Nem tudom, hányan ismeritek a Your first EURES Job programot, aminek lényege, hogy az első, valamelyik uniós tagállamban betöltött álláshoz nyújt anyagi támogatást, ha a pályázó legalább féléves munkaszerződést kötött és még nem múlt el 35 éves. Felettébb hasznos dolognak tűnik, ám még a felettébb hasznos dolgok esetében is ahogy mondani szokták „a puding próbája az evés”, szóval a gyakorlati megvalósulás néha bekavarhat. Ezért is érdekes szerintem Edina mai posztja, aki testközelből nézte kísérte végig, amint a lányáék végigcsinálták az egész procedúrát.

Ha van kedved, örökítsd meg egy napod (akár több, akár kevesebb szöveggel), ne habozz, készítés pár képet, írj mellé pár sort és küldd el a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!!

„Adott egy frissen érettségizett fiatal pár, akik Németországban szeretnének diplomát szerezni. Mivel nem rendelkeznek a német továbbtanuláshoz szükséges nemzetközi felsőfokú nyelvvizsgával és emelt érettségivel sem, ezért nem maradt más hátra a céljaik megvalósításához, mint a németországi munkavállalás.

Én az aggódó lányos anya vagyok, így - bár lektoráltattam a szereplőkkel az írásomat - de az érzelmi része erősen és közvetetten szubjektív. Az írásom célja, hogy a költözést fontolgatóknak egy kis segítséget adjak.

Az első lépés

A lányomék első lépésként elmentek a Munkaügyi Központ EURES tanácsadójához. Sok hasznos információ és tanács mellett megtudták, hogy van az EU-nak egy "Your first EURES Job" programja, melyet konkrét állásajánlat birtokában lehet megpályázni 35 éves korig, az első, EU-ban vállalt munka megkezdése előtt.

Kritérium még az is, hogy fél évet minimum dolgozni kell. A határozott idejű munkaszerződés nem akadály. Pályázni lehet még interjúra kiutazáshoz is, de sajnos annak a részleteit nem ismerem.

Akkor cél az önálló munkakeresés. Sikerült az interneten egy olyan közvetítő céget találni, aki pároknak is tudott állást ajánlani szakképzettség nélkül a vendéglátásban, szállás biztosításával, közvetítői díj nélkül.

A magyar és német önéletrajz elküldése után a közvetítő cég munkatársa telefonon német nyelvű interjút készített. A sikeres beszélgetés után következett a cég irodájában a német munkáltatóval a skype-os intejú, majd egy pár nap múlva a válasz: mehetnek. Nagy volt a boldogság!

A papírmunka

A készülődés mellett, még a kiutazás előtt elindították az eu-s támogatás igénylését. Ahhoz mindkettőjüknek ki kellett töltenie egy nyomtatványt, amit az EURES tanácsadótól kaptak, bár ezen a linken is megtalálható.

(Egy szösszenet hozzá, hogy az igénylőlap csak angol nyelven érhető el, németül nem.) Kitölteni az igényléskor is ismert adatokat kellett.

A kinti címüket, leendő bankszámla számukat nem ismerték, így azokat a sorokat üresen hagyták. Akinek itthon nincs bankszámlája, az még családtagét se adja meg, mert leellenőrzik és csak az igénylő nevére szóló számlára utalnak.

A munkáltató is kitöltötte a rá vonatkozó részt és így került kiküldésre a yfej@arbetsformedlingen.se címre (az egyébként az igénylőlapon is megtalálható). Ezeket a kérelmeket Svédországban bírálják el.

Igazából semmi szubjektivitás nincs benne, mert aki megfelel a pályázati feltételeknek, az megkapja a támogatást. Az igénylőlapon szereplő adatokat a svéd EURES tanácsadók leellenőrizték és kérték, hogy ha a hiányzó adatok ismertek lesznek, akkor azt válasz e-mailben küldjék el, a nyomtatványt nem kell újra kitölteni.

A leghosszabb folyamat a bankszámlanyitás volt, illetve munkakezdés után két héttel ismételt költözés a végleges városba, így kb. 3 hét alatt sikerült pótolni a hiányzó adatokat.

Utána pár napon belül jött az értesítés, hogy egy-két héten belül utalják a pénzt, ami fejenként majdnem ezer euró. Azért ez még igazából nem az övék, mert ha fél éven belül megszűnik a munkaviszony, akkor a támogatást időarányosan vissza kell fizetni. De iszonyatosan nagy anyagi segítség.

A jelen

Mi költöztettük ki a gyerekeket. Először egy úgynevezett „betanító” étterembe kellett menni, ami egy másik városban volt. És elkezdődött a nagybetűs Élet. Tájékozódni kellett egy idegen városban, használni kellett a nyelvet és meg kellett tanulni egy ismeretlen szakmát.

A lakhatást az étterem lakásában oldották meg úgy, hogy a betanulók hárman, egy olyan lakásban laktak, ahol nem volt konyha, mosógép, így a szomszédba jártak át főzni és mosni, ami szintén az étteremé volt és ott az állandó, nem német dolgozók laktak. Két hét múlva a betanulás egy írásbeli vizsgával zárult. Irány egy másik város, a végleges munkahely.

Bajorország második legnagyobb városában, egy újonnan nyíló étteremben egy teljesen új csapattal indult a munka. A lakhatás jobbnak tűnt, mint az előző helyen, mert itt a városközpontban biztosított az étterem egy ici-pici lakást amiben már volt konyha, és itt már csak ketten laktak a lányomék, míg a másik céges lakásban három szobában összesen kilencen. Azt mondták nekik, hogy itt két hónapig biztos, hogy maradhatnak, de ha akarnak, akkor tovább is.

A munkáról

Mivel ez egy új étterem, így a nemzetközi személyzet is Németország különböző éttermeiből jött és franchise ide, franchise oda mindenki hozta az előző étteremben tanult szokásokat. Az egészet megspékelte még az, hogy az étteremfőnököt is most nevezték ki, így ő is most tanulja a szakmát. Hááát, nem volt könnyű.

Idegenekből csapattá formálódni, az itthoni gondtalan életből átállni a napi 10-12 órás, osztott munkaidős munkára, új nyelvjárás megszokására. Voltak komoly nehézségek is, de megoldódni látszanak.

Vannak olyan dolgok, amiket mindenkinek meg kell tanulnia, ha dolgozni kezd. Vannak olyan helyzetek, amiket meg kell tanulni kezelni. És megspékelve az idegen nyelvvel, illetve azzal, hogy a külföldi dolgozónak sokkal többet kell teljesítenie.

A problémák megoldásához a közvetítő cég segítségét is kérni kellett. Le a kalappal előttük, mert a lehetőségeikhez képest mindent megtettek. És a lányomék is megtanulták, hogy nekik miben kell változni.

Mára eljutottak oda, hogy biztonsággal megtanulták a szakmájukat (bár mindig van hova fejlődni), megtanultak kezelni helyzeteket, megtanultak alkalmazkodni és egész jól használják már a nyelvet. Az már csak hab a tortán, hogy a magyar kollégák összetartanak és segítik egymást.    

Lakhatás

Németországban lakást bérelni nem egyszerű, főleg, ha valaki magyar, még nincs 20 éves, és csak két-három hónapos munkaviszonya van, mert háromhavi fizetési papírral kell alátámasztani, hogy a leendő bérlő tudja majd fizetni a bérleti díjat és a rezsit.

Az rövid időn belül kiderült, hogy a két hónap hosszabbításból nem lesz semmi. És ha nincs hol lakni, akkor megszűnik a munkaviszony is. Ezért indult a lakásvadászat.

Az internetet bújtuk itthon mi is - a Google fordító a barátunk - és a lányomék is. (Nem tudom, hogy előző posztokban esett-e róla szó, de kint szinte üres lakásokat adnak bérbe, még a konyhában sincs bútor, tűzhely, mosogató. Ha van, akkor azért súlyos eurókat kell fizetni, bár onnan az új bérlő tulajdonába kerül.)

A szóba jöhető összes lakást elkezdték megpályázni. Annyit sikerült elérni a jelenlegi helyen, hogy október közepe helyett november 1-ig maradhatnak. A lányomék pályáztak és pályáztak, de szinte nem jött visszajelzés. Három lakást tudtak összesen megnézni, több helyre nem hívták őket.

Már mi is megmozgattunk itthon minden szóba jöhető kapcsolatot, mert az idő vészesen fogyott. Az étterem főnöke feltételhez kötötte a másik lakásba költözést. Az is csak ideiglenes megoldásnak tűnt, mert a jövő év elején annak a bérletét is meg szeretnék szüntetni.

A régóta Németországban élő, bolgár kolléganő adott a lányoméknak egy nagyszerű segítséget. Ő - mikor lakást keresett - a szokásos bérlői adatlapon kívül készített magáról egy fényképes portfóliót, amit elküldött az érdeklődő e-mailhez csatolva.

Jött a következő lakásnézés időpontja. És a kötözködő kérdések: milyen fiatalok, lenne-e pénzük a bérlésre, kaucióra. Erre a lakásra sem volt esélyük. De azért ott hagyták a bérlő adatlap mellé a portfóliót is. Másnapra vártak egy telefont még az előző helyről és reménykedtek. De semmi.

Mire éjszaka hazaértek a munkából az előző napi lakástól már jött az e-mail: költözhetnek, november 1-től övék a lakás. Most már más problémával kell szerencsére szembenézniük. A majdnem üres lakást mikorra tudják berendezni. De ez már nagyon jó probléma.

Konklúzió

Rendelkezni kell anyagi tartalékkal. Ha családi segítséggel nem megy, akkor pályázat útján. És az ígéretekben kételkedni kell. Mert a közvetítés során arról volt szó, hogy az étterem biztosítja a lakhatást, és ez másik éttermeknél működik is. (A tévedések és félreértések elkerülése végett: a lakhatását mindenki magának fizeti. A lakbért az étterem vonta a fizetésből.)

Meg még arról is szó volt, hogy igazából „csak” az első hónapos megélhetést kell biztosítani. De közben - már Németországban - derült ki, hogy a lányom párja nem abban a munkakörben lesz, amit itthon mondtak neki, és az új munkaköréhez speciális cipő kell; a felszolgálónak öv és pénztárca kell és a váltópénzt is a saját pénzéből kell biztosítania. De összességében közvetítő nélkül betanított munkára szinte lehetetlen másképp kijutni.

Köszönetnyilvánítások

Köszönet a Németország északi részen élő barátunknak, aki a lakásbérlésen kívül (a távolság miatt) ezer más dologban segített. Köszönet Határátkelőnek, akihez végső kétségbeesésemben fordultam segítségért és ő azonnal írt egy, a lányomékhoz közelben lakó posztírónak.

És köszönet Krisztinának, aki szintén azonnal reagált, és hogy nem tudták az ő segítségét igénybe venni, az nem rajta múlt. Mert a magyarok azért, ha kell, segítenek.

Ez a poszt is segíteni akarásból született. Hogy aki szeretne és jogosult rá, az pályázza meg a támogatást, illetve hogy hogyan lehet a lakást keresők soraiból kitűnni és sikeresen lakáshoz jutni.”

A moderálási alapelveket itt találod. 

(Fotó: Flickr.com / Kate Hiscock)