Sokszor leírtuk már, hogy nem csak kifelé irányuló határátkelés van Magyarországról, de fordított irányú is. Az már más kérdés, hogy aki ilyen-olyan okokból hazaköltözik, mint a mai poszt szerzője, Kati és családja, az aztán hogyan látja Magyarországot és a döntését.
Ha te is megírnád, milyen Magyarország és a te kapcsolatod most, ne habozz, várjuk a véleményeket, történeteket a hataratkelo@hotmail.com címre! Inspirációként egy link a Magyarország és én sorozathoz.
A kép illusztráció
„Régóta gondolkodom azon, hogy egyszer dióhéjban megírom a történetünket, mint Határátkelő(k). Most, hogy fél éve ismét Magyarországon élünk - el sem hiszem, hogy már fél év eltelt - kezd egyre jobban kirajzolódni, hogy ambivalens érzéseim vannak.
De kezdjük az elején...
A 2008-as gazdasági válság minket is a földbe tiport. Egyre nehezebben éltünk, egyre kilátástalanabb lett a megélhetésünk, elárverezték a lakásunkat, és egyre jobban nem tudtuk, hogy hogyan tovább.
Aztán egy véletlen folytán a férjem külföldön kapott munkát, és én a két gyerekünkkel, akik közül a nagyobbik már nagykorú volt, a férjem után mentem. Eltelt egy év is, mire kint kezdtek helyrerázódni a dolgok. Tanultuk a nyelvet, dolgoztunk, lakásunk lett, kocsit vettünk.
De a nagyobbik gyermekünk nem érezte kint jól magát, neki nem jött be Skandinávia, így ő hazaköltözött. Őt kintről támogattuk. A kisebbik gyermekünk is hazaköltözött, mert neki meg a szerelme maradt anno Magyarországon.
Egy pár év múlva viszont a kisebbik gyermekünk és addigra már a vőlegénye, kijöttek hozzánk szerencsét próbálni. Sikerült hamar munkát találniuk, családi segítséggel házat venniük, és kint születtek meg az unokáink is.
De az évek alatt összegyűlt tapasztalat arra az elhatározásra juttatta a kisebbik gyermekünket és családját, hogy a két kicsit nem akarták az ottani óvodába, iskolába járatni, így ők 6 év után hazaköltöztek. Mi pedig a férjemmel 16 14 év után, de már kettős állampolgárként szintén hazaköltöztünk.
Ami érdekes, hogy én a kiköltözésünk előtt egy földhözragadt ember voltam. De az akkori helyzet annyira ellehetetlenítette a megélhetésünket, hogy lépnünk kellett.
Aztán azt vettem észre, hogy kint nem volt honvágyam. Soha, egy percre sem. Nagyon jól éreztem magam, nagyon sok szépet láttam, jól éltünk. A gyerekeink, és az unokáink miatt jöttünk haza. Egyébként soha nem jutott volna eszünkbe haza költözni.
Jó itthon is, mert közel vagyunk a gyerekeinkhez, az unokáinkhoz, kedvesek az emberek. DE! Elkeserítő, hogy 15 évvel ezelőtt is így nézett ki az ország nagy része, elkeserítő az utak minősége, elkeserítő a sok fáradt, kiábrándult ember és elkeserítő és egyben felháborító a fizetés, legalább is az átlagfizetés. EU-s élelmiszer, benzin és ruházati árak vannak, de a fizetés, az sajnos kritikán aluli.
Szégyen, hogy így kihasználják a magyar embereket és szomorú, hogy a magyar nép ezt hagyja. Ha úgy alakulna, hogy a „kicsik” azt mondanák, menjünk vissza együtt, egy percig nem gondolkodnék.
Magyarország soha nem lesz az a jóléti állam, amit próbálnak elhitetni az emberekkel. Ha így haladunk, Magyarország teljesen tönkre fog menni, mert tönkreteszik. Kirabolták, és a mai napig tart ez a folyamat, a politikusaink pedig a nép zsírján degeszre tömik a zsebeiket felelősségrevonás nélkül.
Magyarországot kihasználják, kirabolták, kirabolják, a nép pedig nem lázad fel ez ellen.”
(Fotó: pixabay.com)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: