Mindenekelőtt boldog, békés Karácsonyt szeretnék kívánni mindenkinek! Remélem, mindenki azzal tölti, akivel szeretné, és ahol szeretné, mindenki hazajutott, vagy mindenkihez eljutottak a szerettei. Ezen a napon mi mással is ünnepelhetnénk, mint egy igazi karácsonyi poszttal, méghozzá P. Elliott tollából és képeivel.

Immár hagyomány, hogy elkészítjük a Határátkelő fotóalbumát, amiben szerepelhet karácsonyfa, terített asztal, vagy bármilyen más ünnepi fotó. Küldjetek idén is egy-egy képet, amiből aztán összeáll egy képgaléria arról, miként is ünnepeljük mi, határátkelők a karácsonyt a világ különböző tájain (természetesen akár Magyarországon is)! A képeket el lehet küldeni emailben a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, vagy fel lehet tölteni a blog Facebook-oldalának Üzenőfalára.

(Ihletért íme itt a tavalyi és a 2013-mas poszt.)

„Az Egyesült Államokban a karácsony egynapos, ezért a készülődés már igencsak korán kezdődik. A fenyőket már rögtön Hálaadás után kezdik árulni, aki meg frissebbet akar, az elmegy egy olyan fenyőültetvényre, ahol direkt erre a célra termesztik a fákat.

Ott kiválasztja, kivágja, vagy segítenek neki, aztán hazahozza, felállítja, majd rögtön fel is díszítik, kidekorálják a házat. Villanyfüzéreket húznak ki, karácsonyi zene szól a lakásban, így próbálják már előre beszívni a hangulatot, mert az az egy nap nagyon gyorsan eltelik.

A tévé önti a karácsonnyal kapcsolatos filmeket, és egész decemberben sok karácsonyi program van a gyerekeknek, felnőtteknek, vannak karácsonyi vásárok, ahová a Mikulás is megérkezik egy fesztivál keretében. A városközpontokban fenyőket állítanak fel, a kivilágítás külön ceremónia, kórusok énekelnek közösen a nézőkkel, és oda is jön a Mikulás.

A Mikulás egyébként néhány nappal karácsony előtt az utcákba külön is eljön, a villanyfüzérekkel kidekorált helyi tűzoltókocsi tetején ül, nagy szirénázással jönnek. Villogó rendőrautók kísérik, az emberek pedig vagy az ablakból integetnek neki, vagy kimennek kezet rázni vele.

Ha van gyerek, őt is kiviszik, feladják a Télapóhoz, aki a szülő füle hallatára megkérdezi, hogy mit szeretne kapni, aztán a kezébe nyom egy csíkos botcukorkát, és megy tovább.

A városok, utcák, házak kivilágítva, este csodálatos látvány. Maga a karácsony nem meghatott, mint otthon, hanem vidám. A meghatott, meleg családias összetartozó hangulat Hálaadás napján van.

Nekünk a Szenteste a fontosabb

Amikor mi kijöttünk ide, még nem voltak, közös karácsonyi szokásaink, lassan alakultak ki. Itt nem jelentős ünnep a Szenteste, nekünk viszont nagyobb volt a karácsony első napjánál, tehát arra fektettünk hangsúlyt.

Plafonig érő fa, az első években szaloncukor, amit magam gyártottam selyempapírból és nagyon vékony alumíniumfóliából, mert amit a nemzetközi boltban árultak, az kifejezetten ronda volt, piros papírú, egészen másfajta, mint a gyerekkori, az egyszerű, cérnaszálon lógó, zizegve összeütődő szaloncukrok - szóval utánozni próbáltam néhány éven át.

Az otthoniakat még délután, főzés közben fel szoktam hívni, fülemen a telefon, főzök, beszélgetünk. Nekik már letelt az ünnep, nálunk még előttünk van, nem érzem, hogy kimaradtak volna az életemből.

A Szentestét este 6-kor kezdjük, meggyújtjuk a fényeket a fán, megnyomjuk a gombot a lejátszón, áradni kezd a zene, Elvis Presley If every day was like Christmas című száma, jó hangosan, a zene szétárad a szobában, körbeölel.

Nem tudok visszaemlékezni, honnan szedtük ezt a számot, hol és mikor hallottuk először, de lecsaptunk rá, enélkül nekünk nincs karácsony.

Emlékszem, néhány éve elkevertük valahogy a CD-t, az egész család egy fél órán át kereste, hogy hol lehet, mert nem akartunk nélküle kezdeni. Jó hangosra kell kapcsolni, úgy a szép.

Átöleljük egymást, puszi, puszi, boldog karácsonyt kívánunk, és már kezdjük is kihúzni a fa alól az ajándékokat. A legidősebb kezdi bontani először, a legfiatalabb utoljára, közben fényképezünk, Elvis már más dallal hirdeti a karácsonyt, de újra és újra vissza- és visszakapcsoljuk az elsőre.

A vacsora, és ami utána következik

Amikor minden ajándékot kibontottunk, és amíg a család gyönyörködik bennük, én kihúzok a konyhába, hogy tálaljam az ételeket. Ezen a napon mindenkinek a kedvencét megfőzöm, tehát négyféle ételt, nem sajnálom rá az időt.

A férjem a hortobágyi szeletet kéri minden évben nokedlivel, a lányom rántott lepényhalat, a vejem birkasültet szószban, én pedig mindig mást, ahogy éppen kedvem hozza. Rengeteg köret is jár melléjük, és alkoholmentes szőlőlé, mert a család nem szereti az alkoholt, csak én – nekem van bor vagy pezsgő. A sütemények jobbára magyarosak, linzer, bejgli, ilyen-olyan aprósüti.

A vacsora ráérős és hosszú. Utána összeülünk iszogatni, beszélgetni, karácsonyi énekeket hallgatni. Elvis megy vissza a dobozba, Mario Lanza következik, majd sorban a többi.

Később zárásul előveszünk egy karácsonyi témájú filmet, és megnézzük, ezt már évek óta csináljuk. Idén a Truman Capote könyvéből készült Karácsonyi emlék című filmje lesz, nagyon-nagyon szép, főleg annak, aki ismeri a regényváltozatot. Már sokszor láttuk és még fogjuk is. A legszebb karácsonyi történet, amit valaha olvastam, és filmen is közelíti a könyvet.

Általában éjfél után fekszünk le, amikor fiatalok voltunk, még gyerek nélkül, hajnalig voltunk fent.

Vendégek nélkül

Karácsony este soha nem nyitok ajtót, két vendég is tönkretette már az ünnepet. Egy indonéz házaspár a gyerekeikkel néztek be köszönteni, elhozták az ajándékukat is. Nem tudták, hogy ez nekünk ilyen nagy ünnep, és magunkban akarunk lenni, letelepedtek és kirobbantani sem lehetett őket, muszáj volt velük karácsonyozni.

A másik bejövő vendég egy magyar házaspár ismerős volt, azt mondták, hogy éjféli misére menet beugranak egy percre. Itt maradtak vagy két órát, és itt vesztek össze előttünk, mert a nő kifogásolta, hogy kevés ajándékot kapott, a férje meg az első házasságából származó lányára vagyonokat költött. Minősíthetetlen szavakkal támadtak egymásra, üvöltöttek, és nem érdekelte őket, hogy tönkretették az esténket. Azóta zárt ajtóknál ünnepelünk…

Karácsony napján viszont már vagy jön vendég, vagy mi megyünk valahova.

Magányosok is találnak ünnepi hangulatot itt-ott, van egy kedvenc helyünk egy 1700-as évekbeli még működő farm, iskolások és felnőttek, családok kedvenc kirándulóhelye.

A város tulajdona, ezért nincs belépődíj, ahol karácsony este bemutatják, hogyan ünnepeltek régen. Másnap szintén van egy bemutatójuk. Én még sosem voltam ott karácsony környékén, mert jó órányira van innen, de van a közelünkben egy szintén régi ház.

Itt nagyon megbecsülnek minden régi épületet, ez egy valahai holland kereskedő, Cornelius Low háza. Itt hegedűn, fuvolán játszanak, régi karácsonyi énekeket énekelnek korabeli ruhákba öltözve, visszaviszik az embert a régi időkbe. Rengeteg ember van mindig. A műsor ingyenes, sőt, forró, fűszeres almalét is kínálnak hozzá korlátlan mennyiségben.

Nekem különösen kedves ez a hely, mert a macskámat róluk neveztem el Cornelius Low-nak (Kornika). Amikor a cicát először elvittem az állatorvoshoz, és bediktáltam a nevét, a doktor percekig fulladozott a nevetéstől, persze ő is ismeri a házat.

Ha valaki még ezek után is magányosnak érezné magát ezen az ünnepen, vagy úgy érzi, hogy többet markolt fel az élettől, mint mások, azok elmennek a helyi hontalanok konyhájára elkészíteni és felszolgálni az ebédet, ajándékokat osztogatni.

Egy barátnőm elment egyszer, mert vitt oda valamit, ott ragadt segíteni, azóta minden évben visszajár. Azt mondja, azóta sosem érzi magát egyedül az ünnepen, megosztja másokkal a magányát, ami így már nem is igazán az.

Hát körülbelül ilyen itt a karácsony...”

A moderálási alapelveket itt találod.