen típusú hajtós munkahelynél nem alakulnak ki olyan mély kapcsolatok, hogy az azt eredményezze, hogy vki meglátogatja. Másrészt sokszor az-az érzésem hogy külföldön többet vár el egy magyar egy másik magyartól. Lehet ez eredményezi a "nem tartunk össze" érzését.

geeeteee 2017.06.14. 06:47:21

@Arthamyr: Ez talált, pont sofőr vagyok. :D

Mmarci 2017.06.14. 06:47:31

150e nettoert es no szabi? Soha

geeeteee 2017.06.14. 06:47:58

@Arthamyr: "I will be going to" . Ezt így még soha nem használtam. Megragadtam annyinál, hogy vagy I will, vagy I'm going to. A különbség pedig minimális, talán a másodikat biztosabbra mondod, de arra is jó az I will, I'll. A példád szerintem elírás, vagy nagyon kifacsart, tőlem lehet elegáns is, de nem nagyon hallani. I will be climbing next week is fura, nem mászni fogok, hanem mászva leszek jelentésű, de van ilyen. I will be going to, úton leszek, menetközben leszek, menve leszek valahová. I am going to go or climb, menni fogok vagy mászni fogok. Tovább nem tudom, de biztos cifrább.

Mmarci 2017.06.14. 06:48:02

@Hari Seldon 2: fel heti fizu kb a törlesztés

Mmarci 2017.06.14. 06:49:19

@adg: en Angliában dolgozom egy autó ülés gyártó gyárban. Napi 500/520db. Percenként kb 1

Arthamyr 2017.06.14. 06:51:19

@geegee: FF-ban nem, vagy most hirtelen nem találom hol van.

Arthamyr 2017.06.14. 06:56:38

@geeeteee: Azt elrontottam, "I will be climbing..." lett volna ugyanannak a mondatnak a elegánsabb alakja (az "I am going to be climbing" is jó, de ott talán nagyobb a bizonyosság, már elfelejtettem?).
Csak azt akartam illusztrálni, hogy mind3 (sőt, van még szerintem) helyes, semmi gond nincs a "I will climb..." verzióval, de az előbbi szofisztikáltabb, és nem az fog rád ragadni, ha kint élsz, hanem ami a legegyszerűbb és működik. Az anyanyelvi beszélők sem nagyon szoktak kijavítani, hacsak nem okoz valami félreértést.

Arthamyr 2017.06.14. 07:03:56

@geegee: Egy 5-ös BMW, vagy egy E Merci teljesen rendben van abban az árban, ha már német prémium valakinek a szíve vágya. Ha meg valakinek van pénze, és szeretne tényleg felvágós autót, akkor lehet venni Königsegg-et, LaFerrarit és hasonló finomságokat, ezeknek kb. annyi értelme, mint az X6-nak, de legalább menők, mert ahogy @Herr Géza: az előbbiek népautók. Vagy repülőt, helikoptert, hajót (amin mondjuk le tud szállni a helikopter). :)

2017.06.14. 07:42:29

@flash.gordon: Szerintem akkor már Svájcan voltak, amikor a posztoló balesetet szenvedett. Első körben is, annak kellene utánanézni, hogy igy kb. 2,5-3 év után lehet-e még bár bármit kezdeni ezzel a munkahelyi balesettel kártéritésileg. Ha igen, akkor jöhet az ügyvéd. Szerencsére nincs saját tapasztalatom, de szerintem Svájcban is vállalnak az ügyvédek százalékos tiszteletdijra megbizásokat, pláne, ha olyan simán megnyerhető az ügy, mint a posztoló esetében.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 08:12:50

@Dikusz: Május Terézia az utcátok neve??Ez komoly?Azigen...
Egyébként ma reggel éppen vele álmodtam, konkrétan ő baxott le azért, mert valami okos helyen parkoltam a londoni palota környékén...Az ember esze megáll, komolyan mondom, az a kevéske is... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 08:14:24

@Dikusz: ", azt mondta, várjál, lemegyek a szintedre:) "
Szegény Te, azért ez erősen durva szöveg... :-o

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.14. 08:18:20

@geeeteee: hmmm, én is úgy emlékszem, hogy az I am going to az a biztosan fogok csinálni valamit, míg az I will az a fogom csinálni de nem biztos annyira... I am going to sue your arse off, mondhatná a posztíró ha itt élne.

geeeteee 2017.06.14. 08:31:08

@Arthamyr: Szerintem nem kell going to után a be, egyből az ige jön, a will után oké, de ott megváltozik a jelentés is fogokról leszekre.

RoxyCRX 2017.06.14. 08:31:56

@flash.gordon: En warehouseban dolgoztam 2 es 1/2 evig , eloszor 10am-6pm ig aztan 6am-2pm ig (a masodik verzional 4 kor keles es este 7kor mar beesel az agyba) megis elvegeztem mellette tanfolyamokat hogy legyen certificatem es egyszer talalhassak jobb melot. Nyelvet is lehet tanulni csak ugye nem a magyarokkal kell haverkodni. En az elejetol fogva az angolok tarsasagat kerestem inkabb. Amikor kijottunk kb semmit nem beszeltunk angolul. A parom 3 evig dolgozott warehouse-ba ,velem, ugyanabban a shiftben ugyanazt a munkat. O bookkeeping / accountancy -t tanult/tanul eppen a level 3 nal tart mellette lassan egy eve dolgozik egy cegnel mint stock controller / warehouse manager / accountant (jo ez igy hulyen hangzik de 3 fele dolgot is csinal) Mindketten hetfotol pentekig dolgozunk 9-5ig. En 43 eves vagyok a parom 42. Ha mi tudtunk tanulni + dogozni ennyi idosen akkor a huszonevesek 2x ennyire is tudnanak. Igaz huszonevesen nekem is a bulizas volt fontosabb, de nem is voltam kulfoldon. Az hogy mit csinalsz es hogy az a fejben dol el.

Dikusz 2017.06.14. 08:32:18

@geegee: tényleg ezt mondta, de nem komolyan. Az adott helyzetben jól jött ki, de azért az igazságtól nem járt messze:)))
Azért a végén elnézést kért a semmiért, de azóta is felemlegetem neki.:D

A történelem vihara végigsöpör a környékünkön:
Varga Jenő tér, Rózsa Richárd utca, Mária Terézia utca, a majdnem Klebersberg Kunó utca...

Payrollerwitch 2017.06.14. 08:40:15

@kisrumpf: Én is úgy tanultam, hogy az I will, mikor abban a pillanatban döntöd el, az I am going to, meg mikor biztosan tudod már egy ideje, hogy mit fogsz csinálni.

adg 2017.06.14. 08:47:47

@Arthamyr: a will be doing something nem szofisztikaltabb a will do somethingnel, hanem mast jelent. Az I will do something csak annyit jelent, hogy majd valamikor fogok csinalni valamit, a will be doing something pedig azt, hogy abban az idoben, amirol beszelunk, en eppen valamit fogok csinalni. Ez az en megfigyelesem. Amugy szurke zona neha elegge.

Ha nem igy hasznalod, akkor is ertik, mert a szovegkornyezetbol egyertelmu altalaban. Sot, kezdok neha beszelnek olyanokat, hogy I go to the pub yesterday/tomorrow, es megertik, mivel ott az ido, ami pontositja, hogy mikor. Nyilvan ezzel nem lehet messzire jutni a beszelgetesben. :)

Herr Géza 2017.06.14. 08:51:13

@geegee: Na az is egy "szép" autó...:))) Maffiadienstwagen.

Herr Géza 2017.06.14. 08:56:53

@Pink Petsch: Mutass egy ügyvédet, aki "hozomra" dolgozik lyen szinten... :)))) Sokkal esélyesebb szakszervezeti vonalon találni vmi jogsegélyt, vagy akár konkrét szakügyvédet, bár ennyi idő múlva már az is kritikus lehet. Sajna ebbe bele kell invesztálni az ügyvédi költséget, ha nyersz, úgyis visszajön az a pénz (is).

Herr Géza 2017.06.14. 09:10:55

@Pink Petsch: Valami tuti nem volt kóser az ügyben, mert ahogy azt hiszem Csodabogár is írta, a munkahelyi balesetet itt nagyon komolyan kivizsgálják és a gépezet működésbe lép magától is, feltéve, hogy a baleset annak is lesz jelentve....
A nejem "kiíratta" magát két napra, mert besokallt a műszakbeosztásától, a háziorvosnak azt találta mondani, hogy otthon (!) leesett a létráról ablakpucolás (:D) közben és megütötte a csípőjét és meghúzta a derekát. Most töltöttem ki a betegbiztosító háromoldalas kérdőívét, kurvára kíváncsiak voltak, hogy nem a munkahelyen történt-e a dolog (mert akkor nem ők fizetnek, hanem a cég biztosítója....), de még azt is firtatták, hogy nem én löktem-e le a létráról (ld. családom belüli erőszak témáját....) :D

M-G Zsófia 2017.06.14. 09:48:25

Nem kerek a tortenet, zavaros es majdhogynem szanalmas. Svajcbol eljutni Olaszorszagba...? Mar bocsanat, nem nagy kunszt, raadasul a posztolo irja, hogy mily`konnyen osszeraktak 4-5 millat. A szerelmi szalnal elvesztettem a fonalat, de sztem ez lenyegtelen. Nekem az jott le,hogy valoszinuleg "jo magyar " szokas szerint nem voltak rendben a lany biztositasai, amit bizony Svajcban igen komolyan vesznek. Ha munkavallalo vagy akkor a legfontosabb az a jogi biztositas, hiszen akar egy "Zwischenzeugnis"-nal is komoly elteresek lehetnek egy svajci szekhelyu de nemet ceg szoertelmezesenel. Ami a nemeteknel jo,a svajcinal epphogy eleg. ( Lufthansa ) A nyelvtudasrol valoban nem esett szo, de nekem sanszos, hogy kellokeppen hianyos. A lany diplomarol ir, valszeg angolbol penge, de sajnos nemet nyelvteruleten az angol mellet nemetul is kell beszelni. Svajcban elek 2011 ota, itt is mint normalis esetben mindenhol, van elorelepesi lehetoseg. ( Sajat tapasztalat ) Abban viszont igazat adok, hogy nem art kerulni a magyarokat, vagyis megprobalni szelektalni. az en tapasztalatom is az, hogy nagy arccal jonnek, ha kijutnak Svajcba, a sok penz meg a kanaan, de az mindig kimarad az elokeszitesbol, hogy Svajc draga es megha egy salatagyarban meg is keresel 8 orai meloval 3000 Chf-et, de ez igen keves, ha egyedul vagy es befizeted a havi kotelezo szamlakat... Ez az összeg csak forintban nez ki jol. Svajci frankban ez (let)minimum.

Arthamyr 2017.06.14. 10:41:53

@geegee: Nem iszol te kicsit sokat? :D

Arthamyr 2017.06.14. 10:49:23

@adg: Igazából már elfelejtettem, nagyon régen volt. 5-6 különböző dolgot magyarázott a tanár, és csak kis különbségek voltak közte. Az tuti, hogy az I am going to do sg, I will do sg és az I will be doing sg is közte volt, és annyit jegyeztem meg belőle, hogy az I will do sg-t kb. sose kellene használni, ha nem akarod, hogy cab drivernek nézzenek. :D Na ahhoz képest 5 év kintlét után kb. csak azt használom, meg az I am going to do sg-t, így elkorcsosult a nyelvtudásom, pedig nem bevándorló dokkmunkások közt dolgozom. Csak annyit akartam illusztrálni, hogy a szép nyelvhasználat nem igen fog megragadni, mivel az anyanyelvi használók többsége sem beszél szépen.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 11:03:11

@Herr Géza: :D
A dienst az a fogász, vagy valami ilyesmi ugye? :-)

adg 2017.06.14. 11:05:05

@Arthamyr: Semmi gond az I will-lel, nyugodtan hasznalatod, megvan a helye. Nem igaz, hogy primitiv lenne.

Send me a text and I'll call you back. Hogy mondanad nem will-lel?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 11:05:58

@Arthamyr: Nem, csak tegnap mutatták a foDballmeccsen, és úgy látszik az elég volt...Szerintem többet kéne igyak... :D

Arthamyr 2017.06.14. 11:08:16

@adg: Esetleg jelennel (I call you back)! De mint mondom, ez iszonyat rég volt, nem emlékszem már rá, szóval nem tudom elmagyarázni, az tudom, hogy a tanár nyilván okkal mondta (amerikai volt, és tényleg jól tudott angolul). A "we are not cab drivers" miatt maradt meg annyi, amennyi megmaradt. :)

Arthamyr 2017.06.14. 11:08:55

@geegee: :D Hát, lehet, hogy akkor nem fogsz rosszakat álmodni.

Herr Géza 2017.06.14. 12:35:13

@geegee: Nem, a Dienst az a szolgálat.... (maffia szolgálati autó)...:))))(

Vadalmaaaaa 2017.06.14. 13:53:29

@geeeteee: mast jelent a ket alak. Eleganciahoz semmi köze:)
Jo lenne,ha Uk- ben èlôk is megtanulnànak angolul:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.06.14. 18:26:07

@Herr Géza: Jajóóó, kösz.De a fogász is valami ilyesmi szó, nem?

Rotoxis 2017.06.14. 18:37:34

A poszternek idegenforgalom-vendéglátó diplomája van. Hat évhez dolgozott német nyelvterületen.
Egészen a takarító pozícióig küzdötte fel magát. Itt valami nagyon nem kerek!

doktornoo 2017.06.14. 18:50:30

"Hogy mi lesz, ha elfogy a pénz, ha a magyar fizetés lesz, a havi 100? Nem tudom... már most próbálok spórolni, de nem megy... nem engedhetjük meg a heti 15-20 ezer Ft-os bevásárlást...

......azt tanácsolom mindenkinek, hogy menjen, gürizzen a pénzért és ha megvan a cél, jöjjön HAZA. "

Brix 2017.06.15. 16:40:32

Szerintem sem kerek valami ebben a történetben...Ilyen diplomàval, tapasztalattal, és német nyelvtudàssal tàrt karokkal várják itthon, több szàzezres fizetéssel...Havi 100-es fizetésért màr Kelet-Magyarorszàgon sincs munkaerő...Átlag 200 ezer nettót adnak a kiskereskdelemben és a vendéglàtàsban, a közép végzettségű szakdolgozóknak, keleten...Màr nem éri meg Ausztriàba menni, főleg diplomàsként, kuli munkàra...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása