A mai poszt szerzője, CMT2K nem hétköznapi okokból ment el az Egyesült Államokba: mozgáskorlátozottként ugyanis nehezen talált normális munkahelyet magának és a közlekedés is szinte megoldhatatlan gondot jelentett. Mindez lassan másfél évtizede volt, azóta az élet sokat változott az USA-ban is, ráadásul más okok is arra vitték őt és családját, hogy feltegyék a kérdést: legalább ideiglenesen visszaköltözzenek-e Magyarországra. (A poszt a Magyarország és én pályázatra érkezett, a képekért pedig jár a köszönet a szerzőnek.)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

„Ezen a héten lesz 14 éve, hogy megérkeztünk az USA-ba. A helyiek gyakran kérdezik, hogy „What brought you to the United States?” („Mi hozott, miért jöttél az USA-ba?”), amire én viccesen mindig a British Airways-t válaszolom.

Egy 10 napos floridai nyaralás után jött az ötlet, a szülők részéről, hogy próbáljuk meg a zöldkártya lottót. Az első évben kihúzták páromat így vele engem is, de a neheze csak innen kezdődött.

Valójában ha a valódi indokot keresem, a leginkább az motivált, hogy kerekesszékhez kötött mozgáskorlátozottként Magyarországon a kilencvenes évek végén igényes munkát és munkahelyet találni gyakorlatilag lehetetlen volt. Szerintem ez ma se különösen könnyű dolog, de annak idejében sokszor csak a portásfülkéig jutottam el.

Ha kérdéses lenne, hogy mégis miből telt akkor floridai nyaralásra, akkor a válaszom az, hogy mint programozó otthonról ismerősökön keresztül sikerült néhány projektet végigcsinálni, plusz annak idejében még lehetett pénzt keresni asztali számítógépek összeszerelésével és javításával.

Nekem nem ez volt életem vágya, a négy fal között magamban a macskával a reggeli TV műsort nézni és várni hátha beesik valami. Egyedül a lakásból sem tudtam kimenni.

Akkor irány Amerika

Nagyon döcögősen kezdődött, párom alkalmi munkájából és hozott pénzből, valamint szülői segítségből éltünk 5 hónapig, amikor megkaptam első részidős munkámat egy nagy cégnél, saját irodával.

A félidős munka bére akkor elég volt a lakásbérlésre, a számlákra és néha egy-egy extra kiadás is belefért. A nagy batár öreg amerikai autónkkal sokat kirándultunk, egyre jobban felfedezve a környéket.

Először 9 hónap után látogattunk vissza Magyarországra. Nagyon hamar, mert egy online aukción nyertünk két oda-vissza jegyet Bécsbe $95-ért. Csak egy rohanás volt, de így ennyi idő után is már nagyon idegen volt minden, persze a sötét téli napok és a nyirkos idő se igazából növelte az élvezetet. Sikerült sok baráttal újra találkozni, hajnalig dorbézolni, boci csokival és téliszalámival megrakott bőröndökkel visszajönni.

Egyébiránt, nem egy leányálom átrepülni az óceánon, ha kerekesszékhez van kötve az ember. Úgy visznek be a gépbe, mint Kannibál Hannibált a filmben, már csak a vicsorító maszk hiányzik rólam. WC-re menni általában nem tudok, maximum ha vészhelyzet van, megmozgatni magamat nulla.

Leszállás után meg kell várni, amíg mindenki szépen lassan elhagyja a gépet és utána megvárni, amíg valaki segítség jön érted, van, amikor félóra múlva még akkor is ha csak 20 perced van a következő csatlakozásig ...

Visszaérkezésünkkor jó hír fogadott, előléptettek a cégemnél és teljes munkaidőben dolgozhattam tovább. Innentől kezdve különösebb anyagi gondunk nem adódott többé, két évre rá már saját házban bulizhattunk tovább a helyi magyarokkal. Igazi amerikai barátot nem sikerült találnunk a 14 év alatt, akikkel összejöttünk általában vagy magyarok, vagy más európaiak.

Évekig maradt a rózsaszín köd

Pár évig még hazajártunk évente, de igazából a hazai cuccok behurcolása volt a legjobb része az utazásoknak, egyikünk se érezte igazán jól magát Magyarországon. Kifejezetten megváltás volt az itteni nyugodt világba visszaérkezni és visszalassulni. A rózsaszín köd meg is maradt a szemünk előtt jó pár évig, ahogy az szokott szinte minden bevándorlónál az első pár kultúrsokk után.

Ezzel párhuzamosan elkezdtük bejárni a világot, sok egzotikus és távoli helyre eljutottunk és egyre jobban imádtunk utazni. Munkámnak köszönhetően, volt lehetőségem folyamatosan jó ajánlatok után keresgélni és ki is használtuk őket, néha fillérekért jutottunk el a világ másik részére.

Haza egyre ritkábban mentünk, volt, hogy kirándultunk Európában, de Magyarországra még csak be sem ugrottunk. Azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy egy-egy hazaruccanás többe került, mint egy tíznapos karibi hajóút, és ha az az ember éves vakációja, nem is kérdéses hova indul el inkább.

Mivel nekünk Magyarországon szállodába kell mennünk minden alkalommal, egyik családunk lakása se bejárható kerekesszékkel, ez még inkább eltántorított az utazástól ebben az időszakban.

Néhány barátunk időközben családjukkal visszaköltöztek az óhazába. Annak idejében csak álltunk és nem értettük teljesen, mi is lehet a valós oka itt hagyni Amerikát ahol olyan egyszerű az élet, 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás.

Azt már akkor is láttuk, hogy gyereknevelés terén koránt sem optimális az ország, a srácoknak nincsenek barátaik, nem járnak le a térre rosszalkodni, alig vannak gyerekprogramok. A hazaköltözöttek szinte azonnal eltűntek a radarról, semmit se hallottunk felőlük többet néhány elszórt digitális morzsán kívül.

Először igazából 2010-ben éreztem megint újra szuperül Magyarországon és ismét elkezdtünk évente egyszer néha kétszer is átugrani. Valahogy kedvesebbnek tűntek az emberek, az utcán vadidegenekkel leültünk csak úgy beszélgetni, fesztiválok, a rengeteg program, a kis kiülős kávézók, annyi minden, amit itt a tengerentúlon nem lehet részünk.

Persze, mint amerikai turista most a magyarországi viszonyokat kezdtem látni szerencsére bifokális, fent rózsaszín lejjebb szürke szemüvegen át.

Mókuskerék, avagy threadmill

Egyre jobban kezdett az életünk rá hasonlítani, minél többet dolgoztunk, annál kevesebb idő jutott a kirándulgatásokra. Igaz az is, hogy prémium autók száma progresszívan növekedett a garázsban.

Érdemes beszélni a korlátozott fizetett szabadságról, amit többször is megtoldottunk pár hét fizetetlennel is. Itt ugyanis a fizetett szabadnapok száma újraindul ahányszor munkát váltasz, így lehetséges az a szituáció is, hogy hatvanévesen van 5 nap szabadságod a cégnél, ha éppen két éve kezdtél náluk dolgozni.

Van néhány nagyon menő a cég, ahol korlátlan fizetett szabadság jár minden alkalmazottnak, jó lett volna bekerülni egy ilyen helyre, de nem volt lehetőségem.

Otthon a szülők idősödnek, egyre többször lenne szükségük segítségre vagy arra, hogy egyáltalán ott legyünk. Az élet sokat változott az USA-ban 14 év alatt, mi is rengeteget változtunk.

Azon törjük a fejünket, hogy tudnánk ideiglenesen visszaköltözni, anélkül hogy az itteni életünket teljesen feladnánk, így megteremtve a magyarországi tartózkodás anyagi hátterét.

Nagyjából ugyanannyi érv szól a maradás és a költözés mellett és ellen is. Mozgáskorlátozottként egyértelműen egyszerűbb az élet az USA-ban, ez tény. Vajon pár dologért az ember fel tudja adni a kényelme egy részét? Nincs csattanója a történetnek és igazából tanácsot se szeretnénk kérni, mit csináljunk, inkább csak egy speciális oldalát szerettem volna megvilágítani a témának.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.