Az álláskeresés igencsak gyötrelmes tud lenni, különösen, ha az első pár hétben csak a visszautasításokat kapja az ember. Feladni persze nem szabad, erre példa Pasztasuta mai írása is, aki ráadásul Olaszországban járt (szerintem nem is kis) sikerrel. Lássuk, hogyan sikerült neki az olasz meló meglelése!

„Firenze után döntés előtt álltam: hazamenni, vagy még egy esélyt adni Itáliának. Ez utóbbit választottam, mert ezzel végül is sok veszteni valóm nem volt: worst case scenario esetén ha pár hónapon belül nem pörög ki semmi munka, még mindig hazamehetek, ahol a multik tárt karokkal várják az angol + egy másik idegen nyelv tudókat a droid munkahelyeikre.

Firenzéhez annyira nem ragaszkodtam - egy-két lazább barátságon kívül semmi nem kötött oda - relatíve kicsi (kevés a munkalehetőség) de cserébe jó drága. Szóval észak felé vettem az irányt; laktam már délen, meg középen, úgyhogy legközelebb innen már csak Svájcba költözhetek. :D

És ezzel kezdetét vette a munkakeresés gyötrelmes szakasza. Nem mindenáron akartam munkát találni (= akármit-elvégzek-csak-adjatok-fizetést); azt a részt már kipipáltam egyetem alatt. Olyan ajánlatok után kutattam, amik (nagyjából) beleillettek a CV-mbe, ahol használhatom az eddig megszerzett tudásomat, de van lehetőség új képességek elsajátítására is.

Az álláskeresés körei

Állást ugye több csatornán szokás keresni. Egyrészt körbekérdezzük az ismerőseinket, hogy tudnak-e valamit. Sajnos új város lévén, nagyon kevés helyit ismertem, az a pár ember egyébként felajánlotta, hogy ha hallanak valamiről, akkor értesítenek (volt egy HÁ-s felajánlás itt, azt itt meg egyszer megköszönném. :) ). Szóval ismerősök kilőve.

Második körben olyan olasz cégeknek küldtem spontán jelentkezést, akiknek itt van a székhelyük, de van magyar leányvállalatuk. A nekik írt e-mailjeimben a munka tapasztalataim mellett a két nyelv ismeretét és a két ország működési módjában szerzett jártasságomat domborítottam ki, de sajnos itt is kevés sikerrel jártam.

A következő csatornám a különböző fejvadász cégek honlapja volt, ahol a regisztrációt követően, az adatbázisukban lévő ajánlatokat lehet végigböngészni és konkrét állásokra jelentkezni.

A negyedik egy, a magyar profession-höz hasonló komolyabb munkahirdetés adatbázis volt, ami elég pöpecül működött: órára pontosan fent volt. hogy mikor került ki a hirdetés, hányan jelentkeztek rá és miután jelentkeztem a honlapon keresztül, tudtam követni a jelentkezésem fázisait (pl. a cég megnézte-e az adatlapom, jelentkezés elutasítva, jelentkezés elfogadva).

Nehéz időszak

Munkakeresős napjaim elég egyhangúan teltek: minden nap végigfutottam a legfrissebb hirdetéseket, ami rám illett, arra jelentkeztem: ment a CV és a kísérőlevél.

Az elején megírtam egy elég ütős kísérő levelet, amit vázként használtam és utána csak ki-berakosgattam a paragrafusokat, hozzáírtam újakat, hogy teljesen az adott hirdetésre legyen szabva.

Elég szomorúan tapasztaltam, hogy eleinte rohadtul nem hívott senki. Szerencsére volt egy-két jó barátom, akik virtuálisan tartották bennem a lelket, hogy nem szabad feladni, folytatni kell a jelentkezést, előbb-utóbb valami be fog esni.

Meglehetősen rosszul viseltem ugyanis a tétlenséget, mert egyetemista korom óta folyamatosan dolgozom és még sosem voltam ennyi ideig munkanélküli.

Aztán nagyon lassan elkezdett munka ügyben csörögni a telefonom, és elkezdtem interjúkra járni. Hááát, volt egy-két érdekes élményem, az olasz fejvadászokkal és cégekkel folytatott interjúk megérnének egy másik posztot…

Mélyvízbe dobva

Aztán szerencsére kipörgött az is, ami végül a befutó lett. Egy gyors beszélgetés a fejvadásznál, egy laza interjú a cégnél az olasz cégigazgatóval meg az ő egyik európai felettesével (ott már az interjú során éreztem, hogy eléggé engem akarnak a pozícióra), majd egy Skype interjú egy másik európai nagy főnökkel - akinek riportolok és akinek gyakorlatilag a keze alá dolgozom az olasz irodából - aki a tárgyi tudásom tesztelte.

A fejvadász még aznap este hívott, hogy akkor bonthatom a pezsgőt, jövő hét hétfőre ne tervezzek semmit, mert kezdek a cégnél. A csavar a sztoriban az, hogy én eredetileg egy elég basic pozícióra jelentkeztem, csak közben megüresedett egy komolyabb pozíció, és a főnökeim úgy gondolták, meg fogom állni a helyem, és arra vettek végül fel.

Mélyvízbe vagyok dobva, mert gyakorlatilag majdnem minden amit csinálok újdonság; nem nagyon volt betanulási időszak meg tréning. Ráadásul a kis létszámú olasz irodában a munkatársaim nem igazán tudnak segíteni, mert az én feladataimat csak egy ember csinálta (aki ugye elment).

Szóval vagy magamtól rájövök a megoldásra vagy a velünk egy régióban lévő, nagyobb spanyol irodát kontaktálom, akik nagyon lelkesen kézzel-lábbal magyarázzák telefonon / e-mailben / chaten, hogy akkor merre van az arra, leginkább angolul, de nem mindig. :D

Néha hazahozom a munkát, mert érzem, hogy nem ehhez a tempóhoz vannak szokva, és itthon is dolgozom, aztán majd ha belejövök, már gyorsabb leszek. Egy barátom ajánlott régebben egy honlapot, ahol mindenféle online kurzusokat lehet elvégezni, ott is csinálok a munkámmal kapcsolatosan egy tanfolyamot, hogy kicsit fejlesszem magam, ha már ekkora bizalmat fektettek belém.

A kurzus ráadásul angolul van, szóval mar a nyelv szinten tartás miatt is megéri, mivel a cégen belüli kommunikáció egyébként az angol (kivéve persze a kis olasz irodában magunk között).

Mélypontok

Majdnem napra pontosan 2 hónappal a városba érkezésem után álltam munkába. Igazából így leírva nem tűnik soknak, de bevallom, a munka nélkül töltött pár hónapban volt egy-két pillanat, amikor eljutottam a mélypontra.

És ugye ez az állás sem egy életbiztosítás: az első szerződésem egy hónapos volt, most hogy lejárt kaptam egy újabb 3 hónapra szólót, a fizetés is arra elég, hogy az ember nyugodtan a hó végére érjen.

De hát ez az Olaszország egy ilyen bicikli ugyebár. (Itt van egy olyan mondás, hogy: Hai voluto la bicicletta, adesso pedala - Akartad a biciklit, akkor most tekerj.)”

(Fotó flickr.com/Nelson L.)

A moderálási alapelveket itt találod.

Határátkelő találkozó!

Ha nem vigyázunk, lassan hagyomány lesz az év végi budapesti Határátkelő-találkozóból :), amit idén Digger szervez. A három lehetséges időpont december 27., 28., 29. – aki szeretne jelen lenni, az vegye fel Diggerrel a kapcsolatot emailben (janoshorvath65KUKACyahoo.com). Akár mind a három napot meg lehet jelölni, amelyik napra a legtöbb visszajelzés érkezik, azon lesz a találkozó délután 5-kor a Menzában, a Liszt Ferenc téren. Jelentkezési határidő dec. 23.