oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. december 15. 06:33,  Francia kaland – az első hónapok 99 komment

2016. december 15. 06:33 Határátkelő

Francia kaland – az első hónapok

Az első időszak akkor sem egyszerű, ha az ember párja annak az országnak a polgára, ahová költözünk. Ezt tapasztalta meg saját bőrén Zsófi is, aki francia férjével költözött Nantes-ba. Az elég gyorsan kiderült, hogy vannak ugyan finom borok és jó sajtok, de a beilleszkedés ennél jóval bonyolultabb kérdés. (A képeket köszönöm szépen!)

cim_3.jpg

A külföldi életet egyszer már 21 évesen kipróbáltam, akkor New York felé vettem az irányt, de 4 év után hazahozott a honvágy. Ezek után úgy gondoltam, hogy én Magyarországon akarok élni és otthon akarok sikeres lenni a munkámban és szerettem volna, ha az anyukám látja majd felnőni az unokáját.

Angol-magyar szakfordító-tolmácsként számos nagy építőipari és műszaki projekten dolgoztam Pécsett és Budapesten és az az élet úgy hozta, hogy az egyik munkahelyemen ismerkedtem meg leendő francia férjemmel is.

Eleinte Pécs és a romániai Suceava között találkoztunk félúton, majd a férjem Szlovákiából autózott át Budapestre hétvégente az albérletünkbe egy jó ideig, amikor az akkori munkahelyemen sikerült megbeszélni, hogy a budapesti irodájukban dolgozhassak a pénzügyi igazgató mellett. Mindent megtettünk azért, hogy Magyarországon maradhassunk, mert nagyon szeretjük Budapestet és ott szerettünk volna elhelyezkedni.

A férjem már jól beszélt magyarul is a francia és az angol mellett és az építőmérnöki diplomája mellé csinált közben egy MBA diplomát a Közép-Európai Egyetemen, mert a projekt menedzsment felé akart fordulni.

Nem sikerült, mert senki nem adott neki lehetőséget még egy bemutatkozásra sem a megpályázott állások közül. A fejvadász is azt javasolta neki, hogy az építőipari vonalon keressen tovább, mert az az erős az önéletrajzában. De váltani akart, viszont Magyarországon többnyire nem túl nyitottak erre a cégek.

Eközben megszületett 2013-ban a kislányunk. Ez az én elképzeléseimen sokat változtatott, ami a munkát illeti. Számomra egy 6 órás munkahely vagy egy rugalmas 8 órás állás lett volna az ideális, ami normálisan fizet, érdekes, kihívásokkal teli és ahol – ha nem is tolmács-fordítóként - de tudom használni az egy életen át megszerzett angol tudásomat.

A rugalmas munkaidőt említve sokan még mindig azt gondolják, hogy az ember lógni akar. Ez egy olyan sztereotípia, amit azok szenvednek meg, akikre nem igaz. Jó lenne, ha Magyarországon a munkáltató nem hátránynak élné meg, ha az embernek gyereke van.

A férjemmel már 4 éve éltünk Budapesten, amikor arra jutottunk, hogy ahhoz, hogy ő építőmérnökből programozó lehessen, Franciaországba kell költöznünk, mert ez volt a vágya és ott volt hozzá segítség. Én pici gyerek mellett nem akartam még napi 10 órát dolgozni és nagyon szerettem volna már rendesen megtanulni franciául, így belevágtunk.

etterem_kert.jpg

Budapesti fotelemben ülve úgy képzeltem el az életemet Franciaországban, hogy finom borokat kóstolgatok jobbnál jobb sajtok mellé, míg gyermekem szépen beilleszkedik a francia óvodába és én rohamtempóban szedem magamra a nyelvtudást, ezáltal megvalósítva azt az álmomat, hogy három nyelven beszéljek. (Eredetileg 3 idegen nyelv volt a cél, de szegény német nyelvtudásomra rátehetem a koporsó fedelét.)

A nyelviskolában és az oviban pedig új barátokra lelek Korina kis barátainak szülei körében akikkel összejárunk és egész véletlenül tudnak majd nekem egy állást. A kislányomnak pedig milyen jó, hogy kétnyelvű lesz.

Belátom, hogy az én helyzetem könnyebb volt, mint annak, aki egyedül vág neki a világnak, hiszen volt mellettem, aki támogat és aki ismeri a célországot.  

Ennek ellenére, a saját szemszögemből nézve a következők pörögtek a fejemben az első hetekben: otthon hagytam egyedül élő édesanyámat, az összes barátomat, a saját lakásunkat.

A francia nyelvet alapfokon beszéltem csak, ezzel még nem lehet munkát vállalni, az angol nyelvvel egymagában pedig nem sok mindent lehet kezdeni Franciaországban.

A kisgyermekes anyuka lét után abszolút nem otthonülős életet akartam magamnak. A 3 éves kislányom nem beszélt franciául, csak értette, amit mondtak neki, emiatt sokat aggódtam. 38 évesen a nulláról kellett kezdenem a karrieremet, és beülni újra az iskolapadba nyelvet tanulni.

Hol is van Nantes?

Három hónapja lakunk Nantes-ban, Franciaország északnyugati részén, a Loire mellett, 50 kilométerre az Atlanti-óceántól. Nantes Franciaország 6. legnagyobb városa volt 2010-ben és a népessége 2012-ben közel 300 000 főre volt tehető.

A kétezres években számos elismerést kapott, 2004-ben a Time magazin Európa legélhetőbb városának választotta – amivel abszolút egyetértek – a gazdasági innováció szempontjából pedig Franciaországban a 4. helyet foglalta el Párizs, Lyon és Strasbourg után.

muzeum.jpg

Nagyon kellemes nagyváros, történelmi hangulatú belvárossal, sok programmal, de nem óriási és nincs állandóan tömeg. (Kivéve a szombati napot, amikor mindenki a belvárosban vásárol.)

Miből élünk majd?

A budapesti lakásunkat kiadtuk az Airbnb-n, egy otthoni csapat menedzseli a vendégfogadást és emailen tartjuk velük a kapcsolatot. Ez eddig jó ötletnek tűnik, mert bár az őszi szezonban indultunk, ami gyengébb, de azért vannak foglalások.

A férjem pedig jelenleg munkanélküli, de itt az állam támogatja azokat, akik szakmát váltanának és emiatt tanulni akarnak és megfelelő segítséget és ellátmányt ad 2 évig bezárólag, addig amíg ezt sikerül megvalósítani. Természetesen ez különböző feltételekhez van kötve, de megadja rá a lehetőséget.

A munkakeresőket segítő rendszer itt teljesen máshogy működik, mint Magyarországon. Nem egy egyszerű rendszer, ezért nem akarok hosszasan a részleteibe belemenni, de két meglepően pozitív megoldást megemlítenék.  

Kezdjük ott, hogy az embernek itt a legutolsó munkahelyén kapott 12 havi fizetésének összege alapján állapítják meg a támogatás összegét. Természetesen itt is van egy maximum, de ez egy igen magas összeg.

A másik barátságos hozzáállás az, hogy ösztönzik az embereket arra, hogy mielőbb munkába álljanak, illetve hogy vállaljanak el rövidebb idejű megbízásokat is.

Erre úgy van mód, hogy a munkakeresési támogatás megtartása mellett islehetősége van a franciáknak munkát, megbízásokat vállalni, amennyiben az új fizetés és a támogatás összege nem haladja meg a legutolsó fizetés összegét.

Munkába állunk, amint elérjük azt a tudásszintet, amivel munkát lehet vállalni, akár a programnyelvről akár a francia nyelvről van szó.

Hogyan telnek a napjaink?

A 3 éves kislányunk óvodába jár, a férjem programozást tanul és közben egy ismerősével együtt dolgozik egy program fejlesztésén, én nyelviskolába járok heti három alkalommal, blogot írok, az Airbnb-s ügyeinket irányítom, internetes digitális marketing tanfolyamot kezdtem el és háztartást vezetek. Egyelőre.

Számomra az első két hónap nehéz volt, mert ennyi idő alatt alakult ki az életünk és albérletet is csak 6 hét után találtunk magunknak.

var.jpg

A lakásbérlés itt egy elég komplikált folyamat, rengeteg adminisztrációval jár és igazolást kell felmutatni az ember bevételéről vagy fizetéséről, különben szóba sem állnak vele.

Igaz, e mögött az áll, hogy ha már az ember kivett egy lakást, akkor a tulajdonos 3 évig lényegében nem tudja kitenni, ezért érthető, hogy az emberek nagyon megnézik kinek adják ki a lakásaikat.

Ha pedig esetleg lakást vásárolna az ember, akkor fel kell készülnie a magyarországinál jóval magasabb árakra. Egy kétszobás, átlagos lakás egy normális, de nem felkapott környéken 40-50 millió forint körül mozog.

Korina nem szeretett oviba járni, rosszul aludt. Én nem nagyon tudtam senkivel kommunikálni, magányosnak éreztem magamat, és a nyelvtudásom sem volt elegendő semmihez.

Magyarországon én már tanultam franciául 2 évig munka mellett, de heti egy alkalom, a kisebb kihagyások és a gyakorlás hiánya miatt csak a passzív tudásom lett alapos, a szóbeli készségeim gyengék maradtak ahhoz, hogy dolgozni menjek, és ahhoz is hogy valakivel el tudjak kellemesen beszélgetni.

Az elején minden mondat kín volt, a nyelviskola viszont rengeteget segített és lendített a már meglévő jó alapokon. Két hónap után már merek beszélni, bár gyakran hibásan, de már nem zavar, tudok tévét nézni, mert nagyjából tudom követni az eseményeket, és lassan az újságokban is el tudok mélyedni, bár még nem olyan örömmel, mint amikor egy magyar nyelvűt olvasok.

Mindenesetre Franciaországba nem érdemes nyelvtudás nélkül elindulni, ebben biztos vagyok, viszont ha valaki középfokon beszél, vagy egy erős alapfokú tudással és egy kis tartalék pénzzel rendelkezik, akkor meg fogja találni a számítását.

Nem fázunk!

Nantes időjárása fantasztikus az óceán közelségének köszönhetően. Enyhe az ősz, novemberben napközben még mindig előfordul, hogy 10-14 fok van, és sokszor süt a nap is. Ilyenkor Budapesten már a nagykabátomban szoktam fagyoskodni.

Az eső sem olyan mint Magyarországon, inkább szemerkélő, mint szakadó és ritkán tart egész nap. Azt mondják, hogy Bretagne-ban sokat esik, de én inkább azt mondanám, hogy itt szinte minden évszakban könnyebben belefuthatunk esős időbe, mint otthon. Teljes képet majd egy év után tudok csak alkotni az időjárásról.

„Madame” lettem!

Nyugat-Franciaországban az emberek kedvesek, nyitottak. Nem tapasztalom azt a sztereotípiát, hogy a franciák nem hajlandóak megszólalni angolul. Nekem eddig mindig próbáltak segíteni angol nyelven, amikor elakadtam a francia mondanivalómmal.

Itt mindenkit uramnak vagy hölgyemnek/asszonyomnak szólítanak. Amikor azt mondják nekem, hogy “Bonjour madame”, még mindig meglepődöm, hogy a “madame” az én vagyok.

Ezáltal a tiszteletadás a másik iránt nem kérdés, ez kis kortól belenevelődik az itteni emberekbe. A buszon például csak az első ajtón lehet felszállni és az emberek 70 százaléka köszön a sofőrnek. Ez is szép!

Együnk valamit!

A bevásárlás Franciaországban már nem sokban különbözik a magyarországi körülményektől, mióta a nagy bevásárlóláncok mindenhol megjelentek. Tapasztalatom szerint az élelmiszerek itt azért drágábbak, mint otthon, de a francia bérekhez passzolnak.

Nagyon könnyű elszállni a költségekkel bevásárlás közben annak, aki szereti a hasát, mert nagyon nagy a választék. Mindenhol szépek a zöldségek és a gyümölcsök és hihetetlenül finomak és minőségiek az egyszerű termékek, mint például a sajt, a vaj, a sonka, és a kenyér.

Nagy a választék a halakból és a tengeri herkentyűkből és nem kirívóan drágák. Kagylót még a nagyobb szupermarketekben is lehet itt kapni, egy kiló kagylót már 5 euróért is láttam. Persze mindenből van olcsóbb és drágább változat is, úgyhogy lehet vigyázni a büdzsére csak figyelni kell.

kaja.jpg

Sok félkész illetve kész ételt lehet kapni, akár frissen, akár fagyasztva, ezek 4-5 euró körül mozognak és elég jól néznek ki.

A pékségek kultikus helyek. Emberek százai vándorolnak ide naponta a baguette-jükért és sok helyen hosszú sor áll. A kenyér és a péksütemények mellett – egy croissant például 0.99 euró egy csokis párna pedig 1.20 euró – mindenhol lehet kapni néhány fajta cukrászati remekmű szinten elkészített süteményt is. A sütik viszont már 2 euró felett vannak, otthon pedig 500 forint körül már egy patinás cukrászdában lehet enni az ország tortáját.

A franciák imádnak enni és ez az emberre átragad, ha itt él. Sokan szeretnek főzni, de nem töltenek órákat a konyhában az ebéd elkészítésével. Törekednek az egyszerű és egészséges megoldásokra, de nem vonják meg maguktól az édességet.

Sokkal több zöldséget esznek, mint mi magyarok és tudnak mértéket tartani. Ezért lehet gond nélkül végigenni egy klasszikus előétel-főétel-sajt-desszert-kávé menüt, még annak is, aki csak keveset tud enni, mint én.

Az étterembe járás itt drága, egy főétel gyakran 20 euró körül mozog és bár vannak napi menük és napi ajánlatok, a legolcsóbb napi menü a belvárosban 15 euró volt, 10 euró körül pedig csak hébe-hóba találni egy-egy kisebb bisztrót.

Ó, a francia divat!

A ruházkodásról egyelőre csak pár szót tudok mondani. Itt is megtalálhatók az olyan butikok, mint a H&M, a Promod vagy a Bershka, de sok gyönyörű kis stílusos üzlet van a belvárosban, ahol egy nadrág 100 euró, egy kabát pedig 300 euró körül mozog, ahol én nem tudok vásárolni. Ki kell ismerni a várost ruhavásárlás szempontjából, ez a feladat még előttem áll.

Az emberek mindenhol ápoltak, és rendszerint ízlésesen vannak felöltözve. Mintha itt mindenki az anyatejjel szívná magába a divatot. Nem feltétlenül kell nagy eleganciára gondolni a hétköznapokban, bár arra is van példa, hanem inkább mintha mindenki tudná, hogy mi áll jól neki, és valahogy nem tudnak mellényúlni.

A szolgáltatások pedig drágák Franciaországban. A fodrász, a kozmetikus sokkal többe kerül, mint otthon, de például a varratás is drága. Egy méteráru boltban függönyt néztünk, sima, egyszerű fehér függönyt. Az anyag maga 15 euró lett volna a két pici ablakunkra, az pedig, hogy megvarrják függönynek, 50 euróba került és 6 hetet kellett volna rá várni.

szekesegyhaz.jpg

Ovis helyzet

Az óvoda Franciaországban nem kötelező. Szerdai délutánonként pedig be van zárva, ekkor mindenkinek magának kell gondoskodnia a csemetéjéről, illetve van városi ügyelet, amit igénybe lehet venni, de fizetni kell érte.

A csoportokban itt is sok a gyerek, a 28-29 fő megszokott létszám. Egy óvónő és egy dadus végzi a nevelést. Mi a kiscsoportot kezdtük, így még nincs sok tapasztalatom, de úgy látom, hogy sok a kézműves foglalkozás, és az ovinak szép kertje van, ahol a gyerekek kedvükre rohangálhatnak.

Az nagyon érdekes, hogy itt egy 10 perces intervallumban kell megérkezni, illetve hazamenni. Reggel 8:35-8:45 közt kell odaérni, és a napnak 15:50-16:00 közt van vége.

Lehet kérni, hogy 16:30-ig maradhasson a gyermek, ez még ingyenes felügyelet, de utána már fizetős a szolgáltatás, aminek keretén belül este hatig is vigyáznak a kicsikre, ha az ember kéri.

Az uzsonnát a szülőknek kell csomagolni és bevinni. Az ebéd is fakultatív, egy nagy táblán kell naponta bejelölni, hogy a gyerek ott ebédel-e, vagy sem. Haza is lehet vinni őket ebédre, és aki akarja az utána visszaviheti. Ennek én nem sok értelmét látom, de biztos van olyan helyzet ahol ez praktikus.

Van egy üzenőfüzet, amiben a szervezéssel kapcsolatos dolgokról tájékoztatják a szülőket, ezt mindig alá kell írni, és van egy másik füzet, amibe minden héten leírják, beleragasztják az aktuális témát, amivel foglalkoztak, hogy milyen könyvet olvastak vagy milyen kézműves feladatokat csináltak.

Van egy harmadik füzet is, ez a (lelkes) szülök felelőssége, hogy hogyan halad, mert nem kötelező, de ebbe lehet rajzolni, vagy képeket ragasztani arról, hogy mi történt a hétvégén a gyerekekkel és akkor azt a csoportnak elmesélhetik az óvónő segítségével.

Csereruhát kell tartani bent, mindenkinek van egy zsákja, de például váltócipőt nem kell vinni, mindenki egész nap utcai cipőben van. Külön terem van berendezve emeletes ágyakkal az alváshoz és mindenkinek a fotója fel van ragasztva az ágya fölé. Összességében én nagyon elégedett vagyok az óvodával.

Korrekt közlekedés

A tömegközlekedés nagyon jól kialakított és szervezett buszok és villamosok hálózatát jelenti itt Nantes-ban.  Éjszakai buszjáratok is vannak, ezek hajnali kettőig járnak.

A taxi itt drága, az emberek csak kivételes alkalmakkor használják. A havi bérlet is kicsit drága, ugyanis 69 euró, egy jegy pedig 1.60 euró. Ha tízes csomagban veszi az ember, akkor olcsóbb. Egy jeggyel viszont 60 percig bármennyi tömegközlekedési eszközzel lehet utazni, nem kell újat lyukasztani.

Van egy remek megoldásuk a franciáknak, egy kártya, ami a bankkártyához hasonlít és az ember bankszámlájához van hozzákapcsolva. Csak hozzá kell érinteni a villamoson egy készülékhez és utazásonként vonja le az összeget a számláról, de egy órán belül ez sem von le újabb díjat.

Ezzel nem lehet túllőni a havi bérlet 69 eurós díjánál, mert ha valaki ezt eléri akkor abban a hónapban többet már nem vonnak le a számlájáról, mert ez a maximum. Ha kevesebbet költünk ennél, az pedig csak jó.

És végül...

Egyelőre tehát jól érzem magam, itt nincs kultúrsokk, az emberek kedvesek, a város nagyon élhető. Talán ha majd folyékonyan beszélem a nyelvet és találok munkát akkor nem érzem majd magamat annyira elzárva mindentől, és lesznek barátaim is.

Az viszont tény, hogy a családom és az otthoni barátaim nagyon hiányoznak és ezt nem pótolja semmi. Nem véletlen, hogy az ember akkor érzi igazán jól magát, ha a társas viszonyai rendben vannak.

Számomra nagyon fontos hogy az ember kommunikálhasson másokkal és ne csak az interneten keresztül, hanem a valós életben, személyes találkozások során. Ez az egyetlen, ami feloldja digitális magányt, mert szerencsére az internet közel hozza a távoliakat.

Az új impulzusok, az új környezet, az új helyzetek megélése és az, hogy nem tudni mit hoz a holnap újra fiatalos lendületet adott, úgy érzem hogy sok lehetőség van előttem, de mindenért nagyon sokat kell dologzni, tovább kell lépni a kudarcokon és egy kis türelem sem árt. A jobb napjaimon tudok így gondolkodni, a rosszabbak pedig elmúlnak.”

Ha szeretnéd követni Zsófi és családja életének alakulását, akkor azt a blogján megteheted, szerintem érdemes olvasgatni!

HÍRMONDÓ

Más uniós tagállamban dolgozol? Fontos változások jönnek

Elvileg igazságos, egyértelmű és könnyebben végrehajtható lesz a tb-rendszerek összehangolása. A gyakorlatban meg majd meglátjuk.

Durva helyzetben a magyar szállodák

Gyakorlatilag kivétel nélkül minden magyar szálloda munkaerőhiánnyal küzd. A hotelek 93 százalékából (!) hiányzik ember, hogy kik, azokat itt olvashatod el.

Érdekes tények Malajziáról

A legnagyobb virág, a gyümölcsök királya is itt terem - csak ne lenne olyan istentelen büdös mindkettő! Az egyikről azt írta egy gasztroszerző, hogy olyan mint a „disznószar, terpentin, és hagyma iskolai tornazoknival körítve”.

Határátkelő találkozó! 

Tavaly azt írtam, hogy ha nem vigyázunk, lassan hagyomány lesz az év végi budapesti Határátkelő-találkozóból. Nos, nem vigyáztatok, az lett… A szervező idén is Digger, a lehetséges időpontok pedig: december 27., 28. Aki szeretne jelen lenni, az vegye fel vele a kapcsolatot emailben (janoshorvath65KUKACyahoo.com). Akár mind a két napot meg lehet jelölni, amelyik napra a legtöbb visszajelzés érkezik, azon lesz a találkozó délután 5-kor a Menzában, a Liszt Ferenc téren. Jelentkezési határidő dec. 20. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2112048687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.12.15. 07:12:19

Jól megírt kiadós poszt. Tetszett!

Mindenki alszik?

2016.12.15. 07:38:48

Kimerito poszt volt, sok sikert!

Hari Seldon 2 2016.12.15. 07:41:19

@ChristineK: Nem, csak visszük a gyerekeket a (francia) óvodába, iskolába... :-)
Majd kesőbb írok rá...

Golf2 2016.12.15. 07:50:08

Miért van zárva minden ovi szerda délután,mecset nap van?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.12.15. 08:10:31

Ez egy jó írás volt. Gyönyörű város, jó lehet ott élni.

Herr Géza 2016.12.15. 09:35:37

@Golf2: Ne mondd már, hogy nem ismered a szerda délutáni zárvatartást Németországból is?? Vidéken, kisvárosokban, falvakban itt sincs élet szerda du., posta, orvos, bankfiók, kis üzletek hagyományosan zárva vannak. Egyszer én is utánanéztem, hogy honnan ered ez a tradíció, a leghihetőbbnek az tűnt, hogy a szombat délelőtti nyitvatartás kompenzációjaként alakult ki ez a szokás, bár ez az orvosi rendelőkre és a bankokra pont nem igaz. Előbbieknél állítólag ez a délután az adminisztrációra, esetleges kisebb műtétekre lett fenntartva, a bankok meg csak alkalmazkodtak: ha semmi nincs nyitva, akkor hozzájuk se megy senki ilyenkor....

Hari Seldon 2 2016.12.15. 10:04:14

„A francia nyelvet alapfokon beszéltem csak, ezzel még nem lehet munkát vállalni, az angol nyelvvel egymagában pedig nem sok mindent lehet kezdeni Franciaországban.”

A francia nagyon igazságos nép: más nyelvvel sem lehet mit kezdeni. :-)

„Nantes időjárása fantasztikus az óceán közelségének köszönhetően. Enyhe az ősz, novemberben napközben még mindig előfordul, hogy 10-14 fok van, és sokszor süt a nap is. Ilyenkor Budapesten már a nagykabátomban szoktam fagyoskodni.
Az eső sem olyan mint Magyarországon, inkább szemerkélő, mint szakadó és ritkán tart egész nap.”

Pontosan, én is ezt mondom mindig, ez a télen nincs túl hideg, nyáron nincs gatyarohasztó hőség sokkal jobb. Bár nálunk már kevésbé óceáni az éghajlat, de még bőven érződik.

„Az étterembe járás itt drága, egy főétel gyakran 20 euró körül mozog és bár vannak napi menük és napi ajánlatok, a legolcsóbb napi menü a belvárosban 15 euró volt, 10 euró körül pedig csak hébe-hóba találni egy-egy kisebb bisztrót.”

Nem tudom neked milyenek az igényeid, de mi a Flunch-ba járunk és ott a menő 8,90 vagy 9,90 szokott lenni. Nem tudom felétek van-e ez, vagy kelet francia hálózat.

„Ó, a francia divat!”

Nem érint. Kimerül a divat igényem a Farmer, kék póló magasságában. - Így érzem jól magam.

Hari Seldon 2 2016.12.15. 10:08:41

@Golf2:
Tanítás nincs.
De lehet kérni "napközit", és gyakorlatilag mindenki, de legalábbis a döntő mennyiség ott van ilyenkor.

Itt is fogalalkoznak a gyerekkel. festés, kézműves dolgok. Esetleg ismerekedés a sütéssel főzéssel (persze kezdő szinten).

Ugyanúgy 4 - 4,10 körül hozzuk el a gyerekeket mint az iskolából.

Hari Seldon 2 2016.12.15. 10:11:39

@Herr Géza:
Nálatok is van? - Egyébként itt is úgy magyarázták, hogy a szombati nap konpenzációjának öröksége. Itt a szombat munkanap volt, cserébe a szerda nem. Azóta a szombati munkanap megszünt viszont maradt a szerdai félnap az iskolában.

Herr Géza 2016.12.15. 10:32:11

@Hari Seldon 2: Igen, az iskolában sincs szerda du. tanítás (az óvodákat nem tudom, abban nem volt részünk).

takarék-láng 2016.12.15. 10:35:38

"Nem sikerült, mert senki nem adott neki lehetőséget még egy bemutatkozásra sem a megpályázott állások közül. A fejvadász is azt javasolta neki, hogy az építőipari vonalon keressen tovább, mert az az erős az önéletrajzában. De váltani akart, viszont Magyarországon többnyire nem túl nyitottak erre a cégek."

- biztos orban viktor es magyarorszag hibaja ez is, de elmondhatok valamit. A (magyar/magyarorszagon jelenlevo) cegek hatekonysagra torekszenek es ahhoz pedig nincs szukseg MBA "diplomara". Az mba kb bufe ruhatar szak, tudom mit beszelek, en is elvegeztem (ceg fizette) diplomamunkam temaja az outsourcing volt. Mar akkor rohogtem rajta de hat ha ez kell az elorejutashoz, hat legyen. Fel napokat kocsmaban ultunk megis a vizsgakon nemigen bukott meg senki. Hasznat azota sem nagyon vettem (azota mas cegnel vagyok).
A magyarorszagi cegeknek nem bullshithalmazra van szuksege, hanem valodi szakemberekre.

takarék-láng 2016.12.15. 10:35:52

A ceu pedig eleg negativan hangzik, soros gyorgy fele agymosohely, amit eloszor cseheknel akart a soros letrehozni de az akkori kormanyuk nem egyezett bele. Ha beerkezne hozam egy ceu-t is tartalmazo oneletrajz, valosznuleg tepnem ossze es landolna a kukaban.

Csodabogár 2016.12.15. 10:50:30

Jó és érdekes poszt. Kicsit ködös nekem, hogy ha valaknek van egy bejáratott szakmája, miért akar minden áron valami mást csinálni, vállalva az ezzel járó nehézségeket. Itt a férjre gondolok persze. Imádom ezt a madame dolgot, a Frau megszólítást is szeretem, hát még az osztrákoknál lassan kihaló gnädige Fraut. Itthon elfelejtettek az emberek normálisan beszélni, sokan komoly zavarban vannak ha nem lehet valakit rögvest letegezni. Amerikaiak meg se próbálják, pedig ott nem lenne nehéz. A svédek is átvették az amerikai szokást, bár náluk az udvarias magázódás tényleg komplikált.

Golf2 2016.12.15. 12:12:49

@Herr Géza: Nem ismertem.81 körül NDK-ban is volt? Azóta nem jártam kinn csak 1napot.

London2009 2016.12.15. 12:35:05

@Csodabogár: ez abszolut igy van. Borzalmas, ahogy beszelnek az emberek. Tenyleg csak tegezodni tud a tobbseg. Hivatalos levelet megfogalmazni meg aztan vegkepp a kihivast jelento kategoria. Nem baj, a kovalens kotest ismeri mindenki, mint legutobb is irtam.

P.Elliot 2016.12.15. 12:37:44

Jo kis poszt es szeretem hogy hosszu. Sok szerencset a hazasparnak, rokonok vannak ott valahol a ferj reszerol? Milyenek?
Ha nem azonos varosban laknak is, hogy lehet kijonni a francia anyossal?
Valamikor egyszer beszelgettem valahol egy magyar, franciaorszagban elo novel akinek francia anyosa volt es nem vagyok kepes visszaemlekezni hogy olelgettek vagy atkoztak egymast.
A ferjevel voltak gondok, affele laza, kit erdekel mivanitthon tipus es sose volt otthon ha lehet.
Arrafele nem szoktak sportosan jarni a nok? Nem hiszem hogy nekem bejonne mert 70%-ban sportosan jarok es csak a maradekban oltozok fel szep divatos cuccba es nem hiszem hogy felcserelnem ha odakoltoznek ezt a kenyelmes praktikus itteni divatot.
A francia oltozkodesbol egyet csodaltam meg es azota is, a ferfiak hosszu szinte terdig ero nyaksaljat, iszonyuan jol allt rajtuk, egyszer vettem a ferjemnek es azt mondta hogy idegesito a hosszusaga es nem is hordta pedig neki is jol allt, igaz hogy csak rendes telikabathoz, dzsekihez nem illik.
A noi ruhak csodaszepek voltak a kirakatban Parizsban, az aruk elkepeszto de igaz ami igaz ezeket nem igazan lattam a jarokelokon, valoszinu hogy nem volr ra penzuk mert egyszerubben oltozotteket lattam.

Herr Géza 2016.12.15. 12:43:36

@Golf2: Nem, ott nem volt. De nem tudtam, hogy azóta nem éltél/laktál N.o.-ban. :D

Csodabogár 2016.12.15. 13:16:21

Svájcban, régen a kisebb üzletek hétfő délelőtt vagy egész nap zárva tartottak a szombat délután miatt. Azt hiszem ez már megszünt. Az orvosok viszont csütörtök délután nem dolgoztak, így akkor nem volt ajánlatos betegnek lenni. Ez is a régi dolgozós szombatról maradt vissza, persze aztán az orvosok se dolgoztak szombaton, de a csütörtök délutánt megtartották.
Férjem 56 után még elég sokáig dolgozott szombaton délig, 48 órás munkahét volt, akárcsak itthon.

Muscari 2016.12.15. 13:24:56

Valahogy mindig szívesen olvasom a Franciaországról szóló posztokat. Sok szerencsét a posztolónak, remélem, hogy bejön majd nekik.

2016.12.15. 13:28:08

Ez jo volt, vegre egy jo hosszu poszt, sok erdekes dologgal. Sajnalom, hogy a rugalmas munkaido meg mindig egyet jelent a logassal, de remelem bejon nekik a francia elet es talalnak mindketten hamar munkat.

"Mintha itt mindenki az anyatejjel szívná magába a divatot." Az hagyjan, de ugy is neznek ki mint a modellek, karcsuak es hosszu labuk van, en nem tudom, hogy csinaljak, de a francia csajok tenyleg eszmeletlenek. :D

P.Elliot 2016.12.15. 13:34:50

@mojyo: Ugy csinaljak hogy nem esznek csak csipegetnek, falatokat....egy francia menutol jol lehet lakni igazabol, legalabbis ehes nem maradsz de minden fogasa kicsi holott zsirt is hasznalnak, a korites konnyu zoldseg, vagy ha teszta-rizsfele akkor keves, inkabb szepen szervirozott, a desszert sem vastag, ha bort is iszik utana az meg segit is feldolgozni.
Na meg reggelire az a csesze kave a crossanttal, attol aztan sosem hizol meg.
En eleg sok francia etelt fozok mert szeretjuk de a csaladom csak azt nem akar enni. Mennyisegben plane nem.
Igen, ahogy irod, szep vekony mindenki bar falun nem igazan...Szerintem ha koveret latsz az utcan az kulfoldi vagy turista...

Golf2 2016.12.15. 13:36:32

@Herr Géza: Csak 1napot voltam 4 éve Chemnitzben nosztalgiázni hogy 30 éve jöttem haza... Még a volt is előkerült sápadtan hogy mit akarok d

P.Elliot 2016.12.15. 13:46:30

@mojyo: A lanyomnak volt egy idoszak az eleteben amikor alig evett, sosem volt ehes, meg az orvoshoz is elvittem hogy alig eszik, mit csinalhak vele, volt vagy 11 ev koruli.
Az orvos szerint egyelore semmit, serdulokor elott valtozik az etvagy, fozzek a kedvere valot.
Hat alig volt kedvere valo es abbol is keveset.
Emlekszem egy estere amikor a szakacs konyvbol kiszurtam egy etelt , egyszeru paradicsomszoszos, boros, gombas, fuszeres valamit, megfoztem, hozza makaronit, lejott vacsorazni de elvitte a tanyerjat fel a szobajaba mert az asztal sutemeny sutesre volt felkeszitve es nem akart zavarni. 10 perc mulva lejott kezeben mutatva az ures tanyert hogy ez nagyon finom volt es hogy fozzek ilyet holnap is.
Foztem, azota is csaladi kedvenc bar a ferjem ki nem allhatja, aztan persze 14 eves kora utan megjavult az etvagya de ez a csoda etel azota is kozkedvelt meg altalaban a francia etelek.
Az etel neve chicken saute chasseur volt.

2016.12.15. 13:50:13

@P.Elliot: Ezzel eddig is tisztaban voltam, de nem arrol van csak szo, hogy vekonyak, hanem, hogy magasak is, magas arccsontjuk van, es az arcuk is eszmeletlen szep, es a testalkatuk sem egyszeruen vekony, hanem hosszu labuk is van hozza, tenyleg olyanok mint a modellek. Amugy nyilvan attol van, amit a posztolo ir, hogy tudjak mi all jol nekik es ettol eleve ezt a hatast is keltik.

P.Elliot 2016.12.15. 13:54:53

@mojyo: En nem lattam eszmeletlenul szep noket az utcan, az arcuk inkabb kozepes volt, az igaz hogy tudjak viselni a ruhakat de szerintem mi is ha szepen vagyunk feloltozve, jo cuccokba meg a jarasunk is mas, nem? Nekem legalabbis de mason is azt latom hogy ha kicsipte magat akkor viselni is tudja...

P.Elliot 2016.12.15. 13:58:38

@P.Elliot: Ja, azt elfelejtettem irni hogy az az etel amit az elobb irtam, francia volt, francia szakacskonyvbol....
Na megyek is mert dolgom van valahol, hideg van odakinnt, fuj a jeges szel, barcsak havat is kapnank karacsonyra...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.12.15. 14:10:15

Mekkora ökörség ez a szerda délutáni zárás.
Itt mindig minden nyitva van.

Hari Seldon 2 2016.12.15. 14:24:56

@diggerdriver:
Nem tudom a németeknél hogy van, de itt nincs szerdai zárva tartás.

Szerdán tanítás nincs délután, az egy másik dolog. (van helyette napközi)

2016.12.15. 14:44:09

@takarék-láng: total felreerted sztem. Nem arrol van szo, hogy a CEUs fele MBA bullshitgeneralas-e vagy sem, hanem h epitoiparrol nem lehet ITra atnyergelni. Ez valos problema. Van is ra szep, a magyar nepleleket tukrozo szolas-mondasunk: " A suszter maradjon a kaptafanal". Szoval azert ebben sok igazsag van, hogy nem nagyon lehet agazatot valtani, mert nalunk ha mas teruletrol jossz defektnek tekintit, mig szerencsesebb helyeken inkabb hozaadott erteknek, es ha tudod bizonyitani, hogy ertesz hozza, akkor pont lesz@rjak, mi voltal elozo eletedben. Ezzel szemben, mi eleg papir orientaltak vagyunk. Ahogy mondod, te is kivagnad a CVjet anelkul h tudnad, mire kepes. Egyebkent a versenyszferaban sok olyat ismerek, akinek ez mar masodik, harmadik karrierje es ez pozitivnak tekintendo, mert kepesek megujulni es egy mas teruleten magasszinten teljesiteni... just sayin'...

2016.12.15. 14:48:45

@diggerdriver: a legjobb Izrael: ott a 3 fovallasbol valaki mindig nyitva van a masik piheno napjan :)

2016.12.15. 14:52:13

@mojyo: erre a magas arccsontra, meg ugy altalaban az arcberendezkedesre a genetikan kivul van egy elmeletem: sztem sokat szamit a nyelv, amit beszelnek, mert a hangzoik mas izmokat mozgatnak meg az arcban. Face Yoga lol

tanato 2016.12.15. 14:57:59

@mojyo: @P.Elliot: Amikor kint voltam Franciaországban 2012-ben egy kis kórházban 3 hónapot, ott megfigyeltem hogy a kórházi nődolgozók nagyon sokszor ebédre csak előételt és joghurtot ettek.Tényleg soványak,meg mindig elegánsan öltözködtek.

susako 2016.12.15. 15:00:59

@London2009: ..mailban foglaltam szobát MOn..kapásból letegezett a válaszban az ügyintézö!..azt hittem, nem jól látok!..én 30éve élek NOban ugyhogy nagyon el voltam képedve :(

2016.12.15. 15:26:16

@Mrs Rumcajsz CA: Amugy lehet, es lehet, hogy az orosz nok is ettol szepek, nekik is magas arccsontjuk van csak ok rondabban sminkelik magukat :D De az angol noknek meg rettento lapos arcuk van, amugy szerintem ok is szepek, csak nem a magas arccsont miatt, hanem mert sok voroshaju szeplos van koztuk, csak azert emlitem oket, mert nekik peldaul total masmilyen arcuk van mint a franciaknak, pedig annyira azert nem masmilyen nyelvet beszelnek, vagy ez ennyire szamitana?

@tanato: Dehat mit jelent az, hogy eloetel, egy munkahelyen? Mindenki csak eloetelt ebedel, nem? Nem az az alap?

tanato 2016.12.15. 15:40:53

@mojyo: Nem a fiúk azért végigették a francia kórházi kosztot,előétel/főleg saláta zsemlével/főétel/valami hús,de főleg hal körettel/,desszert Finom tortaszelet vagy krémes sütemények és sokszor egy szelet sajt is végül.
De mondom a nők főleg salátát ettek zsemle nélkül utána meg egy műanyag dobozos joghurtot.Persze voltak ott is néhányan akik molettek voltak ők ugyanúgy ettek mint mi.

2016.12.15. 16:35:16

@mojyo: hehe sokan jonnek ezzel, hogy a francia meg az angol milyen kozel all egymashoz (nem az arcberendezkedes kapcsan csak ugy) ill, hogy itt a francia milyen konnyen ramragad majd (ottawa foleg ketnyelvu a kozigazgatas miatt) de ha agyoncsapnak sem latom azt a baromi nagy hasonlosagot :) pedig Rumcajsz franciaul beszel a gyerekhez itthon, meg franszia gyerekdalokat is hallgatunk sokat, de nem bir ramragadni, mert nekem nem hasonlit csppet sem

Csodabogár 2016.12.15. 16:35:27

@susako: Amerikaisodunk:-(((
Simán kikértem volna magamnak.

Demi78 2016.12.15. 16:57:51

ezt erdemes megnezni nagyon Nantes-ban: www.lesmachines-nantes.fr/
Nagyon meg van csinalva es viccesen adjak elo a musorokat. Amugy erdemben is hozzaszolok majd:) Nem messze lakunk, tobb jelenlegi baratunk toltotte ott az egyetemi eveit vagy szarmazik onnan. Mondjuk az sem mindegy, miert jottek el delre:)

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 17:01:23

@Mrs Rumcajsz CA:
@mojyo:

Az akármilyen nyelv, illetve a hozzá szükséges hangzók "előállítása" hatással lenne az arc csontozatára??? Lol....
Szóval ha pld egy pigmeus Franciaországban születik, ott nő fel, kizárólag a francia nyelvet beszéli, akkor a francia nyelvhez szükséges hangok képzése és folyamatos használata hatással lesz az arccsontjára is (=magasabbra "kerül")??? Vagy egy mongol, magyar, német, akármilyen nációjúnak?
Bocsi, de ez komoly ötlet/tipp??

Hogy genetikailag olyan a csontozatuk (arcnál is, testnél is), amilyen, plusz ehhez mértékkel!!! táplálkoznak, tehát kevesebb a túlsúlyos (=húsos, párnás pofi, hiszen a plusz súly nem csak csípőtájékon lesz látható...), így érvényre jut == látható a magas arccsont, nos, ehhez kb semmi köze a beszélt nyelvnek. Ha a korábbi példát megfordítjuk: egy francia szülőkkel "rendelkező" gyerek Mo-on születik, csakis magyarul beszél + a (hagyományos) magyar konyha remekeit fogyasztja egész életében, akkor vajon milyen lesz az arca, arccsontja, arcberendezése?

Fae yoga: az arc izmainak feszessége bármilyen nyelv használata mellett "előállítható", egyéni adottságok figyelembevételével. Táplálkozás (túlsúly, toka, stb...), élénk mimika (fapofa típusú emberek esetében más a helyzet...), arcmasszázs+egyebek (kozmetikusok segítenek...), stb.
:)

2016.12.15. 17:10:42

@macamuca [IHUN]: jaj erre raugrottal :) irtam h genetika mellett, nem helyett. Amugy meg csak filozgatunk, de sztem azert mivel a hangkepzesben az artikulacio is szamit sztem igenis van hatassal az arcberendezkedesre. Fogszabalyzas, genetika stb MELLETT . :)

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 17:14:28

Szolid ebéd kontra laktató, bőséges ebéd: hát nem tudom, ki hogy van vele, de egy bőséges ebéd után akár fizikai, akár szellemi munkát végez valaki, a munka folytatása khmmm, izé, szóval nehézkesebb... A gyomor/test elkezd emészteni, a bevitt tápanyagok feldolgozására koncentrál, így kevesebb "figyelem"=energia jut az izmoknak, agynak = nehezünkre esik folytatni a munkát. Enni=tápanyagot bevinni viszont muszáj, de nagyon nem mindegy, hogy mit és mennyit: kisebb mennyiségű ÉS könnyen emészthető étellel nem csak az alakunknak "teszünk jót", de adott napon/pillanatban magunknak is: nem mindegy, hogy dugig tömött hassal kell folytatni a munkát, miközben ehhez nem sok kedv van (inkább pihenni=emészteni szeretnénk...), tehát nem túl jó a hangulat, közérzet, vagy egy könnyű ebéd után, éhségérzet nélkül, de mozgékonyan tudjuk folytatni a teendőinket.
:)

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 17:44:05

@Mrs Rumcajsz CA:
Kb annyira van hatással a beszélt nyelv artikulációja (=hangképzés, az ehhez szükséges izmok igénybevétele), mint mondjuk az éneklés. Rendszeres, gyakori, sok éneklésre gondolva, alapos, komoly hangképzéssel együtt. Pld egy operaénekes.... Vagy operaénekesnő...
Az arc izmainak igénybevétele kétségkívül hatással van az arcra, de ennek a hatasnak a mértéke elenyésző. Szóval sem egy akármilyen nyelv gyakori/napi szintű használata, sem a sok éneklés, sem a napi arcmasszázs nem fog feszes pofit eredményezni (sem magas arccsontot....), ha az örökletes adottságok (genetika) és a táplálkozási szokások másra predesztinálnak. Vagyis a genetika+táplálkozási szokások a kulcs, a beszélt nyelv lényegtelen (a példáimmal erre szerettem volna utalni).
De persze mindenki abban hisz, amiben szeretne, ez a "a francia nyelv különös hangzóinak képzése is hozzájárul (arctornaként) a francia nők magas arccsontjához/érdekes arcukhoz"-elmélet is olyasmi, amiben lehet hinni. (kicsit végiggondolva /ezt próbáltam meg én fentebb/ ugyan a logika több helyen is borogatni kezdi az egyébként tetszetős, jól hangzó elméletet..., mit lehet tenni? Vagy nem kell végiggondolni, ekkor megmarad az elmélet és a hit, vagy ignorálni kell a logika érveit, ezesetben szintén megmarad a hangzatos elmélet +a hit. Mert ha a logika érveit elfogadjuk, akkor oda az elmélet, oda a benne való hit. Egyikkel sincs semmi gond, hiszen -szerintem - senkinek nem okoz semmiféle kárt, bajt sem ez az elmélet, sem az elvetése. Ugyanakkor nem árt figyelembe venni a gondolkozásmódot, azt, hogy X=bármilyen elméletet (információt, hírt, akármit) valaki hogyan fogad, közelít meg és kezel: a hit felől, vagy a logika felől..)
:)

skye8 2016.12.15. 17:44:52

Imadom hogy amerikaban lazan oltoznek az emberek, Es Nem vagjak puccba magukat ha elmennek vasarolni vagy setalni. Parizsban vasaroltam egy szvettert a promodban 2 eve, arleszallitason. Kicsit el vannak szallva az araik ugy altalaban de gondoltam legyen mar egy emlekem a divat fovarosabol.bershka nalam felejtos, a szuk nadragjaik meg paranyi poloik a sovany tiniknek valok.igaz itt nincs is bershka csak Zara az Meg jo draga igy marad a h&m Es a gap.

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 17:49:11

(hit = bizonyíthatatlan, mégis valóságosként kezelt-elfogadott állítás, adat.)

2016.12.15. 18:10:25

@macamuca [IHUN]: okeoke :) csak dumaltunk, ilyen mely vallasfilozofiai tartalmat nemigen szndekoztam kihozni belole :) peace :)

2016.12.15. 18:21:18

@skye8: kepzeld mar a masodik h&m t latom itt. A vegen mwg tiszta nagyvaros leszunk :D

Hari Seldon 2 2016.12.15. 18:24:12

@Mrs Rumcajsz CA:
Leírva a szavak 60% alig különbözik, vagy teljesen azonos.
A szórend viszont sokszor tök fordított.
Legjobb példa ez a rövidítés:
NATO = OTAN

Hari Seldon 2 2016.12.15. 18:27:40

@macamuca [IHUN]:

"Az akármilyen nyelv, illetve a hozzá szükséges hangzók "előállítása" hatással lenne az arc csontozatára??? Lol....
Szóval ha pld egy pigmeus Franciaországban születik, ott nő fel, kizárólag a francia nyelvet beszéli, akkor a francia nyelvhez szükséges hangok képzése és folyamatos használata hatással lesz az arccsontjára is (=magasabbra "kerül")??? Vagy egy mongol, magyar, német, akármilyen nációjúnak? "

Nem az arc csonozata. (az elég kemény lenne) Hanem az arc izomzata a bőr alatt. (legalábbis egyszer ezt mondták valamelyik órán) Miután gyorsan beszélnek, és másképp ejtik a szavakat. Frasziás akcentussal, ezért ez lehet a leglogikusabb magyarázat.

DieNanny CH 2016.12.15. 18:30:28

@Golf2:

Svájcban sincs ovi-iskola sz. délután. Aznap házifeladatot sem kapnak. Napközi sincs. (Legalábbis a környékemen.)

DieNanny CH 2016.12.15. 18:37:52

@mojyo:

Én most nézek egy francia sorozatot - Braquo -, ott nem ilyenek a nők... Hanem teljesen átlagosak. Elmennének egy német sorozatba is.

2016.12.15. 18:38:13

@Hari Seldon 2: na ezt nem tudtam h leirva olyan hasonloak. Majd elkezdem figyelni. Igazabol csak a beszelt formajaval talalkozom. Mondjuk abban annyi szerencsem van h itt a kiejtest talan nem veszik annyira szigoruan sztem, mint a franciaorszagi franciak.

skye8 2016.12.15. 19:28:39

@Mrs Rumcajsz CA: erdekes itt minden mallban ahol jartam van h&m.majd felzarkoztok ti is sebaj :))) viccelek persze.mezeskalacsot sutsz-e karacsonyra? :)

Hari Seldon 2 2016.12.15. 19:29:29

@Mrs Rumcajsz CA:
Az angol szókincsének 60-65%-a franciából ered. - Még a "normann királyok" idejéből.

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 19:50:18

@Hari Seldon 2:
A magas arccsont volt a kiindulási pont: hogy erre van hatással a nyelv, illetve a nyelvhez szükséges artikuláció.
Erre írtam válaszként az idézetteket, tehát hogy szerintem nem, a(z) (arc)csontra, annak magas, vagy akármilyen elhelyezkedésére nincs hatással az artikuláció. Az arc izomzatára lehet/van hatással, de nem olyan mértékben, hogy az észlelhető lenne: feszes arc, arcizmok más módon is elérhetőek , mindenféle nyelv használata mellett = a francia nyelv használata semmi különlegeset nem "csinál" az arccal (a francia/franciás arc maximum genetikai =örökletes valami, akkor is, ha a tulaja más nyelvet használ).

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 20:00:12

@Mrs Rumcajsz CA:
Részemről is csak dumálgatok :) , don't worry.
Amúgy a hit, mint fogalom (jelenség, viselkedés, felfogás, stb) nem azonos a vallással (bár kétségtelen, hogy minden vallás a hit-en, hit fogalmán alapul): az élet minden területén jelen lehet és jelen is van: pld eg.ügy: sokan hisznek pld abban, hogy a petróleum; szalicil; akármi gyógyítja (=megszünteti) a rákot. Vagy kultúra: hit a Télapó, húsvéti nyuszi, fogtündér, stb létezésében. Hit (hinni) önmagamban, valaki másban. Persze, soxor a hit fogalmát pontatlanul használja sok ember, pontosabb lenne reményről, vágyról beszélni....
Ezzel együtt kétségtelen, hogy a hit szó kapcsán a többség a vallásra asszociál.
Részemről peace too :)

2016.12.15. 20:02:13

@tanato: Ja, hogy a korhazi kantin az ilyen tobbfogasos dolog volt? Az mas :) En csak egy szendvicset szoktam ebedelni, es kavet, raadasul francia sajtot, dioval reggelire, es megse vagyok modell labu sajna :D Egyszer mar neztek viszont francianak, de az a stilus miatt volt, vagyis a ruhaimrol kerdeztek, nem a "szep" arcom miatt lol. :D

@macamuca [IHUN]: "Bocsi, de ez komoly ötlet/tipp?? " Nem, nem az. Csak viccelodtunk, vagy legalabbis gondoltam, hogy a "face yoga lol" nem volt komoly Manka reszerol, meg hat en se vettem nagyon annak, nem kell ennyire felhuzni magad rajta, jezusom. :D

2016.12.15. 20:08:53

@Hari Seldon 2: Foleg Ottawa (Ontario) Mivel ez a kozigazgatasi kozpont itt kinosan ugyelnek a ketnyelvuseg betartasara. Ha egy kicsit tavolabb megy az ember, ott mar nem annyira erzodik ez. Mivel a varos nagy szazaleka kozigazgatasban dolgozik ezert sokan megtanulnak franciaul, mert egy bizonyos szint utan kotelezo, egyebkent nem lephetnek elore a rangletran. Ugyanebbol az okbol kifolyolag a szulok szeretik itt french immersion programra beiratni a gyerekeket hatha befigyel nekik egy jo kis zsiros nyugdijas allami allas (tenyleg nem fizet rosszul). Egyebkent meg foldrajzilag is adott a francia, mert az Ottawa folyo tuloldalan mar Quebec van, ami tenyleg full francia hiaba annyi a tavolsag, mint Buda es Pest kozott megis total mas. Nyilvan lehet angolul boldogulni valamelyest, de ott mar nincs minden 2 nyelven csak franciaul es tobbszor jartam a boltban ugy hogy az elado csak franciaul tudott pedig tenyleg csak par szaz meter valasztja el Ottawatol. Nagyon vicces.

2016.12.15. 20:18:09

@skye8: igy igy mezeskalacs, halaszle, toltottkaposzta :D:D:D amugy nagyon nem, Csipiszke 11 honapos es a boldog szeparacios szorongas korszakat eljuk ugyhogy ha kilepek a konyhaba mar egihaboru van, annyit meg nem alszik napkozben, hogy elkeszuljek vele lol pulyka lesz, mert az elvan a sutoben felugyelet nelkul is meg a slow cookerben valami koret plusz salata es ennyi. Ha nagyon ramtor karacsonyi desszertezhetnek, akkor veszek vajkaramellas szaloncukrot a lengyel boltban (amit amugy szerenyen csak Continental Delicatessen- nek hivnak ;) rohej :) ) te egyutt sutsz a gyerekkel? :D

Golf2 2016.12.15. 20:47:31

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Aznap házifeladatot sem kapnak...Azt te kapod,hogy hova tedd a gyereket.

tanato 2016.12.15. 20:51:13

@mojyo: Persze nagy gourmand népség,több főmenűből lehetett választani,meg desszert is kétféle volt,és többféle előétel is,na meg a szakács állandóan járta a dolgozókat meg a betegeket is,kérdezvén milyen ételjavaslataik vannak.Sőt több alkalommal adtak egy kis pohár bort is az ebédhez /Beaujolais időszaka volt/

tanato 2016.12.15. 20:54:41

@mojyo: Hogy az ottani vékony testalkatú nők melyike volt "igazi" francia melyik nem,azt persze nem tudtaM,SOK NŐDOLGOZÓNAK/meg férfiaknak is/ voltak olasz,portugál,spanyol,algériai,kameruni,tunéziai román szülei/

tanato 2016.12.15. 21:09:29

@tanato: Ja az egyiknek magyar volt a nagyapja,Lakosnak hívták a nővért/illetve fivért,fiú ápoló volt/Persze ő már sem magyarul nem beszélt egy szót sem,sem nem járt még a határátkelő papa szülőhazájában.Mondtam neki hogy ilyen nevű ember sok van a környékünkön,még egy képviselőnk is volt néhány éve a Parlamentben ezzel a névvel.

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 21:12:24

@mojyo:
Miért gondolod, hogy felhúztam magam?? Melyik szavam, megfogalmazásom utal arra (szerinted), hogy indulatba jöttem, dühös lettem, megsértődtem, vagy mit tudom én? Esetleg azért gondolod, hogy felhúztam magam, mert részletesen leírtam, mi jutott eszembe adott téma kapcsán?
Komolyan érdekelne, miért-mi miatt hiszed azt, hogy felhúztam magam, mivel semmi ilyesmiről nincs szó, de te mégis erre a következtetésre jutottál.

skye8 2016.12.15. 21:25:10

@Mrs Rumcajsz CA: az en Kis rosszcsontom 6 honapos Es egyre virgoncabb igy kizart Hogy orakat fogok tolteni a konyhaban.toltott csirket szerettem volna sutni, melle parolt zoldsegeket.anyosomeknal karacsonyozunk igy valoszinuleg becsuszik a menube a curry/dahl is.mezeskalacsot soha Nem sutottem de iden szeretnek, tanulmanyozom a recepteket Es keszulok lelekben a holnapi walmartos bevasarlasra :))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 21:44:10

@diggerdriver: egyetértek.Aszittem, csak engem idegesítene halálra.Totál szétszívatnak egy csomó szülőt a zárva lévő iskolák meg minden miatt, azért, mert néhány hülye hagyományőriz...

montroyal ( CAN qc) 2016.12.15. 21:52:13

off
kedvcsinalo Canadahoz a homerseklet alatti ressentie vagyis milyennek erezzuk azt kell nezni .. a buszmegalloban ezt lehet erezni
www.meteomedia.com/ca/previsions-meteo-36-heures/quebec/montreal

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 21:53:05

@mojyo: ez a magas arccsont a lópofának az eufemisztikusabb megnevezése?
:-)))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 21:56:00

Offnak tűnik de lehet, hogy mégsem, hisz a szkájp a határátkelők egyik legfontosabb szoftvere....:

index.hu/tech/2016/12/15/beszelo_botok_lepik_el_hamarosan_a_skype-ot/

Na, asszem akkor fogom azonnal lemondani a fiókomat, amikor elkezdenek robotok hívogatni mindenféle marketing fasságokkal...
Remélem, bepipálható lesz, hogy nem kérek ilyet...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 21:58:35

@Mrs Rumcajsz CA: Tik annó Jicsínből mentetek ki, ugye?Még emléxem, volt egy sorozat rólatok a tévében...
:-))))))))

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.12.15. 21:59:44

@London2009: "Nem baj, a kovalens kotest ismeri mindenki, mint legutobb is irtam."

A kémiai fogalmak, így a vegyületekben előforduló kötések ismerete segít a tulajdonságaik megértésében. Például magyarázattal szolgálhatnak arra, hogy az egyik vegyület miért oldódik vízben (általában az ionos kötés), és a másik miért nem (általában a kovalens kötés.) Másra nem nagyon, legfeljebb arra, hogy zavart keltsenek a fejekben...

Nem tudom, hogy feltűnt nektek, hogy az utóbbi időben a környezetvédő fősodor a

széndioxid kibocsátás

fogalmáról minden előzetes bejelentés nélkül, úgymond sutyiban átlovagolt a

szénkibocsátásra.

Azt történt, hogy rájöttek arra, hogy nem annyira a széndioxid, mint a földgáz és a tehénfing, azaz a metán okozza/befolyásolja a klímaváltozást. Mindkettőben van szénatom - a metán összetétele/képlete CH4 a széndioxidé CO2 - ezért nagyvonalúan ráhúzták a szénkibocsátás közös zubonyát.

Most rontsuk el a kedvüket azzal, hogy a szén szilárd és fekete?

:-))

U. I. Dán kutatók szerint - akik olyan tápon dolgoznak, amitől a legkergébb tehén sem fog metánt fingani - a metán tíz-húszszor "hatékonyabb" mint a széndioxid. Amíg ezt meg nem állapítják pontosan, addig lehetetlen/értelmetlen a szénatom(ok)ra való átszámítás.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 22:04:14

@macamuca [IHUN]: Oké, de mondjad ezt egy bányásznak, kovácsnak, hogy egyen csak egy salátát, zöld teával ebédre...
:-)))
amúgy meg ezer éve mondom, hogy legyen ebéd után 20 perc alukálás a munkahelyen.Százszor frissebb, hatékonyabb utána az ember.És már láttam ilyet ilyen britttudósok szerű hírek közt is, hogy ugyanerre jutottak kutatók. :D

macamuca [IHUN] 2016.12.15. 22:21:26

@geegee:
Az ún. könnyű ebéd nyilvánvalóan nem a nehéz fizikai munkát végzők ebédje. Ugyanakkor a dolgozók hány %-a végez nehéz fizikai munkát?..., tehát bizony az emberek nagy többségének elegendő lenne a könnyű ebéd kategóriás kaja... Ez nem csak a vonalaiknak/csinosságuknak tenne jót (bezony, a férfiak is lehetnek csinosak, vagy legalább mentesek a koronaékszerüket lefedő pocaktól...), hanem az ízületeknek, vérnyomásnak, légzőszerveknek, stb.... Kissé sarkítva: aki kevésebb pénzt költ kajára, az kevesebbet fog költeni patikára is...
:)

2016.12.15. 22:22:31

@tanato: Huh, ez nagyon jo :) Ezt atvehetnek mas orszagokban is :D

@macamuca [IHUN]: Hat peldaul abbol gondoltam, hogy harom bekezdest irtal rola, es a ket-harom kerdojel/mondat, is arra utalt, illetve most pedig haromszor kerdeztel ra, 3x kerdezed, hogy felhuztad-e magad, es meg 3 szinonimat is hasznalsz ra, nem tudom, hogy ez mit kommunikal igazabol, felhuzast, vagy mast, de hogy nem hagy hidegen, az tuti :)

Ha nalad ez az alap temperamentum, akkor nem szoltam persze :D Pedig amugy az sem baj, ha felhuztad magad (csak elkepedtem rajta, mert ez azert eleg hulye tema ehhez :D), dehat az interneten elofordul, nem tudjuk ugye, hogy milyen kemeny nap utan eri epp a masikat a mi hulye eszmecserenk. :)

@geegee: Pont nem, hanem az ellenkezoje, a lopofa pont a lapos arccsont, meg a hosszu arc, vagyishat en azt hivnam lopofanak inkabb dehat ez elegge szubjektiv :)

2016.12.15. 22:31:17

@skye8: LOL good luck. Amugy a bulk barn ban lattam "lapraszerelt" mezeskalacshazat, van hozza cucc is, amivel ossze lehet ragasztani...;)

Herr Géza 2016.12.15. 22:33:55

@diggerdriver: Mert az a tündérkert,,,:D Akkor gondold el, hogy amikor kijöttem a "boltzárási törvény" még olyan szigorú volt, hogy minden csak 7-18.30 óra között lehetett nyitva, szombaton 7-14 között (minden hónap első szombatján 18-ig), vasárnap meg semmi nem volt nyitva. Aztán ez több lépcsőben lazult, most tartományonként eltérő a szabályozás, de a vasárnapok (évi pár alkalom kivérelével) továbbra is tabuk.
De azért a szerda délutánok miatt ne aggódj: csak vidéken és csak kisebb (családi, egy-két személyes) boltok tartják a "hagyományt" . :D

2016.12.15. 22:36:18

@geegee: :D:D:D haha igen, vegul annyi osszetuzesunk volt a jicsini groffal, hogy nem maradhattunk ;)

2016.12.15. 22:39:26

@montroyal ( CAN qc): ez mar a globalis felemelegedes ;)

montroyal ( CAN qc) 2016.12.15. 22:44:50

@Mrs Rumcajsz CA: mar csak a januar lesz nehez azutan 2 honapra elkavargok Asiaba

2016.12.15. 23:00:48

@montroyal ( CAN qc): te sem szeretsz havat lapatolni? :D nem hibaztatlak:) varjuk majd a kepeket!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 23:36:26

velvet.hu/elet/2015/04/04/nincs_nagyobb_szegyen_mint_bevallani_hogy_magyar_vagyok/

Régi, de nagyon jó...Érdekes, nekünk nincsenek ennyire rossz tapasztalataink.Sőt, inkább csak jók vannak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 23:41:07

@mojyo: Én aszittem, hogy az állcsúcstúl nézve mennyire van magasan a szeme, vagy ilyesmi.És hát akinek magasan van, az hosszúkás arcú, erősebben fogalmazva lópof@'jú...
De akkor inkább a fültől kell nézni és vizszintesen?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.15. 23:42:36

@Mrs Rumcajsz CA: És a lánykori neved Panka, ugye? Mondom én, az egy kirakat-sorozat volt...
:D

2016.12.16. 00:02:26

@geegee: Ja ertem, igen, nezopont kerdese, valoban, akkor nem "magas", hanem inkabb "kiallo", bar az mar inkabb ugy hangzik, mintha egy csontos oreg banyarol lenne szo :)

M. Péter 2016.12.16. 00:09:59

@diggerdriver: Én még emlékszem arra, amikor Angliában és Walesben a helyi tanács rendeletben előírhatta, hogy valamelyik délután néhány kivétellel az össze boltnak zárva kellett tartani. A romlandó élelmiszereket áruló boltok kivételek voltak, de a kis hentes vagy zöldséges ettől még bezárt, csak a nagy élelmiszerboltok voltak nyitva,

kardio1 2016.12.16. 00:11:22

@Hari Seldon 2: eredetileg a csütörtök volt a cserenap a szombatert.

kardio1 2016.12.16. 00:28:54

A francia nők külsejét illetoen nem szabad egy kalap alá venni az eszakiakat és a délieket. Délen alacsonyabbak az emberek és nincs sasorruk, mint az eszakiaknak. Itt vidéken egyébként jóval kevésbé divatoznak az emberek, mint mondjuk Párizsban. Stiluserzekuk többnyire viszont van.

M. Péter 2016.12.16. 00:58:58

@Herr Géza: Amikor Németországban éltem, a csütörtöki hosszabbított nyitvatartás is még újdonság volt.

macamuca [IHUN] 2016.12.16. 00:59:59

@mojyo:
Téma: igen, nem hagy hidegen= érdekesnek találtam, több szempontból is (nyelv, genetika, táplálkozás, megjelenés, divat, egészség: csupa olyasmi, ami érdekel). Ezért írtam róla hosszasabban. Neked viszont az jött le ebből, hogy biztos felhúztam magam a témán, azért írok róla sokat. Hááát, ez is egy következtetés....., és mivel nem értettem a gondolatmenetedet, gondoltam, megkérdezem, ez tűnt számomra a legegyszerűbbnek. A kérdezés tényéből te temperamentumosságra következtettél... Bevallom, ezt a gondolatmenetet sem értem (ha valaki nem ért valamit és kérdez, az temperamentumos...), de már kérdezni sem merek, ki tudja, milyen következtetésekre jutsz még velem kapcsolatban....
Tudod, ami érdekel, arról szívesen beszélek-írok, és szívesen vitatkozom, amit meg nem értek ÉS érdekel, azt megkérdezem. Az én gondolkozásom ennyire eccerű..., minden indulattól mentesen. Te másként értelmezed a dolgokat, nagyon másféle következtetéseket vonsz le belőlük, mint én. Ez nem gond, mindössze azt próbáld meg elhinni, hogy a saját érzéseimet talán jobban ismerem, mint te (pld,hogy felhúzott -e valami, vagy sem), illetve előfordulhat esetleg, hogy helytelen következtetésre jutsz...

macamuca [IHUN] 2016.12.16. 01:02:53

(igen, megint hosszasan írtam, mert szerettem volna elmagyarázni, mit miért tettem. de hogy a te logikád hogyan magyarázza az újabb hosszas kommentet, azt elképzelni sem tudom..., a fantáziám sehol sincs a tiedhez képest.. )

Herr Géza 2016.12.16. 01:12:29

@M. Péter: Így van, az volt az első nagyobb lazítás az azelőtt évtizedeken át változatlan nyitvatartási törvényen, pont a kijövetelem után, azt hiszem 89-90-ben vezették be a hosszú csütörtököt (20.30-ig), hogy a "dolgozó nép" is nyugisan shoppingolhasson legalább egy napon.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.12.16. 05:18:05

@mojyo: Oksa, akkor már kezdem érteni... .-)

Shaktee 2016.12.16. 07:23:45

@kardio1: Nagy urbán legenda az hogy a francia nők így meg úgy.

Aprócska, kövérkés, nem igazán ápolt darabok.

Hari Seldon 2 2016.12.16. 07:43:38

@montroyal ( CAN qc):
Ez nálatok általános telente? Áhhh... Én azt hittem bálltok olyan "kellemes" -8-10 fokra, aztán kész. (Ezek szerint a -20 a szokásos.)

2016.12.16. 10:36:55

@macamuca [IHUN]: Oke. :D Nem a kerdesbol, onmagabol "vontam le kovetkeztetest"* hanem a kerdojelek mennyisegebol es a fogalmazasmodbol, es amugy nem is kovetkeztetest vontam le meg nem fantazialok semmit, hanem csak *felteteleztem valamit, ezek szerint nyilvan nem jol, dehat elofordul, a lenyeg, hogy helyreigazitottal, akkor ezt vegulis megbeszeltuk mar nem? Ez mar igy is iszonyu kinos. :D Akkor kellemes unnepeket. :D

kardio1 2016.12.17. 00:45:14

@rebel rebel: "nos, hát ez így, ebben a formában nem igaz"

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása