oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. január 20. 06:42,  Elintézendő ügyeink - Dánia 211 komment

2016. január 20. 06:42 Határátkelő

Elintézendő ügyeink - Dánia

Hosszabb szünet után ma folytatódik az a sorozat, melyben megpróbálunk segíteni azoknak, akik egy-egy adott országba fontolgatják a határátkelést. A sorozatnak ez immár a nyolcadik része, a korábbiakat itt érhetitek el. (A dőlt betűs szövegrészek Marci korábbi, dániai posztjaiból származnak, melyeket itt és itt találhattok.) Természetesen ha valamilyen pontatlanságot tapasztaltok, esetleg kiegészítenétek a posztot, ne habozzatok, a kommentekben vagy emailben jelezzétek és javítom.

dania_zaszlo_foto_pixabay_com_torben7400.jpg

A megérkezés

Kezdjük az alapoknál: Dániába érvényes magyar személyi igazolvánnyal és/vagy érvényes magyar útlevéllel lehet beutazni, Európai Uniós állampolgárként tartózkodási engedély nélkül 90 napig (munkakeresés céljából fél évig) tartózkodhatunk az országban.

Ha költözünk (azaz hivatalos megfogalmazás szerint „életvitelszerűen, 90 napnál hosszabb ideig kívánunk Dániában tartózkodni”), akkor a lakhely szerint illetékes dán Regionális Közigazgatási Hivatalban (Statsforvaltningen) kell tartózkodási igazolást (EU-opholdsbevis) kérnünk.

Amit ilyenkor igazolnunk kell, az a tartózkodás célja (ehhez vagy érvényes munkaszerződéssel, vagy iskolalátogatási igazolás szükséges), és azt is be kell bizonyítanunk, hogy van hol lakunk (ehhez szükséges lehet vagy bérleti szerződés, vagy tulajdoni lap, esetleg befogadó nyilatkozat, stb.). Az ügyintézési idő változhat, érdemes rákérdezni a már említett közigazgatási hivatalnál.

A tartózkodási igazolást levélben kapjuk majd meg, ha ez megvan, akkor irány az önkormányzat (kommune), Itt kapjuk majd meg a személyi azonosító számot (CPR-szám) tartalmazó személyi azonosító kártyát (ez az úgynevezett sárga kártya, azaz „sygesikringsbevis”), ami lakcímkártyaként, adóazonosítóként, és egészségbiztosítási kártyaként is szolgál.

Ha bármi kérdésetek lenne, akkor érdemes felkeresni a Bevándorlási Hivatal (Udlændingestyrelsen) oldalát (ahol angolul is le van szépen minden írva).

Fontos linkek

Regionális Közigazgatási Hivatal (Statsforvaltningen)

Adatlap

Bevándorlási Hivatal

Munkavállalás

Mivel hála istennek uniós állampolgárok vagyunk, így semmilyen előzetes engedélyre nincs szükségünk a dániai munkavállaláshoz. Ha a fenti papírok mind megvannak, és megvan az EU-s tartózkodási igazolásunk (szép, dallamos dán nyelven az EU-opholdsbevis), más hatósággal a munkaviszony bejelentése kapcsán nincs dolgunk, mi több, a tartózkodási igazolást sem kell megvárni a munka megkezdéséhez.

Ha bárki érez magában elég elszántságot, hogy csak úgy kijöjjön munkát keresni, szüksége lesz egy ún. CPR-kártyára („sárga kártya" magyarul, TB kártya), e nélkül nem lehet legálisan munkát végezni az országban.

Ilyet csak akkor lehet kapni, ha van az embernek letelepedési és munkavállalási engedélye, amit csak akkor kap meg, ha talál bejelentett munkahelyet Dániában, amiből igazoltan legalább annyi bevétele származik hónapra lebontva, amiből (az ő elbírálásuk alapján) meg lehet élni az országban, anélkül, hogy igénybe kellene vennünk a helyi szociális juttatásokat, mint például hajléktalanszálló.

Ha nincs ilyen állás, akkor csak egy fél évig érvényes ideiglenes CPR-kártyát lehet kapni, de ha ez idő alatt nem járunk szerencsével munkafronton, akkor ezt bevonják és ezzel együtt mindent, ami azt jelenti, hogy újra turista státuszba kerülünk vissza.”

A dánok előrelátóak és jó fejek, így a helyi Foglalkoztatási Minisztérium működtet egy angol nyelvű honlapot, melyen a leendő munkavállalók tájékozódhatnak a szabályozás részleteiről, mi több, itt vannak fent állásajánlatok is (linkeket kicsit lejjebb találsz).

Mivel a neten is fent van szinte minden, semmi akadálya annak, hogy már Magyarországról megpróbáljunk munkát találni, ami persze nem könnyű, de figyelembe véve, hogy Dánia a világ legdrágább országai közé tartozik, jelentősen megkönnyítheti az életünket.

Fontos tudni, hogy a különböző munkaközvetítő cégekkel, ügynökségekkel kötött szerződések általában nem tartalmaznak kötelezettségvállalást konkrét, személyre szabott munkaszerződés megkötésére, illetve nem garantálnak hosszú távú munkaviszonyt.

A munkaadó viszont köteles a foglalkoztatási jogviszony kezdetekor a munkavállaló számára írásos szerződést kiállítani, mely tartalmazza a foglalkoztatás feltételeit, a bérezés mértékét és módját. A szerződésnek tartalmaznia kell továbbá, hogy a foglalkoztatásra mely kollektív megállapodás szerint kerül sor.

Munkanélküli segély

Tegyük fel azt a rendkívül kellemetlen helyzetet, hogy munkanélküliek leszünk. Ennek senki sem örül, de arra se számítsunk, hogy ilyen esetben automatikusan jár a segély.

Külföldiként ugyanis csak akkor jár nekünk támogatás, ha

- legálisan tartózkodunk az országban (azaz van személyazonosító kártyánk, és CPR-számunk)

- az igénylést megelőző három évben összesen legalább 52 hét dán (!) munkaviszonyunk van

- legalább egy évig tagja voltunk valamelyik dán szakszervezetnek, vagy havi hozzájárulást fizettünk valamelyik szakszervezet munkanélkülieket biztosító alapjába (A-kasse)

- és regisztrált és aktív munkakeresők vagyunk a lakhely szerinti önkormányzat munkaügyi irodájában

Fontos linkek:

Work in Denmark (angol nyelvű)

Job Index (álláshirdető oldal)

Job Zonen (álláshirdető oldal)

Stepstone (álláshirdető oldal)

Bankszámla

Ahhoz, hogy kézhez kapjuk a fizetésünk, szükségünk lesz egy bankszámlára. Ha számlát nyitnánk, szükségünk lesz valamilyen személyazonosságot igazoló iratra (útlevél), a már emlegetett CPR-számra és a lakcímre. Egyes bankok munkaszerződést is kérhetnek. Ha megvan a bankszámla, be kell jelentenünk a munkahelyünkön, mert erre utalják majd a fizetésünket (egyébként külföldi számlára is utalnak).

Az online bankoláshoz szükségünk lesz egy NemID kártyára, ha ezt sikerült megszereznünk, akkor gyakorlatilag az összes pénzintézetnél jók vagyunk.

Van még egy érdekes rendszer, az úgynevezett NemKonto, amire az adóvisszatérítésünket, vagy a nyugdíjat kapjuk (illetve kapja, aki kapja).

Az ICS

Az International Citizen Service kifejezetten a külföldi munkavállalók segítségére létrehozott rendszer, ami segít a hivatalos ügyek elintézésben, nem csak nekünk, hanem a párunknak és a dán munkaadóknak is.

A szervezet a nagyvárosokban (Koppenhága, Aarhus, Odense és Aalborg) van jelen és segít a papírmunka elvégzésében és választ ad a felmerülő kérdésekre is. Ha nem tudnak segíteni, akkor megmondják, melyik hatósághoz forduljunk.

Fontos linkek

NemID

NemKonto

ICS

Egészségügyi biztosítás

Az egészségbiztosítási kártya beszerzéséhez regisztrálnunk kell a Civil Regisztrációs Rendszerben és választanunk kell egy háziorvost. Ezt követően megkapjuk az egészségbiztosítási kártyánkat a dán CPR-számmal, az orvos nevével, címével és telefonszámával.

Ez a kártya azért fontos, mert ez ad hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, azaz mindig magunkkal kell vinni, amikor orvoshoz, kórházba vagy bármilyen hasonló helyre megyünk, ahol szükség lehet rá.

Jó tudni, hogy a 15 év alatti gyerekeknek szüleik jogán jár az egészségügyi szolgáltatás, amikor pedig elér ezt a kort, ugyanúgy választania kell egy orvost és biztosítottá válik.

„Az egészségügy EU állampolgároknak, illetve akiknek van lakhatási és munkavállalási engedélyük, ingyenes. A kórházak jól felszereltek, az orvosok beszélnek angolul (rengeteg magyar orvos is van), a várakozási idő minimális. A gyógyszerek drágák, de azokra is van TB támogatás kb. 4-500DKK fölött.”

Fontos link

Civil Regisztrációs Rendszer

Az egészségügyi szolgáltatásról

Nyelvtudás

Dániában legalább középszintű angol vagy dán nyelvtudás kell ahhoz, hogy esélyünk legyen elhelyezkedni. A hétköznapi ügyintézésben és a szakképzettséget nem igénylő munkákhoz elég lehet az angol is. Már csak azért is, mert a dánt nem is olyan egyszerű elsajátítani…

„Nem nevezném a világ legördöngösebb nyelvének, viszont a helyes kiejtés elsajátítása megadja a dolog esszenciáját. Hihetetlen hangokat képesek kipréselni magukból, amiket csak nagyon hosszas gyakorlás után lehet pontosan elsajátítani.

Jó hír, hogy minden idetelepülőnek biztosít az állam ingyenes dán nyelvtanfolyamot, akár esti, akár nappali rendszerben, három éven keresztül. Nyelvtudás nélkül sem vagyunk teljesen elveszve, ugyanis gyakorlatilag nincs ember, aki ne beszélne angolul, hála az angol nyelvű TV-programoknak és a két nyelv hasonlóságának, azonban mint már tudjuk, ez nem minden.”

Lakhatás

Lakni ugye kell, és ez Dániában (hasonlóan a többi északi, és általában véve nyugati országhoz) nem olcsó mulatság. Ha szállodába mennénk (ne nagyon tegyük, ha nem muszáj) akkor alaphangon 1000 DKK-val érdemes számolni, de egy olcsóbb hostel is 500 DKK.

Koppenhágában különálló szoba bérelhető havi 2000-3000 DKK-tól, de egy egyszobás lakás bérleti díja 4000 DKK-nál kezddik, ráadásul a három hónapi kaució alapnak tekinthető. Mivel egy dán korona most, 2016 januárjában 40 forint körül van, könnyen kiszámolható, hogy nem kis összegről van szó.

„A centrumban egy 100 négyzetméteres lakásban élek. A havi lakbér 7200DKK + három havonta az internet szolgáltató és a helyi elektromos művek számlája is befut. Az előbbi függ a net erősségétől, az utóbbi pedig a fogyasztott mennyiségtől, de kb. 300DKK a világháló és 1500-2000DKK a villany (nagyban függ az évszaktól, mivel télen alig van világos, nyáron, meg még éjfélkor is szürkület van).

Az ingatlan bérlés másik nagy kellemetlensége a deposit, más néven kaució (amit nem nagyon szeretnek visszafizetni a végén). Ez a pénzösszeg általában (lakástól és felszereltségtől függően) 10.000DKK-tól nagyon-nagyon sok DKK-ig."

Adórendszer

Erről csak annyit, hogy a dán személyi jövedelemadó progresszív, és a munkáltató fizeti be utánunk. Jó hír, hogy az átutalt adó bizonyos hányadát visszaigényelhetjük, ehhez persze előbb regisztrálni kell az adóhivatalnál.

Az adó-visszatérítés az adóhivatal honlapján keresztül történik. A dán adórendszerről, a regisztrációról, és az adó-visszaigénylési eljárásról részletesen az adóhivatal honlapján tájékozódhat.

Fontos link:

Adóhivatal

Oktatás

Ebbe most nem mennék bele részletesebben, röviden csak annyit, hogy az oktatási rendszer első lépcsőfoka az iskolai előkészítő, ami nem kötelező, szemben az azt követő 9 évfolyamos alapfokú és alsó középfokú oktatással. Ezt egészíti ki egy választható tizedik év.

Ezt követi a középfokú oktatás felső tagozata, ahol elég széles a választék. Míg a gimnáziumból az egyetemekre, addig a szakiskolákból például egyenesen a munkaerőpiacra vezet az út.

„Az iskolák nem fukarkodnak a tanulmányi kirándulásokkal, neves vendégelőadók „szerződtetésével". Hatalmas hangsúly van a gyakorlatiasságon is. Itt nem az az ész, aki a könyvet fel tudja mondani, hanem az, aki ezeket alkalmazni is tudja, amikor szükség van rá.

A későbbi munkavállalások alkalmával sem a megszerzett papírokon van a legnagyobb fókusz. Egy jól megírt motivációs levéllel és pár referenciával sokkal tovább lehet jutni, mintha talicskával hordanánk oda az iskolai végzettségeinket meg ultrabrutál C2 nyelvvizsgáinkat igazoló papírok hadát. Persze ha valaki agysebésznek akar állni, jó, ha van iskolai végzettsége.

Még annyit hozzátennék, hogy a tananyag is rendkívül átgondolt és friss. Minden évben egyeztet az oktatási minisztérium a releváns hivatalokkal, vállalatokkal és figyelembe veszi a munkaerő piaci igényeket is az aktuális tanterv kialakításánál.

Rendkívül szimpatikus vonása a rendszernek, hogy arra nevelik a tanulókat a kezdetektől, hogy gondolkodjanak. Azzal, hogy bemagoltatnak egy könyvet, megtanítanak pár szép költeményt és megmondják a gyereknek, hogy mit csináljon, lehet, hogy jól csinálja majd és kitűnő lesz, de soha nem lesz képes önállóan cselekedni az igazán fontos dolgokban, vagy csak nagy nehézségek árán.”

Fontos link:

A dán oktatási rendszer

Közlekedés

Dániában nem kevesebb, mint 23 repülőtér van, ezek közül öt nemzetközi. A két legnagyobb a koppenhágai és a billundi. Népszerűek a távolsági buszok is, ilyenek kötik össze Koppenhágát, Odensét, Aarhust, és Aalborgot.

A kerékpározás rendkívül népszerű a városokban, ez a közlekedés egyik leginkább bevett formája A becslések szerint mintegy 4 millió bringa van az országban, ráadásul mindehhez 10 ezer kilométernyi kerékpárút is társul.

„A közlekedés zónás rendszerben működik. Egy jegy a kifizetett zónákban, 1 órán belül, bármennyi átszállásra jogosít. Ha van okostelefonod, olcsóbban is hozzá lehet jutni a jegyhez, illetve a bérlethez. Lehet kapni gyűjtőjegyet (Klippekort) is.

Ellenőr nálunk nincs sok, viszont aki van az eléggé tekintélyt parancsoló. Ha lenne az oldalán valami mordály, akkor azt hinné az ember, hogy rendőr. Az általa osztogatott csekk ára pedig 700DKK körül mozog.

Országon belül a legolcsóbb, és leggyorsabb utazási forma a repülés. A vonat drágább és lassabb is. Ha van is olcsóbb, a differencia 20-30 DKK, annyit meg csak megér, hogy a 4 óra helyett 30 percet utazol. A tömegközlekedési eszközök általában tiszták és el vannak látva WIFI-vel.

Ha autóval érkezel, készülj fel, hogy sokat kell fizetni. Ha fél évnél tovább maradsz, kötelező dán rendszámot beszerezned. A regisztrációnak és a biztosításnak egyaránt borsos ára van. Ha vétesz ez ellen és lebuksz, akkor nagyon megsarcolnak, akár több tízezer koronát is lehúzhatnak Rólad, mire az ügy végére érsz. Autóval rendelkező ismerőseimtől hallottam, hogy jobban megéri új autót venni itt és a régit meg otthon hagyni.”

Fontos linkek

Dán közlekedési rendszer

Koppenhága közlekedési hálózata

Nagykövetségek

Magyarország Nagykövetsége

2920 Charlottenlund, Koppenhága

Strandvejen 170

Telefon külföldről: 00-45/39 63 16 88 (24 órán keresztül elérhető)

Telefon belföldről: 39 63 16 88

e-mail: mission.cph@mfa.gov.hu

Dánia Nagykövetsége

Határőr út 37

H-1122 Budapest

Tel (+36 1) 487 9000

Fax (+36 1) 487 9045

e-mail: budamb@um.dk

(Fotó: pixabay.com/torben7400)

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dánia Elintézendő ügyeink

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr188287040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.01.20. 06:58:31

Aki nem tud kártyázni annak annyi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 08:12:04

Országon belül a repülés a legolcsóbb?
Olyan nagy ország Dánia?

HardPötty 2016.01.20. 08:17:54

@diggerdriver: szerintem nem ilyen Airbus vagy Jumbo méretű gèpekre kell gondolni, hanem 2-5-10 fős légitaxira és légibuszokra.
Apropó a légitaxisok hogy vonnàk blokád alá a légteret a légiüberesek miatt?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 08:23:25

@HardPötty:
Mi a tököm az az uber?
Már mindenhol ezt hallom

HardPötty 2016.01.20. 08:30:31

@diggerdriver: egyszerű. Van egy telefonos applikáció amin keresztül foglalhatsz helyet magánemberek autójába hogy elvigyenek valahova. Az autó tulaja lóvét kap te pedig jóval kisebb összeget fizetsz mint a taxis. A taxisoknak ez konkurencia. Az über... hàt mondjuk úgy hogy Mo-on féllegális... kéne adózni...

soad1221 2016.01.20. 08:44:34

@diggerdriver: mondjuk úgy, hogy egy versenyképes alternatíva a taxisokkal szemben... :)

mobil app, regisztrálsz, sofőrként vagy utasként, bejelölöd hová akarsz menni, a sofőr jelez, hogy neki a fuvar pont jó lenne, felvesz, az utastól levonják a pénzt, a sofőrnek átutalják. kb Fele annyi, mint a taxi. Előnye, hogy nem feltétlen kell neked hivatásos sofőrnek lenni, egyszerűen ha autóval jársz és munka előtt és után azon az úton felveszel egy uberes utast, akkor kvázi beszáll a benzin ktg-edben...
Hátránya, hogy nem fizet a jövedelem után adót, tehát aki viszont üzletszerűen egyszerűen beül a kocsijába és 8-10 órában csak " éppen arra autózik", na az sem fizet érte semmi tb-t semmi adót.

A taxisok meg kibulizták maguknak a magasabb viteldíjakat, szigorú szabályokat, aztán nem sokra rá jött az uber, amik meg nem annyira akarnak ennek megfelelni.. hát ez nem tetszik nekik nagyon... :)

HardPötty 2016.01.20. 08:58:58

@soad1221: na ezt voltam lusta leírni így

©________ 2016.01.20. 09:23:31

@diggerdriver: telekocsi. csakregen hirdetés volt, most meg van hozza mobilos applikacio

©________ 2016.01.20. 09:25:36

a poszthoz meg

jobban tetszett volna, haminositesek nelkuli
es ha a beveteli oldalrol is beszel, nemcsak a kiadasirol

Golf2 2016.01.20. 09:28:33

Az uberes is adózik kártyára utalják a pénzét abszolút követhető,lenyomozható a bevétele,150ft-ért megy 1 kiométert,a taxis meg 280-ért.

soad1221 2016.01.20. 09:57:00

@Golf2: már hogy kellene... fogadni mernék, hogy az uberes sofőrök igen nagy részének nincs adószáma. Így pedig erősen kétlem, hogy a bevétele után adót fizetne bárhová...

Más kérdés, hogy könnyen lehetne rendezni a jogi helyeztet és megteremteni ennek a hátterét, mert valóban minden követhető... mivel az egész kapásból online, így a "nav bekötés" sem lenne nagy kunszt...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 09:58:40

Ok köszi.
Na de mi köze ehhez a kormánynak?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 10:01:59

Mínusz 4fok es megfagyott az internet Londonban

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.01.20. 10:02:51

@diggerdriver: "Na de mi köze ehhez a kormánynak?"

Az, hogy mindkét fajta taxiban van.
:-)))

soad1221 2016.01.20. 10:09:59

@Hobbiszakács: :D

@diggerdriver: annyi, hogy neki kellene a jogi helyzetet rendezni... már volt hasonló megmozdulás tavaly, tavalyelőtt a világban, csak most épp itt érte el a taxisok inderküszöbét

HardPötty 2016.01.20. 10:14:55

@diggerdriver: nem tudom de a végén bevezetik az állami übert is

Herr Géza 2016.01.20. 10:16:15

Hadd pofázzak bele rögtön az Uber témába: a cég, ill. az applikáció neve helyesen Uber, nem pedig über (Über). Otthon minden híradóban, minden fórumon Überként emlegetik, pedig ugye a cég amerikai, az angolban meg ugye nem sürün van "ü" betü... A hajam szála égnek áll, amikor az otthoni balhé kapcsán a híradó bemondóitól kezdve mindenki "ü"-vel mondja, holott pl. a duma alatti feliratokban is helyesen szerepel a név. Nem látnak??? Oké, a logó grafikája egy kicsit megtévesztö lehet, de....
Tetszik különben ez az otthoni "taxissztrájk", bemennek a taxisok képviselöi a Tarlóshoz és követelik, hogy tiltsa be az Ubert. :)) A Tarlós... Hehehehe.

33621 2016.01.20. 10:18:00

@vityo641(AT)Mivel már január 20-a van, ezért nagyon sok boldog 25-ik születésnapot kívánok erőben és egészségben!

Sanz 2016.01.20. 10:19:23

"„A centrumban egy 100 négyzetméteres lakásban élek. A havi lakbér 7200DKK + három havonta az internet szolgáltató és a helyi elektromos művek számlája is befut."
Még mindig megdöbbenve tapasztalom, hogy a UK-ban a lakhatás mennyire horribilis összegbe kerül.
Én Cambridge-ben bérlek szinte pontosan ugyanennyiért egy kb. 30-35 négyzetméteres lakást... és nem is a centrumban. Hát na, ilyen ez...

soad1221 2016.01.20. 10:28:35

@Herr Géza: hát na, nem agysebészek a taxisok.. úgy látszik a joghoz is ennyit értenek :)

©________ 2016.01.20. 10:30:43

@soad1221: en nem latok hianyzo jogszabalyt....csak hianyzo alkalmazást.

Herr Géza 2016.01.20. 10:34:21

@soad1221: Na ja, nincs adószámuk.. Ezt viszont nem az Uber betiltásával kell orvosolni, hanem a soförök megfingatásával. Ott a matrica a kocsijukon, ott a rendszám az applikációban, a NAV-kommandónak még csak meg sem kéne magát eröltetnie.
Az Uber (vagy akármilyen hasonló alkalmazás) viszont immár kikerülhetetlen. A fuvar elött pontosan tudod, hogy mibe fog neked az út kerülni (az árhoz a soförnek semmi köze), ergó nincs megautóztatás, a sofört/autót/kiszolgálást értékelni kell az appon, a férgese semmi perc alatt kihullik, nincs az autóban kp. fizetés, azaz adóügyileg teljesen kifehéríthetö a dolog. Látod az appon, hol vannak a közeledben Uberes autók, pontosan ki tudod számolni mikorra ér oda hozzád, etc. Vannak persze még részletkérdések, amiket rendezni kell, viszont önmagában ez a jövö útja. A ganéj, csaló, paraszt taxisok persze nézhetnek más megélhetés után, a tisztességesebb felük viszont ezután is meg fog élni, csak nem kanárisárga taxival fognak furikázni, hanem az Uberrel.
A tudósításokban sokszor szerepelt egy botcsinálta, hardcore taxis szószóló, egy negyvenes, tulajdonképpen kulturáltan kinézö nö. Hát én ennyi baszdmeget meg k.anyádat percenként kamera elött még férfitöl sem hallottam, nem hogy nötöl. Na öt kéne "betiltani"....

2016.01.20. 10:37:09

@Herr Géza: "Tetszik különben ez az otthoni "taxissztrájk", bemennek a taxisok képviselöi a Tarlóshoz és követelik, hogy tiltsa be az Ubert. :)) A Tarlós... Hehehehe."

Tipikus. Ne legyünk másoknál jobbak (aka nyújtsunk jobb szolgáltatást kevesebb pénzért, esetlegesen ne basszuk át az embereket), hanem nyírják ki a konkurenciát.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 10:38:04

Nem tudom, egyedül vagyok vele hogy kicsit sem sajnalom a taxisokat?

M. Péter 2016.01.20. 10:39:26

@Sanz: Cambridge még Anglián belül is kiemelkedően drága.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 10:40:00

@Herr Géza:
Figyu Géza, a magyar nyelv nem ismer olyan szókapcsolatot hogy tisztességes taxis meg igazmondó politikus.

Herr Géza 2016.01.20. 10:40:02

@soad1221: Meg a reklámhoz. Mióta megy a balhé, többtízezren töltötték le az alkalmazást, akinek eddig göze sem volt arról mi az Uber, most már tudja.... Öngól.

SzZoole 2016.01.20. 10:40:20

Jo hely ez a Dania,majdnem laktam ott is.
Ezeket a szabalyokat mar 2008 oszen kivulrol tudtam.Egy baratom anyukaja lakik ott mar 17 eve,Odense,egy Dan-Magyar utazasi irodaja van.
Soforkent tudott volna elhelyezni,ha legalabb alap szinten beszeltem volna az angolt,de en hulye lusta voltam tanulni,mindegy igy alakult.

soad1221 2016.01.20. 10:40:55

@Praliné.: lehet, ennyire részletesen nem érdekelt a téma... mondjuk nem elvárható, hogy a taxisrendeletnek kelljen megfelelnie az uberes sofőrnek, lévén ő alapvetően nem személyszállítást végző vállalkozó..

@Herr Géza: én veled értek egyet, az egyetlen kritizálható pont az uberben az adó/járulék fizetés
minden más szempontból a hagyományos taxik ideje elmúlt, hát istenem, változik a világ :)

Herr Géza 2016.01.20. 10:41:41

@diggerdriver: Ezzel kb. én is egyet értek, de meg akartam adni az esélyt annak a néhány "eltévelyedettnek" (=tisztességes), aki véletlenül közéjük keveredett. :)))))))))

soad1221 2016.01.20. 10:41:48

@diggerdriver: van aki sajnálja a taxisokat? :)

SzZoole 2016.01.20. 10:47:23

Uber.Itt is voltak balhek miattuk meg par eve.Azota sok mindenben valtozott.
Pl.5 evnel idosebb autot nem vizsgaztathatsz le erre a szolgaltatasra.
A soforoknek is tobb teszten es egeszsegugyi vizsgalaton kell megfelelniuk,stb,stb.

Herr Géza 2016.01.20. 10:50:33

A poszthoz:
"... irány az önkormányzat. Itt kapjuk majd meg a személyi azonosító számot (CPR-szám) tartalmazó személyi azonosító kártyát (ez az úgynevezett sárga kártya, azaz „sygesikringsbevis”), ami lakcímkártyaként, adóazonosítóként, és egészségbiztosítási kártyaként is szolgál."
majd késöbb a kontra
"...regisztrálnunk kell a Civil Regisztrációs Rendszerben és választanunk kell egy háziorvost. Ezt követően megkapjuk az egészségbiztosítási kártyánkat a dán CPR-számmal, az orvos nevével, címével és telefonszámával."

Most akkor hogy van ez? Mégis két kártyája lesz a polgárnak?

fhdgy 2016.01.20. 10:53:22

@Herr Géza: Volt egy ismerősöm, akinek a nagyanyja mindig azt mondta, hogy EsztergomB. Mondták neki, hogy mama, az nem EszergomB, hanem Esztergom.

Úgy is lehet, mondani, de úgy semmi értelme! Volt a válasz.

Ne mérgelődj. A magyar úgyis Lidibe, Tecsóba, madaras Tecsóba ( amíg volt ), stb. jár.

Golf2 2016.01.20. 10:53:51

@HardPötty: Igy is úgy is Nemzeti Uberalles lesz elöbb vagy még elöbb.

Herr Géza 2016.01.20. 10:59:11

@Zoole[uk]: Így van, erröl beszélek én is. Ki kell a dolgot "fehéríteni", a szabályokat lefektetni (persze nem úgy, hogy ne lehessenek véletlenül se a taxi konkurrenciája...:D) és hadd szóljon. Aztán majd a piac eldönti ki marad életben és ki nem.

Több mint harminc éve bekerült a magyar szókincsbe a "taxis hiéna", meg a "taxis maffia" szókapcsolat. Azóta maszatol minden hatóság/hivatal/kormány, hogy rendbe rakja ezt a szolgáltatást, lett itt már sárga autó, drosztpénz, maximált/rögzített ár meg minden, a helyzet nem változott. Ferihegyen az országba belépve a hazatéröt, a külföldit változatlanul a hiénamaffia fogadja, és nem tudod elkerülni az "üdvözlet a harmadik világban" feelinget.
Tisztelet a kivételnek.

Herr Géza 2016.01.20. 11:01:14

@fhdgy: Az mind oké, de azért a híradóban, vagy akármilyen riportban még nem hallottam azt, hogy a "Tecsóban rablás történt"... :)))))

HardPötty 2016.01.20. 11:04:28

@Herr Géza: most màr ezt is tudom, megvoltam győződve hogy az tènyleg über. Köszi a kiigazítàst, most már legalább helyesen mondom írom majd.

fhdgy 2016.01.20. 11:06:31

@Herr Géza: Az Uberrel nem az a gond, hogy Über, meg nem is az a gond, hogy az ubereseknek nincs adószáma.

A gond az, hogy a kormány, a parlament, úgy általában a vezetés, gondolkodás módjában még megrekedt egy internet, mobilinternet, okostelefonok stb. előtti világban.

Csak akkor hajlandók figyelembe venni ezt a modern világot, ha NEKIK jó, lást pl. on-line kasszák.

Általában véve én sem vagyok oda a taxisokért, de egy dologban nekik is igazuk van: most, nem rég, verték őket nagy költségekbe, és ha minden igaz, 2018-cal megint.

Ha a kormány kicsit is előre látó lett volna ( haha ), akkor várni kellett volna, mondjuk egy vagy két évet, és az új valósághoz kellett volna alkalmazkodni. Tudom, hogy ez így irreális vágyálom!

fhdgy 2016.01.20. 11:15:23

@Herr Géza: Jó, persze, én is csak humorizáltam.

Egy dolog viszont komoly: ha esik, ha fúj, én Übert fogok mondani.

Végre győzni fog a német az angol felett!

Egy ellenpéldát is mondok: egyik nap olvastam egy II. Vh.-ás cikket, és a firkász következetesen "Goebbels" írt. Írt a frászt! Angolról ferdített egy cikket magyarra, de annyi esze, műveltsége sem volt, hogy legalább a neveket jól írta volna. Írtam neki egy teljesen normális hangvételű e-mail-t, de olyan önérzetes volt, hogy még nem is válaszolt.

Szintén bosszant, mikor orosz neveket az angolból veszik át magyarba, minden tudás, műveltség nélkül.

SzZoole 2016.01.20. 11:16:28

Olyan ez a taxis sztrajk az uber ellen,mintha a postasok sztrajkolnanak az email szolgaltatas ellen.
Arrol nem beszelve,hogy leginkabb magukal szurtak ki,mert olyan reklamot csinaltak az ubernek,ingyen,hogy ha az uber fizetett volna ezert az ismeretsegert tobb 10 milliojaba kerult volna.Most meg ott van minden mediafeluleten ingyen.

adg 2016.01.20. 11:18:13

@Herr Géza: "pedig ugye a cég amerikai, az angolban meg ugye nem sürün van "ü" betü."

Mennyire vagy ebben biztos. :))

youtu.be/VkURYQ2EpTE
Hallgass bele kicsit.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 11:21:26

@Herr Géza:
A piacot szabályozni kell de nem korlátozni.
Ami meg Ferihegyen van az kb szváziföldi allapot. Vagy az alatt.

Herr Géza 2016.01.20. 11:21:34

@fhdgy: Hát doktor úr, a Goebbels-szel rendesen lyukra futottál. Öt hivatalosan is így hívták (ill. írták), így anyakönyvezték is Németországban. :))))))) Ha Göringröl lett volna szó, akkor igazad lett volna....
Tudod: a Google a barátod... :)))

M. Péter 2016.01.20. 11:21:45

@Herr Géza: Ha itt egy private hire vehicle-t rendelsz, akkor szintén tudhatod előre az árat, nem az Uber találta fel a spanyolviaszt. Az Ubernek nem érdeke a kifehérítés, hiszen ezzel pont egyik nagy üzleti előnyét vesztené el, tehát nem fog segíteni.
Uber nem ellenőrzi a sofőrt, hogy büntetette előéletű-e vagy hogy van-e személyszállításra is érvényes biztosítása.
Egyszer olvastam egy cikket, a szerző leírta, hogy amikor Uberrel akart volna valahova menni, senki nem vallalta a fuvart, pedig volt közelben több Uberes kocsi is. Utólag kiderült, hogy 1 sofőr rossz értékelést adott róla, ezzel a feketelistára került.

adg 2016.01.20. 11:25:01

Ugyan. A valosag az, hogy a taxisok ki akarnak bujni az adozas es a rengeteg feltetel es kovetelmeny alol. Ennek legegyszerubb modja, ha atnyergelnek uberre, de azt elobb be kell vezetni a koztudatba. Ehhez kell egy megfelelo reklamhadjarat.
Ime, itt van. Ingyen.
Raadasul az emberek utaljak a taxisokat, kapnak majd az uj lehetosegen.
Mindenki jol jar.

fhdgy 2016.01.20. 11:32:27

@fhdgy: Magyar szövegben nem a Goebbels forma a meghonosodott. Követni kellene a magyar nyelvben bevett gyakorlatot! Így szerintem nincs szó lyukrafutásról.

Egyébként, Németországban volt egy főnököm, akit Gölitz-nek hívtak. A névjegykártyáján is így állt, de sokszor írta ő maga is Goelitz-nek.

Herr Géza 2016.01.20. 11:37:41

@M. Péter: "Uber nem ellenőrzi a sofőrt, hogy büntetette előéletű-e.."
Az egyes országokban müködö szabályozások persze eltérhetnek, de igen, Németországban pl. erkölcsi bizonyítvány, aktuális büntetöpontkivonat, max. 9 éves, legalább 4 ajtós, sérülésmentes autó és a felelösségbiztosítás igazolása kell a regisztrációhoz.A biztosítóknak már van természetesen Uber-policy-jük is.
Természetesen a feketepont-lista oda-vissza korrekt megoldás, nyilván azt is lehet finomítani.
Nem mondtam, hogy ök találták fel a spanyolviaszt, van ezen kívül még számtalan hasonló, vagy tök máshogy müködö taxis app a világban.

soad1221 2016.01.20. 11:38:13

@fhdgy: na nem azért, hogy a kormányt védjem, de ez nagyjából minden országban így van/volt, és nem 20 éve, hanem 1-2 éve... Van ahol egyszerűen betiltották. Ami meg szerintem a rossz irány. Nálunk meg meglátjuk mi lesz, nem látom, hogy olyan nagy lemaradás volna ebben..

És hogy a taxisokat mennyire verték költségekbe? nem nagyon érdekel, mert ezt a rendeletet az ő szájuk íze szerint írták. EZ egész egyszerűen egy kartellezés volt, és a 4-5 nagy cég kvázi monopol helyzetbe került... és volt 1 nem picit jó évük emiatt, csak hát aztán jött az uber... :)

London2009 2016.01.20. 11:38:55

Nem arrol van szo, hogy sajnalnam a taxisokat, de en azt gondolom, hogy Budapesten szuper taxizni. Eleg sok helyen taxizok a vilagban es a pesti az egyik legjobb lett, miota bevezettek az egyseges szint, minoseget, arakat stb. A baj vele, hogy szerintem a magyar fizeteshez viszont draga! Ugyhogy teljesen ertheto, hogy az emberek elkezdtek hasznalni az Ubert helyette es meg is szerettek. A taxisok helyeben en letre hoztam volna egy Budapest Taxi appet amiben ugyanugy lehetove tettem volna a soforok, utasok ertekeleset, autok koveteset, meg az online fizetest. Innentol kezdve ugyanazt tudja a ket szolgaltatas es az utas meg eldontheti, hogy fizet e tobbet a hivatalos opcioert vagy pedig inkabb uberezik. Budapesten en sosem hasznalom az ubert (es ne harapja le senki a fejemet) mert meg igy is olcso a taxizas ha fontba atszamolom.
Londonban viszont mar mas a helyzet! Itt olyan draga a black cab, hogy szinte mindig Ubert hasznalok magancelra. Megkockaztatom, hogy az Uber az egesz londoni ejszakat megvaltoztatta. Elotte mindig mindenki rohant, hogy elerja az utolso metrot. Most viszont azt latom, hogy mindenki nyugodtan marad hajnalig mert majd hivunk egy Ubert es kesz…

soad1221 2016.01.20. 11:42:46

@M. Péter: erre van már megoldás, lehet a regisztrációt ilyen feltételekkel korlátozni. És, hogy volt akit nem akartak elvinni, mert rossz értékelést kapott?
Értem, kezdjük az elején: miért kapott rossz értékelést?

soad1221 2016.01.20. 11:45:35

@London2009: nem tudok mihez viszonyítani, de a bp-i taxizás nem jó. És nem az árak, autó és ilyenek miatt, hanem rendszerint a sofőr miatt.

Herr Géza 2016.01.20. 11:46:44

@adg: Na most megfogtál. :))) Lerendezhettem volna azzal, hogy én angol nyelvröl beszéltem, nem ozziról, de más videókba is belehallgattam. Ki így mondja, ki úgy. Söt, van, aki egy mondaton belül kétféleképpen. Nekem azért (volt) egyértelmü az "u", mert a cég neve hivatalosan is ez, ráadásul itt N.o.-ban, ahol abszolút kínálná magát az "über", következetesen mindenki Uber-nek mondja. Gyanúm szerint csak a logó grafikája kavar be, az tényleg inkább egy ü betüre hajaz, és a flancos amerikai/angol/ausztrál megpróbálja úriasan ü-nek ejteni.
Aztán lehet, hogy tényleg nincs igazam, igazából Über akart az lenni, de az angolban nincs ü betü, így lett u-val írva.
Talán kérdezzük meg magát az Ubert.... :)))))

Herr Géza 2016.01.20. 11:51:42

@London2009: Röhögni fogsz. Van/volt budapesti taxi app (nem is egy), természetesen társaságfüggö (csak a saját kocsijaik vannak benne...:)) és pont az hiányzik belöle amúgy, ami az értelme lenne. Az értékelés, az online fizetés, az elöre megadott ár, söt az egyikkel még kocsit rendelni sem lehet, csak azt látod, hogy hol a legközelebbi autójuk. Kicsi, óccsó, de a miénk... :)))))

Cheap Charli 2016.01.20. 11:58:29

@soad1221: Index cikk volt es azt hiszem nem talatak egymasra a soforrel vagy mi volt:

index.hu/video/2014/11/14/ubert_teszt/

SzZoole 2016.01.20. 12:03:20

@M. Péter: "Uber nem ellenőrzi a sofőrt, hogy büntetette előéletű-e vagy hogy van-e személyszállításra is érvényes biztosítása."
Ebben tevedsz Peter.
Az hogy valaki az ubernek dolgozzon,pont ugyan azoknak a felteteleknek kell megfelelniuk,mint a PHD/PCO drivereknel es autoinak.Mindkettonek kell rendelkezni PCO licensel,az autonak pedig szemelyszallitasra alkalmas insurance-el.
A soforoknek pedig kotelezo a CRB.chek.
Hidd el nekem,szakmabeli lennek,vagy mi:)

adg 2016.01.20. 12:10:42

@Herr Géza: nagyon sokszor ü-vel mondanak olyan szavakat, amiket otthon egyertelmuen ú-val tanitottak. Nem mindenki, de sokan. Azt nem tudom, mennyire mas ez mondjuk az usaban, vagy kelet irorszagban.
Pl moon husszu û-vel annyira altalanos, hogy nem ertettek, amikor mún-nak mondtam. De a two, you, blue meg egy rakas mas szo is jo pelda.

2016.01.20. 12:26:45

@adg: "Raadasul az emberek utaljak a taxisokat, kapnak majd az uj lehetosegen."

Az emberek kb. mindenkit utálnak. Ez nem újdonság.

Herr Géza 2016.01.20. 12:34:35

@London2009: Én régen üzemszerüen közlekedtem taxival, na akkoriban kb. minden ötödik út volt olyan, amilyennek lennie kellene. Mostanában nemigen ülök taxiba, de ha igen, akkor rögtön ki is szállnék általában. Pl. rámborítja indításképpen a politikai meggyözödését, totál nem ismeri fel, hogy én most nem azért ültem taxiba, hogy beszélgessek egy jót, rágyújt kérdezés nélkül, nyáron úgy néz ki, mintha a strandról menne hazafelé, a kocsi lelakott, retkes, tömény Wunderbaum-mal pótolja a takarítást, világít az összes narancssárga és piros lámpa a müszerfalon (vajon a sarokig eljutunk-e...) stb. Az utolsó akciómnál már a droszton úgy kezdödött, hogy nem akartam az elsö kocsiba ülni, mert úgy nézett ki, meg a gazdája is. Kiválasztottam a harmadikat, erre a többi lebzselö soför rámförmedt, hogy nem úgy van ám, minösíthetetlen stílusban, tegezve. Ennek ellenére beültem az ártatlan szemü fickóhoz, a Gellért tértöl mentem volna az Átrium Eurocenterhez a Bécsi útra, hát elkezdi a fazon lázasan verni a navigációt. WTF? Mondom, hagyja, mondom az utat. Még így is úgy bénázott Pesten, hogy az út felénél már helyet akartam vele cserélni...Aztán azért egy csúnya nézésre futotta, amikor nem ajánlottam borravalót, majd még be is próbálkozott, hogy nem tud visszaadni az utolsó ötszázhoz. Pont egy hamburgeres elött álltunk, mondtam, ott van, ki lehet ugrani váltani.... Nem volt "viszontlátásra uram"....

M. Péter 2016.01.20. 12:43:19

@Zoole[uk]: Az USA-ban egy gyilkost is felvettek sofőrnek.

Herr Géza 2016.01.20. 12:44:05

@Herr Géza: "Még így is úgy bénázott Pesten.." Csak a rend kedvéért: természetesen Budán... :)))))

SzZoole 2016.01.20. 12:45:40

@M. Péter: azt hittem,hogy UK-rol irod.
USA a lehetosegek foldje,ott barmi lehetseges

Herr Géza 2016.01.20. 12:50:09

@M. Péter: Gyanítom, hogy náluk nincs is államokon "átívelö" erkölcsi bizonyítvány, vagy hasonló intézmény/nyilvántartás. Indiában is volt botrány, hogy az Uberes soför megeröszakolta az utast. No comment. Gondolom mezei taxis is követett már el ilyet.
Ha jól emlékszem egyébként, ilyen M.o.-on is történt, "rendes" taxisoför volt az illetö....
Az erkölcsi bizonyítvány sem garancia (mint ahogy a taxis igazolvány sem..) arra, hogy az illetö nem FOG valami disznóságot elkövetni.

soad1221 2016.01.20. 12:55:03

@M. Péter: de megvan a lehetőség az USA-ban is, hogy szűrjék. Ahogyan megvan annak is a lehetősége, hogy a taxis társaság nem szűri jól vagy egyáltalán...
btw én a bp-i taxisok számottevő részéből kinézem, hogy bármikor képes gyilkolni... :) na jó, ha gyilkolni nem is , de sok mindent igen...

HardPötty 2016.01.20. 12:57:04

Oh de szép dupla lett

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 13:09:32

@diggerdriver:

Itt van nálunk a kelet-európai központjuk, sőt tavaly MAJDNEM oda mentem dolgozni ügyfélszolgának.

Ez egy internetes taxiszolgáltatás.

A vicces az, hogy a bulgáriai tevékenységük be van tiltva.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 13:09:37

@Golf2:

Az uberesek 99 %-a nem adózik egy fillért se.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 13:10:07

@fhdgy:

Nem, nem ez a baj...

Az igazi taxisoknak abban igazuk van, hogy abszurdum az olyan verseny, ahol az egyik félnek 10 feltételt kell teljesítenie, a másiknak meg 1-et. Ugyanis jelenleg ez a helyzet: az Uberre nem vonatkoznak a taxiszolgáltatásra érvényes feltételek. Ami abszurdum.

Természetesen az sem igaz, hogy az Uber valamiféle jópofa, „közösségi” szolgáltatás, mellyel szemben állnak a profitéhes, szemtelen hagyományos taxisok. Valójában az Uber egy kőkemény profitéhes vállalkozás, melyből mára a cég két alapítója dollár-milliárdos lett.

Más részről viszont teljesen abszurd az a szándék a hagyományos taxisok részéről, hogy egy új ötletet be akarnak tiltatni, mert az nekik anyagi kárt okoz. Ilyen a fejlődés: sokszor sokaknak anyagi kárt okoz. Én magam 20 évvel ezelőtt számítógépes programok terjesztéséből éltem. Felszámoltam egy összeget MB-onként minden programra, elsősorban játékokra. Utánvéttel is szolgáltattam. Aztán a 90-es végén az internet-hozzáférés már annyira elterjedt lett, hogy alig maradt vevőm: ki akart volna fizetni nekem, mikor ugyanazt ingyen is letölthette.

A harmadik gond, hogy ez egy nemzetközi szolgáltatás, melyből az adott államok szinte nulla adót látnak. Ez viszont már a globalizált világ alapproblémája: a nagytőke képes kibújni az államok adóhivatalai alól. Ugyanezt teszi azonban szinte minden nagyobb cég, nem csak az Uber. Ez azonban már politikai kérdés teljes mértékben.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 13:10:18

@fhdgy:

Te vagy a példa arra, aki tud valamit, de csak félig, azt is rosszul, viszont neki áll feljebb.

A Goebbels nem angol ferdítés, hanem így van a név NÉMET EREDETIBEN.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 13:10:36

@fhdgy:

"Szintén bosszant, mikor orosz neveket az angolból veszik át magyarba, minden tudás, műveltség nélkül."

Van ennél rosszabb is: amikor a nem-orosz neveket úgy írják át magyarra, mintha orosz nevek lennének.

Lásd pl. a Scmitt Pál ügye kapcsán mindenhol Nyikolaj Georijevről írtak a magyar médiákban, pedig az ember neve valójában Nikolaj Georgiev. Ugyenez a volt ukrán kormányfő esete, aki magyarul mindenhol Tyimosenko volt, pedig a neve Timosenko.

Hasonló még: Dubrovnyik Dubrovnik helyett.

fhdgy 2016.01.20. 13:20:07

@BircaHang Média: Keress rá a google-on "Göbbels" spiegel kereső szavakkal! Meglátod mennyi lesz! Hülye németek, nem tudnak németül.

De engem nem is német érdekel, hanem a magyar.

Ilyen alapon akkor Günter Grass vagy Günter Graß?

fhdgy 2016.01.20. 13:21:51

@BircaHang Média: Persze, akkor Putin és nem Putyin.

Herr Géza 2016.01.20. 13:27:27

@fhdgy: Nézd, a Goebbels ügyben azt mondanám, oké, van egy elterjedtnek mondható magyar írásmód, lehet róla vitatkozni... De ha valaki az eredeti (helyes) írásmódot használja, az semmiképpen sem hiba.

Herr Géza 2016.01.20. 13:32:36

@Herr Géza: Belenéztem a Google-ba. Az elsö harminc találatból minden magyar nyelvü dokumentumban/cikkben is Goebbels szerepel. Kivéve kettöt: az egyik az atv.hu, a másik a betiltva.com (wtf?)...
Szóval még az "elterjedtnek mondható írásmódot" is revidiálom.
Maradt a lyukra futás... :)))))

fhdgy 2016.01.20. 13:35:33

@Herr Géza: Részemről rendben. Akkor már csak az a kérdés, hogy Mo.-on miért a Göbbels terjedt el. Én erre nem tudok válaszolni.

A Spiegel Online-ban is sok olyan cikket találtam, ahol Göbbels van írva, Joseph Göbbels és Hitler párosról, tehát tévedés kizárva.

Persze, szintén Spiegel Online, sok Goebbels is van.

Te ott élsz, én már nem, tudsz erre valami kézenfekvő magyarázatot arra, hogy miért?

Neked is felteszem a kérdést Günter Grass-szal kapcsolatban is, miért nem Graß, pedig egyrészt úgy volt anyakönyvezve, másrészt tudtommal nagyon ellene volt az 1996 (?)-os új helyesírási szabályzatnak.

Herr Géza 2016.01.20. 13:41:03

@fhdgy: Te most nagyon félrebeszélsz. Én alapból német nyelvü Google-t használok, ha beírom, hogy "göbbels spiegel" kismillió találat jön, DE mindenhol Goebbels-nek van írva. Szerintem te nem találsz egyetlen német dokumentumot se, ahol Göbbels szerepel. Vagy ha igen, akkor annak elkövetöje tényleg nem tud németül.:))
A Google nyilván az "oe" kapcsolatot "ö"-nek (is) azonosítja.
De próbálj meg "gbbels"-t beírni, akkor is hoz minden találatot, de ebböl nem következtethetsz arra, hogy az (is) helyes írásmód !!!
Sorry, de nagyon nincs igazad.

fhdgy 2016.01.20. 13:43:07

@Herr Géza: Ez mostanában lett "divat". Nézd meg csak a következő oldalon, hogy mit talász Göbbels-hez és nézd meg a dátumokat is!

Roppant érdekes! Sőt, még meglepő is!

hu.wikipedia.org/wiki/1945-ben_Magyarorsz%C3%A1gon_betiltott_k%C3%B6nyvek

2016.01.20. 13:43:20

@soad1221: Ugyan már... A gyűlölethez sosem kell indok v. bármiféle érv. Mo.-n te érzed magad kellemetlenül, ha nem utálod valamelyik társadalmi csoportot, esetleg etnikumot. Meg persze a szőröstalpú románokat. :)

2016.01.20. 13:46:36

@fhdgy: "Ilyen alapon akkor Günter Grass vagy Günter Graß?"

Mi különbség lenne köztük? Dupla s-t takar a ß. Amikor még én tanultam németet, tanultuk a sárfeszeszt-t (:D), mára azonban kikopott a nyelvből is.

soad1221 2016.01.20. 13:46:38

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: najó ez rendben is van... :)
de attól még a taxist tényleg van miért.. :D

Muscari 2016.01.20. 13:48:49

Az Uberhez: En is letoltottem. Megneztem, hogy mennyi lenne Stanstedbe a repterre egy fuvar es legnagyobb meglepetesemre a taxi olcsobb volt. Nem ertem, hogy lehet, de igy hagytam oket a fenebe.

dania: latom, hogy eleg korlatozott a hozzaferes a joleti rendszerekhez az ujonnan jovok reszere. Nem tudom, hogy az angoloknak ez miert okoz ekkora problemat, ha a danok meg tudtak csinalni, akkor ok miert nem?

@Herr Géza: hamut szorok a fejemre, en is igy ejtettem eddig.

fhdgy 2016.01.20. 13:48:57

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: @Herr Géza: A keresésnél írd be, hogy "Göbbels" utána csodálozz. Egyébként én is google.de-t használok és ... tudod mit, küldök inkább egy linket!

www.spiegel.de/politik/ausland/australien-tony-abbott-schockt-mit-nazi-vergleichen-a-1024564.htm

2016.01.20. 13:50:30

@soad1221: El kell hinnem neked, hogy van miért gyűlölni őket, nekem nincsenek személyes tapasztalataim. Ámbár számomra ez ugyanolyan ostoba viselkedés, minthogy valaki meg a bkv sofőröket utálja, meg a gyalogosokat. A bringásokat el ne felejtsem megemlíteni. Mindenhol vannak faszkópék, ez nem munkavégzés függvénye.

fhdgy 2016.01.20. 13:52:51

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem kopott ki. Továbbra is vannak szavak, amiket "ß"-szel kell írni.

Herr Géza 2016.01.20. 13:54:04

@fhdgy: A Spiegel Online elsö harminc találatában én egyetlen Göbbelst nem találok...
A Graß vs. Grass kérdés az másik dimenzió. A scharfes ß mindig is különleges helyzetü volt a német helyesírásban, az unatkozó akadémikusaiknak nyilván böven ad munkát. Eleve úgy kezdödik, hogy nyomtatott nagybetüként az ß nem is létezik hivatalosan. A GRAß írásmód például alapból helytelen lenne, de böven látsz itt is ilyen feliratokat a mai napig. Az ß "ss"-szel való helyettesítése viszont mindig is megengedett volt, föleg nyomtatásban.
Grass tényleg Graß-ként lett anyakönyvezve (Gdanskban/Danzigban), hogy ö maga mennyire helyeselte az átírást, arról nem tudok. Tény, hogy én magam sem láttam még soha (máig) Graß-ként leírva. Ez persze nem zárja ki azt, amit te mondasz.

Muscari 2016.01.20. 14:00:34

@fhdgy: miert, mar nincs Auchan? En meg a minap lattam.

Herr Géza 2016.01.20. 14:02:47

@fhdgy: Megnéztem a linket, hát b+ nálam minden egyes említésnél Goebbels szerepel...
Majd töltök fel róla képet.
A hiba az Ön készülékében van....

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 14:02:52

@fhdgy:

Alapvetően németül az ue az ü verziója szükség esetén, de konkrétan a náci főember neve tényleg oe-s, nem ö-s.

Viszont mivel a 2 gyakorlatilag alternatíva, nem hiba az ö.

A lényeg: tévedsz abban, hogy az oe-t hibának véled.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 14:03:02

@fhdgy:

Magyarul Putyin.

Ugyanis az orosz-magyar átírási hagyomány szerint az orosz t' hang magyarul mindig ty.

Orosz nevekben, ha magyarul i előtt t van és nem ty, az azt jelenti, hogy az eredetiben ott nem и van, hanem ы, amit a magyar írás szintén i-vel ír át, mivel magyarul ez a hang nem létezik.

Viszont ennek semmi köze se a bolgár Николай Георгиев (Nikolaj Georgiev), se az ukrán Timosenko (Тимошенко) névhez. Magyarul egyik se Nyikolaj Georgijev, se Tyimosenko.

Meg persze a Дубровник/Dubrovnik se Dubrovnyik.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 14:03:06

@fhdgy:

"Günter Grass vagy Günter Graß"

Nem vagyok német-szakértő, de úgy tudom, a német helyesírás megengedi minden esetben az ss-t a ß helyett. De ebben azért csak 90 %-ban vagyok biztos.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 14:03:17

@Muscari:

A legtöbb esetben az Uber olcsóbb, mert adómentes és a feltételrendszer SOKKAL lazább, ráadásul a legtöbb uberes sofőr csak hobbiszinten műveli az egészet, azaz fel se számolja valós költségeit. Viszont van eset, amikor a normál taxi az olcsóbb. Jellemzően késő este, vagy extrémebb útvonalakon, ahová a hobbitaxis nem szívesen megy, ezen kívül csúcsforgalomban is ez van.

Herr Géza 2016.01.20. 14:05:43

@fhdgy: Na álljon meg a menet: ott totális magyar átírás van ám, azaz Göbbels József. Na az egy másik fejezet. Meg kor.

fhdgy 2016.01.20. 14:06:10

@Herr Géza: Ebben nincs vita! Én is írtam Németországban kereső programot, sajna nem a google-nek és ott is előírás volt, hogy a "ß"-re "ss"-ként is rá kellett keresni. Továbbá "ö"->"oe", "ü"->"ue" és "ä"-"ae". Azt hiszem ennyi volt.

Dr. Göbbels Józsefet láttad?

Grass-szal kapcsolatban nézd meg a "Frankfurter Erklärung zur Rechtschreibreform"-ot.

Mindent összevetve, azt hiszem körüljártuk a témát, ne vigyük el tovább a beszélgetés fonalát, persze, lovagiasnak tartom, ha esetleg írsz még egy zárszót!

fhdgy 2016.01.20. 14:11:18

@Herr Géza: "...oly korban éltem én e földön..." vagyis mentségemre legyen, hogy vannak régi beidegződéseim.

Tudod, már régen születtem ... :-(

fhdgy 2016.01.20. 14:17:43

@BircaHang Média: a "Дубровник" formát hagyjuk, az nekem nem játszik. A Dubrovnik formáról meg annyit, hogy bár sokat jártam már Horvátországban, én még soha nem hallottam, hogy "Dubrovnik"-nak ejtenék.

Egyébként meg sok külföldi városnak van magyar helyesírása, ami már berögződött a magyar nyelvbe.

Csodabogár 2016.01.20. 14:29:11

@Herr Géza: Nem követtem a dolgot, de egy időben úgy tünt mintha Svájcban betiltották volna. Lehet, hogy közben már változott a helyzet.

HardPötty 2016.01.20. 14:30:12

@Muscari: az Uber tarifa èpp attól függ, hogy mennyi sofőr van az úton. Ha kevés, akkor a rendszer feljebb tolja az árakat, hogy több sofőrt ösztönözzön arra, hogy autóba üljenek. Ez rendszerint kora reggel vagy éjszaka vagy ünnepnap de lehet más tényező is. Angliában pl a hideg

Csodabogár 2016.01.20. 14:31:26

@BircaHang Média: Szilveszterkor az uber "ez kivételes nap" jelszóval a normál taxidij ötszöröséért vitte az utasait. Na ugye ha egyszer már megvan a kártyaszámod náluk, lehúzzák az akármennyi díjat is.

Mrs. Clayton 2016.01.20. 14:35:04

@M. Péter: az ellenorzeshez csak annyit, hogy az itteni disclosure and baring service sem fogja azt latni, ha valaki Lengyelorszagban vagy barhol mashol buntetett eloeletu, igy egy pedofil tanar siman kaphat allast Angliaban, ha egyeb felteteleknek megfelel

ez nalam rendszeres problema foleg mert azon brit allampolgarok akik nagyon atlagos nevvel rendelkeznek jellemzoen csak honapok alatt mennek keresztul az ellenorzesen, mig teszem azt a kelet-europaiak vagy mint legutobb egy del-afrikai no, aki 3 honapja lakik az orszagban atment egy het alatt
szoval egyebkent sem sokat er szerintem, es akkor arrol nem is beszelek, hogy a brit szabalyozas elegge szigoru az elkovetett cselekmenyek nyilvantartasat tekintve, igy pl rendszeresen elofordul h 50 eves emberek kenytelenek elovenni a 18 eves korukban elkovetett dolgaikat, amibol a munkaltato nem feltetlen kellen kovetkeztetest levonjon

Csodabogár 2016.01.20. 14:35:30

@Herr Géza: Miután Günter Grass egy személynév és ő személy szerint két ss írásmódot használta igy persze, hogy nincs a keresőben Graß. Ugyan ez an Goebelsnél is. Nem vagyok nyelvtudos egy cseppet sem, csal így gondolom.

Herr Géza 2016.01.20. 14:38:52

@Csodabogár: Dehogynem, van találat így is úgy is. Csak mindkétszer ugyanoda jutsz.

Herr Géza 2016.01.20. 14:41:18

@Csodabogár: Az Ubernél nincs fix ár. Kínálat, kereslet van. Egyszer olcsóbb, egyszer drágább. De: elöre tudod mennyi, aztán vagy vállalod, vagy nem.
A mendemondákról meg annyit, hogy van ahol a szilveszteri 10-szeres tarifáról cikkeznek. Meg a taxisok is azt visítozták példaként.

2016.01.20. 14:42:37

@soad1221: Pedig már épp elkezdtem volna őket utálni. Ünneprontó. :(

©________ 2016.01.20. 14:58:34

@soad1221: na hat itt hiaba tiltanakbe. Ez a legkurucabb ország

©________ 2016.01.20. 15:05:03

@Herr Géza:

Kegyetlen vagyok, ezért: revidEál.

Herr Géza 2016.01.20. 15:15:49

@Praliné.: Csak teszteltelek... Meg a többieket is. :)))) Biztos így van, ha te mondod... Egyébként tényleg. Bocs. Meg kösz. Meg ilyesmi. :))))

Herr Géza 2016.01.20. 15:16:26

@VF641(AT): ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG, FÜLED ÉRJEN BOKÁIG !!!!

Herr Géza 2016.01.20. 15:24:38

@BircaHang Média: Vitatott továbbra is. A hivatalosan érvényes helyesírási szabályzat szerint nem írhatod át tetszés szerint, vannak szavak, amik ss-szel írandók és vannak, amik ß-szel. Ezt a szabályzatot, pontosabban annak legutóbbi módosítását azonban annyian vitatják, hogy a gyakorlatban jó az így is, úgy is. Persze szigorúan csak azokról a szavakról van szó, amiket ez a bizonyos reform megváltoztatott.Pl. a "muss" vs. "muß" ( a "müssen" ige egyes szám harmadik alakja).Olyannyira él a régi írásmód is, hogy pl. a Word-ben a helyesírási ellenörzésnél beállíthatod, hogy figyelembe vegye-e a legutóbbi reformot, vagy sem. :))))
A suliban viszont a helyesírás dolgozatnál kökeményen hiba a régi (muß) írásmód.... :)))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 15:30:01

@fhdgy:

"bár sokat jártam már Horvátországban, én még soha nem hallottam, hogy "Dubrovnik"-nak ejtenék"

Hát hogy ejtik?

"Egyébként meg sok külföldi városnak van magyar helyesírása, ami már berögződött a magyar nyelvbe."

De a Dubrovnik nincs köztük.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 15:30:38

@Pernilla:

Oké, elhiszem. Nem szakterületem a német. Akkor ezek szerint az ss csak akkor írható, ha kényszer van, pl. az internet őskorában, táviratban, régi típusú sms-ben, stb., ugye?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 15:30:38

@Csodabogár:

De viszont előre megmondják mennyi lesz.

De majd megkérdezem a volt kollégámat, aki ott ügyfélszolga.

London2009 2016.01.20. 15:32:24

@Herr Géza: Erdekes. Nekem nem volt igazan rossz tapasztalatom soforrel. De mondjuk en az a tipusu utas vagyok, aki bamul kifele az ablakon es meg ha kerdez sem valaszolok szivesen. Ugyhogy sosem bonyolodok semmilyen csevegesbe veluk. Az autok meg tok jo allapotban vannak most mar kotelezoen. Vagy legalabbis igy tudtam, meg ezt is tapasztaltam.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 15:34:18

@soad1221:

Itt betiltották 2 hónapja, bár itt eleve nem is népszerű az Uber, mert itt a taxistarifák nagyon olcsók, nehéz versenyezni velük. Szóval itt tényleg csak egy sznobság volt az egész. De Mo-on valóban nagy a piaca.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 15:34:21

@Mrs. Clayton:

Angliában nem évül el a büntett előélet? Ha ez így van, az nagyon diktatórikus valami lenne.

Pernilla 2016.01.20. 15:48:00

@BircaHang Média: igen, ha úgy érted, hogy azoknál a szavaknál, amiket az új helyesírás mellett is ß-el kell írni. Valamint amit már említettek feljebb is, hogy nagybetűs írásmódnál is az SS a helyes, tehát a ß-nek nincs nagybetűs megfelelője.
Illetve Svájcban minden esetben az ss van használatban.

fhdgy 2016.01.20. 15:53:27

@BircaHang Média: Dehogy nincs köztük: Raguza

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.20. 16:06:27

@Philosoraptor HÁ Bokszzsák/Sztár/Megmondóembör: Nem, nem kopott ki...
én laßnitzhöhen lakom...
Es kovetkezetesen igy is haszmalom, irom...:)

fhdgy 2016.01.20. 16:19:31

@VF641(AT): Jó, jó ( én is pártolván a ß-t ), de van egy kérdésem:

Ausztriában mennyiben követi a helyesírás a németországi gyakorlatot?

Amikor Münchenben dolgoztam, bármi meglepő is, de a programnak kellett "osztrák" németet is beszélnie.

Volt, hogy az osztrák ügyfél módosítása igényt kért, mert azt Ausztriában nem úgy írják.

A bajor kollégák ezen nagyon sokat gúnyolódtak.

Golf2 2016.01.20. 16:22:13

A német nyelvtanròl meg úgy általában Herr lehengerlô Gézával kár okoskodni...

vityo az Istenkiraly · http://viktor-kalandor.blogspot.co.at/ 2016.01.20. 16:23:40

@fhdgy:
Ne...ezt ne csináljatok...
Hol jövök én ahhoz hogy beszálljak a Gigászok ,,csatájaba,,
A grillcsirket is masnak mondja a nemet es masnak az osztrák...
A nemet tanárnő is ...itt Grazban...mondta higy lehet kapni nemet osztrák szótárt...

Herr Géza 2016.01.20. 16:27:45

@fhdgy: Hát, az osztrák helyesírásba meg én nem okoskodnék bele. Mint ahogy a svájciba sem... :)))))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.01.20. 16:29:26

@adg: haha, ausztral akcentus nem szamit:)) akkor is Uber:)) egyebkent mintha azt hallottam volna nemreg, hogy nalunk mar elerkezett a kovetkezo "stadiumva" az Uber, mert allitolag mar szakszervezetuk is van .

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.01.20. 16:35:10

uberestimator.com/cities/los-angeles Tipikus Los Angeles: spanyol nyelvu Uber taxit is rendelhetsz:)))

Herr Géza 2016.01.20. 16:35:35

@Pernilla: Így van, egy biztos, amit a régi szabályok szerint is "ss"-nek kell írni, azt viszont soha nem írhatod ß-szel.

@VF641(AT): Az ilyen helységnevekben megtalálható ß az továbbra is marad úgy, ahogy volt. Minimum a következö helyesírási reformig... :)))

Csodabogár 2016.01.20. 16:47:33

Most olvasom, hogy Genfben betiltották az ubert bíróságon. Fellebbeztek és a szövetségi bíróság is elutasította őket. Mai svájci ujságban volt a cikk.

fhdgy 2016.01.20. 16:48:42

@VF641(AT): @Herr Géza: Én sem okoskodni akarok, csak tudom, hogy szenvedtünk néhány szó miatt és ezért az adatbázisban szét kellett választani pár eset miatt a német és osztrák nyelvhasználatot. Pl. német Police, de osztrák Polizze mint biztosítási kötvény. Aztán néhány névelő miatt is. Ha jól emlékszem német die Person, de osztrák das Person. Olyan is volt, hogy nagy programtesztelési fázisban a helyesírást is ellenőrizni kellett. Akkor kerültem ki és a kollégák ezen jót derültek, hogy nekem is ezt ellenőrizni kell. Akkor csodálkoztak, amikor én találtam a legtöbb hibát. Persze, ők rutinból észre sem vették, hogy ha egy ung végű szó összetételbe került első tagként, akkor általában kellett utána egy s betű, ami korábban nem kellett.

Sok dolog tényleg nem érthető a helyesírási reformban. A muß miért lett muss, a groß miért maradt változatlanul?

Csodabogár 2016.01.20. 16:49:34

@BircaHang Média: Vagy Svájcban ahol nem használják a ß betüt.

adg 2016.01.20. 16:51:38

@Zsuzsi65: Mar hogyne erne. Übá, pont. Igy tessen ejteni! :))

Herr Géza 2016.01.20. 16:59:42

@fhdgy: Zárszó: :)))))
A Goebbelsnél maradjunk ebben, a Grass-nál én sem tudom, hogy hol és mikor lett a Graß-ból a mai változat. Ma azonbam egyértelmüen így használatos mindenhol. Csak az életrajzában van rá utalás, hogy eredetileg hogy írta a nevét.
És hogy még bonyolultabbá tegyem a világot, elvileg az "a" után következö "ß"-et máshogy ejtjük, mint az "ss"-t. Ha Grass-ként van írva, akkor az fonetikusan grassz (persze ez az "a" hang a németben egy kicsit más, mint a magyar "a"), míg a Graß kiejtése inkább grász-nak hangzik, ahol az "á" nem annyira nyílt, mint a magyar. Többek között pont ezért lehetetlen megszokni a "daß" (hogy) átírását a reform szerint "dass"-ra, hiszen igazából másképp is kellene ejteni, na erre viszont senkinek nem áll rá a szája. Ergó, teljesen logikátlan.
Azt viszont megérti az emberfia valahol, hogy ezt a kretén, csak a németben elöforduló betüt (aminek nincs is nagybetüs alakja-teljesen kilóg a sorból) megpróbálják a nyelvböl a fejlödés nevében "elracionalizálni".
Na ennyit mára a német nyelv rejtelmeiböl... :))))

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.20. 17:02:25

@Pernilla:

Világos, Mint a régi magyar írógépeken, ahol nem volt pl. Í.

fhdgy 2016.01.20. 17:08:17

@Herr Géza: A magyar nyelvben hasonló a j és ly. Sok bosszúságot okoz a tanulóknak, de én már szomorú lennék, ha az ly-t száműznék a magyarból. Ugocs non coronat, így én juszt is tovább használnám az ly-t.

Azzal meg nem értek egyet, hogy a ß kretén lenne. A franciában, a szlovákban, csak példának kedvéért, bár alapvetően latin betűsek, de sok ilyen "kretén" van. Azt sem szeretném, ha a magyar nyelvből száműznénk az ékezetes karaktereket.

Herr Géza 2016.01.20. 17:10:48

@fhdgy: Police vs. Polizze. Tényleg röhej, de a németben egyértelmüen jövevényszó eleve, mire az osztrákok rögtön rátettek egy lapáttal és csak azért is csavartak rajta egyet. :)))
Biztos jó volt titkosszolgálati tesztnek. Ha valaki osztráknak adta ki magát, de Police-t írt, már le is bukott. :)))))
A névelökröl meg: a kedvencem a Joghurt (de Jogurt-ként is használatos, hadd legyen még cifrább...), ami bizony a der, die és a das névelövel is helyes.

Herr Géza 2016.01.20. 17:17:45

@fhdgy: A "kretén"-nél a hangsúly azon van, hogy csak ez az egy ilyen kilógó betü van (az ä-Ä már más tészta) és hozzá eleve nincs is nagybetüs alakja. Idövel el is fog tünni, nyilván a magyarból az "ly" is. Ott még a létezö leghalványabb kiejtési különbség sincs meg, pusztán a magyart tanulók (beleértve a magyar gyerekeket is) szívatására került bele a nyelvtanba, na meg egyfajta IQ-szüröként is funkcionál... :)))))))

fhdgy 2016.01.20. 17:18:55

@Herr Géza: Képzeld el, ha ezek nem lennének, milyen egyhangú lenne a világ!

Herr Géza 2016.01.20. 17:24:49

@fhdgy: Ez tény. De jól látszik, hogy hosszútávon a nyelv is uniformizálódik. Meg egyszerüsödik.

fhdgy 2016.01.20. 17:28:53

@Herr Géza: Egyébként legyen egy kis határátkelés is a nyelvvel kapcsolatban: Most decemberben ment ki az unokatestvérem Ausztriába dolgozni. Igyekeztem neki kis nyelvleckét tartani. Elmagyaráztam, hogy sok szó van, amit csak az osztrákok használnak, a németek nem és persze fordítva is. Azt is, hogy sok szó van, aminek más a névelője az osztrákban, mint a németben. Aztán persze olyan is van, hogy a névelő változása jelentés változást is jelent. Vigyázzon arra, hogy vannak szavak, amiket másképp írunk, mert más a jelentése, de a magyar fül kiejtés alapján nem tudja megkülönböztetni, csak a szövegkörnyezet alapján, ami persze egy kezdőnél fából vaskarika. Szóval, érdekes dolog egy idegen nyelv.

fhdgy 2016.01.20. 17:35:37

@Herr Géza: Addig nincs nagy bajom az egyszerűsödéssel és az uniformizálódással, amíg az "házon" belül marad. Akarom mondani nyelven belül. Ha a magyar nyelv úgy uniformizálódik, hogy az angol szavak, ész nélkül betörnek ( ami sajnos tény ), nos azt már az anyanyelv elleni merényletnek tartom.

takarék-láng 2016.01.20. 18:08:21

@soad1221: "mobil app, regisztrálsz, sofőrként vagy utasként, bejelölöd hová akarsz menni, a sofőr jelez, hogy neki a fuvar pont jó lenne, felvesz, az utastól levonják a pénzt, a sofőrnek átutalják"
- Teves. Az uber ennek a penznek a 75% t utalja at. 2 hettel a fuvar utan.

Mrs. Clayton 2016.01.20. 18:11:51

@BircaHang Média: a dbs checken a mar letoltott buntetesek is latszanak, ezert kell ova inteni a fiatalokat, hogy mindennemu torvenysertestol tartozkodjanak, mert orokre veluk marad

Virago_1000 2016.01.20. 18:16:20

@diggerdriver: uber Londonban is van. Az ottani taxisok is tuntettek ellene. Azokat a koveteleseket, amit a magyar taxisok akarnak most, ok elertek. Orszagos szinten. Az Uber egy csalo torvenymegkerulo banda, amint hazaertem kifejtem, miert.

Pernilla 2016.01.20. 18:36:37

@fhdgy: szerintem itt Osztrákiában is die Person-t használnak, manapság legalábbis :)
Egyébként pár szóban van különbség a ß használatban is a Hochdeutschoz képest, pl. osztrákul "Erdgeschoß" továbbra is, míg a Hochdeutschban ez "Erdgeschoss". Mondjuk most több példa hirtelen nem jut eszembe, de biztosan van még.
Nekem egyébként kifejezetten zavaró régi helyesírással íródott szövegeket olvasni, a ß és a régi elválasztási szabály miatt főleg.
Mondjuk én kb. pont az új helyesírás bevezetése idején kezdtem németül tanulni :)

nyuszigonosz 2016.01.20. 18:49:48

@Pernilla: Van jó sok szó, kifejezés, amit az özik másképp használnak, de lényegében annyira nem feltünök.

És igazad van: az új helyesírás, legalábbis szerintem, jobb, föleg az elválasztás logikusabb.

DieNanny CH 2016.01.20. 18:57:09

@Pernilla:

Egyetértek, ebben csak Svájc kivétel, de a következő okokból:
Itt ugye 3 nyelv van, francia, olasz, német. Mindháromnak vannak különleges betűi. A billentyűzet száma írógépen/számítógépen viszont korlátozott, és mivel 3 nyelvet kellett egyre zsúfolni, így a ß-től elbúcsúztak, mert az volt a leglényegtelenebb, vagyis legkönnyebben helyettesíthető betű.
És még így is van olyan billentyű, amire 4 különböző betű van ráírva...

Pernilla 2016.01.20. 18:58:59

@nyuszigonosz: Persze, rengeteg szó van amit máshogy használnak, ezért is most csak az ß - ss különbségbe akartam belemenni :)

DieNanny CH 2016.01.20. 18:59:39

@Pernilla:

Ja, csak most értem ide... Bocs!

Pernilla 2016.01.20. 18:59:54

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: a svájciak mindig is különcködtek :)))))

DieNanny CH 2016.01.20. 19:05:54

@Pernilla:

Hát, igen. Vegyük csak a konnektort... Meg az ágynemű méretet... :-)

fhdgy 2016.01.20. 19:07:54

@Pernilla: A Personnal kapcsolatban írtam, hogy "ha jól emlékszem". Ennyi év után már nem tudok jól emlékezni, de az biztos, hogy die és a das volt a probléma. Mondjuk nekem nagyobb probléma, ahogy a bécsiek beszélnek. Valahogy más a hanghordozások és sok-sok szót egyszerűen fel sem ismerek vagy csak másodszorra. Észak Burgerland meg teljesen más tészta, déli részéről nincs tapasztalatom.

Pernilla 2016.01.20. 19:11:07

@fhdgy: elég sok rettenetes dialektus van errefele :) de a bécsi tényleg katasztrófa, beletelt 1-2 évbe mire eljutottam oda, hogy tudok követni egy wienerisch beszélgetést :)

nyuszigonosz 2016.01.20. 19:20:13

@Pernilla: Tudom. :-)
Tudod, hogy nekem csak akkor tünnek fel, és akkor sem mindiig , ha osztrák filmet nézek, vagy osztrákkal beszélek. Valahogy megszokja az ember, és ennyi. :-)

A svájci ugyanígy: az már inkább megmosolyogtató, meg ök amúgy is olyan lassú népek.... :-)

Csodabogár 2016.01.20. 19:23:54

@soad1221: Nem tudom mennyit taxizol, én elég sokat, de még soha nem találkoztam olyan soffőrrel akitől bármilyen okból féltem volna. Persze vannak kicsit mulyák, meg nem egészen ismerik a várost, elég hülye helyen lakom, de korrektül elhoznak, ha este sötétben megkérem, hogy várjon amig bemegyek a házba a kerten át, megvár, világit stb. Szóval nem tudom mi a bajod a pesti taxisokkal.

esban 2016.01.20. 19:26:18

@Herr Géza: @diggerdriver: Van egy nagyon jó kis friss statisztikám erre. Ugyan az a szórakozóhely-hostel kombó egymás utáni 3 éjszaka. Íme a statisztika, 3 hete:
1. éjszaka 1450 HUF
2. éjszaka 2000 HUF (ebben volt egy kis kedvezmény mert a taxis úriember a telefonszámomat is szerette volna megkaparintani)
3. éjszaka 2450 HUF

Ugyanez külföldi ismerősömnek 4500 HUF.

fhdgy 2016.01.20. 19:26:38

@Pernilla: Jó, a bajor sem leányálom, még akkor sem, ha formailag "német"-ül beszél. És itt nem is magukra a szavakra gondolok, néhány új szót megtanulni nem gond. Pl. ha egymásközt beszéltek, akkor nekem ott nem osztottak lapot :-)

Időbe telt, amíg megszoktam. München után Braunschweig már gondtalan volt. Vagyis lett volna, ha néha nem estem volna abba a hibába, hogy néhány Bajorországban használatos szót belekevertem a mondandómba.

Emlékezetes volt a Brötchen <-> Semmel probléma. Münchenben Brötchent kértem, de nem értették, hogy mi az, megtanultam, hogy ott Semmel, Braunschweigben Semmelt kértem, ott cipót akartak adni.

Csodabogár 2016.01.20. 19:30:57

@Pernilla: A svájciaknál nagy Ö sincs, sőt néha mintha az osztrákonál se lenne, mert miért is ORF a televiziójuk neve? A vasut viszont ÖBB.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 19:37:30

@esban:
Korrekt:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2016.01.20. 19:41:19

Hogyan írjuk, és hogyan ejtjük ki... Az öreg székely Budapesten turistáskodik. A fontosabb látnivalóknál szorgalmasan jegyezetel. Az idegenvezető akar segíteni, ezért szól, hogy Széchenyi nevében a cs-t céhával kell írni, mire az öreg csodálkozva...” Mi a picha!”
(Tudom, száz éves vicc).
:-))

Herr Géza 2016.01.20. 19:43:07

@takarék-láng: Téves. Az Uber sápja 20%. A két héthez nem tudok hozzászólni, mert nem próbáltam.

nyuszigonosz 2016.01.20. 19:51:22

@Csodabogár: Minden országban, ahol a német államnyelv, akár többöl egy a német, létezik a nagy Ö.
Németország, Ausztria, Svájc, Liechtenstein, Luxemburg, és ahol német kisebbség él: Dánia, Belgium, Lengyelország és Olaszország is, mindenhol van nagy Ö.
Svájcban tényleg már nincs ß.

Az osztrák tévé: Österreichischer Rundfunk cégneve az ORF.
Mert logó is egyben, azért nincs a plusz két pont is még rajta.
Nem azért, mert a nagy ö nem lenne Ausztriában használatos.

Herr Géza 2016.01.20. 20:49:04

@diggerdriver: Nem, még nem. De köszi, jó a cikk és igen hű kórképe annak a világnak.... :)))))

fhdgy 2016.01.20. 20:53:20

@Herr Géza: Ő már akkor határátkelő volt! :-)

A lényeget elhiszem, de vannak dolgok, amikben erősen kételkedem is.

DieNanny CH 2016.01.20. 21:01:04

@diggerdriver:

Nagyon tetszik ez a cikk! Köszi!

fhdgy 2016.01.20. 21:02:18

@diggerdriver: @Herr Géza: Egyébként nekem is van egy macskakonzerves történetem:

A 90-es évek elején külsősként dolgoztam egy cégnek Békéscsabán. Kb. 80-100 méterre volt a cégtől egy kis bolt, ami pultos volt, tehát nem önkiszolgáló. Én mindig ( még ma is ), ott a helyszinen döntöm el, hogy mit akarok enni. Mondom a kiszolgáló nőnek, hogy úgy ennék valami jó húskonzervet, mert megláttam a konzerveket. A nő azt mondja, hogy nincs. Mondom neki, hogy de ott mennyi van!

Igen, azok macskakonzervek! :-)

Herr Géza 2016.01.20. 21:21:13

@fhdgy: Nyilván van benne egy kis "Photoshop", de a lényeg nagyon is reális.

fhdgy 2016.01.20. 21:24:39

@Herr Géza: Én nem hiszem, hogy pl. 68 országot bejárt. Lehet, hogy kapott új szélyazonosságot, sőt biztos, de USA-n kívül nem érezhette magát biztonságban.

Herr Géza 2016.01.20. 21:45:26

@fhdgy: Miért, ott igen? Sztem a KGB-nek olyan mindegy lett volna, hogy ott vadásszák-e le, vagy mittudomén Burkina Fasoban... Gondolom valaki, valahol úgy döntött náluk, hogy nagyobb kárt okozna a kivégzése, mint ha nem bántják. Ki tudja mi volt a háttérben? De az is érdekes, hogy mit érhetett volna az új személyazonossága, ha mint a cikkben is írják előadásokat tartva járta az országot... :)))

fhdgy 2016.01.20. 22:00:51

@Herr Géza: Ugye mennyi kérdésed van neked is?

Ő szovjet szempontból dezertőr volt, kizárt, hogy az elvtársak úgy döntöttek volna, hogy nem kell végrehajtani a halálos ítéletet!

Tudod te, hogy egy határátkelő, akarom mondani határátrepülő, hány újabbat vonzott volna, ha nincs elrettentés?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.01.20. 22:08:04

@Herr Géza: @fhdgy:
Nézzétek, mindkét oldalon vannak emberek akik fontosak a másik oldalnak. Ezért gyakoriak a kémcserék.
Lehet hogy egy háttéralku miatt hagyták békén. Azt én is kizárnám hogy ne indult volna be a KGB azonnal.
Lehet hogy megsúgták nekik hogy ha bántják akkor XY Vasziljevet baleset éri a börtönben. Esetleg harmadik országbeli információkkal megvették a szabadságát. Számtalan lehetőség elképzelhető.

fhdgy 2016.01.20. 22:28:48

@diggerdriver: Akkor inkább a következő történetet agyalom ki hozzá:

A szovjet elvtársak ugyan nem adtak neki útlevelet, meg hamuban sült pogácsát sem, de ők küldték. Hogy miért, mi célból?

Nem tudom, de lehet folytatni a történetet, csak egy kis fantázia és jó kis dolog kerekedhet ki belőle.

Taxomükke (UK) 2016.01.20. 22:34:56

Az Uberhez annyit, hogy én kb. 15 alkalommal használtam (részben Budapesten, részben Angliában) és ebből legalább 6 alkalommal nem az optimális útvonalon vitt a sofőr. A cég javára legyen írva, ezt valahányszor megreklamáltam, elfogadták a panaszomat, és a fuvardíj-különbözetet egy napon belül visszautalták. Továbbá többször kaptam 10-10 font bónuszt, valamint ingyenes utazást.
Vigyázni kell arra, hogy csúcsidőben drágább a tarifa, illetve )azt hiszem) bizonyos kiemelt úticélokra is, legalábbis a lutoni reptérre menve majdnem annyit fizettem, mint amibe a taxi (minicab) került volna.
Néha az ápolóknak kell foglalnom taxit. Ilyenkor nem az Ubert használom, hanem van egy oldal, ahol sok taxitársaság ad ajánlatot az adott útra (taxicode.com). Ez azért jó, mert előre meg lehet rendelni, az ember előre kifizeti, és ha bármi van, a tarifa az előre megadott összeg, nem emelkedik azért pl., mert kerülni kell egy előre nem látható akadály miatt.

Taxomükke (UK) 2016.01.20. 22:38:39

@Herr Géza: Az Ubernél nem tudod előre, pontosan mennyibe fog kerülni az út, csak nagyjából. Viszont előnye, hogy nem kell, hogy készpénz vagy kártya legyen nálad, mert a kártyádat előre regisztrálod, és majd arra terhelik a viteldíjat.
Ezért sem értem, miért fújnak, hogy adócsalás... Nincs készpénzmozgás, minden forintnak/fontnak/eurónak nyoma van.

Herr Géza 2016.01.20. 22:46:02

@fhdgy: Miért? Hányat vonzott? A társai biztos nem nézték sem a japán, sem az amerikai tévét, a New York Times is viszonylag ritka volt 76-ban a ruszki újságosoknál...:D Arról biztos gondoskodott a hadsereg, hogy otthon méltó pompával eltemették a "szolgálata teljesítése közben hősi halált halt" elvtársat.

Taxomükke (UK) 2016.01.20. 22:51:30

@Mrs. Clayton: ...az ellenorzeshez csak annyit, hogy az itteni disclosure and baring service sem fogja azt latni, ha valaki Lengyelorszagban vagy barhol mashol buntetett eloeletu, igy egy pedofil tanar siman kaphat allast Angliaban, ha egyeb felteteleknek megfelel"
Szerintem nem feltétlenül, tőlem legalábbis kértek magyar erkölcsi bizonyítványt.
Az általunk foglalkoztatott ápolóknak is kell pl. lengyel "erkölcsi" meg angol DBS is (barring két r).

fhdgy 2016.01.20. 22:53:12

@Herr Géza: Ez olyan sablonos lenne! :-(

Még a magyar titkosszolgálat is tett róla, hogy az Olaszországba szökött magyar pilóta halálos autóbalesetet szenvedjen.

Herr Géza 2016.01.20. 23:09:05

@Taxomükke (UK): Igen, igazad van, félreérthetően írtam. A tarifát tudod pontosan, a rendelt út teljes árát meg egy kb. kalkuláció alapján nagyjából (azért csak így, mert km és időalapú a díjszabás, és az időt csak nagyjából lehet előre látni).

Herr Géza 2016.01.20. 23:27:25

@fhdgy: Az világos, na meg nálunk volt azért ugye Szabad Európa Rádió, meg a nyugati sajtóhoz is hozzáfértél, ha akartál, stb. (Én két kiló Der Spiegel-lel meg Stern-nel buktam le 81-ben a laktanyában, némi üvöltözésen kívül nem volt belőle különösebb dráma...:D). Ezzel csak azt akarom mondani, hogy volt létjogosultsága az elrettentésnek. (Feltéve persze, ha az a "baleset" tényleg nem szimpla baleset volt.) Az oroszok azért lényegesen hermetikusabban el tudták zárni a polgáraikat a külföldi hírektől, így ha valamiféle érdekük füzödött akármilyen alkuhoz is, nem feltétlenül írta azt felül az elrettentés "követelménye".

fhdgy 2016.01.20. 23:59:21

@Herr Géza: Csak érdekességként: 1969-ben ill. 70-ben kettő magyar pilóta Olaszországba szökött és egyik sem szerepel a "List of Cold War pilot defections" oldalon. Egy akkori ezredes később azt nyilatkozta, hogy küldték őket!

Herr Géza 2016.01.21. 00:08:44

@fhdgy: Egyébként a fickó későbbi életéről, esetleges haláláról, annak körülményeiről nincs semmi hivatalos említés máig sem. Lehet, hogy csak urban legend volt az egész baleset sztori. Sőt előtte fél évvel a volt rajparancsnoka is lelépett gépestől (ő is Udinében landolt), akit otthon szintén halálra ítéltek hazaárulásért, de ő a rendszerváltás után haza is költözött, olyannyira élt és virult.

Herr Géza 2016.01.21. 00:12:57

@fhdgy: Na közben én is írtam róla. Volt itt mindenféle elmélet, ez is, amit írsz. Mondjuk mai ésszel sem fogom fel, mi lett volna az értelme, de nyilván mi semmi háttérinfót nem tudunk, miért is értenénk.... :))))

fhdgy 2016.01.21. 00:20:24

@Herr Géza: Valahol azt olvastam, hogy Zobori Sándor fhdgy balesetben meghalt. Másutt azt, hogy semmit nem tudni róla!

No, én elteszem magam!

Herr Géza 2016.01.21. 00:43:18

@fhdgy: Jó sztorik vannak az oldalon, pl. a kubaiaknál: a koma, aki lelépett gépével együtt, majd tíz évvel később eltérítette a Delta Airlines egyik gépét és úgy repült haza Havannába. Vagy a másik, aki Miamiba dobbantott gépestül, aztán másfél évvel később egy Cessnával visszarepült, Varadero mellett leszállt a főútra, felvette az első körben ottmaradt családját és békésen elrepült ismét Miamiba.
Jók az etiópok is: 91- ben úgy ránézésre a teljes etióp légiérő (9 repülővel és 10 helikopterrel !) lelépett Djibutiba.... :)))
Azt a német komát pedig, aki 71-ben Nyugat-Németországból (!!) lépett meg és kért politikai menedékjogot az NDK-ban, biztos egyből a zártosztályra vittem volna. :)))))))

Herr Géza 2016.01.21. 00:44:54

@fhdgy: Vele kapcsolatban nekem is rémlik valami ilyesmi, de most nem találtam semmi nyomát...
Na, csá, jó éjt!

Muscari 2016.01.21. 00:58:10

@Herr Géza: nekem a reptérről haza olyan árat adott, hogy 56-75 font között. A taxi hazavisz 50-ért. Többször is megpróbáltam, más időpontban, mindig ilyesmi jött ki.

M. Péter 2016.01.21. 01:16:23

@HardPötty: Erről azt olvastam, hogy a magasabb ártól nem lesz sokkal több sofőr, inkább csak az utasok lesznek kevesebben.

M. Péter 2016.01.21. 01:23:54

@Mrs. Clayton: USA-ban elkövetett gyilkosságról volt szó, amit simán megtalálhattak volna, ha komolyan vették volna a dolgot. Emiatt az ügyészség, amely ott a fogyasztóvédelem szerepét is betölti, már perelte is az Uber-t, mert közben reklámozták, hogy milyen alaposan ellenőrzik a sofőrnek jelentkezőket.

Golf2 2016.01.21. 06:25:55

Ez pont a 200-adik komment hogy vannak uberesek (nem ü) és überokosok.

Shenella 2016.01.21. 06:39:26

@Herr Géza: csak egy kartya van, igazabol eloszor valaszt egy orvost, de a neten barmikor meg lehet valtoztatni (pl egy munkahelyhez kozelebbire), majd postaznak egy ujabb kartyat az uj orvos nevevel, ha az ember koltozik, akkor is jo, igazabol egyetlenegyszer kell szemelyesen megjelenni, minden mas netrol elintezheto.

Shenella 2016.01.21. 06:39:35

@BircaHang Média: A horvatok nem hasznalnak cirill irast, esetleg a szerbeknel elofordulhat, bar Dubrivnikot cirillul csak szerb ujsagban lattam leirva. @Herr Géza: csak egy kartya van, igazabol eloszor valaszt egy orvost, de a neten barmikor meg lehet valtoztatni (pl egy munkahelyhez kozelebbire), majd postaznak egy ujabb kartyat az uj orvos nevevel, ha az ember koltozik, akkor is jo, igazabol egyetlenegyszer kell szemelyesen megjelenni, minden mas netrol elintezheto.

Shenella 2016.01.21. 06:39:42

Ill. az autobirsagok kulfoldi rendszamtablert igazabol ugy tortenik, hogy kifizettetik az emberrrel a dan rendszamtablat es regisztraciot felbecsulik az autot (motor/hany hengeres/milyen kategoriaju/hany eves....) es kifizettetik meg egyszer ezt az osszeget. Csak tobb mint 10 eves kulfoldi autot erdemes regisztralni, es nem pl BMW-t. Rengeteg kisauto gurul, minden masodik VW up.

Shenella 2016.01.21. 06:39:46

Azert a 7200kr 100nm-ert eleg keves es nehez ilyet elcsipni, vagy feliratkozik az ember varolistara vagy nagyon regi az epulet es felujitani kellene, gyakoribb a 10-15000kr kozotti berleti dij, amin esetleg evente emelnek.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.21. 06:39:51

@Mrs. Clayton:

Magyarul ez egy diktatúra: a hatóság nyilvántartja az ELÉVÜLT büntetéseket is. Mo-n ha így lenne, az AB azonnal lépne.

soad1221 2016.01.21. 09:45:39

@takarék-láng: mondjuk nem azt írtam hogy mikor utalják. meg nyilván leszedik a jutalékot, hiszen ez a lényege...
szóval nagy vonalakban leírtam a működését, aminek nem mondott nagyon ellent, az amit te írsz... de köszi a pontosítást :)

@Csodabogár: ezt sarkítottam erősen nyilván. Persze, hogy nincs félnivaló. ettől függetlenül a "tisztességes taxis" nem létező...

Herr Géza 2016.01.21. 09:53:15

@Shenella: Köszi, így már tiszta... :)))

2016.01.21. 10:33:25

@VF641(AT): Akkor mi még másképp tanultuk. :)

Taxomükke (UK) 2016.01.21. 12:54:25

@soad1221: Nekem van egy taxis haverom, aki rendkivul tisztesseges, szorgalmas es korrekt, de valoban o egy feher hollo... Viszont barkinek ajanlottam eddig, mindenki elegedett volt a sraccal.

Virago_1000 2016.01.21. 16:11:00

@Herr Géza: "aki 71-ben Nyugat-Németországból (!!) lépett meg és kért politikai menedékjogot az NDK-ban, biztos egyből a zártosztályra vittem volna. :)))))))"
Angela merkel csaladjat is vihetted volna, ugyanis ezt csinaltak. A mutti tovabbvitte az orokseget, a tettei alapjan oda is valo vagy inkabb a bortonbe. Remeljuk, a tortenelem igazsagot tesz. Bar halvany a remeny hisz pl biszku bela is szabadlabon van.

M. Péter 2016.01.21. 21:51:35

@Virago_1000: Merkel apja luteránus lelkész volt, nem a szocializmus iránti lelkesedésből költözött az NDK-ba, és természetesen nem kért politikai menedékjogot.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása