Az újrakezdés talán a határátkelés egyik legfontosabb része, tulajdonképpen már eleve az egész folyamat maga az. Az eheti válogatásban is többször előkerül, vagy azért, mert egy blog indul újra (ami mindig örömteli), vagy azért, mert valaki képes rugalmasan változtatni a tervein, amikor az eredeti elképzelés nem jön be. Remélem, sikerült elég homályosnak maradnom :), vágjunk is bele!
Hogyan telik nálatok a Húsvét? Mi kerül az asztalra? Küldjetek fotókat esetleg pár soros leírással a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
Mit csinál az ember, ha utazna, de nem tud oda, ahova akar? Elmegy egy másik helyre – írta a Mindjárt jövünk blog szerzője, aki nem csak írt róla, de így is tett. Más kérdés, hogy Új-Zéland helyett Moszkva érdekes választás, ám megvan a magyarázata.
„No, szóval legutóbb ott hagytuk abba, hogy nem mentem Új-Zélandra. Igaz, hogy volt az egyes számú tervem, de vészhelyzet esetére - és én már csak ilyen vagyok - volt egy kettes számú is. Ez pedig az volt, kimegyek Oroszországba és megtanulok oroszul.
Aki nem tudja, az ELTE-n ruszisztika (Oroszország tanulmányok) szakos vagyok, amihez értelemszerűen elengedhetetlen a nyelv ismerete. Én viszont eddig az orosz nyelv két elengedhetetlenül fontos elemét nem sajátítottam még el: a szókincsét és a grammatikáját. Ezen a helyzeten pedig minél hamarabb változtatnom kell.
A terv először az volt, hogy a zélandi tapasztalataimból kiindulva majd wwoofolok, családnál lakok és angolra tanítom a gyerekeket, vagy mondjuk hostelben dolgozok.
Ekkor mindkét esetben meg van oldva a lakhatásom, részben az étkezés és csak ragad rám valamicske orosz is. Aztán jól végiggondolva az egészet, hát... Ebben az esetben max három hétre kapom meg a vízumomat, meg senkivel sem tudok leülni kicsit nyelvtanozni stb.
Végül fogtam magam és - kerül, amibe kerül - jelentkeztem a Moszkvai Állami Egyetem nyelvkurzusára, egészen pontosan 11 hétre. Nem a semmiért dolgoztam magam szénné Új-Zélandon.
Február 24-én érkeztem Moszkvába, ahol a reptéren a nyelvsuli egyik alkalmazottja várt rám kocsival. Én már előre elképzeltem, hogy egy gyönyörű orosz hölgy fogja tartani a „Mr. Vigoczki” feliratú táblát a Vnukovó reptéren. Ehhez képest Farid, a tatár jött ki elém... No mindegy.
De ő tök jó fej volt. Útközben kifejtette, hogy tudja ám, hogy a magyarok őshazája az Urál mellett található, és hogy a tatárok is ősidők óta a mai Oroszország területén élnek. „Szóval ti és mi már hamarabb itt voltunk, mint az oroszok. De ezt azért ne mond nekik!” - foglalta össze mondandóját.
Amikor kiválasztottam, hol szeretnék lakni választhattam volna azt, hogy családnál lakok, de kb. ugyanannyiért inkább a kollégium mellett döntöttem. Itt mégiscsak több embert ismerhetek meg, és hát tudjuk nagyon jól mik folynak egy kollégiumban, mekkora bulik stb. No, hát ebben is kb. akkorát tévedtem, mint a repülőtéri transzferemmel kapcsolatban. (...)
Kezdjük azzal, hogy a nyelvsuli honlapján „jól felszerelt, fürdőszobás, hűtős, külön a külföldi diákoknak fenntartott” szobákat ígértek, mindezt egy 60x120 pixeles képpel illusztrálva.
Aha, magyar vagyok, tudom jól, mit jelent az, ha nem lehet nagy felbontású képet látni a szállásról. Hűtőnk nincs, de ismerünk valakit, akinek állítólag van.... Igen, mi a párkányt használjuk e célból.
És ha ehhez hozzávesszük, hogy a konyhában még mikró sincs, csak tűzhely, akkor igencsak érthető, ha azt mondom: kényelmetlen az élet. Magán az épületen belül a 70-es évek óta max annyiban újították fel, hogy vettek új szőnyeget némelyik folyosóra meg van új lift. De minden más nagyon régi/retró. (...)
Jogos a kérdés, hogy miért nem csináltam több felvételt az épületről? A következő történt egy vasárnap este: Jövök haza a kollégiumba, közben a családommal beszélgetek Skype-n.
A kampusz bejáratánál egyszer be kell mutatni egy securitysnek a dokumentumaimat, aztán a saját kollégiumom épületének bejáratánál is egy másiknak. Nem nagy cucc, naponta ezt csinálom. A Skypeot persze közben sem kapcsoltam ki.
Feljövök a szintemre, közben magyarázom a Skype-n, milyen a folyosó, konyha stb. Unalmas, lényegtelen dolgok. Igaz? Na persze, hogy nem. Már éppen búcsúzok el, amikor a biztonsági szolgálat vezetője a szintfelelős bábuskával bejön a szobámba, előbbi tajtékozva kérdőre von, hogy
- Mégis mit képzelsz, mit csinálsz?
- Skypeolok a családommal - mondom higgadtan.
- Nem, te felvételeket készítesz az egész kollégiumról. És ez tilos!
- Dehogyis, csak telefonáltam.
- Akkor is tilos! - és elviharzik.
De! Fél órával később a lakótársam szól, hogy engem keresnek és valami dokumentumokat kellene aláírnom, komolynak néz ki a dolog, az egyik diák is jött tolmácsolni. Nyilatkoznom kellett ugyanis, hogy nincsenek felvételeim az épületről! (...)
Pár ezren lakhatunk a koleszban, hiszen eddig nyolc kisboltot találtam az épületegyüttesben, három menzát, egy postát, egy ajándékboltot, egy rendőrséget, egy kulcsmásolót, egy kávézót és még egy utazási irodát is. A mosodát még egy YouTube-os videó segítségével is csak három hét alatt találtam meg.”
Akinek ezek után nincs kedve elolvasni a teljes posztot és megnézni a fényképeket, videókat, az magára vessen!
Restart
Közel hároméves szünet után jelentkezett új poszttal az Ugrás Svájcba blog, ahogyan ez már ilyenkor szokás, összefoglalva az azóta történteket.
(Fotó: flickr.com/Roger W)
„Így kimondva ijesztő is valahol, mennyi minden történt azóta. 3 év, a fiunk azóta már nemcsak elkezdte a tanulmányait, hanem már második osztályba jár. Igaz, eléggé rögös út vezetett idáig. (...)
Az első nyár kemény volt, hiába tart az iskolaév július közepéig, az óvoda azt mondta, hogy 2 hónapra már nem teszik be a csoportba, hanem majd augusztusban mehet 1. csoportba (kettő van összesen).
Akkor megkérdeztük, hogy miért 1-be megy, hiszen kor alapján bőven másodikba kell menjen, és Magyarországon is 3 évet járt óvodába.
Azt mondták, hogy a nyelv miatt, mert ha másodikba teszik, és nem sikerül felvenni a nyelvet, akkor vissza kell tartani, és ez bekerül a kartonjába, ami később gond lehet. Így meg év közben is átmehet második csoportba, ha minden jól megy, onnan meg iskolába. Rendben.
Óvodakezdés, kaptunk egy elég fura óvónőt. Véleményünk szerint vagy bevándorlóellenes, vagy egyszerűen nem bírt minket, gyakorlatilag nem kapott segítséget tőle a gyerek, fél év után is épphogy beszélt valamit, de inkább meg se szólalt, nem érezte jól magát.
Szülőin minden alkalommal kérdeztük, hogy írassuk-e be különórára, mert nem voltunk elégedettek a haladással, de mindig azt kaptuk, hogy adjunk neki időt. (...) Év közben sikerült azt a szintet elérni, hogy bekerült a második csoportba, majd egy év múlva elkezdhette az iskolát.
Azért akarom ezt leírni, hogy ha valaki idetéved, hasonló helyzettel, tudjon róla, amiről mi nem tudtunk, és a kérdéseink ellenére sem kaptunk információt, hogy a gyermeknek a bevándorlást követő első évben JÁR külön németóra, amivel felhozzák a szintjére.
Az iskolában kérdezték tőlünk meglepődve (1.5 év után), hogy nem kapott különoktatást??? Nem, nem kapott. Érezték, hogy sárosak az ügyben, úgyhogy kerestek megoldást, és hogyhogy nem, a gyerek elkezdett svájciul és németül beszélni, kiváló eredményeket ér el az iskolában, nem kellett semmilyen felkészítő az első osztályra.
Ehhez viszont kellett az, hogy igenis ne hagyjuk magunkat, hanem menjünk a dolgok után, hiszen a gyerek jövőjéről van szó. (...)
Az oktatás egyelőre kényelmes tempóban halad, az iskolatáska alapvetően egy darab üzenőfüzetet és egy tízórais dobozt tartalmaz. Néha benne van a házi feladat és ennyi. Mindent biztosít az intézmény, a könyvektől, munkafüzetektől kezdve az írószerszámokig.”
Olvassátok el az eredeti bejegyzést is, itt tehetitek meg!
Senki nem hitte el, hogy színházba normálisan fel kell öltözni
Néha egészen meglepő pillanatokban mutatkoznak meg kulturális különbségek még Európában belül is. Így került kellemetlen helyzetbe egy színházban az Élet a határon túl szerzőjének egyik lánya.
(Fotó: theater.wolfsburg.de)
„Szeretjük a színházat, szeretünk színházba járni, és keressük is az alkalmat, hogy mehessünk. Amikor kiköltöztünk, akkor még nem erőltettük a dolgot, mondván, hogy úgysem értenénk belőle semmit, meg egyébként is akkor még ismerkedtünk a környezettel, a várossal a lehetőségekkel.
Bábszínházba azért el-elvittük a lányokat, mert ha nem is értenek belőle semmit, nyelvgyakorlásnak jó. Én is érzem az előbbi mondatokban az ellentmondást, de a gyakorlatban sok hülyeséget gondol az ember, pláne mikor a gyerekeinek meg kell tanulnia egy idegen nyelvet, és ebben semmi tapasztalata sincs, mármint a szülőnek sincs, meg a gyereknek sincs. Egyébként az sem igaz, hogy nem értenek, nem értünk belőle semmit, legfeljebb nem minden szót. (...)
A kiköltözés után egy darabig még, leszámítva a bábszínházat, szinte csak abban gondolkodtunk, hogy amikor hazamegyünk, akkor menjünk el egy előadásra, de tekintve mennyi kötelezettségünk van hazalátogatáskor, ez nem igazán jött össze. (...)
Moziba viszonylag hamar elkezdtünk itt járni, illetve vittük a lányokat, mert én nagyon kis lelkesedéssel vetem bele magam a gyerekfilmek világába, régen szerettem, de ma már nagyon unom. Szerencsére már akkorák a lányok, hogy egyedül járnak moziba, tőlem csak a pénzt kérik.
Wolfsburgban több mozi is van, van egy drága soktermes csoda, van egy olcsóbb párteremes kis mozi, és van egy, ahol viszonylag régi filmeket játszanak.
Sajnos a pártermeseben nem minden filmet játszanak, így van, hogy a lányok a nagymoziba mennek, és ilyenkor jó mélyen kell belenyúlni a pénztárcámba, mert valamiért ők is kötelező jellegűnek érzik, hogy egyenek kukoricát, és kukorica, innivaló plusz jegy közelíti a 20 EUR-t, fejenként.
A pártermesben csak édes pattogatott kukorica van, és azt ők nem eszik meg. Amit nagyon meg is tudok érteni, mert az valami pocsék. A mozijegy ára is feleannyi, mint a nagymoziban. (...)
A színház. Nos először az iskolával, az osztályukkal mentek először színházba. Ahogy azt illik, fel is öltöztettem őket szép ruhába, és ebből lett a probléma. Kisebbik osztálytársai nem értették, hogy mire a szép ruha, mivel egy másik kislánynak pont aznap volt a szülinapja, és azon a napon a szülinaposnak kell ünneplőbe öltözni.
Meg is gyanúsították a gyerekemet, hogy el akarja lopni a showt a szülinapos elől. Hiába magyarázta, hogy de a színházba illik normálisan felöltözni, senki nem hitt neki.
Mivel kisebbiket egyáltalán nem zavarta, hogy mit mondanak a többiek, így legközelebb is kiöltözött. Én meg rábíztam a dolgot, mert nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni. Ő viszont bírja a kellemetlenségeket.
Ebből okulva azért nem öltöztünk ki túlságosan a következő színházi látogatásra, ami szintén egy gyerek darab volt, amire úgy kaptuk a jegyeket. Na, itt aztán megtapasztaltam, hogy nemcsak, hogy nem öltöznek fel, de viselkedni sem tudnak, nem csak a gyerekek, a felnőttek sem.
A körülöttünk ülők nagy része nem európai származású volt, és szerencsére volt annyi hely, hogy át tudtunk ülni máshová, majd megint máshová. Az, hogy végig ettek, beszéltek, mászkáltak részükről rendben volt, de amikor a legkisebb gyereket ott helyben a mellette lévő széken tette tisztába az anyukája, na az már sok volt nekem. El is ment a kedvem az egésztől. Egy darabig nem is erőltettem ezt a dolgot.”
A teljes poszt sokkal hosszabb és részletesebb, érdemes elolvasni!
HÍRMONDÓ
Két sonkaszelet között Skandináviától Svájcig
Vasárnap lévén egész csokornyi válogatást kaptok a hét legérdekesebbnek tűnő külföldi álláslehetőségeiből. Skandináviában indulva, Hollandiát és Németországot érintve, eljutva egészen Svájcig.
A kivándoroltakért is tüntettek Budapesten
A szombat esti Szabadság téri tüntetésen közösen lépett színpadra az a két aktivista, akit a napokban összesen 500 óra közmunkára ítéltek első fokon. Egyikük azt mondta, azokért is tüntetnek, akiknek nem maradt más lehetőségük, mint elhagyni az országot.
Itt senki nem kap infarktust a kapkodástól
Spanyolország soha nem a gyorsaságról és a kapkodásról volt híres, ezt megtapasztalhatta Rózsa is, aki az El Camino útvonalán működtet zarándokszállást.
A brit gazdaság összeomlana a külföldiek nélkül
A brit statisztikai hivatal adatai szerint a termelő szektorban már minden tizedik dolgozó külföldi uniós állampolgár. Nagy-Britanniában a uniós vendégmunkások többet dolgoznak, túlképzettek és kevesebbet keresnek, mint a brit munkavállalók.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek