Ha azt kérdezném tőletek, mennyi magyar él Svájcban, mit mondanátok? A válasz kiderül a heti válogatásból, miként az is, hogy a 8 milliós ország Európa egyik legváltozatosabb helye, legalábbis ami az ott élő külföldieket illeti. Emellett megnézzük azt is, milyen az, amikor Isztambult betemeti a hó, végül pedig kilépve a komfortzónából Brazíliában rúdtáncolunk egy kicsit – vagy nem.
Svájcban mintegy kétmillió külföldi él, ami önmagában sem kis szám, pláne sok, ha figyelembe vesszük, hogy maga az ország 8 milliós. Márpedig ez nagyon izgalmas – olvasható a Svájc és más blog legutóbbi bejegyzésében.
„Európa talán legszínesebb országában élünk és ez nagyon izgalmas! Csak az olajkitermelő országokban és Luxemburgban magasabb a külföldiek aránya.
2016-ban egész pontosan 143.200 új külföldi érkezett Svájcba, a magas szám ellenére a tendencia már 3 éve csökkenő. Nemcsak kevesebben érkeznek (5%-kal), hanem többen is távoznak (5,6% az előző évhez képest).
Elsősorban munkavállalási céllal érkeznek ide a külföldiek (a bevándorlók 47%-a), a második leggyakoribb ok pedig a családegyesítés (a munkavállaló családtagjai, de svájci állampolgárok ide érkező családtagjai is, feltételezem, külföldön kötött vegyes házasságból).
A Svájcban élő külföldiek rangsora 2016-ban a következőképpen nézett ki:
olaszok - 318'653 fő
németek - 304'706 fő
portugálok - 269'521 fő
Tavaly legtöbben Olaszországból (4.928 fő), Franciaországból (4.244 fő) és Németországból (3.158 fő) érkeztek.
A külföldiek egy részéről már csak kinézetük árulkodik, tökéletesen beszélik a helyi dialektust, hiszen itt születtek (Secondo-k), vagy már a szüleik is itt születek (Terzo-k).
Ideérkező felmenőik az alagútépítéseken, gyárakban dolgoztak, igencsak keresettek voltak, vagy menekültként érkeztek pl. a délszláv háború elől. Mivel azonban a Svájcban születés még nem jelent automatikusan svájci állampolgárságot, a külföldi szülők itt született gyerekeinek is kérvényezni kell azt. Svájcban a "ius sanguinis" elve érvényesül, magyarul a leszármazás jogcíme.
Annak ellenére, hogy az itt születettek közül sokan svájcinak érzik magukat, vagy legalábbis jobban ismerik Svájcot, annak kultúráját és politikai életét, mint származási országukét, mégsem kérvényezik az állampolgárságot (költségesnek és fölöslegesnek, részben megalázónak tartják a procedúrát és olyan is van, aki az EU-s útlevelet praktikusabbnak tartja Európában).
Rájuk ugyanúgy állandóan megújítandó tartózkodási engedély vonatkozik, mint bármely most érkezőre. Ha pl. egy diák (vagy akárki, aki itt született, de külföldi állampolgár) 6 hónapnál tovább külföldre megy, a tartózkodási engedélye érvényét veszti.
Bármerre járunk az országban, mindig találkozunk magyarokkal. A különböző svájci magyar fórumok is élénk forgalmat bonyolítanak. Ez alapján azt gondolná az ember, hogy jóval több magyar él itt, mint amennyi valójában. Mennyi is az? Tipp?
Közel 15.000 fő. Ebben a cikkben a grafikon külső karimájának bal oldalán, pontosan 9 óránál a piros csíkra kell vinni a kurzort, hogy a pontos számot és a teljes lakosságon belüli arányt lássuk.”
A teljes posztot is érdemes szokás szerint elolvasni, rengeteg érdekesség szerepel még benne!
Behavazva Isztambulban
Azért a török metropoliszról elég sok minden beugrik az embernek, a hatalmas havazás nem feltétlenül van köztük. Bár mint a Tede in Turkey blog írja, időnként azért esik, a nemrégiben lehullott hómennyiség nem jellemző, bár az elmúlt években előfordult.
(Forrás: YouTube)
„Az idei legutolsó havazás még éppen csak elkezdődött havas eső formájában, de a város kiemelkedő csomópontjain, jól észrevehető helyeken már ott várakoztak a hókotrók. Ők tudtak valamit, amit a lakosok is tudtak, de a bekövetkeztéig nem foglalkoztak vele: durva havazás várható.
A jóslat beteljesedett, a havas eső délután 4 óra magasságában hóba fordult, a hókotrók látványosan megindultak, az ideges autósok pedig alig tudtak hazaevickélni az iskolát aznapra letudó csemetéikkel. A havazás közel 3 napig nem lankadt, még jó, hogy hétvége előtt állt a város.
Az autósok egy része gyorsan elvérzett a lankás vidéken, mert bár a közelmúltban kötelezővé tették a téligumi használatát a téli hónapokban, a szabályok nyilvánvalóan azért vannak, hogy ne tartsák be őket.
Sokak nem váltanak téligumira „csak azért az egy havazásért egy évben”, és téli vezetési rutinjuk sincs. Mert hát „évente csak egyszer havazik”. A parkoló autók miatt egyébként is egysávosra szűkült utcácskák járhatatlanná váltak, mert egy-egy bátor delikvens megrekedt a kocsijával, és nem volt tovább.
A város bedugult, leállt, kihalt; előkerültek a síruhák, síbakancsok, sílécek, hótaposók, és az apukák lettek leküldve a sarki büfébe, hogy ássanak utat maguknak és hozzanak – ha kell, vadásszanak – némi élelmet a családnak.
A centiméterek gyarapodásával és a hétvége előrehaladtával a szülők kezdhették rágni a körmeiket: Hogy megyek hétfőn dolgozni? Hogy viszem el a gyerekeket iskolába? Lesz-e holnap iskola, vagy hószünetet rendelnek el? Ha én elmegyek dolgozni, mi lesz a gyerekekkel? Ki megy, ki marad?
Na jó, ez túlzás, hisz ismerjük már szeretett törökjeinket, senki nem rágta a körmét előre, mert ilyenkor a majd-lesz-valahogy elve érvényesül, de szigorúan csak akkor, ha eljön az ideje.
A döntést odafent sem idegeskedték el, vasárnap este 6 óra körül érkezett a hír: Isztambul Főkormányzósága hószünetet rendelt el hétfőre. Juhúú, örültek a gyerekek, még egy nap a hóban. A majd-lesz-valahogy pillanata valóságos lett a szülőknek, szervezkedés, megoldások keresése, munkába való bejutás, nem jutás, a gyerekre felvigyázat.”
Hogy aztán mi történt, az kiderül az eredeti bejegyzésből.
Elfeledett erőforrás
Biztosan mindenkinek van olyasmi az életében, amit gyerekkorában vagy tiniként nagyon szeretett volna csinálni, aztán valahogy elsikkadt a dolog. Aztán egy idő után, felnőttként ismét felmerül, milyen jó lenne mégis csak belevágni. A Szerelem Salvadorban blog szerzőjének esetében ez a tánc. Amit nagyon becsülök benne, hogy képes volt kilépni a komfortzónájából, és belevágni. Ráadásul Brazíliában, ahol azért sok embernek a vérében van a zene és a mozgás. Lássuk, mi történt!
„Úgy döntöttem, legyőzve a testemen lévő szégyenem, elmegyek egy rúdtánc próbaórára, hogy ne csak erősödjek, de a nőiségem is megtámogassam, hogy kilépjek az életem biztonságosnak tűnő teréből, és kipróbáljak valami nagyon újat.
Tehát kedden este hat órakor megérkeztem az óceánparttól gyalog öt percre megközelíthető stúdióba. A recepciós mosolyogva üdvözölt, és megengedte, hogy várjak egy órát még, mivel az óra kezdete hét órára volt kiírva.
Láttam a nagy, akkor még üres, tükrökkel körbevett teremben a hosszú rudakat, azon gondolkoztam, mennyire elképzelhetetlen, hogy én egy napon esztétikusan, egy lábam vagy kezem sem eltörve csúszkáljak rajtuk nőiesen és szálkás izomzattal, és ilyenkor inamba szállt a bátorságom, inkább mentem volna haza, ne csinálj magadból sült bolondot, Léna, de megfogadtam magamnak, hogy ebben az évben kipróbálok és kitartok. Kötött a magamnak adott szó, tehát maradtam és csendesen vártam az első rúdtánc órámra.
Közben megérkezett egy húsz éves forma, csupa izom, izgága fiatal férfi is. Leült mellém, úgy, mint aki már ezredszer huppan rá a nagy terem hideg kövére, és barátságosan rám mosolygott. Gondoltam is magamban, ő biztosan nyújtani jött.
Akkor vált azonban világossá, hogy ő a tanár, amikor elővette a mobiltelefonját és élőben bejelentkezett a közösségi oldalon, tisztán hallottam, ahogy az erős bahiai tájszólásával meghívja a rajongóit a hétkor kezdődő órájára.
Ahogy hetet ütött az óra engedelmesen követtem, ahogy átsétált egy másik terembe, közben sorban érkeztek a szép, mutatós brazil nők, és csatlakoztak hozzánk.
Az óra lassan elkezdődött, megszólalt a bemelegítéshez a zene, pontosan az egyike azon számoknak, amelyet tizennégy éve a Földes Gábor utcai panellakásunk nagyszobájában hallgattam ezerszer meg ezerszer, és nem tudtam ellenállni, széles mosollyal az arcomon a ritmusra melegítettem én is, fej jobbra billent, fej balra billent, nyak előre dönt, aztán hátra, most törzskörzés és így tovább.
A zene pedig szólt, dübörgött a zsigereimben. Észre sem vettem, hogy abban a teremben, ahol az óra zajlik, nyoma sincs rudaknak, csak mi voltunk, meg az óriási földtől plafonig merészkedő tükrök.
A melegítés vége felé nyílt az ajtó, a mosolygós recepciós mutatóujjával hívott maga felé, kiabálta a Beyonce szám közben a nevem, hogy menjek oda. Úgyhogy kiesve a ritmusomból odaléptem hozzá. Azt mondja, hogy rossz órán vagy Léna, a rúdtánc kint van a nagyteremben, menj át nyugodtan, még ők is csak melegítenek.
Tágra nyílt szemekkel kérdeztem meg, hogy akkor hol vagyok mégis, hová jöttem, azt mondja, stiletto, nem hallottam, visszakérdeztem egyszer, kétszer, háromszor de hiába értettem már amit mond, nincs egy felidézhető, a szóhoz köthető kép sem bennem.
Stiletto, maradhatok, stiletto, biztos vagy benne, stiletto, igen, stiletto persze. Szóval maradtam.
A melegítés után rögtön megértettem, hogy arra az órára érkeztem meg, amire tizennégy éve vágyok, amiről tizennégy éve álmodok. És kinyílt egy régről ismert világ, itt Salvadorban, az új életemben.”
Mondanom sem kell, olvassátok el a teljes posztot itt!
HÍRMONDÓ
Ukrán határátkelőket toboroz a magyar kormány
Több mint 80 millió forintot költ arra a kormány, hogy Ukrajnában hirdetésekkel próbáljon munkaerőt toborozni Magyarországra. Ukrajnában átszámítva mindössze 50 ezer forint körül vannak a szakmunkásbérek, szóval a dolog nem reménytelen.
Magyarok a szlovák autógyárakban
Miközben több mint 160 ezer szlovák dolgozik külföldön, az autóiparban egyre nagyobb a munkaerőhiány, amihez külföldről (például többek között Magyarországról) kell embereket keresni és bevonzani.
Négysoros mérföldkő
Négy sor, egy határozattervezet, ami magyarok tízezreinek az életére lehet hatással.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: