Kifejezetten egzotikus utazásban lesz ma része annak, aki elolvassa a posztot, hiszen megjárjuk majd Kolumbiát, Kínát és eljutunk Curacaóra is, szóval szó szerint bejárjuk a fél világot. Ráadásul kiderül az is, érdemes-e kolbászt gyártani a dél-amerikaiaknak (még nem biztos), illetve mi is az a magyarhungarian. Vágjunk is bele!
Ez a San Francisco nem az a San Francisco
Induljunk el Kolumbiából, ami azok szerint, akik már jártak ott, jó hely (ha észnél van az ember), de azért odalátogatni és ott élni két különböző dolog. A ott élő magyarok szerint akadnak furcsaságok, de ha ezt elfogadja és megszokja az ember, akkor jó kis életet lehet élni – írja a Mirador blog, melynek szerzője két magyarral találkozott ismét, három év után ott.
„Moncsi és Alex a jobb élet reményében költöztek Dél-Amerikába. Három éve, mikor utoljára találkoztunk, még Bogotában laktak. Két millió pesóért béreltek egy külvárosi lakást, amit sokalltak, no meg a főváros borongós klímájával sem voltak kibékülve, így nem sokkal később San Franciscóba költöztek.
A falu 1500 méter magasan fekszik, ahol a klíma egyszerűen zseniális. Állandóan 25-28 fok van, esténként sincs kevesebb, mint 20, s bár sokszor esik, általában csak rövid ideig.
Egy egyszerű fincát bérelnek a bogotái lakás harmadáért, s bár az épület olyan, amibe Magyarországon senki nem költözne be, ez errefelé jónak számít. A helyiségek nincsenek összenyitva, minden szoba a teraszról nyílik, a konyha is.
A szigeteléssel nem kell foglalkozni, ezért a falak vékonyak, a tető is csak azért van, hogy ne verjen be a víz. Egy esti zápor azonnal felébreszt, mert úgy kopog az eső a tetőn, mintha egy tankot túráztatnának az ágyad mellett. (...)
Moncsi és Alex úgy jöttek ki Kolumbiába, hogy nem beszéltek spanyolul, ami nélkül munkát találni vagy vállalkozni nagyon nehéz. (...) 2013-ban Alexék még keresték a lehetőségeket, akkor az út elején jártak. Azóta úgy néz ki, rátaláltak arra, miként is lehet boldogulni Kolumbiában.
- Beleugrottunk a vendéglátásba. Nyitottunk egy magyar éttermet fent az út szélén. Csakhogy rossz volt az időzítés. Mire belelendültünk volna, átadták az autópályát, ami lefelezte a forgalmunkat, így pedig nem volt fenntartható. Meg az igazat megvallva, pörköltet és töltött káposztát nehezen nyomsz le egy kamionsofőr torkán, aki egész életében bandeja paisát tolt - röhög Alex.
- Ezek szerint bezártátok.
- Be - folytatja Moncsi - de maradtunk San Franciscóban, mert bejött a klíma, s idővel kiderült, elég sok külföldi lelt itt otthonra. Ott van Filip, egy francia szakács, aki a fia után költözött Kolumbiába. A srác Bogotában dolgozik, Filipnek azonban nem jött be a főváros, és végül a szemközti hegyen vett egy házat. Bruno pedig svájci, már lassan 30 éve él Kolumbiában. Vele együtt csináljuk a Huncolt.
- A micsodát?
- Huncol, mint Hungría-Colombia. Kolbászt, sonkát, szalámit készítünk.
- Ez a jövő?
- Ez - vág közbe Alex - Tudod te, mennyibe kerül Bogotában egy kiló füstölt sonka? 40 000 forintba. (...)
- Lehet már valahol kapni a Huncolt?
- Boltban még nem. Egy-két jobb étteremben bent vagyunk a Zona Rosában, de a szupermarketekbe nehéz bekereülni. Errefelé úgy van, hogy három havi árut kell adj, és az eladás után kapsz csak pénzt. Ha jól fogyott a termék, akkor már előre fizetéssel rendelnek újra. Még nem tartunk ott, hogy három hónap csakúgy kimaradjon, úgyhogy az Exitóban egy ideig még nem leszünk bent.
- Amúgy könnyű ilyen üzemet létrehozni? A szervek nem szivatnak?
- Viccelsz? Ez Kolumbia. Ha külföldi vagy és hozol valami újat, senki nem kérdez semmit. Az üzemnek meg kell felelnie egy-két higiéniás előírásnak, de semmi vállalhatatlan. Második éve gyűrjük az ipart, de még soha, senki nem akart minket ellenőrizni sem az adóhivataltól, sem a fogyasztóvédelemtől. Ez nem Magyarország.”
A poszt természetesen ennél jóval bővebb (itt olvashatjátok el), és több ott élő magyarról is olvashattok benne. Ne hagyjátok ki!
A magyarhungarian
Aki követi Liping kalandjait Kínában, az a Szecsuan blogról napi szinten értesülhet a különböző kalandokról, melyek közül most egy kis ügyintézést emeltem ki nektek, már csak azért is, mert meglehetősen vicces történet.
Az a bizonyos rendőrség
„Ma voltunk a rendőrségen lakcímet bejelenteni. Egyelőre még csak a férjemét, mivel nekem a jövő héten új vízumom lesz, s emiatt újra meg kéne ismételni a műveletet.
Még a rendőrségi vizit előtt a lakásunk portáján lévő irodába is vissza kellett menni, mivel tegnap nem vettem észre, hogy a papírokon férjem nevét sikerült elírni. Az útlevélből egész pontosan ezt nyerték ki: magyarhungarian. Van ilyen.
A rendőrségen minden simán, gördülékenyen ment, s a procedúra legfeljebb 10 percig tartott, amiből a mi részünk csak annyiban állt, hogy átadtuk a bérleti szerződést meg az útlevelet, majd vártunk.
Kisebb kalamajka azért annyiban akadt, hogy kissé nehezen találtunk oda, bár ez nem a hatóság hibája, hanem az egyre inkább intelligenciaproblémákkal küzdőnek tűnő ügynöké, aki 400 yuan díjazás fejében a kecót szerezte.
Mellékelt ügyesen tegnap egy térképet is a rendőrség épületének helyével, csak épp sikerült egy pár száz méterrel arrébb, ellentétes oldalon, más utcákban elhelyezni a célpontot jelző pöttyöt.”
A teljes posztot itt találjátok, de mondom, érdemes a blogot rendszeresen olvasni!
Egy hely, ahol nincs semmi
Miért menne valaki egy olyan helyre, ahol nincs semmi? Például éppen azért. Meg pihenni, persze. Így esett a Holland Waffel blog szerzőjének választása is családostól Curacaóra, amiből nekünk annyi előnyünk feltétlenül van, hogy legalább virtuálisan elkísérhetjük őket.
„Júniusban a 3 hetes magyar „nyaralás” után – a nyaralás nem véletlenül van idézőjelben, mert inkább turnénak lehetett volna aposztrofálni – eljutottam odáig, ahova sose gondoltam volna: egy olyan nyaralást szeretnék, ahol nem kell csinálni SEMMIT. Így csupa nagybetűvel. És meleg van és süt a nap. Egy szigetet szeretnék, ahol semmi más nincs, csak szálloda és strand, hogy még kísértésbe se essek, ami a városokat és múzeumokat illeti. (...)
Maradt Curacao, ami a Holland Antillák egyik szigete. Curacaóra, bár már nem mondhatjuk, hogy gyarmat, de mind a mai napig Hollandia társult állama, a Holland Királyság alkotmányos része.
És hát a sziget, az bizony látványos; fehér homok, lélegzetállító naplemente, minden, ami egy romantikus úthoz kell. :)
A város, Willemstad belvárosa az UNESCO világörökség része a színes házakkal és az Emma királynő pontonhíddal, amit egyszerűen félrevontatnak, ha jön egy hajó, ami keresztezi a hidat.
Ez egyébként nagyon vicces volt, mert pont a hídon álltunk, amikor egy kis vontatóhajó érkezett a hídhoz. Felharsantak a szirénák és az emberek szinte rohantak le a hídról. Illetve nem mindenki. Voltak akik, csak megálltak a korlátnál nézelődni.
Én ezeket először nem is szúrtam ki, hanem természetesen teljes pánikban rohantam volna a babakocsival, mire N. mutatta a korlátnál fotózó turistákat, és mondta, hogy lassítsak már egy kicsit. :) Így a hídon megvártuk, amíg azt kicsit arrébb vontatják, a kis hajó átmegy a híd mellett és utána visszavontatják. (...)
A hivatalos fizetőeszköz a holland forint, de mindenhol elfogadják az amerikai dollárt is – az automata mindkettőt ad. Az átváltás nagyon egyszerű: fél dollár felel meg egy forintnak. (...)
Az árak vegyesek voltak, néha nagyon drágának éreztem: például egy kisebb csomag pelenka, egy popsitörlő és egy csomag ragtapasz 30 dollár, vagy a szuveníreknek is teljesen beteg áruk volt.
Viszont legalább a szuvenír strandruháknak, pólóknak, táskáknak tök jó minősége volt, nem úgy, mint mondjuk a török vagy bármelyik arab országbeli cuccoknak.
Benéztünk egy ékszerboltba is, azok viszont tök normális áron voltak és a sima ezüst ékszerek is nagyon szépen ki voltak dolgozva.
Az éttermekről nem tudok nyilatkozni, mert all inclusive ellátásban voltunk, de erős a gyanúm, hogy drágább lett volna összességében, ha kint eszünk.
Willemstad-ban piac is van, ráadásul úszó piac. Persze itt ne a hatalmas ázsiai úszó piacokra gondoljatok – itt minden kicsi. Nagyon kicsi. Hanem néhány bárkára, amik Venezuelából hozzák a gyümölcsöt és a halat, odaállnak a móló mellé és onnan árulnak. A gyümölcsök nagyon szépek és óriási nagyok; egy avokádó kb. akkora volt, mint egy kisebb gyerekfej, de a passion fruit is többszöröse az európainak.
A szigeten egyébként van még egy barlang és egy kis úszó mangrove erdő, ezeket nem néztük meg, illetve az egész környék egy búvárparadicsom, szóval, aki aktív vízi pihenésre vágyik, az nem fog csalódni. (...)
A legtöbb holland volt már Curacaón, és, amikor mondtuk nekik, hogy hova megyünk nyaralni, akkor mondták, hogy szép-szép, de Curacaón nincs semmi. Persze – mondtuk, pont azért megyünk. Aztán, amikor odaértünk, akkor a “semmi” szó átértékelődött. A szigeten magán, tényleg nincs SEMMI. Beleértve az ivóvizet, a növényeket vagy állatokat. (...)
A szigeten annyira nincs semmi, hogy a felfedező spanyolok rögtön tovább is álltak. Majd jöttek a britek, de nekik se tetszett, úgyhogy azzal a lendülettel ők is mentek tovább. Így került a hollandok kezére, akik meglátták a piaci rést és a karibi térség legnagyobb rabszolgapiacává emelték a helyet. És dőlt a lé. (Itt már azért kellett volna vissza a briteknek a sziget.) A rabszolgaság megszűnésével pedig a sziget visszasüllyedt a szegénységbe.”
A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el, és nézegessétek meg a képeket!
HÍRMONDÓ
Ki oldja meg az elvándorlás problémáját?
Vajon kinek a dolga lenne lépni: az államnak vagy a cégeknek? Mindkettőnek? Az egyik legnagyobb magyar cég első számú vezetője is letette a garast.
A csehek is megelégelték az angliai erőszakhullámot
Őket is elérte a Brexitet követő erőszak, a miniszterelnökük szerint "elfogadhatatlan, hogy a csehek származásuk miatt legyenek az erőszak áldozatai, és másodrendű állampolgárként bánjanak velük"
Dumáljunk egyet?
És ha már Anglia: Egészen érdekes kezdeményezéssel állt elő egy csapat a londoni metrón. Olyan kitűzőket osztogatnak, melyekkel beszélgetésre próbálják ösztönözni az utasokat. Te mit gondolsz erről az ötletről?
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Az utolsó 100 komment: