Nagyon régi vágyam volt, hogy valahogy sikerüljön megmutatni, milyen is egy új országban letelepedni és új életet kezdeni – gyerekszemmel. Hiszen a felnőttek már rengeteg posztot írtak, sok mindent elmondtunk, de a gyerekek friss, őszinte látásmódja nekem hiányzott – eddig. Mert a Frankfurti mesék blog szerzője, Gabuschka bevállalta, hogy közösen végre megpróbáljuk megmutatni, milyen is a határátkelés gyerekszemmel. Hatalmas munkája van benne, de szerintem megérte, mer tényleg egészen különleges tartalom született. (És természetesen köszönet a megszólaló gyerekeknek, és szüleiknek, akik bevállaltak, hogy válaszolnak a kérdésekre!)

„Egy ideje foglalkoztat a téma, hogy vajon a határátkelő szülők gyermekei hogyan élik meg egy másik országba való költözéssel együtt járó változást. Vajon kalandnak fogják-e fel az új életüket, vagy egy, a szülők által kötelezővé tett szükséges rossznak?

A 2004-es Európai Uniós csatlakozással a magyar állampolgárok számára is lehetővé vált, hogy eldöntsék, melyik Uniós államban szeretnének dolgozni, így sok gyerek a szüleikkel útra kelve nagyon fiatalon tapasztalta meg, hogy milyen egy másik országban élni.

Ennek természetesen vannak előnyei, mint például még egy nyelv magas - az ott töltött idő függvényében akár anyanyelvi - szintű elsajátítása, vagy annak a személyes megtapasztalása, hogy a világ sokszínű; változatos és egymástól különböző kultúrákból áll, amelyek (szerencsés esetben) békésen megférnek egymás mellett.

Hátránya akkor lehet, ha a gyermek traumaként éli meg, hogy kiszakadt a megszokott környezetéből. Ahogy a felnőttek, úgy már a gyerekek is különbözőek, van, aki jól fogadja a változásokat, vagy legalábbis nem bánja, de sokan nem szeretik, ha hirtelen egy másik kultúrába csöppennek.

Személy szerint én nagyon támogatom, hogy akinek van lehetősége, az költözzön a családjával akár csak egy évre külföldre, mert nem csak saját maga, hanem a gyerekek is értékes élettapasztalattal lesznek gazdagabbak.

A fent említett nyelvismeret mellett magabiztosabbak lesznek, hiszen nem csak az „új gyerekek” lesznek az óvodában vagy az iskolában, hanem az „új külföldi gyerekek”, akinek úgy kell megtalálniuk a helyüket a közösségben, hogy sem a szokásokat, sem a nyelvet nem ismerik igazán jól.

Szerettem volna, ha megszólalnak az érintett gyerekek, és elmesélik, hogy milyen benyomásokat szereztek a költözés és a beilleszkedés során, ezért összeállítottam egy kérdőívet. A beérkezett válaszok alapján készült ez a posztsorozat.

A gyerekek Brazíliától Ausztráliáig több országból is jelentkeztek (vagy a szüleik a nevükben), összesen tizenhatan töltötték ki az elküldött kérdőívet. A legfiatalabb válaszadó 4, a legidősebb 17 éves, így a képzeletbeli választóvonalat 13 évnél húztam meg, majd két részre csoportosítottam a résztvevő gyerekeket. A sorozat első két részében a 13 évesnél fiatalabb gyerekek mesélnek, a második kettőben pedig a 13 évesnél idősebbek válaszait ismerhetjük meg.

A visszaérkezett kérdőíveket olvasgatva a legszembetűnőbb különbség az a két csoport között, hogy míg a kisebbek inkább kalandnak fogják fel a költözést, és nem bánják a változásokat - amíg a mikrokörnyezetük változatlan marad (tehát a szűk család együtt van)-, addig az idősebb gyerekek már szeretnék saját maguk eldönteni, hogy hol éljenek.

Az ő esetükben a barátok, és a megszokott életük akár még fontosabb is lehet, mint az, hogy a családjuk közelében legyenek. Természetesen ez gyerekenként is eltérő, tehát nem minden egyes válaszadóra igaz egyenként.

A sorozat mostani, azaz első részében tehát a kicsiké lesz a szó - a legfiatalabb megkérdezett négy, a legidősebb tizenegy éves – akik ebben a részben mesélnek a kiutazásról, az első napokról és hogy mit találnak furcsának vagy szokatlannak az új otthonukban.

Volt, aki bőbeszédűen válaszolt, volt, aki csak egy-egy szóval, ám összességében számomra nagyon szórakoztató volt olvasni, hogy ki hogyan élte meg az első napokat, heteket és hónapokat. Először néhány szóban bemutatnám a válaszadó gyerekeket:

Laura és Bence

Testvérpár az ausztráliai Melbourne-ből. Laura 9 éves, Bence 11, tavaly decemberben költöztek át családostul a földgömb másik felére, így majdnem egy éve élnek a napsütésben. Anyukájuk írja, hogy azt mondják az országra, hogy a gyerekek paradicsoma, és ezt nagyon igaz állításnak tartja, mert a gyerekek nagyon szeretnek ott élni.

Peti

7 éves kisfiú Németországból. Néhány hónapja költözött a családjával Wiesbaden város közelébe, az iskolát, nem számítva a néhány hetes magyarországi tanítást, már a német iskolában kezdte el.

Hét és fél éves kisfiú Brazíliából

Magyarországon született, 2 éves volt mikor Londonba költöztek családosan, és hat, amikor Brazíliába.

Marianna, Melinda, Johanna

Franciaországban élnek több mint három éve. Többször is költöztek, ám 2 éve már Thionville-ben laknak. A válaszokat a testvérek közösen adták: Marianna és Melinda, 6,5 évesek, most kezdték az iskolát, a legkisebb, Johanna, 4 éves, középső csoportos.

„Az ikrek a három évet három különböző óvodában járták, Johanna két bölcsődébe és két óvodába járt a három év alatt. A nagyok Magyarországon jártak bölcsődébe és már jó magyar beszéddel jöttek ki, a kicsi 11 hónapos volt, mikor kijöttünk, ő itt tanult beszélni, ezért viszonylag későn - 3 évesen - beszélt rendesen. A válaszokat nagyrészt Marianna adta, de mindhárman beleszóltak” – írta anyukájuk egy bemutatkozó emailben.

Kata

Októberben lett 8 éves. Három éve élnek Ausztriában (Felső-Ausztria) egy kis 1500 fős faluban, a német határtól 10 kilométerre. Kata 2 évet járt ott óvodába. Most már második osztályos.

Zsombor és Zorka

Zsombor 11, Zorka 9 éves, több mint egy éve élnek Luxemburgban. Ötödik és harmadik osztályosak.

„Itt ciklusok vannak, tehát Zsombi a 4.1, Zorka a 3.1 ciklusba tartozik. Luxemburg különlegessége, hogy a gyerekek otthon ill. egymás között luxemburgiul beszélnek, a suliban elsőtől németül tanulnak, 2 év 2. félévtől franciául is tanulnak, így mire a 6. év után megkezdik a gimit már 3 nyelven beszélnek. Ehhez jön még a sok külföldi gyerek, akik a saját anyanyelvükön társalognak. A paletta igen sokszínű, az átlagosan 15 fős osztályok több, mint a fele más országokból jött“ – írta a bemutatkozásban anyukájuk.

„Zsombort érkezésünkkor vissza is tartották 1 évvel, mert utól kellett érnie az osztálytársait francia nyelvből. Szerencsére ő már Magyarországon is tanult németül, így 1 év alatt behozta a többieket a német terén, idén koncentrálhat a franciára“ – mesélte az anyuka.

Péter

Decemberben lesz 7 éves, több mint egy éve élnek Frankfurt közelében, Németországban.

Kati

10 éves, 2013-ban érkezett Németországba.

És akkor lássuk a kérdéseket, illetve az arra kapott válaszokat!

Mivel érkeztél meg az új otthonodba? Hogyan telt az első napod?

Laura (9 éves Ausztrália)

„Repülővel érkeztünk, összesen hárommal. Az út hosszú volt, nagyon hosszú, de élveztük. Sokat ettünk, rengeteg mesét néztünk, rajzoltunk, és aludtunk. Kétszer volt éjszaka a repcsin. Télből érkeztünk a nyárba. Amikor leszálltunk 42 fok volt. Laci (a család barátja – a szerk.) várt minket a reptéren, nagyon izgatott voltam, hogy milyen is Ausztrália. Amikor kijöttünk a reptérről, az első ami furi volt, az illat. Olyan más… Különleges virágillat csapta meg az orromat, a szabadban papagájok repkedtek.

Bepakoltuk a bőröndöket, és mentünk Laciékhoz. Ott töltöttük az eső napokat, amíg nem találtunk magunknak házat. Nagyon jó volt náluk is, első perctől kezdve otthon éreztem magam. Van egy cuki kutyájuk Mása, sokat játszottunk. Mindig is vágytam kutyusra, de azóta apa már vett nekünk sajátot Mylo a neve.”

Bence (11 éves, Ausztrália)

„Nagyon jó volt az út, nekem nem tűnt hosszúnak. Boldog voltam, hogy végre itt lehetek Ausztráliában.

Peti (7 éves, Németország)

„Nem volt kanapénk és én itt sétáltam az üres nappaliban. Legóztunk egész nap.”

Kisfiú Brazíliából (7,5 éves):

„Anyával repültünk, a repülőn aludtam és játszottam, aztán amikor leszálltunk, találkoztunk papai-jal (apuka) a repülőtéren és Dinho is ott volt (nagybácsi). Aztán autóval mentünk vovó-ékhoz (nagymamáékhoz). Ott laktunk addig, amíg el nem költöztünk egy másik lakásba.”

Kata (8 éves, Ausztria):

„Csak a második napra emlékszem, akkor elmentünk apával megnézni, hol van a Spar, és hogy ő hol dolgozik.”

Péter (7 éves, Németország):

„Felfedeztük a lakást, a környéket. Kipakoltuk a játékokat.”

Marianna, Melinda, Johanna (közösen válaszoltak, 6,5 évesek az ikrek, Johanna pedig 4 éves, Franciaország):

„Nem emlékszem (régen volt, 3 éve – egészítette ki a választ anyukájuk).”

Zsombor (11 éves, Luxemburg):

„Autóval jöttünk, bár éjszaka utaztunk, fárasztó volt. Izgi volt, mert tök üres lakásba érkeztünk és szivacsokon aludtunk.”

Zorka (9 éves, Luxemburg):

„Uncsi volt (önkormányzatnál bejelentkezés stb.).”

Meséljetek arról, milyen nyelven beszélnek nálatok, hogyan tanultátok meg a nyelvet, és ha volt ilyen, akkor milyen érzés volt, hogy nem beszéltétek az adott ország nyelvét!

Kati (10 éves, Németország):

Nem tanult a kiköltözése előtt németül egyáltalán, így „eleinte furcsa volt, később megszoktam”.

Kata (8 éves Ausztria):

Ők otthon németül beszélnek, elmondása szerint egy kicsit már beszélt németül, az „igen”-t már ismerte, és a felkészülést már a kiutazás előtt elkezdte, mert tanult már „otthon egy picit, matricás füzetből.” Furcsának találta, hogy nem érti, mit beszélnek körülötte.

Marianna, Melinda, Johanna (6,5 és 4 évesek, Luxemburg):

„A másik országban magyarul, itt ahol, lakunk, franciául. Csak azt tudtam, hogy: Frere Jacques, dormez-vous?”

Kisfiú Brazíliából (7,5 éves):

Már beszélt portugálul, mire megérkeztek, mert „Papai-jal (apa – a szerk.) beszéltem, tőle tanultam portugálul, amikor baba voltam”.

Péter (7 éves, Németország):

Németországban kezdett el németül tanulni, nem beszélt a költözés előtt egyáltalán. A kérdésre, hogy ez milyen érzés volt, frappánsan a „Rossz volt, azt kérdeztem, mikorra fog mindenki megtanulni magyarul” választ adta.

Laura (9 éves Ausztrália):

Laura hamar átlendült a kezdeti nehézségeken: „Itt angolul beszélnek. Egy kukkot sem beszéltem előtte angolul. Amíg nem volt suli, csak magyarokkal találkoztam, nagyon sok él itt Melbourne-ben. Februárban kezdődött az iskola, még szerencse, hogy ott volt Bence, így nem voltam egyedül. Nem éreztem gondnak, hogy nem beszélek angolul, van két kezem, megoldottam. Az osztálytársaim nagyon aranyosak, mindenben segítettek. Emlékszem, az első nap haza sem akartam menni a suliból. Mostanra már szépen beszélgetek mindenkivel, és rengeteg barátom is van. Nemrég volt a szülinapom, szinte az egész osztály eljött, és hozták a tesójukat is. :)) Úgyhogy nagy buli volt.“

Zorka és Zsombor (9 és 11 évesek, Luxemburg):

Luxemburgban három nyelv is használatos, luxemburgi, német és francia nyelven beszélnek, és sokan tudnak angolul. Csak Zsombor tanult 4 évet németül, nagyon kedves és jó tanár nénije volt a suliban („úgyhogy nem mindig igaz, hogy a magyarországi nyelvoktatás gyenge, pedagógusa válogatja” - teszi hozzá Zsombor anyukája).

Zorka angolul tanult, de 1 év alatt felzárkózott a többiekhez, a francia nyelvet pedig már az osztályával kezdte el. Az érzés, hogy nem értik, mit beszélnek körülöttük „nevetséges volt”, Zorka szerint, aki kicsit meg is ijedt, „uncsi is volt”.

Peti (7 éves, Németország):

„Tízig tudtam frankfurtiul számolni. Mama tanította.” A nyelv nem tudása miatt kicsit szorongott, mielőtt kezdődött az iskola: „Féltem, hogy mondom el az iskolában, ha pisilni kell vagy szomjas vagyok. Első nap nem is mertem kimenni pisilni. De mindent értettem.”

Mit találtok viccesnek vagy furcsának az új országban?

Péter (7 éves, Németország):

„Amikor utaztunk ki, láttunk egy fejtetőn álló házat (Wertheim Village mellett – egészíti ki apukája). Furcsa, hogy a németen és magyaron kívül sok egyéb nyelvet is beszélnek, és szokatlan, hogy ennyiféle gyerek van az iskolában (ázsiai, afrikai, amerikai származásúak is).”

Zorka és Zsombor (9 és 11 évesek, Luxemburg):

Közösen válaszolják, hogy: „alig járnak az emberek az utcákon és ez furcsa”. Anyukájuk hozzáteszi, hogy: „Pécsről egy igen kis városba költöztünk, a mi településünkön egy hosszú utca van családi házakkal, s a szomszéd Ell városkába járunk iskolába”.

Kata (8 éves Ausztria):

„Mindenki mindenkivel rokon, ez furcsa is és vicces is.”

Kati (10 éves, Németország):

Furcsának azt találja, hogy „itt még a felnőttek is olyan gyerekesek”.

Peti (7 éves, Németország):

“Hogy a gyerekek kinevetnek, amikor wc-zek. Meg hogy meglöknek a csúszdán.”

Bence (11 éves, Ausztrália):

„Sok minden ellentétes. Az évszakok, télen van nyár, nyáron tél. Ha melegebb éghajlatra mennénk, akkor észak felé kell elindulni. Másik oldalon közlekednek az autók, másik oldalon van a kormány. (Anya szinte mindig az anyósülésre szállt be vezetni. Aztán az autóban átmászott a másik oldalra, mikor meglátta, hogy nincs előtte a kormány.)

De olyan is volt, hogy kereszteződésben a szembeforgalomba kanyarodott. Nem volt gond, szépen kikerültek bennünket, gondolták, hogy nemrég érkeztünk Európából. Azóta mi is láttunk több ilyen esetet, és csak mosolygunk. (Na, ők is újak, vagy csak bénák.) Vonat helyett metrók vannak. Jobbak a sulik.”

Marianna (6,5 éves Franciaország):

„Az iskolában vicces könyveket találok, és a tanító néni hozott egy olyan könyvet, amit már láttunk az óvodában.”

Kisfiú Brazíliából (7,5 éves):

“Mi a vicces? A vidámpark vicces. Az emberek és a barátaim is viccesek.”

Laura (9 éves Ausztrália):

„Ami vicces, az talán az öltözködésük. Télen, nyáron ugyanúgy. Rövidgatya, póló, tangapapucs. Egyesek pufikabát, de a tangapapucs itt is megmarad. (Télen 10-17 fok, nyáron akár 42 fok is van.) Nem fáznak.

A másik, hogy mezítláb, fürdőruhában, pizsamában, köntösben is láttam már embereket utcán, boltokban. Ez is természetes. 

A harmadik a karácsony. Itt a nyár, süt a nap, meleg van, bemegyünk anyával egy boltba, és állnak a karácsonyfák. Ez fura. Tavaly is kint voltunk az óceánparton fürödni, és utána meg jött a Jézuska.”

Ezúton is köszönöm szépen minden válaszadó gyermeknek és szüleiknek, hogy időt szántak a kérdések megválaszolására!”

Én pedig köszönöm Gabushkának a rengeteg munkát, egy hét múlva ilyenkor jön a második rész, ami legalább ilyen érdekes lesz. Addig pedig ha a Facebookon jártok, lájkoljátok a Frankfurti mesék blog oldalát!

Határátkelő találkozó! 

Tavaly azt írtam, hogy ha nem vigyázunk, lassan hagyomány lesz az év végi budapesti Határátkelő-találkozóból. Nos, nem vigyáztatok, az lett… A szervező idén is Digger, a lehetséges időpontok pedig: december 27., 28. Aki szeretne jelen lenni, az vegye fel vele a kapcsolatot emailben (janoshorvath65KUKACyahoo.com). Akár mind a két napot meg lehet jelölni, amelyik napra a legtöbb visszajelzés érkezik, azon lesz a találkozó délután 5-kor a Menzában, a Liszt Ferenc téren. Jelentkezési határidő dec. 20. 

HÍRMONDÓ

Csúnyán fejre állt a magyar oktatás

Végérvényesen le kellene számolni azzal a legendával, hogy a magyar iskolarendszer jó, mert a legfrissebb nemzetközi felmérés szerint nagyon mélyen vagyunk. Elszomorító részletek itt.

Ötből négy magyar nem szereti a munkahelyét

Hatalommániás, agresszív, kivételező, motiválni képtelen főnökök, és rengeteg stressz - ezekre panaszkodnak a magyarok. Nektem milyen tapasztalatotok van?

Ausztria „lehorgonyzott” az Európai Unió mellett

„Ausztria választott, szinte hallani lehetett, ahogy az egész ország megkönnyebbülten felsóhajt.”

Svájc lemeztelenítve

Vajon mitől lesz ország Svájc, mi az, ami összetart egy ilyen sokszínű közösséget? Érdekes képek az alpesi országból.

(Fotó: pixabay.com/Alexas_Fotos)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.